Spanyolország Torres mellőzésével lemondott a centerjátékról, de ezzel összességében jóval többet nyertek, mint veszítettek. Intenzív letámadásukkal azonnal megfojtották a német próbálkozásokat, támadásban és védekezésben is szinte folyamatos emberelőnyt alakítottak ki. Ebben Joachim Löwnek is nagy szerepe volt, túlságosan defenzív taktikát választott az elődöntőben. Nem bántunk senkit, rövid, objektív mágnestábla-cincálásra vállalkozunk tovább után - akit érdekel.

A Torres-Pedro cserével a spanyolok feláldozták a centerjátékot azért, hogy megfojtsák az ellenfél támadásépítésének lehetőségét, elsősorban ezzel nyerték meg a meccset. A németek olyan messze játszottak a spanyol kaputól, hogy labdaszerzés után reménytelen helyzetbe kerültek, hiszen egyénileg nem olyan jók, hogy egy agresszív letámadást játszó csapat ellen pontos összjátékkal fel tudják hozni a labdát.

Trochowskit körbeveszik, a társak nem segítenek neki, nem tud mit kezdeni a labdával.

Ennek az lett a következménye, hogy Özilnek mélyen a saját térfelére kellett visszajönnie labdákért, de őt is körbevették, ráadásul Podolskit és Trochowskit továbbra sem lehetett hosszú labdákkal futtatni.

Özilt ketten rohanják le, csak az oldalvonal felé tud menekülni. A német irányítót folyamatosan kikapcsolták a játékból.

Azzal, hogy Trochowski és Podolski is elsősorban a védekezésre figyelt, Németország feladta a legnagyobb előnyét, azt a fajta játékrendszert, amiben a játékosok egyéni képességei felértékelődnek. Minden energiájukat lekötötte a védekezés, ami oda vezetett, hogy Schweinsteiger és Khedira tulajdonképpen Xavi, Iniesta, és Busquets (vagy Xabi Alonso) ellen futballozott a középpályán, ez pedig roppant kellemetlen élményt garantál a világ bármely párosának. Elveszítették a középpályát és a támadókat összekötő kapcsot.

A németeknek muszáj volt azzal válaszolni az emberhátrány kiegyenlítésére, hogy szélső középpályásaik befelé tolódtak, ezzel viszont Ramos és Capdevila előtt nyílt terület. A kör bezárult, Del Bosque folyamatos emberfölényt sakkozott ki magának.

Trochowski és Podolski is a pálya közepe felé tolódik. Ezzel a spanyolok előtt megnyílnak a szélek, ráadásul a németek kontrázni sem tudnak, hiszen szélső középpályásaik nem az oldalvonal mellett játszanak.

Mivel a spanyolok taktikája gyakorlatilag a nullára csökkentette a német kontrák lehetőségét, nemcsak a középpályásaik, de még Ramos és Capdevila is bátran felléphetett a támadásokkal. A variációk lehetősége végtelenné vált, a rengeteg keresztmozgással szétzilálták a német védelmet.

Boatenget középre húzza Ramos, Lahm is a befelé mozgó Iniesta mozgását követi. A széleken Xavi és Capdevila is megjátszható.

Spanyolország számára több lehetőség is nyílt a gólszerzésre, egyaránt alapozhattak az átlövésekre, a beadásokra és az egyéni megoldásokra. A meccset a németekre nehezedő konstans nyomás döntötte el, ami végül Puyol fejesével realizálódott, de tulajdonképpen csak idő kérdése volt, mikor használják ki a védelem valamelyik hibáját.

A németeknek csak akkor lett volna esélyük, ha nem akarják Xavit és Iniestát minden áron kikapcsolni, és legalább az egyik oldalukon hagynak maguknak esélyt a támadásvezetésre. Posztonként a spanyol válogatott sokkal erősebb, a németek pedig ezúttal nem tudták használni a legfőbb erényük alapjául szolgáló játékrendszert, anélkül pedig nem volt valós esélyük.

Spanyolország a játék minden egyes elemében jobb volt ellenfelénél, teljesen megérdemelten játszhatnak döntőt Hollandiával.

A meccset – durva egyszerűsítéssel – egy képen is össze lehet foglalni. Azonos színnel az egymás ellen játszó csoportok vannak jelölve. A spanyolok 3 a 2 ellen védekeznek, és szintén 3 a 2 ellen támadnak.

"Az kockáztat igazán, aki nem kockáztat" - szokta mondogatni Guardiola, és a tegnap este őt igazolta. Del Bosque csapata legnagyobb erényére játszott rá, míg Löw pont hogy tompította azt. Igaz, az ő dolga sokkal nehezebb volt, de a csapata alapvető karakterét nem lett volna szabad feladnia.