Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Premier League, 30. forduló

2009.03.21. 09:45 pote

Túl vagyunk Gallas lesgólján és a kupasorsoláson is. A United, miután kiörülte magát a nyoni sorsoláson, a Fulhamen akarja levezetni minden frusztrációját, amit múlt héten összeszedett. Üldözői egytől egyig nehéz feladatot kaptak. A Pool a Villát fogadja, a Chelsea a White Heart Lane-re látogat. Igazából nem potenciális trónkövetelő, de az Arsenalnak sem lesz könnyű dolga, nekik a Newcastle otthonából kellene elhozni az értékes három pontot. Eheti kiesési rangadónk a Stoke-Boró lesz, erről is olvashattok a tovább után.


Blackburn - West Ham 3-1
Ősszel nagyarányú győzelmet (4-1) arattak a londoniak a Rovers ellen, de az eredmény csalóka, mert az utolsó két gól már a ráadásban esett. Mi most is hazai győzelmet várunk. Zoláék, a hétfői focipantomin után, megérdemelnek egy verést, Warnockéknak meg csak három pontokkal van esélyük a nyugalomra. Érdekes adalék, hogy a West Ham a Blackburntől kapta a legtöbb gólt a PL-ben.
 
Fulham - Manchester United 0-5
A Fulham már a huszadik percben nagyon fog haragudni a Liverpoolra. Ősszel, ami angolhonban február 18-ára esett, sem fejtettek ki semmiféle ellenállást Geráék az Old Traffordon, és a FA kupa Craven Cottege-i negyeddöntője sem a pokoli küzdelemről és a fordulatos találkozók mintapéldájaként vonul be a focitörténelembe. A hazaiak az előző fordulóban nyertek először idegenben, ezen eufóriával el is lesznek még pár napig, miközben Schwarzer tizenhat percenként a háta mögé nyúl. ez nem az a nyúl
 
Newcastle - Arsenal  1-1
Itt az ideje egy pofonnak. A nyögvenyelős kupa továbbjutások és a visszaszerzett negyedik hely után ráfér a lazítás Wenger fiaira, hiszen dolgos napok jönnek a válogatott szünet után. Tippünket tovább erősíti, hogy a Szarkák tavaly sem kaptak ki otthon az Ágyúsoktól, és a Villa formáját elnézve, szombaton Owenéknek fontosabb lesz a pontszerzés, mint a vendégeknek. ezt nem kell túl komolyan venni, de még akartunk valamit írni, hogy két érvünk is legyen. Bendtner jubilálhat, a dán ötvenedszer húzhatja fel a piros-fehér mezt Premier League mérkőzésen, és minden bizonnyal ötvenedszer fogja zavarni a labda az ellenfél tizenhatosánál. Zsenialitása abban rejlik, és ezt biztos Wenger is látja, hogy úgy tud tevékeny részese lenni a csapat összjátékának, hogy igazából nem is akar (ld.: hétközi kupameccs, első gól).
 
Portsmouth - Everton 0-1
Augusztusban a Pompey bucira verte az Evertont Liverpoolban. Azóta már újra vannak csatárok Moyes keretében, Crouchék meg elfogyasztottak két menedzsert. Forma alapján országos kettes, de a Goodisonban sem várt senki sem még pontszerzést sem a mostani házigazdáktól.

Stoke - Middlesbrough 0-2
BL helyekért küzdhetne a Boró, ha a mi tippjeink alapján állítanák össze a tabellát, de Downingék inkább minket szivatnak, ahelyett, hogy a bennmaradásért harcolnának.Támadójátékukat mi sem jellemzi jobban, minthogy házi gólkirályuk Tuncay, kereken öt találattal. Afonso Alves pedig a PL és a holland bajnokság közti különbségek címmel kezdte el írni szakdolgozatát.

Tottenham -Chelsea 3-2
Tavaly az év meccsét játszották ugyanezen a pályán, most is valami hasonlót várunk. A tét mindkét oldalon nagy. Lampardék még bíznak a bajnoki címben, a Spursnek pedig elérhető közelségbe került a hetedik hely, a Villa vasárnapi legyőzésével. A vendégeknél Deco biztosan nem játszik, de Anelka és Drogba bevethető lesz. A hazaiaknál Ledley King teljes felépülése miatt izgulnak a kelleténél kicsit jobban a fanatikusok.
Már olyan régen volt, nehezen is találjuk hozzá a billentyűket, de Robbie Keane duplát várunk.

West Brom - Bolton 0-0
Ősszel sem volt gól, most sem várunk sokkal többet. Látatlanban, ezzel a meccsel ajándékoznánk meg Csöncsön nevű kedves kommentelőnket, ha netalántán szülinapja lenne.

Wigan - Hull 0-1
A hétközi kupakudarc után megérdemelné a három pontot a Hull. Hallgatunk is a szívünkre, mint oly sokszor, és Halmosiék győzelme mellett tesszük le a voksunkat.

Man City- Sunderland 0-1
A City fáradt és csak az UEFA kupára tud/akar figyelni. Manchester világoskék színű fele már monacói derbiről álmodik. A biliben lévő kezet egy Fülöpéktől elszenvedett hazai vereség fogja jelenteni.

Liverpool - Aston Villa 3-0
Van egy olyan érzésünk, hogy a válogatott meccsek miatti szünet a Poolnak fog jönni a legrosszabbkor. Lendületben vannak, egyre jobban játszanak, a sérültek is lassan felépülnek és az eredmények is jönnek. O'Neillék pont fordítva éreznek, őket lehet, hogy csak a szünet tudja megmenteni.
Az elmúlt hetek tendenciáit figyelembe véve, még egy nagyarányú hazai győzelem is benne van a pakliban. Azért csak 3-0, mert Keane már nincs itt.

Vendégtippelőnk Rooney82 lesz. Akik eltalálják, melyik csapatnak szurkol, ki a kedvenc játékosa és melyik évben született, azok között kimoderált kommenteket sorsolunk ki. A tippjei alul olvashatóak, és sok sikert (értsd: kevés pontot) kívánunk neki.

Portsmouth - Everton 1-2
Blackburn - West Ham 1-0
Fulham - Man Utd 0-3
Stoke - Middlesbrough 1-1
Tottenham -Chelsea 1-1
West Brom - Bolton 0-0
Newcastle - Arsenal 1-3
Wigan - Hull 2-2
Man City- Sunderland 2-0
Liverpool - Aston Villa 2-1

516 komment

Címkék: angol üveggömb premier league pl beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr681015476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2009.03.22. 20:33:28

a pool-villa is milyen komoly lett a második félidőre, ugye. van ez így. a szenvedő fél ugyanúgy az 5. helyezett a bajnokságban, az ellenfél pedig ugyanúgy világklasszis mint délután. duda meg semmivel sem viccesebb mint pl. young.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.22. 20:45:44

még annyit, hogy kurvára remélem, hogy Gerrard ma otthon ünnepel a Best of Phil Collins-t hallgatva

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.22. 20:47:47

@Everred: "Meg hát könyörgöm, Lolo helyett beállt Duda. És akkor ne röhögjek nagyon? "

igen, be kell valljam, az olasz meg a spanyol bajnokságot már az idétlen nevek miatt sem tudom komolyan venni

davidmoyes 2009.03.22. 21:03:06

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Mi baj a Best of Phil Collins-al? :)
Egyébként a szabadrúgása borzasztóan okos volt..

Strigo 2009.03.22. 21:54:38

Gratula a Poolnak az elmúlt két heti teljesítményért, de a bajnokság esélyese még mindig a United.

Viszlat 2009.03.22. 22:18:07

Sajnos nem láttam a Pool meccset, de meg kellett dörzsöljem a szemem amikor megnyitottam a PL honlapot, nem akartam hinni a szememnek. Eszméletlen formában van a csapat és azt hiszem még sokáig/sokszor emlegetve lesz ez a két hét.

Nagy gratula minden szurkesznek is!

BruceWayne 2009.03.22. 22:21:12

sok lesz ez a kétfrontos harc Rafának :-D

BruceWayne 2009.03.22. 22:35:25

a meccset nem láttam, de ekkora kibaszást, 3-0nál, jó buzi bíró lehetett:

"A tizenegyest Fernando Torres harcolta ki, amikor Xabi Alonso indításával kilépett, majd átzuhant a rá kilépő Brad Friedelen, miután a labdát már eltolta az amerikai kapus mellett. Martin Atkinson játékvezető őszinte sajnálkozások közepette volt kénytelen kiállítani Friedelt, akinek ezzel megszakadt az öt éve tartó sorozata.

A 37 éves portás ugyanis 2004 tavasza óta nem hagyott ki mérkőzést, mind a 182 bajnokiján kezdőként lépett pályára, ezzel az övé a leghosszabb sorozat a liga történetében.

Ez azonban véget ért, amikor Atkinson felmutatta a pirosat a veterán kapusnak,"

pocak 2009.03.22. 22:35:27

Az mér van, hogy az Index azzal jön, hogy Fülöp potyát kapott, a BBC szerint meg "impressive" volt?

Ahogy nézem, kétségkívül elég suta mozdulattal jött ki, de potyának én aztán ezt biztos nem nevezném, és állítólag tényleg védett nagyokat a 11-esen kívül is.

_benito · www.nst.blog.hu 2009.03.22. 22:38:42

@pocak: a kérdés teljesen jogos. :(

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.22. 23:12:37

@davidmoyes: kérdésed jogos, a Best of Phil Collins MENŐ

@Nerazzurri: tényleg nem tehetett mást a bíró, ki kellett állítani

@pocak: a vicc az, hogy nem is a suta mozdulaton múlott, de tény, egy rutinosabb kapus igyekezett volna úgy nem védeni a fejest, hogy közben tetszetősebb legyen a mozdulatsora.

Tika_ 2009.03.22. 23:22:07

donelly, pote: a köv. angol posztban remélem érintitek a _manchesteri gödör_ és a Pool 4-nél kevesebb gólt már nem is tud rúgni kérdésköröket - utóbbit a Fudball Antikrisztusa téma boncolgatásával nyakon öntve :))))))

@Everred: én nagyon jól szórakoztam a Barca-meccsen ;)

Sladin 2009.03.22. 23:38:58

Nagy ritkán felhőkig emelő érzés Liverpool drukkernek lenni, ebben az évben már nem először kényeztetett ezzel a csapat, remélem a továbbiakban is tekintettel lesznek rám... :DDD

Esetleg talán még bajnoki címmel is, megörvendeztetnek... De talán az már túl sok lenne a jóból, az is nagy öröm volt, hogy végre egy Manchester - Liverpool meccs után én mosolyogtam, haverom meg szomorkodott, idén már másodszor... :DD

Woland 2009.03.23. 00:01:39

Lineker az Isten, Match of The Day-ben faarccal bemondta hogy ha meg ket-harom honapig tartana a bajnoksag a Spurs megnyerne : ) YI-DDO! YI-DDO! YI-DDO! YI-DDO!

(hulye Mark Lawrenson meg azt hitte teljesen komolyan beszel... "Let's not get carried away here." marha : )

Ferguson 2009.03.23. 00:42:57

Küldeném ezt a videót minden kedves liverpool drukkernek: ( www.youtube.com/watch?v=dhb-SiVvVHE&feature=related ) - muhahah :DD (ha már szerepelt az nst-n, akkor sorry, én csak ma fedeztem fel...). ManUtd 4ever

Ronal-d'oh! 2009.03.23. 08:37:22

@Viszlat: Ugyan, nem is tudom melyik nagyágyú mondta, talán Lampard, hogy nyáron nem arról beszélnek, hogy télen vagy tavasszal ki mekkora gólokat lőtt, meccseket játszott, hanem hogy ki mit nyert. És akárhogy nézzük is, ez a MU még 1 meccs előnyben van, és akár 4 pont előnye is lehet.

Viszlat 2009.03.23. 08:41:07

@nekedX: félre ne érts, nem osztozom Everred borús elképzelésén. Nem is a nyárra gondoltam, hanem majd a következő szezonban meg majd azután és azután, biztos vagyok benne, hogy emlegetve lesz, vagy ezért, vagy azért. :)

Egyébként természetesen én is a United győzelmében bízom és remélem megőrzik a lépéselőnyt.

Lencse. 2009.03.23. 10:52:25

Természetesn nem csak trófeákról beszélünk. Erre a Traffordi mészárlásra, vagy éppen Zoli ollójára még sokáig emlékezni fogunk, ahogy az is sűrűn eszembe jut, amikor pl. Henry két fejesel fordított a United ellen, vagy mondjuk mikor többek között Ferdinand bombájával intézték el 3:0-ra a Poolt.

Azazello007 2009.03.23. 10:54:09

Fülöp nem védett rosszul a hétvégén, de éppen a megbízhatóság az a tényező, ami közte és Babos közt dönt.

ZenZo 2009.03.23. 11:26:12

Na felocsúdtam a hétvégi kábulatból, amit a Spurs-Chelsea 1-0 ejtett rajtam.

Meg kellett néznem még egyszer a meccset, hogy csillapodjon dühöm, s másodjára végülis annyira nem volt siralmas, mint elsőre, de durva és buta hibákat vétettünk. A Sp*rs rúghatott volna simán egy hármast, de nekünk sem volt szerencsénk elöl, pedig a helyzetek megvoltak. Sajnos több, meghatározó játékosunk is egyszerűen gyatra teljesítményt hozott le szombaton, ezzel pedig egyszerűen nem lehet mit kezdeni.

Cech volt az egyik használható teljesítményű játékosunk, a védelem katasztrófa, a két szélső védőnk mellett a két belső védőnk is durván benne van a gólban, AC-t Lennon csak akkor nem csapta be, mikor nem akarta. A gólnál is innen jött a beadás. Essient jól megfogták, Lampard pedig most lőtte el a szonban azt a mérkőzést, mikor semmi nem jött össze, még a rögzített helyzetek sem. Anelka szokásos nulla, a másik értékelhető teljesítmény a Drogba-é. Hihetetlen, mennyire kedvvel játszik, harcol, küzd, nem színészkedik, (illetve minimálisat), tegnap is faragták rendesen.

Azért jellemző, hogy a Sp*rs is csak úgy tudott gólt lőni, hogy kábé hat játékosunk egyszerre hibázott. Kellett, hogy Bosingwa ne engedje ki a labdát, Ballack eladja, Lennon simán játszon középre AC mellett, s középen két üres ember is álljon üresen, Terry ne lépjen bele a lövésbe és ráadásnak még takarjon is Cechnek...
Jellemző az is, hogy Gomes, ellenünk vegye elő a legjobb formáját.
Jellemző az is, hogy a bíró egy kib*szott f*szkalap módjára össze-vissza fütyörésszen, mint a feketerigó, mint ahogy az is, hogy a Chelsea idén már nem rúg büntetőt, akármi is lesz. (nem erre fogom a vereséget, a Spurs jó volt, gólt lőtt, mi meg nem - a tény attól tény)

Ez persze nem menti fel a csapatot az alól, hogy sokszor lélektelenül, elképzelés nélkül játszott, de a legnagyobb hiba még mindig az, ami tegnap ismét nagyon jól jött ki, hogy 'arry egy dolgot nagyon jól megfigyelt a Chelseanél, s remekül alkalmazta ellenünk: ha a középpályát megfogja, azaz a labdás embert egyből min. 1, de inkább két ember támadja, vége a támadójátékunknak, mert nincs ember a pályán, aki 1 az 1-ben felvállalná, vagy képes lenne megcsinálni a cselt. Nagyon jó húzás volt Assou-Ekotto szerepeltetése is, aki remekül levette mind Bellettit, mind Quaresmát később. Sajnos Hiddink pedig túlságosan is megbízott a csapatban a félidőben, nem tudom, mi lehetett a szünetben az öltözőben, de én már akkor cseréltem volna. A padról az 1-1-ek miatt be kellett volna hozni Quaresmát és Kalout Anelka és Ballack helyett, Bellettit pedig hátravonni Essiennel szűrőnek. Mind1. Ez van, nagy lehetőséget szalasztottunk el, mert a PL-ben már nem a magunk urai vagyunk, kell mások botlása is, ez most megvolt, csak mi nem éltünk vele. Még mindig tartom, hogy a bajnokság nincs lefutva.

A vicces az az egészben, hogy a Pool, akik előtt eddig legalább gólkülönbséggel jobbak voltunk pontegyenlőség esetén, most két meccs alatt behozták rajtunk (és a MU-n) a 10 gólos hátrányt... kíváncsian várom, mit hoz a ManU most a széthullóban lévő Villa ellen majd, meg hogy mi mit hozunk ki a 'castle ellen magunkból. Nehéz lesz behúzni a PL-t, de itt a végén látszik, bárkiben bármikor benne van egy csúnya betli. A ManU-tól két fordulóval ezelőtt azt várták legtöbben, hogy tíz ponttal nyeri a PL-t, erre két durva pofonba szaladtak bele. A Boro meccs környékén a Poolt is eltemették sokan, hogy majd az Arsenallal küzd a harmadik-negyedik helyért, most meg 3 ponttal állnak előttünk. Nekünk és a MU-nak jókor jön a szünet, a Pool meg mikor elkapná végre a fonalat, reméljük most veszít lendületéből. Egyelőre előre nézzünk, ne oldalra. Be kell zúzni a Newcastle-t, aztán meglátjuk.

United82 2009.03.23. 11:50:24

@ZenZo:
utolsó bekezdéseddel teljesen egyetértek, annyira kiszámíthatatlan mi lesz 2-3hét múlva, hogy majdhogynem igaza van Wengernek h 10pont az nem sok és még ők is lehetnek bajnokok- na jó ezt én se gondoltam komolyan:):)
Amúgy meg ha az FA tényleg képes lesz vasárnap lejátszatni a Villa elleni meccsünket úgy hogy a Porto kedden van , akkor tényleg b*ák meg a jó qva édes anutájukat egytől egyig...
Olaszban v spanyolban elő nem fordulhatna hogy egy Inter,Milan,Juve,Real,Barca meccs ne szombaton legyen ha akármelyik csapat kedden játszik BL meccset....

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.23. 11:58:09

@Rooney82:

a MU-nak lehetősége volna előrehozni a meccset szombatra - de úgy tűnik, ezzel nem akar élni.

lécci, lécci, lécci foglald össze, mit gondolsz Fergie anyukájával kapcsolatban! :)

United82 2009.03.23. 12:11:20

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:
ha nekem adsz egy hivatalos linket arról ahol le van írva ,hogy a MU nem akarja szombatra előrehozni a meccset akkor írok neked Fergie anyukájáról:)

United82 2009.03.23. 12:16:09

@Rooney82:
pontosítok..
Szóval ahol le van írva hogy a MU-nak van lehetősége előrehozni a meccset, az FA is beleegyezne ,de a United nem akarja...

váév építők (törölt) 2009.03.23. 12:25:02

@Rooney82: mit kell emiatt izgulnod?? két hét szünet lesz előtte ember!!!! a mu sehol nem tiltakozik a meccsidőpontok miatt, játszanak ezer meccset egy évben, pont ez a hét nem fog számítani hidd el, amúgy a pool meg hétfőn játszik a fulhammel....

ken adams 2009.03.23. 12:25:41

@pocak: az index elbulvárosodott... így lehet "eladni" egy cikket... nem volt az év kifutása, de potyagólnak hívni több mint vicces.

váév építők (törölt) 2009.03.23. 12:28:27

@ken adams: már én is elszoktam az index sportrovatától, szenzációhajhászásra mennek, hangzatos címek, hogy sokan klikkeljenek, mögötte meg frappanskodás, semmi más...tiszta ns

United82 2009.03.23. 12:29:53

@váév építők:
Persze hétfőn..nézz már utána, szombaton lesz f7kor.
Igen két hét szünet, ami alatt nagyjából mindenki 2 meccset fog játszani a válogatottal, szóval marha nagy szünet a játékosoknak.
Nemcsak arra a hétre felháborító hanem bármelyikre ha így alakulna, hogy az angol futballt képviselő csapat majdhogynem 48óra alatt játszon bajnokit és BL meccset egymás után és a saját szövetsége nem engedi h szombaton játszanak, mert azt mondják hogy a TV szent és ők azt mondják h vasárnap 5kor játszanak...
Ilyen spanyolországban és olaszországban elő nem fordulhatna...

Everred 2009.03.23. 13:07:26

@Lencse.: "ahogy az is sűrűn eszembe jut, amikor pl. Henry két fejesel fordított a United ellen, vagy mondjuk mikor többek között Ferdinand bombájával intézték el 3:0-ra a Poolt."

Hmmm, jól illusztráltad azt, aminek ellent akartál mondani :-) ilyenek ugyanis sosem történtek.

Henry egy győztes gólt szerzett ellenünk fejjel, de akkor az egyenlítő gólt Van Persie jegyezte, lábbal. Ferdinand bombagólja nem a tavalyi 3-0-s, hanem az azt megelőző 2-0-s győzelem során született.

VIVA LA KUKACOSKODÁS!

Everred 2009.03.23. 13:11:06

@Rooney82: ez nyilvánvaló geciség a liga részéről, és egyúttal azt is megmutatja, hogy valójában a Sky parancsol.

Mindegy, ezzel együtt kell élni, az FA és a Premier League évek óta ott tesz alánk, ahol csak tud.

Azazello007 2009.03.23. 13:24:06

@Everred: ha jól emlékszem, valaki ehhez a poszthoz -- vagy a BL-sorsolásoshoz -- belinkelt egy cikket amiben azt írták, hogy a Manchester nem élt a lehetőséggel. Persze lehet, hogy tévedek, visszakeresni meg nincs kedvem.

Everred 2009.03.23. 13:36:45

@Azazello007: hát ha így van, akkor nagy marhák vagyunk...

A manutd.com-on a fixture-ök között péntekig az volt, hogy amennyiben a United 7-én játszik a BL-ben, akkor az Aston Villa elleni meccs visszakerül 4-ére.

ZenZo 2009.03.23. 13:44:12

@Everred: "Mindegy, ezzel együtt kell élni, az FA és a Premier League évek óta ott tesz alánk, ahol csak tud"

Hagyjuk már a sirámot. Ezzel kapcsolatban szerintem a top4 bármely tagja legalább ugyanannyi okot tud felsorolni, mint a többi, hogy épp miért pont őket súlytja az FA... meccsáthelyezéssel, át nem helyezéssel, büntetőkkel, lapokkal, kiállításokkal, ezdőbüntetéssel, miegymás.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.23. 14:56:34

@Everred: "A manutd.com-on a fixture-ök között péntekig az volt, hogy amennyiben a United 7-én játszik a BL-ben, akkor az Aston Villa elleni meccs visszakerül 4-ére."

többek között pontosan ez mutatja, hogy a klub döntött így - miután kiderült, hogy otthon (és a Porto ellen...) játszátok a meccset kedden.
a másik, ami erre utal, hogy nem láttuk Fergusont lila fejjel ordítozva nyilatkozni az újabb MU-t ért méltánytalanságról. :)

egyébként van is benne logika, hogy nem hozzátok előre: előtte szerdán Tevez Dél-Amerikában, Park pedig Ázsiában játszik meccset (a többiek is játszanak, de ez a kettő a legdurvább, ráadásul kulcsembereitek is lehetnek), tehát még mindig így jártok jobban.

nyilván ha idegenben és mondjuk a Barca ellen játszanátok kedden, akkor inkább előre lenne hozva a Villa elleni meccs.

poolfanati 2009.03.23. 15:24:25

@Ferguson: idén vagy jövőre ballagsz az oviból? :-)

Ferguson 2009.03.23. 15:30:47

@poolfanati: Ezt max. attól kérdezhetnéd, aki legyártotta és feltette a youtube-ra. Én csak továbbítottam, mert jót nevettem rajta. Akinek van humora, az az "óvodás" dolgokon is tud jókat nevetni. Én ilyen vagyok, te úgy látszik nem :( Üdv

poolfanati 2009.03.23. 15:32:47

@Ferguson: nem volt tényleg olyan rossz.:) (tudtam én hogy nem akarsz senkit se vérig sérteni)
de ott volt az én kommentem mögött is a szmájli.:)

Ferguson 2009.03.23. 15:34:23

@Rooney82 és @Everred: én "vertem ki a balhét" úgymond szombat délelőtt, amikor felfedeztem, h 5-én és 7-én is meccset játszunk, mert én sem értettem, h miért nem szombaton játszunk. Erre linkeltek egy telegraph cikket, amiben leírták, h a united nem kérte a meccs előrehozatalát, pedig lett volna rá lehetősége. Ezt azóta más forrásokból is hallottam, bár én sem értettem a klub döntését. Nyílván a Mester úgy van vele, h minél többet tudjon a gárda együtt készülni, majd egy svunggal letudjuk a villa-t és a porto-t is. Remélem mindkettőt magabiztos győzelemmel...

poolfanati 2009.03.23. 16:33:30

@Ferguson: a porto ellen simán ki lehet állni tartalékosan is, mert ott van a visszavágó is.

váév építők (törölt) 2009.03.23. 16:34:51

@Rooney82: inkább te nézz utána, apool hétfőn játszik...

váév építők (törölt) 2009.03.23. 16:37:45

"Mindegy, ezzel együtt kell élni, az FA és a Premier League évek óta ott tesz alánk, ahol csak tud.
"

mingyá elsírjuk magunkat, olyan szerencsétlenek vagytok:((((((

United82 2009.03.23. 16:40:44

@poolfanati:
ezt ugye te se gondolod komolyan:)

@váév építők:
www.premierleague.com/page/FixturesResults/0,,12306,00.html

én itt azt látom h Fulham-Pool Saturday 4th April 17:30 ami legjobb tudomásom szerint szombat...

Ugye nem gondolod komolyan h egy BL meccs előtt 2nappal hétfőn játszana bajnokit a Pool? Ezt csak velünk húzzák meg...

United82 2009.03.23. 16:41:57

@poolfanati:
ezt ugye te se gondolod komolyan:)

@váév építők:
www.premierleague.com/page/FixturesResults/0,,12306,00.html

én itt azt látom h Fulham-Pool Saturday 4th April 17:30 ami legjobb tudomásom szerint szombat...

Ugye nem gondolod komolyan h egy BL meccs előtt 2nappal hétfőn játszana bajnokit a Pool? Ezt csak velünk húzzák meg...

United82 2009.03.23. 16:47:22

@váév építők:
oh miért nem ezzel kezdted hogy az eurosporton nézed a meccsek időpontját, akkor nem kezdek el vitázni ezen:)
Ezt csak azért mondom mert ott nemrég még az volt kiírva hogy 18án bajnokit játszunk a wigannel és 19én kupameccset az evertonnal:) Szóval ne az eurosportot nézd hanem a PL hivatalos honlapját, megbízhatóbb:)

poolfanati 2009.03.23. 17:00:21

@Rooney82: mondjuk én nagyot néztem akkor is amikor a pompey elleni meccs előtt az írták hogy 6 védővel játszunk. aztán mégis...

crouchy 2009.03.23. 17:16:03

hát én megnéztem megint ezt a Friedeles dolgot, és azt kell mondjam h szerintem 11es sem volt. Friedel már nem mozgott mikor az ütközés megtörtént. Ergo Torres rohant bele.

crouchy 2009.03.23. 17:36:06

most ezt miért kellett moderálni? kiváncsi vagyok.

poolfanati 2009.03.23. 17:43:47

@crouchy: torres se tehet róla. elpöckölte a labdát de már nem tudott megállni. amúgy már egy rakás ilyen miatt volt tizenegyes mért most lenne máshogy?

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.03.23. 17:50:35

@crouchy: vagy azért, mert kicsinyes bosszút szerettem volna állni a Bundesliga megjegyzésed miatt, vagy azért, mert az egyébként roppant közérdekű és tanulságos felvetésednek köze nincs a topikhoz - válassz kedvedre :)

kroos 2009.03.23. 17:56:08

szanaszét spannolom a posztot ha privátba nem külditek el a kimoderált megjegyzést.

Lencse. 2009.03.23. 22:06:02

@Everred: lol. :D Hiszek neked, hogy jobban emlékszel.

Na mindegy, pár év múlva lehet, hogy nem számszerű eredményre emlékszem majd, de azért sokáig ott lesz előttem, Vidic fejvakarása az első gólnál, vagy ahogy Edwin besubzérózva lesi Dossena emelését. :D

Lencse. 2009.03.23. 22:10:19

@Rooney82: Ha az Arsenal lesz a bajnok, akkor te, ZenZo és bedobás a vendégem egy sörre még idén. :)

papercut 2009.03.23. 22:53:46

Rooney megúszta 1 meccses eltiltással. Kicsit keveslem, ha már Van Persie 3 meccset kapott a Hull után, főleg hogy Rooney lebokszolta a szögletzászlót.

Lencse. 2009.03.23. 22:58:30

@papercut: Én meg pont azt gondoltam, hogy ha Lampard meg Bosingwa megúszta eltiltás nélkül, Rooneyval és Friedellel is lehettek volna méltányosak.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.03.23. 23:43:23

nagyon következetlenül történnek az eltiltások, úgyhogy ezen nem kell csodálkozni... párhuzamokat hozni meg értelmetlen, mert randomban mennek a meccsszámok.

viszont ez a poszt teljesen elolaszosodott, a színvonalra értem. kár érte :(

Woland 2009.03.24. 03:08:52

@Pesszimista Pista:

azert a vedekezesben is van boven szepseg:

www.youtube.com/watch?v=tRSzSNfTPvk

: ) persze nem agalok en sem a szep rovid passzos jatek ellen - elvileg Angliaban az en csapatom (Tottenham) honositotta meg ezt a jatekstilust az aranykorban. de egy tisztan es hosiesen vedekezo csapat nagyon sok szepseget tud vinni egy 0-0-as meccsbe is.

udv!
Woland

kroos 2009.03.24. 07:59:10

@Woland:
igaz hogy keane fogta ballackot?

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.03.24. 09:12:07

@Woland: Ez nagyon zsÍr videó, teljesen megbabonázva néztem még halkítani is elfelejtettem az agyzsibbaztó bitáradatot zene címén :-D

Egyébként ha az arsenal bajnok lenne idén, akkor lencse egy-egy sörét további 19-19 darabbal egészítem ki, hogy meglegyen a tálca :-D meg még 20 darabot Wolandnak is, had édesedjen az a pirula :-DDD

ZenZo 2009.03.24. 09:16:03

@Lencse.: hát lencse kösz, tudod mit? Ha az Arsenal lesz a bajnok, visszahívlak arra a sörre .)

Egyébként az eltiltások tényleg következetlenek, de Lamparddal mi a bajod? Mert Bosingwa oké, azt szerintem senki nem vitatja, max azt, hogy ilyen szempontból nagyon hülye volt az FA hozzáállása (miszerint amit a bíró nem lát, az nem történik meg, így ők nem büntetnek). De a szabály az szabály, labda eldobása, idő előtti elrúgása az sárga. Akinek van sárgája, az ne dobálja a játészert... Decot is ilyen baromság miatt állították ki a BL-ben... ennyit miért nem lehet felfogni? Mert van a durva szabálytalanság, és Bosingwat már csak ezért is meg kellett volna büntetni, mert ez nem olyan eset, hogy hát becsúsztam, de már sajnos nem a labdát értem el, hanem véletlenül lábat találtam, még ha durván/csúnyán is, hanem maga a szándék: őt ott egyetlen egy dolog nem érdekelte az adott szituációban: a labda. De Lampard, aki elrúgja a labdát, nem is hátulról csúszik, stb. azon miért vagy meglepődve???

ZenZo 2009.03.24. 09:20:42

@kroos: jam, részben, mivel Mikel betegeskedése miatt Ballack az utóbbi két meccsen szűrőt játszott, (amire egyébként teljességgel alkalmatlan) Érdekes felállás volt ez most. Hiddink nem merte megfogni a két meccsén két gólt szerző Essient, sem az utóbbi időben a Spursnek egyedül gólt lőni képes Bellettit a szűrő poszton, így maradt Ballack, mivel legalább az ütközéseket fel meri vállalni. Más kérdés, hogy iszonyat lassú és körülményes erre a posztra.

shinigami 2009.03.24. 10:02:51

@morphine:
a gunarok nemlesznek bajnokok
masreszt az a pirula nem lehet edesebb.. kb annyira rossz lenne mintha kiesnenk:/

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.03.24. 10:47:06

@shinigami: tudom én, szerinted dobálóznék négy-öt rekesz malátaitallal, ha nem tudnám....... :-(((

nils_h 2009.03.24. 11:27:31

pöte, most is meg kell várnunk az 500-at, vagy kapunk megint kedvezményt? :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.03.24. 11:28:51

igen-igen, 500-as szabály van :)

rajta vagyok az ügyön, majd kitérek a késés okaira is, indokolt lesz:)

Viszlat 2009.03.24. 12:01:51

@Woland: király videó, köszi szépen!

mann 2009.03.24. 12:07:12

@pote: de ugye tudod, hogy az nem ér, hogy megint kikapott a MU, oszt úgy beqrtam, hogy három napig assé tuttam hun vagyok :)

Nekem is bejött a video, áhítattal néztem minden pillanatát. thx

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.24. 12:25:27

@Woland: ááá, tök jó, hogy - így a BL-meccs előtt - emlékeztettél, hogy a világ legjobb balhátvédje Essient is le szokta venni a pályáról. :)

Ha már videózunk: egyszer-kétszer felmerült már a Houllier- és a Benítez-féle Liverpool összevetése (ahol ugye a kibiceknek furcsamód az előbbi volt a "szerethető").
Találtam egy videót, ami tökéletesen szemlélteti a két csapat közötti _legfontosabb_ különbséget:

www.youtube.com/watch?v=srui70ZzPC8

Lencse. 2009.03.24. 12:38:44

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: Ez nagggyon komoly.

@imici77: Ugyan már, szerintem még ugyan békés volt itt a hangulat. Ha belegondolsz, ez elég durva forduló volt: a listavezető 2:0-ra szopott, kilenc emberrel befejezve a meccset, a Liverpool öttel nyert, ebből 4 volt pontrúgás, 2 tizenegyes, és volt ott is kiállítás. Közben a harmadik bajnokesélyes is kikapott a londoni rangadón. Hasonló helyzetben szerintem benito kis mérlegelés után letiltaná a hozzászólásokat. :)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.24. 13:33:44

@Lencse.:

ez az Anfielden ellenfél által rúgott egyik legkomolyabb gól. mindenesetre a kevés egyike, amit a Kop egyöntetű ovációval fogadott.

luis garcia 2009.03.24. 13:40:18

legyen már új PL poszt, vazze :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.03.24. 13:48:57

@luis garcia:
sokat nem mozdítottál a dolgon :)

mann 2009.03.24. 13:52:00

494
Na most 500-ig nem is lesz?
Pedig szeretnék már mihamarabb túl lenni a MU sárba gyalázásán :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.03.24. 13:55:14

@mann:
most írom,
még csak Scholesnál tartok :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.24. 14:17:13

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:

Ígértem, hogy nem pofázok bele az angol topikokba. Csak annyit, hogy óriási köszönet a videóért! :-)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.03.24. 14:17:44

@luis garcia:
nem kell türelmetlenkedni.
a) dolgozom még
b) nemrég kezdtem el

a)+b) simán belefér még egy cigi, egy kávé, de még egy mozi is.
akár még a Sátántangó is.

de igyekszem

mann 2009.03.24. 14:22:10

500
Csakhogy rajtunk ne múljon :)

nordsee 2009.03.24. 14:36:21

@bedobásnál: hihetetlen ez a videó, mi több az utolsó két hét koordinátarendszerében nincs értelmezési tarománya :)

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.03.24. 14:44:17

@luis garcia:
videót sem tudok nézni :(
bedobásnál videóját se láttam még, pedig nagyon akarom.

luis garcia 2009.03.24. 14:45:29

@pote: nem baj, itt van egy, a Sátántangóval merőben ellentétes film, szintén kizárólag műkedvelőknek :)

www.youtube.com/watch?v=Fhl-1wy9rIY&feature=related

kroos 2009.03.24. 14:48:35

@pote: nem biztos hogy neked tetszene...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.24. 14:50:07

@nordsee:

De van. Psszt. ;-)

(Szuggerálom magam a kussolásra.)

nils_h 2009.03.24. 15:06:12

@pote: sorstárs. én sem látok semmit :) mondjuk ez szerencsére megkímél a skót posztok bejátszásaitól is...

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.24. 15:28:26

@luis garcia:

nem tudom említettem-e már, hogy a Sátántangó az egyik kedvenc filmem. :)

annál jobban talán csak ezt szeretem Tarr Bélától; másfél hete filmezte Manchesterben:

www.youtube.com/watch?v=Bg5vcflKq5k

nordsee 2009.03.24. 15:52:09

Mondjuk semleges nézőnek (Csöncsön?) bedobásnál videója is megteszi álmatlanság ellen, nem kell ide a Sátántangó

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.03.24. 16:11:04

@pote: mindig sejtettem, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét

spigo 2009.03.24. 16:14:37

Friedel piros lapjat toroltek, jatszhat a MU ellen...erdekes...

(skysports)

crouchy 2009.03.24. 17:34:38

@spigo: Hú ennek nagyon örülök. Szerintem teljesen normális h törölték, uúgy mint annó Lampardét.

Ferguson 2009.03.24. 18:40:58

@spigo: Nem baj. Akkor vele a kapuban lesz kitömve a villa...
süti beállítások módosítása