Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal

2010.07.03. 18:59 heinrich

Nem azért érzek óriási és mindent elsöprő elégtételt, mert Maradona megsemmisült, és ostoba, kocsmába való hőbörgésének szikrányi hitele sem maradt a továbbiakban, hanem azért, mert a Labdarúgás a helyére tett egy magáról megfelejtkezett pojácát.  

Sokszor a demagógia határát súroló vagy azt át is lépő módon gondolkodom a labdarúgásról, szerintem ez nem sport, hanem tradíció, melyben csak akkor lehetsz igazán nagy és sikeres, ha végtelen szorgalommal és kitartással, alázatosan küzdesz napról napra. Az értékek nem változnak, Uruguay pont azért verte meg 1950-ben Brazíliát, mint Németország 2010-ben Argentínát. A sötét oldal mindig elnyeri méltó büntetését, nincs az a szobor, ami ne törne ripityára, ha felbőszíti a Labdarúgást. 

Maradona szánni valóan, a világ legmagányosabb embereként ácsorgott a pálya szélén, mert semmit sem tanult korábbi hibáiból, megint elhitte, hogy ő csinált a labdarúgásból bálványt és nem fordítva.  

Alázat, baszomalássan, anélkül soha nem fog menni.

195 komment

Címkék: h több mint foci vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr192127526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danesdzsu2 2010.07.04. 07:59:20

@mocsing: neee, olaszoknak és németeknek nem szabaaad!!!

;)

@imici77: itt volt helyette az Arsenal:P

bakító 2010.07.04. 08:13:39

@Titi120: Igen, ez mindennek a legalja. Ha másért nem, ezért biztosan megérdemelt minden megaláztatást a németektől. Felfuvalkodott pojáca.
Értelemszerűen a játékosai szenvedő alanyai ennek a bohózatnak.

szangye puncog 2010.07.04. 09:32:54

én sajnálom maradonát, lehet , hogy egy répa, de nem akart rosszat. ő azt tudta hozzátenni a játékhoz, hogy személyével motiválta a játékosokat. jobban felkészült edzők sem értek el többet az utóbbi vébéken....

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.07.04. 10:20:18

Szerencsétlen kokóst félretéve, alázatról beszélhetnének a brazilok is, fel nem foghatom h egy csapat ami láthatóan sokkal jobb mint az ellen miért gondolja h lötyöghetünk úgyis nyeerünk a brazilok ha rendesen meghajtották volna az elsô félidôt, porig alázták volna a narancsfejeket.. de ôk inkább az elsô gól után azt gondolták h ez megvan..összejön még kettô majd..s jöhetnek a csajok.. és mennyiszer történt már ilyenkor pofáraesés... a németek pont azt ccsinálták jól h nem álltak igazán vissza hanem tolták tovább, így nem adták meg az esélyt h talált gól felrázza az argentinokat.. nagyon várom a spanyol német mókát

halihalo 2010.07.04. 10:37:08

Egy - szerintem - egészen jó összefoglaló Argentinából, miért bukott el a csapat és Maradona:
www.misionmundial.com.ar/equipos/argentina/Maradona_0_291570926.html

A fordítás az origóról:
1. Az edzői stáb képtelen volt megoldani a felmerülő problémákat, nem talált megoldásokat a németek taktikai húzásaira. Maradona egész végig nem találta meg a csapatát, és a cserékkel is melléfogott.

2. Hibás válogatás. Kihagyta Esteban Cambiassót, összeveszett Juan Riquelmével, de a legnagyobbat akkor hibázta, amikor a zseniális szezont futó Javier Zanettira sem tartott igényt. És a jobbhátvéd-poszt? Jonás Gutierrezzel kísérletezett, majd a németek ellen kirakta a jobboldalra Nicolás Otamendit, aki eredetileg középső védő, s most gyakorlatilag valamennyi német gólban benne volt (ez erős túlzás, a védőt ugyanis a második német gól után azonnal lecserélte Maradona).

3. Szervezetlen védelem. Amikor átvette a válogatottat, kijelentette, hogy nála Heinze középen fog játszani. Ehhez képest balhátvéd volt. A legnagyobb melléfogás viszont Walter Samuel mellőzése volt a németek ellen.

4. Játék nélküli középpálya. Maradona Mascheranót tette meg kapitánynak. "Masche más diez", szólt a mondás, azaz "Masche plusz tíz játékos", csakhogy a Liverpool játékosa pocsék szezont futott, hiba volt a kezébe adni a karmesteri pálcát.

5. Messit rossz helyen játszatta. "Messinek teljes szabadságot adok, hogy mindig a labda környékén legyen" - mondta Maradona a Green Point stadionban a meccs előtt. Totális tévedés. Az idény legjobb góllövője, aki 43-szor talált a hálóba, a büntetőterülettől távol játszott, és szinte nem is került helyzetbe az egész vb alatt.

6. Belviszályok. Egy idő után mindenki megsértődött. Javier Pastore azért, mert az ő születésnapját senki sem ünnepelte meg, Messiét viszont igen. Juan Sebastián Verón és Gutierrez azért, mert kimaradtak a csapatból. Samuel meg azért, mert Maradona csúnyán nyilatkozott róla. A tréner nem tudta kezelni a belső konfliktusokat.

7. Mert kiderült, hogy a Mikulás nem létezik. Lassanként világossá vált, hogy Maradonának nincs taktikája, nincs terve, nincs semmije, csak a nagy hangja. Bebizonyosodott, hogy csak motivációval nem lehet világbajnokságot nyerni. Sokáig azt hitték a játékosok, hogy az edzőjük természetfeletti lény, mindent tőle vártak, de aztán rá kellett döbbenniük, hogy üres a csizmácskájuk, a Mikulás - a szakállas Maradona - semmit sem tett bele.

8. Az ellenfél sokkal jobb volt. Egy roppant egyszerű taktikával - egy-, maximum kétérintős játék, sok mozgás - szétzilálták Argentínát.

9. Schweinsteigernek igaza lett. A német karmester azt mondta a meccs előtt, hogy az argentinok mindig presszionálják a bírót, és az a hatásuk alá kerül. De ha nem, akkor megsértődnek. A mexikóiak ellen Tévez óriási lesről fejelt gólt, és ezt a világ legtermészetesebb dolgának vette. Amikor Németország ellen Higuaín úgy rúgott gólt, hogy négyen is lesen voltak, és a bíró persze nem adta meg, a Real Madrid csatára vérig sértődött.

10. Verón azt mondta, amikor az Uruguay elleni győzelemmel a sírból hozták vissza a kijutást a vb-re: "Sok mindennek meg kell változnia." Nos, semmi sem változott meg. Attól kezdve, hogy Alfio Basile lemondott, lényegében nem volt szövetségi kapitánya a válogatottnak.

neeskens 2010.07.04. 10:46:01

@halihalo: Hát igen.

Megmondom őszintén nekem Maradona gyerekkori bálványom, a selejtezőbeli bukdácsolást látva úgy gondoltam óriási hiba volt őt tenni meg szövetségi kapitánynak.

A csoportmeccseken aztán felcsillant a remény, hogy a segítői majd találnak taktikát, Maradona meg motivál.Persze voltak kétségei, de bíztam benne, hogy a német védelmet le tudjál
k egy-egyezni Tevezék.

Nem így lett. Az, hogy Maradona nem ismerte meg Müllert, tényleg gáz. Gratulálni illik a győztesnek.Maradona meg azért megmarad gyerekkori bálványnak.

_X_ 2010.07.04. 11:14:30

Amúgy sztem lehetne egy poszt Dél-Amerika helyrepofozásáról.

Még a csoportkörök után mindenki ámult bámult, hogy Dél-Ami csapatok milyen erősek stb. Most meg helyreállt a világ rendje... ebben a fordulóban: Európa-Dél-Amerika 3:0

horas 2010.07.04. 11:14:47

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!):
Hát az MU meg a Barca az elmúlt 10 évbn mondhatni kicsit kisajátítota a BL-t,de mondhatnám a Milan-t is.Hát figyelj az Inter 45 éve nem nyert és 28 éve aztszem,nem játszott döntőt sem.a Porto két BL-között is eltelt 20 év.

Mi ez a mázlista,hülye szöveg.
Két BL-döntője van egy 2-0 meg egy 3-0.
Ehhez képest Ferguson utolsó pillaantabna megfordított máig hallatlan illetve 11-esekkel megnyert döntői mik?
Ugyan.

halihalo 2010.07.04. 11:16:40

@Titi120: Ezt még így nem láttam, de ez alapján még sokkal nagyobb tuskó, mint alapjáraton gondoltam...

horas 2010.07.04. 11:19:33

@halihalo:
Egy szó mint száz,Maradona-nak a kokózás meg a szivarozás jobban megy és jobban is áll.

horas 2010.07.04. 11:23:15

@Titi120:
Ez akar világbajnokságot nyeri ez a faszkalap,a németek egyik jelenlegi szupertehetségét nem ismeri fel?
Egy Német rivális valamire való edző Müllerről azt is tudná mi a kedvenc filmje.

Én egész VB alatt szidtam,Maradona-t fura látni hirtelen milyen sokan lettünk ezzel.
:)

horas 2010.07.04. 11:25:03

@szangye puncog:
Hát nem zúgtak ki 0-4 el.
A 4-évvel ez elötti argentín csapat végig vezetett az otthon játszó némtek ellen mjad tizikkel buktak el.Azért ez és egy tükörsima 0-4 között van egy univerzum.

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.07.04. 11:53:36

@horas: Bla bla bla. Ez kamu! Semmit nem szamit az hogy kinek milyen csapata volt husz eve. Meg tiz eve. Bocsi a hagnemert de az ilyen faszsagokkal mindig fel lehet huzni. Az inter a vilag egyik legazdagabb es klubja volt es az egyik legnagyob nev a vilagon azt lehetet megszerezni akit csak az edzo akart. Megszerezte azokat a jatekosokat akikkel meg tudja oldani amit szeretett volna megoldotta (felreertes ne essek ez mind murinnyot dicseri csak semmivel nem volt ez nehezebb mintha a muban csinalta volna)
A portos bl gyozelme meg egesz egyszeruen egy vicc mint minden ami abban az evben az europai footballban tortent. Lasd meg: A portugal eb.
Rehakles is megcsinalt valami hasonlot mint murinnyo megsem unnepeljuk. Miert nem? Mert kiderult hogy nem olyan jo edzo. Murinnyorol kiderult hogy tenyleg jo menedzser de ha csak azt erte volna el amit portoban csinalt volna akkor reg csak legyintenenk a neve hallatan.
Tehat teny hogy elert ket bl gyozelmet de abbol az eggyik mak volt a masik meg egy jo es kemeny munkval elert gyozelem es en nem vitatom hogy a portugal nem jo edzo (mer` aki ilyet tesz az siman hulye) csak hogy az interrel nem nehezebb bl-t nyerni mint a Muval

horas 2010.07.04. 12:05:58

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!):
Hát így ,hogy most már Mourinho megcsinálta megnyerte az Inter-el a BL-it így már nem nagy szám.
Az Inter bárkit megtudott szerezni régebben is és volt ott Lippi-től,kezdve Cúper-en keresztűl mindenki megbukott.
A Porto-i BL cím akkor lett volna vicc,ha azóta nem ér el semmit.
Egy BL-cím nem lehet mák,ne beszélj baromságokat.

MB13_fan 2010.07.04. 12:12:58

azoktól, akik utálják a németek fociját ilyen vagy olyan oknál fogva, azoktól szeretném megkérdezni, hogy ha spanyol vagy portugál mez lenne Schweinin, Mülleren, Lahmon, stb., akkor hogyan változna a véleményük?????

horas 2010.07.04. 12:13:46

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!):
Rehhagel nyert egy Eb-t és kész,ez egy kifutott eredmény.
Az EB-n van 3 csoport meccs illetve egy negyed egy elő döntő és egy döntő.
3 egyneses kieséses meccs van,míg a BL-ben 6 plus a döntő.
Egy EB belehet 'mákolni'de az sem helytálló megfoglamazás,de egy BL-t nem,de kamuzol fater ráadásul jó nagyokat és értelmetleneket.

Az Inter-nél évtizedek óta buktam emg,sztárjátékosok tucatjai és sztáredzők sora.Mourinho vetett végett egy majdnem 50 éves kálváriának,a Porto meg egy mindkori sokkal szerényebb anyagi képességű csapat mint Európa más elit csapatai.

Ezek után,szerinted semmivel nem nehezebb az Inter-rel vagy a Porto-val BL-t nyerni mint az MU-val a Milan-nal vagy a Barca-val.Papíron nem az igaz,de gyakorlatban igen és ez tény kérdés.

Lacóka 2010.07.04. 12:17:42

Maradonához: én kicsit sajnálom. néha olyan, mint egy kisgyerek, mintha azt sem tudná, mi van vele.
www.origo.hu/foci-vb-2010/20100703-sobalvannya-valt-majd-a-vejebe-kapaszkodott-maradonareakciok-a-bekapott.html

Samuelt tényleg nem játszatta? Úgy értem, nem sérült?

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): Mourinho elengedte a világ egyik legjobb csatárát. A másik egyik legjobbat kiküldte a szélre. Elhozta a madridból kiutált sneijdert és pandevet, aki fél évig nem játszott a lazioban. Mi a baj? H nem a fradival csinálta meg? Talán mert ez nem a fifa XY, h kiviszem szélre, beadom, középkezdés.

MB13_fan 2010.07.04. 12:19:32

a tegnapi meccshez annyit, hogy álmomban sem gondoltam volna, hogy négy lesz/lehet.. de valljuk be őszintén, hogy az első félidő második fele, és a második félidő eleje elég necces volt.. tulajdonképpen egy komolyabb helyzete sem volt az argentinoknak az egész meccsen, de azért abban a periódusban nagyon visszavettek a németek, könnyen baj lehetett volna belőle.. csak ívelgették a labdát, vagy gyorsan elvesztették.. ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem igaz, hogy ez az argentin csapat rémgyenge volt.. Löw természetesen lenyomta Maradonát, de szerencsével hozhatták volna ezt a meccset is az argentinok egyéni megmozdulásaikkal.. szerencsére nem így történt..

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.07.04. 12:27:39

Azért Klose nehogy már annyi gólt rúgjon mint Ronaldo! Beszarik a picsa.
Csak én látom úgy hogy ennek a Müller gyereknek nagyon ad a gép, de soha nem lesz belőle igazán nagy játékos talán még Bundásliga gólkirály sem?
Spanyolország eltakarítja ez a rendkívül szimpatikus német csapatot. Azért mert körülbelül 3 poszton van hasonló kaliberű játékosuk mint a spanyoloknak és az ibériaiak Maradonáékkal ellentétben csapatot is alkotnak. Egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy ez a gárda a spanyolokat is üsse.
A bab nem hús.
Bár ha a német VB cím az ára, hogy a rendkívül tenyérbemászó visszataszító Hollandia ne nyerjen?
Csak akkor de csakis akkor hajrá Németország!

dzzzzz 2010.07.04. 12:29:19

@halihalo: Mascherano pocsék szezont futott? Ez egy baromság, a Liverpool 2. legjobb játékosa volt Reina után. A szezon elején volt pár gyenge meccse, de aztán remekül játszott év végéig, még jobbhátvédként is jó volt. Rajta nem múlott a Liverpool 7. helyezése.

MB13_fan 2010.07.04. 12:34:07

legújabban már arról dumcsiztak másik fórumon, hogy a német gyógyszergyártás az élen jár, és elképzelhetetlen, hogy ilyen fiatal németek mindenhol hamarabb voltak ott, mint a tip-top argentinok.. nem rosszból, de volt az első félidőben egy aránylag hosszú periódus, amikor akár én is állhattam volna az argentin csatársorban, már ami a futómennyiséget illeti..

a másik meg az, hogy szegény angolok meg argentinok meg brazilok azért estek ki, mert ki vannak zsigerelve a klubfutball miatt, a németek meg egész évben erre a vébére takarékoltak.. csak szeretném megjegyezni, hogy Schweini, Müller vagy éppen Lahm is végignyomta az idei szezont mind a BL-ben, mind a bajnokságban, és a kupában is.. és mégse hulladék teljesítményt nyújtanak, mint pl. Rooney, Messi, Ronaldo, Kaká, Higuain, Torres, Ribéry, vagy hát az egész olasz csapat.... bár azt meg kell jegyeznem, hogy néhányan közülük sérültek is voltak..

halihalo 2010.07.04. 12:36:33

@heinrich: Ha így gondolod, és egyetértek veled ez esetben, akkor te miért rúgsz bele másokba az indító posztban?

halihalo 2010.07.04. 12:38:00

@originalBalintos: Lehet, jobb volt, mint a Pool átlaga, de ebben a Poolban idén azért nehéz volt jó, vagy akárcsak közepes szezont futni idén. Ami persze nem feltétlenül csak az ő hibája.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 12:40:15

@halihalo: ha arra gondolsz, hogy én nem mutatok kellő alázatot, miközben arról prédikálok, akkor csak azt tudom mondani, amit fentebb is írtam.

Aki árt a labdarúgásnak, az nem érdemel tiszteletet. Igaz ez Maradonára, igaz a magyar futball közegére. Hibázni lehet, sőt törvényszerű, de tanulni kellene belőlük, és itt nem is Maradona szakmaiságát bíráltam, hanem az emberi oldalát.

SZERINTEM jogosan.

halihalo 2010.07.04. 12:44:21

@heinrich: Maradonában egyetértünk. Én az "English Money League atlétái" kitételre gondoltam.

@originalBalintos: Egyébként ezt a cikket argentinok írták, és lehet, ők a válogatottbeli szereplésére gondoltak elsősorban.

Iustizmord 2010.07.04. 13:29:05

@horas: off, a milant mint bl-csapatot nem LEHEt hanem MUSZÁLY említeni, 20 év alatt 5 kupa, 3 döntő és 1 elődöntő az ún, egyeduralkodás :o)))

horas 2010.07.04. 14:12:15

@Kettészakad a pálya középen jön fel a víz:
Hasonlóan látom a dolgokat,de ne ennyire zabosan.
Müller-ben én semlátok semmit,de jön mint egy gőzmozdony.
Igen szőrnyű kár a Brazilokért főleg,hogy ez a jellegtelen Hollandok jutottak tovább.
Némteknek az lehet az esélyük a spanyolokkal szemben,hogy a spanyolok magukhoz képest elég gyengék most.De a két csapat játéksítulsa izleni fog egymásnak, a németek tudnak majd konrtázi a spanyolok meg szerintem tudnak maj nyomni beszorítani a németeket.Ahhoz,hogy a spanyolok játékos minőségi főlénye kijöjjön,ahhoz Villa-n kívül formába kellene lendűlnie még egy vagy két embernek,mert benne van,hogy ez így kevés lesz.

horas 2010.07.04. 14:12:52

@Iustizmord: Én szerintemm írtam,a Milan-t is nem?

értelmetlen_nevű 2010.07.04. 14:16:23

www.nemzetisport.hu/vb_sztorik/kokainbol-keszitett-vb-trofeat-talaltak-2035599/

szegény Maradonára rájár a rúd, ez már a második kupa, amit elvesznek tőle.

touristique 2010.07.04. 14:57:18

@Lacóka: Attól félek, hogy a kudarc visszarántja a piába/drogba. És akkor aztán mondhatom "priceless" lesz, hogy a "gonosz" elnyerte büntetését...

tb 2010.07.04. 15:43:24

@progvog: jogtalan lett volna, ha Ghana jut tovább, legalábbis ha a 120. percben szerzett góllal, ugyanis Appiah lesen volt az első lövés előtt:
www.youtube.com/watch?v=X7wcInhtW48

ha beintik, akkor nincs kezezés, nincs kiállítás, remélem ezt figyelembe veszik, amikor az 1 vagy 2 meccses eltiltásról tárgyalnak

_X_ 2010.07.04. 15:48:36

off:

Raul megy BuLiba Schalkehoz. Reméljük rá is érvényesül a Real utáni fellendülés varázsa :) (www.cfreal.com/2010/07/raul-schalke-04-done-thing/)

On:

írta vlki, hogy erre a német csapatra senki sem fog emlékezni, ha netán kihullanának.
Érvek ellene:

Klosenak 2 meccse van rá, hogy egy ÖRÖK ranglista élére kerüljön.
Ha ez teljesül, akkor ő góllövésének számához fogják viszonyítani a későbbi gólfelelősöket... De amikor első kettőt felsorolják ő már biztosan ott fog víritani...

Mostani német csapatra nem lehet azt mondani, hogy a "mákos" sorsolás miatt van ott ahol van. Argentína történelmi vereséget szenvedett németektől. Ekkora arányú vereségük ellenük még sosem volt.

Löwtől meg bocsánatot kérek. Élesen kritizáltam Podolski, Klose játszatását és ezért a fejét követeltem. Vlhogy helyrepofozta őket és nem értem hogyan.

Német szurkolóként tisztelem a spanyolokat és sztem Villa lehet a következő, aki majd talán 4 év múlva megszorongathatja Klose góllövő örökranglista eredményét, a meccs meg erősen 50-50%os lesz.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.04. 16:09:21

@originalBalintos: mascherano:

1, ha a csapatanak vacak szezonja volt, ez velhetoen kihat a teljesitmenyere (egyebkent ha jol sejtem, akkor
felreforditas a dolog)

2, kepessegei es a viselkedese alapjan teljesen alkalmatlan csk-nak, plusz nincs benne a top5-ben a posztjan. durva, nem vesz reszt a jatekban, reklamal. tamadasban annyira passziv, hogy az mar-mar az emberhatrany kategoria.

az argentin keretbol a jelenleg csucsformaban levo cambiasso, es meg zanetti is jobb ezen a poszton. (masokkal ellentetben en nem jatszattam volna egyutt mascheranot es cambiassot. aki cambiassonal kevesebbet vesz reszt a tamadojatekbol, az legyen kozephatved vagy kapus)

remelem, ezt a tokkelutottet (es a tobbit is) otthagyja benitez liverpoolban, nalunk meg mottat se szoritana ki

dzzzzz 2010.07.04. 16:19:32

@Pályaelhagyó autóversenyző: nincs a posztján a legjobb 5-ben? A legjobb 5 labdaszerző közt mindenképp ott van.
Tökkelütött? Látom nagyon jól ismered...

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.04. 16:54:05

@originalBalintos: kb 25 meccsen lattam, annyi eleg.

a posztjan nyugodtan nevezheted vilagelsonek is, mas nem el meg abbol, hogy csak szerelni tud (gattuso az egyetlen, aki egyaltalan eszembe jut az utobbi evekbol)

a jatek tobbi elemeben hol van essienhez, cambiassohoz, (a fenykoraban levo) vieirahoz kepest? sehol. (statisztika: egy atlag vkp 700 percenkent azert szerez golt, nala ez 2500 perc. a golpassz mutatoja szinten eleg rossz)

horas 2010.07.04. 17:09:04

@Pályaelhagyó autóversenyző:
Mascherano nagyon jól szerel,gyors és erőszakos.
Néha durva és elveszti a fejét.
Kombanítv játékban télleg kevés,de perpillanat ott van az elitben a posztján mindenképp.
Bár án sem látom a helyét.
Cambiasso mellé egy olyan ember kell aki tud előrefele is tud játszani.

Zolte 2010.07.04. 17:22:52

@Csöncsön: Én ugyan csak most tudok reagálni a kommentekre (tehát lehet, hogy egy elcsépelt dolgot mondok). Egy szóval sem állítottam, hogy Guardiola nem jó edző. Csak példákat hoztam arra, hogy egy jó játékos nem magától értetődően jó edző, illetve hogy lehet kevésbé jó játékos sikeres edző.
Guardiolára talán annyiban utaltam, hogy egy fajta stílust játszatni hosszabb ideig ma már nem életbiztosítás. Tavaly láttuk, hogy taroltak, de idén már nem volt új (ezek tények) + megtalálták ellene az eredményes taktikát . Ezek mellett én teljes mértékben elismerem a munkásságát. Szerintem nagyon nagy hatása van a mostani spanyol válogatott játékára (játékosai + a rövid passzos játék egyes elemei). A BL-nyerős elméletről nem is mondtam semmit...:D

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.04. 17:39:01

@horas: szerintem te is emlekszel, h mekkora a kulonbseg a tamadojatekunkban, ha zanetti vkp es ha bekk... (es zanetti megprobal tamadni, csak szinte soha semmi nem lesz a szoloibol)

masc kabe ugyanaz a kategoria

ha az inter szeretne megkapaszkodni a tenyleges topcsapatok kozott, akkor a keveske kozeppalyas kozott egesz egyszeruen nem lehet olyan,aki ennyire kuka a jatekban. talan a barcaban elfert volna, ott a tobbiek olyan szinten muvelik a labdafenyezest (busquetsnek hasonloan pocsekok a statjai, de meg fiatal. keita, toure viszont jatekban is rendben van/volt)

a vedekezo kepessegeit nem kerdojelezem meg, + ugyanolyan termeszetes kepessege van a kiallitas meguszasahoz, mint vieiranak volt, akit konkretan meccsenkent atlag ketszer lehetett volna lezavarni.

szerintem a hagyomanyos vkp poszt idoszaka lejart, az univerzalis jatekosoke a jovo.

horas 2010.07.04. 17:47:45

@Pályaelhagyó autóversenyző:
Zanetti-t én fúrtam a legjobban míg a középpályán játszott.
Mascherano úgy kellene,ha Cambiasso nem lenne.
De van.
Ahogy mondtam,olyas valaki kell aki tud előrefele játszani vagy egy mélységi írányító.Motta évvégéen teljesen rendben volt,bár ő is állandó lap és piros veszély,

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 18:39:40

Megnéztem "Az isteni Diego" című filmet, és nagyon tetszett.

Valamit elárul arról, hogy mennyire nevetségesek, szánalmasak vagyunk mi innen, Magyarországról, bárhonnan, amikor Maradona fölött moralizálunk. Ez már rég nem egy emberről szól, hanem egy legendáról.

Szerintem morálisan egyszerűen értelmezhetetlen a jelenség. Szakmailag kell elítélni, és kinevezni az utódját.

Strigo 2010.07.04. 18:40:49

@Csöncsön: mi lett a szoborral? A végéről pont lemaradtam, odáig láttam, hogy azt mondták neki, Diego elvitte magával.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 18:43:28

@Strigo a divatdrukker:

Ez volt a vége. Meg, hogy kapott egy sorsjegyet, ingyen, a vak bácsitól, aki azt mondta neki, ő érzi, az a sorsjegy fog nyerni, feltétlenül legyen ott másnap a sorsoláskor.

danesdzsu2 2010.07.04. 18:56:57

@halihalo: Mit írhattak ezek Capelloról? Aki sokkal nagyobbat bukott Maradonánál....:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.04. 19:11:36

Szerintem ez nem ALÁZAT-NEM ALÁZAT kérdése.
Maradonának A FOCI MINDENE, és játékosként ez bőségesen elég volt! (egyébként szerintem is, ha valaki nem Maradona, akkor csak az alázat juttatja el valahova)

Edzőként úgy néz ki kevés a foci végtelen szeretete! (nem voltam biztos ebben még pár napja)

heinrich und alles, javaslom, ennek a videónak a megnézését:
www.youtube.com/watch?v=NZ2976_rR_s

, majd döntsük el, hogy lehet ezt a figurát nem szeretni? :)

értelmetlen_nevű 2010.07.04. 19:19:28

@mbemba:

nekem egy cseppet sem lett szimpatikusabb a videó megnézése után (mondjuk már láttam régebben is), sőt...

Szaffi B. 2010.07.04. 20:10:23

@mbemba: Jobb lett volna ha beáll :DDD

Szaffi B. 2010.07.04. 20:17:16

Nekem ez tetszik nagyon, a mókamiki 2:16-tól betette a bunyót alatta Májköl Dzsekszon priceless élmény végignézni. www.youtube.com/watch?v=NBpu-M6kXCk&feature=related

Szaffi B. 2010.07.04. 20:18:15

Kommentek alatta háááát besz@rás, jajjj de ráérek

halalosiram 2010.07.04. 20:58:05

A cikkel maximálisan egyetértek, Maradona szerintem sem mutatott semmilyen tiszteletet semmi iránt, így megérdemelten estek ki.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.04. 22:19:32

@értelmetlen_nevű: Csak azt akartam érzékeltetni, hogy élvezi az egészet, mint egy gyermek. A gyermek pedig nem alázattal játszik, hanem játszik.

@birsalmamag: ...vagy le :)

értelmetlen_nevű 2010.07.04. 22:26:14

@mbemba:

Nekem teljesen más jött le a videóból, de persze ez szubjektív. Nem akartam kötözködni.

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.07.04. 22:34:43

@horas:
Hát így ,hogy most már Mourinho megcsinálta megnyerte az Inter-el a BL-it így már nem nagy szám.
Ki a fene mondta hogy nem nagy szam? En nem mondtam Mert en azt mondtam hogy az igen is egy igen komoly eredmeny ami jol mutatja hogy murrinho mekkora edzo, mert Bl cimet nyerni az esetek tulnyomo tobsegeben csak egy marha jo edzo tud nyerni egy marha jo csapattal. Ez alol a tendencia alol jelent kivetelt a 2004es ev ahol egy marha jo edzo (bar csak kesobb derult ki rola hogy marha jo edzo) nyert egy kozepes csapattal de ez kivetelesen nem csak az edzot dicseri hogy mekkora isten mar hogy portoval bl nyer hanem feltette a koronat az amugy is rohejes evre (ja bocs a korona az eb volt ez csak a megagyazasa volt annak)

Egy BL-cím nem lehet mák,ne beszélj baromságokat.
2004ig en is ebben a hitben eltem.

A Porto-i BL cím akkor lett volna vicc,ha azóta nem ér el semmit.
Ezt kicsit atfogalmaznam ha megengeded.
Murinnyo akkor lenne vicc ha csak a Portoi Bl cimet erte volna el. Igy nem az

Rehhagel nyert egy Eb-t és kész,ez egy kifutott eredmény.
Az EB-n van 3 csoport meccs illetve egy negyed egy elő döntő és egy döntő.
3 egyneses kieséses meccs van,míg a BL-ben 6 plus a döntő.
Egyreszt jo kerdes hogy mit csinalt volna Rehhagel ha kimozdul goroghonbol. Masreszt kiforditva a kerdest mit nyert volna Mou 2004 utan ha a seggen marad? valoszinuleg semmi ertelmeset. bar ez most lenyegtelen.
Kicsit megint elferditenem a kerdesed mivel azokrol a meccsekrol beszulunk amikhez "mak" (igen egyetertek nem ez a legjobb szo de ha mar eddig is ezt hasznaltuk az "alacsony valoszinusegua csapat szamara pozitiv kovetkezmenyekkel jaro veletlenszeru esemeny helyet akkor maradjunk is meg nala) kell ezert tegyuk fel ugy a kerdest hogy hany merkozes volt a 2004es eb-n amihez mak kellett a gorogoknek es hany mecs volt 2004es bl ben amihez a portonak mak kellett?
Hat a gorogoknek volt harom csoportmecs amibol ketton siman a masik volt az eselyes a harmadikon meg franc se emlekszik mar hogy milyen a ruszkik milyen erot kepviseltek de tegyuk fel hogy ahoz nem kellet mak.
A portonak volt hat csoportmeccse amibol ugyan biztos volt amihez kellet volna mak de osszesegeben a tovabjutashoz nem kellet hiszen igen valoszinu hogy csoportmasodikent illett volna tovabjutniuk a negyesbol amibe bekerultek (nem neztem pontosan utana es mar nem emlekszem ra pontosan ugyhogy sikits ha nem igy van) Tehat akkor volt meg 7 meccs amihez vegig kellet mak.
Tehat het meccs az ottel szemben. Szerintem annyira nem signifikans kuolnbseg. Oke negyven szazalekkal tobb de siman vannak ennel hosszab szerencs sorozatok. Peldaul hogy a legkezenfekvobbet emilitsem a roma tavalyi veretlensegi sorozata (ami tobb interes/lazios szerint igencsak "makos" volt:)

Az Inter-nél évtizedek óta buktam emg,sztárjátékosok tucatjai és sztáredzők sora.
Ez teny de ha gondolkodo elmenek valjuk magunkat (es tudtommal annak valjuk meg ha nuncs is igazunk) akkor be kell latnunk hogy ilyen csapat atkok mint hogy az inter mindig rabasz mindenre egyszeruen nem lehet mas mint sok-sok szerencsetlen veletlen. En raadasul nem vagyok biztos benne de lenne ra egy fogadasom hogy az internek a majd otven eves "kalvariaja" (meg kiterek hogy miert tettem idezojelbe) nem mindig annyi penze es reputacioja volt mint mostanaban.
Amugy kalvaria, en ugyan nem tom te mit tekintesz annak de szrintem zsinorban harom negy bajnoki cim tobb okbol sem sorolhato oda (oke ertektelen senki mas nem volt nyenyenye) harom negy olasz bajnoki cim akkor sem lehet kalvaria ha nem is aranykor (Bar akar igy is felfoghatnatok ha nem lennetek ilyen telhetetlenek)
Oke mondhatod akkor nem 50 ev hanem 45 ev kalvaria. en ismondom hogy oke negyvenot ev kalvaria de akkor a vegenek semmi koze sincs mourinhohoz

Ezek után,szerinted semmivel nem nehezebb az Inter-rel vagy a Porto-val BL-t nyerni mint az MU-val a Milan-nal vagy a Barca-val.
O... megint nem jol ertelmezted az irasom (Elofordul hogy neha szrul fogalmazok irasban)
Uhogy ellmondom megegyszer tagoltan ertelemesen haromszor atolvasva.
Az interrel NEM nehzebb bl-t nyerni mint a mu val vagy a barcaval de ezzel egyut k@rva bonyolult
A portoval SOKKAL nehezeb bl-t nyerni olyannyira hogy kenytelen vagy olyan magyarazatokat keresni amik megkerdojelezik mourinho erdemeit csakhogy megfeleljek az occam borotvaja elvnek. (ami komondja hogy mindig a legegyszerubb magyarazat a legvaloszinubb) Ezen a gondolatmeneten haladva valoszinubbnek tartom Mou-nak szerencsje volt minthogy egy akkora szuper extra mega giga geniszhoz van szerencsenk a szemelyeben hogy egy kozepesnel valamivel jobb csapatbol bl gyoztest csinaljon.

... Papíron nem az igaz,de gyakorlatban igen és ez tény kérdés.
Hamar tenykerdes megkerdeznem toled hogy milyen tenyeket tudnal felhozni amellet hogy nehezebb megnyerni az interrel 2010ben BL-t mint ugyanezt a Barcaval vegrehajtani
@Lacóka:
Nem ertem mit szeretnel mondani ezzel? Mou nagy edzo nem felisten es a portos bl gyozelme vicc. En korulbelul ezeket allitottam (meg azt hozzateve hogy az interes bl gyozelme nem nagyobb kunszt mint a Barca 2009ese vagy a tobbieke, de ez felig meddig benne van abban hogy nagy edzo es nem felisten) Ezzel kapcsolatban se pro se kontra nem erveltel de meg gyakorlatilag hozza sem szoltal.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.04. 22:38:14

@mbemba: Próbálkoztam már én is a gyermeki öröm, meg a szenvedélyeség kategóriák elsütésével valamint a foci az élete, a vére szöveggel. Be kell látnom, hogy az isteni megosztó személyiság.

Én is tisztelem a foci tradícióit, de benne a gyermeki játékossággal és a szenvedélyes rafináltsággal, Cseh Matyival, Garinchával, Georgie Besttel, Törőcsikkel, Maradonával és Ronaldinhoval. Erről a szikrázó tehetségű léha zseni típusról ítélkezik heinrich valami focierkölcsi piedesztálra emelkedve, vagy csak irigyli őket hogy fesztelenül lazán, a konveciókat leszarva voltak képesek élni, lubickolni ebben a játékban,

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.04. 22:38:52

@értelmetlen_nevű: Alles gut, alles oké! :)

Most kapcsolok, hogy stuttgarti a videó!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.04. 22:49:19

Sokáig gondolkoztam, hogy leírjam, amit most itt alant.fogok Szóval, heinrichet, mint foci szakírót, messzemenőkig tisztelve és elismerve, valamint remek tollát kissé irigyelve meg kell jegyeznem, hogy ez a fenti eszmefutatás komplett baromság.

Mi bloggerek és kommentelők az óriási megmondó nagypofánkkal, akár vébé elődöntős csapatokat vag sokat bizonyított edzőket laza mozdulattal leszarozva vagyunk gyufásskatulya a tornádóban vagy homokvár a cunamiba, baszom alássan.

Diego Maradona inkább a legnagyobb csillag a planétán vagy koszorús fejedelem a Parnasszuson.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.04. 23:03:41

@popp: Vagy csak nehéz belátni, hogy imádhatod bármennyire az olasz válogatottat és Lippit, de mindkettő bitang szar volt a vb-n, ahogy azt sokan mondták már régebben, de te a kritikát csak attól tudod elfogadni, ha akkora zseni, mint a fentebbiek. Vagy Maradona szar edzőként, ahogy ezt is sokan mondták, akik túllátnak az "Isten keze" nevezetű baromságon.

Persze még elmondhatod párszor, hogy mi mit nem engedünk meg magunknak, mert azokat szidjuk, akik hülyeségek garmadáját tették. Értsd meg: fociban csak most és itt van. Lippi lehet bármilyen jó, de SZAR döntéseket hozott mind a vb-n, mind előtte. Maradona lehetett akármilyen fantasztikus focistaként, edzőként csak egy ROSSZ, DROGOS és MÉLTATLANUL BUTA ember ahhoz, hogy egy többre hivatott válogatottat irányítson. Láss már túl a glória dicsfényén, ami ha volt is, már rohadtul távol van.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.04. 23:08:21

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: ,,Értsd meg: fociban csak most és itt van."

Kinn lesz a falon! :))

Lacóka 2010.07.04. 23:17:55

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!):
konkrétan erre reagáltam: "mindenki akit el akar hozni azt eltudja hozni az aktualis szakvezeto. Es ha mar jo jatekosok vannak a klubnal akkor tokmindegy milyen szinu mez van rajtuk ugyanolyan konnyu (vagy nehez) veluk bl-t nyerni"

Ebből nekem az jön le, h "ezzel a kerettel bárki BL-t nyert volna". Épp itt a poszt, az argentinoknál kurvára nem jött be. Az angoloknál se, pedig az ő keretük még talán kiegyensúlyozottabb, és nem is egy drogos vezette őket (éppen ezért, máig nem értem, h mi volt a baj.)

Mourinhonak két nagy skillje van: nagyon jó szeme van játékosokhoz (mellékelt ábra: Essien) és h a játékosai tűzbe mennének érte (mellékelt ábra: Lució a Barca/Chelsea ellen). És Etoo-ból jobbhátvédet rajta kívül ember nem csinált volna.

PS: ha szted 2009ben Pep nem lett minden létező pozícióból verbálisan leszopva, akkor olvass vissza.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.04. 23:20:04

@mbemba: Jó ötlet! Ám ha valamivel nem értesz egyet, cáfolhatod is. Nem én védtem Lippi "nagyszerű" döntéseit a vb előtt. ;)

bz249 2010.07.04. 23:23:48

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): "Rehhagel nyert egy Eb-t és kész,ez egy kifutott eredmény.
Az EB-n van 3 csoport meccs illetve egy negyed egy elő döntő és egy döntő.
3 egyneses kieséses meccs van,míg a BL-ben 6 plus a döntő.
Egyreszt jo kerdes hogy mit csinalt volna Rehhagel ha kimozdul goroghonbol. Masreszt kiforditva a kerdest mit nyert volna Mou 2004 utan ha a seggen marad? "

Mivel Rehhagel nem mai csirke ezért nagyjából látszik, hogy mit érhetett el, amikor nem görög kapitány volt.

Nyert egy KEK-et és két német bajnokságot a Werderrel a 80-as 90-es években, illetve 1997-ben feljuttatta a Kaiserslauternt, aztán a következő évben megnyerte velük a bundást.

A Bayernnal viszont befürdött.

Ezalapján egy kiváló kiscsapat edző.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.04. 23:32:22

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Nem védtem a döntéseit, egyszerűen leírtam, hogy mit gondol, és úgy éreztem, hogy jobban érti a szakmát, mint a nép!

De nem, mert a népnek mindig igaza van! (ez már kinn van a falon:)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.04. 23:35:23

@mbemba: Nincs mindig igaza, sőt, általában hülyeséget mond a nép. Most sem hiszem hogy többségben lettek volna a kételkedők. Ezúttal viszont igazunk lett. Van ez így. Remélem Prandelli jobban teszi a dolgát, nagyon drukkolok neki.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.07.04. 23:39:22

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: ,,jobban teszi" ? Prandelli nem hagyja abba, míg nem nyert 2 vébét? :))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.04. 23:45:20

@mbemba: Ha nem szeretnél belekötni minden szavamba, akkor pontosan értenéd, hogy a legutóbbi 2 éves teljesítménynél kell jobban tennie a dolgát. Persze ezt mindenki értette aki olvasta a kommentem, de a továbbiakban is nagyon szívesen segítek.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.05. 00:50:07

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Kritika és fikázás között van némi különbség. Lippi hibázott, az tény, maga is elismerte. De éppen azért szép a magyar nyelv, mert lehet árnyaltabban is fogalmazni.Te például már attól durcás vagy sokszor, ha a véleményeddel vitatkoznak. Mit szólnál például. ha nem értek egyet egy gondolatoddal és még be is bizonyosodik, hogy nincs igazad, akkor csak úgy leszaroználak.

"Értsd meg: fociban csak most és itt van" - lufaszt! Vannak érdemek, amelyeket el kell ismerni és teljesítmények melyek örökre fennmaradnak, még akkor is ha már éppen nem aktuálisak. Maradona rossz edző, nem egy észlény, de egy csupszív szerethető figura, aki nélkül szegényebb lenne a foci. Slussz-passz!

