Most, hogy Iniesta lövésének híre a legeldugottabb halászfalvakba is eljutott, lassan ülepedni kezd a futballáradat méteres hordaléka. Azon túl, hogy rendszeresen naplóztak, csodáltak, ekéztek, az NST szerzői megpróbálják egyenként szétbontani és összerakni a világbajnokságot. Szembesülnek saját jóslataikkal, elmesélik, milyen benyomásokat szereztek és egyáltalán, mi minden foglalkoztatta őket az elmúlt egy hónapban.

Beszéljen hát akkor az NST-szerzők legfiatalabb tagja, mert ugyan senki nem kérdezte a véleményét, ámbátor eddig senki nem is válaszolta meg kínzó kérdését, miszerint ki a rossebnek jutott eszébe egy polipot meginterjúvolni (wtf?) a meccsek kimeneteléről. Mondjuk fel sem tettem még, de ez kit érdekel, lapozzá’!

A labdarúgó-világbajnokság az egy kúrás kint a szabadban. Mindenképp jó. Akkor is, ha zümmögéstől hangos, akkor is, ha nem tudsz elmenni, ha kicsit hidegebb van, mint kéne; és akkor is, ha kevés a néző, vagy ha az egyik lényeges résztvevő német. Hiába láttam én is az első kört és hiába háborított fel/szomorított el olykor-olykor az elszabott bíráskodás, ez mégis csak egy vébé volt. Ennyit általános okosságként, csak időt akartam nyerni a semmitmondó konkrétumaim kigondolásához.

Ráadásul fenti bekezdés síromig történő vállalása mellett is be kell ismerni, ez a torna most valahogy nem az a típusú vetélkedés volt, amikor azt érzed, a világ legjobb csapatai versengenek, hanem az, amikor látod, hogy a világ csapatai közül a szarok közül sokan nincsenek itt, a többiek meg egymásnak esnek. Aztán a végén lesz egy, amelyik felírhatja a pólójára, hogy „legjobb”. Biztos a fáradtság miatt, az végülis kézenfekvő, csak éppen ez a része most nem érdekel. Volt hiányérzet, na.

Két dologra nem szívesen pazarolnék szavakat, az egyik Maradona eszeveszett bukása, mivel ezzel kapcsolatban még csak az nem írta le a meglátásait, aki direkt nem akarta. A másik pedig a spanyolok székrekedés útján előállított vb-címe, aminek ahhoz semmi köze, hogy tényleg ők-e a legjobbak, mert tényleg ők. Ettől még ez a kaki vérzett.

Viszont azt a gondolatomat nem tudom, miként mondjam el úgy, hogy minél több lehülyézést kaphassak kommentben, de nekem valahol pofátlanság, hogy Maradonának és Capellonak is van arca a kispadon maradni. És itt megint nem érdekel, hogy a szövetség továbbra is bízik bennük, meg hogy ki gondolja magát istennek. Talán torz párhuzam (nem torz, hanem elkúrt párhuzam, 2004-ben mondott le, bocs), de Rudi Völler anno egy vb-ezüst után állt fel, hiába marasztalta és hajolt előtte a földig a világ egyik vezető futballnemzete – azt mondta, új torna, új felkészülés, fitalítás és új etap jön, amihez szűz kéz kell. Az ezüst után úgy érezte, nem csinálhatja tovább. De ha Völler meg sem született volna, akkor is úgy gondolnám, hogy a két mester (muhahaaa) ragaszkodása székéhez önmagában felháborító. Persze biztos nagyon sok pénz lenne a Don Fabiot elküldeni, tudom, jajj-jajj.

Saját jóslataimra olyan nagyon büszke nem lehetek, a holland döntőzésen és a brutális olasz égésen kívül semmi lényegeset nem találtam el. Előbbi tulajdonképpen bravúros is lehetne, de például benéztem az afrikai csapatok kollektív csoportbeli bukását (mekkora agyatlan, balfasz csürhe már a szerb?!), amit csak részben kompenzál a made in south africa feliratú szopóálarc telibetrafálása. Ezért inkább csendben örülök a rendező ország sajátosságaiból eredő botrány(ok) elmaradásának.

Ha már szóba jöttek: a tulipános válogatottal kapcsolatban elég határozottan vártam a nagy durranást, az egyik legütősebb középpályával rendelkeznek Európában, és ha nem vállalják szünet nélkül a teljesen haszontalan van Persie jelentette teher cipelését, talán nem ilyen nyögvenyelős számukra ez a hónap. Meg azon már most el kellene kezdeni gondolkodni, mi lesz a van Bommel hagyta űrrel, ugyanis a meccs előtt tetszőleges tahósági szintre beprogramozható (az após nem volt szívbajos) pusztítógép nélkül fele olyan határozott lesz ez a csapatrész, de inkább az egész csapat. És itt a ’határozott’ szót nem csak áthallásosan, hanem a szó eredeti értelmében (is) dolgozzuk fel.

Ide kapcsolódik, hogy nálam van Marwijk (lenne) a torna edzője (ha a csoportmeccsek után a padon hagyta volna van Pörszit). Minden egyes meccsét hozta az általa pályára küldött gárda, legalábbis elméletben biztosan. Az, hogy az elmélet _esztétikailag_ olyan volt, amilyen, most irreleváns. Egyetlen alkalommal volt szüksége mázlira és ez ezzel a védelemmel mindenképp bravúr, plusz ugye, akinek a brazilok ellen nincs szüksége mázlira, az csal. Még akkor is, ha eléggé megerőszakolt brazilok voltak ezek. Az, hogy del Bosque ezzel a hispán kerettel kihozott annyit az övéiből, amennyi mindig pont elég volt, az akkor számít, amikor kupát és érmet osztanak, és ez így van jól, nekik kellett nyerniük. De néha léteznek más szempontok is, nálam biztos. Semmi szépet nem csináltak a hollandok, de egyszer végre meg tudták közelíteni, sőt, túl tudták szárnyalni azt, amire papíron képesek. Ilyenre rövid életem során sosem emlékszem, és ez, azaz egy „győztes” holland csapat felépítése a hagyományosan lúzer történelmi keretek között, körülbelül olyan súlyú tett, mint az angol verzió (lenne). Vagy a magyarokkal kijutni.

Afrika, illetve az afrikai futball ismét bizonyította, hogy a felszínen megközelítette a dél-amerikai és az európai játék képviselte elitet, de ez még mindig csak egy-egy meccsben/csapatban tud manifesztálódni. Több válogatott egyazon tornán még nem tudja ezt produkálni és azt sem állíthatnánk, hogy nagyon közel jártak volna ehhez. A hazai rendezésű világbajnokságon egyetlen csapatuk volt képes a csoportkörből továbbjutni és  persze közben hasonló hangerővel lehet ordítani, miszerint egyfelől már a kieséses szakasz elérése sem a ghánaiakon múlt nagyrészt, másfelől Suarez morálisan minimum vitatható tette már megint a labdarúgás igazságtalanságát volt hivatott hirdetni egy picit. Sajnáltam Ayewéket (K-P Boatengéket nem).

A világbajnokság legvitatottabb csapata feltétlenül a Nationalelf volt, amely megmutatta, hogy nem csak a tapasztalt öregek felvonultatása esetén, hanem a fiatalos hév által vezérelve sem hagyja el tornacsapat mivoltát. Ezt a bronzot nem kell Löw-nek megmagyarázni, méghozzá különösen a miatt nem, ahogyan elérte. Kezére játszott minden, a szar angolok, meg a még szarabb argentinok, és ugyan valószínűleg a spanyolok nem rúgtak volna négyet ezeknek az ellenfeleknek, de cserébe a spanyol védő mellől Lampard nem tudott volna léc mögé vágódó lövést elengedni, mert szerelik, mielőtt kigondolja. Egy kicsit azért egyensúlyra törekvő társasjáték a futball.

Amit Löw-ről korábban gondoltam, gyakorlatilag minden elemében tartom, ahogy azt is, mennyire kellett volna Ballack Khedira helyére, de a csapatot illetően jó nagy köhécselésre szorulok. Nem azért, mert Podolski nem ugyanaz a nagypofájú hólyag, mint világéletében volt, de Kloséval és a védelemmel kapcsolatban – a balbekket leszámítva, ahol többször is látványosan kevés volt az aktuális, – igaza lett a sálasnak mindenben. Friedrich tanári volt, Merte tényleg mindent elfejelt, ezt a kettőt pedig külön sem gondoltam volna, nem hogy együtt. Ki volt találva a német védelem és talán a sors iróniája, hogy egy buta szögletvariációból verték meg a legfontosabb pillanatban, de inkább remekül jelzi, mennyire lejátszhatatlan egy futballmeccs előre – olyan védelemmel, ami úgy, abban az összetételben kb. először játszik együtt, pláne. Müllert illetően is "igaza lett", mert bár ő továbbra sem szélső, társ-gólkirály lett, tehát kuss a nevem. Továbbá – noha csak egyértelműen szükségeset, de – váltani is tudott Löw, lásd a Badstuber-Boateng-Jansen vonalat, alapvetően meg lehet dicsérni, azonban a bőréből nem tudott kibújni. A döntő viszont nem ezen úszott el. Mindenki tudja, hogy min. Meg még annyit apróbetűvel: ezentúl őt se felejtsük ki azon edzők sorából, akik sok éven át szélsőként erőltették Schweinsteigert és egy hollandra volt szükség, hogy a pofájába ordítsa az igazi posztját.

Igazából egyetlen óriási gondom van ezzel a vébével, méghozzá az, hogy két év múlva valószínűleg az elsők közt fog beugrani ez a kép:

Ezt nem tudom megbocsátani, de egyébként vállalom, hogy ha nem ilyen nemzetiségű lennék, előbb gondolnék majd erre vissza. Ez van, nálam ütött mindent, ilyet még - és reméljük, többet - sosem.