Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hülye arabok, arab hülyék

2009.12.20. 00:02 pote

Roberto Mancinit nevezték ki a Premier League-ben játszó Manchester City új menedzserének. Az olasz szakember Mark Hughest váltja a kispadon, akinek a gyenge szereplés miatt kellett távoznia - szólt a rövid hír a hazai sport-portálon.
Egy újabb gyöngyszem az arab tulajdonosoktól. Egy újabb olyan döntés, ami nehezen magyarázható. Nehéz megítélni, hogy az új menedzser személye a nevetségesebb, vagy annak időzítése. Tovább után értetlenkedésünket próbáljuk kibontani szubjektív szemüvegen keresztül.

Vannak pillanatok, amikor a szurkoló nem tud mást csinálni, csak tűrni, tűrni és tűrni.

Három éve, véletlenek sorozatának köszönhetően, kerültem Manchesterbe. Aztán megvárva amíg Corradit elzavarják a csapat környékéről is (mert azért elveim is voltak), szép lassan - hétről-hétre - váltam egyre inkább világoskékké. Tetszett az a közeg, ami ezt a a klubot - a gigaUnited árnyékában - körülvette. Pedig már akkor is egy thaiföldi maffiózó pumpálta a pénzt a City-be, de mégis családias, szerethető volt az egész. Egy tökéletes menedzserrel.

Parádés évkezdet, jól összerakott csapat. Ki is volt mondva, hogy a csapat túlteljesít. Aztán jött egy gyengébb tavasz. Vagyis inkább a tél, ahogy teszi minden kisebb csapattal a PL-ben, felőrölte Erikssonékat is. Innentől nagyon kevés olyan döntés született a klub körül, amire kapásból azt tudtam volna mondani, hogy navégre vagy én is ezt csináltam volna.

Elzavarták a svédet, jöttek az arabok, jött Robinho, Hughest nevezték ki, százmilliókat költöttek, plusz ezek felett minden olyan játékost meg akartak venni felfoghatatlan összegekért, akinek a neve felmerült az aktuális aranylabdával kapcsolatban. Mind-mind olyan döntés, gesztus, szándék, ami egy semleges szurkolót mindenről meggyőz, csak arról nem, hogy ennek a csapatnak szurkoljon, ha majd a Burnley ellen játszik a PL-ben, vagy az Alavesszel az EL-ben. Azonban én ekkor már meg voltam fertőzve. Ugyanaz maradt, mint Kovi lányainak. A nyelés...

Hughes nem volt jó döntés tavaly. Érzésem szerint, pont egy olyan embert akartak menedzsernek, akinek diktálhatnak, aki úgyis elvállalja, és majd úgy rángatják, ahogy ők akarják. Nem is sikerült úgy az év, ahogy ennyi pénzzel a zsebben az elvárható lett volna.
Azonban a velszi maradhatott a helyén a nyáron. Sőt! Annyit költött, amennyit csak akart. Irreális árakon, de posztokra igazolt. És nagyon nem is lehet vitatkozni egyik új szerzeményen sem (bár a Lescottért adott 24 millió bőven kimeríti a hűtlen kezelés tényállását).
Azzal, hogy Hughes-zal vágtak neki ennek a szezonnak is, számomra jelzésértékű volt. Talán a pénzen kívül, tudatos építkezés is várható. Talán tényleg hosszú távra terveznek, és ezt Hughes-zal képzelik el. Oké, hogy szerintem ő kevés oda, de meggyőzhető vagyok, és tetszik a hozzáállás.

A szezon most sokkal jobban indult. Sokáig csak egyetlen vereség volt, az is vitatott körülmények között. A hullámvölgy meg nem vereségekben csúcsosodott, hanem döntetlenekben. A bajnoki címtől messze kerültek már, de a BL-helyeket még könnyedén meg lehet csípni. Majd jött egy kiábrándító vereség, és bumm! Hughesnak megköszönték.

A belső cenzúrám nem engedi, hogy nagybetűkkel, félkövéren írjam le, hogy miafaszértévközben. Tényleg talány. Senki egy büdös szót nem szól, ha nyáron útilaput kötnek a lábára. Volt egy erős kerete, amivel legalább EL-helyet el kellett volna érnie. Nagyon nem is kellett volna indokolni. Többet vártak, a minimális célokat sem teljesítette. És mégis maradhatott. Szerintem Hughes is elhitte, hogy ezt az évet is végigcsinálhatja.

Ezzel azonban még nincs vége. Kinevezik azt a Mancinit menedzsernek, akinek van négy lejátszott meccse a Leicester City-ben. Ennyi, nem több, a tapasztalata az angol labdarúgásban. Nem beszélve arról, hogy jól induló edzői karrierjét (kupagyőzelem a Fióval és a Lazióval is) az Inter kispadján erősen stagnáló pozícióba állította. Mindenki jól emlékszik arra, ahogy zsinórban nyerik a szkudettókat Milánóban, és mégis minden évben téma a leváltása. Az ok prózai. Az évről évre egyre erősebb keretével csak otthon vitézkedett, nagyon döcögős játékkal. Egy morálisan taccsra tett bajnokságban, ahonnan legnagyobb riválisát lefokozták, majd ez elsőszámúvá előlépett üldözője minden évben adott neki tíz, olykor tizenöt pont előnyt még az ősszel. Van egy olyan érzésem, hogy Tornyi Barnabás is behúzta volna ezeket a bajnoki címeket, és még negyven misivel beljebb is lennének Morattiék, nem lebecsülve Barni szerződés-aláíró képességét.

És a Premier League nem a Serie A. Óriási okosság. Itt nem egy, esetleg két ellenfele lesz Roberto csapatának, hanem öt-hat. És messze nem ők vannak az első rajtkockában. Igen, az a probléma, hogy itt legalább annyi komoly ellenféllel kell szembenéznie, mint anno az Inter kispadján a BL-ben. Azt meg mindenki tudja, milyen diadalmenete volt a kék-feketéknek Európában.

Visszatérve az időzítésre. Egy karácsony előtti edzőváltás nem lenne indokolatlan. Általában. Csak Angliában egy hét szünet sincs, nemhogy három vagy négy. A City-nek az elkövetkezendő egy hónapban, január 19-ig, hét tétmeccse van. Négy könnyebbnek mondható bajnoki, FA-kupa nyitóforduló és egy kétmeccses Carling-kupa elődöntő a United ellen. Még megszokni sem tudják egymást, nemhogy új játékrendszert betanulni. Akár az egész szezon elúszhat. Különösen, ha az idei két bajnokit nem hozzák.

Gondolom, többen abban bíznak, hogy egy olasz menedzser rutinból rendbe tudja tenni a csapat védelmét. Mondjuk a jelenlegi állapotból pozitívan elmozdulni, ezekkel a játékosokkal, nem lesz nagy tudomány. Vagyis talán a védelem impotenssége az egyetlen elfogadható indok a mostani húzásra. De itt is azt érzem, hogy a türelem kifizetődőbb lett volna, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy Touré folyamatosan lődözzön lyukat a tizenhatoson belül.

Nagyon nincs frappáns végszó. Minden kérdésre csak hetek múlva kapunk értékelhető választ. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy másfél éves uralkodásuk alatt sok szimpatikus, mitöbb, észszerű döntés nem hagyta el az arab tulajdonosok tolla hegyét. Kicsit szurkolóként még reménykedhetünk, hogy a mostani mégis az lesz.
Azt azonban megemlíteném a turbános milliárdosoknak, hogy a majmolni kopírozni kívánt városi nagytestvérnél a 80-as évek végétől hagytak dolgozni valakit a kezdeti sikertelenségek ellenére. 

138 komment

Címkék: hughes manchester city mancini mancity

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr361610121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elber 2009.12.20. 11:33:43

Hughes menesztésének idejéval van csak bajom. Nyáron kelett volna mennie. De akkor már mindegy.

De miért Mancini? Szerintem se olyan gyenge, mint ahogy mindíg mondják vele kapcsolatban, de azért ha nem is sok, de volt pár nála jobb ember is a piacon. Nem értek annyira az olasz focihoz, de akkor már inkább Spalletti kellett volna. Jóval szerényebb lehetőségei voltak mégis mindíg fel tudta venni a kesztyűt. Kivéve a 7-1-et persze. De a másik oldalon meg egy dupla Real verés a mutató.

elber 2009.12.20. 11:34:59

bocs a dupláért, csak az elsőt azthittem nem küldtem el.

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2009.12.20. 11:44:06

arról a Mancinirôl beszélünk, akinek minden évben remegve szorítottam, ki ne rúgják a nemzetköziektöl??
mert tökéletesen megfelelt..h (fasz)kalap úr nekünk s manci nekik... rettegtem mikor hírbe hozták a Juvével...s most boldog vagyok :)

sh4d0w 2009.12.20. 11:57:12

@pote: a záró kisbetűshöz néhány megjegyzés. SAF-ot '86-ban nevezték ki a MU padjára, előzménye volt az Aberdeennel elért sikerek. Nem is telt el nagyon sok idő az első nevesített eredményhez, '90-ben már FA-kupát nyert a vörös ördögökkel. (Persze, Hughes Citynél töltött idejáhez képest igen.)

horas 2009.12.20. 12:23:54

Azért Mancini-t,leírjuk le volt kupagyőzelme a Fiorentina-val és a LAzio-val akik messze nem voltak a topcsapatok között akkoriban olaszországban és az mégis csak egy cím,ha City-vel behúz egy FA-kupát vagy Ligakupát már is beljebb vannak azért,az mégis csak egy cím ami a City-nek nem nagyon van.

És jogos az észrevéel Mourinho-val ugyanolyan gyenge az Inter a BL-ben talán még gyengébb.
Az Inter játékos állománya arra a focira volt alkalmas amit játszatott velük.Azért akármennyire levan züllesztve egy bajnokság 17 zsinórban megnyert meccs az nem véletlenül rekord.

Ha stabilizálja a védelmet,ebben a csapatban a gól meg benne van bármikor,azért rúgtak 4 az Arsenal-nak meg 3-at az Old Trafford-on,én azért nem lennék,annyira elkeseredve miatta.
"Döcögös játék"?Capello csapatai sem brilliroztak sosem...

horas 2009.12.20. 12:34:31

Amúgy inkább sztem a Benítez-korszak zárult le végérvényesen,ezt sztem sokáig nem lehet kerülgetni.

Amúgy Mancini-hez még annyit,hogy őt már Eriksson korszak idején is emlegették,akkor arról volt szó,hogy amíg nem beszél jól angolul addig nem nagyon akar,munkát vállalni,ebből az aspektusból nem tünik olyan rettenetesen légből kapottnak a dolog.

Spalletti nem lett volna rossz döntés sztem,de ellen is az szólt sztem,hogy nincsenek trófeái.
Hiddink-et nem értem,hogy nem környékezte meg eddig senki.De én Dick Advocaat-ot is eltudtam volna képzelni azért az az UEFA-kupa a Zenit-tel az nem volt semmi.De Rijkaard sem lett volna feltétlenül rossz döntés ha jó focit is akartak volna nem csak eredményeket.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.20. 12:54:14

Drága pöte!

Akinek olyan jóravaló csapata van, mint az AS Roma, az miért pazarolnja az érzelmeit ilyen leértékelt brigádra, mint a Manchester City. Hogy az ország második legjobb kosár táboráról már ne is beszéljek ;-).

drosiii 2009.12.20. 12:57:01

@horas: Spal szerintem nagyobb csapatnál fog durrantani. Számomra nem elképzelhetetlen, ha SAF helyét venné majd át idővel..

horas 2009.12.20. 12:58:56

@drosiii: Túlzásnak érzem,egyenlőre a Zenit-tel hódítsa vissza a bajnoki címet...

pote · http://nst.blog.hu/ 2009.12.20. 12:59:31

@popp:
január 9-én megtudod, melyik a második legjobb tábor ;)

ma meg a parmának lesz remélhetőleg annyi

horas 2009.12.20. 13:07:07

@drosiii: Az igazi az lett volna,ha az Inter-nél kötött volna ki,azért azt megnéztem volna ha tud igazolni meg az Inter-keretével milyen focit csinált volna,mondjuk azért Spaelletti-nek nem egy fura dolga van azért az hozzá kell tenni...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.20. 13:11:39

@pote: Egy csapat van Vazs megyében. Csak az Olaj! ;-)

drosiii 2009.12.20. 13:18:23

@horas: hát az a semmitmondó fej pl amikor vesztésre állnak.. Ül ott a páholyban mint egy mártír :D

Shikaka 2009.12.20. 13:19:27

@mizie: "Viszont Mancinit fatális tévedésnek tartom. A City kerete nem statikus védekező-focira van predesztinálva. Nem ilyen edző kellett volna oda."

