Háromból semmi, sőt, négyből, mert a Fiorentina még a BL-csoportjából sem tudta továbbverekedni magát, és azóta az UEFA-kupából is kiesett. Az olasz csapatok közül egyedül az Udinese áll még Európában - ami lehetne akár egyből cáfolat is, hiszen az udineieket hülyére pofozza a silány olasz mezőny – a többiek az egyenes kieséses szakasz első körét sem élték túl, és mivel a Serie A, bátran mondhatjuk, gyakorlatilag eldőlt, óriási olasz válságról kellene beszélnünk. Be kéne állnunk a magyar és a nemzetközi sportsajtó (sőt, az NST nagyobb része) által alkotott emésztőgödörásó láncba, és hordanunk az olasz futballra a cementet. Ha azonban valaki veszi a fáradtságot, és nem csak az alapján ítél, hogy nincs olasz a legjobb 8 között, az pontosan tudja, hogy az olasz futball jelenlegi válsága kimerül annyiban, hogy az angoltól valóban lemaradva, de még mindig a képzeletbeli ranglista második helyén áll.

Két hete az ment, hogy gólt sem tudtak lőni az olaszok - nem is nagyon akartak, de ez már tényleg az ő hülyeségük, mert elsősorban emiatt esett ki mindegyik. Most az megy, hogy mindegyik kiesett, és ebből már mindenki levonta a tévedhetetlen következtetést: óriási válságban van az olasz futball. Húzzuk ki egy pillanatra a fejünket onnan, ahonnan nem látunk tovább a triviális ostobaságot szajkózásánál, és nézzük, mi történt.

Az angol klubfutball erősebb, mint az olasz. Faktum. A Manchester United meg a világ legjobb csapata, kizárólag a Barcelona ellen nem egyértelmű esélyes, mindenki mást, így az Intert is könnyedén takarít el az útjából. Az Inter – legalábbis Manchesterben – állva halt meg, megtették, amit megtehettek, mert ha ennél is jobban kinyílnak (igen, ez már kinyílás volt Mourinhótól), legázolják őket. Így is lőttek két kapufát, és bár valóban nem voltak igazából meccsben percekig sem, vegyük észre azt is, hogy ki ellen. Az olasz futballválság következő állomása a Juventus, mely idegenben 70 percig jobban játszott ellenfelénél (az első 20 perc valóban válságosra sikeredett), hazai pályán pedig 3 kulcsembere nélkül is hatalmasat küzdött, kétszer vezetést szerzett a Chelsea ellen, másodjára 10 emberrel. Hogy értsük, miről beszélünk: vegyük ki a Chelsea-ből Lampardot (Nedved), Essient (Sissoko), és Ballackot (Camoranesi), aztán nézzük meg, válságban van-e az angol futball. A Roma egy olaszos odavágó után megverte hazai pályán az Arsenalt, és büntetőkkel esett csak ki. Ha az válság, hogy Tonetto (aki egyébként balhátvéd, de a rengeteg sérült miatt jobbhátvédet kellett játszania) fölé rúgta a büntetőjét, akkor nincs mese, tényleg nagy bajban van az olasz futball.

Még egyszer hangsúlyozzuk, nem vitatéma, hogy az angol klubok a világ legjobbjai, de legalábbis a legeredményesebbjei. Az olaszokkal szembeni összevetést nagyon sok szempontból nyerik (többek közt a pályán is), de Johnny Weismüllert idéző karcsapásokkal kell szembeúsznunk donnelly kolléga véleményével, miszerint a 6+5 sem javítana semmit a helyzeten. Az Internazionale – igen, szándékosan így írva – beszopja, nem vitás, az egész keretben alig van olasz, de náluk bátran nevezhetjük a klub alappillérének a nemzetköziséget, viszont számszerű tény, hogy az olasz bajnokságon sebezne a legkisebbet az új szabály. A Juventusnak kizárólag a jobbhátvéd posztjára nincs olasz játékosa, de a legerősebb összeállítású Juvéban is minimum 7 macskazabáló van, a Romában meg mindjárt a fél olasz válogatott középpályáját találjuk (De Rossi, Aquilani, Perrotta, Brighi), de Motta és Tonetto a jövő, Totti és Montella a közelmúlt meghatározó játékosai közé sorolható, azaz itt sem okozna gondot, ha a csapat felét olaszokból kellene összerakni.

Az Arsenal az Inter nyomvonalán haladva ismét angol játékos nélkül állt ki Rómában, a Manchesterben viszont négy angolt is találunk, a Chelsea-ben három volt a Juve ellen, a Liverpool pedig megelégedett kettővel. Ennyit arról, hogy mit jelente a 6+5, ha egyszer tényleg bevezetnék ezt az elképesztő idiótaságot.

Van olyan bajnokság, amely válságban van, de az nem az olasz. Hanem a spanyol. Kevésbé látványos, hiszen ott van a csodálatos játékot nyújtó Barcelona, amely magasra tartja a spanyol zászlót, és nemcsak a legjobb nyolc között van ott idén is, de ha nem sorsolják össze addig a Manchesterrel,, akkor a döntőig menetel majd. Meg lehet, hogy akkor is, de ez egy másik téma, a lényeg, hogy a Barcelona remeklése eltereli a figyelmet arról, amit pancho már tavaly is szajkózott: a spanyol futball sokkal nagyobb bajban van, mint az olasz.

A bajnoki második helyezett, címvédő Real Madridot idén a csoportban a Juventus verte oda-vissza olyan könnyedén, hogy a spanyol szurkolók vastapssal kísérték az öltözőbe Del Pierót, majd az egyenes kieséses szakaszban a Liverpool alázta bele a gyepbe őket. Az a Liverpool, melyre a gyepbe alázás a legkevésbé sem jellemző, Benitez általában patikamérleggel méri ki a győzelemhez szükséges Joule-okat. És már tavaly sem volt jobb a helyzet, akkor szintén egy olasz, a Roma alázta meg oda-vissza a már akkor is címvédőként beégő Realt. Azt a Realt, amely most is második a fent méltatott Barcelona mögött, és még jobban veri az üldözőit, mint a katalánok őket. De kik az üldözők? A szóra sem érdemes Sevilla, és a BL-ben a tényezőnek is alig számító Panán át a legjobb nyolcba jutó Villarreal. A következők még viccesebbek: Malaga, Deportivo, a Valencia pedig már most szoktatja magát a középmezőnyhöz, a nyári fecnikre szedést elkerülni képtelen csapat szinte megszűnik nemzetközi erőként.

A Barcelona utáni második spanyol csapat a Villarreal, nem a Real Madrid. De ha ez a Valenciához közeli kiscsapat (házi gólkirálya egyébként Giuseppe Rossi, a nevéből biztosan sokan kitalálták, hogy nem eszkimó) a második legerősebb, akkor fejezzük már be az olasz foci lesajnálását. Sajnáljuk inkább a Real Madridot, mely nem csak az 50-es évek nagy Madridjához képest nincs sehol, de a nemzetközi mezőnyben is habkönnyű már évek óta, lassan odáig jutunk, hogy a sorsolásnál tüzes csűrdöngölésbe fog, aki megkapja őket. Az olaszokhoz hasonlóan nekik is nagyon jól jönne a 6+5, mert közben a spanyol válogatott ellenfél nélkül a világ legjobbja, csak a klubok kitörölhetik vele, amíg a Liverpool-Real Madrid meccsen több a spanyol az angoloknál.

Nem vitás, válságban van az olasz futball, csak ennek semmi köze nincs a fent említett három kieséshez, de még csak a tavalyihoz sincs. A Lega Calcio válsága annak köszönhető, hogy tisztátalan, korrupt, velejéig rohadt, és az olaszok kihagyták az évtized legnagyobb ziccerét azzal, hogy a calciopolit nem változtatták igazi tisztítótűzzé. Helyette az ég világon semmi nem történt, elverték a port a Juventuson (félreértés ne essék, a torinóiak nyakig benne voltak, a büntetés mértéke inkább enyhe, mint szigorú volt), pedig az olaszoknak a kezükben volt a lehetőség, hogy hosszú távon megmentsék a Serie A-t. A Mani Pulite (tiszta kezek) azonban nem értek el a futballig, a calciopoli legnagyobb ludasa, a Milan például megúszta az egész ügyet öt miatyánkkal és három üdvözléggyel, az Inter meg erkölcsi és anyagi győztesként azóta is uralkodik.

Míg az angolok legalább a zátonyon meg tudták regulázni a szurkolóikat, a Serie A-ban lehetetlen rangadót rendezni anélkül, hogy ne kellene emberéletekért aggódni. Minden évre jut legalább egy haláleset, az olaszok nagyon távol állnak tőle, hogy családi esemény legyen a meccsre járás (a spanyoloknál ez azért nem gond, mert a szurkolók egyszerűen nem utaznak idegenbeli meccsekre), a stadionjaik pedig kevés kivételtől eltekintve romhalmazok. Ebben, és a fent részletezett gondokban áll az olasz válság, nem abban, hogy a BL-ben a csapataik kikapnak az angoloktól. A Serie A változatlanul tele van világsztárokkal, és nem csak a nagyoknál, hanem a középmezőnyben is akadnak többen, az pedig, hogy az olasz válogatott pillanatnyilag hiába világbajnoki címvédő, csak közepes erősségűnek mondható, nem lehet értékmérője egy válságnak. Mert ha az, akkor az angolok vannak a legnagyobb bajban, ha tiszta angol elődöntőket látunk, akkor is.