Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

A svédek - Ahogy kezdődött

2008.11.23. 07:00 donnelly

Forró nyári este volt, három csepp esővel, nevadai szárazság. Kaktuszok között derengő sivatagi délibábként először a bikinis pincérnő, majd Heinrich sziluettje bukkant fel, végül pedig egy félig heteroszexuális svéd lánytestvérpár. Jim Morrisont és az indiánt már nem vártuk meg, vigyáznunk kellett Pöte gépére, és acid sem volt kéznél. Ettől függetlenül máig nem tettük túl magunkat a dolgon, minden szerkesztőségi ülésen szóba jönnek. Talán most sikerül leszámolnunk démonainkkal, és megosztjuk veletek azt a kényszerítő erőt, ami rávett bennünket arra, hogy komolyabb figyelmet szenteljünk a skandináv futballnak. Persze a svéd bajnokság végeredményéről is beszámolunk a másik oldalon, és közben donnelly is magához nyúl szól, meg aztán úgy tesz, mintha elemezne, és közben lehet nyerni nőt is.

Donnellynek eddig sem volt gondja azzal, hogy odafigyeljen a skandinávokra, neki a 2000-es EB-ről is Iversen fejesgólja jut eszébe először, szereti a szar időt, a sötétet és az ehetetlen kajákat, valamint tiszteli a - vele ellentétben - szorgos munkásokat. De ő sem számított arra, hogy debütálásakor felbukkanjon egy olyan erő, ami teret nyit a skandináv futballkultúra terjesztésének ezen a blogon, mely ugye a világ legjobb futballjáról szól. Ezt többször is megemlítette posztjaiban, magának, mantrázva: a világ legjobb futballjáról, a világ legjobb futballjáról - FIGYELJ, DONNELLY, NEM AZ IZLANDI NŐI VÁLOGATOTTRÓL, SEM PEDIG A SKÓT HARMADOSZTÁLYRÓL. Itt van Barca, Milan, meg Manchester, ezek mennek, ez az üzlet, haladni kell a korral. De ő nem mindig tartotta magát ehhez - a fenti hármasról konkrétan még egy pozitív mondatot sem igen írt le - ragaszkodott a skandinávokhoz, és nem csak ő, az egész NST is, mert nem tudtak szabadulni tőlük.

Az alábbiakban bemutatjuk azt is, hogy miért.

 

 

 

 

 

 

 

Az NST aktuális szerkesztőségi ülése első napirendi pontjának (vagyis Hol a rákban van Benito?) huszonötödik paragrafusánál járt, amikor betoppant a bevezetőben megemlített lányduó, ipari mennyiségben fogyasztva az alkoholt - csak úgy svédesen, a sokat látott stáb pedig mindig szívesen elnézi, ahogyan egy nő ennyit iszik. Persze nőnek nem igazán neveznénk a páros mellben és fejben visszamaradottabbik tagját (kurzív by pancho), és azt is tisztázni szeretnénk, hogy végig gondolkodtunk azon, megüssük-e, vagy a másik. Végül részünkről nem fajult tettlegességig a dolog, viszont a szőke magától megfejelte a korlátot a tizenhetedik piňa colada után. Persze nem írnánk még most, négy hónap elteltével is erről, ha Pöte nem dokumentálja azt, ahogyan a germán szekció intimebb kapcsolatba kerül Loki unokahúgával.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyik posztkilövőnk és a svédlány. Ez szerelem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szerző és a svédlány. Megüssem, vagy ne üssem?


Na persze ennek az egész felvezetésnek elejét lehetett volna venni azzal, hogy Donnelly komolyan veszi Benito azon kijelentését, miszerint Danikám, lófaszról fogsz Te írni, nem pedig a skandináv fotbollról! (vagy ha Benito egyáltalán tesz ilyen kijelentést), de mivel ez nem történt meg, a kicsit hosszúra nyúlt bevezető után következzenek idei utolsó skandináv strófáink a svéd senkiháziak, a Kalmar FF első bajnoki címével.

Hely
 
Klub
 
Mérk.
 
Gy
 
D
 
V
 
LG
 
KG
 
GK
 
Pont
 
Kvalifikáció és kiesés
1 Kalmar FF 30 20 4 6 70 32 +38 64 Bajnokok Ligája 2009-10
Selejtezők, első kör
2 Elfsborg 30 19 6 5 49 18 +31 63 Európa Liga 2009–10
Selejtezők, második kör
3 IFK Göteborg 30 15 9 6 50 26 +24 54 Európa Liga 2009–10
Selejtezők, harmadik kör
4 Helsingborg 30 16 6 8 54 41 +13 54 Európa Liga 2009–10
Selejtezők, első kör
5 AIK 30 12 9 9 36 32 +4 45
6 Malmö FF 30 12 8 10 51 46 +5 44
7 Örebro 30 11 9 10 36 39 −3 42
8 Halmstad 30 11 8 11 41 38 +3 41
9 Hammarby 30 11 8 11 44 51 −7 41
10 Trelleborg 30 9 13 8 33 31 +2 40
11 GAIS 30 9 11 10 30 36 −6 38
12 Djurgården 30 9 9 12 30 41 −11 36
13 Gefle 30 7 7 16 33 42 −9 28
14 Ljungskile 30 6 6 18 23 52 −29 24 Osztályozó
15 GIF Sundsvall 30 5 7 18 26 54 −28 22 Superettan 2009
16 IFK Norrköping 30 4 8 18 31 58 −27 20

Tehát így néz ki a tabella, és magyarázzuk is! A valójában nem annyira izgalmas - mint amilyennek elsőre tűnik - utolsó fordulóban a bugyiemblémájú Kalmar 2-2-es döntetlent harcolt ki a csak tisztességből emberkedő Halmstad otthonában, az egykor a Lokit (nem azt, hanem a másikat) oktató Elfsborgnak azonban csak egy jó nagy verés jelentett volna valódi segítséget, de csak abban az esetben, ha ők is keményen megregulázzák az utolsó biztos bennmaradó Geflét. Viszont mivel csak egy 2-1-es siker jött össze, a négy perccel a lefújás előtt egyenlítő, történetének első bajnoki címét elhódító kalmari Kalmar FF gólkülönbségének köszönhetően a forduló egészében felül volt. Egyébként a norvég és a feröeri bajnok aki harmadikként elküldi ennek a két csapatnak a nevét a donnelly.nst@gmail.com címre, annak rögtön küldünk egy még erotikusabb fotót a fenti szőkéről szintén vadonatúj, és már gyúrunk a Midtjylland sikerére is.

Henke Larssonék ismét odaértek a nemzetközi szereplést kiérdemlők közé (az öreg idén is gurított 14 gólt), a Göteborg pedig kupagyőzelmének köszönhetően szerzett ilyen előkelő európaligás indulópozíciót. Az osztályozók során a Ljungskile nem tudta megtartani mandátumát, ugyanis az idegenbeli 0-0 után otthon végzett 1-1-re a Superettan harmadik helyezettje, a Brommapojkarna ellen - a BP így a lehető legkevesebb energiát befektetve jutott fel az Allsvenskan mezőnyébe. A másodosztály első két helyezettje, az Örgryte IS és BK Häcken automatikusan elnyerték tagságukat az elitliga 2009-es kiírásába.

A gólkirályi címet a bajnok támadója, Patrik Ingelsten szerezte meg 19 dugóval, és ennek a teljesítménynek köszönhetően a padra is leülhetett a Portugália ellen a Råsundában lejátszott VB-selejtező erejéig.

A Kalmar első sikere és az, hogy az utóbbi tíz évben nyolc különböző csapat tudott bajnokságot nyerni, a liga kiegyensúlyozottságát jelezné, ha nem tudnánk, hogy Európa legtöbb bajnoksága akkor kezdődik, amikor a svédek féltávnál, vagy egy kicsit azon túl vannak, így a gazdagabb egyesületek kiválóan lefölözhetik a legjobb formában lévő svéd csapatok játékoskereteit, ami komoly fordulatokat okozhat a sorozat végső harmadában. Vagyis svéd topcsapatnál klubedzőnek lenni óriási szívás, nem kívánjuk senkinek sem, illetve talán Sven-Göran Erikssonnak. Egyébként errefelé focizni sem akkora biznisz, ugyanis a svéd adórendszernek köszönhetően a klubok nem tudnak komoly pénzeket garantálni a játékosoknak, pl. a 13,500 Eürús bruttó kereset 5200 nettót jelent (még akkor is, ha svéd koronában számoljuk) - Dániában ugyanebből a pénzből több, mint 9 rugót tesznek zsebre, így aki nem teljesen hülye, és képes három érintésből megszelidíteni egy lasztit, az rögtön lép Norvégiába, vagy az utált dánokhoz, esetleg egy még zsírosabb európai csapathoz.

Másfél évtizede még amatőrliga volt a svéd bajnokság. A játékosok azóta profik lettek, a szövetségi- és klubvezetők viszont nem, és ennek köszönhetően a klubok bevételei is stagnálnak másfél évtizede. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a korábban egyszer-egyszer nagycsapatokat is megmogyorózó svéd klubok ledolgozhatatlan hátrányt szedtek össze Nyugat-Európával szemben, és ha nem következik be paradigmaváltás, akkor a svéd klubfoci színvonala nemsokára leér az izlandi és feröeri félamatőr versengések szintjére. Ezt elkerülendő, az SFF idén meglépte az EU-n kívüli játékosok számát korlátozó szabály eltörlését, így az Allsvenskan úgy tűnik, hogy nemzeti amatőrliga helyett inkább a latin-amerikai és afrikai játékosok európai ugródeszkájává válik.

A dán bajnokság normálisan, tavasszal ér véget, ekkor is szándékozunk posztolni róla, viszont, ha rosszul viselkednek a kommentelők, akkor La Liga és Bundesliga helyett SAS Ligaen posztokkal fogunk büntetni. Megjegyeznénk még, hogy ez a furcsa önvallomás csak azért jöhetett létre, mert donnelly nagyon megörült a Chinese Democracynak.

27 komment

Címkék: d skandináv allsvenskan

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr32782569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chevyfan 2008.11.23. 10:08:07

szerintem a kommentekben több szó fog esni a csajokról, mint a fociról...amit persze meg is értek

szóval hmmm

Közöd?? (törölt) 2008.11.23. 10:46:54

hát igen a foci szar a csajok jók

poolfanati 2008.11.23. 11:38:33

a chinese democracy nekem már meg van egy fél éve:D:D(igaz nem teljesen legális...:D)

_benito · www.nst.blog.hu 2008.11.23. 12:37:20

ha ott vagyok, lettek volna szaftosabb képek is, de hát a srácok kifogástalan úriemberek, neveltetésük tiltja, hogy részeg svéd csajokat dugjanak a dunaparton. (szégyen, szégyen, szégyen!)

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.11.23. 13:04:51

a második csaj (a fekete hajú) nem olyan default-svéd-szőke....ő szerintem valamilyen finn rockbanda emigrált frontasszonya. :o)

-----
btw: van egy olyan sanda gyanúm, hogy a magyar focit is csak ilyen körítésben lehet(ne) eladni a külföldi focis blogokon ;))

Lencse. 2008.11.23. 13:23:01

Én innen tudtam meg, hogy jövőre Európa-liga lesz UEFA helyett. :(

pote · http://nst.blog.hu/ 2008.11.23. 13:42:21

mindig megfordul a fejemben, h jobban elmélyüljek a fotózás rejtelmeiben,
de az első kép "előhívása" után úgy éreztem, h innen már nem tudnék fejlődni.
(Spielberg is ezt érezhette az E.T. után, de őneki nem volt hozzá gerince)

kben akkor is lehettek volna szaftosabbak képek, ha mi vagyunk ott az ominózus erkélyen...

sundin 2008.11.23. 14:21:06

Ilyen nick-kel nehéz mit hozzáfűzni ehhez a bejegyzéshez...
Remélem lehegesztettétek a szöszit, szemrevaló menyecske.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.11.23. 14:23:43

Sundin, ez a csaj annyira részeg volt, hogy még Tie Domit is gondolkodóba ejtette volna;)

TUNYA 2008.11.23. 14:33:40

Ott voltam Halmstadban a csapattal, mit ne mondjak csapnivaló egy meccs volt, de legalább az SM-GULD meglett. Én ott döbbentem rá, hogy a svéd bajnoskság színvonala, hát erősen vetekszik a bohócligáéval......
Az, hogy az Allsvenskan ugródeszkája lesz a brazil, afrikai játékosoknak azzal maximálisan egyetértek, viszont a pénz amit írtál, ott Nekem vmi nem kóser, ugyanis 32%-ot adózol a jövedelmedből mindennel együtt szóval 90000 SEKre jön ki durván az az összeg amit írtál...., de tény hogy Dániában jobban keresnek a focisták.
A lányokhoz is szólva: Bitang jók a svéd nők és elképesztő, hogy mit művelnek ha isznak ;);), egy kis ízelítővel én is tudok szolgálni a kalmari éjszakából, méghozzá itt:
picasaweb.google.com/tunyaisverige/KalmarHalloweenKulturnattOskarshamn#

Lencse. 2008.11.23. 14:41:05

sundin, csak nem a Dark Tranquillity gitárosa a keresztapád?

benito_ 2008.11.23. 14:53:42

"kben akkor is lehettek volna szaftosabbak képek, ha mi vagyunk ott az ominózus erkélyen... "

de hála az égnek én voltam ott :)

dony, tie domit még soha nem ejtett gondolkodóba semmi.

Zolte 2008.11.23. 14:54:29

1.: Svéd csajokat a fociba! Azonnal!:D (Mondjuk egész Skandinávia tele van dögös csajokkal, így megnyugodhatnak a Svédországból kitoloncolt hancúrgépek:D)
2.: Donelly: Azt hiszem így könnyebb lesz eladni a skandináv focit. Ajánlom a 2/3-ad 1/3-ados felosztást a posztokhoz (2/3-a skandináv csajok, 1/3-a foci), mert:
1.: Kedvcsináló azoknak a bűnös lelkeknek, akiknek a figyelme csak az agyonnyalt sztárklubok popója felé néz.
2.: Ha kikap a kedvenc csapat(unk)/csapat(od) legalább lesz, ki megvigasztal. ;)
Dögös különbejáratú skandináv csajt minden NST kommentelőnek és szerkesztőnek!!! Akinek nem tetszik, ott valami baj van...:D

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.11.23. 15:03:43

"Dögös különbejáratú skandináv csajt minden NST kommentelőnek és szerkesztőnek!!! Akinek nem tetszik, ott valami baj van...:D"

Hát, nekem pl. nagyon ambivalens a viszonyom a skandinávokhoz, kicsit ijesztő ez a Dr Jekyll és Mr Hide karakter, amit nyomatnak: nappal tíz lépés távolság és szögletes kimértség; este meg ez az alkohol hajtotta agresszív "jókedv". Mondjuk ez elsősorban a fasziknál zavaró, a csajokat azért el lehet viselni, ha olyanja van az embernek.

TUNYA 2008.11.23. 15:08:03

Hát az az este az csak hétvégék estéje......Én agresszivitást nem tapasztaltam még itt senkitől, max a csajoktól :D:D:D:D, de kötekedés nincsen szerintem!
Jah és az egy címeres baromság, hogy a skandinávok hidegek, és távolságtartóak.............
Hol és mit dolgozol bedobás?

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.11.23. 15:12:32

Bence, nem véletlenül írtam, hogy még őt is gondolkodóba ejtette volna, mert ez a csaj ANNYIRA részeg volt...:)

TUNYA,
úgy jön ki a dolog, hogy a klubok is adóznak egy kellemes kis összeget a sima 32%-os adón kívül, tehát ez a 13,500 az az összeg, amennyibe a klubnak kerül egy 5200-as nettó fizetés. (Vagyis olyan, mintha ennyi lenne a bruttó) :)
Nemtom mi ez a degenerált szabály, de a kluboktól is lehúzzák ugyanazt, amit már a játékos is kifizetett :(

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.11.23. 15:22:04

TUNYA

Nem vagyok már Skandináviában, évekkel ezelőtt Dániában tanultam egy szemesztert, azóta nem bírom kiheverni... :)

Agresszivitás alatt inkább azt értem, hogy ökölbeszorított kézzel, "izomból" próbálják jól érezni magukat, igazi felszabadultság nélkül.
Amúgy talán még a norvégokat csípem legjobban, de lehet, hogy csak a vakszerencse hozott össze pont mindig jófej norvégokkal.

Ja, a másik meg az, hogy előbb adnak neked egy ösztöndíjat, mint hogy meghívjanak az otthonukba ebédelni. Illetve ez a pc-be burkolt elszigetelése a (főleg az arab) bevándorlóknak.
De emellett persze egy csomó mindent nagyra értékelek bennük, ezért is mondtam, hogy ambivalens a viszonyom hozzájuk.

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.11.23. 15:25:31

Én meg az izlandiakat szeretem a legjobban- egyébként szinte mindenki talál magának "megfelelő" skandinávot:)

TUNYA 2008.11.23. 15:47:25

Így lehet :D:D:D:D, azt elképzelhetőnek tartom, hogy megadóztatják a klubbot is, mint "céget" és akkor tényleg nagyjából stimmel a dolog :D:D

BruceWayne 2008.11.23. 17:51:35

tényleg egy bugyi az emblémájuk :))

crouchy 2008.11.23. 18:25:12

a skandinávokról jut eszembe: már terjed az új bedobás www.youtube.com/watch?v=-BftH59Pco0

Basti. · http://borgatya.hu/ 2008.11.24. 11:42:22

foci+csajok ???

hmmm....ez csak nem egy stratégiai irányváltás a blog részéről?? mert ha igen, akkor támogatom :D

donnelly · http://nst.blog.hu 2008.11.24. 13:00:49

Basti, én inkább úgy mondanám, hogy már ez is ráfér a kibővített palettánkra;)

bedobásnál nincs les, ezt használta ki · http://bedobas.tumblr.com/ 2008.11.24. 13:19:29

crouchy

Leaht már linkeltem a múltkor. Amúgy ő az USÁ-ban nőtt föl, valószínúleg onnan indult ez az egész.

Viszont én már azt is tudom, hogy NEM szabad ez ellen a bedobás ellen védekezni:

www.youtube.com/watch?v=gZ0thujwaDY

:)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2008.11.24. 15:55:27

@ pote · nst.blog.hu/ 2008.11.23. 13:42:21

Nem tudom mi a bajod ezzel a képpel. A melle tűéles, a többi meg számít? Nahátakkor.

Klárensz 2008.11.24. 17:13:20

"bedobásnál nincs les, ezt használta ki 2008.11.24. 13:19:29
crouchy

Leaht már linkeltem a múltkor. Amúgy ő az USÁ-ban nőtt föl, valószínúleg onnan indult ez az egész.

Viszont én már azt is tudom, hogy NEM szabad ez ellen a bedobás ellen védekezni:

www.youtube.com/watch?v=gZ0thujwaDY

:)"

hehe az se semmi, hogy a szerencsétlen "sorfal" a tökét fogta bedobás előtt

crouchy 2008.11.24. 21:03:27

jah bocsánat, nem olvastam akkor.
süti beállítások módosítása