Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Szélmalomharc? - ki veszi fel a versenyt a legjobb és a legtöbbet költő sztárcsapat ellen?

2009.08.29. 15:00 Garcia bőrmester

A hétvégén kezdetét veszi a spanyol első osztályú bajnokság 79. szezonja. Nem túlzás azt állítani, hogy a La Liga idei rajtját hatalmas várakozás előzi meg világszerte. A nyári átigazolások, az átigazolásokhoz kapcsolódó találgatások, a klubelnökök megszokott nyilatkozatai tartották eddig éberen a szurkolók figyelmét, de most, hogy lezajlott a Spanyol Szuperkupa, és jó néhány klubcsapat bemutatkozott az európai porondon is, egyre inkább kezd előtérbe kerülni maga a játék. A két rivális óriásklub vetélkedését sugallja és óhajtja is egyben a sajtó, és valóban szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy a többi 18 csapat bármelyike a bajnoki cím közelébe kerüljön. Ennek ellenére nem feledkezünk meg a kisebbekről és nem győzzük hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem sértődnénk meg, ha nem kettős versenyfutás lenne a bajnoki címért, hanem feltűnne egy harmadik, negyedik, stb. erő a palettán. Beharangozó következik, némi esélylatolgatással, és az első forduló párosításának bemutatásával. (A nyári szünetben bővült az állandó szerzők köre is. Céltudatosan, posztra igazoltunk és most nagy örömmel köszöntjük Garcia bőrmestert az NST csapatában, tovább után az ő szezonnyitója következik)


A Barcelona célja nem lehet más, mint idén is megnyerni, amit lehet, és emellett megőrizni azt a játékot, amivel elég gyakran elkápráztatták Európát és őrületbe kergették az ellenfeleket. A keret az Eto’o-Ibrahimovics cserén kívül elszenvedett egy Sylvinho-Maxwell váltást is. Véleményünk szerint mindkettővel jól járt a katalán gárda. Míg Ibrahimovics arcban (kicsit másképp fogalmazva médiaérdeklődés szempontjából) felveszi a versenyt Eto’o-val, addig a csapat játéka szempontjából értékesebb szereplő lehet a kameruni gólvadásznál. Egy meccs tapasztalata alapján, többet mozog, többet passzol és közben gólhelyzetbe is tud kerülni, mivel nem kell akkora területet bejátszania, mint az Interben. Nyilatkozta is a jó Zlatan, hogy kellemesebb a tempó, mint a Serie A-ban, persze, mert itt körberohangálják az alacsony haverjai, míg az Interben több tér volt a támadók és a támadást segítők között. Maxwell pedig valószínűleg Abidal cseréje lesz, de addig is remek alanya volt Ibra egyetlen jelentős érzelemnyilvánításának, egy a svéd válogatottban és az Interben már megszokott köcsög vagy, ha nem adod ide a labdát jellegű beszólásnak. Ami még várható, és a Barca szurkolók szempontjából örvendetes, hogy idén is sor kerülhet egy-két olyan fiatal beépítésére, mint az a Pedro, aki gólt is szerzett a Bilbao elleni első meccsen. Hleb és Martín Cáceres kölcsönadásával szűkült a keret, Csigrinszkij érkezése és Bojan Krkic gyakoribb szerepvállalása pótolhatja az űrt. Nyilván idén is a bajnoki cím az elvárás, kíváncsian várjuk, hogy szükség lesz-e ehhez bármilyen újításra vagy még egy szezont be lehet húzni ugyanazzal a játékkal, mint tavaly.

Még a Real Madrid legifjabb szurkolói is kénytelenek voltak leszaladni néhány gombostűért a vegyesboltba, ha nem akartak teljesen elavult poszterekkel ékesített szobákban készülni a szezonra. A Real Madridnál egy újabb Perez-korszak veszi kezdetét és valószínűleg a legpesszimistább szurkolóknak is remény csillog a szemében, hogy nem csak eredményes, de szép játékot is láthatnak. Valljuk be, erre most minden esély megvan. A kérdés talán nem is az, hogy harcban lesznek-e a bajnoki címért, hanem inkább az, hogy a BL-ben mire viszik idén. Pellegrini mester emberes fába vágta a fejszéjét, az egyszer biztos.

Milan Kundera írta az egyik regényében, hogy egy kapcsolat első 2-3 hete rendezi el az alapvető viszonyokat, akkor határozzák meg a felek egymás alapvető korlátait, határait a kompromisszumok szintjét. Ennyi ideje biztosan lesz neki is, a bajnoki rajttól számítva, de a Realnál minden másnak tűnik, nem csak a játékosokkal, az elnökkel és a szurkolókkal kell rendezni a viszonyt, hanem a médiának is meg kell felelni.

Nem ártana az idei szezonra egy impozáns Real, már csak azért sem, hogy valódi értéke legyen annak, ha egy ún. kiscsapat borsot tör az orruk alá. A neves igazolások mellett egy-két féktől is sikerült megszabadulni, a rövidléptű Salgado, Heinze és Cannavaro is máshova tette át székhelyét, míg a többre hivatott Huntelaar, Sneijder, Saviola trió és a jóval kevesebbre hivatott Faubert (Milan? ez komoly?) is a távozók között van. Ésszerű lehet Garay-t a csapatnál tartani végre, Granero-nak pedig lehetőséget adni, akár Guti rovására, és ha lehet még egy kérés, nem feltétlenül szeretnénk megvárni, hogy Robben-t és C. Ronaldo-t egyszerre kelljen a pályán látnunk. (időközben ez a gond letudva - jómagam figyelmetlensége, hogy ez beragadt - heinrich )

Az üldözőbolyból reményeink szerint valódi riválisok is kikerülhetnek a két fent említett csapat szempontjából. Erre képes lehet akár az a Sevilla is, amely a tavalyi bajnokságban a második legkevesebb gólt kapta a Barcelona mögött. A védelemben Mosquera helyére Sergio Sánchez érkezett az Espanyoltól, rajta kívül pedig azzal a Negredóval bővült a keret, akinek az első komoly bizonyítási lehetősége lesz az idei szezon, hiszen olyan csapatban kell megállnia a helyét és gólokat szerezni, amely nem kizárólag az ő befejező készségére épül. Zokora a Tottenhamben nem igazán vált be, de ha a legutóbbi Vb-n mutatott játékát tudja hozni, hasznos ember lehet. A tavalyi szezon során gyakran gondot okozott a csapatnak, hogy betömörülő védelem ellen hogyan kerüljenek helyzetbe, hogyan szerezzenek gólt. Ezen a problémán lendíthet Negredo a kapu előtt, és az, ha a Luís Fabiano, Kanouté kettősből legalább az egyik mindig jó formában lesz a szezon során.

A világ egyik legerősebb támadó négyesével rendelkező Atlético Madrid elnöke okkal reménykedhet idén is a BL-szereplést érő helyek egyikének megszerzésében. Tavaly kiváló, sokgólos meccseket játszottak a sztárcsapatok ellen, és borzalmasan unalmas, hangulattalan partikat kiscsapatok ellen. Két kapus, Leo Franco és Coupet is távozott, helyükre pedig a Casillas leendő utódjának tartott Sergio Asenjo (a képen) érkezett, a védelemhez pedig a rutinos Juanito csatlakozott, aki a hosszú évek sikertelen próbálkozásait követően, nagy nehezen kieső Betist hagyta ott. Erősítés lehet még a Defensor uruguayi védője (ne fokozd!) Cabrera is. Egy szó, mint száz, védelem legyen a talpán, amelyik ellenáll a Simao-Forlán-Agüero-Maxi quartettnek, de a túlvégen továbbra is borúsnak tűnik a helyzet. A presidente reális célja azzal már teljesült, hogy a Panathinaikosz legyőzésével BL-résztvevő lett a csapat, de ahhoz minden bizonnyal nem elég erősek, hogy a BL mellett a ligában is végig jók legyenek.

A Villarreal vezetősége érdekes lépésre szánta el magát a nyáron. Az irányítást átvevő Ernesto Valverde keretéből ugyanis kikerült négy támadó: Nihat, Altidore, Guillermo Franco és Mati Fernández. Az előbbi kettő veszteség, míg az utóbbi kettő eddig is inkább tévedésnek tűnt. A támadó szekcióba csak Nilmar és Jonathan Pereira érkezett, Rossi és Llorente mellé. Na, ebből szokott lenni a galiba. Adott egy tehetséges brazil gyerek - akit legutóbb Robinho-nak neveztünk - és bár messze még a 33 éves kortól, de már most Megváltónak szánják. A középpálya inkább stabil, mint erős, úgyhogy tartunk tőle, hogy a sárgák idén nem tudnak majd beleszólni az érmes helyekért folytatott küzdelembe, hacsak Cygan kiválása (irány Cartagena), nem jelent akkora pluszt, hogy szárnyalni kezdjenek. Szürkébb szezont és középmezőnyt jósolunk a Villarreal-nak. (Egy jó Riquelme mennyire feldobná, csak kár, hogy ő a haverjaival szeret otthon focizni.)

A Valencia kerete idén is sokra hivatott, de ugyanúgy fejnehéznek tűnik, mint az Atlético Madridé. Raúl Albiol, Moretti és Helguera sincs már a keretben, és a francia Mathieu-n kívül nem érkezett pótlás. Ettől függetlenül izgalommal várjuk a Valencia meccseit, mert a támadóik egytől-egyig remek megoldásokra képesek, és a taktikailag kevésbé erős spanyol bajnokságban ez elég lehet a jó szerepléshez. Egész nyáron tartott a felhajtás David Villa és David Silva körül, akikért természetesen mindenki bejelentkezett, akinek a pénztárcája engedhette volna a megvásárlásukat. Az új szponzor, illetve kölcsönt nyújtó bank megjelenése, úgy tűnik megmentette a keretet, és egyébként is szeretjük azokat, akik legalább egy-két évig ugyanabban a csapatban maradnak annak ellenére, hogy akár feljebb is léphetnének. Szerencsénkre a Valencia kénytelen lesz az Európa Ligában is teljes erőbedobással küzdeni, mert a kölcsönök fedezésére minden bevételi lehetőséget meg kell ragadniuk. A Valencia az egyik legszebb játékra képes csapat a ligában. Valószínűleg esélytelen a dolog, de ha lenne egy olyan szezon, amit Vicente és Joaquín is kibírnak sérülések, hisztik és sokkal gyengébb önmaguk botladozásai nélkül, és esetleg Emery mester meghúzná, amit kevesen forszíroznak Spanyolhonban, hogy Silvát behúzza középre, 10-es posztra Villa mellé-mögé, akkor igazi parádé sülhetne ki a dologból. Ebben az esetben a Marchena-Albelda-Baraja triónak kicsit szigorúbban kéne venni a védekezést. Ez lehet, hogy menni fog. Tagadhatatlan, hogy nagyon örülnénk a Valencia sikeres szezonjának, már csak azért is, mert itt játszik a legtöbb olyan spanyol játékos, akiért érdemes meccset nézni.

A tavalyi középmezőnyből a Depor, a Málaga és a Mallorca is gyengébbnek tűnik a szezon kezdetén. A Depor háza táján Verdú távozása okozza a legnagyobb fejtörést, és bár Valerón klasszisokkal jobb játékos, mint a távozó, de rá sajnos nem lehet egy egész szezont alapozni. A Depor és Lotina mester tavaly visszatért a 3 belső védővel operáló taktikához, és ez szilárdságot biztosított a csapatnak, ugyanakkor a támadósor elég harmatosnak tűnt. A lehetőség megvan az előre lépésre, de meglepődnénk, ha a középmezőnynél feljebb tudna jutni a csapat.

Ellenben nem lepődnénk meg azon, ha a Málaga és a Mallorca is az alsó harmadban találtatna. A Málaga szinte teljesen újjáépíti csapatát, és a tavalyi sikeres szezon ellenére Antonio Tapia is távozott. A keretbeli változások mennyiségileg és minőségileg is megfelelőnek tűnnek, ennek ellenére két egymást követő szezont az első 10 helyezett között tölteni nehéz egy ilyen szűk kerettel rendelkező csapat számára.

A Mallorca szimpatikus csapatát kénytelenek vagyunk az idei kiesőjelöltek közé sorolni. A liga legnagyobb vesztesége a nyár folyamán, hogy Arango a Borussia Mönchengladbach-hoz került. A venezuelai vitathatatlanul az egyik legjobb kiscsapatban játszó játékos volt a ligában. Hiányában a Mallorcának annyi esélye van elkerülni a kiesést, mint kezdő bálnának a tankhajót. Távozott még Moya a kapuból, Jurado, Cleber Santana, David Navarro és Scaloni. Egyenként nem sokkoló, de így együtt már elég nagy veszteségnek tűnnek. A tavalyi felemás szezon, melyet sok más csapathoz hasonlóan az utolsó fordulókban sikerült csak stabilizálni, akár lendületet is adhatna, de nem fogják tudni elviselni a távozók hiányát.

A legutóbbi szezon egyik érdekessége volt, hogy a liga csapatai közül 12 állt legalább 1 fordulón át kiesésre, ezért hihetetlen izgalmakat tartogatott az alsó fertály számára a tavaszi idény második fele.

Ki kell emelnünk az Espanyol-t, mivel az utolsó 10 meccséből 8-at megnyerő alakulat komoly változásokon ment át az idei nyáron. Daniel Jarque elvesztése már önmagában olyan tény, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, innen is kifejezve együttérzésünket a család és a klubhoz tartozó közösség irányába. A csapatkapitány megrázó halála beárnyékolja az egész szezont, melyet új stadionban kezd a kisebbik barcelonai csapat. Szurkolunk nekik, hogy sikerüljön minél jobb szezont produkálni az őket ért veszteség ellenére. Tavaly 5 ponttal végeztek a kieső zóna fölött, idén ennél többre lehetnek képesek. Verdú, Nakamura, Ben Sahar és a két argentin Roncaglia és Forlin érkezése felpezsdítheti az amúgy sem gyenge keretet, amelyben De La Pena, Tamudo és Luis Garcia idén is kulcsemberek lehetnek, ha elkerülik őket a hosszan tartó sérülések.
 

Az Almeriának és a Racing Santandernek is gondjai adódhatnak a bennmaradást illetően. Előbbinél a Negredo-Goitom csere nem tűnik életbiztosításnak, a ki fog 25 gólt rúgni? kérdésre nem Goitom neve tűnik a megfelelő válasznak, annak ellenére sem, hogy tavaly 10 gól fölé jutott a csatár. Utóbbi csapatot egyrészt jelentős anyagi problémák sújtják, amellett, hogy Zigics ismét visszatért a Valenciához és Jonathan Pereira is távozott, helyükre az Atléticóból Luis Garcia érkezett megmentőnek. A Betis kiesése miatt, már csak azért is igyekezniük kellene az első osztályban maradni, mert nélkülük az angol-olasz-spanyol első osztály zöld színben játszó csapat nélkül maradna.

Minden szezonban üde színfoltot jelent az Athletic Bilbao, akiket egyrészt fanatikus közönségük, másrészt kizárólag baszk játékosokból álló keretük miatt feltétlenül tisztelünk. Az Európa Liga már a kezdeti stádiumban nagy feladatnak tűnik a számukra, talán jobb is lenne, ha hamar megszabadulnának ettől a tehertől. (Werder Bremen, Austria Wien és Nacional kerültek a csoportjukba.) Jelentős változások nem történtek a keretben és nagyon bízunk benne, hogy idén is legalább stabil középcsapat lesz a baszk gárda. A keret frissítése, akár újabb fiatalokkal, nem ártana, megelőzendő, hogy az utolsó pillanatokban bekapott gólokkal (13 kapott gól a meccsek utolsó negyedórájában) hozzák nehéz helyzetbe magukat a szezon végére.

Az állandó kiesőjelölt Valladolid nem tudott ellenállni az Atlético Madrid ajánlatának és 6,5 millió euróért (és Diego Costáért) cserébe elengedte Sergio Asenjo-t, valamint a tavalyi gólvágó Goitom-ot, viszont egészen érdekes fiatal garnitúrával erősödött a keret. A Manchester United-ben 1 bajnokit számláló angolai Manucho 30-40 gólt ígér a szezonra, kiegészülve a Real fiatal csatárával Bueno-val, Hector Font-tal és Sisi-vel már előre borítékolható a kiesés elkerülése, de azért mi megvárnánk Manucho első 20 gólját, hogy fel tudjuk mérni a további lehetőségeket. Romario kezdett el először gólszámot ígérni egy szezonra, és ha neki bejöttek nagyjából a számok, akkor nincs okunk feltételezni, hogy a nyurga angolai ne tartaná az ígéretét. Mindenesetre érdemes rendesen alapozni a srácoknak, mert a 11 utolsó nyeretlen meccs nem volt ajándék a szurkolóknak.

A Sporting és a Getafe szezonja nem lesz túl rózsás. Előbbinek balszerencséjére sikerült együtt tartani a tavaly 79 gólt összehozó védelmét, és a főleg külhonból érkezett névtelen erősítésekkel együtt is eséllyel pályázik a kieséshez bőven elég újabb 23 vereséges szezonra. Utóbbi, meghatározó játékosait veszítette el és erősen fenyeget a veszély, hogy Granero, Uche és Polanski hiánya a második vonalba sodorhatja a csapatot.

Az Osasuna idén is kiemelt figyelmet élvez, tekintve, hogy a liga egyetlen magyar játékosa itt játszik. A 21-szeres válogatott középpályás Vadócz Krisztián tavaly 20 alkalommal lépett pályára és 2 gólt szerzett. Kisebb kihagyásokkal mindig az utazó kerethez tartozott, és szorítunk érte, hogy ez idén se legyen másképp. Vadócz kiváló védőmunkája is hozzájárult, hogy csapatát csak a Barca és a Sevilla előzze meg kapott gólok tekintetében. A 41 rúgott gól viszont a harmadik legkevesebb a bajnokság tavalyi csapatai közül, így a recept egyértelmű. A hátsó stabilitást nem feladva, kicsit hatékonyabb támadójátékkal előrukkolva feljebb léphet a csapat. Héctor Font és Plasil távozása mindenképpen érzékeny veszteség, Calleja, Aranda és Camunas érkezése, akik mind inkább csatárok, mint AM-ek, pedig más szerkezetű csapatot feltételez.

A három újonc közül nem nehéz megjósolni, hogy a Zaragozának van a legtöbb esélye bent maradni, sőt akár középcsapattá is válhatnak keretük ereje alapján, bár nyilván ezt gondolták rejtélyes kiesésük szezonjában is. Jóval gyengébb a keretük, mint a kiesés idején, viszont sok kiscsapaténál erősebbnek tűnik. A Zaragoza, az elmúlt 40 év során négyből negyedszer vitte véghez azt a bravúrt, hogy egyből visszakerült az élvonalba miután kiesett, köszönhető ez nagyrészt a második ligában 28 gólt jegyző Ewerthon-nak. Meglátjuk mire lesz elég az erősítés, de az biztos, hogy Ayala-t és Diogo-t ismét szívesen látjuk majd az eltiltottak listáján. Welcome back!

A Teneriféről sokunknak még mindig az 1992-es parádé jut eszébe, amikor az utolsó körben 0-2-ről fordítva verték a Real-t és fosztották meg őket a bajnoki címtől a Barca javára. 7 év száműzetés után láthatjuk viszont a fehér-kékeket, akiknek a hazai mérlegük valószínűleg erős lesz, és ha a Valencia tavasszal játszik náluk, lehet, jobban járnak, ha nem állnak ki, mert az útiköltség erősen veszélyeztetheti Villa jövőjét.

A Xerez az egyetlen igazi újonc, aki első szezonját kezdi meg a legjobbak között. A Betis megpróbálta a zöld asztal mellett megfricskázni az újoncot, de a döntésre jogosultak az újonc mellett döntöttek. Érdemes kiemelni Nino-t a tavalyi második vonal gólkirályát, aki 29-et gurított és azt a tényt, hogy tavaly 11 játékos játszott több mint 30 meccset, tehát stabil kezdővel rendelkezik a gárda, így ismerve a spanyol bajnokságot tippünk, hogy a 6. és a 20. hely között végeznek.

Az első forduló párosítása:

Real Madrid – Deportivo
Athletic Bilbao – Espanyol
Mallorca – Xerez
Osasuna-Villarreal
Zaragoza-Tenerife
Valencia – Sevilla
Almería – Valladolid
Barcelona – Sporting
Racing – Getafe
Málaga – Atlético Madrid

325 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr1001344347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shinigami 2009.08.29. 15:10:23

vegre lesznek spanyol posztok
jee

caralho voador 2009.08.29. 15:14:43

Ezek a seggek Madridban pont a két legjobb (oké, a legjobb Nistelrooy, de ki tudja, mire lesz képes a sérülés után 33 évesen) hollandjukat adták el, ahelyett, hogy Drenthét és VdVaartot zavarták volna el a büdös picsába.
Robben egy önző takony, de mégis. Ha C. megsérül, megint ott állnak szélső nélkül. Sneijder pedig tipikusan az a játékos, aki az eddigi elvárásokhoz (ő irányítsa a Madridot) nem volt elég jó, de egy sok klasszissal telerakott csapatban hasznos kiegészítő ember lenne.
Én már nagyon kíváncsi vagyok rájuk, mert a Barcán tegnap este csúnyán bólintottam, nem kápráztattak el...

crouchy 2009.08.29. 15:15:57

Garciá megutdhatunk vmi bővebbet rólad? Más nickkel írtál már más blogokra, vagy újonc vagy?

krysal 2009.08.29. 15:20:51

pancho felmondott, vagy kirúgták? A nap kérdése...

Garcia, sok sikert kívánok! Egyelőre ez az írás elég semmitmondó, de talán csak azért, mert nincs benne Messi orális kielégítése, se a hollandok megszokott szapulása. Az újdonság varázsa?

"nem feltétlenül szeretnénk megvárni, hogy Robben-t és C. Ronaldo-t egyszerre kelljen a pályán látnunk."

...nem is kell, már tegnap óra a BM játékosa:) Tessék szépen frissíteni:P Vagy fakultatíve cseréld ki Robben nevét Ribery-ével, hétfőig még be is jöhet.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.29. 15:24:53

Éljen! Éljen! Üdvözlet a szerzőnek!

Elég korrekt lett a beharangozó, bár a Villarrealt mintha kicsit alábecsülné a szerző. Épp most vertek ki egy holland élcsapatot 9-2-es összesítéssel az EL-ből... Nihat és Altidore gyakorlatilag nem is játszottak tavaly, nem hiszem, hogy nagy vérveszteség volnának. Valverde viszont az Espanyolból is remek csapatot (és UEFA-kupa döntőst) gyúrt. Szóval így elsőre nem a középmezőnyt nézem ki belőlük.

Tetszett a "fejnehéz" jelző az Atléticóra és a Valenciára...
:-D

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 15:30:34

ha kitalálom, melyikőtök írta bele kiemelve, h posztra igazoltatok, akkor kapok egy barna Paulanert? :)

Vul-Kahn 2009.08.29. 15:40:22

"A Manchester United-ben 1 bajnokit számláló angolai Manucho 30-40 gólt ígér a szezonra"

Na, akkor ezek szerint ő is tudja, milyen gyenge bajnokságba igazolt...:DDD

Viccet félretéve, üdvözlet Garcia bőrmesternek, akinek jár a pirospont Arango fényezéséért, meg amúgy az egész poszt teljesen rendben van szerintem. Keep up the good work!

krysal 2009.08.29. 15:40:34

@Csöncsön: már évek óta az, vagy én emlékszem rosszul?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.29. 15:47:41

@Vul-Kahn:

Vagy tudja, hogy nem csupa fogalmatlan rohanógép csapattársa lesz. :-)

@krysal:

Persze, hogy az. Különben Resino mintha rájött volna: nem kell erőltetni azt, ami nem megy. Amióta ő az Atléticonál van, minden meccsen kapnak 2-3 gólt. De lőnek is 3-4-et...

Mindkét "fejnehéz" csapatból kinézek (az előszezon alapján) egy veszett jó idényt.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 15:51:42

@crouchy: a forzaitalia blogon az EB ideje alatt már posztolt Garcia bőrmester - akkor Altobelli néven, egyébként az NST csapat és a jogész-liga rettegett középcsatárát, egyben kedves cimboránkat tisztelhetjük az új szerzőben.

@krysal: pancho továbbra is oszlopos tag, de rajta is eluralkodott a latinos manana-attitűd, így csak eseti posztokkal jelentkezik majd.

@mocsing: jöhet a tipp :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 15:55:06

@heinrich: szerintem az a bundesligás csávó volt, a neve most nem ugrik be :)

Fejlődő Szervezet 2009.08.29. 15:55:33

Krysal jól beszél, Robben távozott, Ribery-nek meg van két napja...
A távozóknak hála. Mármint, hogy távoztak.
Hajrá Real!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.29. 15:56:25

@heinrich:

Akkor innen jönnek az ízetlen és teljesen téves megjegyzései a spanyolos tempóról és taktikai repertoárról.
:-)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 15:56:30

@mocsing: nekem meg nem ugrik be, hogy mit is ígértem a sikeres megfejtőnek :)

crouchy 2009.08.29. 15:56:41

@heinrich: köszönöm az információt.

@krysal: ezekszerint pancho olyan gyakran posztol majd mint Habi. Vagyis soha.

krysal 2009.08.29. 15:57:14

@heinrich: Áh, akkor lelőtted a Nap Rejtélyét. Akkor ezek szerint pancho lett az nst Ronaldinhoja:) Madridistaként. Ejnye-bejnye.

(De örömhír, hogy nem bede érkezett vissza körbeszopkodni a Barcát, mert attól már agyhúgykövem volt annó.)

És a szerzőnek üzenem, a "semmitmondó" jelen esetben annyit tesz, hogy a "megszokott" szidás/áldás kombó helyett "csak" egy korrekt cikk jött össze. Hajrá, szép évet! (ezt azért magyarázom, mert párom egy tockossal nyitott, miért kell beszólni az Új Fiúnak:)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 15:58:55

@krysal: válts nicket _mamusz_ - ra :D (azért a szerző nevében is köszi az empátiát)

krysal 2009.08.29. 15:59:11

@crouchy: ...pedig vártam még tőle egy Madridi Gödör-t idénre. Az jó ómen:)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 15:59:39

@heinrich: amúgy csodálkozom, h nem postra igazolást írtál, az lett volna az igazi :)

krysal 2009.08.29. 16:01:21

@heinrich: váltás óne, különben kroosban felmerülne a gyanú, hogy osztódással szaporodnak azok a madridisták, akikkel emelkedetten tud vitatkozni:P

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.08.29. 16:02:43

@krysal: pedig mindenki tudja, hogy a Madrid drukkerek műanyagból készülnek :))

krysal 2009.08.29. 16:05:42

@heinrich: nem műanyagból! vad vágyakból:) (ezért szaporodnak meg annyira minden Perez-érában)

kroos 2009.08.29. 17:09:22

Garcia, sok sikert !
Én mindent megteszek hogy felidegesitselek ha nem ismernél!!!!!!!!!:))))

sundin 2009.08.29. 17:28:29

Én is üdvözlöm az írót.
Néhány kérdés, észrevétel:
A Valenciába érkezett pótlás, nem is egy Mathieu-n kívül, nevezetesen Dealbert és Bruno.A Depor háza táján Verdú távozásánl sokkal nagyobb fejtörést okoz, hogy továbbra sincs csatáruk, és valószínűleg Lafita még idén csapatot vált.
A Santandernél mi az oka annak, hogy megemlíted a pénzügyi helyzetet? Tudtommal 35 milliós hátralékuk van, ami annyira nem is számít rossznak a spanyol mezőnyben. Játékosok vagy klubok felé sincs tartozása, ellenben a Valladoliddal vagy a Mallorcával.
Calleja és Camunas nagyon is középpályások, előbbi szélső, utóbbi klasszikus 10-es vagy szélső, egyedül Aranda csatár. A Getafe szerintem pótolta a távozottakat, Granero és Polanski helyett Pedro León és Parejo, idén őket a 10-be várom, Michelen múlik minden. Még egy negatívum, bár ez igazából nem is az, szerintem ez a Villarreal éve lehet, dobogóra várom őket, akár valamelyik nagy kárára. Majd kiderül...
Azért van amivel én is egyetértek: Arango távozása nagy űr, a Real és a Valencia jellemzése, bár én a denevéreket nem hypeoltam volna ennyire, a helyükön vannak.
Ja és még valami: szegény Diogot csak a sérültek listáján látjuk idén, majd januártól kezdhet el kártyázni és talán Luis Fabianoval tovább ápolják felhőtlen kapcsolatukat :)

halareaal 2009.08.29. 17:47:25

jó lett a poszt, már azt hittem nemis lesz semmi bevezető.
Zokora amúgy sztem jó lesz a Sevillában, sőt a Tottenhamben is tök jó volt.
3-4 helyre ettól függetlenül én az Atleticot és a Valenciát tippelem.

BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2009.08.29. 19:03:16

nagy üdv garcia bőrmesternek !!!!

krysal 2009.08.29. 19:23:57

@Feech: én mondtam, hogy bede egy ... :P

nasteey 2009.08.29. 20:00:27

Tetszik a poszt, és maga az ötlet, hogy ismét foglalkoztok a Ligával, de forzaitalia blog és spanyol foci? :D

krysal 2009.08.29. 20:10:59

Na, lássuk mi fér ki a fiúkból a szokásos mumusunk ellen...

krysal 2009.08.29. 20:38:00

2-1, rinyáldónak benyaltak, hogy hátha húz valamit az árán, de eddig gyengehalovány. Azért Kaka És Raul Rulez:)

jörgömös 2009.08.29. 20:39:25

És csak halkan, Lassana akkora zsugákat oszt, hogy Alonso belepirul.

bög 2009.08.29. 20:48:20

megy a joga bonito a bernabeuban:) na végre

krysal 2009.08.29. 20:48:42

@tovaris konyec: osztom. De Kaka labdája se volt rossz:) Meg az imént a Raulé...

halareaal 2009.08.29. 20:52:28

Xabi Alonsonak kell majd belejönni elsősorban, most egyértelműen Lass mozgatja a csapatot. bár nagyon jól csinálja az tény, megérdemli a 10es mezt (bár azért furcsa h ebben a csapatban ő viseli)

Ronaldotól nem kell rögtön túl sokat várni, belőtt egy 11est, majdnem fejelt egyet, és volt egy nagyon jó megindulása, nem olyan rossz azért az.

halareaal 2009.08.29. 20:53:46

amúgy szinte meg lennék lepve, ha a milánói derbin nem Sneijder lenne az egyik legjobb ma.

krysal 2009.08.29. 20:57:49

@halareaal: ahogy Robben is kettőt vágott a német bajnoknak - csereként. kroos jön egy köszönömmel Pereznek a hülyeségéért:D

jörgömös 2009.08.29. 20:58:50

@halareaal: OFF: majdnem rúgott egy óriási gólt.
ON: Igen, Raul nagyon él, Ronaldo merevgörcs, Alonso egyelőre nem találja a helyét.

krysal 2009.08.29. 21:09:20

@bög: Hát, én ezt nem nevezném annak. Valeron viszont nagyon eltalálta. Huh, beégünk-e a bemutatkozáson...?

krysal 2009.08.29. 21:18:19

Lassssssssssssssssss:)

bög 2009.08.29. 21:19:06

@krysal: persze, túlzás, az első félidőben volt 1-2 szép dolog. lass kozben mekkora golt rugott, sztem 3-3 v 4-3 lesz.

krysal 2009.08.29. 21:29:01

@bög: az eddig látottak alapján kb a keretben lévő lehetőségek 30%a jött ki. Ha egyszer összeállnak csapattá.... Nekem a 3-2 maradhat, lement Valeron... (huh, nagyot fúj)

jörgömös 2009.08.29. 21:59:17

A nóta egyelőre a régi, behúztuk a meccset és ez a lényeg. A második félidőben folyamatosan az volt az érzésem hogy egy icipicit elkapkodták Robben eladását.

bög 2009.08.29. 21:59:20

na ez megvan, ronaldo jó volt a 2. félidoben

drogosmacska 2009.08.29. 21:59:34

lesz ez még jobb is, de kezdésnek megteszi, a potenciál mindenképpen ott van, mind az eredményeket, mind a szép játékot tekintve, kérdés mennyi idő lesz összeszokni.
Isten hozzott, Garcia bőrmester, örülök, hogy végre megint lesznek spanyol postok, és most megyek a serie a postba megnézni, hogy mi a tököm történt milánóban 50 perc alatt, mert az eredmény elég meleg :)

halareaal 2009.08.29. 23:57:54

sztem is jó volt, többel is nyerhettünk volna ha Kaká amúgy nagyon jó lövései bemennek. az viszont zavaró, h ugyanaz történt, mint sok tavalyi, főleg hazai meccsünkön, az ellenfél 3 támadásból 2 gólt szerez...

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.08.30. 01:50:09

@krysal: (De örömhír, hogy nem bede érkezett vissza körbeszopkodni a Barcát, mert attól már agyhúgykövem volt annó.)
Te kb. annyira kedvelhetted bede irasait,mint en pancho mestereit. szamomra nagy orom,h vegre nem o csinalja,igy kevesebb lesz a madrid jateka feletti sirankozas,hollandok szidasa stb.

kozben megneztem intert ma. erdekes,mindenki arrol beszel,h ibraval turelmesnek kell lenni,meg h ido kell a beilleszkedeshez,kozben meg samuval jobb lett az inter. hogy is van ez akkor? Csoncson,magyarazd mar el,please,h rosszul latok,es igenis ibra mar most qrvajo,mig samu interes jatekat felertekelik,meg kulonben is "pep knows."

termeszetesen barca-duplazast (liga,bl9 varok az evtol,madridnak meg jo lesz a kiralykupa-elsoseg.

értelmetlen_nevű 2009.08.30. 02:24:27

@ferenck: "Samuval jobb lett az Inter" - ez így nem pontos. Samuval + Militoval + Thiago Mottával + Sneijderrel +Lucioval lett jobb az Inter. Én sokkal szívesebben látnám a csapatomban Ibrát mint Etoot, nem véletlen az a +40 millió euro. Abban viszont egyetértek veled, hogy valószínűleg nem csináltatok túl jó vételt a svéddel, a ti játékotokhoz Etoo tökéletes volt, nincs igazán szükségetek azokra a plusz skillekre, amelyekkel Ibrahimovics rendelkezik (esetleg a pontrúgások). Azt viszont nem várhatjátok le tőle, hogy rögtön beilleszkedjen a csapatba, a Barcelona és a (tavalyi) Inter játéka ég és föld.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.08.30. 07:04:03

hát aki elment a reáltól, és kapott legalább 30 percet, az gyorsan meg is mutatta, mit tud. mókás volt, na. különösen Robben, aki szerintem még a madridi csukájában tolta... CR meg pont úgy nyomta, mint az MU-ban, ez egy darabig még jó lesz, (one-man-show, plusz hárman állják körbe, csak jobb lesz a többieknek is) csak el ne gyengítsék a lánykák...
(néztem a szuperkupát, hát, a Barca egészében nem tűnik túl motiváltnak. nehogy gond legyen a bajnokságban).

Papp Sanyi 2009.08.30. 08:29:27

Ha vki tud az Espanyol stadionjáról infót ossza meg velem. Miért kellett költözniük? Saját pénzből húzták fel? Hány fős? Elég durván néz ki, ilyet Debrecenbe is!

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.08.30. 09:49:35

@értelmetlen_nevű: igazad van,kifelejtettem a tobbieket. mentsegemre szoljon,h samu (es most mar sneijder) miatt nezek fokent inter-meccseket,de mottan is ledobbentem. barcelonaban vagy serult,vagy csapnivalo vt,plusz meg rettegni is kelleet,h esetleg kiallitjak. senki nem sajnalta,h elment,seria a-ban meg csillog-villog. ugy latszik,jobban megy neki az olasz foci. sneijderrol es robbenrol boritekolhato (vt),h nagyon jok lesznek uj klubjaikban,panchot leszamitva nagyjabol mindenki tudja roluk,h klasszisjatekosok. vdv is az,remelem,el is adjak meg vhova ebben a ket napban.
barcaban pedig valoban samu vt az idealis kozepcsatar (a klub tortenelmenek legjobb kozepcsatara),es ibra lehet,h sokoldalubb,de a sokoldalusagara nincs v alig van szukseg. a barca kozepcsataranak nem trukkoznie kell (vannak arra epp elegen rajta kivul),hanem be kell rugnia a helyzetek felet,legyenek a goljai akar inzaghi-golok is. plusz gyorsnak,robbanekonynak kell lennie - ibra ezekben a tulajdonsagokban kifejezetten samu mogott van. beilleszkedes eltarthat sokaig,de ami zavart ibraban: 1. nem halt meg a palyan,nem kuzdott ugy,ah samu tette,2,lassu. amugy minimalisan sem erdekel,h barcelona elott mit tett le az asztalra,szamomra kizarolag 1 dolog minositi,megpedig az,h barcelonaban hogyan jatszik. gondolom,az inter drukkerek sem samu barcelonai goljaitol alelnak el.

motivacio meglesz,ne egy europai szuperkupa-dontotol varjuk,h a csapat a topon porogjon - ha a csapatnak nem is,de pont a most erkezett ibranak kellett vna bizonyitania,h igenis megerte odavinni. xavi es henrik jatszhatnak rosszul,nekik belefer,tettek ok mar epp eleget a barcaert,h 1 szezonelejo gyenge jatek ne legyen felrova nekik. a klub tortenelmenek legdragabb igazolasatol (es samu utodjatol) viszont minden meccsen maximalis odaadas,hajtas a minimalis szurkoloi alapkovetelmeny. remeljuk,belejon. es naon nem szeretnem azt,h 5 meccsenkent rugjon 1 csodagolt (kozben semmi),amitol elalel a vilag. tobbre tartok 1 pippo inzaghi tipusu lesipuskast,aki kb. minden meccsen megrugja a maga golja(i)t,mint 1 5meccsenkent fantasztikus golokat szerzo labdazsonglor kozepcsatart.

krysal 2009.08.30. 10:52:54

@ferenck: "Te kb. annyira kedvelhetted bede irasait,mint en pancho mestereit."

Mindkettő bevallott szurkesz, de míg pancho (általában túlzásba véve) szapulta a csapatát, ahol érte, addig bede idejében annyiról szólt :"Katalán az Isten, a többi meg leszophat. A Real kétszer plíz." Rémlik valakinek, mit levágott a széthullóban lévő csodaBarca idényében? Az elbukott bajnokság évében? Kb. leírta szentnek azt a csürhét, aki 9 pontos előnyt képes volt leadni egy képességekben és mutatott játékban jóval szerényebb Madrinak. Kb innen jött a most panchot is utolérő alkotói válság. Mondjuk megértem, téged miért nem bántott, ha szopkodta a kedvenceid, csak mondjuk ha nem veszik "csapatszámba" a másikat, az zavaróbb, mint pancho túlzott kritikái.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.08.30. 11:12:00

@krysal: viszont bede sokkal jobban es szorakoztatobban ir panchonal. bar a "szerelmem guardiola" nem tetszett (talan azert,mert nekem - jatekoskent es edzokent is - rijkaard vt a "szerelmem.") egyebkent bede mas jellegu irasait is orommel olvasom (meno - nem meno),mig panchorol nem allitanam,h az irasmuveszet mestere. az meg kulonosebben nem zavart,h a madridot nem kedvelte,nekem sem a szivem csucskei. mondjuk,perez elso erkezese elott hidegen hagytak,sot,valamelyest tiszteltem is oket,de a fingo judas eset ota mas az abra...
9 pont elbukasat ne is emlitsd - kint ultem a camp nou-ban 2007 juniusban azon a rohadt espanol elleni derbin,amikor az utoso utani percben egyenlitettek (ti is zaragozaban uazokban a percekben)...

nasteey 2009.08.30. 11:12:17

Azért az túl szép lenne, ha a Barca ismét beleszarna az idénybe, a 250 milliós játékszer meg végigmegy minden fronton. :) Tényleg nem volt túl motivált a csapat pénteken, de szerintem a magas hőmérséklet és páratartalom, plusz a krumpliföldhöz hasonlító pálya sem a Barcát segítette. És még Xavi is olyan szürke volt, mint már nagyon régen nem.

A hollandok pedig nagyon messze vannak a világklasszistól. Vagy nekem jelent mást a szó, de hogy ők nem azok, az biztos. Robben, Sneijder, és VdV is nagyon jó játékos, de ha meghallom a világklasszis szót, még véletlenül sem jutnának eszembe.

A volt-Barcások miatt én is megnéztem a Milan - Intert. Amellett, hogy jól mozog Eto'o, szerintem Milito jobban játszik. Motta is üde színfolt, én kedveltem a Barcában is, bár tényleg sérülékeny volt (2006-ban ő rokkant bele a Barca - Realon a Ronaldoval való versenyfutásba? :) ), később pedig valóban életveszély, de örültem neki, hogy az elcseszett Atletis éve után a Ganoában magára talált, most pedig az Interben is bíztatóan kezdett. Mourinho valószínűleg a Stamford Bridge-en szerzett öngólja óta szimpatizál vele. :D

Hétfőn gólokkal kellene győzni a Sporting ellen, és bebetonzozni az első helyet. :)

Ronal-d'oh! 2009.08.30. 11:12:20

Én nagyon szívesen megnézném, ahogy a Barca elbukik, és Messi hisztizik, mert ha utóbbi nem is, de az előbbi simán beleillene a mostanában BL győztesek sorsába. Egy bajnokság még belefért az MU-nak, előtte volt ugye a Milan, előtte a Barca, Liverpool...

krysal 2009.08.30. 11:17:50

@ferenck: ez megint az, kinek mi az ízlése. pancho írt legalább olyan jól, mint bede, csak közben nem volt tiszteletlen az ellenféllel szemben, "csak" a sajátjait húzta le erősen. Figo kérdése is érdekes. Luis Enrique nem volt Júdás? Tudnék még pár nevet mondani, aki megtette a Madrid-Katalónia utat, és mégse Júdásozzák.

Mr.AT 2009.08.30. 11:24:08

Csatlakozom, üdv az új szerzőnek, és tényleg nagyon jól összeszedett, fasza kis írás lett. :-)

Külön respect a "míg Ibrahimovics arcban (kicsit másképp fogalmazva médiaérdeklődés szempontjából) felveszi a versenyt Eto’o-val" részért. :-)

_alerob 2009.08.30. 11:28:55

Üdv a szerzőnek. A tegnapi meccset látva kezdem azt érezni, két dudás még nem fér meg egy csárdában. Valahogy szerintem Kaka és CR kioltja egymást, vagy én nem tudom. Még össze kell szokni az igaz. Azért azt váltig állítom, hogy Robben ide kezdőként is beférne.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 11:33:44

@ferenck: @krysal:

Szerintem stilisztikai szempontból Pancho is kiváló volt, más kérdés, hogy az utóbbi időben már nem lehetett komolyan venni. Még a BL-döntő előtt is leírta például, mekkora vicc Xavinak, Iniestának és Messinek aranylabdát követelni...

Ibra eddig két tétmeccsen összesen kb. 120 percet játszott a Barcában. Ez idő alatt adott egy gólpasszt, a Barca pedig mindkét meccsét megnyerte úgy, hogy komoly fölényben volt. Legalább 6-7 meccset meg kéne várni az ítélkezéssel, tavaly Panchonak is csak annyit kellett volna, mielőtt kiposztolja a Katalán gödör című írását.

A Real szerintem nem sokkal játszott jobban, mint tavaly, sőt, a Depor bizonyos szakaszokban lefocizta őket; ennek ellenére sokkal veszélyesebb csapat lesznek idén, mert ezekben a sztárokban minden pillanatban benne van, hogy 25-ről védhetetlenül bevágják.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 12:01:24

@Papp Sanyi:

Az Espanyol új stadionja (Cornellá el Prat) 40.000-es. Azért építették, mert az előző stadionjuk lebontása után kb. 10 éven át igazából nem volt saját pályájuk; az Olimpiai Stadionban játszottak, ami értelemszerűen soha, még a Barca vagy a Real ellen sem telt meg.

Július végén avatták a Liverpool elleni meccsel, 3-0-ra győzőtt az Espanyol...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 12:09:22

Augusztus 2-a volt az a július vége.

Íme, így alázták a Poolt: www.youtube.com/watch?v=kaQkZZPgOqA&feature=related

Tényleg a Lokitól sem rossz egy ilyen... :-)

Magnetico 2009.08.30. 12:18:44

én kicsit többet,jobbat vártam a Real-tól tegnap, ennek a Depor-nak nem lett volna szabad ekkora gondot okozni, az öreg Valerón ziccert hibázott 2-2-nél, kicsit a tavalyi védekezésre hajazott

persze általánosságban elmondható,hogy a kezdőben sok új játékos volt, összesen 7 !

a legjobb éppen Raúl és főleg Diarra volt, a francia remekül ért fel, zárt vissza sokszor, gólt lőtt, milyen passzokat osztott ki, ő volt az ,aki végig jó volt

Robben eladásával azért jobboldalon Arbeola beadásait kellett megvárni, ez érdekes volt,nem is tetszett

CR+Benzema+Kaká ratyik voltak, ennél ők tudnak sokkal jobbat is

Benzema azt se tudta hol van egy ideig

CR tili-toli, majd beadom rosszul , ezt hanyagolni kéne, nem is raknám ki ennyire szélre, mikor 2 támadóval nyomulunk, mert ő nem ebben a legveszélyesebb,hanem amikor 1-2szer betört 16-os belülre lendületből, nem pedig leviszi szélre, és onnan betekereg talán
United-ben ugye szabad utat kapott a kapuig, 1 csatár "visszavontak neki"

Kaká is tud jobbat, persze nehéz így, hogy senkiről sem tudja,hogy merre mozog,merre fog lépni, hová adja a labdát,ehhez kell pár tétmeccs

Xabi Alonso nem volt rossz, Albiol sem, Garay azért gyengepontja volt a védelemnek, így hamar elveszti az esélyét, Arbeola támadásokban messze nem Ramos,bár ezt sejtettem eddig is
Marcelo klassz volt, keresztbe támad már, csak érjen is vissza:)
Casillas-ban még volt 1-2 tavalyi rossz reflex,de őt nem féltem

k@urva sok meló van még ebben a csapatban,sztem nem lesz gond azzal,hogy CR és Kaká együtt vannak fenn, mondjuk a 2 támadós játékot erősen meggondolnám, így,hogy eladtuk Robben-t (aminek nem látom értelmét,ha nem esik be Ribéry ma vagy holnap)

most is rúghattunk volna 5 gólt , nem sokon múlott, Benzema higgadtabban is berakhatta volna azt,amit a kapus felütött a vasra

CR szabadrúgásainál csak a célpont meghatározásánál volt gond,vagyis szarok voltak

a 3 gól is szép volt, azért Kaká beindítása Benzema-nak, gyönyörű volt, ilyenekkel kell megverni a védelmeket, Raúl üres kapuba behelyezte,mesteri gól:)

2. gólnál Diarra beindítása Raúl-nak hasonlóan szép volt, sima 11-es, CR szépen berakta

3. gól Diarra megint, nem trükközik ő, csak bevágja a helyére

sztem sikerüljön minden gyengébb meccsünk így , 3 pont begyűjtésével és akkor nem lesz gond:)

Tika_ 2009.08.30. 12:26:35

Üdv Garcia bőrmester!

ez a "posztra igazoltunk" mekkora volt! :)) Úgy lenne igazán stílszerű, ha kiderülne a transzferről, hogy a forzaitalia blog sem presztízsben sem pénzben nem tudta felvenni a versenyt az nst-vel, ezért kénytelenek voltak elengedni a szerzőt :)))).

@ferenck: nekem aztán nem szívem csücske pancho és az ő írásai, de azért annyiban meg kell védjem, hogy a Higany, Drenthe, stb. csapat nyilván sokkal inkább érdemel fikázást, mint a CR7-tel, Kaká-val, stb. felálló.
Az mindenesetre rendkívül ígéretes, hogy nem kezdett frankómegmondásba.

Sokakkal ellentétben én nem gondolom, hogy mindenkinek áldás egy erős Real. És még mindig inkább hallgatom a glorykat, hogy "mire menne egy komoly ellenfél ellen" (:kuncog:), mint olvassam a sok Realos kommentet (bár egyelőre egyáltalán nincs kommentáradat - ezért respect. Csak ugrálnom kell egyes kommenteket - srácok, a blogmotor fejlesztése továbbra nincs napirenden?).

Bár el kell ismerjem, láttam az Inter és a Bayern összefoglalóját, és azok alapján ígéretesek, így már elérhet a dolog egy kritikus tömeget: annak ugyanis már örülnék, ha nem 2-3 jó csapat lenne, a többi meg töketlen, hanem 6-8 jó.

crouchy 2009.08.30. 13:21:21

Na ha Xabi még be se válik a Realnál akkor tényleg a kurva anyját.

sporttárs 2009.08.30. 13:38:54

Sajnálnám, ha pancho nem írna többé. A Barca-fanok ugyan közellenségnek tekintették, csapatuk verhetetlensége okán magukat meg tévedhetetlennek beállítva (érdekes, máshol is jellemző szurkolói attitűd ez: "az én csapatom nyer, akkor mit ugattok?"), de szerintem teljesen jól látta a spanyol focit.

És saját csapatával már-már benitói magasságokig tudott kíméletlen lenni, na ez az, amit a kommentelőktől sose kapunk (émelyítő ellentettjét annál inkább, de nem akarom bántani Csöncsönt :) ), erre lennének az eredeti szerzők.

Úgyhogy remélem, visszatér. :))

(Ettől függetlenül jó munkát Garcia bőrmesternek.)

sporttárs 2009.08.30. 13:46:10

@krysal: Az a különbség, hogy manapság a Barcát kritizálni nehéz, így aztán aki neki szurkol, kiélheti minden korábbi frusztrációját, még tárgyilagosnak is tűnhet. Bede is ezt teszi, de azért ő nagyon jól ír, az tény. Pancho ellenben sokszor sokkal tárgyilagossabb volt, de ezt nehéz elviselni egy olyan csapat szurkolóinak, amely megnyer mindent. Ők csak a felső fokban gondolkoznak, a többi már méltatlan ekézés számukra.

Lényeg a lényeg: elfogult nemcsak a tévériporter lehet ezek szerint. :))

(Bedénél a Barca-Chelsea párharc volt durva, a valósággal köszönő viszonyban se lévő "elemzés". De ez is olyan: a győztesnek mindig igaza van. :)) )

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.08.30. 13:59:15

az irónia legkisebb szikrája nélkül: pancho a legnagyobb arc, ahogy semmit nem szerző szerzőként posztméretű kommenteket ír a világfájdalmáról :)) nem ismerem, de úgy képzelem, h minden reggel egy "faszom,bazdmeg"-gel kel, berúgja a tükröt a fürdőben, eltöri a mikrót, megszurkálja egy rozsdás körömollóval a gago mintázatú voodoobábuját és egy higuaín-mezben elmegy vak lányokat verni :) én nagyon bírom :)

SamS 2009.08.30. 14:05:39

A katalán gödör című írás miatt azért nem kéne fikázni, mivel a legtöbb gúnyolódó komment a BL döntő után érkezett. 2008 szeptemberében senki nem volt akkora szakértő, hogy akár bajnoki címet vagy BL győzelmet emlegetett volna. Utólag volt könnyű okosnak lenni.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.08.30. 14:32:37

@mocsing: a kedvedért;)
a félreértések elkerülése végett, az eligazolt hollandok csak nagyon speciális esetben hiányozhatnak. Egyértelműen a kispadra szánt játékosokról van szó és lehet akármilyen jó Sneijder az Interben, Huntelaar a Milanban vagy Robben a Münchenben garantáltan egyikük sem szerepelt volna a kezdőben. Jelenleg a kispadon olyan középpályások ülnek, akiktől legalább annyit lehet várni, mint a távozóktól. Sneijder már tavaly is kispadra vagy a pálya szélére szorult Gago és Diarra miatt, idén belső középpályára ugyanúgy ott van még a kispadon Gago, Granero, a nagy Diarra és Guti. Több szempontból is nagyobb irányukban a bizalom: Gago régebben érkezett, Diarra kimaradta a tavalyi szégyenből, Guti ás Granero madridi gyökereit meg sem kéne említeni, ráasásul utóbbi univerzálisabb bármelyik távozónál.
Huntelaar és Robben helyzete is hasonló. A támadószekcióban ugyanúgy megvannak azok az emberek, akik szintén nem sokat fognak játszani, de hasonló okokból a távozók előtt számítanak rájuk.
Ehyhén szólva, nem voltam kibékülve a hollandokkal (és az argentinokkal sem) , de ettől függetlenül boldog leszek, ha nagyon jók lesznek és sok értékes trófeát nyernek a továbbiakban.

Érdekesség: tegnap láttam, hogy egy csapatra való exspanyolországi játékos játszott Milánóban. Azt mondják, hogy a spanyol és angol gigászok rabolják le a világot. Pedig mindig van egy nagyobb hal, mert Milánóban meg a spanyol gigászokból lakmároznak. Zambrotta, Motta, Ronaldinho, Eto'o Barcelonából. Sneijder, Huntelaar, Seedorf, Samuel Madridból érkeztek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 15:10:29

@sporttárs:

Ha engem kérdezel arról, hogy mi az émelyítő:

szerintem émelyítő az, aki - noha minden sorából süt az ordító elfogultság - megpróbálja magát "semlegesnek" föltüntetni, és folyamatosan osztja azokat, akik szerinte elfogultak.

További émelyítő a Political Correctness jelensége.

Ha e két tulajdonságot olvasva magadra ismertél, az nem a véletlen műve. ;-)


_ _ _


Tárgyilagos soha nem volt Pancho. Szórakoztató és érdekes viszont igen.

Tárgyilagos az García bőrmester, akinek ezúton is sok sikert kívánok!

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.08.30. 15:33:45

Lássunk egy tárgyilagos hozzászólást;)

@Csöncsön: Melyik a legjobb bajnokság?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 15:59:50

@pancho_sanza:

Ki mondta, hogy én képes vagyok tárgyilagos hozzászólásokat írni? :-)

A fölvállalt elfogultság sokkal szimpatikusabb és őszintébb, mint a sunyító. Én például Walmert is nagyon bírom.

Mala Suerte 2009.08.30. 16:09:53

Jó a poszt, üdv Garcia!

sundin 2009.08.30. 16:44:44

@Papp Sanyi:
Az előző stadionjukat, a Sarriát 97-ben dúrták el, a telekeladásból hozták egyenesbe a klubot. Azóta voltak albérletben az Olimpiai stadionban, de hangulattalan, nagy hodály. Ez azért még megmarad, jövőre pl. itt lesz az atlétikai EB.
Az új stadion ötlete már akkor felmerült, de csak 2002-ben kezdtek bele. Vettek 18 hektárt 600 000 euróért aztán hét év múlva kinőtt ez a stadion a földből. A Cornellá-El Prat a két kerület nevéből jön, ahol ez a stadion elhelyezkedik (kint van a város szélén, közel a repülőtérhez). Szeretnének neki nevet találni, eladnák szívesen jó pénzért, de eddig nem volt jelentkező. Jarque halálával felmerült, hogy róla nevezik el, nem tudom, lesz e belőle valami.
Ja és a leglényegesebb: 65 millió euró volt, szerintem Debrecenbe nem kell ekkora stadion, elég egy 20-25 ezres kis "ékszerdoboz" is :)

sundin 2009.08.30. 17:03:45

@pancho_sanza:
Mondjuk ezek egytől egyig persona non grata-k voltak Spanyolországban, várjuk meg, mire lesz ez elég a Bl-ben. Samuel 1 vagy Huntelaar fél ott eltöltött éve nem hiszem, hogy annyit nyomna a latba, hogy őket is belerakd a felsorolásba. Vagy így látványosabb, hatásosabb?
Eto'o elengedését pedig továbbra sem értem, az akkor elhangzott érvek ellenére sem. A plusz 40 milliót meg hagyjuk is, ennyivel nem jobb a bosnyák ellésű svéd.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 17:26:47

@sundin:

Ja, már a múltkor meg akartam tőled kérdezni: továbbra is tartod-e, hogy az Atlético fikarcnyival sem jobb csapat, mint a Panathinaikosz?

Előre is köszi a választ.

sundin 2009.08.30. 17:32:33

@Csöncsön:
Jobb csapatnak tartottam már akkor is. Csak a sima továbbjutást nem tartottam elfogadhatónak. Az lett. Elnézve az első meccset, lehetett volna más (meg nem adott gól, lesgól...) de ez lett belőle. Örülök neki. A Debrecennek se jósoltam volna mást, mégis tükörsima lett.
Én meg valamelyik nap akartam kérdezni tőled, hogy Leo Franco tényleg az ATMA kapusa e, ahogy azt állítottad, csak sietnem kellett. Láttam aztán kijavított más. :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 17:37:34

@sundin:

Szó szerint ugye azt írtad, hogy "egy fillért sem tennél az Atlético továbbjutására".

A vitánk egyébként azon volt, hogy van-e a párharcnak esélyese. Szerintem volt (az Atlético), szerinted meg nem volt.

Leo Franco-t popp barátunk írta, én gondolkodás nélkül átvettem, majd az első adandó alkalommal bocsánatot kértem a tévedésért.

És veled ellentétben nem tagadtam le, hogy azt írtam, amit... :-)

sundin 2009.08.30. 17:44:08

Nem is tettem :)
Mégis mit vársz tőlem? Kérjek elnézést tőled? Vagy írjak a sportgézás srácnak, hogy egy fallosz, amiért nem írta azt, hogy egyértelmű esélyes az Atlético?
Kicsit nagy feneket kerítesz a dolognak. Igazából magamat is sárosnak érzem, mivel a te vérkomoly elfogultságoddal és az én "dávidibis" se ide, se oda habitusommal egyértelmű volt, hogy melyikünk jöhet ki győztesen. Bele se kellett volna mennem...
Annak pedig csak örülni tudok, hogy ennyire érzed egy-egy meccs végkimenetlét, meggazdagodhatnál belőle igazán :)

neeson 2009.08.30. 17:52:19

@pancho_sanza: Max a real meg a Barca kukájából lakmároznak. :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 17:54:32

@sundin:

Pont hogy az veszíthet egy ilyen vitában (az kockáztat), aki elfogult. Most képzeld, mi lett volna, ha kiesik az Atleti! Fél éven át ezt dörgölnéd az orrom alá, én meg sunnyoghatnék...

Vérkomoly egyébként egyedül te vagy. ;-)

Lebowski Őtökisége 2009.08.30. 18:06:30

Aupa aupa aupa nyomjatok már gólt baszki büszke baszkok, őrület hogy a san mamés már akkor is őrjöng, ha labdába érnek Zsákosék. igazi közönség, igazi csapattal, kéne egy igazi katalánverés.

Lebowski Őtökisége 2009.08.30. 18:12:51

most cserélték be a 16 éves muniaint. mi lehet a taktika?

jörgömös 2009.08.30. 18:44:29

@Lebowski Őtökisége: hátha betalál a bajnokságban is
Közben Soldado tripla.

Lebowski Őtökisége 2009.08.30. 18:54:47

na toquero újra az egygólos hozzáállásával fejezte be a meccset, pedig most még egy büntetőt befújhatott volna a spori mert llorentét elkaszálták a 16oson belül. jézusom majdnem kiegyenlített közben az espaňol.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.08.30. 19:00:30

nem mondjátok komolyan, hogy csúsztatva akarják adni a Valencia Sevillát. Bekapcsolom aztán azt mondja a csávó, hogy hagyják ott a területet Simeknek.

jörgömös 2009.08.30. 19:10:10

@pancho_sanza:
nagyon úgy néz ki, sport1 adja nyolctól

sundin 2009.08.30. 20:19:39

@Csöncsön:
"Fél éven át ezt dörgölnéd az orrom alá, én meg sunnyoghatnék...."
Keversz valakivel...

Tika_ 2009.08.30. 20:48:32

a gattuso-i iskola...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 22:50:53

@Tika_:

Inkább fabianoi... :-)

Most látszik csak, mennyire jól járt a Sevilla Negredóval. Az egyetlen olyan befejező csatáruk, aki nem teljesen idegbeteg.

A Valencia nagyon jó volt. Banega szervez (!), Mata szétfutja a védőt, Pablo Hernández úgy ad be, ahogy kell, Matthieu megoldás, és még Marchena se hisztizik... Mindez úgy, hogy Villa messze a csúcsformájától, a tartalékban meg egy venezuelai válogatott, aki mesterhármast hint a norvégoknak. Optimista vagyok.

Tika_ 2009.08.30. 22:51:50

@SamS: már előtte is szállóigévé vált.
Egyébként pancho elvitathatatlan érdeme, hogy ezzel ő írta az nst legtöbbet hivatkozott posztját. + néhány év múlva majd online és/vagy sport- újságíró-iskolák kötelező tananyaga lesz, mint a sportújságírói dilettantizmus mintapéldája :)) (no offense)

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.08.30. 23:15:35

Csoncson,te a valencianak is drukkolsz? mondjuk,szimpatikus csapat,mindig is az vt. meg marcsikat is birom (kulonosen,ha ellenunk nem jatszik,nem veszelyeztetve a csataraink testi epseget). azert a spanyolfoci-rajongas odaig csak nem visz el,h nemzetkozi szinten a real madridnak is szurkolsz...

ugy tunik,guddy elmegy a monacoba. sokat nem fakajtott,de sajnalom,jo arc,es kellenek eszakiak is a barcaba. ugy vok vele,h a kezdo 11unk a vilag legjobbja (egy nagy "ha": ha ibra bevalik),viszont a keretnel vannak erosebbek. raadasul mi van,ha beut 1 seruleshullam? azert muniesakat,fontasokat nem szeretnek latni pl. 1 clasicon - meg akkor sem,ha muniesarol sok barca-drukker csomo szepet es jot leirt,miutan 1 mar tet nelkuli meccsen kb. semmit nem csinalt az osasuna ellen,max. azzal vetette eszre magat,h jogosan kiallitottak. viszont pedr(it)o igeretes,bilbao es donyeck ellen is tetszett (utobbin jobban tetszett,mint akit valtott). messi elment argentinaba,ini es marquez meg nem lesznek,csigrinszkij sem. kivancsian varom a holnap esti kezdot,es bizom benne,h ibra vegre betalal. ki mas ellen,ha nem 1 gijon?

dann (törölt) 2009.08.30. 23:26:15

Folyamatosan vissza fogok térni, amikor azt olvasom a forduló- és szezonelőzeteseknél, hogy az Atletico Madrid így meg úgy.

A "világ legjobb támadó négyese" mi?:D:D

Emberek. Az AtMa évek óta végigpofázza a nyarat, hogy majd idén megmutatja, aztán szépen örülnek a BL-helynek.

Nem láttam a mai fociban még egy akkora loser bandát, mint az Antic-éra óta terelgetett Atletico Madridot.

Sok duma, kevés eredmény.

sporttárs 2009.08.30. 23:33:36

@Csöncsön: Ezek szerint brutálisan elfogult lennék? Mégis, melyik irányban? Csak nem a te brutál elfogultságoddal ellentétesen érted?
Akkor nyilván ez egy tárgyilagos vélemény. Mehhehe. (Amúgy nettó hülyeség, marhára nem izgat, ki nyer a spanyol bajnokságban. Szerintem ez egy szerethető álláspont, inkább, mint csőlátónak lenni egy csapat kapcsán.)

Milyen szépen kijelentő módban megírtad, ki a tárgyilagos. Eddig nem tudtam, hogy te döntöd el, de most már igen. Nyilván még le kell majd írni hozzá a "Barcelona" és a "világ legjobb csapata" szavakat, lehetőleg szorosan egymás mellé, és akkor aztán a tárgyilagosság csimborasszójához érkeztünk. Garcia, a lecke adott!

(Én meg azt találom émelyítőnek, ha valaki mindenhova szmájlit pakol, miközben nem viccel. Kicsit tökösebben!)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 23:36:34

@ferenck:

Pedig de. :-) Nemzetközi meccsen csak akkor nem szurkolok spanyol csapatnak, ha magyarral játszanak. Persze vannak határesetek.

Tudom, hogy egy "hithű" katalán Barca-drukker elhűlne ezen...

A Valencia viszont kb. a második helyen áll a szimpátiarangsoromban. A Cúper-féle korszak (ugye, Mendieta, Kily González, Claudio Lopez...) megtette hatását. Amit ma mutattak, az nagyon ígéretes volt, még ha Kanouté nem kicsit segített is nekik.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.08.30. 23:48:33

atma-n szinten nagyokat nevetek minden szezon elott,amikor fogadkoznak,h most aztan tenyleg komoly bajnokeselyesek. tiz fordulo utan meg kb. 15 pontos hatrany a listavezetovel szemben,majd egy huszaros tavaszi hajrat kovetoen besunnyognak szepen a negyedik helyre. ha szerencsejuk van. ha nincs,akkor az 5-8. kozott vegeznek. vedelmuk annyira luzer,h menthetetlenek. raadasul altalaban pancserek az edzoik is.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.08.30. 23:52:44

@sporttárs:

A Realt és a brazilokat szereted. Azért tetszettek neked Pancho ekézései, mert savanyú volt a szőlő a Barca triplája láttán. Akikről soha egy jó szót nem írtál le, legfeljebb némi gúnnyal. Ettől nem semleges leszel, csak őszintétlen.

Szerintem García bőrmester írása teljesen korrektre sikeredett. Igen, én döntöm el, hogy én ezt így gondolom. Nem tudtam, hogy ezt így kijelentő módban tilos leírni...

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.08.30. 23:54:07

@Csöncsön: mondjuk,engem spanyol klubok nem izgatnak annyira (jo,pl. valenciat szinten kedvelem,anno mendieta miatt),csak a barca. barca-drukker is cruijff miatt lettem,amikor 88ban erkezett. alapvetoen holland foci,de az ottani klubok igen gyengek,bar a masodikszamu kedvenc meg mindig az ajax. valogatott szinten meg termeszetesen hollandia,de mostanaban (iniesta es xavi miatt) szimpatizalok a spanyolokkal is,de 1 holland-spanyolon egyertelmu,h az oranjenak szurkolok. viszont a real madridnak keptelen lennek barki ellen is szurkolni... (meg akkor sem kedveltem oket,amikor - nem is oan regen - hat holland vt naluk.)

BK 2009.08.31. 00:33:55

@Csöncsön: jaj, hát miért kellett volna dícsérnie a Barca tripláját, hiszen nem találkoztak komoly ellenféllel. :) tudod, a Sevilla is, meg az UEFA-kupa...

United82 2009.08.31. 07:58:57

Most néztem utána valaminek, mármint a BArca megvette ezt a ukárn vagy orosz védőt Csirginszkijt 25milkoért..

szóval megnéztem, tavaly nyáron és idén a barca összesen 170millió eurot költött játékosokra. 170 MILLIÓ EURO.

Szóval nagyon szép dolog hogy "legjobb akadémia" meg "100saját nevelés"...de azért lássunk már tovább is az orrunknál.

170millió Euro..a City és a Real mögött simán bronzérmes pozició az utóbbi 2 évet tekintve az átigazolási piacon.

(D.Alves 32m,Keita 14m, Caceres 16m, Hleb 15m, Pique (ezt nem is tudom pontosan így bele se számoltam a 170milkába), Maxwell 4,5,Ibra 46m,Keirisson 14m, Csirginszkij 25m)

(Persze volt Dinho és Eto 25-25milka bevételi oldal)

ÉS ezzel nem akarok semmi rosszat csak lássunk tovább az orrunknál....

Garcia bőrmester 2009.08.31. 08:03:58

@Csöncsön: meglátjuk, mi lesz a Villarreal-lal idén, de azt továbbra is tartom, hogy szerintem ők csúszhatnak ki leginkább az első hatból, a "holland élcsapat" pedig kb. a Villarreal B szintjén van, és a bajnokságuk jelenlegi színvonalát mutatja, hogy egyáltalán szóba kerülnek.

Garcia bőrmester 2009.08.31. 08:13:58

@krysal: szidás/áldás is lesz, ha megérdemlik, egyelőre annyi, hogy a "párok" számára is elkezdődött legaalább a szezon :)

Garcia bőrmester 2009.08.31. 08:19:46

@sundin: persze érkeztek még többen is, és Dealbert kifejezetten magabiztos volt tegnap, ettől függetlenül érződik az igazolásokon, hogy összébb kellett húzni a nadrágszíjat
a Santander elnöke panaszkodott nyíltan, és csak azért vettem bele ezt a posztba, mert jó eséllyel hatással lesz a játékra is az általa gáznak beállított anyagi helyzet
Calleja és Camunas pedig valóban nem klasszikus ékek, de a Héctor Font, Plasil kettősnél szerintem kevesebbet fognak hátralépni és különösen Plasil-lal összehasonlítva kevesebbet is fognak védekezni, ezért ha ők játszanak, más lehet a taktika

Tika_ 2009.08.31. 09:52:52

@Rooney82: ez term. jogos. Nekem nem is tetszik. Legalábbis az, hogy 25 millióért veszünk középső védőt. A Real-os érv azért szerintem itt is ül: a Barca-nak kerül ennyibe.

Mindazonáltal. Ne keverjük a dolgokat. Nem arról szól a történet, hogy a Barca nem igazol, vagy nem igazol nagy pénzekért. Hanem, hogy alapvetően saját nevelésűekre épít. Ha megnézed a tavaly érkezettek névsorát, közülök Keita és Piqué játszottak a BL-döntőn, az 2/5. Továbbá te MU-szurkolóként kitől tartottál, kinek a játékáról gondoltad, hogy meghatározza a Barca játékát: Keita, Piqué vagy Messi, Xavi?...
Erről van szó.

A Barca jelenlegi kezdőjének kb. a fele nem saját nevelés. Ahova kell ember, oda kétségtelenül nem kispályás embert vesznek (pl. Ibra, Alves).

Neil Blender 2009.08.31. 10:08:11

beharangozonak nem rossz, legalabb nem olvashattunk pancho elborult tiradait a madrid ellen...

A madrid bemutatkozo meccse nem volt rossz, Bolt mondjuk mar nekem sok volt az elejere de hat Perez az Perez. Viszont sztem kokemenyen megmutatkozott hogy Robbent nem kellett volna eladni Ribi erkezese elott, Perezek elso irdatlan baromsaga a nyaron, CR legalabbis szenvedett abban a par percben (is) mikor a balon kellett rohannia.

Nekem amugy Kaka nagyon tetszett a meccsen higgadt volt adott egy szenzacios golpasszt, volt 3 lovese amik gol ertek volna es alapjaraton nem volt egy rossz elso meccs. Ellenben CR, Albiol baromi idegesen jatszottak.

Benzema meg isten lesz, foleg ha Raul is igy jatszik mellette mint szombaton.

Ja es riszpekt Valeron, atyaisten ha nem ennyire uveglabu akkor mekkora de mekkora iranyito lehetett volna (vegulis sztar igy is). Mekkora Depor is volt az a Valeron, Makaay, Luque, Rivaldo, Silva, Tristan stb.

sundin 2009.08.31. 12:27:54

@Garcia bőrmester:
Kösz, kielégítő a válasz.

Narancs és Tetves 2009.08.31. 13:29:24

Kevés a RM fan hozzászólás ? Nos én szopkodok nekik egy kicsit még akkor is, ha én szombaton nem vártam nagy játékot tőlük. Ám így is kilettem idegileg rendesen a 30-60. perc között :)) Cassilas eléggé érdekes felfogásban ácsorgott az 5-on belül :D . Ráadásul utána is volt 1-2 meredek mozdulat, így nem csak ők, de én is sikeresen leizzadtam. :)

Szal 7 új játékos kezdett, akiket folyamatosan vásároltunk (pl. Alonso 3 hete van velünk??!) A védelembe 3 (Albiol, Arbeloa, Garay) új arc játszott a középpályán szintén 3 (CP,Kaka, Xabi A.) és a csatársorba is 1(Benzema). Szal ez nem kevés!! Tekintve hogy a foci társasjáték és akkor vagy a legjobb, ha gyorsan nyomod, s mindezt éles meccsen, ezért én 2-3 hónapot adnék még nekik :) Utána kiderül, hogy mennyire is érte meg idén ez a nagyon durva 3 évre elosztható bevásárlás.

Idén a kupameccsekben jók lehetünk, a bajnokin csak akkor, ha a 2 hónap alatti bajnoki „összeszoktató éles meccsek" alatt nem lesz 1-2 botlás, mert akkor a Barca nagyon megugorhat.
Most per pillanat nem volt bár akár lehetett volna...

Narancs és Tetves 2009.08.31. 13:32:22

bukta. S az is a tényhez tartozik, hogy pont a Depor a legnagyobb mumusunk a "kiscsapatok" között.

dzsoni szánsájn · http://www.halfps.blog.hu 2009.08.31. 13:33:34

Nino a Tenerife játékosa mégis a Xereznél van említve... csak gondoltam kötekedek, amúgy hajrá REAL, bár szopni fognak tuti :D

Narancs és Tetves 2009.08.31. 13:37:56

@Neil Blender: Robben jó volt, nem vitás, de nem fért ide. Ez az ideális kezdőcsapat, aki most pályán volt. Robben itt max csere, vagy sérülés esetén és/vagy eltiltás esetén lehetett volna kezdő. S jövőre VB...
Marcelo nagyon jó!!!! Sőt! Extra klasszis lesz! Szem a baloldalt be tudja játszani a közteljövőben mindeképp (2 év alatt eszetlenül sokat fejlődött). A gond a játék gyorsítása és ezzel együtt a srácok gondolatolvasási képességének növelése és gyorsítása. Ez pedig idő, edzés, meccs... Az Espanyol ellen épp ezért szintén nem várok ennél jobb teljesítményt. Összjátékban semmiképp. :)))

shinigami 2009.08.31. 14:01:21

@Narancs és Tetves:
az espanyol ellen durva szenvedes varhato, cr hisztivel
mind1 legyen meg a 3pont, majd tavasszal johet a szep jatek is az eredmenyesseg melle

Narancs és Tetves 2009.08.31. 14:20:56

@shinigami: igen. most ez a legfontosabb :). Tavaly a Barca nem szenvedett, mert az igazolások csak részben érintették a keretet. Akik érkeztek azok közül 2-en kerültek be szinte az állandó kezdőbe.

S ezt támasztja alá Diarra, Marcelo, Raul a többiekhez képest jó játéka a hétvégi meccsen, míg a többiek bármekkora játékosok is csak ismerkedtek, szokták a hangulatot és a játékot, a társakat.

Hala Real! :)

sporttárs 2009.08.31. 22:06:07

@Csöncsön: Úgy gondolom, rengeteg csapatot szeretek, ami nem azt jelenti, hogy szurkolok neki, pláne nem, hogy elvtelenül elfogult vagyok vele. Bizonyára utóbbi a szurkoló kiváltsága, lásd te és a Barca.

sporttárs 2009.08.31. 22:13:24

@Tika_: Lehet venni 25 millióért középső védőt, csak akkor ugye nem kell mások igazolásainál állandóan bezzegabarcázni.

Másrészt pedig egész Európa azon röhögött, miként adhatott 30 milliót a Bayern "egy" Gomezért, na akkor valaki mesélje el, ez az ukrán srác és a katalánok 25 milliója mennyivel van köszönőbb viszonyban.

Ettől függetlenül nem gondolom, hogy a Barca bármivel gyengébb lenne az előző szezonbélinél, nem sok ellenfele lesz idén sem.

SamS 2009.08.31. 22:23:55

@sporttárs: Én a Barca meccsekkel kapcsolatban arra leszek leginkább kíváncsi, hogy az ellenfeleik megtaláják-e / megpróbálják-e megtalálni az ellenszert a játékukra - ugyan elég ritkán, de már több csapatnak sikerült. Mert sokan állítják - szerintem jogosan - hogy a Barca jelenlegi játékosaival nem nagyon tud többféle stílust játszani, ha a szokásos tilitoli befuccsol, akkor Guardiola már legjobb esetben is csak imádkozik, vagy ijedt arccal próbál magyarázni a kispad mellett, eredmény nélkül.

Ha sikerül megtalálni az ellenszert a Barca ellen, akkor nagyon érdekes év lesz ez a spanyol semleges szurkolók számára. Ha nem, az se baj, mert akkor legalább leég a Madrid Kakástul, Ronaldostul, mindenestül.

sporttárs 2009.09.01. 07:48:38

@SamS: Azért most Ibrahimoviccsal lesz másfajta játék is.
Persze, ha tudják használni. Épp most fog kiderülni, valójában mennyire nagy edző Guardiola.

sAp 2009.09.01. 09:31:58

nézzenek oda,3 centerezés utáni fejesgól,mik vannak...:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.01. 11:16:32

@sAp:

Szinte tudtam, hogy ezt szóvá fogja tenni valaki! :-)

Tika_ 2009.09.01. 11:20:50

Szerbusz Ibra :).
Na ez már sokkal jobb meccs volt, mint az Eu. szuperkupa.

@sAp: glory vagy?

sAp 2009.09.01. 11:30:21

@Csöncsön: @Tika_: Úgy ám:)
kösz h nem ültetek fel a provokációnak, de tényleg, megnéztem ma nso-n a meccs összefoglalóját, és úgy éreztem, ezt be kell ide böfögnöm...mindenféle jelentőség vagy akármi nélkül. mosolyt csalt az arcomra:)

Henke 2009.09.01. 11:31:48

A Barcelonánál "bővült" a repertoár a támadójátékban... :) most ezt gyakorolták, na... amugy érdekesen akadozott néha a passzjáték helyenként sok volt a pontatlanság, de tavaly az első meccs bukó lett, most behúzták, akkor is kellett pár (nem sok) meccs hogy belendüljenek igazán.

Henke 2009.09.01. 11:33:17

@sAp: "angolosan" távoztak a meccs után... :P

sAp 2009.09.01. 11:39:49

@Henke: úgy van, éljen az exkavátorfoci:)

amúgy én a kevésbé véresszájú glory-k közé valónak tartom magam, nem szoktam habzó szájjal szidni egyik ellent sem (nagyon ritkán max), de ja, a barcelona tavalyi játéka úgy tűnik komoly komplexusokat idézett elő bennem,muszáj volt kiadnom magamból, már mióta vártam egy ilyen meccset:) (az EU szuperkupa után sem szóltam/kommenteltem egy szót sem,csak elmormogtam egy nabazdmeget a livescore megnézése után)

Mourinho már nem a király 2009.09.01. 11:40:50

Érdekes sok helyen azt mondták milyen szar volt ez a Sporting, én csak az utolsó 10 percet láttam, de abból az jött le, hogy még akkor sem adták fel (na jó, igen de azért hajtottak böcsületesen), aztán lehet addig álldogáltak, nem tudom.
Nehéz összeállni még az elején a csapatoknak, felkészülés volt, utazgattak, aztán fifa nap, 1 meccs a ligába, most megint fifa nap, megint 2 hét kiesik.
1 hónap múlva lehet valamit is várni szerintem a Realtól meg a Barcától is. Persze közben már BL lesz 15-én.

Mourinho már nem a király 2009.09.01. 11:41:48

@sAp: Hát igen, idén még behúzzák a Világkupát is, na akkor lehet aztán nabazmegelni.

2009.09.01. 11:42:14

Jah, játszott 5percet értékelhetően, a többi 85-ben meg csak arra volt jó, hogy kilegyen a 11. Egyszerűen nem találták labdával. Keita rendszeresen beelőzte fejeseknél, mert a mali a svéddel ellentétben legalább tudja, nem árt mozogni is ha gólt akar valaki szerezni.
Nyugodtan nyalhatjátok a seggét, de ha más játszana így, már ugyanezen a véleményen lenne az összes Barca drukker. Rossz nézni ahogy futkos, helyezkedik mindenki körülötte, ő meg csak ténfereg a pályán. Egy "ekkora extra klasszis" a picsába nem tud beilleszkedni, amikor másoknak(Sneijder, Motta, Milito, Eto'o, Robben, Maxwell, Adebayor, Kaka stb stb) simán megy? Ráadásul ugye a Barcaban van a legkönnyebb dolga a csatároknak(vagy ez csak Eto'o-ra vonatkozott, mert nála aztán puffogtatta ezt boldog boldogtalan) hiszen nálunk a kiszolgálás már természetfeletti.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.01. 11:42:42

@Henke:

Na igen, én is pont arra gondoltam, hogy első meccsnek ez kifejezetten jó volt. Úgy, hogy azért jónéhány kulcsember hiányzott. Kétség sem fért ahhoz, hogy ki fog nyerni. Egy valami miatt izgultam csupán: hogy szerezzen gólt Ibra. Szerencsére a végére ez is összejött.

2009.09.01. 11:43:42

az előző Tika hszre ment

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.01. 11:44:54

@Blaugrana:

Hát ha 5 perc értékelhető játékkal is egy gólt lőtt, akkor olyan nagy baj nem lehet vele...

Mi lett volna, ha 90 percen át nyújt értékelhetőt?...

2009.09.01. 12:08:46

ne röhögtess már!
Ahhoz, hogy egy meccsen ne csak 5-10 percet játszon jól, olyan tulajdonságok kellenek amik a svédben nincsenek meg.
Egyébként meg lőhet minden meccsen 1-2 gólt 5percnyi jó játékkal is, én akkor sem vagyok vevő erre a stílusra ráadásul sértőnek is találom a többi játékosra nézve.

rizla 2009.09.01. 15:10:58

@Blaugrana: eto'o ennél szarabbul játszott majdnem az összes meccsen a tavalyi szezon második felében. nem volt különösebben nagy durranás a meccs, pedro ügyes, de egyelőre nem tud húzóember lenni, bojan egyre jobb, de egyelőre nem remegnek tőle az ellenfelek, keita meg tökéletes a maga műfajában (ő volt a meccs embere), de iniestát nem pótolhatja. kreativitásban tehát általában vérszegény volt a nyitány, ennek ellenére 3-0. és nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezen a meccsen eto'o többet nyújtott volna, mint zlatan, a középcsatárokkal gyakran mostoha a sors, ha nem működik tökéletesen a középpálya. viszont samu nem tartott volna meg ennyi labdát például..
majd ha egy olyan meccsen lesz csalódás ibra, ahol amúgy jól érezhetően tökéletes hatásfokkal folyik a tiki-taka, ott van a pályán a világ 3 legjobb játékosából 3, nem csak 1, akkor lehet elkezdeni kongatni a vészharangokat, addig felesleges.

szferi 2009.09.01. 15:16:23

@rizla: "ott van a pályán a világ 3 legjobb játékosából 3" - majd ha a reallal játszotok? :)

rizla 2009.09.01. 15:18:22

@Blaugrana: egyébként
1: tényleg úgy érzed, hogy a kiszolgálás ezen a meccsen természetfeletti volt?
2: eto'o-nak simán megy a beilleszkedés? ezt honnan veszed? ő sem lőtt több gólt eddig az interben, mint zlatan a barcában (ja de, lőhetett egy büntetőt..).
3: ronaldo beilleszkedéséhez mit szólsz?

rizla 2009.09.01. 15:19:16

@szferi: nem, ellenük nem szükséges mindhármat pályára küldeni, hadd pihenjenek

Tika_ 2009.09.01. 15:56:44

@Blaugrana: krysal, de vicces fiú vagy te, hogy nyitsz egy ilyen nicket is :)
De nem hozol zavarba: akkor majd ezt a nevet is átugrom.

@sAp: a békéhez hozzátartozik, hogy illik válaszolnom, egy kulturált, de analóg hsz-szel: az Arsenal ellen persze, hogy "szalad a szekér" - de mire mentek majd egy komoly csapat ellen? :)))

Narancs és Tetves 2009.09.01. 19:18:06

@halihalo:

Sztem Sneijdert hiba volt elküldeni, de aki látta a meccset (Inter-Milan) az tutdhatja hogy ugyanazt a focit játszotta mint a Realban. Se többet se kevesebbet. Az hogy az Inter szárnyalhatott a Madridnak volt köszönhető 60%-ban. S ehhez pl Sneider sokat nem tett hozzá.

Robben 2 gólt is lőtt. De kinek és milyen bajnokságban is? Nem akarom a német ligát leszólni...
Ez az egyik. A másik pedig az, hogy Sneijder Madridba érkezése után fél évig "frenetikus" volt. Sőt talán egy évig is relatíve jól játszott. Aztán tavaly meg nulla.

Kiváncsi leszek mit nyújtanak mint szakmailag mint emberileg :) a jelenlegi klubjaikba, mert az tény a Real nagy falat volt nekik hosszútávon (2 év) az tuti.

Narancs és Tetves 2009.09.01. 19:20:13

@Narancs és Tetves: hülye vagyok. természetesen a Milannak volt kösöznhető...

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.09.01. 21:12:16

elegedett vagyok a tegnapi eredmennyel. szinten szurkoltam,h ibra szerezzen vegre golt. nyilvanvalo,h a barca idealis kozepcsatara samu vt,de ha mar nincs,drukkolok,h ibra legalabb reszben feledtesse. majd,ha meglesz vele is a 2 bl+3 bajnoksag es 140 koruli gol,akkor elmondhato,h eljutott samu szintjere. lenyeg a lenyeg: 3 nappal 1 120 perces meccs utan,messi,ini,yaya es henrik nelkul,semmi gond nem vt a jatekkal,nem porogtek 100on a fiuk,de nem is 1 gijon ellen,aug31en otthon kell.
az,h samu mennyire vt rossz a mult szezon masodik feleben,nem relevans. betis utan is lovoldozott meg golokat,cselzi ellen tk. csak ini vt jo,samu meg akkor vt a legpocsekabb,amikor minimalisan sem szamitott mar (mallorca,osasuna stb.). amikor jol kellett jatszania es golt kellett lonie,megtette (mu ellen). meg elotte is evekig. naon meltatlannak erzem a barca-tortenelem legjobb csatarahoz,h tavoztaval sokan probaljak az erdemeit kicsinyiteni,bagatellizalni,azzal magyarazni,h pofonegyszeru vt. egyszeruen arrol van szo,h aki nem elfogult guardiola-rajongo (reszemrol rijkaardot jobb edzonek tartom,jatekoskent meg klassziskulonbseg vt a ketto kozott - frank javara termeszetesen),az altalaban nem tartja indokoltnak a valtast,es amig ibra nem teljesit vilagklasszis szinten,mindig elo fogja hozni ezt. en ugy vagyok vele,h ha novemberig eljut arra a szintre,elegedett leszek. viszont: 1 kozepcsatart leginkabb a goljai minositenek,es igaz,h tegnap csapnivalo vt vegig,viszont szerzett egyet,ugyh remelhetoleg,beindul vmi. es ha mar o a kozepcsatarunk,illik neki szurkolni (meg akkor is,ha szeretjuk es hianyoljuk samut,es guardiolara haragszunk).

sneijder masodik madridi eveben azert vt gagyi,mert vt a sulyos labtores,aztan elobb kezdett el jatszani,mint kellett vna,utana meg inkabb a csajozas erdekelte,mint a foci. interben jo lesz,akarcsak samu (csak ne a barca ellen legyenek annyira jok).

halihalo 2009.09.01. 23:45:23

@Narancs és Tetves: A lényeg igazán az, hogy a Madrid egy játékostemető. Aki oda megy, az elfelejt focizni.Elfelejtik a tulajok, hogy a pénz még nem minden. Attól nem lesz csapat. Amit a Real csinál, az gusztustalan.

halihalo 2009.09.01. 23:48:30

@Narancs és Tetves: "a Real nagy falat volt nekik"
Ez a Real? Még azok is elfelejtettek játszani ott, akik korábban tudtak. Szánalmas, amit művelnek a pénzükkel... Attól még nem lesz csapat.

halihalo 2009.09.01. 23:49:02

Érdekesen működik ez a blogmotor...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.09.02. 09:52:14

@halihalo: Ha felveszed Michel, Michael Laudrup, Redondo, Seedorf, Figo vagy Zidane mezét egy kicsit másabb az elvárás. Nem szükséges nagyon sok mérkőzést nézni, hogy érezd a különbséget az említett játékosok és mondjuk Sneijder, Gago vagy van der Vaart között. Az már a Real Madrid problémája, hogy Sneijder 10-esben szaladgálhatott és tőle várták azt, hogy felnőjjön a fent említett elődökhöz. Jó játékos, de nem annyira, így igazából soha nem volt esélye.

Soha nem fog olyan labdákat osztogatni, mint Laudrup, nem fog 40-ről gólt verni az Atléticonak, mint Seedorf, nem ver rossz lábbal kapásból olyan gólokat, mint Zidane, nem fog megcsinálni egy Redondo cselt. Jobb neki, hogy elment. Sneijderről mindenki azt tudja, hogy egy jó játékos. Az is, csak csodát nem szabad várni tőle.

Mourinho már nem a király 2009.09.02. 13:35:04

@halihalo: pedig azt hittem az ilyen játékostemető agyrémeket max. ilyen vicceskedés formájában látom viszont, de ahogy látom te komolyan gondolod.

Sneijdert szeretném először 3 meccsen látni, és ha mondjuk tavasszal is jól játszik akkor le a kalappal. Szerintem tavaszra minden Interes azt kívánja majd h. húzzon a fenébe, de majd kiderül.
Amugy meg jött a posztjára egy aranylabdás, szar ügy.

Henke 2009.09.02. 13:35:47

Szerintem ilyen hangnemet még nem ütöttem meg ezen a blogon eddig, de most egy kicsit úgy tűnik, kevésbé van jó napom hozzátok:)

@pancho_sanza: "Michael Laudrup, Redondo, Seedorf, Figo vagy Zidane"... EL akarom kerülni a Barca utánpótlás nevelés témáját, leborulok az említett nevek nagysága előtt, és nem beszélek arról, hogy mivé tette a MU CR-t és Beckhamet például, de álljatok le az ezerésves sztorikkal, és a sírással, hogy kik rohangáltak a klóráztatta Real mezben annak idején, megvenni meg összeharácsolni össze lehetett most is a foci legjeit, akiktől az elődök legfeljebb nosztalgikus felhangú gondolatokkal voltak csak jobbak (helyenként azért többel...), de ha nem tetszik, akkor

ideje lenne ismét mondjuk adni a focitársadalomnak egy újabb Raúlt,

nem csak beszippantani mindenkit aztán meg siránkozni, hogy "anyuci, hülyegyerek módjára már megint eltörtem a szép új játékterminátoromat!!" mert már kezd nagyon beteges lelki világra utalni. Nem mellesleg idegesít is, nem tudom feltűnt e ezen sorok olvasása közben... Unom már mindig ugyanazt a végkicsengést. -> a nem igazán szűk elitbe tartozó amúgy nagyon jó játékosok SZART SEM TUDNAK a "Real-szinthez" képest... ez degradáló, beszűkült, fenhéjázó, beképzelt és pofátlan viselkedés. Haggyátok abba, plz.

Van újra csillogó játéka minden Real drukkernek, örüljön neki. Én is fogok idén Real meccset nézni, hogy lássam egyszerre a nagy neveket. Mert a foci szép, amit ezek a srácok játszanak. Ezt kellene nézni. Nem a Redondo-Zidane és Kaká-CR közti időszak szereplőit a porba alázni folyton folyvást. Ne legyetek dekadensek....

Narancs és Tetves 2009.09.02. 16:29:22

@Henke:
Én nem gondolom, hogy megaláztunk volna bárkit is. Én csak azt mondtam, hogy nem olyan jó játékos, Sneijder, mint pl. Kaka. (Ettől függetlenül én pl. nagyon is szeretem a játékát, mert nem rossz játékos.) Ha neked ebből az jön ki hogy sz@r, illetve megalázottá vált...
Jött jobb, ő meg ment. Ha ő extraklasszis lett volna megmutatatta volna, ahogy erre volt is elég ideje.

A Real már csak ilyen. Ezt el kell fogadni. Ez filozófia a csapatnak, legyen bárki is az elnök. 50 éve is ilyen volt, lehet 50 év múlva is ilyen lesz. S igen, a Realba kell csillogás. Mint ahogy a Barcába is. Mindamellett az elmúlt 2 év barcelonai költekezés majdhogynem simán veri a madridi 2 (1) éves kiadást.
((Ha jobban utánaszámolunk, akkor pl Eto-Ibra csere is minimum pénzeső volt... akárhogy is, de 60-80 millás kiadás tuti elkönyvelhető a Barca részéről - csak idén csak erre az 1 játékosra. ))
Ezért én azt mondom, ebben a formában ez az érv sem állja meg a helyét. Mint ahogy a nagy barca nevelési hullám se, hisz szerintem emlékszünk, mert kb. 10 éve történt az, amikor a Barcába 8-10 külföldi is volt egyszerre a kezdőbe (eleve 8 holland volt a keretbe!).
De a jelenlegi keretbe sincs a már meghatározó 4-5 játékoson kívül új, nagyformátumú játékos. Bojanon kívül senki. A többiek az elmúlt szezonokba kerültek fel stabilan: Xavi, Iniesta, Valdez, Puyol, Messi. De pl Busquets-et, vagy Piqu-et (MU-ból vették vissza), de Valdezt se nem nevezném stabil és igazán jó Barca szintű játékosnak.
Így a Barcára ugyanúgy áll "a többieket megvettétek, mint a real" cimke, mint bármely más csapatra.

Narancs és Tetves 2009.09.02. 16:38:14

@Henke:

Egyébként meg ha így veszed, akkor szerintem elfogadod ha a jelenlegi spanyol válogatottat nézve adtunk egy Cassillas-t, s egy Arbeloát (ha így veszzük madrid nevelés), egy felet megoszta a Sevillaval Sergio Ramost, és az elmút 10 évbe (nem annyira sikeres válogatottba) ez igaz egy Morientest, egy Rault, vagy épp egy Gutit.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.09.02. 16:54:28

@Henke: azt azért hozzátenném, hogy a hollandokkal és az argentinokkal pont az volt a bajom, hogy egy pillanatig nem tartottam őket jobb játékosnak Matánál, de la Rednél, Negredonál vagy Graneronál. Nekem semmi bajom nem lett volna azzal, ha játszanak a spanyol fiatalok. Az se bántott volna, ha kikapnak,mert az egy olyan csapat, akikben látni a jövőt.

Ami probléma volt, hogy a csapatot rendszeresen három argentin és három-négy holland alkotta, így igazán nem bonyolult megtalálni a gyenge pontot, hiszen vagy argentin vagy holland. Esetleg azt mondhatnánk még, hogy Casillas tíz, Sergio Ramos meg négy éve veri át folyamatosan a világot. Én örülök, hogy elmentek, boldog lennék, ha remekül teljesítenének új klubjaikban, mert ez egyértelműen azt mutatná, hogy a helyükre érkezők (és őket kiszorítók) tényleg a legjobbak a világon, akiktől lehet nagy dolgokat várni.

Teljesen egyetértek, hogy nem kell a távozó hollandokkal többet foglalkozni. Elmentek. Kész. Vége. Olyanok voltak, amilyenek.

Henke 2009.09.02. 17:00:18

@Narancs és Tetves: húú, ezt most zárjuk rövidre, mielőtt egy El Classico kerekedne itt a blogtérben. Írtam, hogy nem akarok az utánpótlásba belemenni.

De, ami az én szemem szúrja, az az a szurkolói hozzáállás, ami kb ahhoz hasonlítható, mintha azt mondanád a barátnődnek, hogy "cica, felszedtél 8 kilót, már nem szeretlek." Akkor eddig valóban szeretted a csajt? Valóban a csapatnak szurkol valaki, aki egyfolytában a játékosait szapulja? Vagy csak régi emlékeket, vágyálmokat kerget.

Ja, meg aki elment, annak még a hátába lépjünk még bele utólag a stoplissal, és hordjuk le mindennek. Mert nyilván máshol nem azért játszik jobban, mert felszabadultabb (lelki teher, vagy csak klímaváltozás miatt), hanem mert a Real szintet nem ütötte meg, máshol alacsonyabbak a követelmények... Wtf? Hol? amikor, mint már tudjuk, a La Liga egy utolsó tetű bajnokság amúgy...

"Az már a Real Madrid problémája, hogy Sneijder 10-esben szaladgálhatott és tőle várták azt, hogy felnőjjön a fent említett elődökhöz." - szerintem egyszerűen azt várták tőle, hogy a lehető legjobban játsszon. Az már pancho baja, hogy a folyton emlegetett kedvenceitől nem tud elszakadni, és amíg ez nem változik addig minden szar lesz neki.

Nem akarom hasonlítgatni a Realt meg a Barcát se utánpótlásilag se sehogy, mert nincs értelme, csak a hozzáállás egyszerűen már minősíthetetlen helyenként. -és igen, Laporta nyilatkozataitól is a falra lehet mászni néha, amikor válságos időszakban követendő üzleti példa akar lenni, másnap meg bejelenti hogy 44 milkát fogunk átutalni a csizmába... meg samut

"az tény a Real nagy falat volt nekik hosszútávon (2 év) az tuti. " - nem a Real volt nekik nagy falat. a Vezetőség volt trágya, széthullott a gárda. Ennyi játékosnál egyszerre formahanyatlás már nem véletlen. De legalább elküldték az elnököt... mellesleg vannak csapatok, ahol ki tudják hozni azt a bizonyos jobb teljesítményt a középszerű játékosokból. -mondom, nem akarok szőrözni, pl Zidane a Realban nyújtotta élete legjobb formáját...

és igen, Kaká jobb mint Sneijder:)

Henke 2009.09.02. 17:01:38

@pancho_sanza: na, ez így korrekt és kerek. És még értem is! :D

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.09.02. 17:08:14

@Henke: A csajos példa nagyon áll: A barátnőd nem pusztán felszedett 8 kilót, hanem telinyomta magát piercingekkel, telitetováltatta magát, emóssá vált és még nem is fürdik. Na ezt tették a hollandok a Real Madriddal...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.09.02. 17:50:24

Hát van ami soha nem változik:
Mindegy hogy real mezben feszít cérinyáló, csabi, kaka, a kezdőrúgást pumabolt végzi, csak jézus krisztus nincs leigazolva/a VIP páholyba meghívva és te Higanyon és a tulipánokon rugózol...

Henke 2009.09.02. 17:56:40

@csizsikpizsik: de a jamaicai futót meghívták a VIP páholyba... :/ mondjuk nem egy Jézus Krisztus (de lehet hogy titokban holland... ;-)

Tika_ 2009.09.02. 19:13:46

@Narancs és Tetves: jól nézzük meg, Pisa-vizsgálat online...
Annyira nem megy az értő olvasás, és annyi hülyeséget sikerült összeírkálni, hogy erre nem is reagálok.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.09.02. 19:35:12

@Henke: nem, krisztus majd csak jövőre lesz a nagy dobás pereznél, és pancho a tizedik csodánál is amit habfehérben visz véghez arról fog irogatni hogy áááááá, fanderrobben/higany mekkora lúzer és bezzeg figo mekkora sportembernagyságegyenesgerincportugálidolreálhős volt...:))

Henke 2009.09.02. 19:39:33

@csizsikpizsik:

Csak úgy Rorzsakilag: ha bárkit sértene akkor nekik OFF (avagy ingoványos terep egy poén kedvéért:) :

"Hiszek egy Perezben, a mindenható Kakában..." :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.09.02. 19:44:46

@Henke: Ember, az nem úgy van! HIszek egy perezben, a mindenre ható vagyonában...:DDDD

Henke 2009.09.02. 19:48:35

van egy tök jó ötletem. Ilyen BL beharangozó szerűen legyen két poszt, egy Fúj Barcelona! és egy Fúj Madrid!

vendégszerzőként írhatnak a drukkerek, a legjobb 5-6 munkát (kultúráltat) meg be lehetne rakni. Mindenki kiélné a frusztrációját, és egyszerre két topikban mehetne a vérszívás, mutogatás... Aztán Idény végén, (spanyol...) lehetne csinálni újabb két topikot a kommentekből! Visszaolvasva vmelyik fél győzelme esetén elég viccesek lennének. Nem mellesleg hátha feltűnne több embernek hogy "egy évvel ezelőtt is ugyanerről ment a vita". -.- na, hány kezet látok a magasban? :P

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.09.02. 19:57:16

pancho meg jovo ilyenkor - a jol megerdemelt bronzerem,bl-elorelepes (legjobb 8) es a kiralykupa-donto utan - is sneijderen fog merengeni (azt kovetoen,h az inter bl-elodontot jatszott,illetve az oranje bronzermes lett a vb-n)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.09.02. 19:57:55

@Henke: én inkább a katalán gödör 2-t szeretném...:)))

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.09.02. 20:00:11

@csizsikpizsik: én legszívesebben elfelejteném az egészet, de vazzeg, amikor Casillas bőgve állt az Anfielden még akkor is olyanokat kellett hallgatnom, hogy Higuaín meg Robben mekkora nagy játékosok lesznek. Most is megy, hogy mennyire fognak hiányozni a hollandok.
Ha hiányozni fognak, akkor az egy elég éles kritika a most érkezettek felé. Különben is ott marad van der Vaart, a holland focisták Zeusza és Jupitere egy személyben. Nála nagyobb tehetsége nem volt az Ajaxnak az elmúlt 10 évben. Tud szélen is játszani, meg irányítani is. A bal lába Robben, a jobb meg Sneijder. Állítólag úgy is nevezi őket, hogy Arjen és Wesley. (a bal golyóját, meg Gabrielnek, a jobbat meg Fabionak - a gyengébbak kedvéért Heinze és Cannavaro után). Univerzálisabb, mint David Villa és David Silva együtt. Tavaly volt egy meccse, amelyiken hármat (3!) vert. Ha képes lenne azt a formáját tartósítani, akkor 111 gólt lőhetne a hátralévő 37 bajnokin.
A Jolly Joker még Madridban van, tehát bárkinek, akinek hiányozna a padról Robben vagy Sneijder,az megtalálhatja még a legszebb tulipánt.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2009.09.02. 20:04:03

drenthe-rol se feledkezz meg pancho :DD o aztan az igazan szep tulipan

Henke 2009.09.02. 20:14:45

@pancho_sanza: "A bal lába Robben, a jobb meg Sneijder." :D:D:D:D ez most a te tolladból tényleg elég viccesen hangzik!! LOL :D:D Már látom magam előtt szegényt két lépés után háromoldali lábtöréssel :D:D:D ez rohadt jó... :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.09.02. 20:29:47

@pancho_sanza: ember, tulipintyók átültetve, lapozhatunk. Új évad, ott van a messiás akit annyira vártatok, vannak új focisták, van médiafelhajtás, hagyjuk már ezt. Foglalkozz azzal ezek mire mennek, ha minden a terveitek szerint alakul akkor tényszerű és tárgyilagos írásokért a madridista.hu és az ájszívcéroni.com oldalakra klikkelhetek...:)))

Henke 2009.09.02. 20:34:54

Dévényi Tibi 3 kívánság műsorának e heti sztárvendége.... Ismét.... Arjeeeen Robbbeeeen!!!

"drei gol, pliz, devenyi. einsz, svo, drei pliz." :D

realm 2009.09.02. 23:04:35

Van valami perverzitás abban, hogy a világ legkétszínűbb klubjának drukkerei keresnek erkölcsi kivetnivalót a Nagy(obb) Testvérben.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.02. 23:10:10

@realm:

Van valami perverzitás abban, hogy a világ legerkölcstelenebb klubjának drukkere oktat erkölcsre más drukkereket.
:-)

realm 2009.09.02. 23:37:38

Távol álljon tőlem az erkölcsi oktatás, de ha már rákérdeztél akkor:
a, nem kérdezzük, hogy honnan van a rivális pénze, amikor a saját klubunkat 60 millió euróra büntetik adócsalásért
b, nem fikázzuk a rivális sztárigazolásait, amikor mi is Ibrákra, Riberykre és Fabregasokra hajtunk
c, nem fikázzuk Pepe 30 millió euróját, amikor egy ukránért 25 milliót adunk
d, nem fikázzuk Wengert, aki elvitte Fabregast, mert mi is hasonlóan szereztük meg Messit, Iniestát és Puyolt

De persze Perez maga a sátán, mert drágán vesz játékosokat...

Hogy a fociról is szó essék: panchonak van igaza. Sneijder jó játékos, de sajnos kevés egy Real Madridban, főleg, hogy a posztjára érkezett egy Kaka is. A második évében folytonos sérülései és magánéleti problémái voltak, de ne ez legyen már az oka annak, hogy csak minden tizedik lövése találta el a kaput! Az Inter jót fog tenni neki, a kisebb médiaérdeklődés és Mourinho zsenije szerintem kihozza belőle azt, amit valójában tud.

Robben viszont elfért volna bőven a kezdőben. CR-t én sohasem bírtam, Riberynek jobban örültem volna helyette, de az abszolút szívfájdalmam De la Red visszavonulása és Negredo eltékozlása.

rizla 2009.09.02. 23:39:01

@Narancs és Tetves:

"((Ha jobban utánaszámolunk, akkor pl Eto-Ibra csere is minimum pénzeső volt... akárhogy is, de 60-80 millás kiadás tuti elkönyvelhető a Barca részéről - csak idén csak erre az 1 játékosra. ))"

miért lenne elkönyvelhető? természetesen a reális ár valóban ennyi, amit írsz, de ettől még pénzben nem adott ennyit a barca, egy játékost adott. akinek amúgy jövőre lejárt volna a szerződése, így a piaci ára sajnos korántsem lehetett annyi, mint kívánatos lett volna.

"De pl Busquets-et, vagy Piqu-et (MU-ból vették vissza), de Valdezt se nem nevezném stabil és igazán jó Barca szintű játékosnak."

muhahaha. az, hogy te kit minek nevezel egy dolog, ezen kívül vannak a tények. piqué 22 évesen stabil kezdő a barcelonában, és a spanyol válogatottban is. szerinted miért? csúcsklasszis.
busquets 21 éves, eleve csak második számú védekező középpályás touré mögött. korai ítéletet mondani, mindamellett megbízható, tehetséges, és nagy karakter. számtalan győztes meccsen szerepelt, és nyújtott fiatal kora ellenére jó teljesítményt egy amúgy sok játékintelligenciát, koncentrációt, érettséget követelő poszton.

"Így a Barcára ugyanúgy áll "a többieket megvettétek, mint a real" cimke, mint bármely más csapatra."

nem. a madrid egy külön kategória ezzel a bevásárlással, ezt nem nehéz észrevenni.

rizla 2009.09.02. 23:43:21

@pancho_sanza: 36 millióért megvenni robbent sérülten, majd eladni pár év múlva 25ért, miközben végre nem sérült, és zseniális formát mutat az előszezonban, az elég béna, akárhogyis. pláne, hogy simán kell egy szélső. vagy te is azzal akarsz érvelni, hogy higuain így többet játszhat? fura lenne a szádból.
ez a szarkavarás, ami körülötte megy, hogy ő akart menni, de nem, mert valdanoék akarták, stb, különösen a madridra jellemző. nulla alázat, tisztelet, nem veszik a fáradtságot sem azért, hogy legalább a média előtt ne csináljanak hülyét szerencsétlen játékosból.

rizla 2009.09.02. 23:43:56

fáradtság helyett fáradságot akartam írni természetesen

értelmetlen_nevű 2009.09.03. 00:44:21

@rizla: nem olyan régen írtad:

rizla 2009.06.11. 08:50:08
...eto'o kétszeres BL-győztes, egy triplázó csapat (a világ legjobb csapata, khm) tagja, tavaly 34 gólt rúgott, ebből egyet az európai futball csúcsmeccsén (zlatan mennyit is lőtt a BL-ben?). teljesen nonszensz, hogy még a barca fizessen rá több, mint +10 milliót, ha ibrát akarja...

Robben szerintem nem lett volna kezdő. Kiegészítő embernek kiváló lett volna, de lehet, hogy ő sem a padról akarta nézni a meccseket. Mindenesetre örülök, hogy hozzánk jött. Sohasem kedveltem túlságosan, de most nagyon jól jön. Remélem nem lesz állandóan sérült, és van Gaal kezei között szert tesz némi játékintelligenciára. Ribery pedig valószínűleg megy majd a Realba, hosszútávon ők is jól járnak.

shinigami 2009.09.03. 01:00:22

@realm:
szokjunk mar hozza h a real a satan a barca (es amugy barki mas) szent

@rizla:
az elso felevel egyetertek a masodikra meg annyit h se Te se en nem tudjuk mi megy a hatterben (es mi legalabb nem irogatunk okorsegeket barmifele ujsagba)
medianak meg azt sem h ha koszon.

rizla 2009.09.03. 02:10:05

@értelmetlen_nevű: attól, hogy kritizáltam ibrahimovic árát, még nem jelenti azt, hogy egy kalap alá veszem a klubot a madriddal. csigrinszkij 25 milliós árától is égnek áll a hajam, de a real akkor is külön kategória jelenleg az átigazolási piacon.

a madrid meg elveszített egy jó szélsőt, és a helyére nem hozott senkit. örülök a távozásának, noha nem sorolom a legnagyobb játékosok közé robbent, de sokszor tudott lökni egyet a csapata játékán. nem látom értelmét az elküldésének, hacsak nem ő maga akart távozni, de ezt nem tudom bekajálni valdanotól.

rizla 2009.09.03. 02:15:19

@shinigami: a játékos azt nyilatkozta, hogy nem akart távozni. figyelembe véve, hogy sem huntelaar, sem sneijder nem akart, nekem ez meglehetősen hiteles. és hát miért akart volna, pellegrini számított rá, jól ment neki a játék, aztán bumm, egyszercsak kalap-kabát. valdano ezzel szemben a totális ellenkezőjét mondta, hogy robben maga akart elmenni. ehhez még hozzávehetjük perez előző mandátuma alatti játékos-nyilatkozatokat (lásd pl makelele), és máris nem olyan nehéz eldönteni, hogy ki mondhat igazat.
sejteni azért lehet, hogy mi zajlik a háttérben. az újságok sok szarságot írnak, de azért nyilatkozatokat hamisítani csak a legalja szokott. ferdíteni szinte mindenki, de a fentieken nem nagyon van mit.

Messi88 2009.09.03. 02:15:41

@realm: a, mit gondolsz a gyenge pénzügyi helyzetben lévő Madrid miből vette meg annak idején Zidanet és Figot. Abból a pénzből, amit az állam ajándékozott neki ( itt az edzőközpont eladásáról beszélek). Persze ilyen esetekben nincs nyomozás... bezzeg egy 2 évtizedes hibát előkotortak a másik oldalon, most, hogy megy a szekér...szánalmas. b, ahol az igazolásoknál ELSŐDLEGESEN a piaci értéket nézik és nem a sporttudást, ott nincs professzionalizmus, pl Kaká nagy igazolás, és abszolút vállalható, valóban szükség volt egy irányítóra , de Cé...
c, Pepé egy szemétláda, ezen nincs mit mellébeszélni, remélem 1x őt is vki hasonló módon agyontapossa, az ára amikor vettétek magas volt. Miattatok, idén megemelkedtek az árak, ezzel együtt is drágán igazoltuk le valóban, azonban az fizetéséből is engedett (ha jól tudom 1.5M körül keres évente).
d, én speciel szimpatizálok Wengerrel. te itt is összemosol dolgokat. fabregas már bőven az ificsapat része volt, amikor a gyenge spanyol szabályozás miatt lecsapott rá az Arsenal, míg a 3 Barcelonai még tizenéves kora elején került ide és kezdte meg karrierjét az ifjúsági csapatok ranglétráján, Messi esete ugye még speciálisabb is, a kezelések miatt.

értelmetlen_nevű 2009.09.03. 02:39:06

@Messi88: Ki ne találd már, hogy a Madrid miatt mentek fel az árak. Ez nagyon jól hangzik, csak semmi értelme. Régebben is voltak drága igazolások (Zidane, Figo, Vieri, Ferdinand, Crespo...), Wenger mégis szarér-hugyér vette meg Arshavint. Nehogy már Perezre fogd, hogy ráfizettetek Eto'o-ra 40 milliót.


A transfermarkt alapján:
Real Madrid: 257,4-87,5 = 169,9 millió euró
Barcelona: 113,5-24,5 = 89 millió euró

Ha figyelembe veszed, hogy a Barcelona a világ (egyik?) legerősebb keretével rendelkezett, a Real Madridnak pedig "történelmi mélypontot" jelentett a 2-6, akkor már nincs is akkora különbség a csapatok között. Nagyszerű, hogy a csapatodban saját nevelésű játékosok is vannak, de idén ti költöttétek a 3. legtöbb pénzt; egy kicsit álszentnek érzem, hogy Perez igazolásain fogtok rugózni az idény végéig.

TickTickTickBoom 2009.09.03. 03:21:20

ha már pénzköltés

szerintetek az elmúlt 15 évben a MU vagy a Barca költött sokkal többet játékosokra, és mennyivel ?

csak mert közelítőleg kiszámoltam transfermarkt alapján, és az eredmény megdöbbentő, ahhoz képest,hogy a MU-ról sokan hiszik (joggal) azt,hogy
gazdag klub,amely rengeteg költ játékosokra

Barca-ról egészen idilli kép él ehelyett,csak nem tudom miért(képmutatás ?)

hogy ne kelljen sokat számolgatni, 15 év alatt a Barca több mint 250 M€-val költött többet ,mint a MU

úgyis,mint játékosokra kiadott pénz,meg úgyis mint kiadás-bevétel egyenlege

a kőgazdag , mágnás MU , a 30 M fontos Rooney,Ferdinand,Berbatov-okkal 15 év alatt évente(!!) átlagban közel 18-20 M €-val kevesebbet költött,mint a katalán extraszuper csapat ,ahol a pénz nem mocskolja be a klubot,úgy ,mint a MU-nal, vagy a Real-nal

összeadva meg több,mint 250 M €

a Real meg kb. éppen ennyivel költött többet ,mint a Barca
vagyis ugyanolyan messze van a Real "stílusa" a
Barca-étól,mint a Barca "stílusa" a MU-étól

mégsem ez jön át a kommentekből

BK 2009.09.03. 03:35:37

@értelmetlen_nevű: ez igaz, az Ibra-Eto'o igazolást nem kell Perezre fogni. az egyszerűen reális volt azt tekintve, hogy Eto'-val mennyire lett volna könnyű új szerződést írni és hogy mennyi ideje volt még hátra az utolsó szerződése szerint.

BK 2009.09.03. 03:42:26

amúgy a sok fentebbi hozzászóláshoz: nincs szebb, mint amikor a világvégi focifórumok hozzászólói a többi kommentelő iránti ellenszenvüket kivetítik egymás csapataira. de bocsásson meg az ég, én is minden Real-drukkert fehér devergo-pólós ArminVanBuuren-fannak nézek.

rizla 2009.09.03. 03:48:34

@értelmetlen_nevű: ibrahimovicért sajnos ennyit kellett fizetni. én david villa mellett lettem volna, de pep lelke rajta, olyan nagyon nem lehet mellényúlni zlatannal sem remélhetőleg.
azt amúgy tegyük hozzá, hogy a klub megengedhet magának ilyen szintű igazolásokat, különösen egy triplázás után, egyszerűen van rá pénz. nem csak sportszakmailag, de pénzügyileg is csúcson van a barcelona. ezzel szemben perez hitelből igazolt.

@TickTickTickBoom: bocs, hogy nem 15 év távlatában folyik a beszélgetés a jelenlegi szezonról. azalatt tudod hány elnök fordult meg a barcelona élén (köztük egy gaspart nevű félőrült)? amúgy tudtommal nem basztatta senki sem az MU-t.

Henke 2009.09.03. 04:04:12

@realm: azért az "ukránért" elég lett volna 16-17 milla ha az orbitális költekezéstől nem értékelődik át a SOK fogalma a piacon... másik: Ordenáré anyázás ment volna (Sokkal nagyobb mint anno az abra cselzi eset első évében), ha nem a Real hanem más költ el 250 millát. hihetetlen, hogy egyesek szerint ezt szemlesütve kellene végignézni

Henke 2009.09.03. 04:13:19

valaki légyszi törölje ki ezt a sok.... nem tudom hogy került oda, annyira nem fontos, vszeg firefox frisitésnél elküldte még egyszer... ?

Henke 2009.09.03. 04:16:03

@TickTickTickBoom: ja és még annyit hogy ami az MUnál megy az nem kicsit professzionális szint... :/

értelmetlen_nevű 2009.09.03. 05:11:37

@Henke: nem kell szemlesütve nézned, csak a barcelona -89 milliója közelebb van a Real -170 milliójához, mint az Arsenal +38 milliójához.

Vannak klubok akik sokat költöttek (Real, ManCity, Barcelona, Bayern stb.), és vannak akik pozitív mérleggel zárták az átigazolási szezont (Arsenal, Liverpool, Milan). Ha egy Arsenal drukker anyázna a Real vagy a ManCity igazolásai miatt, akkor az érthető lenne. De neked konkrétan az a problémád, hogy nem ti költöttétek el a legtöbb pénzt. Arra számítottál, hogy majd megvárja a Real hogy Szalaiból klasszis játékos legyen. Vagy szó nélkül beletörődnek, hogy nincs reális esélyük megnyerni a bajnokságot. Nehogy már BŰN legyen jó játékosokat igazolni sok pénzért. Ráadásul Perez volt olyan jófej, hogy nem Messire/Iniestára mozdult rá :)

Engem a ManCity zavar inkább, furcsa lesz amikor big five-ról beszélnek majd pár év múlva, bár Abmramovics sem tette tönkre a PL-t. Egyébként az megvan, hogy kb. háromszor annyit költöttetek idén mint a ruszki maffiózó?

értelmetlen_nevű 2009.09.03. 05:13:06

@értelmetlen_nevű: a középső bekezdésben egy pár kérdőjel lemaradt

kroos 2009.09.03. 07:51:19

ha már szóba került ez a pénz dolog...én amit nem értek hogy a milan miért nem igazol többet, ahhoz képest hogy pl, shevat 50, kaka-t 60 milláért adták el.
Miközben meg hiányposztjaik vannak, és pl. storari véd meg ilyenek.
Ha valakinek van erre ötlete azt szivesen olvasnám.

el sastre 2009.09.03. 08:51:06

@kroos:
sztem berlusconi az elmúlt években inkább kivette az € milliókat mint berakta az elmúlt
év(tized)ekkel elentétben.
gondolni kell a nyugdíjas évekre......

Mourinho már nem a király 2009.09.03. 09:17:40

@értelmetlen_nevű:
A transfermarkt alapján:
Real Madrid: 257,4-87,5 = 169,9 millió euró
Barcelona: 113,5-24,5 = 89 millió euró

Ehhez tegyük még hozzá, hogy tavaly
Real Madrid 10 millió
Barcelona 45 millió.

Igen, idén mi költöttünk többet, sőt mi költöttük a legtöbbet, de a Barca is behúz minden évben 1 nagy igazolást. Nekünk most így jött össze, újra kellett építeni a csapatot. De amúgy senkinek semmi köze, mindenki annyiból és úgy gazdálkodik ahogy tud.
(gondolom Ronaldinho, Etoo, Henry, Ibrahimovic, Dani Alvés, Abidal, Touré mind hazai nevelés, de amugy is nélkülük is mindent behúzott volna a Barca)

realm 2009.09.03. 09:21:16

@Messi88:"mit gondolsz a gyenge pénzügyi helyzetben lévő Madrid miből vette meg annak idején Zidanet és Figot. Abból a pénzből, amit az állam ajándékozott neki ( itt az edzőközpont eladásáról beszélek)."

Örvendetes, hogy még mindig tartja magát ez a barcelonai urban legend. Az a bizonyos telek Madrid egyik leggyorsabban fejlődő pénzügyi központjában volt, amit a madridi önkormányzat röviddel azután, hogy megvette a Real Madridtól, rögtön el is adta nagyvállalatoknak. Most egy csomó felhőkarcoló áll a helyén.
400 millió euró körüli biznisz volt ez. Persze valakinek szúrta a szemét, és feljelentették a klubot a helyi Állami Számvevőszéknek, ami megállaptotta, hogy nem történt visszaélés az ügyben, mivel a madridi önkormányzat (az állam) nem bukott rajta semmit, köszönhetően a megfelelő telekhasznosításnak.

"Miattatok, idén megemelkedtek az árak"

Ez azért nem teljesen így van. Max a Realnak eladó klubok kaptak vérszemet, mert látták, hogy mennyi pénz van a zsebben. De abban igazad van, hogy Pereznek hülyeség volt hangoztatnia, hogy 300 millió van az átigazolásokra; kiterítette a kártyáit.

A sztárjátékosok mindig is aranyárban voltak, és ahogy egyre szűkül az európai focipiac, úgy fognak egyre feljebb és feljebb menni a játékosárak. Ez is egyfajta "fejlődés".

@Henke: "azért az "ukránért" elég lett volna 16-17 milla ha az orbitális költekezéstől nem értékelődik át a SOK fogalma a piacon"

Tehát a Real Madid miatt kellett 25 milliót fizetni egy olyan ukrán(!) játékosért, aki még a BL-ben sem szerepelhet(!!), a klubja meg köztudottan nincs pénzszűkében(!!!); Ahmetov ugye... A bálnák pusztulásáért nem a Madrid tehet?
Engem nem az összeg zavar, hanem az, hogy Beguiristain szerint Pepe 30 milliós vételára „nagyban felborítja az átigazolási piacot”, Csigrinszkij viszont „hosszú távú befektetés” 25-ért.
Legalább lenne következetes.

A Realt meg ne hasonlítsuk a Chelsea-hez, mert az RM nem profitorientált, és a saját maga által kitermelt pénzt költi.

el sastre 2009.09.03. 09:27:24

@Anthony - awkward silence:

"gondolom Ronaldinho, Etoo, Henry, Ibrahimovic, Dani Alvés, Abidal, Touré mind hazai nevelés"

lemaradtam? valaki ezt állította?

viszont:
Valdes, Puyol, Xavi, Iniesta, Messi " hazai nevelés" ( ha már te így használod)
és ha nézted a bl sorsolást, akkor látthattad, hogy mindannyian ott voltak a tavalyi szezon legkobbjai között....

Feech 2009.09.03. 09:49:48

@realm: "A Realt meg ne hasonlítsuk a Chelsea-hez, mert az RM nem profitorientált, és a saját maga által kitermelt pénzt költi. "

vs.

250 milliós kölcsön

Sath 2009.09.03. 09:58:16

@el sastre: illetve Krikic és Pedro, akikről még szintén lehet hogy hallunk többet is...

el sastre 2009.09.03. 10:02:40

@Sath:
nézz rá az anthony-nak ajánlott linkre!
európai topcsapatok hétvégi kezdői.
tanulságos......

United82 2009.09.03. 10:03:44

@el sastre:
Rossz ez a hasonlítás.
Mármint O'Shea is saját nevelés!
Így a Unitednél 4 az a 3.

Mourinho már nem a király 2009.09.03. 10:05:48

@el sastre: Persze ha nálunk odatennék Gutit meg Granerot akkor mindjárt 5 lenne az a 3. De mind1 is, a Barca minden aspektusban jobb, a Real csak Franco csapata, áh kár veletek.

United82 2009.09.03. 10:06:09

Pique esete meg vicces..
Oké barca akadémia 16éves koráig, de 16tól 21éves koráig vagyis amikor igazán kialakul egy játékos, szóval azt a 4-5évet a Unitednél töltötte...
de okés barca "nevelés"...

realm 2009.09.03. 10:07:10

@Feech: Bírom, hogy a wannabe-közgazdászok olyanba is belekötnek, amihez közük sincs, de megpróbálom elmagyarázni.

Először is: nem 250, hanem 140 (ha a híreknek hinni lehet).

Másodszor: szerinted miért kapott ennyi hitelt a Real Madrid? Nem Perez két szép szeméért, hanem mert 1 milliárd eurós fedezetet biztosított a következő 5-6 év tv-s jogdíjaiból, ergo ez a pénz a Madrid tulajdonát fogja képezni bizonyos időtartamon belül.
A hitel ahhoz kellett, hogy a költségvetési és likviditási egyensúly ne boruljon fel a kellőnél nagyobb mértékben.
De hogy Te is megértsd: a hitel ez esetben nem más, mint megelőlegezett bevétel.

Harmadszor: A Chelsea-s hasonlotat úgy értettem, hogy a Real Madridnak tulajdonképpen mindegy, hogy a nyeresége 10 vagy 100 millió euró, mert azt a pénzt a valóságban nem birtokolja senki, nem osztják vissza a socióknak, nem veszi ki egy magántulaj a kasszából stb. Ellenben Abramovicsnak rohadtul nem midegy.

Neil Blender 2009.09.03. 10:11:13

@Feech: 120 millio korul van az a 250 millio de mondjuk toled nem varok tobbet feluletes szajtepesnel. bar az igaz hogy az altalad idezett mondat sem tul igaz.

Amugy ezeknek a helyzeteknek az a kulcsa hogy a Real szurkolonak le kell nyelnie a bekat, kikoltekezett a klub hogy legyen egy csapat. Perezek vegre posztokra igazoltak, CR-n kivul teljesen vallalhato aron. Igen egy nyar alatt rendeztek le ezen jo csamcsogni mindenkinek.

A Barcasoknak pedig azt kell (ene) elfogadni es lenyelni hogy ok is nagyban tamadhatok az Eto'o-Ibra cserevel, illetve ezzel a Csigrinszkij gyerekkel aki 25 millioert tenyleg a hatalmas vicc kategoria. Ha ezt mind2 fel elfogadna akkor nem lenne ekkora szajkarate olyan dolgok miatt ami abszolut kodos terulet egy magyarorszagi atlagszurkolo szamara.

A hollandok elkuldese, es az azt korulvevo hazugsagokban pedig @rizla val ertek egyet. Sajnos a Perez era es Valdano sem arrol volt hires hogy korrektul jarnak el a jatekosokkal, bar ha vilagosan megmondjak hogy menni kell akkor a jatekost sem ertem miert akarna mindenaron maradni. Mindenesetre siman el tudom kepzelni azt hogy erovel irtottak ki a hollandokat madridbol...

Sath 2009.09.03. 10:12:07

@realm: Barátom neked vannak furcsa meglátásaid finoman szólva...

"Real Madridnak tulajdonképpen mindegy, hogy a nyeresége 10 vagy 100 millió euró, mert azt a pénzt a valóságban nem birtokolja senki, nem osztják vissza a socióknak, nem veszi ki egy magántulaj a kasszából stb. Ellenben Abramovicsnak rohadtul nem midegy"

Egyrészt, engedd meg hogy újra nagyot nevessek...:D

Azt pénzt nem birtokolja senki, persze :)
A te szavaiddal élve szerinted a Perez a madridiak két szép szeméért, vagy a klubhűség miatt fektet 300 milla €-t a csapatba?

Ő is pénzt akar keresni ám...

el sastre 2009.09.03. 10:15:38

@Rooney82:
o'shea 17-18 éves korában került a mu-hoz.
pique sztem is határeset, de akkor arbeola?
@Anthony - awkward silence:
kezdő 11-ről van szó.....

realm 2009.09.03. 10:17:43

@Sath: Te nagyon otthon vagy ebben a témában. Fogalmad sincs hogyan működnek a spanyolországi klubok.

Neil Blender 2009.09.03. 10:19:54

@el sastre: ertjuk.

de mit akarsz ezzel bizonyitani?

Tovabb megyek, miert erzi a Barcasok tobbsege allandoan hogy nekik bizonyitani kell? Hogy Laporta jobb mint Perez, hogy a csapat jobb mint barmelyik? Hogy Toure mindenkinel jobb? Hogy az Ibra-Eto'o csere tulajdonkeppen kivalo uzlet? Hogy Csigrinszkij aztan megeri azt a 25 milliot? Hogy Txiki egy geniusz aki sosem hibazik? Gorcsosen ragaszkodik mindenki barmilyen elhullajtott kis mondattoredekbe hogy bizonyitsa o mindenki felett all...

Komolyan nem ertem. Egyfolytaban mindenki vedekezik. Nem csak az nst-n hanem minden mas forumon is sot a barataim kozti Barca szurkolok is. Es erdekes mod mas szurkolo, kommentelo nem csinalja ezt, vagy legalabbis nem ennyiszer es nem ennyire

United82 2009.09.03. 10:20:41

@el sastre:
ez nem igaz!
Az igen hogy 17évesen kapta az első profi szerződését, de előtte is a Man United játékosa volt az ifiknél és junioroknál , ízig-vérig United nevelés.

Sath 2009.09.03. 10:23:19

Egyébként 300 milla nem igaz, persze, mert csak 170 és a barca is költött legalább 107-et, legalábbis e szerint a cikk szerint:
www.fn.hu/foci/20090902/atigazolas/

Én ennek hiszek.

A modern futballban nem lehet nem igazolni sztárokat, illetve posztokra drága embereket, legalábbis az igazán nagy klubbok nem tehetik meg hogy ne legyék. Jó, vagy nem, hogy ez így van, mindenki döntse el maga. Engem alapból nem izgat mit csinál a madrid, mert szerintem nem lesz olyan jó ez a csapat. Valahogy amióta én focit nézek, még senkinek sem jött be ez az összevásárolom a világválogatottat taktika... Se a régi milannal még weahékkal, se az első galaktikusoknak (mondjuk talán 1 rövid ideig voltak európa csúcsán, 1-2 szezon véleményem szerint), de tartosan ezek a csapatok nem szoktak európa élmezőnyében lenni... Mint pl egy Man U. Most direkt nem spanyol példát hozok. Ésszel kell igazolni, posztra, ezt szerintem az utobbi években a barca csinálja a legjobban, de persze biztos elfogult vagyok, meg ez nem jelenti azt hogy ők tökéletesen csinálják.

Ezt az ukrán gyerekre elb*szott 25€-t én sem értem, de lehet majd megértem, annak idején a Vidicet sem igazán ismerték, mikor oda került ahol van...

De sztem az idei átigazolási szezon vicce az Gomes 30 millióért a Bayern-be! :)

Sath 2009.09.03. 10:26:34

@realm: "wannabe-közgazdászok"

Te aztán marha jó közgazdász lehetsz, hogyha a profit szót nem ismeret, illetve nem érted hogy foci üzlet elsősorban, méghozzá napjaink egyik legnagyobb üzlete....

el sastre 2009.09.03. 10:28:51

@Rooney82:
ha hinni lehet a forrásnak.....

Neil Blender 2009.09.03. 10:31:26

@Sath: "ezt szerintem az utobbi években a barca csinálja a legjobban, de persze biztos elfogult vagyok, meg ez nem jelenti azt hogy ők tökéletesen csinálják."

nem, tenyleg a Barca csinalta a legjobban az elozo evekben. Jo aron hoztak minosegi jatekosokat a kotelezo es minden klubnal elofordulo buktakkal (pl. Hleb).

Eloszor ebben az evben ereztem kapkodast es fejetlenseget, bar Maxwell leigazolasa mintszeru volt szep csendben. De Ibra es Csigrinszkij leigazolasa mar egy kicsit a bukta kategoria nem a jatekos miatt mert Ibra zseni, az ukrannak meg meg kell hagyni az idot hogy bizonyitson hanem az osszeg es az intezes miatt.

el sastre 2009.09.03. 10:37:09

@Neil Blender:
az általad leírtak közül egyiket sem állítottam, sőt. az ibra-eto'o cserét (főleg ilyen feltételek mellett) ugyanakkora hülyeségnek tarom mind az ukránért adott 25 milliót. de ha veszed a fáradságot és visszanézed hogy hol kapcsolódtam a vitába, akkor remélem megvilágosodsz.....
a saját nevelésekről volt szó!

realm 2009.09.03. 10:37:30

@Sath: Ember ne égesd már magad. Az a 250 millió euró nem Perez pénze, hanem a klubé (hitel+előző évi nyereségek+játékoseladásból származó bevételek). Perez nem tulajdonos, hanem a Real Madrid ~90.000 támogatójának (sociójának) "megbízott vagyonkezelője". A nyereség nem az ő tulajdona! Ő csak nagy fizetésért dolgozik egy hatalmas presztízzsel járó pozícióban, ráadásul megvan benne a szurkolói elhivatottság (ennek ellenére én nemigen bírom őt), ezért vállalta el az elnökséget.

United82 2009.09.03. 10:38:53

@el sastre:
14évesen látta Fergie írországban, 15évesen már a MU akadémián volt, 17évesen megkapta a profi szerződését..
én ezt tudom O'Shearől.
Vagy ez nem számít saját nevelésnek?:)
De mindegy:)

Feech 2009.09.03. 10:39:33

@realm: @Neil Blender: Esetleg 110 millió, senki többet harmadszor?

Ha kijavítotok, legalább a fáradtságot vennétek ahhoz, hogy a pontos összeget írjátok be.
Segítek. Caja Madrid: 76.6m € öt évre, melyre a Mediapro szerződés a fedezet. Banco Santander: 75m € szintén öt évre. Összesen: 151.6m €.

Egyébként roppant mulatságos, hogy mindig megy a másikra mutogatás: bezzeg a City meg a Barca, meg régebben a Chelsea, szóval nem is olyan sok ez, szinte aprópénz.
Az átigazolási piacra se volt hatással, hiszen melyik klubnál is kérnének több pénzt a játékosokért, miközben azt látják, hogy mások 94 meg 67 milliókért vásárolnak.

Neil Blender 2009.09.03. 10:41:15

@realm: + egy hatalmas adag megalomania es szereplesi vagy is megvan benne.

Amugy kivalo uzletember es ha kibirja hogy ne pofazzon bele a szakmai dolgokba akkor talan ez az uj Perez era sikeresebb lesz mint a regi.

Mindesetre amitol sokan feltunk, hogy megint fejnehez lesz a garda egyelore nem igaz. Elol, kozepen es hatul is a posztjuk elitjebe tartozo jatekosok allnak, remeljuk sikeresek lesznek.

Neil Blender 2009.09.03. 10:46:28

@Feech: mea culpa en 50re emlekeztem a Caja Madridnal... mindenesetre annak orulok hogy te vetted a faradsagot es utana neztel hogy azert megsem 250 milla ;)

baszki kepzeld erdekes modon mondjuk a Stuttgart nem a Madrid miatt adta el Gomezt 30 millaert. A Sakhtar szerinted azert adta 25 millioert a kedvenc csapatodnak Dmitrot mert a Real megvette Ronaldot? A Cercle Bruges is tudott igazolni, pedig a Real nyomott egy 67 millio Kaka uzletet is.

A sok "okos" kitalalta hogy a Real tonkretette a piacot ti meg gondolkodas nelkul fujjatok tovabb a "lecket".

Ahh faszom olyan ez mint sajtreszelovel rejszolni. Inkabb hagyom a francba

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.03. 10:48:03

Nem tudom, szerintem akkor lehet majd összehasonlítani a két klub játékospolitikáját, amikor a Real Madrid 8 (!) saját nevelésű játékossal focizza le a pályáról a BL-döntőben a világ legjobbnak tartott csapatát...

el sastre 2009.09.03. 10:48:12

@Rooney82:
de annak számít...
( bár azt továbbra sem értem, nála miért az első profi szerződés megkötésének ideje szerepel, ellentétben másokkal akiknél a tényleges csapathoz kerülés)

Neil Blender 2009.09.03. 10:50:46

@Csöncsön: ilyen nem lesz.

Es nem is ez volt a vita targya sztem...

United82 2009.09.03. 10:51:49

@el sastre:
Sőt épp néztem az uefa szabályt..
"A klub saját nevelésű játékosának akkor számít egy labdarúgó, ha származására és korára való tekintet nélkül, 15 és 21 éves kora között az adott klub igazolt játékosa volt három szezonon vagy 36 hónapon keresztül"

Ezek alapján Ronaldo és Rooney is MU nevelés:) És végülis 17éves koruktól nálunk vannak:) (ill Ronaldo esetében a volt szócska érvényes:)

el sastre 2009.09.03. 10:51:52

@Csöncsön:
csak heten voltak egyszerre a pályán.... ;)

Sath 2009.09.03. 10:54:00

@Neil Blender: Abszolut adom amit írsz. De nem egy bukta volt azért a barcába sem :)

Gudjonsen, Hleb, Caseres most az utobbi időböl.

Én azt megértem hogy védőt kellett még hozni, mert Puyol öregszik és az akadémia, meg egyenlőre Pique óta csak támadókat termel :), csak az ára kicsit túl borsos...de kinyílt a csipája az ilyen shaktar szintű csapatoknak is... Ha megtehetik hogy 25ért adjanak el vkit, nyilván meg is teszik.

Ibra szerintem jó döntés volt, akármennyibe is került.

@el sastre: Itt reagálnék a te írásodra is. Eto'o természetesen nekem is hős, hiszen a klub egyik legnagyobb csatára volt, de vmi miatt nem volt vele minden rendben személyiségre. Sosem fogjuk megtudni a részleteket, de a Barcelonára nem jellemző hogy így kitegyen embereket, ezt csak a Rivaldonak és Ronaldinhonak és neki sikerült elérni...Láttuk az első 2ből mi lett...még akkor is ha dinhoban én még reménykedem, már csak a labdarúgás kedvéért is.

Viszont ezért érezték hogy vagy idén megy eto'o és kapnak vmi pénzt még, vagy amikor szerződéshosszabbítás lesz, akkor bajban lesznek... És személyszerint én jobban örültem volna David Villanak...de annak a részleteit sem tudjuk meg, a lényeg nem jött össze. Ibra pedig összejött, és remélem hogy megtalálja önmagát, és a magyar válogatott ellen maradjon sérült nyugodtan, de aztán mostmár álljon össze, kerüljön formába, mert eddig nem győzött meg...

(persze még csak kb 4 meccse volt)

shinigami 2009.09.03. 10:55:56

@Csöncsön:
a ket klub jatekospolitikaja kb az alapitasuk ota eltero errol nem is volt vita
ellenben arrol igen h par barca drukker habzo szajjal pattog itt, mikozben ok sem szentek ugye
tavaly-tavaly elott a real nem vett kb senkit, ellenben a barca igen de ezt eleg gyorsan sikerult elfelejteni
(es igen tudom h nem 94 millioert nemkell leirogatni)

aztis sikerul elfelejteni h a real tobb mint 400 millios bevetellel zarta a tavalyi szezont (nemtalaltam sehol a kiadasokat nemkell megjegyzeni h ez nem nyereseg...) ami finoman szolva is hitelkepes...

Tika_ 2009.09.03. 10:56:07

gyűlnek itt az igazi hülyék, de azt azért lássuk világosan, hogy @Henke: te kezted el kavarni a szart.
Igen, az a Pisa, amit linkeltél.
@realm: te szerintem politikus lehetsz, mert ilyen sárdobolást csak ott látni. Egyébként nem kérdezett rá senki, elkezdted felböfögni.
@shinigami: pancho, rájöttem a kis titkodra! Ezen a nicken beállítottál egy botot, amelyik a Barca, Barcelona, katalán, stb. szavakra generál egy ilyen megnyilatkozást.
@értelmetlen_nevű: szintén díjnyertes csúsztatás :). "történelmi mélyponton" lévő RM. Igen, a 2-6, az eredmény valóban az. De nehogymár megmagyarázd, hogy a keret történelmi mélyponton volt! Legalábbis úgy tűnik h pl. Sneijder meg Robben mégis tudnak focizni. A Barca van történelmi csúcsponton, ez igaz. Jé, emiatt van több pénze, jé, ezért többet költhet. Jé, ezt az eladók is tudják, ezért mindenki lehúzza őket.
"Arra számítottál, hogy majd megvárja a Real hogy Szalaiból klasszis játékos legyen."
Figyu, ülj le, vegyél mély levegőt, mert durvát mondok: minden más klub ezt csinálja. KINEVELNEK játékosokat + KIEGÉSZÍTIK a csapatot.
("Vagy szó nélkül beletörődnek, hogy nincs reális esélyük megnyerni a bajnokságot."
Számomra mondjuk a sportemberséghez az is hozzátartozik, hogy az ember elismerje, hogy a másik jobb, de ez magánvélemény, és most off)
"Nehogy már BŰN legyen jó játékosokat igazolni sok pénzért."
Pontosítsunk, összevásárolni a legjobb játékosokat, szent meggyőződésből, hogy nekik itt a helyük. Nem bűn ez, csak gusztusalan. Mert még ideológia is van hozzá, hogy egy klub mind fölött.
@Neil Blender: Azt h Ibra és Csirginszkij túl drágák voltak szerintem a Barca szurkolók többsége elismeri - én legalábbis biztosan.

Henke, először felkaptam a fejem "el clássico"-nál, hogy ezt a mocskolódást ne hasonlítsuk már ahhoz, de jobban belegondolva sajnos igazad van :(. Számomra legalábbis az év két legrosszabb meccsei, amiken a legtöbbet idegeskedek :(. Még a legjobban utált Chelsea és Bayern ellen is szívesebben, mert még ha a legantibb focijukat veszik elő, akkor is nagyságrendekkel inkább érzem, hogy a fociban próbálják legyőzni a Barcat :((.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.03. 10:56:48

@el sastre:

Egyszerre igen, de csereként Pedrito is beállt. :-)

@Rooney82:

Piquét, aki született katalán, mindenben a Barcához kötődik, itt kezdett el focizni, itt ismerte meg a játék alapjait, a szabály ellenére azért nevezhetem "tiszteletbeli saját nevelésnek"?

Feech 2009.09.03. 10:57:07

@Neil Blender: Akkor írd le az igazságot: a Madrid idei igazolásai semmilyen szinten nem befolyásolták a nyári átigazolási piacot. Egy euróval se került többe senki Perez vásárlásai után.

realm 2009.09.03. 10:59:57

@Neil Blender: Én sem féltem üzletileg a Madridot. A szponzorációs és egyéb bevételek egyre csak nőnek, és az igazi ütőkártya a 2012-ben lejáró tv-s jogdíjak megújítása. Egy-két sikeres idény után ez a csillagos eget is verdesheti.

Pofára esés akkor lesz, ha nem nyernek semmit. Ennyi pénzért azért elvárható legalább egy trófea az első évben. Ezért sem örltem annak, hogy ilyen nagy mértékű változások mentek végbe a klubnál a nyáron. Perez szerint is ekkora költekezést ideálisabb lett volna 2-3 év alatt véghez vinni, csak hát ugye itt szólt bele a megalomániája.

A hollandokkal való bánásmód sem tetszett, Salgadót is csúnyán küldték el, de legalább a régi nagyok visszatértek (Buitre, Valdano, Pardeza, Zidane)

Mr.AT 2009.09.03. 11:03:22

Bár előrebocsátom, hogy teljesen elfogulatlan vagyok (spanyol szempontból) a lövészárok két oldalát elfoglaló kommentelő-táborral szemben, valahogy mégis viccesnek érzem ezt a mérhetetlen indolatoktól fűtött ellenségeskedést, ami az átigazolási pénzek kapcsán itt folyik.

A képlet végtelenül egyszerű szvsz: mindenki számára adott a lehetőség, hogy pénzhez jusson, s mindenki számára adott a lehetőség, hogy ezt a pénzt elköltse - vagy így, vagy úgy.

Az, hogy Perez egy zseniális pénzügyi húzással a sz*rból is várat épített, a szememben legalább annyira elismerésre méltó, mint az, hogy a Barca meg kinevelt olyan játékosokat, akik hasonló szintet képviselnek, így mégsem kellett horribilis átigazolási pénzeket fizetni értük.

Ettől viszont még mindketten ugyanazt a szórakoztatóipari piacot szolgálják ki - vagy így, vagy úgy, de ugyanazzal a céllal: profit- és szakmai siker-orientáltan.

Miért jobb az egyik a másiknál? Egyáltalán, szükségszerű, hogy valamelyik jobb a másiknál?

Azért éppígy lehet irigykedni, hogy valaki hitelből vesz neveket, majd a nevek mezeladásaiból kb. egy éven belül visszapörgeti ezt a hitelt, s kvázi a "semmiből" épít így egy bombaerős csapatot, mint azért, hogy valaki kinevel egy generációt, amelynek a kinevelése valamennyi költséget figyelembe véve is csak töredékrésze annak a piaci értéknek, amit aztán ez a társaság ér.

Different ways of life. Mindkettőhöz kell ész, hozzáértés, pénz és természetesen szerencse. Az irigy köpdösés viszont egyiknek sem szükségszerű része.

shinigami 2009.09.03. 11:03:43

@realm:
szegeny De La Red is marad a klubnal utanpotlas edzokent

drosiii 2009.09.03. 11:08:31

@el sastre: ennek a saját nevelés összehasonlításnak az égegyadta világon semmi értelme sincs. Akkor lenne ha a szezon után lenne összesítve. MU az Arsenal ellen még nem Gibsonokkal fog kiállni és a Barca se Pedrot küldött volna a pályára a Real ellen.

Neil Blender 2009.09.03. 11:09:15

@Feech: tudod sajtreszelovel...

de lasd milyen aszketa vagyok. Nem, nem ezt mondtam, persze hogy befolyasolta a Real a piacot de nem tette tonkre. Max akkor tehette volna ha minden jatekosert bejelentkezik felsrofolni az arat. A Barca egy jatekosnal szenvedett kart a Real erdeklodesebol fakadoan es az Ribery. Amugy nem voltak "kozos" celpontok, ami miatt megemelkedhetett volna a Barca altal kinezett jatekos ara a real madrid miatt.

A Real ezzel a jatekosvasarlasi politikaval es osszegekkel leginkabb sajat magaval baszott ki es nem mas klubbal.

shinigami 2009.09.03. 11:09:59

@Tika_:
tevedes, igazabol azon kommentelok neveire akik allandoan a barca felsobbrenduseget 'hirdetik'

el sastre 2009.09.03. 11:11:01

@Rooney82:
bár már kroos leírta valahol, de szerintem is sántít az uefa meghatározása, mert így elég sok játékos tekinthető 2 csapat neveltjének
lásd, pl. pique

Mr.AT 2009.09.03. 11:11:23

@Csöncsön: Na ez itt a tipikus demagóg csúsztatás.

"szerintem akkor lehet majd összehasonlítani a két klub játékospolitikáját, amikor a Real Madrid 8 (!) saját nevelésű játékossal focizza le a pályáról a BL-döntőben a világ legjobbnak tartott csapatát..."

Cöcö. Szerintem akkor lehet majd összehasonlítani a két klub játékospolitikáját, amikor a Real Madrid lefocizza a BL-döntőben a világ legjobbnak tartott csapatát.

Qrvára mindegy, hogy milyen összeállításban.

Neil Blender 2009.09.03. 11:11:30

@Mr.AT: amen.

leirtad azt ahogy en is latom a dolgokat.

Feech 2009.09.03. 11:12:05

@Neil Blender: Légyszíves mutasd meg hol írtam én olyat, hogy Perez tönkretette az átigazolási piacot.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.03. 11:14:42

@drosiii:

A Real Madrid ellen valóban nem, de a MU elleni BL-döntőben pályára lépett Pedro. Oké, az utolsó percben csereként.

De a BL-döntős kezdőben (!) is ott volt 7 saját nevelés. Rendben, Piqué nélkül (aki mindössze 10 és 16 éves kora között volt a Barca játékosa) csak hat.

realm 2009.09.03. 11:15:15

@shinigami: De la Red egy fiatal Guti volt csak tízszer több alázattal, és megkockáztatom: kétszer nagyobb tehetséggel! Elmondhatatlanul sajnálom, ami vele történt.

A két kedvenc canterám (de la Red és Negredo) egyszerre hagyta el a klubot, innentől kezdve nekem már nem volt igazi a nyár akármilyen cirkuszi bohócok is érkeztek.

Negredót remélem egyszer még visszaveszik. Még a Zidane-féle Madrid játszott egy barátságos meccset Palesztinával, valami 7-0 lett a vége, de lényegtelen. Na már akkor kinéztem őt magamnak: ha jól emlékszem vágott 3 gólt, és olyan mezőnybeli megmozdulásai voltak, hogy maga Zidane is csak fogta a fejét.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.03. 11:18:31

@Mr.AT: @Neil Blender:

Alapvetően én is egyetértek. Mindenki úgy próbál sikert elérni, ahogyan jónak látja.

Én csak azt hangsúlyoznám, hogy a Realé és a Barcáé ALAPVETŐEN két teljesen különböző út.

Neil Blender 2009.09.03. 11:21:31

@realm: viszont ha marad akkor csak 5. csatar lehetett volna.

2 ev mulva amikor ha jol tudom lejar az opcio akkor visszavehetjuk. Raul mar tenyleg a vegen fog jarni, RvN pedig valoszinuleg nem lesz itt.

Most mindenki szamara az volt a legjobb hogy tavozott. De La Red pedig szerencses volt hogy nem jart ugy mint Puerta vagy Jarque csak hogy spanyoknal maradjunk. Az o esete tragedia klubhovatartozastol fuggetlenul. De el, es ez a legfontosabb.

@Feech: hagyjuk. te vagy legjobb es legokosabb, jo lesz igy?

drosiii 2009.09.03. 11:23:32

@Csöncsön: és 6 mencseszteri nevelés :D

Neil Blender 2009.09.03. 11:23:50

@Csöncsön: Szerinted hany madridistat erdekelne a gyoztes BL-donto utan hogy hany sajatneveles van a csapatban? Vagy mondjuk egy Chelsea szurkolot? Vagy egy Inter szurkolot? Vagy egy Arsenal szurkolot? Vagy egy... es sorolhatnam meg... Sztem mindenki leszarna. A madridistak is.

Ha ti ettol tobbnek erzitek magatokat az nektek csak jo. De hogy miert kell ezt a politikat felsobbrendunek kikaltani es raeroltetni masra azt magyarazd mar meg legyszives...

Mr.AT 2009.09.03. 11:26:53

@Csöncsön: Különböző, legalábbis most, 2009ben az adott keretek összeállítását megnézve feltétlen különböző.

Nyilván semmi sem teljesen fekete vagy fehér, mindig is vannak/voltak átfedések, mert a Real-nál is példálózhatunk Casillassal és Raúllal, vagy a Barcánál is példálózhatunk Ibrával vagy Csihrinszkijjel.

De azt a mérhetetlen erkölcsi felsőbbrendűséget, aminek nevében mindkét tábor ekézi a másikat, nem tudom hova tenni. Lehet, hogy ez csak nekem furcsa, de nekem nagyon.

drosiii 2009.09.03. 11:27:06

@Csöncsön: Inkább azt elemezzük ki, amit itt említett valaki, hogy az utóbbi 15 évben mennyit költöttek a klubok igazolásra. Sokkal jobb téma.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.03. 11:28:57

@Neil Blender:

Hol állítottam, hogy "felsőbbrendű" volna? Csak annyit állítottam, hogy alapvetően különböző.

Egyébként ezt: @el sastre: csak most látom. :-)

Messi88 2009.09.03. 11:29:52

Perez igenis megemelte az árakat, ezt még a vak is látja, most ebbe mért kell belekötni. Amikor a Barca először érdeklődött komolyabban Ibra iránt, egyből jött a válasz hogy ha Cé meg Kaká ennyi, akkor Ibra 100, nyilván nem konkrétan erre az összegre gondoltak, de érzitek a hozzáállást. Egyébként ugyanez volt még Villánál is pl.
Az ukrán viszont nem a Madrid miatt volt ilyen drága. Az átigazolási szezon utolsó napjaiban akartuk megvenni egy pénzügyileg nagyon jól álló csapat alapemberét, előtte kijelentve hogy Pepnek mindenképp ő kell, ebből már más nem sülhetett ki sajnos.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.03. 11:30:41

@Mr.AT:

Tőled is ugyanezt kérdem: ki mondta, hogy "felsőbbrendű"? Egyszerűen más. Annyit mondhatok legfeljebb, hogy nekem a Barca-féle út szimpatikusabb, de ez, gondolom, annyira nem meglepő.

drosiii 2009.09.03. 11:32:31

@Messi88: Nyilván Villa árát nem emelte volna meg, ha senki se akarná megvenni. De ha többen is akarnák (Pool, Real, Barca...) akkor természetesen emelkedik. Ha a Barca is megadta volna Cé-ért a 94et akkor feljebb ment volna Cé ára is.
Azok az árak nem emelkedtek, amikre nem licitált más klub. Nem annyira bonyolult ez.

Messi88 2009.09.03. 11:34:09

@Neil Blender: ez az utánpótlás téma megint olyan, hogy ki hogyan nézi. A Barca szurkolók számára ennyi saját nevelést látni nagyszerű dolog, és biztos vagyok benne, hogy ha a Madridban szaladgálna ennyi, te is büszke lennél rá. Ettől még más csapatok nem rosszabbak, vagy alacsonyabbrendűek.

Messi88 2009.09.03. 11:35:38

@drosiii: Ibra nem tartozik ebbe a kategóriába

Neil Blender 2009.09.03. 11:37:08

@Csöncsön: mar bocs de az elso kommentedbol sut a 'felsobbrenduseg'.

Az meg hogy en felreertem a dolgot a nyilvanvalo erintettsegem miatt egy dolog, de tobb ember is megtette ergo lehet benne valami nem?

Ha nem mondom ki hogy lelottem valakit, de a hulla mellett allok egy fustolgo fegyverrel az is vmi hasonlo dolog =)

Amugy rokonyodj meg nekem is szimpatikusabb a Barca fele ut, en is szivesen latnek sok kicsi Rault a palyan de a klub jopar eve a 'masik' ut mellett tette le a voksat, koszonhetoen a Barca nagyfoku eloretoresenek es en mint mezei szurkolo pedig elfogadom ezt es tamogatom a csapatot. Ja es hozzateszem inkabb adjunk ki 2szer 67 milliot egy kaka szintu jatekosra mint 36 milliot egy Robbenre...

Neil Blender 2009.09.03. 11:37:51

@Messi88: lsd eggyel feljebb amit irtam ;)

drosiii 2009.09.03. 11:39:30

@Messi88: Ibra árát nem verte fel senki, csak a saját kluba. Akárcsak Cé árát.

shinigami 2009.09.03. 11:39:54

@Messi88:
igen eztle lehet irni igyis, meg kicsit mas hangnembanis... (ahogy eddig volt)

Messi88 2009.09.03. 11:40:51

@drosiii: egyébként még Villához hozzátartozik, hogy kijelentette, hogy Spanyolo.ban fog maradni, így csak a Barca v. a Real maradt, utóbbi elég hamar visszahátrált, nem ez a versengés nyomta meg az árát neki sem. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a valencia elnöke teljesen jogosan azt gondolta, hogy miért adjam én el a hasonló kaliberű játékosomat sokkal olcsóbban, mint amennyiért a Reál vásárolt. Ez ennyire egyszerű.

Mourinho már nem a király 2009.09.03. 11:40:52

@Mr.AT: megmondom miért.
- A Real szurkolóknak az fáj, hogy bármi történik a mi csapatunkat csak fikázás, alázás éri, ha nyerünk, ha veszítünk, ha jól játszik a csapat ha rosszul de nyer, valami mindég van. Ezért nyilván (meg amugy se) mi sem zárjuk a szívünkbe az egyszeri Barcelona vagy Anti-Madrid szurkolót.
- A Barc szurkeszeknek pedig tudod mi fáj? Az, hogy a Real csillogásban felülmúlja őket, mindig és mindenkor. A Barca triplázik, mégis rólunk szól a nyár. Minden apró pletyka, híresztelés, naponta (nem mintha én annyira örülnék ennek). Itt az ősz, a Barca megnyeri a szuperkupát, az Európai szuperkupát, mégis kit érdekel? Kb. senkit. A téma: jön Ribery vagy nem jön? Kiket adott el a Real, hol lakik CR?
Na ez fáj, rettenetesen fáj, ezért kell ócsárolni, lenézni minket mert mi vagyunk mindenki világfájdalma.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.03. 11:41:36

@Neil Blender:

Milyen első kommentemre gondolsz?

Arra, amelyiket ironikusan realm lekezelő megjegyzésére címeztem? Az csak tükörmutatás volt, semmi több.

A Real Madriddal semmi különösebb bajom nincsen. Évtizedek óta az a politikájuk, ami.

Egyedül az zavar, ha valaki egyenlőségjelet tesz a két klub politikája közé, mondván, jé, mindkettő költi a pénzét. Na még jó, hogy költi, ha egyszer van miből...

drosiii 2009.09.03. 11:46:24

@Messi88: bocs, hogy nem adják el áron alul a csodálatos - világ legszeretnivalóbb csapata - Barcelonának.

Messi88 2009.09.03. 11:47:32

@Anthony - awkward silence: jajj ebbe benne volt minden, köszönöm, hogy egy igazi Reál szurkoó kitárta a szívét... " - A Barc szurkeszeknek pedig tudod mi fáj? Az, hogy a Real csillogásban felülmúlja őket, mindig és mindenkor. A Barca triplázik, mégis rólunk szól a nyár. Minden apró pletyka, híresztelés, naponta (nem mintha én annyira örülnék ennek). Itt az ősz, a Barca megnyeri a szuperkupát, az Európai szuperkupát, mégis kit érdekel? Kb. senkit. A téma: jön Ribery vagy nem jön? Kiket adott el a Real, hol lakik CR?
Na ez fáj, rettenetesen fáj, ezért kell ócsárolni, lenézni minket mert mi vagyunk mindenki világfájdalma." Hé, tudtad, hogy most lehet új csillogó, galaktikus csillagos Cé feliratú labdákat venni? :) LOL a Reál tényleg olyan minr a Blikk meg a Monika show, dehát ha vki ezt szereti... komolyra fordítva a szót, pontosan megfogtad a lényeget. A Madridnak fontosabb a csillogás, mint az eredményesség manapság.

Mr.AT 2009.09.03. 11:48:40

@Anthony - awkward silence: :-) Korrekt, amit írsz, s könnyen lehet, hogy valóban ez is a helyzet, ez nálam viszont a muhaha kategória.

A Real-szurkoló örüljön, hogy olyan játékosokból vettek 5öt idén, akikből más európai csapat hosszú évek munkájával hoz ki egyet, vagy egyet sem, s hogy van egy olyan csapata, amelyikre most alighanem Perutól Új-Zélandig mindenki kíváncsi a világon.

A Barca-szurkoló meg örüljön, hogy van egy olyan csapata, amelyik úgy összenyerte idén magát, mint még ebben az évtizedben senki, s ehhez képest nyáron szemlátomást tovább tudott erősödni.

F*sznak kell állandóan a szomszéd kertjével foglalkozni, hogy nem sárgább-e.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.09.03. 11:50:23

@Anthony - awkward silence: Ezzel azt akarod mondani, hogy minden barca-drukker arca kisimulna ha nem tripla lenne a vitrinben hanem pár blikk újságcikk hogy itt lakik xavi, messi otthon kisnadrágban reggelizik és puyol a szakítás óta kiket rakott meg?
Muhaha....

el sastre 2009.09.03. 11:54:14

@Anthony - awkward silence:
a második bekezdéssel megnyerted a nap
" leghülyébb kommentjének " járó díjat ....

Neil Blender 2009.09.03. 11:59:30

@csizsikpizsik: Lehet hogy a szurkolokat ez nem zavarja (nekem az a meglatasom hogy azert de, legalabbis nagy reszuket) de hogy Laportat biztosan az ziher.

Egy triplazo Barcelona regnalo elnokekent egesz nyaron a Reallal foglalkozott. Perez egyszer nem beszelt a Barcarol negativan meg plane...

ugyhogy rendesen van igazsag abban amit anthony irt.

Mourinho már nem a király 2009.09.03. 11:59:43

@el sastre: ha te mondod
@Mr.AT: -vel viszont egyetértek
"
F*sznak kell állandóan a szomszéd kertjével foglalkozni, hogy nem sárgább-e. "

Tika_ 2009.09.03. 11:59:57

@shinigami: raffkós vagy pancho, n raffkós...

@Narancs és Tetves: @Neil Blender: Még 2 dolog, aztán én igyekszem befejezni.
Kezdjük talán itt. A magam részéről q magasról sz*rok a Real Madridra. Ugyan eszembe nem jutna RM meccseket nézni, ahogy Betis, Gijón, stb. meccseket sem nézek, rájuk is teszek, mert annak a csapatnak a meccseit nézem, amelyikkel szimpatizálok. Ezen kívül van néhány, ami „saját jogán” érdekel (pl. MU, Milan, Valencia), évente párszor (ált. megállapítom, h töxar meccs volt, kár volt :)) vagy rangadó, esetleg érdekel, mint potenciális ellenfél – ennél jöhet esetleg képbe az RM, de őket akkor se n nézném emiatt; viszont Intert pl. fogom.
A szurkolói, kommentelői sem hiányoznak. Egészen pontosan halálosan kivan a faszom a pancho féle picsogással, hogy Gago, Higany és VdV helyett Jézusnak, Chuck Norrisnak és a Batmannek kéne játszania, mert ők q nem méltók Juan 23 Panchovito 1903-as ikon mezére, aki zsinórban 5-szor nyert BEK-et, és előre megjósolta Zidane gólját és Redondo cselét. Meg a kommentekkel, hogy Ribéry, majd ha jön, menjen ki a szélre, és akkor Chuck Norris be tud húzódni középre, ott lesz igazán kiba jó, mint utoljára a Delta Force 2-ben.
Pont, hogy azt írtam, hogy dicséretes, hogy ezek nincsenek. Sőt, egyébként köszönetet mondtam érte. Elkiabáltam. Visszapörgettem az ez előtti utolsó spanyol poszthoz, a Boulevard of broken dreams-hez, ahol az utolsó 100 kommentben, amit felhoz, nyugi van. Tök ok volt.
Ezért is bánom n h a Gyilkos visszatért a tett színhelyére.
Szóval legfeljebb akkor védekezek, ha támadnak (f*szságokkal). Tök nyilvánvaló dolgokat írsz, ki vitatkozna ezekkel? (pl. Essien nyilván sokkal jobb, mint Touré, stb.)

@Anthony - awkward silence: Már bocs, de szerintem neked az fáj, hogy hülye vagy…
"a Real csillogásban felülmúlja őket" és "minden apró pletyka, híresztelés" bravo

5-6 dolog van, amiért szeretem a Barcat, ha ezek eltűnnének, elpártolnék. Közéjük tartozik a játékospolitika. Többre és fontosabbnak tartom, mert én ezt szeretem, mint a Juve szellemét, az MU küzdését, és a Chelsea erejét, stb. Nyilván ha felfokozott vita van (pl. tétmeccs kapcsán) ezeket leszólom, de egyébként számomra elfogadható, hogy más csapatoknak azok vannak, azokra gyúrnak, azokban JOBBAK, más szurkolóknak azok fontosak, és azok tetszenek.
Elismerve, hogy az emberek egyébként általában nem ezek alapján választanak csapatot, hanem először tök logikátlan és apró dolgok miatt választanak, aztán ezekkel igazolják a kitartástukat :)).
Viszont az RM "birodalmi felsőbbrendűsége" (lásd korábbi posztok kommentjei) nem elfogadható.

Mr.AT 2009.09.03. 12:04:30

@Messi88: Business.
És qrva yol csinálják, szvsz.

Eszméletlen pénzt nyomnak ki ezzel, ők vannak a középpontban, ők az abszolút Nr.1. brand a fociban.
Nyilván ehhez kellett a történelem, s néha kell azért vmennyi siker is (ha folyton 13. lennének a spanyol ligában, akkor idővel ez azért ironikus lenne), de azt kell mondjam, ilyen nagyságrendű és kaliberű mozgásoknál ez utóbbi néha-néha szükségszerű is.

Én pl. a helyükben még nagyobb volumenben kezdenék játszani jövőre. Idén nyilván szükséges vinni valamit (ami nem lesz könnyű, de nem is elképzelhetetlen, mert idén végre nem csak eszetlenül vettek), de ha ez bejön, jövőre nyomnék egy újabb ilyen kört - s felvásárolnám újból a világ 4-5 legnevesebb focistáját, ezek mellé.
A padon is üljenek aranylabdások. :-)

Ezt nem értettem idén sem: miért pont a tényleg legkétballábasabb VdV-t hagyták meg a Sneijder-Robben-VdV hármasból, aki talán a legnagyobbat égte mindhármuk közül? S miért adták el a másik kettőt? Kétlem, hogy annak a 40 Mio EUR-nak a hiánya úgy fölhözvágta volna őket - ugyanakkor nagyságrendileg több variációs lehetőség maradt volna ezzel a két tényleg minőségi cserével.

Idén azzal bukhatnak nagyot, ha a Xabi Alonso-Lass párosból valamelyik megsérül, vagy kiesik, mert a középen csereként játszani tudók szvsz két klasszissal gyengébbek már.
S gyakorlatilag ugyanez áll C9re és K8ra is.

shinigami 2009.09.03. 12:08:44

@Tika_:
nekem spec a barca szopkodasaval van tele a tokom kb 3 eve tokmind1 h milyen jol vagy szarul jaccanak (ezt mondjuk csak azert irtam le h ne csalodj abban h bot lennek)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2009.09.03. 12:15:02

@Neil Blender: A szurkolókat nem zavarja, ebben biztos lehetsz. Én ha választhatok opciót nyerjünk, nyerjünk és nyerjünk és a világ dumálhat cérinyáló szopóskurváiról és a lakberendezője zsenialitásáról.
@shinigami: nem arról van szó hogy senki nem beszél rólunk negatívan sem? És hogy mi ettől szenvedünk?

Messi88 2009.09.03. 12:18:05

@Mr.AT: az, hogy egy csapat odafigyel a pénzügyeire is, nagyon fontos dolog. Az azonban, hogy azért nem veszek spanyolt, mert kisebb a reklámértéke, mint a másik külföldinek, az más dolog. pedig ezt nem én találtam ki, ezt Valdano mondta. Az is érdekes dolog, hogy ha az edző nem szólhat bele az átigazolásokba. Ha jövőre is így vásárolnák, akkor már biztos a bukta, remélem meg is teszik. Ha jól látom Juve szurker vagy, úgyhogy neked talán nem kell ecsetenem a csapatépítés és a két dudás egy csárdában fogalmakat.

Mr.AT 2009.09.03. 12:27:08

@Messi88: Persze, nem is mondtam, hogy szívesen azonosulnék vele, sőt. De mint az üzleti szférában dolgozó ember, az üzleti szempontból nézett grandiózussága mindenképp imponál - s mindenképp újszerű megoldás.

S ha ebből a szempontból nézzük a dolgokat, akkor kétségkívül van logika abban, amit Valdano mondott. Nyilvánvalóan pénzt akarnak keresni ezzel, s nyilván pénzt azzal lehet keresni, akire a legtöbben kíváncsiak, akinek a mezét, alsógatyáját, parfümjét, stb. legtöbben megvennék csak az ő személyes "brandje" miatt.

C.Ronaldo alsógatyájára minden bizonnyal több kínai tinilány licitálna, mint pl. David Silváéra - innentől kezdve pedig more or less indifferens, hogy melyikük a spanyol, mert futballtudásban mindketten extraklasszisok, más meg nem számít.

Beckham is úgy kellett anno a RM-nak, mint lufiárusnak a nyílzápor, mégis a saját átigazolási pénzének a sokszorosát hozta be már az első évben is.
El kell fogadni, hogy a Real külön világ, talán ők az egyetlenek az egész világon, akiknél a brand (vagy ahogy Anthony írta, a csillogás) fontosabb, mint maga a sportszakmai logika - s persze ezen túl meg kell próbálni megverni őket a pályán, mindenkinek.

De csak emiatt anyázni őket szerintem nem szerencsés - már csak azért sem, mert szvsz bő 10 év múlva erőteljesen ebbe az irányba fog eltolódni az egész világ összes elitklubjánál a dinamika. Nem pont ugyanígy, nem ennyire grandiózus mértékben (ennyit eleve el sem bírna a piac), de nagyon hasonló dinamikával.

Henke 2009.09.03. 14:03:26

@Tika_: ott a szurkolói magatartásról beszéltem

nasteey 2009.09.03. 14:10:43

Felettébb szórakoztató volt ez utolsó 100 komment. :D Az egyik kedvencem az volt, amikor az ukrán játékoson botránkozott meg valaki. (ill. valakinek is akármikori viszonyítási alap egy származás. Nyilván nagyobb az esélye, hogy egy portugás gyerek többre viszi, mint egy san mariono-i, de azért nehogy már valaki akármekkora negatívból indítson származása miatt)

Mindenesetre én elégedett vagyok a Barcával, aki a Bilbao és a Real/Chelsea/City vonal között próbál egyensúlyozni. Engem igazából hidegen hagynak azok a kommentek, akik lesajnálják a saját neveléseket, mondván emelett sokat költ a Barca. És? Még így is sok saját nevelés a többi élcsapathoz képest.

Everred 2009.09.03. 14:36:54

@Mr.AT: "...miért pont a tényleg legkétballábasabb VdV-t hagyták meg a Sneijder-Robben-VdV hármasból...?"

Lehet, hogy a kutyának sem kellett, nem meglepő módon.

Mourinho már nem a király 2009.09.03. 14:47:00

Valóban találó a cikk címe :S Mind1, egyesek szintjére nem ereszkedek le mert legyőznek a rutinjukkal.

Viszont
Diego Maradona kihirdette a Brazília és Paraguay elleni vb-selejtezőkre készülő argentin labdarúgó-válogatott keretét. A szövetségi kapitány meghívót küldött Martín Palermónak is, aki legutóbb 2000 novemberében lépett pályára a nemzeti csapatban.
Érdekes, Maradona inkább egy 35 éves csókát hív be, mint Higuaínt.

Neil Blender 2009.09.03. 14:48:40

@Anthony - awkward silence: ez iszonyatosan magas labda lesz panchonak.... =)

Mourinho már nem a király 2009.09.03. 14:58:25

@Neil Blender: I know :)
Azért elgondolkoztató. Főleg ha mellétesszük Rault meg Gutit is ugye. Sőt jelenleg Marcelot se hívták be ha jól tudom. (ez utóbbi szerintem annak köszönhető, hogy tavaly a kp-n játszott, oda pedig nehéz bekerülni a braziloknál)

Neil Blender 2009.09.03. 15:10:37

Rault meg Guti mar nem palya. Guti nagyon regen nem, Raulnal meg szerintem is jobb Torres es Villa biztosan a dolgok mai allasa szerint. mondjuk en inkabb ot hivnam be Guiza vagy Llorente vagy Bojan helyett, de ez az en szemelyes -elfogult- velemenyem.

shinigami 2009.09.03. 15:14:27

@nasteey:
a sajat nevelest senki nem sjanalta le, egyszeruen azert tiltakoztunk/ak h pl a realt nezik/tek le azert mert kevesebb a sajat nevelesu jatekos

krysal 2009.09.03. 15:31:21

@Tika_: "krysal, de vicces fiú vagy te, hogy nyitsz egy ilyen nicket is :)
De nem hozol zavarba: akkor majd ezt a nevet is átugrom."

Nem tudom, honnan vetted, hogy Barcadicsőítésre nyitok nicket, de sztem addig állj féllábon, míg én Barca címert teszek a nevem mellé...

Ismered, hogy van a nagydologgal, meg a sünnel...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.09.03. 15:33:34

@Mr.AT: idén a Real Madrid még két játékost akart igazolni. Maicont és Riberyt szerették volna. Sneijder az Interbe ment, Robben Münchenbe. Akármit is jelent ez, örülök, hogy oda adták el őket.

@Tika_: minden hollandot elzavartak, minden argentin padon ül, vannak új játékosok, akiket most újból lehet szidni, hogy nem érnek bizonyos szintet. Nem figyelsz eléggé, elárulom, hogy a Robben, Sneijder és Higuaín szidás nem a játékosoknak szól(t), hanem inkább azoknak, akik még most is várnának valamit tőlük. Nagyon sokan vannak ilyenek.

@Anthony - awkward silence: Szerintem, ha Higuaín találkozna Maradonával a reptéren, akkor az öreg Diego megkérdezné a nevét és adna neki egy autogramot.

Mr.AT 2009.09.03. 15:38:24

@pancho_sanza: Ez rendben is van, nem is ezzel kapcsolatban értetlenkedem, hanem a ténnyel kapcsolatban, hogy egyáltalán eladták őket - és pont őket.

Huntelaar, Gago, Higuain, Van der Vaart - ezek az arcok nem hiányoznának senkinek Madridban, de ezek egy kivétellel pont mind maradtak, míg Sneijdernek és Robbennek mennie kellett.

Ahhoz hogy igazán magabiztosan tudjanak nagyot ütni bárhol is, az első csapathoz közel hasonlóan erős második vonal is kell, s amennyire meg tudom ítélni, ettől nagyon messze került most a Real.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.09.03. 15:51:56

@Mr.AT:
A csapat:
Casillas - Ramos, Pepe, Albiol, Arbeloa- Lassana Diarra, Xabi Alonso - Ronaldo, Kaká, Raúl - Benzema

A B Csapat:
Dudek- Drenthe, Garay, Metzelder, Marcelo - Gago, Diarra - Granero, Guti, van der Vaart (Higuaín) - Nistelrooy

Szerintem azért nem gyenge ez a B csapat.

értelmetlen_nevű 2009.09.03. 16:09:42

@Tika_: Hihetetlen vagy , komolyan mondom. Szerinted miért simázta le őket a Barcelona, vagy a nem túl erős Liverpool? Mert hemzsegtek jó játékosok Madridban? Sneijder és Robben konkrétan 1 jó meccsen vannak túl. Mindketten egy papíron gyengébb csapat ellen brillíroztak. Volt lehetőségük bizonyítani a Realnál, nem alkottak maradandót. Az, hogy van most egy rakás pénzetek, nem indokolja meg, hogy ilyen megalázó körülmények között eladjátok Eto'o-t, akinek nagyon sokat köszönhettek.
Elárulom, hogy a legtöbb meghatározó európai csapat nem kineveli a játékosait, hanem megvásárolja őket. Örvendetes, hogy a Barcelonánál még mindig vannak meghatározó saját nevelésű játékosok, közel sem biztos hogy mindig így lesz. De azt senki nem várhatja el egy Real Madrid szintű csapattól, hogy megvárja amíg feltűnik egy tehetséges generáció, addig pedig 2-3-4 helyekért játszik.

Az utóbbi három évben a Barcelona 200 milliót költött, a Real pedig 270 milliót (transfermarkt). Nincs nagyságrendi különbség. A 21. században pedig ne számítson már bűnnek, hogy valaki kölcsönt vesz fel... Ideológiát pedig a Real nem gyárt.

Egyébként soha nem voltam megveszekedett realdrukker (kit érdekel a spanyol foci, hehe) de undorító ez a rinyálás amit a Barcelona drukkerek prezentálnak az nst-n. Tavaly megnyertetek mindent amit lehet, dőljetek hátra, élvezzétek a helyzetet. Ehelyett itt nyavalyogtok, nyilván felháborító hogy idén már ellenfeletek is van a bajnokságban.

rizla 2009.09.03. 16:17:09

@értelmetlen_nevű: "Sneijder és Robben konkrétan 1 jó meccsen vannak túl. Mindketten egy papíron gyengébb csapat ellen brillíroztak. Volt lehetőségük bizonyítani a Realnál, nem alkottak maradandót."

ha nincs robben, akkor a madrid tavaly nem 4 pontos hátránnyal érkezik a tavaszi clasicora, hanem sokkal többel.

"Az, hogy van most egy rakás pénzetek, nem indokolja meg, hogy ilyen megalázó körülmények között eladjátok Eto'o-t, akinek nagyon sokat köszönhettek."

megalázó körülmények?? részletezd már őket, kérlek

rizla 2009.09.03. 16:21:51

@pancho_sanza: egy darab szélső van a csapatban, ronaldo, talán higuaint még számolhatjuk annak. ennek fényében óriási hiba robben elengedése, és nem pótlása. kíváncsi leszek pellegrini szisztémájára hosszútávon. ha a 4-4-2t pártolja, és raúl marad a kezdőben, akkor örülök.
ronaldoból meg úgy lehetne kihúzni a legtöbbet, ha rá épülne a csapat, mint manchesterben, úgy tűnik, hogy ez itt nem fog megtörténni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.03. 16:22:36

@értelmetlen_nevű: "De azt senki nem várhatja el egy Real Madrid szintű csapattól, hogy megvárja amíg feltűnik egy tehetséges generáció, addig pedig 2-3-4 helyekért játszik."

A tehetséges generáció már fölnőtt (ugye, Arbeloa, Granero, Soldado, Mata, Negredo stb.), csak éppen a Real Madrid játékospolitikája olyan, hogy elsősorban nem hozzájuk nyúlnak, inkább méregdrága külföldieket vesznek (mert reklámértékben visszajön az áruk, mint tudjuk).

Szerintem Mata például egy grammal sem rosszabb játékos (sőt...), mint például Robben.

értelmetlen_nevű 2009.09.03. 16:32:39

@rizla: Részben igazad van, Robbenre tényleg nem lehetett panasz. Régebben írtam, hogy nem kellett volna eladniuk. Ettől függetlenül szerintem csak csere lett volna, nem fér be a mostani középpályára. Rendkívül sérülékeny, nyilván nem tehet róla, de egy "galaktikus" madridba azért kicsit kevés szerintem.

Egy mindent megnyerő, 130 gólos csatárt cseréltetek el 40 millió euró ráfizetéssel egy svéd zsenire. Szerintem semmi panasz nem lehet Eto'o-ra, maradni szeretett volna, Pep pedig gondolkodás nélkül eladta. Simán megdolgozott egy szerződéshosszabításért, kicsit erősnek érzem, hogy a nehéz természetére hivatkozva így túladtatok rajta. Persze tudom hogy Ibrahimovic mekkora zseni, de a világ egyik legjobb befejezőcsatárát így eladni kifejezetten 'Perez-style'.

értelmetlen_nevű 2009.09.03. 16:35:05

@rizla: +egy év múlva Ribery
Egyébként Kaka nem szélső, de elég jól feltalálja magát a vonalnál is.

Messi88 2009.09.03. 16:36:57

@értelmetlen_nevű: " egy "galaktikus" madridba azért kicsit kevés szerintem." kuckuc

nasteey 2009.09.03. 16:40:31

"...kíváncsi leszek pellegrini szisztémájára hosszútávon. ha a 4-4-2t pártolja,..."

Engem inkább ez a kérdés izgatna. Két csatár, plusz a két szélen Kaká és Ronaldo, akik azért mezőnymunkában, labdaszerzésben nem igazán kiemelkedőek (nem mintha kellene nekik). Középen jobb esetben Lassana Diarra és Alonso. Nem lesz ez így nagyon vékony? Főként a BL-ben (akár egy Chelsea ellen), de akár egy Barca középpálya ellen is kevésnek érzem. Főleg úgy, hogy Kaká és Ronaldo az előző csapataikban látványosan "fel volt mentve" a mezőnymunka alól.

Mourinho már nem a király 2009.09.03. 16:44:26

@nasteey: Jön az NSO-s "de ki fog védekezni" szlogen :D
Ha nem elég az X. Alonso-Lassana páros, akkor nem tudom mi kellene még. Pressingbe azért a többiek is besegítenek, ha nem is ütköznek annyit.

rizla 2009.09.03. 16:52:17

@értelmetlen_nevű: "Ettől függetlenül szerintem csak csere lett volna, nem fér be a mostani középpályára."

na és? attól még irtózatosan fontos lehetett volna, akár padról is. egyébként szerintem simán beférne, csak raúlt kell kivenni, és egycsatáros játékra váltani. előbbi padozása régóta a madridi szurkolók álma.

"Rendkívül sérülékeny, nyilván nem tehet róla, de egy "galaktikus" madridba azért kicsit kevés szerintem."

ebben az évben azért magához képest épnek tűnik

rizla 2009.09.03. 16:55:48

@értelmetlen_nevű: "Egy mindent megnyerő, 130 gólos csatárt cseréltetek el 40 millió euró ráfizetéssel egy svéd zsenire."

ebben mi a megalázó eto'o-ra nézve? sajnos ennyibe került a váltás, nem volt mit tenni.

"Szerintem semmi panasz nem lehet Eto'o-ra, maradni szeretett volna, Pep pedig gondolkodás nélkül eladta. Simán megdolgozott egy szerződéshosszabításért, kicsit erősnek érzem, hogy a nehéz természetére hivatkozva így túladtatok rajta."

ki mondta, hogy a nehéz természetére hivatkozva? enyhén el vagy tévedve. az eladása pep személyes döntése, ő úgy gondolta, hogy igenis változtatni kell a nyerő csapaton, hogy az nyerő maradhasson. ehhez joga van, mint edzőnek, a felelősséget maximálisan vállalja is ezért a döntésért. eto'o 5 évet töltött barcelonában, a vezetőség, az edző, a szurkolók megbecsülése közepette távozott, nem a kertek alatt, sutyiban, vagy épp az utolsó percben, ellentmondásos nyilatkozatok össztüzében (lásd pl robben, vagy tavaly robinho).
egyébként a klub szerződéshosszabbítást kínált eto'o-nak, még két évre, de ő sokkal több pénzt szeretett volna. ezek után döntött úgy pep, hogy inkább legyen mégis váltás.

rizla 2009.09.03. 16:58:05

@értelmetlen_nevű: "+egy év múlva Ribery"

és hogy jön ide a +egy év múlva? az idei szezonról van szó. egyébként miféle ostoba hozzáállás az, hogy egy jövőbeli igazolás fejében idén kurtítunk a csapaton egy jó játékossal? igazi perez-féle antifutball. HA egyáltalán érkezik majd ribery... egyébként senkit sem fog érdekelni, hogy érkezik-e robben helyére jövő nyáron, ha a madrid nem nyer semmit.

értelmetlen_nevű 2009.09.03. 16:59:18

@rizla: Van igazság abban amit írsz, de ha jövőre Riberyt megszerzik, akkor tényleg felesleges lett volna, nyilván így 1 évet ki kell húzniuk kevés szélsővel. Egyébként jobb oldalon Ramos is szeret előre menni, nyilván nem olyan hatékony mit egy igazi szélső.

Kurvára ajánlom, hogy ne sérüljön le mostanában, szükség van rá.

értelmetlen_nevű 2009.09.03. 17:00:59

@rizla: Hát azért nem feltétlen egy éves távlatban gondolkozik Perez. De mondom, igazad van, lehet hogy megbánják még Robben elküldését.

rizla 2009.09.03. 17:01:05

@nasteey: védekező játékosban nincs hiány madridban, diarra, diarra, xabi alonso, gago, ennyi tán csak elég.

a kaká szélen teóriához amúgy annyit, hogy akkor meg ki fog irányítani? van der vaart?: DDDDDDDD

rizla 2009.09.03. 17:04:46

@értelmetlen_nevű: "nyilván így 1 évet ki kell húzniuk kevés szélsővel."

mi sem egyszerűbb. a barca is kicsit tökönszúrta magát amúgy létszámilag hleb elküldésével, de itt jön be azért az a faktor, amiben jobbak a madridnál: a fiatalok. ahogy elkezdett derengeni, hogy nem érkezik senki a szélre, azonnal megkapta pedro az új szerződését, és a maximális bizalmat. a fővárosban meg adott esetben marad majd az imádkozás, hogy jövőre hátha jön ribery.. és addig mi lesz?

"Egyébként jobb oldalon Ramos is szeret előre menni, nyilván nem olyan hatékony mit egy igazi szélső."

dani alves is, de messi helyére tán mégsem rakná senki. egyébként ramos most is éppen sérült.

rizla 2009.09.03. 17:07:16

@értelmetlen_nevű: de egy adott szezont nem lehet azzal elintézni, hogy "majd jövőre jobb lesz". sőt, ha van hely a világon, ahol ezt a legkevésbé szabad mondani, akkor az pont a spanyol bajnokság, és a real madrid, idén aztán meg pláne. és akkor arról még nem beszéltünk, hogy perezék nem pellegrini keze alá dolgoznak, hanem csak dobálják neki a neveket, meg néha kihúznak egyet, aztán oldja meg.

rizla 2009.09.03. 17:08:03

@értelmetlen_nevű: oké, rendben, azért beledögleni tényleg nem fog a madrid robben eladásába. de nem volt okos húzás.

Henke 2009.09.03. 17:18:53

A Münchennek Ribéry óta szerintem Robben a legnagyobb húzássa.

Amugy Samu elküldésében szerintem az is benne volt, hogy nem akart Pep egy újabb akkora visszaesést mint múltkor... a BL után megállt a teljes gépezet. a támadásoknál pedig szükségét érezte egy új megoldásnak. Hogy ehhez miért kellett elküldeni Samut.... lelke rajta, én bízom benne.

Q: Ha decemberben jön Fabregas a Barcába, akkor ő Arsenal vagy Barca nevelésnek fog számítani 10 év mulva? ...

rizla 2009.09.03. 17:23:37

@Henke: fabregas barca-nevelés, mert a barca akadémiáján tanult meg futballozni. pont. ők csináltak belőle tehetséges KATALÁN gyerekből felnőtt futballistát. amikor az arsenal elvitte, kis túlzással már egy kész játékos volt kamaszként is, csak tapasztalatlan.

kroos 2009.09.03. 17:23:38

ha ez igaz amit a chelsea-vel csináltak akkor wengert mert fergiéket menniyre kéne eltiltani? 2025?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.09.03. 17:55:09

Ahogy én láttam az előkészületi mérkőzéseken és az egy bajnokin - amelyeken szintén Robben és Sneidjer nélkül játszottak - Benzema, Raúl és Kaká is rendszeresen kiment szélre labdákért és például jobban meg is tudták játszani azt, mint Robben valaha. Belül sűrübbek lettek Albiollal és Xabi Alonsoval, így Ramos és Arbeloa/Marcelo bátrabban és nyugodtabban mehetnek előre.

Szerintem éppen az lehet a Madrid ereje, hogy abszolút nem sablonos, mármint talán Benzema és Lassana Diarra posztja kötöttebb, de a közöttük lévő négy játékos teljesen szabad. Ronaldo vagy Kaká mondta, hogy Pellegrini engedi és kéri is őket a szabad, de felelősségteljes mozgásra.

Granero tökéletesen jó cserejátékos lesz, mert univerzálisabb, mint Robben és Sneijder voltak. Esetleg adott esetben Benzema játékintelligenciájából kifolyólag simán hátraléphet egyet és akkor jöhet elé Nistelrooy, ami szintén nem gyenge felállás. Ha csak egy valakit kell pótolni, akkor nem lesz olyan nagy gyengülés. Persze Kaká pótlására az egész Milan, míg Ronaldoéra az egész Manchester nem képes és akkor komolyan ezt várná valaki Robbentől?

Titi120 2009.09.03. 18:45:21

"Persze Kaká pótlására az egész Milan, míg Ronaldoéra az egész Manchester nem képes és akkor komolyan ezt várná valaki Robbentől? "

Bruhaha, micsoda demagógia !
Nem az egész Milánnak / MU -nak kell pótolnia Kakát / Ronaldot, hanem egy valakinek a keretből kéne ... Aztán döntse el ki - ki maga, hogy ez az "egy valaki" nála inkább Ronaldinho vagy Nani lenne, netán Robben ... Szerintem nokvecsön.

SamS 2009.09.03. 21:02:27

@Titi120: Nem feltétlenül kell 1 emberrel pótolni. Sőt. A lehető legnagyobb hülyeség lenne egyáltalán megpróbálni ilyesmit. Az egész csapat változásokon megy keresztül ezáltal, közösen kell pótolniuk Ronaldo góljait.

Titi120 2009.09.03. 21:40:48

@SamS:
Értem én, nem is erre volt kihegyezve a hozzászólásom, hanem arra a népámító gondolatra, amelyben Robbent magával a Milán / MU egészével helyezték párhuzamba ...

Henke 2009.09.04. 01:16:44

@Titi120: igen, demagógia

@SamS: igen, ekkora kaliberű játékos távozásakor át kell alakítani majdhogynem az egész csapatot. Egy emberrel nem pótolható, hisz azért akkora klasszis, mert több, mint egy egyszerű játékos

@Titi120: igen, nekem is így jött le első olvasásra...

halareaal 2009.09.05. 16:46:51

a Robbenes vitában rizlának adok igazat abszolút. jóval erősebb lenne a csapat Raul helyett Robbennel. és igazából eleve nevetségesnek tartom azt a véleményt, h Robben nem sokat játszana, tekintve h egyetlen egy játékos sincs a csapatban aki az ő posztján játszik.
Sneijdert szintén meg kellett volna tartani, Kaká v Ronaldo helyett cserének ideális lett volna. semmi értelme sem volt ennek itt az átig. szezon végén, hogy Sneijder és Robben helyett maradt VdV és Guti.

kroos 2009.09.06. 15:16:06

@halareaal: ,,egyetlen egy játékos sincs a csapatban aki az ő posztján játszik."
mivel az a poszt most ott nincs.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.09.06. 18:15:03

A Real taktikai felállása: 4-2-2-2 vagy 4-2-2-1-1. Sokan azt gondolták, hogy 4-2-3-1-et fognak játszani, de Pellegrini a két csatárt valószínűleg csak Riberyért adná fel, Robbenért látszólag nem nem adta.

Robbennel játszhattak volna egy olyan játékot, amelyben gyakorlatilag a két szélső lett volna pótolhatatlan és Benzemának lett volna 3 cseréje(Nistelrooy, Raúl és Higuaín). Most játszik két csatár két tartalékkal és a középpályán két ember szabadon mozoghat, miközben a vonal mellett Marcelo vagy Arbeloa/Ramos nagyon jól elszaladgál.

Del Bosque játszatott ilyenfajta focit, amelyben a három középső védő és a középpályások a pálya közepén mozogtak, míg Roberto Carlos és Salgado kurva gyorsan 3-5-2-t csináltak a felállásból. Később a söprögető szerepkörét átvette egy középpályás söprögető (Makelele), tehát annyi történt, hogy a három hátvédből az egyik hivatlalosan védekező középpályás lett, de valójában csak védekezett.

Ha megnézzük: két tartalékot adtak el, akik igen sérülékenynek bizonyultak. Bárkit adtak volna el lennének olyanok, akik felháborodnak. Miért Nistelrooy? Miért Higauín? Miért Granero?

Titi120 2009.09.06. 22:25:07

@pancho_sanza:

Szerintem 2002 -ben, Scolarival ugyanezzel a taktikával nyertek vébét a brazilok.

Roque Junior, Edmilson, Lucio a három középső védő, széleken Cafu és R. Carlos rohangált.

Ronaldo előretolt ékként, mögötte meg viszonylag szabadon Rivaldo és Ronaldinho, egy sorral hátrébb Gilberto Silva és Kléberson (vagy Juninho Paulista).

Tika_ 2009.09.07. 15:16:30

Azért Fabregas nagyon önzetlen volt. Sajnálom, hogy nem néztem a meccsüket, az összefoglaló alapján érdemes lett volna. A következőt lehet, hogy megnézem.

Narancs és Tetves 2009.09.13. 00:42:02

@rizla:
Ahogy "a Zen Mester mondaná: Majd meglátjuk!" :)

S eközben elég vicces dolognak tartom, hogy a barca fanok sajnálkoznak a "tuti madrid" játékosok eledásán, csapatéőításán, stb. Lám lám szívükön viselitek a sorsunk :))) Jó érzéss, köszi. :)

5-10 meccsen belül már látható hogy minek volt/van/lesz érteleme. S mi mért van oszt mibül.

Addig nézzük a meccseket és drukkoljunk annak, akit szeretünk.

Hala Madrid!
Joccakát!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.09.13. 10:38:15

Már megint lapozni kell a spanyol poszthoz, ehh....

Csak az jutott eszembe, hogy a Real Madrid eurótízmillókért vásárol világsztárokat, közben meg a meccset saját nevelésű játékosok döntik el...

A Barcához: Faragó Ricsi mondta a statisztikát, hogy ilyen válogatott meccsdömping után a Barcelona az utóbbi 12 bajnokijából mindössze hármat tudott megnyerni. Ennek tükrében igen szép eredmény a tegnapi. És ismét beigazolódott, hogy... szóval hogy Messi fejjel is gólképes.
süti beállítások módosítása