Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Kár reménykedni - Serie A, #29

2010.03.22. 23:12 _benito

Őszintén: hét találatom lett volna a 29. fordulóban, ha nincs éppen sokkal fontosabb dolgom, mint a beharangozó megírása. Szerencsére donnelly – nagy hatékonysággal – megmentett benneteket attól, hogy a múlt heti olasz poszt alatt kelljen kibíróznotok magatokat. A fentiekből kiderül, hogy ez egy nagyon rövid összefoglaló lesz, hiszen egyrészt a Juventuson kívül csak összefoglalókat láttam, másrészt a világon semmi olyan nem történt, ami kiemelkedne az utóbbi hetek eseményei közül. Annál inkább megerősítést nyert néhány olyan megállapítás, amit már a posztokban az olaszos kommuna különböző érzelmű tagjaival együtt folyamatosan szajkózunk, ezek közül veszünk néhányat sorra, de csak azért, mert több helyről is elhangzott a kérés, hogy ne legyenek összeharangozók.

Először is tartja magát az érzés, hogy az Inter nem fog tudni annyit botladozni, hogy ne legyen bajnok. Mourinhóék időtlen idők óta nem nyertek, de még mindig vezetnek, és minden bizonnyal a Milannál is érzik, hogy az azért durva lenne, ha előznének, úgyhogy nem is teszik.

Az Interből biztosan sokat kivesz majd a BL, de annyit nem tud, hogy még azzal együtt is maradjon annyi a tankban, ami a többi olasz csotrogány odaveréséhez kell. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ez a Milan bajnok legyen.

Ronaldinho ide, vagy oda. Mert úgy tűnt, megint elég jól terelgette a zsugát a csapattársak elé, de ez a Napoli ellen csak egy sovány ikszre volt elég, és nem is nagyon volt benne ennél több. Nem akkora előny a kiesés, mint amekkora lendületet adott volna a MU (amúgy tök esélytelen) kiverése, de hát erről már kár is beszélni.

A Juventusnál egy alkalmatlan, a klubhoz méltatlan játékerejű keretéből egy rossz felfogású, közepes képességű edző próbál meg 60 perc alatt háromgólos előnyt kicsikarni, mert a csapat erőnléte miatt csak így van esélye egy döntetlenre. Sérülések, bla-bla, az sem véletlen ám, hogy a játékosokra ráfingok egy lepke, és összetörnek, mint a ropi. (a Juventus utoljára 97-ben kapott ki 10-szer, akkor 6. lett a csapat, most még van hátra egy harmadnyi szezon, de már megvan a 10 gyufa. Lesz az még több is.)

Örülünk a Fiorentinának. Őszintén. Kár volt az utóbbi idők iszonyatos pechszériájáért, mert hát micsoda csapat az, amelyiket saját pályáján megveri a Juventus? Vagy nagyon rossz, vagy nagyon peches.

A Roma csak egy Vucsiniccsel volt jobb az Udinesénél, ami lehetne akár kritika is, de felesleges bármit mondani egy olyan forduló után, amikor ők voltak az egyetlen csapat az élmezőnyből, akik nyerni tudtak. Meg a Sampdoria, de az tudjuk, hogy nem sokat jelent.

Mozgás van hátul, a Siena elmozdult az utolsó helyről, ahova a Livorno csusszant vissza. A komcsikat megrakó Atalanta nem tévesztette szem elől a Cagliariban (bombameglepetésre) nyerő Laziót, amely azért kicsit mélyebb levegőket vehet, de a fellélegzés még messze van.

A Chievo-Catania gyanúsabb, mint egy Nokiás dobozzal közlekedő BKV-tisztségviselő.

Risultati e classifiche

144 komment

Címkék: olasz összefoglaló serie a

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr551861114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nsz! 2010.03.23. 12:40:07

@horas: igazad van, de ez elég nagy baromság: "egy védelező középpályásnak nem is tulajdonítok nagy jelentőséget alapvető csapatjáték szempontjából."

giacinto 2010.03.23. 12:47:19

pedig év elején mekkora volt a száj, hogy az egész orvosi, meg edzőstáb ki lett cserélve Torinóban.

ahogy látom, jól sikerült.

montipájton 2010.03.23. 12:48:18

Jó, statisztikailag igazolt rossz felkészítés meg sérülések meg minden - azért lécci ne butaseggezzen már minden tépett szívű Juve-fan, amiért valaki nem mikroegységekre bontva elemzi a csapatuk szar szezonját, hanem csak megállapítja, hogy ez a Juve az idén szar.

(Amennyiben más csapatokkal kapcsolatban ti mindig belementek a részletekbe, az persze más.)

Ferraráról kiderült, hogy alkalmatlan, Diegóról, hogy nem az, aminek gondolták, ez csak két "dolog", ami se sérülés, se pech számlájára nem írható, minek kell úgy tenni, mintha fatális véletlenek vezettek volna idáig. Nem. Ezt a szezont elcseszték, majd a következő összejön (talán). Ja, sérülések persze nem kalkulálhatók, azt aláírom, Cannavaro vagy Iaquinta azonban már nemsérülten se lesz soha egy atomJuve megfelelő fogaskereke. Például.

ericcartmen 2010.03.23. 12:48:30

@calcio_di_rigore: Az első negyed órából szerintem nem érdemes következtéseket levonni, első 45 vagy 60 percből esetleg.
Valószinűleg a Roma, Milan, Inter vagy akár a Palermo sem kapott sokkal több gólt az első 15 percben

Phuturo 2010.03.23. 12:51:03

@giacinto: :DDD és ki volt aki arra gizdult hogy "új orvsi stábunk van úgyhogy esélyetek sincsen!"

Hispan07 2010.03.23. 13:13:52

Friss Milan pletykák: Asenjo a kapuba, Flamini-Toulalan csere. Egyik sem lenne ellenemre

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.23. 13:15:51

@montipájton: látod, például diego megítélésében sokan nem értenek itt egyet. meg cannáéban sem, úgyhogy ebből is láthatod, hogy nincs nagy univerzális igazság, aminek csak EGY valaki van a birtokában , még ha a stílusával azt is sejteti, hogy így van.

calcio_di_rigore 2010.03.23. 13:15:55

@ericcartmen: igen, meg abból sem érdemes semmi következtetést levonni, hogy ötször annyi gólt kaptunk az utolsó negyedórában, mint az elsőben, miközben kevesebbet is rúgtunk.
Az sem érdekes, hogy 4 győzelemmel kezdtük a bajnokságot, benne 2 római kirándulással, az ötödik fordulóban a Genoa hazai pályán kétszer tudott átjönni a félpályán (rúgtak is 2 gólt belőle), míg a Juve 4 gólt szerzett (kettőt meg is adtak belőle).

Igen, szerintem sem érdemes semmilyen következtetést levonni ebből.

giacinto 2010.03.23. 13:16:58

Chievo-Catania meccsre 2,2 millió eurót toltak fel a döntetlenre és további 240 ezret az 1-1-es végeredményre :))

A FIGC vizsgálni fogja az ügyet, asszem meg is van az első 2 kiesőnk :))

Deeo 2010.03.23. 13:18:40

@Hispan07: Nincs focista akit jobban utálok mint az a nagyképű idióta! Remélem max akkor kerül a Milan közelébe mikor ellene játszik! Az lenne még egy Isten csapása. Így is mennyi van ott akik miatt végig kell ríííííni egy meccset!

giacinto 2010.03.23. 13:18:58

@calcio_di_rigore: nem vitázni akarok, de sztem a csapatok 90 %-a több gólt kap az uccsó negyed órában mint az elsőben :)

legalábbis ez lenne logikus.

persze az arányok... az a nem mindegy.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.23. 13:19:23

@giacinto: én csak annak örülök, hogy a juventus kizárásával sikerült megtisztítani a serie a mezőnyét, és most csupa grállovag rohangál a pályákon.

ericcartmen 2010.03.23. 13:26:27

@calcio_di_rigore: Hol mondtam én ezeknek ellent?

giacinto 2010.03.23. 13:32:59

@_benito: A juvét nem ilyenért dobták ki...

calcio_di_rigore 2010.03.23. 13:34:38

@giacinto: ezek szerint a Juvénak is könnyebb lenne több gólt szerezni a végén mint az elején. Mégis fordítva van.

Tegyük már fel egyenesen a kérdést: a Romának, a Sampnak, vagy a Palermónak jobb a kerete mint a Juventusnak? Tényleg erről lenne szó? Tényleg van értelme a játékoskeretet elemezgetni, amikor nyilvánvalóan itt már teljesen másról szól a történet? Ranieri gyengébb kerettel lett 2.

Phuturo 2010.03.23. 13:40:11

@calcio_di_rigore: talán c.zanetti volt a különbség?:)

Phuturo 2010.03.23. 13:46:19

@montipájton: mostanra a juvénál már a sok sérülés is kalkulálható

Phuturo 2010.03.23. 13:50:12

@calcio_di_rigore: félig azért viccnek szántam, mert az tény h klasszissal jobb volt ő mint eddig felipe, viszont a tavalyi 2. helyezéshez tényleg nem sok köze volt, mert szinte végig sérüléssel küszködött

ericcartmen 2010.03.23. 13:53:20

@calcio_di_rigore: Tényleg érdekel hol cáfoltam az utolsó negyedórás elméletetdet.
A Genoa elleni meccs meg nem is értem hogy jön ide

Mr.AT 2010.03.23. 13:56:41

@ericcartmen: A Genoa elleni meccs úgy jön ide, hogy bár azt nem nyertük meg, csak 2:2 lett, azt a 2 gólt kb. 2 kapuralövésből szerezte a Genoa, nekünk meg 2 gólunkat sem adták meg - különösen a második volt vicces. Kristálytisztán emlékszem, ugyanis Tenerifén néztem egy olasz kajáldában, és vagy 60 ember vaffankúlózott teli torokból.

S ezáltal pontosan beleillik abba a sorba, amely bizonyítja, hogy mennyivel másabb erőállapotban volt a szezon elején a Juventus, mint most.

Ennyiben jön ide. De ha el is olvastad volna, amit calcio írt, nem kellene ilyen szájbarágósan magyarázni.

calcio_di_rigore 2010.03.23. 14:21:17

@ericcartmen: Te csak azt írtad, hogy az első negyed órából nem érdemes következtetést levonni. Ezért kifejtettem egy kicsit bővebben, hogy talán mégis.

@Mr.AT: kösz!:)

LevyASR 2010.03.23. 14:31:04

@Phuturo: talán Ranieri a különbség? :D
@montipájton:
ismered a hölgyet? :)

Iustizmord 2010.03.23. 14:40:33

@Hispan07: aztat hogy menjen a picsbe, a milanban nagy köcsög nincsen, ne is legyen, csatár van elég, hátvéd kéne 3-4 meg kpjás 2-3.

ha ez mind megvan, akkor meg elbizonytalanodom.

ericcartmen 2010.03.23. 14:52:00

@Mr.AT: Köszönöm a szájbarágást.
Képzeld elolvastam amit irt, csak nem értettem miért kellett az első 5 jó meccsből kiemelni egy döntetlent külön hangsúlyozva a meg nem adott gólokat. Úgy tűnt mintha még ezt sérelmezné.

@calcio_di_rigore: ok

Phuturo 2010.03.23. 14:53:13

@LevyASR: úristen:D ne is feszegessük ezt a témát mert egyre kínosabb:))

ericcartmen 2010.03.23. 14:53:36

@LevyASR: Te nem tudtad, hogy Ferraranak a kisujjában több van a fociról, mint Ranierinek volt/van/lesz? :)

LevyASR 2010.03.23. 14:56:58

@ericcartmen:
mosthogymondodde!
@Phuturo: akkor megyek és kussolva játszódok tovább :)

drani 2010.03.23. 14:58:06

Juvéba Pastoret kellene megvenni.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.03.23. 15:29:51

,,A Chievo-Catania gyanúsabb, mint egy Nokiás dobozzal közlekedő BKV-tisztségviselő."

Az olaszfórumon a Chievo-Cataniára 11 tippelőből 4-en 1-1-t írtak! Én is!

Lehet, hogy az olaszfórum - ezen belül is mbemba - szervezte meg ezt a totonerót is? :))

Azonnal modjál le benito! :)))

Mr.AT 2010.03.23. 15:29:52

@drani: Pastore, Pazzini, Cavani, Kjaer, esetleg Bocchetti, Bonucci, meg ha diszkont áron megy, akkor Foggia.

Csak ezt a Kuranyi-Hamsik vonalat felejtsük már el, bohóc van már így is 3.

Hispan07 2010.03.23. 15:47:43

@drani: Pastorét Fester is akarja, ne add máris a Juvénak..

@Iustizmord: @Deeo: Fekete Márió egy kecseg, de egy Pató-Baló (nem György) páros ne mondjátok, hogy nem mozgatná meg a fantáziátokat...

Amúgy tényleg ez lesz a Milannal a reális kérdés: kik jönnek a védelembe?? Megy Oddo, Janku, Favalli, Kala, Onye. Marad a sérülékeny és öregecskedő Nesta, az öregecskedő Zambro, a sérülékeny Bonera és Antonini, a nemvédő Abate, és Thiago - szal legjobb esetben van 5.5 védőnk az minimum tíz helyett...

Eddig szó esett Yepesről (szerintem LOL) és Astoriról, egyik se egy Milan szint na, és akkor finom voltam. Albertazzit idén se próbáltuk ki, jövőre se valszínű hogy komoly szerepe lesz. Esetleg jön Darmian, aki szintén nem játszott még sose.

Kik lesznek a Milan védői??

Mr.AT 2010.03.23. 15:52:15

@Hispan07: Egy erős Mracskó-Dr.Agóner vonalat el tudnék képzelni, lassan "beérnek" a Milan életkori szintjére, muhahaha. :-)

Hispan07 2010.03.23. 16:02:58

@Mr.AT: sírsz te még Mracskó után, mikor Ribery Juve melegítőben mankózik a lelátón, muhahaha :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.23. 16:23:31

@_benito: Amíg lesz sportfogadás, addig lesz bunda is. Ez így van legaább az 1919-es Black Sox-ügy óta és így is marad. Ha fogadni lehet egy meccsen arra, hogy mi lesz először bedobás, kirúgás, szöglet vagy szabi, akoir elég csak a középkezdő embert megvenni, aki belebikázik egy embereset és máris ott a taccs. Ha lehet arra fogadni hogy lesz öngól, akkor végy egy középhátvédet és ő megoldja neked.

A Catania-Chievo meccsel kapcsolatban még csak feltételezések vannak, de nem hiszem, hogy olyan kapufát lehet direkt rúgni amilyet Pellissier rúgott.

A Calciopoli viszont nem teljesen erről szólt, úgyhogy fölösleges megint ide keverni.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2010.03.23. 16:25:33

Ribery jó lenne azért a Juvéba..de inkább az árából kellene 3 fiatal tehetség,aki be fog válni! :P
na ez nem megy Seccónak.

Tika_ 2010.03.23. 16:46:51

Távol álljon tőlem, hogy tiszteletlen legyek az _olasz rekordbajnokkal_, de miért olyan evidencia ez a Ribéry -> Juve? Ott tartottam, hogy a Chelsea és az irReal is érdeklődnek iránta; márpedig ezek nem kis klubok, nem kis tervekkel – és nem kis pénztárcával… Vagy az az érv, hogy egyszer már elment a Bayernbe, várható, hogy még egyszer mellényúl?

_alerob 2010.03.23. 19:44:19

@vargacsabi: Hát, figyelj, Marchisio és Candreva Juve mezben van, nem is voltak túl sok pénzben, az meg, hogy olaszország lehúzva világ lehúzva legjobb belsővédője Juve mezben van, igaz nem Secco érdeme, de akkor is jelent valamit. Giovinco is tehetség, mégsem játszik.

Jó, elkap a röhögőgörcs. Juvénak szar a kerete, szar minden. ???? A Roma csak álmodozik egy Diegoról mondjuk. az, hogy nem passzol ez az egész. Ház igen, a Juve elbaszta. Ennél lejjebb nem lehet menni.

giacinto 2010.03.23. 20:23:59

@popp: mikor rúgta Pellissier a kapufát? 0-0-nál, 1-0-nál vagy 1-1-nél?

giacinto 2010.03.23. 20:26:09

Sky Sport Italia szerint Fabregas jön nyáron. juhéjjjjj

nem kicsit lyukas posztra, nem kicsit klasszis.

emzéperiksz... 2010.03.23. 21:09:30

igaz, h nem olasz foci, de ezt a videót feltétlen ajánlom figyelmetekbe!

video.yahoo.com/watch/7205192/18771458

_alerob 2010.03.23. 21:24:09

@giacinto: ez a baj a Juvéval, ide mikor jön egy Faregas?

horas 2010.03.23. 21:37:54

@nsz!:Baromság?
Te kit látnál szivesebben a csapatodban Yaya Touré-t vagy Sergio Busquets-et...?
Nem kérdés ki a jobb és nem is kicsivel.
Ki játszik a Barca-ban?
Látszik a csapaton?
Egyes leülhetsz...(már ne is haragudj)

horas 2010.03.23. 21:41:37

@horas: ÉS kontra:ha Melo zseniálisan játszana jobb lenne szerinted ez a Juve?

Erre gondoltam.

horas 2010.03.23. 21:45:57

Balotelli idén nyáron megfelelő ajánlat esetén mehet...

_alerob 2010.03.23. 22:03:29

@horas: Ha Melo mellett mindenki más is a tusásának a felét hozná STABILAN, már nem a negyedik helyért menne a Juve.

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.03.23. 22:13:30

@_alerob: hanem a hetedikert? azert tulzasokba ne essunk...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.23. 22:25:58

@horas:

Egyébként Busquets nem annyira rossz, amennyire elterjedt róla. (Aminek két oka van, mármint az elterjedésnek: 1, a világ egyik legjobbja helyén játszik, 2, csinál néha valószínűleg rutintalanságból fakadó hülyeségeket.) De ez itt off.

Hogy ON legyek: csapata válogatja, hogy melyik a kulcsposzt. A Juventusnál például az edzői, erőnléti edzői, orvosi posztok tűnnek annak...

Iustizmord 2010.03.23. 22:29:15

@_alerob: képzel ha ezt MrAT-nek mondja vki szeptemberben, talán le is lövi :o)))

Iustizmord 2010.03.23. 22:31:08

@Csöncsön: miért ekézitek busquetset, ha ENNEK a barcának megfelel, olyan nagyon szar nem lehet.... lehet hogy egy barcában könnyebb vkp-st játszani mert a többi kis futó- és cselgép megold sok egyebet is, de egy nagyon szar anchormant azért ők se bírnának el. aki tudja, csinálja utána.

Iustizmord 2010.03.23. 22:37:25

@Hispan07: a pato-huntelaar-ronnie-boris négyes nem volna szar, időnként pippoval a padról, de

1. pippora ne építsünk
2. ronnnie nem fiatal
3. boris hangulatember
5 huntelaarnak önbizalom kell.

szvsz huntelaar van olyan jó hogy az ajaxos formájában kpcs legyen, stabil kezdő, 20 gól körül bajnokság / év, de játszatni kéne.

balo nyilván nem szar, de ha murinysó se tudja megfegyelmezni akkor ki? talán capello, vagy tán a nyugis ancelotti, de az egy másik csapat. illetve én is, de én pl nyakonvágom a fiamat ha lüke vagy szertelen. lhet h balotellinek is kéne egy edzői saller....

és a sportszerűtlenséggel kevert nagyképűséget nem szeretem, nem lenne a milanba való.

rizla 2010.03.23. 22:45:57

www.pepsifoci.hu/node/56456

azért ez kicsit meredek, miután ibrahimovic és kaká is szenved a spanyol bajnokságban jelenleg.

Everred 2010.03.23. 22:48:19

@rizla: sose értettem, miért mondanak ilyeneket.

Én a helyében tuti azt nyilatkoznám, hogy Messi Olaszországban meccsenként 15 gólt rúgna, csak hát itt mi akkora királyok vagyunk, hogy leszorítottuk egy mesterhármasig. Ami főleg az ÉN érdemem, mert én aztán végképp isten vagyok.

Il Capitano 2010.03.23. 22:50:28

Azér' Juvésként nem kicsit szúrja a szemem az az ordas hiba, hogy a Juve '97-ben 10-szer kapott ki és 6. let??! '97-ben még Vierivel aprítottuk az Ajaxot és ADP sarokkal oktatta a Dortmund védelmét (mindhiába...), majd jött a harmadik BL-döntő zsinórban és Alex egyik legjobb szezonja. Te '99-ről beszélsz szerintem, ami tényleg gyalázatos volt, de ez a mostani Juve még azt sem érdemli meg, hogy amazokkal egy lapon említsék. Én már nem is bosszankodom rajta, mindenféle indulat kiveszett belőlem már hetekkel ezelőtt. Nem Ale műeséseit, hanem az idegeskedést nem érdemli meg ez a Juve. Chimenti azért tett egy szívességet azzal, hogy az asztalra csapott, Balnc és Secco meg remélem Zac vicsorba torzult arcával álmodik éjjelente. :D

Lippi és Capello mellett Prandelli és Gasperini - ezek, akik nálam szóba jöhetnek. De ha adnak ezeknek az idiótáknak 80 millát, és idehozzák Benítezt... Mintha sz@rra öntöznének hígf**t, hogy elnyomják a szagot...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.23. 22:51:31

@rizla:

Azért is vicces, mert ugye Contini volt az, aki annál az utolsó szólójánál két kézzel lerántotta végül. Úgy értette, hogy Olaszországban az ilyen nem érne 11-est? :-)

[Egyébként pont ez a típusú nagyképűség idegenített el fokozatosan az olasz focitól, amelyet egy időben még kifejezetten szerettem; és közvetve ez a nagyképűség okozza a süllyedésüket is európai viszonylatban.]

horas 2010.03.23. 23:06:43

@_alerob: Persze.
De olvasd el,hogy mire reagáltam.
@Hispan07: Szerintem azért lehetne jó védőket semmipénzből és nem feltétlen nagy neveket.
Ezek mind előrelépések lennének és megbíhatóak és nem vagyon:
Squillaci,Ciani,Planus,Subotic,Naldo,Cuellar,BocchettiBassong,Kaboul,Godin,Gonzalo,Zapata,Santacroce

ezek így hasracsapva szerintem mind sokkal jobbak mind a Kaladze,Favalli,Jankulovski.vonal
Balhátvédnek meg ott Felipe vagy Cissokho esetleg Assou-Ekotto...

Hispan07 2010.03.23. 23:17:29

@horas: hát igen, lehetne kit hozni. Ezért leszek kiváncsi, Festerék kiket szednek majd össze, mert gyk nagygenerál kell a védelemnek. (és akkor a középpályáról még nem beszéltem...)

horas 2010.03.23. 23:22:31

@Csöncsön: Én nem mondtam róla,hogy nem jó,csak azt írtam,hogy egy védekező középpályástól alapvetően ne változik meg egy csapat játéka erre írtam a példát,hogy Busquets játszik Touré helyett és nem lényeg igazán,ahogy az sem számítana,hogy Melo tengernyi labdát szedne össze meccsenként..olvassatok vissza,hogy miből indult...

horas 2010.03.23. 23:31:04

@rizla: Miért oda vissza alapon nem mehetne,hogy Messi-nek meg ott nem menne.Mert ha Ibrahimovic-nak Kaká-nak nem emgy spanyolországban és Messi-nek megy akkor neki menne olaszországban is...mert ez a logika...

Azért ahol komolyan rombolnak ott Messi sem ficánkolt annyira,tavalyi Chelsea meccsek és a döntő(!).
A Nou Camp-ban nagyon megy,ahol olyan a pálya széle mint máshol a hossza...ebben lehet valami,bár engem különösen nem érdekel...

Everred 2010.03.23. 23:32:42

@horas: mondjuk ez nem igaz, a Chelsea játéka jó eséllyel sokkal hatékonyabb és meggyőzőbb lenne, ha most Mikel helyett Essien játszhatna (pláne ha Ballack helyett, de most koncentráljunk a DM posztra).

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.03.23. 23:37:08

@horas:

Nem is azért írtam, hogy vitatkozzam, egyszerűen csak már régóta meg akarom védeni, annyi támadás zúdul (itt) rá, és most már kikívánkozott.

Azzal mondjuk általánosságban nem értek egyet, hogy a vkp. ne lenne kulcsfontosságú poszt. Ezt @Iustizmord: -nak is. Nézzétek meg pl. a Liverpoolt Xabi nélkül, a Realt Lass és Xabi nélkül, a Sevillát Keita nélkül, az Intert Cambiasso nélkül...

Hangsúlyozom: általánosságban. A Juvénál nyilván nem ez a fő baj.

No de jó éjt!

horas 2010.03.23. 23:41:57

@Everred: Mert ha Essien játszott volna akkor,továbbjutnak?
Nyílván jobb lett volna,de itt nem azzal voltak gondok...Essien miatt szerintem nem lett volna veszélyesebb és kreatívabb a támadójáték,
(hogyha most az jön,hogy a Barca ellen lőtt egy óriási bomba gólt,és lőhetett volna most is az Inter ellen?De ennek mi köze a szerepköréhez?)
Szerintem nem osztott volna...

Ahogy Zanetti szokott a középpályán játszani és az abszolút hullámzó szürke Motta játszott helyette és nem volt számottevő...

Nem azt mondom,hogy nem számít a védekező középpályás,de kevésbé határozza meg a csapatjátékát,hiába szerintem az egyik legnagyobb felkészültséget igényló pozció jelenleg és általában az én kedvenceim is közölük való.

horas 2010.03.23. 23:50:05

@Csöncsön: Szerintem Busquets-Touré példával fején találtam a szöget kicsit túlbeszéltük.
Egyértelmű,hogy fontos és pláne dob a szitun,hogyha az adott poszton az egyik legnagyobb sztárja van a csapatnak,de továbbra is tartom amit írtam.
Cambiasso pl órisái érvágás lenne,de ha mondjuk Sneijder mellett lenne még egy Iniesta csapatban szerintem eléldegélne a csapat mondjuk Van Bommel-el is az argentín posztján...

Everred 2010.03.23. 23:51:30

@horas: ez azért feleennyire sem egyszerű.

Ha pl. Essien játszik a Chelsea-ben, sokkal hamarabb és sokkal veszélyesebb pozíciókban tudják visszaszerezni a labdát, ezáltal is gyorsabban lendülhetnek védekezésből és támadásba. Ráadásul Essien sokkal alkalmasabb arra, hogy igyekezzen gyorsítani a játékot a Chelsea, amit így nélküle újabban senki ellen nem sikerül huzamosabb ideig megvalósítani.

Nem mondom, hogy minden csapatnál ilyen fontos a vkp. poszt, a Barcánál pl. tényleg elég egy nagyjából kompetens ember, aki fegyelmezett és jól védekezik, de a Chelsea játékában létfontosságú. Meg hát nézz meg egy Man United-meccset Fletcher nélkül, bár remélem, idén már nem fogsz olyat látni. Ő is alapvetően határozza meg a csapat játékát, mivel nélküle mindenkinek egy kicsit másképp kell játszania, nem koncentrálhat a saját erősségeire az extra védekező feladatok miatt.

rizla 2010.03.23. 23:57:39

@horas: "Miért oda vissza alapon nem mehetne,hogy Messi-nek meg ott nem menne."

lehetséges. de az is lehet, hogy nem. teljesen feleslegesek ezek a beszólások és okoskodások.

"ahol komolyan rombolnak ott Messi sem ficánkolt annyira,tavalyi Chelsea meccsek és a döntő"

és olaszországban melyik csapat olyan, hogy úgy védekeznek ellene, mint ez ellen a barca ellen?

"A Nou Camp-ban nagyon megy,ahol olyan a pálya széle mint máshol a hossza.."

ja, mert a pálya szélességének aztán sok köze van hozzá, hogy messi zsebkendőnyi területen aláz meg védőket zaragozában.

horas 2010.03.24. 00:22:41

@rizla: "lehetséges. de az is lehet, hogy nem. teljesen feleslegesek ezek a beszólások és okoskodások."

Ja én ne okoskodjak,de leírod,hogy nem gyenge,hogy Ibra meg Kaka is szenved spanyoloban mikor,hogy Messi nem ez tenné...

"és olaszországban melyik csapat olyan, hogy úgy védekeznek ellene, mint ez ellen a barca ellen?"

Láttál már olasz bajnokit?

"ja, mert a pálya szélességének aztán sok köze van hozzá, hogy messi zsebkendőnyi területen aláz meg védőket zaragozában."

Zaragoza-ban lehet,de a Stamford Bridge nem annyira...

horas 2010.03.24. 00:23:35

Ja én ne okoskodjak,de leírod,hogy nem gyenge,hogy Ibra meg Kaka is szenved spanyoloban mikor,te is csak feltételezed hogy Messi nem ez tenné...

rizla 2010.03.24. 01:34:57

@horas: "mikor,hogy Messi nem ez tenné..."

nem mondtam, hogy ő nem szenvedne. csak azt is hülyeségnek tartom, hogy valaki azt mondja, hogy ott nehezebb lenne. másik futballkultúra, ennyi. az egy sztereotípia, hogy spanyolországban gyengébb a védekezés olaszországhoz képest. pedig csak másmilyen, máshoz kell alkalmazkodni. erre példa ibra, kaká, eto'o. mindhármuk szezonja erről szól.
de a PL-ről is folyton elmondják, hogy ott aztán nem élne meg egy messi szerű játékos, miközben torres gond nélkül váltott a spanyol bajnokságból, és néha megalázó gólokat rúg. lásd pl a hull elleni mesterhármasát, ahol egymás után fektette el a védőket.

"mikor,te is csak feltételezed hogy Messi nem ez tenné... "

én nem feltételeztem ilyet. egy másik alaptalan feltételezésre reagáltam.

Iustizmord 2010.03.24. 08:16:08

messi tényleg zseni, én is csak nézem h mit meg nem csinál a labdával a védő mellett egy picsányi területen, de szvsz olaszo-ban ENNYIRE nem hagynák játszani.

Iustizmord 2010.03.24. 08:22:02

@Iustizmord: maldini jobb napjain még ma is megfogná :o)))))))))))))

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.24. 08:31:38

@horas: Te miről beszélsz? Touré helyén egy güriző ember játszik továbbra is nem egy harmadik az Iniesta Xavi-féle vonulatból.

giacinto 2010.03.24. 10:51:51

1. picit felesleges ez a vita, de Contini nem szólt be, csak megjegyezte hogy kiváncsi lenne mit tudna Itáliában.

2, az hogy Ibra és Kaká hogy teljesít spanyolban, semmi köze ahhoz hogy hány gólt rúgna messi a Serie A-ban, de gyanítom hogy nem lennének 40 gólos szezonjai

3. ettől függetlenül Messi a világ legjobbja, néhány Aranylabdát be fog még gyűjteni (pölö. idén is)

jó lenne ha új kihivás után nézne, én tudnék neki egy szimpatikus csapatot, néhány argentinnal a fedélzeten, biztos jól érezne magát + a vita is eldőlne :) természtesen a Cataniáról van szó :))

giacinto 2010.03.24. 11:19:21

mai eredmények: :)

Atalanta-Cagliari 1-2
Bari-Samp 1-1
Bologna-Roma 1-2
Catania-Fio 1-1
Genoa-Palermo 2-2
Inter-Livorno 2-0
Lazio-Siena 2-1
PArma-Milan 1-1
Udinese-Chievo 0-0

holnap Napoli-Juve 3-1

nsz! 2010.03.24. 12:39:46

@horas: kicsit egyszerűbb támadni ha a pálya közepét lehozza egy ember védekezésben...ebből egyenesen jön ,hogy gyorsulhat a játék ,ha több energia marad attackra. a barca pont szar példa mert ők nem hátrálnak be egyáltalán ,hanem már a támadó harmadban visszatámadnak ,ergo nem tud az ellenfél gyorsan átjönni a támadókon/középpályán, sztem ezért nem olyan fontos ebben a csapatban a vkp.
+1 attól h vki arrogáns, nem tűnik okosabbnak

giacinto 2010.03.24. 13:08:36

A Juve-drukkerek legalább meggazdagodhatnak csapatuk remek finisével, csak meg kell fogadni, hogy lesz gól az utolsó negyed vagy fél órában :))

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.03.24. 14:50:30

Igencsak kicsi az esély rá, de azért benne van a pakliban, hogy az utolsó fordulóban a Derby della Capitale a Roma bajnoki címéről és/vagy a Lazio kieséséről. Mondom kicsi az esély, de benne van...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.24. 16:13:51

@Kettészakad a pálya középen jön fel a víz: Annál kisebb, hogy nem is az utsó fordulóban rendezik a derbyt ;-)!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.24. 16:50:21

@Kettészakad a pálya középen jön fel a víz: Az lehet, hogy az utolsó két forduló dönt, és az szerencsére nem is teljesíthetetlen, mert az akkor talán már biztos kieső Livorno otthonába megy a csapat, illetve fogadják az Udinesét. Nem nagyon könnyű, de ideális, kicsit összekapottabb felállásban nem teljesíthetetlen a 6 pont, és ha az a 6 pont megvan, akkor tuti a bennmaradás. Persze az is biztos, hogy a Lazio pont akkor ront el mindent, amikor kicsit enyhülne a hurok szorítása, és simán el tudok képzelni egy ma esti döntetlent, képes csuda dolgokra a Siena idegenben, és egy olyan produkció, amit az Inter vagy a Juve ellen mutattak, Rómában nagyon-nagyon sok lenne...

giacinto 2010.03.24. 18:06:17

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Ha megcsapnátok a Milant és a Romát is, az Inter is jó vendég lenne az Olimpicoban a 36. fordulóban :))

giacinto 2010.03.24. 18:10:48

lesz post a mai fordulóra? :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.24. 18:24:20

@giacinto: Szép is lenne! Nem tudom melyik a valószínűbb, mert sajnos már megszoktam, hogy a Lazio ebben a szezonban csak váratlan módon tud szerepelni, pozitív vagy negatív irányban, de hogy váratlan, az biztos.
Amúgy egy baráti, kocogós meccsen, BL sikerektől jogosan öntömjénezett, bajnokságban biztosan vezető Inter ellen bejátszhatna egy baráti 3 pont. ;)

giacinto 2010.03.24. 18:27:04

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
remélem akkor még érdekeltek leszünk BL-ben :)

bobix 2010.03.24. 18:40:36

@giacinto: Ha nem lennék Juve drukker, akkor legalább 2 hónapja például csak arra fogadnék nagy pénzzel, hogy kap legalább egy gólt a csapat. Nincs kedvem most visszakotorászni az eredményeket, de szerintem az elmúlt 10-15 meccs mindegyikén kaptunk egy gólt.

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: a Lazio NEM FOG kiesni, nem kell aggódnod. Az inter sajnos meg olyan simán lesz bajnok, mint az elmúlt években mindig.

montipájton 2010.03.24. 18:42:20

@giacinto: a válasz ennek a posztnak a címe. )))

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.24. 18:47:26

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Madarat tolláról, embert (focicsapatot) barátjáról ;-)!

giacinto 2010.03.24. 19:31:45

@popp: nektek nincsenek barátaitok?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.24. 19:35:53

@bobix: Szerintem sem fog, de maximum azért, mert szerencsésen alakul a csillagok járása, mert az egész éves teljesítmény megérdemelné.

@popp: A barátaink rögtön a helyére fogják tenni a Roma bajnoki álmait. ;)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.03.24. 19:35:57

@giacinto: Nem nagyon, de tényleg. Én személy szerint szimpatizálok a Milannal. Na meg nemzetközi szinten még az Internek is bírok drukkolni, a Lazionak viszont kizárólag a Bayern ellen.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.24. 19:36:52

@bobix: Szerintem sem fog, de maximum azért, mert szerencsésen alakul a csillagok járása, mert az egész éves teljesítmény megérdemelné.

@popp: A barátaink rögtön a helyére fogják tenni a Roma bajnoki álmait. ;)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.24. 19:38:34

@popp: Már hogyne lennének barátok! Ott van rögtön a Livorno és az Atalanta. ;)

bobix 2010.03.24. 19:47:47

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: ez jó :)

Amúgy a Lazio legalább egy klasszissal jobb csapat, mint bármelyik jelenlegi kiesőjelölt, már csak ezért benn kell maradnia. És amúgy is sajnálnám őket, mert nagy múltú csapat.
Kicsit nyugatabbra tekintve remélem a Hertha sem esik ki (ja és nem Pali miatt)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.24. 19:58:08

@bobix: A Lazio keret alapján simán az első 8-ban lehetne, ezért is különösen fájó a szereplése.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.24. 22:53:13

@rexford: Hát igen, csak nevet nézve ahol olyanok lehetnek a padon mint Foggia vagy Cruz, attól a csapatól ez a szereplés minimum kiábrándítóan szar. Rég volt zsinórban két győzelem, én azt hiszem, bár óvatosan mondom ki, ha igazán nagy meglepetés nem lesz, bennmarad a csapat. A Milan, Roma, Inter elleni meccseken jó lenne legalább 4 pont, aztán az utolsó 2 fordulóban 6 pont, más kívánságom idén nincs a Lazióval kapcsolatban.
süti beállítások módosítása