Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

4. negyeddöntő: Spanyolország vs Komolytalan csapat

2010.07.03. 19:30 _benito

Spanyolország a sok nyekergés ellenére elrendezheti, hogy csak egy dél-amerikai jusson az legjobb négy közé, és újrajátszhassák a 2008-as Eb-döntőt a világbajnokság elődöntőjét Németországgal. Hogy ez a spanyol csapat nem olyan erős, mint az akkori, azt látjuk (meg azt is, hogy a németnél erősen ellenkező irányba mutat a görbe), de Paraguay még így sem okozhat gondot. A dél-amerikaiak az a csapat, amit még az anyai szem is csak nehezen lát szépnek, nehéz meccs nélkül – hogy utálná mindenki az olaszokat, ha ők lennének itt – jöttek el idáig, és nem is mutattak semmit, amiben bízhatnának a javuló tendenciát mutató spanyolok ellen.

Paraguay úgy ért el idáig, hogy három gólt lőtt (kettőt Szlovákiának), az utolsó két meccsén egyszer sem talált be, csatárai még egyáltalán nem szereztek gólt. Nem is tudjuk, igazából kinek köszönhető, hogy itt vannak, de aki nem tudja kifektetni Új-Zélandot, az fogalmunk sincs, milyen tervekkel készül a spanyolok ellen.

Itt az esély, hogy valamilyen nyomot hagyjanak maguk után, mert az eddigiek miatt két év múlva nem fogunk emlékezni, kivel játszottak a spanyolok. Spanyolországnak most egyébként pont egy bokszzsákra van szüksége ahhoz, hogy tovább pörgesse a játékát, és a torna végére lendüljön csúcsformába, mert az állva maradt csapatok közül az övék a legjobb, innentől kezdve ők már csak elbukhatják ezt a világbajnokságot.

Ahhoz, hogy ez ne így történjen, Torresnek kellene összeszednie magát (vagy Llorentével éreztetni, hogy bíznak benne), és talán érdemes lenne Fabregast is megnézni akcióban, hátha vele üzemi hőmérsékletre pörögne a spanyol szopatóroller.

864 komment

Címkék: vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr972127519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 19:32:59

Minek köszönhető, hogy Paraguay itt van?

Annak, hogy még nem kaptak akciógólt ezen a vébén.

_ _ _ _ _

Vitatkoznék azzal, hogy ez a spanyol válogatott gyengébb volna, mint a két évvel ezelőtti. Szerintem egyszerűen csak rosszabb formában van, illetve nagyobb hangsúlyt fektet a biztonságra.

Amióta Del Bosque a kapitány, a spanyol válogatott két kivétellel minden meccsét megnyerte. Pedig játszottak már vagy harmincat.

Szaffi B. 2010.07.03. 19:52:03

Ha veszít Spanyolország akkor 1. többet nem szólok hozzá focihoz SOHA
2. Akkor menjenek csak haza szépen.

Amúgy VAMOS ESPANA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

caralho voador 2010.07.03. 19:57:19

Hát nem jött be, a zselésbuznyákok elleni kezdő jön Paraguay ellen is. Ezen a meccsen ez még jól is elsülhet. Ha Torres elkapja végre a fonalat, akkor Isten irgalmazzon a többieknek. Ha viszont nem, a németek ellen Lllorentét kell kezdetni.

sporttárs 2010.07.03. 20:10:35

Jó felhozó meccs lesz ez a spanyoloknak, akiknek mellesleg volt már nehéz ellenfelük? Csak mert Paraguaynak állítólag nem volt.

nordsee 2010.07.03. 20:13:39

@sporttárs: Hehe. Unatkozunk-unatkozunk? :)))

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 20:26:07

ha ezt most nem nyerik meg valahogy a spanyolok, akkor tényleg ők a leglúzerebb válogatott all time.

Everred 2010.07.03. 20:26:47

Milyen idegesnek és feszültnek tűnik a spanyol csapat, érdekes.

horee6 2010.07.03. 20:29:52

ez az a meccs lesz, amelyiken eldől, melyik csapat kap az elődöntőben egy négyest a németektől? :))))))

Füles 60 2010.07.03. 20:31:05

Én csak egy hajtós jó meccset szeretnék. Mindegy ki megy tovább

ddrum77 2010.07.03. 20:33:43

Ez a meccs érdekel vkit az előző három fényében?

Füles 60 2010.07.03. 20:35:00

@Jonas le, Palermo be!: megszokásból nézem meg hátha rám cáfolnak

lószerafin 2010.07.03. 20:38:26

Casillas... Simán pattanhatott volna a kapuba is.

fraulein praxa 2010.07.03. 20:38:27

@Jonas le, Palermo be!:

:-DDD nekem tökmindegy, uruguay kivel döntőzik..

jól elmentem futni, de ha az első 25 perc szar lesz, tényleg elmegyek..:-DD

ddrum77 2010.07.03. 20:38:33

Jól működik a vuvuzela-szűrő

ddrum77 2010.07.03. 20:40:07

@Füles 60: kb... ok a sörözésre
de én ezen a meccsen már nem tudok izgulni,

IronRock 2010.07.03. 20:41:08

Paráék eddig nagyon harapnak, a spanyoloknak nem ízlik a letámadás. Ha ezt tudják folytatni, spanyoloknak gondjuk lehet.

montipájton 2010.07.03. 20:41:41

Tök egyetértek Benito minden szavával, a spanyolok elvileg innen már csak elbukni tudják. A németek ellen kemény lesz, de hát legalább az elődöntőben jusson már nekik kemény falat. Persze ez csak elmélet, először ma kell bizonyítani, hogy tényleg elkezdték összeszedni magukat. (Torres-gólt jósolok.)

Paraguay meg inkább ne jusson sehova, vagy akkor nyerjen 3-0-ra, nem szólok egy szót se.

ddrum77 2010.07.03. 20:44:13

@montipájton: Joga Benito =)
spanyol-német-holland-uru az erősorrend (ha a spanyolok továbbjutnak), de bármi lehet, bár az uruk ki vannak herélve

fraulein praxa 2010.07.03. 20:45:39

hmm kesztyű nélkül törölgetünk vért?!... fincsi..:-S

Iustizmord 2010.07.03. 20:46:09

szépen teszik a zsét a parák.

egyebekben ha 10-15 év múlva a "nagy védők" c cikket írnak, pique-nek nagyon elől lesz a helye... lazán beférne egy mindenkori milanba is, és az nagy szó...

lószerafin 2010.07.03. 20:46:10

Nem hiszem, hogy a németek papíron gyengébbek a spanyoloknál, simán benne van hogy ők is kapnak egy négyest. Nyerhetnek is de nem esélyesei a meccsnek.

ddrum77 2010.07.03. 20:48:25

@Iustizmord: a Milan pár éve nyugdíjas állás, majd 33 évesen, BAJNOKKÉNT szerződik oda =)

ddrum77 2010.07.03. 20:50:07

@Iustizmord: egyébként nem hiszek a szemem láttára legendává váló játékosokban, annál inkább azokban, akiket sose láttam játszani =) kivéve Zidane

fraulein praxa 2010.07.03. 20:50:33

kicsit meg vannak illetődve a spanyolok, de már lassan ideje volna felébredni..:-/

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 20:50:43

spanyolok még mindig 60% labdabirtoklás alatt.

fraulein praxa 2010.07.03. 20:51:18

uhh... hát nem tenném rá a kocsit, hogy nem a parák rúgják az elsőt..

Iustizmord 2010.07.03. 20:51:47

@Jonas le, Palermo be!: én pont beférnbék most...

de amúgy hidd meg, piqué még lehet legenda, ill esélyes rá. a beírás amúgy vicces, aka "inkább nekem hiszel vagy a szemednek?" :o)))

végül egy para-uri vb elődöntő mekkora lehetne már... tiszta doberdó vagy sztálingrád... last man standing...

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 20:51:49

@lószerafin: négyest a spanyolok biztosan nem kapnak. ettől függetlenül most én sem érzem annyira lefutottnak a meccset.

Füles 60 2010.07.03. 20:54:35

én nem érzem még az erőt a spanyolokban

caralho voador 2010.07.03. 20:54:46

Az eddigi meccseken is látszott, de most jön csak ki igazán, mennyire sok Busquets és Alonso együtt. Labdaügyesebb játékos kellene ez ellen a letámadás ellen, aki egy csellel le tud venni egy-egy embert. Pl. Silva.

Lezuzius 2010.07.03. 20:54:50

Egri csodalkozik, hogy mas is van a palyan, nem csak a spanyolok...

Iustizmord 2010.07.03. 20:55:45

a spanyolok messze vannak a kaputól, így nehéz körbeadogatni 1 6-ost...

másrészt a milanban ma csak hiányposzutok vannak (1-2 kphátvéd, 2 szélső védő, 2-3 kp-jás, 1-2 csatár kellene, vegyes posztkra ) hát berlisconi meg gallianai nyissa má ki a szemét / tárcáját, héj!

fraulein praxa 2010.07.03. 20:58:55

na ez nem volt rossz lövés..:-)

lószerafin 2010.07.03. 20:59:22

@caralho voador: Busqets akkor is sok lenne ha egyedül lenne ott Alonso nélkül... Gyakorlatilag emberhátrány.

fraulein praxa 2010.07.03. 21:00:01

alcaraznak kinéz egy sárga. durvul a srác.

fraulein praxa 2010.07.03. 21:00:52

hát villa és torres nem sok mindenre jók most.:-( nem lez ebből gólzápor.

Mr.AT 2010.07.03. 21:01:07

Nem tudom elmondani, mennyire drukkolok a dél-amerikaiaknak, hogy valahogy megállítsák ezt az öntelt selyemfiúbandát. Vamos!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:01:49

szép lenne egy uru-para a legjobb négyben a nagyarcú többidélamerikai helyett...

túl szép...

Claudio Marchisio 2010.07.03. 21:01:50

"...Llorentével éreztetni, hogy bíznak benne), és talán érdemes lenne Fabregast is..."
pontosan erre gondoltam, jobban örültem volna ezeknek a változásoknak a kezdőhöz képest...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:02:36

Iniesta vezetésével a spanyolok már Európa olaszai...

Lezuzius 2010.07.03. 21:02:48

Iniesta csak arnyeka onmaganak. A Barcaban is itt jatszik? raneznek felborul...

caralho voador 2010.07.03. 21:03:29

A spanyolok között meglepően sok a magyar származású játékos. Legalábbis erre kell gondoljak, mert többen szemmel láthatóan azt hiszik, keresztül megy az emberen a labda, basszameg.

lószerafin 2010.07.03. 21:04:26

@Iustizmord: UruPara max a döntőben lesz. A legjobb négyben semmiképp.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:05:43

úgy nézem focit ma este csak az árpádsávosoktól láthatunk....

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 21:05:43

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

én is ezen gondolkoztam, tiszta Copa América meccs.

btw nagyon jó Paraguay

ddrum77 2010.07.03. 21:05:55

ez eddig kurva uncsi

ddrum77 2010.07.03. 21:06:44

@értelmetlen_nevű: csak nincsenek kerítést rázó ultrák a pálya szélén =)

fraulein praxa 2010.07.03. 21:07:49

cardoso nem szarozott.:-DD

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 21:08:22

Ezek a spanyolok valamiért nem azonosak azokkal, akik megnyerték az EB-t, pedig a játékosok 90%-ban ugyanazok. Remélem a németek megcsapják majd őket, mert tőlük legalább focit is lehet látni.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:09:20

Xavi a spanyolok Messije. A szögletrugás már megy neki.

ddrum77 2010.07.03. 21:10:03

Torres a kop közé rúgta

Mr.AT 2010.07.03. 21:10:54

Konkrétan több paraguayi helyzet volt eddig, mint spanyol.

ddrum77 2010.07.03. 21:11:00

hehe "puta madre" mondta a csatár

Füles 60 2010.07.03. 21:11:38

Nem volt les kétes helyzetekben mindig a spanyoloknak fúj

ddrum77 2010.07.03. 21:11:42

mindenkinek jobb lenne, ha Torres egy icipicit meghúzódna...

horee6 2010.07.03. 21:12:22

Ordas közhely nr.1:

Eddig a játék küzdő jellege dominál...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:13:02

@horee6: Ordas közhely nr.1: megint a spanyoloknak fújnak...

Mr.AT 2010.07.03. 21:13:14

A durva az, hogy se les nem volt, se kéz. Valdez mellkasáról pattant le, kb. úgy, mint Tourénak az Inter ellen.

Szabályos gólt nem adtak meg Paraguaynak.

Iustizmord 2010.07.03. 21:13:16

@lószerafin: theoretice gondoltam. de érdekes 1 döntő lenne...

@Claudio Marchisio: @Lezuzius:

bezony, iniesta le, fabregas be, torres le, llorrente be.

most éppen fogalmatlanok a hispánok

ddrum77 2010.07.03. 21:13:30

@horee6: és mindig a németek nyernek

fraulein praxa 2010.07.03. 21:14:00

na tessék, parától is le lett húzva egy gól..:-DDDD

ddrum77 2010.07.03. 21:14:22

hát komolyan, eddig a szép focit a németek nyomják egyedül

vizsla_ 2010.07.03. 21:14:23

lol szabályos gólt nem adnak meg

remélem most is hasonló felhördülés lesz, mint az angol gól miatt...

bezzeg nekik les miatt jár a gól pl. portugálok ellen

miért csak a FIFA?:((

ha innen továbbjutnak a spanyolok, az kurva nagy igazságtalanság lenne

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 21:14:58

most először szurkol egri annak a csapatnak, akinek én is. Így már egészen tűrhető :DDDDD

drosiii 2010.07.03. 21:15:09

Remélem lassan a spanyolok ellen is elkezdenek fújni.. Vagy legalábbis nem a javukra.

Gazpacho 2010.07.03. 21:16:01

bajban vannak a spanyolok, ez nagyon nem megy ma...

tuono 2010.07.03. 21:16:01

Különb meccset játszottam a két meccs között öt évesekkel, mint ez a szar. Teljes mértékben nézhetetlen. Lehet a spanyolok látták délután, hogy a németek ellen semmi esélyük és alibiznek. Mintha ott se lennének. Labdakezelési hibák tömkelege. Nekem totál csalódás a spanyol játék és hozzáállás, pedig nekik drukkolok...

lószerafin 2010.07.03. 21:16:13

@Iustizmord: Az lenne csak a copa america feeling. :D

Mér iniesta le? Inkább Busqets, de tényleg kell változás ebbe a csapatba.

Közben Para gól. Kár hogy hülyebiró. Javított volna a meccsen.

ddrum77 2010.07.03. 21:16:15

bazz, Puyol elsőbbséget adott, mehetett volna még lövés helyett

Iustizmord 2010.07.03. 21:16:24

na megyek és a szünetben legyártam a paradicsomsalit a holnapi grillezéshez...

fraulein praxa 2010.07.03. 21:16:32

valdez fijam, mit csinálsz?..

Henry The Navigator 2010.07.03. 21:17:17

Eddig jobb Paraguay, remélem győz az igazság...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:17:26

@tuono: ez lehet, a bronzért már nem akarnak játszani, inkább mennének a strandra...

horee6 2010.07.03. 21:17:26

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: szerintem Valdes szabályos gólt lőtt, de tudja fene

ddrum77 2010.07.03. 21:18:38

egy sör jót tenne... a meccsnek. vagy inkább nekem

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.03. 21:18:42

marha szervezett a paraguay a kontráikban több a veszély is, mint a spanyolok játékában. Az a Da Silva nevű meg egy kitoszott jó védő.

apok 2010.07.03. 21:18:46

Majd a tiziknél visszakapcsolom a tévét

IronRock 2010.07.03. 21:19:01

Btw spanyolok rohadt szarok. És Paraguay kurva jó. Tanári módon védekeznek, lezárják a területet, becsapdázzák a labdát vezető játékost, és a szórványos ellentámadásaikban mindig nagyobb a gólveszély. Valdez meg nem adott szabályos góljáról nem is beszélve. Ha Del Bosque nem lesz képes valami váratlant húzni, akkor ettől a csapattól ennyi telik és essenek ki a francba.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:19:06

@Müller? Az meg ki?: ez ugyanaz a Puyol aki néhány év(tized)e még futbalozni is tudott?

ránézésre eléggé hasonlít rá...

Árpádka 2010.07.03. 21:19:09

A mai spanyol csapatott a németek pont úgy vernék mint az argentinokat.

Füles 60 2010.07.03. 21:19:15

Henrich, akkor ma a spanyolok a sötét oldal?

ddrum77 2010.07.03. 21:19:51

@IronRock: váratlant? ugyanúgy fognak kijönni a második félidőre sztem...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:20:08

@horee6: van aki ezt vitatja? nem nagyon hiszem...

Tassadar 2010.07.03. 21:20:32

Lesen álló játékos ugrott a labdáért = les. Amúgy télleg meglepő technikai hibákat mutatnak be a spanyolok...

Strigo 2010.07.03. 21:20:48

shots on target 1-0
spanyolok ezen a meccsen is megkapták már a bírói szabadkártyát

ddrum77 2010.07.03. 21:20:55

@Müller? Az meg ki?: mert Torresnek EGYSZER MÁR CSAK ÖSSZEJÖN!

tuono 2010.07.03. 21:21:16

@Müller? Az meg ki?: pedig nem gyenge sorcsere kellene vmi focihoz...

Everred 2010.07.03. 21:21:17

Harmatos hurkalé eddig a spanyol csapat. Az más kérdés, hogy jó lenne, ha egyszer már egy ilyet az ő kárukra néznének el. Vagy legalább helyes döntések születnének, mert kezd egy picit rosszízű lenni, ahogy mindig megússzák a bajt bírói tévedésnek köszönhetően.

Mindenesetre óriási bajban lettek volna, ha hátrányba kerülnek. Így viszont Paraguay szerintem fejben el fog fáradni, és valahol a 65-70. perc táján ők is kapnak egyet, mint Portugália, aztán jön a spanyol "passzoljuk az unalomba a meccset" taktika.

horee6 2010.07.03. 21:22:13

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Bognár Gyuri megmagyarázta a szünetben...

IronRock 2010.07.03. 21:22:26

@Müller? Az meg ki?: akkor annyi, marad a 11-esek. Ez a spanyol csapat nem képes többre a jelek szerint, abban meg nem kéne bízni, hogy Villa esetleg villan, mert most még annyi területe sincs mint korábban.

fraulein praxa 2010.07.03. 21:22:46

@apok:

hát ha az lesz, egy életen át fogom átkozni magam, amiért ma nem mentem el inkább futni...:-SSS

caralho voador 2010.07.03. 21:23:07

Ha azt lefújják lesnek, ha vki a kapus előtt ugrál, de nem ér labdába, akkor ezt is le lehetett, mert itt a lesen álló játékos játékba akart avatkozni és a labdáért ugró védőt is zavarta.

sporttárs 2010.07.03. 21:23:11

Én azt várom, ahogy rizla és Csöncsön megideologizálja majd, miért nem a bírónak köszönhetik a spanyolok. Vagy ha igen, az miért nem baj. Mert ugye őket nem segítik.
Mondjuk, ha fociznának, nem sajnálnám tőlük a segítséget.

Érdekes második félidő lenne ez 1-0-ás paraguayi vezetésről indulva, de hát előbb-utóbb másnak lesz 1-0.

lószerafin 2010.07.03. 21:24:16

Érdekes kérdés hogy 2 éve az EB-n mért játszott kategóriákkal jobban az EU csapatok nagy része..

Endoscope 2010.07.03. 21:24:47

@sporttárs: most ez hogy jön ide? Ha a lest vitatod, akkor illene tisztában lenni a szabályokkal...

2010.07.03. 21:24:51

@lószerafin: nagy divat Sergiot fikázni, legalább akkor had maradjon már pályán amikor jobban játszik, mint Alonso

horee6 2010.07.03. 21:25:06

@fraulein praxa: még mehetsz, a tizenegyesekig simán belefér még egy félmaraton is

sporttárs 2010.07.03. 21:26:05

Bognárgyuri elkezdte keresni a spanyolfanok kegyeit. Még nem késő! :))

Gyengék a spanyolok, ez az igazság, de azért ez a Paraguay is elég érdekes lenne egy vb-elődöntőben...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 21:26:10

Hát aki itt könnyű meccset várt, az nem tudom, hol él.

Paraguay egyáltalán valaha kapott kettőnél több gólt?

2010.07.03. 21:26:58

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: már lassan 3. éve csak árnyaka önmagának

fraulein praxa 2010.07.03. 21:27:51

@lószerafin:

nem voltak olyan zavaró tényezők, mint usa, új-zéland, uruguay, brazília, stb...

Endoscope 2010.07.03. 21:27:59

@sporttárs: Csak ellensúlyozza a borzalmas egriviktort...

Jó lenne egy Pedrito a pályán... akkor talán lenne valaki aki igazán pörög. :)

lószerafin 2010.07.03. 21:28:13

@Blaugrana: Nemtudom mennyire divat, de én még nem láttam jól játszani, se a Barcában se a válogatottban, védekezésben se jó és támadni sem tud, azt még értettem hogy Pep az edzője volt a B-ben és bízik benne azért játszik de hogy hogy kerül a válogatottba azt nem...

fraulein praxa 2010.07.03. 21:28:51

@horee6:

de most meg már elkezdett érdekelni, mit szenvednek össze még a spanyolok?..:-DDD

Endoscope 2010.07.03. 21:28:55

Meglepődnék, ha VdB már a szünetben cserélne... pedig simán lehetne.

ddrum77 2010.07.03. 21:29:27

holnapi újságcímek: "Spanyolország kilátástalan játékkal esett ki"

tuono 2010.07.03. 21:29:41

@Csöncsön: Bolíviától két éve kikaptak 4:2-re. :D De rohadt sok 1:0 meccsük van, hol ide hol oda....

