Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Bundesliga - Jöhet a célfotó

2009.05.11. 12:45 heinrich

A galambősz lord hörögve borult a díszesen faragott stelázsira, a ködös távolban éjfélt ütött egy toronyóra. Kezdhetnénk így is a Bundesliga krimit, de a hétközi forduló időcsapdája miatt rögtön a végére lapozunk. Andrea Barzagli, kérem, álljon fel. Meri-e tagadni, hogy előre megfontolt szándékkal, aljas indokkal, nyereségvágyból, bűnszövetkezetben, különös kegyetlenséggel, folytatólagosan, nagy ponthátrányt okozó futball-csalást követett el?


Nem? A vádlott leülhet. Még inkább távozhat, lehetőség szerint vigye magával Zaccardo pútyerkáját is. Az igazolásokat tekintve Magath egyetlen, ámde annál súlyosabb tévedése a bajnokságba kerülhet a Wolfsburg számára, nem számítva, hogy a huszonegy millióért beszerzett párost most maximum üres üvegként tudják visszaváltani.

Barzagli koma a Cottbus elleni zakót egy az egyben elvállalhatja, most pedig az iránt érdeklődnénk, vajon mivel múlatta az időt a hétvégén, mikor a VfB egyetlen támadója, jószerével játékosa, akire oda kellett volna figyelni, egy-két-há-négyet gurított. Közvetlen azután, hogy Zaccardo kollégának gondot okozott negyven centiről a vadüres kapuba lőni az egyenlítést.

Ettől eltekintve jó kis Bundás meccs volt, amit kizárólag a helyzetkihasználás döntött el, Gomez öt labdából négyet bevarrt, nincs miről beszélni. Igazából még csak arra sem lehet fogni, hogy gyors ritmusban két wolfsburgit is lerúgtak a pályáról (Riether, Misimovic).

Zvjezdan Misimovic (VfL): Az első perctől kezdve gyengén játszottunk, már a testbeszédünkön érződött, hogy ezen a napon nem mi vagyunk az esélyesek

A tavaszi szezonban ez a két csapat toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből, a Stuttgart például nyolc pontot vert a Bayernre, szóval különösebb magyarázkodás nélkül ki lehet kapni a sváboktól, a Wolfsburg meg koncentráljon arra, hogy a hátralévő három fordulóból kettőt otthon játszik. Mindenképp a Dortmund elleni meccs tűnik perdöntőnek, lélekben széteshet a Wolfsburg, ha nem tudják behúzni, márpedig a BVB-nek mindössze négy veresége van a szezonban és klubtörténeti formában (hét győzelem zsinórban) nyomulnak az UEFA helyért.

Azért az UEFA helyért, ami elől a HSV szinte menekül. A Werder elleni különmeccsek pontosan megmutatták a csapat gyengéjét, a hétvégén egy ötös bezabálása sem lett volna túlzó, így a bajnokság végére elfoglalhatják az őket megillető helyet a Schalke oldalán. Két masszív, fegyelmezett, nagy odaadással küzdő csapat, annyi különbséggel, hogy a HSV-ben van egy Petric, meg egy Olic, akire olykor számítani lehet, de hihetetlen kiszámítható játékot produkálnak.

Diegóval kapcsolatban annyi fejleményről tudunk beszámolni, hogy az utóbbi hetekben kétszer is Brémába utaztak a Juve képviselői, de most, hogy Ribéry eladása szinte ténykérdés, emberünknek semmi sem sürgős, sátáni pofával válogathat az ajánlatok között. Azt is tudjuk – mert mi olyan faja gyerekek vagyunk, hogy mindent az olvasókért – hogy a héten a Bayern megbízottjával is találkozott, de a bajorok még mindig nem tettek le egyetlen hivatalos ajánlatot sem az asztalra, lassan többet pöcsölnek az igazolásokkal, mint a Liverpool szokott. Erre az a hivatalos magyarázat, hogy meg akarják várni, pontosan mi lesz Scarface-szel, és hogy ki lesz az új edző, mit akar, kell-e neki Diego. Harmadik szuperinfónk pedig az, hogy ha a héten nem tesznek hivatalos ajánlatot, akkor vége a mókának és Diego aláírja a Juve által lobogtatott szerződést.

A szezonbéli tévedéseinket/célba csapott meglátásainkat a zárásra tartogatjuk, de hogy a BVB-vel fog kezdődni a luft-lista, az szinte biztos. Klopp keresgélte egy ideig a csapatot, de még ebben az időszakban is tudták hozni a döntetleneket, most viszont hat-hét forduló óta hozzá sem nyúl a kezdőhöz, és volt töke beépíteni még egy játszó embert (Nuri Sahin – legfiatalabb Bundesliga játékos, legfiatalabb gólszerző) Hajnal mellé. Ez a húzás, a fogcsikorgató csapatszellemmel megfejelve már elég volt ahhoz, hogy simán kilépjenek a középmezőnyből. Ha az UEFA kasszára is rá tudnak tenyerelni, akkor végleg maguk mögött hagyhatnák a pénzügyi krachot, néhány erősítéssel pedig a BL-en lehetne gondolkodni.

Mivel más egetrengető fordulat nem történt (ok, a Hoff végre lezúzott egy másik tavaszi gyengületet, a M’gladbach pedig elutasította az eutanáziát), inkább lenézünk a Bundi kettőbe.

A Koblenz ledózerolásával már biztos feljutó a Freiburg, a másik két (pontosabban egy+egy) helyért a Mainz (54 pont), a Nürnberg (53), a Gr. Fürth (52) és a Kaiserslautern (52) bünteti egymást.

Minket mégis Stieber Zoltán (20) érdekel leginkább, aki tizenharmadik meccsén ötödik gólját lőtte a hétvégén. A szélső-csatárként bevethető Stieberre még az angliai érdekeltségünkbe tartozó Aston Villa akadémiáján lettünk figyelmesek, ahonnan sikerrel lépett tovább a tartalékba, de részt vett az első csapat amerikai túráján is, és több felkészülési meccsen is ott volt. 

2007-ben az Aston Villa tartalékcsapata nyerte a Hong-Kong-i meghívásos utánpótlás tornát, Stiebert pedig a torna legjobbjának választották - ezzel bezsebelte a korábban Gabriel Agbonlahor által bitorolt trófeát.

Az idei szezon előtt szintén az első csapat keretével tartott a svájci felkészülési meccsekre, majd a Lincoln City, a Walsall és a Reading ellen is pályára lépett, de azokon a számára szokatlan balbunkó szerepében erőltették.

Mivel - érthető okokból - a Villa még erős lenne számára, a Blackpool és a Norwich City is szerette volna megszerezni, de végül a Koblenz ajánlatát fogadta el és 2011-ig szóló szerződést kapott. Fejlődése szempontjából nem lenne kimondott hátrány, ha csapata nem zúgna ki a harmadosztályba, mindenesetre nyomon fogjuk követni a vele kapcsolatos történéseket.

Apró trivia a végére: Markus Schuler, az Arminia Bielefeld bekkje (ki másé?), száznyolcvan élvonalbeli meccsen sem bírt gólt szerezni, ezzel beállította a Bundesliga anti-rekordját.

Hétközi forduló

Kedd

Bayern München–Bayer Leverkusen
Karlsruher SC–Hannover 96
1. FC Köln–Hertha BSC Berlin
VfL Wolfsburg–Borussia Dortmund

Szerda
Eintracht Frankfurt–Werder Bremen
Schalke 04–VfB Stuttgart
Hamburger SV–VfL Bochum
Energie Cottbus–Borussia Mönchengladbach
Arminia Bielefeld–1899 Hoffenheim
 

242 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr891114878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quentin Montargis-ból 2009.05.11. 12:57:11

Sahin tavaly kölcsönben melegítette a Feyenoord padját. Oda nem fért be. Érdekes.

Sajnos a Bayern be fog sunnyogni az első helyre.

1/2 X nem kicsit baszta el az új munkahelye bejelentésének időzítését - lásd anno Szőr Alkesz, amikor beböfögte, hogy lemond idény végén, a MU elkezdett kikapni. Aztán meggondolta magat(h).

kroos 2009.05.11. 13:07:12

Zaccardot megvédeném.
Nem mintha tartanám valamire de játszhatna ö akárhogy akkor se kerülne be.Pekarik egy vicc a helyén mind támadásban mind védekezésben.Zaccardo meg ha beáll nem jobb bekket tol hanem középpáylást.
Diego meg nem fog a Juvéhoz menni.Több a perspektiva a Bayernban.Láttam tegnap a juvét és hát érthetö hogy esélyük sincs az inter ellen....favalli,maldini 41 évesen,legrotaglie,de ceglie,.....kurva gyenge mindkettö.
Az energie borussia meg über-bannolás lesz.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.11. 13:10:12

@Quentin Montargis-ból: Még most is csak 20 éves, Hajnal ilyenkor a Schalke amatőrben nyomta. Nem azt sugallom, hogy jobb lenne, vagy hogy miatta nyernének folyton, csak mondom. Eleinte csak egymás helyett játszottak, pedig együtt az igazi.

zo-lee 2009.05.11. 13:14:43

@Quentin Montargis-ból: pofa be:))))))))))))))))))))
üzeni a szomorú szemű lóarcú

Mourinho már nem a király 2009.05.11. 13:23:36

Hát Olicra most egy darabig nem számíthat se a HSV-ben sem a Bayern-ben.

Új edző nélkül igazolni nem valami okos dolog, szal megértem, hogy kivárnak. Van Gaal saga folyik éppen. Jön - nemjön - sokba kerül kivásárolni - ésatöbbi.

Én is azt mondom, hogy a bajorok megint elcsenik a salátástálat :(

_benito · www.nst.blog.hu 2009.05.11. 13:24:23

"gondot okozott negyven centiről a vadüres kapuba lőni az egyenlítést. "

hol is láttunk ilyet utoljára...?! :D

Quentin Montargis-ból 2009.05.11. 13:39:39

@zo-lee: lószemű, nem lóarcú :)

@heinrich: OK, de nekem akkor is fura, hogy az atomhulladék Feyenoordban nem tudott meghatározó lenni, a BuLi-ban ezerrel feltörő BVB-ben meg igen.

kroos 2009.05.11. 13:48:36

2 kis szösszenet..Harnik jobhátvédet játszott a bochum meg az elsö csapat hosszu ideje akik 3 védö felállásban tolták....

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 15:02:40

Nem hiszem , hogy védelemre szorulna Barzagli és Zaccardo, de jegyezzük meg, hogy világbajnokok és ezzel többet értek el, mint bármelyik aktív német játékos ;-). Egyébként a Palermo jobban szerepel eligazolásuk után, mint annak előtte. Aztán lehet, hogy Barzaglin megy el a bajnokság, de azért abban is lehet némi szerepe, hogy az egész szezont tekintve soha nem látott magaslatokat hódít a Wolfsburg.

Vul-Kahn 2009.05.11. 15:03:21

@kroos: "Zaccardot megvédeném.
Nem mintha tartanám valamire de játszhatna ö akárhogy akkor se kerülne be"

Ezt én is így látom.

"Pekarik egy vicc a helyén mind támadásban mind védekezésben."

Ezzel viszont nem értek egyet. Egyáltalán nem játszik rosszul, fiatal, tehát még fejlődhet is, de már legalább olyan jó, mint Zaccardo. És azért csak volt neki is szerepe abban a hosszú győzelmi sorozatban.

Amúgy ha nyer a Dortmund Wolfsburgban, a Bayern meg nem veri meg a Leverkusent, akkor sztem a Dortmund lesz a bajnok. De legalábbis dobogósok lesznek. A Hamburg meg egyszerűen nem bukhatja be még az Európa-ligát is. A szívem szakadna meg értük, főleg látva a Herthát, amelyik továbbra is ott lubickol elöl ezzel az undorító játékával meg a fos keretével. Remélem a Köln nem fogja nekik leadni a meccset.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 15:07:15

@Vul-Kahn: Pedig én mivel senkinek nem drukkolok a Bundásban, csak Hajnal Tomiért és Dárdai Pajáért szoríthatok.

Vul-Kahn 2009.05.11. 15:08:33

@popp: Szurkolhatnál a Wolfsburgnak. Játszik ott két olasz, meghát farkasok ők is.

Vul-Kahn 2009.05.11. 15:47:48

@popp: Jajjaj, megértem a problémád. Dehát a lila farkasok mégiscsak elég hülyén néznének ki :-)

agymosott 2009.05.11. 15:50:39

Quentin Montargis-ból: sahin tavaly 29 meccsen hat gólt lőtt a feyenoordban, szerették volna véglegesíteni a szerződését, nem tudni pontosan, miről beszélsz.

tb 2009.05.11. 15:56:26

heinrich! nem ide tartozik, de asszem te írtad, úgyhogy: a régi idők focija sorozat folytatódni fog, vagy ne nagyon várjak már rá?

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.11. 15:58:14

@tb: Isten őrizz! :) 90%-ban már nagyon rég készen van a következő poszt, csak pont beszereztem egy témába vágó könyvet, és előbb át akartam rágni magam rajta.

tb 2009.05.11. 16:01:36

@heinrich: OK, akkor nem sürgetlek, nehogy a kapkodás a minőség rovására menjen :)
csak már jó lenne egy új részt olvasni belőle, ez eddig a kedvenc cikksorozatom az nst-n

kroos 2009.05.11. 16:04:35

@popp:
,,többet értek el, mint bármelyik aktív német játékos "

akkor thomas berthold is többet ért el mint cruyff platini vagy van basten?

mickeyknox 2009.05.11. 16:41:33

@heinrich: a www.antikvarium.hu oldalon sok, régi idők focijáról szóló könyv beszerezhető. csak azért írom, hogy minél több jó posztot olvashassunk :D én most az alberttől zsákig című örökbecsűt olvasgatom.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 16:42:09

@kroos: Na ha mutatsz egy olyan aktív német játékost, aki vébét ugyan nem de BEK-et, EB-t és aranylabdákat nyert, akkor megáll a párhuzamod. Egyébként Berthold bizonyos szempontből többet ért el, mint Van Basten vagy Platini, játszott a csodálatos AS Romában ;-).

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.11. 17:01:05

@popp: Én egy bl(bajnokok ligája)győztest tudok és egy aranylabdát is merédemelt volna:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 17:08:03

Aktív még valaki a 2001-es Bl-győztesek közül?

Vul-Kahn 2009.05.11. 17:10:16

@Vul-Kahn: Bár ha Janckerre vagy Zicklerre gondolsz..:DDD

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.11. 17:11:24

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: Csak nem Tarnat? :) ööö, Ő nem EB győtes. Akkor - már csak nick alapján is - Möller? Ő meg nem aktív.
René Schneider? Az aranylabda bátor. Kifogytam, mint a pisztácia.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 17:24:03

@heinrich: Ebből nem lesz kamion ;-).

Tarnat még játszik? Az milyen színtelen-szagtalan egy güzü volt. Igaz volt egy jó bal lába, de az Jörg Böhmének is.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.11. 17:24:50

@popp:
Kahn - Visszavonult a Bayernből egy éve, szép évei voltak
Kuffour - Megjárta az olasz, holland ligát, kegyvesztett lett, visszatért, Ghánában levezet
Andersson - Barcelonán keresztül hazajutott, visszavonult
Linke - Ausztriában levezetett, visszavonult
Sagnol - Nemrég sajnálatos körülmények között visszavonult, volt még benne 2-3 év
Effenberg - Viharos körülmények között ingázott Arábia, Németország között, visszavonult :)
Jancker - Dicstelen módon égette magát az Udinésében és Kaiserslauternben, most Ausztriában játszik
Hargreaves - Manchester United műtője, leginkább
Lizarazu - Egyszer hazatért, aztán vissza Münchenbe - itt tette le a focicsukát
Salihamidzic - Eljátszogat a Juventusban
Elber - Francia és mönchengladbachi kitérővel hazament, viszavonult
Zickler - Öregen is villog az osztrák ligában
Scholl - Volt pár jó idénye még, azt hiszem három éve nem aktív
Paulo Sergio - Már akkor is öreg volt, visszavonult

Szóval egyelőre még Salihamidzic és Hargreaves keményen nyomja, Kuffour, Jancker, Zickler eldöcög a pályákon vénségére

Vul-Kahn 2009.05.11. 17:32:35

@JClayton: Bocs, h kötekedek, de Kuffour életútjából kihagytad az orosz FK Khimki csapatát :))), ahol tavaly Jan Kollerrel együtt sikerült kiharcolniuk a bentmaradást.
Scholl pedig 2007-ben, azaz két évvel ezelőtt vonult vissza.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 17:35:55

Kuffour játszott nálunk, a Romában is, de Spal-féle fölfutáskor márcsak padozott. Egyébként, ha valamely vis maior ;-) folytán Németország mégis megnyeri a 2002-es döntőt, akkor Kahn valószínűleg megkapta volna az aranylabdát is. Ő mindenképpen többet ért el, mint Barzagli és Zacardo együttvéve, egyébként a nagy wize-Ballack is, de ennyi.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.05.11. 17:53:07

@popp: És mekkora szerepük volt a győzelemben? Két fogalmatlan faszi jókor, jó helyen.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 18:54:46

Azért Barzagli Nesta sérülése, majd Mátrix ausztrálok elleni jogtalan kiállítása után a nyolcaddöntőben hetven percet játszott, majd az ukránok elleni negyeddöntőben és a németek (itt figyelhette ki Magath) elődöntőben végig. Ezalatt a hozzávetőleg kétszázötven perc allatt az olaszok nem kaptak gólt. A kiválóan védő Buffon és az élete formáját hozó Gattusso és Cannavaro mellett ebben azért, mint másik középhátvédnek, Barzaglinak is lehetett némi szerepe.

Zaccardoval kapcsolatban viszont igaz a jókor jó helyen kitétel még az USA szempontjából is. Az olaszok vébén kapott két góljából egyet ő fejelt saját kapujába az amcsik elleni csport meccsen (1-1). Ekkor Lippi behozta helyette Grossot (nem kell mondanom mekkora szerepe volt a világbajnoki címben) és Zambrottát áthelyezte a jobboldalra.

füligjimmy77 2009.05.11. 19:32:21

Akit azért a saját csapata kifütyült, az akkor is szar, akár kapott válogatott behívót, akár nem. Azt nem tudja hozni, amit a posztján kell, a magabiztos, kiegyensúlyozott teljesítményt. Vagy simán bundázott, de lehet, hogy a taljánok puszta említésétől alapból kialakuló egyhe undor mondatja ezt velem.

A Bayern pedig nem nyeri mega bajnokságot, ezt a Wolsburg veszíti el, bár ezt mindig is fogalomzavarnak tartottam. Persze, a krónikákban ez nem lesz benne. Persze, nem lesz ez olyan fáklyásmenet, csak a VFB több pontot fog bukni, mint ők, hogy még jobban fájjon csórikáméknak, és Magath távozása után jövőre úgy összezuhanjanak, mint a ... izé (mi szokott összezuhanni?)

one united 2009.05.11. 19:42:49

ha a dortmund megnyeri minden hátralévő meccsét, akkor második lesz...és van rá esélyük! csak akkor a bajern lesz a bajnok.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 20:10:43

@popp: az a kétszázötven, inkább kétszáznyolcvan a hosszabbítással együtt.

Egyébként Barzaglit csak egy fél meccsen láttam a Wolfsburgban (épp a Bayern csaláskor), úgyhogy elhiszem nektek, hogy nem túl jó, de a világbajnoki címben nemcsak epizód szerepe volt.

avenger13 2009.05.11. 20:11:09

@one united: ez aligha fog bekövetkezni. ehhez állati szerencse kell, mivel nagyon sok csapatnak kell előttük kikapni, és nagyon nem játszanak egymás ellen, csak bayern-vfb, dortmund-wolf meccs lényeges ebből a szempontból.

@füligjimmy77: hát, ahogy vesszük. általában ezt állítják, de igazából mindegy, a kérdés, hogy melyik csapat mikor szedi össze a vereségeit. a wolfsburg ezt a végére igazította most, de még mindig simán nyerhetnek. nagyon durva lesz a vége.

BeKoOr 2009.05.11. 20:41:42

@popp: A németek ellen bizony keményen koptatta 120 percig a padot Barzagli, nem hiszem, hogy arra figyelt fel Magath. :)
Mátrix akkor már játszott, ő ölelgette a bírót Grosso gólja után.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.05.11. 21:21:01

én rájöttem különben: ez az EGÉSZ, ami a Bundásban folyik, egy ligaszintű összeesküvés eredménye: a krimiszerű végjátékkal a liga nemzetközi népszerűségét próbálják növelni.
szerintem heinrich is benne van a buliban. (értitek, BuLiban, muhhaha)

one united 2009.05.11. 21:21:47

@avenger13: maj' figyeld meg: a stuti kikap salkéban és bajernben, a bvb veri a farkasokat, máris két pontra lesz a népautósoktól, akik ezt követően begörcsölnek és már csak x-elnek a hátralévő meccseken.
a herta meg hiába nyeri meg az uccsó meccsét ksc-ben, a két azt megelőző döntetlenje miatt a bvb mögé szorul.

amúgy remélem a túlértékelt fapadautósok megcáfolnak és megnyerik a trófeát( ekkora baromságot: egy salátástálért megy a hajsza! legalább valami pudingos edénylenne, ha már nem söröskorsó vagy gulyáságyú...)

avenger13 2009.05.11. 21:43:30

@one united: én csak örülnék egy jó dortmundnak. olyan csapatok kellenének a bundásba, mint a dortmund volt régebben. akik a blben is tényezők, vagy legalábbis meglepetésszerűen megnyerik néha. :)

de jó lenne két-három erős bundás csapatot látni, és azt, hogy a 5-6ik vitézkedik az uefában. mert a werder sokkal többre képes, mint a mostani helyezésük.

heinrich: bayernes vagy juves diego mezt is lehet nyerni? szerintem most is nyomhatnátok egy tippversenyt, ugyanakkorra a köz esélye. :)

one united 2009.05.11. 21:55:55

@avenger13: most akkor jövőre 3 csapat megy a németektől a bl-be?

avenger13 2009.05.11. 22:00:06

@one united: nem tudom pontosan, szerintem úgy van, hogy ha a németek idén beelőzik az olaszokat, akkor a következő évben első 3 csapat megy 2 év múlva a blbe egyenesen és egy selejtezővel és az olaszoktól 2+1. szóval jövőre még nem.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 22:28:22

@BeKoOr: Faszért nem nézek utána mielőtt okoskodom :-/! Teljesen jogos!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.11. 22:31:47

@one united: "ekkora baromságot: egy salátástálért megy a hajsza! legalább valami pudingos edénylenne, ha már nem söröskorsó vagy gulyáságyú" :-D, ráadásul egy olyan salátástálért, amiből még a salátalé is kifolyik.

kroos 2009.05.12. 07:26:28

Szerintem ez a Vb-cim dolog semmi sem jelent olyan játékosok esetében akik nem voltak meghatározó tagjai a csapatuknak..Pl ha Barz. és zaccardo a holland csapatban vannak akkor is világbajokok?
Emlitettem már Cruyff és Platini-t.
Most meg néhány olyat akik világbajnokok.
Belleti,vampeta,Boghossian....

kroos 2009.05.12. 07:57:27

Holnap nem adnak bundás meccset a digo kupa miatt?
:P

federicapellegrini 2009.05.12. 10:15:47

@avenger13: ez a beelőzés dolog először akkor merült fel, amikor elfogytak az olaszok a bl-ből, és már csak az udinese maradt talpon széles "a" vidéken. ránézésre már akkor egyértelmű volt, hogy nem lesz itt semmilyen előzés, de direkte kiszámoltam, akkor írtam e szösszenetet valahova (hangsúlyozom az uefa-kupa, és bl negyeddöntői előtt voltunk, a németektől a bremen, a hsv, a bayern, az olaszoktól az udinese volt még versenyben, tehát több pont megszerzésére volt esélye a németeknek, mint ami összejött):

még ha az udinese egyből kizúgna, a bayern innentől kezdve minden meccsét megnyerve hozná a bl-t, az uefa-kupában a mostantól csak nyerő hamburg és werder játszaná a döntőt, a bundesliga idei együtthatója akkor is csak 15.473 lenne, az olaszok 11.125-ével szemben.
teszem hozzá eddig idén is bőven több pontot termeltek az olaszok, mint a németek, de a vonatkozó idényre vonatkozó összetett állás akkora különbséget mutat amit akkor lehetne ledolgozni, ha idén 1 olasz csapat sem indult volna nemzetközi kupában.

a 2010-11-es idényre vonatkozó uefa kóciens:
3. olaszország 62.660
4. németország 54.445

a fentebb vázolt forgatókönyvvel a németek még 5 pontot hozhatnának, ez a maximum, tehát matematikailag is lehetetlen az előzés.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.12. 10:51:59

Barzagliban és Zaccardoban az az érdekes, hogy sokat pletykáltak a müncheni szerződésről is. olyannyira sokat, hogy biztosan volt is benne valami, de gondolom, Uli nem akart kifizetni annyit, mint a megtébolyult farkasok.

Zaccardot egyébként 7 millióért, Barzaglit pedig 14-ért vették, most lehet vakarni a buksit, megérte-e. pláne, hogy egyik se húszéves már, Barzaglin pl keresni biztos nem fognak. (illetve egyetlen remény lehet, hogy három év múlva megjelenik a Milan és le akarja igazolni őket. senki sem lepődne meg, azt hiszem.)

kroos 2009.05.12. 10:57:45

@Vul-Kahn: ,,s azért csak volt neki is szerepe abban a hosszú győzelmi sorozatban."
persze és mindekiröl ezt állitjuk,
Pekarik szar de biztos tud valamit....Ryeter szar de biztos jó ha kezd....Gentner fos de biztos jó ha kedz a wols.-ban.Josue szar de biztos jó ha kezd a bundesligát vezetö csapatban..és lehetne még folytatni....

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.12. 11:01:53

OFF
egyszer össze lehetne dobni egy válogatottat, amely a legszarabb játékosokból áll '90-től kezdve, akik világbajnokok és mondjuk minimum két meccsnyi időt játszottak vb-n. egy posztnál való dilemmánál meg az döntene, hogy ki játszott többet.

így lenne Bodo Illgner a kapus, hogy rögtön egy némettel kezdjem. bár Illgner szerintem a "legtöbb címet nyert legrosszabb játékosok" csapatánál is ott lenne valahol a névsor elején. arányokról beszélek, mielőtt valaki bemondaná, hogy "Illgner azért nem volt rossz kapus" - nem volt az, de ha megnézzük mi mindent nyert, félelmetes.
ON

kroos 2009.05.12. 11:03:56

@mocsing: Hát...szerintem pl. Bartheznél jobb volt Ilgner...de Marcosnál is...
én inkább Uwe Bien-nel szállnék be ha emlékszik rá valaki...

Vul-Kahn 2009.05.12. 11:13:25

@kroos: Nem értem mire célzol ezzel. Szerintem nem lehet ezeket a sikereket csak Magathnak és a 4-5 húzóembernek (Benaglio, Schafer, Misimovic, Dzeko, Grafite) tulajdonítani. A többi játékos sem kutyaütő, Pekarik és Josue pedig különösen nem.

2009.05.12. 11:17:47

Tudom, hogy apróság, de a kezdőbekezdésben írt vádlotti beismerésre buzdítás nem tökéletes. nincs olyan, hogy "előre megfontolt szándékkal" (ez teljesen értelmetlen, mert a szándék vagy egyenes vagy eshetőleges), "bűnszövetkezetben". Ehelyett "előre kitervelten" és "bűnszövetségben vagy bűnszervezetben" a helyes kifejezés. Bocs, de most szakvizsgázom ebből...:)

Vul-Kahn 2009.05.12. 11:19:38

@mocsing: Guivarc'h, Boghossian, Charbonnier ( bár ő 3. számú kapusként nem játszott, de az első kettő igen). Aztán a braziloknál is Luisao (aki később megfordult a Herthában), Edilson (nem elírás, m nélkül), Vampeta.... Edilsonról és Vampetáról azóta se lehetett hallani. Habár nem is játszottak a vb-n emlékeim szerint, de a keretben bent voltak, szóval világbajnokok... Szégyen und gyalázat...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.12. 11:20:36

@kroos: Marcos kiesett, mert csak világbajnok, Illgner meg Barthez pedig BL-t is nyert. de Barthezért jár a pirospont, ők fognak ketten küzdeni edzésen :) sőt, ha onnan nézzük, hogy a francia európa-bajnok is, övé az egyes mez :)

de tény, hogy '90 óta Marcos tűnik a leggyengébb kapusnak, aki a vb-győztesnél végigvédte a tornát.

kroos 2009.05.12. 11:22:07

@Vul-Kahn: látom érted mire célzok.
5-6 klasszis mellé veszel még pár iparost+nagy adag szerencse.Ennyi
.Madlunk-lol-Dejaga-lol,hasbe-lol,okubo-lol,.
Van egy fiatal Esswein nevü srác róla jókat irnak,ne meg persze Schafer.Dr róla (vissza lehet keresni) már tavaly is irtam hogy menö klubtulaj atom.

kroos 2009.05.12. 11:23:26

@Vul-Kahn: vampetát utána leigazolta az Inter.DDDD

kroos 2009.05.12. 11:25:28

@mocsing: @Vul-Kahn: Este stream?
3-4 sör mellet?
Meg skizofrin-nekem.Kroos barnetta helyén játszik mostanában........

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.12. 11:26:46

@federicapellegrini: újabb piros pont :) bár kemény ellenfelei lesznek még.

@Vul-Kahn: tényleg, Guivarc'h még kezdő is volt döntőn, atyaég ('98)

a csapat tiszteletbeli tagja Zé Carlos, a világ legismertebb zöldségese. ugye megvan mindenkinek? :) igaz, csak egy meccset játszott és '98-ban a franciák nyertek, de akkor is. ő a kabala.

kroos 2009.05.12. 11:29:57

@mocsing: Mert Cafu eltiltott volt...

Dr Zoidberg 2009.05.12. 11:30:10

@kroos: Én emlékszem... :)
Khmmm...és esetleg Harald Thomforde? Möhöhh. :)

federicapellegrini 2009.05.12. 11:36:00

bár ő csak vb-t nyert, úgyhogy esélytelen

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.12. 11:40:18

megnéztem, vampetát csak egyszer cserélték be, de jól rémlett, hogy pályára lépett vb-n. neki pedig biztos helye lehetne :(

@kroos: jól emlékszem, hogy Zendennel küzdött a lelkem körömszakadtáig?

kroos 2009.05.12. 11:41:40

Na és Oddo????????

Vul-Kahn 2009.05.12. 11:41:45

@kroos: Sajnos a ma esti meccseket nem fogom látni. Haverom szülinapját ünnepeljük, utána meg jó eséllyel összehányjuk egész Debrecent. De az első félidőkbe talán bele tudok majd még kukkantani.

@mocsing: "Zé Carlos, a világ legismertebb zöldségese. ugye megvan mindenkinek? :)" Bazz, még most is röhögök:))) Az volt az első vb, amit néztem, szinte minden jelenetére emléxem. A német-horvát meccsnek meg már a félidejében sírtam :))))))

kroos 2009.05.12. 11:45:24

Hát persze megvan az én elsöszámu jelöltem.Daniele Massaró. 82-böl világbajnok.@Vul-Kahn: baszki te is civis városi vagy,??????

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 11:46:13

@mocsing: Legtöbb címet nyert legrosszabb játékosok csapatkapitánya , mindenképpen Christian Karembeau lenne nálam.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.12. 11:47:29

@federicapellegrini: de azon sokat játszott, úgyhogy a kispadon helye van :)

@kroos: :)))))
amúgy a chelsea-barca óta próbálok elképzelni egy szitut: Anelka megtolja a labdát Oddo mellett -> versenyfutás kezdődik...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.12. 11:49:41

@kroos: nem tudom még, hogy gépközelben leszek-e, de sztem inkább nézem tvn a farkasok nyüszítését hajnalék ellen, aztán felvételről a mienket. elvileg így adja a sportklub

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 11:51:45

@kroos: Vampeta nem volt rossz játéko csak azért, mert nem tartozott a legismertebb brazilok közé, de Klaus Augenthelrnek és Guido Buchwaldnak mindenképp helyet szorítanék a csapatban.

Vul-Kahn 2009.05.12. 11:52:47

@kroos: Itt járok egyetemre, de a jó öreg Borsod az én szülőföldem.
@popp: Ő tőlem is kap egy szavazatot a csapatkapitány-választáson.

kroos 2009.05.12. 12:01:26

@popp: megint nem tudod miröl beszélsz...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.12. 12:01:36

popp kap egy elismerő pacsit (ez a piros pont felett van) Karembeu-ért. BL, vb, eb, minden megvolt neki.

Augenthalerhez én fiatal vagyok, hogy normálisan megítéljem, de sosem hallottam/olvastam róla, hogy szintjéhez képest gyenge játékos lett volna.

egyébként azt hiszem, ő a Bayern rekordere a nemzetközi meccseken való szereplések számát illetően. (nem érv volt)

kroos 2009.05.12. 12:12:04

Tipikus popp beidegzödés.Ha vakai német akkor az csak szar lehet.Ha brazil akkor fasza.Habár nem tudom hol láttad játszanimert az interben MINDÖSSZE 1 meccse volt a psg-ben meg vagy5.Ok hogy Auge meg Guido nem voltak zseni de azért elég jók voltak.Elöbbi zseniálisan helyezkedett és ha átjöttek kohleren akkor azonnal ott termett,tipikus sepregetö de azok közül az egyik legjobb.
Guidoról meg mindent elmond hogy védöként és középpáylásként is remek volt,sokat robotolt és nagyon jó lövöereje volt.És pl a hollandok ellen van arle mellett csinált egy biciklit aztán beadta klinsinek aki bevágta-ez csak egy de nagyon jellemzö jelenet hogy miért is volt ö nagyon jó.

shinigami 2009.05.12. 12:13:28

@popp:
ameg realos volt egesz jol jaccott de teny h vb cimet azert nem erdemelt

kroos 2009.05.12. 12:13:58

@Vul-Kahn: egyszer összejövünk majd bastival a teniszkébe,kiváncsi vagyok hogy birod a jagert!

Vul-Kahn 2009.05.12. 12:45:24

@kroos: Na, az fasza lenne. Majd dobj egy mailt ha lesz vmi konkrét.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 12:45:49

@kroos: Én csak ellenpontoztam, mert tucatjával írtátok itt a brazilokat ;-). Vampeta meg volt a brazil bajnokság legjobbja is. Egyébként emlékszem Buchwaldtól és Augenthalertől is ordas hibákra.

Né má, az egész Bayern különítmény pulykakakas vásárló!?

@mocsing: A legdurvább az, hogy amikor lumbágós-isiászos aggastyánként elvetődött Korzika szigertére levezetni, még behúzott egy francia kupát vagy liga kupát a Bastiával.

A felesége viszont nekem legyen mondva: www.catflapfootball.com/Football-Blogs/Football-Blog/content/binary/Adriana%20Karembeu%20(Christian%20Karembeu).jpg

Ráadásul szinte földink, hisz szlovák a lelkem.

kroos 2009.05.12. 12:50:49

@popp: ,,a brazil bajnokság legjobbja "-az volt lucas leiva is.
Amugy meg te is etted azt a pulykakakast ha jól tudom.DDDDDD

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 13:02:45

@kroos: Bezony, Nyilas Misi álnéven ;-)!

kroos 2009.05.12. 13:33:44

@Vul-Kahn: Ok.Ha valakit érdekel még a dolog jelezze nyugodtan.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.12. 14:17:44

www.spiegel.de/sport/fussball/0,1518,624245,00.html

Ez egy jó kis cikk a bajor életérzésről és Ulliról, de ha ez mind igaz, akkor Lell és Ottl örörkre bajor(BM) marad :)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.12. 14:50:33

@kroos: @Vul-Kahn:

Hoppá!! Egyre komolyabb cívis-bajor különítmény jön itt össze :)

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.12. 16:05:16

@Bezuhov: Amihez én is csatlakozom.

@kroos: az melyik, azt nem ismerem, legalábbis ezen a néven?

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.12. 16:18:19

@kroos:
"a teniszkébe"

látszik, hogy nem vagyok 100%ig képben :D

kroos 2009.05.12. 16:23:25

@Basti: DDDDDDD
Akkor te jogász vagy közgázos vagy.............

sörbarát 2009.05.12. 16:26:26

Nemtom volt-e már szó Futács Markóról: www.kicker.de/news/fussball/bundesliga/artikel/503939

ő róla tud vlki vlmit?

avenger13 2009.05.12. 16:38:47

@federicapellegrini: rendben nem én találtam ki az előzést, köszönöm a felvilágosítást.

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: ezért lehet nagyon szeretni ezt a csapatot. Köszi a cikket.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.12. 17:10:29

@avenger13:
Hát? Mondom, hogy Lell és Ottl fog a jövőben is Messi és Tsai ellen "harcolni/védekezni" ;-)
A cikk szerintem is egész jó, ahhoz képest, hogy magáról a sátánról szól.

avenger13 2009.05.12. 17:19:30

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: ez azért kétirányú utca. ha nekünk nem kellenek hiába akarnak maradni életük végéig. Elküldeni bárkit el lehet. :)

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.12. 17:23:24

@avenger13: Elolvastad már a cikket?:) Én azt mondom maradnak, csak Lahmot és Schweinit vinné más is piaci áron.

Érdekesség: Egy újabb brazil a német válogatottban(valószínűleg):
www.kicker.de/news/fussball/nationalelf/startseite/artikel/508587/

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 17:28:50

@Basti: Akkor a Szikla vagy a Piccolo? Bár én már vagy nyóc éve nem voltam Debrecenben.

avenger13 2009.05.12. 17:32:05

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: elolvastam. tudom, hogy van ez a nagy bayern család, de úgy tűnik, hogy rensingnek is kitelt a becsülete. aki szintén elég régóta van itt, bár nem itt nőtt fel. én nem lennék ebben olyan biztos. Az hogy Kroos sokáig marad itt, az már valószínűbb. Egyébként érdekes lesz, hogy uli távozásával hogyan lesz tovább.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.12. 17:36:46

@popp: na ez már mindjárt másabb :))

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.12. 17:39:27

@avenger13: Rensinget kicsinálták, ha más is akarná és elsőszámú kapus akar lenni, akkor dobbantania kell.
Lell és Ottl marad,mert Bayernes fizetésért nem kell másnak, de a többi bajor gyökerekkel rendelkezőt más is vinné még bayernes fizetéssel is csak rajtuk múlik, hogy maradnak-e és akkor már nem sok bajor marad a csapatban.

Vul-Kahn 2009.05.12. 18:12:54

@Basti: én (is?) közgázos vagyok, szóval nem vagyok benne teljesen biztos, de a teniszke az vhol a deac-pálya környékén van. ugye kroos?

kroos 2009.05.12. 18:31:08

@Vul-Kahn: Igen.Konkrétan 12 méterre a pályától:)

kroos 2009.05.12. 19:52:01

Na akkor Bayern gegen bayer-a kollekcióból mára az Effenberg mezt választottam.És most még azt sem tudom elfogadni ha kroos góljával kapnánk ki.

kroos 2009.05.12. 19:55:14

Sajnos megint kezd az ártány,de legalább Hamit a jobbhátvéd.

kroos 2009.05.12. 20:09:06

Lucio a jobbhátvéd??????????

mbm 2009.05.12. 20:17:47

@kroos: Jaja, én is csodálkoztam, hogy három belső védő kezd. A durva viszont az, hogy a bal oldalunk milyen üres. Csak még azt nem tudom, hogy Lahm a hülye, hogy behúzódik, vagy Demichelist kell kisegítenie középen?

kroos 2009.05.12. 20:20:52

@mbm: nem kevés a baj.......

kroos 2009.05.12. 20:22:39

hihetetlen hogy toni s mezönyben milyen ,,használhatatlan"...

acdcisti 2009.05.12. 20:22:54

Hát... a Buyten féle eseten lehet vitázni, de Demichelis amit művelt az 100% büntető.
Megúsztuk. Igaz sokszor ítéltek ellenünk a szezon során, de nem szeretnék a bajnokság végére ilyen kárpótlási akciót. Ha nem tudunk saját erőből nyerni akkor hagyjuka f..ba.

kroos 2009.05.12. 20:27:36

@mbm: sokat ne várj ms..augustot kell megfognia...

kroos 2009.05.12. 20:49:56

hát ez kurva gyenge..a középpályán rolfes meg vidal agyonvernek...ártány meg a szokásos alibi...
és én biztos vagyok benne hogy jelenleg but jobb mint rensing.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.12. 20:54:54

na ,most nézek hosszú idő után először BL-t (BundesLiga :P). A Bayern hihetetlenül gyönge, az utolsó tíz percben játszottak a nevükhöz méltóan. Ribéry simán a legjobb ebből a társaságból, Toni már csak a hírnevéből él és néha látványosan megcsóválja a fejét... a legjobb Bayern játékos 45 perc után Kroos. Nem gondoltam volna, hogy megélem, az első fél órában, a München otthon kontrákra játszik...

Renato Augusto nagyon ellenszenves, de az első negyedórában két tizenegyestől fosztották meg a Leverkusent, bizony. Ezek után nem fogadom el az állandó picsogást a bíróra.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 20:58:44

Hajnalnak volt egy Xavit idéző gólpassza, kár hogy Frey kihagyta.

kroos 2009.05.12. 20:59:03

@JClayton: DDD
AZT tudom neked mondani mint amit Keannek mondtak mikor megnézte multhéten Rudolfot.Roszkor nézed a Bayernt.
off(Keane azt hitte hogy viccelnek vele hogy a bajnokesélyest és a kupadöntös meccsét nézi....valami ilyesmit mondott hogy ilyen kevés futást egy meccsen ö még nem látott...)
ON

kroos 2009.05.12. 21:17:47

AZÉRT A HELYÜKRE KERÜLNEK ITT A DOLGOK...

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.12. 21:46:54

áhh..az izgalomtól magam alá csinálok...kegyetlen ez a befutó, és én tanúja vagyok. Állat :))

közben megint a Wolfs..hogy a k*/*va..ezt nem hiszem...most meg Adler, előtte Toni...hogy orálisan fixálna mindegyik :@

kroos 2009.05.12. 21:51:09

Hihetetlen 2. félidö...ennyire szétesni csapatot mint a kusen ritkán látni...ha 6-0 a vége akkor se lehetne egy szavuk se..(zé miért nem akart gólt löni)?
Mindenesetre Heynkes-nek már most több jó huzása volt mint klinsmannak összesen...

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.05.12. 21:56:14

Csak behúzták és teszem hosszá, jogosan. A második negyvenöt perc a "régi" Bayernt idézte, a Leverkusen játékosainak altatót csempészhettek a frissítőkbe. Csak ne legyenek bajnokok :-/ :D

kroos 2009.05.12. 21:57:54

azért az se lehetett semmi ahogy a hannover kiejtette a ksc.2-0-ról 3-2.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 22:00:11

Na vissza a Barzagli vitához, direkt miatta néztem, meg meccset, na meg Léderer baromságaira vadászva. Nos, nemcsak Bánki Dodó, de én is úgy láttam, hogy nagyon jól játszott az olasz világbajnok. A cikkben két meccset hozott föl ellene a jeles szerző (nem nagyon láttam olyan középhátvédet aki egy teljes szezont lehoz hibátlanul és legalább egy pocsék meccse sincs, ez már csak egy ilyen poszt), de élek a gyanúperrel, hogy a szezon nagy részében inkább a maihoz hasonlított a formája ;-)

kroos 2009.05.12. 22:00:15

és a bild szerint diego is megvan...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 22:02:17

@kroos: Ha az olasz bajnokságban, főleg Inter meccsen látsz ilyet már bundáról beszélnél. Lehet, hogy szünetben csúszott a boríték ;-)?

petyaaftc17 2009.05.12. 22:04:49

@kroos: jah,foleg ugy hogy raktam 1x-be,hihetetlen!remelem a hetvegen a karlsruhet szetszedik,tudod kivel toljak?

kroos 2009.05.12. 22:10:09

@popp: Barz-ügyben a kicker osztályzatai alapján 3,47.Ez kicsit rosszabb az átlagosnál.Az a baj hogy vannak nagyon rossz meccsei,és csinál nagyon nagy hibákat.

kroos 2009.05.12. 22:13:25

Söt!Igazából jó meccse (3-as alatti) csak kettö volt a szezonban.A védok rangsorában a 20.xedik.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.12. 22:21:09

@kroos: nagyon kegyetlen a sztori...egy elvileg a szerződéskötésben közreeműködő menedzser szerint pedig Diego a Juve és bremen már rég megeygezett, és ez csak valami póker diegopapa részéről.

Gondolom heinrich is szorít, de mi sokkal jobban ;))

Jah és igen!! független véleményt szeretnék kérni Bastianunk mai teljesítményéről, mert végre nagyjából jó pozícióban játszott. (Heynckes végre azt csinálja mint amit mi egyszerű laikusok már itt rég megírtunk :D)

calcio_di_rigore 2009.05.12. 22:29:38

@Basti: Konkrétan miben reménykedtek? Hogy a Juve elnöke (vágod, nem egy bulvárlap) poénból dobta be ma, hogy aláírt szerződésük van Diegóval?:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 22:31:17

@kroos: Így látatlanban és főleg a mai meccset látva, azért furcsa ez nekem, mert mégiscsak a listavezető állandó középhátvédjéről van szó. Aztán azt is el tudom képzelni, hogy a Bild egy világbajnok drágáért vásárolt hátvéddel szigorúan bánik. Kiváncsi vagyok holnap hányast kap.

Persze én csak spekulálok te meg látod a meccsek zömét, úgyhogy nincs okom kétségbe vonni a véleményedet.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 22:35:14

@calcio_di_rigore: Azért láttunk már karón varjút. Ezzel együtt bízom benne, hogy Diego a Juvébe megy.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.05.12. 22:42:52

@mocsing:
nem olvastam vegig a kommenteket,
de Ballack itt se kapna semmit sem :)

_benito · www.nst.blog.hu 2009.05.12. 22:47:32

@popp: ha így lesz, az nst kommunája elsőként fog tudni róla. de tény, úgy látszik, nem érik be az aknamunka, amit folytattunk.

calcio_di_rigore 2009.05.12. 23:01:06

@popp: Leírjam még 1x? Én nem újsághírt említettem, hanem Cobolli Gigli bejelentését. Scannelje be a szerződést neked?

Az ügynöke napra, órára pontosan megmondta mikor írták alá. (május 6. 11.)

buzzerbeater 2009.05.12. 23:04:03

Chelsea aggyal számolva négy tizenegyest nem fújtak a Bayern ellen, korrekt elszámolás mellett kettőt, brávóó.

A másodikat kizárólag kombinált csalásnak lehet minősíteni (partjelzőtől 5 méterre), Demichelis a reklámtáblákig rúgta ki RA-t.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.12. 23:05:29

@calcio_di_rigore:
öö..hát az olasz és német viszonyokat összevetve (tudod mire gondolokm :), én inkább a Bildnek hiszek :D
Nem éppen egy Marca!

drosiii 2009.05.12. 23:08:51

Na kezd egyszerűsödni a vége: Ha Stuttgart nem nyer holnap, akkor még a BL-ről is lemarad(hat).
Többieknek
Bayern - Hoffeinheim (i), Stuttgart (o)
Wolfsburg - Hannover (i), Bremen (o)
Hertha - Schalke (o), Karlsruhe (i)

Jó kis végjáték lesz, de szerintem a Herthanak nem lesz olyan ordas nagy mákja, hogy mindkét meccsét behúzza, többiek pedig bukjanak (pedig szurkolok Pajának).
Bayern - Wolfsburg párharc lesz, és remélem a Bremen nem kaparja ki nekik a gesztenyét (Hamburg és Wolfsburg megfricskázásával).

Szerintetek mennyire lenne pezsdítő hatású ha az EU Liga győztese következő évben a BL-ben indulatna? (csak mert én nagyon örülnék neki és jelentősen emelné a sorozat színvonalát)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 23:09:09

@calcio_di_rigore: Nem kellett volna leírni még egyszer, értettem elsőre is ;-). Egyértelmű. hogy Gigli szava hitelesebb, mint a Bild cikke. Csak arra céloztam, láttam már olyat, hogy késztényként állított dolgok mégsem úgy alakulnak a végén. Lásd a tavalyi Cé Ronaldo-sagát.

calcio_di_rigore 2009.05.12. 23:10:15

@Basti: Ok, azt hiszel amit akarsz, a tényeken nem változtat úgysem.
Nem dőlnék én a kardomba ha a Bayernbe ment volna Diego, de sajnos erről már lecsúsztatok.
De reménykedni lehet, egészen a júniusi hivatalos bejelentésig, én vitatkozni ezen már nem fogok.:)

avenger13 2009.05.12. 23:13:42

Kinn voltam a meccsen, és élőben nézhettem a Leverkusen szétesését. Az összes tv csatorna bekaphatja, hihetetlen ami ott volt.

Persze a burzsujok lemaradtak az első gólról, sőt sokan a másodikról is, mert még a büfében iddogáltak. Kár nekik eladni a teljes középső részt.

Tényleg Ribery a csapat legjobbja. De a második félidőben leírtuk a leverkusent. Ezt szeretném látni a maradék 180 percben, és akkor elégedett leszek a második hellyel.

@calcio_di_rigore: és? lehet diego juvéba megy, de az elnöki nyilatkozat nekem ugyanannyit ér, mint a bulvárlap. Ilyet én is tudok mondani. Majd ha diego mondja, akkor elhiszem.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.12. 23:14:27

"Chelsea aggyal számolva négy tizenegyest nem fújtak a Bayern ellen, korrekt elszámolás mellett kettőt, brávóó."

Ez tetszett. :-)

avenger13 2009.05.12. 23:20:22

@buzzerbeater: 2 11 volt az igaz. utána meg kaptak 3at. szerintem nincs vita.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.12. 23:21:17

@calcio_di_rigore:
érdekelne ám, hogy miért valami svájci menedzsert idéznek a lapok Gigli helyett....
illetve hogy Allofs miért mondta azt, hogy "nem tudom megerősíteni a hírt" ?

calcio_di_rigore 2009.05.12. 23:26:14

Diego apja leosztotta a Bildet (ugye rá hivatkoztak) meg a Bayernt, elmondta hogy a fia a Juvéba megy.

globoesporte.globo.com/Esportes/Noticias/Futebol/0,,MUL1123175-9842,00-PAI+DE+DIEGO+NEGA+CONTATO+COM+O+BAYERN+E+DIZ+QUE+ACERTO+COM+O+JUVE+ESTA+PRO.html

Erőlködtök még, vagy end of story?:)

drosiii 2009.05.12. 23:28:19

@calcio_di_rigore: Na Kakáról is voltak hasonló hírek. De sztem tök fölösleges bizonygatni itt a vélt-valós igazakat. Majd megtudjuk időben.

értelmetlen_nevű 2009.05.12. 23:34:55

Én azt nem értem, hogy honnan jött ez a Diego sztori egyáltalán? Ribery árából végre vehetünk egy rakás tehetséges fiatalt, miért költenénk egy hisztis brazil primadonnára?

Ribery meg akármekkora játékos, ha nem érzi jól magát nálunk akkor mennie kell. Meg tudom érteni, hogy nem akar ilyen Lell, Sosa, Ottl kaliberű kutyaütőkkel együtt játszani. Sajnálom hogy így alakult, még 2-3 minőségi játékossal és egy normális edzővel újra összeállhatott volna egy fasza BM.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.12. 23:35:49

@calcio_di_rigore: Ide is tartozik egy varjú egy karón. Mit is mondott Kaka apuka a Cityvel kapcsolatban?

Értsd már meg, hogy nem látunk a kulisszák mögé, a sajtó meg ír össze-vissza a kattintások és a példányszám miatt. Én már az átigazolási ügyekkel kapcsolatban megtanultam, hogy akkor van tuti, ha hivatalosan bejelentik. Még a mezben fotózkodás sem mindig a ziher, lásd Van Der Vaart és a Valencia két évvel ezelőtti sztoriját.

Az viszont igaz, hogy a Juvés hírek erősebbnek tűnnek.

calcio_di_rigore 2009.05.12. 23:39:27

@drosiii: így van.
Nem mintha én lennék itt aki bizonygat bármit is, a tényeken kívül.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.12. 23:41:24

@calcio_di_rigore:
akkor a rég meglévő atombiztos szerződés ellenére miért utazgat Münchenbe apuci?

buzzerbeater 2009.05.12. 23:45:40

@avenger13: merthogy 0-2-ről játszani ugyanaz,mint 0-0-ról, értem én.

calcio_di_rigore 2009.05.12. 23:50:34

@Basti: @calcio_di_rigore:

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.12. 23:52:39

@buzzerbeater: ha az összes ellenünk elkövetett hibát kompenzálni szeretnék kedves sípmetereink, akkor bőven több kell mint pár gyanús tizi. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy végre a mi javunkra is tévedtek ebben a szezonban
------------

Úgy tűnik az Öreg Hölgy túl zsugori volt, Diego pedig túl kapzsi, ami kifejezetten reális élethelyzet.
www.bild.de/BILD/sport/fussball/bundesliga/vereine/werder/2009/05/13/diego/bayern-schnappt-ihn-juve-weg.html

avenger13 2009.05.13. 00:00:42

@buzzerbeater: ezt nem mondtam, de azokon az eséseken kívül, nem igazán csinált semmit a leverkusen. a bíró gyenge volt, ezzel sem lehet vitatkozni.

kogerz 2009.05.13. 00:20:42

szerintem is Bastinak van igaza. szívott a bayern eleget év közben, egyszer-kétszer velük is lehet elnéző a bíró. Amúgy meg minden ligában megfigyelhető általában, hogy a nagyobbakkal kicsit kegyesebbek a bírók. De szerintem nincs is ezzel baj, mert nem igazán lennék kiváncsi a hertha-ra, a genova-ra, vagy az aston villa-ra a BL-ben. Elismerem, hogy ezek is nagyszerű csapatok, és nem akartam beszólni a drukkereknek, de mindenhol megvannak azok a csapatok, akiknek inkább helyük van a Bajnokok Ligájában.

Diego-t meg hagyjátok már, két hét és minden kiderül, addig meg úgy sem nevezhetünk semmit sem biztosnak.

dzolutan 2009.05.13. 01:17:39

A legszebb lesz, ha megkapjuk Ribéryt, cserébe övék Diego plusz kedvezményesen hozzájuthaknak egy Pulihoz, Olofhoz vagy Grygerához. :D

kroos 2009.05.13. 07:43:22

Nem érteném Diegot. Mivel lenne neki Jobb ebben a Juvéban? Legrotaglie,de ceglie,mellberg öreg nedvedes csapatban ami kezdi elveszteni Buffont is.Aki látta hétvégén a milan elleni meccsüket az tudja miröl beszélek.De ez nem is csoda hiszen megjárták a poklot és az is jó eredmény hogy már a Bl-ben vitézkedhettek.
+Van jó pár Juve drukker akik nagyon alulkezelik Diegot és nem tudják értékelni mekkora ász,tölük sajnálom leginkább.

kroos 2009.05.13. 07:50:43

1 tiszta 11-est nem kapott meg a kusen.Ez tény.
Mi meg kettöt a 2. félidöben de ugy látom erröl nagyvonalúan elfelejtkezik mindenki...

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.13. 10:37:48

@kroos: "Van jó pár Juve drukker akik nagyon alulkezelik Diegot és nem tudják értékelni mekkora ász,tölük sajnálom leginkább."

pont ezt akartam mondani. múltkor beleolvastam egy juve-fórumba, köbö az "egy a sok közül" kategóriként beszélnek róla.
Meg hát való igaz: ha most elvileg több fizetést ajánlott neki a Bayern, végképp nem sok értelmét látom, hogy odaigazoljon

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.13. 10:49:06

@Basti: Szerintem Diego már a Bayerné, hogy ez jó vagy rossz az már más tészta.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.13. 11:12:32

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:
na igen! bár én itt a "mi a cél"-ra hegyezném ki a kérdést:

Végre valami nagyot alkotni Európában vagy Ribéryt pótolni...mert utóbbi csak az eddigi story folytatását jelentené

kroos 2009.05.13. 11:15:27

@Basti: Igen és ha pl. jövöre a Milannal játszanánk a Bl-ben akkor meglehetne neki Kaka autogrammja is...

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.13. 11:35:11

@Basti: Én ezt a liga szempontjából értettem.:)
Szerintem a Bayern jól jár vele, ha nem...

-igazolnak "rossz" edzőt
-sérül le
-lesznek problémái a beillszkedéssel a csapatba
stb-stb

avenger13 2009.05.13. 11:43:55

igazából, én annak örülnék, ha franck is maradna még egy évet legalább, és jönne diego. Jövőre egy ilyen középpálya állhatna fel:

Ribery-Tymoschuk-Basti-Diego

Ez nem lenne semmi. Ilyen cserékkel: Zé, Hamit, MvB, Kroos, (Sosa, Borowski) Ez már olyan csapat lenne, amivel el lehet érni eredményt, és Riberyt is meg lehetne győzni a maradásra. Pláne ha leigazoljuk neki Gourcuffot, hogy legyen kivel csigát enni.

Ami a német bajnokság jelenlegi állapotát mutatja az szerintem az, hogy kölcsönadunk egy játékost és meghatározó embere lesz az adott csapatnak. Jó volt tegnap látni kroost, hogy mennyit fejlődött, és ha ez továbbra is kitart, akkor van hosszú távra egy nagyon jó játékosunk.

kroos 2009.05.13. 12:50:49

Mielött menne a poldi hype (2 gólpassz+gól):::
Kurva gyengén játszott,kihagyott 2 ziccert és még 0-0-nál.
Az elsö gólpassza szar volt az csak Toni zsenialitásának (igen ilyen is van neki) köszönhetö hogy gól lett.
A 2. hoz sem kellett semmi egetrengetöt csinálnia.A góljánál meg legalább ketten voltak még jobb helyzetben mint ö de Basti direkt bevárta öt.
Ennyi!!!
Ez a meccs hüen tükrözte a Bayern szezonját a két teljesen ellentétes félidö álltal.
És mennyivel nyugodtabban néztem Lucio cseleit az oldalvonalnál mint amikor utolsó emberként csinálja:)

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.13. 13:43:10

@kroos: Miért ne lehetne hypolni? Ahhoz képest amit eddig nyújtott nem is rossz és a Bayernverő Cottbus ellen is hasonlóan jól teljesített még a végén ő biztosítja be a Bayern bajnoki/bl induló helyezését:)

Titi120 2009.05.13. 13:44:41

Akkor volt utoljára valódi nagycsapatunk, amikor még igazi 10-es karmesterrel (Effenberg) játszottunk.

Azóta valahogy sose áll össze egy erős középpálya.Próbálkoztunk Ballack-kal, aki nagyon jó futballista, de egy ilyen szerephez kevés.
Aztán kitaláltuk azt, hogy szélső középpályásainkra (Ribery, Schweinsteiger) hagyjuk a szervezőmunkát, ami szintén nem bizonyult hatékonynak.

Gyakorlatilag teljesen kihaltak Európa futballjából az igazi, pálya közepéről irányító karmesterek(Lampard, Gerrard nem az, Xavi már majdnem, de ő is inkább Pirlo - poszt).

Diego viszont egy az egyben az a játékos, akiről szó van.Mintha a '80 - as, '90 -es évekből maradt volna itt, a tipikus 10-es.

Akár a Juve, akár a Bayern csap le rá (remélem utóbbi), egy teljesen más játékrendszert kell kiépíteni annak a csapatnak, mint, amit ma Európa élcsapatai játszanak.Bizonyos értelemben szembe kell majd menni ennek a csapatnak a modern labdarúgás irányával.

Érdekes egyébként, hogy van nekünk egy Toni Kroosunk, akiből lehet még ilyen játékos, illetve van egy Schweinsteigerünk, akiről meggyőződésem, hogy lehet (lehetett ?) volna hasonló, ha nem számára alkalmatlan poszton erőltetik évek óta, edzők tucatjai.

Én abszolút támogatom a "hozzuk vissza a 10-eseket" mozgalmat, legyen szó Diegoról, Kroosról vagy Schweini középre viteléről.
Ez a két belső, védekező középpályással, szélről hajtott rendszerünk szerintem megbukott.
Én legalábbis az elmúlt 3-4 évben nagyon ritkán láttam fantáziadús középpályás játékot a Bayerntől.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.13. 14:05:29

@Titi120: nem tudom, hogy a kpálya elbírná-e, hogy három olyan játékos rohangál, akik kb csak támadnak. mert Schweini védőmunkája nálam átlag alatti. ha legalább ő lenne egy futógép, aki ugyanúgy csúszik be, ahogy bead, vagy Ribéryben lenne több affintás a védekezés iránt... a frankfurt ellen ez nem baj, de nagycsapat ellen már jöhet az egycsatáros játék (és timoscsuk mellé Zé), mert az ukrán kevés lesz egyedül egy normális ellenfél fedezetsora ellen.

az sem véletlen, hogy az általad felsorolt négy külföldi mind tud védekezni, hiába hívják irányítónak. irányítanak, persze, de pl. Gerrard végiggürcöl egy meccset félig védekezve is, amellett, hogy előre is játszik. és Lampard is. Diegoban nem annyira látom ezt, de ettől függetlenül én is várom őt. csak pl fentiek miatt jobb játékos bizonyos szempontból Ballack, persze sok mindent meg ő nem tud, amit a brazil igen.

kroos 2009.05.13. 14:07:21

@mocsing: azért tegnap basti nagyot alkotott védekezésben is...

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.13. 14:07:54

@pote: a versenykiírásból kiindulva itt ezüstökkel nehéz érvényesülni :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.13. 14:12:34

@kroos: volt egy szép becsúszása a szétesett 'kusen fásult csatára ellen, ez tény. ott csettintettem én is. meg hogy területet tud védeni, az is tény, de az életben nem fog egy az egyben párharcokat sorozatban megnyerni felsőkategóriás támadókp-ok ellen, szerintem az is tény.

Titi120 2009.05.13. 14:27:00

@mocsing:
Én nem hiszek abban (pedig jaj, de szép is lenne), hogy ha Diego jön, akkor Ribery-t meg tudnánk tartani.
Szóval, hogy hány "építő munkára" szakosodott játékos játszana mellette, az legalább annyira bizonytalan, minthogy egyáltalán jön - e hozzánk a brazil.

A Kroos által belinkelt cikkben is benne van egyébként, hogy ez esetben a stabilitás miatt 4-3-1-2 -re, vagy 4-2-3-1 -re muszáj lesz átváltani Diego jövendőbeli csapatának.

A másik felvetésedre meg annyit tudok mondani, hogy hát erről beszélek ! :)
Gerrardék felbukkannak a pálya minden szegletében, védekeznek és támadnak egyaránt, egy igazi 10-es ilyet nem csinál.
Diego csak a kezébe veszi a pálcát, és vezényel, a kötelezően előírt minimálisnál többet nem védekezik, ha nem muszáj.
Tartom, hogy meg kéne próbálni, hogy milyen is az, amikor egy ekkora zseni gyakorlatilag szabadkezet kap az alkotásra, és azt csinálhatja, amihez igazán ért.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.13. 14:29:40

@Titi120: én épp az ellenkezőjét gondolom, vagyis a modern játékstílus sztem messze jobban és optimálisabban lefedi a játékteret, mint a hagyományos gyémánt alakzat, irányítóval.
S itt csatlakozva@kroos: kommentjéhez. Igen, valami ilyesmi allrounder középpályásokat szeretnék látni, akik adott esteben sarokkal továbbítják a lasztit, de adott esetben odavetődnek... s legyen eszük die Spiel zu machen.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.13. 14:37:20

@Basti: "das" lesz az természetesen

@Titi120: na igen, nekem is ez a bajom a kalsszikus 10-esekkel

Titi120 2009.05.13. 14:57:22

@Basti:
Szerintem pontosan az a baj, hogy ha elkezdjük másolni az angol csapatok játékrendszerét, játékstíulását, akkor sose fogjuk utolérni őket, mindig minimum egy lépéssel csak követni fogjuk majd a mai modern futball képviselőit.

Igazolhatnánk mi is Lampard - szerű multifunkcionális középpályásokat (azt hiszem fogalmat alkottam :D ) , de abból nekünk csak a B vonal fog jutni tartok tőle.

Ha viszont a követő stratégia helyett megpróbálkozunk valami egészen más játékrendszerrel (akár szembeautózva is a forgalommal) sokkal nagyobb esélyünk lehet kifogni a szelet a jelenleg előttünk járó nagycsapatok vitorlájából nemzetközi színteren.

Diego (egészen pontosan maga a poszt, ami leigazolásával megteremtődik) ennek az "egészen másnak" lehetne a kulcsfigurája, mondhatni alapja.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.13. 15:13:15

Diego és a Bayern tagadta a megegyezést

van Gaal pedig csak megvan!
www.sport1.de/de/fussball/fussball_bundesliga/artikel_105474.html

kroos 2009.05.13. 17:50:49

off

szavazási alternativák között miért nincs ott a Hali_Eto?

én pl. azt nézem

ON

értelmetlen_nevű 2009.05.13. 21:30:41

A Werder 10 perc alatt lőtt négyet.

avenger13 2009.05.13. 21:31:52

Van Gaal a bayern új edzője 2011-ig.

Vul-Kahn 2009.05.13. 22:32:59

@kroos: megértelek, de ha nem akarjuk feladni azon álmainkat, hogy a Berlin ne kerüljön BL-be, akkor bizony nagyon is jól jött a Schalke balfaszkodása.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.13. 22:55:03

Vul-Kahnnak igaza van, én is ezért drukkoltam nekik.

bajnokok úgyse lesznek a svábok, ha meg miattuk maradunk le a BL-ről, meg is érdemeljük. alapvetően elfogadhatatlan, ha a hátralévő két meccsünket nem nyerjük meg.

avenger13 2009.05.13. 22:56:35

@Vul-Kahn: nehezen fog összejönni. Sajnos nekünk meg kell vernünk a stuttgartot, így vagy mi szívunk vagy ők. Inkább ők maradjanak ki.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.13. 23:13:02

igen, nem valószínű, de ha a - motiváció nélküli - s04 megveri a herthát hétvégén (bruhaha), még összejöhet. persze kérdés, mit alakít utolsó fordulóban a már kiesett karlsruhe, parádézni aligha fognak.

amúgy ilyen ez a bundás, még a sorsolás is gecin van megcsinálva. az lenne a szép, ha wolfsburg-hertha lenne a bayern-vfb mellé :)

avenger13 2009.05.13. 23:28:57

@mocsing: de nem így van. a karlsruhet verni fogja a hertha, ha csak a karslruhe nem akar támadni, mert akkor nem lesz miből kontrázniuk. A stuttgartnak és a bayernnek egyszerre akkor van esélye bl helyre érni, ha minimum a hertha kétszer kikap.

calcio_di_rigore 2009.05.14. 00:02:32

@Basti: olvasd el most is a bibliádat, gyakorlatilag finoman leírják, hogy vertek át tegnap pl. Téged is.
Ez van srácok.

Vul-Kahn 2009.05.14. 00:53:51

@calcio_di_rigore: kibaszott undorító a stílusod, mégha igazad is van. az ilyenekől, mint te sajnáljuk mi Diegot... Bocs a személyeskedésért, de nem bírtam megállni. Jo8 mindenkinek!

calcio_di_rigore 2009.05.14. 01:39:59

@Vul-Kahn: semmi baj, nem haragszom.:)
Vicc nélkül, kicsit sajnállak is titeket, ahogy irkáljátok a felállásokat meg a szisztémákat Diegóval, aztán meg valszeg nem lesz belőle semmi.
Estem már én is így pofára, és még fogok is, bár szerencsére régebben gyakrabban mint most.:) Tanul az ember, kinek higgyen és mit.

Nézd, tőlem ne sajnáld, én kb. 3 percet ha láttam őt játszani életemben, így kénytelen vagyok mások véleményére támaszkodni, ami nem jó, ezért nem fogok egyből hanyatt esni tőle mint Ti, akik nyilván már többet láttátok. Ha bizonyít, jó dolga lesz a Juvéban.:)

2009.05.14. 02:23:34

Bazzeg Olic nem ember..! néhány napja még komoly sérülést diagnosztizáltak nála, még a keresztszalag szakadás eshetőségét sem zárták ki, most meg nem hogy pályára lép, csak úgy lazán hint kettőt a Bochumnak, rideg srác..

Ha pedig a Diego 'sagától' hangos a sajtó, arra csak azt tudom mondani hogy fürödjön le! Nem akartam kommentálni a Münchenbe szerződéséről szóló híreket, látva hogy azok jórészt egy bulvárlap "értesülésein" alapszanak, ezek hitelessége pedig ugye mindig kétséges, az viszont már kevésbé, hogy a nyár folyamán bőven lesz még részünk hasonlóban, olyan biztos mint hogy ez egy anakonda..

értelmetlen_nevű 2009.05.14. 02:43:50

@Isarsturm: Olic kurva jó arc. Ha Riberyt sikerülne megtartani, akkor már versenyben lennénk a MU-val a legcsúnyább csapat címért.
Egyébként én remélem, hogy van Gaal papa hoz magával pár fiatal tehetséges füvest Hollandiából.

kroos 2009.05.14. 06:55:58

Ez az Olic dolog jó nagy kamu volt.....
Én meg pont ezért tartok Gaal-tól hogy eljátsza amit a Barcánál is csinált.(volt olyan hogy több mint 10 holland volt a barca keretében) és a személyes hülyeségei miatt szivott pl. guardiola,rivaldo meg mindenki aki nem holland....

kroos 2009.05.14. 07:15:35

off
a szavazással kapcsolatban teljesen igazam volt.
óriási meccs volt
www.pixter.hu/video?id=12056
on

avenger13 2009.05.14. 08:52:22

@kroos: ettől tartok én is. nem örülnék, ha felvásárolnánk a realból kirúgott holland bandát.Igazából egyik sem kéne. Okosan kéne csapatot építeni, ezért örülök, hogy lesz mellette egy német menedzser.

@calcio_di_rigore: az a felállás arra vonatkozott, hogy ha jön a diego, feltételes módban. Én továbbra sem hiszek se a bildnek se senkinek. Csak a hivatalos bejelentésnek.

kroos 2009.05.14. 08:54:53

@avenger13: Haggyuk ezt a témát szerintem.Diegoról lemaradtunk.De megbánja majd amikor a középpályán nednednek vagy mottának passzolhat......elgondolkodik majd hogy ezt elcseszte....

kroos 2009.05.14. 08:59:49

@kroos: utolsó off-om igérem.
hosszu hetek óta NEM a fradi van az ns cimlapján!!!!!

ON

avenger13 2009.05.14. 09:01:38

@kroos: igazad van. Élőben látni a bayernt ennél sokkal nagyobb élmény volt, mint h ilyenekkel foglalkozzak. :)

kroos 2009.05.14. 09:04:31

@avenger13: A minimum egy poszt lenne amivel megtisztelsz bennünket

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.14. 09:11:57

@calcio_di_rigore:

mea maxima culpa! wieder!

de belelátva a dolgokba, hogy Diegoék mennyire pénzéhes ******** (szabadon behelyettesíthető), már nem, hogy nem bánom, de egyenesen örülök neki. Abszolút jó helyre került a brazil.

Másrészről így lehetsőég nyíilik Ribéry maradására, és momentán a Ribéry-Klose-Olic támadósor az álmom :))

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.14. 10:19:34

A kanadai táblázatot nézegetve eszembe jutott:
A következő világversenyre nem is lesz olyan rossz támadóközéppályája német válogatottnak.(Ha kijutnak és nem sérül le senki)
Marin, Özil, Trocho, Schweini +Klose(ő nem is csatár ha lehet inkább passzol)
Na, majd meglátjuk.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.14. 13:01:47

@popp: Barzagli - a nála jóval átlagon felülinek minősülő - 3-as osztályzattal lett gazdagabb

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.14. 13:43:50

@popp: 1-től 6-ig osztályoz a kicker és ugye az 1-es a legjobb.

itt vannak amúgy az osztályzatok:
www.kicker.de/news/fussball/bundesliga/spieltag/spielpaarungsbericht/object/863700

ha rákattintasz a nevére, megtalálod az összes szezonbeli osztályzatát, meg az átlagokat is.

kroos 2009.05.14. 14:04:04

@popp: én eléggé belevagyok buzulva a statisztikákba,és szivesen olvasgatom öket.Véleményem szerint a kicker osztályzási modszere a legjobb e kategóriájában.Persze nem tökéletes és teljesen szubjektiv.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.14. 14:05:20

@mocsing: Köszi. Nos végignézve a meccset és az osztályzatokat: megalapozottnak tűnik a föltevésem, miszerint kicsit szigorúbban bánnak a Kickeres srácok a drágán vásárolt digó világbajnokkal, szerintem Dzekon túl a mezőny egyik legjobbja volt. Azt pedig kész viccnek tartom, hogy ott ahol feles kalkulusokat is osztanak a mellette játszó Madlung egy egész jeggyel jobbat kap.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.14. 14:07:26

@popp: Ja hozzáteszem a korrektség kedvéért, hogy ezt az egy Wolfsburg meccset láttam a szezonból és csak ez alapján ítélhetek.

kroos 2009.05.14. 14:10:37

@popp: Nekem se tetszik pár dolog.
pl-ribery akármilyen fos legalább mindig kettestkap.
Simunic-szintém.
mvb-t viszont mindig lepontozzák,mint pl.azough-ot,petit, vagy rüdiger kaufot...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.14. 14:13:05

@mocsing:

Ez nagyon gáz. Hajnal 4-est kapott, pedig csapata egyik legjobbja volt, amíg le nem cserélték... (Nem láttam a teljes meccset, de nagy részét igen.)

Ennyit az efféle osztályozásokról.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.14. 14:17:41

a kicker osztályzatai sokszor olyanok, mint a transfermarkt által becsült értékek. általában igazak, de nincs olyan meccs, ahol ne tudnál hevesen belekötni. tetszőlegesen választott 5 ismert játékosnál is biztos bele tudnék kötni, hogy ez tuti többet/kevesebbet ér.

@Csöncsön: egyébként én pont most akartam írni, hogy hajnal pl nem érdemelt 4-est, ha Frei is annyit kapott :) hát tényleg ennyit erről. mindenki tomija katasztrófa volt szerintem, egyszer adott egy szép passzt a svájcinak, amit az fölévágott. semmi egyéb.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.14. 14:19:20

@mocsing: Azért Benaglio hármasa is vicc!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.05.14. 14:19:44

@mocsing:

Ettől függetlenül még mindig ő volt az egyik legjobb.
:-)

kroos 2009.05.14. 14:20:57

bármely osztályzatnál lehet vitatkozni.
aki gólr rug az pl eleve kettesröl indul.
lásd=ártány.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.14. 14:26:26

különösen a kapusoknál, aki semmit nem csinál, mert nincs kapuralövés, vagy teljesen átlagos, az általában a 3-ast kapja meg. innen általában lefele mennek és a leggyakoribb még a 3,5-es. egy baki, ami gólt ér, alapból 5-ös. aki viszont jól véd, egyértelműen legalább egy tiszta gól(ok)tól menti meg a csapatát, ritkán kap 2-esnél rosszabbat.

kroos 2009.05.14. 14:27:29

@mocsing: azt hiszem az elsö 13-ban 8 kapus van..talán pont ezért...

kroos 2009.05.14. 17:05:50

@popp: Talán nem ebben a postban de említetted hogy a Werder helye méltatlan meg valami ilyesmi .....
Szóval.Nem.Pontosan ott vannak ők ahol kell.Persze egyetértünk hogy kvalitások alapján(posztonként nézve pl. a Hamurgot szinte mindenhol megverik ugye a pályán is,de mégis a hsv előrébb van 5 hellyel meg vagy 13 ponttal) övék a második legjobb keret,de rengeteg a hiba.
Wise hihetetlen bravurokra képes de hihetetlen potyákra is.Merte-Naldo kettös nagyon jól hangzik de pl összel ök kapták a LEGTÖBB gólt a ligában és ez a két védö gyenge napjait minösit,ami érthetetlen számomra hisz két nagyon jö játékosról van szó.A bal bekk probléma már akkut jellegü.Schaf elzavarta wome-t,magnint,schultz-ot meg elcserélte Tosicra-LOL.Bonis meg prödl játszik itt vagy Fritzet kell áthozni a másik oldalról akinek itt nagyon nem megy.Bauman öreg és nagyon lassu én már kiraknám öt Jensen nem rossz csak nagyon sérülékeny.Fringsel nincs gond habár az ö teljesitménye is elmarad a töle elvárttól.Özil formája az öszihez képest nagyon visszaesett,habár a szezon végére kezd magára találni.Diegot kellene olykor tehermentesitenie de ez egyálltalán nem megy neki.A brazil fantasztikus csak épp a 4-5 meccses eltiltásai érintik érzékenyen a csapatot.Ez a Tziolisból a bundásból van legalább 50(Kauf,imhof,balits,timo rost,fink).Pizza óriási igazlás volt ez tény.Rosenberget kinyomta almeida aki azon kivül hogy megküldi a lasztit 130-al mást nem nagyon tud.Kezd elfáradni Schaaf.Nem tud már rendet tartani ugy a fejekben mint kéne,és motiválni sem.Ugyanakkor a német kupa és az uefa kupa döntöket figyelembe véve nem lehet egyértelmüen kudarcnak nevezni a szezont,legalábbis bremában.
62 gólt löttek és élvezet nézni a játékukat.Ez egy figyelmesztetö jel ha rosszul költik el a diegoért kapott pénzt akkor nagyobb bajban is lehetnek,..

kroos 2009.05.14. 17:16:52

@kroos: 3 kis kiegészités még
-a megváltónak kikiálltott rekordigazolás calos alberto beégett-ujabb koki schafnak.
-az hogy egy csapat jó játékosokból áll még nem jelent automatikus 3 pontot (sorry mr cruyff).Hiába jó képességüek ha szarul játszanak
-És egyszerüen van náluk 8-9 jobb csapat most a bundásban.azért 10.

r_magpie 2009.05.14. 18:32:53

@kroos: korrekt összefoglalás. Ezek alapján minimum 3 posztra (balhátvéd, irányító, csatár, de még innenverteidigerbe se ártana) kellene jól igazolniuk, hogy megragadjanak az előző évek szintjén, plusz vérfrissíteni kellene a kispadon is... Ez így nehéznek tűnik. Viszont az is lehet, hogy ez egy sz*rul elsült BuLi év volt, és jövőre máshogy jön ki a lépés...

Egyébként a legújabb kicker a Schaaf-Wolfsburg frigyet pedzegette, ami érdekesen hangzik. Kíváncsi lennék Schaafra másik klubnál.

kroos 2009.05.14. 18:43:10

@r_magpie: a diagnozis pontos.
Schaf nem képes már Bremában megujulni szerintem.
Sokszor nagyon rosszul reagált meccs közben,rossz cserék,felelötlenül elöretolt védekezés stb.
De egy másik csapatnál szerintem is jó lehet még.

avenger13 2009.05.14. 18:54:53

nehéz megítélni a jelenlegi brémát (a bajnokságban gyengék, de közben elverik a hamburgot, és uefa és kupa döntőt játszanak ők lesznek az uefa kupa liverpoolja :) ), az edzőváltás elkerülhetetlen. Szerintem nem kell olyan sok poszton erősíteniük, de csatár és irányító kéne még Diego helyére.

Diegonak pedig önfegyelmet kéne tanulnia. Kicsit emlékeztet a Ronaldinho-Rijkaard kapcsolatra, olyan szempontból, hogy az edző nem tudja megfogni. Hogyan lehet az, hogy egy irányító több eltiltást kap, mint boateng és mvb?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.14. 19:08:25

@kroos: Hát én meg úgy látom, ha Schaaf behúzza az UEFA-kupát, akkor fölnő a Rehagel mellé és holtversenyben a klub legeredményesebb edzője lesz. Ráadásul ő lesz az, aki 2001 után újra nemzetközi kupát nyer német focinak - és bár remélem nem fog- már így is történelmet ír a Bremennél, Ha emellé még a kupát is behúzza, melyik brémai drukker nem fog beleszarni, hogy a Buli nem úgy sikerült. Azért Diego sérülése is visszavetette csapatot. (Ja és Mertsacker nem olyan jó szerintem)

A gyengébb liga szezonba meg mindenképpen Diego sérülése is benne van. De mondhatjuk, hogy az igazán fontos tavaszi meccsekre (bár a legfontosabbak még hátra vannak), nagyon összekapta a brigádot.

És ha így lesz küldeni nem fogják, maximum ő megy. Az viszont szent igaz, hogy nem lesz könnyű találnia egy Micoud és Diego utódot.

kroos 2009.05.14. 19:21:07

@popp: EZ németországot is megosztja.Ok hogy 2 kupa döntö de 10. helyen.
Én birom öket az biztos (mint minden bulis csapatot a schalken kivük) de nevelöcélzattal rájuk fért ez.

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2009.05.14. 19:35:56

@popp: "(Ja és Mertsacker nem olyan jó szerintem)"
A buli átlagához képest vagy Roma ifi csapatának cseréjéhez képest?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.14. 19:43:47

@avenger13: Nagyon érdekes témát feszegetsz, olyannyira, hogy kicsit off is leszek. Szóval az olyan típusú zsugásoknak, mint Maradona, Zidane, Totti, Ronaldinho, Kaka, Del Piero és még sorolhatnám. nagyon sok belépőt kell elviselniük bokára, térdre, sipcsontra, aztán még húzzák-vonják, lökik, könyöklik őket. Csépelik ahol érik.

Ráadásul még sokszor ha a kispad felé sandítanak azt látják, hogy az ellenfél edzője meg is dicséri a velük szabálytalankodó játékosokat, akiknek sokszor kifejezett feladatuk, hogy utazzanak rájuk.

Iszonyú nehéz lehet mindezt elviselni meccsről-meccsre. Nem csoda, hogyha néha elszakad a cérna és Maradona lekaratézi a bilbaói játékost, Zidane megtapossa a délafrikai gyereket, Totti leköpi Poulsent, vagy Diego olyat törleszt, hogy öt meccsre eltiltják.

A kullancsok meg akik abuzálják ezeket a zseniket a legritkább esetben kapnak olyan komoly eltiltást egész meccsen át tartó kitartó tevékenységükért, mint ezek a pengék, ha elgurul a gyógyszer.

Oszt még a sajtó is a nagyzsugások esetein csámcsog, sokszor undorítóan demagóg módon vinnyogva, hogy gyerekeink példaképei bla-bla-bla. A média jóvoltából például arra emlékszünk inkább, hogy Zidane tüdőn fejelte Materazzit és nem arra, hogy mekkorát játszott a brazilok ellen a negyeddöntőben. És persze az egyszeri szurkoló is ezekre a játékosokra hörög, nem a hentesekre és mészárosokra, mert ezeket ismeri.

avenger13 2009.05.14. 19:57:07

@popp: ebben igazad van, én is nagyon utálom ezt. a barca ellen pl. mourinho szívesen épített erre. Ezt sajnos ugyanúgy a bíróknak kéne megfogni, akik a jelen helyzetet se tudják elviselni. nyugodtan ki lehetne osztani valakinek az 5 hülye szabálytalansága után auto módon a sárgát is, ahogy kosárban is számolják személyi hibákat. de ugye megint a bíráskodás megreformálására tértem vissza fel is hagyok vele.

mindezek ellenére, nem tudom ezeket kézlegyintéssel elintézni. a sajtó csámcsogása legkevésbé sem érdekel, ahogy az sem, mit mondott materazzi. Akkor sem kéne, és nem csak azért mert példakép, erre szarnak a leginkább. Azért nem kéne, mert a csapatát hátráltatja vele, ha megkérdhetnéd zidane-t, sztem biztos azt mondaná, hogy nem csinálna még egy ilyen baromságot.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.05.14. 20:04:51

@avenger13: Biztos, hogy megbánta Zidane, mint ahogy Totti is, hogy leköpte Poulsent, de meccs hevében azért más idegállapotban vannak a srácok. Aki akár egy sörmeccset játszott tudja ezt.

avenger13 2009.05.14. 20:09:03

@popp: tudom, hogy ilyenkor nem gondolkodik, de én ezt sem érzem mentségnek. :)

kroos 2009.05.15. 07:46:52

@popp: Zidane Zubramawit taposta meg...de kb. egyetértek.
Maradona helyében én is tuti lerugom gojkoecseát.
Ettöl függetlenül Pelé,Laudrup lineker vagy platini sose köpött vagy fejelt le senkit.

kroos 2009.05.15. 08:32:13

Azért ez a diego mekkora egy kis buzi.
Már rég megegyezett a juvával...minket meg turáztat...

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.15. 13:25:58

@Isarsturm: LOL!!

@kroos: meg is néztem gyors a korábbi tippemet, de szerencsére semmi sanszom a Diego-mezre :)

kroos 2009.05.15. 13:30:37

@Basti: nekem jó lenne arra amire Koeman használta az Olaf Thonét.

Basti · http://borgatya.hu/ 2009.05.15. 13:42:00

@kroos: igaz :D

Egyébként most találtam a sport1.de-n egy remek hozzászólást:

"...einen Spieler mit solchen hinterfotzigen Leuten im Hintergrund wollen wir bei Bayern und in der BuLi nicht. Aber ins skandalüberhäufte Italien passen er und seine Sippe perfekt rein."

..és részemről summáztam is az ügyet, erről ennyit.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.05.15. 17:16:32

úgy fest, a mi kölcsön-Kroosunk kiszorította Barnettát, aki már el is gondolkodott a váltáson. esetleg kölcsönvehetnénk, amíg Toni visszatér :))

kroos 2009.05.15. 22:57:54

@mocsing: én ezt nem nagyon értem.kroos kurvára nem balszélsö,barnetta meg jó...miért nem vidalt haggya ki?

értelmetlen_nevű 2009.05.16. 00:29:10

@kroos: mert akkor két poszton is játszanál egyszerre, olyat meg nem lehet.
süti beállítások módosítása