Örvényhívó felhívta a figyelmünket rá, hogy van egy mulasztásunk, ezt pótoljuk most. A poszt ötlete már akkor megfogant, amikor a hazatérő Somos bros. történeteit végighallgattuk az országról, a városokról, a stadionokról, és úgy általában az egész világbajnokságot belengő miliőről. Mi tagadás, nagyon tartottunk tőle, hogy komoly problémák lesznek Dél-Afrikában, hallgattuk a horrorsztorikat, néztük a félkész stadionokat, és rettegve vártuk a kbszt dudák hangját, egy héttel a világbajnokság vége után mégis van létjogosultsága egy Köszönjük, Dél-Afrika! – posztnak. Sok mindentől féltünk, ezek egy része egyáltalán nem vált valóra, és újra bebizonyosodott, hogy a pánikkeltés mögött gyakran nincs a világon semmi. Hajtás után megköszönjük a bulit a házigazdának.

A legnagyobb para a közbiztonság volt, és nem az, hogy valakinek ellopják valamiért. Lássuk be, egy magyarországi rendezés alkalmával is minden bizonnyal történnének olyan dolgok, amiért égne a pofánk rendesen. Néhány kizsebelt újságíró, meg a figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyó, bután viselkedő sportoló járt csak pórul, komoly incidensről egyáltalán nem tudunk, nem voltak túszul ejtett balhátvédek, zsilettel megfirkált erőnléti edzők, és egyik csapatot sem kísérték állig felfegyverzett kommandósok. Nyilván minden más volt, mint két éve Svájcban, de hát ilyesmit nem is várhattunk. Amitől viszont tartottunk, hála az égnek nem következett be.

Szépek voltak a stadionok is, csak kettő volt, amire az ultramodern jelzőt rá lehetett húzni, de cserébe csak egy, ami körül az átkozott futópálya nyúlt körbe. Ákos és Zoli elmondása szerint a sajtóközpont is rendben volt, a szálloda is, és – bármilyen furcsán hangzik is – Ákos elmondása szerint a világ legjobb pizzáját is itt csinálják. (azért a Lecce-Bari-Reggio Calabria tengelyt szívesebben végigzabálnánk).

A rendezésbe kevésbé láttunk bele, Ákosék szerint ezzel sem volt komolyabb gond, bár azt elmondta, hogy mindenki végtelenül kedves, és szolgálatkész volt, csak éppen fingja nem volt semmiről. A mindenkinek kijáró Sir megszólítás után általában kedves mosollyal meghallgatták a problémát, majd még kedvesebb mosollyal elirányították az embert egy olyan másik illetőhöz, akinél ugyanez megismétlődhetett. A biztonsági intézkedések is hasonló szellemben zajlottak, a felderítő sétára igyekvő Schulek Csaba például olyan lazán sétált be az öltözőfolyosóra, hogy csak akkor vette észre magát, amikor az egyik kicsapódó ajtó mögül edzeni indult a francia válogatott.

Volt egy csomó minden, amivel nem lehetett mit kezdeni, ezek közül a legzavaróbb a hideg lehetett, de hát tudtuk előre, hogy az afrikai tél milyen. A vuvuzelákat már simán a FIFA nyakába varrhatjuk, a helyiek csak azt csinálták, amit minden meccsen szoktak, a szövetség viszont nem gondolt bele, hogy ez hogy csapódik majd le a tévénézőkben. Megrovás csak azért jár, mert sok meccs volt, amin jóindulattal sem volt félház, ez a hangulat pedig néha csúnyán átragadt a játékosokra (Szlovénia-Algéria).

Mindent összevetve a rendezőket nem érheti szó, amit vállaltak, azt megcsinálták. A torna gazdasági hasznáról nincs információnk, és azt sem tudjuk, mihez kezdenek majd 11 döher nagy stadionnal a világbajnokság után, de mindenképpen dicséret illeti a rendezőket azért, mert egyetlen komoly félelmünk sem vált valóra. De hogy ez a Zakumi miféle szerzet volt, arra egy hónap alatt sem sikerült rájönnünk.

A játéknak, a történéseknek még egy kicsit ülepednie kell.