Szerintem Mancini pont nem védekező felfogású edző.
Bár a City védelmére ráférne egy dorgálás...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.20. 13:22:45

@drosiii: Én is! Még azt is eltudom képzelni,hogy ő lesz egyszer Sir Alexetek utódja. Azt tudod, hogy a római lemondása után az egyik első dolga volt egy tanulmány út a Unitednél?

horas 2009.12.20. 13:26:54

@Shikaka: Hát de!Mancini nagyon defenzív focit játszatott az Inter-rel,Sztem egy csatár ki is fog maradni a kezdőből,mert ő a rombuszt nyomatta nagyon meg a 4-4-2-őt.
Kiváncsi vagyok sztem nem volt ez olyan nagy baromság,hogy őt kinevezték,meglátjuk.

_alerob 2009.12.20. 13:28:33

Ha valaki veszíthet ezzel, az csak Mancini. Most már van angliának 5 normális edzője, na, meg még van kettő. A nagy Murinho se visz sokkal nagyobb bravúrokat az Interrel, mint a Chealsevel. Ez talán a legjobb példa. Lehet szidni az olasz focit (jogosan, jogtalanul) de az edzőket semmiképp.

_alerob 2009.12.20. 13:29:23

*mert (Ancelotti, Capello, Mancini + Fergusson és Wenger)

Shikaka 2009.12.20. 13:31:49

@horas: Az Interrel igen, de az egy 'olyan' keret volt. Amennyire emlékszem az 'Adrianós' Fiorentinája támadófocit játszott.

horas 2009.12.20. 13:35:09

Amúgy az igazolásaira leszek kiváncsi biztos akar majd egy-két játékost,a City-nek most perpillanat egy középső védő kéne sztem Lescott kidőt Onuoha kívül nincs is normális csere Richards meg Kompany bevethető ott de ők sem középhátvédek...

horas 2009.12.20. 13:38:19

@Shikaka: Jó edző,az biztos Hughes-nál biztosan,Hughes-ból hiányzott a tűz,pl,nem látttuk sosem dühöngeni pedig nem egy nyert meccset engedett ki a csapat...ÉS kicsit tanácstalanságot is láttam rajta összevissza rotált sokszor és a felállást is cserélgette folyton.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.20. 13:40:32

@horas: Hát Mancini sem az a tüzes gyerek, főúleg ahhoz képes, hogy olasz.

horas 2009.12.20. 13:41:28

@peter135: Jézus isten :)
Mancini az Inter-ben állandóan védekező középpályás akart igazolni,ott volt a keretben Cambiasso,Vieira,Zanetti,Dacourt Chivu-t is azért vetette meg mert bevethető a középpályán,és nem támadó szélsőket akart vagy irányítót az átigazolási időszakokban hanem a nagyobbik Diarra-t meg Toulalan-t.Állandóan ilyen emberekkel volt szóba hozva a csapat... :)

drosiii 2009.12.20. 13:46:13

@popp: Hogyne tudnám :))

De sokat kell még tanulnia. Most bizonyíthat a Zenittel.. Bár az semmit nem jelent. (egyik csapatnál lehet halomra nyeri magát, másiknál meg lebőg)

@_alerob: + O'Neill, Moyes, Redknapp. Grantot sem sorolnám a rosszak közék.

horas 2009.12.20. 13:49:26

@popp: Most miért mondod?Adriano nem fogott vele kezet másnap már megvolt a jegye Sao Paolo-ba meg amikor Materazzi kihagyta a tizit a Siena ellen és ő nem Matrix-ot jelölte ki,majdnem felrobbant a kispadnál úgy vafankúlózott hogy ihaj...mert nem tudom,hanyadik fordulóban szórakozták el a bajnoki-cím bebíztosítását.

Azért az érzelmeket nem lehet rajta számon kérni,meg tud bánni a sztárokkal,Hughes-nál nagyon volt ez a mindenkit játszatni akarok ne legyen balhé...Vieira-t Figo-t pikpak kirakta a csapatből és ő volt az aki totális elkezdte nélkülözni Crespo-t is.Meg Adriano is késve jött az edzésre nem is játszott a Valencia ellen sorsdöntő BL-meccsen pedig akkoriban kezdet visszajönni formaügyileg...

Szal szigor az van nála,Hughes-nál én ezt sem láttam,nagyon az volt benne,hogy ne baj majd valamikor elkezdünk nyerni...Mondjuk Mancini-nek is volt egy hihetelen döntetlen szériája a Inter amikor kb olyan státuszú csapat volt az Inter olszországba mint most a City a Premier League-ben.

horas 2009.12.20. 13:54:47

@peter135: Amúgy én Upson-ra tippeltem volna,de így hogy Mancini jött,így már nem hinném,bár nemtudom mennyir van képbe az angliában játszó futballistákkal kapcsolatban.

drosiii 2009.12.20. 14:03:31

@horas: majd viszik juhász rolit XD

horas 2009.12.20. 14:07:51

Meg annyit még Mancini-hez,hogy az Inter-nél való edzősködése idején állandó sérüléshullám volt jellemző a csapatra.A BL-ben az egyens kiesés szakaszban mindig ilyen foghíjas csapattal kellett kiállni,több poszton ilyen vészmegoldásokkal annyira sok sérült volt,főleg a középpályán.A Valencia meg a Pool ellen hatványozottan.

horas 2009.12.20. 14:09:42

@drosiii: NEm lenne rossz,sztem Juhász simán tudna már játszani egy nagyobb csapatban.Ahogy Agger a dán bajnokságból betudott illeszkedni símán a Pool-ba úgy sztem Juhász is elférne már egy Man.City ben,Tott'ham-ban,Villa-ban.

badblood 2009.12.20. 14:49:03

Én arra lennék kíváncsi, mi történne akkor, ha Rijkaard-ot "szabadítanánk rá" a ködös albionra. Az arabok helyében őt mindenképpen megkörnyékeztem volna. Hátha... Szerintem nagyon sok kellemetlen pillanatot okozott volna a top 4(?) csapatának (is)
Többet mint amennyit Mancini fog okozni...

Ferguson 2009.12.20. 15:41:36

@Nűnű: "Ahol a BAJNOKCSAPAT és a válogatott vezetője is olasz..." Hehhh????? :@

zsakfos 2009.12.20. 15:42:24

@badblood:
Szezon közben, szerződéssel elég sansztalan, hogy otthagyná a Galatát.

badblood 2009.12.20. 16:25:10

@Ferguson: Nyilván úgy gondolta @Nűnű sporttárs, hogy a leendő bajnokcsapat... :))

@zsakfos : No, akkor ezt faszán benéztem. Én úgy tudtam, hogy Rijkaard szabadon igazolható (ül a babérjain) :))
De akkor is, lehet, hogy van /lett volna/ az a pénz... :))
Mindegy...

Ferguson 2009.12.20. 16:35:51

@badblood: ha a leendő bajnokcsapatra gondolta, akkor is ezt kérdezném... :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.20. 16:36:50

@horas: Upsont én is elfogadnám valamelyik védőnek gúnyolt szerencsétlenség helyett. Csak Wenger úgysem hozza vissza.

Labdarúgás a mindenem · http://labdarugas.cimpa.hu/ 2009.12.20. 17:01:09

Egy tény: nagyon tisztelendő dolog, hogy az arabok ekkora összegeket tolnak bele a fociban.

A másik tény viszont, hogy nagyon rosszul használják ezt ki. A saját véleményem: ha "okos" munka folyna a háttérben, akkor az MC meg kéne hogy nyerje a PL-t, de legallább is dobogón kellene végeznie és a következő szezonban, lerakni valamit az asztalra a Bajnokok-ligájában. Ez lenne a minimum! Az edző személyét illetőleg a véleményem: Vannak sokkal jobb edzők nála, viszont én bizom Manciniben. Fél éven belül megkapjuk a választ, hogy jó döntés volt-e "leigazolni".

giacinto 2009.12.20. 17:39:24

@horas: "Azért akármennyire levan züllesztve egy bajnokság 17 zsinórban megnyert meccs az nem véletlenül rekord."

hagyjuk már ezt a lezüllesztett, lebutitott baromságot. Attól hogy a juve nem volt köztük, a többi 17 direkt szarul játszott, vagy a meccseken ők is a juvét siratták foci helyett? vagy mi?

manapság 17 győzelem brutálisan nehéz dolog. Sztem 17-szer egymásután magyar csapatokat is komoly érvágás lenne lenyomni...

vargasanyigól 2009.12.20. 18:04:34

1. Mancini azért szerzett X bajnoki címet azzal az Interrel amelyikkel sokan ugyanennyi pénzzel nem mentek semmire.

Miért gondoljuk, hogy Spalletti vagy Prandelli jobb edző nála? Nem az eredmény számít?

2. Tornyit nem bántani! Tornyi Barna jó napot!

Eastbay1 2009.12.20. 18:10:55

"Azt azonban megemlíteném a turbános milliárdosoknak, hogy a majmolni kopírozni kívánt városi nagytestvérnél a 80-as évek végétől hagytak dolgozni valakit a kezdeti sikertelenségek ellenére."
Na akkor ide is:) Nem igaz, hogy Fergusont "hagyták" öt évig dolgozni anno, mert csomószor ki akarták rúgni, csak valahogy mindig másképp alakult (nem csak a Mark Robins esetkor). Állítólag az öreg már akkor is ügyesebben keverte a kártyákat mindenkinél, szóval nem volt ebben semmi véletlen.

bag 2009.12.20. 18:43:40

egy kérdésem van csak:

Nálunk mikor lépi ezt meg végre a vezetés?
Nincs ember aki marasztalná Rafát, mehet isten hírével. Alkalmatlan a feladata ellátására oszt jónapot!
Csak nehogy azzal jöjjön vki h nincs pénz a kirúgásra légyszi!

davidmoyes 2009.12.20. 21:33:03

Mancinit nem tartom edzőnek. Soha nem is láttam, mit akar játszatni. Szerintem az Internél a keret mentette meg..

man city 2009.12.20. 22:24:41

@Eastbay1: azért ha első szezonja után elkölthetett volna akkoriban 200+ M fontnak megfelelő akkori pénzt, és nem hozott volna eredményeket, vagy jele sem lett volna a továbbfejlődésnek alighanem repült volna

bezzeg Guy Roux ...

bírom mikor ilyeneket hoznak fel a mai fociban

Benítez 5 évet kért a bajnoki címre, most még 5 év kellene neki, ez mi ?
Neki is az segített, hogy a nagy mákkal karöltve behúzott egy BL-t, különben már rég nem lehetne példálózni vele sem

Hughes a Citynél kicsit olyan ,mint Ferrera a Juve-nál, eltekintve attól, hogy Hughes-nak nagyobb lehetősége volt keretet alakítani, de mondjuk a Juve keretében is sokkal több van,mint amit kihoznak belőle

Vagy hagyják Ferrera-t is melózni , 3-4 év alatt lehet csúcsra járatja a Juve-t , végülis nem lehetetlen...
ez Ranieri-re is igaz lehetett volna
még a Chelsea-nél is:D

Hughes egy mínuszjel volt, Mancini egy "optimista" kérdőjel egyelőre a City kapcsán, nem kérdéses melyik a jobb jelen pillanatban

Mondom még1szer a Villa, Pool, Spuds trió járt rosszul, mert ha nincs váltás, szépen leszakadtunk volna tőlük is, miközben az lett volna a reális, hogy még a Chelsea-től se szakadjunk le 10+ pontra, főleg úgy, hogy a top 4 is bukdácsol idén meccsek, többet az átlagosnál

Idén tényleg elég lesz kevesebb pont is a 1. helyhez, így a 4. hez is, ettől persze pont nehezebb odakerülni, nem könnyebb

70-75 ponttal szinte kizárt, hogy ne legyen meg a 4. hely, akár jobb is, de Hughes-ból én már ezt sem néztem ki a bajnokság 2. felére
idén 17 meccsből van 29 pont eddig, Mancin megfejelhetné 6-al még decemberben, és akkor még 40 pont kéne jövőre, az 75 pont a végére

Hughes nem érte volna el ezt, Mancini talán

elnézve a sérülteket, a top6-ból is kiszállnánk Hughes-al, és ha ő igazol januárban, akkor pláne
remélem Mancini úgy igazol klasszisokat, hogy be is tudja építeni őket , vagy hozzátesznek a csapathoz nem elvesznek

Hughes-nak igazából a Given, Bellers, De Jong triót lehet megköszönni
a többi igazolásához nem kellett nagy ész, néhányat el is szabott (pl azt a tavalyi pár csatárt:D)

Es2 kibérelte a City meccseket, így szombaton lehet is nézni mit kezd alkotni Mancini+KIDD, ezt hangsúlyozni kell

man city 2009.12.20. 22:28:06

@davidmoyes: én Hughes-nál nem láttam azt

ZenZo 2009.12.20. 23:48:34

Én nemrég már leírtam itt, hogy szerintem nem feltétlen Sparky hibája volt a nagy menetelés az x mentén, szóval én tuti nem rúgtam volna ki, de hát ez van. Azért ez mégsem egy Scolari effektus.

Mind1, Mancini számomra egy átlagos edző, többször szóba hozták a Chelseavel, én fogtam volna a fejem, ha idejön, de Ancelottit sem akartam, és eddig meggyőzött. Szerintem egyébiránt az időzítéssel sincs nagy gond, most még belefér, hátha jót tesz a Citynek a vérfrissítés. Bár hangsúlyozom, szerintem az összeszokottság hiányát nem lehet megoldani azzal, hogy az edzőt távolítjuk el. Egy játékos sem fogja jobban érezni a másikat a pályán, csak azért, mert más az edző. Ezt csak az idő oldja meg, így majd valószínű Mancini is "megoldja", hiszen a szezon végére összeérhet a keret. Nem kell elfelejteni, hogy a kezdő min. 50%-át (inkább kicsit többet) a nyáron hozták össze, s különböző csapatokból. Ráadásnak olyan B kategóriás sztárokkal tömték tele a keretet, akik nagy ívben tesznek egymásra. Mondjuk erre lehet orvosság egy szigorral bíró edző (nem tudom, Mancini ilyen-e).

A keret nevek alapján jó, de idő kell az összekovácsolódáshoz. Nem új edző. Szerintem. Uff.

giacinto 2009.12.21. 00:10:20

@davidmoyes: Eleinte sima 4-4-2vel próbálkozott, kisérletezgetés miatt inkább sikertelenül, az első szezonját viszont mindössze 2 vereséggel tudta le, ahol a Capello-féle juve meg a BL-döntős milan volt az ellenfél.

aztán 2006ban totálisan átszervezte a játékot és a felállást, megalkotta a 4312-t, ami a keretnek nagyon szépen feküdt (leigazolta hozzá Vieirát és 2 támadó szélsőhátvédet Maicont és Maxwellt, Zanettit feltolta kp-ra, elöl létrehozta az Ibra-Crespo duót) és lett belőle egy 97 pontos bajnokság. Következő évben már váltakozva használta a 2 rendszert.

horasnak igaza volt, rengeteg sérülés jellemezte az itt lété ami leginkábba aValenciai BL-meccsen ütött viszsza, Burdissonak kellett középpályán játszani Dacourt-ral és Zanettivel.... Nesze neked támadjál, juss tovább...

BruceWayne 2009.12.21. 00:25:58

@popp: szerinted van más város ahonnan írhatnának róla ilyet? :-)
(mondjuk én személy szerint nem voltam elájulva az érkezésétől)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 00:31:45

@Nerazzurri: Pedig egyszer már szépen legatyásította a Diósgyőrt.

horas 2009.12.21. 08:34:46

@davidmoyes:
LEgyen érvnek annyi mellette,hogy nálatok elégnagy becsben tartott Mourinho igazából semmivel sem tud többet kihozni az Inter-ből.Meglátjuk hogy alakúl.Papíron sztem nem rossz döntés az ő kinevezése.

johevi 2009.12.21. 09:48:14

Tessék megnézni a Fulhamet. Ugyanilyen kőgazdag milliomos a tulaj, de dafke nem hajlandó milliókat kidobni az ablakon, sőt kampányt indított az eszetlen költekezés ellen. Semmi kiugró sztár, aztán tavaly már EL helyezés, abban idén továbbjutás, a bajnokság felénél annyi pontunk van, mint korábban 30 fordulónál, és már a Manchesters is simán elverjük ( na jó ez kis tulzás, de tegye fel a kazét, aki 2x egymás után elveri őket otthon... ) Éljenek a kiscsapatok! Hajró Fulham, hajrá Siófok, hajrá Uerdingen!

Iustizmord 2009.12.21. 11:06:19

beleolvas a világhírű 4-4-2 magazinba és megfogadja a tanácsait. legrosszabb esetben játszik egy hagyományos 4-4-2-ben. rosszabb nem lehet a citeeh mint most :o)

Iustizmord 2009.12.21. 11:10:53

@vargasanyigól: nem az edző érdeme volt ai inter 4 (na jó, inkább csak másfél) bajnoki címe. egyet ugye az asztalnál szereztek, egynél nem volt riválisuk (jve: b, milan -8), egyet majdnem elcsesztek a végén, na jó a tavalyi az megvolt.

de azzal a kerettel mindenki megcsinálta volna.

szvsz spalletti sokkal gyengéb kerettel meg rövidebb kispaddal vitézkedik. én pl spallettit hívtam volna a milan kispadjára.

Walmer 2009.12.21. 13:59:48

Akkor ide is, mert nekem annyira tetszik:

Az eljárás gusztustalan volt, tény. De az is tény, hogy A city a 600. döntetlenjét is lejátszotta és még csak egy fél szezonnál tartunk. A védelmet nem sikerült összerakni, ez is tény, persze ehhez nyilván azért idő kell.

Személy szerint egyébként jobban örülök Mancininek, mint valami francia/spanyol/balkáni köcsögnek, akik hoznák a a pepeputtyukat is.
Az olasz edzők taktikailag a világ felett állnak. Ez is tény. Máskülönben érthetetlen lenne az, hogy az egyébként hulladék játékosokból álló válogatottjuk hogyan tud világbajnok lenni, hogy a szar klubcsapataik hogyan tudnak akárcsak egy valamirevaló csapatot is legyőzni nemzetközi porondon.

Az igazolások nem tudom mennyire Hughes felelőssége, de Adebayor, tevez, Robinho totális melléfogás, pláne annyi pénzért. Tevez egy hajtós csatár, Robinho nem tudom mi, Adebayor, meg egy "egyszervan, másszor nincs kedvem játszani" primadonna. Az ilyenek kiegészítőembernek jók. Esetleg.

Én nagyon bízom benne, hogy mancini ezt felismerve, új igazolás nélkül építi fel/át/újra ezt a csapatot.

Én adnék neki egy esélyt.

halareaal 2009.12.21. 14:31:38

@Walmer: azért az vicces lenne, ha Robinho, Adebayor és Tevez helyén Bellamy meg Santa Cruz játszana (most részben ez van, főleg Adebayro eltiltásai és a brazil sérülései miatt)... a keret 3 legjobb támadójáról van szó, akik mellesleg a legnagyobb csapatokban sem kiegészítő emberek voltak, nyilván majd a Cityben lesznek azok...

Hughest még jó hogy kirúgták, szemmel láthatóan képtelen volt felnőni a feladathoz. Anglia 2-3. legerősebb keretével ez nagyon kevés. nyilván össze kell szoknia a csapatnak, de ennyi döntetlent Burnleyk meg hasonló csapatok ellen nem lehet ezzel magyarázni, főleg mikor közben ütik a Chelseat, Arsenal, még a MUt és a Poolt is majdnem

giacinto 2009.12.21. 14:37:21

na a sajtó már tele is van nevekkel, akiket Mancini szeretne (állítólag)

Maicon, Cordoba, Chiellini, Pandev, Cassano

Walmer 2009.12.21. 14:41:49

@halareaal: Bellamy idén kitűnő. Robinho überszar, már amikor játszik (az ilyen kis buziknak különben sem való Anglia) Tevez meg a legtúlértékeltebb csatár a Naprendszerben. Én esküszöm nem tudom mit látnak benne. Olyan messze van a világklasszis szinttől, hogy azt el nem tudom mondani.

Mr.AT 2009.12.21. 14:44:33

@giacinto: Nyilván. :-) Különösen Maicont és Chiellinit lesz egyszerű megszerezni, mégpedig azért, mert egyáltalán nem meghatározó emberek a klubjukban és amúgyis olcsók.

rizla 2009.12.21. 14:45:31

robinho, tevez, és adebayor valóban ilyen esetleges, "so-called" klasszisok. mind másért, de valahogy hatalmas blöffnek tűnik, hogy ők együtt vannak egy csapatban.

giacinto 2009.12.21. 15:06:23

@Mr.AT: "és amúgyis olcsók"

ezt ugye viccnek szántad, ismerve az arab pénztárca mélyét.

Szted nekik bárki drága? sztem senki. :(

giacinto 2009.12.21. 15:07:03

@Mr.AT: "amúgyis olcsók"

Szted ezeknek drága bárki is? sztem senki. :(

horas 2009.12.21. 15:24:31

Mancini wishlist,én is olvastam már egy-két helyen.
Lófasz a picsájába,ezzel a kerettel röhögve ott kell lenni a 4 között.
Én adnék neki egy ultimátumot,ha bejutunk a BL-be akkor x lóvé nyáron ami nyílván nem lesz kevés...Talán egy középhátvéd kell most csak Lescott helyére mert csak Onuoha van a keretben csere.
Amúgy eddig Bellamy az egyik legjobb hanem 'a' legjobb idén a csatárok között.
Tevez hanem is világklasszis,de kibaszott jó játékos.Nem egy gólzsák,de egy írtó jó támadó,az elnyűhetelensége pedig plusz dicsérendő.
Ha a védelemmet gatyába rázzák akkor nem lesz gond,ez a csapat bárkinek rúg bármennyit.Old Trafford-3,4-Arsenal.Anfield-2.Nincs itt gond.A Burnley,Bolton,Wigan,Fulham-eket megkéne verni azt már ott is lennének az élbojban,erre lesz jó Mancini.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.21. 15:35:34

@horas: veretlenül nyer a city bajnokságot, ugye? :)

halareaal 2009.12.21. 16:19:04

@rizla: "robinho, tevez, és adebayor valóban ilyen esetleges, "so-called" klasszisok."

de legalább klasszisok. Bellamy vagy Santa Cruz fasorban sincsenek hozzájuk képest.

@Walmer: sztem sem világklasszis Tevez, sőt a jelenlegi Robinho sem, de messze nem velük van a probléma a Citynél. Robinho tavaly nem volt rossz egyébként a Cityben egyáltalán, annak ellenére h nyilván nem fekszik neki Anglia, a City meg főleg nem. a Realban viszont bizonyította, h kiemelkedően tehetséges, ha maradt volna akkor valszeg már világklasszis lenne.

nem a közvetlen elit, mint Torres, Drogba, stb., de te mondtad, h ezzel a kerettel kezdjen Mancini vmi jobbat (és azért ez a támadószekció SWP-vel és Irelanddal kiegészülve még mindig jobb, mint a MUé v a Poolé, talán az Arsenalénál sem rosszabb)

horas 2009.12.21. 16:28:32

@imici77: Azt nem mondtam,de hogy csuklóból odekell irniük a 4.ik a helyre azt igen,főleg így,hogy a Pool a vártnál és szokásosnál gyengébb,a Villa sztem idő kérdése mikor pukkad,ki a Tott'ham-jobb a kerete mint a Villa-é,de sztem ők sem fognak oda érni valahol elfáradnak majd ők is.
Mancini pedig ehhez a 'kiscsapatokatbedaraláninullajátékkal'-hoz nagyon ért.

horas 2009.12.21. 16:40:59

@halareaal: Ezen,lehet vitatkozni,hogy ki milyen szintű játékos naphosszat.Kiváló támadók vannak a keretben,ez nem kérdés és nem a rúgott gólokkal volt a gond eddig sem.Ami a City-ről kivülről,legalább is nekem lejön,hogy nincs vezér,vagy legalább is eddig nem volt.A pályán nyílván még a hierarchiai viszonyok még kialakúlóban vannak,de fejetlen csapat benyomását keltették,valszeg Hughes köszönhető de azért a minőségi játékos-keretből adódóan azért többnyire hozták a meccseket,és erre
Mancini választ fog adni,hogy télleg ez állt e fenn.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.21. 16:59:34

@horas: csak ezt ne felejtsük el, hogy ez nem az olasz bajnokság :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.21. 17:22:15

@imici77: Tudom hogy teljesen teoretikus kérdés, de érdekel a véleményed, szerinted mire lenne képes az Arsenal a Serie A-ban? Mielőtt félreértenél, nem húzlak, komolyan érdekel.

giacinto 2009.12.21. 17:38:00

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: én a milanhoz tudnám őket hasonlítani, szépen játszanának, de néha belefutnának pár pofonba ilyen Palermo meg Udinese szintű csapatok ellen.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.21. 17:45:22

@giacinto: Egyébként hasonlóan gondolom, szerintem körülbelül a harmadik helyezésen lennének a végén.

Shikaka 2009.12.21. 17:47:57

@popp: "Pedig egyszer már szépen legatyásította a Diósgyőrt."

Nana!
Az akkori vezetésünk olyan szerződést kötött vele, hogy ha 1-4 között van a csapat, k.rvanagy prémiumokat kap.
Gondolom röhögtek rajta, hogy persze, a mesében lesz a DFC a négyben.
Erre oda került, és nem tudtak fizetni.

Szerintem azt nem ő b.szta el, hanem az akkori főnökség.

Bár én sem különösebben örülök a kinevezésének.

váév építők (törölt) 2009.12.21. 17:54:59

én örülök, hogy őt nevezték ki, mert legalább nem a pool edzője lett..

man city 2009.12.21. 18:09:24

@váév építők: Tornyi nem is vállalta volna azt a kispadot...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 18:17:05

@Shikaka: Ó-ó, nagyon jól tudta ő milyen anyagi helyzetbe van a klub és a közeget is ismerte. Nagyon jól tudta, hogy irreális prémiumot követel. A klubok meg kénytelenek voltak ígérni, mert az ilyen Tornyi-félék követeltek. Ezt megcsinálta a Honvédnál is később. Naná, hogy a klubnak is megvan a felelőssége, de Tornyi sem egy bárányka. Számomra antipatikus az arc.

Shikaka 2009.12.21. 18:38:55

@popp: "A klubok meg kénytelenek voltak ígérni, mert az ilyen Tornyi-félék követeltek."

Én ezzel a résszel nem értek egyet. A Diósgyőr baja folyamatosan az, hogy adósságokba veri magát, mert erőn felül költekezik.
Nem lenne kötelező.

Természetesen Tornyit sem kell félteni.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.21. 18:49:04

@Shikaka: Akkoriban éppen mindenki költekezett, és kamura ígérgetett, mert a sztárocskák és a Tornyi-féle mesterek irreálisan magas összegeket követeltek maguknak és még aláírás pénzt is. A sok hülye klubvezető meg egymásra licitálva ígérgettek nekik, gondolván majd lesz valahogy. Aztán a követelőző fiúk nézték tágra nyílt szemekkel, hogy nincs pénz. Persze a klubok is mondhatták volna, hogy nanana. De ha egy is megadta valamelyiknek, a többinek is lépnie kellett.

sh4d0w 2009.12.21. 21:11:34

@halareaal: ugye tréfálsz, hogy az általad említettek megütik a MU támadósorának szintjét?

halareaal 2009.12.21. 22:30:15

(kivéve ha a MU támadósora alatt Rooneyt értjük egyszemélyben, az ő szintjét valóban nem ütik meg, viszont számbeli fölényben vannak vele szemben)

zack 2009.12.21. 23:52:55

Szerintem nem a helyezéssel volt baja a tulajoknak hanem a förtelmes védelemmel. A Citynek legalább 4 gól kellett meccsenként a biztos győzelemhez mert a védelem tuti összehozott 3-at. Hughes pedig egyrészt Ő alakította ki ezt a felállást, másrészt nyoma se volt, hogy bármi is változzon, vastagon felelős ezért. Szerettem mint játékost, kedveltem mint edzőt de ez a kabát nagy volt neki. Manciniról nem tudok semmit -egyszer láttam focizni Kispesten a Sampdoriával- de ha a Capello-Ancelotti vonalat viszi akár még jól is sülhet el a dolog. Vagy nézzük akár Di Matteot, ha nem szúrja el simán felviszi a WBA-t a PL-be. Én is amellet volnék, hogy egy kis bizalmat Mancini is megérdemel.

Walmer 2009.12.22. 08:39:29

@popp: Szóval Tornyi pontosan tudta, hogy nem tudják kifizetni, amit kért, ezért kérte, hogy aztán ne tudják kifizetni és pereskedhessen.

Kérdés: ezt Tornyi neked személyesen mondta félálomban a II. kerületi rendelődben?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 09:03:12

@Walmer: A magyar futball viszonyaival volt tisztában, érted?

szferi 2009.12.22. 09:21:22

@zack: "Citynek legalább 4 gól kellett meccsenként a biztos győzelemhez mert a védelem tuti összehozott 3-at" - szerintem még nem indokolt múlt időben fogalmazni :)

a keretről folytatott vitához annyit, hogy swp, tevez, bellamy nagyon jók az idén, megérték a pénzüket. Adebayor nem annyira. Barry, Ireland is jó, csak szerintem utóbbi lassú a többiekhez viszonyítva. Ha a védelmet sikerült volna kicsit összekapnia hughesnek, nagyon jó lenne ez a csapat már most is. mancinivel sem lesznek rosszabbak, felesleges azon sírni hogy mért nem nyáron váltottak, inkább örülne a sok-sok city drukker hogy végre történt valami.

Walmer 2009.12.22. 10:58:17

@popp: de honnan tudod mivel volt tisztában?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 11:12:46

@Walmer: Nem tudom, de két lehetőség van: vagy tisztában volt vele, vagy tökhülye ;-).

giacinto 2009.12.22. 11:39:44

@halareaal: egyetértek. meg eleve MU-támadósor alatt mit értünk?

OK, rooney jobb mint bármelyik City-s de utána???
Van egy Berbatov aki kb SantaCruz szint és kész.

Vagy a Valencia, Nani vonalat is idevesszük? náluk meg Robinho és Tevez jobbak, de ugye még nem beszéltünk Adebayorról, vagy SWP-ről.

szferi 2009.12.22. 11:55:23

@giacinto: Owen?

egyébként szerintem is hálásabb feladat a city támadósorát összerakni, mondjuk ez nagyrészt a mennyiségbeli fölénynek is köszönhető

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.22. 12:14:24

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: bocs a késői válaszért, csak most látom...

Azt gondolom, hogy egy oda-visszavágós kieséses meccsekben sztem majdnem mindig továbbjutnánk egy olasz csapat ellen. Idén hazai pályán a PL-ben nagyon termeljük a gólokat, a beállunkvédekezniéselrúgjukalasztikat csapatok ellen is megrúgjuk a 3-3 gólunkat...
Idegenben meg ha nem is megy úgy a szekér, de nem vagyunk nagyon rosszak.

Ha egy bajnokságot néznénk, akkor sztem ott lennénk a dobogón, simán. Nem írom le, hogy megnyernénk a bajnokságot, pedig úgy gondolom. Ha angol rendszerben lennének a meccsek, azaz Karácsonykor is, akkor megnőne az esélyünk, mert hozzá vagyunk szokva.
De egy bajnokság mindig más.
Ami a mi malmunkra hajtaná a vizet, a játék tempója. gyorsabbnak tartom az angol focit. Most ideírhatnám, hogy nézzük meg az utóbbi évek angol-olasz klub csapatok közötti meccseket, sztem a tempó, a fizikai dominancia jobb nálunk. persze ez egy vélemény.

Látva a Milan, Roma elleni meccseket, azt mondom, hogy nekünk vmilyen szinten fekszik is az olasz stílus, Wenger ért az ilyen játék elleni taktikai kigondolásához. Wenger nagy taktikus.

Üdv, ymy - az inter elég magabiztosan húzza befele a bajnokságokat sorozatban, ez azért elgondolkoztató.

Walmer 2009.12.22. 12:26:30

@popp: lehet, hogy csak egy naív kispályás a magyar futball dszungelében.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.12.22. 12:41:05

@Walmer: Oké, lehet, de én nem tartom valószínűnek. Márcsak a sporttévés szakkommentátorkodás közben az ingén föltűnő szponzor logók is jelezték, hogy nem egy elveszett ember a játékot tartalommal mindig megtöltő mesteredző.

horas 2009.12.22. 14:20:26

@imici77: Jaj,mert olyan marha sok angol edző van a topcsapatoknál,meg olyan sok angol játékos...
Ki áll jelenleg a tabella elején?Milyen nemzetiségű is az edzője?Nem vagyok olasz-fan,de ha az angolokra gondololtál akkor tévedésben vagy...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.22. 14:25:18

@horas: hmmmm.... egy szót sem értek a legutolsó hozzám intézett betűidből, s azt sem tudom melyik hozzászólásomra válaszoltál...

kit érdekel a nemzetiség? amikor az aranyat osztják, akkor az olasz edzőjé jobban csillog, mint a francia játékosé, vagy mi a kérdésed?

horas 2009.12.22. 14:51:38

@imici77: Írtad,nekem fentebb gondolom én Mancini-re reagálva,hogy ne felejtsük el,hogy ez nem az olasz bajnokság.Ennek volt egy kis fellengzős mandínerje ennek a hozzászolásnak,nyílván a hangsúly nélkül mindenki mindent máshogy olvass.
De nekem egy kicsit úgy jött le mintha a mostani olasz futball háttérbe szorulásával,ők már nem is értenek a futballhoz.Én így vettem le a mondandó,nyílván rosszul,kérlek korrigálj,hogy tisztán lássak.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.12.22. 15:03:35

@horas: "Mancini pedig ehhez a 'kiscsapatokatbedaraláninullajátékkal'-hoz nagyon ért. "

sztem ez nehezebb a Szigeten, mint Európa csizmájában, erre értettem.

horas 2009.12.22. 15:11:20

@imici77: Franc tudja az MU meg a Chelsea játéka sem sokban különbözik.Az MU-nak hány döcögős 1-0 van egy évben...sok...mindegymeglátjuk.Az Man.City kerete és sztem Mancini tudása elég lesz ahhoz,hogy a 4-be érjenek,hogyha ez sikerül akkor elfog szabadúlni a pokol...

delpierofan 2009.12.22. 19:32:45

" A PL nem a Serie A"
Hát nem... az igaz hogy itt több topcsapat van, nade a kábé 12. helytől lefele lévő PL töltelékek az olasz másodosztályba se lennének elegek...
A PLben sokkal több a pihenő meccs, olaszban még a tökutolsók ellen is koncentrálni kell. Ennyi.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.12.22. 19:37:05

@delpierofan: Hát akkor úgylátom ezt eléggé másképp látjuk.

szferi 2009.12.22. 21:14:42

@delpierofan: komoly esélyes vagy a nap hülyesége díjra.

Boodler 2009.12.22. 21:20:10

@delpierofan:
Most volt egy pihenő meccs, West Ham Utd. (19.) vs. Chelsea (1.)
1-1.

Mi lett volna, ha nem pihennek.
:)
süti beállítások módosítása