Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Premier League, hétközi maradékforduló

2010.03.23. 21:10 donnelly

Ezúttal az angolos kolléga vesz részt továbbképzésen, így az utolsó pillanatban kényszerültem beugrani a helyére, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy megtippeljük a hétköz összes mérkőzését, és hogy kiosszuk a helyezéseket négytől-hatig. Ugyanis a Chelsea és a kiesés elől menekülők mellett a maradék nemzetközi kupahelyekre hajtó társaságok vesznek részt ebben kedd-szerdai Ki mit tud?-ban, meg lesz még egy B'burn-B'gham is, de az már tényleg senkit nem érdekel. Tovább után öt gyors kongatással beharangozunk öt végeredményt.

Kedd 21.00

West Ham-Wolverhampton
Alliteráló kiesési rangadóval indul a hétközi félforduló. Hétvégi, Astonban elcsípett pontjukkal a farkasok egy egységgel elléptek az Islingtonban szopó WHU-tól. Mick McCarthy legényei ezzel a hárommal zúznak tovább a negyven pontos lélektani határ felé, 0-1.

Szerda 20.45

Portsmouth-Chelsea
Miközben Paul Scholes már a jövő hétvégi, Chelsea ellen begyűjtendő három pontra gyúr, melyet létfontosságúnak ítél meg a sorozatban negyedik bajnoki cím eléréséhez, a vasárnap Blackburnben ikszelő kékek a szombaton a Hull ellen két perc alatt fordító kistesóhoz látogatnak. A Chelsea jelenleg a duplázásra hajt, de ahhoz, hogy ez még a jövőhéten is így legyen, Ancelottinak most már fel kell csatolnia a felcsatolhatót, és nagyon keményen meg kell reguláznia fiait, mert noha megítélése szerint egy vereség még belefér - úgy matekozik, hogy nyolc meccsen 21 ponttal bajnokok lesznek -, valójában minden további elhullajtott pont egy-egy pontot érhet Carlo mester közös megegyezéssel történő szerződésbontásában. 1-2.

Aston Villa-Sunderland
A Wolvesnak engedélyezett pontok jelentették a kétmeccses hátrányban lévő Rafáék utolsó esélyét, mert Martin O'Neillék most már rálépnek a gázra és se a Tottenham (nekik még van hátra többek között Arsenal, Chelsea, United, City), se az Everton, sem pedig a Man City (United, Arsenal, Villa, Tott'ham) nem fog az útjukba állni. 2-0.

Man City-Everton
Mivel a negyedik pozíció (előbb vagy utóbb) a Villáé kell, hogy legyen, Manciniék a Spursszel meg a Liverpoollal - akik címvédő jogán indulnak majd, úgyhogy inkább a Spursszel - és talán David Moyes-ékkal fognak versenyezni az EL-mandátumért, de ezzel a döntetlennel a hátuk mögött biztosan nem kényelmesedhetnek el, 1-1.

Szerda 21.00

Blackburn-Birmingham
A fordulót egy B-kategóriás csontoperával zárja a két kék-fehér középosztálybeli elsőcsapat elsőosztálybeli középcsapat. Robbie Savage-nek nemhogy copfja nincs már, de jelenleg a Derby County csk-ja egy Brighton & Hove Albionos kölcsönt (2008) követően. 2-2.

127 komment

Címkék: d premier league pl beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr391863491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mickeyknox 2010.03.24. 12:19:58

@Csöncsön: azért ez egy igazi LÚZER-ág :)
liverpool, valencia, atleticó... mind sokkal többre hivatott, mint amit idén nyújtanak. komolyan mondom csak a juve hiányzik még ide :))))), ja, ők kiestek :))))

Viszlat 2010.03.24. 12:23:08

@szferi: na igen, ahogy olvastam, Rafa is ebben bízik, hogy az ellenfelek több pontot veszítenek mint ti. Remek taktika. :)

@nordsee: ez is igaz, írhattam volna úgyis, hogy kevesebb lesz idegenbeli meccs és ez szerencse, tudván, hogy a 10 vereségből 8 ott jött össze.

Épp valamelyik nap néztem meg újra azt a bizonyos 4-4-et a kékek ellen a BL-ben, mintha egy egészen más csapatot láttam volna, pedig csak Alonso-val volt több a Pool.

Viszlat 2010.03.24. 12:23:42

@bakító: Gerrard szintű játékosa (idei formájában) minden csapatnak van 7-8...

nordsee 2010.03.24. 12:29:06

@Viszlat: Az lesz majd az érdekes, amikor a Chelsea ellen nyernünk kell a negyedik helyért (és meg is lesz, mondjuk), eképp téve pontot a bajnoki versenyfutás végére, ami a (broáf) MU következő címét jelentené. :))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.24. 12:36:00

@mickeyknox:

(Szerintem a Valencia idén eddig szó szerint a maximumot hozza. Az viszont igaz, hogy történelmileg jellemző rájuk a lúzerkedés, ha az egymás után elbukott két BL-döntőre gondolunk...)

(Amúgy természetesen az Atlético-Liverpool is érdekes lenne, El Nino hazatér. Tavaly már találkozott a két csapat, 1-1 itt, 1-1 ott. Az a Maxi Rodriguez lőtt egyenlítő gólt az Anfielden, aki ma már a Poolban van.)

bakító 2010.03.24. 12:55:51

@Viszlat: Poénnak jó, egyébként emeletes baromság.
De ha egy rossz formában lévő Pool 2-1 re jó az Old Traffordon (láttam a meccset és egyáltalán nem volt olyan alárendelt a Pool mint sokan írták), akkor Liszabonban gálázni fognak.

bakító 2010.03.24. 12:58:50

@nordsee: "Az lesz majd az érdekes, amikor a Chelsea ellen nyernünk kell a negyedik helyért (és meg is lesz, mondjuk), eképp téve pontot a bajnoki versenyfutás végére, ami a (broáf) MU következő címét jelentené. :)) "

Nyugi, még egy másik londoni csapat is versenyben van a bajnoki címért. Nyugodtan verjétek meg a pénzeszsákokat. :)

nordsee 2010.03.24. 13:23:07

@bakító: Az egy másik képlet, lehet, hogy nem is zavarna annyira. ;-)

Viszlat 2010.03.24. 14:08:28

@bakító: egyáltalán nem volt alárendelt, mivel a United sem éppen csúcsformában nyomja végig az idei szezont. A vicc az, hogy még így is versenyben vagyunk a bajnoki címért. Mi lesz ha a végére nem csak Rooney hozza azt amit tud, hanem rajta kívül még 1-2 játékos legalább... :)

szferi 2010.03.24. 16:25:36

a 4. BL hellyel kapcsolatos spekulációkhoz már csak félve teszem hozzá, hogy ha az everton ma nyerne, a villa pedig nem, a villa számára még az EL indulás is komoly veszélybe kerülne.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.24. 20:32:42

lassan kezdődnek a meccsek, ES2 elvileg a Man City - Everton-t adja 20.45-től

nehéz, szenvedős meccset várok, bár akár egy gólözön is benne van
esélyeket illetően is nehéz tippelni, hazai pályán még veretlen a City, Everton idegenben annyira nem jó, de odateszik magukat ma, ez egészen biztos, és azért a Cahill, Osman, Pienaar formáció megspékelve Saha-val meg Arteta-val komoly gondokat is okozhat

sőt ha nyernek 48 pontjuk van, 3 pontra lennének a Pool-tól, ha a City nyer, akkor 56 ponttal átvesszük a 4. helyet

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.24. 20:36:45

Man City:
Given, Richards, Toure, Kompany, Zabaleta, Adam Johnson, Ireland, De Jong, Barry, Bellamy, Tevez.

Subs: Taylor, Onuoha, Wright-Phillips, Santa Cruz, Garrido, Sylvinho, Vieira.

Everton:
Howard, Neville, Jagielka, Distin, Baines, Osman, Heitinga, Arteta, Pienaar, Cahill, Saha.

Subs: Nash, Hibbert, Yobo, Bilyaletdinov, Gosling, Yakubu, Rodwell.

City-nél Ireland hosszabb idő után újra kezdőben, most akkor megmutathatja, hogy mit tud hozzátenni a játékhoz...
Lescott kidőlt ugye, Bridge még 1 hete dőlt ki, így most a balhátvéd Zabaleta lett, hát Garrido/Sylvinho párosnál talán vmivel biztosabb opció

Ireland-Johnson (össz)játékra kíváncsi leszek, ha ők ketten valahogy megéreznék egymást a pályán, abból kijöhetne vmi zseniális is , pláne ha kapják a ritmust Bellamy-tól:D

balu11 2010.03.24. 20:48:06

@Woland: jaja, én is azt követem, sztem jó kis meccs lesz, bár én a Fulhamnek szorítok - azért az izlandi rutingéptől eléggé tartok, bevallom

balu11 2010.03.24. 20:54:13

(azért az elég jó érzés, hogy ahogy így kapcsolgatok a Barca-Osasuna, T'ham-Fulham között, mindkét pályán van magyar középpályás. És ha mondjuk egy évvel később lenne, nem biztos, hogy a Bayern-Schalke kupaelődöntőn nem rohangálna ott a bal szélen Dzsudzsi...)

balu11 2010.03.24. 21:06:14

"bo-oo-bby zamora"

gyönyörű zsugát adott Duff, meg kell hagyni!

de messze még a vége...

rowi 2010.03.24. 21:08:05

ehhe...a Pompey szurkolóktól alig hallani a FOX kommentátorát. ja meg már a Wembleyre gyúrnak...respect. tényleg

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.24. 21:15:01

Tevez nagyon elemében van, lőhetne 1 gólt már, na meg a Sunderland is még 1-et:)

rowi 2010.03.24. 21:19:55

Drogba, de James alakítását a youtubeon viszont lehet majd látni, ekkora országos luftot:)...és persze 10 másodperccel korábban az lehet télleg fault volt a másik térfélen...

papercut 2010.03.24. 21:20:14

James te jóságos...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.24. 21:20:45

Tevez nem, de Cahill igen, 0-1, fene vinné el

rowi 2010.03.24. 21:21:20

eléggé hasonlít Robinsonéra a horvátok ellen, itt nagyobbat pattant egy göröngyön

Everred 2010.03.24. 21:30:57

Most nem feltétlenül a mostani gólról jutott eszembe, mert ez leginkább vicces, de annyit mondják, hogy a United gólerőssége Rooney-n áll vagy bukik, és valahogy nem halljuk ugyanezt a Chelsea kapcsán, pedig hát náluk is nagy a csend Drogba mögött a házi góllövőlistán... Mégse kell azt hallgatni folyton, hogy az esélyeik azon múlnak, hogy Drogba megsérül-e, még most sem, amikor Anelka utolsó góljára csak azok emlékeznek, akik Noéval utaztak a bárkán.

papercut 2010.03.24. 21:31:03

Ezért nem kellene kiszórni Maludát?

rowi 2010.03.24. 21:34:34

FOX: "egy párhuzamos univerzrumban a Chelsea lehet, hogy már csak 9-en lenne a pályán"...és hát jah...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.24. 21:41:04

jó 15 percet leszámítva a City gyenge, nem tud mit kezdeni a labdával, szélsőknek nem megy, Ireland lesérült (mekkora vicc), ráadásul egy idióta gólt kaptunk, simán figyelni kellett volna Cahill-re

Everton sem alkot sokat, de jól tartják a City játékosokat, nem tudom mi lesz ebből, csak vmi brutális támadássorozattal nyerhetünk ma, jó lenne nem kikapni azért

Go City!

Woland 2010.03.24. 21:44:50

hat eddig a Fulham jobb. nekunk volt tobb helyzetunk, de a vendegek nagyon is magabiztosnak tunnek.

legalabb Cahill es Frazier hintett egy kis csillamport a mi teljesitmenyunkre. no, meg egy-egy golocska kellene Eidurtol, Crouchtol, Artetatol es Benttol. : )

Woland 2010.03.24. 21:51:40

Bentley te gyonyoru ember!!!!!!! elso erintes : )

rowi 2010.03.24. 21:57:40

éljen:)

Fa kupa meccshez link vki? köszesz

balu11 2010.03.24. 21:57:50

@Woland: hát, bizony így már erősen nektek áll a zászló, ha nem lő gólt (a rendes játékidőben) a Fulham, sztem nincs esélye

(mondjuk, hogy miért Corlukanak írták a gólt, arról fogalmam sincs - elsőre s jól látható volt, hogy az ég világon senki nem ért hozzá. Hopp, most már nem biztos... viszont akkor meg (sőt, egyébként is) lesgyanús...)

Pavljucsenko Corluka helyett? Érdekes minimum...

papercut 2010.03.24. 21:58:24

(heves köhögőroham)

Woland 2010.03.24. 22:00:02

basszus... Charlie leserult...

Wilson az uj jobbhatved... vagy Bentley? jesszus...

Woland 2010.03.24. 22:04:40

Bentley -> Pav -> kapas, gol : )

balu11 2010.03.24. 22:05:44

nem cserélt rosszul Redknapp: 15 perc alatt két csereember 2 gól, 1 gólpassz (vagy fordítva, ha Corluka mégis hozzáért...)

alakul a papírforma, sajna

most kellene valami Zolitól, hogy igazán jó kis kupacsörte legyen

Woland 2010.03.24. 22:11:16

This is Tottenham! : )

Eiduuuuur!

balu11 2010.03.24. 22:11:59

na, már csak az izlandi hiányzott... (úgy tudtam, baszki!)

jól játszik a Spurs, meg kell hagyni, a Fulham meg előadja az idei idegenbeli formáját

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.24. 22:21:07

szűk 20 perc és talán oda a hazai veretlenség

semmi nem jön össze ma, nagyon úgy tűnik

papercut 2010.03.24. 22:26:30

James bazzeg. Sortűz el kéne vetni, mi a faszt csinált már megint...

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.24. 22:34:01

na erről ennyit

Mancini meg a csapat másodszor nem tudott semmit sem kezdeni az Everton-nal..

jön föl az Everton, Tottenham marad 4.

mai nap minimális pozitívuma az lenne, ha a Villa nem nyerne

Woland 2010.03.24. 22:47:09

hahahahahahaha! micsoda szerda! micsoda szerda!

Wembley! -2 pont a Villanak, -3 a Shittynek es Spurs-szurker haverom egy felidore van attol hogy 330.000 forintot nyerjen egy hihetetlen tipp-komboval : )

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.24. 22:49:27

@Woland: rem összejön, és igyátok el! :) (milyen eredménynek szurkoljunk?)

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.03.24. 22:53:14

Mancini vs. Moyes jelenet megkoronázta mai napot

amerikai focis jelenet volt kb:D

híg fos teljesítmény az Everton ellen, másodszor a szezonban, most mi voltunk fölényben, de semmit nem ért
pontatlan beadások, ötlettelen játék, rossz lövések, gyenge széljáték
védelem összebénázta a gólokat, Barry totál semmit játszott, Bellamy-nak is kellett 1 félidő míg észrevette magát, Zabaleta beadásaitól rémálmaim lesznek

és ami a legrosszabb, hogy a Pool oda-vissza verte ezt az Everton-t, a Tottenham 4 pontot szerzett ellenük

mondjuk ha augusztusban játsszuk a meccset, akkor talán más lett volna, hiszen 1-6-os zakó után lett volna a meccs egyből, de sikerült márciusra tenni, amíg elég jó formába kerülnek:D

Everton teljesen megérdemelte, és van 48 pontjuk, hát ebből kis túlzással bármi lehet még
vagy ha csak egy kicsit jobb őszt nyomtak volna...

most aztán egy tényleg kötelező meccs jön, Wigan-t fogadjuk hazai pályán, Spurs meg a Pompey-t
(és Chelsea-Villa)

go City go!

Woland 2010.03.24. 23:01:27

@imici77:
koszi! : )
a Valencianak meg kellene oriznie az elonyet a meccs vegeig a Malaga ellen. a Mestallaban. ennyire kozel van! : )
a hatalmas odds arra volt hogy a Fulham vezet felidoben de a Tottenham megforditja.

a haveromat nemreg rabolta ki harom fegyveres Caracasban, ugyhogy szerintem lesz hova tennie a penzt : ) csak maradna igy!

Everred 2010.03.24. 23:11:27

St. Mirren-Celtic 4-0.

azigen.

bobix 2010.03.24. 23:19:58

@Everred: Olyan erősek ezek a skót élcsapatok, hogy simán kipottyannának a PL-ből...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.03.24. 23:25:20

@Woland: Hajrá! :D
@papercut: Nem láttam, de állítólag igen. Ettől függetlenül a Chelsea sokat köszönhet James-nek a gólokat látva... :D

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.03.24. 23:35:53

@Everred: Az NST nevében megköszönném Tony Mowbraynek az eddig elvégzett munkát.

(És még azt találtam írni augusztusban, hogy jó választás lesz, igaz inkább a Celtices múltja és némi optimizmus ragadtatott erre a következtetésre...)

papercut 2010.03.24. 23:46:09

@Woland: Ezt meséld már el hogy hogy nyer(het ennyi pénzt? Miket tett meg?

papercut 2010.03.24. 23:47:35

@Woland: Elsőre fontnak olvastam de így se rossz..

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.24. 23:50:11

@papercut: szerda este itt szurkolunk a valenciának és frissítjük a livescore-t, hogy egy sp?rs-ös nyerjen, amikor már nyert a csapata és minden meccs nekik alakult... :) és még a madridisták a legjobb arcok az nst-n... :) lófaszt:)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.24. 23:56:08

Vége Valencia 1 - 0 Malaga

:DDDDDDDDDDDD

GRAT!!!!

papercut 2010.03.24. 23:58:09

@imici77: Jaja én teljesen lázban vagyok hogy összejöjjön!

Woland 2010.03.24. 23:59:20

@imici77: @Zsoca87: @papercut:

bassssssssz, nem hiszitek el... haverom most vette eszre hogy veletlenul a Valencia-Zaragozat tette be a mixbe a Valencia-Malaga helyett...

es csak a mai meccs hosszabbitasaban jott ra... vegigizgulta az egeszet... es persze nyert a Valencia.

(amugy a Tottenham-Fulham felido-vendeg/vege-hazai-ra volt a nagyon-nagy odds, a Valencia meccs ezt duplazta meg volt meg harom kis szorzos meccs amik egyutt meg duplaztak rajta egyet.)

papercut 2010.03.25. 00:00:36

@Woland: Gratulálok a srácnak, nem semmi...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.25. 00:00:55

@Woland: 7végén lesz a zaragozai meccs?

ha nem titok, mennyit tolt fel egy ilyen sorozatra?

Mansi 2010.03.25. 00:01:36

@Woland: Zaragoza-Valencia lesz.
Melyikre tett?

papercut 2010.03.25. 00:02:14

@Woland: Ne már, ez már Hitchcock filmben is durva lenne... Most izgulhatunk a hétvégéig..

Woland 2010.03.25. 00:07:50

@imici77:
ja, hetvegen lesz.
3300 Ft. 100-as odds.

Woland 2010.03.25. 00:09:42

@Mansi:

azaz, Zaragoza-Valencia... de a Valencia iden jobb idegenben... de huzos meccs lesz az tuti.

basszus.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.25. 00:11:24

@Woland: amúgy ilyenkor kell feltenni egy 10-est az 1x-re, és akkor mindenképp nyerőben lesz a haverod... Üdv, ymy - a számok nem hazudnak :)

Woland 2010.03.25. 00:12:15

@imici77: @papercut:

mindenesetre koszi a szurkolast! : ) meg szombaton kellene reggel felkeles utan balra a vallatok folott kikopni egy barna kavicsra hogy velunk maradjon a fogadoszerencse. ha lehet hinni Fulig Jimmy-nek : )

sosem erdekelt meg ennyire a La Liga : )

Mansi 2010.03.25. 00:12:46

@Woland: Valóban nagyon necces lesz, de mintha Ponzio most sárgázta volna ki magát, ez talán segít picit.
Hajrá :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.25. 00:16:58

@Woland: rajtam nem fog múlni, de ha emiatt bukunk (értsd Arsenal), akkor elátkozlak, Te csirkefogó:)

Woland 2010.03.25. 00:18:20

@Mansi: @imici77:

hahah, cheers!

joccakat!

United82 2010.03.25. 08:02:03

a Spurs,City,Villa annyit totojázik hogy a végén a Pool jön be 4iknek (nekik a legkönnyebb a sorsolásuk)

a Villa 4 pontot bukott most 2 hazai meccsen, ez nem fér bele...

A Spursnek így a ápr 10.-i arsenal meccse gondolom elmarad az FA kupa elődöntő miatt, elvileg mikor lesz az bepótolva? Rögtön utána szerdán?..
Mert akkor 4 napon belül kell fogadniuk az arsenalt+chelseat....az nem lesz egyszerű...

Az Everton meg simán bejöhetett volna 4iknek ha ősszel nem olyan szarok...amit tavasszal produkálnak az nem semmi...Emiratesben X, Cityt oda-vissza verték, otthon verték a Chelseat, a Unitedet...
Nézve a sorsolásukat még 1 idegenbeli Aston Villa meccs..a többi hozhatják....még a végén belepiszkítanak a levesbe....7pontra vannak a 4ik helytől...mondjuk az nagyon sok...túl sok...

United82 2010.03.25. 08:06:39

Ami a bajnoki címért folyó versenyt illeti.
7 fordulóval a vége előtt 3 ponton belül az első 3.
Ráadásul a United és a Chelsea gólkülönbsége most már azonos is. Drogba is 2 gólra feljött Rooneyra a góllövőlistán.
Sajnos az az érzésem hogy azzal hogy a Chelseanek nincs BL nagyon megnövekedtek az esélyei hogy a végén elvileg pihenten huzzák be a meccseiket ..meglátjuk...izgalmas lesz

undertow 2010.03.25. 08:20:52

lehet, hogy rooney 1-2 góllal előrébb jár, de biztos nem tud így táncolni :)

img.photobucket.com/albums/v502/Mimi_Lee/Chelsea/Drogs-waltzing.gif

Woland 2010.03.25. 09:17:58

@Rooney82:

ja, a Villa-Chelsea szombaton lesz, a Spurs-Pompey vasarnap. a potolt meccsek kozul a Chelsea-Bolton kedden, a Spurs-Arse szerdan. a Spurs-Chelsea pedig szombaton, szoval Abrapapaeknak egy nappal tobb all a rendelkezesukre regeneralodni.

a baj az, hogy az Arse es a Chelsea kozul az egyiket nagyon jo lenne elkapni a negyedik helyhez, (a United-tol szopacs lesz sajna, ahogy lenni szokott.) es mindket meccsen hullafaradt lesz a csapat. Kaboul nem jatszhat az FA-kupaban es igy alighanem az Arse ellen o kap lehetoseget vedekezo kozeppalyaskent. ami nem eppen jo jel.

az Everton amugy nem 7 pontra van a negyedik helytol hanem 7 pont+meccselonyre. szoval vesztett pontok tekinteteben 10 a hatrany.

az elmaradt meccs meg tortenetesen a Shitty-Spurs... az utolso fordulo elotti szerdan... szerintem azon a meccsen mulik majd a negyedik hely. ha mi nyerunk akkor meg az is beleferhet hogy 6 pontnal tobbet veszitsunk a hatralevo top3 elleni meccseken. ha a Shitty nyer akkor nekik fer bele egy esetleges United/Arse duplabukta. az iksz pedig persze a Pool-Villa malmara stb.

a Chelsea-Villa most hetvegen konnyen lelombozhatja a birminghamieket, kivaltkepp ha mi nem csesszuk el a Pompey elleni hazait. es a hatralevo Villa-Everton sem igerkezik fiksz egyesnek Moyes-ek formajat latva (azert a Lane-en elkentuk a szajukat par hete : )

a Pool-nak tenyleg keves neheznek tuno meccse van hatra. a Chelsea es talan a Birmingham. vesztett pontok tekinteteben 7-tel allnak mogottunk. necces lesz, de eleg lehet. egy ponton/golkulonbsegen fog mulni. : /

Asidotus 2010.03.25. 10:20:46

néhány hete számolgattuk itt a 4. helyért folyó versenyfutást, és akkor a Liverpool nagyon úgy tűnt, hogy lemarad a City, Aston Villa és Tottenham mögött.
Ehhez képest a Spurs hozza a kötelezőket, a másik kettő nem.
Ha a Pool mind a 7 meccsét megnyerné, akkor 72 pontja lenne, ehhez a Spursnek 17 pontot kellene hoznia 8 meccsen, vagyis a MU és a Chelsea elleni vereség belefér, ha az Arsenalt és a Man. City-t is legyőzzük a kötelezők mellett.
Egy kis számolgatás:
A Spurs ellenfelei eddig átlag 46,25, a City ellenfelei 46,125, míg a Pool ellenfelei 37,14 pontot szedtek össze idáig. (A Portsmouthnál a pályán lévő eredményt vettem figyelembe. Az átlag nem tartalmazza az eltérő meccsszám miatti különbségeket.)
A Tottenham áll az FA kupában, a Liverpool meg az Európa Ligában, ez a Poolnak több és nehezebb meccset jelenthet.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.25. 10:24:36

én kíváncsi vagyok hova pakolgatja a fa az elmaradt meccseket, ha jól sejtem a sp?rs elleni meccsünk most elmarad, a city-sp?rs meccs meg az uccsó forduló elé lett téve - nem tudom, ez mennyire fair pl a poolra nézve... mindenesetre, elkezdődött a nagy hajrá... :)

balu11 2010.03.25. 11:45:59

@crazy_horse: az edzők jelenetéhez - nem lepne meg, ha egy arról készül, jól sikerült fotó lenne a következő Rorsach...

Boodler 2010.03.25. 12:14:03

@Rooney82:
A Chelseanek helyette FA kupa meccse(i) van(nak) az Aston Villa ellen. (Kis szerencsével döntetlen hosszabbítás, újrajátszás...) :)
És közben a Terry balhé utórezgései még boríthatnak egy kicsit.
Utolsó előtti fordulóban a Liverpool ellen játszik, az elég érdekes lehet.
Az "Arsénelnak" viszont tényleg alig van nagyon nehéz meccse hátra. (A bajnokságban.)

papercut 2010.03.25. 12:46:45

A Portsmouthos srácnak eltört az állkapcsa Malouda kis pofonja után..mondjátok hogy csak sárga volt...ha nem vagy a pályán nehéz duplázni... bár nem hiszem, hogy ezen múlik majd a bajnokság, eléggé valószínű hogy 10 emberrel is behúzta volna a Chelsea, de akkor is. Nagyon egyértelmű eset volt, ráadásul 5 percen belül a második a franciának.

Everred 2010.03.25. 13:17:29

@papercut: ez három meccs eltiltás, persze csak akkor, ha Rio Ferdinandnek hívnak.

Ha Steven Gerrardnak, Javier Mascheranónak, vagy Florent Maloudának, akkor természetesen nem. Rájuk ugyanis szüksége van az angol labdarúgásnak, nem engedhetjük meg, hogy egy mérkőzést is kihagyjanak holmi fegyelmi okokból.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.25. 13:40:08

@Boodler: a mostani börmingemi kiruccanás a barcselóna mellett nem lesz könnyű... jön a cití, megyünk a sp?rshöz, szóval, van még komoly meccs... nem is egy...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.25. 13:41:48

A jó hír, hogy már nem kell sokat várnia arra, hogy Robin van Persiet ismét a csapatunkban láthassuk.

"Várható, hogy visszatér, de ne várjanak csodát, amikor valaki ilyen hosszú ideig nem játszott" - nyilatkozta Wenger. "De örülünk, hogy visszatért, és fizikálisan, erőnlétileg jó formában van. Szóval csak meccsre kész állapotba kell hoznunk - ez maximum két vagy három hétbe fog telni. Két hetet mondanék, de amikor elkezdesz futballozni, nem vagy csúcsformában. Kell hozzá pár mérkőzés, hogy elérd a legjobb formádat."

papercut 2010.03.25. 13:48:19

@Everred: Tényleg remélem, hogy megkapja. Nem azért, én kifejezetten szeretem Maloudát, de 1 meccsen belül 2 ilyet megúszni 1 sárgával az durva. Azt mutatja, hogy ilyet lehet. Védeni kell a játékosokat, akár Gerrard akár Ferdinand vagy Malouda, de ha tőlünk csinál valaki ilyet, akkor is.

szferi 2010.03.25. 15:26:47

@Everred: mért van az, hogy minden mu és arsenal szurkoló egyfolytában csak picsog, akárcsak wenger meg saf? Összecsalják nektek idén is a pl-t, ne félj. legfeljebb minden meccset addig játszotok majd, míg meg nem nyeritek.

wil 2010.03.25. 15:37:29

nagyon érdekesen alakul ez a top4-es harc, saját magukhoz képest a City fogja bukni a legnagyobbat, mert sztem bennük van sokkal több, ahhoz képest amit nyújtanak

Spurs vagy Pool, így érzem most a szitut, Villa is veszélyesnek tűnt úgy 3 hete, de kezdik a leépülést, ha elszórtak 4 pontot otthon a Wolves és Sunderland ellen, akkor fognak még bőven pontot bukni, pl. hétvégén is valószínűleg kikapnak

City képtelen folyamatosan jól teljesíteni, és még mindig túl szervezetlenek, és itt már nem szabad hibázni ilyeneket, mint ahogy tegnap kikaptak

Pool mellett szól a könnyebb sorsolás, bár könnyebb meccseken is sok pontot buktak idén, de talán most Benítez utoljára összekapja őket, persze a Benfica elleni 2 meccs beleszólhat, pláne ha még tovább is jutnak és akkor + 2 meccs, potenciális sérülések stb.

Spurs-nél viszont sok a sérült, Fa-kupa is ott van még, bár az a bajnokság végégig csak 1 meccset jelent pluszban a Pompey ellen, nehéz sorsolás, de most ők a legkiegyensúlyozottabbak, nagyon szépen hozzák a kötelező meccseket, nagy kérdés, hogy hogy a top csapatok ellen mit alkotnak

%-ban kifejezve most nálam
Spurs 40%
Pool 30%
Man City 20%
Villa 10%

hétvégén sztem a Villa-n kívül mindhárom másik csapat hozza a 3 pontot, szóval ez az arány még inkább erősödhet

szferi 2010.03.25. 15:40:22

@imici77: minden csapat csak az arsenalosokat rugdossa, és minden bíró a mu ellen fúj... vagy mégsem? ;)

Slice 2010.03.25. 15:44:22

@szferi: "minden csapat csak az arsenalosokat rugdossa, és minden bíró a mu ellen fúj... vagy mégsem? ;)"
Ilyet szerintem senki nem mondott, de talán neked is feltűnt, hogy az ágyúsoknál rövid időn belül a 3. embernek törik szanaszét a lábát, nem pedig a 'poolban és nem is máshol..Azt meg talán te is észrevetted, hogy Gerrard mekkora egy pöcs mostanában. Elég csak a legutóbbi könyökösét említeni. Emellett pedig az is eléggé látványos ahogyan pl Ferdinandot baszogatják szinte állandó jelleggel.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.25. 15:45:39

@szferi: gondolom a lábtöréseket nem kell megmagyarázni :) bár a kétszeri pudlis elverést sem...:)

balu11 2010.03.25. 15:54:43

@szferi: nem igazán értem, hogy ezt miért kellett...

(egyébként meg valóban egészen valószínű, hogy a MU-nak vagy az Arsenalnak fogják "összecsalni" idén a PL-t (esetleg a Cselszkinek), ugyanis a Poolnak már elég nehéz lenne - ahhoz mondern Bolyaiként új alapra kellene helyezni a matematikát)

szferi 2010.03.25. 18:21:22

@imici77: 1-4 ;)

@balu11: nem baj. én sem értettem ezt @Everred:

@Slice: gerrard, terry és hasonló esetekhez annyit, hogy huszonéves, felkapaszkodott emberkéket isteníteni kezdenek, aztán sárba tiporják őket az első hibánál - szerintem ez felesleges. egyébként igen, gerrardra rossz hatással van a rossz széria.

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.03.25. 19:20:08

@szferi: Így működik a (bulvár) sajtó. Felépíti a hájpot, aztán lerombolja, aztán ha elég eladható vagy, még jó lehetsz egy biggest comeback szerepre;)

undertow 2010.03.25. 19:47:51

@papercut:
minden volt, csak szándékos nem. persze lehet pirosat osztani minden alkalommal amikor egy játékos úgy ugrik fel, hogy kirakja a könyökét, de gyanítom igen kevés meccs tartana 90 percig, elöbb csökkenne az előírt minimum alá valamelyik csapat...

egyébként a tényszerűség kedvéért, nem tört el semmije rochanak:

'I was worried about his [Rocha's] health but I went in their dressing room after the game and he had just come back from the hospital,' he reports.'He has not broken anything and it is not as bad as it looked. He said no problem and it is okay.

'I will say that I didn't know where he was and when I jumped I was only looking at the ball. I jumped with my arm up but everybody does and I didn't mean to hurt him. It is a relief for me that it is not broken because I know it is really, really painful and I hope he will be back soon.'

undertow 2010.03.25. 19:49:32

@Everred:
kösz, mindig felderít amikor egy mu drukker azon kesereg, hogy szopatja őket az FA. ennél csak az szebb, amikor azon sírtok, hogy egy másik csapat túl sokat költ :D

undertow 2010.03.25. 19:53:10

@papercut:
hány dioptriás az a vörös szemüveg? studge esetét szándékosnak nézni nem semmi teljesítmény.

TickTickTickBoom 2010.03.25. 23:03:52

ahogy olvasom Carvalho is kiesett 1 hónapra, mi folyik a Chelsea-nél?

Ashley Cole, Ivanovic, Carvalho, Bosingwa szinte mind kidőltek szezon végig, pedig egy klasszis védősor kompletten
következő Terry lesz, alighanem...

a másik pedig az Everton, hogy tényleg szépen feljöttek, és hétvégén azért a Villa-nak kinéz egy zakó, míg a Wolves-Everton könnyen lehet vendéggyőzelem, és akkor egálban vannak a Villa-val

7. hely, ami EL-t ér még simán sikerülhet nekik így sztem (sőt a 6. sincs akkor már messze)

Everred 2010.03.25. 23:06:23

@undertow: www.studs-up.com/2008/09/favouritism/

(csak egyszer tudnátok valami értelmes választ adni arra, amikor kilistázzuk, hányféleképpen szopatta meg a Unitedet az FA az elmúlt 10 évben :-))

szferi 2010.03.26. 07:50:51

@TickTickTickBoom: nem biztos, hogy EL-t ér a 7. hely.

papercut 2010.03.26. 14:11:03

@undertow:
1: Sturridge esetéről egy szót sem írtam.
2: Ne mond már, hogy az hogy Maluda kirakja a könyökét ugráskor, az szabályos? Mákja volt Rochának, de mint mondtam Maloudának 5 percen belül volt 2 ilyenja, amiből az 1-ik már magában piros. Ilyen nem való a pályára, ennyi.

halihalo 2010.03.26. 17:37:21

@TickTickTickBoom: "ahogy olvasom Carvalho is kiesett 1 hónapra, mi folyik a Chelsea-nél?"

Elég csúnyán megrúgták. Nem volt túlságosan finom meccs, mint itt fent már páran tárgyalták.
Ettől függetlenül lehet abban valami, hogy az orvosi stábban is akarnak váltóztatásokat.

halihalo 2010.03.26. 17:38:29

@papercut: Ha az FA következetes, akkor nem változtat semmit, mivel a bíró látta,megtorolta úgy, ahogy ő jónak gondolta. Hasonló Gerrard legutóbbi esetéhez.

papercut 2010.03.26. 18:09:09

@halihalo: Ebben igazad, van, de talán az FA-nak nem a rossz döntéseiből kellen precedenst csinálnia... Rossz döntés volt Gerrard estében és rossz most is.
süti beállítások módosítása