Mindig az az érzésünk a magyar válogatottal kapcsolatban, hogy újra és újra van valamiféle nekibuzdulás, de valahogyan inkább tartunk a következő megmérettetésektől, mintsem, hogy egészséges drukkal, esetleg önbizalommal vágjunk neki szurkolóként a következő válogatott-korszaknak. Nincs ez másképp most sem. Inkább temérdek kérdés motoszkál a fejünkben, ahelyett, hogy tisztábban látnánk. Az első mérkőzés előtt, sőt valószínűleg utána sem fogjuk pellengérre állítani az új edzői stábot. Egervári Sándortól – első körben - semmi egyebet nem várunk, mint, hogy világos elvek és valós teljesítmények alapján rakja össze a csapatot. Természetesen ezzel egy időben, valamilyen sportszakmai, élettani vagy bármilyen józanésszel felfogható, és szintén világossá tett elmélet alapján építse be lehetőleg a fiatal, tehetséges játékosokat a kimustrált, tehetségtelen elődök helyére. Ebbe az UEFA rendszere most beleszól azzal, hogy a hivatalos játéknapon kell megrendezni a számunkra rendkívül fontos U-21-es Eb-selejtezőt is. Hajtás után csak úgy passzióból, meg azért mert mindenki körülbelül két évente megteszi Magyarországon, eljátszunk a gondolattal, de csak pont olyan felhőtlenül, mint kiscica a gombolyaggal, hogy kik alkotnák a leendő magyar válogatottat, milyen rendszerben játszatnánk őket és mik lennének a mi elveink a válogatás során. Mielőtt bárki ránk sütné a bélyeget, hogy könnyű a karosszékből, felelősség nélkül, a játékosok személyes ismerete nélkül döntögetni karrierekről, elismerjük, hogy igen, ez így van, de ez most mindegy.
A holnapi válogatott meccsek előtt az a legfontosabb kérdés, hogy a szakvezetés miért nem tud egyértelműen állást foglalni a tekintetben, hogy melyik találkozó a fontosabb. Konkrétan Koman beválogatása a keretbe bassza kissé a csőrünket, mert egy felemás megoldásnak tűnik. Nyilván az ő és Németh játéka járult hozzá nagyrészt a fiatal csapat eddigi sikereihez, így ő pótolhatatlannak tűnik Boszniában. Amit nyerhetünk vele az angolok ellen, hogy életében először együtt játszik majd valószínűleg egy félidőt a felnőtt válogatott többi tagjával, ami a hangsúlyozott csapatépítés szempontjából vajmi kevésnek tűnik. Ráadásul az ő posztján van pár más játékos a keretben, míg Németh posztján nincs, ellenben őt már sikerült ideig-óráig pótolni az U-csapatokban. Anélkül, hogy kárognánk, mint a varjak, csak leszögezzük, hogy nem értjük. Összességében az a rossz a jelenlegi keretekkel kapcsolatban, hogy nem derülhet ki Egervári valós szándéka, hogy mely fiatal játékosokra építene a felnőtt válogatott selejtezői során. Ez botrány, és nagyon messzire, konkrétan a válogatottak és a klubok érdekkülönbségeinek régóta feszegetett kérdéséhez vezet.
A fentiek ellenére, a bevezetőben említettek szerint az alábbiakban megpróbálunk egy olyan keretet összedobni, ami véleményünk szerint a jelenlegi legjobb játékosokból áll azzal, hogy miért ne lehetne a 20-21 éves játékosainkra ugyanúgy alapozni, mint ahogy ezt erősebb válogatottaknál is megteszik. Azt érezzük, hogy a fiatalok még sok tekintetben nem erősebbek az általunk kezdőként számba vett „nagycsapat” tagjainál, de, hogy utóbbiak kiesése esetén, miért ne lehetne a hiányposztokon a legjobb fiatalt bevetni, azt nem látjuk be.
Az a pozitív meglepetés ért saját válogatott keretünk összeállítása során, hogy igenis találtunk 30 játékost, akiknek a neve felkerülne a meghívhatók közé. Mindezt úgy, hogy legelőször kénytelenek voltunk lesújtó ítéletet mondani néhány játékos eddigi válogatottbeli teljesítményéről és elméleti kapitányságunk idejére száműzni a keretből. Azzal kezdődne, hogy Szélesi, Vanczák, Bodor, Tímár, Gyepes, Tőzsér, Hajnal, Torghelle és Priskin csodát kellene, hogy tegyen klubjában az újabb meghívóért. Egyenként nem is érdemes hosszan fejtegetni, hogy melyikük miért nem kapna tőlünk mezt és, hogy őszinték legyünk, leginkább még Sanyit sajnálnánk, mert a többiekkel ellentétben ő legalább magához képest jó volt néha. Ez a csapat most már nem róluk szólna. Az alapvető válogatási elv, egy válogatottról lévén szó, az lenne, hogy minél többféle játékos legyen a keretben, hogy az adott ellenfélhez és meccsszituációhoz a legmesszebbmenőkig alkalmazkodni tudjunk. Következő lépésként kellene azért egy alapvető taktika, azokra a játékosokra építve, akiket kulcsembereknek vélünk, de mégis oly módon, hogy az elvileg lyukas posztokat is inkább a legjobbnak vélt futballistákkal töltsük fel, mint a közepes vagy gyenge képességű, de a hiányposzton játszó játékosokkal. Nézzük akkor az általunk megálmodott 30-as keretet, amely 4-2-3-1- es rendszerhez volna kitalálva, amelyen az alábbiakban vázolt átalakítások is elvégezhetők lennének.
Rögtön a kapus poszton megakadnánk, hiszen érdekes módon a Király, Babos, Szűcs, Végh, Sáfár generációt egészen erősnek mondanánk, ha a pár évvel ezelőtti önmagukat vesszük és azt, hogy mögöttük konkrétan senki nincs. Fülöp 27 éves, de még mindig csak ígéretnek tűnik, hogy normális csapatban stabil kezdő lesz. Ahogyan azt már több posztban illetve kommentben is körüljártuk a fiatal generáció tagjai, Gulácsi, Megyeri, Bogdán általában a kispadon hesszelnek ezért nehéz szívvel bíznánk rájuk is az 1-es mezt, de: 1-es mezben mégis: Gulácsi Péter. Bízunk benne, hogy talál állandó játéklehetőséget a szezonban, mert akkor egyértelmű, emellett eddig szinte minden sorozatban találtunk olyan kapushibákat, amelyeken fontos meccsek mentek el – ha voltak egyáltalán fontos meccsek - vagy csak jobb híján maradhatott az addigi portás, így igazából nincs félnivalónk attól, hogy Gulácsin megy majd el a kijutás. Közvetlen helyettese: legyen Fülöp, de csak addig, amíg egy másik fiatal nem kerül előtérbe a klubjánál.
A védősorban a Bodnár, Juhász, Horváth, Leandro négyest látnánk a legszívesebben. Juhász bizonyította, hogy ott a helye, míg Horváth lehetne a megszokott párja, aki eddigi kevés meccsé még nem hibázgatott olyanokat, amik miatt a fent felsorolt középső védőket nagyon messzire zavartuk volna. Bodnár valószínűleg nem egyszerű ember, de amit sokan hibaként rónak fel neki, hogy túl sokat megy előre, majd nem ér vissza az ostobaság. A gyakran tapasztalt tesze-tosza alapjátékunkon pont a felfutó szélsővédő segíthet. Ugyanez vonatkozik Leandrora is, ha kell tud lőni, cselezni, kényszerítőzni, nem lassú, nem ostoba és talán fegyelmezettebb is, mint Bodnár. Közvetlen helyetteseik: Lázár Pál, Debreceni András, Kádár Tamás, Elek Ákos.
Két szűrővel próbáljuk meg alapvetően, ami kulcsposzt és erre találtunk is két olyan játékost, akik a válogatottban nem szoktak lefelé kilógni, fegyelmezettségre bírhatók és a támadásokat is tudják segíteni. Vadócz Krisztián, Huszti Szabolcs. Vadócz számunkra egyértelmű, míg Husztival kapcsolatban felmerülhet, hogy miért ezen a poszton. Mert többször láttuk tőle, hogy akaratos, kemény és jó a kondija is, ezen kívül pedig nagyon sokat használhat neki, ha érzi a kapitány bizalmát és fontos láncszem, aki nem Dzsudzsák helyettese, vagy kényszercsatár. Husztinak játszania kell. Helyetteseik: Vass Ádám, Varga József. Előbbit régen láttuk, akkor egy-egy hiba becsúszott nála, de az elmúlt időszak szűrői közül (Dárdai kivételével) senkiben nem láttunk semmi olyat, ami miatt válogatott szinten megkaphatná ezt a posztot. Varga esete nehezebb, mert ő olyan erényeket csillogtatott tavaly kb. 3 hónapig, amelyek önbizalmon múlnak nem tehetségen, ez pedig helyreállítható. Az, hogy valaki gürcöl, rengeteget fut alap elvárás 20 éves kor körül, de az, hogy felérjen a kapuhoz is, lövésekre vállalkozzon, és úgy nézzen közben, mint akit szétvet az akarat, azt az edző feladata kihozni belőle. Mindenesetre töretlen a bizalmunk a két fiatal iránt.
A két szélen Dzsudzsák és Rudolf kap helyet nálunk. Mégpedig azért, mert itt azokra az emberekre van szükség, akikben a legtöbb egyénieskedésre való hajlam lakozik, és most kifejezetten nem rossz értelemben. Mindketten szoktak olyan helyzetben játszani, hogy szinte a félpályától rájuk van bízva a megoldás megtalálása. Mi is rájuk bíznánk ezt, bízva abban, hogy alapvetően jó játékot, cseleket, hosszú felsőbe tekert gólokat is várunk. Helyetteseik: Farkas II Balázs, Laczkó Zsolt. Bennük látunk akaratot is tehetséget is és mindkettőt kipróbálnánk a rosszabbik lába felőli szélen is, mint a kezdőket, mert a megtolom-ellépek alapeleme a játékuknak és hátha tudnak kapura is lőni. És most jön a szentségtörés: lehet hőzöngeni, hogy végre megvan Gera posztja: az árnyékék. Ekkor már csak az a kérdés, hogy kinek lenne az árnyéka. Torghellét és Priskint kihúztuk, Szalai vagy Futács fasza lehet, de az a baj, hogy Gera jelenleg jobb centernek is náluk. Németh Krisztián természetesen kap lehetőséget, de az érzésünk az, hogy mellé kell még egy csatár. Szóval 10-es poszton Buzsáky, helyettese Koman, centerben pedig Gera, helyettese Szalai. Gera centerjátéka nem jelentené azt, hogy nem léphet vissza, sőt, ebben az esetben, akár a szélről Rudolf, akár a középpályáról, leginkább Vadócz beléphetne mögé a helyére és így nyerne értelmet az, hogy egy csatárral állunk fel. Abban az esetben viszont, ha a szélen sikerülne levinni a labdát, akkor is egy olyan centerünk lenne, aki fejjel is jó középen. Persze, ha bármely tetszőleges csatár olyan formát mutat, ami alapján joggal bízhatunk benne, hogy fel lehet rá tenni a labdákat és nem is tűnik el egész meccsre a tizenhatos környékén, akkor jöhet Gera visszább, de addig ezt nyugodtan meg lehetne próbálni. Amikor egy ékkel játszottunk, akkor is mindig az volt, hogy Sanyi visszakerült a félpályára és a hasán táncoltatta a labdát, amíg az meg nem juhászodott, erre is alkalmasabb Gera. Buzsáky vagy Koman jó formája, játéka esetén pedig nem veszítenénk annyit Gera előrébb helyezésével, mint amennyit akkor, ha Gera szervezne és egy balfasz csatárra kellene kihegyezni a befejezést.
Elgondolkodtató, de korántsem elvetendő ugyanakkor a gondolat, hogy amennyiben mégis ragaszkodnánk Gera árnyékékként való szerepeltetéséhez, akkor névtől és múlttól függetlenül, az adott válogatott meccs előtti két hétben legjobb formában játszó csatárt hívnánk be még a keretbe, legalább cserének. Az egycsatáros játékban ugyanis, a befejező ember veszi ki a legkevesebb részt a támadásépítésből. Az marad a feladata, hogy azt a pár beadást, elé pattanó labdát megtalálja és beverje. Ehhez leginkább jó passzban kell lenni, ami egy csatárnál a rúgott gólok számában mérhető. Így kerülhet képbe, akár Tököli vagy Kenesei, akik egy-egy meccsre igenis jók lehetnek, talán jobbak, mint Torghelle vagy Priskin. Ebből a megfontolásból, minden keretben helyett kapna az adott rövid időszakban sok gólt szerző csatár is.
A 30-as keretet a felsoroltakon kívül az alábbiakkal „töltenénk fel”: a fiatalabb korosztályból: Korcsmár, Gosztonyi, Simon, Lázok, Tóth Bence míg a kipróbált játékosok közül: Halmosi, Tóth Balázs.
Ez a poszt kifejezetten vitaindító szándékkal készült, ugyanakkor mi magunk szívesen látnánk a felvázolt kezdőt, keretet és taktikai megoldásokat megvalósulni. Amit elkövettünk, lehet, hogy sokak számára gondolatbűnözés, de nem megmondóember jelleggel, hanem egy életképes variáció nagyérdemű elé tárásával próbálkoztunk.
A holnapi meccseken újra odaülünk a képernyő elé és szorítunk mindkét csapatnak, mert a kicsikben bízunk, a nagyoktól meg ismét várunk valami új lendületet.
Az utolsó 100 komment: