Derbi volt, és látjuk a kommentek között, hogy ezzel sokan nem fognak egyetérteni, de mi valahogy egyetlen pillanatra sem éreztük, hogy ez a derby d’Italia a Juventusnak állna. Még az első félidőben sem, amikor kiegyenlített volt a meccs, még néhány helyzet is összejött. Persze ez könnyen lehet a megfogalmazott prekoncepciók eredménye is, mert a Nedved, Poulsen, Tiago, Marchionni középpályától nem vártunk semmit. Ehhez képest valóban nem volt rossz a Juventus, de az Interből folyamatosan áradt az a fajta önbizalom, ami csak nagyon ritkán hiányzik Mourinho csapataiból, a hazai próbálkozások pedig inkább izzadtságszagúak voltak. Az Inter még meglepetéssel is készült, Mourinho visszatért az Angliából hozott 4-3-2-1-re (ami a vezetés után jobban hajazott egy 4-5-1-re), az Ibrahimovic mögötti két szélső pedig hozta, amit kellett: Figónak is voltak pillanatai, Balotelli meg mindjárt győztesnek látszó gólt vágott, kiharcolt egy kiállítást, és bezáratta egy hétre a téli Olimpicót. Nem szar.

Chivu ellen lett volna esély (ott, csakis ott és egyedül ott), de aki még bízott Marchionniban, az nem látott idén sok Juve-meccset, és mivel a másik oldalon Nedved játszott, el is dőlt, hogy a torinóiak rúgott gól nélkül zárják a meccset. Nem azért, a deriyn mi is a Furiával kezdtünk volna, de abban a szentséges pillanatban, ahogy elhagyta Balotelli lábát a jobb alsóba süvítő labda ('sztakurva, milyen kontra volt már...!), azonnal jött volna giovinco - az már szinte mindegy is, Nedved, vagy Machionni helyett. Így viszont nem tudhattuk meg azt sem, mennyire érdekelte ez a meccs az Intert. Mert azt láttuk, hogy félgőzzel is tök simán tartják a vergődve próbálkozó Juventust, de szívesen megnéztük volna, ahogy küzdenek - ehhez viszont ellenfél kell. Olyan, akit muszáj komolyan venni, mert különben megbüntet. Az egész szezon tükörképe volt a derbi, sőt, a meccs még jobban is sikerült, mert az Inter szinte egyetlen hibáját kihasználta a Juventus, nem úgy, mint a bajnokság közben. Igaz, sokkal több akkor sem volt. Apróbetűs Balotelliről: lehet szurkolni egy csapatnak, lehet elfogultnak lenni, de aki nem ítéli el az ilyen viselkedést a pályán, az magáról is ítéletet mond. (Juventus-Inter 2-1)

Grygera fejese arra volt jó, hogy csak jobb gólarányával előzzön a Milan, amely igen megruházta a Torinót. A vendégekről sütött, hogy csak túl akarták élni a meccset, eszükben nem volt méltó helytálással melegíteni a bennmaradásért megvívandó komoly csatákra. Ehelyett a pofozógépek mottóját (Nekünk Nem Itt Kell Nyernünk) hímezték a zászlóra, és valóban: Pippo berámolt nekik egy mesterhármast, Ambrosini lábbal ért el gólt, és Kaká is tisztességesen végezte el a büntetőjét, aminek a vége méltó alázás lett. Most már illik megemlítenünk, hogy a Milan sorsolása nehezebbnek tűnik, mint a Juventusé - még akkor is, ha Milánóban még összecsap a két klub - de ez a hat fordulón át tartó párharc gyanúnk szerint inkább olyan lesz, mint az elmúlt három spanyol bajnokság, amit a legkevésbé szar csapat nyert meg a nála kicsivel szarabbak előtt. (Milan-Torino 5-1)

Úgy lett, ahogy akartuk, a Roma felslattyogott a két közte és a 4. hely között tornyosuló csapat alá, miután mindketten kikaptak, de nem volt sok híja, hogy elcsessze az utolsó lehetőségként megkapott meccset. A Lecce a mocsár mélyéről felbukkanva - a Toróval ellentétben - nem volt hajlandó eljátszani a citrommal a szájában felszolgált malacot, és 0-2-ről is visszakapszkodott. Érett az óriási meglepetés, amikor Baptista egy hasznos megmozdulásra ragadtatta magát (volt neki korábban is egy, az ő szabadrúgása utáni kipattanót segítette vissza Totti), és feldobta magát a büntetőterületen belül. Mazzoleni játékvezető három méterre állt az esettől, így már eleve kalapot kell emelnünk a brazil előtt, hogy ilyen iszonyú pofátlanságra vetemedett egy jogos lapot kockáztatva, de a bíró annyira értékelte a brazil bátorságát, hogy befújta a büntetőt. Ezzel nyert a Roma, és életben tartotta halvány reményeit, melyek jövő héten a Fiorentina otthonában válhatnak végleg köddé. (Roma-Lecce 3-2)

A Genoa is érezte, hogy sok lesz már a szarvasgombás kaviárból, és - bár játékban nem maradt el igazán a tőlük megszokottól - kifektette magát a Lazio ellen. A rómaiak ugye szerdán játsszák az évad utolsó (?) fontos meccsét, úgyhogy talán még elcserélnék az idegenbeli sikert is a két sérültjükre, Diakhité kiesése annyira nem vészes, Pandev viszont hetekre kidőlt. Meg kell még jegyeznünk, hogy Muslera hihetetlen figura, az általunk többször is erős szavakkal oltott kapus megint végletes teljesítményt nyújtott, voltak mérkőzést eldöntő bravúrjai, de most is majdnem rúgatott egyet az ellenféllel. Ha ezeket kiküszöböli, visszanyalhat az NST-nek a fagyi. (Genoa-Lazio 0-1) Az Udinese a szezon végére visszatalálni látszik a közben nagyon messze elkerült ösvényre, ráadásul a nagy feltámadás pont akkor kezdődött, amikor Di Natale kidőlt. Az UEFA-kupából még kiesést, az Inter ellen vereséget ért a kiváló helytállás, a harmatos Fiorentinát viszont legázolták, a liláknak esélyük sem volt, pedig Gilardino még ollózni is megpróbált. A meccs végi lökdösődésből nem lett komolyabb pofozkodás, így csak azért említettük meg, hogy leírhassuk Vargas nevét (ő kezdte), akiről ugye tavaly azt gondoltuk, a Serie A legjobb balhátvédje. Most már nem gondoljuk. (Udinese-Fiorentina 3-1)

A Lecce szépen, a Torino csúnyán kapott sokat, a legrosszabbul mégis egy harmadik kiesőjelölt, a Bologna járt. Papadopulo egyből ízelítőt kapott a rá váró feladat nehézségét illetően, a Bologna egy újabb röhejes öngóllal adott lökést a Palermónak, a szicíliaiak pedig éltek is a lehetőséggel. A négy rúgott gól a vendégekre nézve hízelgő, simán kaphattak volna még néhányat ezek mellé, ráadásul Volpit megint kiállították. A Bologna mindezek ellenére bennmaradhat, csupa alsóházas ellenféllel találkoznak a hátralévő fordulókban. (Palermo-Bologna 4-1) A Chievo erősen ráközelített az általunk a Serie A-tagság megőrzését jelentő vonalnak gondolt 35 pontra, mindezt egy újabb idegenbeli parádénak köszönhetően. A Siena legyőzése toszkánában igazi kis mini-hőstett, így már 8 ponttal vezetnek a legjobb kieső Bologna előtt. Jelezzük, hogy a Chievo 34 pontjából 19-et szerzett idegenben, öt győzelmüknél csak az első 6 helyezett szerzett többet otthonától távol. (Siena-Chievo 0-2)

Mascara gólt lőtt, de sajnos csak büntetőből, így ezúttal elmarad a heti tömjén. A Catania simán verte a Sampdoriát, és már mindketten 40 ponttal unatkoznak a táblázat legjellegtelenebb részében, ahonnan nem is megy már egyik sem sehova. A beharangozóban említett öt jó csatárból azért kettő gólt lőtt, és Cassano is adott néhány gólpasszt Pazzininek, de utóbbi ezúttal egyet sem tudott benyomni közülük. (Catania-Sampdoria 2-0) Ha Donadonit jól lecseszte De Laurentis a múlt heti Atalanta-döntetlen miatt, akkor vajon mit mond a Napoli elnöke a Cagliari otthonában benyelt gyufát követően? Donadoni edzői képességeiről nem vagyunk nagy véleménnyel, a Cagliariról annál inkább, és ha az utolsó percekben be is szorultak a Napoli ellen, a végső csapást ők vitték be. A nápolyiak közel legerősebb összeállításukban is képtelenek már idén bármit kipréselni magukból, ami nem rossz szagú. (Cagliari-Napoli 2-0)

Nono! Csak nem?! Vagy már nagyon későn van bármi ilyesmihez? Mindenesetre a Menekülő Ember feleszmélt, és november óta először meccset nyert. Hamarosan kiderült, hogy valaki szólt-e a Regginának, hogy nem elég a bennmaradáshoz csak az Atalantát megverni (őket verték utoljára, közben sok iksz és még több gyufa), vagy csak egy fellángolásról beszélhetünk. Rögzítsük az állást: a calabriaiak 23 ponttal utolsók, de két győzelemmel a bennmaradók közé verekedhetik magukat. Sok múlik majd a Bologna elleni idegenbelin, egyébként jobbára középcsapatok következnek, akiknek már nem nagyon lesz miért kapálózniuk. Mindenesetre forza Reggina! (Atalanta-Reggina 0-1)