Céges szajhák, Chelsea klónok, jöttment parasztok. Esetleg a csapatépítés magasiskolája, a jövő útja, oktatófilm a javából. Ez a választék, csak semmi gyanús tartózkodás - valahogy így áll a helyzet a TSG Hoffenheim körül, az irigység, szakmai és egyéb féltékenység kézzel fogható, bemorcant a jónép, hogy ez a bugris, trágyahordó bagázs a végén majd még jobban tudja. Mert jobban tudja. Bajnokok ugyan nem lesznek, de ilyen kompromisszumok és megalkuvás nélküli focit kevés csapattól látni.

Maga Hoffenheim egy 3300 lakosú falu, templommal, kocsmával, focipályával. Gyakorlatilag a harmincötezres Sinsheim külső kerületeként van elkönyvelve Baden-Württemberg szövetségi tartományban. Az egyesület valójában az 1899-ben alapított Turnverein Hoffenheim és az 1921-ben létrejött Fußballverein Hoffenheim egyesülésével jött létre 1945-ben, hogy békésen focizgasson a német ötöd-, hatodosztályban. Volt nekik egy jelentéktelen centerük, valami Dietmar Hopp, aki évtizedekkel később a világ 698. leggazdagabb emberévé vált, miután néhány kollégával kiugrott az IBM-től és megalapították az SAP AG-t – mára a világ negyedik legnagyobb szofterfejlesztő cégét.

Az öreg Hopp tehát nem teljesen hülye, ámde javíthatatlan romantikus, így gyerekkori nosztalgiától hajtva a fejébe vette, hogy kicsit meglendíti az akkor nyolcadosztályú Hoffenheim (1989) szekerét cca. 120 millió euróval. Ez így elsőre brutálisnak hat, de ha azt is hozzávesszük, hogy mindezt húsz év alatt költötte el, az már nem valami eget rengető.

A pénz nagy része infrastrukturális beruházásokra ment el: elsőként utánpótlás bázisok létesültek a 12-19 éves korosztály számára, megépült a helyi Dietmar Hopp Stadion (5000 férőhely, 1999), elkészült a zuzenhauseni edzőközpont és jelen pillanatban is zajlanak a Rhein-Neckar-Arena munkálatai, ami 30.000 ülőhellyel szolgál €60 millióért. A stadion az eredeti tervek szerint Heidelbergben épült volna, de a végső választás Sinsheimre esett. 

Az új stadion megépüléséig (ami várhatóan 2009 januárjában lesz kész) a Bundesliga-mérkőzéseiket a Carl-Benz-Stadionban játsszák Mannheimben, tehát még hazai pályája sincs igazából a csapatnak. Ezen beruházások összessége nagyjából 85-90 milliót emésztett fel, erre jön még a játékosokra költött 35 millió (2005-08). Ez szintén soknak tűnhet, de csak ha megfelejtkezünk róla, hogy ennyit egy átlagos klub is elkölt, csak a játékos eladásokból származó bevétel nagyban korrigálja a mérleget. A Hoffenheim viszont kit adott volna el eddig? Senkit. Most meg van egy 31,5M értékű keretük, amivel tizenhatodikok a vonatkozó rangsorban, de már a középcsapatok kerete is ennek a duplája, a felsőház minimum a triplája.

A csapatot kezdetben az akadémiáról kikerülő fiatalok alkották, velük jutottak fel egészen a harmadosztályig, ahol négy-öt éven keresztül mindig a táblázat első harmadában végeztek. Az első komolyabb siker a 2003/04-es szezonban jött, mikor a német kupában kiverték az Eintracht Triert és a KSC-t (Bundesliga 2), valamint a Leverkusent is, végül a negyeddöntőben estek ki a Lübeck ellen.

2006-ban Hopp elérkezettnek látta az időt a továbblépéshez, hiszen ekkor már több mint egy évtizede egyengette a klub útját, megvolt az infrastruktúra, a stabil háttér, a kellő tapasztalat. A klub történetében először belekapaszkodott a csekkfüzetébe és hozott néhány rutinos (értsd: olcsó és kivénhedt) Bundesliga tapasztalattal rendelkező játékost, mint például Jochen Seitz, Tomislav Marić (mára segédedző a klubnál), Löw Zsolt vagy a fiatal Sejad Salihovic (€250.000), aki iszonyatos lövőereje mellett egyedül arról volt híres, hogy igazi party-animal, vedel, éjszakázik, mellesleg a Hertha II (nyihaha) játékosa. Őt aztán tavaly a Bundesliga2 legjobb középpályásának is megválasztották, most is a meghatározó a játéka. Leigazolásáról mindenki eldöntheti: tudás, vagy szerencse.

Mivel Hopp a futballhoz nem ért, és nem is akart úgy tenni, mintha, leültette a padra a progresszív nézeteiről ismert Ralf Rangnickot, érkezett Bernhard Peters sportigazgató, Hans-Dieter Hermann pszichológus, aki a német válogatottnál is dolgozik és a korábbi válogatott játékos, Karlheinz Förster, aki szaktanácsadóként vállalt szerepet.

A megerősített kerettel nem volt kaland behúzni a harmadosztályt, és azzal a tervvel vágtak neki a Bundesliga kettőnek, hogy 2010-ig szeretnének feljutni a legjobbak közé. Itt már akadt egy-két húzás, ami kiverte a biztosítékot, elsősorban Carlos Eduardo (Gremio - €8 M), Chinedu ’Edu’ Obasi (FC Lyn Oslo - €6) és Demba Ba leigazolása (Mouscron - €3), akiknek döntő szerepe volt abban, hogy a Hoff mindössze egy szezont töltött a másodosztályban és a Gladbach mögött felkerültek a Bundesliga1-be. Ekkor érkezett az azóta közismerté vált Ibisevic is, aki előtte jó részt az Aachen padján dekkolt - vaskos 1M euróba került. Most tizenegy találattal vezeti a góllövőlistát. Hallott valaki róluk korábban? Felmerült a nevük, mint robbantani készülő tehetségek? Egyedül Rangnick fejében léteztek, sehol máshol. Mákos egy forma, tízből nyolc igazolása ül.

A feljutással tovább erősödött a keret, Wellington (SC Internacional), Andreas Beck (Stuttgart), Luiz Gustavo (Corinthians) és Özcan kapus (Salzburg) érkezett summa 9millióért. Így a komplett keret értéke 31M euró, ennél lejjebb már csak a Bielefeld és a Cottbus van, ami a játékosok összértékét illeti. Ez lenne akkor az összevásárolt sztárcsapat?

A Hoffenheim nem akarta megváltani a világot, választottak maguknak egy már kipróbált klubmodellt, számtalan tanulmányúton voltak az Arsenalnál mielőtt együttműködési megállapodást kötöttek, az igazolások terén pedig Rangnick sasszemére bízták magukat. A fent említett labdarúgók életkora 22 év, vagy az alatt van, és a komplett keret sem éri el a 24 éves átlagot. És most ez, az összességében bagóért vásárolt csapat rugdos 3-4 gólokat, otthon-idegenben három csatárral (Ibisevic, Ba, Edu) és két támadó középpályással (Salihovic, Eduardo) – már csak ezért sem hasonlítanám a rendszerint sündisznóállásból rohamozó, egy gólos sikerekre törő KSC-hez, a bemutatott foci minőségéről nem is szólva.

Rangnicknak a mágnestologatáson kívül egyéb furcsaságai is vannak, mint például az alternatív edzésmódszerek. Neki az ütemérzék és a megfelelő egyensúly a mániája, ezért a játékosok vívó és boxedzéseken is részt vesznek olykor, de küldte már őket kötélpályára is. Nem mondom, hogy ennek az eredménye, de érdemes megnézni, hány labdát szereznek szabályosan a pálya minden pontján. Nem brusztolva, becsúszással, ökleléssel, hanem a megfelelő ütemben a labdás játékos elé belépve, a passzba beleszúrva, okos helyezkedéssel.

Jelen pillanatban a Hoffenheim vezeti a Bundesligát, ami elsősorban az ország keleti részén okoz heveny hányingert, ahol a klubok jóval nagyobb történelemmel, de sokkal kevesebb pénzzel rendelkeznek, a Hoff példáját pedig elsősorban a kapitalizmus sportszerűtlen természetének könyvelik el, hogy dögölnének meg, ahol vannak.

Életvédelmi megfontolások mellett ez abból a szempontból is aggályos, hogy Hopp nem is tagja az igazgatói tanácsnak, nem díszeleg TSZ klubelnökként, de még csak nem is tulajdonos. Alakilag mezei pártoló tag. Sponsor, még helyesebben mecánás. Anyagi szempontból neki mindegy, hogy kiesnek, vagy behúzzák a BL-t, már csak ezért sem értem azokat, akik szerint Hopp ténykedése veszélyes precedenst teremthet. Tényleg, micsoda szemétláda, ahelyett, hogy kilóra vett volna egy dortmundot, vagy egy frankfurtot, inkább húsz évet építkezett, hogy valami valós értéket hozzon létre a végén, pfejj.

Az eset még Németországon belül sem egyedi. Az SV Wehen mögött hasonló pénzember áll (bár elnöki szerepkörben), Heinz Hankammer, a Brita tulajdonosa 1979-óta támogatja a klubot, vele kerültek fel a területi bajnokságból a Bundesliga 2-be, de Hans Löring is 15 milliót költött saját zsebből a Fortuna Köln megmentésére, és Klaus Steilmann sem sajnált ennyit a Wattenscheid 09-től.

A történet teljes körű, minden részletre kiterjedő megítélése azért a jövő függvénye is. Elkerülhetetlen, hogy legkésőbb tavaszra a hullámvasút lelassuljon, sőt a holtponton átfordulva akár zuhanásba csapjon át. Eltiltások, sérülések, rövid pad, fokozódó nyomás, a nemzetközi poron közelsége, kiismert játékstílus, bírói nyomás, az újdonság varázsának elvesztése, klikkesedés – ha csak a lehetőségek fele beüt, már gondban lesznek.

Ha a válságkezelésnek az lesz a módja, hogy vaskos pénzkötegeket nyomnak a keletkezett lékekbe, immár klasszisigazolásokkal állnak elő Bajnokok Ligáját emlegetve, akkor…, igazából akkor sem lesz semmi különös, másképp fogalmazva pont ez lenne a racionális (értsd: üzleti alapú) döntés, bár a történet nyilván sokat veszít majd meseszerűségéből újabb szöget verve az idealizmus koporsójába, de milyen alapon lehetne ezt számon kérni. Mégsem valószínű, hogy így lesz, hiszen ezzel felesleges volt évtizedeket várni, huszonéves csapatot összerakni, egy utánpótlásképzésre alapuló klubmodellt felépíteni, egyáltalán, elpöcsölni hosszú éveket.

Vitathatatlan, a megfelelő anyagi háttérnek nagy szerepe van a történetben. De nem döntő. Ennél nagyságrendekkel több pénzből fele ilyen csapatot szokás összerakni, ezért mindenképp a szellemi tőkének, a tudatosságnak, a formabontó játékrendszernek és a tökéletes kondíciónak emelnék itt oltárt, aki meg akar, savanyogjon tovább a szőlőn skoda-kalapban, szemellenzővel, nagyokat sercintve.