Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Ki mit tud - BL-elődöntők, Inter-Barca

2010.04.20. 14:23 nou san trafford

Mondhat Jose amit akar, ez bizony előrehozott döntő, avagy erre vártunk egész évben: valószínűleg a világ két legjobb csapata találkozik. Idén már összefutottak egyszer, akkor a milánói döntetlen után simán nyert a Barca, és talán most is úgy vélik a szurkolók, hogy a hasonló végkimenetel a legvalószínűbb, pedig nem így van. Amit a Barcelona tud, azt senki más nem tudja a világon, de ha van olyan csapat, amely tud ellene játszani, azt viszont Internek hívják. Hogy ki is tudja nyírni, abban két tényező segítheti: a padon a mindenre elszánt gonosz zseni, a pályán pedig a még mindenre elszántabb, még gonoszabb Samuel Eto’o. Visszafogottnak nem mondható hajrázás, talán nem teljes hülyeségeket felvonultatva a csapatok mellett, illetve ellen hajtás után.

Hajrá, Inter!

Valamit forgat a fejében Jose, amilyen fifikás egy ganef. Azt már lassan egyértelműen kijelenthetjük, hogy a bajnokság beáldozásra került (nem arról van szó, hogy nem akarja megnyerni, de nincs prioritása), ha pedig így van, akkor valami nagyon érdekes dolgot fogunk látni a Meazzában este.

Halandóként úgy látjuk, az Inter megpróbálhatja a csoportmeccsen látott esélytelen játékkal megőrizni a kapuját, és valami óriási mázlival előnybe kerülni. Ez esetben a Mourinho-féle nagy varázslatot Barcelonában fogjuk megtekinteni. Ha viszont a portugál úgy dönt, hogy az első meccsen megpróbálja eldönteni a meccset, hogy aztán idegenben a Chelsea ellen látott (mondjuk ki, zseniális) taktikával törje össze a katalánokat. Ebben az esetben egy kettős győzelem sem lehetetlen.

De egy valamiben biztos vagyok: Jose valami olyan meglepetéssel készül, amivel meg fogja lepni nemcsak Guardiolát, de az egész Barcelonát. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy az utóbbi hetek bajnoki játéka nem a kedd esti csörtére való felkészülésnek esett áldozatul, így magabiztosan kijelenthetjük: az Inter megnyeri az odavágót. Csak egy dolog miatt nem vagyunk nyugodtak itt az Inter-táborban: tiszteljük, böcsüljük Zanettit, de nagyon reméljük, hogy nem sokszor marad ott egy az egyben Messivel. A többi poszton, és csapatrészben nincs jelentős különbség, az említettre pedig megvan a megfelelő ellenszer. Samuel Eto’o napok, talán hetek óra erre a meccsre készül, ha valaki, hát ő biztosan nagyon szeretné a BL-en kívül látni a Barcelonát. Micsoda elképesztő elégtétel lenne Guardiolával szemben, ha a vele mindent megnyerő Barca semmit nem nyerne nélküle! És ezért tehet is, sőt, ő tehet érte csak igazán. Teljesen mindegy, milyen poszton küldi be Jose, nagyon kellemetlen estéje lesz annak a barcelonainak, aki szembe kerül vele.
Holnaptól nem a Barcelona nagyszerűségét zengjük, csak szólok!

Hajrá, Barcelona!

Csak az, kinek az Úr nem adott világot, sem lámpást, nem látja, hogy a Barcelona a világ legjobb, a futball egy új dimenzióját feltáró csapata. Ellene szurkolni, kudarcát kívánni vétkes könnyelműség, a labdarúgás intézménye ellen irányuló oktondi barbárság. Különösen az a foci sírgödrét tíz körömmel is tovább kaparó olaszok ellen.

Tiszta szerencse, hogy a vegytiszta futball-zsenializmus laboratóriuma (értsd: Barcelona), és a kisipari manufaktúra csirizműhelye (értsd: Internazionale) között akkora különbség mutatkozik, mintha egy tál gesztenyepürét és egy felhőkarcolót hasonlítanánk össze.
Puyol mindenhol ott lesz. Haja dúsabb, mint legénykorában – ez már önmagában kiváltja Eto’o-ból a komplexusos szorongások teljes élettani tárházát. Xavi, a racionalitásba oltott racionalitás, mindent leszervez, átszervez, optimalizál, majd biopsziás tűt vezet az Inter szívébe. Messi ellen mit sem érnek a lomha gólemek kőbunkói, ám mégis Keita nagyszerű játékáról marad emlékezetes az este, aki olyan szabadon mozoghat majd a középpályán, melyről az önnön sutaságuk mázsás béklyóiban vergődő Interisták csak ábrándozhatnak.

833 komment

Címkék: bl beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr201937132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.21. 00:28:06

en vagyok az egyetlen, aki szerint fabregasra raferne kb 2 ev inter, mielott hazaterne? nem vitatom en egy percig sem, hogy granatvoros-kekben a helye, de lehet, hogy jo tapasztalat lenne neki egy olasz kiruccanas, es majd kiteljesedhet par ev mulva.

(es szivesebben latnam ot szeptembertol kek.feketebe oltozve, mint a homoritas koronazatlan kiralyat, divin' sztivit....)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.21. 00:29:05

@_benito: Remélem te írod a cikket a meccsről - olvasgatom itten a kommentek már két órája és még senki sem tudta nálad pontosabban megfogalmazni, hogy mi is történt ma este :-)

Althedokan 2010.04.21. 00:29:45

@Everred: ez komoly? azt hittem ez csak egy egyszerű örömkifejezés...:D Na mindegy... (_-1)

jawbone 2010.04.21. 00:30:07

@desenvolupador:
meg hagyjuk azt is hogy ugyi elvileg csak a csk beszelhetne a biroval, ehhez kepest a barcasok feszt a spori korul lebzseltek, ugy otosevel-hatosaval, fasz tudja miert is?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.21. 00:30:28

cesc az interben kiteljesedne. kikapcsolom a gépet :)

gorszky tivadar 2010.04.21. 00:31:07

@rizla: hja, gudjohnsen eladását én sem értettem, olyan lelkes és hálás volt a fiú, mikor csereként beállhatott végre.

hát nem túl jól igazolt pep.g. - ld. kedvencem az ukrán - de ezt az idényt húzza ki valahogy a barca, nyerjen valamit és akkor nyáron hátha nem lesz pep ilyen csapodár igazolásilag

Everred 2010.04.21. 00:31:26

@Pályaelhagyó autóversenyző: a Gerrard-pletyka már csak azért is vicces, mert ugye mondták, hogy csak a Milan lépett idén pályára a BL-ben idősebb kezdőcsapattal, mint az Inter mai tizenegye. És akkor ehhez megvenni a 31 éves Gerrardot, háááát...

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.21. 00:31:46

@Althedokan: héé! nincs több kredit.

@morphine: vehehe, nem én.

Althedokan 2010.04.21. 00:31:57

(_0_) köszönöm a figyelmet, jó éjszakát NST:D

Üdv!

Forza Milan!

Hajrá Barca a visszavágón!

Grat Inter!

stanmore 2010.04.21. 00:31:58

@BillyMack: Fogadjunk ,hogy barca drukker vagy ,mert azok természetesnek tartják az általános seggnyalást az indolens csapatuk iránt .tehát akkor ki is az átlátszó?Inkább olvasd el Murinho száz százalékig igaz nyilatkozatát és akkor nem maradsz hülye ,mert láthatod az igazat.

gorszky tivadar 2010.04.21. 00:32:22

@jawbone: haha, mert a kék-feketék nem..ne vicceljünk már..

írtam én délután, hogy ostoba portugál bíró miatt előre óvni kellene...:)

rizla 2010.04.21. 00:33:06

@desenvolupador: tartom, hogy pep sokkal jobb edző, mint amilyen manager (ebben máris hasonlítanak wengerrel). gudjohnsent amúgy lehet fikázni, meg minden, de volt haszna a palinak. nyilván nem a személyes kvalitásairól beszélek, hanem arról, hogy egy alap dolgokra képes töltelék ember, akivel átmenetileg be lehet tömni a lyukakat. ilyen idén nem nagyon van, pep nem használja sem dos santost, sem thiagot.

2010.04.21. 00:33:58

egyébként, grat az Internek!
amennyiben ők mennek tovább szorítok majd Motta 2. és Eto'o 3. bl címéért, illetve utóbbinak még a 3. bl döntős góljáért

remélem a csapat már repülővel utazik vissza Barcelonába
a bajnokságot semmilyen körülmények között nem szabad elveszíteni!
akár bírói segítségek/tévedések sorozatával is, de be kell húzni :)

Althedokan 2010.04.21. 00:34:15

@Everred: bocsánat ezt még muszáj...

A Milan 28 éves átlagéletkorral lépett pályára... a MU 29 éves átlaggal... na ki az öreg?:D

horas 2010.04.21. 00:34:19

@Everred: Erről már folytattam vitát itt nem is egyet.
A Bayern hanyadik lett idén a csoportjában?Kit kapott?
Mikor megnyerte a csoportját az Inter kit kapott?
Az Arsenal-nak milyen csoportja volt idén...?
Tavaly az elődüntőben kaptak épkézláb ellenfelet...

Ne menjünk bele...sokat vitáztam róla,nincs jó rendszer,de azért van igazság abban amit mondok...

stanmore 2010.04.21. 00:34:49

@BillyMack: Te vagy átlátszó barca drukker,olvasgasd murinho nyilatkozatát.Igen fel kell készülni avisszavágón pl a bíróra ezerrel nehezedő nyomásra ,ha ez a színésztársulat idegenben ilyen indolens mer lenni.

avenger13 2010.04.21. 00:35:41

@horas: haragudj, de ezt ne a másik csapatokon vezesd le. nem ők tehetnek arról, hogy így alakult a sorsolás. ugyanakkor azért a mu kiverése, van annyira menő mint a chelsea megverése. az meg hogyan az meg tök mindegy. egyszer asszem az olaszok jutottak úgy el egy vbn elég messzire (nem tudom pontosan mennyire), hogy a csoportkörben 3 döntetlenjük volt. baromira nem releváns, hogy valaki 10-0, 0-10ekkel jut el döntőig, vagy 1-1 0-0al. a lényeg, az hogy ott ki nyer. másrészt a bayern épülő csapat, senki nem várta tőlük, azt sem, hogy ide jutnak, az őszi szereplés után meg azt sem, hogy a 8 közé. azt vitatni, hogy nem érdemli meg bármelyik csapat, azt ahol van nem érdemes.

stanmore 2010.04.21. 00:36:06

@BillyMack: Ja és csacsenoljál csak ,hacsak nem te vagy a Hajdú B.

