Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League 36. + Hétvégi jóslatok 37.

2009.05.16. 08:30 pote

Hivatalosan még nem ez a harc lesz a végső, de sanszos, hogy több helyen is dobálhatjuk a pontokat az "i"-re. A kiesés ellen papíron nyolcan, valójában csak öten küzdenek, a nemzetközi kupaindulásért még négyen vannak versenyben, míg a bajnoki versenyfutás egyegészegytized esélyes maradt. Lapozás után átnyálazzuk az elmúlt napokban lejátszott tizenegy meccset, a kiesőjelölteket és a bajnokot kicsit jobban körbejárjuk, majd a harminchetedik (prímszám, vigyázni) forduló meccseihez fogant gondolatainkat is leírjuk Nektek.

Essünk túl először a harminchatodik forduló legérdektelenebb mérkőzésén. Nem elég, hogy a bajnokság végkimenetele szempontjából Howard Webb fodrászának a vacsorája több izgalmat tartogat, a csapatok még hétközi BL-kudarccal is melegítettek a tét nélküli (tétlen?) rangadóra.
Sok meglepetéssel nem szolgált a kilencven perc, be is aludtunk rajta. Az Ágyúsok elég rendesen összeroppantak. Ritkán kap egy csapat hazai pályán hét gólt öt nap alatt, de Wengerék ezt is abszolválták, jár nekik a vállveregetés. Kezdjük azt hinni, hogy Arsavin nélkül egy egyeneset sem tudnak a labdába rúgni.
Ellenben a Chelsea gyorsan talpra állt. Drogbát nagy nehezen sikerült rávenni a vasárnapi ebéd után, hogy most már ne mutogasson tágra nyílt pupillákkal, strandpapucsban a norvég sporira, és - Hiddink merész döntésének köszönhetően - húztak egy stoplist a lábára, majd gyorsan nullnullnál adott egy asszisztot az Emiratesben. Az elefántcsontpartival kapcsolatban több pozitív jelzőt ne várjatok tőlünk, mert nagyon a bögyünkben van. Annyira, hogy az ellenszenves sportelemeket kezelő tabellánkon - egy honi kosár és egy olasz fociklub mögött - fellépett a dobogó legalsó fokára. Igazából ehhez legkevésbé Övrebö elleni kirohanása járult hozzá, mert minket a gerinctelen fetrengései, szimulálásai, reklamálásai és időhúzásai billentettek ki nyugalmunkból.
A kiszivárgó pletykák szerint Ancelotti lesz nyártól a Kékek menedzsere. Van egy olyan sanda gyanúnk, hogy ezzel egy eredményes korszakot zárnak le egy huszárvágással. Hacsak Carlo nem hozza magával Ambrosinit, Kaladzét, Dinnyót, Pippót.
Arsenal - Chelsea 1-4

Volt két gólnélküli meccs szombaton.
Liverpoolból a Spurs hozott el egy pontot. Az eredménnyel mindkét oldalon elégedett lehettek a felek, mert a játék képe alapján egyik csapat sem érdemelt három pontot. Howard így a - klubcsúcsot jelentő - tizenhatodik klínsítjét hozta le a szezonban, és klasszisokkal több esélyük van kupát nyerni ebben a szezonban, mint Everton városrész másik patinás klubjának. A Spurs különösen az első félidőbe játszott jól, és még mindig reális esélyük van kilépni újra az európai porondra. Everton - Tottenham 0-0
A Sunderlandnek sem sikerült gólt szereznie, pedig Richardson könnyedén mesterhármast lőhetett volna. A vendégek nyomasztó fölénye annyira nem érett góllá, hogy a végén a Bolton is nyerhet volna (a bolton, hejj de régen írtuk ezt le, pedig milyen sz*r), de Fülöp óriásit védett. A BBC kiemelt kommentjei között ez volt olvasható a meccsriportban: Fulop may have kept Sunderland in the Premier League with that save. Bravó! Nem lehet azt mondani, hogy nem ragadná meg az adandó lehetőségeit. Bolton - Sunderland 0-0

A Craven Cottege-on, simának mondható mérkőzésen, győzött a Fulham a Villa ellen. Talán egész Európában Barryék vannak a legpocsékabb formában, a hazaiak meg pole pozícióban vannak - a kupaindulást jelentő - hetedik hely megszerzéséért folytatott csatában. Gera végig pályán volt, de a meccs hőse Kamara volt.
Fulham - Aston Villa 3-1

A Rovers legyőzte a Pompey-t, így nagyon közel került az őszi PL-rajthoz. BigSam tanítványai pazarul hajráznak, le a kalappal előttük. A Portsmouth megtorpant, de már nem elég csak nekik akarni, hogyha ki akarnak esni.
Blackburn - Portsmouth 2-0

Nézzük a kiesés rémével közvetlenül érintett brigádot.
A Hull hosszú kemény munkával küzdötte le magát a kieső helyre, míg a Stoke teljesen ellentétes ívet járt be, így itt hatványozottan igaz a mondás: az nevet igazán, aki a végén nevet. Petink szerencsére most sem játszott. Hull - Stoke 1-2
Az Albion is elég látványosan menekül, de ők egy kicsivel lejjebbről indultak így továbbra is csodaszámba menne a bennmaradásuk. Taps nekik is jár. West Brom - Wigan 3-1

A forduló meccse északon volt, és nem is kellett csalódnunk. Elképesztő hangulat, emberfeletti iram és utolsó percig tartó izgalmak jellemezték a hétfő esti előadást. Egyértelmű, hogy a jobb csapat nyert. A Boró annyira impotens az egész szezonban, hogy még a derbin is az ellennek kell öngólt rúgnia, hogy meg tudják zörgetni a hálót. Elég valószínű, hogy az újonnan rendelt góllövő cipőiket már csak a Championshipben kell boxolniuk.
A Geordiek azonban a saját kezükbe vették a sorsukat. A lefújás pillanataiban a hangulat eufórikus volt. Mintha bajnokságot nyertek volna. Nekünk kicsit ez már túlzó is volt, mert azért nem tűnik sétagaloppnak a hátralévő száznyolcvan perc sem. Shearer ettől függetlenül - tökéletes cserékkel - behúzta első menedzseri győzelmét, amihez az NST is szeretne ezúton gratulálni. Ha a vonal felett végeznek, akkor az Év menedzsere díjat neki adjuk. Mivel Giggsé a játékosok díja, így kapusok közül Kingsont jelölnénk, a legjobb tinédzser Macheda lenne, míg az év visszatérője Rosicky nálunk.
Newcastle - Middlesbrough 3-1

Három meccs maradt még elvarratlanul, de ezek a bajnoki címről döntöttek.
Gerrard duplájával és Babel közelijével a vártnál sokkal simábban hozta el Londonból a három pontot a Pool. Az eredményen kívül egy valami fog mindenkiben megmaradni ezzel a meccsel kapcsolatban: Di Michele és Carragher duettje.
Jamie a félpályánál egy hátrapasszolt labdával próbált meg varázsolni (jobban megnézve volt abban biciklicsel is), ami az olaszhoz került, aki bevágtatott a tizenhatoson belülre, majd egy rossz cselt követően megbotlott a mészcsíkon. Ekkor rögtön előjöttek belőle az ösztönök, a botlást buktatásnak próbálta álcázni, majd ártatlan képpel, hevesen elkezdett reklamálni. Sikerrel, hiszen csak sárgát kapott, pedig - némi humorérzékkel - ki is lehetett volna állítani.
West Ham - Liverpool 0-3

Hiába kerültek pár órára a tabella élére Torresék, szerdára már csak matematikai esélyük maradt a címvédésre bajnoki címre.
A MU először a City-t tudta le egy hangulatos, de színvonaltalan meccsen. A városi rivális tényleges veszélyt nem jelentett a bajnokra. Robinho, a szokásos felszisszenek-kezembetemetemazarcom-égfelénézek mozdulatsoron kívül, sokat most sem tett hozzá a csapatjátékhoz. Ellenben jó volt nézni a bolgárok visszatérését. A nyári felkészüléskor -a leendő menedzserük helyében - mi a Petrov-Elano-Ireland-Bozsinov négyesre építenénk az alaptaktikát.
A derbi is tartogatott mókás jeleneteket. CR kirohanása is ide sorolható. Az a műbalhé, amit a lecserélésekor lenyomott, tökéletes alakítás volt. Duzzogot, csapkodott, mintha a világbajnoki döntőn, egálnál hozták volna le. A padon meg olyan látványosan csóválta a fejét a kamerának, hogy majdnem elkezdtünk izgulni a nyaki csigolyáiért. Aztán a szerdai meccsen kiderült, hogy vasárnap még csak a menzesz első napja volt, mert a hormonok a JJB-ben is hatottak a portugál hisztiközpontjára. Toporzékolt minden földrekerülésekor, majd az ellenfél tizenhatosáról képes volt visszapofázni az öregnek egy elbaltázott ziccer után. Idén alig foglalkoztunk vele, mert úgy tűnt visszavett az arcából és némi csapatjáték iránti alázatot is kezdtünk felfedezni a játékában, de ebben a pár napban elbizonytalanított minket újra. Mi fociznánk a helyében, és nem vonnánk kétségbe Ferguson döntéseit, mert a skótnál kicsivel több van az asztalon.
A másik mosolyogtató jelenet Tevez nevéhez köthető. Az utolsó pillanatokban olyan távolságból hagyta ki a nap helyzetét, hogy felmerült bennünk, hogy a szünetben fogadott arra, hogy harmadszor is megkoccolja labdával a kapufát.

Oltanánk tovább is az argentint, de nem tesszük, mert három nappal később - pár perccel beállása után - zseniális góllal egyenlített. Az ösztönök, ahogy Di Michelénél, itt is működésbe léptek. Tavaly a Riverside-on egyenlített, ami közvetve a bajnoki címet jelentette. Most ez a találat tűnik a triplázás kulcspillanatának. Hihetetlen, hogy a jövőjét körülvevő bizonytalanság ellenére, ennyire tud koncentrálni. Kalapemelés itt is, de mi Berbatov mellett döntenénk most is, ha választani kellene közülük.
A United erejét tökéletesen szemléltette a Wigan elleni mérkőzés. Minden para nélkül, erőből, mégis két szép találattal, bedarálták a hősiesen küzdő hazaiakat. Az első félidő különben maga volt a csoda. Helyzet itt, helyzet ott, folyamatos játék. A hazaiak gólja szerencsés volt, de nem érdemtelen. Szegény Vidics, úgy kereste a labdát, mint Kokó a sarkot Chacón pofonja után a Kisstadionban. Aztán a második félidőre elfogyott az Athletic ereje, és ezzel a meccs is vesztett élvezeti értékéből. A korainak mondható egyenlítés után a MU győzelem már nem volt meglepő. Innen nagyon nehéz lesz elveszteniük a címet.
Man Utd - Man City 2-0
Wigan - Man Utd 1-2



És akkor gyorsan nézzük az elkövetkező három nap műsorát.
A kiesés ellen óriási harc várható. A West Bromnak, ha szerencséje van, akkor már egy olyan Poollal kell meccselnie, amelyiknek nem lesz esélye a bajnoki címre. Egy esetleges győzelem sem jelent biztos esélyt az utolsó fordulóra.
A Boró a fostalicska Villát fogadja, és le is fogja őket győzni, mert ez az ellenfél, akit akkor is meg lehet verni most, ha ők nem is akarják.
A Hullnak akár még könnyű dolga is lehetne, de a Boltonnak is kell még egy picike pont, így mi ott a nagyonnembékés ikszre esküszünk.
Shearer gárdájának Geráék ellen kell megtartaniuk a kibrusztolt álomhelyezést. Érzésünk szerint, ezt a többi eredmény alakulásának - és jobb gólkülönbségüknek - fogják köszönni.
Fülöp Marciéknak az év meccse következik. Egy esetleges vereség esetén nagyon meleg lehet pite, így honfitársunk  vállán óriási teher fog nehezedni. Reméljük, bírni fogja. Egy mindenkinekjó döntetlen elég valószínű.
West Brom - Liverpool 1-1
Middlesbrough - Aston Villa 2-0
Bolton - Hull 0-0
Newcastle - Fulham 2-2
Portsmouth - Sunderland 1-1


A hátralévő meccseik a veszélyeztetetteknek:
WBA: Pool (o), Rovers (i) - 1p.
Boró: Villa (o), West Ham (i) - 3p.
Hull: Bolton (i), MU (o) - 2p.
Newcastle: Fulham (o), Villa (i) - 4p.
Sunderland: Pompey (i), Chelsea (o) - 2p.
Pompey: Sunderland (o), Wigan (i) - 1p.
Rovers: Chelsea (i), WBA (o) - 1p.
Bolton: Hull (o), ManCity (i) - 1p.
Ezen tippjeink alapján, a jelenlegi utolsó három esne ki.

A Fulhamen kívül a Spurs, a West Ham és a City is esélyes a hetedik hely megcsípésében. Egyik alakulatnak sem lesz könnyű dolga. Év elején a City-t és a Sarkantyúsokat várta a közvélemény erre a helyre, most a másik két csapatnak könnyebb lesz a dolga. Mókás, de akár az Everton is eldöntheti, hogy kit visz magával Európába, mert még a Fulhammel is játszik.
Tottenham - Man City 1-0
Everton - West Ham 1-0

Lesz két meccs, amik helyett Csöncsön a cölibátust választaná, így erre karaktereket nagyon nem pazarolunk.
Stoke - Wigan 0-1
Chelsea - Blackburn 3-0
(ha Cechnek lesz jó kirúgása hazagurított labdából, akkor felkérjük jövőre az - örökké kapusproblémákkal küzdő - nst.blog.hu kispályás csapat hálóőrének)

És igen, szerintünk bajnok lesz a United, már szombaton.
Man Utd - Arsenal 3-2

A tippversenyt v1ktor döntötte el. Az ő győzelmével behozhatatlan előnyre tettek szert a kommentelők (NST - Kommentelők 14-18). Itt szeretnénk megköszönni habitang kollégának a közreműködését. Kivánjuk neki, hogy minden Liv Tylerrel kapcsolatos álma valósuljon meg, de a végén harapja le.
Természetesen megpróbálunk kozmetikázni az eredményen, így várunk most is tippeket. Aki először bekommenteli a megérzéseit (clfo-nak sikerült, egy remek logoval megspékelve), az lesz az ellenfelünk ezen a héten.

Bolton - Hull 1:1
Everton - West Ham 3:1
Man Utd - Arsenal 2:1
Middlesbrough - Aston Villa 2:2
Newcastle - Fulham 1:1
Stoke - Wigan 0:0
Tottenham - Man City 0:2
Chelsea - Blackburn 3:0
West Brom - Liverpool 0:2
Portsmouth - Sunderland 1:1

392 komment

Címkék: üveggömb premier league pl tippverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr561124336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rizla 2009.05.18. 17:47:45

@capor_: a liverpool a bajnokságot a nála gyengébb csapatok ellen bukta el, nem egyszer benitez taktikai hibájából.
mellesleg ha nincs pénz, akkor miért adtak ki 20milliót robbie keane-ért?

corporal clegg 2009.05.18. 17:47:47

@Ferguson: "Benitez szerint a kisebb stadion miatt nincs elég pénzügyi fölény? Hmmm... Meg kell akkor emelni a jegyárakat, ennyi, egyszerű közgazdasági logika. Emellett nem csak jegyeladással lehet bevételt növelni, hanem merchandising-al, reklámokkal stb., a pool is mehetne külföldi túrákra évente többször is, akárcsak a MU..."

Hát pont ez az. Nem minden klub választja azt az utat, hogy média-marketing szörnnyé változzon, nem mindenki adja el a lelkét. A MU elérte, hogy (talán) nekik van a legtöbb fanjük a világon, mert ők "térítenek" a legagresszívebben, viszont ezzel azt is elérték, hogy aki nem velük van, az bizony ellenük, mert senkinek a szemében nem szimpatikus egy ilyen förmedvény, ha csak nem a klub szurkolójáról van szó.
Pont, hogy pozitívum, ha egy klub nem ezt az utat választja, bár sajnos ebben a kiélezett harcban nehéz máshogy érvényesülni.

rizla 2009.05.18. 17:48:29

mármint gyengébb=szegényebb is

corporal clegg 2009.05.18. 17:48:59

@rizla: És kb. ez volt az összes igazolás a nyáron, ráadásul a vezetőség csúcsigazolást látott a dologban, míg Fergie akár 30M fölött költhet kiegészítőemberekre...

Adamfark 2009.05.18. 17:54:07

@poolfanati:
Az csak egy egyetértés volt egy állításra. :ártatlanulpislog:
:D

SamS 2009.05.18. 17:57:09

@hennes: Fergie is csak Berbatovot vette meg a nyáron, csak volt annyi agya h nem adta el januárban féláron azért, mert nem sikerült az első 4 hónap. A 30 milliós kiegészítő embereket pedig kéretik felsorolni.

wilco 2009.05.18. 18:01:47

@hennes: ez azért egy nem teljesen igaz állítás. a United a Busby-éra, főleg a müncheni légikatasztrófa után vált 'Nagy-Britannia csapatává', de előtte is a katolikusok csapata volt, később meg a munkászosztályé. értelemszerűen aki nem velük volt az ellenük, ez így szokott lenni. a világ meghódítása a 90-es években kezdődött, és nem gondolom hogy olyan elképesztően agresszív lett volna. a pool pedig nem hogy nem ezt az utat választotta, egész egyszerűen elauldt és ült a babérjain, és ezt még a nagy Hansen is beismerte nem olyan régen. egyáltalán nem ismerték fel a lehetőségeket, és ennek a levét isszák ma is. a gazdasági válság meg nekik jött talán a legrosszabbkor, így most stadion biztos nem lesz.

United82 2009.05.18. 18:04:14

az a szép az egészben hogy jönnek itt azzal h ki mennyit költött meg mittudomén...de arról nincsen szó hogy mondjuk Oshea,Fletcher,Da Silva ikrek,EVANS,Welbeck,Macheda,Gibson mennyibe került a klubnak (Giggsyéket(Giggsy,Scholes,Gary vagy akár Wes Brown) csak azért nem említem mert nem akarok az "őskorig visszamenni"...és ez a lényeg a kiegészítő emberek legnagyobb része saját nevelés és rettentően fiatal vagy éppen beért saját nevelés (pl Oshea,Fletcher), erről egy szó sem esik csak a 30milliós Berbáról. És ezek a saját nevelések és fiatalok bizony vastagon benne vannak az elmúlt évek sikereiben. Ha végignézzök Unitedes pályafutását Ferginek mindig is ez volt a siker egyik kulcsa. Nem elég az h költünk X milliót Y-ra, kell valami több is, Nos ez Fergieben megvan.

poolfanati 2009.05.18. 18:08:01

@Rooney82: ez már akkor viszont fergie vs wenger vita.
mondjuk a fiataljaink nekünk is mindig nagyon jók, csak valahogy nem kerülnek a csapatba.

kroos 2009.05.18. 18:13:24

Rafa butaságot csinált.Ennyi az egész,nem lesz ettöl rosszabb a Liverpool.De.

,,Angliáról tudjuk hogy a fair-play az szent dolog arra felé és a tisztelet megadása szint úgy. Akárhogy is de Sir Matt Busby, Alf Ramsey, Bobby Moore, Gary Lineker hazájáról van szó."
Ez ott arra felé egyszerüen nem szokás.

drosiii 2009.05.18. 18:56:50

@brassmonkey24: Sztem jópofa videó. Végre egy kis öltözői hangulat is =)

spigo 2009.05.18. 19:18:56

most olvastam valamelyik forumon, hogy a MU-s bajnoksagunneplo esten megkerdeztek Ronaldot, hogy mit uzen a fiataloknak?

- Hat nem ev vagyok a legjobb pelda azt hiszem :D

tehat tudja, hogy kocsog! :)

capor_ 2009.05.18. 19:23:26

@rizla:

Én akkor is azt mondtam, hogy az ír szurkolói bázis miatt :)
De az igazság inkább az, hogy egy nagy mellényúlás volt. De kinek nem voltak ilyen mellényúlásai? (Veron pl :P)

United82 2009.05.18. 19:38:47

@spigo:
Persze h tudja, rá is játszik, még reklámozza is (Love it Hate it reklám)
Ebből is pénzt csinál, nem is olyan hülye:) (mint amilyennek látszik:))

nordsee 2009.05.18. 19:54:02

A jövő év vízválasztó lehet a Poolnál. Ha igaz, hogy feloldódott a feszültség a menedzsment és Rafa között, és jobban kontrollálhatja az igazolásokat, akkor jövő ilyenkor majd a fejére lehet olvasni a dealeket. Az idei évben szerintem erőn felül teljesítettek. Ez pedig Rafa érdeme. Torres és/vagy Gerrard összesen vagy 16 meccsen hiányoztak. A pad meg tényleg olyan rövid, hogy elégséges pótlásukról nem tudtak gondoskodni.
Attól félek azonban, hogy Xabi személyében vezéráldozatra kényszerülnek. A sneciért nem lehet annyi lecsót kapni, amiért minőségi vásárlásokat lehetne nyélbe ütni.

poolfanati 2009.05.18. 20:24:23

@nordsee: amúgy azt csak nem pool drukkerek mondják hogy erőn felül teljesítettünk. én azt mondom hogy erőn alul.

drosiii 2009.05.18. 20:33:20

@poolfanati: Hát még akkor a ManUnited!

crouchy 2009.05.18. 20:35:08

@drosiii: "a többes számokat hagyd el légyszíves. ez a "mi" pool drukkerek idézünk majd titeket... "ti" pool drukkerek írtatok be olyat, hogy Ronaldonak törjék el a lábát..."

Miről beszélsz? Az valami köcsög Portsmouth-fan volt:D

poolfanati 2009.05.18. 20:36:04

@drosiii: nektek a rangadókkal voltak bajaitok, nekünk pont azokkal nem.

crouchy 2009.05.18. 20:44:27

@nordsee: Xabit nem szabad eladni. egyszerűen nem. adják el Babelt, Lucast, Dossenat. Alonsot ne. Az önygilkosság.

SamS 2009.05.18. 20:57:49

Ha idén valaki erőn alul teljesített, az elsősorban a Chelsea, kisebb mértékben a MUFC. A United maximum 2-3 rangadót bukott el csúnyán (Arsenal idegenben, Pool mindkétszer), valamint nem rúgott 5-öt azoknak a csapatoknak, akik ellen az elmúlt években gála volt (sok 1-0-ás győzelem).

poolfanati 2009.05.18. 21:01:12

@crouchy: babel se menjen! degen mehet. habár azért megnézném azt az egy percet amit játszik esetleg spurs ellen, amíg le nem sérül. :))

Strigo 2009.05.18. 21:08:51

Babel, Lucas, Dossena, Degen, ebből nem lesz lóvé, főleg nem egy David Villa-nyi.
Owen amúgy szabadon igazolható, 29 éves, minden adott egy liverpooli másodvirágzáshoz.

crouchy 2009.05.18. 21:12:40

@Strigo a divatdrukker: Azért sosem mondták azt hogy semmi pénz nincs, annyit mondtak hogy ha akarnak 2-3 "sztárt" hozni akkor el IS kell adni játékosokat. Owen meg megérne még egy próbát ha télelg ingyen van. CSak Rafa nem komázza az angolokat. Legalábbis Pennant szerint:D Tényleg Pennantet is eladhatjuk még..

crouchy 2009.05.18. 21:14:24

@poolfanati: Én tom h te bele vagy szerelmesedve Babelbe. Két éve én is azt modntam hogy na, van pár jó csele de az esetek töbségébe rosszul ad be, meg kapura sem lő jól, de egy két év és zsír kis szélső lesz belőle. Szerintem egészen pontosan semmit nem fejlődőtt. biztosan nem érte meg azt a több mitn 10 milkát..

crouchy 2009.05.18. 21:17:32

alulteljesítés vitába ne menjünk bele. Nyilván a legtöbb ember szerint az ő csapata teljeseített leginkább képességei alatt. (Jó, talán a stoke-fanokat kivéve)

d3vnull 2009.05.18. 21:31:51

@crouchy: Szerintem iszonyat bénázások voltak nálunk Scolari alatt, de azért azt mondom, hogy közel sem akkorák mint mondjuk a newcastle-nél, ehe-ehe :)

Glory 2009.05.18. 21:40:13

@poolfanati: ja ez igy van iden a mu-nak nem ment a rangadokon, de a kiscsapatokat konyortelenul behuzta (ugye uccso 12 csapat ellen oda vissza nyert, kiveve az elso fordulos 1-1 a ncastle ellen). viszont tavaly a rangadokon volt jo a mu (oda vissza verte a poolt pl) es bajnok is lett. itt is latszik hogy mi a ket csapat kozti kulonbseg. amugy szerintem jovore lehet egy nagyon jo eve a poolnak, viszont ha akkor sem sikerul akkor szerintem benne van a pakliban hogy utana egy kicsit visszaesnek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.18. 22:11:52

(Amikor 2007-ben BL-t nyert másik "kedvenc" csapatom, a Milan, akkor nagy titokban megátkoztam őket, mondván, oké, most nagyon fut nektek a szekér (mondjuk a MU ellen persze drukkoltam is nekik), de hosszú ideig ez lesz az utolsó sikeretek. Mert az nem lehet, hogy ezek a sztárok ne fulladjanak ki egyszer; és ha kifulladnak, akkor vége van.)

(Na most pont ugyanezt érzem a MU-nál. Csúcspontra értek. Innen már csak a zuhanás következhet.)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.05.18. 22:30:41

@Csöncsön: mmm, hát, sajna nem hiszem. eladják Cét, és a lovéból vesznek alsó hangon 2 klasszist, és még a csapatjáték is olajozottabb lesz (szerintem részben CR "miatt" adódott az idén némi szerkezeti probléma a MU csapatjátékában - persze ide nekünk ezt a problémát, mondhatná gyakorlatilag bármelyik klub Európában).

igazából az is állati bosszantó, hogy azt mondhatta volna az ember a szezon elején, hogy ha (eltekintve Hargreaves sérülésétől) van két lyukasabb poszt a Manchesternél, akkor az a jobbhátvéd és a befejező csatár, erre előhúzzák a kalapból Rafaelt és Machedát. szóval valamit nagyon tud az öreg vörösorrú, azt el kell ismerni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.18. 22:48:59

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:

(Biztatásként azért: a Milan se nézett ki úgy, mint akik megroppanhatnak. Jó, jó, öregek voltak, de már látszott a pótlás, néhány kulcsember pedig elnyűhetetlennek tűnt. Ki hitte volna akkor, hogy két év múlva Európa egyik legfogatlanabb csapata lesz belőlük? A Mu-nál végképp leáldozik a régi "gerinc", Scholes-szal, Giggs-szel, Neville-lel. Idén még minden fontos fordulópontnál adott nekik a gép. Örökké nem fog. És az üldözők hazai és nemzetközi téren is egyre félelmetesebb oroszlánkörmöket mutogatnak...)

Jo_Jo 2009.05.18. 22:53:30

@Csöncsön: a Milan sztárjai meg kicsit idősebbek a Manchesterieknél... Ha nagyon sarkítani akarok akkor ebben a csapatban öreg: VDS, Neville, Rio (túl van a 30-n), Scholes, Giggs és kb ennyi. Rooney Ronaldo még bőven fiatal, és ha nem fejlődnek tovább, csak tartják ezt a szintet már akkor is világklasszisok, és akkor ott van Carrick, Berbatov, Vidic, Evra, Tevez, O'Shea, Fletcher akikben 3-4 év még biztos benne van, plusz a tehetségek Rafael fivérek, Evans, Anderson, Nani, Macheda, Wellbeck. Szóval szósincs arról ami a Milannal volt, az a csapat akkor volt jó, a jövőre nem voltak tartalékaik. Talán ezért is fantasztikus amit Fergie csinál, mert a fiatalok és tapasztaltak olyan keverékét tudja összeállítani különböző meccsekre, ami az adott pillanatban a legjobbnak tűnik. Persze meccsenként hozhat rossz döntéseket, de hosszútávon az eredmények őt igazolják.

A Benitez témához meg annyit, hogy nem kell ezen ennyire lovagolni, gratulált a maga módján. Nem a Manchester drukkereknek kellene hőzöngeni a stílusán, inkább örüljünk a bajnoki címnek. Amúgy Benitez kicsit furcsa lett az idén, ugye most először sikerült tényleg megközelítenie a Manchestert, csak mentálisan nem készült fel rá rendesen, meg akarta mutatni, hogy kordában tudja tartani az öreget, de ez eddig nem sok edzőnek sikerült. Mourinho is csak azért kerekedett fel néha, mert a csapata eredményeivel a háta mögött nyilatkozott. Szóval Beniteznek nem Facteket kéne sorolnia, hanem hoznia a csapatával az eredményeket.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.18. 23:03:10

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Vagy a klub megfigyelői, ráadásul az említett játékosok leginkább az utánpótlás edzők keze alatt dolgoznak bár nyilván rájuk néz az Old Red Nose. Nagyon jó edző Alex, de azért is. mert nagyon jól választja meg a munkatársait is. Például abban, hogy Cé ilyen hatékony fegyver lett legalább akkora szerepe lehet Queriosnak, mint Sir Alkesznek, ha nem nagyobb. És szertintem a tavalyi sikerekben is nagy része volt a portugálnak. Remek másodedző ő, érdekes módon főnöként, akár a Realnál, akár a portugál válogatottnál szép nagyot bukik (bár utóbbi csapata még összekaphatja magát).

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.18. 23:06:29

@Csöncsön:
ha így folytatod, MU drukker lesz belőlem :)

wilco 2009.05.18. 23:27:34

@Csöncsön: a MU-ban az elkövetkező 3 évben egyedül van der Sar pótlását kell majd megoldania (ami persze nem egyszerű, tudom). illetve a balszélső poszt ami nincs teljesen megoldva. úgyhoyg nem teljesen értem ezt az öregedési problémát amit felhozol. a kezdő csapat Edwint leszámítva átlagban 26-27 éves. az persze benne van, hogy kicsit elkényelmesedik a csapat ennyi siker után és lesz egy rosszabb szezon, bár ezt Fergie tudjuk hogy nem tolerálja. ez előfordulhat, de az hogy az idő vasfoga parancsoljon megálljt mint a milánnál az egyáltalán nem.

szerintem egyébként nagjyából mind a négy angol csapat annyi pontott szerzett amennyi benne volt.

Glory 2009.05.18. 23:30:02

@pote: latom megjott az eszed. ideje volt.

drosiii 2009.05.18. 23:34:44

És megvan a labdarúgás új Wengere:
"Guardiola kitért a hazaiak által a játékvezetőn számon kért 11-esekre is.

„Meg tudom érteni, hogy nem elégedettek a játékvezető teljesítményével. Nem láttam a tizenegyesgyanús eseteket, de ettől függetlenül lehet, hogy büntetőt értek.” " (az elődöntő után)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.18. 23:35:13

@Glory: @popp:
igyekeztem nem kihagyni a szmájlit,
mégis elkerülte a figyelmeteket :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.18. 23:55:16

@pote: Dehogy kerülte, hiszen én is toltam egy szmájlit.

Glory 2009.05.19. 00:22:09

@pote: nem kerulte el. mi is kitettuk. bar tenyleg megjohetne az eszed ;)

Adamfark 2009.05.19. 00:22:37

@popp: Szerintem meg pontosan hogy Ronaldo volt a mai keretben az az ember, aki legtöbbet Fergienek és saját magának köszönhet.
Ronaldo alapvetően nem sokat fejlődött. Gyakorlatilag fizikálisan erősödött meg, (de valami nagyon durván) ami szerintem a saját szorgalmának - meg egy kicsit az erőnléti edzőknek - köszönhető. Ugyanakkor a győztes mentalitást Fergietől kapta meg.
Van egy olyan érzésem, hogy mivel a faterja már nincsen, neki Fergie egy kiválló mentor volt. Akinek megfelelhetett. Aki rugdalja, ha nem úgy dolgozik, mint ahogy elvárható lenne tőle.
Vegyük csak példának az évenkénti fogadásaikat, meg az ezzel együttjáró Ronaldo gólörömöket, amiben mindíg benne volt "már csak néhány gól és elnyerem a pénzedet öreg" feeling is...
Mindemellett megtanította a csapatjátékra is. Az utóbbi fél évben rendszeresen azon kaptam magam, hogy nem tudtam ki rohangál a alabda meg a támadó ellenfelek után, mert Ronaldotól ezt végképp nem vártam.
Kétségtelen, hogy Ole-t ifi csapat irányítójának megtenni zseniális ötlet volt Fergitől, de azért elvitathatatlan érdemei vannak neki is a mindenkori csapat felkészítésében...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.19. 01:10:12

@Adamfark: Az érdemeit nem is vitatom, de Cé faterja inkább, már csak kor alapján is Querioz volt, Ferga meg a nagyfater.

Ferguson 2009.05.19. 08:23:41

@popp: nagy tévedés, h queiroz rossz volt a real-nal. Ugye akkor került oda, amikor leigazolták beckham-et, gondolom részben azért, h segítse az angol beilleszkedését. 2003 őszétől 2004 tavaszáig félelmetes volt a real, emléxem az első 10 v 11 hazai meccsét zsinórban megnyerte és őrült szép támadófocit játszott a galaktikusokkal (volt olyan, h otthon 7-2-re verték talán a santandert v a valladolid-ot, már nem emléxem...), kezdetnek megnyerték a szuperkupát, a bl-ben is meneteltek, bejutottak a spanyol kupa döntőjébe, csak ugye mivel nem voltak minőségi cserék, ezért a bombaerős alapcsapat fizikailag elfogyott.

Kikaptak a kupadöntőben a zaragozá-tól és akkor vmi megtört. Kiestek a bl-ből a monaco ellen úgy, h otthon 4-2-re nyertek, majd idegenben is vezetést szereztek. Utána meg a bajnokságban összeestek, mint a krumpliszsák. Persze a vezetőség ahelyett, h felfogta volna, h a portugálnak nem volt minőségi kispadja és segítettek volna neki igazolni 2-3 embert, kirúgták. Ennek ellenére a queiroz féle real volt az, amelyik utoljára szép és gólerős focit játszott, nem hiába voltak galaktikusok. Ha hagyják dolgozni még egy évig és megkapja a csereembereket, tuti, h trófeákat nyert volna.

Ami meg a Főnököt és a győztes mentalitást illeti, való igaz, ő a világ egyik legnagyobb győztes típusa. Azon gondolkoztam, h ha meccs előtt beszélt volna a győri női kézisekkel fél órát, most ők lennének a bl győztesek, ennyi :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.19. 08:31:18

@Ferguson:
persze, meg ha Konkoly Csaba rágózik, akkor is

Lencse. 2009.05.19. 10:34:16

Hát nem tudom, Hornyák Áginak nem állt volna jól a monokli a szeme alatt.

ZenZo 2009.05.19. 10:47:11

http://www.skysports.com/story/0,19528,11979_2705370,00.html

Opta stats. Csak akit érdekel, elvégre statisztika. Én szeretek molyolni az ilyen adatokkal, sok mindenre persze nem használható. Mindenesetre ami miatt előhoztam: a top passers-ek közt Mikel az, aki a legjobb százalékkal passzol. (mondjuk ehhez meg kell említeni, hogy 5 méternél hosszabb passzokra elvétve vállalkozik.

Még egy érdekes adat Lampardról: 10 asszisztja mellett 124 ilyen-olyan key passza volt, ami fenomenális. Lehet, hogy nem a legkreatívabb ill. leglátványosabban játszó irányító, de évek óta baromi jól mozgatja a csapatot (mindamellett a szezononként átlag 20 gól is megvan). Emellé top shooter, sok passz, jó százalékkal. Baromi jó szezonja volt, mégha ezt max. 1 trófeával tudja megkoronázni, akkor is.

Ami még érdekes adat, eszméletlen a Pool második félidei teljesítménye.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.19. 11:10:24

@pote:

(Látod, ez a különbség köztünk. Csak popp miatt én biztosan nem lennék Bayern-drukker.) ;-)

papercut 2009.05.19. 12:17:52

@imici77: Csak én gondolom úgy, hogy a középpályás problémáinkra Lorik Cana lenne a legjobb megoldás?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.19. 14:06:13

@papercut: nem nagyon nézem a francia bajnokságot, de egy kis frissítés a középpályára nem ártana, de oda csak akkor jöjjön, ha vki elmegy... Denilson például. Nagyon remélem, h SOng viszont marad a középpályán, s nem farag belőle ismét középhátvédet a Főnök.

Sztem a legnagyobb gondunk a védelem. 2 középső védőnk van, gallas és toure. silvestre már kamu, djourou meg 'castle szintű játékos... Szóval én itt látom a legnagyobb problémát. Rem, nem esünk abba a hibába, mint a margit, h csak támadó szellemű focistákat igazolunk. Kellene 2 védő nekem.

És aki elmegy (Adebayor, Eboue), a helyükre jöjjön játékos, s Wenger ne találja ki, h Eduardo és Rosicky új igazolásnak számít, meg Taore, mert akkor sírni fogok. Minden évben ez megy.

Üdv, ymy - középpálya összeállhat, védő kell!

clfo 2009.05.19. 14:51:10

Jövőre az Arsenal csak jobb lehet. Sztem a védelmükön kívül egy védekező középpályással is erősíteniük kellene. De jövőre nagyon jók lesznek, a Walcott, Arshavin, Fabregas, Nasri középpályában van fantázia. Csatársorba szerintem nem kell erősítés, ha marad az Adebayor, van Persie, Eduardo, Vela, Bentdner ötösfogat.

wilco 2009.05.19. 15:07:16

@clfo: érdekes nyaruk lesz az ágyúsoknak, bármi lehet. ha marad a keret, plusz jön egy-két játékos (nem 17 éves afrikai) akkor ők is nagyon jók lehetnek. viszont ha Wenger elmegy, amire van esély (bár szerintem nem fog), akkor széteshet minden, akkor el fog menni Ade, RVP, Cesc és jövőre big4be se lesznek, ymy pedig nagyon szomorú lesz :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.19. 15:09:36

@wilco: miért menne Wenger? és hova? sztem ezek nem reális dolgok :)

wilco 2009.05.19. 15:14:37

@imici77: nem tudom mennyire reális, de pletykák vannak azért, és Wenger sem zárkózott el. szerintem is minimális az esélye, de ha megtörténne nagy baj lenne.
www.skysports.com/story/0,19528,11670_5333972,00.html

halareaal 2009.05.19. 15:35:21

@Ferguson:

az, hogy az a Real szépen játszott, nem Queiros érdeme volt. ő csak kiküldte a pályára Zidanet, Figot, Ronaldot, R. Carlost és el volt intézve. pont azt a pluszt nem tudta hozzáadni edzőként, amivel a csapat eredményes lehetett volna. az igaz h gyengék voltak a cserék, de ettől még nem tett semmi extrát, taktika nem különösebben létezett akkor, rotálni meg nem tudott. kis túlzással csak állt és nézte Zidane-ékat. amikor jöttek a komolyabb kihívások, és a játékosoknak nem volt elég kifutniuk a pályára, akkor kiderült h Queirosnak különösebb elképzelése nincsen.
amúgy a portugál válogatottal sem semmi amit művel a selejtezőkben, maradnia kellett volna MUnál másodedzőnek, az jól megy neki.

capor_ 2009.05.19. 15:57:47

@halareaal:

Remélem tényleg nem művel semmit értékelhetőt a portugál válogatottal kapcsolatban, és lopunk tőlük legalább egy pontot :D
Szóval örülök, hogy odakerült.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.19. 17:08:14

@wilco: http://www.skysports.com/story/0,19528,11670_5334748,00.html

meglátjuk. én tényleg nem látom az okát, h elmenjen a Madridba.

Ferguson 2009.05.19. 17:12:29

@halareaal: Értem. Ennek ellenére én úgy hiszem, h queiroz nem volt olyan rossz a real-nál, mint ah azt sokan beállítják. Ez később be is bizonyosodott, amikor ugyanazokkal a játékosokkal, ugyanúgy minőségi cserék nélkül, nála elvileg nagyobb nevű edzők ugyanúgy nem nyertek semmit, ráadásul már a szép játék is elmaradt...

poolfanati 2009.05.19. 17:17:48

@Ferguson: és a teljesen esélytelen valencia lett abban az évben a bajnok, benitezzel a kispadon. :))

sokan elfelejtik nézni az eredményeit a pool előtti időkből.

poolfanati 2009.05.19. 17:26:24

@ZenZo: nekem tetszett. :)
lampard tényleg zseniális és amikor láttam azt a key passis statot... leesett az állam.
az is érdekes hogy denilson csak héttel passzolt többet mint xabi alonso. ha xabi játszik a west brom ellen az első félidőben akkor azt a statisztikát "nyeri".

és az atom durva:
Second Half Table P W D L F A GD PTS
Liverpool 37 24 10 3 47 14 +33 82

mák vagy hihetetlen tartás és győzni akarás?
(alap hogy az utóbbi:))

értelmetlen_nevű 2009.05.19. 17:34:21

@imici77: azért nagyot néznének majd Perezék, amikor 17 éves afrikai srácok szaladgálnak az el Classicon Real mezben.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.19. 17:44:13

http://www.arsenal.com/news/news-archive/gunners-greatest-goals-part-1-free-video

egy kis kedvcsináló :)

@értelmetlen_nevű: fél szezont sem kapna Wenger, ahogy elnézem a Madridot, sikertől függetlenül vágják ki az edzőket összevissza.
Amúgy azok a 17évesek is muzsikálnának, mint a mostani Madrid elnézve a pudliak elleni meccset például, vagy a 2-6-ot...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.05.19. 17:45:12

http://www.arsenal.com/news/news-archive/gunners-greatest-goals-part-1-free-video

egy kis kedvcsináló :)

@értelmetlen_nevű: fél szezont sem kapna Wenger, ahogy elnézem a Madridot, sikertől függetlenül vágják ki az edzőket összevissza.
Amúgy azok a 17évesek is muzsikálnának, mint a mostani Madrid elnézve a pudliak elleni meccset például, vagy a 2-6-ot...

Glory 2009.05.19. 18:51:27

http://therepublikofmancunia.com/wp-content/uploads/2009/05/unitedliverpool.jpg
hehe szegeny liverbird :)

wilco 2009.05.19. 19:52:07

@imici77: okot én se látok...:) pláne ha tényleg igaz hogy van ott pénz csak Wenger nem akar költeni.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.19. 21:58:01

@heinrich:
végre egy jellemes pudlis a csapatban :)

@Glory:
lehet lenyúlom a PL-posztba, ha nem gond.
ha gond, akkor kimoderállak ;)

crouchy 2009.05.19. 22:10:44

valaki tud linkelni nekem vidit amin jól látható CRonaldo szabadrúgások előtti ceremóniája? köszi.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.05.19. 22:24:01

@heinrich: ennél is nehezebben préselnél ki belőlem valami alantas bundás szóviccet (muhhahha)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.19. 22:25:49

(Épp mondani akartam Pöte mondatára reagálva, hogy lehet, hogy a pudlisok nem jellemesek, viszont legalább szellemesek és szórakoztatóak. Lencse. viszont tudtommal Bayern-drukker.)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.05.19. 22:28:02

@Csöncsön: nem is tudod, mennyire beletrafáltál most. (szellemesek és szórakoztatóak)

crouchy 2009.05.19. 22:30:26

ne! ne! sztereotípiák. popopopopopop

Lencse. 2009.05.19. 22:35:16

@Csöncsön: Alvó Bayern-drukker vagyok. :) Azaz megvárom, amíg a Toni féle köcsögök eltűnnek onnan, és olyan emberek jönnek helyettük, akik legalább egy picikét méltóak lehetnek Effenberg vagy Kahn öltözőszekrényére.Addig lélek és jellem nélküli pökhendiként élvezem a PL-t. (Viszont hogy jött ez ide?)

@crouchy: Viszont ez egy mekkora ROHADT nagy film. Még ebbe a szar youtube-videóba is beleborzongtam. Bronson ezzel a nézéssel a világ legjobb tizenegyesölő kapusa lehetett volna. :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.19. 22:37:03

@crouchy:

(Sztereotípiák nélkül létezni sem tudunk. Világunk egy képzet. Nem a valóságról vannak ismereteink, hanem arról a képzetről, mely alapján gondolkodunk. Ezt már Schopenhauer megírta a "Világ mint akarat és képzet"-ben, de legkövetkezetesebben Nietzsche gondolta végig.)
:-)

crouchy 2009.05.19. 22:38:27

@Lencse.:
nem tudok róla nyilatkozni. nem láttam. nekem az ilyenek kimaradtak.

crouchy 2009.05.19. 22:40:36

@Csöncsön: én tudok. De már megint vmi tök futballtól független témáról dumálunk. Mindig ez van ha elkezdünk beszélgetni:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.19. 22:41:26

@Lencse.:

(Na igen, fantasztikusan jó film. Pont az jutott eszembe, hogy Cé mennyire ízléstelen, amikor húsz éves kis senkiként ilyesmikre játszik rá. Messi* legalább, amikor utánozta Maradonát, utána is alkotta, amit az elődje megcsinált...)

(*Mann, ugye figyelsz?) ;-)

crouchy 2009.05.19. 22:41:41

@pote: csakhogy vmi foci is legyen: mikor lesz poszt? vagy csak én nem találom?

crouchy 2009.05.19. 22:46:41

@crouchy: "futballtól független téma" ennek így visszaolvasva, így háromnegyed11kor nincs sok értelme.

Lencse. 2009.05.19. 22:46:46

@Csöncsön: Gratulálok, hogy ebből is ilyen egyszerűen, egy lólépéssel ki tudtad hozni a kedvenc témádat. :) Egyébként szerintem Cé tök jópofa a cowboyos szabadrúgásaival.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.19. 22:47:11

@crouchy:

(A képzeteink és korlátaink, az, hogy tér és idő meghatározza a helyzetünket, akkor is bennünk élnek, sőt főleg akkor, amikor nem veszünk róluk tudomást. Az előítélet-mentesség mint kívánalom a felvilágosodás legordasabb önellentmondása volt, hiszen egy hatalmas előítéletet helyezett minden ítélet elé; azt mégpedig, hogy ő maga előítéletmentes. Természetesen ez nem igaz. Az viszont igen, hogy tényleg offolunk, úgyhogy a magam részéről megszűnök. Jó éjt!)

crouchy 2009.05.19. 22:50:07

@Csöncsön: ez mind ok. De lehet nélkülük élni. Hidd el:) Na jóéjt.

crouchy 2009.05.19. 22:52:30

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Azt áruld el h mi az a Riise nem jön vicces cucc a blogodon?

Lencse. 2009.05.19. 23:00:42

@Csöncsön: Különben Márquez megpróbálta valós időben eljátszani a film finisét a Bayern elleni szabadrúgásnál, de úgy tűnik, a bíró nem volt Leone-rajongó. :)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.05.19. 23:03:34

@pote: fel kell kötnöd a gatyát heinrich kámingáutja után, főszóviccbetyár! :D

mann 2009.05.20. 03:55:35

@Csöncsön: figyelek, hogyne figyelnék, mostanság csupán erre van időm (sajnos), pedig lenne mire reagálni, dobtál néhány magas labdát ;-)

Azért Céről annyit idetennék, hogy ezzel a szabadrúgáslövő stílussal/beállással/technikával egyedit alkotott a futballban ugye, míg Messi egy már megtörtént/megvalósult dolgot másolt le, mondhatnám azt is, hogy sima copy+paste... ;)))

mann 2009.05.20. 03:57:53

@Csöncsön: figyelek, hogyne figyelnék, mostanság csupán erre van időm (sajnos), pedig lenne mire reagálni, dobtál néhány magas labdát ;-)

Azért Céről annyit idetennék, hogy ezzel a szabadrúgáslövő stílussal/beállással/technikával egyedit alkotott a futballban ugye, míg Messi egy már megtörtént/megvalósult dolgot másolt le, mondhatnám azt is, hogy sima copy+paste... ;)))

crouchy 2009.05.20. 20:48:48

@pote: nem követelőztem. kérdeztem.
süti beállítások módosítása