Akit csak ennyi érdekel, annak megmondjuk csípőből: hatszor. Cirka harmincból.  Vasárnap délutánig úgy nézett ki, ez nem a nagyok fordulója lesz, de aztán az egyik nagy úgy határozott, ha már mindenki az ő boldogulásukat tartja a legfontosabbnak, nem hagyják kihasználatlanul a helyzetet. Az Inter és a Juventus égése között azért jelentős különbség van (nem, nem az, hogy a Juvét kifektették), az milánóiak ugyanis csak elflegmázták a Torino elleni meccsüket, a Juventust viszont egészen egyszerűen megverte egy jobb csapat. A Roma két percre volt attól, hogy egy pontra feljöjjön a BL-helyek utolsóján trónoló Genoára, az Udinese pedig pont Nápolyban gondolta úgy, hogy itt az ideje visszatérni a meglehetősen régen elhagyott ösvényre. A Fiorentina a havazás miatt elhalasztott meccsen avatta századossá (majd százegyedessé) Mutut. Hajtás után mindenkit bántani fogunk.

Aki látta a Juventus Cagliari elleni meccsét, annak nincs nagyon mit mondani, aki meg nem, annak annyit: ugyanazt a kétségbeejtően fantáziátlan, dögunalmas szarcséplést vezette elő Ranieri csapata, mint az egész szezonban. És a továbbiakban erről fogunk értekezni, a meccsről már csak egy gondolat: a jobb csapat nyerte meg, ez vitathatatlan. Időt, fáradtságot nem kímélve végigbámultam a Juventus összes idei meccsének az összefoglalóját, ennek következik most a zanzásított változata. A 22. fordulón vagyunk túl, rövid fejszámolás után ez 22 lejátszott meccset jelent, amelyek közül ötöt veszített el a csapat, ezekkel nem is kell foglalkoznunk, mert talán senki nem vitatja, hogy egyiken sem játszott jól. A fennmaradó meccsek közül a Fiorentina (1. forduló), az Udinese (2), a Roma (10.), a Genoa (12.) és a Milan (16.) ellen játszott jól, illetve elfogadhatóan a Juventus. Ez 5 (azaz öt) darab meccs, ehhez jön még a Catania elleni kupameccs. A továbbiakon – és ez vonatkozik a Bajnokok Ligájában lejátszott hat meccsre is - úgy alakultak a dolgok, hogy ha Del Piero betekert egy szabadrúgást, vagy Amauriból előtört a zseni, akkor nyert a Juventus, mert a védelme és a középpályás védekezése azért rendben van, ha viszont nem, akkor kínkeserves szenvedés volt. De menjünk tovább: a Juve 13 győzelméből 6 a lehető legkisebb különbségű, igazán megszórni csak a reménytelen Regginát, és a szezon legjobb játékával a Milant sikerült. (A Genoát nem vehetjük ide, mert az egy szoros meccs volt, 2-1-nél kitámadtak a vendégek, az utolsó két percben begyötört két gólt a Juve, de a 4-1 ellenére szó sem volt itt döntő fölényről.) Persze, sok a sérült, bla-bla… De egy Juventusnál nem létezik, hogy az legyen a gondokra a válaszlépés, hogy reménytelenül cukrozza a csapat a taknyot bízva abban, Del Pierónak befújnak egy szabadrúgást lőtávolságon belülről. Pedig de. Közben lezárult az átigazolási időszak, Seccóék pedig úgy érezték, minden rendben van a csapat háza táján. Azokat, akik most arra élezik magukat, hogy Ági mamit bántsák, felszólítom, hogy előtte vegyenek ők is egy hasonló svungot, és számolják meg, a Juventus 36 bajnoki góljából hány esett kidolgozott támadás után. Köszönöm. (Juventus-Cagliari 2-3)

Az Inter elhitte, hogy elég a mezeket kiküldeni a Torino ellen, Ibrahimovic a 100. meccsén úgyis fesztivált rendez. Nem jött össze, ismét láthattuk, mit történik egy nem megfelelő elszántsággal pályára lépő csapattal, a reménytelenül szar Toro ugyanis egyáltalán nem érdemtelenül szerezte meg a vezetést. Az egyenlítéshez szükséges felpörgést nehezítette a Zanetti-Cambiasso-Maxwell-Sztankovics középpálya, amely roppant kreatív, ha a labdát felhozó ellenfél módszeres testüreg-ellenőrzéséről van szó, de a meglehetősen kedvetlenül tévelygő csatárokig már nem tudja eljuttatni a labdát, ezért Mourinho gyorsan be is hozta a Figót (vicces, hogy még mindig megtolja, és fut utána, pedig már csak egy játékos van a Serie A-ban, akit le tud futni – az meg tavaly is eltörte a lábát egy virgonc próbálkozás után) és Quaresmát. A félárbócra eresztett portugál zászlót végül Burdisso emelte újra magasra, aki Sereni bakiját kihasználva fejelt be egy szögletet, de a győzelem nem jött össze, pedig a végén már egészen futballra alkalmas összeállításban játszott az Inter. (Inter-Torino 1-1) Breaking: Quaresmát megvette a Chelsea.

A Laziónak nagyon nem megy a Milan ellen, ősszel is kicsinálták őket a milánóiak, most pedig még annál is jobban. Ennyire azért nem volt sima, lőhetett volna gólt a Lazio is – ami nem meglepő a Milan hátsó alakzatára pillantva – de ez vasárnap este egy olyan meccs volt, ahol nem volt esélyük. David Beckhamnek, a metroszexuális papucsférjnek, az agyonhypeolt médiabubusnak pontosan három meccsre volt szüksége ahhoz, hogy bizonyítsa, egy olyan csapatban is haszonnal tudja tenni a dolgát, amiben nincsen helye (ezt már másodszor kénytelen megtenni pályafutása során, mert az agyonhypeolt médiabubusok egy másik gyűjtőhelyén már védekező középpályást is játszattak vele). A második félidőre atomjaira hulló Lazio ellen még vághatott volna másik hármat is a Milan, de a két brazil megkönyörült rajtuk, aztán Delio Rossi döntötte el végleg a meccset azzal, hogy a kifejezetten jól mozgó Meghnit Simone Inzgahira cserélte, így már csak egy játékosa maradt a középpályán, aki hajlandó volt tenni valamit a sikerért, de Matuzalemet nem arra tartják, hogy meccseket fordítson meg. A Milan, amennyiben állandósítani tudja formáját, egyértelműen esélyesnek tűnik, hogy befogja az Intert, de mindenképpen esélyesebbnek, mint a korábbi második helyezett. (Lazio-Milan 0-3)

Amikor azt mondtuk, ez nem a nagyok fordulója volt, (már) ide értettük a Romát is, mert ezt a szép feltámadást nem a szél fújta alájuk, hanem megdolgoztak érte, a Regginában elhullajtott pontok viszont egyértelműen megtorpanást jelentenek. Benne van Spalletti is, mert nincs Rómában ember, aki becserélte volna a világ legönveszélyesebb középhátvédjét, Loriát, hogy az utolsó tíz percben megőrizze a soványka előnyt az életéért támadó ellenfél otthonában. A keserű sorsú játékos első labdaérintéséből adott is egy gólpasszt Cozzának, Spalletti pedig jogosan kezdte meg a calabriai kispad metszőfoggal történő aprófává darabolását. Információink szerint a meccs óta Loria Róma utcáin sikerrel került el két, négy emelet magasságból felé zuhanó zongorát, nem vette át motabával fertőzött ajánlott küldeményeket, és még időben észrevette a pizzájából kilógó főfékhengert is. (Reggina-Roma 2-2)
A Fiorentinát zavarta meg kevésbé az egynapos csúszás (a pályára hullott komoly mennyiségű hó miatt hétfő délután játszották csak le a bolognai meccset), és Mutu jubileumi góljával megszerezték a vezetést (ez a pólón üzengetés annyira szánalmas), majd a román megint beköszönt, innentől pedig hiába igyekezett Osvaldo nagyon, hogy egykori csapatának bizonyítson, a Fiorentina a hazaiak szépítése után sem esett össze. Gilardino az utolsó percben hosszabb szünetet tört meg Semioli – ő meg hosszabb szünet után tért vissza, első labdaérintése a gólpassz volt – passzából a kapuba gurítva. (Bologna-Fiorentina 1-3)

Valami lett időközben a Napolival is, mert újabban mindent tudnak, csak nyerni nem, még akkor sem, amikor aztán minden nekik áll. Az Udinese ellen 2-0-ra vezettek, mégsem jött össze, mert a vendégek két csatára megint megvillant. Quagliarella gólja nemcsak a meccs, de a forduló legszebbje is, amit a bal alsóba hegesztett, azt nem sokan tudták volna utána csinálni. Úgy néz ki, megállt az udinei mélyrepülés, a Napoli viszont már csak 8., és ketten is nagyon szorosan tapadnak rá. (Napoli-Udinese 2-2)
A Genoa a helyzetek alapján sokkal jobban is megverhette volna a Palermót, mint ahogy végül összejött, a végén már arra rúgták a labdát a szicíliaiak, amerre nem szégyellték, mégsem sikerült kihúzniuk. Criscito első pillantásra középhátvéd, így elég meglepő lehet, hogy ő ért fel a 89. percben egy támadás végére, de a híradások szerint ezúttal egy sorral feljebb játszott, így kevésbé meglepő, hogy rá maradt a győztes gól bepofozása. Egyébként egyre nagyobb érdeklődéssel figyeljük Jankovicsot, aki megint a Genoa legjobbja volt. (Genoa-Palermo 1-0)

Pazzo valóban belekezdett, ráadásul nem is akárhogyan, kifejezetten csatárra emlékeztetett, ahogy két védő között levette, és bevágta a Chievo kapujába a Samp vezető gólját. Győzelmet nem ért, mert a hazaiak két percen belül egyenlíteni tudtak, de előbb a szezon egyik legnagyobb védését csikarták ki Castellazziból, a végén pedig hiába küldték a pályára öt teljes percre a Veronában eddig nem sok mindent csináló Foquinhát. A Kerlon néven is ismert fókától egy jó lövésre így is futotta, de a döntetlen egyik csapatnak sem ér semmit. (Chievo-Sampdoria 1-1)
Az Atalanta nagy nehezen legyőzte a Cataniát, de a vendégek a lefújás előtti másodpercekben lőttek egy teljesen szabályos gólt a Serie A-debütáns Consigli kapujába. További érdekesség, hogy Vierit száz év után a pályán találta a kezdő sípszó, de 21 perc után sérülés miatt cserét kért (már többször mondtuk róla, hogy igazából utál focizni), majd a cseréjét is le kellett cserélni. Ez három csere egy mondatban, bizony. (Atalanta-Catania 1-0)
A Lecce leszakított magáról a Torót, és már négy ponttal hasít az utolsó bennmaradó helyen, köszönhetően a Siena idegenbeli legyőzésének. A vendégsiker értékét növeli, hogy egy teljes félidőt emberhátrányban játszottak le, sőt, a második góljukat is tízen szerezték. (Siena-Lecce 1-2)