Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Bundesliga, 34. forduló - Csak a Wolfsburg

2009.05.23. 15:47 heinrich

Ha lenne olyan rovatunk, hogy A hét nyálcsorgató idiótája, most nagy lenne a tülekedés, ám a hamburgi szurkolók még a szoros mezőnyből is kiemelkednek fél testhosszal, mögöttük az Atya, a Fiú és a Szentlélek tempózik, míg a dobogó legalsó fokán Jürgen Klinsmann szeli a habokat. Akinek ez nem elég, most kaphat az alkalmon – újult erővel lehet gyalázni a Hoffenheimet, de mindez igazából senkit nem érdekel, mert a Bundesliga záró fordulójának kilenc meccséből mindössze kettőnek nincs tétje.

Bejutni a német kupa elődöntőjébe - szép eredménye. A végsőkig harcban lenni a német bajnoki címért - elismerésre méltó. Bejutni az UEFA-kupa elődöntőjébe - igazi bravúr. Mindhárom fronton kikapni a szomszédtól, majd táviratot küldeni Ukrajnába, mely szerint: Gratulálunk a Sahtyor Donyecknek az UEFA-kupa győzelemhez, el sem tudják képzelni, mekkora boldogság ez a hamburgi szurkolóknak, hogy nem a Werder Bréma nyerte a serleget – fájdalmasan pitiáner.

Legalább annyira, mint a Hoffenheim-Bayern München szünetében bemondani a csapatnak, hogy jó az iksz, srácok, csak nem kitámadni, hagyjuk a bajnokságot a vérbe, a BL hely is frankó. Márpedig a bajorok vezetősége ezt szemrebbenés nélkül megtette. Fel lehetne fogni úgy is, hogy ez aztán a kőkemény profizmus, hideg fejű, racionális döntés, de ettől csak még gagyibb lesz az egész.

Klinsmann meg valahol jogosan háborodott fel (egy dobogóra azért jó vele), biztos, hogy van igazság abban, hogy örökké beleszóltak a döntéseibe, és nem kapott szabad kezet a munkához, de akkor is ciki kiállni a stern TV kameárja elé, és melldöngetni. Nem elegáns.

Olyan dolgokat róttak fel nekem, amiről aztán végképp nem tehettem. A legfájdalmasabb mégis az, hogy nem hagyták befejezni az évadot, meggyőződésem, velem megszerezte volna a salátástálat a csapat. Mindenesetre, szilrád alapokat raktam le, amire a jövőben lehet majd építkezni.

Kár, hogy nem a Barce meccs előtt nyomták ki, most azt is belefűzhette volna, hogy ‘ja, és a BL-t is behúztuk volna’.

Az ominózus meccs másik szereplője ugye a Hoff volt, ahol állítólag feszült a viszony Rangnick és Hopp között – természetesen a mocskos anyagiakon folyik a vita. A következő szezon előtt 10M eurót költhet a csapat igazolásokra, de extrém esetben e fölé is mehetnek. Mivel mi bírjuk őket, erre csak azt mondjuk: pont azt teszik, amit a helyzet megkíván. Kiderült, hogy ilyen rövid paddal nem lehet sokra (többre) vinni, most feltöltik a keretet, Magath is pont ezt csinálta Wolfsburgban – ettől persze nem fogja kevésbé csípni az ellenlábasok szemét. Némi – namégegyszer – némi igazuk lesz is, de hát ez a világ rendje, és arra azért fogadni mernénk, hogy megint nem vesznek huszonöt évesnél idősebb játékost, meg amúgy is, ez csak jót tehet a ligának. Ibisevic időközben elkezdte az edzéseket, willkommen.

Ajjaj, viszont máris kezdődnek a meccsek, villámsebesen a részletek, mielőtt a tévé elé vetjük magunkat.

VfL Wolfsburg–Werder Bremen
Van némi rossz érzésünk ezzel kapcsolatban, de gyorsan el is hessegetjük, sima hármasnak kell itt lenni. A Bréma UEFA döntő után és német kupa előtt vállalja a számára teljesen érdektelen összecsapást, és vajon miért segítenék a Bayernt bajnoki címhez.

Bayern München–VfB Stuttgart
Nehéz elképzelni, hogy ne nyerjen a München, erre a meccsre hegyezték ki a hajrát, ettől függetlenül semmin sem fogunk meglepődni, rég voltunk ennyire tanácstalanok egy meccs előtt. Legalább annyira, mint a kiváló vadászok a magát halottnak tettető préda, Lahm becserkészésénél.

Arminia Bielefeld–Hannover 96
Energie Cottbus–Bayer Leverkusen
Borussia Mönchengladbach–Borussia Dortmund
Karlsruher SC–Hertha BSC Berlin


Minden kiesőjelölt otthon játszik, hárman kaparnak egy osztályozós helyért, a ‘gladbach tulajdonképpen már megmenekült, de arra azért figyelniük kell, hogy ne kapjanak ki túlságosan. A Leverkusen és a Hannover számára érdektelen a meccs, a KSC-nek viszont nincs miben bíznia.

Eintracht Frankfurt–Hamburger SV
Bármiben lefogadnánk, hogy a HSV még képes megfejelni az eddigi vesszőfutást, és az iksznél most sem leszenk jobbak.

Az FC Köln–VfL Bochum és a Schalke 04–1899 Hoffenheim meccseknek az ég világon semmi tétje nincs.

 

406 komment

Címkék: német bundesliga h

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr241139259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.05.23. 15:55:29

na mi van? már 2:0 a wolsburgnak... a bréma hátvédsora még fejben Törökországban van.

danesdzsu2 2009.05.23. 15:56:17

Ja, és eldőlt, 3:0.

avenger13 2009.05.23. 15:57:36

már csak a második hely az érdekes. és a harmadik.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 15:57:48

A Bréma eláshatja magát.. Ez nekik teljesítmény? Nevetséges.. Schaaf nyilatkozata szerint küzdeni fognak.. Huhh, mi lenne ha nem küzdenének? Namindegy.

avenger13 2009.05.23. 15:59:21

bréma leszarja a meccset, ami azért szégyen. Egy német csapatnak érdektelen meccsen se kéne egy 6ost kapnia, persze hogy kikapnak, másra nem számított senki, de ez már önmaguk megalázása.

danesdzsu2 2009.05.23. 15:59:36

@Mr HoW: annyira küzdenek, mint a Bayern Barcelonában. Egyébként szerintem kamu duma volt, ha szükség lett volna rá, akkor öngólókat is bevetettek volna.

danesdzsu2 2009.05.23. 16:01:21

@avenger13: azt hiszem, ezt visszaszívhatod:)

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:02:54

@danesdzsu2: A Bayern Barcelonában szar volt, hagyjuk már azt.. Igaz, 4 kulcsjátékos hiányzott, de ettől függetlenül igen: szarok voltak. Csak nemtom hogy jön ez ide..
És igen, várható volt hogy a Werder, ha kell, akkor öngóllal segíti hozzá a Wolfsburgot a győzelemhez.. De ez akkoris nevetséges, szerintem.. A Werder azért ennyire nem gyenge csapat, hogy ilyen könnyedén masírozzanak át a védelmükön..

avenger13 2009.05.23. 16:03:29

3-1 wolféknál. vicces. azért örülök neki, hogy a bréma veszi a fáradtságot és legalább szépített. legalább hajtsanak egy kicsit.

danesdzsu2 2009.05.23. 16:04:11

Ki kommentálja a Bayern-Stuttgart-ot? Sírni fog a végén? Mert már remeg a hangja...

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:06:31

@danesdzsu2: Ez mindig ezt csinálja.. A SportKlub nagyon remek kommentátorokkal rendelkezik.. :D Amúgy asszem a Hetthéssy Zolika..

danesdzsu2 2009.05.23. 16:06:46

@Mr HoW: A Bremen pedig egy fontos meccs után, és egy fontos meccs előtt játszik egy számára érdektelen meccset. És így jön ide a Bayern meccse Barcelonában, mert ezen feltételek mellett józan ésszel nem lehet tőlük annyit elvárni, mint akkor a Bayerntől.


Semmi gond, csak nem tetszene, ha most a Bayern drukkerek Bréma gyalázásba fojtanák bánatukat...

danesdzsu2 2009.05.23. 16:08:40

@Mr HoW: A magyar Bayern szurkolók helyében követelném az eltávolítását, nagyon unszimpatikus, ahogy a Bayern játékosok fényezésével, és a stuttgartiak leszólásával tölti ki az időt...

(Apropó, ismét egy téves bírói ítélet:) )

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:08:49

@danesdzsu2: Várható volt, hogy eszük ágában nincs a Bayernt segiteni, csak akkor kussoljon Schaaf, és ne hazudjon ilyet, hogy ők küzdeni fognak. Maradjon csöndben, vagy mondja azt, hogy "fáradtak vagyunk". De ilyet ne mondjon, hogy küzdeni fognak, mert nem igaz. Ennyi.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:10:02

@danesdzsu2: Ha rajtam múlna, nem lenne sok kommentátora a SportKlubnak.. És nem azért, mert fényeznek vagy éppen nem, hanem mert szimplán szarok.

balu11 2009.05.23. 16:15:14

hopp, a lüketóninak megmondták a wolf-meccs állását :)

balu11 2009.05.23. 16:21:15

egyébként felesleges szidni a Werdert, játszák, amit tudnak, sohasem a betonvédelmükről voltak híresek... ettől a Wolfsburgtól meg bármelyik német csapat, bármikor kaphat 3-4-5 gólt (még a rekordbajnok is, ugyebár...) legerősebb csatársor egy gyenge védelem ellen - ez az oka a félidei 3-1nek, nem az, hogy a Werder feladná a meccset (sztem)

az viszont milyen, hogy a Bayern a jövő évi mezében játszik... beszarás! előre beismerik a buktát, jelzik, hogy "namajdjövőre!!!, mert idén már nem tehetünk semmit kedves közönség, mit tegyünk, nem a mi kezünkben a sorsunk..." (de miért nem, baszki!!!) vicces, picit szánalmas, de az elvakult szurkolók számára ügyes marketing húzás

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:22:25

@balu11: Nem baj, de minden alkalommal bemutatja az utolsó meccsén a Bayern a kövi év mezét, ha van.. Hoppácska :D

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.23. 16:27:14

@Mr HoW: épp írni akartam..ez mindig így van

egyébként meg kár ostorozni a Brémát. NEm igen van olyan csapat a Bundesben, akik szívességet tennének a Bayernnek, főleg nem ők, akiktől rendre elorozzuk a legjobb játékosaikat.
...meg egyébként itt csak magát okolhatja a csapat.
Pl ez a Poldi-Toni mágikus duó lenyűgöző, de komolyan...

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:31:23

@Basti: Ez így van, szó se róla, hogy nyakig benne van a csapat abban, hogy semmit nem nyernek idén.. A csapat maga és persze Klinsmann.. Nem azt mondom, voltak jó ötletei, elképzelései DE: jónéhány kérdést feltennék neki, hogy bizonyos dolgokat, döntéseket miért hozta úgy ahogy? Mert nemhogy nem Őt igazolta néhány döntése, de nemes egyszerűséggel idiotizmusra utal. És az, amit pár napja nyilatkozott, az szimplán nem sportszerű...

Vul-Kahn 2009.05.23. 16:31:56

@balu11: Nem első alkalommal, és nem csak a Bayernnel fordul elő, hogy egy adott szezon utolsó (hazai) meccsén a jövő évi mezükben játszanak. Múlt héten például a Hoffenheim is már az új mezében játszott, a tavalyi utolsó fordulóban a Hertha is az új mezében játszott Münchenben és még sorolhatnám a példákat napestig. Sőt tavaly a Chelsea is az utolsó fordulóban már az idei mezét vette fel. Szóval kicsit több tájékozottságot, mielőtt "szánalmas"-ozol. További szép napot!

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:33:22

@Vul-Kahn: Ezt már megebeszéltük Pajtás :) Egyébként nyilvánvaló okokból írta azt amit.. Utálja a Bayernt, de nem ismeri őket annyira.. :D

balu11 2009.05.23. 16:35:56

tévedni emberi dolog... természetesen megkövetem a bajor-drukkereket

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:37:32

@balu11: El is várjuk. :D Tény, hogy a csapat szégyellheti magát bizonyos dolgokért, de ez a mez dolog most pont kivétel volt :)

avenger13 2009.05.23. 16:47:33

visszavontam a werderre vonatkozó állításomat. Azt soha nem állítottam, hogy a werder miatt veszítjük el a bajnokságot. De a wolfsburgtól akkor is szégyen 20 perc alatt 3at kapni. Nem a liga legjobb csapata, nekik most nagyon kijött. Ez ugyanolyan lesz mint a hoff dicsőítés. Nézzük meg mit tudnak jövőre. Magathot már most eladták. Engem csak az zavar, hogy ennyire felemelt kézzel mentek ki a werder játékosok, és ezt a stuttgart is számon kérheti tőlük és mindenki. Németországban ez nem így szokás.

Közben már 4-1. Grat a wolfoknak a szezonhoz, de én azért nem tartom annyira jónak őket, mint a bayernt szarnak idén. Meglátjuk mi lesz jövőre.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.23. 16:47:53

Hohóóó, Jiri Stajner!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :))

avenger13 2009.05.23. 16:49:06

ja és hülye werder játékosok nem kapnak olasz nyaralást Luca Tonitól :D

Egyébként a Hertha meg nem él a legnagyobb lehetőséggel történelme során, és nem marad nekik más mint az uefa kupa, bár én arra sem tartom érdemesnek őket.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:50:08

Na, a Sportklub annyira ráérez a gólokra, hogy eddig mindkettőről lemaradtunk élőben.. Köszike..

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:53:22

Nagytestű partjelző barátunk szerintem ezt elnézte.. De várunk a másik lassításra..

avenger13 2009.05.23. 16:54:23

a karlsruhe osztályozóra áll, vezet a gladbach a bielefeld xre áll. érdekes lesz.

na most elvettek a bayerntől egy gólt, ha jól láttam, szóval a bírót lehet hagyni.

értelmetlen_nevű 2009.05.23. 16:54:38

@Mr HoW: szerintem is, de az első félidőben nem fújt be egy 11-est ellenünk.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 16:56:37

@avenger13: Ennyi :D

Apropó: valaki nem tudja mikor adja le a SportKlub a Bayern meccset? Mert ez a kapcsolgatásos módszer - vagy ahogy a Kokónak aláhúzták a meccs előtt az idegen szavak kéziszótárában: parallel-közvetítés - egy borzalom..

OnduldBaar (törölt) 2009.05.23. 17:00:56

@avenger13:
De a wolfsburgtól akkor is szégyen 20 perc alatt 3at kapni


hát volt kitől ellesni ezt


Wolfsburg - Bayern
5 : 1
(1:1, 4:0)
44. Gentner Christian
63. Džeko Edim
66. Džeko Edim
74. Edinaldo Grafite Libano B.
77. Edinaldo Grafite Libano B.


33 perc alatt 5-öt kapni dicsőség?:)))

egy werdert jobban megviselhet egy elbukott uefa-kupa döntő, ami a közelmúlt és a közeli jövő legnagyobb sikere lehetett volna nekik, mint a Bayern-t az,hogy arra készülnek,hogy lefosott bokával játszanak majd a Barca ellen

mégis mind a 2 megkapta az adagját a Wolfsburg-tól, szóval itt nem a werderben kell keresni a hibát, hanem a sok Bayern égésben,amiből volt épp elég, és még így is csak éppen nem nyernek bajnokságot,amit viszont a Wolfsburg tökéletesen megérdemel

avenger13 2009.05.23. 17:02:22

még egy gól és a gladbach csúszik osztályozóra... nem semmi amit a karlsruhe ma művel.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:04:09

@OnduldBaar: Te eddig merre voltál? Mindenki beismerte, hogy a Bayern idén szar volt. Nem értem, miről beszélünk akkor.. Mindenki idézgeti itt ezt a meccset, de nem erről beszélünk.. Egyébként most igen, a Hoff után a Wolfsburg seggét fogja nyalni mindenki, de én is kiváncsi vagyok arra, hogy jövőre mire jutnak.. Valahogy hasonlóan a múltjukból próbálnak táplálkozni majd mint a Hoff tavasszal..

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:05:05

@avenger13: Ők nyerni akarnak, ennyi.. A Hertha már az előző fordulóban besörözött, megelégednek a sorsukkal. A Karlsruhe nem..

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:06:14

Na.. innentőlfogva emberhátrányban fejezzük be a meccset.. Értsd: Ottl a pályán..

értelmetlen_nevű 2009.05.23. 17:06:58

@Mr HoW: Szerintem meg igaza van. Mi is ötöt kaptunk tőlük, szerintem nincs okunk a brémára panaszkodni. Egyszerűen sokkal jobb csapat a Wolfsburg. Sajnos ez van.

avenger13 2009.05.23. 17:08:00

@OnduldBaar: olvasd el miket írtam. semmi bajom nincs a werderrel azon kívül, hogy szartak a meccsre, amit nem kéne. elhiszem, hogy nehéz nekik a két kupadöntő között de Németországban nem ez a divat. a bayern meccs meg teljesen más volt. Gondolom nem láttad. volt a második félidőben 4 helyzetük, berúgtak 4et, szép. nem mondtam hogy mi érdemelnénk bajnokságot, nem mondtam, hogy nem érdemlik meg. olvass kicsit figyelmesebben.

OnduldBaar (törölt) 2009.05.23. 17:08:45

@Mr HoW: arról beszéltek,hogy 20 perc alatt szégyen 3-4-et kapni

volt kitől tanulni ellenben

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:09:13

@értelmetlen_nevű: Szerintem nem a Wolfsburg olyan jó, hanem mi voltunk szarok.. Egyéb összeesküvésekbe pedig nem mennék bele, hogy miért kapnak a riválisok furcsamód mindig sok gombócot a Wolftól.. De tény, jól nyomta idén a Wolfsburg, de egy szezontól még nem lesz weltklasse mannschaft...

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:10:58

@OnduldBaar: Mi legalább nem az első 20ban kaptuk.. "Volt kitől tanulni". Ezt a gyenge dumát.. Namindegy.

avenger13 2009.05.23. 17:12:13

@értelmetlen_nevű: bocs, ha félreérthető voltam. én nem vártam a brémától, hogy kikaparja nekünk a gesztenyét. mi szarok voltunk idén, ezen sincs vita. a wolfoknak is gratuláltam. csak annyit vártam volna tőlük hogy minimálisan komolyan veszik a meccset. a wolf-bayernt meg ezzel összehasonlítani teljesen kár. nem azért kárhoztatom a brémát sem, hogy 5öt kaptak. hanem azzal van csak bajom, hogy ennyire egyértelműen tették.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:13:09

@avenger13: főleg azok után tették ennyire egyértelműen, hogy pont az ellenkezőjét nyilatkozták ugye a meccs előtt.. Engem az ami még nagyon zavar..

értelmetlen_nevű 2009.05.23. 17:13:28

@Mr HoW: nyilván kurvaszarok vagyunk ez nem vitás. De ez nem kissebíti a Wolfsburg érdemeit. Az összeesküvéselméleteket hanyagold ezen a blogon légy oly kedves. Egy rakás pénzük van egyébként, simán lehet, hogy nyáron erősítenek. Én örülnék, ha lenne olyan német csapat, aki a BL-ben is maradandót alkot. A Bayernt leszámítva a Leverkusen ért el utoljára eredményt, az már nagyon régen volt.

avenger13 2009.05.23. 17:14:55

@OnduldBaar: ahogy pl. a wolfsburgtól a bayern ellen ősszel. teljesen mindegy.

Juan de Keserű, a keselyű 2009.05.23. 17:15:33

A Bayern szurkolóin kívül is feltűnhetne néha itt valaki, mert lehetetlen érdemi kommunikációt folytatni lassan.
Önmaga karikatúrájává érik így majd mindegyik Bundás-post, kár érte.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:16:49

@értelmetlen_nevű: Nem vettem le a Wolf érdemeiből semmit, irtam is.. De azért remélem senkinek sem kell ecsetelni, hogy ha a Werder azzal tudott volna keresztbetenni a Bayernnek, ha nyernek, akkor jobban küzdenek.. De erről ennyit, nem akarok ilyenekbe belemenni.
Amúgy az ilyen "leckék" jól jönnek néha a Bayernnek.. Amikor dagadó csöccsel a szezon elején mindent meg akarnak nyerni, és jön a pofon, ami jelzi: Igenis több klasszis játékos kell, mert az nem állapot hogy ha kidől egy Klose, Lucio avgy Ribéry, akkor meghal a csapat... Tessék a tárcába túrni és erősiteni.. És nem minimumra redukálni meg Ottlekre épiteni a csapatot, mert az biz összezuhan..

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:17:43

@Juan de Keserű, a keselyű: Még alszanak, majjönnek, és akkor össznépi fikázásba lehet kezdeni :P :D

értelmetlen_nevű 2009.05.23. 17:18:39

@Mr HoW: Az a baj hogy a legerősebb csapatunk is gyenge nemzetközi szinten.

sundin 2009.05.23. 17:20:37

@avenger13:
"Egyébként a Hertha meg nem él a legnagyobb lehetőséggel történelme során, és nem marad nekik más mint az uefa kupa, bár én arra sem tartom érdemesnek őket."
1999-ben bronzérmesek lettek a bajnokságban, így a 99-00-szezonban ott voltak a főtáblán, sőt még a második csoportkörben is (megelőzve a Milant és az abban az évben később UEFA-kupa győztes Galatasarayt), Palyával és Profi Gáborral a fedélzeten.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:20:46

@értelmetlen_nevű: Ezért kell a réseket kitömni szépen.. Mondjuk, ha a Barca ellen minden kulcsjátékos egészséges lett volna, akkor nem így lett volna szerintem.. Legalábbis ennyire könnyű tutira nem.. Bár erről már kár beszélni, mert úgy volt ahogy, szal ennyi :)

avenger13 2009.05.23. 17:21:37

@sundin: túloztam persze, de ugyanúgy lehetnének idén is harmadikak, ehhez a karlsruhét kellett volna lenyomni és kaptak erre egy 4est.

értelmetlen_nevű 2009.05.23. 17:22:57

Demichelis egy kibaszott nagy vicc.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:23:49

@értelmetlen_nevű: Kivéve amikor nem... Annyira random a srác.. Van, amikor végig klasszis, hiba nélkül játszik, aztán meg olyan dolgokat csinál, hogy feláll az ember hátán a szőr..

avenger13 2009.05.23. 17:25:50

@Mr HoW: @értelmetlen_nevű: sajnos nem random a srác. tavaly jó volt, idén pedig annyira szar, hogy nevetséges hogy végig játszhatta a szezont. van buyten meg padozott. Meg látjuk mi lesz jövőre. Remélem, ha ennyire szarul játszik nem lesz kezdő.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:27:19

@avenger13: Én inkább azt remélem, hogy tavalyi formáját hozza újra..

avenger13 2009.05.23. 17:27:35

elnézést elnéztem a karlsruhe pontjait. azt hittem hogy már van 29 pontjuk erre csak msot érték el. így még szánalmasabb a hertha. Egyébként ez az igazi német hozzáállás, nem a győzelem miatt, hanem mert amikor nem számít is küzdöttek.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:28:41

@avenger13: Én is pont ezt néztem, hogy szegények, legalább gálával búcsúztak...

avenger13 2009.05.23. 17:28:46

@Mr HoW: remélni én is remélem, majd meglátjuk. idén egyet kell értenem @értelmetlen_nevű: -vel

Titi120 2009.05.23. 17:29:09

Nyert az idény legjobbja.

Jó lenne, ha a farkasokat nem szednék szét a nyáron, vannak bennük potenciál a nemzetközi porondon is.

Most pedig hadd szóljon az örömtánc a Sport Klub stúdiójában is, tam - tam dob, örömtánc, minden, ami belefér ! :)

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:30:33

@Titi120: És ne felejtsük ki: bye-bye SportKlub :D Remélem nem fogom őket visszasírni, mert akkor már tényleg baj van.. :D

avenger13 2009.05.23. 17:30:43

Azért a kieső jelölteknél sokkal nagyobb küzdelmek voltak. a Karlsruhe nyert, a gladbach és az arminia xelt és a karlsruhe azért csúszott le az osztályozós helyről mert a cottbus 3-0ra verte a bayer-t. Elég keményen nyomták. Le a kalappal.

avenger13 2009.05.23. 17:32:02

@Titi120: jó lenne, ha lenne olyan német csapat a bayernen kívül, akit nem szednének szét és akkor lenne esély valamire. Sajnos annyira nem érzem erősnek a wolfsburg keretét, hogy magath nélkül elérjenek valami ehhez hasonlót, nemzetközi porondon meg magath sem volt soha erős. Meglátjuk.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:34:11

@avenger13: Magath egyszer-egyszer képes bravúrra. Lásd Stuttgart, Bayern és most Wolfsburg. De a Schalke hülye ha azt hiszi, hogy Félix doktor fogja megváltani a világot. Én soha nem fogom megbocsájtani neki, hogy a nyakunkra hozta Ottl-t :D

avenger13 2009.05.23. 17:35:57

mai meccsen szerintem feltűnően nagyot alakított gebhardt és butt. Mindkettőjük nagyon jól játszottak, meg is leptek rendesen. Jó lenne, ha jövőre erősödne a stuttgart is, babbel elég jól összepakolta a csapatot. Erősebb lenne a német bajnokság én csak örülnék neki. A kupadöntőne meg eldől, ki indulhat az uefa kupában jövőre. Nekem gyakorlatilag mindegy, bármelyik csapat lesz az, nagyon össze kell szednie magát.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:38:38

@heinrich: Ezzel arra próbáltam célozni, hogy egy ideig megy neki, de aztán megreked.. A Bayerntől például páros lábbal rúgták ki.. :D Bár az eredmények igazolják őt, de én nem tartom akkora zseninek.. Egy pozitivuma van: rendet tart a csapatban, nagy a fegyelem.. De sokkal inkább egy kiképzőörmesterhez hasonlitanám, mintsem edzőhöz..

@avenger13: Én a Leverkusennek szurkolok. Nem a Werder mai produkciója miatt, hanem szimplán mert többet látok bennük, ráadásul nekem hiányzik egy jó Leverkusen.. A jó öreg Kirsten-Neuville páros.. :D

avenger13 2009.05.23. 17:38:50

@Mr HoW: azért ennl én magathot nagyobb edzőnek tartom. az nem lehet véletlen hogy a wolfsburgot így összerakta. nem erős a keret és szerintem hosszútávon további erősítés nélkül nem fognak megállni a lábukon, de ezt nem lehet lesajnálni. Kívéncsi vagyok mire lesz képes a schalkeval. Jó lenne, ha megtanítaná őket kicsit támadni. Ha a Schalke szabad kezet ad neki, ott van bőven pénz és sok mindent kihozhat a csapatból

avenger13 2009.05.23. 17:39:40

@Mr HoW: ulf kirsten a németek varacskos disznója. Nagy játékos volt egyébként, én is szerettem azt a kusent.

Titi120 2009.05.23. 17:40:30

@Mr HoW:
Ha Hajdu B kapná meg az Eurosport 2-n a bundás meccseket, azt hiszem nem panaszkodnék. ;)

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:43:40

@avenger13: A Schalkénél a pénz sokkal kisebb gond mint általában a német csapatoknál.. Én is kiváncsi vagyok mit hoz ki belőlük, de én nem tartom akkora edzőnek Magathot na.. Kövezzetek meg.
Kirsten egy állat volt, ez nem kérdés, de az akkori Leverkusen iszonyat jó csapat volt.. a mostani még fiatal, még beérhetnek..

@Titi120: Ettől én nem félek.. A Digi kapja meg a jogokat a még nem létező csatornájukhoz.. Ki tudja kiket visznek oda.. Egyébként Eurosport2 önmagában nem túl jó, mert az egy meccset jelentene mindössze.. :S

Titi120 2009.05.23. 17:48:38

@Mr HoW:
Az Euro2 már ténykérdés, 2009 -től 2012 -ig övék a közvetítési jog.
Heti 4 meccset fognak közvetíteni + összefoglaló.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 17:51:02

@Titi120: Tudomásom szerint a Diginek is lesz valami joga.. Én ugyanezt hallottam velük kapcsolatban.. Viszont ha Eurosport, akkor megint félő a kommentátor, mert ott is iszonyatosan nagy furkók vannak.. De ha angol hangsávot is nyomnak, akkor legalább amiatt nem kell aggódni :D

de niro 2009.05.23. 17:52:16

Sziasztok!

Nem szoktam a német poszthoz hozzászólni, és valószínűleg megkapom a tanácsot, hogy nem most kellett volna elkezdeni, de két dolgot szeretnék rögzíteni:

1. Baromira utálom a német focit és a Bayernt természetesen a legjobban, nekem ők azt testesítik meg amit itthon a Fradi, ezt a "mi bármit megtehetünk" attitűdöt hordozzák magukban. Ráadásul - nem, nem reprezentatív a közvéleménykutatásom:) - azt vettem észre, hogy aki itthon Fradi-drukker, az szereti a németeknél a Bayernt, szóval igazolva látom a teóriámat.:) Na lényeg a lényeg, irtóra örülök, hogy az utolsó fordulóban végre nem a bajoroknak jött ki a lépés, nagyon nem érdemelték meg, a Grafite-Dzeko csatárkettős meg igen üdítő színfolt a Bundesligában, szóval ennek így kellett lennie, gratulálok a Wolfsburgnak, klasszak voltak.

2. A másik dolog viszont az, hogy van itt néhány Bayern-fan, akik teljesen aláássák a sztereotípiámat az agresszív, fennhéjázó mintapéldányról, és emiatt muszáj megemelnem a kalapom, jó látni, hogy néhányotok milyen kultúráltan, éleslátóan és önkritikusan képes szemlélni, ami idén a Münchennel történt. Csak így tovább, de se a Bayernt, se a Fradit soha nem fogom megszeretni természetesen, de lehet a többi előítéletemet is újra kell értékelnem.:)

üdv,
de niro

Titi120 2009.05.23. 17:56:21

@Mr HoW:
Szerintem te ezt a digis dolgot kevered a BL - közvetítési jogokkal.

tv.eurosport.hu/eurosport/story_sto1747564.shtml

füligjimmy77 2009.05.23. 17:58:37

Oké, a Hertához ki mit szól? Megvan az esélyük aBL-re erre egy laza négyeszt kiszopnaka nímand, kiesett Karlsruhétól???? A Bayern tett nekik egy szívességet gyakorlatilag, meg is érdemlik a sorsukat,szégyen, hogy egyáltalán vezettéka tabellát!!! Uff, beszéltem

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 18:00:02

@de niro: Nem szeretem a Fradit :D Sőt, ugy az egész Bohócligát sem :D

Ami viszont sajnos tény, az idén a Bayern nem volt olyan jó, hogy bajnok legyen. Drága tanulópénz volt ez ismét, mint két éve, amikor a fiaskó után érkezett Ribéry, Toni, Klose.. Érdemes tanulni ezekből a dolgokból, én remélem, hogy a vezetőség felébred téli álmából és abból, hogy a Bayern akkoris megnyeri a bajnokságot ha nem játszanak jól.. Ez már nem az a világ, ami nem is baj, de mint szurkoló, igenis elvárom a szeretett csapatomból, hogy 110%-on pörögjenek mindig, és egy olyan keretet hozzon össze a vezetőség, mely képes a kitűzött célokat a gyakorlatban is elérni, nem csak papíron.

nadivereb 2009.05.23. 18:01:22

Imááádom a Sportklubot, hogy 75%-ban adta a második helyért vívott rémszar középpályástangót, mint a bajnok 5-1-es győzelmét. Komolyan, mintha a gólokra is csak a szájukat húzva kapcsoltak volna át...

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 18:03:19

@Titi120: Nemnem, a BL egy dolog, de a Bajnokok Ligájáért csupán ki az a hülye, aki külön csatornát indítana? A Digi most nagyon krőzus, mindent akar, a Bundesligát is.. Idővel kiderül mire jutottak..

@füligjimmy77: Szerintem ők már leszarták ezt a meccset. Büszkék voltak mert vezették a bajnokságot, örültek mert Pantelic ontotta a gólokat, üdvözölték Pál remek teljesítményét, boldogok a jó bajnoki helyezésért, ujjongtak, hogy a Schalke ellen megtelt a stadion, de ennyi volt, nekik ez most elég.. hogy jövőre mire lesznek képesek? Azt senki nem tudja megjósolni.. A Hertha a leghullámzóbb teljesítményű német csapat akiket valaha ismertem..

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 18:04:30

@nadivereb: Én eleinte pont fordítva éreztem.. Sokkal inkább a Werder-fan Léderert hallottam.. De biztosan leadják a két meccset külön-külön is, csak kérdés, hogy mikor, mert az urak honlapján természetesen nem elérhető a műsor tartalma :D

Titi120 2009.05.23. 18:05:14

@Mr HoW:
Há', odatettem egy linket, azt is nézd meg !

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.23. 18:05:28

Ritkán van ilyen érzésem egy-egy bajnokság után (és még ritkábban kupasorozatok után), de teljesen elégedett vagyok, ha ránézek a táblázatra. Az a csapat nyert a végén, amelyik 5-1-re elverte a Bayern Münchent és az utolsó három meccsén gálamérkőzéseket játszott stressz alatt.

A Stuttgartnak nem volt -ennyi- mázlija, hogy még feljebb kerüljön, a Bayern pedig nem tud annyira rossz lenni, hogy még lejjebb. A Hertha az utolsó meccs alapján nem is érdemelt jobbat, a Werdert kicsit sajnálom, a Schalkét kicsit sem.

Ki nyerte végül a diegós pólót?

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.23. 18:09:09

@Titi120: Há' megkeresem majd azt amit meg én láttam :D

Vul-Kahn 2009.05.23. 18:10:32

Maximális respekt a Wolfsburgnak, teljesen megérdemelték a salátástálat. Bevallom, nem is örültem volna igazán, ha a Bayern vhogy mégis behúzta volna, kis túlzással elbujdostam volna szégyenemben. :)
Gyakorlatilag pont úgy alakult az utolsó forduló, ahogy szerettem volna. A legkevésbé a Bielefeldet és a Karlsruhét sajnáltam volna, ha kiesik, ki is estek, bár utóbbinak kijár a vállveregetés a Hertha elleni produkcióért. A Cottbus egy megunhatatlan színfolt a Bundesligában, bár az osztályozón vszleg az általam szintén nagyon kedvelt Nürnberggel fognak játszani, így az egyik szemem sírni fog az biztos.
Mint ahogy kicsit sajnálom a Dortmundot is, de valljuk be, a Hamburg igazán nem érdemelte volna meg, hogy a 3 esküvőn való táncolás után seggre essen a táncparkett közepén. Sokat javítottak a német futball helyzetén az uefa-rangsorban, és ha találnak Olic helyére egy megfelelő csatárt, akkor szerintem jövőre is eredményesen képviselhetik a BuLi-t.

nadivereb 2009.05.23. 18:11:21

Amúgy a Bánki Dodó Challenge-n eltalálta bárki is a dobogót? Akkoriban a Stuttgart még nemigen volt a pakliban...

Vul-Kahn 2009.05.23. 18:14:18

Senki nem találta el, mert a Stuttgartot senki nem tippelte dobogóra.

Titi120 2009.05.23. 18:21:28

@Vul-Kahn:
Jól is van ez így, megmarad egy Bundesliga - fan Juve - szurkesznál.
Nekem amúgy se kéne. Zsirkovosra vágyok. :-)

2009.05.23. 18:22:54

No a második hely legalább megvan, vicces egy szezon volt.. Az autolieferant társaságnak kijár a vállveregetés, ám szkeptikusan tekintgetek a következő bl szezon elé ami őket illeti.. jó lenne ha nem szednék szét őket, vagy legalábbis megfelelően pótolni tudnák a távozóikat.

@de niro: Hajrá Lilák!-at kiáltva bontanám tovább sztereotípiád még álló tartópillérjeit.

kroos 2009.05.23. 18:23:28

@Vul-Kahn: szórol szóra ugyanezt gondolom.
Gyakorlatilag pont úgy alakult az utolsó forduló, ahogy szerettem volna-szintén.

Vul-Kahn 2009.05.23. 18:23:33

@Titi120: én is, fuuu de még mennyire :-)

kroos 2009.05.23. 18:24:30

És persze gratulálok a Wolvsnak.Megérdemelték.

spangol 2009.05.23. 18:31:54

Annyit azért hozzátennék, hogy heinrichnek is jár egy riszpekt egyrészt a szezonért, másrészt a Wolfsburg bajnoki címének bemondásáért, ha jól néztem, a 240 tipp közül mellette még ketten mondták a farkasokat, de kommentek között tippelgetni nem ugyanaz, mint élesben. Magyarországon végig a Bayernt nyomta minden főokos.

kroos 2009.05.23. 18:37:44

@spangol: Igy van valami ajándék is kellene Heinrichnek..
srácok összedobunk egy Lell mezre?:)

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.23. 18:43:26

@kroos: azzal a legrosszabb tippelőt kéne díjazni. mondjuk aki Hoffenheim-bajnokságot jósolt :)

de niro 2009.05.23. 18:45:57

@Isarsturm: Khm, az se sokkal jobb, futottam én már a Megyeri úton is:)

balu11 2009.05.23. 18:52:47

@spangol: ez jogos! illik elismerni, ha működik az NST-s üveggömb... szóval grat heinrich!

Titi120 2009.05.23. 19:02:26

@kroos:
Kyrgiakos - meznek szerintem jobban örülne. :D

danesdzsu2 2009.05.23. 19:20:56

@avenger13: "De a wolfsburgtól akkor is szégyen 20 perc alatt 3at kapni."

hajjajj, én olyanról is hallottam, hogy valamelyik csapat 15 perc alatt 4-et kapott ettől a Wolfsburgtól:D

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.05.23. 19:21:47

ha a Klinsi két meccsel előbb húz el, meg meg is lehetett volna az a tál (személyes filing, lehet kövezni :)). amúgy nem vagyok szurkesz. vagy rajongó. de respect annak a néhány gurunak, aki beemlítette a Wolfsburg-ot a surranópályán, már korábban is...

danesdzsu2 2009.05.23. 19:26:50

@Mr HoW: "Egyéb összeesküvésekbe pedig nem mennék bele, hogy miért kapnak a riválisok furcsamód mindig sok gombócot a Wolftól."

Én kíváncsi lennék, hogy szerinted pl. a Bayern miért kapott sok gombócot:)

avenger13 2009.05.23. 19:30:18

@danesdzsu2: mi is kb 20 perc alatt rúgtunk nekik 3at ősszel (mármint a wolfnak), mindegy. persze félre szabad érteni, de más talán az első 20 percben lefeküdni a bajnokság utolsó fordulójában, és más egy meccs végén úgy, hogy minden helyzetük bejött, emellett párszor leírtam, hogy szar volt a bayern idén, de nyugodtan élvezzétek a pillanat varázsát, én elégedett vagyok ezzel a szezon befejezéssel. majd jövőre.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.23. 19:49:53

óbasszus. Hát mikor láttam a Bayern - Leverkusent (félidőben 0:0, végeredmény 4:0), olyan érzésem volt, mintha a Bayer öltözőjét teli kofferes pasasok látogatták volna meg a szünetben. Mindez a bajnoki hajrában történt. Ezen a meccsen tizenegyeseket nem adtak meg a vendégeknek az első negyvenöt percben. Mégsem emlegette senki, és a félreértések elkerülése végett nekem sem ez a szándékom.

Csak annyit akarok mondani, hogy hagyni kéne már ezt a mutogatást a többi csapatra. So lame.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.23. 20:32:14

A VfB sikere jobban esett volna, az eredmény viszont teljesen igazságos: a legjobb csapat nyerte a salátástálat. Az a csapat, amelyik 5-1-re veri a Bayernt és a Werdert, 3-0-ra a Dortmundot, 4-1-re a Stuttgartot, a legtöbb gólt lövi, és saját pályáján tizenhat meccsből tizenötöt megnyer, egyértelműen megérdemli a győzelmet. Gratula!

Ezzel együtt a mai Bundesliga-délután nekem csalódást okozott. Gyakorlatilag 20 perc alatt minden eldőlt. Logikus volt persze, hogy a Werder nem nyúzta magát (hehe), mégse szimpatikus. Mint ahogy a békés gurigázgatás sem volt az a másik pályán az utolsó félórában. Lehet, hogy a Győr-Újpesttel jobban jártam volna.

sporttárs 2009.05.23. 21:24:58

Gratula a Wolfsburgnak, és Heinrichnek is az akkor bátornak tűnő tippért.

Mikor fordult elő utoljára a nagy bajnokságok valamelyikében, hogy első bajnoki címét szerezte egy csapat? Ki az, aki kapásból vágja a választ? :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.23. 21:35:53

Elsőre a Blackburn ugrott be (94-95), de a Deportivo győzelme közelebb van (99-00) - már ha így értetted a kérdést.

sporttárs 2009.05.23. 21:45:29

Én a Blackburnre tippeltem volna.
Azért nem sűrűn fogunk mostanában ilyet ünnepelni, kicsit sem baj, ha mégis megtörténik ebben az uncsi európai fociban. :) Még ha nyilván a nagyon gazdag csapat(ok) totális töketlensége kell is ilyen csodákhoz. :))

2009.05.23. 22:37:17

@sporttárs: FK Rubin Kazany :b ;)

sporttárs 2009.05.24. 08:23:21

@kroos: Hát igen, azt tudom, hogy ők is újonc bajnokok voltak amikor először nyertek, de őszintén szólva a nagy bajnokságokon a másik négyet értettem, igaz, nem definiáltam túl precízen. :))

Úgyhogy a válasz: a Loki. :)))

sörbarát 2009.05.24. 11:11:12

Nos most hogy vége lett a szezonnak, jöhentnek a pletykák, hogy ki kit fog megvenni, ki kit fog eladni, mi lenne a legjobb az egyes csapatoknak :)

Szal amit én hallottam madarak csicsergéséből:

Bayern Riberyt meg akarja tartani, és köré szeretne egy csapatot felépíteni. Szerintetek erre mennyi esély van? Mármint, hogy ő is maradni "akar" majd.

Előnyei szerintem: Bayernben tuti ő lenne a legnagyobb sztár, míg ha MU vagy Barcába (vagy esetleges Perez féle Real sztárcsapatába) megy , ott azért ez sztem nem így lenne...

Lojzi_ 2009.05.24. 13:23:33

1. A salátástál a legjobb kezekbe került, Bayern szurkolóként kifejezetten örülök, hogy idén nem mi nyertük. Gratula a Wolfsburgnak és respect ezért a gyönyörű tavaszért nekik, ennyi gólt termeli még Bundesliga szinten is unikum. (Vagy Jägermeister...)

2. A Gladbach bent maradt és ez is jó. Személy szerint a Cottbust sajnálnám, de a Nürnberg jobban kellene a ligának. A KSC, Bielefeld párosért nem kár, semmit nem mutattak idén.

3. Amit sajnálok, hogy a Hannover bentmaradt (ez már fordulók óta biztos, de akkor is), valamint, hogy a Dortmund lemaradt a nemzetközi szereplésről. Mondjuk nem a Hamburggal cseréltem volna ki őket, hanem a Herthával szívem szerint. Ha valaki, akkor ők biztosan nem fogják a Bundesligát méltóképpen képviselni a nemzetközi porondon.

A jövő:
A Bayern a pocsék szezon ellenére is második volt, szerintem a keret további jelentős erősítése nélkül (kapus és jobbhátvéd kell, Timoscsuk és Olics már zsebben) is toronymagas esélyese a Bundesligának, ha egy normális edző kezében a szekérrúd. Van Gaal-t én alkalmasnak tartom a feladatra.
Ami az igazolásokat illeti mezőnyben Hleb, Diego, Gomez, Zsirkov, Dzeko és Mertesacher célkeresztben, ha csak kettő-három összejön, akkor már Európában is van esély jobb szereplésre. Az meg világosan látszik a nevekből, hogy hová szeretnének erősítést. Ha nem is jön pl. Mertesacher, akkor is örömteli, hogy középső védőt is keresünk.
Ribéry, ha megy (szerintem egyébként idén nem), akkor jön annyi pénz, amennyiből lehet őt pótolni. Nem is pont Ribéry posztjára kell az ember, mert ott Schweini megtalálhatná a helyét, inkább középre a gyémánt csúcsába kellene egy klasszis.

Meglátjuk, hogy mit hoz az átigazolási szezon, de a VW pénzén azért a Wolfsburg is egyben tud maradni. Armin Veh kicsit tovább maradt Stuttgartban, mint kellett volna, de ettől függetlenül képes lehet a sikerre. A Wolfsburg mindenesetre Kandidat no2.
A harmadik nagy esélyes szerintem a Dortmund. Kloppo egy zseni, és nagyon szimpatikus, ahogy együtt pörög a csapattal. Egy-két jó igazolás és a 9 hazai x-ből 4-5 megvan, ami már 70 pont.
A Schalke is jobb annál, mint ahová a teszetosze management sodorta. Azt hiszem a legfontosabb erősítésen már túl is vannak. Ha Magath rendet rak, akkor elérhető közelségbe kerül a 4. tál is, a változatopsság kedvéért a harmadik csapattal.

A középmezőny rendkívül sűrű lesz mögöttük, ha a HSV nem adja el Petric-et és Trochovskit (amire egyébként látva az előző szezonokat, igenis hajlamosak), akkor ők is ott lehetnek.
A Stuttgart is képes lehet bárki ellen győzni, Babbel lendülete és mentalitása egy szerethető és élvezetes futballt játszó csapattá tette őket.

Akiktől viszont kevesebbet várok:
A Werder az idei szezonját fogja megismételni kupadöntők nélkül. Diego, Pizzaro és valszeg Mertesacher nélkül ez a csapat teljesen értékelhetetlen, 1-2 nagy győzelem semmire sem elég, csak arra, hogy minden élcsapat gombóccal a torkában várja a Werder elleni bajnokit. Özil nem Diego és lássuk be, Schaaf és a csapat kapcsolata is kifáradt már rég.
A Leverkusen-ben remek játékosok játszanak, de valahogy hiányzik tőlük a megbízhatóság. A vezetés ezt felimerte, mert Hyppia személyében rutinos védőt szereztek, de még két ilyen csóka kellene ahhoz, hogy valami legyen. Három rutinos játékossal viszont elől fognak visszaesni. Ennek ellenére, ha a DFB döntőt vesztik, akkor nemzetközi teher nélkül egy jó ősszel az Európa Ligáért folyó versenybe beszállhatnak (amit persze a végén elvesztenek).

A Hertha BSC-t nem véletlenül hagytam ki a felsorolásból. Szerintem süllyesztő.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.24. 13:25:14

nocsak, a hivatalos Bayern-oldalon megjelent Gomez, mint valószínű érkező....

...erre most iszok, de nem örömömben...

füligjimmy77 2009.05.24. 13:37:05

@Lojzi_: Olicról ugyanazt tudom elmondani, mint anno Kloseról, két évvel ezelőtt kellett volna. Zsirkov játékát nem igazán ismerem, cefet nagy gólakat lő időnként, ennyit tudok, Zé helyére Timoscsuk jó..vagy nem. A Wolfsburgból nem hinném, hogy jönne valaki, ha pont a Bayernbe adják az egyik "pengét", hülyébbek az átlagnál. Mertesacker nem klasszis hátvéd, ezt folyamatosan bizonyítja, Diego hogy férne el Ribery mellett (ha marad), Hleb, lásd: Olic. Ha ők jönnek, kicsit szorosabb lesz a verés a nyolc között. A köv. szezon nagy kérdései: a Schalke végre átlépi a saját árnyékát (nem), A Dortmund szerez e egy jó csatárt (talán), a Wolsburg továbbjut e a BL csoportjából (nem), a Bayern megnyeri a bajnokságot (nem). Az én pénzem most látatlanban a Stuttgarton van.

Dr Zoidberg 2009.05.24. 14:01:18

A picsába, nem futottunk be nevető sokadikként a zélre, és még csak meg sem vertük a vergődő szomszédokat, de legalább a Farkasok lettek a bajnokok. Megérdemelték. Nagyon.
Amúgymeg a fenti Gomez-témához: www.kicker.de/news/fussball/bundesliga/startseite/artikel/509148/

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.24. 14:35:48

Gomez jó választás a Bundesliga címhez, 15 gól körül bármikor letesz az asztalra + kétszer olyan motivált lesz Münchenben. A Bayern 2010/11-es szezonban lehet újra tényező - már ha okosan csinálják a dolgokat, de 20millió körül eszetlenség lenne Gomezért fizetni, európai mércével nézve max a felét éri.

drosiii 2009.05.24. 15:05:24

@heinrich: Gomez amit az EB-n nyújtott az elég gyér volt. BL-ben jobb lesz ennél? Mert hazai bajnoksághoz nyilván nem kell Gomez.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.24. 15:11:37

@drosiii: És amit Cé nyújtott az Eb-n az egetverő volt? :) Egy eseményből nem vonnék le abszolutisztikus következtetéseket, bár egyértelmű, hogy Gomez sosem lesz klasszis játékos. Ezért is mondtam az előbb, hogy a BUNDÁSBAN jó lesz - a hazai bajnoksághoz idén sem jött volna rosszul, ugye. 10M körül bőven ér, ha viszont húszat is kifizetnek érte, az dilettáns dolog lesz.

sörbarát 2009.05.24. 15:21:17

@drosiii: a francia csapat ugy áblokk leszerepelt EBn, mégsem lehet azt mondani, hogy csupa tehetségtelen játékosokból állna...

Gomez még fiatal (szerintem), így még tud hova fejlődni, ha BM-be megy, akkor szerintem már tényleg (szinte) csak rajta múlik, hogy mivé vállhat...

Persze nem szabad rögtön egekbe kürtölni a teljesítményét, de azért nem is szabad még szerintem egy ilyen focistát leírni, hogy későbbiekben már nem viheti semmire (pl. max BuLiban pár gólra jó)

drosiii 2009.05.24. 15:22:18

@heinrich: Cé nem nyújtott rossz teljesítményt az az igazság. Nem kötekedésből kérdeztem amit, hanem kíváncsiságból. És látom hogy bayernesek is fanyalognak neki rendesen. Bár láttam a tegnapi gólját, az dícséretes volt - de kellett hozzá a védelem.
De részben választ kaptam a kérdésemre. Köszönöm.
További érkezőkhöz: Olic mennyire válthatja meg a világot Münchenben? Miért lenne jobb mint Podolski?
Timostyuk és Zsirkov viszont jó választás lehet a német fociba. Stílus, erőnlét, minden passzol kb.
Ribery meg ha marad nagy kérdés. Úgy tűnik nekem, mintha kezdene eltűnni meccseken. kevés Bayern meccset látok, javítsatok ki nyugodtan, ha tévedek.

Mr HoW · http://emtv.blog.hu 2009.05.24. 15:33:51

@Titi120: "A DigiTv azonban nem elégszik meg ennyivel, a várhatóan júliusban induló adó számára információink szerint már megvásárolta a német Bundesliga közvetítéseinek jogait a Eurosporttól, vagyis magyar kommentárral, élőben augusztustól csak a DigiTv adhatja majd a meccseket. (A Bundesliga eddig az RTL-közeli Sportklubon ment, ám az európai közvetítési jogokat megvette az Eurosport. Tőlük szerezte meg a magyarországi közvetítés jogát a Digi Tv)."

Várjuk ki a végét.. :D

Vul-Kahn 2009.05.24. 15:42:06

@drosiii: Olic egyrészt jobb játékos is, mint Podolski, de a fő különbség a mentalitásukban van. Ez a srác olyan labdákért képes elindulni, és befutni, hogy az ember percekig csak bámul maga elé, és nem tudja felfogni, mi történt. Emellett az összjátékban is jó, beadni is tud, védekezni is, de a szíve tényleg elképesztően nagy. Ilyen küzdőszellemű játékos, (ha Kahntól eltekintünk) Effenberg óta nem fordult meg Münchenben. Hihetetlenül szerethető figura egy BuLi-fan számára. Kíváncsian várom, mennyit fog játszani, és fogja-e tűrni, ha esetleg huzamosabb időre a kispadra szorul.
Amúgy én Podolskit is kiváló játékosnak tartom, szerintem legalább 15 gólig fog jutni jövőre, és nem hiszem, hogy nem fog még egyszer a Kölnnél nagyobb csapatban is játszani.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.24. 15:50:26

@Lojzi_:

Szerintem nagyon korai még a jövő idény esélyeiről beszélni. Ki gondolta volna például tavaly ilyenkor, hogy a Wolfsburg lesz a bajnok, a Werder Bremen pedig a tizedik?

A Wolfsburg jövője számomra például hihetetlen lutrinak tűnik Magath nélkül. Elképzelhető, hogy az élbolyban tudnak maradni, de számomra minden további nélkül az is, hogy beletörik a bicskájuk a kettős terhelésbe, és még a Werder idei teljesítményét sem tudják hozni majd. (Nagyon kevés európai élcsapat bírja magas szinten a kétfrontos küzdelmet. A Bremen és a Hamburg például szerintem sokkal előrébb végzett volna, ha olyan lazán beáldozzák a nemzetközi szereplést, ahogyan azt tavasszal a farkasok tették.)

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.24. 16:32:03

@Csöncsön: Ha Veh lesz az edző(, mert állítólag ő lesz), akkor neki már van tapasztalata a kettős terheléssel kapcsolatban(lásd Stuttgart bundást szomorító teljesítménye a cl.-ben)

Uli már nagyon egyértelműen beszélt Gomez és Bayern frigyről, tehát valószínű, hogy ő megy hozzájuk.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.24. 16:49:04

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: igen, tavaly 25-öt utasított vissza VfB, és ha Németországon kívülre adják el, akkor valóban 30 milla az ára, de ezt már nem is mertem feltételezni. Ha kifizet ennyit a Bayern, törénytelenül ki fogom Uliékat röhögni :))

sörbarát 2009.05.24. 17:10:12

@heinrich: nézzük a jó oldalát, legalább egy kisebb csapatnak is lesz költőpénze :D

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.24. 17:59:44

@heinrich: http://www.spiegel.de/sport/fussball/0,1518,626540,00.html
Itt azt írják külföldre fixen 35 milla van a szerződésben :)

avenger13 2009.05.24. 18:14:43

gomezről annyit, hogy szerintem pont ő nem kell a bayernbe. van toni, klose, olic (müller). Ezeknek lazán kell hoznia a bundást gomez nélkül. Rajtuk kívül olyan csatár kéne aki nemzetközi szinten jobb az eddig említett csatároknál. Ez nem Gomez, lehet nagyon jó játékos lesz, szép gólt rúgott nekünk, de nem tudnék jelenleg olyan csatárt mondani a BuLi-ból akit bayern színekben szeretnék jövőre látni. Persze, ha Gomez a Bayernnel a bl gól királya lesz jövőre, akkor mindent visszavonok (kivétel ha a sportingnak lő egy 10est). Az meg röhej, hogy mennyit kérnek érte. Ribery került a bayernnek 35 millájába. LOL! Én 10et adnék érte max, ahogy heinrich, hogy legyen egy 6. csatárunk is, és ne kelljen sérülések esetén 4-5-1-et játszani.

@drosiii: Ribery nem tűnik le a meccseken, mindig sokat tesz hozzá a csapat játékához de idén az egész csapat szürke unott és szar volt. Ebbe Ribery is beletartozik de ő csak unott volt így is messze az idény legjobbja a bayernből. Rohadtul unták a játékot, egyedül Sosa és Lell nem de ugye ha a hülyeség szorgalommal párosul...

drosiii 2009.05.24. 18:19:11

@avenger13: Oké :D Elfogadom akkor hogy a többiekbe unt bele. Utolsó mondatod meg odaver...

értelmetlen_nevű 2009.05.24. 18:27:14

@avenger13: csak az a baj, hogy egyenlőre nem igazán vonzó a bundesliga az igazán nagy játékosok számára. Én is bírnám, ha Ibrahimovic játszana Toni helyett, csak sajnos nem ez a realitás. Pedig nagyon kellene egy Elber szintű csatár.

avenger13 2009.05.24. 18:32:50

@drosiii: egyébként riberyt csak azzal lehet megtartani, ami úgy néz ki sikerül (a vezetőség nyilatkozataiból ítélve), ha jelentős átalakulás lesz nyáron, azaz tényleg építenek köré egy csapatot. Olic szerintem jó igazolás, tipikusan az a csatár, akit ha becserélek széthajtja a lelkét és gólokat tud szerezni, amire Podolski nem volt képes, holott a képességei megvannak hozzá. zsirkov és timo nagyon bejöhet, mindkettejüket üdvözlöm a csapatnál, sokkal erősebb lesz a védelem velük. Középső védőnek nem Mertesackert hoznám, mert a rendesen összerakott védelem, tud védekezni, tavaly láttuk. Demichelist helyre kell pofozni, hogy ne cselezzen meg okoskodjon hátul. Jöhet újabb középső védő, de elsősorban Brenoval kell kezdeni valamit vagy kölcsön, vagy épüljön be (a kieső jelöltek ellen is max csereként játszhat ami hülyeség), mert utánpótlás hamarosan kelleni fog. Meglátjuk, hogy ki jön még, személy szerint nagy népvándorlásra számítok a kiadás bevétel oldalon egyaránt és egyértelműen mínuszban fogunk zárni.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.24. 18:35:40

@avenger13: ribéry 25 milla volt, nem 35.

"unták a játékot, egyedül Sosa és Lell nem de ugye ha a hülyeség szorgalommal párosul... "

:)))

az meg minimum érdekes, hogy Toni mi a fenének maradna itt, ha jön Gomez, pláne, ha a rangsorban elé jön, illetve Gomez minek jönne ide a Klose-Toni duó mögé.

az ára meg remélem, vicc. adjunk inkább játékost, Lell például olyan a keretben, mint a krokodilok felett ereszkedő hőlégballonban a zongora.

avenger13 2009.05.24. 18:37:41

@értelmetlen_nevű: ezt nagyon jól tudom én is. Villat a süllyedő Valenciából se tudjuk elhozni 100 milláért se, mert a realba fog menni, vagy a liverpoolba. :) De amikor Elber játszott sem volt vonzóbb a buli mégis volt elberünk. egy riberyt ide lehetett hozni. A csapatot építeni kell, nem ibrat vagy etoot kell leigazolni, hanem Benzemat, (rá pl. látok reális esélyt mert a barcában sokkal kevesebb lehetősége lenne a messi etoo henry trió mellett) vagy olyan játékost mint Elber, aki megnyeri nekünk a blt. :) Nem volt nagy sztár, de szeretett itt játszani, és hiába nem került be a brazil válogatottba rendszeresen, élmény volt nézni mit tud a labdával. A példa adott, én adok nekik időt, csak azt szeretném látni, hogy értelmesen építenek egy csapatot, és eladják Lellt.
Ja szerintem új kapusunk is lesz.

avenger13 2009.05.24. 18:39:37

@mocsing: a lényeg: senkinek nem kell gomez. jó játékos, csak van nála jobb 3 csatárunk már most. vagy legalább vele egy szintű, ebből nem kell még egy.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.24. 18:45:42

@avenger13: épp erre céloztam, hogy ha ő jön, akkor Toni szerintem elmegy, mert három kb egy szinten lévő ember lesz totálisan ugyanarra a posztra és az egyiküknek sem kényelmes. láttunk már persze ilyet, meg jó is, ha harcolni kell a helyért, csak Toni öreg padozni, plusz egy nyikkantásába kerül és helye van mondjuk a milannál.

értelmetlen_nevű 2009.05.24. 18:51:00

@avenger13: Gomez egyetlen előnye, hogy elég fiatal. Én Zaratet szívesen látnám Bayern mezben, szerintem olcsóbban is kijönnénk vele.

avenger13 2009.05.24. 18:59:34

@mocsing: ez valószínű.

@értelmetlen_nevű: ez igaz, de attól még nincs rá szükség, mert a másik 3ból egyet tudunk pótolni később is. szerintem zarate jó megoldás lehet, keveset láttam játszani, így annyira nem ismerem. De Gomezzel is pont az a baj, ami pl Tonival igaz Gomez jobban bánik a labdával, hogy a jelenlegi csatár kettősünk nem tudja nagyon helyzetbe hozni magát, hanem őket kell helyzetbe hozni, egyébként ezen a téren Toni sokat fejlődött, most már néha legalább másokat helyzetbe tud hozni, viszont az előző idényéhez képest nagyon leromlott a befejezés mutatója. Rém gyengén old meg pár dolgot, ami tavaly simán ment neki.

Vul-Kahn 2009.05.24. 20:36:28

@avenger13: "a lényeg: senkinek nem kell gomez."
Na most lehet ellenem fog fordulni a teljes Bayern-szurkolósereg, de én igenis megvenném. Nem mindenáron, de mondjuk 15-16 milliót simán adnék érte. Eladnám Tonit, mert most még el lehet, talán kapnánk is érte 8-10 milliót a Milantól, vagy a Firenzétől. Gomez a válogatottban elég gyengén játszik, ez igaz, de a bajnoki teljesítménye egészen elképesztő, idén az UEFA-kupában is rúgott 6-ot, és amikor végig lettek verve a BL-csoportkörben, akkor is 4-et. Abba nem mennék bele, hogy jobb-e összjátékban, mint Toni (sztem egyébként igen), nincs nagy jelentősége. Annyi gólt szerintem nemzetközi porondon is tudna rúgni, mint az olasz, a BuLi-ban meg biztos. Ezenkívül német, fiatal, és talán akkora fizetést sem kellene neki adni, mint Toninak.
No mind1, akkor sem fakadnék sírva, ha maradna Toni (akkor tényleg ne jöjjön Gomez), egy 4. csatár meg a fentiektől függetlenül kell. Én is el bírnám képzelni például Zaratét, vagy Pandevet. Sírva akkor fakadnék, ha nem igazolnánk kapust. Adler és Akinfeev a jelöltjeim.

értelmetlen_nevű 2009.05.24. 20:45:01

@Vul-Kahn: Butt nem olyan rossz. Nekem Neuer kéne, de a kötsög Schalke előbb adná el Albániába, mint nekünk.

Egy Toni-Gomez cserében én is benne lennék, feltéve ha nem kellene sokat ráfizetni. Esetleg Toni-Mutu csere, bár a román is elég öreg sajnos.

Vul-Kahn 2009.05.24. 21:09:46

@értelmetlen_nevű: Ezért nem is írtam Neuert, bár én is szeretném, de se az S04, se ő nem akarja, hogy hozzánk jöjjön.
Mutu is simán jöhetne tőlem, tényleg nagyszerű focista. Viszont ő szerintem Tonival alkotna jó párost, így Klose válna feleslegessé. De én inkább engednék el egy külföldit egy németért, mint fordítva.

Lojzi_ 2009.05.24. 21:21:55

A Bayern idén a legkevesebb játékost alkalmazta a szezon során a Bundesligában. Ez csak a mennyiség oldala.
A minőségről még nem is beszéltünk!
Néha amikor végignéztem a padon, akkor elképedtem, hogy most ez a Bayern padja, vagy a Bochumé.
(Kraft, Lell/Oddo, Sosa, Ottl, Borovski, Breno, VanBuyten, Müller, Podolski)
Azt szokták mondani, hogy a sikerhez minden posztra kell két nagyjából egyforma játékos. De kérdem én:
Hol láttok a fenti névsorban Ribéryt? Klosét? Tonit? Lahmot? Luciót? Zé Robertót? Schweinit?
Sehol. A cseréink nagy része nem Bayern szintű játékos, így nem volt egyik posztért sem komoly verseny.

A védelemben igenis jól jönne egy (netalántán kettő) minőségi középső védő, ami Mertesacherre egyrészt igaz, másrészt, külön öröm, hogy még német is. Demichelis ettől javulna a legtöbbet. Ha nem Breno ülne mögötte a padon, akkor az minimum motiváció. (Mertesacher sem hiszem, hogy összefosná magát, ha a Demichelis-Lució pár van előtte. Az egyik öregszik, könnyebben sérül és kevesebbet bír szezonról-szezonra, ha idén nem, akkor jövőre, vagy azután, de Lució lenyomható. Demichelis meg ha így folytatja, akkor nem van Gaal, hanem Scholl lesz a mestere...)

A csatárposzton ugyanez a helyzet. Idén a szezon elején Klose, sérülése után pedig Podolski és Toni nem tudott olyan napot kifogni, hogy egy pár fordulón keresztül a padon gondolkodnia kelljen, mert nem volt alternativa. Toni motivációjával ettől függetlenül szerintem nem volt baj, Podolskira például ugyanez annyira már nem igaz... Ha jön Gomez, akkor harc lesz. Lehet, hogy ez elől az olasz elfut, de akkor meg az ő helyére kell egy negyedik klasszis.
Gomez alternativája lehet Toninak és Klosénak, mint befejező csatár. Lesz közel 50 meccs jövőre kell a két posztra a három játékos.
Olicra inkább az előkészítő, középpályáról odaérkező szerep vár és ebben a szerepkörben valamelyest Klose alternativája lehet. Sőt, hátrányban három csatáros játékhoz egyenesen kötelező, hogy Olics legyen az egyik a háromból, mert őt kell a 4 közül legkevésbé kiszolgálni.
Ráadásul Gomezre ugyanaz igaz, mint Mertesacherre. A (papíron) előtte lévők nem lesznek már sehol sem, amikor neki még mindig szezonjai lesznek a most aláírt szerződés idejéből.
Müllert nem tudom hová tenni. Ha van Gaal-nak van esze, akkor a Hannover, meg a Köln, meg a 'Gladbach ellen, valamint a német kupa kezdő fordulóiban kezdőként; magabiztosan nyert komolyabb meccseken meg csereként kipróbálja. A Bayern első csapatában őrá egyelőre nem szabad építeni, hogy hátha felveszi a ritmust.

Jöjjenek csak a minőségi játékosok.
A távozók kérdése is érdekes. Rensing szerintem augusztusra már csak egy rossz emlék lesz, ahogy Sosa is. Ha Zé marad, akkor Ottl és Borovski helyében is dobbantanék. Ha nem két vkp-vel áll fel van Gaal, akkor a legjobb esetben is csak 4. és 5. a sorszámuk. Márpedig, ha a Diego-sagából csak annyi igaz, hogy Ribéry mellé keresünk egy klasszist, aki kellő fantáziát és kiszámíthatatlanságot vinne a játékba, akkor 2 hely (Ribéry + másik irányító) eleve foglalt és könnyen lehet, hogy gyémánt lesz belőle, hogy Schweini, vagy Olic is a pályán lehessen, ha már vannak.

Altintop sok poszton bevethető és nagy szíve is van, valamint bátran lő is, így szerintem marad, de a (bőr)gatyót fel kell kötnie.

Baumjohann szerintem a Schlaundraff tipikus esete. Félszezonnál leigazolja egy edző, akit később kirúgnak, majd otthon rágja a körmét minden reggel, amikor kinyitja a lapokat és látja, hogy leendő klubja kiket igazol arra a posztra, amiről két hónapja még azt hitte, hogy az ő bérelt helye lesz....

avenger13 2009.05.24. 21:50:49

Vul-Kahn: tonit nem kell leírni egy rossz idény miatt, pláne, hogy az egész csapatnak nem ment. szerintem sokkal jobb csatár mint gomez, egész egyszerűen azért, mert mindenhonnan és minden testrészéről a kapu felé pattan a labda. Gomeznek volt egy jó idénye hosszú távon még nem bizonyított legalábbis nekem nem. Kell a verseny a padon, de nekem az a legfőbb bajom, hogy gomez ugyanaz, mint Toni és Klose. Befejező csatár. Ezzel nem megyünk sokra pl egy angol csapat ellen. A baj akkor lesz, ha meg kell csinálni egy cselt, vagy magukat kell helyzetbe hozni. Erre egyedül Olic van ott. És ez kevés. Ezért nem kell Gomez. Kell egy olyan csatár mint Elber. azt támogatom, hogy németekkel töltsük fel a keretet de nem mindenáron.

Kapus kell, ez tény kíváncsian várom kit találnak.

Lojzi:

Remélem észbe kapnak és értelmes játékos politikába kezdenek ha később nem is Uli év végi távozása után. Lell, Sosa, Borowski, Ottl mehet amerre lát. Ha kell valakinek egészségükre. Visszahoznám Kroost. Müller, Baumjohann, Breno minden már megnyert meccsen játszhatna gyakoroljanak, mert nem akkor kell majd bedobni őket, amikor a barca ellen sérült mindenki. Kroos szerintem nagyon sokat fejlődött, játszhat már komolyabb meccsen is. Kell hátvéd. Középre is jöhet, de nem kell sok, mert idén ugyan Micho ülhetett a babérjain, de van buyten igenis alternatíva, csak klinsmann szart rá, és sérült is volt. Még gólokat is fejel ami szintén nem hátrány. Rotálni kell. de ugyanez igaz minden posztra, nem azért, hogy ne érezze kényelmesen magát mindenki, hanem azért, mert ennyi meccset nem lehet 100%on lehozni. Pihenjen mindenki kicsit, mert ráfér. Kevesebb sérülés, és amikor kell lehet maximumot nyújtani. Ugye a távozók helyett jön eddig olic, tímo, remélem zsirkov is. De kell szélső védő, csatár és ugye középpályára is rá lehetne erősíteni. Zét meg kell győzni még egy évről, mert nagyot játszott idén is. Középen le kell szokni a 2 védekező középpályásról mert pazarlás, zé mehet támadni nyugodtan. Altintop jó, meg kell tartani, csak ne sérüljön meg ennyit. Ekkor már lehet variálni és rotálni is.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.24. 23:53:27

@Lojzi_: MertesacKer (csak azért javítom, mert annyiszor leírtad h-val, hogy a végén, így írják majd a Bayern mezére :) )

kroos 2009.05.25. 07:52:11

@Vul-Kahn: ,,Nem mindenáron, de mondjuk 15-16 milliót simán adnék érte."
és ha ennyiért lehetne venni pl. quajarellát vagy martinst vagy ilyesmit?

kroos 2009.05.25. 07:55:03

@Lojzi_: csak annyi hogy szerintem Lució-t alábecsülöd.

Lojzi_ 2009.05.25. 08:26:40

@kroos: Nem becsülöm alá. Az egyik legkiválóbb játékosunk. De túl van már a 30-on és az idő nem kegyelmez senkinek sem.
Ha 25 éves, megbízható, jól fejelő védő lennék, mint amilyen Mertesacker, akkor nem hátrálnék meg a feladattól.
De az igaz, hogy elsősorban nem neki, hanem Michonak lehet több félnivalója, ha tényleg bőrgatyát húz a srác.

Roeder 2009.05.25. 12:25:30

most olvasom nso-n,hogy breno szeretne elmenni egy évre kölcsönbe(mondjuk nemtom mennyi az igazságtartalma).az AZ-el és psv-val tárgyalunk állítólag.
szerintem ez jó ötlet,szerezzen egy kis rutint egy gyengébb bajnokságban.inkább minthogy megint üljön egy évet a padon,elmenjen a kedve az egésztől és eligazoljon máshova.pár év múlva szerintem nagyon jó játékos lesz belőle.

avenger13 2009.05.25. 12:43:57

@Roeder: nagyon is támogatom a döntést, baumjohannt hozzá lehetne még csapni. Itt úgysem jut szerephez egy darabig annak meg semmi értelme, hogy padoztassunk egy tehetséget. Müller esetében is elgondolkodnék ezen. Pláne ha Olicon kívül jön még egy csatár. Gourcuff nem akar a Milanba visszamenni, jöhet ide. :) Pl. Őt nem lenne nehéz a bordeauxból elhozni. Vagy akár Juninhot a Lyonból.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.25. 12:52:18

@avenger13: Juninho 34 elmúlt

@kroos: martins nem lenne hülyeség.

az biztos, hogy nonszensz ez a 20 millió feletti agyalás gomezért. 15-nél többet akkor se ér, ha Ribéry szerelmes belé.

kroos 2009.05.25. 12:55:23

@mocsing: toninél is mindig az jut eszembe hogy ,,uristen hogy lehet valaki ilyen haszontalan a mezönyben...de gomes azért gyorsabb nála,mindenesetre szerintem egy ilyen stilusu csatár sem ér többet 20 millionál.
Ahhoz univerzálisabbnak kell lenni.

füligjimmy77 2009.05.25. 12:57:00

Borowskit miért akarja minden Bayern drukker világgá zavarni? Ahány meccset láttam ebben a szezonban, csereként beállva mindig lendületet adott a középpályának, gólokkal, gólpasszokkal se maradt adós, ahhoz képest, amenniyt játszott. Olic is 30 éves nem győzöm hangsúlyozni, Gomez nem Toni helyett jön, hanem Toni után, mert ugye ő se lesz fiatalabb.

kroos 2009.05.25. 12:59:34

@füligjimmy77: Olic azért jön amiért Boro is jött.
ingeyn voltak és kész.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.25. 13:06:42

@kroos: engem nem zavar a mezőnybeli nulla teljesítmény, ha a helyzetét berúgja. Makaay is ilyen volt, szerettük is nagyon. nincs nekem bajom Gomezzel, csak ne hozzák ide fix kezdőnek és FŐLEG ne ennyiért. a 20 milla is hatalmas túlzás.

kroos 2009.05.25. 13:13:35

@mocsing: igen tavaly ezért találtuk jobbnak Tonit.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.25. 13:22:50

@avenger13: Zarate nem is azonos poszton játszik Gomezzel, Klosével és Tonival, ő nem center. Az inkább Pandev és Rocchi a Lazionál.

avenger13 2009.05.25. 13:46:42

@popp: és ezt hol írtam? azt mondtam, hogy jó megoldás lehet, a többi gomezről szól. ő játszik közel ugyanolyan szerepet mint Toni, Klose. :)

@mocsing: ez igaz. Toni tavaly mindent brúgott, néha még szép megoldásai is voltak. Idén többet passzol, néha nagyon jól csinálja. A helyzetkihasználása az egész csapatnak szar volt. Meglátjuk jövőre milyen lesz, egyy koncentrált motivált csapatban nagyon jó befejező csatár. RvN-től sem várja senki, hogy védekezzen és irányítson.

@füligjimmy77: lehet, de max. 10-et 15öt adnék érte. A stuttgartnak ér ennyit, nekünk nem. Toninak még lehet egy vagy akár két jó szezonja is, fiatalabb már nem lesz, de a pótlására nem kell most ember. Továbbra is univerzálisabb gyors cselezni is tudó csatárt szeretnék még.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.25. 13:48:38

@avenger13: Nem írtad, csak Gomez alternatívájaként emlergetted, félréretettelek, bocs.

avenger13 2009.05.25. 13:59:56

@popp: épp fordítva gondoltam, mármint, hogy ő jó lenne, mert nem olyan mint gomez. semmi gond. :)

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.25. 20:32:47

Mit akartok Neuertől, amikor úgyis jön az isteni, cuki Adler. 10-12 misi, meg Gomezért 30, aztán jó.

@heinrich: megvolt a verés, meg az öt pont, jöhet a poszt.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.25. 20:48:45

@Rekordvizemeister: fúú, de nyűgös ma este valaki :)

Arra azért kíváncsi leszek, hogy Magath mennyit fog eltapsolni az első évben, és ez változtat-e valamit a hozzáálláso(do)n. Az biztos, nekem semmi gondom nem lesz vele, egy erős Schalke csak még jobban megkavarná a dolgokat.

avenger13 2009.05.25. 21:17:49

@Titi120: én is ezért örülök neki. végre valaki akinek tekintélye van, és úgy odavág a kispadra ha rinyálsz mint a szart. A játékosállomány nagy része rendben, erősítünk, helyre kell rakni mindent, és készen áll a nagy csapat. utoljára két évvel ezelőtt vártam ennyire a szezon végével a következő szezont. :) Persze ezt úgy értve, hogy kíváncsi vagyok kik jönnek és mi lesz a csapatból, tavaly nem számítottam semmi változásra csak klinsiben bíztam botor módon. :) Egyébként én nem utálom, még nem konfrontálódtam vele. :)

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.25. 21:26:07

@heinrich: ááá, csak vicc
Amúgy is lassan kibújt már a szög a zsákból.

Magathot továbbra sem tartom szimpatikusnak, de a wolfsburgi győzelem (főként a módja) megborította a kvalitásáról gondolt dolgaim.

Nem hiszem, hogy agyon költekezné magát, a VW-val ellentétben itt azért igenis megvan a Top3-as mag, 5-6-7 nagyon jó játékos. Egy nagy igazolást várok (10-es posztra) a többi inkább kicsi és érdekes lesz. Szükség van rá, mert tavaly december óta nem nagyon mentek a transzferek (azelőtt viszont nagyon).
Szóval nagy pénzeket nem fognak költeni, de mindegy is, az imidzsünkön sokat nem tud rontani, viszont javítani annál inkább.

Titi120 2009.05.25. 21:58:10

@Rekordvizemeister:
A védelem az, ami elsősorban rendben van, de a középpályára és a csatársorra is ráférne már egy kis frissítés.
Egyébként van hír arról, hogy a Gazprom mennyire kíván a zsebébe nyúlni ?

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.25. 22:08:08

@Titi120: Ez kb így van, igen. Magath a 4-4-2-t preferálja, irányítóval, amolyan gyémánt alakban.
A védelem komplett megvan (talán balbekk kell), a középpályán Jones fix, elől Kurányi (Magath alatt lett belőle BuLi spíler!) Farfán kettős sztem nem rossz. A hiányzó 3 poszt mind középpálya, ebből főleg az irányítóhoz nincs közünk, a többi papíron Streit, Rakitic, Engelaar, Westermann, (Pander elől?) meg tudja oldani. De itt lesz nagy mozgás.

avenger13 2009.05.25. 22:17:16

@Rekordvizemeister: azért azt ne felejtsd el, hogy egy új edző alatt megtáltosodhatnak a jelenlegi játékosok is, egy-két igazolással, némi rendrakással ez a játékos állomány sokkal többre hivatott, mint pl. a herthaé akik 4.ek lettek idén, ami szerintem szomorú. Nem Palitól sajnálom, csak egyszerűen a cottbus szellemesebb támadójátékkal rukkol elő. nézhetetlen gyakorlatilag minden meccsük.

Lencse. 2009.05.25. 23:51:46

@Titi120: A lényeg a 2. bekezdés 2. mondatában van. :)

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.26. 00:53:55

@Titi120: Vielen Dank für den Link ! tényleg nagyon jó cikk ez a Bedétől

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.26. 01:03:51

@Basti: Azért akad benne Barca-fan elfogulás. Például Mourinho hasonló erősségű keretből kábé ugyanazt érte el a Chelseanél, mint Van Gaal a Barcánál. Két egymást követő bajnoki cím, nemzeti kupagyőzelem és mindkettőnek az elődöntő volt a csúcs a Bl-ben. A Portóval meg az Ajax-szal UEFA-kupát és Bl-t nyerni pedig ugyanakkora bravúr. Mourinho Alkmaar szintű csapatnál sem volt és nemzeti válogatottnál sem, úgyhogy ezekben a szegmensekben nem tudjuk összehasonlítani őket.

On.

sörbarát 2009.05.26. 01:09:20

@Rekordvizemeister: kiváncsi leszek, hogy a Wolfsburgban sok gólos, nyitottabb meccseket játszó Magath hogyan fog majd érvényesülni egy olyan játékosállományhoz, ahol a kevésgólos védekezéses stílus a divat...

Wolfsburg meccsen volt a legtöbb gól (121) a BuLiban és az S04ben a legkevesebb (82), Hannover (végére Huszti nélkül!!!) több gólt lőtt mint a Schalke, ez most komoly volt a Schalke részéről???

Csak hogy ne csak Bayern szidás legyen mindig :)

kroos 2009.05.26. 07:56:38

@Titi120: ,,Guardiolatól olvastam a minep egy pár éves nyilatkozatot, abban nem igazán igy emlékezik vissza Van Gaalra.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 08:52:42

@sörbarát: sztem nincs olyan, hogy kevésgólos játékosállomány.
Slomka is masszív védekezésre + erőfocira építette a taktikát, Ruttennél maradt a védekezés, de azért Buyóék alatt 15m/30g, pedig taktikailag nem csinált semmit.
A H96 kétszer annyi gólt kapott, mint mi. Lehet hogy itt utálni fognak, de nekem egy végig kontrollált 1:0 jobb, mint egy 5:4, nem vagyok külső szemlélő, sem Barcelona szimpatizáns.

Persze a mondandód alapja nagyon is igaz, ez nagyon kevés volt, de remélem ez csak egy kicsúszott eredmény. Mivel nem a nulláról kell kezdenie M-nak, én egy elsőszezonos, stabil 4.-5. hellyel elégedett lennék.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 09:39:20

@Rekordvizemeister: A Bayern érdeklődik Neuer iránt. Nem mondott valami olyasmit N., hogy oda nem megy/nem menne?

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 10:31:39

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:
Megint a média kavarja a szart.
A Blöd már írt 4-5 hete is róla, akkor kinevette őket Manu. De most kurva érdekes véletlen folytán egyszerre érdeklődik a Bayern és kapott lehetőséget a válogatottban (amit előtte többször tagadott a gerinces Löw). Ez is egy Bayern sajátosság, én ezért gyűlölöm őket, nem a hülye bajor klisék miatt, hanem az összefonódások/befolyásuk miatt. Kahn persze megy a válogatottal, meg Löw is lehet örökös válogatottságok kínál neki.
Manu lassan 20 éve van a klubban, az utolsó mentsvára annak, hogy létezik még klubhűség. Utálja a Bayernt, ott volt a lelátón 2001-ben, ha elmenne a B-hez, több, mint egy világ dőlne össze bennem. Azt jelentené, hogy mindent a pénz irányít, csak a pénz.
De kizártnak tartom, hogy az eddigi életét, baráti körét, szurkolói támogatását feladja +2-3 millióért, meg a válogatottságért.
Számára a világ legnagyobb élménye lenne a Schalkéval bajnok lenni. Utána meg várja Európa bármely nagy csapata.

Aztán nem mondok semmit, mert Hamitról sem gondoltam volna.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 11:06:25

@Rekordvizemeister: Azért te is mindig a Bildet, Löwöt vagy a Bayernt találod meg, pedig máshol vannak a bajok:
http://www.kicker.de/news/fussball/bundesliga/startseite/artikel/509235/
Úgy teszel sokszor, mintha mindenkinek az elnne az érdeke, hogy a Schalke lenn maradjon, pedig szerintem ez hülyeség, még a Bildnek is az a jó, ha van kihívója a Bayernek. Uli pedig minden klubbot leakar nyomni nemcsak a 04-et.
Ha Neuer elmegy a Bayorokhoz, akkor ő csinált segget a szájából és nem a Bild/Bayern/Löw kombó. Mellesleg a Bayernek szerintem nem Neuer kéne, hanem egy "kész" kapus. N. simán Rensing sorsára juthatna.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.26. 11:49:33

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ha Uliék így kicsesznek Rensinggel, ráadásul még megveszik 30 milláért Gomezt, akkor a legnagyobb segg a kolbászos szájából lesz. sztem.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 12:21:12

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:
Előre gyorsan leszögezem: valóban érzékenyebben reagálok bármilyen hírre, de ennek megvan az alapja.
Nem ez lenne az első eset, hogy pénz, siker és hírnév ígéretében elcsábítják a játékosokat. A Bayern védekezése éppoly elfogadható ("hiszen nálunk lehet csak bajnokságot, BL-t nyerni"), mint az én támadásom feléjük.
Egy Nigbur, Rost, Lehmann sosem volt kapus, amíg a Schalkénál volt, de rengeteg példa van még, a fasz badeni Löw alatt minden hoffenheimit meg stuttgartit fél szezon után beválogatott, a lengyel Podolski felpofozhatja a meccsen a csk-t, de elmenni a lelátóról (miközben az ősellenfél stadionjában mindenki köpköd rád) főbenjáró bűn. Träschek, Weissok kapnak azonnal lehetőséget, Jones, Kehl meg sehol sem. Gomez 13 meccsen nem talál be, Klose a bajnokságban szintén, de más esélyt sem kap. Neuerről eddig senki sem beszélt, sőt, Löw azt mondta, senkit sem visznek el az U21-es EB keretből... nem ez az első csúsztatása Jogi "csak a teljesítmény számít" Löwnek.

A Blödnek minden mindegy, a legfontosabb, hogy olvassák az újságot, ezért bármire képesek (anno ugye beszopták, amikor feltörték a hivatalos oldalt és "Kurányit eladták", rákérdezés nélkül kitették az oldalukra, hogy elsők legyenek), szenzációval és botránnyal lehet eladni a lapot (meg csöcsökkel), sok embert pedig csak a Bayern, a Schalke és max a BVB érdekel, a többi, igen a Werder, a HSV stb sem. Magath miatt is minket szidtak, hogy mekkora köcsögség bejelenteni, pedig senki egy árva szót sem szólt. A Kahn témát is a Blöd találta ki. De millió más példa van.

Abban teljesen igazad van, hogy a klubon belül komoly gondok vannak, de ezt tetézi a média faszsága. A HSV-t alig baszogatták, hogy elbaszott mindent, a Werder 10.-ik lett 2. után, azt lehet, ők is szívnak mindenhol. Már most olvasom a hivatalos fórumban, hogy egyes emberek szarhoz hasonlítják Neuert, pedig sztem még nem is beszéltek a bajorok vele. Még nincs kontakt, lehet elküldi a picsába őket, de már megy a susmus. Ez a média hatalma. Kiemelten minket baszogatnak, míg másokat nem. Ezt nem lehet tagadni.

Neuer nem jut Rensing sorsára, azért mert Rensing egy közepes kapus (H96, BMG szint), Manu pedig egy óriási tehetség. De tény, ha elmegy, akkor ő csinál segget a szájából.

avenger13 2009.05.26. 12:33:23

@Rekordvizemeister: bármily furcsa sok mindenben megtudlak érteni. A bayernnek ugyanolyan sok esetben nincs esélye játékosokat leigazolni/megtartani mint a schalkénak. igaz néha más szinten. Ugyanakkor én azt is fontosnak tartanám, amit te is említettél. Klose se jött sokáig, mert a bayern, de belátta, hogy eredményt itt lehet elérni. Én örülnék a legjobban, ha lenne 3-4 csapat a buliban akik meg tudják szorongatni a bayernt, és a blben tényezőkké tudnak válni. De ez jelenleg senkire sem áll fenn. Sajnos. Ha a pénz lenne minden, nem hinném, hogy a gazprom ne tudna annyit Neuer zsebébe tömni, amennyit uliék. Nem erről van szó. A sikerről. Lehet várja valamelyik európai nagy csapat, de a bayern is ezek között van, csak ugye német. Mennyivel jobb ha a chelseaben köt ki? nem lehet ugyanezt mondani rá? mármint hogy a pénz irányít mindent? Sokkal jobb lenne, ha a 04el el tudna érni sikereket, és nem menne sehova. de amíg ez nem áll fenn, addig nagyon is vonzó lesz a bayern németoban és nem csak a pénz miatt.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 14:09:33

szerintem Neuer egyrészt nem fog a Bayernbe menni, másrészt már az is inkompetens vezetőkről (de minimum hozzáállásról) tanúskodik, ha tényleg elkezdik ostromolni. aligha fogadnák el Münchenben. örülni se tudnék neki.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 14:16:50

Gomezt öt és fél millió euróval többért akarjuk elhozni, mint amennyit Diegoért a zebrák fizettek. hiába demagóg ez így, akkor is nagyon durva.

ez az évtized vicce lesz, hamut szórva a fejemre várom.

pont a legfőbb erényüket fogják szembeköpni Uliék, ha ezt ebben formában meglépik.

kroos 2009.05.26. 14:30:19

MEG IS VETTÜK................pppppppppppppp

kroos 2009.05.26. 14:33:05

picsába picsába picsába!!!!!!!!

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 14:34:26

@mocsing: nah, remélem van itt VfBler, akkor átveszi tőlem a stafétát :)))

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 14:44:53

@Rekordvizemeister: nem kell átvennie, ha ez tényleg igaz (mármint hogy ENNYIBE került :( ), akkor a stafétával a kezemben magam fogom púposra verni Uli fejét a szavak erdejében. mekkora beteg, képzavaros mondat lett ez...

és Gomez hiába fog a következő 5 idényben mindig 18 gól felett rúgni, 23 éves csatárt nem veszünk úgy, hogy a terveinkben nem az szerepel, egyszer többet fog érni a jelenlegi áránál. (mármint Madridon kívül nem veszünk így senkit).

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 14:56:48

Mindkét 'mocskos' posztnál nagyobb poén ez e Nerlinger bemutatkozás :DDDD

Toni, használjátok egészséggel! nyihhahamuhahahaghurgula

avenger13 2009.05.26. 14:57:22

@mocsing: csatlakozom, egyáltalán nem örülök neki. uli tökön szúrta saját magát. Ennyi pénzt nem ér. Diego kevesebbe került a juvénak. LOL!!! Nézzen már magába Uli. Bár pontos árat még sehol sem lehetett hallani, meg a szerződés sincs még meg, de a stuttgart nincs valami jó helyzetben, mivel gomez is a bayernbe akar jönni, szóval le lehet még nyomni kicsit az árat. Továbbra is akarok még egy olyan csatárt, aki nem olyan mint az eddigiek, bár annak örülök, hogy klose és toni sérülése esetén nem 4-5-1 poldi ékkel tudunk csak jövőre kiállni. Nem akarom leírni Gomezt előre (ahogy eddig tettem), adjuk meg neki az esélyt, fejlődhet még, de szerintem is nagyon ráfizetéses aa dolog. Kapust védőt és jobb szélre középpályásnak valakit és irányítót akarok még. Vagy bastival kezdjenek valamit.

avenger13 2009.05.26. 15:00:10

@heinrich: ??? ha a gomez transzferre gondolsz az nem nerlinger volt. Ő csak uli csicskása jelenleg. év végéig uli a főnök. nem akarta kihagyni az alkalmat, hogy elverjen egy valag pénzt és aztán itt hagyja a csapatot, hogy nesztek sztárok kezdjetek valamit. :) Mással nem tudom magyarázni, a dolgot. Uli rájött mennyi pénz van a kasszában, és hogy innentől nem neki kell gyűjtögetnie, így szerez pár "jóbarátot" még utoljára. :D

kroos 2009.05.26. 15:00:37

most igy hirtelen akik fele ennyibe kerülnének és 2 klasszisal jobbak gomeznél
helmes,kvajarella,zarate,martins,negredo,carew, meg a 40 éves Hamar Pista.

szferi 2009.05.26. 15:01:26

csak azért vettétek meg padozni, hogy gyengítsetek egy potenciális ellenfelet. ezt csinálja a csapatotok hosszú évek óta, és még mindíg csodálkoztok...

kroos 2009.05.26. 15:04:43

Jol is elment az ajaxhoz..mindenki meghülyült ma,?

@szferi: nem (csak) gomezzel van bajunk hanem a 30 millával amivel felpumpáljuk a svábokat.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 15:11:11

@Rekordvizemeister: A hzs-d hosszúsására való tekintettel nem reagálok mindenre, de egy-két dologra:

1.a média vagy mifene legjobban a színjátékot szereti, amit a különböző szereplők eljátszanak és a Bayern a mindent felfaló óriása a ligának a Bremen és egy kicsit a HSV a korrekt kereskedő(kicisből csinálunk nagyot) hanza város a bayer a kis lúzer(aki fiatal csapatával fiatalosan játszik, de avégén beszopja) és van egy nagy lúzer a S04
Ezekre a szerpekre rálehet erősíteni (mint Ulli szokta) vagy tompítani lehet (mint Allofs szokta), de a média S04-hez való hozzállására rászolgáltak a klub képviselői az utóbbi években/évtizedekben.
Talán Magath eljövetele lesz az a momentum, amikor lehet a fentieken változtatni, ha nem marad meg nálatok(bármi miatt is) azt rátok fogják kenni.
2.Kahn ügy:Én úgy értelmeztemTönnies szavait, hogy volt egy első talalkozás vele egy reptéren, amit senki nem vett észre, majd meghívta magához és K. becsekkolt az első számú Hotelbe(mittudoménhol/hova), hogy itt van a világ legjobb kapusa/menedzsere és kiment golfozni. Ez inkább úgy tűnik féltékennyé akarta tenni Ulliékat azzal, hogy flörtöl az S04-el, csak pechjére Ulli már rákattant Nerlingerre.
3.Löw: tényleg a sváb befolyási zónához tartozik, de lehet jobban ismeri az ottani játékosokat, jobban megbízik bennük. Hogy melyik szereti, nem mindegy? Neki sikeresnek kell lennie az Eb se erőltette Gomez szerintem,miután kihagyta a helyzetét. Jó, tudom Kurányi még nutellát se kapott a szárazkenyeréhez, de a Spanyolokat ő se verte volna meg (ui.: az új nutellás reklámban benne van Jones és Neuer, remélem ez melengeti kicsit a lelkedet;))

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.26. 15:13:38

@szferi: Én már nem is merek ilyeneket mondani, mert rögtön én leszek Benito Mussolini ;-).

avenger13 2009.05.26. 15:15:01

@szferi: robby keane??? :D :D :D tudom bennetek volt belátás és legalább hazaküldtétek. :D

avenger13 2009.05.26. 15:17:08

@popp: @szferi: rendben, de szerintetetek kit kellett volna megvenni? vegyünk szar csatárt, hogy ne gyengítsük a többi csapatot? david villara nincs esélyünk. Rá van, ő jött is. Persze kroosal egyetértek abban, hogy lehet volna olcsóbban és okosabban is költeni a pénzt.

szferi 2009.05.26. 15:21:17

@avenger13: "lehet volna olcsóbban és okosabban is költeni a pénzt."

megadtad a választ, lehetett volna. de ha a stuttgart jövőre nem fog dobogóért játszani, akkor már megérte a felár, nem?

Titi120 2009.05.26. 15:21:35

Megyek, tököm szúrom magam.
Ribery nem került ennyibe bsszameg !

szferi 2009.05.26. 15:26:39

@avenger13: ült volna a poén, csakhogy nekünk a tottenham nem ellenfél. de ritka szar igazolás volt, elismerem.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 15:31:19

@szferi: mondj 5 embert, akit közvetlen riválistól vettünk és padozott. (azaz bizonyíthatóan, de legalábbis emiatt feltételezhetően nem a csapatba kellett, hanem kizárólag az ellenfél gyengítése volt a cél). gondolom, a hosszú évek alatt legalább 5 ilyen összegyűlt. popp is segíthet.

most szólok, Borowski fél találat, mivel ingyen volt, nem kellett megvenni.

@kroos: nekem még mindig bűzlik valami ebben, nem tudom elhinni, hogy az a Hoeness, aki anno hetekig alkudozott 250 ezer eurón a depor vezetőivel Makaay leigazolásánál (pedig ott 18 millát kellett letenni a spanyol gólkirályért), az a Hoeness most 30-at ad Gomezért.

kroos 2009.05.26. 15:35:49

haggyuk már ezt a riválistól veszünk szöveget...a fene nagy dominanciánkal csak egy kurva Gomezre tellik......leszarom honnan jön de azt tudom hogy Deisler meg Ballack EGYÜTT keröltek 20 millioba.
fakk.

avenger13 2009.05.26. 15:36:49

@mocsing: nekem is. egyszerűen nem akarom elhinni. tavaly a 25 millánáál nem is adott többet. vagy szentimentális lett a távozása miatt (:D:D:D:D) vagy megőrült, vagy nem ennyibe kerül gomez.

@szferi: ennyi erővel nekünk nincsenek a német bajnokságban ellenfeleink. Ezt igen szomorúnak tartom, de az is elmond valamit, hogy a bayern csak elveszteni tud egy bajnokságot (ezt nem a bayern szurkolók találták ki), és ehhez is igen szar formában kell lennünk. Mindegy, nem kell komolyan venni, én sem gondoltam úgy. Mindenki mellényúlhat. (lsd. podolski) :)

Hoeness játékos politákáját meg halandó nem fogja fel (szerintem abnormális). Persze ha kiderül hogy 10et adtunk érte meg lellt, akkor megemelem a kalapom. :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 15:37:38

@szferi: ez egy kicsit lecsúszott. Vagy komolyan gondolod, h a Bayern úgy készül a következő szezonra, hogy úristen, csak a svábokkal ne kelljen játszani? A végén még a Freiburgot is szétszedik, vigyázni kell a feljutókkal, ugye.

avenger13 2009.05.26. 15:38:22

@kroos: én sem akarom elhinni hogy ennyit adtunk érte. teljesen irreális az ára. 23 éves én nem egy ronaldo, tehetséges, de eddig ez csak mérsékelten jött ki. meglátjuk. megvárom amíg bemutatják a szerződést, mert eddig hivatalos információnk nincs.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 15:42:21

@avenger13: dupla zárójelben, különösen a mai nap fényében: azért Hoeness játékospolitikájával is csak akkor van bajunk, amikor éppen nem jön be. nézd meg a MU-t '99-ben 89 percen át lefocizó, vagy a Valencia ellen végül BL-t nyerő csapatot. ott sem éppen világsztárok voltak, mármint hogy nem világsztárokként vették őket. akkor dülledt a mellkas (nekem is), hogy nem románia gdp-jéért vettünk mindenkit és mégis mi lettünk a legjobbak...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.26. 15:50:20

@mocsing: Szerintem meg jól csinálta VFB, végre zsebbe kellett a Bayernnek egy német válogatott játékosért.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 15:58:13

@popp: gondolom lemaradt egy "nyúlni", de hát hol is mondtam én, hogy nem csinálták jól? kurvajól csinálták a svábok, ami külön kibaszott idegesítő. szerintem még mindig nem hiszik el, hogy ennyiért eladták. teszem hozzá, én sem. valami bűzlik itt.

Titi120 2009.05.26. 16:02:32

A másik, hogy Toninak, akkor most már indul a busza vissza Olaszo.-ba ?

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 16:07:16

@mocsing: Lehet, hogy magkaptátok Simakot +ba ingyért, hogy majd ő pótolja Riberyt, mert R. elmegy a nyáron:)

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 16:36:56

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:

1. sorold már fel azt a sok lúzerságot. Csak mondjuk mondjál egynél több elbukott bajnokságot. Majd én is mondok más csapatoknál akkor.

2. igen, de a Kahn témát a Blöd találta ki, Kahnnak eszébe sem volt idejönne, és Tönnies sem akarta őt

3. nem, egy szövkapnak nem lenne szabad, hogy legyen kedvence. Vagy akkor ne azzal kezdje 2006-ban a szerepét, hogy nála CSAK a teljesítmény számít. Kérdezd meg a következő játékosokat, hogy szerintük mennyire korrekt Löw: Hildebrand, Weidenfeller, Kurányi, Ballack, Frings, Jones, Kehl. Majd kérdezd meg Gomezt, Klosét, Tascit, Hitzlspergert, Podolskit, Hilbertet, Comppert, Weist, Träscht, meg hogy ezek mind melyik 3 csapatban játszanak. Sehol nincs itt szó teljesítményről. Jah, a leverkuseni különítményt ki is hagytam, az elképesztően kiváló Kiessling, Helmes, Castro, Rolfes (semmivel nem jobb, mint Kehl, vagy Jones). Itt más érdekek vannak, nekem ez nem tetszik.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 16:40:11

@Rekordvizemeister: + Beck, egy jó FÉL(!) szezon után. Hol is van most Beck? Na jó, asszem ennyi elég lesz.

avenger13 2009.05.26. 16:43:46

hol láttatok pontos árat? mindenhol csak feltételezett összegek vannak. még semmi sem biztos.

sörbarát 2009.05.26. 16:44:52

Méghogy gyengítik a svábokat???
Ha a svábok okosan csinálják, ebből a pénzből erősebbé is tudnak vállni...

Mr.AT 2009.05.26. 16:46:25

30 millió euró, hát nem tudom... Nem láttam sok Stuttgart meccset mostanában, hogy őszinte legyek, de ennyire nem lehet nagy ász a gyerek.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 16:50:32

Egyébként 30 millió sok, de ennél sokkal kevesebb nem lesz: fiatal, német, válogatott, fejlődőképes, egy ex bajnokcsapatból, mkit nem adnak oda 10-15 misiért. Ja, és a Bayernnek KELL egy ilyen csatár, hát, akkor fizessenek. A svábok tudnak alkudni, ez volt Müller igazi előnye. :)
Nah, de ha nem basszátok el, nem lesz belőle Podolski, akkor 20-at meglő egy szezonban. Az nem rossz, pénzetek meg van, mint a szemét. Toni elmegy (= mínusz 6-7 misi). Wo ist das Problem?

_benito · www.nst.blog.hu 2009.05.26. 16:54:01

@Mr.AT: egy kiemelkedően jó szezonjában megéri a harmadát, de azon már túl van. szar játékos, elképzelésem sincs, ki lát benne bármit is és miért.

az meg, hogy német válogatott, nem olyan rohadt nagy szám, posztolt is a témában a kolléga nemrég

avenger13 2009.05.26. 17:03:12

@_benito: hát igen. egyetértek veled. ennyit riberyért fizettünk csak, így elég röhejesnek tűnik, de az az igazság, hogy azzal, hogy gomez kijelentette, hogy ő is a bayernbe akar jönni, és majd tárgyalnak ha visszajött ázsiából elég szar helyzetbe hozta a stuttgartot. szóval ezt le lehet vinni elég sokáig. mert ugye a stuttgart meg semmire nem megy azzal ha megtartja ezek után. ilyen csatár nem kell a bayernnek sajnos. toni meg nem megy még vissza olaszoba, mert minek menne. hova? szerinted gomez lesz a kezdő és ő nem? azt megnézném. max a kupa meccseken. arra jó, hogy egy csomó meccsen ha az első csatársort pihentetni akarjuk nem fogalmatlan bénáknak kell beállni. ahhoz, hogy ennyit érjen még igen sokat kell fejlődnie.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 17:04:20

annyit tudok elképzelni, hogy már megvan, mennyi jön Toniért és lassan eldől, kiket visz el a Vfb tőlünk. aki itt csak nehezék, ott kezdő, mondjuk Rensing+Borowski 10-13ért korrekt lenne. másképp ennek semmi értelme, de még így se sok.

@Rekordvizemeister: épeszű csapat nem vesz 23 éves játékost annyiért, amennyit nyilvánvalóan sosem fog érni soha. azaz nem eladható. max feleannyiért...

én még mindig várom a gordiuszi csomó átvágását, hogy forintban volt ennyi, vagy valami.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 17:08:39

@Rekordvizemeister: Most szerintem vagdalkozol:)

1. Itt nem konkrétan a bajnokságokról van szó, hanem, ahogy kezelik a problémákat és a lúzerség azt jelenti magyarul, hogy a szegény embert az ág is húzza(lásd tavaly Atleticoval való párharc)
2. Na ez a lúzerség, hogy megtáncoltatnak titeket.
(vagy lúzerság van ilyen egyáltalán, mindegy a lényeg fentebb))
3. Ha Löw csak a puszipajtásokat engedi be és EB második lesz az überspanyolok ellen, akkor Löw egy zseni és már csak ezért szabad kezet kell neki adni. (+Jones,NeuerésKurányi és meglesz a Vb?)

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 17:28:29

Jol megy az Ajaxba. Kár, főleg a HSV-nek.

kroos 2009.05.26. 18:04:05

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:
a Bl lemaradást jól megszivták..emiatt nem ment oda marin és ezért megy el Jol........

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 18:15:46

@kroos: az ilyesmit szeretem, de még jobb az, amikor valaki azért igazol el a klubtól, mert kiestek a másodosztályba. Könyörgöm, ki a lófasz tehet róla? Jol meg lelép, miután teljesen szétesett a csapata a szezon végére, míg az Uefa is csak oltári mákkal lett meg. Well done.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 18:18:29

@kroos: Buli-ban csak a Bayernnek van bérelt helye a bl-t érő helyezések között. A Bréma volt a kivétel az utóbbi években. Ezért is nehéz többieknek klasszist igazolni.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 18:42:41

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:
Nem szoktam/szeretek vagdalkozni, akkor félreértettelek.
De még így sem teljesen konkrét a dolog, máshol is vannak rossz igazolások (még a Werdernél is), máshol is rúgnak ki edzőket (HSV, BVB, Bayern, Stuttgart), máshol is van egyet nem értés. Értem, mire gondolsz, de ez nem lúzerság, egyszerűen ezerszer jobban megmozgatjuk az állóvizet, mint az éppen regnáló bajnok. A média pedig vevő az ilyenre. Ez az alapja, aztán lassan mindenből legenda lesz, mint pl. hogy 2001-ben elbuktuk a bajnokságot, ja persze, 3 pontos hátrányból az utolsó forduló előtt. A 70/80-es/as években ennél sokkal nagyobb káosz volt, az lett az elnök, aki több sört, kevesebb belépti díjat, vagy valami Dortmund gyalázót mondott. Vannak szituk, amikor nagyon rosszul jönnek le a dolgok, ez is egy ilyen, de általánosságban 2000 óta nem rosszabbul vezetett/lúzerebb klub, mint a többi.

3. Nem csak tornáról beszélek, hanem kvaliról is. Szóval egy tornán összeszokott csapat kell (meg aki azért letett vmit az asztalra), a kvalin meg a legjobb formában levő, ehelyett akármilyen formában van Klose/Podolski/Gomez, kezdő, játszik. Nem hiszem, hogy ne tenne jobbat egy dinamikus Jones, egy rutinos Kehl Rolfes/Hitzlsperger helyett. Kurányi Gomez helyett, ha már kivitte őket a 2008-as EB-re. Kurányi is lúzer, mert szopatják 3 évig, aztán kikészül? Érted, az arányokkal van gond? Nem szoktam, de most jósolok, Löw nagyot fog égni a VB-n.

értelmetlen_nevű 2009.05.26. 19:35:21

30 millióért van Gaal magával hozhatná az egész csapatát, és máris előrébb lennénk. Eleve, miért nem ő igazol játékosokat?

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 19:46:03

@értelmetlen_nevű: Ez német szisztéma. A menedzser igazol(jó esetben együtt az edzővel), az edző az edzést vezeti és felállítja csapatot, ha nincs eredmény mehet az edző a menedzser marad. Igazi lúzer klubnak kell lenni ahhoz, hogy a menedzsert is kirúgják. Ti tudtok ilyenről idén?:)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 19:53:29

Minden rendben, Toni? Mindenesetre moderáltam a kifinomult eszmefuttatásod :)

értelmetlen_nevű 2009.05.26. 19:53:49

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: Ez rendben van, csak gondoltam elgondolkoznak a szisztéma megváltoztatásán, ha Chrisitian Lell jellegű játékosok tűnnek fel a kezdőcsapat környékén. Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy van Gaal nem szeretne beleszólni az igazolások mikéntjébe.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 20:02:59

@értelmetlen_nevű: Nem tudom, hogy milyen eredményt hozhat egy menedzser-edző two-in-one megoldás max. egy salátástálat.:)
Ha a Schalke-nak is bejön, lehet, hogy a többiek is utánozni fogják, csak veszélyes, mert kit rúgsz ki, ha nem jönnek az eredmények? A Bayern meg addig nem változtat semmin, amíg erre nem kényszerül/kénszerítik, főleg a Klinsmann kaland után.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.26. 20:18:29

áhh...ezt nem hiszem el. Hogy ekkor barom állat legyen a vezetőség. Akoor már inkább 5 Klinsmann. Azta ku*va!

Drága volt Tevez, Kaka és még ki tudja ki a f*mat szalasztottunk el a sóherség miatt, errefel ennyi pénzt kidobni egy botlábú spanyol németre!!!

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.26. 20:22:17

Volna egy kérdésem?

Miért olyan fontos ez az 50+1-es szabály a Buli-ban?
Van aki, azért sír, mert nem oldják fel, a másik azért, hogy maradjon meg. Bevallom én az első csoporthoz tartoztam, mert láttam a Buli klubbok eredménytelenségét a nemzetközi porondon és én is a pénz hiányára vezettem ezt vissza. Tehát jönne a sok "befektető" a szabály eltörlése után és a buliban játszana cé,messi és ibra. Igenám, de már ma is be lehet fektetni egy valag pénzt, ha akar az "ember"(1899 hoff, Wolfs.,Bayer) és ezek után úgyis a befektető diktál, akkor minek eltörölni a szabályt. Egyetlenegy dolog miatt, ha pénzügyi befektésként tekintek a klubra, de akkor szerintem, inkább maradjon.
Egyébként az angol kluboknak van esélyük egyálatalán visszafizetni adósságukat?

Lojzi_ 2009.05.26. 20:33:45

Gomez árát nem láttam sehol leírva, de minden formális logikának ellentmondó összeg a 30 miller.

Gondoljunk csak bele, hogy a Klose-Toni páros 20 M körüli alkalmi vétel volt UEFA indulás előtt és nem BL indulás előtt.

A Barca 24-ért ment Henry, a Juve 24,5-ért vitte Diego-t. Amíg hivatalos forrásból nem látom, addig a 30 számomra kacsa.

Amit még el tudok képzelni, hogy 20-at játékosban adtunk, pl. egy exkluzív Rensing-Lell-Ottl-Borowski packot és 10 gurigát tettünk az asztalra. Ők egyenlőrészben elosztották Gomez Stuttgarti fizetését, mi meg az ő együttes bajor fizetésüket megfejeltük Gomeznek egy jelképes összeggel.

Gomezt jó erősítésnek tartom, de csak akkor, ha kiderül, hogy reális áron érkezett és nem Toni, vagy Klose, hanem Podolski megürült helyére.
Nem baj, ha van a padon egy olyan csere, akitől a pályán lévők annyira tartanak, hogy kicsit csípkedik magukat.

Ráadásul az sem állapot, hogy egy hosszú sérülés miatt szisztémát kell váltani kényszerből.

Titi120 2009.05.26. 20:36:37

@Lojzi_:
Juninho ingyen elvihető most a Lyonból.
De ha mi ennek ellenére adunk érte 10 millát, akkor is jobb üzletet csináltunk, mint Gomezért 30 ...

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 20:40:11

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:

Alapjában véve genyó vagy. :))
--------------------------------------
50+1, igazából arról van szó, hogy a H'heim Hoppé, a Leverkusen a Bayeré (hátrálnak ki, nem tudom ez hogy van már), a Golfsburg a VW-é.
A többi klub viszont jelenleg nem átvehető, ehhez a klub szabályzatát kellene módosítani. Hogy hol a határ a VW és az adidas/Allianz, vagy a Gazprom között, persze nehéz megállapítani. A VW teljes befolyással bír, az adidas nagyon komollyal (de a Bayern vezetősége dönt, viszont ebben benne van az adidas képviselője tán vagy 30 éve), a Gazprom papíron semmilyennel (nincs képviselője). Jogilag tehát a felügyelőbizottság "tulajdona" a klub, azaz a jogot ők gyakorolják, nem pedig egy tulajdonos, tulajdonos ugyanis nem lehet senki. A menedzser pedig sima alkalmazott. Ez gondolom jogilag meg van szépen fogalmazva, nem vagyok jogász.

Itt egy régi cikk, jobbat most nem találtam: http://www.zeit.de/online/2008/48/bundesliga-investorenfreiheit-dfl-pro
de szerintem gugliba 50+1 regel martin kind, oszt hajrá

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.26. 20:42:39

Mondjuk lehet, hogy pont nem erre voltál kíváncsi. :)

avenger13 2009.05.26. 21:01:34

nem hiszem, hogy van gaal nem adta áldását az igazolásra. uli majdnem minden nyilatkozatában kifejtette, hogy függenek az igazolások az új edzőtől. biztos megbeszélte vele. nagyon keresnek hátvédet, és tényleg el kéne engedni pár ballasztot a középpályán. gomez cserének jó lehet, de megint meg fognak elégedni a kerettel és nem lesz új elberünk sajnos. az 50+1et jónak tartom, és azt is, hogy a buli csapatoknak nincsenek ekkora adósságai, egyébként én ezt az uefa helyében szankcionálnám, és máris nem kéne 6+5el meg hasonló marhaságokkal foglalkozni.

Lojzi_ 2009.05.26. 21:16:51

Juninho öregebb, mint én.
Kell a tökömnek.

A helyzet az, hogy fogalmam sincs mennyi keret van igazolásra. A kapus, szélsőhátvéd, jobbszélső hármas elengedhetetlen, de szerintem középső védő is kell.
Az négy játékos. A felesleg eladásából jön valamennyi lóvé, de akkor is kell egy 30-45 milla a fenti posztokon bevethető minőségi játékosokra.

Ebből még azt tudom kihozni, hogy Ribéry és Lahm mennek, de olyan összegért, amiből jut is marad is, így nem számít a pénz, csak rá kell böknünk valakikre, mint a basszgitáros a koncert után a csajokra, hogy Te, meg Te, meg Te velem jöttök, többiek hazahúzhatnak.

avenger13 2009.05.26. 21:29:17

@Lojzi_: pont ennyi pénz van a bl bevételekből. 45 millióról írtak, mármint hogy ennyit tudunk felhasználni igazolásokra. A pénz nem hinném, hogy gond lenne, nem azzal lesz baj, hanem hogy ha gomezért ennyit adunk a többiek is nagyobb árat fognak kérni. bár ha mindenhova csak egy ballasztot szórunk el, akkor rendben is vagyunk.

Lojzi_ 2009.05.26. 21:50:55

Ezt én értem, de akkor csak 15 maradt. Abból egy klasszis játékos lesz, nem 4.

avenger13 2009.05.26. 21:53:38

@Lojzi_: de én nem hiszem el, hogy 30at adtunk volna gomezért. ennyiért sokkal jobbat is lehet venni, és ezt tudja uli is. ez csak kacsa. majd ha hivatalos lesz, akkor gondolkodhatunk. egyébként ha marad 15 és eladjuk a ballasztot, ottl, borowski lell már majdnem meg van a 30 amit kértél.

értelmetlen_nevű 2009.05.26. 22:08:05

Borowskival szerintem túl szigorúak vagytok. Alig kapott lehetőséget, igaz a kevéssel sem tudott élni. Idén számomra az egyik legnagyobb csalódás Schweinsteiger volt, akinek valamiért nem sikerült kijátszania magát a kezdőből. Szerintem a középpálya is erős vérfrissítésre szorul.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.26. 22:12:27

Borowskit én is meg szoktam védeni, a szezonban majdnem mindig mutatott valamit csereként - igaz, itt már futással is ki lehetett tűnni. Óriási hátránya, hogy gyak. nincs posztja, de peremembernek tökéletes. A 30 millát még én is emésztem, kell lenni valaminek a háttérben, vagy szimplán kacsa.

avenger13 2009.05.26. 22:13:31

@értelmetlen_nevű: nem tartom borowskit rossz játékosnak, csak feleslegesnek. nála sokkal jobb középpályásaink vannak. ribery, zé, timo, altintop, schweini, mvb, kroos és a még érkező csoda irányító. egyszerűen nincs rá szükség. Azt meg ne felejtsük el, amit basti is nyilatkozott, hogy mindig középen játszott most meg a széleken erőltetik. idén volt 5 gólja és 12 gólpassza, erre azért szerintem nem lehet panasz. sokkal jobb mint tavaly. remélem adnak neki több lehetőséget középen és akkor kell élnie vele. erre minden esély meg van, ha végre leszoknak a 2 védekező középpályásról.

értelmetlen_nevű 2009.05.26. 22:25:08

@avenger13: hát nagyon remélem, hogy látom még jól játszani.

Zé Robertot meg lassan el kéne felejteni, nagy rajongója vagyok, de 35 éves már. Kroosban nagyon bízok, de pár U21-es gólon kívül még nem láttam tőle semmit, amiért ennyire megváltóként kellene várnunk (nem rád célzok, úgy általában). Altontop személyes kedvencem, sajnálom hogy idén szinte semmit sem játszott.
Az érkező csoda irányító: lemaradtam valamiről? megvettük Kakát?

Egyébként a nagy Real féle selloutból ki lehetne jól jönni. Szerintem 10 millió alatt megszerezhetnénk van der Vaart-ot, kérdés hogy érdemes-e egyáltalán pénzt költeni rá.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.26. 22:32:02

@értelmetlen_nevű: Sneijder azért jóval értékesebb játékos mint a holland Beköm (vDv), révén, hogy védekezni is elég jól tud..és most inkább utóbbit promótálja Van Gaal is, ha lehet hinni az ilyen spox.com-oknak

avenger13 2009.05.26. 22:42:50

@értelmetlen_nevű: nem maradtál le semmiről, csak én szeretnék egy gourcuffot vagy valakit, de kroost és bastit is el tudom képzelni effenberg szerepében. :)

kroos egyébként nagyon sokat fejlődött a leverkusenben, szerintem nagyon jót tett neki.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.26. 22:53:26

A transfermarkton is 3O millió van.

Mondjuk egy olyasfajta üzlet lenne logikus, amit az Arsenal csinált, mikor a Sevillából megszerezte Reyest. A hivatalos ára 35 millió volt, de ezt hét éves egyenlő részletekre osztották, úgyhogy a végén nem is került ennyibe a spanyol.

...amúgy egyre inkább gyanítom, hogy Ribéry kétszer ennyiért menni fog az egyik BL-döntő-résztvevőhöz, ezért van itt ennyi zsé.

avenger13 2009.05.26. 23:00:11

@JClayton: én ebben nem hiszek, mert akkor ribery helyére keresnének valakit, erről meg szó sincs, és állandóan arról regélnek, hogy köré építenek csapatot. a bayern a világ 5 leggazdagabb klubjában van. miért ne lenne pénzük??? a real a fél világot akarja drágábban leigazolni egy csomó szar eladásából finanszírozva mégse kérdezi senki, hogy honnan lesz erre pénzük. ez nem a fradi. :)

a transfermarkton az van, hogy szerződtettve van Gomez. ez nem igaz, ha hazajött Ázsiából akkor kezdődnek a tárgyalások. akkor fognak megegyezni. ezenkívül pedig az, hogy 30 millát hozhatna, nem az hogy annyit hozott. én még várok továbbra is, mert ez így nem lehet igaz.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.26. 23:09:00

@avenger13: transfermarkt - Bayern München - transfers. ott virít Gomez és a harminc gurigás ár. Ettől persze még lehet kacsa, de német ügyekben a portál nem szokott hülyeségeket írni.

A ribérys dolgot úgy gondoltam, hogy az árából már kezdenek előre bevásárolni, húszmillióért simán tudják pótolni egy -alig- gyengébb helyettessel. Ez viszont merő spekuláció.

avenger13 2009.05.26. 23:18:02

@JClayton: persze ezen nincs vita, csak a írtak róla cikket is. gomez meg azt nyilatkozta, amit írtam a bayern oldal tanúsága szerint. természetesen szinte kizárt, hogy ezek után ne igazoljuk le, mert már szinte tető alatt van, csak az árát sokallom. amint a bayern oldalon megjelenik, a leigazolása akkor sme feltétlen hiszem el, az árat, csak akkor ha ők írják meg, mert az a hivatalos. a transfermarktban én sem kételkesem, de ez spekuláció, amit stuttgarti kijelentésekre alapoznak.

magath megerősítette, hogy neuer marad. meglepődtem volna, ha pont ő eladna bárkit is nekünk. szerintem a kezét előbb vágja le. :)

kroos 2009.05.27. 07:46:08

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: hát persze a schalke!!!! Müller elöbb ment mint Rutten....
igazi luzer klubb...nem én mondtam.....

kroos 2009.05.27. 07:46:45

@heinrich: persze minden ok..csak a szokásos:)

kroos 2009.05.27. 07:50:48

amugy valóban a menedzser intézi a dolgokat de az edzönek jóvá kell hagynia a keretet. van egyfajta véto joga.Kérdés hogy ez mennyit ér.

avenger13 2009.05.27. 09:39:32

nálunk például nem sokat. :) de ez most majd talán változik.

nils_h 2009.05.27. 13:36:40

@kroos: egészen parádés! te vagy rajta? :)

kroos 2009.05.27. 13:46:45

@nils_h: DD
Nem .
sosem vennék fel schalke mezt.
a többi bevállalható:)

2009.05.27. 14:46:04

@kroos: Namost erről a képről eszembe jutott egy-két, Bochum és BVB drukkerek körében méltán népszerű nóta, de Rekordvize' úr irányában mutatott tapintatosságom jeleként ezúttal eltekintenék felidézésüktől, annál is inkább, mert bizonyára nem esne nehezére rákontrázni valami toten hosenes tsúfsággal..:)

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.27. 18:54:22

A Hoppenheimhoz érkezik egy tehetséges, fiatal német, Sinsheim Rio de Janeiro nevű negyedéből.
Plusz lebegtetve van egy másik német fiatal szerződtetése is, szinten ebből a Viertelből.

Igaza lesz ennek a Hopp úrnak, sokan meg csak piszkálták az elején.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.27. 19:16:49

@Rekordvizemeister: Grossmüllert, csak azért nem hívja válogatottba Löw, mert a Schalkéban játszik. Ja nem, elárulta a német hazát és Uru lett. Nektek sincs szerencsétek a "német" tehetségekkel:)

Lojzi_ 2009.05.27. 20:23:00

@Rekordvize: nem vagy Te kicsit Hoffenheim-fób?
Szerintem lassan ott tartasz, hogyha egy német klubszékházat bűntetlenül eltörölhetnél taktikai atomcsapással a föld színéről az nem is a Säbener Strasse lenne...

Ez azért lehet, mert ők az igazi ellenfelek, nem a Bayern?

Egybként kérdeztem már, hogy a Rekordmeister és a Rekordvizemeister nem ugyanaz a csapat véletlenül?
A Schalkének akkor is csak 8 ezüstje van, ha a középkorig visszaszámolunk, de a Bundesligát tekintve 9 ezüst van a Bayernnél ezzel a mostanival együtt és 5 a gelsenkircheni vitrinekben.

Javaslom a Vizerekordvizemeister nick felvételét, hacsak nem bőrgatyában jársz titkon... :o)))

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.27. 23:32:14

Nem tudom, honnan jön állandóan ez a Bundesligán kívül nincs semmi dolog. 1902 óta írnak ki német bajnokságokat, akkoriban semennyivel sem volt könnyebb nyerni. Angol bajnokság sem 1992 óta létezik, kérdezd csak meg a LÚZER sunderlandieket.

Amikor a nicket választottam, 8-8-8 második helye volt a Bayernnek, a HSV-nak és nekünk. Majd fogok minden évben változtatni, mi? :)

A H'heim meg max a Hannovernek lesz ellenfele jövőre.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.28. 03:09:01

@Rekordvizemeister: 'A H'heim meg max a Hannovernek lesz ellenfele jövőre' - ? Lehetne ezt bővebben?

kroos 2009.05.28. 08:14:44

@Rekordvizemeister:
én ezt nagyon nem értem.
szerinted a wolsw. a kusen a hoff csak manyag csapatok akiket a szponzorok nyomnak...de olyan büszkén viselitek a gazpromos-os mezt......

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.28. 09:10:16

@heinrich: tavaly 8. lett a H96, jövőre a H'heim lesz 8. Ez nem jövőbelátás, csak az én véleményem.

@kroos: tudod te miről beszélek. Nem arról van szó, hogy csak a szponzorok nyomnak, hanem hogy seholsem volt csapatokat karolnak fel, Wolfsburg sosem volt elsőosztályú 92(?) előtt, a Hoffenheim talán 3. osztályú sem soha. Érted? Ha azt gondolod, hogy a Schalke/HSV/BMG/Nürnberg erejét a szponzor adja, akkor ... Szóval, igenis fontos a tradíció, 40 év Buli után a H'heim is kiérdemli majd.

És senki sem viseli büszkén a gazpromos mezt, pláne én nem, nem tetszik a dolog, de a bizniszben nem sok különbség van a szponzorok között. És a pénznek nincs szaga, de ezt pont egy bayernesnek magyarázzam?

Vul-Kahn 2009.05.28. 12:22:34

@Lojzi_: "Vizerekordvizemeister", ez nagyon nagy :DDDDD

Amúgy igaza van a Königsblau-kollégának abban, hogy a tisztelet elnyerésében igenis számítson az az idő, amit a csapat azon a magas szinten eltölt, ahova feljutni ugyebár sokkal könnyebb, mint ottmaradni. A Schalke már sokkal régebb óta ott van, mint a Hoff/Wolf. A Wolfsburg meg asszem 97-ben jutott fel először, és eddig utoljára (azóta nézek BuLi-t, onnan tudom).

kroos 2009.05.28. 12:26:50

@Rekordvizemeister: a pénznek nincs szaga kivéve ha Hopp-tól jön vagy a gyógyszergyári.értem én.

Vul-Kahn 2009.05.28. 12:43:28

@kroos: Jaaaaj kroos, te legalább annyira Schalke-fób vagy, mint amennyire Rekordvize Hoff-fób. Ha megnézed, az elmúlt két évben sokkal többet költött a Hoffenheim (de írhatnám a Wolfsburgot is), mint a Schalke, pedig a királykékek BL-negyeddöntőt is játszottak. Én azt szeretem, ha egy csapat olyan pénzt költ, amit a sikereivel szerzett meg, és Gazprom ide, Gazprom oda, a Schalke nem költ többet annál, mint amit nélkülük is kitermel. Hogy miért nem, azt mondjuk nem tudom.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.28. 16:00:45

@Vul-Kahn: Komoly adósságaink vannak, erre megy a pénz. A Pizarro történet ismeritek?

@kroos: megdugta a nődet Asamoah, vagy miért vagy ilyen mufurc? :)

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.28. 16:58:19

@Rekordvizemeister: A kapuba nem talál be, akkor ez meg hogyan sikerülne. Mindenesetre sok próbálozásra kellszámítani:)

kroos 2009.05.28. 18:32:14

@Rekordvizemeister: @Vul-Kahn: A Schalkénál jobban nem utálok semmit.
és akkor maradjunk ennyiben.egyszer már kifejtettem nem fogom mégegyszer.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.28. 19:21:25

Sajnos kimaradtam az akkori okfejtésből, de biztosan vmi nagyon komoly oka lehet.
Na, hát akkor heinrich kolléga csinál neked egy sandbox posztot, hogy amikor rossz kedved van és/vagy részeg vagy és/vagy Asa Magyarországon tartózkodik, akkor oda tudjál írogatni.
A sima posztokban viszont hanyagold, mert nem szívesen hagynám itt Mo egyetlen Bundesliga értők által látogatott blogját.
Nem én vagyok az első, aki hiányolja nálad az értelmes társalgásra való igényt.

füligjimmy77 2009.05.28. 19:53:54

A Cottbus kiesett, a Nürnberg újra első osztályú. Nem volt rossz mecs, de a Cottbus mintha nem is akart volna nyerni, nem kell nekik ez a hacacáré, ellébecolnak a kettőben. A Nürnberg meg majd két év után kerül vissza.

kroos 2009.05.28. 20:02:57

Megbontotta Prasnikar az angelov skela iliev 3-ast,és ezen felül ma még rangelov sem játszott.Nem hiszem hogy a keretben nincs ennél a shao-nál jobb...
vagy akkor miért kell eröltetni ezt a 4-2-3-1et ha nincsennek hozzá emberek?Angelov visszavonását még értem is mert amit jobbekként müvel pavicevic az elfogadhatatlan még Cottbus szinten is.És halál komolyan mondom hogy ez a Jula nem férne be a Lokiba.Ezt eltaktikázta a szlovén..remélem cagdas atant láthatom még jövöre.Most biztos röhög ezen mindenki de nagyon jó a rugotechnikája+remekül helyezkedik.Akinek a buli ban kell még maradni az tremmel+timo rost.
No és skela de csak azért mert imádom a klasszikus irányitokat.

2009.05.28. 20:04:13

Feljutott a Glubb, hogy újabb Abstiegsjahr elé nézzenek, legalábbis mi igyekszünk majd minden segítséget megadni hogy minél egyenesebb utat biztosítsunk számukra igazi közegük, a Bundesliga Zwei felé.
@Rekordvizemeister:
Azt egyébként jól tudom, hogy az FCN és az S04 tábor között netán némi kölcsönös szimpátia áll fenn?
Ha igen, mér'?

kroos 2009.05.28. 20:08:46

@Rekordvizemeister: jaj-jaj.
Nekem meg az nem szinpatikus amit a hoff, a kusen meg a wolsf. -al kapcsolatban irkálsz csak azért mert ök meg tudnak valósitani olyan dolgot amit ti nem.=nem fütyülik ki öket otthon pl..:DDD.
Ezt a pénz dolgot meg tényleg haggyuk mert ti nagyon sokmindenkit megtudtatok ám szerezni akit akartatok.És itt most nem az elmult 3 évröl beszélek.
tudod ahogy dodó is mondta szemlélet váltás.

És akkor welkommmm Nürnberg!!!!

füligjimmy77 2009.05.28. 20:16:29

@kroos: @Rekordvizemeister: Pironkodva bevallom, talán eljött a "komingáut" ideje, hogy szegről-végről Dortmund fan lennék, csak nem dicsekszek vele. Na, én nem idegeskedek, hogy ott túl sok a pénz, vagy lemaradtak a bajnoki címről, ez a veszély még nem is fenyeget vagy tíz évig.

Jula röhej, de a Cottbusban, mióta az eszemet tudom, szaladgált mindig néhány fogalmatlan balkáni (vagy honnan jött). Skela meg elfér jópár csapatba, de azért köré nem kéne építeni, inkább a rotáció hasznos tagja, bár a fene tudja.

kroos 2009.05.28. 20:24:47

kiváncsian várom a következö igazolásunkat.
sestak 30milloért? esetleg simunic 25-ért?
enke 40 milla+rensing?
@füligjimmy77: és kedvelem a cottbust mint minden német csapatot.számomra az lett volna a tökéletes ha a lautern jut fel a mainz helyett de erre nem sok esély volt mert feulner hihetetlenül jó szezont futott.
A freiburg meg ugyis kiesik ahogy feljut.

füligjimmy77 2009.05.28. 20:30:34

@kroos: A lautern meddig süllyedt, az is röhej, ráadásul milyen magasról. A Freiburgnak én se adok sok esélyt, szóval biztosan bennmaradnak.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.28. 20:47:06

@Isarsturm: így van, ez még akkor alakult, amikor ez a két klub volt az első két rekordbajnok. (Tudom, régen volt, igaz sem volt. Akkor nácik adtak/vettek bajnokságokat, vagy éppen nem is volt profi foci, varrott labdával játszottak egy-egy könnyű műszak után.)
Azóta sincs ilyen mély és hosszan tartó Fanfreundschaft más BuLi csapatok között.
Az alapítás okai között felmerült FCN-S04 szurkoló párok és közös Bayern szurkoló verés is (kérdezted, válaszolnom kellett :)).

@kroos: azért amögött, amit én mondok, van valami koncepció, nem gondolod? Ok nélkül nem okádok klubokra. Tradíció, szurkolóbázis (ami a foci, mint prolik sportja alapja), Európában csak No tartja a régi értékeket. Igen, minden, ami ezt megkerüli, az nekem nem teszik. Mit csináljak? Nem érdekel, hány Messi játszik Barcelonában, amíg egy Böhme van.

De én nem félek, 2009-ben nem lehet felépíteni egy hosszútávon sikeres klubot, a Hoffenheimot ki menti meg, ha Hopp elunja? A Dortmundot meg a legnehezebb pillanatban is támogatta a több tízezer szurkolója. Nekem ez a foci, nem a tegnapi pompás döntő. Siker jön, siker megy, de ha a berlini döntőre a Bayernes 150 eurót kínál, mégis a Schalkésnak adja a Schalkés a jegyét Originalpreis, az a közeg, amit szeretek. Szerintem megközelítőleg sem ismered a Schalke (vagy a Ruhr vidék) közegét, ezért írsz róla úgy, ahogy.
------------------------------------
Mit, mondd meg, mit valósított meg a Hoffenheim, a Leverkusen, vagy a Wolfsburg?

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.29. 00:02:26

@Rekordvizemeister: Nem mondom, hogy kroos könnyű eset, de erre Kusen- Hoff-Wolfsburg vonalra nagyon rászakadtál te is.

A Leverkusen harminc éve stabil Bundás csapat, nehogy már azért kelljen szégyenkezniük, mert ott van a gyógyszergyár (2002-ben azért eléggé szétkapták a horror-treble csapatot, akkor hol volt az a kurva nagy támogatás, amit mindig felhozol?) a Calmund-Augenhtaler-Völler vonulat sem nevezhető éppen jöttment zsoldosgyülekezetnek.

A Hoff meg a Wolfsburg útja meg egyben a Bundás jövője is, arról nem tehetnek, hogy hirtelen nem tudnak leakasztani 100.000 proletárt a B-középbe.

Ilyen erővel sem a PSV-nek, sem az Aston Villának vagy az MTK-nak nincs keresnivalója a futballtérképen.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.29. 00:24:04

@kroos @füligjimmy77 @Isarsturm: ezzel azért várjunk, én legalábbis még nem adtam fel :)

kroos 2009.05.29. 06:33:43

@heinrich: mire gondolsz?
Cottbusra?@Rekordvizemeister: ,,mit valósított meg"?

az hogy szinpatikusak egész németország, de továbbmegyek a wolvs és összel a hoff egész európában. És hidd el én is ideológia alapján szurkolok.

acdcisti 2009.05.29. 09:30:06

Nagyon nem örültem ennek a Cottbus - Nürnberg párositásnak. Szerintem mind2 csapatra szükség lenne az első ligában. Elég letörő, a keletnémet csapatok nagyon a padlón vannak a nyugati szomszédaikhoz képest... ha nem is rajongok annyira értük, azért mégis szinesebb tőlük a Bundesliga.
Amúgy ha a feljutás kivánságműsor lenne, akkor nagyon szeretnék egy 1860 Münchent az első ligába. Természetesen nem a mostanit, hanem egy bentmaradni képeset.

Na és a Gomez dolog: tudom Uli mindigis többet volt képes fitzetni egy német válogatott játékosért, de a 30 milla egy nagyon-nagyon rossz vicc lenne. Egyre több helyen lehet olvasni hogy meg akarunk szabadulni Lukács Tonitól.. persza ha kapunk valakit aki fizetné azt a marhanagy fizetését amit mi ajánlottunk neki... bár ez még csak olyan bild szintü infó.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.29. 09:47:43

@heinrich: nana, különbséget kell tenni a Leverkusen, a Wolfsburg és a Hoffenheim között.
Az alapja mindnek uaz, létrehozni/felkarolni egy klubot, kizárólag(!!) komoly financiális eszközökkel, háttérbázis nélkül: Leverkusenben mindenki Köln drukker volt, Wolfsburgban Braunschweig/H96 drukker, Hoffenheimban pedig Stuttgart, kevés talán KSC/Freiburg.
A Leverkusen sportterületen annyi tiszteletet kiérdemelt, hogy a 2002-es bukásaik ellenére elismerően szóljon az ember róluk. Meg '92-ben nyertek is vmit. DE tömegbázisuk nincs, korábban a Bayer dolgozóinak félig kötelező volt menni meccsre. 30 éve elsőosztályúak. Wolfsburg uez, csak még az út elején járnak, nem volt teltház a meccseiken!!! Persze most ki ne szeretne szurkolni a német bajnoknak? Szép focit játszottak, megérdemelték. A klub továbbra is szürke, nulla. El fogják felejteni.
A fenti háromban pont az a közös, hogy nincs tömegbázis, nincs aki megadja a klub jellegét, stílusát, aki "küzdjön" a kommercializálódás ellen. Tökéletes megoldás. Próbáld meg Mönchengladbachban áttéríteni az embereket, hogy szurkoljanak a Kölnnek.

A Hoffenheimnak még tizedannyi támogatottsága sincsen, mint a kettő közül bármelyiknek. Egy gazdag ember játékszere, még ha van is személyes kötődés. Nektek bizonyára nem gond, nekem az, ha a stadionra tendert írnak ki, hol építsék fel. Ja, mondjuk legyen Valenciában, vagy Madridban az új stadionunk? HALLÓ!!!
Egyik fent nevezett csapat sem fog százezer embert megmozgatni, soha. Nem hirtelen, soha. A 100.000 ünneplőből mennyi volt partyarc? 50e? 70e?
Dortmundban félmilliónyian ünnepelték a bajnoki címet.

@kroos: :)) te utoljára mikor beszélgettél német drukkerrel? Olvasgatsz német fociblogokat, fórumokat? Mindenki elutasítja a Hoffenheimot, mindenki! Sokan még a Leverkusent is, és még többen, nagyon sokan a Wolfsb-t (ez most változni fog, mert tényleg megérdemelték a sikert). A sportújságírókra szarok, meg a főleg külföldi divatarcokra, "jajj, de szupin játszik a Barca, ez a Messi mekkora sztár" kicsiben, nem ők mennek ki 50-60 ezren egy meccsre. Lóf*szt sziMpatikusak. Tudod mekkora a Dortmund szurkolói bázisa Cseh/Lengyelországban, a Schalkénak Hollandiában? Amekkora sosem lesz a H'heimnak Németországban. Ők megveszik a mezt, átjárnak meccsre, nem tévében nézik a kicsi szimpatikus Dávid Hoffenheimot a sok gonosz Góliát között.
A szimpatizánsokat leejtem, a szurkoló számít, aki odaszurkol még egy másik csapatnak, az nem szurkoló.
Az eredményüket elfogadom, a többit nem. És ezzel a meccsrejárók 90%-a így van No-ban.
És igen, Hopp azt mondta, hogy utánpótlásra építenek, német fiatalokra, erre hány braziljuk van?

füligjimmy77 2009.05.29. 10:13:06

@Rekordvizemeister: Azt, hogy a német drukkerek mit gondolnak, és miről, nem tudom. De ők "csak" drukkerek. A patinás klubbok közül ugye a Lúzerlautern (nem a 'kusen a lúzer nálam), az oroszlános münchen (kisbetűvel), a fel-le szaladgáló Gladbach, Frankfurt, Freiburg stb. mögött hiába van ott a bázis/város, csak nem tudnak igazán élni a lehetőségeikkel. Én örülök annak, hogy ezt a hátrányt ki lehet egy vastag szponzorral küszöbölni, élesebbé teszi a versenyt, senkinek nincs bérelt helye, és legalább felkavarják az állóvizet. Ha megnézed, az előbb felsorolt három klub nélkül az új évezred lényegesen unalmasabb lett volna. Hardcore fanokra nem lehet egy bajnokságot alapozni anyagilag, kell valami szenzáció. Idén mi lett volna a Hoff, és a Wolsburg nélkül: nyer a Bayern, kiesik a Karlsruhe. A körmöm lerágom. Kell a változás, kell az újdonság, el kell adni a meccseket Hong Kongban is, mert 40-50 ezer ember nem tart el egy klubot (lásd: Dortmund) .

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.29. 10:42:44

@füligjimmy77: teljesen jól képviselhető vélemény.
"a fel-le szaladgáló Gladbach, Frankfurt, Freiburg stb. mögött hiába van ott a bázis/város, csak nem tudnak igazán élni a lehetőségeikkel."
Így van, az élet megy tovább, fejlődés van, meg minden, evolúció, igaz?
Én meg vaskalapos vagyok. Tisztelem a véleményed és el is fogadom, annyit szeretnék, ha az én hülye, szélsőségesen konzervatív véleményemet is elfogadnák itt egyesek. Nem kell vele egyetérteni, csak elfogadni, hogy van ilyen is. Főleg nem belegondolni mögé hülyeségeket, hogy a Hoffenheim legjobb sportbeli eredményére (7. hely, WOW) irigy lennék. :)))))))))))))

Nem jó irányba megy a futball, csak ennyit gondolok. Üzlet lett, ami nem baj, csak ne 100%-ig az legyen. Opera lesz, válogatott színtársulat (Barcelona), ahol majd nem lehet felugrani a gólnál.

füligjimmy77 2009.05.29. 11:33:50

@Rekordvizemeister: "Nem jó irányba megy a futball.." Hát nem, szerintem se. Majd elválik tíz év múlva. Bár én nem azt rovom fel, hogy opera lesz, színtársulatokka, mert minden kornak megvolt a sajátja. Azért mégis jó lenne, ha olyan problémája lenne a Dortmundnak, hogy jaj, most jött valami külföldi, azt' belerakott ötvenmilliót. De idáig nem fognak süllyedni, még véletlenül sikeresek lennének.

Amúgy azon mindig elmosolyodok, ha valaki a sok drukkert, és a bázist emlegeti, hogy nekem még valahol megvan a Möller mezem, a szecsuáni pincegyárak legfinomabb terméke, kíváncsi lennék, abból mennyit kapott a klub. Hiába no, a kilencvenes évek. Nem sok kölyköt látni azért manapság bundás csapat mezében, még a bóvlit se veszik.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.29. 12:02:44

@füligjimmy77:
Örülnél, ha beletenne vki 50 milliót a klubba? És ha hirtelen kivenné? 5 éve majdnem csődbe mentetek.

"De idáig nem fognak süllyedni, még véletlenül sikeresek lennének. "
A 2002-es német bajnoktól ez azért furcsa. :))

"Nem sok kölyköt látni azért manapság bundás csapat mezében"
Ez nem baj, sőt! Tőlem mindig megkérdezik, hogy Chelsea mez-e, ami rajtam van. :))

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.29. 12:37:42

@Rekordvizemeister: "Leverkusenben mindenki Köln drukker volt, Wolfsburgban Braunschweig/H96 drukker, Hoffenheimban pedig Stuttgart, kevés talán KSC/Freiburg... Próbáld meg Mönchengladbachban áttéríteni az embereket, hogy szurkoljanak a Kölnnek."

Át-téríteni?? A szurkolók nem áttérnek, hanem lesznek, ez ilyen egyszerű. Leverkusenben is felnő majd az új generáció, Wolfsburgnak is lesznek majd ősszurkolói és ugyanígy jár a Hoffenheim is. Egyébként is, a Schalke is úgy nevelte ki a szurkolóit száz éven át, a Bayernről hatvan éve fél Németország nem is sejtette, hogy létezik (Mönchengladbach dettó). Németországnak lett egy új topklubja (egy, öt, vagy száz évre), jé, mekkora tragédia :)

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.29. 12:55:50

@JClayton: szurkoló lesz, szimpatizáns meg áttér egy időre
Biztos van több ezer Wolfsburg szurkoló, akár ezernyi H'heim is. Nekem nem is azzal van a bajom, hogy egy wolfsburgi születésű ember annak szurkol, hanem, hogy elájuljak egy 4 éve még Regionalligában levő klubtól, amibe belenyomtak 200 milliót.
Lehet, nem látszik a különbség, vagy én nem tudom elmagyarázni. Érzelmeket nehéz.
Szerintem(!) egy klubnak kétféleképpen lesz bázisa: sikerek alapján, és/vagy közösségi érzés miatt. A 2. okból már nem lesz egyetlen klubnak sem bázisa, pedig szentimentális lelkemnek az tetszetősebb. Ennyi az egész.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.05.29. 12:56:21

Na, de én itt be is fejezem, mert nagyon off.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.29. 13:35:49

@Rekordvizemeister: grrr, azért is felveszem a Mission Impossible szerkómat.

Az kevésbé bosszantó, ha valaki tájékozatlanságból, hozzánemértésből, vagy dühből ír, de te mindig úgy forgatod a Rubik-kockádat, hogy a neked kedvező ábra jöjjön ki, de biztos vagyok benne, hogy az ellentétes álláspontot is legalább ilyen hatékonyan és tényszerűen tudnád képviselni - még ha nem is tetszik, vagy nem is értesz vele egyet.

A Hoff 200 millája azért messze nem annyi, ráadásul pontosan tudod, hogy a nagy része infrastrukturális beruházás volt. Mondott olyat Hopp, hogy a fiatal németekre akar építeni, de ez alatt ugye az akadémiáról kikerülő tehetségekre gondolt, akiket Rangnick és az Arsenal programja alapján nevelnek. Hacsak nincs otthon egy időgépe, akkor innen még egyetlen korosztály sem került ki.

Fiatal, szinte ismeretlen játékosokból épít csapatot, oké, hogy ő is veszi a brazilokat, de a BUndás idegenlésiósainak 50% amúgy is brazil, mert így mindig benne van a lehetőség, hogy belenyúlnak legalább egy Grafite-ba.

Az itt élő emberek meg azért voltak Stuttgart és KSC rajongók, mert az volt hozzájuk közel ha bundás meccset akartak nézni, miért ne tekinthetnék innentől a Hoffot a csapatuknak? Nem úgy tűnt, hogy ne lenne szarásig tele a stadionjuk.

Nem kell szeretni őket, de Hopp ultrahosszútávú programja azért kicsit több, mint hobbi, meg pénzszórás, és a mutatott eredmények alapján legalább a hozzáértést elismerhetnéd/tisztelhetnéd egy kicsit, mint futballdrukker. Arról nem beszélve, hogy a Schalkénak is alapjaiban kell megváltoznia, ha lépést akarnak tartani a többiekkel - aminek uyge neki is láttak, a többszörösen bizonyító, ráadásul a klubhoz kötődő embereket simán félreállították Magath miatt. Ezen pl 70 hozzászóláson keresztül élcelődhetnék, marha idegesítő lenne, támadhatatlanul igaz, de mégis csak egy csőlátású barom maradnék vele (ezzel nem azt akarom sugallmazni, hogy tkp te vagy az, csak a helyzet egyoldalú vizsgálatának a hátrányát akartam szemléltetni)

Amúgy nem tudom, miért vagyok én Hoff szócső, talán azért, amit az első bekezdésben is írtam :)

Na, asszem ez most egyéni rekordom kommentek terén.

füligjimmy77 2009.05.29. 14:02:03

@Rekordvizemeister: "Tőlem mindig megkérdezik, hogy Chelsea mez-e, ami rajtam van. :))" Höbazzeg, ez ütős :)))

"Örülnél, ha beletenne vki 50 milliót a klubba? És ha hirtelen kivenné? 5 éve majdnem csődbe mentetek."

Ezt azért javíatnám, és ez szerintem rímelni is fog egy kissé heinrich kommentjére. Ugye Hitzfeld mester távozása után egy elég sikertelen időszak köszöntött be, egy rakás edzőváltással, fecclték a pénzt a csapatba (hitelből pl.), eredmény meg nuku. Na 2000-ben részvényeket dobtak piacra, 11 eurós árfolyammal. Na, most vagy túlárazottak voltak, vagy a piac értékelte alul az árfolyamot, de úgy zuhantak, mint egy zuhanó....izé. Közgázból érettségiztem, nem most volt, de abban biztos vagyok, hogy a részvény egyik tulajdonsága, hogy a tulajdonos nem vonhatja ki vagyonát a vállalkozásból. Hiába a 2002-es bajnoki cím, a bajok már tornyosultak, nem jött a sikeres BL szereplés se, a fizetések az eget verték, a részvényárfolyamok zuhantak, a hiteleket vissza kellett fizetni, egyre rosszabb eredmények, a stadiont is el kellett passzolni, fizetéscsökkentés, így 2005-ben jött a csődeljárás. Most kb. ott tart a klub, hogy a részvények érnek 1 egész eurót se, elvesztette a stadion tulajdonjogát, az elmúlt években a legjobb hely a 6. volt. Mert a régi vezetés egyszerűen nem értett hozzá, elherdálták a vagyont, nem pedig kilopták/kivették.

kroos 2009.05.29. 17:12:24

@Rekordvizemeister: azért van néhány dolog amiben egyetértünk.
pl. összel ha weis lefejelt valakit akkor is azt hallotuk hogy ,,jé milyen aranyos az a kisfiu"...
tul sokat hagytak nekik a pályán sok alattomos genyóságot olyanokat csinálat eduval meg lusi gustavoval amiért bommel meg pl. jones is azonnal pirosat kap.
aztán lehullot roluk a csillámpor nem jöttek az eredmények és jöttek is a pirosak rendesen.
De!
Az a fajta totális futbal amit játszottak összel az fantasztikus volt.Imádtam nézni öket.

sörbarát 2009.05.29. 23:15:10

Kína-Németország 1:1 barátságos O_O, Gomez továbbra is gólveszélytelen, erről mi a véleményetek?

avenger13 2009.05.30. 09:47:20

@kroos: nekem is tetszett amit a hoff játszott ősszel, de az az alattomosság, amivel védekeztek az kifejezetten undorító volt. most megint nyomják bele a pénzt, megint vesznek pár brazilt. :)

@sörbarát: hát igen. ezért nem kell gomez.

acdcisti 2009.05.30. 15:53:58

Toni taljánföldön az Uli féle kolbászt reklámozza:
http://www.bild.de/BILD/sport/fussball/bundesliga/vereine/bayern/2009/05/30/luca-toni/wirbt-in-italien-fuer-wuerste-von-uli-hoeness.html

ezekszerint marad nálunk?:))))

avenger13 2009.05.31. 01:01:22

@acdcisti: szerintem luca marad. nincs miért tartania se gomeztől se olictól se klosetől. a 4 közül magasan ő tett le eddig legtöbbet a bayernnél az asztalra. klinsmann könyörgött tavaly a 4 csatárért, és uliék is belátták, hogy 2 csatárral és podolskival szart sem lehet elérni.

ami ennél is érdekesebb, olvastam valahol, hogy Srna a jobb hátvéd kiszemelt. Nem tudom már kinek, de nagy kedvence az nstn a horvát, mi lesz ha bayern mezt húz??? :D (én egyébként támogatom az ötletet, ha nem zsirkov, akkor ő sem rossz megoldás)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.31. 01:41:21

@avenger13: Zsirkov a Chelsea-hez igazolt, állítólag 30M dollárért, de az összeg nem hivatalos.

avenger13 2009.05.31. 10:34:50

@heinrich: ezért kell srna. uliék szerintem kicsit sokat tökölnek, és ennek nem lesz jó vége.

Titi120 2009.06.01. 18:56:30

"AS Roma: a Bayern is beszállt a Perrottáért folytatott harcba"

Lol, amit a vezetőség eddig bemutat az igazolások terén idén.

kroos 2009.06.01. 18:58:08

@Titi120: ráadásul most sérült le hosszabb idöre...

Titi120 2009.06.01. 19:12:40

@kroos:
Plusz 31 éves, ráadásul fogalmatlan.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.06.01. 19:22:54

Perrotta... :asztalt fejbe ver:

popp · http://koncertblog.com/ 2009.06.01. 19:35:28

@kroos: Igen tegnap megsérüllt, de nagyon is jó kis játékos ő. Jó, nem egy technikai virtuóz, de 31 évesen is fut, mint állat és taktikailag is nagyon érett a tag, az sem véletlen ám , hogy olyan edzők bíztak benne, mint Trapattoni, Capello, Lippi és Spal. A ti középpályátokon nagyon is elférne, Ottlnél például klasszisokkal jobb. De remélem jó sok pénzt legombolunk rólatok érte (bár lehet, hogy most jár le a szerződése?).

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.06.01. 19:48:30

@popp: még egy év hátra van a szerződéséből. Ottl-nél meg nem nagy kunszt klasszisokkal jobbnak lenni, plusz ha annyit játszatják, mint őt, a hetedik embert a középpályán, tőlem jöhet, csak kétszáz forintnál ne kerüljön többe

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.06.01. 19:50:25

@mocsing: (kicsit jobban átszámolva inkább a nyolcadik-kilencedik)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.06.01. 19:53:51

@mocsing: Adtok érte 5-7 millát már jól járunk ;-). de mondom még egyszer, durván alulértékelitek őt.

Titi120 2009.06.01. 20:05:54

@popp:
Szerintem inkább őt értékelte túl az olasz szakma az elmúlt 10 évben.
Ritka jellegtelen egy játékos, olyasmi, mint Taddei, csak utóbbinak legalább van külön, saját magáról elnevezett csele. :)
Aquilani, Vucsinics, De Rossi, Juan. Valamelyiket ebből a négyesből viszont elfogadnám. ;)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.06.01. 20:25:54

@Titi120: Öket viszont nem adjuk ?-). Én _Taddeit is jó játékosnak tartom egyébként. Mind Perrottának, mind Tádénak nagy szerepe volt az elmúlt évek Roma sikereiben, előbbinek pedig az olaszok világbajnoki címében is. Persze én elfogult vagyok, de kettővel többet is láttam játszani ezeket a tagokat, mint ti. Így feltűnő hiányosságaik mellett, nem annyira föltűnő erényeiket is volt időm észrevenni. Ők tipikusan azok a játékosok, akik értéke akkor ötlik szembe mikor nincsenek a pályán, mert akkor veszettül hiányzik valami a csapatból.

Titi120 2009.06.01. 20:31:48

@popp:
Ugyan, jópár Roma meccset láttam az elmúlt években én is, egy labdalevétel nem maradt meg bennem tőlük.
Na jó, pár évvel ezelőtt volt egy Lazio elleni derbi, amelyiken Perrotta tényleg szép gólt rúgott, de ez csak amolyan kivételt próbára tevő szabály volt. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.06.01. 20:43:30

@Titi120: www.youtube.com/watch?v=6fA7ky6rZ8c - ezt a három héttel ezelőtti gólt ajánlanám figyelmedbe apafej, ilyet és ehhez egész szezonban nem rúgott a ti bajor hordátok ;-). De foglak én itt titeket győzködni egy nagy tockost érdemeltek ti az Ulitok segg felé szaladó homlokára, nem Simone Perrottát, ő remélem marad nálunk.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.06.01. 20:47:32

@popp: Egy szmájli lemaradt, még mielőtt...

Titi120 2009.06.01. 20:50:29

@popp:
Régen rossz, amikor a youtube-on kell kotorgálnod, hogy bizonyítsd mekkora egy játékos az olasz. Apafej ... :)

" ... ő remélem marad nálunk."

Ebben egyetértünk. ;)

Romanista 2009.06.01. 20:50:38

nem tom miről van szó de Perrottaról tehát:
http://www.youtube.com/watch?v=XTg0a1pme4w
meg
http://www.youtube.com/watch?v=deshgWy740I

popp · http://koncertblog.com/ 2009.06.01. 21:02:51

@Romanista: A drága Bayern rámoccant Simonéra és az itteni szurkolói - akik az eddig az asztalra kábé alig lerakó Toni Kroosról áriáznak itt nekünk ;-) - tüntetnek ellene.

@Titi120: Az utóbbi hetekben nem igen láthattál Roma meccset, mert parádés formában játszott Simone, sajnos megint megsérült.

füligjimmy77 2009.06.01. 21:12:46

No, akkor eddig Bayernbe jön Olic, Timoscsuk, és most felröppent Perotta neve. Ők jönnének frissítés, vagy Zé, Toni, Klose, Van Bommel(?) után a fiatalítás jegyében?

avenger13 2009.06.01. 22:27:24

eddig ulinak annyit sikerült elérnie, hogy a uve és a chelsea nagyobb árat fizetett. ez nem sok. jó lenne már valami jót látni. Eddig nem látom, hogy összeállna a jövő csapata.

@füligjimmy77: gomezt kimaradt.

@popp: nem hinném, hogy akkorra bajunk lenne perottával, ahogy gomezzel sincs, csak nem kell. felesleges még 4 középpályás. akkor már védőt/kapust/csatárt vegyenek. hiába jó perotta kihelyett játszana? mvb/timo/zé helyett nem hinném. kroosról meg hadd legyünk már jó véleménnyel, 19 éves és letett már pár dolgot az asztalra. pl a czvezdának rúgott 2 gólt :) de róla mindenki a jövő játékosaként számít és nem úgy, hogy most lenne kezdő.

avenger13 2009.06.01. 22:53:21

@avenger13: bocs, hogy általánosan a bayern szurkolók nevében nyilatkoztam, aki nem ért egyet szóljon.

Titi120 2009.06.02. 13:34:25

Jó hírem van, Perrotta maradni akar. :)

@füligjimmy77:
Olic és Timoscsuk szerintem egyaránt jó vétel volt, előbbit nem kell bemutatni, utóbbinak meg amellett, hogy remekül védekezik, még agya is van a játékhoz, ráadásul lőni is tud.
Gomeznek viszont nem tudok örülni, de ha 20 fölött rúg, akkor boldogan fogom revideálni az álláspontomat. :)

füligjimmy77 2009.06.02. 14:45:32

@Titi120: Nincs nekem problémám egyikkel se, Oliccal főleg nincs, mikor azt látom, hogy Valdez megerőszakolja a lasztit, vagy Zidan felélő az ötösről. De két év múlva? És azért velük ziher nem lesz BL, még elődöntő se. Gomez pedig simán lő 20 gólt, csak az a kérdés mikor? Mert ugye ki lehet tömni a Bochumot, meg a Kölnt, aztán a rangadókon nagyon csendesnek lenni.

avenger13 2009.06.02. 17:58:34

@füligjimmy77: tökéletesen összefoglaltad mi a problémám az idei igazolásokkal. kivéve timoschukot. őt tartom egyyedül stabil kezdőnek mondjuk a blben is. olic, gomez meg arra jó, hogyha pihentetni kell valakit, akkor is legyenek értelmes csatárok a buliban, de csatárerősítésnek kevesek. jobbat szerettem volna. de persze meglátjuk. lehet gomez a következő 3 év aranycipőse. :D LOL!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.06.02. 18:02:53

@Titi120: Ez tényleg jó hír, de amúgy is tudtam már ezt.

Vul-Kahn 2009.06.02. 23:14:30

@mocsing: Ezt is Hoenessnek köszönhetjük. Zé két évre aláírt volna, Uli csak 1 éves szerződéshosszabítást ajánlott. Noooooooooooormális? :S

Amúgy:
Egyesült Arab Emirátusok-Németország 2-7
Gólok: Gomez 4(!!!) :-), Westermann, Trochowski, öngól

avenger13 2009.06.03. 09:49:33

@Vul-Kahn: nem hinném, hogy két évre aláírt volna. minden évben azon vacilált, hogy visszavonuljon-e. Ha jól emlékszem tavaly is egy éves szerződést kapott. Most úgy döntött, hogy vége. Na őt is rendesen kéne elbúcsúztatni.

avenger13 2009.06.03. 09:54:29

@Vul-Kahn: bocs, most olvastam a tages zeitungban tett nyilatkozatot. meglátjuk mi lesz. A legfőbb bajnak azt tartom, hogy ingyen elmehet bárhova. Két évet kaphatott volna tőlünk is. Sajnálom, hogy nem marad.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.06.03. 14:29:03

Olic jelenleg az egyetlen ballábas játékos a keretben. (ezt jó lenne elismételni még párszor magunkban, hogy rögzüljön.)

erre talán rímel, bár inkább csak éhes disznó makkal álmodik, hogy Zsirkov szerint ő ajánlatot se kapott a Chelsea-től, nemhogy már odaigazolt volna.

@avenger13: belinkelnéd a nyilatkozatát, én nem találtam danke.

avenger13 2009.06.03. 15:57:47

@mocsing: íme.

www.tz-online.de/sport/fussball/roberto-verlaesst-bayern-332292.html

nem tudom, de nagyon gyorsan el kéne kezdeni az erősítést, mert eddig a keret nagyon gyenge. a tavalihoz képest erősödött a csatársor, de a középpálya zé nélkül elképesztően gyenge lesz. Ottl bezzeg marad. ami számomra igen érdekes, az az, hogy zé ugyan kapott egy 1 éves ajánlatot, de ehelyett inkább megy a Man Citybe vagy valami amerikai/szaúdi csapatba? ez nekem inkább levezetésnek tűnik még a man city is. ehelyett egy évet nyugodtan maradhatott volna, itt, mehet utána is de ha jó, akkor megint kapott volna még egy évet. fene se tudja mi van a háttérben.

Titi120 2009.06.03. 17:52:20

@avenger13:
Zé Roberto-t Timoscsuk pótolni fogja.

A hírek szerint Van Gaal nem ragaszkodott a brazilhoz, de Riberyhez annál inkább teszi.

Egyébként az átigazolási időszak még csak most kezdődött, lesz még itt sürgés - forgás, csak győzzük követni.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.06.03. 19:31:28

Neuer = Rensing + cca 20 millió euró

Hoeness a sajátjait is szembeköpi. Éljen a Buyern, a német foci örökös megmentője.

Auf wiederseh'n...

:((((((((((((((((((((

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.06.03. 19:32:07

Neuer = Rensing + cca 20 millió euró

Hoeness a sajátjait is szembeköpi. Éljen a Buyern, a német foci örökös megmentője.

Auf wiederseh'n...

:((((((((((((((((((((

avenger13 2009.06.04. 00:15:27

@Titi120: én elhiszem, hogy pótolja. de nekem hiányozni fog.

@Rekordvizemeister: mire számítottál? Egyébként nem tudom mit értettél a sajátjainak szembeköpésén. Rensing megkapta a lehetőséget, és szar volt. Ennyi. Az nem a bayern hibája, hogy a schalke nem indul semmilyen nemzetközi kupában.

2009.06.04. 01:04:01

@avenger13: Meglátásom szerint azt értette rajta, hogy a jó ízlésre még valamilyen szinten fogékony Bayern szurkolók, nem feltétlenül értenének egyet azzal, hogy egy olyan játékost udvaroljon körbe vezetőségünk, majd áldozzon szerződtetésére aránytalanul nagy összeget, aki néhány héttel ezelőtt még Münchenben, a Bayern drukkerek orra előtt mutatott be Kahn-t kifigurázó mozdulatokat a gyűlölt ellenség felett aratott győzelem ünneplési rítusaként.

kroos 2009.06.04. 07:47:46

@Rekordvizemeister: Sokkal inkább ez mint a 3. birodalom kirakatcsapata ahol az orosz maffia mossa tisztára a pénzét.

avenger13 2009.06.04. 09:05:21

@Isarsturm: ezt nem láttam, így erről nem tudtam. nem is kommentálom. várom rekordvize válaszát is, bár valszeg igazad van.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.06.04. 09:47:54

@Isarsturm: @avenger13: igen, nehéz lenne a Kahn utánzást lenyomni pár bajor torkon. Egyrészt, másrészt pedig Rensinget éveken át (Kahn kétszer húzott +1 évet rá) tolta Hoeness, jobbnak mondta Neuernél, most meg tulképpen megalázta ezzel.
Magath nem fogadta el ezt az ajánlatot sem, csak az a baj, ha a Bayern vkit meg akar szerezni, azt megszerzi. Talán Neuert a legnehezebb, de nem lehetetlen.

@kroos: te olyan hülye vagy, hogy ezentúl nem foglalkozom veled. Persze, a nácik imádták a sziléziai lengyeleket (Kuzorra, Szepan, Tibulsky, Kalwitzky) meg a Rapid sem azért nyert igaz, hogy az osztrákoknak is legyen valamijük az Anschluss után. A 5-szörös bajnokot is azért küldték el az Ostfrontra, hogy ott focizzon, csak lelőtték. Foglalkozzál már azzal is, mi volt a német fociban '33 előtt. A Schalke a nácik előtt is létezett már és a legsikeresebb 3 klub egyike volt.
Olvasd el: www.amazon.de/Zwischen-Blau-Wei%C3%9F-liegt-Nationalsozialismus/dp/3898614336
Ne válaszolj, mert én lezártam a veled való diskurzust örökre.

sörbarát 2009.06.04. 10:02:57

Visszatérve a jelenbe:

Szerintem, ha Neuer elhagyja Schalket és Bayernbe megy, azt Schalke csak saját magának köszönheti, és itt nem azt értem, hogy nem tudnak sok pénznek ellenállni, hanem, hogy annyira elrontották az idei szezonukat, hogy még egy nyamvadt Europa liga helyet sem tudtak megszerezni...

Így lesz meg nem igazán vonzó ez a klub a játékosok számára... és erről speciel nem a Bayern tehet.

Pl. Demba Ba is le akar lépni Hoffból Stuttgartba épp ugyanemiatt az ok miatt, mert szeretne nemzetközileg is játszani. Azt meg Hoff nem tudja biztosítani számára...

Ha Neuer rutint szeretne szerezni a Világbajnokságig, hogy kiérdemelje a kapus helyet a Dfb-ben, akkor az lenne neki a legjobb, ha már 2009/2010-es szezonban is szerepelne nemzetközileg... Mert mondjuk pl. Barcelona, MU, Chelsea, olasz csapat ellen védeni mégis csak keményebb mint pl. csak bundás csapatok ellen.

kroos 2009.06.04. 10:14:20

@Rekordvizemeister:
bocsánat ezt lehagytam a kommentem után:

:((((((((((((((((((((

(mert egy smájli mindent jóvátesz ugye)

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.06.04. 10:18:09

@sörbarát: "Szerintem, ha Neuer elhagyja Schalket és Bayernbe megy, azt Schalke csak saját magának köszönheti, és itt nem azt értem, hogy nem tudnak sok pénznek ellenállni, hanem, hogy annyira elrontották az idei szezonukat, hogy még egy nyamvadt Europa liga helyet sem tudtak megszerezni..."
Ez pontosan így van. De miért nem az eddig sztárolt, 3-szoros válogatott Adlert veszik meg? Talán mert Neuer tényleg jobb? Vagy Magathtal elsőszámú konkurens lenne és gyengíteni kell? Vagy ez egy Hoeness-Magath háború a két double utáni kirúgás miatt???

Utolsó bekezdésre: ebben is igazad van, de Neuer szituja egyéni, nem sok ilyen volt eddig a fociban: 4 éves kora óta a klubnál van, kedvenc csapata, 2001-ben ott volt a lelátón, együtt szenvedett a szurkolókkal. Most pedig a Barca, Chelsea, Porto, Atlético, Valencia ellen védhetett imádott klubjában, 63 ezer szurkolótársa előtt. Álomszerű.
Nyilván szeretne sikeres lenni, de talán nem minden áron. Kb. mint Iker Casillas, csak neki megadatott egy potenciális sikeres klub.

sörbarát 2009.06.04. 11:19:40

@Rekordvizemeister: szerintem a Bayernnek nem a bundás csapatok az első számú konkurensei, hanem a bajnokok ligája csapatok... Bayernnek az a célja, hogy azokhoz mérten is tudjon teljesíteni.
Hogy elsők vagy másodikok lettek ebben a szezonban a BuLiban szerintem nem volt akkora szintmérő, mint a Barca elleni 4:0 és az abban mutatott teljesítmény...

