Nem azért érzek óriási és mindent elsöprő elégtételt, mert Maradona megsemmisült, és ostoba, kocsmába való hőbörgésének szikrányi hitele sem maradt a továbbiakban, hanem azért, mert a Labdarúgás a helyére tett egy magáról megfelejtkezett pojácát.
Sokszor a demagógia határát súroló vagy azt át is lépő módon gondolkodom a labdarúgásról, szerintem ez nem sport, hanem tradíció, melyben csak akkor lehetsz igazán nagy és sikeres, ha végtelen szorgalommal és kitartással, alázatosan küzdesz napról napra. Az értékek nem változnak, Uruguay pont azért verte meg 1950-ben Brazíliát, mint Németország 2010-ben Argentínát. A sötét oldal mindig elnyeri méltó büntetését, nincs az a szobor, ami ne törne ripityára, ha felbőszíti a Labdarúgást.
Maradona szánni valóan, a világ legmagányosabb embereként ácsorgott a pálya szélén, mert semmit sem tanult korábbi hibáiból, megint elhitte, hogy ő csinált a labdarúgásból bálványt és nem fordítva.
Alázat, baszomalássan, anélkül soha nem fog menni.
Az utolsó 100 komment: