Ha tudom előre, hogy fogunk játszani Albániában, lobogó gyeplővel vágtázok a legközelebbi fogadóirodába, és házat, kocsit teszek fel a négygólos albán győzelemre. Élénken élt bennem a budapesti meccs emléke, amikor teljesen egyenrangú felek küzdöttek, a második félidőben jobban játszva bedaráltuk őket, de igazából nem voltunk meggyőzőek, csak nyertünk. Tiranában Koeman megtette, amit megtehetett, és ettől a magyar csapattól sem várhattunk sokkal többet, mint amit mutatott, de tegnap leginkább azért tudtunk nyerni, mert volt egy védelem a pályán, amely még a magyarnál is rosszabb volt. Kicsit bővebben hajtás után.

Korábban is mondtuk, Koemannak a helyén vannak a tökei. Szemrebbenés nélkül kihagyta a Premier League-ben a hét gólját vágó Gerát, és a Championshipben parádézó Priskint, és abból sem csinált problémát, hogy középpályást játszasson az egyetlen itthon játszó csapattaggal, Rudolffal. A bátraké a szerencse panel pedig ezúttal is ült, a húzásai bejöttek, arról viszont sajnos nem tehetett, hogy Szélesinél és Bodornál nem tudott jobb szélsőhátvédeket kitermelni a magyar anyaföld, és Vaskó labdarúgást illető előnyei is megállnak ott, hogy kilátót lehet telepíteni az ember tetejére.

A holland 4-5-1-es felállása a lehető legjobb választás volt, a középpályások mozgása ahhoz hasonlított, mint a svédek elleni meccsen, csak akkor Huszti volt az árnyékék, most pedig a balszélsőt (!) játszó Rudolfnak és a jobbszélről induló Husztinak kellett felérnie Sányi támogatására. És fel is értek amellett, hogy mindketten bemutattak fontos labdaszerzéseket is, ebben a csapatrészben egyedül Hajnal nyújtott nagy semmit (a megyeri úti edzésen félpályás labdatartást gyakorolt a csapat, akkor jegyeztem meg, hogy Hajnal még egy ilyen kis pályán is képes eltűnni), volt ugyan egy jó lövése, és csinált egyszer két szép cselt egymás után, de egy irányító középpályás ne tűnjön már el 20 percekre egy ilyen ellenféllel szemben.

A két védekező középpályás közül Dárdai király volt a középpályán, sokszor szerelt jó ütemben, és a védekezésnél visszahúzódó 5 középpályás miatt nem is kellett hosszúakat passzolnia, ez pedig pontosan az, amit Paja nagyon tud. Mellette Halmosi talán Koeman egyetlen tévedése volt, ő már a hazai meccsen is bebizonyította, hogy ez a belső középpályás poszt nem megy neki, szerencsére az albánok annyira tragikusak voltak, hogy simán belefért.

És belefért ez a védelem is, ami már közel csoda-kategória. Szélesi minden egyes felszabadítása után felsikolt a labda, mielőtt a lelátóra vágódott volna, Vanczák és Vaskó pedig hozta azt a 3-4 hibát (per koponya), ami a magyar védő sajátja évtizedek óta, csak a rosszul passzoló, egy fokkal rosszabbul lövő, és egyébként is igen halvány albán támadóknak köszönhettük, hogy nem tömtek ki minket. Bodor csak egyszer hibázott nagyot, ezzel ő lett a legjobb védőnk, bár Vanczáknak is volt egy óriási mentése. Szerencsére Babos nagyon magabiztos volt, csak áldhatjuk az eget, hogy ő játszott, mert Fülöp hajlamos nyomás alatt bakizni, nyomás pedig – összesen kétszer 10 percig – volt. Babostól nem kellett bravúr, de mindig ott volt, ahol kellett, leért, kiért, odaért mindenhova, mindezt magabiztosan tette, szavunk nem lehet rá.

És akkor ott van Sányi, aki ugye megint győztes gólt lőtt – zsinórban harmadszor (az megvan, hogy zsinórban hármat nyertünk?), de a szerencse komoly szerepét itt sem vitathatjuk el. Először is Sándornak három ziccere volt, ebből lett egy gól, orbitális mázli, hogy pont az első volt elhibázhatatlan, és ezzel megnyugtatta a csapatot. Azt már ne is mondjuk, hogy megye II.-nél magasabb szinten ekkora védőhibát ritkán lát az ember, Sanyi még dekázhatott volna kettőt-hármat, mielőtt bebelsőzte. Aztán ott volt a második, amivel eldönthette volna a meccset, de ballal már nagy feladat volt megbikkantani a hosszút, a harmadiknál pedig csak azt nézte, melyik testrészét tudja beleakasztani az eléfekvő kapusba. Ettől még persze be lehetett volna fújni, de tény: belőni még ennél is sokkal egyszerűbb lett volna. Sányit mindezek ellenére nem vehetjük elő, megtette, amire képes, végigbunyózta a meccset, lőtt egy gólt, és a tizenhatos környékén bemutatott járőrözése több helyzetet is eredményezett.

A taktikát, néhány játékos elszántságát, és egyes periódusban a teljesítményét is tudjuk dicsérni, de összességében a pályára tett magyar játékkal nem lehetünk elégedettek, a kőgyenge albánok legyőzése tehát ebből a szempontból nehezen értékelhető, keressünk is gyorsan más örömforrást: féltávnál a csoport második helyén állunk, és ha szerdán leverjük Máltát, akár a vezetést is átvehetjük (Dánia Albániát fogadja, úgyhogy nem esélyes). Szerencsére a csoport nagyágyúi vidáman botladoznak tovább, így mi is tovább reménykedhetünk, de azért azt tudnunk kell, hogy a könnyebb felén vagyunk túl.

Egy dologra viszont ez mindenképpen jó lesz: ha verjük Máltát, szeptember 5-én 45,000 néző lesz a Puskásban a svédek elleni meccsen, akik egy jó eredmény után kint is maradnak szerdáig, hogy Portugália ellen már valóban a továbbjutási esélyekért szurkoljanak. Ennek kell most örülnünk, ha már a játéknak nem tudunk, és reménykednünk, hogy lesz olyan is, amikor nem vagy ennek, vagy annak kell örülni, hanem a kettőnek együtt.