Rápillant az ember a tabellára a második forduló után, és tudva, hogy ez annyit sem jelent, mint a pornószínésznők sikítozása, a szívéhez kap: nulla ponttal utolsó előtti a Milan, előttük 1-1 ponttal a Samp, a Fiorentina és a Roma, a táblázat tetején meg a Lazio és az Atalanta virgonckodik. Nyilván ebből sem messzemenő következtetéseket, sem az egész szezonra szóló igazságokat nem tudunk levonni, de azért az beszédes, hogy tavaly három, azelőtt kétszer is 1-1 vereséget szenvedett el a későbbi bajnok. Csúnyán beragadt a Roma, bocsánatos módon kapott ki a Fiorentina, és az Inter sem parádézott a Catania ellen, de mind közül a Milan járt a legrosszabbul, mely úgy érzi, olyan jól erősített, hogy ekkora előnyt simán adhat a mezőnynek. A nagyok közül eddig vitán felül a Juve a legmeggyőzőbb, és nagyon az elején vagyunk, de kifejezetten jónak tűnik a Lazio is. Az Atalanta reméljük, csak viccel.
A Milan az első fordulóban a Bolognától kapott ki otthon, viszont legalább játékban mutatott valamit, most viszont már ennél is sokkal nagyobb a baj, ugyanis a Genoa teljesen megérdemelten ruházta meg Ancelotti kétségbeesett fiait. A hazaiak pont úgy játszottak, ahogy a bizonyítani akaró Milannak kellett volna, és ennek meg is lett az eredménye, azt ugyanis szabad szemmel is lehet látni, hogy a Milan védelme nem áll magabiztos lábakon. Maldini hiába játszott a meccs jelentős részében jól középen, mindkét gólban vastagon benne volt, és a középpályán sem sikerült megszűrni a lelkes genovai támadásokat. Ancelotti a szünetben kinyilvánította véleményét két sztárigazolásáról, lekapta Sevcsenkót és Ronaldinhót, de hiába volt sokkal többet a Milannál a labda, nem nagyon tudtak vele mit kezdeni, a szánalomra méltó próbálkozások közepette pedig a végén még Milito hazatérése vált csodaszéppé, miután Maldini felrúgta, az argentin pedig belőtte a büntetőt.
Hogy jó ötlet-e most kirúgni Ancelottit azután, hogy ezt már a nyáron meg kellett volna tenni, az most már valószínűleg kevésbé érdekli a Milan vezetőségét, de meg lennénk lepve, ha pusztán morális okokból kifolyólag újra megúszná a menesztést a teljesen tehetetlennek tűnő mester. Most lehetne ugyanis azt mondani, hogy oké, ez elment, akkor koncentráljunk a BL-re, csak ugyebár ezzel elkéstek pár hónappal. (Genoa-Milan 2-0)
Az Inter se szépen, se jól nem játszott, ennek ellenére teljesen megérdemelten verte meg az ehhez váratlanul határozott segédkezet nyújtó Cataniát. A csapat szurkolói valószínűleg úgy látják, hogy öngólokba kényszerítették a szicíliaiakat, míg aki szívesebben röhög a hólyag portugálokon, annak az ad muníciót, hogy az Intertől eddig egy szabálytalan gólra futotta az eddig lejátszott két fordulóban – három csatár ide, labdabirtoklási csúcsdöntés oda. Ez a győztes gól most valószínűleg tényleg bent volt, Muntari meg nem azért hülye, mert könyökölt, hanem azért, mert van Serie A-tapasztalata, és pontosan tudhatta, hogy itt aztán a szele is elég egy ilyen sallernek ahhoz, hogy a delikvens olyan tüneteket produkáljon, mintha egy sas repült volna a képébe. Attól már el is tekintünk, hogy az emberhátrányos Inter-győzelmen kezdjünk élcelődni, az első két forduló alapján úgysem változott semmi tavalyhoz képest, úgyhogy lesz még időnk ilyesmire bőven. Megdöbbenve látjuk ugyanakkor, hogy szinte az összes orgánum Quaresmának adta az első gólt, reméljük, a csapat könyvelője kiröhögi, mikor a számlatömbjével kopogtat. (Inter-Catania 2-1)
A Juventus a forduló másik rangadóján a nagy mellénnyel érkező Udinesét fogadta. Marino lehet, hogy tényleg tudta, mit kell játszani a Juve ellen a győzelemhez, de vagy elfelejtette elmondani a csapatának, vagy rosszul mérte fel az erőviszonyokat, mert 70 percig a félpályát is csak elvétve lépték át az övéi. Handanovic és a malac egy ideig még egy brutálisan érdemtelen 0-0 ígéretével kecsegtették őket, de a százezredik helyzetét már nem hibázta el a Juve, és Amauri góljával meg is nyerte a meccset. Hozzá kell tenni, hogy az utolsó negyedórát már alibizéssel töltötték a Juve játékosai, kivétel Pavel Nedved, akinek a halmazában ez a kifejezés értelmezhetetlen. A Furia Checa megint hatalmasat játszott, iszonyat mennyiséget futott, és mellette mindig megjátszható volt. Kíváncsian várjuk, mire megy a Juventus egy igazán erős csapat ellen.(Juventus-Udinese 1-0)
A Románál nem akkora a baj, mint amekkorának látszik, és ezt nem arra alapozzuk, hogy az első 10 percben akár végleg el is dönthették volna a Palermo elleni meccset. Ha visszatér mindenki, a Farkasok is jók lesznek, és meg lennénk lepve, ha nem csatlakoznának a közvetlen élmezőnyhöz hamarosan. Ez persze nem menti fel Spallettiéket, mert az a Palermo verte meg őket igen randán, amely pontosan ott fog végezni, ahol tavaly: a középmezőny közepén. A Roma védelme kritikán aluli volt, különösen a nagy reményekkel érkezett Loria volt bizonytalan (ehhez is hozzá kell tennünk, hogy Mexés és Juan egyszerre hiányoztak), de a legnagyobb baj mégsem a vereség, hanem De Rossi sérülése, ami ugyan nem komoly, de a Kolozsvár elleni BL-meccset kihagyja. Aquilani nem csatár, de még csak nem is támadó, hiába jó játékos annyira, hogy öt helyzetéből kettőt belő, ezt valószínűleg Spalletti is tudja, és nem fogja ott erőltetni a gülüszemű futógépet, ahol most kénytelen játszani. Miccoli első gólját a műértők figyelmébe ajánljuk, ugyanakkor előre sajnáljuk a Regginát. (Palermo-Roma 3-1)
A Napoli sikerrel tudta le második rangadóját is, ezt ráadásul meg is nyerte a Fiorentina ellen. Az otthon mindig erős Partenopei hátrányba került (nehéz elhinni, hogy Mutu nem volt lesen a gól előtt), de aztán rákapcsoltak és igazából sokkal nagyobb fölénnyel is megnyerhették volna a meccset. Lavezzi egy méterről is tudott hibázni, Frey is fogott néhány szépet, mégsem sikerült még egy ikszet sem összehoznia a Violának. A végén még volt egy gyanús eset a tizenhatoson belül, amikor Gilardino szeretett volna büntetőt kapni – valahol jogosan -, de nem kapott, a lilák pedig bebizonyították, hogy hiába igazoltak remekül, és tűnnek valóban jó csapatnak, egy Napolihoz hasonló erősségű legénység még simán lezúzza őket idegenben. (Napoli-Fiorentina 2-1)
A Lazio az argentin Zarate harmadik Serie A góljával szerzett vezetést a Sampdoria ellen, a győzelmet Pandev biztosította be, így a Sasok megőrizték vezető helyüket az élen. Nem azt mondjuk, hogy sokáig maradnak ott, de például hogy jövő héten még a Milan elleni meccsük lesz a forduló rangadója, az egészen biztos. A Samp nem volt annyira szar, mint az eredményből következik, de idegenben még nagyon kevés a csapat. (Lazio-Sampdoria 2-0)
A Torinónak simán meg kellett volna vernie a Regginát, de a forduló harmadik öngóljával a hazaiak otthon tartották az egyik pontot. A Toro megint rengeteg helyzetet alakított ki, és az egykori calabriai hős, Amoruso góljával előnybe is került, de a második nem akart összejönni, így maradt az iksz. (Reggina-Torino 1-1)
Az újoncok meccsén a Lecce simán lepofozta a Chievót, sajnos mindkét csapatnak kiesési gondjai lesznek idén, úgy látszik. A Leccét kevésbé sajnálnánk, ha kizúgna, ezért drukkolunk, hogy legalább a veronaiak összekapják magukat. (Lecce-Chievo 2-0)
A Bolognáról kiderült, hogy pont az a kiscsapat, amelyikre számítottunk, az idegenben általában kutyaütő Atalanta olyan simán verte le őket, hogy az összefoglalóba alig került bolognai helyzet. A remekül startoló bergamóiakról azért nehéz lenne elhinnünk, hogy sokáig maradnak ott, ahol most tanyáznak, ugyanez már sokkal valószínűbb a Bolognával kapcsolatban. (Bologna-Atalanta 0-1)
A Siena nem annyira könnyen, mint gondolnánk, de megverte a Cagliarit, mely ugyanarra a taktikára rendezkedett be máris, amit tavaly láttunk tőlük: gyorsan elhitetik mindenkivel, hogy ők lesznek a legrosszabb kiesők, aztán az utolsó 8 fordulóban agyoncsapják a mezőnyt és megmenekülnek. Ehhez Larriveynek azért ennél jóval hatékonyabban kell majd tevékenykednie. (Siena-Cagliari 2-0)
Dino megint gyors volt, és hatékony. Sőt, verset is írt hozzá, amit a Troppauer Hümér Emlékdíjjal tudunk csak méltón jutalmazni. A műélvezet mellett az összes mérkőzés itt.
Az utolsó 100 komment: