Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

PL: Három plusz egy dolog a csapatokról

2009.01.07. 14:30 nou san trafford

Mivel már egy ideje várat magára a PL-olvasónapló legújabb fejezete, összedugtuk a fejünket, hogy egy monumentális poszttal köszöntsük az angol foci rajongóit az újévben. Így születhetett meg idei leghosszabb írásunk, melyben a PL-ről az ősz folyamán összegyűjtött tapasztalatainkat összegezzük egyesületenként három gondolat, és egy videóklip formájában. Tőletek is valami hasonlót várunk, vagyis tovább után osszátok meg velünk gondolataitokat Robbie Keane-ről, Berbáról, 'Arryról és a többiekről.
 
LIVERPOOL
1) Torres nélkül is végig az élen tudtak maradni. Egy vereséget szenvedtek a lejátszott húsz meccs alatt, és sokszor már - az elmúlt évekkel szöges ellentétben - gördülékenyen jár a labda lábról lábra. A sok, utolsó pillanatban megnyert mérkőzés senkit sem fog érdekelni, ha végre újra bajnokok lesznek. Ha nem, annak sírás lesz a vége.
2) Kuyt kulcsfigura volt. Beniteznek sikerült megtalálni a megfelelő posztot a holland számára. A bizalom iránta töretlen, hiszen minden PL meccsen kezdő volt. Ez, a támadó szekcióban, másról nem mondható el a Poolnál.
3) Robbie Keane duplái.
Utoljára mikor is sikerült diadalmaskodni? Amikor ez a zenekar alakult:
 

 

CHELSEA
1) Mire megfogalmaztuk, hogy a Chelsea mákos csapat, arra is rá kellett jönnünk, hogy nem is annyira mákosak (2-2).
2) Mivel a pénzügyi-gazdasági szituáció sirítja Abrát, mint székely felkelő a kukoricást, Scolari nem vásárolgathat kedvére januárban, így el kéne adnia Maloudát, Kalout, Decót és Ballackot mondjuk Tevez megszerzéséhez... Tevez a mi javaslatunk, de lehet belőle még Adriano is, hiszen a londoni éjszakai élet jóval izgalmasabb a milánóinál, a Temze vizének elemzéséből pontosan megmondható, hogy körülbelül hány ezer csíkot szippantanak fel egy éjszaka a vidám fiatalok.
3) Nem tudunk szám nélkül elmenni Nicolas teljesítménye mellett, így ez most szóljon neki (másnak persze nem is nagyon szólhat igazán):

 

MAN UTD
1) Már-már megszokott döcögős kezdés, aztán a szokásos elsöprő győzelmek a kicsik ellen, de aztán váratlan szenvedések. Ha most kellene feltolnunk a szomszéd házát is a leendő bajnokra, akkor a Pool mellett őket tennénk meg. 
2) Kiemelni most is CR-t kell. A szezon eleji kihagyása és szappanoperája ellenére, idén is termeli a gólokat. Nyolc dugója pont eggyel kevesebb, mint amennyit a Rooney-Tevez-Berbatov trió szerzett. Mintha az arca kicsit kisebb lenne, mitha a védők egy kicsit jobban ismernék, de azért az aranylabda jó helyen van.
3) "Vesztett pontok tekintetében..."; SAF pedig ezt kapja tőlünk:
 
 

 

ASTON VILLA
1) Barry talán már kezdi érteni, hogy miért nem mehetett el a nyáron, O'Neill pedig már régóta az egyik legszimpatikusabb egyéniség a szakmában. A Liverpooléhoz hasonló az ő helyzetük is: az ellenfelek vajon végig iyen bénák lesznek?
2) A csapat teljesítményének méltatására legyen elég azoknak a névsora, akik bekerültek TOP4-en kívüli válogatottunkba: Friedel, Laursen, Barry, Young, Agbonlahor. Talán kispályán vereséget szenvednének az Almunia, Gallas, Denilson, Nasri, van Persie sortól, de ez Arsene Wengeren kívül senkit nem érdekel.
3) Titokban mindenki Villa szurkoló, és egy jó birminghami csapat sosem árt a bajnokságnak. Két jó liverpooli és egy bányavidéki rablóbandával kiegészülve már kész is lenne a klasszik szezon™... Itt pedig egy klip abból az időből, amikor a WBA alatt voltak két divízióval:

 

ARSENAL
1) Inkább tavaly vártunk tőlük ilyen őszt. Kötelezőnek számító győzelmek sorát bukták el, így már minimális csak az esélyük a bajnoki címre. A játék döcög, a csapatszellem is hagy kivánni valót maga után, egyedül a fiataloknak szavazott bizalom töretlen.
2) Van Persie talán az egyetlen, akit pozitív irányban ki lehet emelni. Magához képest extrán keveset volt sérült, nyolc találattal vezeti a házi góllövőlistát, és különösen a rangadókon játszott kiemelkedően: Chelsea ellen kettő, Liverpool ellen egy gól. Ráadásul kettőt jobbal!!!
3) Szokatlan mozgás várható a januári piacon. Arshavin, Xabi Alonso, Yaya Toure, Chiellini érkezhet, mindegyikük indokolt lenne. A következők távozása esetén nem dobunk hátast: Gallas, Eboué, Bendtner, Kolo Touré, Song.
 

 

EVERTON
1) Ezt donnelly legutóbbi afférjáért:

2) A következő játékosokat javasoltuk a Jézuskának: McGeady, Pennant, Huszti.
3) Nekünk pedig továbbra is úgy hiányzik egy éremesélyes Everton, mint komagyűjtőnek a petélés. No ez még várat magára, de azért kezd összeállni az idei Toffees, és BL-indulásért vívott háborút várunk tőlük az Arsenal és a Villa ellen. A január a Merseyside-derbik jegyében fog eltelni (PL + FA kupa), és mi a kékeket a kupadöntőbe várjuk, noha egy Liverpool elleni megismételt kupameccsen történő kiesést sem sajnálnánk.

 

WIGAN
1) Meglepő eredmények sora mindkét nézőpontból. Miközben ötöt lőttek a Hullnak, megverték a City-t, az Evertont és a Newcatle-t, addig zakót kaptak a Villától, a Boró is nyert a JJB-ben, és a Stoke-nak sem tudtak gólt lőni otthon. A hetedik helyük miatt még a kellemes meglepetés kategóriába is sorolhatnánk őket, de a mezőny sűrűsége miatt ezt nem tesszük meg. Simán lehetnek kiesési gondjaik is, és nehezen tudjuk elképzelni, hogy ilyen magasan lesznek májusban is.
2) Zaki, Zaki, Zaki. Tíz gól úgy, hogy több meccset ki kellett hagynia sérülés miatt. Nem lennénk a wigani tulajdonosok helyébe ezen a januáron.
3) Steve Bruce simán Oscart nyerne bármely pedofil pap szerepének az eljátszásakor. Most mégis kereskedőként kell helytállnia. Doyle (Reading), Butt és Pantelic (Hertha) a kívánságlistán, míg a lehetséges távozási oldalon a húzóemberek találhatók: Heskey, Zaki, Palacios, Valencia, Kirkland.
 
 
 
 

HULL CITY
1)
A tigrisek az év utolsó hónapjában futólépésben nekiiramodtak a táblázat alsó felének, ahogyan az lenni szokott, bár azt még nem tudjuk, hogy már el is hagyták-e a szinuszgörbe minimumát, és innen ismét fölfelé vezet-e az út, vagy még nem, és egyenesen a Championship a végcél. Bár akkora jelentősége nincsen, hiszen legkésőbb jövőre úgyis kiesnek.
2) Hullmosi Peti állítólag háromszor kezdett és tizenegyszer lépett pályára csereként eddig a PL-ben, bár mi hasra olyan egy-hat körüli statisztikát mondtunk volna, de talán még a valódi mutatók ismeretében sem neveznénk kulcsjátékosnak. Ugye Ti sem?
3) Mi bővebben csak a Hull második PL-szezonját követően vagyunk hajlandóak foglalkozni a csapattal, bár az újonchájpolós kolléga valaki lehet, hogy megereszt egy posztot még a végén, de Barmbyval, Jannakopulosszal, Boatenggel, Windass-szel, Cousinnal nekünk nagyon boltonízű ez a keret.

 

FULHAM
1) Tizenkilenc meccsükön csak harminckettő gól esett, nem éppen közönségcsalogató mutató. Előkelőbb helyezésüket hazai formájuknak köszönhetik. Idegenben még nyerni sem tudtak, de a nagyoktól sem kaptak ki (Az Arsenalt megverték, a Poollal és a Chelsea-vel ikszeltek).
2) Bullard ott folytatta, ahol tavaly év végén abbahagyta. A középpálya motorja továbbra is az egyik házikedvencünk.
3) Gera stabil kezdő volt, de nem a helyén, és csak szenvedett. Aztán csak perceket kapott novemberben, s amikor visszaküzdötte magát a kezdőbe, akkor megsérült. Tavasszal a jobb oldalon szeretnénk látni, de még Zamora helyére is beraknánk.
 
 

 

WEST HAM
1)
A Kalapácsosok ott vannak, ahol mindig: félúton a BL és a másodosztály között, és ez így jó, így szeretjük őket, hétközi, vagy karácsonyi fordulónak sosincs jobb egy WHU meccsnél.
2) Az a klub nyilvánvalóan nem viccel, aki - annak ellenére, hogy nem Blackburn Rovers - Craig Bellamyt, Lee Bowyert és Lucas Neillt alkalmazza egyszerre, és amelyik kalapácsot oszt az év legjobb játékosának. Ja, és akkor még ott van Gianfranco Zola, a futball Mark Laneganje is.
3) Nagyon divatos manapság a klub a hírességek között, de a West Hamet mindenki szereti, aki szereti az Iron Maident, vagy a focit - tehát a férfipopulációnak hozzávetőlegesen a 99%-a (Pancho kolléga a rendszer anomáliája).

 

BOLTON
1) Kellemes meglepetést okoztak, különösen idegenbeli győzelmi sorozatukkal. Kiesésükért még mindig szorítunk, de lassan már mi sem tudjuk, miért is.
2) Davies bejátszotta magát köcsögválogatottunkba (kéretik figyelmeztetni minket, ha kihagynánk). Azt már megszoktuk tőle, hogy úgy fejel, mintha bennhagyta volna a vállfát a mezében, de most már lábbal is aprít rendesen, mindezt angyali ábrázattal.
3) Középpályájuk elég halovány, oda kellene nekik egy kreatívabb szervező (Kaka pont megfelelő lenne). Huszti Szabolcs neve is több fórumon felmerült. A Celtic nagyobb klub, de itt jobban szem előtt lenne. Mondhatni, mi is nyernénk a Bolton.
 
 
 
 

PORTSMOUTH
1)
A jelenleg legrosszabb formában lévő, és legrosszabb focit játszó (sztereotípia©) PL-csapat mindössze három pontra van a legjobb kiesőtől, és Diarra után Jermaine Defoe is távozik. Ezek a kilátások, érkezik viszont egy halom pénz.
2) A hangok azt mondták, hogy Krajnčar esetleg az Arsenalhoz igazol, és noha pletykáról van szó, szerintünk pontosan ott a helye, bár kissé túlkoros. Még a Hertában tudnánk elképzelni Paja oldalán.
3) A jelszó hétvégére:

 

MAN CITY
1) Nehéz leírni, de egy nagy BRUHAHAHA. És még mindig töretlen a bizalom Hughes irányába. Mégnagyobb BRUHAHAHA. ManCity - Nottingham 0-3. Giga BRUHAHAHA.
2) Robinho többet tett az első hónapokban az asztalra, mint azt sokan várták. Mi is nagy lebőgést vizionáltunk, de nem ez történt. Tizenegy gól, több közülük kivételesen szép.
3) Az alábbi tizenegyet is megvennék, ha hajlanának rá a másik oldalon is: Buffon - Warnock, Upson, Grosso, Bridge, - Ribery, Cambiasso, Kaka, Messi - Bellamy, Villa.
 
 

 

NEWCASTLE
1)
A Liverpool tett róla, hogy a srácok ne fogják vissza magukat Szilveszterkor, és ez az 1-5 gyönyörű összegzése volt ennek az ősznek. 17-én (szombat) kiesési rangadó az Ewood Parkban, még szerencse, hogy téhómot hozott a Jézuska, így akár vissza is pörgethetjük majd, és újra megnézhetjük hogyan száll bele Guthrie Ooijerbe!
2) Mindenki kedvence, Michael Owen hét gólnál jár, ami figyelemre méltó ebben a bűnrossz Unitedben, pláne úgy, hogy Robinho-Zaki-Agbonlahor 11-10-9-el állnak, és ők azért olyasféle taknyos kölykök, akik nem sérülnek meg mindenféle fagyos szellőktől. (Anelka 14 gólja természetesen nem mérvadó, számolási hiba lehet a dologban.)
3) Szeptember óta nagyot változott a világ, hiszen a Szarkák a Spursszel együtt már annyi egységet gyűjtöttek, mint a második helyezett Chelsea, elismerésünk! Még ugyanennyi pont kéne a biztos bennmaradáshoz, gyerünk, gyerünk, gyerünk! A csíkos szerkóról jut eszünkbe:

 

SUNDERLAND
1) Mindenki azt várta, hogy egy szinttel feljebb lépnek, Keane meg két év múlva költözik az Old Traffordra SAF helyére. Kicsit máshogy alakult.
2) Fülöp Marci élt a lehetősséggel. Igaz, mi még mindig iszonyatosan bizonytalannak érezzük a beadásoknál, de bizonyította, hogy nem magas neki a PL. A United elleni produkcióját talán még a magyar MU szurkerek is megkönnyezték.
3) Cissé hozza magát. Gólok és hajviseletek számát tekintve egyaránt.
 
 
 

TOTTENHAM
1)
A PL második kiírásában (1993/94) sikerült 15. helyre beérnie a Spurs-nek, ez a legrosszabb eredményük az elitliga történetében, és most ettől is elmaradnak eggyel. Bár a bennmaradásukban bízunk, azért még dolgozniuk kell azon, hogy ne Stoke-szerű csapatok között keressük őket a tabellán.
2) Tavaly ilyenkor eladták Defoe-t £7.5M-ért, most meg visszaveszik kétszer annyiért, hiszen 'Arry Redknapp nem bírja ki sokáig Jermain fiú nélkül. Lehet, hogy még Downing is érkezni fog, tehát tele lesznek angol válogatottakkal, bár ez még nem garancia a minőségre...
3) Modrić a PL-ben kb. olyan, mint Gravesen a La Ligában.



MIDDLESBROUGH
1) Kicsit jobban indultak, mint ahol most vannak, de aztán ők is csatlakoztak ahhoz a tizenötfős csoporthoz, amely hektikusabb, mint egy menstruáló manökenosztály. Birminghamben verték a Villát, döntetlent játszottak az Arsenallal, de ötöt kaptak a Chelsea-től és szemernyi esélyük sem volt a Craven Cottage-en.
2) Teljesen érthetetlen a támadó szekciójuk impotenssége. Mido, Alves és Tuncay összesen alig tízszer talált be. A brazil nem nagyon törleszti rekord-vételárát.
3) Szemből még mindig csak kétdimenziós Gareth Southgate feje.
 
 

 

STOKE
1)
Hogyan kerülhet egy olyan csapat a Premiershipbe, amelynél a legunalmasabb focit játszó skót élvonalbeli klub, az Inverness is ötször attraktívabb előadásra képes? Ez nyilván sokat foglalkoztatja a nézőket is, és II. Erzsébet kis híján nemzeti ünnepnappá nyilvánította január 3-át, amikor a harmadosztályú Hartlepool kiverte őket az FA-kupából, mint Gerrard a dj fogát.
2) Rory Delap bedobásaiból született a Stoke góljainak 46 százaléka. Ehhez mindössze annyit szeretnénk hozzáfűzni, hogy a wikipédián másfél oldalas elemzés olvasható ezekről a mozdulatokról, és ez valamivel bővebb, mint Tony Pulis taktikai palettája.
3) Ennél többet nem is szeretnénk mondani, mindkét szám szívünkből szól (egy videó, két dal):

 

BLACKBURN
1) Rossz döntések sora a vezetőség részéről, aminek következtében egy UEFA kupás csapatból potenciális Championship gárdát faragtak. Valami azt súgja, hogy Fradi lobbi is van a dologban.
2) Nehéz bárkit is kiemelni, mert bűnrossz féléven vannak túl. Pedersen [ejtsd: péedessen] helyében menekülnénk. 
3) Santa Cruz eladásából akár még okosan is gazdálkodhatnak, Allardyce korábbi játékosait hozhatja az Ewood Parkba: Nolan, Davies, Diouf.
Santa Cruz nővérének küldjük a következő dalt:
 

 

WEST BROM
1) Mindössze 20 pontra vannak a BL-indulást érő pozíciótól, és nullára a bajnoki címtől - a másodosztályban (bár ott most ezzel a pontszámmal szintén utolsók lennének). Gera Zoli nélkül nincs WBA, ezt be kell látnunk.
2) Mit is várhatunk egy olyan alakulattól, ahol Jonathan Greening viseli a kapitányi karszalagot?
3) Jövőre azért elképzelhető, hogy marad két birminghami PL-induló, ugyanis a City ott van a Championship élmezőnyében, és ha sikerül megszerezniük Kris Boydot, akkor biztosan nem fogják elszalajtani az azonnali visszajutás lehetőségét.

 

188 komment

Címkék: videó szakértelem több mint foci pl három dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr31862621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

poolfanati 2009.01.07. 14:42:09

hát úgy látom donnely elindított valamit:))

poolfanati 2009.01.07. 14:47:57

héééééééé!!!
paul mccarthy mért az evertonnál van???
ez nem fair:(

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 15:03:48

Jó lenne már egy olasz poszt is! Ja és csak megérzés, de szerintem lesz még sírás a Mersey partján!

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.01.07. 15:08:10

igen-igen,
oda szerettük volna Republiktól a Sírás lesz a végét...

poolfanati 2009.01.07. 15:11:52

@popp: mért is fog sírni az everton?:D

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.07. 15:13:54

@poolfanati: viccelsz? 1 héten belül 2 csúnya zakó az Anfielden azért elég ok lesz rá nekik. :D

luis garcia 2009.01.07. 15:20:06

kemény meccs lesz mindkettő, főleg hogy akkor játszunk még az olajosokkal is.

_alerob 2009.01.07. 16:05:16

Chiellini helyett nézzen az Arsenal egy olyan védőt, akit reális eséllyes letudnak igazolni. Amúgy Arshavin nem lenne rossz oda, de Juri Zhirkovot előbb vinném el a helyükben.

Mr.AT 2009.01.07. 16:05:52

Zárójelben jegyzem meg, hogy nincs az a pénz a földön, amennyiért Chiellini-t PONT AZ ARSENAL ki tudná vásárolni a Juvéból. Tök egyértelműen rá építik a következő 7-8 év torinói védelmét, és jól is teszik.
Wenger nézelődjön csak Afrikában, ahol szokott.

Woland 2009.01.07. 16:06:38

"3) Modrić a PL-ben kb. olyan, mint Gravesen a La Ligában."

Minden tiszteletem ellenére ez egy ordas baromság : ) Mit is jelent ez az egysoros wannabe-Örkény epigramma-töredék? Hogy Luka nem illik a PL-be? Vagy Gravesen volt a La Liga egyik legtechnikásabb, legkreativabb játékosa? : )

Modric kábé annyira képzett játékos mint Berbatov - élvezet nézni ahogy ragad hozzá a labda. A bolgárral ellentétben viszont mindig visszarohan védekezni is - és tud becsúszni. Ezen kivül minden feléje szálló magas labdához felugrik akkor is ha Hangeland vagy egy burnley-i mészáros az ellenfele - és néha el is fejeli a másfél méterével/negyven kilójával. Ja, és persze Cénél, Stevie G-nél összehasonlithatatlanul kevesebbszer fog padlót - jól használja ki hogy alacsonyan van a súlypontja és még mindig nem láttam egyszer sem hogy szinészkedett volna(!).

Szóval meg vagyok lepve hogy ebből a sor irójának semmi nem esett le - enyhitő körülmény hogy Ramos idejében valóban nem találta a helyét.

Az egyetlen baj vele hogy pár év után 35milláért a ManU-ban fog kikötni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.01.07. 16:14:21

@Woland:

"Modric kábé annyira képzett játékos mint Berbatov - élvezet nézni ahogy ragad hozzá a labda."

De hiszen pont ezért nem illik a PL-be, ha jól értem. Vagy csak annyira, mint Gravesen a La Ligába. :-)

Boxi_911 2009.01.07. 16:25:39

Emlékeztek még a Töfting-Gravesen párosra a dán középpályán? A két kopasz állat...:D:D:D Komolyan mondom néha még össze is kevertem őket. LOL

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 16:26:17

héló, héló szakikáim, Grosso mióta középhátvéd?

Woland 2009.01.07. 16:26:40

@Csöncsön:

hehe, ja ez megmagyarázná, de kétlem hogy ez lenne a mondanivaló : )

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.01.07. 16:30:03

@popp:

nyugi, az nem poszt szerinti :)
de csak ezek a védők voltak. és semmit nem kamuztam bele, ezek a nevek jelentek meg a héten.

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.01.07. 16:30:53

@Woland: Gravesen egy ordas tuskó volt a La Liga játékosaihoz képest, ennek az inverze Modric, aki túl technikás és könnyű a PL-be.

@poolfanati: Sir Paul Everton szurkesz, bár ahogy rengeteg más Scouser is, mindkét csapatot szereti.

lonicera 2009.01.07. 16:34:14

Nekem Barbitáv a kedvencem, a legokosabb játékos - a MU-ban:) de azért néha rászúrhatná, nem igaz, hogy 16-ról nem meri vállalni, csak a passzot. Remélem, idővel még jobb lesz a játéka. Pont annyira szimpatikus,mint amennyire a C antipatikus, úgyhogy hajrá MU:)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 16:34:37

@Boxi_911: Az érdekes fölállású dán középpály volt, a két technikás spíler, Rommedahl és Grönkjear a széleken, a két zúzógép, Ogre és a fűnyíró meg középen.

Lencse. 2009.01.07. 16:35:46

Ozzyra első ránézésre azt hittem, hogy Beth Gibbons a Portisheadből. :D

Bónusz:így üvölt a Wolves egykori középpályása
www.youtube.com/watch?v=uUpq19Zg9iU

poolfan: Sir Paul sajnos Everton-szurkoló, nyeld le a keserű pirulát! :)

Törteli Tivadar 2009.01.07. 16:35:49

Ez a "Chiellini megy az arsenalba" szöveg az év legnagyobb baromsága. Ennél már csak akkor röhögtem jobbat, mikor kitalálták, hogy Buffont elcseréljük Messire. Most komolyan, Chiellini lassan annyira alapembere a csapatnak, mint Del Piero, nincs az az isten, amiért eladnák, meg ráadásul Chiellini is cáfolt.

Lencse. 2009.01.07. 16:37:34

@donnelly: Hehe, ráadásul ugyanazokkal a szavakkal írtuk :)

Boxi_911 2009.01.07. 16:40:16

@popp: Jahh! Amúgy az a Romedahl azt én nem is értem, hogy hogy juthatott ilyen magas szintre pusztán csak azzal, h viszonylag gyors volt... De egy rohadt egyeneset nem tudott abba a labdába belerúgni... Tiszta Dombi Tibi!!! HEHE

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 16:43:47

@Boxi_911: hm, én úgy emlékszem Romedahlra, hogy elég ügyes.

Boxi_911 2009.01.07. 16:44:35

@popp: Egy kalap sz@rt sem ért az a srác sosem...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 16:49:09

Csak Grönkjear miatt csalna az emlékezetem?

Boxi_911 2009.01.07. 16:53:08

Előfordulhat, mert azért Grönkjaer kicsit ügyesebb volt ... de ezen nem fogunk összeveszni, meg am is ez angol poszt, szal ezek itt hatalmas OFF-ok... :D

Glory 2009.01.07. 16:57:42

a pool sajna most nagyon jo en sem ertem miert, de remelem kifaradnak, bortonbe kerulnek stb.. es akkor jonnek a hullajtott pontok is. azhogy a mu 1 ponttal kevesebbet vesztett tenyleg biztato, bar a java csak most jon mikor hozni kell minden hazait ill hozni az osszes kotelezo idegenbeli meccset. ha elkezdenek jol jatszani akkor nagyon jo eselyuk van hogy mindent vigyenek. ha folytatjak ezt ami most van akkor szepen marcius kozepere (marc 14 estere) sehol nem lesznek.
a szezon legjobb pillanata pedig vidics golorome a sunderland ellen:
www.youtube.com/watch?v=V0U2lfMb4zs

Corazón de León 2009.01.07. 16:59:23

kicsit off, kegyetlen Gascoigne videót találtam a jútúbon: www.youtube.com/watch?v=7v2MdZFEhpk

fullra bebaszva osztja az észt 7 percen keresztül :)

egyébként meg a Liverpool fogja nyeri a bajnokságot!!

zotya72-ből 2009.01.07. 17:03:26

1. pool: ha gerrardot nem csukják le, megnyerik.
2. arsenálnak jövőre jó esélye lesz uefa kupát nyerni.
3. a spursnek meg championshipet.

Woland 2009.01.07. 17:07:09

@donnelly:

ez talán tizenöt éve még igaz is lett volna : ) sajna ez az ordas közhely még mindig tartja magát sok helyen.

tucatnyi olyan játékos van aki a Modric-vonalat viszi a PL-ben - nem mindegyikük annyira tehetséges mint ő. de most komolyan ott tartunk hogy a PL és a technikás játék nem passzol? 25 éve is voltak már Hoddle-ok (na jó, Hoddle csak egy volt : )) de 20 év óta egyfolytában mennek a labdazsonglőrök Angliába.

madárcsontú focistából is van minden csapatban: például ott az Arsenal kábé teljes kerete. : ) Joe Cole, Rafael, Benayoun, Robinho vagy Lennon meg szerintem kevesebbet is nyom Lukánál : )

amúgy meg Modric combja olyan vastag mint egy százéves tölgy : )

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2009.01.07. 17:10:34

Azt hittem, Anelkának nem a wherever I may roam.ot, hanem a Sad but True-t ajánljátok. :)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.01.07. 17:11:14

@Woland: A különbség csak annyi, hogy az ilyen típusú játékosok mindig a szélen szerepelnek, míg Modric középen játszik.

poolfanati 2009.01.07. 17:33:36

woland: emlékszem szezon elején hogy szidtad még modricot minden egyes meccs után:D
azt se értetted hogy mit keres nálatok...
habár én így vagyok keanoval... ha jó szeretem, ha nem akkor nem:D

poolfanati 2009.01.07. 17:39:29

valaki a beatlesből csak pool szurkoló már!! john lennon vagy ringo star??

Woland 2009.01.07. 17:41:02

@donnelly:

na látod ez részben igaz : )

középen játszik de nem klasszikus középső középpályás hanem a középpályások és a csatár(ok) közötti területen operál. mint például a nagyon hasonló felépitésű Arshavin - aki minden valószinűség szerint szintén a PL-ben de sajna London szemétdombján köt majd ki.

Woland 2009.01.07. 17:42:42

@poolfanati:

pontosan : ) de ezt már többször meggyóntam itt - és bármikor szivesen újra mea culpázom miatta. nagyon benéztem : )

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.01.07. 17:45:18

Woland, hiányoztak már ezek mocskos megjegyzéseid... :)
rem, igazad lesz és nálunk köt ki.

Most már télen is vesztek csomó játékost pénz nem számít alapon? Hátha bejuttok a 10be...

gunner 2009.01.07. 17:55:58

Hát ha az Emirates egy szemétdomb, akkor a léjn egy okádékföld. Milyen 10-be? Max. a 15-be.

Titi120 2009.01.07. 18:03:05

Decoval egyébként mi a baj ?

Közelről se láttam idén minden Chelsea meccset, de amibe beleakadtam ott rendszerint jól játszott.

Ahhoz képest, hogy Barcelonaban kaput nem talált az utolsó 2 évben, itt még olyan bombagólt is láttam tőle, hogy még Gerrard best of - jában is sokat kéne keresgélni olyan után.

Meg egyébként is úgy láttam rajta, hogy jót tett neki a környezetváltozás.
Más kérdés, hogy hatékonyak bír - e majd lenni a Chelsea ha Lampard, Ballack és ő is egyszerre játszik.

Woland 2009.01.07. 18:23:50

ymy,

a Zenit csak az Arse-szal tárgyal Arsavinról, úgyhogy szerintem megszerzitek. 20 milláért - Defoe azért olcsóbb volt ugye 7.5 millára jön ki az ára. Appiah meg ingyé lesz ha jön (azért a fizuja fájni fog asszem).

tizbe bejutunk szerintem - na és a Wembley-be is : )) majd valamikor talán az Arse játékosok is megnézhetik a stadiont, befizeti őket Wenger egy túrára : )

halareaal 2009.01.07. 18:35:55

sztem Deco képességeihez mérten gyengén játszik Angliában, bár télleg volt 1-2 jó meccse. 1xüen nem passzol a Chelseabe, a csaat stílusa annyira messze áll az övétől, hogy sokszor semmi hasznára nem válik a csapatának. és ugye ott van Lampard meg Ballack is, ha Essien felépül nem hiszem h sokat lesz kezdő.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 18:45:58

@Woland: Az olaszban trequartistának híjják a posztot melyről beszélsz (Modricsét, Arshavinét utóbbi egyébként húzhat gúnárokhoz, mert bl-ben úgysem játszhat ellenünk), de ott már ritkán játszanak két ék mögötti osztogató zsugások, újabb felállások vannak már.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.01.07. 18:47:09

Woland, a Wembley fájó pont, elhiheted... :)

Nem adunk érte 20 milkát, ebben is biztos vagyok.


ui: defoe ára ugye 7.5 milka+amennyiért először ment hozzátok a whu-tól.

Titi120 2009.01.07. 18:47:46

Én meg úgy láttam, hogy az utolsó barcás éveihez képest kifejezetten jól nyomta (bár ahhoz képest valóban nem nehéz).

Essien meg Mikelt fogja kiszorítani a csapatból szerintem, és mivel Drogba és Anelka közül úgyis csak 1 fog hosszú távon kezdeni, sanszos, hogy többször láthatjuk egyszerre a pályán Essient, Ballackot, Lampardot, Decot és Joe Colet, mint nem.

Az, hogy működni fog -e majd ez, azt nem tudom.

Vaader 2009.01.07. 18:55:52

Azt hittem Anelkának a Die My Darling jön.

drosiii 2009.01.07. 19:19:19

@glorymanunited: azért ez a video 0:50nél a legnagyobb. Jobban tetszett, mint amikor Heskey az összezáró védőket két kézzel félrelöki és megy tovább a labda után..

Woland 2009.01.07. 19:30:18

ymy,

oké akkor végülis tényleg 14-15 millát fizettünk összesen érte. de ha lövi a gólokat akkor semmi baj. meg nekünk úgy sincsenek soha anyagi gondjaink - meg azzal együtt is hogy két kézzel szórjuk a pénzt új játékosokra mi adjuk messze a legtöbb pénzt jótékony célokra is. : ) Úgyhogy a pénz engem nullányit izgat. Wenger is költhetne annyit amennyit kellene - Arsavinért meg fognak fejni a ruszkik rendesen.

az FA-kupában még simán eljuthattok a Wembley-be - elvileg az elődöntőket is ott játszák : ) mi tavaly után megint a ManU-t kaptuk...

Woland 2009.01.07. 19:31:19

@popp:

a tetraquartista meg a csatár akkor?

lonicera 2009.01.07. 19:56:10

te vagy ott a bankár, hogy így fizetgetsz 14-15 millát?:) vagy csak beleadtál a közösbe?

Woland 2009.01.07. 20:01:52

@lonicera:

eddig csak negyven fontot adtam bele : ) és nem úgy néz ki hogy a közeljövőben megyek még meccsre a Lane-en. : (

a többes szám első személy nyilván infantilis hülyeség - mintahogy szurkolónak lenni is az : ) de muszáj : )

England win The Ashes! 2009.01.07. 20:42:48

1. a pudli csak ugat, de nem harap.
2. az ágyú tavasszal még párszor elsül (nem fel-, el-!)
3. az Everton beér az UEFA-helyek egyikére.

+. Messze a két legjobb videó a "Get Back" és a "Rainmaker"!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 21:02:22

@Woland: Sajnos nem tudok saját kínaiul, de azt hiszem a csatár attacante, bár lehet, hogy a trequartista is annak számít, sőt. Az általam emlegetett kifejezés a magyar szaksajtóban nyolcvanas-kilencvenes években terjedt el, amikor nagyon sok pengés trequartista rohangászott az olasz pályákon: Mancini, R. Baggio, Zola, Giannini (bár ő talán inkább klasszikus irányító volt), aztán fiatal Totti és Del Piero is játszott ilyesmit, bár utóbbi nem nagyon szerette, ja és a portugál Rui Costát el ne felejtsem, manapság meg talán Kaka és Ronaldinho rohangál azon a poszton, jól ki is oltják egymást , ha együtt vannak pályán.

Na bocs az olaszos offért, de csak nem jön a poszt ;-).

Woland 2009.01.07. 21:20:32

a Derby-nek hárommal kéne mennie : ) jól nyomják a kosok.

neeson 2009.01.07. 21:49:36

@Woland: jaja, ha az összes 40 méteres lövésük bemegy :D
Igaz ami igaz, a góljuknál a lövés pillanatában elkezdtem szidni, hogy mit gondolnak, hogy folyamatosan ellövik félpályáról ....:))
Nanival valaki valamit csináljon már. Bármit.

Woland 2009.01.07. 21:57:53

@neeson:

nem láttad a két gólvonalról kivágott ladbát? : ) adjuk meg az elismerést Vidicnek és Evansnek! : )

Nani pedig pocsékabb szögleteket rúg mint az idei Bentley...

neeson 2009.01.07. 22:01:22

@Woland: I didn't see that:D
Naninak nem a szögleteivel van a legnagyobb baj...

Woland 2009.01.07. 22:29:24

@neeson:

Wenger-szindróma? : )

úgy néz ki megússza eggyel a Utd.

Lencse. 2009.01.07. 22:45:36

Jó kis meccs volt. :-) Gibson fakkja a végén idáig elhallatszott a jeges európai éjszakában. :D

Strigo 2009.01.07. 22:48:34

@Woland: Ne örülj túlzottan, a Wembleyben nem a Derby lesz az ellenfél, az Old Traffordon nem ússzák meg három alatt.

drosiii 2009.01.07. 22:51:00

Hát ez nagyon gyalázatos teljesítmény volt. Azt hiszem jön az a bizonyos hajszárító vagy micsoda.
Szerencsére nem a BL-ben kerültünk hátrányba, FA kupában estünk ki vagy PL-ben hullajtottunk pontokat. És így talán még a fiúk is észhez térnek =)

mann 2009.01.07. 22:54:17

Csak csatlakozni tudok. Az idény eddigi legrosszabb teljesítményét láttam a csapatomtól.
SAF hajszárító max fokozatban.

drosiii 2009.01.07. 22:56:55

azt hiszem mindjárt megérkeznek a német focihuligánok bizonygatni hogy mekkora szar ez a Ferguson. (remélem alaposan áttanulmányozzák előtte a tavalyi utolsó nemzetközi kupameccsüket ;))

mann 2009.01.07. 23:01:46

@drosiii: :DD
Biztos tömegével ismernek olyan klubedzőket, akik legalább 4 alkalommal vezették europai kupasorozatokban végső diadalra csapatukat. Mint tudjuk, ez a középszerű szakemberek tipikus ismérve ;).

Woland 2009.01.07. 23:27:21

@Strigo:

jaja, be kellett volna a Derby-nak legalább még kettőt a legnagyobb helyzeteik közül, igy nagyon sanszos hogy a ManU elintézi a Wembley-t az Old Trashfordon... dehát a big4 ellen mindig jobb érzés kupát nyerni : )

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 23:32:28

@Woland: Viszont azt azért elérte a Derby, hogy a visszavágón kénytelen lesz a legjobbjaival pályára lépni a MU. Ez visszaüthet még a hosszú szezon alatt, talán éppen az Inter ellen.

drosiii 2009.01.07. 23:41:24

@popp: ugye ebben te sem hiszel annyira.. MU bevág két gólt és onnan végigtötyögik a meccset. Tavaly is volt ilyenjük és nem járták meg. Az, hogy Inter ellen búcsúzik, az elképzelhető, DE nem fogja sztem senki sem a Derby elleni meccsre fogni. Egyszerűen vannak annyira jók, hogy ezt letudják.

giacomo 2009.01.07. 23:42:47

"O'Neill pedig már régóta az egyik legszimpatikusabb egyéniség a szakmában." Korrekt.

"Titokban mindenki Villa szurkoló." Elegáns állítás, legyen.

drosiii 2009.01.07. 23:50:48

Én odaadnám a Poolnak a bajnoki címet, az UEFA kupát a Tottenhamnek, az Aston Villának a FA kupát a Derbynak pedig a Ligakupát egy BL címvédésért cserébe...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.07. 23:51:15

@drosiii: az tutti, hogy a Derbys srácok vért isznak majd a meccs előtt és ha nem jön az elején az általad jósolt két dugó, akkor Unitedes játékosok meg izzadni fogják a vért. Ezzel együtt nyilván nem tennék én sem a Derby továbbjutására.

drosiii 2009.01.07. 23:58:10

és hogy poppi vénámat is bemutassam a vereség kimagyarázásával (nyugi, ne vedd komolyan, amúgy is melletted állok a bőrgatyában): Ha most nyert volna a MU 2-3 góllal, akkor otthon csupán kb 30ezer néző ellőtt játszana (mert kit érdekel a ligakupa), de így 2,5szer akkor bevétel lesz ;))

drosiii 2009.01.08. 00:01:47

@popp: Kérdés popp, hogy Fergusonnak lesz-e erre alternatívája:
1. ha jönnek a gólok, nincs baj.
2. ha nem jönnek, akkor visszahúzódó játék, nehogy lesérüljön valaki és hátha találunk egy gólt, de ha nem az sem baj, nem olyan fontos ez a sorozat.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 00:04:52

@drosiii: Szóval azt mondod, hogy újra bedobtátok a Zete trükköt ;-)? Mondjuk Koplárovics góljánál majd' kiugrottam a bőrömből!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 00:06:37

@drosiii: Mondjuk Fergusson nem arról híres, hogy bármely trófeát beáldozná direkt.

drosiii 2009.01.08. 00:09:04

bundás poszt vitatémához hasonlat: azért az elég vicces lenne, ha a big4 szurkolói amiatt szidnák a QPR-t egy esetleges FA kupa menetelés miatt, mert gazdagok a tulajdonosai...

drosiii 2009.01.08. 00:17:41

@popp: bizony a jó öreg elhíresült Zete trükk ;)) Érdekes de nekem is ez jutott eszembe a meccs alatt. Annyira nem akartak focizni. Tevez ezzel a játékkal nyugodtan mehet a monopolhelyzetben lévő Madridhoz :D

Komolyra fordítva a szót. Szerintem elbízták magukat és kedvük se volt focizni. Viszont jó alkalom ez ahhoz, hogy Fergie lássa az igazi tudásukat. Nem lepődnék meg, ha jópárat a maiak közül kihagyna az elkövetkezendő meccseken. Kb Vidic és Evans csak akit nem tud mellőzni. És nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, de Neville inkább hiányzott ma a pontos beadásaival mint Rafael. Tehetségesnek tartom, de ma egyszerűen szánalmas volt nézni amit csinált.

Jo_Jo 2009.01.08. 00:24:20

Korrekten nyilatkozott Fergie: egyetlen pozitívumként azt emelte ki, hogy csak 1-0 lett az eredmény, és hozzátette, h szerencsés volt a csapat, h csak 1-t kapott.
Jah és azt mondta a visszavágón sem a legerősebb csapattal fog kiállni, mert a fiatalok megérdemlik az esélyt.
Hogy én is belemagyarázzak vmit a vereségbe: sztem egyrészt motivációs és koncentrációs problémák voltak a vasárnapi Chelsea meccs miatt, lélekben már ott tartottak, csak le akarták tudni a meccset. Másrészt sztem kicsit lebecsülték a Derbyt, hiszen nem szerepelnek túl jól a bajnokságban és a hasonló kaliberű Southampton pedig magabiztosan verték 3 napja. Természetesen sok más tényező is közrejátszott, de sztem ezek a legfontosabbak.

Woland 2009.01.08. 00:26:28

józan nyilatkozat az öreg tintástól:

“We could have lost four goals, it’s a fantastic result for us and going to Old Trafford will be different.”

pepe11 2009.01.08. 00:29:26

SAF: "The positive is we've only lost 1-0,I think we're lucky to only lose 1-0. You need a bit of luck in the cup and we've had a bit of luck tonight.

It's a fantastic result for us considering the performance. We just didn't play well."

Nagy forma az öreg:)

Woland 2009.01.08. 00:36:26

egy délutáni hir, de még nem láttam hogy emlitette volna valaki pedig kurva vicces:

"Portsmouth boss Tony Adams has made Newcastle midfielder Joey Barton his top target, skysports.com understands."

mi tetszhet egy edzőnek a majomember Bartonban?

no, jó éjszakát mindenkinek.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 00:50:28

@Woland: Kellett már egy ivócimbi Tonynak. Nekik ketten Joeyval meg nem gond szétszedni egy kocsmahivatalt ;-)!

neeson 2009.01.08. 07:17:40

Nem hiszem, hogy a Chelsea járt a fiúk eszében, mert aki kezdett, az Vidic kivételével nem játszik hétvégén. Egyszerűen ennyire gyengék. Nani, Tevez egész évben szörnyű, most csatlakozott hozzájuk Wellbeck, Rafael, Evans, O'Shea, Kuszczak pedig simán egy rossz kapus. A legjobb 11-ből ma 1 ember volt pályán, úgyhogy nem lepett meg a teljesítmény, csak kicsit az eredmény.

rizla 2009.01.08. 07:25:36

1. énekest keresünk
2. a fentiek közül releváns: pearl jam, mark lanegan, qotsa, paul mccartney
3. nem a liverpool fog nyerni, hanem a manchester, a poén kedvéért pontazonossággal, vagy valami hasonló ocsmányság.

rizla 2009.01.08. 07:31:30

"Szokatlan mozgás várható a januári piacon. Arshavin, Xabi Alonso, Yaya Toure, Chiellini érkezhet,"

ne nevettessetek. ha ezek közül csak egyet is meg tud szerezni az arsenal, nagyon meg fogok lepődni. arshavin talán összejön, xabi alonso hülye lenne év közben elhagyni a bajnokaspiránst (és benitez is hülye lenne, ha elengedné), chiellini fontos a juventusnak, yaya touréról pedig csak annyit: a pletykák szerint wengernek volt képe egy 10 millió euró alatti összeggel bepróbálkozni. az év vicce. yaya kb 40ről indul, és ha véletlenül laportaék lennének is olyan hülyék, hogy eladjanak egy kulcsjátékost idő előtt, ráadásul év közben (nem szokásuk), wenger pedig képes lenne ennyit kifizetni (nem szokása), touré akkor sem akarna a spanyol első helyezettől az angol 5.hez igazolni

rizla 2009.01.08. 07:36:59

modric miatt amúgy visszafogott mea culpa a tottenham szurkolóktól, tán mégsem akkora blöff. pavlicsenko sem rossz, bár ettől még zsákbamacska volt, ahogy írtam anno.

kroos 2009.01.08. 07:57:42

Ez a pulis hülye.
,,taktikai repertoárunk nem csak delao bedobásaira épül"

,,a Blackburn ellen kifejezetten jól kezdtünk"
(a 25.percben már 3-0-volt a Black-nek)

Quentin Montargis-ból 2009.01.08. 10:00:09

üdvözlöm az NST-szekció stoner-buzi tagjait, vendégeim vagytok egy sörre!

Strigo 2009.01.08. 10:36:18

Azért nem kell túlmisztifikálni ezt a tegnapi United-zakót. Szarul játszott a csapat, de ez csak a ligakupa, ahonnan általában az első adandó alkalommal ki szoktak esni, a Derbynek meg ez volt a szezon meccse.

rexford 2009.01.08. 11:27:46

Ezt a vicsorgó, majom arcú Eddie Veddert mikor felejti el örökre az emberiség az ótvar zenéjével együtt?! Ráadásul pont a Pool mellé raktátok be!

_benito · www.nst.blog.hu 2009.01.08. 11:31:51

@rexford: no, ezt még most megbocsátom az ismert okokra hivatkozva, de a következőnél irgum-burgum lesz.

a ten minden idők legnagyobb rocklemeze, no contest. egyetlen pillanata sincs, ami nem zseniális.

rexford 2009.01.08. 11:38:26

Na bazmeg, ettől féltem.

rexford 2009.01.08. 11:40:29

Mármint attól, hogy a Ten lesz a visszavágás.

Azazello007 2009.01.08. 11:55:11

A Ten minden idők egyik legtúlértékeltebb rocklemeze. A Pearl Jam kifejezetten a kilencvenes második felétől, a grunge-hullám (amihez egyébként sem volt sok közük) lecsengése után lett szerethető zenekar.

Továbbá ha már stoner (szintén elég tág kategória), akkor hol a Kyuss és a Fu Manchu?

És respekt azoknak az NST-szerzőknek, akik legalább a PL-posztokat rendesen írják:-)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.01.08. 12:08:46

@Quentin Montargis-ból: Hi, valszeg rám gondoltál, de a 'sztóner' jelzőt kikérem magamnak:)
Ahogy Josh homme mondja:
'The term sucks. The only element of the audience I want to get rid of is the shirtless, sweaty, maxi-mullet jock dudes. We want sex to bleed into the music. At our shows, we want to see half boys and half girls in a utopian world, dancing and drinking.'

_benito · www.nst.blog.hu 2009.01.08. 12:09:31

hogyan lesz egy lemez túlértékelt? te hallgatsz bármit is csak azért, mert hypolják?

én nem, viszont a ten a mai napig rajta van az mp3 lejátszómon. egyszerűen azért, mert zse-ni-ál-is!!!

a második felében???
mivel? a szinte hallgathatatlan binaurallal? vagy a riot acttel (az i am mine kivételével)??? ne már...

a vs még nagyon fasza, a vitalogy szar, de a no code újra nem rossz, a yield pedig egészen más, de én nagyon szeretem.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 12:09:49

Viszont sokáig szóljon a Black Sabath!

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.08. 12:13:11

ezek a pop-rockzenei kategorizálási kísérletek persze általában nevetségesek, de a "stoner" cimke különösen az. persze marketing szempontból zseniális.

giacomo 2009.01.08. 13:09:09

neeson 2009.01.08. 07:17:40 "Nem hiszem, hogy a Chelsea járt a fiúk eszében, mert aki kezdett, az Vidic kivételével nem játszik hétvégén. Egyszerűen ennyire gyengék. Nani, Tevez egész évben szörnyű, most csatlakozott hozzájuk Wellbeck, Rafael, Evans, O'Shea, Kuszczak pedig simán egy rossz kapus. A legjobb 11-ből ma 1 ember volt pályán..."

Korrekt, nincs mit hozzátenni. (A tegnapi kezdőben - Vidic kivételével - végtelenül gyenge volt mindenki. Nem gondoltam volna, hogy nekem jobbhátvédben Wes Brown fog hiányozni. Pláne Neville.)

Azazello007 2009.01.08. 13:13:49

@_benito: semmi baj azzal, ha te hallgatod, lelked rajta. És igen, rengeteg lemezt hallgattam meg azért, mert hájpolják -- többé-kevésbé ez az (egyik) munkám. De a Ten akkor is túlértékelt, a Binaural botrányos, de szerintem pont a Riot Act a legjobb.

@_bedobásnál: a címkék csak kapaszkodók; nézd meg például, mennyiben hasonlított az AIC a Nirvanához, mégis egy címkét kaptak. Legalább egy polcra tudták rakni a lemezboltokban...

BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2009.01.08. 13:22:26

_benito: a vitalogy egyáltalán nem szar!

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.08. 13:33:22

@Azazello007:

részben igazad van, másrészt viszont a címkék fontos funkciója a "szubkulturális" csoportképzés; a stoner címkére azért van szükség, hogy lehessenek "sztónerek", mint ahogy pl. az indie címkére is azért, hogy lehessenek "indie-k".

Amúgy a "sztónerséget" gyönyörűen le tudnám írni szociológiai-pszichológiai kategóriákkal csak abból csúnya, anyázós vita kerekedne. :D

Azazello007 2009.01.08. 14:09:47

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: szociológiai szempontból szinte mindent csodaszépen le lehet írni, ezért jó szociológusnak lenni:-)

Sztónerség: basszusgitáros haverom meglátása szerint nem több, mint "kimenni a sivatagba és szívni". Mondtam neki, hogy mi maximum Érsekcsanádra tudnánk kimenni, ha fizeti a buszjegyet...

Mr.AT 2009.01.08. 14:10:06

@_benito: Te beni, a "két ünnep közt még jövünk, értékelünk, stb." szöveg az ugye nem szilveszterre és húsvétra vonatkozott? :-)

Quentin Montargis-ból 2009.01.08. 14:20:54

Igen, donnelly, olvastam, hogy Dzsossua nem tartja a QOTSA-t stonernek. Nem baj. Én igen. :-) Lanegan viszont ebbe a vonulatba tartozik abszolut.

Azazello: Masters Of Reality, Atomic Bitchwax!

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.08. 14:36:16

@Azazello007:
"kimenni a sivatagba és szívni" - igen, nagyjából erről van szó, hogy 30 felé ez egy árnyalattal menőbbnek/vállalhatóbbnak tűnik, mint kockásinges műegyetemistákkal boroskólázni meg pattanásos geekekkel ördögvillázni az őszinte és kőkemény metálzenére a Ráday klubban. Az, hogy sivatag viszont nincs, az meg azért nem olyan fontos, mert 30 körül már úgysem nagyon mozdul ki az ember, akkor meg olyan mindegy, hogy a sivatagba, vagy a Kökörcsin presszóba nem megy el.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.08. 14:41:50

@_benito:
@donnelly:
@pote:

srácok, megjegyezném, hogy szegény öreg gépem nem nagyon szereti ezt a beágyazott videókkal teli gigaposztot, erre a jövőben kitalálhatnátok valamit.

Lencse. 2009.01.08. 15:08:06

@popp: Ezért további ezer hozzászóláson keresztül rajonghatsz mindenféle szimulálós majmokért, minden meg van bocsájtva. ;-)

taccs: kapcsold ki a flasht és akkor csak a tömény foci marad, hülye rockerek nélkül

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 15:08:10

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: "a "szubkulturális" csoportképzés; a stoner címkére azért van szükség, hogy lehessenek "sztónerek", mint ahogy pl. az indie címkére is azért, hogy lehessenek "indie-k". " - azért az ilyen "szubkultúrális" bandákba inkább csak a tinédzserek meg a kora húszasok tagozódnak.

Egy koron túl már nem veszik annyira komolyan ezt az emberek, sztem. Én például abszolút mindenevő vagyok zenei szempontból, jöhet az elektronika, a rock, a jobbfajta pop, a jazz meg a blues is. Meg volt a Balaton Sound, a Sziget, a Skalnd meg a Reggae Camp. Végül: "a rock and roll az nem egy tánc!" ;-)

Azazello007 2009.01.08. 15:11:34

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: "30 felé ez egy árnyalattal menőbbnek/vállalhatóbbnak tűnik, mint kockásinges műegyetemistákkal boroskólázni meg pattanásos geekekkel ördögvillázni az őszinte és kőkemény metálzenére a Ráday klubban"

Ha csak a "sztónerség" meg ez létezne, mint alternatíva, azért elég szar lenne.

@popp: persze, erről szólt áltsuliban a rokker/repper/diszkós konfliktus. Csak van, aki ezt sosem vetkőzi le...:-)

Lencse. 2009.01.08. 15:14:14

A 90-es évek nagy rockzenekarai közül valahogy én is pont a Pearl Jamet érzem a legüresebbnek. Soundgarden, Alice, Nirvana, FNM, Red Hot Chili, mind tetszik, de a Jamben nem érzem a lelket igazán. Persze ez akár még változhat is majd. :)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.08. 15:21:44

@popp: Hiszek neked, barna szemed van, ugyanakkor szerintem ez durván áthúzódik későbbre is. Nagyon sokak identitásának központi eleme, hogy ő "olyan, aki jó zenét hallgat", és ez majdnem funkcionális ekvivalense / :D / annak, hogy a '80-as években mondjuk Mode-os, vagy Cure-os volt. Olvass csak bele a Quart-on egy-egy vitába (már amikor éppen nem Lencse trollkodik mondjuk egy Britney-cikk kapcsán 50 különböző álnéven :D ), milyen végletesek a reakciók, ha valaki kedvenc zenéjének a jósága/menősége (mert lássuk be, a menőség a lényeg) megkérdőjeleződik.

@Lencse.: kösz a tippet, de érzem, lesz ennél jobb megoldás is.

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.01.08. 15:28:34

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki:
igen, sztem is az a legjobb megoldás, ha veszel egy jobbat.

kben, alig tudtam donnelly-t lebeszélni, hogy ne minden dologhoz rakjuk videót, hanem csak csapatonként ;)

Lencse. 2009.01.08. 15:37:08

Az remek lett volna, nem tudom hány% GDP kiesést eredményeztek volna a "ma szabit vettem ki, elolvastam az nst angol posztját"-jelenetek.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 15:50:54

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: persze ízléseken és pofonokon nyilván feloldhatatlan és szélsőséges viták bírnak kirobbanni, de talán egy idő talán már az emberi kapcsolatokat nem feltétlenül a közös zenei ízlés/szubkultúrához tartozás határozza meg, nem ez alapján keresed a barátnődet sem például.

Lencse. 2009.01.08. 16:01:26

@popp: Persze, nem kizáró ok, ha más zenét szeret, de most őszintén, ha tetszik neked egy nő, mi csinálsz, amikor kiderül a sötét titok, hogy valójában Bayern-drukker? :))

Amúgy belegondoltam, és nehezen összeegyeztethetőnek tartom a Black Sabbathot az olasz foci iránti rajongással. Vagy te látod magad előtt a videoklipet a kiadós dive után feltápászkodó Tottival, amint a körmét vizsgálja, hátha beszakadt, és szól a puffogó dob, és az "Iron man, Iron man"? :D

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.08. 16:10:45

@Lencse.:

"Kikérem magamnak különben" - Hahh, röhögnöm kell, "Hajnalka"! Vagy szólítsalak inkább "XDXD_emogirl"-nek? :D

@Azazello007: nem arról van szó, hogy csak ez a két opció volna, csak tapasztalatom szerint "sztóner"-ré többnyire azok válnak, akik rugalmasan próbálnak elszakadni a zenei múltjuktól (őszinte, kőkemény "metál"zene), nem teljesen megtagadva azt, ahelyett, hogy mondjuk vásárolnának egy szarukeretes szemüveget és elkezdenének világzenei és jazzkoncertekre járni.

@popp: van egy hatalmas metateóriám a 20-as 30-as nemzedék identitásválságáról, és arról, ahogy ezt a menő/nem menő kategóriák mentén próbálják orvosolni, ebben pedig fontos szerepe van a zenének.

Erről jut eszembe, Bede örökrebefejezte ezen a blogon? Mondjuk az itt közétett zenék egy részétől sikitófrászt kapna gondolom. :)

Lencse. 2009.01.08. 16:20:18

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: és azt honnan tudod, hogy valójában nem én vagyok emogirl, és Lencse csak a kitalált alteregóm, aki Black Sabbathot hallgat, és Effenberg, Jancker meg Scholes a kedvenc focistája?

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.08. 16:29:35

@Lencse.: hűha... ezen most jól el kell gondolkoznom, át is ugrom a Kökörcsin presszóba egy konyakra, a zenegépbe persze benyomok valami jó kis sztóner-nótát.

Lencse. 2009.01.08. 16:33:06

Nem ismerem a Kökörcsin presszót, de feltételezem, a wurlitzer dugig van Kyuss, Lowrider és Abramis Brama lemezekkel.

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2009.01.08. 16:41:53

@Lencse.: jól látod, és kizárólag tökvakargatva lehet belépni.

@popp: "nem ez alapján keresed a barátnődet sem például" - efölött átsiklottam, de így megkésve küldeném mindenkinek a csajom kedvenc számát:

www.youtube.com/watch?v=Rwni6UoImH0

de most már tényleg lépek, elnézést kérek mindenkitől a túltengésemért, utazás előtt mindig rámtör az 5perc.

HMS.NAGYSZINPAD 2009.01.08. 16:49:53

A trequartista (kb.: háromnegyedes játékos) az olasz wiki szerint:

l rifinitore o trequartista o mezzapunta, a metà tra attaccante e centrocampista, può essere accomunato al fantasista per la sua funzione di fornire gli assist agli attaccanti.


Vagyis a középpályás és a támadó között mozog, és a karmesterrel (hála neked, népsport) együtt osztogatja a forintos labdákat (again) a csatároknak.

Hogy mi különbözteti meg egy elől sertepertélő karmester/irányító középpályástól, arról fogalmam sincs. Talán kisebb az arca.

Lencse. 2009.01.08. 17:02:09

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: "van egy hatalmas metateóriám a 20-as 30-as nemzedék identitásválságáról" - akkor a tizenéveseket és a negyveneseket olyan nagyon rendben látod?

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.01.08. 17:31:23

@bedobásnál nincs les, ezt használta ki: szerintem mindössze az van, hogy sztóner a géped;)

Nekem amúgy a sztónerről kábé ez a véleményem:
atjeffs.blog.hu/tags/hogyan_%C3%ADrjunk_lemezkritika

+ Az, hogy mindössze egyetlen sztóner zenekar létezett (Kyuss). A QOTSA szerintem párologtató programozó rock (érthetőbben: sivatagi robotzene);)

Lencse. 2009.01.08. 17:47:15

@donnelly: Hendrix papa szerintem gyönyörűen belefér ebbe a kategóriába, a Kyuss mellé (fölé), igaz, feldobta a pacskert úgy 30 évvel azelőtt, hogy pár okoskodó újságíró kitalálta volna ezt a szót.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 18:27:23

Na de a sivatagba szívós meghatározás alapján Jim Morrison az alap stoner.

@Lencse.: Egy bayernista csaj kétségtelenül nagy kihívás lenne, de romanistává nyalnám, asszem. A csajod kedvenceiből Iggyből és Davidből kiindulva viszont, van egy elképzelésem rólad ;-). Mindenesetre a két fent említett úr tényleg komolyan vette a Pajor Tamás-i ténymegállapítást, melyet ma már másodszor vetek ide: "a Rock and Roll az nem egy tánc".

Ja és az olasz foci és Black Sabbath mellett, még a világzenét is szeretem.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 18:29:32

Az Iggy Popos megjegyzés természetesen nem Lencsének, hanem bedobásnak szól, tehát róla van egy elképzelésem, a kedvese kedvencei alapján.

Lencse. 2009.01.08. 18:37:55

@popp: "romanistává nyalnám" :DDDDDDDD

Egyébként szerintem valami hasonló vita zajlott le a nevezetes diszkóban is újév előtt, csak picit elfajult: a mi Stevienk agyát valahol a "szubkultúra" és az "identitásválság" szavak környékén borította el a szar, szegény lemezlovas meg hiába érvelt tovább.

Lencse. 2009.01.08. 18:44:47

Van nekünk egy Premier Ligánk is különben, emlékszik még valaki? Szóval azt kell mondanom, hogy ez a szezon eddig meglehetős csalódás: tavaly volt egy fasza Arsenal, amit a második félidőben előzött a még erősebb MU, viszont az ő fülükbe az utolsó percig ott lihegett a Chelsea. Idén viszont inkább lefelé húzzák egymást a csapatok, kifejezetten kezd érdektelen lenni, hogy a Pool szombaton csapnivaló játékkal veszít pontot, aztán lehet nézni, hogy vasárnap az Arsenal és a Chelsea förtelmes, vagy csak pocsék meccset játszik, néhány pontot elhagyva az alsóházban.

Mondjuk ha a BL-ben mind a 4, könnyűnek kicsit sem tűnő ellenfelet kicsapják a fiúk, akkor azt sem bánom, ha a Stoke nyeri a bajnokságot 53 ponttal.

zotya72-ből 2009.01.08. 19:07:02

@Lencse.: márpedig jó esély van 4 angol továbbjutóra..
a chelsea és az ersenál simának tűnik, a mu izzadni fog, de továbbjut, legnehezebb dolga a liverpoolnak lesz, de 55% esélye nekik is van(hacsak gerrardot le nem csukják)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.08. 19:38:55

@zotya72-ből: az arsenal továbbjutása simának tűnik? majd fogtok nézni egy nagyot ;-)!

BENIARRIVO · http://forzaitalia.blog.hu 2009.01.08. 19:55:54

az arsenal szerintem is ki fog esni, mint a szél. a chelsea a juventus ellen nem biztos, hogy továbbjut, a MU pedig olyannyira megszenved, hogy ki is esik. csak hogy mindenbe belekössek, pont a liverpool-nak van a legkönnyebb dolga érzésem szerint, a jelenlegi formák alapján.

_alerob 2009.01.08. 20:11:26

"a chelsea és az ersenál simának tűnik,"
BRUHAHA XD

Legnehezebb dolga a Chelsea-nak és a MU-nak van. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, ezek a legkiszámíthatatlanabb meccsek. Pár év után most van a legnagyobb esély, hogy egy angol se folytatja majd a negyeddöntőben. De hát itt sose az dönt, hogy esély, meg papírforma.. ez futball.. és ezt tudjuk mindennyian. Az Arsenal továbbjutását nem venném annyira biztosnak, sőt a Liverpoolét sem! Ne feledjük, a Real Madrid elvileg most kapja össze magát és szerintem ez az új edző sokat fog tenni a csapatért.

Kövi 2009.01.08. 21:05:31

Azt hittem, a fociról nem is lesz már itten szó, az össznépi zeneműveltetéssel kombinált érvcsatában :)

Amúgy meg őszintén: valakit meglepett az első 15 perc után, hogy nyert a Derby? Az egyetlen vigasz, hogy egyértelmű volt, mennyire nincs kedvünk játszani, ami volt, azt meg a kosok elojtották. De remélem, ez volt a legrosszabb játékunk idén.

BillyMack 2009.01.08. 21:17:16

Off

Spanyol post lesz még valaha?

On

Ayreon 2009.01.08. 21:32:49

A WBA klipp alatt melyik együttes klippje van????
Voivod? Cahedral? Kik ezek?

(A Pompey alat mekkora fos klipp van, te jó ég.)

Woland 2009.01.08. 21:33:25

mondjunk közösen köszönetet a Derby-nek és a Burnley-nek amiért megmentették a Ligakupa-elődöntőket. : )

esélye nem sok van egyiküknek sem a visszavágón de nagyon szép játékot mutattak - gyors, rövid passzok, agresszivitás, alázat. ráadásul két olyan csapatot szivattak (mert a Burnley is szivatott rendesen 45 percig) akiknek pontosan a szép játék lenne az ismérve. úgyhogy kudos!

_alerob 2009.01.08. 21:33:27

Ha már zenebona, akkor betehetnétek valamikor egy 36 Crazyfists zenét egy posztba, vagy egy lightosabb posztba Radiohead-et vagy Oasist-tól a Wondervall-t :p:p:p

sporttárs 2009.01.08. 21:38:59

Igazán átmehetnének a zenebuzik és szétoffolhatnának focival valami rockblogot is. :)))

Na jó, helye van itt ennek is. Ha már Hornby legnagyobb könyve után a második legnagyobb a Pop, csajok, satöbbi.

Tényleg, csajokról nem akarunk dumálni? :))

_alerob 2009.01.08. 21:50:35

Sporttárs, úgy értsem, lezenebbuziztál? :D

crouchy 2009.01.08. 21:51:56

sporttars: abból kevesebb olyan van akit mindenki ismer. ("sztárokat" kizárva)

BruceWayne 2009.01.08. 22:22:59

na van már eurosport2-m, mondjátok mikor és hánytól játszik a pool XDD

KingKenny 2009.01.08. 22:48:30

poolfanati:
"héééééééé!!!
paul mccarthy mért az evertonnál van???
ez nem fair:( "

Na vajon miért? Pl. mert ő az Everton egyik leghíresebb szurkolója? :)

rizla 2009.01.08. 23:21:16

BillyMack: majd ha kikap a barcelona

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 00:12:04

@imici77: ezzel szereztél egy szurkolót a Kuban Krasznodarnak ;-).

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.01.09. 00:16:04

én most az oroszokra hajtok...:) vagy nekem, vagy Wengernek össze kell hogy jöjjön :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 00:41:06

Mondjuk én is elnéznék egy síró-rívó Arsavint az Olimpico lelátóján ;-).

mann 2009.01.09. 09:24:53

Na akkor lövök én is egy zenés linket

www.youtube.com/watch?v=qUZppD_Zd0s

:)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.01.09. 09:33:26

@Ayreon: Voivod az utolsó, viszont Mark Lanegan lefosozása nem esett jól, a következő PL-kvízkérdés nem lesz valami könnyű...

sporttárs 2009.01.09. 09:43:11

@imici77: állat a link, kár hogy nézőtéren ilyeneket még nem láttam. :))

Ja, jó a Pop, csajok... filmen is, jó volt az Egy fiúról is filmen, sőt, a Focilázból is csináltak egy filmet (maga Hornby dolgozta át, nálunk Egy férfi, egy nő és egy focicsapat címmel ment és Colin Firth volt a főszereplő), az is jó volt - de azért ezeket mind el kell olvasni. Elsősorban.

Lencse. 2009.01.09. 10:25:42

@donnelly: Májusban ne felejtsetek el imicinek kiosztani valami díjat a szezon leghosszabb url-jéért egy kommentben.

A fentebb közölt panaszomon annyit árnyalnék, hogy a középmezőny ellenben baromi szoros és izgalmas, szóval nem csodálkoznék, ha Wolandék nem értenek velem egyet a színvonalat illetően (az a kezdés azért ott volt a szeren, hehe). Nézném is szívesen, csak azért még így is jobban érdekel egy kicsit, hogy ki lesz a bajnok, ilyen sok meccset meg nem lehet követni.

sporttárs 2009.01.09. 10:47:46

Na, három dolog, ha már.

1. Szimpi edző Scolari, de a PL sajnos nem Portugália és nem Brazília.
2. Defoe és ügynöke lehetne Rejtő-hős, mondjuk Szingapúrban a Visszajáró Lelkek Klubja tagjai (eladott áru drágábbnan történő visszaadására specializálódott elkövetők).
3. ha még egyszer valaki leírja, hogy nyerni/veszteni a Bolton, azt azzal a kapával kergetem meg, amelyikkel a "ha egyszer egy Bolt beindul" ötvenedik felhasználóját tettem az olimpián. (ez volt Farkasházy, sajna csak virtuális üldözésről lehetett szó. :) )

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.01.09. 11:03:12

@sporttárs:
akkor ezért még nem jár kapa, ugye?!
:)

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.01.09. 11:06:32

@sporttárs: Hányszor ragadtam én már kapát holmi sportközvetítések alatt..;)

sporttárs 2009.01.09. 11:18:21

@donnelly: Amiért jár, azért jár, nincs mese. :))

sporttárs 2009.01.09. 11:21:13

@pote: nem, ez még belefér. :)
Különben is, aki Python-rajongó, az tudja, Boltonnal viccelhetünk, hiszen visszafelé Notlob... És a világ egyik legnagyobb jelenetének fontos eleme. :))

Azazello007 2009.01.09. 11:33:53

@donnelly: Lanegan nagyon jó, főleg az Isobel Campbell-féle lemezei. És egy ugrással máris a Belle & Sebastian-nál lyukadunk ki, az pedig egyből visszacsatol Hornby-hoz, ugyanis a Pop, csajok... egyik legjobb jelenete, amikor Jack Black lefikázza őket (mondom ezt masszív B&S-fanként).

donnelly · http://nst.blog.hu 2009.01.09. 11:44:44

@sporttárs: Én aszittem a Bolton visszafelé Ipswich...

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.01.09. 12:25:52

@sporttárs:
Woody is megihlette a probléma.
máig kedvenc szinkron megoldásom az "azt tudtad, hogy az Isten, visszafelé Netsi".

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.09. 12:47:17

@sporttárs: Hajdu B. kolléga az efféle szóviccekkel biombázza népet most már tizenöt éve: " Trezegé a háló rezeg-é?" Vagy gólörömnél "Babbel tornya", de szerintem az ES2-n a Bolton-os is elhangzott már tőle. Úgyhogy a kapát hagyd meg Torgyán Józsinak ;-).

Lencse. 2009.01.09. 12:52:33

Apropó, rég láttuk Lyon el... fórumtársat.

BillyMack 2009.01.09. 14:58:34

Rizla: nem úgy tűnik, hogy kifog mostanában:P:D

nordsee 2009.01.09. 18:32:24

Már megint:

Cristiano Ronaldo has, via Jorge Mendes, his agent, reached a verbal agreement with Florentino Pérez, the former Real Madrid president, to join the Spanish club, according to reports in Spain.

OFF: ez a rokenrol+foci: az előbb Ballack Sabath-ot olvastam a nagy sieccségbe'

Dani Kalifornia 2009.01.09. 19:30:23

@zotya72-ből: Igen, ez jellemző a MU-ra, ha nem mindenki őket tolja, akkor nyilván kizárólag valamiféle összeesküvés-elméletről lehet csak szó...
Kívülállóként én sem értettem sose, hogy a MU és SAF mért élvez ilyen kiváltságos szerepet az FA-nél, szal maximálisan egyetértek Benítez-szel.

zotya72-ből 2009.01.09. 19:33:53

@reggie_bush: hát igen, elég feltűnő a hazai meccseiken a folymatos kommentár a tartalék bíróknak, meg a partjelzőnek.
a sorsolással meg tényleg nem lehet semmi bajuk...

Strigo 2009.01.09. 19:40:57

Benitez szerint Ferguson az egyetlen, aki szídhatja a bírókat anélkül, hogy eltiltanák. A tény meg az, hogy ebben a szezonban már eltiltották két meccsre és pénzbüntetést kapott. Rafa is kezdi elkapni a Wenger-szindrómát. Kár érte, eddig normálisnak tűnt, annak ellenére hogy a futball antikrisztusa :)

Dani Kalifornia 2009.01.09. 19:55:56

@Strigo: Benitez-nek ott telt be a pohár, hogy a Respect campaign alkalmából is a bírók kritizálása volt SAF fő elfoglaltsága - még jó, hogy begurul egy olyan menedzser, aki gyakorlatilag mindig kussol, és mégsem kapja ugyanazt a bánásmódot. Te sem tagadhatod, hogy Fergie és a stábja gyakorlatilag egyfolytában oltja a sporikat.

Strigo 2009.01.09. 21:18:25

@reggie_bush: Olvastam a cikket, nem kell elmagyarázni :) Ferguson pofázott, meg is büntették érte. Rafa nem fogja bírni az öreg pszichikai hadviselését, és hülyeségeket nyilatkozik, mint általában Wenger teszi. Pedig hol van még a bajnokság vége.

Ayreon 2009.01.09. 21:20:31

@donnelly:
:))
Bocs, beteg lélek hallgat csak olyat...

Nagyon örülök, hogy a Voivodba beletrafáltam, Piggy egészen csinos a doboknál. Kár, hogy már nincsenek.

Championship top zenék:
Preston North End: Tourniquet
Watford: Stratovarius
Wolverhampton: Moonspell
Ja és persze:
Birmingham City: Nigga rap, vagy pakisztáni folk (esetleg Panjabi MC)

BruceWayne 2009.01.09. 22:11:15

off

@popp: upc digital silver csomag, olyan nélkülözhetetlen csatornákkal mint pl. a sport klub+

ma este is horti show ment rajta valami bundesliga2-es meccsel a háttérben

pocak 2009.01.09. 22:31:39

Itt a teljes Benitez-sajtótájékoztató a Liverpool honlapján, ha valakit érdekel.
www.liverpoolfc.tv/news/drilldown/N162800090109-1542.htm

Dani Kalifornia 2009.01.09. 23:47:15

@Ayreon: Igazából vannak még, csak Piggy nincs:(

zotya72-ből 2009.01.10. 07:53:15

@Nerazzurri: a sport klub+ igenis nélkülönözhetetlen, csak azon fut a liverpool tv!!:))

davidmoyes 2009.01.10. 13:16:30

Csak azért, hogy reagáljak én is valamit...
"a ten minden idők legnagyobb rocklemeze, no contest. egyetlen pillanata sincs, ami nem zseniális."
Egyetértek. Ha beszúrjuk az "idők" és a "legnagyobb" közé, hogy "egyik".

Akad még néhány fincsiség...

davidmoyes 2009.01.10. 13:23:22

Donnelly: Bolton azért Ipswich mert nyelvbotlás volt...
Imádom!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.01.10. 13:26:13

@Nerazzurri: nekem is az van asszem akkor nyomok egy újra programozást, bár a Horti show nélkül megvagyok.
süti beállítások módosítása