Végre, végre, végre. Kevés jobb híre van az idei nyárnak a foci szempontjából, mint az, hogy a Reading edzőpályáján végre elkezdték tesztelni a Hawk-eye nevű szerkezetet. Már évek óta itt lenne az ideje, most mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy a vaskalapos FIFA minden tökölése ellenére megjelennek a modern technika vívmányai a focipályákon, és ettől mindannyiunknak jobb lesz.
Akinek a foci mellett a teniszre is van ideje, az már pontosan tudja, hogy mi az a Hawk-eye. Ezt a nyilván bonyolultan működő, viszont egyszerű és látványos eredményeket produkáló izét használják arra, hogy például Wimbledonban meg tudják mondani, bent volt-e egy labda, avagy sem. Ha valamelyik játékos nem ért egyet a bíró döntésével, kérheti, hogy ellenőrizzék, mit mond a Hawk-eye: csípte-e a labda a vonalat (teniszben ugye legalább ez kell ahhoz, hogy egy ütés érvényes legyen), avagy sem. A Sólyomszem pedig pillanatok alatt meg is mondja, vitának pedig többé helye nincs.
A fociban ugyan valamivel ritkább a vonalak körüli vita, mint a teniszben, viszont még így is bőven vannak olyan esetek, amikor a bíróknak a szemüvegnél sokkal többet segíthetne a Sólyomszem. Ezen gondolkodhatnak most Angliában is, ami különösen bátor tett egy olyan országban, amely egyetlen jelentős sikerét a futballban éppen egy ilyen vonalproblémának köszönhette. 1966-ban ugye azért lettek világbajnokok, mert Tofik Bahramov partjelző úgy látta, hogy a döntő 101. percében Hurst lövése a németek felső kapufájáról először a gólvonal mögé pattant, és csak utána vissza a pályára. A tudomány mai állása szerint az a labda szinte biztos, hogy nem volt benn teljes terjedelmében, így nem kellett volna gólt ítélni.
Az angolok most mégis azt szeretnék, hogy ezentúl csak az legyen gól, ami tényleg az. Az előrelépésért egyébként José Mourinhónak is köszönetet kell mondanunk – ha már másért nem, nem, soha -, mivel a 2004/2005-ös Bajnokok Ligája Chelsea-Liverpool elődöntőjén a vörösöknek megadott, valószínűleg szintén nem szabályos gól óta annyit sírt, hogy az már az FA-t is elgondolkodtatta. Ezért a teszt a Readingnél, és ezért a remény, hogy most, amikor már minden focibuzi a meccsek utáni reggelen a Youtube-on nézi vissza csapata góljait, végre a pályákon is helyet kap a Gutenberg-galaxis vége.
Mi itt az NST-nél abban hiszünk, hogy minden újítás jó, amely tökéletesíti a játékot, különösen pedig a bíráskodást, és csak az olyanok ellen szabad morogni, amelyek alapjaiban változtatnák meg a focit. Videóbírót például nem szeretnénk. Értjük és tiszteljük az amerikai sportok hagyományait és toplák nézői szokásait, ám semmi esetre sem szeretnénk 190 perces meccseket, amelyek jelentős része olyan holtidőből áll, amelyek alatt a tévében csak monitorok előtt tanakodó játékvezetőket látni. A Sólyomszem azonban semmit nem lassítana a játék pörgésén, egyszerűen csak csökkentené az idegesítő tévedések számát.
Fogalmunk sincs, hogy az FA terveiben a Hawk-eye pontosan milyen felhasználása szerepel, hiszen a vitatott gólok mellett még jónéhány dologra lehetne használni. Ilyen lenne például az összes alkalom, amikor nem világos, hogy a labda túlgurult-e az alapvonalon vagy a partvonalon, valamint a tizenhatos vonalának közelében történt szabálytalanságok tizenegyesnek, vagy csak szimpla szabadrúgásnak ítélése is. Sőt, talán a modern foci egyik legalapvetőbb problémáját, a lesek helyes megítélését is meg lehetne oldani valami továbbfejlesztett Hawk-eye 2.0-al.
Sajnos ezek a lehetőségek közül több is hátráltatná a folyamatos játékot. Minden taccsnál például teljesen felesleges lenne bevetni a Sólyomszemet, azok általában nem döntenek el egy meccset, és a partjelzők is szinte mindig jól ítélnek. A problémás gólok és az annak látszó helyzetek viszont vannak annyira fontosak, hogy ezeknél érdemes használni a vonalzót és a szögmérőt. Ilyen eseteknél a játékot sem kell megállítani, hiszen majdnem minden esetben megáll az magától. Amikor pedig nem, akkor fújjon bele a sípjába a bíró, mindenki vegyen egy nagy lélegzetet, a stadion kivetítőjén pedig néhány másodpercen belül jelenjen meg a Sólyomszem megfellebbezhetetlen ítélete.
A legnagyobb vívmány tulajdonképpen nem is az igazságosság lenne, hanem az a sok idegesítő nyavalygás mérséklése. Ha Mourinho csak három százalékkal kevesebbszer nyitja ki a száját, ez már minden pénzt megér. És ha majd mindenki látja, hogy ez milyen jól működik, akkor Anglia után lesz szíves az egész világ átvenni, utána pedig el lehet gondolkodni a vitás leshelyzetek felszámolásán is. Részünkről ámen.
Utolsó kommentek