Ha hazaérve egy biszexuális stewardess ikerpár vár minket egy szál bugyiban, hideg sört kínálva fel, a magyar ember azonnal elkezdi méregetni, előírásszerű magasságú és keménységű-e a hab. Vannak ártatlanul őszinte örömforrások az ember életében, engedtessék meg, hogy az élet által gazdagon pofozott, többször fecnikre korbácsolt, és néha szexuálisan terrorizált magyar focibuzik nevében ilyennek nyilvánítsam a Debrecen BL-főtáblára jutását, sőt, annak körülményeit is. Az alábbiakban szeretnék egy kis segítséget nyújtani azoknak, akiket olyan mértékben viseltek meg életük magyar vonatkozású futballeseményei, hogy képtelenek elszakadni a múlt eseményeiből táplálkozó beteges frusztrációtól.
Mit számít, hogy nem játszott jól a Debrecen, és ha a bolgárok a ziccereik felét belövik, izgalmas lett volna a meccs. Erre válaszul csak annyit, ilyen parádés helyzetkihasználást, és szép gólokat régen láttunk magyar csapattól. Nem számít az sem, hogy a Debrecen bejutásában döntő szerepe volt Michel Platininek, akiből soha nem lesz politikus, hiszen betartotta, amit a kis országoknak ígért: megadta az esélyt nekik. Ez az esély viszont magában csak ugyanannyit ér, mint a Honvédé a görögök törökök, vagy a Halié a svédek ellen.
Magyar futballcsapat számára gyakorlatilag ismeretlen fogalom az esélyesség terhe. Ilyenformán kifejezetten új érzés ennek elviselése, de a szófiai 1-2 után ez sem okozott nagyon komoly gondot, pedig a bolgárok egy klasszissal jobban játszottak Budapesten, mint hazai pályán.
Ami most következik, az örömjáték. Vagy még inkább: jutalomjáték. Nekünk, szurkolóknak is. Még a kis pontokkal és gólokkal megkereshető pénzecske is mellékesnek tűnik, és az eredmény másodlagossága szempontjából feltétlenül hasonlónak mondható a Loki esete a magyar jégkorong-válogatottéval. Tőlük is csak azt vártuk elsőre, hogy ott legyenek, mutassák meg magukat, és érjék el, hogy komolyan vegyék őket. Ha ezt a Debrecen közel úgy megvalósítja, mint az Ifj. Ocskay Gábor Örs jó tanuló-jó sportolói, már egy szavunk sem lehet.
Meg így sem, mert amit a Kalmar elleni visszavágó utolsó 40 percében láttunk, az alapján esélytelennek tűnt a BL-főtábla. A némi szerencsével kiharcolt továbbjutásra egyetlen jó debreceni félidő jutott, a svédek elleni hazai második félideje sikerült kifejezetten jól. Az észtek kiveréséhez már jobb játékkal fogott a Loki, de a Levszki ellen játszott a legjobban – főleg Szófiában.
Őszinte leszek, fogalmam sincs, hogy áll a Debrecen a magyar bajnokságban. Még őszintébb leszek: nem is érdekel. A magyar futballt változatlanul más sportágnak tekintem, mint a nemzetközit, tőlem lehet 9. is idén a Loki. Nem voltam fradista soha, kivéve amikor örömkönnyekkel írtam egy almádi kocsma homokjába Zoran Kuntics nevét, és ugyanígy fogok drukkolni a Debrecennek is, amikor a BL-ben játszik. Teljesen mindegy, hogy melyik Xavi Van Del Ronaldóval felálló halálcsillagot sodorja a Puskásba a sorsolás, meglesz az érzés, hogy Dombi Tibor végre összemérheti a sebességét valamelyik méltatlan utódjával. És nem játszásiból, hanem tényleg.
Az első BL-meccseken már készen lesznek a felső karéj oldalsó szektorai is, azaz cca. 36 ezer néző lehet a Puskásban. Akkor is sok lesz köztük a bámészkodó sales manager, meg az ellenfél mezében pompázó senkiházi, de már ez is BL-feeling, mert a világ összes stadionjában így van. (Nehéz szívvel, de lassan el kellene búcsúzni a Puskás Ferenc Stadiontól, és egy névadóhoz méltó létesítményt építenünk.). Már ezért muszáj nagyon hálásnak lennem a Debrecennek, aki nem így érez, annak pedig javaslom, nézzen bele a tükörbe, és kérdezze meg: frusztrált egy pöcs vagyok-e?
Katartikus élmény volt a poszthoz hozzákattintani a bl-taget.
Az utolsó 100 komment: