Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

I. NST-kupa - Epilógus

2009.10.16. 11:30 heinrich

Az U20-as világbajnokság árnyékában régi adósságunkat pótoljuk, és megemlékezünk az év második legfontosabb eseményéről, az I. NST-kupáról. Már most szeretnénk jelezni, hogy november végén-december elején újabb megmérettetés várható, de ennél is fontosabb dátum február 20-a, szombat, az NST harmadik születésnapja alkalmából rendezendő, egész napos gigászi népünnepély és fieszta (úri közönség táncol) - magára valamit is adó olvasónak ott a helye. Részleteket egyelőre nem árulunk el, mert khm, hát egyelőre nem is nagyon vannak, de hogy zorall módon odatesszük magunkat, az mán szentigaz. Csapatok, csapatkapitányok, értékelések, teljes eredménysor - mindez tovább után.

FC Padania (csk. - pályaelhagyó autóversenyző)



Szeretnénk újra megköszönni a szervezést, a csapat minden tagjának nagy élmény, hogy jelenleg piros a bőrünk, mert megbökött a nap, és 90 éves papikák megalázó sebességgel előznek a járdán, izomlázból kifolyólag.

A szervezéssel kapcsolatban csak annyi megjegyzésünk lenne, hogy kevés volt a lány, ebből a kategóriából is a félmezteleneket hiányoltuk legjobban. Jobb lett volna, ha hamarabb megtudjuk, hogy lesz ilyen kupa, mert akkor jobban felkészülhettünk volna. (most már tudjuk, hogy lesz újra, lehet csapatot szervezni)

Csapatunk eredményei önmagukért beszélnek, kb. erre lehet számítani, ha néhány régóta nem focizott ember spontán összeáll néhány másikkal, majd ismerkedő edzés helyett ismerkedő sörözéssel csiszolnak a taktikán. A cserékkel is bajban voltunk, egy kiszáradt hasmenős és egy lágyéksérült jelentette a kispadot.

Ami mindenképpen eredmény, hogy bár ellenfél csapatoknak szurkolunk, nem volt belőle semmi konfliktus, csupán a csapatfotó előtt kellett rászólni az egyik játékosra, hogy wc-papír nem kell a képre... (ami egy kezében tartott mez volt)
Köszönjük, sziasztok

Jégen Sikló Szinkroncsikló (csk. - balu11)

Elöljáróban, ezen a fórumon is köszönjük a szervezést. Jó időben, jó pályán, jó hangulatban focizni mindig öröm. Egyben a játékvezetőknek is köszi, a mi meccseinken csak a Koppány vezetett, aki szerintem hibátlanul fújt.

Az elért eredménnyel természetesen elégedett vagyok, hiszen megnyertük a rangos kupát (ami azóta meglehetősen sokféle italnak adott – átmenetileg! – otthont). Alapvetően a játékunkkal kapcsolatban sem találok sok kivetni valót –  5 meccsből egyen kaptunk gólt, nem véletlenül lett a torna legjobb kapusa a miénk (bocs, imici, szervezői döntés…), és a védelmünk is kellett ehhez természetesen. Elöl a meccsek nagy részében szellemesen játszottunk, az elődöntőben és a döntőben is ki tudtunk alakítani helyzeteket, és persze a lényeg, hogy gólt is sikerült szerezni minden találkozón.

A legrosszabbul sikerült meccsünk mindenképpen a Csabagyöngye elleni 4-4. Kétszer adtunk gólpasszt itt az ellenfélnek, ennek ellenére a győzelem elmaradását nem kenem a védelem nyakába, mert a másik két gól meg jórészt az én lelkemen szárad… Ezen kívül kicsit talán paprikásabbá is tettük ezt a meccset a kelleténél, amiért utólag is bocs.
Legjobb meccsünk pedig szerintem a Manchester Gunners elleni volt. Gyakorlatilag minden összejött – első percben vezettünk, ez megnyugtatott mindenkit, és kifejezetten tetszetős megoldásokkal rendre feltűntünk a MG kapuja előtt.

A döntő  igazi rakkolós összecsapást hozott, a taktikánk az volt, hogy az első félidőt hozzuk le kapott gól nélkül, semmit sem kockáztatva. Ez bejött – mint ahogy a 2. félidő derekán egy csel a felezővonalnál, és egy erős, pontos lövés. Az eredmény megtartása gyakorlatilag csak úgy sikerülhetett, hogy kb. 2 percenként cseréltünk. Meghaltunk rendesen, de megérte, a 2. gól pedig már csak hab volt a tortán.

Ha lesz hasonló  rendezvény, biztosan megmérettetjük magunkat újra, ha pedig klubcsapatos-kommentelős torna lesz, akkor is hajrá, jövünk!

(u.i.: A mezünk Roma-színűsége nem véletlen, de nem a csapat preferenciáját tükrözi, csupán Csörszét, aki elhozta őket Csepelről.)

Szigetelők



A Szigetelők kisebb-nagyobb bonyodalmak után, az utolsó utáni pillanatban kerültek be az NST kupa mezőnyébe. Az alapcsapatot Andor - Batu, Geri, Mata, Laca, Krenyó hatos alkotta, Döni nem hozott magával rendes cipőt, így csak kölcsön gumistoplisban tudta őrületbe kergetni az ellenfeleket, illetve Ákos is kitűnő cserének és védőnek bizonyult.

A csapat a  Padánia, Elgurult a Pöttyös és az NST ellen vette fel a harcot. Az első meccs első másodperceiben kaptunk egy szép kis potya(bomba)gólt, amit Andorunk csúnyán elnézett. Aztán az NST rúgott még egyet, és egyenlíteni már nem tudtunk így 2-1-es vereséggel nyitottunk. Nem volt veszve semmi, következő meccset nyertük 4-2-re, így hamar elgurult a pöttyös, Krenyó, Laca brillírozott, Batu is, Döni, Geri, Mata pedig leszedték a támadókat a pályáról. És hogy ne érje szó a védelmet, a következő, egyben utolsó csoportmeccset egy gyönyörű 4-0-val abszolváltuk, így az NST mögött benyomultunk az elődöntőbe. Ekkor már égett a kopár szik sarja, baromi meleg volt, így a helyi kocsma bájos pincérnője remek délelőttöt könyvelhetett el, mert szinte mindent megittunk, amit lehetett, az égetett szeszt leszámítva.

Az elődöntőben a hangzatos nevű Jégen sikló Szinkroncsikló csapatát kaptuk, akik egyenbordó öltözve, egységesen üvöltötték végig a meccset, teljesen mindegy volt, ki volt a pályán és ki nem. Csattogtak a könyökök, a térdek, lábszárak, néha olyan érzésem volt, mintha a favágóválogatottal játszanék együtt. (Megjegyezném, hogy a sorok írója sem a kisasszonyfutball híve, de ez egy kicsit mókás volt.) Amúgy egy "micsoda szar góllal" kaptunk ki (copyright az ellen megállás nélkül ordító, reklamáló és mutogató csk-ja) 1-0-ra. Megjegyezném, hogy cserénk nem volt, Döni utcai cipőben próbált játszani, állandó izomgörccsel, Ákos, Batu is megsérültek a csoportmeccs során, Krenyó ordító ziccert hibázott, de nem mi jutottunk a döntőbe.

Jöhetett a bronzmeccs a MU Gunners ellen, amelyet végül magabiztosan, jó játékkal nyertünk 5-3-ra, pár kimondottan szép gólt lőve. Kupa, pözsgő, meg oklevél is járt, jó volt a torna, remélem, folyt.köv! 

Csabagyöngye (csk. - csirko pasek)



Igazán nagy élmény volt részt venni egy ilyen remek tornán. Minden klappolt egy ideális szombati focihoz. Jó társaság, profi szervezés, napsütés, no meg a sör és a virsli a büfében. A torna után volt szerencsém átmenni a szomszédban lévő MTK-Kaposvár meccs utolsó 5 percére, és játékban majdnem olyan színvonalat láttam, mint a BKV pályán, bár a tempó kicsit lassabb volt. Ellenfeleink közül a Manchester Gunners-t emelném ki, mert a technikai hiányossságokat egészen harcos, mondhatni klasszikus brit erényekkel ellensúlyozták és a hajtós, lelkes játékkal egészen az elődöntőig meneteltek, ahol szintén nagyon keményen tolták. A döntő pedig igazi csemege volt két jól felkészült csapat dinamikus játékával és két laza góllal. A csapat szereplését értékelve a 6. hellyel ugyan elmaradtunk a várakozástól, de a gólkirályi trófea megszerzésével azért mégsem mentünk haza üres kézzel. Csak remélni tudom, hogy évek múltán úgy fognak emlékezni erre az eseményre, mint ahogy most az uruguayi VB-re.

Még egyszer kösz a szervezést NST!

Egurút a pöttyös



Hogy milyen volt?
Hmmm. Röviden: remek. Kicsit hosszabban: eleve szimpatikus volt, hogy minden nevezett csapat 5 meccset játszott eredménytől függetlenül. Ezt nem mindenhol szervezik meg így ugyebár...
Meccsről meccsre: (Itt jegyezném meg, hogy a csapatnevünk helyesen írva -felrúgva néhány helyesírási szabályt - Egurút a Pöttyös, láttam legalább 3 verziót :) )

Padania FC - Egurút a Pöttyös 0-2 (0-1)  
Kicsit nehezen melegedtünk be, de hamar kiderült az, hogy ha odafigyelünk, akkor hozzuk a meccset. Úgy emlékszem az első gól elég mákosra sikerült, és a másodikban sikerült berámolni még egyet. Azonban ha nem vagyunk ilyen falábúak/izgulósak, akkor több góllal is nyerhettünk volna. Mindegy. A lényeg: megvolt a 3 pont!

Szigetelők - Egurút a Pöttyös 4-2   (3-0)
Hmm. Olyan béna gólokat kaptunk az elsőben, hogy az kabaréba illett. De tényleg. A másodikban visszajöttünk a meccsbe (3-2), de aztán kiderült, hogy a heti egy lötyögés nem biztosít kellő kondit. És a kálvária még csak most kezdődött...

NST - Egurút a Pöttyös 7-1 (4-1)   (szerintem volt az nyolc is...)
No comment. Vagyis annyi mégis, hogy lépni nem bírtunk, mivel nem volt szünet a két meccs között. De ilyen minden csapatnak volt, szóval nem akarom erre fogni. Az látszott, hogy az NST jobb nálunk, jobban össze is vannak csiszolódva. Lehetett volna tisztességesebb az eredmény, ha tudunk futni. Itt fordult meg a fejemben, hogy lehetünk tök utolsók is, és ez kicsit sem tetszett.

Egurút a Pöttyös - Alkalmi Együttlét: 3-1 (2-1) 
A végére sikerült komolyan venni a meccset, így nem is maradhatott el a győzelem. Néhány sporttárs nem tette oda magát a rendesen, volt is fejmosás a meccs után. Persze elküldtek a ...:)

Egurút a Pöttyös - Csabagyöngye: 5-2
Az ellenfélnek leléptek a cseréi, nekünk nem. Ez sokat számított. Talán ezen a meccsen játszóttunk a legjobban 4-0ig. Aztán persze elhittük hogy megnyertük. Vissza is jöttek 2 gólra, majd jött szerény személyen nagy pillanata :) Összességében abszolút teljesen rendben volt minden, jól éreztük magunkat.

Utózöngék
Szerintem nem kéne egy évet várni a következő NST kupával. Szurker csapatos kupa is jó ötlet. Bár nem hiszem hogy lesz 5+1 olyan ember aki szereti a Juve-t ;) Következő kupán lesz mezünk is, a számok természetesen pöttyökkel helyettesítve. (pl 8 -> nyolc darab pötty.) A sporik szeretni fogják. Asszem lesz 69 is. Hát, nagyjából ennyi.

Köszönjük szépen a fáradságos szervező munkát!

Manchester Gunners (csk. - imici77)


 
A Csapatunk - ahogy megígérte – teljesítette az alapvető célkitűzéseit. Tisztes helytállást ígértünk, 4.ek lettünk. Önmagunk maximumát nyújtottuk, kiszolgáltuk a közönséget, leraktuk a névjegyünket a pályán, s pályán kívül, erre lehet alapozni, a világbéke mostantól nem elérhetetlen cél. Igen, megígértük, hogy a háborút megnyerjük. Megnyertük! Lehet, hogy a csatát elveszítettük, de a háborút megnyertük! Bebizonyítottuk, hogy a manipulált, irányított sorsolás ellenére is ott a helyünk a legjobbak között. Az olaszok kérésére minket a másik csoportba sorsoltak, ahonnan kikerült a végső győztes, a gólkirály, az mvp, és a két legjobb kapus is. Tehát volt az olasz csoport és volt a halál csoport… (ha összeadjuk a csapatok helyezési számait, akkor 18-18-at kapunk - a szerk.)
 
Benő az előrejelzéseiben összehordott hetet-havat, esőt-sárt, de ennek ellenére hamisítatlan mediterrán labdarúgó idő várt minket. Úgy hiányzott nekünk ennyi napsütés, mint a spanyol focinak egy harmadik számú nagycsapat.
 
Hozzászokva, hogy otthonunkban 1 órával korábban van, már 9-kor melegítettünk. A kaput eltaláló játékosok közül kerültek ki a villámléptű támadó-kisgöncöl alakzat egyes pontjai, a 100kg-t meghaladó sporttársak pedig a kisgöncöl-védelem tengelyében helyezkedtek el.

Az első fordulóban máris egy komoly ellenféllel találtuk magunkat szemben, a Csabagyöngye nézett velünk farkasszemet. Nem volt itt latinos első negyed órás tapogatózó játék, nem kerestük egymáson a fogást, nem volt majdtalálunkegygóltéskivédekezzükvégig taktikai elem, itt nem 1 gólos meccs lógott a levegőben. Nyerni akart mindkét csapat, s ezért óriási elánnal vetettük magunkat a küzdelembe. Az elénk ledobott bokszkesztyűt felvettük, s a nézők rákezdtek a „Táncolj MG” nótára. Megkezdődött az adok-kapok… A végén 3-1-es megérdemelt győzelmet szereztünk egy őrült 30 perc után. (A találkozó után összefutottunk Csöncsönnel, aki azt mondta, hogy kivédekeztük a meccset… persze, majd magyarázom a győzelmet… az rendben, hogy a patakoztatás során nem megy a taktikai elemek felismerése, de ha már eljött, akkor nézze a meccseket… vagy Mess(z)iről más a véleményed, Csöncsön?)
 
A következő találkozónknak úgy mehettünk neki, hogy egy esetleges győzelemmel már biztos továbbjutók vagyunk a többi eredménytől függetlenül. Ránk pakolták az esélyesség terhét. Elbírtuk? Elbírtuk! 0-0-nál egy vitatható büntetőhöz jutott az ellenfél, de kiderült, hogy a hason keresztül nem megy be a labda. A lélektani előnyt kihasználva gyorsan eldöntöttük ezt a 30 percet, s 4-1-et MU-tatott az eredményjelző. 6 pont, első továbbjutó.
 
A harmadik találkozón túl hamar kaptuk az első három gólt, s innen már nem volt visszaút. Ez azt is jelentette egyben, hogy az előrehozott döntőben találtuk magunkat. Most ez meglepetés? A legutolsó BL elődöntőben is ott volt a MU és a Gunners, most sem volt másképp. És ki várt ránk hab(i)zó szájjal? Igen, az NST. (Miért is adtuk le a csoport 3.meccsét? Ezért!) Ezért jöttünk. Játszani. Az NST-vel.
 
Aki látta ezt a dübörgő fél órát, egy percig sem volt kétséges számára, hogy a torna két legjobb és legsportszerűbb csapata csapott össze. Eszeveszett 30 perc vette kezdetét mintegy 60.000 néző előtt. Volt itt minden, mi szem szájnak ingere, a játék sava-borsa, bicikli-cselló, finom körömpassz, testcsel, kapus elfektetése, kötény, fű alatti passz, tért ölelő indítás, légstop, nulla szögből leadott ütemtelen lövés, bokapassz, labdajáratás és egy érintős játék. Sokáig meddő mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, de látszott, hogy a nagy-göncöl felállásunkkal nem tudnak mit kezdeni. (a képen látható, hogy meccsről-meccsre mennyit fejlődött a csapat játéka)

A levegőben lógott az NST vezető gólja, és az égből pottyant be a vezető találat, ami végül eldöntötte a mérkőzést is egyben. Egy távoli bombát az Ágyús hálóőr még bravúrral hárított, és a levegőbe paskolta a játékszert, ami az égből pontosan a gólvonal mögé pattant.

A második játékrészben az MG mindent egy lapra feltéve rohamozott, volt két ászpókere is, de a szerencse megfogta az NST kezét és Ők sétáltak be a döntőbe. Nekünk maradt a bronz meccs, és a szurkolóink hatalmas szeretete a mérkőzés végét jelentő hármas sípszó után. Így ünnepeltek minket a szurkolóink.
 
A bronzmeccsen folytatódott a fesztivál és a lelkes szurkolótáborunk kiszolgálása. Az eredmény másodlagos volt. Ez a mérkőzés a fodball ünnepe volt számunkra. Akartunk, hajtottunk, 3szor felálltunk hátrányból, de a végén fejet hajtottunk és kezet nyújtottunk ellenfelünknek, hisz az érem nem a mi nyakunkba került.
 
Egy pillanatig sem csüggedtünk. Hatalmas arcokat ismertünk meg személyesen. Lesz folytatás. Már szervezzük a jorky összetartást, s az utána lévő sörözést.

A hétvége krónikájához hozzátartozik, hogy a big4 tagjai behúzták a 3-3 pontot, nem is akármilyen teljesítménnyel. Összesen 14 gólt rúgva… Angol foci rulez!

Mit mondhatnék zárszónak? „Labdarúgásban mi vagyunk a császárok és nekünk vannak a legszebb szurkolóink!”

Alkalmi Együttlét

A szakvezetés a látottak alapján a következő nyilatkozatot adja ki.

Helyezésért mentünk, ami össze is jött, ugyanis a 7. is az. Az egyéb kitűzött célok tekintetében sajnos nem sikerült eredményt elérnünk, de mikor rájöttünk hogy itt nem választani fogják az első helyezettet, hanem tényleg a szerzett pontok számítanak, akkor le is mondtunk a kitűzött célok - teljes foglalkoztatottság, recesszióból való kilábalás stb. - erőltetéséről.

Feltűnő volt egyébként, hogy az a két csapat jutott a döntőbe, akinek volt rendes meze, amiből arra következtetünk, hogy ha nekünk is lett volna, akkor mi is döntősök lettünk volna.

A köszönetnyilvánító versenyben mi sem akarunk lemaradni, ezért köszönjük szépen a szervezést, a jó időt, a feketehajúszervezőlánynak a türelmet, melyet kiskopasz iránt tanúsított, és remélem a legközelebbi NST-kupán előnevezési joggal rendelkezünk.
Üdv mindenkinek és sérülésmentes játékot.

Nou San Trafford


Örülünk, hogy pompás hangulatban, nagyobb döccenő nélkül sikerült lebonyolítani a tornát, a hibákból tanultunk, a következő alkalommal nagyobb figyelmet fordítunk majd a képi- és videóanyag elkészítésére; illúziónak bizonyult, hogy majd a meccseink szünetében lesz erőnk ezzel foglalkozni.

Nem vagyok meggyőződve, hogy a rekkenő hőség volt a megfelelő közeg csapatunk számára, ráadásul többször is hiábavalóan próbáltam demizsont csempészni a játéktérre.
Viszont egész nap egységesek voltunk, mindenkinek jól ment a játék. Kimondatlan célunk volt döntőbe kerülni, talán a kelleténél jobban meg is nyugodtunk, mikor ez sikerült.

A döntőt megpecsételő első gólt magamra kell vállalnom, és talán az is hiba volt, hogy nem mentünk át korábban letámadásba, hiszen az első félidő után nyilvánvalóvá vált, hogy mind fizikailag, mind mentálisan túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy átvigyük a labdát a Jégen Siklók falanxán, különösen, hogy mázsa alatti gyenge láncszemet nem sikerült felderítenünk az ellenfél soraiban. Gratulálunk, teljesen megérdemelten húzták be a tornát, és persze köszönjük mindenkinek, hogy itt voltatok. 

Teljes eredménysor

Csoportmeccsek

A csoport JSSZ
MU Gunners
Csaba-gyöngye
Alkalmi Együttlét
JSSZ ----------  5-0  4-4  4-0  1.
MU Gunners  0-5 ------------  3-1  4-1  2.
Csabagyöngye  4-4  1-3 ---------  6-3  3.
Alkalmi Együttlét  0-4  1-4  3-6 ------------  4.

 

B csoport Nou San Trafford Szigetelők Egurút a pöttyös FC Padania  
Nou San Trafford ---------------  2-1  7-1  2-0 1. 
Szigetelők  0-2 --------------  4-2  4-0 2. 
Egurút a pöttyös  1-7  2-4 --------------  2-0 3. 
FC Padania  0-2  0-4  0-2 --------------- 4. 



Rájátszás
Egurút a pöttyös – Alkalmi együttlét 3-1
Csabagyöngye – Padania FC 9-0
MU Gunners – NST 0-1
Szigetelők – JSSZ 0-1

Helyosztók
7.-8. hely: Alkalmi Együttlét – Padania 4-4 (büntetőkkel 7:6)
5.-6. hely: Egurút a pöttyös – Csabagyöngye 5-2
3.-4. hely: Szigetelők – MU Gunners 5-3
Döntő: JSSZ – NST 2-0

Az I. NST-kupa győztese: Jégen Sikló Szinkroncsikló
Legjobb kapus: Kovács Róbert (JSSZ)
Legjobb mezőnyjátékos: Szepesy Gábor (MU Gunners)
Gólkirály: Kemény Dávid (14 gól, Csabagyöngye, labdával)

79 komment

Címkék: h több mint foci jobb labdarúgásért alapítvány vegyes izé

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr901453866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Salvatore Bonanno 2009.10.16. 12:33:53

@imici77: Csak hogy szó ne érje a ház elejét! :-)

t.o.d. 2009.10.16. 12:44:16

@Salvatore Bonanno: @imici77: Go Manchester Gunners!
Ha lesz nov-dec torna, ott még csak (vezér)szurkeszként, de felépülésem után újra a cserepadon szeretném támogatni a Tona erkölcsi győztesét!!! :-)

t.o.d. 2009.10.16. 12:44:49

Itt csak MI kommentelünk??? :-)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.16. 12:48:27

@t.o.d.: a többeik helyett az eredmények beszélnek :D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 12:50:03

@heinrich: és a csend beszél tovább (helyettük)... :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 12:52:22

sztem Benő már dolgozik az angol poszton.. :)

vagyis remélem :)

vagyis reméljék a Többiek, mert az első beharangozót szétoffoljuk, ha nem az Angol lesz! :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 12:54:31

@heinrich: héééééééééééééé most nézem, h egy kép kimaradt... amit küldtem benne volt... (2 is, az egyik nagyon hiányzik...)

a videót nem tudom melóhelyen megnézni...

_benito · www.nst.blog.hu 2009.10.16. 13:00:05

én a padaniának drukkoltam, megpróbáltam rossz tanácsokkal rontani az nst játékát ellenük, de sajnos ez sem segített.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.16. 13:02:12

Na, szóval az úgy volt, Imici, hogy azt a meccset tényleg nem láttam, mert akkor éppen az NST csapatának bemutatkozó derbijét kísértem figyelemmel.

Információimat a meccsről drosiii-tól szereztem be. :-)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.16. 13:02:45

@imici77: bocs, jogos, csak hirtelen nem tudtam, hova mentettem le, de most pótoltam (egyébként csak egy kép volt, a két videó között meg nem nagyon láttam a különbséget, azért került bele csak az egyik)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:03:32

@_benito:
azé' sz.r, h buktuk a döntőt,
mert így azt hiszed, h veled nyertünk volna...

remélem a rehabilitáció alatt megtanulsz fejelni ;)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.10.16. 13:07:34

@pote: ne tagadjuk, pont kiváló fejjátékom hiánya állt az oszlop lábaitok és a kupagyőzelem közé.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:10:34

@_benito:
más tollából egy kicsit hitelesebb lenne

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.16. 13:15:07

@pote: ha nem mész szembe a határozott csapatutasítássa, mely szerint NEM dobáljuk be a taccsokat középre, _benito is ott lehetett volna köztünk, hogy bizonyítsa, Klausz Laci és Fischer Paja a kanyarban sincs.

Persze képességeit jól ismerve tudjuk, h nem sikerült volna, de legalább nem kellene hallgatni a bezzegelését :)

raoul_duke 2009.10.16. 13:15:35

Későn kezdtünk hajrázni, az volt a baj.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 13:20:29

@heinrich: elment a másik kép is... de most újra elküldtem... :) ahogy az excelt is - ez áthúzva:)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.10.16. 13:21:54

@heinrich: megsemmisültem.

akkor most idézzük fel a tornát eldöntő gólt. :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:21:59

@heinrich:
"csapatutasítás"????

lóf....szt!
ez a TE utasításod. hónapok óta küzdünk ellene, de te rugalmatlan vagy, mint egy ácskapocs

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 13:24:26

@pote: nálunk ez a csapatutasítás: "Ha jól adod, CSODÁT látsz!" :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:24:46

@heinrich:
még annyi, h ha a csapatunkban 10 gera meg te lennél,
akkor ma nem tudnánk kiállni :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.16. 13:27:40

@pote: és akkor ez kinek a kritikája, te kabóca??? :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:30:16

@heinrich:
pont, h mi nem megyünk el,
DE K...RA ZAVAR MINKET A CSAPATVEZETŐ SZAKMAIATLANSÁGA
látod, még ezt sem érted :D

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.16. 13:31:00

@_benito: 'milliós olvasótáborunk' előtt is nyíltan felvállaltam, h az bizony az én lelkemen szárad, most mit kellemetlenkedsz itt :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.16. 13:33:37

@pote: húsz fekvőért pöte véleményét hallottuk :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:34:57

@heinrich:
a 'milliós olvasótáborunk' hozzá van szokva az irónia indokolatlanul túlzó használatához.
én sem vagyok benne biztos, h azokat a szavakat komolyan is gondoltad :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:35:53

ezekben a pillanatokban, kben,
levlistánk hangulatából próbálunk esszenciát szolgáltatni

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.10.16. 13:37:24

@pote: pályán legyen nagy a szád, egyenlítettél volna ki, volt rá vagy tíz perced :)

t.o.d. 2009.10.16. 13:37:42

@_benito: @pote: @heinrich: szakad az NST!!! A következő tornán elkapjuk a grabancotokat! Go MG!!!

_benito · www.nst.blog.hu 2009.10.16. 13:40:05

@pote: csak annyi hiányzik, hogy pancho minden 10. levélre azt válaszolja, hogy 'xavi buzi' :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.16. 13:40:13

@t.o.d.:

Te melyik táborhoz csatlakozol? Én egyértelmű. Le az angol focival, vesszen Pöte!

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:41:01

@heinrich:
van valakinek kiadó szobája?
lehet, h heinrichet érdekli :)))

t.o.d. 2009.10.16. 13:42:47

@Csöncsön: hiszen tudod, semmit se gyűlölök úgy, mint az angol focit... ;-)

balu11 2009.10.16. 13:43:36

@heinrich: @pote: ha tudjuk előre, hogy ilyen villongásokat fog okozni az NST-n belül az a fránya meccs, visszafogtuk volna magunkat... :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:45:15

@balu11:
na még egy falkós kellett ide :)))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.16. 13:46:18

@balu11:

Késő. A közeljövőben létrejön majd az Ellen-NST blog, melyben soha többé egy szó sem esik majd angol fociról, se PL-ről, se körmendi kosárlabdáról.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:47:47

@Csöncsön:
'xavi buzi' mellett azért gyorsan átsiklottál.
te is öregszel, na :)

Salvatore Bonanno 2009.10.16. 13:48:59

@Csöncsön: és meredeken bele is áll a földbe. :-)

t.o.d. 2009.10.16. 13:51:03

@pote: a "messi buzi" más hatást váltana ki?

balu11 2009.10.16. 13:53:26

@pote: ugye, éreztem, hogy hiányolsz :)
(ezért -13:47:47- viszont jár a levehető ajtós NDK turmixgép :))

@Csöncsön: PL-lel kevesebb bajom van, a körmendi kosárlabdáról meg egyre nehezebb lesz már Pötének is bármi pozitívat írnia, kivéve olyanokat, hogy "amikor Zsebeferi az ifiben..." :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:53:41

@t.o.d.:
messi meg xavi tavaly többször ölelte egymást, mint csajokat
de ez semmit se jelent :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:55:02

@balu11:
...ifiben játszott, akkor a Falco még csak egy faipari cég volt, aminek nagybátyám volt az igazgatója :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.16. 13:55:21

@pote: @t.o.d.:

Pancho szövegeit már megtanultam helyükön kezelni. Ami azt jelenti, hogy az ellenkezőjét érteni rajta. Ha ő azt mondja, szélmalom, akkor ott óriások vannak. Ha azt mondja, katalán gödör, akkor triplete jön. Ha azt mondja, szar a spanyol bajnokság, akkor soha nem látott csúcsokra tör. Ha azt mondja, Xavi buzi, akkor csak irigységét fejezi ki, amiért nem belé szerelmes.

t.o.d. 2009.10.16. 13:55:29

@pote: egyesek olvasatában ez nem a fentiek nemi irányultságát, hanem csapatuk gólképességét minősíti. vannak fura emberek...

t.o.d. 2009.10.16. 13:57:05

@Csöncsön: á, tehát a "xavi buzi" igazából dícséret. én azt hittem, nem... ;-)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.10.16. 13:57:09

@t.o.d.:
ezek szerint Te is értetted a viccet.
ennek felettébb örülök :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 14:11:15

@Csöncsön: pöte és angol foci??? vesszen az olasz, ha pöte :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 14:24:14

azt észrevettétek, hogy a csabagyöngyében a lilás rózsaszínes gatyában félig álló srác és az MG-ben jobbról a második guggoló srác ikertesók? nézzétek a hajakat :)

dajer rulez :)

Mr.AT 2009.10.16. 14:25:01

Nem is igazából az a kérdés, hogy xavi buzi-e, hanem, hogy az milyen, aki éveken át egy ilyen nyilvánosan egymást ölelgető metroszexuális társaságnak drukkol, nem ritkán már elcsöppenő lelkesedéssel. :-)

nils_h 2009.10.16. 14:29:39

@imici77: Te Ymy! a 7-est miért kellett kiközösíteni a csoportképről? Csak mert nem volt rendes meze?!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.16. 14:33:18

@Mr.AT:

A Juve-játékosok soha nem ölelgetik egymást gólörömnél. Az egy igaz férfias brigád. :-)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 14:39:43

@nils_h: :))) más képeket készítettünk Vele... igen, ölelgettük, de xavi pl a köldökéig érne csak fel neki... :)

bocs, nem xavi, hanem buzi xavi :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.16. 14:43:05

@imici77:

(Ezentúl, amikor hozzászólok az angol posztokhoz, Wengert csak buzi Wengernek fogom hívni.) :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.10.16. 14:50:51

@raoul_duke:

Hát ja. Xavi legalább ivarérett srácokat ölelget. Na de Wenger?!!

_benito · www.nst.blog.hu 2009.10.16. 14:52:01

@Csöncsön: pont arról dumáltunk vmelyik nap, hogy amauri buzi-e. és nem tudtunk dűlőre jutni.

raoul_duke 2009.10.16. 14:52:08

@Csöncsön: valószínűleg ez Angliában nem annyira kirívó ám, ezért dolgozhat egyáltalán.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 14:56:42

nah eljutottunk Wenger szidalmazásához... BRAVÓ...

ne hagyjátok abba! :)

raoul_duke 2009.10.16. 15:05:19

@_benito: nézd meg az anyanyelvét, hátha az segít.

t.o.d. 2009.10.16. 15:12:59

@Csöncsön: Wenger ölelgettjeinek még a neme is kérdéses... Micsoda férfiak má: Nasri, RVP, Cesc, Arsha. 13 éves LÁNYnak láccik mind. :-)

t.o.d. 2009.10.16. 15:14:22

@imici77: itt nem Wenger a lényeg, hanem, hogy elkenjük hogy Xavi (vagy Messi) buzi-e. :-)

nils_h 2009.10.16. 15:15:46

@t.o.d.: azért lehet, hogy egy harkályra bármelyik betérdeltetne :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.10.16. 15:20:23

@t.o.d.: jaaaaaaa, értem, spanyol olasz kooooprodukció... buzi mindkettő

Üdv, ymy - téma lezárva :)

red7 (oda adjad befelé a labdát, bazzmeg!) 2009.10.16. 15:31:22

Két észrevételem lenne:
1. "magára valamit is adó olvasónak ott a helye" - de, gondolom, csak magára valamit is vevő olvasókat vártok majd
2. a feketehajúszervezőlánynak a türelmet, melyet kiskopasz iránt tanúsított - tehát nomen est omen, azért ezt egy focipályán lerendezni igen szigorú történet lehetett :)
Jó volt olvasni anno a tudósítást és most az epilógust is. Bárcsak tudnék focizni...
Egyébként meg, természetesen, mindenki buzi.

páduaiszentantal84 2009.10.16. 16:12:07

üdv mindenkinek
első kommentben legelőször szeretném magam is megköszönni a jégen sikló brigád nevében a szervezést még egyszer, nagyon faszagányos volt minden srácok. viszont balu11, csörszike nevében kikérjük magunknak a mázsás jelzőket, rajta vagyunk a norbi update-n novemberig csak azért is:)
ui. köv. kupán már hagyni kell nyerni az nst.t amúgy?
ui2. csak hogy témába vágólag is írjak, dennis wise, na ő pl ölég buzi.

Strigo 2009.10.17. 10:18:12

Come on MG!

Fasza az összefoglaló, Imi!

Kövi 2009.10.17. 11:59:31

@imici77: kijött az első beharangozó! Nem angol! NYOMÁS!

badblood 2009.10.20. 19:17:54

Uff... Bassza+... :((
Erről most fain módon lemaradtam. :((

De a "mienk" a legjobb (mindenben) - MG RULES!! :))
süti beállítások módosítása