BillyMack 2010.04.21. 00:37:44

@stanmore: Barca drukker vagyok. milyen seggnyalásról beszélsz?? ( copy paste please)

Én elismertem az Inter győzelmét Ma, de itt fröcsögni ahogy te teszed az nevetséges.

Pl. Puskást Messihez hasonlítani:D:D:D LOL

láttad te az összes meccsükét vagy mi? ( vagy láttál egy-két videót Puskásról és pár meccset Messiről az alapján hasonlítod össze őket, vagy hogyan légy szíves magyarázd el nekünk)

Ja és mourinho mindig az igazat meg a jót nyilatkozza le, igaz???

lehet hülye maradok, de már az előző nyilatkozatán is röhögök.

horas 2010.04.21. 00:38:22

@Althedokan: Hát szerintem meg igen is említse meg és a Barcelona lépten nyomon szembesűljön ezzel mert egy pakli kártyáról van szó,hanem egy BL-döntőről...(amit nem feltétlen érdemeltek meg és akkor finom voltam)

CS0ki 2010.04.21. 00:38:45

@Xavi06: És tényleg elképesztő, hogy a 250M-os real-lal és a komplett EU mezőnnyel partiban vagyunk (90%-ban jobbak is), ez igazán megmutatja Xavi és Messi nagyságát (és azt is, hogy nem robotok).

A real sem 250 millisó, hanem vagy 400...Csak hogy még mindig a barca kerete papíron a legerősebb, az a 170-es mínusz nyáron csak azt mutatta meg, hogy milyen durván le volt maradva az előző szezonban a Madrid...

oldelvis 2010.04.21. 00:39:06

nincs kedvem atragni magam a 700 kommenten ezert csak leirnam a velemenyem barca szimpatizanskent,bocs ha mar ezerszer elhangzott vmi.
eloszor is az inter jobb volt, megerdemelten nyertek, ez teny.
volt 1-2 eleg kerdeses szituacio, pl alves buktatasa szvsz alap hogy bunteto, de ez van, eszem agaban sincs a birot elovenni, tevedett mar forditva is, leszarom.
annyi hogy a ket golos kulonbseg talan tulzo, ha eggyel megy az inter az realisabb lett volna, ok se voltak azert olyan fergetegesek, inkabb csak szakaszokban.
ez a meccs alapjan leirni messit vagy guardiolat (az egesz csapatot) okorseg, az is csoda szerintem hogy idaig eljutottak a tavalyi szezon utan. (igenis kurvara tud motivalni guardiola)
messi,xavi,alves es ibra is szar volt ma, egy jo iniesta nagyon hianyzott, de a "toltelek" emberek se hoztak magukat. keita szvsz bungyenge volt, en biztos lecsereltem volna.
az interbol eto'ot mindenkeppen kiemelnem, nagyon odatette magat, de az egesz csapat komolyat alkotott(foleg a vedelem).
ja, balotelli gyoker.
a visszavago erdekes lesz, azert nem lesz egyszeru az internek, hazai palyan odafog azert baszni a barca, megha ez mar nem is a tavalyi forma. kis frissitest varnek a csapatban, pl toure es busquets jatszhatna egyutt(keita rovasara) es bojant se felnek bedobni, de nem centerkent, inkabb messit be kozepre es mogedobni a kis kolykot.
pique pedig beszaras volt csatarkent, kb mintha magamat lattam volna, szinte rohogtem vegig.
na peace

avenger13 2010.04.21. 00:39:26

@horas: arról sem tehetek, hogy az inter meg a fio is olasz. a sorsolás jó, ennél igazságosabb rendszer nincs. mert az sem az, hogy kiemelem az intert, és a többiek azért güriznek, hogy vele játszhassák le a döntőt. sorsolás volt amiben a szerencsének szerepe van. de ezért megint csak hangsúlyozom ne a bayernre, lyonra, arsenalra haragudj.

Everred 2010.04.21. 00:39:34

@Althedokan: "Only AC Milan have selected an older starting XI in a Champions League semi-final than Inter this evening."

A BBC írta eztet ám.

Mac_KAPUFA 2010.04.21. 00:40:42

@Althedokan: nos, 0:21:53kor volt meg a 100. kommented ebben a posztban :) Kihagytad a 49-es, 23-as, 3-as sorszámot, valamint 2szer írtál 30-as, 18-as és 1-est :)

horas 2010.04.21. 00:41:08

@avenger13: Én csak megemlítem.Nem lehet,ha valami jogos elismerem,ennyi.

Ha az Inter gyengébb csoportot megnyerve gyengébb csapatokon keresztűl jutott volna el,idáig elhiheted,hogy írnám,hogy az X csapatnak sokkal nehezebb sorsolásuk volt és nagyobb respekt nekik mint az Inter,hogy ugyanott tartanak,ez miért fáj másnak....

gorszky tivadar 2010.04.21. 00:43:03

@rizla: félreértettél, nem gúnyosan írtam. meglepett, hogy eladták/elajándékozták/megették...most látom, a monaco-ba ment..

remélem pep.g. tud valami olyat, ami miatt nem lefutott a visszavágó, mert kis portugál a játékot megölni nem fél...vicces m. istenítése, próbálná meg ugyanezt a bajorok keretével..mint amit van gaal művel :)

vadkutya 2010.04.21. 00:43:51

Nah, akkor érdemben:

Grat az Inter-nek. Jó volt látni,h ők nem játszották el a "kicsi vagyok, székre állok - bassza meg, még így sem látok" játékot, hanem inkább kirúgták mások alól a stokit. Vagy - én is csak őt tudom idézni - ahogy @_benito: írta: This is Sparta!

Mindamellett a Barca-t igen komoly hiba lenne leírni. Tény, ez a pofon úgy gondolom,h elkélt, nagyon is. Ha valóban akkora csapat, amekkorának a szakma beállítja, akkor felállnak. Ha nem, akkor...

"... majd segít rajtunk a mesét rejtő, űrből pottyant fehér kendő..."

Mellesleg a semleges nézővel igencsak sikerült kibaszni, legalábbis sztem: ugyanis fogalmam sincs,h kinek szurkoljak a visszavágón.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.21. 00:44:47

@Everred: a statisztikaval mindenki kitorolheti...

az inter a keretet tekintve egyaltalan nem szamit a legidosebb bandanak a serie a-ban. a mai kezdonket tekintve... ha zanettit kivesszuk, akkor mindenki kb. a legjobb korban van, o meg rohadtul nem log ki a kora miatt. a tisztesseges vedekezeshez rutin kell, ez nalunk megvan. (vo. vilagbajnok olasz valogatott)

es foleg nem szamit kiegettnek, a milannal is inkabb ez a baj, nem a kor. pirlo pl. kabe harom eve ugy jatszik, mintha elmult volna negyven, dinho sem epp fiatalos lendulettel rohangal elore. de oregnek egyaltalan nem oregek.

Everred 2010.04.21. 00:47:11

@horas: de nagyon kevés.

Az Inter az idei sorsolás miatt érezheti magát pechesnek, előbb a csoportban a Barcelona, aztán rögtön a Chelsea, ez oké.

Tavaly? Nem sikerült megnyerni a Panathinaikos, Werder Bremen, Anorthosis csoportot. Hát ezek után kijárt nektek a címvédő :-)

Előtte egy meglehetősen középszerű Liverpool volt a 16 között, bár elismerem, a csoportmásodikok közül csak az Arsenal volt erősebb (meg a Roma, de őket nem kaphattátok). Mindenesetre az sem egy legyőzhetetlen űrcsapat volt, messze nem...

06/07-ben az egyik leggyengébb csoportelsőt sikerült kifogni a Valencia személyében, 05/06-ban meg az Ajax után a Villarreal jött... hát ezek alapján én nem gondolnám balszerencsésnek az Intert a sorsoláson. Azért a BL-ben időnként találkozni kell jó csapatokkal.

jawbone 2010.04.21. 00:47:21

@desenvolupador:
erdekes nekem ugy remlik mintha a Portoval nyert volna BL-t..

stanmore 2010.04.21. 00:48:13

@BillyMack: Halgassál már bele a közvetítők dumájába .Van nekik egy sablon szövegük ,és szinte elélveznek ha egy Messi levesz egy labdát ,miközben másnál ezt észre sem veszik.És ez bizony az újságírók zöménél így megy .Így aztán nem csoda hogy a sztárocskák személyes sértésnek tekintik a bírótól ,hogy nem ők nyertek.
És én mán csak ilyen hülye vagyok ,igaz nem egy két video alapján ,hogy sokkal nagyobb kalibernek tartom a foci történelmében Puskást ,de pelét eusebiót még Maradonát is mint messit.
Ugyanis ehhez áttekintő képesség kell, igen régi videók is, szakvélemények személyes emlékek és érzék .

horas 2010.04.21. 00:48:26

@avenger13:
A sorsolással meg igen is vannak gondok
Mi a brét keres a Sevilla két UEFA kupával 3-4 évvel ezelöttről az első kalapban?

Továbbá a másodikban CSZKA,Rangers,AZ...

Hagyjuk ne menjünk bele....

Everred 2010.04.21. 00:48:50

@Pályaelhagyó autóversenyző: ebben neked teljesen igazad van, de én akkor sem tartom célszerűnek egy viszonylag magas átlagéletkorú keretbe egy újabb 30 fölötti, ráadásul meghatározónak szánt játékost szerződtetni...

horas 2010.04.21. 00:51:06

@Everred: A Tavalyi szezont adom,de azért akkor is a címvédő jutott egyből.
A Pool akkoriban azért elég erős volt,a meccsbe meg bele se menjünk.

A többi az rég volt és azt adom.

stanmore 2010.04.21. 00:54:43

@BillyMack: Murinho pedig nem röhejeset mond ,mert még nem is említette azt ,ameccset ,amikor a színészkedő Messi sunyin kiállítatta a chelsea játékost és azt ameccset emiatt elbukták .A tavalyi meccs az meg égbekiáltó volt ,fordított estbena Barca még ma is azon rikoltozna mint egy sebesvalagú csirke .Az persze nem érdekes ,de ma aműesés miatt rinyálnak.Én a bíró helyében ki is állítanám utólag a reklamálókat.mind.Nadehát ezt a nagy Barcával ,Platini kedvenc csapatával nem lehet megtenni ,mert akkor vége a bírói karriernek.

Tika_ 2010.04.21. 00:56:00

ezmiafaszvoltez?!
a srácok megint a Stuttgart ellen méltán felháborodást keltő hozzáállást vették elő, azzal a különbséggel, hogy most nem 30-40, hanem csak 10-15 percig imitáltak focit
teljesen megérdemelt vereség; a fene meg is enné azt a sportot, ahol ettől eltérő eredményt érhetne el egy csapat, ha a BL-elődöntőben idegenben csak a mezt küldi fel a pályára

BillyMack 2010.04.21. 00:56:29

@stanmore: majd a holnapi Zh-m után válaszolok. (ami nagyon csúnya karó lesz)

gorszky tivadar 2010.04.21. 00:57:11

@jawbone: mikor volt az más...(és ez nyílván izlés kérdése, de milyen játékkal???)

Stiel 2010.04.21. 00:57:46

@BillyMack: miből (ha szabad érdeklődni)?

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.21. 00:57:54

@Everred: alapvetoen igazad van, csak az indoklassal nem ertek egyet...

iden beepitettunk ket 30 folotti jatekost: militot es luciot. es marhara orulok, hogy nalunk jatszanak

tavaly a mu ellen kezdett santon es balotelli, ok azert rendesen lehuznak a csapatatlagot is...

szvsz inkabb a format nezzuk, mint a kort, ez alapjan gerrardot en sem latnam szivesen (bar a tehetsege elott meghajolok)

fabregast meg igen, barmennyire is fuldokol a rohogestol itt vmelyik kollegega

jawbone 2010.04.21. 00:59:34

@desenvolupador:
ez mar szanalmas vazze

nyilvan az angol es az olasz bajnoki cimei is mind mind csak mazli

orulok hogy ezt is megtudtuk

horas 2010.04.21. 01:00:37

@desenvolupador: Van Gaal bebízonyította,hogy télleg jó edző meg minden,de azért Mourinho val meg az Inter idei BL szereplésével ne hasonlítsuk össze...szinte maguk sem tudják,hogy hogyan de be csetlettek botlottak az elődöntőbe,miközben az Inter-nek ez volt az 5.ik győzelme a kiesés szakaszban...

Everred 2010.04.21. 01:03:09

@Pályaelhagyó autóversenyző: na de pont ez az, hogy Lucio és Milito beépítése után már sok lenne Gerrard. Nem önmagában a 30 fölötti játékosokkal van nekem bajom, simán lehet olyannal is erősíteni, de az nem egészséges, hogy ha túl sok a meghatározó játékos 30 fölött, ugyanis jó eséllyel hirtelen, egyszerre kell őket majd lecserélni. Lásd Milan, vagy akár Manchester United, ahol most hamarosan egyszerre kell megoldani Scholes, Giggs, Van der Sar és az egyre sérülékenyebb Ferdinand pótlását.

Azt én is elhiszem, hogy az Internek jó lenne Fabregas, csak azt nem látom be, neki miért lenne jó az Inter :-)

rizla 2010.04.21. 01:04:18

@horas: ez így van. és mourinhonak már nem kell sok, hogy elmondhassa, a chelsea és a barcelona testén keresztül jutott a döntőbe, ellenük 4 meccsen ugye minimum 3 győzelemmel. ez jó keret nélkül nem is lehetséges, bár az inter egyáltalán nem olyan egyértelműen sztárcsapat, objektíve nekem szimpatikus, hogy van benne egy csomó régi harcos, későnérő, vagy máshonnan kipenderített. a bayern továbbjutásához jókora adag mák kellett, összehasonlíthatatlan tényleg.

gorszky tivadar 2010.04.21. 01:04:48

@jawbone: nem mázli. nem ezt írtam, hiába olvastad így. erős kerettel tette amit tett. jó edző nyílván, de hogy félisten lenne, és géniusz.... ezt próbáltam érzékeltetni azzal, hogy a bajorokkal próbálta volna ezt elérni - utólag is elnézést kérve a bayern szurkolóktól, hogy pont a munchen jutott eszembe...

BillyMack 2010.04.21. 01:05:20

@stanmore: faszt. inkább most.

Most ne kelljen már visszamenni mindig az időben. ( és az ezlőtti celszi-barca meccseken mi volt? elárulom: ott is volt jó pár vitatható itélet stb.stb.

Mou a tavalyi elődöntőröl beszél, meg az Ő játékosairól, nem röhelyes ez egy kicsit? (tudtommal tavaly az Inter edzője volt)

melyik műesésre gondolsz konkrétan?? ( az előbbire se hoztál példát talán erre fogsz, amúgy meg: akár mű akár nem ha egy csapattársad elesik akkor nem fogsz első felindulásól rinyálni?? segítek: valószínűleg fogsz)

Platinis részeidre nem is reagálok, mert amúgyis egy vicc vagy és vitatkozni sincs kedvem veled

rizla 2010.04.21. 01:06:27

@BillyMack: hagyjuk már ezt az arcot, ez tényleg a legalja. kb olyan, mint a múltkor eric, csak ő volt olyan hülye, hogy a meccs előtt közölte az elmés megállapításait, hogy utána együtt röhöghessen rajta mindenki.
hmm várjunk csak, esetleg stanmore=eric???

jawbone 2010.04.21. 01:07:44

na ne kavarjal mar
eros kerettel???! a Portoban?

horas 2010.04.21. 01:07:45

@Everred: Gerrard nekem sem kell,arról nem beszélve,hogy nincs is jó formában én csak Sneijder posztján tudom elképzelni oda minek?

Azért elég vicces vagy fiú vagy te egy ilyen meccs után,meg a Chelsea oda vissza kiverése után,a Chelsea és a Barca is puposra verték Fabregas-ékat idén...
Nem érted miért lenne jó Fabregas-nak az Inter?
Egy ennél sokkal gyengébb Barca-t az MU épphogy kitudott ejteni tavaly elött...

Ez kicsit nagyképű lett,fater...

BillyMack 2010.04.21. 01:08:48

@rizla: jogos, jogos.

Csak idegesít a faszsága, főleg ha a szeretett csapatomról beszél faszságokat, hülyeségeket, egyszerűen nehezen tudok elmenni mellette, főleg most.

jawbone 2010.04.21. 01:10:51

@desenvolupador:
"eros kerettel" a Portoban, asszem ez az ev vicce

most meg a lesajnalt Interel kiverte (siman!) a Chelseat, iden a vilagon elsokent egy 3ast dobott a katalanoknak, szerinted ez tok normalis, atlagos edzoi teljesitmeny..

horas 2010.04.21. 01:12:11

Amúgy csak angyon zárójelben másik ágon egy MU-Real hasonló nagy csőrte lehetett volna,mert ha jól vartam el a szálakat akkor az lett volna....

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.21. 01:14:09

@Everred: iden 6 ember epult be ugy a kezdocsapatba, hogy ennek hatranyat szinte soha nem lattuk.

zanetti lassan csereember lesz, a lucio-samuel-chivu triobol ketto meg mindig vilagszinvonal (es nyaron varhato ember ide), ha maicont eladnank, akkor vesszuk kolarovot, es ket fiatal szelsohatveddel kezdunk (santon es kolarov) pukkanjak meg, de mottat lecserelnem pistara, nyilvan nem aranyaron.

a csatarok kozul a most igazolt milito a legvenebb, ott iden fiatalitottunk eroteljesen. oszinten szolva nem ertem, hogy mitol lennenk oreg csapat.

de mindegy, joejt, pisz.

gorszky tivadar 2010.04.21. 01:17:45

@horas: persze mérhetetlen, szubjektív és ráadásul hasonlíthatatlan a dolog, de az említett van gaal relatíve semmiből épített csapatokat (ajax, az, bayern(? :) ), míg a portugál a mediát felhasználva - nem véletlen, hogy ilyen a stílusa - megcsinálta magát, és ő most a zseniális, a nagybetűs edző...ettől még jó edző persze, hisz nem lehetne ott ahol, csak a kultusza zavaró..

heh, pedig van gaal-t _is_ hogy rüheltem, ahogy lekezelően beszélt a fradiról anno a bl-ben...

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.21. 01:17:49

nem vagyok Barca-drukker, és a mai meccsnek is csak olyan 70%-át láttam, de van egy olyan megérzésem, hogy a visszavágón simán továbbjut a Barca. Még egyszer nem játszhatnak ilyen rosszul. Én tuti megteszem, most legalább jól is fizet majd :)

horas 2010.04.21. 01:20:26

Ernesto Paolillo az Inter ügyvezetője,súlyos büntetést helyezett kilátásba Balotelli-nek.
Kijár,viszont nagyon nem örülök ennek a bajnoki hajrához a bajnoki címhez mindenkire szükség lesz.
Amúgy Balotelli ha megakarta magát utáltatni még az Inter-esekkel is,ennél jobb alkalmat nem is találhatott volna.

És még egy kis Inter vonatkozás,Ibrahimovic-ot látva a Barca-ban szerinem most már sokan értik miért nem volt sehol az Inter a BL-ben már évek óta.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.21. 01:21:31

@divi: az elmult nehany inter meccs a bl-ben a legtobb szurkolo hasonlo megerzeset mar elnyomta... :)

lehet persze sima, csak valoszinutlen. bar, a mai eredmeny is az volt...

horas 2010.04.21. 01:21:57

@desenvolupador: Van Gaal is jó edző,de azért ne felejtsük el,hogy a Barcelona kis túlzással romba döntőtte,pedig aztán ott azt vettek meg akire rámutatott....

Mou sztorija ennél jóval sikeresebb és látványosabb...

luqe 2010.04.21. 01:26:33

@divi: no offense, de a stuttgart elleni idegenbeli meccs után is ezt mondták sokan (meg kb. én is így gondoltam.). Csak hát ott ugye nem vert be 3-4 gólt a stuttgart, itt az Inter meg igen. De elég sovány előny, mert a 2-0 már a katalánoknak jó. Szerintem is sima barcelona továbbjutás lesz.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.21. 01:26:34

@Pályaelhagyó autóversenyző: OK, úgy értem a simát, hogy nem nyögvenyelős utolsó másodperces góllal, sem tizenegyesekkel. Respect az Internek, nem lebecsülöm őket, egyszerűen szerintem ez csak egy kisiklás volt a Barcától, az igazi arcukat (a Real- és Arsenal-verőt) a visszavágón elővehetik...

horas 2010.04.21. 01:26:44

@Pályaelhagyó autóversenyző: Ehhez az öreg nem öreg témához annyit,hogy papír nem fiatal az Inter az tuti,és egy-egy helyen frissíteni kell majd a keretet.Viszont amit te mondasz az,hogy leeht,hogy összeségégben magas az átlag életkor de mindenki még top formában van,Zanetti,Samuel,Lucio,Milito
De Maicon Cambiasso Eto'o se fiatal,de öregnek is túlzás lenne nevezni őket...

gorszky tivadar 2010.04.21. 01:27:09

@jawbone: deco, maniche, carvalho rémlik a portobol, mert akkor valamiért végignéztem a monaco elleni döntőt, és nem győztem csodálkozni, hogy ők nyertek. természetesen parttalan vita....és az én kedvemért , hogy nekem bizonyítson, nem megy a portugál madridba, bajnokot csinálni az atleticoból..

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.21. 01:29:04

@horas: sztem ez egyszeru: mert nem pandev, eto'o es sneijder probalta labdaval tomni...hanem muntari meg adriano...

de azt se sokan szoktak erteni, hogy balotelli tavaly kulcsember volt: vele osszedolgozhatott ibra, raadasul akkor meg balo foleg kozepen gyujtotte a sargat, mikozben ibranak lett helye, plusz az alternativai kiegett sztarok voltak: crespo, cruz, adriano.

amugy minden balo-gyulolonek ajanlom figyelmebe, hogy az inter konkretan nem is lenne a selejtezokben a bl-ben nelkule, plusz ha jatszott volna, velhetoleg most nem a roma vezetne az olasz bajnoksagot.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.21. 01:29:17

@luqe: mondjuk sztem a Barca ma jobban játszott mint a Stuttgart ellen idegenben, de amúgy értem amit mondasz. Viszont a visszavágó hazai pályán lesz nekik, ott tényleg ritkán játszanak rosszul (igen, Kazany, na szerintem erre a szezonra az volt az összes)

horas 2010.04.21. 01:30:40

2-0 ra képes a Barca,de már a vezető gól elött is jobb volt az Inter.
Az,hogy mennyire szar volt a Barca ahhoz azért kell egy ellenfél is,szal ezt lehet így is nézni,hogy milyen szar volt a Barca ilyen szar nem lehet....de miért volt szar....

Meglátjuk hazai pályán a lehető legnagyobb előnyt szerezte a csapat meghaltak a pályán.Én rettenetsen felnézek rájuk majd úgy is ez a meccs után,ha esetleg símán kizúgnak.

Everred 2010.04.21. 01:31:16

@Pályaelhagyó autóversenyző: vááá, nem mondom, hogy öreg az Inter, hanem hogy faszság lenne Gerrardot megvenni, mert mire beleszokik az olasz fociba, már kereshetitek is az utódját, pont akkor, amikor majd másokat is pótolni kell. Ennyi.

gorszky tivadar 2010.04.21. 01:32:57

@horas: nem mondtam, hogy van gaal tökéletes...:)

pont ott a lényeg, túl látványosan végzi munkáját - ami szakértelmét nem csökkenti..de tényleg parttalan, én nem szeretem a stílust, amit játszanak a csapatai, megnyilatkozásait sem, de ettől még nyílván nyugodtan alszik, és lesz az év edzője, ha valami csoda nem történik barcelonaban...

Everred 2010.04.21. 01:33:43

@Pályaelhagyó autóversenyző: vagy mondhatnám úgy is, hogy az a jó, ha a keret összetétele életkorilag is vegyes, szóval ha sok a 79-81 körül született játékos (és az Interben van jópár), akkor nem árt másfele nézelődni, hogy ne egyszerre történjen meg a baj.

jawbone 2010.04.21. 01:36:02

@desenvolupador:
@desenvolupador:
nagy komedias vagy te haver:P
szerinted egy Patrick Kluivert, Marc Overmars, Frank and Ronald de Boer, Edgar Davids, Clarence Seedorf, Winston Bogarde, Michael Reiziger, Edwin van der Sar-al felallo Ajax az gyengebb mint a Deco-s Porto?

hat ez azert minimum nehezen vedheto allaspont

horas 2010.04.21. 01:36:34

@Pályaelhagyó autóversenyző:
Ezt nem gondoltad át rendesen.
Pandev,Sneijder,Eto'o trojka kicsit kevésbé nivósabb minta Xavi Iniesta Messi,ők idén tömik...
Hallottad a mai meccsen a nevét?

Balotelli Kazan elleni góljára emlékszem,de ez a mai produktum védhetetlen és ezt te sem tagadhatod.
Balotelli tökéletes csere alap egy komoly sztárigazoláshoz vagy pénzt lehet belőle csinálni.
Ha választani lehetne Balotelli és mondjuk Agüero között kit választanál?

horas 2010.04.21. 01:40:34

@desenvolupador: Fentebb már leítam a vélekedésem a témában.
Én tőlem lehet az év edzője én láttam,hogy jutottak el idáig.

horas 2010.04.21. 01:42:43

@desenvolupador: Stílus kicsit fellengzős az tuti a mai meccs után kicsit túlzásnak érzem a csoda kategóriát...
A csoda inkább hasonlít arra,hogy a Bayern a 4 között van fater....

rizla 2010.04.21. 01:43:03

@divi: "hazai pályán lesz nekik, ott tényleg ritkán játszanak rosszul "

soha nem volt olyan helyzetben a barcelona (legalábbis peppel), hogy egy két gólos hátrányt kell eltüntetnie hazai pályán.

TickTickTickBoom 2010.04.21. 01:48:24

Puyol eltiltott lesz, így vélhetően Gabi Milito fog kezdeni
Diego Milito ellen:DD

az szép lesz

_X_ 2010.04.21. 02:14:17

@rizla: miért a lesgól megadás, 11es megnemadás nem mák?

2010.04.21. 03:23:25

@Blaugrana: klikkre nagyobbak lesznek

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.21. 03:30:53

@TickTickTickBoom: Ha döntőbe jut az Inter, akkor is nagyon-nagyon esélytelen, hogy ez segít.

sporttárs 2010.04.21. 06:30:28

Engem legjobban a Barca-védelem töketlensége lepett meg a meccsen, mindhárom gólban vastagon benne voltak, Puyol kisárgult és Piquet is rugdosódott. És hát ez az állandó hiszti sem volt az övék eddig, mondjuk amikor megy a játék, nem is kell.
Elég nyűgös lehet így kikapni, hogy a nagy labdabirtoklás meg ami szokott, megvan, de jobb volt az Inter valóban, ez nem kérdés.

Alapból én is azt mondanám, otthon bárkit megver 2-0-ra a Barcelona, de Mourinho van a másik oldalon. Nehéz ügy nagyon. Ha megoldják, megérdemlik a duplázást - és persze egy ilyen feladvány igazán jár annak, aki BL-t akar nyerni, azt nem lehet mindig Stuttgartok ellen.

danesdzsu2 2010.04.21. 07:49:57

@imici77: Ha 10 körömmel az angol bajnokság dobogójába kapaszkodás lenne a céljuk, akkor ahhoz nem lenne szűk....:P

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.21. 09:54:55

@danesdzsu2: :DDD jól nyomod ezeket a megjegyzéseket :) mondjuk a keretük elég ahhoz is, h 11mp-es derbyket játszanak, ha érted mire gondolok :)

danesdzsu2 2010.04.21. 10:10:14

Rosszul értettem volna, nem arra próbáltál célozni, hogy Arsenalhoz képest szerinted meglepő, ha valaki szűknek érzi a Barca keretét?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.21. 10:26:00

@danesdzsu2: úgy általánosságban szűknek nevezni a keretet barcselónában, meglepő számomra. amikor 60misiért igazolgatnak csatárt, akkor nekem határeset.

A másik, Cesc-et és Villát akarja/akarják, miközben az Arsenal felmelekedésében ezt látja: "vermalenhez hasonló feltörekvő, fiatal, de már tapasztaltnak mondható játékosokat, akik az arsenalban válhatnak klasszissá. "

...

BillyMack 2010.04.21. 13:21:44

@imici77: te mindig a Zlatanon vagy a barcselónán rugózól?

ezt most nem értem: Barcelónában nem lehet szűknek nevezni a keretet (amikor láthatóan az) mert 60 misiért igazoltunk le egy játékost, vagy hogy érted ezt?

Althedokan 2010.04.21. 13:28:15

@Mac_KAPUFA: oh hogy az a...:D Nem baj, végülis a lényeg, hogy megvolt...:D De te most komolyan mennyi időt töltöttél ennek a leellenőrzésével?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.21. 13:38:09

@BillyMack: nem rugózom (sőt, tervezek egy barcás meccs megnézését élőben, mert nem minden nap láthatsz korszakalkotó űrfocit).

de lehet szűknek nevezni a 60misis költekezés ellenére, csak amikor ezt felhozom/felhozzuk az Arsenallal kapcsolatban (nincs pénz, nincsenek játékosok), akkor megy az észosztás ezerrel, hogy unalmas, meg, hogy Wenger hülye. A 2 párhuzamos a végtelenben nem találkozik, erre hívtam fel a figyelmet (és írtam a kiket kellene igazolnia a 2 klubnak példát is).

Remélem és kívánom, h nyerjétek meg a BL-t! - minden irónia nélkül.

BillyMack 2010.04.21. 14:00:00

@imici77: így már érthetőbb azért ;)

én nem akartam hogy Ibra idejöjjön, sokkal inkább Villát preferáltam volna, mint ahogy a szurkolók többsége is (ha jól emlékszem), ráadásul még egy rakat pénzt+ Eto'o-t is oda adtuk érte, vicc...

Az Inter járt ott a legjobban.

danesdzsu2 2010.04.21. 14:13:03

@imici77: Írtam egy borzasztó hosszút, de kitöröltem, mert ezt inkább egy sör mellett kéne megbeszélni. Nagyon messzire visz.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.21. 14:31:39

@danesdzsu2: megírhatod magánban (csak este olvasom a leveleim), de a sörre is nyitott vagyok. magánban azt is megszervezhetjük, meghívunk külsős nst-s kollégákat is. szerda BL visszavágó nézése? - előtte kiwengerezhetjük magunkat. asztalt foglalok, de visszamondani nem ér:)
hm?

Mac_KAPUFA 2010.04.21. 15:19:28

@Althedokan: nem sokat :) mivel számoztad a kommenteket, csak arra kellett figyelnem, hol hagytál ki vagy el számokat :) secperc alatt megvolt...szakmai ártalom :D

danesdzsu2 2010.04.21. 15:27:57

@imici77: Öööö, ennél kissé rugalmatlanabb vagyok, de majd megbeszéljük. Viszont most nem leszek vagy egy napig.

Mac_KAPUFA 2010.04.21. 15:36:10

@Mac_KAPUFA: gratulálok magamnak..."hol hagytál ki vagy el számokat" - mert ez ugyanazt jelenti...5 óra alvással ne várjak már sokat magamtól. Szóval csak arra kellett figyelnem, hogy hol hagytál el számokat és hol dupláztál :)

berti5 2010.04.30. 10:43:29

Szégyen volt ez a meccs, a szó legszorosabbik értelmében... És nem azért mert Barca drukker vagyok hanem mert ilyen pofátlanul szabálytalan bírói döntéseket nagyon rég láttam már...

Szergejev 2010.04.30. 10:47:01

Én a Barcanak drukkoltam,szóval elég szomorú vagyok...de sajnos ez van. A döntőben Bayern-nek fogok!!
süti beállítások módosítása