Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Amerika választ, Magyarország sztrímel

2008.11.05. 01:53 donnelly

Miközben a normális emberek azon tanakodnak, hogy színesbőrű lesz-e az Egyesült Államok 44. elnöke, a futballszurkoló nem ér rá ilyesmire, hiszen Európában BL-fordulót rendeztek. Hármas gólátlaggal nem is panaszkodhatunk, és igazán jó meccseket is lehetett csorgatni ezen a keddi játénapon. A D-csoport Gerrard megmozdulásától hangos, a Ronaldóról elnevezettben nem történt semmi, az Inter újabb fegyvertényt végrehajtva csórt egy pontot Ciprusról, a Roma pedig a szinuszgörbe maximumát ostromolja. Mindez bőven megtalálható a hajtás után, és még több is.

A meccs előtt szakadt az eső, de ahogy megjósoltuk, a Roma sikerrel vette az Olimpicóban a kékek jelentette akadályt. Mivel azonban Tottiékról van szó, egy ilyen győzelem után Kolozsvárott mindenképpen vereséget várunk. Az első félidőben természetesen Panucci szerezte meg a vezetést, majd ehhez tett még hozzá kettőt Vučinić. Terry csak negyed órával a vége előtt tudott szépíteni, és miután Deco kiportugálkodta magát (második sárga), a meccs eldőlt. Úgy véljük, hogy a Farkasok az utolsó fordulóban a Bourdeaux ellen fogják kiharcolni a továbbjutást. Roma-Chelsea 3-1
A Kolozsvár visszaesett az utolsó helyre, a Bordeaux tízévesen is tudtuk betűzni, de még mindig nehéz leírni viszont (papíron) újra meccsben van a továbbjutásért. A korai ütésváltást (Gourcuff, Dani) kiegyenlített meccs követte, melyet Wendel gyönyörű szabadrúgásgólja döntött el még az első félidőben. A franciák jövő heti Chelsea elleni pontszerzése esetén az A-csoport elmegyógyintézethez válna hasonlatossá. Kolozsvár-Bordeaux 1-2

Az döntött jól, aki hozzánk hasonlóan Famagusztából sztrímelt: az Inter kétszer is vezetést szerzett az Anorthoszisz ellen, de a ciprusiak először Burdisso köcsögválogatottba illő teljesítményének köszönhetően, másodszor pedig Cambiasso bénázását követően tudtak egyenlíteni sőt, Burdisso újabb hibája után a vezetést is megszerezték. Az argentín bekk alakításán, de legalább a beállításán Mourinho is nevet, ha van egy kis humorérzéke. Hogy kevésbé legyen ciki a végeredmény, a nyolcvanadik percben az első gólt szerző Balotelli beadásából Cruz egyenlített. A Bréma szánalmas teljesítményének köszönhetően a ciprióták feljöttek maradtak a második helyen. Anorthoszisz-Internazionale 3-3
Merthogy a városállamba a Panathinaikosz ugrott be, hogy három-simával távozzon, ezzel a csoport utolsó helyére taszítva a zöld-fehéreket. A Werder szerintünk nem gondolja komolyan a saját eredményeit, de megjegyeznénk azt is, hogy Tziolis góljához hasonlót utoljára a Mousebreaker nevű játékban lőttünk. Mindenképpen görög csapatot várunk a legjobb tizenhat közé. Bréma-Panathinaikosz 0-3 Obama-McCain 3-8

A Sporting Derlei révén letuszkolt egy dugót a Sahtyor torkán a 73. percben, és ezzel gyakorlatilag tovább is jutott. A statisztikát böngészve kiegyenlítettnek tűnhet a mérkőzés, de a játék képe alapján csak az volt a kérdés, hogy mikor fordítja a maga javára a mérkőzést a lisszaboni társaság. Sporting-Sahtyor 1-0
A Barcelona B egy a döntetlennel kiharcolta a továbbjutást, hiszen a két hete ötöt beszedő Constanzo most csak egyet kapott - méghozzá az órányi játék után Bojan helyére beálló Messi két perccel később szerezte meg a vezetést a Blaugranának - és ezt nyolccal a vége előtt, Derdiyok egy beadást dropból a léc alá zúzva egyenlítette ki. Most kivételesen nem rúgunk bele a Barcába, elég baj nekik Iniesta combsérülése. Barcelona-Basel 1-1