+Ribery megtartásánál/nem megtartásánál sem BuLi csapatok a konkurensek Bayernnek.... => ő is csak akkor marad sztem, ha nemzetközi szinten jó csapatot tudnak összehozni Bayernnál.

A te logikáddal: Magathot azért vette Schalke, hogy Wolfsburgot gyengítse, vagy hogy magukat erősítsék?

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.06.04. 11:47:51

@Rekordvizemeister: Bocs, de ezt rinyálást nem értem, még a fentiek tükrében sem. Casillas kihez ment volna a Madirdból?
Ezt a Schalke felsőbbrendűségi érzést sem értem, ha Neuer elmegy, akkor ne az ördögöt(wurstulli) hibáztasd, hanem őt(mondjuk szerintem őt sem kell/kéne).
Még valami arra a gonodolatmenetedre, hogy kiderült, hogy Neuer No legjobb kapusa és aBayern ezt felismerte, amit te, már rég tudsz.
Adler, Rensing Neuer fiatal (volt), hogy ki hogyan fejlődik senki sem tudhatta(tudhatja).R.-t Ulli-nak támogatnia kellett, ha hitt benne, mert különben szétszedik, így is szétszedték)
Rosszul vezetett klub, ahonnan a tehetségek elmennek, ha tehetik, ennyi.

Titi120 2009.06.04. 11:55:15

Danijel Pranjic-ot leigazoltuk a hírek szerint 10 millio €-ért a Heerenveen-ből.

A hollandoknál balhátvédet játszott (és rúgott ezen a poszton 16 gólt és adott 8 gólpasszt 30 meccsen idén !), de egy sorral feljebb is bevethető.
Úgy nézett ki, hogy Benítez viszi el a Poolhoz, de Van Gaal állítólag nagyaon akarta a horvátot.

Ezzel a szélsőhátvéd kérdés megoldódott szerintem (Lahm átmegy a jobb oldalra gondolom).

Nem nagyon láttam még játszani (csak az EB-n), de nem tűnik rossz vételnek.

Rekordvizemeister · http://www.schalke04.hu 2009.06.04. 12:02:30

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:
Nincsen igazad, de tököm kivan, hogy bármit is bizonygassak, nem érdekel a szélmalomharc, mindenki higgyen, amit akar.

füligjimmy77 2009.06.04. 12:11:30

@Titi120: Ha Lahm átmegy a jobbszélre, akkor Pranjic helyéről annyi gólt kaptok, amennyi belefér. A srác szélső volt, kényszerből vitték hátra, aztán ottragadt. A holland liga erejéről én már kifejtettem párszor a véleményemet, ami ott jó volt, ide bőven kevés lehet. Szerintem sanszosabb a Lahm-Pranjic balszél.

Titi120 2009.06.04. 12:15:39

@füligjimmy77:
Lahm - Pranjic balszélről csak abban az esetben beszélhetünk, ha Ribery távozik.
A francia tartalékjának meg elég sokba került, szóval sanszos, hogy balbekknek hozatta ide Van Gaal.

kroos 2009.06.04. 12:45:35

@Titi120: 16 gól de 11-esböl meg szabiból nagyrészt.

avenger13 2009.06.04. 13:20:31

pranjicról nem sokat tudok, meglátjuk mi lesz. Ribery tud jobb oldalon is játszani, Heynckess kb. szabad mozgásteret adott neki a pályán. Lehet Zsirkovval Lahm Ribery jobb oldalunk és Zsirkov Pranjic bal :) Persze ezt azért nem gondoltam komolyan.

Neuer elvileg nem jön, legalábbis ezt mondja Magath, és ő is. A vezetőség sem akar megszabadulni tőle. meglátjuk. A Bayernnek nem ellenfele a jelenlegi Schalke. Nem azért kell Neuer. Hanem mert Rensing szar. Megkapta a lehetőséget, mindenki látta mi a végeredmény. Butt simán első számú kapus lett. Kár ebbe Magath vs. Uli stb. küzdelmeket látni.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.06.04. 13:35:52

@Rekordvizemeister: Ne is bizonygass semmit, mert érzelmekre alapozod, amit én úgyse fogok megérteni.

kroos 2009.06.04. 13:43:21

az Eb-jól tolta de nem egy zsirkov vagy srna a srác.
Remélem tévedek

avenger13 2009.06.04. 13:52:51

@kroos: meglátjuk mi lesz belőle. A bayern nem arról híres, hogy a legnagyobb sztárokat veszi meg mégis nyertünk bl-t. A csapat a lényeg. Meglátjuk. Senkit se szabad előre leírni, csak ha már bebizonyította, hogy nem ide való (Oddo, Ottl, Lell, Rensing)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.06.04. 14:02:42

Zsirkov most nagyon kapós, de Srna azért nem a legnagyobb sztárok közül való 26 évesen az ukrán bajnoknál.

Pranjic már megint egy félmegoldás. ha ő 10 millió, akkor inkább Srna-t 15-ért, bár hozzátartozik a sztorihoz, hogy 1. ballábas játékosra nagyobb szükség van, 2. a donyeck nincs abban a helyzetben, hogy kénytelen legyen a csk-ját a valós értékéért odaadni.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.06.04. 14:05:40

"de Srna azért nem a legnagyobb sztárok közül való 26 évesen az ukrán bajnoknál"

felkészül Alapvonalszippantó HB

kroos 2009.06.05. 07:31:37

@avenger13: nem irtam le,csak épp nem nagyon láttam eddig játszani,és ahhoz képest hogy kik voltak beharangozva jött ö meg Gomez 30 milláért.:(

avenger13 2009.06.05. 11:48:53

@kroos: rendben, teljesen megértelek, számomra is érthetetlen amit művelünk. Meglátjuk mi lesz belőle, bár a Karl-Heinz által felvázolt "nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg", eddig nem látszik beigazolódni.

Titi120 2009.06.05. 12:09:39

Inter meg rámozdult Tonira, gondolom Ibrahimovics esetleges távozásától függően.
2011-ig van szerződése, most még legombolhatunk érte egy egész tűrhető összeget.

Mindeközben a hivatalos honlapunkon is megerősítette Rumenigge, hogy Neuer-t fűzik.

Hermann Gerland lett a másodedző.

avenger13 2009.06.05. 12:18:00

@Titi120: Tonit nem kéne eladni. 3 csatárral nem lehet semmit sem elérni. Igaz most 3 jobb csatárunk van, de a Milan megveszi jövőre is. A szar játékosokat kéne elküldeni, és csapatot építeni, ami nem fog menni ha minden évben átalakul a keret.

kroos 2009.06.06. 09:47:52

és ha riberyért adják sneidert van der vaartot meg 15 milliot?
valami ilyesmit sejtek...

Myke 2009.06.06. 10:14:17

@kroos: A Bayern nem járna rosszul szerintem, mindketten sokkal jobb játékosok annál, mint amit a Realban mutatnak.

kroos 2009.06.06. 10:18:07

@Myke: na de ha hetente megsérülnek 1 honapra akkor nem sokat érünk velük.
tölem mehet ribery már mondtam korábban is.
csak okosan csináljuk.

Myke 2009.06.06. 10:20:25

Dárdai hosszabbított egy évvel a Herthával. egyébként.
A Bayer új edzője pedig Heynckes lett, kiváncsi leszek hogy a következő szezont is elbasszák-e.
A HSV pedig Labbadiát akarja a padra :DDD

avenger13 2009.06.06. 10:56:34

@kroos: @Myke: egyik sem rossz játékos, de egyik sem olyan jó mint ribery. Ilyen játékosok nélkül meg nem lehet blt nyerni. El kéne végre dönteni, hogy mit akarunk. Egy rendes csapatot összerakni, vagy a bundesligát nyeregetni kétévente. Ribery is megtartható, ha építünk köré csapatot. Amit el is kezdtünk félig-meddig, de lehetne ennél jobban is folytatni.

Heynckes szerintem össze tudja kapni a leverkusent, sok sikert neki. Dárdainak is az Európa Ligában.

kroos 2009.06.06. 11:13:29

@avenger13: Én Kahn-nak adok igazat ezügyben.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.06.06. 11:40:37

mind a két csapatnak jó lenne egy ilyen csere (illetve én nem örülnék neki :D)

Ribéry egy ötcsillagos játékos, Sneijder és Van der Vaart pedig két négy és fél csillagos. A Real Madridnak sztárokra van szüksége, a Bayern Münchennek meg sok megbízható, jó képességű focistára, akik egymást is ki tudják segíteni a bajból (mint a Manchester United, csak német módra).

kroos 2009.06.06. 13:12:21

ezt meg kell nézetni rensingel 50-szer és nem lesz gond.
www.youtube.com/watch?v=hNOzHvsEmg4
3.30-nál van egy óriási benne...

kroos 2009.06.06. 19:23:22

jajj most rábasztatot...jaj de nagyon rábasztatok...ha innen nem látszik több komment az azért van mert ki lett moderálva.....!!!!!!!!!!!!!!

kroos 2009.06.06. 19:32:42

http://video.xfree.hu/?n=break18|80d14349ac5ac50473bce08b4c6064e8
biztos nem fog tetszeni ez a klassziku a birkaáldozós haveoknak,de ö a legnagyobb.!!!!!!!

értelmetlen_nevű 2009.06.06. 19:42:12

@kroos: bocs de szerintem guantanamoban ilyesmivel kínozták szegény arabokat :)

kroos 2009.06.06. 19:51:54

@mocsing: tesó te már látom kiismertél...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.06.08. 00:52:52

kb minden holland oldal, meg még sok egyéb nem holland médium is arról ír, hogy a Reallal csere lesz két hollandra. csak az egyik Sneijder+Vaart-ról ír, a másik meg Robben+Sneijder-ről. utóbbi a gyakoribb.

hogy mi kit adnánk nekik, azt gondolom, kitalálta minden kedves kolléga.

kroos 2009.06.08. 08:24:06

@mocsing: a baj az hogy nagyon sérülékenyek,...

Titi120 2009.06.08. 11:15:04

Camoranesit is szóbahozták a Bayernnel.
Rá is igaz, ami a hollandokra: elképesztően sérülékeny.

avenger13 2009.06.08. 12:27:40

@mocsing: @kroos: nem csak ez a baj velük. Beckenbauerrel kell egyetértenem, hogy ribery távozásával a bayern nem lehet erősebb (bárki jöhet helyette). Robben meg Sneijder jók, de nem akarok holland csapatot. Szerintem jelenleg erősítésekkel meg lehet tartani Riberyt, nem kéne azonnal lemondani róla, jövőre ugyanennyit megadnak érte, ha nem többet.

Titi120 2009.06.08. 12:59:07

@avenger13:
Jövőre már csak egy év lesz hátra a szerződéséből => kevesebbért tudjuk majd elpasszolni.

avenger13 2009.06.08. 13:30:20

@Titi120: én ezt nem így gondolom. Mivel Ribery elég nagy sztár, ezért legalább ugyanennyit fizetnek érte, mert az az egy év is sokat számít.

halareaal 2009.06.08. 13:37:29

Robben és Sneijder együtt nagy erősítés lenne a Bayernek. Robben ha elkapja a fonalat és formában, nagy kedvvel játszik akkor tud olyan teljesítményt hozni, mint Ribéry. ettől persze alapjáraton egyértelműen gyengébb nála, de talán nem annyival, mint amennyivel Sneijder jobb Borowskinál v Schweinsteigernél (illetve nemtom h konkrétan ki támadó kp még a Bayernből, talán nincs is középső támadó kp a keretükben). amire rábaszhat a Bayern az valóban a sérülékenységük. ha viszont mind2en végigtudnának játszani egy teljes szezont full egészségesen, akkor én már lehet el se cserélném őket (kivétel a jelenlegi helyzet, amikor lehet h mind2ejük helyére több nagy klasszis is jön). ha pedig a holland válogatottban, vagy vdVaart esetében a Hamburgban mutatott formájukat hozzák, akkor az sem kizárt h a Bayern jobb erősebb lesz ettől a transzfertől. remélem ha létrejön akkor Sneijder mellé inkább vdVaartot adjuk (persze a legjobb az mondjuk vdVaart és Drenthe lenne ;))

Vul-Kahn 2009.06.08. 13:50:10

Irgalmatlan nehéz a helyzet. Holland csapatot én se akarok, úgyhogy nem igazán örülnék a két hollandra való elcserélésnek. A sérülékenységüket meg már említettétek.
Ha kívánságműsor lenne a dolog, akkor én a következők közül választanék: Ribery megy, Robben és Sergio Ramos (!) jön. (Ez mondjuk nyilván elég valóníszűnetlen). Aztán elcserélhetnénk még a Milannal Kakára (Ez is érdekes lenne.) Vagy pedig fizesse ki érte vki az árát (szerintem 50-60 millió a minimum), és hozzuk el Arshavint (valamivel kevesebbért, így maradna pénz kapusra is). Bár ez is meredek, nem hiszem, hogy a Gúnárok fél év után könnyen elengednék akár nagy pénzért is. Szóval nehéz...

Vul-Kahn 2009.06.08. 13:57:21

Hozzátenném még az előzőhöz, hogy azért örülnék ha maradna. 60-70 milliós ajánlatnál kezdenék el gondolkodni. Nem vagyunk olyan messze a legjobb csapatoktól, mint ahogy azt sokan (köztük Ribery is) gondolják. Edzőnk már van, szélsővédő és csatárposzton is erősítettünk, jött Timoscsuk. Ha jön még egy kapus is, akkor sok kritikus szeme (köztük Riberyé is) kikerekedhet jövőre...

avenger13 2009.06.08. 13:58:03

@halareaal: szerintem nem lenne erősebb a keret. A német bajnokság keményebb mint a spanyol, valszeg többet ülnének a lelátón mint amennyit játszhatnának. Másrészt Robben önző, és nem képes csapatban játszani, amire a bayernnek pont szüksége lenne, mert csapatként erősek. Ribery sokkal többet ér Robbennél. Nem véletlenül adnák mellé sneijdert is. Perez megint megpróbálja felépíteni azt a Madridot, amit újra szívből utálhatok. :D

kíváncsi vagyok mit kezdenének a nagyok, ha az uefa bejelentené, hogy akinek adóssága van, két év múlva nem indulhat a blben. :D A Tottenham képviselné az angol élvonalat.

avenger13 2009.06.08. 14:11:09

@Vul-Kahn: hoeness azt nyilatkozta, hogy 50ig fel sem veszi a telefont. én min. 70et kérnék érte. Beckenbuer és Perez is azt nyilatkozta, hogy a világ legjobbjai között van. A Kaiser szerint Cé, Messi, Ribery a 3 legjobb jelenleg, a posztján meg Ribery a legjobb, ezen talán nincs is akkora vita. A probléma az, hogy amikor bl-t nyertünk legalább kapus poszton mi voltunk a világon a legjobbak, volt egy elber, aki ha nem is a világ legjobb csatára, de azért elég toppon játszott, effe meg irányított scholl, sagnol lizarazu, szóval az a csapat az egyénileg is nagyon össze volt rakva.

Jelenleg:
lahm, ribery hasonló szintet képvisel. kapusposzt: haha.
nincs jobb hátvédünk, nincs jobb szélsőnk. Schweini, Kroos valszeg nagyon jó irányítók lesznek, és nem csak arcra hajaznak majd Effenbergre. :) Timoschuk szintén jó választás, Pranjicról még senki sem tudja, hogy hol és mit akar játszani.
Csatárposzton, Toni, Klose jó, Olic, Gomez, jelenleg jó cserék és a BuLiban tökéletesek, de nincs Elberünk.

Ha elengedjük Riberyt óriásit esünk vissza, ez biztos, és ez a két holland nem segít ki a problémánkból. Ramost meg nem adják oda. Ha tudnánk helyette legalább nem sokkal rosszabb játékost szerződtetni, akivel hosszú távra lehet tervezni, akkor azt mondanám menjen. de jelenleg arra sincs ötletem, ki lehetne a jobb hátvédünk. Talán Srna, de róla egyre kevesebbet hallani.

avenger13 2009.06.08. 14:13:01

@Vul-Kahn: hoeness azt nyilatkozta, hogy 50ig fel sem veszi a telefont. én min. 70et kérnék érte. Beckenbuer és Perez is azt nyilatkozta, hogy a világ legjobbjai között van. A Kaiser szerint Cé, Messi, Ribery a 3 legjobb jelenleg, a posztján meg Ribery a legjobb, ezen talán nincs is akkora vita. A probléma az, hogy amikor bl-t nyertünk legalább kapus poszton mi voltunk a világon a legjobbak, volt egy elber, aki ha nem is a világ legjobb csatára, de azért elég toppon játszott, effe meg irányított scholl, sagnol lizarazu, szóval az a csapat az egyénileg is nagyon össze volt rakva.

Jelenleg:
lahm, ribery hasonló szintet képvisel. kapusposzt: haha.
nincs jobb hátvédünk, nincs jobb szélsőnk. Schweini, Kroos valszeg nagyon jó irányítók lesznek, és nem csak arcra hajaznak majd Effenbergre. :) Timoschuk szintén jó választás, Pranjicról még senki sem tudja, hogy hol és mit akar játszani.
Csatárposzton, Toni, Klose jó, Olic, Gomez, jelenleg jó cserék és a BuLiban tökéletesek, de nincs Elberünk.

Ha elengedjük Riberyt óriásit esünk vissza, ez biztos, és ez a két holland nem segít ki a problémánkból. Ramost meg nem adják oda. Ha tudnánk helyette legalább nem sokkal rosszabb játékost szerződtetni, akivel hosszú távra lehet tervezni, akkor azt mondanám menjen. de jelenleg arra sincs ötletem, ki lehetne a jobb hátvédünk. Talán Srna, de róla egyre kevesebbet hallani.

Vul-Kahn 2009.06.08. 15:16:33

@avenger13: Szerintem Pranjic megvételével Hoeness lerendezettnek tekinti a szélsőhátvéd-kérdést (ő lesz a kezdő balbekk, Lahm megy át jobbra). Remélem nem lesz igazam, mert egyrészt Pranjicot nem tartom annyira erősnek, másrészt Lellt még a kispadra sem szabad leültetni, szóval vkit még mindenképp hozni kéne.
Riberyt meg egy az egyben szerintem nem tudjuk pótolni. De talán nem is kell. Az a legfontosabb, hogy ne legyen kutyaütő a csapatban egy poszton sem. Ha ez így lesz, akkor jó morállal, jó taktikával sztár nélkül is elérhetünk nagy eredményt. Mert nekem meggyőződésem, hogy a Barca elleni párharc is csak és kizárólag a Klinsmann-Lell-Oddo trión ment el. Brenot nem említem, ő még sokat fog fejlődni, és ha nincs példátlan sérüléshullám, akkor egy BL-negyeddöntőn úgyse játszik. Szóval a siker kulcsa szerintem: ne legyen balfasz játékos a keretben. Nem Ribery itt mindennek az alfája meg az omegája.

avenger13 2009.06.08. 15:25:38

@Vul-Kahn: ebben igazad van, de ha megnézed a 2001es bayernt, vagy 99eset, akkor igenis voltak nagy nevek a keretben. Nem ő az alfa meg az omega, de jelenleg a legértékesebb játékos a keretben, és ilyenekre szükség van, ahogy kahnra is szükség volt. Szerintem azzal, hogy nincs gyökér a keretben, azzal még nem nyerünk bl-t és jövőre se lesz esélyünk a barca ellen. Igaz, hogy a Klinsi Lell Oddo trión sok ment el, de senki nem gondolta komolyan, hogy mi itt tovább is mehetünk. Esetleg szoros eredmény. a sérülések után meg már ez se. ez jövőre nem változik. Ha jön Sneijder meg Robben a lelátóra meccset nézni.

Vul-Kahn 2009.06.08. 17:46:59

@avenger13: egyetértek veled abban, hogy jó lenne, ha maradna. Nagyon meg fog változni a csapat. A keret, a taktika, a morál, minden. Az ő helyében én még adnék egy esélyt a Bayernnek, mert szerintem sokkal jobbak leszünk jövőre, mint idén.
De induljunk ki abból, hogy megy: van Gaalt ismerve, vszleg 4-3-3 lesz a felállásunk, amiben a szélsőjátékot leginkább csak a szélsőhátvédek jelentenék. Szóval a 3 középpályás közül az egyiknek 10est kell játszania.(A másik 2 nyilván MvB meg Tyimo) Ez lehetne Schweini, ha megkapja a bizalmat, márpedig remélem így lesz, vagy egy új ember (nincs jobb jelöltem Schweininél). Ebben az esetben a Riberyért kapott pénzből vehetnénk kapust, szélsőhátvédet, esetleg csere-középpályásokat is.
Amit nem szabad csinálnunk, az az, hogy marad a 4-4-2, és egy az egyben próbáljuk pótolni Riberyt. Mert az nem fog menni.

Vul-Kahn 2009.06.08. 17:56:36

Csere-jobbhátvéd a láthatáron. Edson Braafheid érkezhet a Twentéből 2 millió euróért. Februárban mutatkozott be a holland válogatottban, igaz, már 26 éves. A büdös életben nem láttam még, mindenesetre Lellnél csak jobb lehet...Nekem mind1 csak húzzon már el innen végre az a szerencsétlen! Nem akarom többet Bayern-mezben látni!

avenger13 2009.06.08. 19:40:21

@Vul-Kahn: hát meglátjuk. a probléma az, hogy ki melyik 3 lesz elől? Toni, Gomez, Klose nyilván nem. másrészt pont emiatt csatárt kell venni. Mert nem udunk előre 3 embert betenni. Az Olic-Toni_Klose sem egy ütőképes hadrend, mert nem tudnak betörni a 16oson belülr, így ha van gaal it is 4-3-3-at akar, kell előre valaki, ha ribery marad, akkor csak jobb szélre, de akkor van 3 felesleges csatárunk. 1 meg játszik. Szóval szerintem a 4-3-3 a jelen kerettel nem megy.

@kroos: sok mindenben egyet értek veled. Riberyvel kapcsolatban nem. A hisztiket meg lehet tanulni kezelni, és egy normális csapatban ezek meg is szűnnek, így nem téma. Pótolni meg tényleg nem tudjuk. ezért kell megtartani.

Nem tudom már hol olvastam, de mindig mulattat, hogy a bayernnek azért kell eladnia riberyt, hogy betömje a pénzügyi lyukat, amit ugye gomez megvétele keltett. az persze senkiben nem merül fel, hogy a real, riberyt kakát és cét akarja egyszerre megvenni. LOL! Az meg mindig elfelejtődik, hogy a blből is vannak szép bevételeink, és a világ egyik leggazdagabb klubja vagyunk!

értelmetlen_nevű 2009.06.08. 19:58:23

@Vul-Kahn: Szerintem Schweinsteiger nagyon kevés Bayern 10esnek.

Nem hiszem hogy, Ribery marad. Már a Real, Barca, MU, Chelsea, Milan is felmerült lehetséges kérőként. Nem hinném, hogy meg tudjuk tartani. Most sokat kaphatnánk érte, szerintem jobb lenne eladni, egy kedvetlen zseni helyett inkább több tehetséges, motivált játékos kell.
Egyébként a legnagyobb igazolás van Gaal, szerintem jövőre még nem lesz reális esélyünk a BL győzelemre, de legalább megalapozhatja a jövő csapatát.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.06.08. 20:26:01

@avenger13: "LOL! Az meg mindig elfelejtődik, hogy a blből is vannak szép bevételeink, és a világ egyik leggazdagabb klubja vagyunk!"

A leggazdagabb _és_ a legzsugoribb klub (a futball Dagobert bácsija), szóval én igencsak furcsállom a Gomezért kidobott harminc millát. Mintha a vezetőség már tudott volna valamit... :)

btw. Ribéry eladása mellett egy érv: a francia erős hozzáállás-változáson esett át az utóbbi fél évben. kedvetlenül még nem láttam játszani, de ha marad, szerintem fogom :P
süti beállítások módosítása