Egy különleges esemény kapcsán most a Chelsea egyik legendájáról, Kerry Dixonról olvashattok pár sort. Egy vérbeli Chelsea szurkolónak talán nem kell magyarázni, ki is az a King Kerry, talán a riválisok szurkolóinak is ismerős lehet a név, ám nem tudják hova tenni. Dixon a Chelsea szürke korszakának, a ’80-as éveknek félistene volt, hajtás után kiderül, miért - kecsegtet minket ZenZo vendégszerző, akitől legfrissebb posztunkat kaptuk.
A Luton-i születésű, teljes nevén Kerry Michael Dixon fiatal korában több csapatnál is növendék volt, kisebbeknél, mint a Chesham vagy a Dunstable, s nagyoknál, mint a Tottenham. Profi karrierje azonban a Readingnél kezdődött, ahol 3 szezon alatt 116 mérkőzésen 51 találatig jutott.
Fel is keltette ezzel az akkori Chelsea edző, John Neal figyelmét, aki az akkor másodosztályú Chelseaből próbált ütőképes alakulatot fabrikálni. 1983-at írunk, Ken Bates első elnöklése épphogy elkezdődött – a jelentősen eladósodott klubot 1982-ben mindössze 1 fontért vásárolta meg. Az akkori anyagi helyzet a harmadosztályba való visszasorolás rémével fenyegetett, ráadásnak a nézőtéren rendszerint feltűntek szélsőjobbos huligánok, akik szintén nem tettek jót az így is komoly gondokkal küzdő klub hírnevének. Bates megoldotta mindkét problémát, s keze alatt új, ütőképes gárda kezdett egyesülni. Bates majdnem meghiúsította a csatár érkezését, lévén az akkor érte kiadott 150.000 font soknak találtatott, ám valószínűleg később nem bánta meg az üzletet.
Dixon megérkezett, s gyakorlatilag megalapozta hírnevét azzal, hogy már a bemutatkozó mérkőzésen két gólt vállalt a Derby County ellen, a szezon során pedig összesen 34 találatig meg sem állt, s gyakorlatilag feljutatta a gárdát az első osztályba: a feljutásról döntő mérkőzésen a Kékek módszeresen ledózerolták az ellenfél Leeds-et, 5-0 lett a vége, Dixon mesterhármasával.
Csatártársával, David Speedie-vel és a szélső Pat Nevin-nel félelmetes támadósort alkottak - õk hárman közel 200 gólt termeltek az elkövetkezõ három évben. Dixon a Chelsea feljutását követõen a Division 1-ben is parádézott. A következõ szezon nyitómeccsén a Highbury-ben 1-1-et játszott a két londoni rivális, Dixon pedig felejthetetlen gólt lõtt a vendégszurkolók elõtti kapuba. A Chelsea drukkerekkel zsúfolásig megtelt 'Clock End' majd felrobbant a bombagól után. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a londoni rangadó akkoriban is londoni rangadó volt, így különös jelentősséggel bírt, mégha akkoriban a Chelsea szürke kiscsapatnak számított is a rivális Arsenalhoz vagy Tottenhamhez képest. Akkoriban, ha a Chelsea új játékost szerződtetett, az legfeljebb a Richmond & Twickenham Timesban volt hír, ahogyan azt a Total Football c. neves angol magazin írta korábban.
Második szezonjában 24 góllal, Gary Linekerrel megosztva gólkirály lett, ezzel együtt első két királykék szezonjában 101 mérkőzésen 70 gólig jutott, a Chelsea pedig kétszer egymás után is hatodik lett az angol élvonalban. Dixon meg is kapta a válogatott behívót, a ’86-os VB-re nevezték, ám egy sérülés miatt gyakorlatilag epizódszerep jutott neki Lineker és Beardsley mellett. Valójában mindössze hat percet kapott, miután Lineker mesterhármast vágott a lengyeleknek, őt váltotta.
A válogatottban egyébiránt ’85-ben debütált a Nyugat-németek ellen, két góllal, ám összesen 8 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt, 4 gólig jutott.
A VB után csapatszinten is problémákkal találkozott a csatár: a feljutást elérő Chelsea szétesett, s ’88-ban újra kipottyant a második ligába, többek közt a formán kívüli Dixonnak is köszönhetően. Kerry ki is került a keretből, sőt, olyannyira kegyvesztett lett, hogy majdnem a rivális Arsenalhoz szerződött. John Hollinst azonban Bobby Campbell váltotta az edzői székben, így Dixon maradt, az új tréner s a második liga előhozta klasszisát, 25 góljával járult hozzá, hogy a Kékek egyből visszajussanak az élvonalba (utoljára, hiszen azóta mindmáig a legfelső osztály tagja a csapat), majd a következő szezonban 26 találattal segítette hozzá 20 év óta a legjobb eredményhez a Chelseat, akik az ötödik helyen végeztek az élvonalban. 1992-ig, 10 szezonon keresztül szolgálta a londoni Kékeket, 420 mérkőzésen szerzett 193 találatával (ebből angol bajnoki: 335 mérkőzésen 147) a klub második legeredményesebb játékosa lett Bobby Tambling után. Utolsó gólját 1992 márciusában a Norwich City ellen lőtte a Chelseaben.
A Chelsea után több klubban is szerepelt (Southampton, Luton, Millwall, Watford, Doncaster), ám hosszú ideig sehol sem tudott maradni, öt év után 1997-ben akasztotta szögre a cipőt – addigra már mindenki a Chelsea újkori forradalmáról beszélt Ken Bates második elnöksége alatt, Ruud Gullit edzősködése mellett. Ahogyan anno a lapok beszámolói összevetették Bates két elnökségét: „míg a nyolcvanas évek közepén a Chelsea szürke kis egérnek számított az Arsenalhoz vagy a Tottenhamhez képest, 1996-ban Gianluca Vialli kisujja is izgalmasabb és elegánsabb volt, mint az egész Spurs.”
S csak emeli ennek fényét, hogy mint láttuk, a Chelsea már Bates elnöklésének első szakaszában is ért el figyelemre méltó eredményeket – csak a folytonossággal adódtak gondok. Mindehhez pedig termékenyen hozzájárult a Dixon nevű gólgyár. Érdekesség, hogy ennek ellenére a 10 szezon alatt egyszer sem lett az év legjobb Chelsea-játékosává választva, míg támadótársai közül Nevin kétszer, Speedie pedig egyszer elnyerte a rangos elismerést. Mindazonáltal Dixont a Profi Labdarúgok Szövetségének (PFA) szavazásán az év csapatába kétszer is beválogatták (1984, 1985). A nehéz korszakok nagyformátumú embereket igényelnek, ilyen volt Bates és ilyen volt a maga nemében Dixon is.
He’s a true Chelsea legend, óriási hatással volt a Chelsea játékára és szurkolóira egyaránt. Magas, atletikus felépítésű játékos, s nem szimplán klasszis csatár, hanem klasszis angol csatár volt, a nyolcvanas évek angol futballszurkoló fiataljai számára igazi hős. Ösztönös góllövő, aki arra született, hogy a labdát minnél többször a hálóba jutassa. Igazi két lábas csatár, aki magasságát is ki tudta használni, remekelt fejjel is. Olyan nevekkel kell említeni egy lapon a nevét, mint Tambling, Greaves, Bentley, Osgood, vagy később Zola. Visszavonulása után futball-iskolát működtet Dunstable-ben, de kötődése a Chelseahez nem szűnt meg: a Chelsea TV-nél dolgozik, sokszor megjelenik a képernyőn is, stadiontúrákat szervez, s továbbra is aktív részese a focinak, a Chelsea Old Boys csapatának kihagyhatatlan tagja.
S ha valakinek felkeltette érdeklődését King Kerry, s szívesen találkozna vele személyesen, - figyelem, reklám következik – a Magyar Chelsea Szurkolói Klub jóvoltából 2010. március 6-án megteheti Budapesten. Részletek itt.
Utolsó kommentek