Rendben, kicsit fellengzősen hangzik a tétel, mégis rámegyünk a bizonyításra. A jó öreg Bundást mindig is inkább a keletnémet kelkáposzta szag lengte körbe, mintsem a hanyatló nyugat progresszív ideái. Mind a játék felépítésében, mint a klubmodellek terén dogmatikus ragaszkodást tapasztaltunk az alapokhoz: a tekintélyelvű hierarchiához és az ódon játékfelfogáshoz. Az elmúlt években viszont gyökeres és sosem látott változásokra lettünk figyelmesek. A változás mibenlétét könnyű felismerni, ha vetünk egy pillantást a táblázat első felének edzői gárdájára.

Labdarúgó szövetséget nem divat fényezni, de minimum példaértékű, egyúttal lenyűgöző, ahogy a DFB gyorsreagálású erői kezelték a kialakult válsághelyzetet. Gyors áttekintés.

1990 – Beckenbauer utódjaként színre lép Hans-Hubert Vogts, azaz Berti, a terrier. Mondják, a kutya-gazda reláció elég sajátos, a közösen eltöltött idő hasonszőrűvé formálja a feleket – igazságot kell adnunk.

A 92-es EB-n (még csak nyolc csapat vett részt) brusztos csoport után, az utolsó pillanatban legyűrik a svédeket, de a döntőben a dánok futnak be. Az amerikai VB-n a legjobb nyolc között Máris szomszéd (aka Lecskov) pompás fejese után mehetnek haza Effe után, de a 96-os EB-n, a pályája vége felé megint csúcsra ér egy generáció, bár ez igencsak terrieresre sikeredik: az utolsó négy meccsükből mindössze a horvátok elleni negyeddöntőt tudták megnyerni kilencven perc alatt (vs. Olaszország 0-0, Anglia 1-1, Csehország 1-1). Azért adjuk meg, az elődöntő minden idők egyik legjobb meccse volt. Két évvel később, a francia VB-n sima hármas a horvátoktól, ami Vogts és egy generáció végét is jelentette.

Klubszinten is mélyponton volt a Bundesliga, 1999-ben nem volt csapat az UEFA legjobb 16-ban sem, egy évvel később mindössze a Werder érte meg a negyeddöntőt. (a Bayernt most hagyjuk ki, a DFB szempontjából nem volt meghatározó a szereplésük)

Az új válogatott felépítése Erich Ribbeck feladata lett volna, ám a kétezres EB-n sikerült a tökutolsó helyet megcsípni egy valóban kemény, de nem megoldhatatlan csoportban - országos égés a javából. Mivel ez idő tájt Daum éppen kétpofára küldte a kokaint, a szövetség végül Völlert nevezte ki megváltónak. Ez aztán minden volt, csak nem valami poroszos húzás, lévén Rudinak sem képesítése, sem tapasztalata nem volt.

Igaz, Völler mindig is roppant népszerű volt Németországban, ami hatványozódott a Vogts-Ribbeck néputálat tükrében. Kicsit erős azt mondani, hogy kinevezése hasonlított Beckenbauer esetéhez, de hát mégiscsak igen, ráadásul mindketten ezüstöt csíptek az első VB alkalmával. A portugál EB-n aztán ő is bemutatott egy csoportkörös buktát, ami lemondásra késztette.

A DFB ettől megint nem rosált be, és egy másik, tapasztalat és papírok nélküli suhancot, azaz Klinsit jelölte a padra (tegyük hozzá: miután Hitzfeld és Rehhagel is elhajtotta őket. De akkor is).

Klinsi aztán tényleg felkavarta a langyos vizet (kvázi bele is hugyozott), átalakította mind a keretet, mind a csapatot körülvevő stábot (érkezett Bierhoff és Löw), új posztokat kreált, régi hagyományokba törölte lábát, és végül bronzig jutott a Konföderációs Kupán és a VB-n is. Munkája elismeréseként állami kitüntetést vehetett át (Bundesverdienstkreuz).
Ennél is nagyobb érdemeként tartják azonban számon, hogy visszahozta a nemzeti öntudatot, büszkeséget a válogatottba. Azt hihetnénk, a német válogatottnál sosem volt ezzel probléma, de ehhez hasonló alkalom utoljára akkor volt, mikor Toni Schumacher az elveszített mexikói döntő utáni hazatéréskor százezer ember előtt kimondta: büszke vagyok arra, hogy német vagyok.

A VB-t követően Jürgen nem akart maradni, családi okokat emlegetett, bár sokkal inkább azt gondolnánk, éppen az amerikai és angol válogatott, az LA Galaxy, a Chelsea, a Tottenham és a Liverpool ajánlataival volt elfoglalva, hogy végül a Münchenben kössön ki. A csapatot így Löw vette át, követve az elíndított trendet.

A fiatal, új szemléletet meghonosító edzők sikerei a Bundesligára, a klubelnökökre is komoly hatást gyakoroltak. Ha megnézzük a táblázat első felét, vannak itt hollandok, két svejci (a marha nagy kitárulkozás azért csak két szomszédos országig jutott, de ez sem kis dolog erra), Klopp, Labbadia és Rangnick képviselik az új hullámot, és ez még akkor is igaz, ha Ralf Rangnick egy tízessel idősebb a többieknél. Viszont rajta röhögtek legelőször, amikor tudományos alapokra kezdte helyezni a labdarúgást, görnyedt a statisztikák felett, tologatta a mágnest veszettül, és elemzések garmadájával állt elő. Kelet-Európa? Yugoszlávia? Egyedül Bojan Prasnikar maradt.

Történik mindez abban a Bundesligában, ahol minden újítást kétkedve fogadnak, ahol olyan edzők ülnek a padon, akiknek egyedül több Bundesliga tapasztalatuk van (Funkel, Magath vagy Daum), mint a top 8 edzőinek összesen. A megújulás szempontjából még Magath is fontos, hiszen ahogy már korábban is többször volt róla szó, szinte példa nélküli, hogy valaki tejhatalmat kapjon a klubnál, hacsak nem kanyarodunk vissza az Udo Lattek, Zlatko "Čik" Čajkovski, Branko Zebec fémjelezte időkig, de most másról van szó, az akkori vonalasság, most újításnak minősül a háttérben lévő okok miatt.

Velük együtt pedig a Bundesliga is változik. Úgy, ahogy ez Angliában is történt, itt viszont nem a külföldi sztárok, milliós vételek formálták az arculatot, hanem a belső megújulás, önnön hibáik és korlátaik felismerése, az utánpótlásképzés újra-felfedezése (és egyben szigorú szabályozása) - nem is akkora képzavarral a Bundesliga újrapozícionálása.

Innen nézve ez talán nem tűnik akkora dolognak, de Németországban létező kifejezés a felelősségvállalás. A DFB mégis felismerte, hogy csak a szokásjog, a hagyományok félresöprésével érhető el a fejlődés, ez a felelős magatartás, miközben felvállalták az ezzel járó személyes felelősséget és kockázatot is. Először nemcsak dumáltak, hanem szabályozták az utánpótlást, szigorú (és egységes) feltételekhez kötöték a klublicenszek kiadását, stratégiai tervekben és nem tűzoltásban gondolkodtak, végül megnézték az európai labdarúgás irányát és ahhoz kerestek megfelelő embert, röviden képesek voltak egynél tovább is látni, és a döntéseiket következetesen felvállalni, végigvinni.

Idén kinevezett edzők

Bruno Labbadia
Kinevezését - pontosabban Skibbe kirúgását - némi értetlenséggel fogadtuk, hiszen oké, hogy játékosként szinte teljes körű Bundesliga 1-2 tapasztalata van (egyedül ő szerzett mindkét osztályban legalább száz gólt), de a Darmstadt és az örökös majdnem feljutó Greuther Fürth referenciái nem tűntek túl veretesnek.

Nulla Bundesliga tapasztalatát nagyban segítheti, hogy a Leverkusen utánpótlás fronton Európa legjobbjai között van (Adler, Naki, Sukuta-Pasu, Risse), tíz főállású alkalmazott mellett hatvan részmunkaidős kolléga van az U szekciónál… Persze Patrick Helmes leigazolása is idegnyugtató volt, aki Kevin Kurányi válogatottból történő kiebrudalása után már nemzetközileg is jelentős szerephez juthat.

