Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Két hazai győzelem, egy vendég továbbjutás, egy dínom-dánom

2010.03.10. 07:00 pote

Ha valaki ügyesen bánt a távirányítóval, akkor akár átlagosan kilencpercenként is láthatott gólt a képernyőjén a két keddi BL-nyolcaddöntő második mérkőzésén. A meccsenkénti öt gól kiemelkedően magas, de ettől függetlenül volt hiányérzetünk a látottak miatt. A Porto alig volt pályán, míg Firenzében csak az az öt perc volt különösen izgalmas. Azonban, ami fölöttébb érdekes, hogy mindkét pályán az a csapat lehetett szomorú, amelyiknek jobb a kapusa.Tovább után mindkét meccsről, csak itt, csak most, csak Nektek.

Ha valaki látta hétvégén az Arsenal bajnoki mérkőzését, akkor biztosan helyeslően bólogat, hogy az a csapat, amelyiknek Bendtner mesterhármast képes rúgni, az jobb is, ha nincs ott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között. De nem akarjuk annyira ekézni a dánt, mert tényleg jól játszott, így lépjünk is tovább.

A londoniak nem csináltak semmi különöset, csak nyugodtan játszva, egyszerűen bedarálták a Portót. Szerencsés találattal vezetést szereztek, majd csinálták, amit nagyon tudnak: rövid passzokkal, ütemváltásokkal, finom cselekkel bevitték a labdát a tizenhatoson belülre, és ötpercenként alakítottak ki helyzeteket. Ezekből tucatnyiszor a kaput is eltalálták. (a Liverpoolnál 2010-ben nem tudunk ennyit összeszedni)

Arsavin és Nasri nagyon éltek a két szélen. Mindkettőjük nevéhez fűződik egy parádés cselsorozat. Az orosz esetében a korona egy gólpassz formájában került fel, míg a francia maga fejezte be eredményesen az akciót. Mondjuk, egyik esetnél sem jár dicséret a megbolondított védőtriónak.

Az egyetlen izgalmas periódus a meccsen a második félidő elején volt, amikor többször is helyzetbe kerültek a portugálok, de a hazaiak harmadik találata teljesen elvette a kedvüket a játéktól. Hulk hisztijein kívül már nem is tettek hozzá semmit sem a mérkőzéshez. Nem úgy Eboué, akiről írhatnánk, hogy másodvirágzását éli ezekben a hetkben, de ezesetben fel kell tennünk a teljesen jogos kérdést: mikor volt az első?!

Teljesen megérdemelt hazai siker született. A kétszer kilencven perc alatt egyértelműen az Arsenal volt a jobb. A továbbjutásnak talán Fabianski örül a legjobban. (Arsenal - Porto 5-0)

A másik párharcban is a jobb csapat ment tovább a nyolc közé. 

A forgatókönyv most is az volt, mint Münchenben. A Bayern amikor nagyon kellett, akkor eredményesen támadott, a Fiorentina meg majdnem tökéletesen védekezett.

Prandelli okosan mérte fel, hogy a németek támadásainál a két szélt kell hermetikusan lezárni, ennek következtében szinte mindig három lilamezes nézett farkasszemet Ribéry-vel vagy Robbennel. A tökéletes zárás kétszer nem sikerült. 2-0-nál a francia emelte be középre a labdát a védőtrió gyűrűjéből, ahol van Bommel érkezett üresen, majd Robbent nem tudták megállítani 3-1-nél, és a holland irtózatosan nagy gólt lőtt. Ez a két kisebb megingás elég is volt a továbbjutáshoz.

Főleg azért, mert a végeredmény már a 65. percben kialakult. Ergo, a Fiónak volt félórája, hogy egy győztes találatot bevigyenek, azonban még a labda is alig volt náluk - talán ha pár percig sikerült beszorítaniuk az ellenfelüket. Ez pedig a német rekordbajnok ellen ilyenkor kevés.

A meccs különben, az eredmény ellenére, nem volt élvezetes. A három gólt hozó ötperc kivételével felejthető produkcióval ajándékoztak meg minket a küzdő felek. Rengeteg volt a hiba, mindkét középpálya gyengén muzsikált.

Egy valamit azért ki kell emelnünk. David Alaba majdhogynem tökéletes játéka. A kisszobába, stream mellé száműzött bundás szekciónk szerint egy, azaz egy hibát vétett a tizenhét éves játékos a kilencven perc alatt. Egy újonc balbekktől ez megsüvegelendő teljesítmény. Ha pár kilométerrel keletebbre született volna, akkor már az új magyar csodáról beszélhetnénk, így azonban a sógorék dörzsölhetik a tenyerüket.

A Fiorentinának ezzel elszállt a szezonja, de a mutatott játék alapján ebben semmi meglepő nincs. A Bayern meg kezdi újra régi önmagát idézni. Nincs szemet gyönyörködtető foci, de amikor kell, akkor eredményesen játszanak. (Fiorentina - Bayern 3-2)

168 komment

Címkék: bajnokok ligája bl bayern arsenal fiorentina porto

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr791827446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2010.03.10. 07:16:16

Talán a portugálokat ki kéne zárni, ha nem akarnak focizni, akkor ne induljanak. Tavaly pont ugyanígy leállt a Sporting a Bayern ellen...Mikor a Bayern pont akkor látott neki focizni, mikor már két gól kellett a továbbjutásukhoz.
Az Arsenal meccsből csak az első fél órát láttam, de addig nekem bántóan nagy volt a két csapat közti sebességkülönbség.

Mourinho már nem a király 2010.03.10. 07:32:49

2-0 után a Fionak egy kicsit meg kellett volna nyugodni, tartani egy kicsit a labdát, masszívan védekezni, de ők csak szórták a labdákat ész nélkül előre, és ezeknek a labdáknak a 70%-át elvesztették, amivel magukra húzták a Bayernt.
Persze érthető, hogy be akartak vinni még egy találatot, de nem ez volt a nyerő taktika (nem csak így utólag, hanem a meccs alatt is így gondoltam).

Az Arsenal meccs pedig egész látványos és pörgős volt, sok támadás, gólok - mondjuk csak az egyik oldalon. Mind a két csapatnak gyenge a védekezése, ez eredményezett látványos meccset.

Asidotus 2010.03.10. 07:34:46

@Anthony (kick-ass):
Szerintem az Arsenalnak nem gyenge a védelem, mert akkor a Porto tudott volna gólt lőni, mert szerintem a Portonak jó támadói vannak, akinek ők nem lőnek gólt, az igenis jól védekezik.

Titi120 2010.03.10. 07:40:53

"A másik párharcban is a jobb csapat ment tovább a nyolc közé. "

Noha benito hozzászólásait olvasva kezdtem meginogni, de úgy néz ki mégsem szállt el a szakmai hozzáértés minden csírája az NST -ről. :)

Mourinho már nem a király 2010.03.10. 07:51:30

@Nűnű:
Gyengébb mint a MU és a Chelsea-é, a Porto nem annyira jó értékmérő (otthon még ők is kettőt vágtak).
Persze a bajnokságban a sok sérülés miatt nem tudtak kiállni sokszor a legjobb védelemmel, de a BL következő körében kb. akárkivel futnak össze ott gólzáporos találkozót várok, és nem olyan egyoldalút mint az este.

United82 2010.03.10. 07:58:32

Wenger vicces:)
Máris a Chelsat v a Unitedet akarja a negyeddöntőben.
Szegény Wenger, megint elhiszi és elhiteti az arsenal drukkerekkel hogy van esélyük nyerni..meg hogy Bendtner világklasszis csatár:)
Amúgy grat az Arsénak.
Ma elvégzi a United is a kötelező házi feladatot.
Aztán nekünk meg jöhet a Bayern, tökéletes ellenfél lenne a negyeddöntőben:)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.10. 08:17:02

fikció, de vajon mi lenne most alabával, ha tényleg mo-ra születik? várna, hogy garami jövőre becserélje... :(

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.10. 08:23:56

@Rooney82: mér, egy-két milla pluszt jelent a játékosügynök-klubmegbízott közötti megbeszélésen ez a mesterhármas, nem?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.10. 08:32:40

@mocsing: és közben remélné, hogy meccsenként 5-6 büdösniggerből, és 10-15 perc huhogásból megállna minden pályára lépése.

"Ergo, a Fiónak volt félórája, hogy egy győztes találatot bevigyenek, azonban még a labda is alig volt náluk "

ez így volt, ugyanakkor - ha már henrik is ezzel jött - meg kell jegyeznem, hogy valahol érthető, hogy teljesen kifingtak. az utóbbi egy hónapban így nézett ki a fiorentina: milan, sampdoria, bayern, lazio, livorno (derbi!), juventus, bayern.

úgy, hogy azoknak a játékosoknak, akiknek húzniuk kell, egy perc pihenő sem jutott. vargas már a 60. percben a seggén vette a levegőt, pedig tőle függ jobbára minden, mert marchionni egy tragikomédia.

a jobb csapat jutott tovább, de nagyon közel volt, hogy boruljon a bayern. hiába nem tetszik, ez a kis különbség a játékvezetés volt. ha a fio megkapja hazai pályán, amit a bayern otthon, nem lett volna miről beszélni.

és felszólítom heinrichet, hogy kérjen bocsánatot a zinternetbe okádott igaztalan vádjaiért. :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.03.10. 08:37:28

@_benito:
a bayernes részt azalapján írtam, amit heinrich elmesélt nekem. le is lektorálta utána :)

Asidotus 2010.03.10. 08:38:19

@Anthony (kick-ass):
Jó, így a végén eljutunk oda, hogy nincs is komoly csapat...) Csak azon a véleményen vagyok, hogy aki megússza a két meccset a Porto ellen 2 kapott góllal (főleg, ha tudjuk, hogy milyen kutyaütő módon védett az első meccsen Fabianski), az mindenképpen elismerésre méltó. A bajnokságban is csak 3 csapat kapott kevesebb gólt, a Chelsea, a MU és az Aston Villa (ez utóbbi 3 meccsel játszott kevesebbet(.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.10. 08:41:10

@pote: le a cenzurával! közeledik március 15! hát mi lesz így atyáink szellemi örökségével? :) (vicceltem, jobb, ha ki is írom)

Mourinho már nem a király 2010.03.10. 08:46:53

@Nűnű: :)
Van komoly csapat, és nyilván a Porto is azért volt olyan gyenge mert az Arsenal nem engedte hogy jók legyenek.
Én nem vagyok Arsenal ellenes csak féltem őket a nagyobb csapatok ellen (lásd Chelsea, MU), a bajnokságban több kapott gólra emlékeztem, összekevertem valami más csapattal.

Calogero 2010.03.10. 08:47:32

Szerintem Alaba kifejezetten gyenge volt, nem véletlenül erőltették a jobb oldali széljátékot a firenzeiek a második félidőben, Marchionni 10-ből 9-szer azt is csinált vele, amit akart. A meccs meg kifejezetten élvezetes volt, Prandelli kegyetlen jól összerakta ismét a taktikát, a két meccs alapján szerintem kiderült, hogy klasszisokkal jobb Van Gaal-nál, csak sajnos a Bayern kerete is a Fióénál. És bár az utsó 30 percre már nem tudtak váltani, 90 % hogyha kitámadnak kapnak még két gólt és így nem maradt más, mint reménykedni, hogy mégegyszer hibázik a müncheni védelem szerintem továbbjutást érdemelt volna a Viola

Mourinho már nem a király 2010.03.10. 08:50:58

@Nűnű: de azért még van 1-2 csapat aki kevesebb gólt kapott :P
Aston Villa: 21
Mu: 24
Chelsea: 26
Tottenham: 27
Liverpool: 29
Birmingham: 29
Fulham: 29
Stoke: 32
Arsenal: 32
(tudom, van itt pár csapat aki kevesebb meccset játszott; meg azt is hogy a PL nem = CL)

avenger13 2010.03.10. 08:51:37

@_benito: szerintem nem a bíró volt a különbség. de ezt már hosszan tárgyaltuk az előző posztban. ha kéred felsorolom még egyszer.

@Calogero: a fio egész taktikája a bayern hibákra volt felépítve. az meg szerintem ellentmondás, hogy nem tudtak mit csinálni, hibára vártak, és továbbjutást érdemelnek. az érdemel továbbjutást, aki nem csak a másik hibáira támaszkodik, hanem elsősorban önmagára.

Deeo 2010.03.10. 08:52:44

Egyetértek Rooney82-vel, sajna mind2 észrevételével, mert én a Milan-nak szurkolok, de valljuk meg elenyésző esélyünk van.
.
Arsenallal kapcsolatban, majd meglátjuk mit csinálnak, ha végre csapat lesz az ellenfél! Mert az idei BL kiírásban nem igazán találkoztak még komoly ellenféllel, de láthattunk hogy Angliában meg a topcsapatok simán hozták őket.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.10. 08:52:55

@avenger13: köszönöm, nem kell. egy gyors kérésem lenne feléd: azonosítsd be az alábbi nyilatkozat elkövetőjét, kérlek.

"“I understand it is very difficult for the Viola to accept being knocked out this way and that the decisive goal was the one in the first leg that was offside,”"

Calogero 2010.03.10. 08:55:34

@avenger13: szerintem ebben nincs ellentmondás, a Fiorentina önmaga az, hogy kikényszeríti és kihasználja a másik csapat hibáit. Nem hinném, hogy a foci még mindig arról szólna, hogy mindenki támad, ahogy csak bír és amennyit csak tud minden megalkuvás nélkül és a végén az nyer, aki több gólt rúg..

avenger13 2010.03.10. 09:08:17

@_benito: nem tudom ki nyilatkozta, gondolom a bayern vezetés. és? számodra ez azt jelenti, hogy hú de nagy mázlink volt, csak azzal a lesgóllal jutottunk tovább, egyébként szarok voltunk mint a fene, és kiesést érdemeltünk volna? mert szerintem ez egy korrekt nyilatkozat a győztestől. azt én is elismerem, hogy számított az a találat, ahogy a fio lesgólja is. a fio is kapott a bíróktól bőven. nekik ez nem volt elég. lehet azt magyarázni, hogy akkor máshogy állnak ki, de megvolt a 2 gólos előny kétszer is. és nem sikerült megtartani, sőt utána a labdát sem, és nekünk volt több helyzetünk. A végére egyszerűen jobb volt a bayern.

@Calogero: nem azt mondtam, hogy a foci csak a támadásról szól. a fionak ez teljesen jó taktika lett volna, ahogy kezdték is a meccset, hogy nem rontunk nekik, majd úgyis hibáznak, meg is tették, rúgtak is két gólt. de amikor 20 perc van hátra és kiesésre állok, akkor ez már baromira kevés. akkor menni kell. labdát tartani, és nem előre felrúgni az égbe, majd csak leesik.

a prandelli van gaal vitához. nem történt semmi izgalmas, mindkét mester csinálta amit kellett. prandelli ráküldött mindent a két szélsőre. van gaalnak mit kellett volna csinálnia? leszedi riberyt? vagy robbent? vagy beküldi őket középre? párszor nem működött a dolog, kaptak két gólt. és volt még pár veszélyes helyzetünk is.

Vul-Kahn 2010.03.10. 09:08:34

@_benito: ha meg a fiorentina jut tovább, akkor meg az a gól lett volna a "decisive", amit ők rúgtak lesről (a tegnapi második). Úgyhogy erről nyugodtan le lehetne akadni. A játékvezetés nem befolyásolta a továbbjutó személyét, "ha tetszik, ha nem".

balu11 2010.03.10. 09:11:30

jajj, már megint ez a "nem találkozott még nagy csapattal" duma - kicsit talán már unalmas

az Arsenal játékában igenis bőven benne van, hogy kapnak gólt, gólokat (sajnos nem túlzás azt állítani, hogy bárki ellen), de egy átlagos meccsen van is 6-8 ziccerük, és vernek 2-3 gólt

más csapatnak más stílusú játéka van, ennyi

egyébként úgy nyerni 5-0-ra BL nyolcaddöntőben, hogy minden sorodból hiányzik a legjobb (max. Vermaelentől kell ezért elnézést kérnem), azt azért ne intézzük már el annyival, h "OK, de a Chelseatől meg a MU-től kikaptak ám!"

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.10. 09:14:56

@Vul-Kahn: @avenger13: a további vitához akkor javaslom partnernek: l.vangaal@fcbayern.de

a miénk úgyis csak iszapbirkózásra emlékeztetne, az meg csak csöcsökkel elviselhető (és mézben)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.10. 09:15:23

@avenger13: @Vul-Kahn: a bírókérdésbe felesleges belemenni, mert először a bayern javára basztak el vmit, innen pedig ha tegnap három jogtalan tizit kapott volna a fio, akkor is lehet mondani, h klose lesgólja miatt nem tudták azt játszani, amit 1-1-ről indulva tudtak volna.

ez akkor is igaz sajnos, ha gila lesen volt, amikor visszaadta joveticnek és akkor is, ha valahol viccesen hangzik, h olyan csapat menjen a nyolc közé, amelyik 60 perc után, kiesésre állva kimegy az oxigénsátorba meginni két redbullt.

ez kb olyan, mintha versenyt futnánk 100m-en , neked 15 méter után ellőnék az egyik térdedet, futnánk tovább, nekem 70 méter után ellőnék az egyik térdemet, nyernék, és azt mondanám, h dehát mindkettőnk lábát ellőtték.

avenger13 2010.03.10. 09:21:03

@mocsing: valahol igazad van. csak azt nem szeretem, hogy az olasz drukkerek egy része szerint, csak a bírónak köszönhetünk mindent, ami legkevésbé sem igaz.

danesdzsu2 2010.03.10. 09:27:47

@mocsing: Ennyire azért nem múlt a bíráskodáson.:)

@avenger13: az olasz drukkerek olyanok, amilyenek, nem tagadhatják meg magukat, de tegnap nem ők kezdtek az ellenszenvest alakítani. Szerintem.

bobix 2010.03.10. 09:27:56

Azon tényleg nincs mit vitázni, hogy a jobb csapat ment tovább, mert így van. Az más kérdés, hogy hogyan, de ez már a múlté. Úgy várok egy Inter - Bayern negyeddöntőt...! Akkor majd meglátjuk mit érnek a németek a szélsőik nélkül, ugyanis Maicon és Zanetti mellett legfeljebb akkor fogja majd a kommentár a nevüket említeni, mikor a meccs elején a csapatok összeállítását mondja el...

Szent.J. 2010.03.10. 09:31:21

Az Arsenal nagyon higgadt maradt, és ez elég is volt, a Porto tényleg lekapcsolt, ezen nincs mit szépíteni, csináltak már ilyet portugál csapatok.

De a Fiorentina megérdemelte volna a továbbjutást, most lehet itt a lesgólokról beszélni, a müncheni óriási volt, a firenzei észrevehetetlen, ez itt a ... (megpróbálok korrekt maradni.)

A másik dolog, hogy Prandelli legényei 8 meccset toltak a BL "főtáblán", ebből hatot megnyertek! Ez a teljesítmény talán érdemel némi tiszteletet,

Gondolom a németek majd összefutnak valamelyik angol nagyágyúval és csomagolnak, esetleg az Inter tömi majd meg őket, az lenne csak az elégtétel.

Sajnáltam a lilákat nagyon tegnap!

bobix 2010.03.10. 09:34:41

@Szent.J.: "A másik dolog, hogy Prandelli legényei 8 meccset toltak a BL "főtáblán", ebből hatot megnyertek! Ez a teljesítmény talán érdemel némi tiszteletet,

Gondolom a németek majd összefutnak valamelyik angol nagyágyúval és csomagolnak, esetleg az Inter tömi majd meg őket, az lenne csak az elégtétel."

Ez nagyon ott van azért!

Ja és elnézést már, hogy még mindig nem gratuláltam az ágyúsok sikeréhez. Nagyon féltem, hogy az első meccs kapushibái hazavágják majd őket, de valahogy a hétvégi mérkőzésük után éreztem, hogy Bendtner kárpótolja majd a szukolókat kedden. Le a kalappal előttük!!

Neil Blender 2010.03.10. 09:43:10

A muncheni megadott lesgol azert szerintem alapjaiban hatarozta meg a visszavagot. 1-1es eredmenynel nyilvan Prandelli is maskepp jatszatta volna a csapatot. Masreszrol meg egy teljesen semleges fociszurkolonak is rohadtul bassza a csoret az az eset, hisz mindenki az eselytelenebbnek szorit, ha nem szurkol senkinek.

A Fiorentina ketseg kivul megerdemelte volna a tovabbjutast a 2 meccs alapjan, de mindenki emlekezzen Lineker szavaira. Ilyenkor utnek igazan... sajnos

r_magpie 2010.03.10. 09:45:36

A Fiorentinának szurkoltam, de ha már bírók, nem tudom nem megemlíteni 3-2-nél azt a kiugratást, amivel Klose egy az egyben vitte volna Freyre, de les miatt visszafújták. A lassításból kiderült, hogy bőven tévedett a zasszisztens. Nekem kifejezetten tetszett a 2. félidő, a Fio lefáradása után is benne volt a meccsben egy fordulat. Aztán ott lett vége, amikor beállt az a bohócképű brazil gyerek.

Ribéry már régóta ilyen gusztustalanul arrogáns, vagy csak tegnap játszotta a nakiakirályt? Minden gesztusára ökölbe szorult a kezem.

Amúgy sajnáltam a csapatokat, gyűűűlölök nagy szélben focizni.

Vul-Kahn 2010.03.10. 09:46:38

@mocsing: Nem rossz az analógia, de szerintem kb a következőképpen történt:
100m-es futás, mi jártunk 35-nél, ők 40-nél, majd nekik "ellőtték a lábukat", lesántultak, így féltávnál már mi voltunk előrébb (mi 50, ők 45). Ezután behozták a lemaradást, sőt úgy 2 méterrel le is hagytak, mert addig gyorsabbak, jobbak voltak (tény). Mi 73nál, ők 75nél jártak. Ezután viszont a mi lábunkat lőtték el, amiből viszont ők már nem tudtak annyit profitálni, mert elfáradtak, lelassultak, mi pedig gyorsabban kikúráltuk a lesántulást, föléjük kerekedtünk erőben, és beelőztük őket, sőt az utolsó 10 m-en már kocogva húztuk be a versenyt.

Kérdés: nem ugyanannyira befolyásolta a kétlábbelövés a versenyt? melyik érdemelte meg jobban a győzelmet?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.10. 09:47:00

@mocsing: teljesen egyetértek, és a vita nem is arról szól, hogy a bayern jobb csapat-e, mert az teljesen egyértelmű.

és még csak nem is a lesgól szerintem, hanem sokkal inkább gobbi kiállítása. ha a fio végig játszhatja a saját játékát münchenben, kiderült volna sok mindent, és sokkal kevesebbet vitáznánk arról, mi volt jogos, és mi nem.

ezt azzal ki lehetett volna egyenlíteni, ha malackát - cirka ugyanolyan jogtalanul, mint gobbit - lezavarják.

bár a viola akkor is kifingott volna a végére. hát, nem mindegy, hogy a köln ellen pilinckázol négy nappal a bl-nyolcaddöntő előtt, vagy a szezon legfontosabb meccsét tolod a bajnokságban.

@Szent.J.: respekt!

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.10. 09:47:55

@Vul-Kahn: khm... maga is elfelejti, kedves sporttárs, hogy a fiorentina 10 emberrel játszott münchenben.

Piiii 2010.03.10. 09:50:46

@mocsing: ez egy korrekt megfogalmazás egy bayernestől, köszi!

Mourinho már nem a király 2010.03.10. 09:51:34

@Neil Blender: hát az 1-1 vagy a 2-1 után is 1-0-ra kell nyerni, minden tisztelet azért a Fionak hogy nem erre hajtottak. (persze 3-2-nél nem mindegy, de akkor elővesszük a kis lesgól is lesnek számít, blabla...)
@r_magpie: mostanában mindig ilyen. Nem megy annyira neki a sok kihagyás óta, kompenzálni kell.

giacinto 2010.03.10. 09:53:14

Miért nem állították ki Scwhewinsteigert? ezt az egy dolgot magyarázza meg vki. köszönöm.

ez volt a 2. komoly DECISIVE hiba a bíróktól a párharc során, nem pedig Gilardino 5 centis lese, aminek tulajdonképpen jelentősége sem volt, mert visszapasszolta a labdát

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.10. 09:53:56

@avenger13: nem hiszem, h ők ezt így gondolnák

@Neil Blender: @_benito: szerintem a fiorentina nem érdemelte meg a továbbjutást, viszont a kiesést igen, ellenben a bayern nem érdemelte meg a kiesést, viszont a továbbjutást se.

ezt a fura egyenletet döntötte el az, h a bayern kapta előbb a bírói segítséget és az, h annyival jobb csapat, h ne hagyja kihasználatlanul az előnyt

szerintem gobbi kiállítása más volt, mint schweini esete, előbbi sokkal narancsosabb, arra az életben nem lehet ráfogni, h véletlen, utóbbira igen, emiatt közelebb van a sárgához

én sajnálom a legjobban, h így alakult ez a párharc, mert valószínűleg, ahogy mondod, "a viola akkor is kifingott volna a végére". ha meg nem tudja kifingatni, akkor ne is menjen tovább a bayern

Vul-Kahn 2010.03.10. 09:59:19

@r_magpie: "Ribéry már régóta ilyen gusztustalanul arrogáns, vagy csak tegnap játszotta a nakiakirályt? Minden gesztusára ökölbe szorult a kezem."

Dettó. Írtam is tegnap, hogy kb az utolsó félórában - szóval nem csak 3-2, hanem már 3-1 után is - nem volt egy lépés, amit futva tett volna meg. Nem sprintelve, futva.
Nem fog maradni, ebben szinte biztos vagyok, de nem is bánom igazán. Azt már inkább, hogy nagyon lemegy így az értéke a nyárra, és bár nincsenek anyagi gondjaink, azért örünék, ha annak aki elviszi, többet kéne letennie 25-30 milliónál, vagy jobb játékos(oka)t kellene felajánlaniuk cserealapnak.

giacinto 2010.03.10. 10:01:07

@Vul-Kahn: majd megkapjátok érte Ballackot. jó lesz az nektek.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.10. 10:09:35

@giacinto: nem, nem, DIEGÓT kapják érte. én simán bevállalom, bármilyen gusztustalan, a juvéból ki sem lógna ezzel :)

Vul-Kahn 2010.03.10. 10:09:49

@_benito: nem vitatom, hogy ki lehetett volna állítani schweinsteigert (bár jóval szigorúbb lett volna a piros, mint gobbié az odavágón ,ezt remélem te is elismered), de itt jön ki az, hogy a szerencse hosszú távon kiegyenlíti a számlát. Bordeauxban 2 kamupirosat kaptunk, majd a hazain ellenük mi nem kaptuk meg az emberelőnyt és a 11est...

Nincs vita, hogy a továbbjutásunk szerencsés volt, és a firenze is megérdemelte volna, de azt nem elismerni, hogy mi is legalább annyira megérdemeltük, és/vagy csalást kiáltani ennek a párharcnak a kapcsán, az mindennek a legalja.

vsztk9111 2010.03.10. 10:11:45

Szerintem az Arsenal most mentálisan és fizikálisan is erősebb az elmúlt évek Arsenáljainál. Ezt mutatja az is, hogy a bajnokságban ilyentájt már máskor régen reszeltek nekik. Ezért most kijöhet a lépés az Arsenalnak, sokkal jobban örülnék neki, mintha a Chelsea dobbantana.

dzolutan 2010.03.10. 10:14:00

@giacinto: Én azt olvastam, hogy ballack szerint még mindig murinnyóé a legnagyobb( nem csapatról beszélek) és alatta szeretne dolgozni. :D

vsztk9111 2010.03.10. 10:15:09

Tegnap nagyon jól írta Vul-Kahn, hogy azért nem érdemelte meg a Fio a továbbjutást, mert az utolsó félórában ilyen helyzetben még a Hull City is beszorította volna a Bayernt. Jó-jó a Fio a Juve ellen játszott, de a Hull is az Everton ellen tolta :)

vsztk9111 2010.03.10. 10:15:58

@dzolutan: Na attól mentse meg az Isten az Intert!

vsztk9111 2010.03.10. 10:16:33

@dzolutan: N attól mentse meg az Isten az Intert!

Vul-Kahn 2010.03.10. 10:18:44

@_benito: Ebbe a Diego-Ribery cserébe szerintem sem a Bayern, sem szerint Diego és Ribery nem menne bele, és a Juve is csak rosszul járna vele. A Bayern nem fogja Kroos nyakára odahozni Diegot, mivel mind2 klasszikus 10es. Diego nem menne a Bayernbe, mert nem köpné szemen a Bréma-szurkolókat, Ribery nem menne a Juvéba, mert látta a december 8.ai meccset, és amúgyis hívják jobb, vonzóbb csapatok is, a Juve részéről pedig hiba lenne az egyszem kreatív emberüket, plusz kb 20-30 milliót odaadni egy olyanért, aki jobb ugyan kicsivel, mint Diego, de ennyit nem ér.

@giacinto: Bosingwa +Alex + 10 millió, aztán tőlem Ribery akár az Allianz-Arena közepére is hugyozhat. Egy ilyennel nagyon nagyot húznánk.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 10:18:47

a sorsolásunknak, a játékunknak köszönhetően ismét ott vagyunk a 8 között. sok csapat van, aki ezt nem tudja, tudta megtenni, s ettől felértékelődik ez a teljesítmény is.

szorgos munkával, építkezéssel és wenger eszével dübörgünk tovább, a többi csak mese és mesehab.

IronRock 2010.03.10. 10:21:27

@vsztk9111: ezt arra alapozod, hogy megraktak egy portugál csapatot 5:0-ra? Az nem kunszt, a Bayern tavaly oda-vissza agyonverte a Sporting-ot. A portugál csapatok már csak ilyenek, ezen nincs mit csodálkozni.
@_benito: azért ezt nem gondolod komolyan?? Nem örülnék neki ha kedvenc csapatom a nagyképű köcsögök gyűjtőhelye lenne...Mellesleg úgyis csak hiú ábránd, a Juve-nak nem lesz pénze még egy leárazott Ribéry-re se, mivel nem lesz meg a BL-hely a bajnokságban és onnantól jövőre húzni kell a nadrágszíjat.

Vul-Kahn 2010.03.10. 10:21:58

@vsztk9111: nem én írtam, hanem heinrich, de köszönöm, hogy belőlem is kinéztél egy ilyen találó meglátást. :) (azt a képzavart vazze...)

gabenito 2010.03.10. 10:29:30

Az előző meccsen és most is mondom:
a fiotól robben ribery ellen a natali, koldrup középsővédő duoval a meccs bármelyik szakaszában komoly letámadást várni: a szakmai hozzáértés teljes hiányáról tanuskodik. Ha 3 emberről 1 gólt lő akkor 1ről minimum 5-öt. és ez ugyanannyira igaz az utolsó fél órában (sőt a fáradtság miatt pláne) mint az elsőben.

Szóval ha arról beszélünk, hogy annak kell nyernie aki jobb focit játszik akkor felesleges lejátszani a meccset csak licitálni kell a győzelemért (játékosok és edzők vásárlása formájában)

És tegye fel a kezét aki szerint egy nyitottfocis 5-0 bayern jobb abban a tudatban hogy a bayern is BIZTOSAN kikap egy erősebb csapattól.
NEM NEM A FOCI NEM A HARLEM GLOBETROTTERS és ne is tegyünk már úgy mintha az lenne. épp az a szépsége, hogyha a akár csúnyán is de tényleg mindenki nyerhet(ne ha nem lenne Övrebo :) )

@Vul-Kahn: disznó úr pirosa egyértelműbb. már csak azért is mert gobbién látszik hogy fele annyira nem szándékos és csak 25ödszörre látod hogy tényleg hozzáér az arcához. A nagyhalál nem növeli a vétséget.
Jovetics nem lökött szerintem
a les meg les volt de BENÉZHETŐ az előző meccsen nem volt benézhető. ha függetlenül megnéznék a két meccset nem mondanánk erre azt hogy BIZTOSAN a fionak fújtak míg csak az előző alapján igen hogy a bayernnek. ennyi

Neil Blender 2010.03.10. 10:33:57

@Anthony (kick-ass): 1-1 nel miert kellene 1-0ra nyerni? Bar sztem azzal Prandelli is tisztaban lett volna hogy nem lehet 0-0ra jatszani mert a Bayern pont annyival jobb csapat hogy 1 golt mindenkepp talalt volna idgeenben is.

@mocsing: miert erdemelt kiesest a Fio?

Mr.AT 2010.03.10. 10:34:19

@mocsing: Ez talán eddig a legfrappánsabb és legtalálóbb hozzászólás a tegnap este óta folyó kommentáradatból, külön respect, hogy egy bayernes írta. Nagyjából ugyanezt gondolom én is - ezzel együtt is igaz, hogy ha a Fiorentina képes lett volna tegnap megnyomni a meccs végét, akkor (és csak akkor) megérdemelte volna a továbbjutást, így nem, még akkor sem, ha végül csak a bírói ellenszél miatt esett ki.

Mr.AT 2010.03.10. 10:39:48

@Vul-Kahn: "Ebbe a Diego-Ribery cserébe szerintem sem a Bayern, sem szerint Diego és Ribery nem menne bele, és a Juve is csak rosszul járna vele."

Pontosan ugyanezt gondolom én is. Ribery amennyivel jobb támadásépítésben (?), annyival gyengébb futóteljesítményben és védekezésben.

Diegot szerintem méltatlanul alulértékelik sokan, amit nyilván erősít az a tény, hogy botrányos szezont futunk, védhetetlen eredményekkel, és elméletileg ő ennek a csapatnak a vezére, de ha csak rá koncentrálva nézzük a meccseket, elmondható, hogy erős 80%ban ő hozza magát, és sokkal inkább a társak hiánya, semmint miatta nem megy a szekér.
Végimelózza a meccseket, rendre megtartja és megjátssza a labdákat, a bajnokságban 5 gólja és 9 gólpassza van - sztem az első olaszországi idény 3/4edénél ez egy 24 éves játékostól nem rossz teljesítmény, különösen, ha figyelembevesszük, hogy milyen fosgyenge környezetben kellett produkálnia.

Lojzi_ 2010.03.10. 10:41:34

Én személy szerint a Bordeauxnak örülnék a legjobban.
A csoportban Ribéry és Robben nélkül nem kis mákkal (olaszfanok szótárában: csalással) oda-vissza vertek minket, itt lenne az idő egy kis revansra.

Az Inter sem lenne rossz, de rossz nyelvek szerint velük nehéz összefutni a BL negyeddöntőben.

A Manchester-Chelsea-Barcelona triónak nem igazán örülnék, mert azt jóformán esélytelennek tartom.

gabenito 2010.03.10. 10:44:25

nem olvastam mocsing úr remek analógiáját de egyetértek. meg azzal s hogy a bayern jobb (erősebb keretű) csapat így a papírforma alapján nekik kellett továbbmenni

Vul-Kahn 2010.03.10. 10:44:44

@gabenito: nézd, nincs kedvem tovább a bíráskodással foglalkozni, már leírtam mindent fentebb. A lényeget viszont leírom még1x: megérdemelten jutottunk tovább (nem, nem azért mert jobb csapat vagyunk - mert ilyen erővel le se kéne játszani a meccseket - hanem mert jobban is játszottunk.)

Nektek is gratulálok, 4ből 4 hazai győzelemmel kiesni nagyon peches dolog, és ti is megérdemeltétek volna a továbbjutást, szinte ugyanannyira, mint mi. Szerencsénk volt. Volt már, hogy nem volt, és lesz is, hogy nem lesz. :)

Sok sikert a továbbiakban a bajnokságban és az olasz kupában!

Lojzi_ 2010.03.10. 10:49:41

@Mr.AT: Osztom.
Diego nagyon is jó és hasznos játékos. Amit én nem szeretek benne, hogy alapvetően hangulatember és ha nem megy, akkor hajlamos megsértődni, és tízpercekre eltűnni, meg kiállíttatni magát.
Egyébiránt Ribéry karaktere is hasonló. Ha nem megy neki, akkor ő is bevágja a durcást és neki is vannak indokolatlan durva megmozdulásai, ha bepöccen.

Ettől még a jelenlegi (és véleményem szerint bármikori) Juvénak erőssége a srác. Illetve erőssége tud lenni.
Én bizony el tudtam volna képzelni pirosban.

Neil Blender 2010.03.10. 10:55:53

@Lojzi_: Diego brazil. A brazilok 95%-ra igaz az amit vele kapcsolatban leirtal. Amugy hihetetlen szamomra hogy meg mindig ilyen pofatlanul fiatal.

Porto, Werder, Juve es meg mindig csak 24... felelmetes.

giacinto 2010.03.10. 10:56:25

Nagyon állat, hogy az UEFA-pontszámaiban a csak az Arsenal gyűjtött idén több pontot, mint a Fiorentina (ugyanannynit mint a 2 francia) az ÖSSZES többi kevesebbet.

és valszeg ők (meg a Roma) fognak szívni a legnagyobbat a 4. BL-hely elvesztésével.

giacinto 2010.03.10. 10:57:10

Tegnap olvastam hogy Diego szerint a Bundásban sokkal könnyebb volt trükközgetni meg villogni :))

ennyit a 2 liga közti különbségről

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.03.10. 10:59:21

@Neil Blender: azért, ami a posztban is van: mert az utolsó 25percben, amikor éles helyzetben meg kellett volna mutatniuk, mit tudnak, gyakorlatilag pályán sem voltak

Vul-Kahn 2010.03.10. 10:59:59

@Mr.AT: így van, mindenben egyetértek.

@Lojzi_: Én is el tudtam volna képzelni pirosban, még tavaly nyáron. Kroos nyakára viszont nem szabad idehozni, szélen egyik se jó, mind2 csak középen, ahol nem férnek meg egyszerre. Kroost pedig padoztatni szintén nem szabad.
Az előző kommenteddel pedig teljesen egyetértek, meg vagyok győződve róla, hogy a Bordeaux-t most lenyomnánk, én is örülnék nekik. Míg van néhány csapat, (sőt, talán több is mint néhány, 4-5), akik ellen max. 30% körül mozognak az esélyeink.

Vul-Kahn 2010.03.10. 11:03:17

@Neil Blender: már 25 :) ('85 februári, ha jól tudom)

Nekem az a durva, hogy Schweinsteiger még csak 26, Casillas még csak 28 (!!!), meg hogy az a fasz Lehmann még mindig játszik...:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.10. 11:04:05

1. A Porto ismét megmutatta, mi a bajom énnekem a portugál focival.

2. Hulk nem Arsavin.

3. A Fiorentina elképesztően peches (balek?) csapat.

Lojzi_ 2010.03.10. 11:04:51

@giacinto: A helyzet az, hogy a két liga közötti különbség nem abban keresendő, hogy Diego hol érezte könnyebnek a trükközést.
A mérőszám az UEFÁ-nál az eredményesség.

De szerintem nem kell hozzá hosszú idő és a Bundesligában lesz nehezebb trükközni is, és akkor Te is boldog lehetsz, hiszen ott lesz 4 BL hely, ahol nem tűrik a védők a trükköket.

Neil Blender 2010.03.10. 11:07:17

@mocsing: Miert egy 2-1re elvesztett meccs elso 64 perce nem eleg eles?

+ iszonyatosan demoralizalo tud lenni hogy vezetsz, beviszed a 2. golt mar tisztan tovabbjutasra allsz erre lonek egyet. Oke 4 perc mulva megint megvan a tovabbjutas + a vezetes erre a kozepkezdesbol kapsz megegyet.

Nem elvitatni akarom a Bayern erdemeit, vagy a tovabbjutasat, de a Fiorentina szerintem nem erdemelt kiesest, nyiltsisakos tamadofocit vallatak fel (ami gaz egy Bayern ellen sajnos de suvegelendo) egy botranyosan elvesztett elso meccs utan, az utolso lehelletukig kuzdottek (ami kb a 70. percnel volt).

Kiestek, de hogy nem erdemeltek meg az is biztos. Viszont azt is adom hogy a Bayern sem erdemelt kiesest es ugye vkinek pedig kikellett, most ezt adta a gep, de ha forditva van akkor a Bayern fanok sem szolhatnak egy szot sem.

brodi 2010.03.10. 11:10:23

@Szigo: Azért azt szögezzük le, hogy ő nem balbunkó, ha nem dől ki Micho és az abszolút újonc Contento eszébe sem jut Lajcsinak az osztrák (hehe). Szerintem tudatosan erőltette Prandelli ott a támadásokat, ha van egy normális jobbszélsője Fionak, akkor valóban benne ült volna a kakiban Alaba. Viszont ő passzolt a legtöbbet a csapatból, elég magas százalékkal, folyamatosan segítette Riberyt, volt egy két szép szerelése is. Bőven elbírta a csapat a srácot, de többet badarság lett volna várni tőle, sőt, azzal, hogy neki nyugodtan ki lehetett játszani a labdákat, ellentétben mondjuk Pranjiccsal, nagyon sokat segített, mert ténylegesen volt két szél. Olykor nagyon szépen háromszögeztek Schweinsteigerrel és Riberyvel.

(Bommel futotta a legkevesebbet a meccset végigjátszó Bayernesek közül, majd' 2 kilóméterrel kevesebbet, mint Bastian. utána természetesen Ribery jön)

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.10. 11:17:31

@Lojzi_: apukád tengerészgyalogos, és sokkal erősebb, mint az övé?

Tika_ 2010.03.10. 11:21:54

@dzolutan: nem akarom tudni, hogy ezt hol olvastad :röhög:
@Vul-Kahn: "Bosingwa +Alex + 10 millió"
ez csak nekem tűnik ábrándosnak?

A Porto védelme nevetséges volt a 2. és a 4. gólnál. (Nem szoktam ilyet írni, de ennél még én is jobban helyezkedtem volna.) A kapust meg a francia gólja miatt lehet elővenni.

Viszont azon megint csak beidegesedni lehetett, mikor a köcsög, bombasztikus szólamokat imádó médiamunkás úgy kommentált, hogy Robben "zseniális" gólt lőtt. Hát mi a rák volt abban zseniális??? Belebikázott, jól találta el, bement, ennyi.

giacinto 2010.03.10. 11:23:55

birom ezt az utolsó félórás dumát, de az első meccsen a Bayern-nek az egész meccsen nagyon kellett volna a gól mégsem nagyon jött össze, kár hogy Övrebö másképp gondolta.

Szóval ezzel takarózni...

az első meccsen, irdd és mondd a Bayern összvissz 5-6 percig vezetett és ebben bent van a lesgól utáni percek is.

Az első meccs X-es volt, a másodikon meg jobb volt a Fio. Ennyi.

brodi 2010.03.10. 11:24:31

@Neil Blender: az utolsó bekezdés az eddigi legkorrektebb, amit olvastam a párharc kapcsán. Az én vélemény is hasonló.

Tegnap is írtam, hogy már nincsenek elvárásaim az idei szezonnal kapcsolatban, valószínűleg, sokak megelégedésére, a következő körben helyre rakja a fiúkat egy topcsapat. Igaz, nem hiszem, hogy még egyszer ennyire görcsösen, esetenként dekoncentráltan, fog játszani néhány játékos, nem hiszem, hogy benne van a pakliban egy tavalyihoz hasonló szégyenteljes kiesés.

Az megvan, hogy Schweini kisárgázta magát? Na, ott próbálnám ki Alabat.

Neil Blender 2010.03.10. 11:27:31

@Tika_: Ennyi erovel az osszes tavoli bomba nem nagy gol. Tudod ok is belebikaznak a labdaba bemegy es ennyi...

dzolutan 2010.03.10. 11:28:25

Látom sokan nem értették, úgyhogy elmondom: árnyaltan próbáltam leköcsögözni Ballackot. Nem jött be.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.10. 11:37:26

@Tika_: @Neil Blender:

Én is utálom, ha a "zseniális"-t összetévesztik a "jól kivitelezett"-tel. A nyelvi fantázia hiányára vall, ami egy médiamunkás esetében azért nem csekély hiányosság.

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.03.10. 11:41:49

@Csöncsön:
Messi egy jól kivitelezett labdarúgó

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.10. 11:46:12

@pote:

Szerintem csak simán zseniális. :-)

Vul-Kahn 2010.03.10. 11:47:04

@Tika_: lehet, hogy kicsit nagyívű az elképzelés, bár szerintem Ribery ér 40-45 millió eurót, még így is, hogy már csak egy év van hátra a szerződéséből, Alextől viszonylag könnyen megválna a Chelsea, pláne Franckért, 12-14 milla max., míg Bosingwa egész idényben sérült, neki is van a posztjára ember (Ivanovic), és már tavaly nyáron is majdnem elfogadtak egy 18 milliós ajánlatot.
Szóval ha összeadjuk, kijön, bár szerintem ott a bökkenő, hogy egyszerre két védőt nemigen engednének el.
Robben góljánál meg nekem is jobban tetszett van Bommelé, az hihetetlenül okos lövés volt, és nagyon nehéz is volt így leszorítani. A cselek viszont nagyon ott voltak Robbennél...:)

@giacinto: "a másodikon meg jobb volt a Fio." ne már, ezt te se gondolhatod komolyan

@Neil Blender: valóban, az az utolsó bekezdés tényleg nagyon korrekt.

@brodi: "Az megvan, hogy Schweini kisárgázta magát? Na, ott próbálnám ki Alabat."
jaja, bár szerintem még az is túl deffenzív neki egy kicsit. Támadó-középpályás (baloldali) a posztja, aztán persze csinálhatnak még belőle mást, mert nagyon fiatal, de az eredeti akkor is ez. Így kell az ő teljesítményét értékelni. Meg úgy, hogy német harmadosztálynál magasabb szintű meccsen még soha életében nem volt kezdő sehol.
Jahrhunderttalent, azt hiszem ez Alabára a megfelelő kifejezés.

Neil Blender 2010.03.10. 11:47:20

@pote: :D

@Csöncsön: nem vitatom hogy Robben golja nem volt zsenialis, csak Tika ertelmezeset vitatom hogy miert nem volt az.

balu11 2010.03.10. 11:47:39

@pote: én megértem, hogy el vagy keseredve a hétvégi zakó miatt, de azért más módját is választhatnád az öngyilkosságnak...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.10. 11:48:28

Szupi, közel nincs a héten a Barca és mégis messzizünk? :)))

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.03.10. 11:54:51

@balu11:
még nem is gratuláltam asszem,
de akkor most megteszem.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.10. 11:57:10

@imici77: És ez most hogy is van ez? Ibra betalált volna? Hol? Edzésen? Otthon az asszonyál? Wayne asszonyánál? :)

dzolutan 2010.03.10. 12:01:11

Még egy kis VargaZoli: " A Fiorentinának sajnos a széllel és a nedves pályával is meg kellett küzdenie”.
A Bayern meg másik pályán játszott. :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 12:04:31

@csizsikpizsik: csak h tovább beszéljünk a barcselónáról :)

brodi 2010.03.10. 12:16:49

@Vul-Kahn: természetesen egy kicsit más szerepkörben játszatnám, mint Schweinit, kicsit előrébb, Kroos leendő posztján, amivel össze tudná kapcsolni RibRobot. Ezt már gyakorolhatná a Freiburg ellen, ott is eltiltott Schweini, egy vkp. elbírná a támadósort. nyilván függ majd az ellenféltől is, az, hogy ki szerepel majd a német helyén, de ha támadnunk kell, akkor Tymo nem a legjobb megoldás Bumival, mivel a korábban is említett űr a csatárok, csatár mögött továbbra sincs betöltve. Valahogy "közelebb kellene hozni" egymáshoz Robberyéket.

Senderos 2010.03.10. 12:20:06

ne feledjük, hogy az arsenal a gallas-cesc-van persie tengely nélkül nyert. most képzeljük el a cselzit terry-lampard-drogba nélkül. nem hiszem, hogy ilyen örömjáték lett volna számukra a meccs.
vagy a mu-t rooney-ferdinand-ööööö, kifogytam a nagy nevekből:)

Deeo 2010.03.10. 12:24:07

@Senderos: Fletcher, Carrick, Evans háháhá

Everred 2010.03.10. 12:24:08

Aki lát valamit ebben a Hulk nevű illetőben, az mondja meg, hogy mi az. Nagyon szeretném tudni, hogy milyen alapon merül fel a neve átlag kéthetente valami komoly európai klubnál.

Amennyit én láttam belőle a Porto színeiben, az alapján egy átlagos technikai képzettségégű, ámde rendkívül buta és ellenszenves játékos, akinek egyedül a testfelépítése kiemelkedően jó. Na most ilyen csatárból a Championshipben is van bőven...

Everred 2010.03.10. 12:24:45

@Senderos: Gallas és Fabregas játéka sem volt akadály a Vidic és Ferdinand nélküli Manchester Unitednek :-)

bobix 2010.03.10. 12:27:02

Általában jól informált ember vagyok, de most azért csak kérdeznék valamit, amiről még sem tudok sokat :P Már a következő szezontól változik a BL helyek kiosztása a nemzetek idei teljesítménye (gyűjtött pontok) alapján? A másik pedig, hogy hány évente lesz újraosztás?

A német csapatokról annyit, hogy évek óta csak az UEFA Kupában elért eredményeikkel tudnak dicsekedni (vagy még azzal sem). Tény, hogy az olaszok még annyival sem, de azért nem kéne átsiklani azon, hogy a németek mindig szerencsésebb sorsolást kaptak a 16-ban. Tavaly 3 olasz-angol párharc volt: Juve épphogy kiesett Chelsea-vel szemben, Arsenal csak büntetőkkel jutott túl a Roma-n és az Inter-United sem volt annyira sima, mint amilyennek az eredmény mutatta. Azért egy Sportingon mégis könnyebb átgázolni, mint bármelyik angol klubon.
Az azt megelőző szezonban ugye a nagy Bayern sehol sem volt, helyette az ismét egyedüli nyolcaddöntős német Schalke nagy nehézségek árán jutott túl a tegnap látott csodálatos Porto-n...

danesdzsu2 2010.03.10. 12:28:00

@Everred: (csak nem maga Rooney? ;) (a Lenin vicc mintájára))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.10. 12:36:01

@imici77: Türelem, pihenj rá a jövő hétre, akkor rúgdalhatod őket kedvedre.

KeRTi · http://blog.gardenee.net 2010.03.10. 12:38:41

"míg Firenzében csak az az öt perc volt különösen izgalmas" - szőrszálhasogatás, de lehetséges hogy a rosszabbik "az" van kihangsúlyozva?

Deeo 2010.03.10. 13:09:07

@KeRTi: Mi alatt mi PES-eztünk igaz-e? :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 13:10:43

@csizsikpizsik: nem állt szándékomban most, de hagyjuk.

még mindig nem találkoztunk erős csapattal, hihetetlen.

Senderos 2010.03.10. 13:15:21

@danesdzsu2: posztoknak megfelelően akartam egymáshoz rendelni a sztárokat, szóval kapus nem ér:)
igen amúgy, a mu középpályáján nem nagyon futkároznak fabregasok, nasrik, arshavinok, azt be kell vallani...:)

jurgen 2010.03.10. 13:19:26

@bobix: az idei teljesitmeny csak 2 ev mulva lesz beszamolva. Vagyis ha idén a Bundesliga beelözi a Seria A-t, akkor jövöre ugy vagnak neki a bajnoksagnak, hogy ket ev mulva negy indulojuk lesz. nagy esely van ra, hogy mar iden feljöjjön a bundesliga a 3. helyre. csak 1,7 ponttal van lemaradva az olasz mögött. Ha megse sikerülne, akkor ket ev mulva biztos beelöz, mert az utolso 5 ev eredmenyei alapjan allitjak össze a tablazatot, s a 05/06-os szezonban az olaszok 5 ponttal többet gyüjtöttek, mint a nemetek. Ha ez kiesik a szamitasbol, mar a nemetek a harmadikok.

Ezzel mar valszoltam is a 2. kerdesedre: minden szezon utan folyamatosan frissül a tablazat. Mindig az utolso 5 ev eredmenyei alapjan.

giacinto 2010.03.10. 13:19:59

@Vul-Kahn: komolyan gondolom, rúgtak 3 gólt, nem kaptak meg tizit, és nem kaptak meg egy jogos emberelőnyt és igy is nyertek, ergo jobbak voltak, nem csak amolyan tessék-lássék alapon, bírói segédlettel mint az első meccs.

füligjimmy77 2010.03.10. 13:45:00

Niclas "jobb vagyok, mint Ibrahimovics" Brentner lőtt egy mesterhármast. Gratulálunk hozzá, amiket belőtt, azt Coulibaly is bevágta volna. Ettől még pocsék középcsatár, de egyszerűen olyan csapat van mögötte, hogy gólt tudnak rúgatni akárkivel. Ha elküldenék például a Wiganbe, vagy a Hannoverbe, ott kiderülne, mennyire fogalmatlan.

Piiii 2010.03.10. 13:46:39

@Everred: simán jobb mint Pato. persze csak Dunga szerint...az egész világ máshogy látja....

giacinto 2010.03.10. 14:06:05

@jurgen: az idei tavaszon még biztos hogy nem lesz előzés, ez tuti biztos, még akkor sem ha az összes olasz csapat elveszti innentől az összes meccsét.

ami azt jelenti hogy még 2011 őszén sem lesz 4 német BL-csapat. leghamarabb 2012 őszén lehet, de az olaszok javithatnak a jövő évi pontokkal...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.03.10. 14:08:18

@imici77: kiről beszéltek? Bendtnerről? Bendtner... már aszittem, előkerült az öreg Breitner

Senderos 2010.03.10. 14:10:26

@füligjimmy77: barca fan haverom még a meccs előtt mondta, hogy ibrát még bendtnerre is elcserélné, annyira szar idén:)

amúgy meg Bendtner a világ egyik legjobban helyezkedő csatára, csak a befejezést kell megtanulnia.
sok, a focit test közelből nem ismerő ember azt hiszi, hogy az olyan evidens, hogy egy csatár helyzetbe kerül egy meccsen 10szer, pedig nem.
érdekes módon amíg sérült volt van persie és bendtner is, és elől arshavinnal meg eduardoval próbálkoztunk, nem az hogy nem volt helyzetük, de labdába se nagyon értek a meccs alatt.
tengapi meccsen Benndtner nem csak gólokat lőtt, hanem folyamatosan megtartotta a felívelt labdákat a védők szorításában és mezőnyben is voltak ügyes passzai.
labda nélkül is nagyon hasznosan játszik, folyamatosan kimozog szélre, teret nyitva a középpályásainknak, hogy be tudjanak törni.
egyértelműen feljavultunk támadásban mióta visszatért, hasznára van a csapatnak.

ibráról meg ugye pont az ellenkező mondható el, egyszerűen nem tudnak mit kezdeni egy immobilis ékcsatárral, szó szerint hátráltatja a csapatot.

ibra egyéni képességei nyílván nem említhetőek egy lapon bendtnerével, csak amíg az előbbi nem képes hozzáigazodni a barca játékához, addig a másik fegyelmezetten játsza a mobil csatárt elől, aki ha kell, elviszi a védőket az előretörő középpályások elől, vagy lerázza magáról az emberét, hogy tudjanak neki passzolni a társai.

még csak 22 éves, és lehet szidni őt, de jó csatár lesz. ez volt a véleményem a burnley elleni meccs után és most is.

Lezuzius 2010.03.10. 14:13:09

@Senderos: egyetertek, es ezt alatamasztadno:

According to Bettorlogic Player Pro, over the last 50 games the Gunners have a win percentage of 52 per cent without Nicklas Bendtner.

With him in the side, the win-rate rockets up to a whopping 76 per cent.

To put that into perspective, over that same period just 66 per cent of the games Arshavin has played have been victories, 64 per cent for Fabregas and a miserable 52 per cent for Van Persie.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 14:17:19

@Senderos: az Arsenal egy Torres-szel, Villával mondjuk 50 gólt rúgatna szezononként. ez a különbség egy csatár és Bendtner között.

avenger13 2010.03.10. 14:17:47

@giacinto: a bayern meg az előző meccsen nem kapott meg egy jogos emberelőnyt, itt visszafújták őket nem lesről... a fionak meg az egyik gólja les volt. utoljára mondom el egy lesnél nem számít, hogy mennyire az, meg hogy visszapasszolja-e vagy sem, ez mind tök mindegy. ha schweini piros akkor a második fio sárga is piros. teljesen egyértelműen csak emberre ment, ilyet az nflben látni csak. sokkal jobban a bíróra fogjátok az ügyet mint amennyire lehetne.

nem tudom ki írta, hogy aki nem látja be, hogy a fionak nem szabadott az egész meccsen támadni robbery miatt az nem ért hozzá. kérdem én mint hozzá nem értő, hogy akkor hogy a jó fenébe akartak gólt rúgni 3-2nél? félpályáról beemelik a kapuba? az első meccsen még megértettem volna (persze egygólos hátrányban a fio szempontjából) hogy nem rontanak neki a bayernnek, de amikor kiesésre állnak, legalább az utolsó 10 percben támadtam volna minden erővel, mert különben kiesek, ahogy az történt is.

vul-kahn: te valamiért nagyon utálod riberyt. tény nem futott nagyon sokat, de szerintem kifejezetten hasznosan játszott. szidjad mvb-t aki schweinivel egy poszton játszva a legkevesebbet futotta, míg basti a legtöbbet. elküldeni jó nagy baromság lenne, mert kezd egyre jobban menni neki a játék, de neki is kell idő ehhez, mert kb. másfél éve sérült volt, hülye klinsmann miatt.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 14:19:14

@Lezuzius: a fontos meccseken hála istennek nem játszott, ezt vedd bele a statba. nincs agya a játékhoz, csak a fejét fogja állandóan...

jurgen 2010.03.10. 14:32:04

@giacinto: szerintem meg akár lehet is elözés. Ha a két milánói csapat is kiesik a BL-böl, akkor nem marad egy olasz se az egy német ellenében. Ha az Inter továbbjut, akkor 1:1 (a ManU nem hiszem, hogy ezt már kiengedi a kezéböl). Az EL-ben 3:1 az arány a németek javára.

Összesen 11 ponttal kell többet szerezniük, mint az olasz csapatok (a gyözelemért 2 pont jár, mindegy, hogy EL vagy BL, döntetlen egy pont, a negyeddöntötöl kezdödöen minden egyes továbbjutás +1 pont)

Nem lehetetlen feladat, de tény, hogy kell hozzá egy esetleges Juve botlás a Fulham ellen, s legalább két német továbbjutó az EL-ben, plusz egy kedvezö sorsolás a Bayernnek a negyeddöntöre.

Sok ebben a "ha", de az elözés nagyon is benne van a pakliban már idén. Csütörtökön este okosabbak leszünk.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.10. 14:35:45

@Senderos: Én már egy fél tábla, lejárt banános csokiért is elcserélném :)

bobix 2010.03.10. 14:41:04

@jurgen: én úgy érzem, hogy az Inter jó lesz egy ikszre a Stamford Bridge-en, a Milannak viszont tényleg csoda kell. Az EL-ben könnyen kipottyanhat mind a 4 (3+1) csapat. Valencia, Kazan, Anderlecht kellemetlen ellenfelek, de mint Juve fan a Fulham-et is annak tartom. Ha nem nyerünk holnap este hazai pályán, akkor könnyen pottyanhatunk. Két gólos győzelem viszont biztos továbbjutás lenne, mert ez a Fulham 1nél nagyobb gólkülönbséggel nem nagyon nyer meccset, még akkor sem, ha egy ócskafos Juventus ellen is kell játszani.
Mondjuk fogalmam sincs, hogy ezt miért nem a holnap utáni bejegyzésben írom le...

vsztk9111 2010.03.10. 14:42:05

@Senderos: Nagy igazságok vannak abban, amit leírsz. Az Inter erre a legjobb példa, ettől függetlenül lehet, hogy simán nyeri a BL-t Ibrával a Barca.

vsztk9111 2010.03.10. 14:43:27

Több bundás is leírta, hogy szeretné a Bordeaux-t újra a Bayernnek, hogy visszavághassanak. Hát én senkinek nem kívánnám a Bordeaux-t, szerintem ők a sötét lovak, 4 között ott lesznek!

danesdzsu2 2010.03.10. 14:49:56

@Senderos: Akkor írd be mellé Fabianskit ;)

avenger13 2010.03.10. 14:57:47

@vsztk9111: nekem speciel tök mindegy kit kapunk. nincsenek jelenleg további elvárásaim. a csapatépítés a bayernnél most kezdődött, elsőre nem fogja a csapat végigverni a világot. minden évben kicsit tovább. a bordeaux azért verhető. amikor mi kikaptunk tőlük, akkor a bayern nagyon mély hullámvölgyben volt. a juve szintén.

vsztk9111 2010.03.10. 14:59:56

@avenger13: Ez igaz. Most meg a Bordeaux nincs csúcsformában. Hogy 4 közé jut, az csak valamilyen megérzés.

vsztk9111 2010.03.10. 15:05:18

Amúgy tegnap este én azon gondolkodtam, hogy írok sms kérdést Vincze Ottónak. Hogy tolvajnyelven árulja már el, hogy a hétvégén mik lesznek az eredmények az NB1-ben. Jól jönne egy kis pénz :)

jurgen 2010.03.10. 15:09:40

@bobix: egyetértek, én inkább a Chelsea-nek drukkolok, de most valóban nincsenek a topon. Viszont az 1:0 nekik elég, s tudjuk, hogy most egy Ancelottti ül a kispadjukon, akinek ez a kedvenc eredménye.

Az EL-ben az én tippem 2 német + 1 olasz továbbjutó (vagyis Juve). Aztán majd holnap meglátjuk...

szeme közé, laposan! 2010.03.10. 15:13:49

És hol volt itt a dínom-dánom?:)

füligjimmy77 2010.03.10. 15:28:22

@Senderos: Téllleeeeg??? Megtartja a felívelt labdát, és ütemben tud a kapu elé érkezni??? Húha. Ritka erények ezek egy középcsatárnál. Már a BLASZ kettő környékén. Egy Arsenal hangyabokányival magasabb szintet képvisel elvileg, de én csak húsz éve követem őket. Szóval Ian Wright után nekem kicsit visszalépésnek tűnik, de ez a győzelmi mutató magáért beszél. Azért finomítani kéne egy kicsit ezt a statisztikát szerintem.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.03.10. 15:42:40

Legalább akkor ne baszogassuk már Bendtnert, mikor mesterhármast lő a BL-ben. Köszönöm.

(Egyébként ez utoljára Henrynak sikerült a Roma ellen még a 02/03-as szezonban.)

Lezuzius 2010.03.10. 15:47:49

@füligjimmy77: ahhoz mondjuk vaknak kell lenni, hogy ne lassuk Bendtner korlatait, de az is latszik hogy ad egy plussz opciot ahhoz kepest amikor Arsha volt a csatar. RVP-mar nem is emlekszem :)

rizla 2010.03.10. 15:48:27

@Senderos: "barca fan haverom még a meccs előtt mondta, hogy ibrát még bendtnerre is elcserélné, annyira szar idén:)"

lehet hogy fan, de nem egy nagy szakértő.

"ibráról meg ugye pont az ellenkező mondható el, egyszerűen nem tudnak mit kezdeni egy immobilis ékcsatárral, szó szerint hátráltatja a csapatot."

kurvára megnézném bendtnert, hogy mit csinál egy barcában, ahol minden csapat úgy játszik ellene, hogy 10en a büntetőterületen belül, és ha nem tud két másodperc alatt minimális területen tökéletesen megjátszani egy labdát, akkor halott. az arsenalban nincs annyi gólja meg gólpassza, mint ibrának a barcában, szóval abba kéne hagyni a műszakértést.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 15:59:12

@peter135: rem, most is elment szórakozni és ott állt letolt gatyával a portugál csajok között:)

@Lezuzius: igen, Arsha kiment szélre, ahol tud és kell játszania. Ha egy gurulós zsámolyt teszünk oda, akkor az is leköt 1 védőt, ne legyen ez már Bendtner érdeme. hosszútávon ha ezt a szintet hozza, akkor ok, de most 1 meccs után nem fogom Henry utódjaként kezelni.

balu11 2010.03.10. 16:00:12

@peter135: pontosan ugyanezt gondolom, volt rá elélg lehetőségünk eddig (és talán még lesz is, bárcsak ne így lenne)

egyébként még a futballszakmailag mértékadó The Sun is elnézést kért tőle:
www.thesun.co.uk/sol/homepage/sport/football/2886180/Mr-Nicklas-Bendtner-An-apology.html

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 16:01:42

@rizla: én is megnézném barca mezben Bendtnert... :) olyan 30millió és vihetitek :)

rizla 2010.03.10. 16:08:51

@imici77: eboué+bendtner=3 misi

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 16:10:14

@rizla: nem láttad mostanában abouét játszani... vagy bendtner a szemedben -10et ér.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.10. 16:10:19

Mi az, a srác kiöregedett hogy neten áruljátok? :)

neeskens 2010.03.10. 16:13:28

Egy működő linket kérek szépen a Milan meccsre, légyszíves...

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.03.10. 16:13:44

@csizsikpizsik:
nem, csak lőtt egy mesterhármast, és érzik, h innen már csak lefelé van :)

Lezuzius 2010.03.10. 16:13:52

Chelsea could face a points deduction over transfer dealings with an unlicensed agent, according to a report.

Ágyúsfiú 2010.03.10. 16:19:42

@pote: Áhh..most kezdődött el... :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.10. 16:20:25

@pote: Jaaa...de lefelé szálló csatáraink vannak, köszönjük. Most nálunk működő kellene :)

b.viktorio 2010.03.10. 16:26:47

Na ezt magyarázza meg nekem valaki!

"Nemanja Vidicsnek pedig a sárgáira kell figyelnie, mert ha lapot kap, biztosan nem játszik idén BL-negyeddöntőt." - Indexes cikkből

Nem elősször találkozok ilyen teljesen fogalmatlanságokkal az Index-en...

Senderos 2010.03.10. 16:46:10

@rizla: nyílván nem komolyan gondolta a haverom, csak egy költői túlzás volt a részéről arra utalva, hogy milyen eddig ibrahimovic szezonja.
amúgy meg profi focista, szal nem csak a tévé perspektívájából van rálátása a sportágra

"kurvára megnézném bendtnert, hogy mit csinál egy barcában, ahol minden csapat úgy játszik ellene, hogy 10en a büntetőterületen belül"

ebben igazad van, az arsenal ellen az angol kiscsapatok sosem tömörülnek be, sőt nyílt sisakkal, 3 támadóval és 5 középpályással állnak ki joga bonítózni, bendtner eddig még csak a könyvtárban olvasott védekező felfogású ellenfélről:)
amúgy meg egy szóval se említettem, hogy a barca jobban járna bendtnerrel. annyit mondtam, hogy amíg bendtner beleilleszkedik a csapata játékába, addig ibra nem. vö. eto'o-éra.

" az arsenalban nincs annyi gólja meg gólpassza, mint ibrának a barcában, szóval abba kéne hagyni a műszakértést. "

bendtner idén második számú csatár volt persie mögött majd sérült 3 hónapig, még most tért vissza, szóval ezt biztos sok időbe tartott megszakérteni, hogy ibrahimovicnak több a gólpassza és a gólja:)

Senderos 2010.03.10. 16:52:23

@imici77: "a fontos meccseken hála istennek nem játszott"

jah, ha játszik a rangadókon az katasztrófa lett volna. szerencsére sérült volt, így Wenger nem tudta berakni és így sikeresen lehoztuk 0 pont, 2-10re a cselzi és a mu elleni meccseket. Bendtner nélkül ez nem ment volna:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 16:55:00

@Senderos: :) elvett volna játéklehetőséget más játékosok elől...

Senderos 2010.03.10. 17:09:26

@imici77: az Arsenal egy Torres-szel, Villával mondjuk 50 gólt rúgatna szezononként. ez a különbség egy csatár és Bendtner között.

azért luxus lenne egy torres cserének, nem?:)
van persie az elsőszámú csatárunk, ne akarjuk összehasonlítgatni bendtner olyannal, akinek más a szerepe. ennyi erővel az n'gog-rvp relációt is elemezhetnénk:)

bendtnernek egy rossz meccse volt, amióta visszatért, a burnley elleni. azon a meccsen amúgy egyedül több helyzete volt, mint arshavinnak december-január-februárban összesen. biztos a többiek javultak fel ennyire:)

vagy neked van valami jobb alternatívád a jelenlegi helyzetben? rakjuk ki a keretből nicklast és megint legyen arshavin elől? úgy jobbak lennénk? neki több esélye lenne sagna beadásainál?

a foci csapatjáték, és én annyit látok, hogy jobbak vagyunk támadásban, mióta visszatért, tehát hasznos a csapat számára.
én taktikailag továbbra is megalapozottnak tartom bendtner játsztatását. az hogy ezen kívül kit milyen szentimentális szálak fűznek hozzá az irreveláns.

halareaal 2010.03.10. 17:25:05

@Senderos: amit Bendtnerről írtál korábban, az szép és jó, sőt még igaz is, már ha a tegnapi meccset vesszük alapul. egyébként az esetek 90%ában meg sem közelíti ezt a szintet a dán, én pl még nem is láttam ilyen jól játszani, pedig nézek Arsenal-meccseket. Arsenal mércével mérve lassú, elég kevéssé hatékony, és nem is túl technikás, bár közelebb járunk sztem az igazsághoz, ha 1xüen csak azt mondjuk béna. Arsenal mércével, persze. az igaz, h vannak nagyon szép megoldásai is néha, pl a Poolnak rúgott gólja a ligakupában, de fényévekkel előrébb lenne, ha ezek nem lennének, viszont a "kötelezőket" legalább 80%ban hozná.
ha cserecsatár szemszögéből nézzük, akkor okés, de van Persie annyit sérült, h nehéz így nézni. ha mondjuk Dzeko az Arsenalba igazolna, pillanatok alatt elfelejtenéd Bendtnert.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 17:26:08

@Senderos: a pudli ellen pl amikor Cesc már inkább lőtt kilátástalan helyzetben ahelyett h passzolt volna? a gól előtt megpróbálta betenni a sűrűbe a lasztit, szerencsére visszapattant hozzá...

amikor befele cselezett és kifelé ment a laszti? komolyan mondom, zavarja a labda. és nem tud passzolni.

de ebben nem győzzük meg egymást, én nem látom benne, hogy volna esze ehhez a játékhoz ilyen szintem. Ahogy PítörMítör is megtalálta a helyét, rem Bendtner is meg fogja. Nem nálunk.

Ami különösen zavar, hogy kibaszott sok lehetőséget kapott és kap, nem kell bizonyítania. Annyi helyzetet hagy ki, hogy összeszámolni nem lehet. Hatékonyság fogalmát nála Wenger másképp kezeli. Még csak 22 éves? És? majd 3 év múlva beérik 500 meccs után?

Szóval, egyelőre Bendtnerben nem látok sokat, nálam ez kevés.

halareaal 2010.03.10. 17:28:04

@Senderos: "én taktikailag továbbra is megalapozottnak tartom bendtner játsztatását."

ez elég evidens, 0 csatárral nehéz játszani, gondolom ezután Wenger sem fogja erőltetni. az lenne aztán a hatalmas kritika, ha ilyne körülmények között sem tudna bekerülni.

danesdzsu2 2010.03.10. 17:34:18

@imici77: "Ami különösen zavar, hogy kibaszott sok lehetőséget kapott és kap, nem kell bizonyítania"

Kit játszattál volna a helyén tegnap?

giacinto 2010.03.10. 17:35:38

@jurgen: +11 pontot nagyon nehezen fog összeszedni a német brigád. A Bayern nem igen kaphat gyenge ellenfelet, sztem egy Sevillával meg Bordóval is megszenvednének. EL-ben csak a Hamburg favorit apárharcában, másik 2 nem nagyon. A Juve sztem kiveri a Fulhamet, legalábbis ha egy 80 %-os formát hoznának, akkor igen.

Ja és a Juve, Inter, Milan trió is gyűjthet pontokat, ami még tovább emeli a német szükségletet.

Senderos 2010.03.10. 17:41:57

@imici77: miért? ő négyet lőtt volna?:)
sok mindenbe bele lehet kötni bendtner kapcsán, a tegnapi meccs a kivétel, amiben nincs fogás.
utólag igazolódott a játékának a jogossága.

szerintem inkább egyszerűen örüljünk hogy sínen vagyunk az utóbbi egy hónapban. szerintem sok scousers szeretne ilyen problémákat, hogy a bl-ben triplázó cserecsatár tényleg arsenal-szinten van-e és hogy van-e esélyünk vele a bajnoki címre:)

horas 2010.03.10. 17:45:12

Német-olasz párharchoz annyit,hogy amíg az olaszok nem veszik komolyabban a második számú kupát akkor számolni kell az előzéssel.Amúgy nem tartok én attól,hogy sokáig lenne az úgy,a Bayern-en kívül a legtöbb német csapatnak eredmény a csoportból való továbbjutás is.A Bayern idén is tavaly is csak a sorsolása miatt volt/van a 8 között.A Sporting-ot hagyjuk is,és eltudjuk képzelni mit csináltak volna idén egy Chelsea Barca vagy Mu ellen...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.10. 17:48:44

@Senderos: a tegnapi meccse jó volt, de vasárnap után miért kezdhetett? Bmit csinál, játszik. ez van. este meg hajrá angolok :) szewasztok :)

rizla 2010.03.10. 17:53:48

@Senderos: "csak egy költői túlzás volt a részéről arra utalva, hogy milyen eddig ibrahimovic szezonja."

azért bendtnerénél csak jobb..

"annyit mondtam, hogy amíg bendtner beleilleszkedik a csapata játékába, addig ibra nem. vö. eto'o-éra."

miért, mert most rúgott három gólt? ezért illik az arsenalba? összehasonlítanád henryval?

tudom, hogy az arsenal ellen is védekező felfogásban állnak ki a csapatok, de azért egy mindig hajtós angol bajnokságban úgy látom, hogy több területe van az arsenalnak támadni, bátrabbak a kiscsapatok, mint a spanyoloknál.

"szóval ezt biztos sok időbe tartott megszakérteni, hogy ibrahimovicnak több a gólpassza és a gólja:) "

jobb az átlaga is. így jó?

avenger13 2010.03.10. 17:55:14

@giacinto: milyen +11 pont? jelenleg 1.8-2 ponttal vannak csak előrébb az olaszok. ugyanakkor a német csapatok minden egyes továbbjutása több pontot ér, mivel kevesebb német csapat indult. 7ből 3 olasz maradt versenyben, és 6ból 5 német. ahhoz, hogy már a 2011ben több legyen a német nagyon rá kell hajtaniuk, ez igaz. de az olaszok a következő két évben egy 5 és egy 2,5 pontos előnyt vesztenek el. a jelen állás szerint jövőre kb. 3-4 ponttal kell az olaszoknak a németek felett diadalmaskodniuk ahhoz, hogy ne vegyék át a németek az első helyet.

vadkutya 2010.03.10. 17:55:54

'napot az Uraknak!

Egy picit nem érek rá / nem figyelek oda, s Nicklas triplát hint. Emésszük... :)

avenger13 2010.03.10. 17:56:46

@giacinto: a 11 pontot már összeszedtem. bocs.

Althedokan 2010.03.10. 18:17:41

ez az alaba gyerek egyébként tényleg jót futott. Szerintem nem árt néha beállítani ilyen fiatal, feltörekvő tehetségeket a csapatba, a Milanból is már rohadtul hiányolom Adiyiah-t... Viszont nem biztos hogy egy játékosnak, ha ennyire fiatal, emberileg jót tesz ha ilyen fiatalon ennyire mély vízbe dobálják. Nagyon könnyen elvesznek az ilyen tehetséges fiúk, mert túl hamar szétkapkodják őket. Arról nem is beszélve, hogy ha 16-17 évesen leigazol egy külföldi csapat, akkor családi élet, barátok, satöbbi terén elég nagy hiányt hagysz magadban, ami még ebben az időszakban fontos lenne.

giacinto 2010.03.10. 18:45:40

@avenger13: ha mondjuk a juve nyer egyet a fulham ellen és továbbmegy, az 3-4-5 pontot jelent a visszavágó eredményétől függően.
ekkor már 14-16 pont kéne a németektől. és akkor még ott van az Inter és a milan is csinálhatna egy X-et vagy győzelmet ma este, ha nem is jut tovább.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.03.10. 19:58:38

@imici77: Ne haragudjon már a cséká bá, de Edu árnyéka önmagának és újabban kb ugyanolyan rossz a helyzetkihasználása, mint bendtnernek. A dán viszont pl elég magas ahhoz, hogy ha ő is a pályán van, akkor a kirúgásaink legalább felét meg is tartjuk - nélküle Almunia 90%-ban "passzol" ellenfélhez..... Ezzel már hozzátesz a csapathoz. Ha meg néha gólt is rugatnak vele a társak (amihez helyezkedni kell, érezni a többieket és a védőket!) annál jobb.

Egyáltalán. Azt fel lehet hánytorgatni, hogy Wenger miért nem vett januárban valakit, igen, számos jobb csatár van a világon. De ha már nem vett, akkor jelenleg, az Arsenal keretére szűkítve a keresést, Bendtner centerben játszatása a legjobb megoldás. A tegnapi és a szombati meccstől is függetlenül.

jurgen 2010.03.10. 23:42:33

@giacinto: Nyilván az kell hozzá, hogy az olaszok gyengén szerepeljenek, a németek meg legalább egy elödöntös helyet szerezzenek. A Milan ma nem sokat gyüjtögetett (vagy legalábbis nem pontokat :)

Amúgy meg nem az kérdés, hogy beelöznek-e a németek, hanem, hogy mikor. Már idén, vagy csak jövöre.
süti beállítások módosítása