Szerettem volna hozzászólni egy témához, de mire észbe kaptam, poszt lett belőle. Ez már azon egyszerű oknál fogva is idegesítő, hogy most az egészet át kellene írnom királyi többesre. A téma természetesen kényes, hiszen a nemzetközi foci világától elég messzire kalandozok most el. Nem tehetek mást. Az elmúlt napokban többször is töprengtem rajta, hogy szükségszerű-e foglalkoznunk a kommentátorokkal, illetve azzal, hogy helyes volt-e a királyi televízió döntése az EB közvetítések személyi összeállítását illetően. Az érveim (pro és kontra) felsorolása közben olyan sok minden jutott eszembe, hogy szerintem kikerekedik egy poszt belőle. Ráadásul - amennyiben méltónak találtatik az élesítésre - mindenki számára tanulságul szolgálhat. Először a nagytestvér cikkéből szeretnék idézni: „A 4-4 svájci és ausztriai helyszínről Egri Viktor, Gundel Takács Gábor, Somos Ákos és Somos Zoltán jelentkezik. A stúdióban a Zelinka Ildikó-Deák Horváth Péter vagy a Mérei Andrea-Török Olivér páros vezeti a műsort; szakkommentátorként két volt szövetségi kapitány, Bozsik Péter és Várhidi Péter, valamint az egykori válogatott hátvéd, Bánfi János működik közre.” Nem sokkal ezután, pedig valaki megemlítette a pancho_sanzát. Kisbetűvel természetesen. Spanyol fociról készített riportban. A „billentyűzet” szóval kiegészítve. Tovább után részletek:

A közszolgálati televízió választásán lehet vitatkozni, de valójában nem érdemes. Szeretném azt gondolni, hogy az illetékesek - valahol tudatosan - egy átlagos magyar nézőre pozícionálva hozzák meg közvetítésre, zuhanyhíradóra, meccs előtti szakértésre vonatkozó döntéseiket. El kell fogadnunk azt, hogy egy internetet nem használó, középkorú, kisvárosi férfiú (nevezzük Józsinak) kedvét talán elvenné, ha Mark Twain, vagy Cervantes idézetekkel próbálkozna a kommentátor. Akár egy unalmas mérkőzésen is. Józsival ellentétben, engem valószínűleg feldobna. Mint ahogy olvasóink jó részét is. Bár szociológiai felméréseket nem végeztünk, azért az elég könnyen kitalálható, hogy az NST egy jól behatárolható réteg sajátja. Amellett, hogy vannak olyanok is, akik a szakítós blog, esetleg a cukiság alternatívájaként kattintanak ránk. Azonban a kommentálás módja és minősége nagyon sok mindent elárul visszatérő olvasóinkról.

Volt egy bejegyzésem, amikor előzetesen elég sokáig gondolkodtam a kommentálás letiltásán. Be is állítottam, de végül győzött a jobbik felem. Azt mondtam magamban, hogy aki minket olvas, - és regisztrált az indapassra, - az megteheti, hogy fikáz kritizál, javít, ellentmond, saját véleményt nyilvánít ki. Vagy ír valami jópofát oda.
Később, mikor nagy nehezen - és mindenre felkészülten - rászántam magam a reakciók olvasgatására, értettem meg az NST lényegét. Ugyanis meglepően érdekes hozzászólásokkal találkoztam. Most senki ne az olasz posztok "ki csalt jobban", "ki érdemelt büntetést / bajnoki címet / eltiltást", "kinek fújnak a bírók több kamu tizenegyest" vitáira gondolok. (Persze azok is érdekesek. Csak máshogy.) Összefüggő mondatok, sok saját vélemény, kevés egymás fikázás, tisztelet és értelem. Akkor ért meg számomra a dolog a Knézyre, ahol gyakorlatilag csak egy nehézség van. Olyat írni, amit még senki nem említett hozzászólásában.

Abszolút nem meglepő. Ha veszel egy ezerfős társaságot, akiknek kialakult véleményük van fociról, csapatokról, bajnokságokról, s emellett legalább alapszinten olvasnak külföldiül, akkor nem csoda, hogy körükben a kommentátorokról kialakult kép igen alacsonyan van. Önmagában az nem elég, hogy az itteni szerzők elég sokat foglalkoznak adott bajnoksággal, de például popp, nasteey, nerazurri aktuálisan sokkal többet tudhat kedvenc klubjáról (annak bajnokságáról), mint akármelyik kommentátor, aki néha csak egy-egy mérkőzésre készül fel az ő csapatukból. A kommentátor tudása tehát nem lehet sokkal nagyobb, mint az egy-egy csapatban, esetleg bajnokságban érdekelt, interneten szocializálódott futballszurkolóé. Aki a magyar sportbulvárnál komolyabb forrásokat használ, annak nehéz újat mondani. S mire van az internet, ha nem az információért. A netes társadalom nagyon veszélyes, mert egyénileg is nagyon sok információval rendelkezik. Csoportosan meg… Nem részletezném, meg lehet nézni a kommentátorverseny első posztjának hozzászólásait.

Emlékszem mennyire nem értettem, amikor az internetes társadalom lett az év embere. Akkor azt gondoltam, hogy ez csupán formalitás. Nem tudták senkinek odaadni, így „nekünk” ítélték. Ma már egy kicsit másként gondolok erre. Valószínűleg nem mindenki tudja, de aki írt már valahova posztot, az ismeri milyen érzés, amikor az ember az általa ismert és sokra tartott közösség kritikáját várja. Enyhén szólva izgalommal átitatva. Egyszerűen tudod, hogy jönnek majd a beszólások, javítási igények. Ezt többféleképpen lehet kezelni. Én nem túl jól oldottam meg. Van aki igen. A kommentátorok egyike már a verseny elején hatalmasat nőtt a szememben. Elszomorított, amikor az NST kritikáját a kritikámat pozitív hangvételű levélben kérte ki magának. A nevét nem mondhatom el. Nem hatalmazott fel rá. Igaz, nem is kérdeztem. Őt választottuk a Knézy Jenő Emléktorna legsportszerűbb kommentátorának. Mindössze azért, mert megígérte: kiesése után is jön szorítani (és szavazni) a kollégákért.

Az egész emléktorna kíváncsiságból indult. Jó poénnak gondoltam. Meg tényleg érdekelt, hogy szabályos keretek között kit tartanak olvasóink a legjobbnak. Bár még hivatalosan nincs vége a versenynek, már látszik, hogy a győztes és a dobogósok kiléte nem tartogat meglepetést számunkra. Eddig is sejtettük a sorrendet. Már tudjuk. Ettől függetlenül én nem gondolom, hogy a kommentátorok nagyobbik része cserére szorulna. Ha majdnem tökéletesek lennének, közülünk valaki akkor is megtalálná a „majdnem”-et.
Mint ahogyan a riportban is meg fogja. Pedig nem sikerült rosszra. Második-harmadik hallásra már teljesen élvezhető. De abban biztosak vagyunk, hogy a stúdióban ülők inkább tanácstalanok voltak. Pedig a billentyűzetem már akkor is kikérte magának a nyikorgást.