Eközben az őskövületnek számító, tízvédős rendszerben alkotó Funkel a kirúgás szélén imbolyog. E. Frankfurt – Leverkusen 0-2

Martin Jol
A szintén nulla tapasztalattal bíró Jol lehet az első, aki a legendás Ernst Happel után először maradhat négy évnél tovább a Hamburgnál. Ehhez természetesen a salátástálon keresztül vezet(het) az út, utoljára erre 25 éve volt példa. A német-holland-angol futball tapasztalataival bíró Jol nem feltétlen a rendszerben, hanem a mentalitás megváltoztatásában alkot eddig nagyot, mégpedig anélkül, hogy elárasztotta volna hollandokkal az öltözőt – persze voltak már eddig is jó páran: Mathijsen, de Jong, Castelen és a nemszépemlékű van der Vaart. Hamburg – Schalke 1-1

Fred Rutten
Nulla tapasztalat itt is kipipálva. Ha Jolra igaz, hogy egy nagy elődnek kell megfelelni, akkor Ruttenre duplán, hiszen a Schalke rettentő tempóban fogyasztja az edzőket, ők nem a Szent Grált, hanem valamiféle Stevens klónt hajszolnak reménytelenül.

De amíg Huub az eindhoveni (Rutten korábbi munkaadója) támadókat heréli éppen, addig ő Hamburgban is győzelemre próbált játszani, bár a szabadrúgás-fejes-gól kombón egyelőre nem tudott alapjaiban változtatni.

Jürgen Klopp
Egy másik élő példa, hogy egy TV szakkommentátornál (ZDF) nem alapvető követelmény a tájékozatlanság és a nagystílű ködösítés. Egy évtizede még BL nyert a klub, 2002-ben bajnokságot, aztán reménytelenül fejre álltak (3., 6., 7., 7., 9., 13. helyezés).

Most a nyolcadik helyet stoppolja a BVB, ami nagyjából megfelel az elmúlt 37 szezon átlagának (hetedik hely), de eddig mindössze egy vereség a szákban (mondjuk az nem éppen méreten aluli) a játék, és elsősorban a mentalitás fényévekre van az elmúlt évek gyalázatától. Mindazonáltal, Weidenfeller hipnotikus erejétől ő sem tud elszakadni, megint buktak miatta két pontot egy színvonalában nem egetrengető, mégis hamisítatlan, überizgalmas Bundesliga meccsen.

Az, hogy a Bréma egyszerűen képtelen védekezni unalomig ismert, csak a látványos támadójáték porfelhőjében valahogy elvész Schaaf felelőssége az ügyben…
Werder Bremen – B. Dortmund 3-3

És persze Klinsi
zárja a nullások sorát, akit mostanában egyre gyakrabban hasonlítanak Kevin Keeganhez. Mindkettő pazar csatár, sikeres német-angol földön egyaránt, és gőzük sincs a taktikához. Keegan rútul bele is bukott ebbe, miután az angol szövetség nem engedte, hogy Arthur Cox legyen a segítője a válogatottnál – végül statisztikailag minden idők legszarabb angol szövetségi kapitánya vált belőle (38, 9%).

Akinek eddig voltak kétségei, hogy Jürgen nem egy taktikai zseni, és hogy vajon mennyi szerepe volt Löwnek a válogatott sikereiben, azok elégedetten döngethetik mellüket: mi megmondtuk. Ettől függetlenül egyelőre kár lenni leírni Klinsit, mert egyéb adottságai miatt mégis sikeres edző válhat belőle klubszinten is, és a német futballra gyakorolt hatását se vitassuk el.

Mi is elővesszük a ’Bayern-Dusel’ mantrát, mely a München azon képességét takarja, hogy erősen közepes játékkal is bezúzzák a győztes gólt az utolsó percben. Hoenessnek fel is robbant a feje – először az örömtől a 86. percben, majd a lefújás után, mikor a riporter ezt a kérdéskört firtatta, mégis Klinsinek lehet döntő szerepe a jelenség felújításában.

Sokan már tudni vélték: ha nincs meg a KSC elleni meccs, Jürgen repül. Hivatalosan erről szó sincs, sőt, ha előkapjuk a múltat, azt látjuk, hogy 1965 óta mindössze 16 edzőt rúgtak ki Münchenben, tehát nem szokásuk kapkodni.

Magunk részéről azért tudnánk némileg paradox módon örülni Klinsmann sikereinek, mert leghangosabb kritikusai pont azok a kockafejű őskonzervek, akik csak lehúzzák a futball természetes evolúcióját – egyben a Bundesligát, így nem lenne szerencsés, ha a kirakatban zajló megújulás mondana csődöt. Karlsruher SC – Bayern 0-1

Ralf Rangnick
Hál Istennek, a másik renitens egyelőre oktatófilmet vetít a komplett ligának, hovatovább a teljes német labdarúgó társadalomnak. Nem győzzük eleget hangsúlyozni: máshol lesajnált, fakóban gürcölő nímandokat hozott a klubhoz (persze tehetségesek voltak azok az értő szemeknek), és egy hihetetlen egységes szerkezetet kialakítva (mármint a csapatrészek egységesen követik egymás mozgását) tarolnak a bajnokságban, most például annak a Hannovernek rúgtak egy ötöst, amely jelenleg a leghosszabb hazai veretlenségi sorozattal büszkélkedhetett. Ibisevic már kilencnél jár, de az ő történetét majd külön posztban firtatjuk.

Azok az ostoba kontárok, akik €18,99 Hoffenheim néven írnak róluk (TSG 1899 Hoffenheim), végre felfedezhetnék, hogy ez a klub nemcsak szimpatikus és roppant szórakoztató, de egyben univerzális modell is lehetne a többiek számára, hiszen semmi, a világon semmi olyat nem tettek, ami más csapatnak ne állt volna módjában.  
 
Huszti ezúttal két gólpasszal bizonyította, messze ő a klub legértékesebb játékosa, vétek lenne a következő szezont is itt töltenie. Hannover – Hoffenheim 2-5

Armin Veh és Lucien Favre
Nekik ugyan már akad Bundesliga tapasztalatuk, de Veh gyakorlatilag első évében bajnok lett egy Stuttgarttal, most pedig Favre hozza negyedik helyen a Herthát, és ez még akkor is figyelemrre méltó, ha relatív könnyű sorsolásuk volt eddig. Ellenben a derbiket némi mázlival, de lehozták (VfB, Leverkusen) és a Wolfsburgtól sem kaptak ki. Hertha – Stuttgart 2-1
 
Az ellenpélda
Meglátjuk, igazunk lesz-e, de Hans Meyer kinevezése csapnivaló gondolatnak látszik. Ő is a régi rezsim oszlopos tagja, csehszlovák születés, NDK nevelés – igaz, rengeteg alkalma volt már kiesés ellen küzdeni. Szintén nem vagyunk nagy hívei a korábbi klubjukhoz messiásként visszatérő edzőknek. Viszont érdekes lesz, hogyan tudnak együtt dolgozni a segítőjévé lett Christian Ziegével, aki eddig szimpla sportigazgatóként fungált, tán róla is kiderül, beáll a Völler-Klinsi-Löw-Kirsten-Labbadia sorba. Bochum - M'gladbach 2-2

Wolfsburg – Arminia 4-1
Fű alól keveredett elő a Magath, hogy az elképesztően szoros középmezőny tetején találjuk őket, Misimovic végre csinált valami kézzel foghatót.

Van sajnálatos eset is a klubnál, elhunyt Grafite édesapja, Magath pedig tanújelét adta, hogy ő is csak emberből van – saját jogkörében azonnali és meghatározatlan idejű szabadságra engedte legfontosabb csatárát.

1. FC Köln - FC Energie 1-0
Olcsó lenne azon poénkodni, hogy a lassan öreg harcos szerepkörre érő Daum leragadt a győztes csapaton ne változtass elvnél (Schalke, Gladbach, Cottbus), de a zsengébb kezdés után kiderült, nem hiába tüntetett 18.000 drukker a maradása mellett.