A D-csoportban papíron még bármi megtörténhet, de a két első akár már egy döntetlennel is a következő körben lehet, ugyanis az Anfield Roadon is egyenlő lett a végeredmény. A Maxi Rodríguez góljával az első félidőben vezetést szerző Atletico szervezettsége, és a hatalmas meló miatt, amit játékosai elvégeztek, győzelmet érdemelt volna, viszont a Liverpool hozzáállása és játéka miatt nem érdemelt volna vereséget. Az egy-egy így végül igazságosnak mondható eredmény, noha a Gerrard által a 94. percben kiharcolt büntetőt a Kop szájában mi is tutira befújjuk nem biztos, hogy megadtuk volna. Ettől függetlenül mindenképpen ki kell emelni a Liverpool kapitányának elképesztő higgadtságát, és örömmel nyugtázzuk, hogy újra a szezon elején látott ATMA gyűri a gyepet. Liverpool-Atletico 1-1
A kötöttmellényes Marseille bosszút állt az ítéletidő miatt katasztrófa sújtotta övezethez hasonló kikötővárosban az előző heti vereségért: Balázsékat egy hármassal küldte haza az Olympique. Zsuzsi egynullnál állt be, majd testközelből figyelhette a hazaiak második két gólját. Niang (2) és Koné egyébként szebbnél szebb találatokat szereztek, ezeket mi is szívesen néztük volna a Vélodrome valamelyik tócsájából. Az OM így beérte az Eindhovent, és eséllyel pályázik az UEFA-kupára. Olympique de Marseille-Philips SV 3-0 Obama-McCain 77-34

618 komment

Címkék: d összefoglaló bl

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr9750522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.11.06. 13:49:55

(Most viszont lelépek. Vannak most fontosabb dolgaim is, mint itt a kommentelés. Kicsit túlbuzogtam egy atomgyenge meccs miatt. Bocsánat, ha közben olykor bántó voltam. Legyetek jók!)

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.11.06. 13:50:53

Csöcsön.

A foci elsősorban nem a nézőkért van. Hanem a szurkolókért. Legalábbis remélem.

Mr.AT 2008.11.06. 13:51:31

Csöncsön, nos, én Juventus szurkolóként egyáltalán nem gondolom, hogy túlértékelem se Del Pierot, se a tegnapi sikert. A helyén kezelem mindkettőt.

Del Piero lassan 15 éve a kedvenc csapatom csapatkapitánya, ugyanennyi idő óta az egyik legsportszerűbb, legnagyszerűbb és legelegánsabban játszó játékos, akit láttam focipályán. Szívből drukkolok neki, s örülök minden góljának - ha ilyen objektíven és látványos és szép megoldások eredményei, akkor meg pláne.

A Juve tegnapi sikere pedig nekem, mint 3 éve meglehetősen szomorú sorsú Juve-drukkerként (nem kell ecsetelnem, hogy milyen érzés volt megélni, hogy az akkori, talán valaha volt legerősebb Juvét darabjaira szedték, majd lelökték a B-be, egyedüliként a teljes sáros mezőnyből) igenis minden pici kis siker öröm, aminek szívből örülök. Akkor is ha a Vicenza B ellen nyerünk barátságos meccsen egy kamu 11-essel, akkor meg pláne, ha BL-meccsen idegenben a Real ellen két ilyen szép góllal.

Egy szóval sem állítottam, s nem is hiszem, hogy olasz bajnokok vagy BL-győztesek leszünk, bár mint minden drukker a saját csapata kapcsán, nyilván titkon én is reménykedem ebben, minden objektív ellenérv dacára. Nem állítottam, hogy ezután 6:0-al küldjük haza mind a ManU-t, mind a Barcát, jöjjön bárki, verhetetlenek vagyunk. Pontosan látom a hibáinkat, a gyengeségeinket, s látom, hogy ezer javítanivaló van még mind a csapaton, mind a játékon. De most csak egyszerűen örülök, hogy nyert a csapatom, méghozzá egy igenis nemes ellenfél ellen, ahol mindig is dicsőség lesz győzni.

Count Adyn 2008.11.06. 13:52:27

Akkor ezt megbeszéltük^^

Dzsúd Horse 2008.11.06. 13:53:35

Mibe, hogy mindjárt visszajön Csöncsön :) Jobb ez mint a Barátok Közt :D

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.11.06. 13:55:56

még mielőtt ellaposodna és szalonudvariaskodásba fordulna a társalgás, megjegyezném, hogy kicsit hiányolom a Raul tegnapi színészkedései illetve Momo szabadrúgás előtti műesése feletti picsogást. :)

FIGHT, FIGHT! :)

rexford 2008.11.06. 14:13:13

"Grönlandon nemhogy virágok, de még labdarúgóbajnokság sincs." Olyan hely nincs a világon, ahol nincs focibajnokság.

en.wikipedia.org/wiki/Coca_Cola_GM

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.11.06. 14:14:51

Ha Te azt labdarúgásnak nevezed...;)

giacomo 2008.11.06. 14:19:39

"A Juventus vitathatatlanul Európa (és a világ) öt legnagyobb klubja között van. (Csöncsön, ki hinné.)

Nos, erről például szó sincs.


"ugyanakkor ez az egykori világklasszis (az olasz gólkirály) két éve lehúzott egy szezont a másodosztályban, mert a csapatát kizárták a serie a-ból. (benito)

Nyilván van az a pénz. Pedig rengeteg ajánlata lehetett.

"Lesz itt még sírás-rívás, mert elárulok egy titkot: a Juve minden ellenfelének a játékát szét fogja kúrni (bocs), de cserébe ők sem játszanak szépen.:) Legalábbis nem ez a cél. Az a cél, hogy a végén felnézzenek a táblára és örüljenek. A tegnapi tökéletes taktika is ezt szolgálta, ilyen egyszerű." (cdr)

Ha ezzel a játékkel BL-t vagy Serie A-t lehet majd nyerni, akkor valóban indokolt is lesz az a sírás.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.06. 14:23:45

ritkaság három ekkora okosság egy hsz-en belül, fel is terjesztelek rögvest a Torzonborz A Nagy Király (legeslegeslegnagyobb) Díjra.

kroos 2008.11.06. 14:26:00

az ugy van hogy,legeslegesokosabb"

giacomo 2008.11.06. 14:27:27

Pardon, leköteleztek (ha nekem szól valóban).

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.06. 14:30:33

"nem kell ecsetelnem, hogy milyen érzés volt megélni, hogy az akkori, talán valaha volt legerősebb Juvét darabjaira szedték, majd lelökték a B-be, egyedüliként a teljes sáros mezőnyből" - na mindjárt elsírom magam, talán a legsárosabb került a B-be, nem?

Mr.AT 2008.11.06. 14:32:41

Szerintem akkor kötelezzünk (kötözzünk?) le inkább, ha megint ilyen hozzászólásra akarnád ragadtatni magad... :-)

Komolyan azt gondolod, hogy Alex a pénzért maradt a Serie B-be száműzött Juvéban? :-)

Mr.AT 2008.11.06. 14:36:16

Popp, nekem az bökte a szemem, hogy mindenki más kényelmesen ellébecolt ilyen holmi kis pontlevonásokkal.
Az egyértelmű volt, hogy másodosztályba sok világsztár nem akar menni, ha Milánka, Lazioka és Romácska is szépen kézenfogva leballagott volna a Juvéval a B-be, kíváncsi vagyok, ott ki maradt volna - egy kis ponthátrány az ugyanakkor nem a világ.

Nem a büntetés jogosságát kérdőjelezem meg, hanem a roppant egyoldalú és részrehajló mivoltját. De ezen már tényleg felesleges rágódni, ami történt, megtörtént.

Hitchiker 2008.11.06. 14:39:33

giacomo márpedig egy lovag tényleg nem hagyja el soha a szíve hölgyét, bármi is történjen ;)

mellesleg szerintem grönlandon vannak virágok is foci mellett :D végülis valami miatt grönland lett a neve("greenland" mert amikor meglátták a hajósok kifogták az egyetlen füves rétet a szigeten :D)

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.06. 14:39:41

no, most parancsolok megálljt, mielőtt a calciopoliba is belemennénk!

giacomo 2008.11.06. 14:40:56

"Komolyan azt gondolod, hogy Alex a pénzért maradt a Serie B-be száműzött Juvéban?" (Mr.AT)

Nem (pontosabban fogalmam sincs). Viszont azt sem gondolom, hogy ráfizetett volna.

kroos 2008.11.06. 14:41:29

A 2005.-ös scudettot meg azért nem kaota meg senki mert ha annak a csapatnak kellett volna adni aki legelörébb végzett és nem csalt akkor a 16.Chievo kapta volna meg.

Dzsúd Horse 2008.11.06. 14:44:40

Teljesen rá vagytok kattanva a Juve meccsre :) Pedig volt más érdekes meccs is. Például a MU vagy Villareal akar csoportelső lenni, mert egyenlőre teljes erővel küzd mindegyik a második helyért. A Lyon köszönte szépen, és átvette a vezetést az F-ben. A Fiorentina meccséből pár percet láttam, de hogy lett az döntetlen ? :)

Dzsúd Horse 2008.11.06. 14:51:29

Most nézem a MU meccs adatait.
Shots (on Goal) 6(3) celtic 30(7) manu
Fouls 14 celtic 6 manu
Corner Kicks 4 celtic 13 manu
Time of Possession 26% celtic 74% manu

Na ez hogy lett döntetlen :)

heinrich · http://nst.blog.hu 2008.11.06. 14:53:10

Csak a pontosság véget :)

Torzonborz a nagy király!
Leges-leges-legnagyobb
A híre a környéken,
mint az arany úgy ragyog!

Torzonborz a nagy király,
leges-leges-okosabb!
Leg-leg-leg-legerősebb!
Leg-leg-leghatalmasabb!

Torzonborz a csupa leg!
Mindenből a leg-legebb!
Hogyha feláll egy székre,
feje veri az eget!

mickeyknox 2008.11.06. 14:57:26

off:
amikor grönlandot hajósok felfedezték, még valóban zöld sziget volt, csak utána az éghajlat lehűlt, és tiszta jégborította lett az egész. viszont a globális felmelegedés hatására nemsokára ismét zöld sziget lesz :)

kroos 2008.11.06. 14:57:43

heinrich, a tudatmodosito szerek egy idöután ártalmasak,:)

daneeka 2008.11.06. 14:59:03

"Hol van ez a Juventus a 96-ostól?..."
A 96-os Juve kiszopott a Realtól idegenben.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.06. 15:02:52

Éljen Csukás Pista bácsi: Süsü, Torzonborz, Pom-Pom, Picur, Mir-Mur és természetesen Orizatriznyák! Dvd-ket és labdát minden lurkó közé!

kroos 2008.11.06. 15:04:03

Én eddig 2 dologban értettem 100%-ig egyett .
1, forever kutya klubb létrehozása
2, nst himnussz torzonborz a nagy király:)

kroos 2008.11.06. 15:04:42

Én eddig 2 dologban értettem 100%-ig egyett .
1, forever kutya klubb létrehozása
2, nst himnussz torzonborz a nagy király:)

kroos 2008.11.06. 15:05:32

Én eddig 2 dologban értettem 100%-ig egyett .
1, forever kutya klubb létrehozása
2, nst himnussz torzonborz a nagy király:)

Hitchiker 2008.11.06. 15:15:53

mickeyknox igazad lehet ezt sajna nem tudtam de akkor is van ott minden ami kell: foci meg virágok :D
(aki a virágot szereti rossz ember nem lehet :D)

Hitchiker 2008.11.06. 15:28:07

mickeyknox igazad lehet ezt sajna nem tudtam de akkor is van ott minden ami kell: foci meg virágok :D
(aki a virágot szereti rossz ember nem lehet :D)

mickeyknox 2008.11.06. 15:30:50

vajon az eszkimók fociznak?

gibson 2008.11.06. 15:32:56

gyerekek, ha mostantól kezdve mindenki 3x küldi el a kommentjét, egy órán belül elérjük az ezres álomhatárt :)

Dzsúd Horse 2008.11.06. 15:33:05

Szeretitek nyomatékosítani a mondanivalótokat ? :)

kroos 2008.11.06. 15:34:31

bocsánat.én 1szer küldtem mindig.nem tudom mi van.

mickeyknox 2008.11.06. 15:34:35

akkor kezdjünk el olyan értelmetlen dolgokról vitázni, hogy melyik nemzet bajnoksága a legerősebb! (vagy már el is kezdtük...)

Dzsúd Horse 2008.11.06. 15:37:06

Erről kár vitázni, eredmények a mérvadóak (nem kommentelők kis szubjektív véleménye), és az az angolok felé billen.

ASRM 2008.11.06. 15:37:32

"nem kell ecsetelnem, hogy milyen érzés volt megélni, hogy az akkori, talán valaha volt legerősebb Juvét darabjaira szedték, majd lelökték a B-be, egyedüliként a teljes sáros mezőnyből"
csodálkozom, hogy Kroos nem dobott még fel min. három felállást, kezdve a 20-as évektől, ennek cáfolatáként

"Hol van ez a Juventus a 96-ostól?..."
A 96-os Juve az, amelyik szétdoppingolta magát, ugye? (:))
Már rég meg akaratm kérdezni a Juvésektől, de ha már ide terelődött a szó: egyrészt, az hogy volt, hogy mindenkint felmentettek abban az ügyben, egyedül a csapat orvosát (Agricola?)meszelték el - persze később őt is felmentették - nyilván senki más nem tudott a egészről, magánjellegű orvosi kísérlet volt, mármint az, ami nem is volt a másodfokú szerint.
Na de a lényeg, hogy akkor ugye megnyugohatunk, hogy nem is volt semmilyen dopping akkoriban a Juvénél?(:))

kroos 2008.11.06. 15:43:59

Zoff Gentile Scirea Brio Cabrini Boniek Tardelli Bonini Bettega Platini Rossi

Tacconi Caricola Scirea Brio Favero Laudrup M. Manfredonia Bonini Mauro Platini Serena

Peruzzi Galia Kohler Carrera Torricelli Di Canio Conte Baggio D. Moeller Baggio R. Vialli CSAK A KEDVEDÉRT asrm.

Hitchiker 2008.11.06. 15:46:02

mickeyknox igazad lehet ezt sajna nem tudtam de akkor is van ott minden ami kell: foci meg virágok :D
(aki a virágot szereti rossz ember nem lehet :D)

mickeyknox 2008.11.06. 15:47:16

pista:
vicc volt ám...

Dzsúd Horse 2008.11.06. 15:49:20

Hitchiker tudjuk :) Floodoló bot-e vagy ? :D

Dzsúd Horse 2008.11.06. 15:51:07

mickeyknox
tudom, csak ha ilyenek felvetsz, Csöncsön rákap és estig erről fog beszélni :) gondoltam tisztázom a kérdést :))

kroos 2008.11.06. 16:00:07

Csöncsön amugy jó srác és mindig viszonylag konszolidáltan kommentel,csak ma van kicsit szétcsuszva.

kroos 2008.11.06. 16:07:27

Rizla amugy jó srác és mindig igy kommentel de ma valahogy különösen szét van csuszva.

Dzsúd Horse 2008.11.06. 16:17:04

bedobásnál nincs les, ezt használta ki

Melyikük Cartman ? Gondolom rizla.
Melyikük Kyle ? Gondolom Csöncsön.
De ki Bart ? ...

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.06. 16:44:16

ASRM, nekem nincs illúzióm az élsport és a dopping kapcsolatát illetően, ha csak a focit nézzük ott volt ez az említett Juve bukás, de az később bukott ki nem '96-ban, Cannavaroról volt kép tűvel a vénájában. Aztán emlékszem egy Emanuel Petit nyilatkozatra a kilencvenes évek végéről, hogy ezt a tempót már nem bírhatják a focisták szerek nélkül.

Majd közelebb az időben, ott volt Fuentes doktor listája, amely alapján bukott a fél kerékpáros cirkusz, de állítólag a fél La Liga és egy halom teniszező is rajta volt a doki páciensei között. Aztán hogy házunk tája előtt is söprögessünk, volt egy érdekes Pizarro nyilatkozat tavaly. Tehát PL-ről, a La Ligáról és a Serie A-ról is esett szó.

Egyébként amiket manapság használnak, azok komoly laborokban kidolgozott szerek, amelyeket kimutatni sem lehet, de szerintem azért az ártalmait is próbálják csökkenteni a dokik.

Nagy az álszentség ezzel a dologgal kapcsolatban, amikor kiderül valami egy sportolóról, ő lesz a világ gecije, de persze szerintem nyakig benne vannak ebben a klubok -nemcsak a Juve-, a szponzorok, és a szövetségek is. Az utóbbiak viszont mindig mossák kezeiket ha valami kiderül.

A Juve cucc azért maradt annyiban szerintem, mert úgy borulhatott volna az egész bili. Ha a többi klubnál nem folynának hasonló dolgok, akkor kiverték volna a balhét az eltussolás miatt, de senki nem tette. Ez van, ez egy ilyen világ, de azért szeressük a focit.

On.

daneeka 2008.11.06. 16:52:45

Doppingbotrány, bundabotrány, mindig lesz valaki, akinek savanyú a szőlő. A pályán kell nyerni, nem az asztalnál.

ASRM 2008.11.06. 16:54:27

Persze, lehet az általánosságok szintjén is maradni, de szerintem ha volt konkrét ügy, konkrét bírósági tárgyalással, évekig tartó vizsgálattal, akkor az megér néhány szót. Aztán persze jöhet a többi sztori is felőlem.

ASRM 2008.11.06. 17:04:11

daneeka, köszi, akkor meg is nyugodtam

mickeyknox 2008.11.06. 17:08:48

pista,
.... és akkor meglesz az 1000 komment! :DDD

calcio_di_rigore 2008.11.06. 17:13:16

"ott volt ez az említett Juve bukás, de az később bukott ki nem '96-ban, Cannavaroról volt kép tűvel a vénájában."

Persze az is a Juvéra hullott vissza, pedig az említett videón még Parma játékos volt Cannavaro. Érdekes módon pont a 04-05-ös Milan-Juve versenyfutás véghajrájában került elő a videó, amikor Cannavaro már Juvés volt.

A "Juve cucc" bíróság előtt volt, csak aztán kiderült hogy semmi olyat nem használtak, ami abban az időben rajta volt a doppinglistán. Ettől persze még később rákerülhetett, de nyilvánvaló volt, hogy ezért nem lehet büntetni.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.06. 17:17:20

Calcio és erről van itten szó mindig olyanokat használnak, ami még nincs rajta a listán. De ma már ha vér hemotokryn - vagy milyen - szintje bizonyos érték fölött van, akkor eltilthatják a tagot.

mickeyknox 2008.11.06. 17:20:44

akkor már egy jót nem is túrázhatnak a hegyekben... valamint a cigit is le kell tenni :D

giacinto 2008.11.06. 17:22:03

az orvos mégis kapott vmi büntetést (börtön), gondolom azért nem ok nélkül osztogatnak ilyesmit.

calcio_di_rigore 2008.11.06. 17:22:44

Agricola ma is a Juve orvosa, milyen börtönről beszélsz?:)

ASRM 2008.11.06. 17:26:52

c_d_r, ennek az esetnek üggyé (trágyadombbá) érése még a kilencvenes évek végén kezdődött, bizonyos Zeman nyilatkozata nyomán, ha jól tévedek.
Az meg szerintem durva leegyszerűsítés, hogy mindenhol ez folyik, nem is érdemes foglalkozni vele. Zidane pl. azt mondta a tárgyaláson, hogy se előtte Franciaországban, se utána Spanyolországban nem szedett ennyi (persze nem tiltott) szert.

ASRM 2008.11.06. 17:27:52

Másodfokon felmentették a dokit.

giacinto 2008.11.06. 17:30:49

A torinói ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte abban a doppingperben, amely a Juventus labdarúgócsapatának vezető orvosa, Riccardo Agricola, továbbá Antonio Giraudo klubmenedzser ellen folyik.

Agricolára három év két hónap, Giraudóra pedig két év egy hónap szabadságvesztés várhat.

A vizsgálat szerint a vádlottak 1994 júliusa és 1998 szeptembere között rendszeresen tiltott teljesítményfokozó szerrel - köztük EPO-val - látták el a játékosokat, hogy meggyorsítsák gyógyulásukat, és növeljék teherbírásukat.

A 2002 januárja óta tartó perben várhatóan az év végén hirdetnek ítéletet.

giacinto 2008.11.06. 17:34:00

November 16-án egy olasz bíróság 22 hónap börtönbüntetésre, valamint 2000 euró pénzbírságra ítélte Riccardo Agricolát, aki a vád szerint 1994 júliusa és 1998 szeptembere között rendszeresen tiltott teljesítményfokozó szerekkel - köztük EPO-val - látta el a játékosokat. A fellebbezés miatt viszont az orvos azóta is az egyesület alkalmazásában áll.
A per másik gyanúsítottját, Antonio Giraudo klubmenedzsert felmentették, ám a torinói ügyészség ezúttal már kétéves szabadságvesztést kér rá.
David Howman, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója tavaly botrányosnak tartotta a felmentő ítéletet, mondván: senki sem hiheti, hogy egy kluborvos minden szert egymaga rendelt meg. Dick Pound WADA-elnök még tovább ment, szerinte a másodfokú elmarasztaló döntés esetén visszamenőleg el kellene venni a Juventus trófeáit.
A botrányt 1998-ban Zdenek Zeman, a Roma akkori szakvezetője robbantotta ki, aki egy magazinban olyan sztárokat vádolt meg tiltott szerek használatával, mint Alessandro Del Piero, Gianluca Vialli, Zinedine Zidane és Roberto Baggio. Érdekesség, hogy a 28-szoros olasz bajnok az említett időszak alatt háromszor végzett az élen a Serie A-ban, és egyszer (1996) elhódította a Bajnokok Ligája trófeáját is.

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.06. 17:37:38

Pedig akkoriban boldog-boldogtalan nyomta az EPO-t, még hobbi sportolók is.

giacinto 2008.11.06. 17:43:05

egyébként visszatérve arra hogy delpiero miért nem hagyta el a juvét, nem igazán tudnám elképzelni más csapatba. tessék, vajon hova mehetett volna?

popp · http://koncertblog.com/ 2008.11.06. 17:57:11

Egyébként az akkor Real alkalmazásában lévő Zidane mit nyilatkozott volna. Ha meg figyeled, ha napvilgra kerül dopping eset, a sportoló először mindig tagad, mit tehetne? Fuentes listáján meg akadtak Real játékosok is.

Nem mondom, hogy nem kell az ilyen ügyeket, de az tutti, hogy '94 és '98 között az EPO még nem volt dopping listán.

Strigo 2008.11.06. 17:57:13

"Most nézem a MU meccs adatait...Na ez hogy lett döntetlen :)"

Ha teheted, nézd meg felvételről a meccset. A Celtic egy szép gólt szerzett az elején, aztán olyan sündisznóállásba vonultak, amilyet én még nem láttam. Főleg a második félidő volt nagyon egyoldalú, 7 skót védekezett vonalban a 16-os előtt. Tízpercekig nem jöttek ki a térfelükről, vagy labdához sem értek percekig, de mindenbe belevetődtek, közbenyúltak, szereltek, egymást fanatizálták. És a közönség is fantasztikus volt, tévén keresztül is átjött a hangulat. Bár a játék képe alapján leginkább hat kapott gólt érdemeltek volna, United-drukkerként is azt mondom, hogy rászolgáltak erre az egy pontra.

calcio_di_rigore 2008.11.06. 17:57:43

" popp 2008.11.06. 17:37:38
Pedig akkoriban boldog-boldogtalan nyomta az EPO-t, még hobbi sportolók is. "


Mivel ha jól tudom nem volt ismeretlen szer, és nem volt tiltva sem (akárcsak a kreatin). Persze ahogy betiltották, megindulhatott a hőbörgés. A Juvét azzal gyanúsították, hogy a sérült játékosok kaptak, megkönnyítve a felépülésüket.
Amúgy Inter játékos is bukott le (Kallon), néhány milanista simán megtagadta a vérvételt, nem is beszélve a Parma házivideójáról...

_alerob 2008.11.06. 18:03:31

Leakarta igazolni a Mu és a Milan is régebben. Legalábbis felmerültek, és most csak ennyi jut az eszembe. Egyébként semmi esélye se lett volna elvinni senkinek, gondolom ezért nem is lett ebből nagy téma. Attól h Giacanto lehet erekciód van arra, hogy mindenbe belekötsz, ami a Juvéval kapcsolatos, de attól még elég idegesitő. Mellesleg mostmár tényleg, aki fikázza Del Pierot vagy a Juventust, magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.

_alerob 2008.11.06. 18:05:16

kicsit szarul fejeztem ki magam :D

rexford 2008.11.06. 18:26:57

Visszatértek a régi szép idők: nyer a Juve, hörög a nép.

BruceWayne 2008.11.06. 18:35:58


"Szeretném látni az összes kommentet! (590)"

na ezt hogy a faszba sikerült összehozni???

grat, szerintem rekord

::Janek:: 2008.11.06. 18:37:02

ha valakinek hiányzik egy BL-post nyugodtan szemezgessen:

eurofoci.blog.hu/2008/11/06/bajnokok_ligaja_4_fordulo_italiai_nagy_sandor_hoditasai

vitatkozni kommentek formájában lehet/kell:)

rexford 2008.11.06. 18:37:35

Nera: úgy, hogy az "olasz középcsapat" Juve oda-vissza elkente a nagy Real száját.

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.06. 18:42:57

rekord bizony.

ugyanakkor a kommunikációs fekete lyuk, mely jómagam és pöte között keletkezett, megakadályozta, hogy megszülessen a poszt, ezért elnézést kérünk.

pöte mindenkit meghív egy sörre.
a világon, persze.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.11.06. 19:39:51

CELTIC-MU

Azért lett ilyen a statisztika, mert a Celtic a meccs elején vezetést szerzett, és utána jobbára védekeztek, a MU meg átütő erő nélkül támadott, és a végén tudott begyötörni egyet.

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.11.06. 20:00:43

mivel donnelly postafiókját oly kevés komment terhelte eddig, így megpróbáltunk ezen változatni.
ezért nem volt újabb poszt;)

tényleg bocsi, legközelebb a "ki írja a BL-t?" kérdésre "én igen" vagy "én nem" válasz csak az elfogadható.

a sör áll, főleg az arab országok lakóinak 5 év alatt.
p.

Hitchiker 2008.11.06. 20:01:21

Pesszimista Pista 2008.11.06. 15:49:20
Hitchiker tudjuk :) Floodoló bot-e vagy ? :D

bocsi csak amikor oldalt frissítettem valszeg a firefox valamiért elküldte a kommentemet mindig de én sem tudom miért
ez van bocsi

crouchy 2008.11.06. 20:55:37

rexford Nauruban tényleg nincs.

Klárensz 2008.11.06. 21:16:45

A Milan 3 csatárral játszik :o

BruceWayne 2008.11.06. 21:21:08

hazudsz. olyan nincs.

öreg johnson 2008.11.06. 21:56:23

hát, ancelotti nagyon kisérletezgetős kedvében van, ez a 3 csatáros felállás tényleg érdekes.
mindenesetre eddig hatástalan, scheva még mindig mélyen tudása alatt teljesít, pato ügyes, de önző, pippo súlytalan eddig.
viszont ez az antonini egész fasza, jó lehet zambrotta
alternatívájaként.

Klárensz 2008.11.06. 22:00:26

3 csatáros játéknál különösen gáz, hogy a legjobb Milan lövés Gattuso nevéhez fűződik

mellesleg a Braga edzője maga Thufir Hawat

Strigo 2008.11.06. 22:22:21

"Azért lett ilyen a statisztika, mert a Celtic a meccs elején vezetést szerzett, és utána jobbára védekeztek, a MU meg átütő erő nélkül támadott, és a végén tudott begyötörni egyet."

Tudom, hogy Skócia virágai, meg Liverpool, de ez egyszerűen nem igaz. A Celtic a második félidőben csak védekezett, 10 mezőnyjátékosuk volt a saját kapujuktól 30 méterre, a gólvonalról legalább háromszor tisztáztak, és a tucatnyi szöglet sem eltévedt hazagurításokból jött össze. Átütő erő meg benne volt a gól előtti Ronaldo-lövésben, majdnem átütötte Borac kezét :)

öreg johnson 2008.11.06. 22:30:49

dinnye behozatalával gyengült a milan, szerencséjükre seedorf ellensúlyozza ezt.
szar meccs, és a braga sokkal veszélyesebb a kapura.

öreg johnson 2008.11.06. 22:38:55

nna,ezért mégiscsak érdemes volt behozni a nesquik nyuszit:D

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.11.06. 22:43:41

Strigo,
én ugyanezt mondtam, csak elfogult szemüvegen keresztül;)
Az átütő erő egyébként Borucban van már egy ideje:P

Szóval a lényeg az, hogy a Celtic vezetést szerzett, aztán meg bekkelt, ezért lett ilyen a stat.

Strigo 2008.11.06. 23:00:43

Egyébként írtam is párszáz kommenttel feljebb, hogy ennek ellenére megérdemelték az egy pontot, mert nagyszerűen küzdöttek, és a közönségük is fantasztikus volt. Azért Strachan meccs utáni nyilatkozata megmosolyogtató, hogy "felszabadultan játszottunk". Végül is, sokszor felszabadítottak.

BruceWayne 2008.11.06. 23:12:01

sok értelme van 3 csatárral felállni ha mögöttük 3 védekező középpályás kezd :-)

North15 2008.11.06. 23:14:34

Azért mert 3 csatár volt a pályán, ez még nem volt 3 csatáros játék. A Milan ugyanazt játszotta, mint a hétvégi bajnokin, csak más emberekkel.
Ronaldinho kegyetlenül bevarrta a végén, érdemes megnézni.

nakamura · http://mozimocsok.blog.hu/ 2008.11.06. 23:15:36

ilyenkor csak egy villantásra lehet számítani.

Hispan07 2008.11.06. 23:44:55

Dinnye-Dinnye-Dinnyeeeeeee, éjáéjáóóóóóóóó :)

öreg johnson 2008.11.07. 00:11:41

north15: azért ne mondd nekem azt, hogy a pato-inzaghi-scheva trió ugyanaz, mint a nesquik nyuszi-boriello-kaka 3as!
3 vérbeli csatár volt a pályán a 64. percig, max észlelhető volt, hogy pato és scheva kicsit szélre lettek kitolva, és ezen a meccsen csak az ukrán lépett néha vissza labdáért (ami ugye az eredeti felállásuknál dinnye és kaka feladata).
amúgy nera-nal a pont, ennek a hadrendnek így semmi értelme nem volt, bezzeg ahogy seedorf beállt, egyből lett összeköttetés a kp és a csatársor között.

mickeyknox 2008.11.07. 09:06:51

hijnye, 'dinho mekkora gólt lőtt, most néztem meg... nem az első meccset eldöntő gólja ez már a milanban. jó lenne, ha megint elkapná a fonalat!

North15 2008.11.07. 09:53:52

"azért ne mondd nekem azt, hogy a pato-inzaghi-scheva trió ugyanaz, mint a nesquik nyuszi-boriello-kaka 3as!"
Dehogynem. Minőségben persze meg sem közelítik, hiszen valóban 3 vérbeli csatárról van szó, akik nem tudják teljes mértékben ellátni az irányító feladatot is, de ettől függelenül ugyanazzal a hadrenddel léptek pályára, mint a Napoli ellen. Pato Ronaldinho helyén, Sheva Kakáén. Így volt leosztva a két brazil is: egyik bal, másik jobb, plusz kaká visszalépegetett, hogy Roni mit csinált, az jó kérdés.:)
Ugyanez le volt osztva a többiekre is: Pippo-Borriello, Emerson-Seedorf, Flamini-Ambrosini, Antonini-Zambrotta, Senderos-Bonera, Kaladze-Favalli, Dida-Abbiati helyett.

Azzal viszont maximálisan egyetértek, hogy ilyen formában nem volt sok értelme pályára lépni. Mondjuk az elején 5 perc alatt majdnem bedarálták a portugálokat, de aztán nagyon leült a meccs. Csak egy-két villanás itt is ott is.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.11.07. 11:24:09

Strigo,
Brown pl. azért csinált olyan dolgokat, amikre nem vállalkozik egy bajnokin (és jól is játszott) - szerintem így értette:)

fortune hai 2012.11.08. 17:59:18

most kicsit szorosabban nyert Obama. a Poolt pedig elég gyengén helyettesíti a City.

madbalee 2012.11.16. 17:01:17

@fortune hai: Az nem kifejezes, hogy gyengen. De inkabb Mancini aki gyenge Benitezhez kepest:)
süti beállítások módosítása