Elfogadom, hogy másnak más a véleménye, de nem vagyok hajlandó ezen tovább vitatkozni.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.05. 01:40:17

@popp: Soha nem fikáztam. Ne kenj rám olyanokat, amiket ÉN nem tettem. Az olasz fórumon is a posztom fikázás meg szarozás volt?
Eredmények tekintetében csak itt és most van, most nem érdemekről beszélek. Ezért ITT és MOST Lippi elkúrta, Maradona pedig egy rossz edző, kész, ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy mekkora játékos volt, ezt a kettőt mindig te próbálod összhangba hozni.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.05. 02:34:05

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Itt Maradonát nemcsak edzőként, hanem emberként (lásd: doppingos, drogos csaló, a futballt lábbal tipró antikrisztus, a sötétség bajnoka noch dazu) is gyalázzák. Az igazság, sőt a jó győzelmét a gonosz fölött.ünnepli heinrich csapatának kudarcakor. Én ezt opponálom.

Te viszont jó pár kommentetben komplett idiótaként festetted le Lippit, akinek ffogalma nincs a szakmájáról. Pedig volt az elképzelése mögött ráció, de így is bukott.

rizla 2010.07.05. 03:03:05

@popp: a posztban nem emberként van gyalázva, hanem az edzőként mutatott emberi minőségében. nagyon nem mindegy.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.05. 03:07:33

@popp: Játékosként sem kedvelem Maradonát, de maximálisan elismerem. Bár az Isten Keze magasztalásától rosszul leszek és kés után nyúlok. Komplett idióta? Soha nem gondoltam és írtam ezt Lippiről, csak azt, hogy hülye módon csinálta a dolgát az elmúlt 2 évben és sajnos igazam is lett. Mi volt a ráció abban, hogy elképesztő szar formában lévő játékosokra, szinte 0 fiatalítással csinál taktikát, kihagyva direkt minden olyan embert, aki váratlant tudott volna húzni?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.05. 03:10:13

@popp: Játékosként sem kedvelem Maradonát, de maximálisan elismerem. Bár az Isten Keze magasztalásától rosszul leszek és kés után nyúlok. Komplett idióta? Soha nem gondoltam és írtam ezt Lippiről, csak azt, hogy hülye módon csinálta a dolgát az elmúlt 2 évben és sajnos igazam is lett. Mi volt a ráció abban, hogy elképesztő szar formában lévő játékosokra, szinte 0 fiatalítással csinál taktikát, kihagyva direkt minden olyan embert, aki váratlant tudott volna húzni?

Everred 2010.07.05. 10:22:57

@rizla: így van, márpedig az edzőként mutatott emberi minősége tűrhetetlen volt: a Müller-incidens; az újságírók anyázása; az, hogy volt pofája arra panaszkodni, hogy a játékvezetők segítették Németországot és Spanyolországot; az, hogy neki akart rontani a német drukkereknek a meccs után, úgy kellett lefogni.

Megbukott, minden szempontból. És leszarom, hogy milyen családapa, meg hogy mennyire szereti a focit.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.05. 10:38:54

@Everred:

Nem tudom, én szétröhögtem magam, amikor hallottam, hogy Maradona a bírókra panaszkodott. És nem tudtam haragudni rá.

De még egyszer mondom: ezek nagyon súlyos szakmai hibák voltak. Morálisan a figura nem értelmezhető helyesen, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy mit jelent ő Argentínának. Vö.: @Csöncsön:

r_magpie 2010.07.05. 11:05:15

Domenechet utáltuk azért, mert nem fogott kezett Parreirával, Maradonát viszont nem lehet Müller lealázása miatt, csak azért, mert legenda? Valaki magyarázza már el.

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.07.05. 11:09:51

@Lacóka: Ebből nekem az jön le, h "ezzel a kerettel bárki BL-t nyert volna". Épp itt a poszt, az argentinoknál kurvára nem jött be. Az angoloknál se, pedig az ő keretük még talán kiegyensúlyozottabb, és nem is egy drogos vezette őket (éppen ezért, máig nem értem, h mi volt a baj.)
Felreertettel azt mondtam ugyanolyan konnyu az Interrel blt nyerni mint a Barcaval. Csakhogy mindkettovel nagyon nehez veghezvinni ezt (ezt nem hangsulyoztam kulon ki mert nyilvanvalonak tunt)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.05. 11:20:42

@r_magpie:

Maradona kezdetektől fölvállalta, hogy ő bohóc lesz, volt és marad. Innentől fogva tök mindegy volt, hogy miket hadovál, mert tudtuk, hogy mindennek egyetlen funkciója az, hogy mi röhöghessünk rajta.

Domenech mindvégig komoly, komor arccal, öntelten figyelte, hogyan oszlik porrá körülötte egy csapat.

Szakmailag nyilván "egyik rosszabb, mint a másik"; de amíg Maradonára gondolva jó érzés fogja el az embert, addig Domenechről semmi jó nem jut eszébe. Legalábbis én így vagyok vele.

r_magpie 2010.07.05. 11:31:16

@Csöncsön: bár nem ismerem közelről Maradonát:), de nekem nem tűnt úgy, hogy nála ez a bohóckodás egy fölvett póz lett volna, és ennek a szórakoztatás volt a funkciója. Nekem sokkal inkább az jött le, hogy piszkosul komolyan veszi magát, és sziklaszilárdan hisz önnön (fél)istenségében. Ez utóbbi viszont valóban produkált vicces jeleneteket!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.05. 11:41:54

@r_magpie: Nem tudta kijaza Müller, ahogy tavaly ilyenkor te sem. Utólag bocsánatot kért tőle.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.05. 11:45:44

@rizla: Akárhogy viselkedik a padon, ez a 'legyőzetett a sötét' beállítás azért erős, mint a chili.

Everred 2010.07.05. 11:48:37

@popp: csak szarka barátunk nem szövetségi kapitány (legalábbis tudtommal; ha mégis, akkor elnézést kérek tőle), és nem tartott sajtótájékoztatót épp azután, hogy elvileg látta az illető játékost a saját csapata ellen játszani.

És hozzáteszem, itt az nst-n a törzskommentelők nyolcvan százaléka márciusban már felismerte volna Müllert arcról... jól mutatja ez a dolog, hogy Maradona mennyire szart bele mindenbe, mennyire fogalma nem volt arról, mi is a feladata egy szövetségi kapitánynak, és mennyire nem adta meg a minimális tiszteletet sem az ellenfeleknek.

Valahol szórakoztató ez, persze, amíg nem jönnek a hozzád hasonlók, hogy megpróbáljanak meggyőzni, hogy mindez valójában szerethető. Nem, kurvára nem az.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.05. 11:50:00

@popp: te micsinálnál, ha a sajtótájékoztatódon látsz egy futballistakorú embert az ellenfél melegítőjében és nem tudod ki az? vagy-e akkora öntelt pöcs, hogy felállsz, kimész, majd csak akkor jössz vissza, ha kiment, vagy megkérdezel valakit először?

(egyébként több helyről is azt hallottam, hogy meccs utáni sajttáj volt, bár a videóból ez nem derül ki, szal nem biztos. így meg ugye még durvább lenne, mivel müller játszott a meccsen.)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.05. 11:55:38

@mocsing: Én nyilván nem küldöm el, de nem is vagyok Maradona.

@Everred: Nagyképű és időnként arrogáns a csávó, de nem ezért szerethető. Én viszont attól vagyok ki, hogy a hozzád hasonlók fröccsögve gyűlölik és állítják, hogy nincs szeretehető vonása.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.05. 11:55:49

@heinrich: gyönyörű.

visszakerestem, 67 percet játszott. vagy agya nincs maradonának, vagy ezt is a show kedvéért csinálta, h alázzon valakit. nem tudom, melyik a rosszabb, tényleg.

r_magpie 2010.07.05. 12:00:29

@heinrich: a haverom már meccs közben mesélte a sztorit, úgyhogy én meg úgy tudom, meccs előtti volt, ez is ezt támasztja alá:
www.pepsifoci.hu/node/66998

@popp: akkor is, ez szakmailag egészen elképesztő (nem nézte meg az ellenfél egyik meccsét sem???), de még akkor sem értem, miért zavarja, hogy ott ül egy német melegítős ember az asztal másik végén?

de nem rúgózok tovább rajta, játékosként legenda, emberként semmiközöm, szövkapként viszont minden téren megbukott.

Boodler 2010.07.05. 12:02:33

"Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal"

Heinrich, az én emberem. :)
Szombaton szurkoltam először a németeknek focis eseményen...jó volt.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.05. 12:05:48

@r_magpie: pepsifoci??? ááááááá

www.youtube.com/watch?v=gUKpW1YefRY

a meccs után volt, ez bizti, de már tényleg "csak a tények kedvéért" mondom.

Titi120 2010.07.05. 12:10:01

@popp:

Amit Maradona képviselt a vébén (pökhendiség, szakmaiatlanság, koncepciótlanság, arrogancia) és ahogy azt képviselte (a "Diego Maradona vagyok, a világ futballjának élő atyaúristene, térdre előttem mindenki" stílusra gondolok) azok után a bukása különösen kiérdemelt volt, mitöbb elégtétellel töltött el, ahogy egyre csak zsugorodott az arca a kispad előtt a bekapott gólokkal párhuzamosan.

Mindebben nekem a legszebb az volt, hogy megérdemelt "büntetését" egy olyan ország válogatottja utalta ki neki, amelyet az általa képviselt értékrendnek a tökéletes ellentettje jellemez.

Mindenek felett álló szakmaiság, következetesség, egy olyan értékrend, ahol az egyén háttérbeszorul a csapat érdekei mögött, ahol nem a nevek bűvöletében élve az egyén zsenialításában, "isteni mivoltában", hanem a munkában és a közösség egységében, erejében hisznek.

Nem könnyű még ezt megfogalmazni sem (lehet nem is sikerült most sem, nem mozgok otthon az ilyen filozófiai mélységek bontogatásában:), de én is úgy gondolom, hogy helyreállt a világrendje, amikor a német válogatott által képviselt értékrend legyőzte tegnapelőtt a Maradona által képviselt világot.

Lacóka 2010.07.05. 12:13:34

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): bocs, akkor tényleg félreértettem. Vki fent betrollkodta, h M-nek a vidivel kellett volna nyerni, akkor lenne jó, és a te mondatod is hasonlót tükrözött.

Szóval persze, van eu-ban ~10 csapat, akinek van neve és pénze egy BL esélyes csapatot összerakni, de azt a csapatot össze kell rakni, és játszatni kell. Ebben az évben Murinnyó taktikailag és építkezésileg is végigverte európát, az elmúlt évek egyik legnagyobb edzője, de akkor ebben nincs vita köztünk.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.05. 15:25:12

@popp: Könyörgöm válaszd már ketté a játékost meg a "szakembert". Utóbbiként mi benne a szerethető?

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.07.05. 15:57:34

@r_magpie: 2010 márciusában a meccs után. Ahol Argentína 1-0-ra nyer a németek ellen és akkor tényleg jobbak voltak. Nem hiányolod maradona arc szörzetét a videoról.:)

r_magpie 2010.07.05. 16:04:10

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien: jogos, azóta már rájöttem, hogy beégtem csúnyán:)

jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!) 2010.07.05. 19:02:52

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Egyutelt a footballal. Latszott rajta hogy o nem egy edzo hanem egy szurkolo akinek megadatott hogy vezethesse az oveit. Latszott rajta hogy nem passziv befogadoja volt a meccsnek Buzditott hozongott karalt lelki tusat vivott felemelt elatkozott harcolt es megsemmisult, majd kezdte elolrol (idezet By heinrich) Ez tette szerethetove

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.05. 19:09:01

Na tessék. Maradonát és csapatát ezrek ünnepelték Buenos Airesben. Követelik, hogy maradjon, ne mondjon le az Isteni.

Ez kész. :-DDD

Maradona közben meg azt nyilatkozza, hogy szeretne visszavonulni a családjához, ő már mindent odaadott magából.

Igaza van. Teljesítette egy nép akaratát. A szó szoros értelmében bohócot csinált magából. Szerintem hagyni kéne őt pihenni.

Közben azt olvasom, hogy talán Gerardo Martino (a paraguayi kapitány) lehetne az utódja. Hát igen, Paraguay nemcsak túlteljesítette az elvárásokat, de nagyon úgy tűnt, hogy szakmailag egészen kiválóan fölépített, iszonyatosan nehezen verhető brigád.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.07.05. 19:23:52

@jnzsblzs (Ki a franc nyúlta le a nevemet?!): Akkor ez MINDENKIRE igaz, aki pontosan ezeket tenné, amit Maradona tett? Magyarán bárki aki ilyen figura szerethető, vagy csak Isten Keze? Hozzá kell tennem, annyira gyűlölöm ezt a kifejezést és éppen ezen tette miatt a leginkább őt.
Az egy dolog hogy csalt, rendben, ez van, de utána kitalálni egy ilyen aljas szemétséget. Hát menjen a...!

horas 2010.07.05. 20:28:21

@Csöncsön: MAradona visszavonulna ő kiadott magából mindent.
Ja mert télleg 20 éve megszakítás nélkül dolgozik...
Amúgy ezt felesleges is lenne folytatni.
Van egy kis pénze azt menne költeni inkább így látom...

kroos 2010.07.08. 12:53:22

Maradona.. szerintem maskepp kell mindenkit megitelni jatekoskent es edzokent es foleg emberkent is. Jatekoskent sokmindent adott a futballnak. Annyit mint kevesen. Szoba kerult a Megyeri uti meccs...emlekszem mennyi ember utazott fel csak miatta Pestre, es milyen orommel jottek haza hogy lathattak legalabb. Az egyik legnagyobb volt. Emberkent nem hiszem hogy barkit is lenne jogunk minositeni. Edzokent meg szar. Mellesleg a kritizalo posztokat szeretem olvasni, ha jol kivannak dolgozva. Par sort kiloni, csak hogy onigazoljuk magunkat az csak frocsoges szerintem. Bocs Heinrich.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.08. 12:58:11

@kroos: Nézz oda, egyetértünk.
@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Azt a szeretet azért lehet szeretni, amivel körülvette játékosait.

@Csöncsön: Martino nem lenne rossz választás.
süti beállítások módosítása