Szomorú, már-már szánnivaló dolog, hogy egy amúgy sokra tartott fiatal nem az adottságaival, cseleivel, góljaival bizonyít, hanem arra világít rá, hogy a sportpszichológia hiányszakma. Azóta, hogy a belterjes belga bajnokságban második profi évében a csúcsra jutott, a standardos Axel Witsel megítélése meredeken zuhan, pedig még csak 22 - ergo lazán befér hozzánk még a True Colors-sorozatba is.

Tevékenységi körét látva az ég tudja, miért is választotta a harcosabb sportágak helyett pont ezt a pályát: merthogy aligha a játékával hódít az, akinek a neve szinte csak sérülésekkel szerepel egy mondatban. Még a guglitalálatok többsége - javarészt foul/tackle-victim kombó - is azt sugallja, hogy nem teljesen tiszta a srác. Így közlekedni futballpályán  egyszerűen nem lehet. Ahogy itt leírva látom a "belga hentes" kifejezést, fel is horkanok az ellentmondáson, mert egyrészt elcsépelt, másrészt a Martinique-ról származó Witsel bizony nem egy méteres vállú, oldalaszabáló alkat, hanem egy látszólag törékeny taknyos, akitől péntek esténként  még el-elkérik a személyit. Igaz, bűnlajstroma szinte csak olyan képsorokból áll, amit nem szívesen néznél újra.

Előbb a bosnyákok ellen "ment a labdára" (2009 áprilisa, büntetési tétel: négy meccs), majd az anderlechtes Wasilewskinek fájt nagyon, ahogy "késett egy ütemet" (2009 szeptember, tizenegyről nyolc meccsre csökkentett eltiltás), most Juhász Roli volt a szenvedő alany, persze "most sem akart sérülést okozni", bár itt legalább a labdát elérte, ami az első két eset fényében fejlődés (2010 január, ?). Hihetetlen, hogy egy olyan hányingerkeltő sérülés után, mint a lengyelé, még mindig ott tartunk, hogy képtelen sportszerűbben, közveszély és egyéb büntetőjogi felelősség nélkül közelíteni az ellenfélhez. Úgy lenne illendő, hogy példásan meszeljék a gyereket, hadd ülepedjenek az agyában a dolgok, ha nem, hát türelmesen várunk a végzetre, mert ezt büntetlenül folytatni nem lehet. Akkor zuhan majd igazán - egy kórházi ágy felé.