Everred 2010.07.03. 21:30:06

@Csöncsön: az 1958-as világbajnokságon az első csoportmeccsükön 7-3-ra kaptak ki Franciaországtól. Pedig a szünetben még 3-2-re vezettek.

England win The Ashes! 2010.07.03. 21:30:21

Lehet, hogy még nem volt:

most olvasom a fifa.com-on, hogy Spanyolország a legutóbbi 11 olyan vb-meccséből, ahol 0-0 volt a félidő, csak egyet (a legutóbbit a zselék ellen) nyert meg. Ajjaj...

fraulein praxa 2010.07.03. 21:30:41

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:

azt mondta, ezt be lehetett inteni lesnek...
az arca némi bizonytalanságot tükrözött, de a hangja ellentmondást nem tűrt..:-D

sporttárs 2010.07.03. 21:31:21

@Endoscope: Hogyne, tisztában vagyok vele, mi a les, csak az előző körben az egyik válogatott, majd segítesz, melyik, egy lesgóllal nyert, és akkor azt olvastam itt, hogy az ilyen kisebb leseket tkp. el kell engedni. Gondolom, pláne, ha nem is az van lesen, aki a labdát kapja.

Árpádka 2010.07.03. 21:32:12

@fraulein praxa: Miről beszélsz? ( te kis sutyó) XD

fraulein praxa 2010.07.03. 21:32:17

@Csöncsön:

aranyszájú gyuri, muhaha..:-D

tuono 2010.07.03. 21:32:30

@Dr Jozef Vengloš: Tehát a széria épp a múltkor fordul meg és a múltkori után a következő 10 ilyen félidős meccset behúzzák... :)

nordsee 2010.07.03. 21:32:32

@Dr Jozef Vengloš: És akkor Torres rúgott győztes gólt.
Ámen.

ddrum77 2010.07.03. 21:32:53

@lószerafin: nagyon egyszerű, aki spanyol, és a Barcában tolja, az válogatott, minusz VV. kár hogy VV nem kap pár percet, mielőtt kiesnek, kapust sajnos nem szokás cserélni

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 21:32:53

@sporttárs:

Csak a spanyolok elleni hangulatkeltéssel szemben kell szót emelni.

Endoscope 2010.07.03. 21:33:24

@sporttárs: Reméltem, hogy nem az alapján ítéled meg a pályán történteket, hogy itt a fórumon ki(k) és mit írogatnak. :)

A spanyol gól Portugália ellen meg les volt. Nem is képezi vita tárgyát.

fraulein praxa 2010.07.03. 21:33:31

@Árpádka:

suttyó kettő darab "ty", gyermekem...:-)

fraulein praxa 2010.07.03. 21:34:45

@horee6:

lehet, egyetlen meccset nem láttam a vb-n eddig..:-)
és az sajnos nem a szlovénia-algéria volt..:-DD

Endoscope 2010.07.03. 21:35:31

Nem látom a spanyol véres szájakat a szünet után...

Mr.AT 2010.07.03. 21:36:33

@Csöncsön: Csak a tisztánlátás érdekében: Valdez gólja nem volt les. Mint mindig, most is kisegítettek titeket a bírók.

Értem én, hogy már üveges szemmel borzolod a hajad, amint Xavikáék épp indulnak Messiék után, de ettől valótlanságot nem kell állítani.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:36:35

@Tassadar: ez egész pontosan melyik szabályból következik?

2010.07.03. 21:37:25

@lószerafin: fifa oldalán megnézheted, hogy a legpontosabban ő passzol a csapatból, a legtöbbet ellene szabálytalankodnak, ellenben ő alig szabálytalankodik és osztályzatok alapján is csapata egyik legjobbja

nem csípem a srácot, de marhára zavar, hogy sokan őt basztatják

fraulein praxa 2010.07.03. 21:37:55

@Mr.AT:

"üveges szemmel borzolod a hajad" :-DDDDD

lószerafin 2010.07.03. 21:38:06

@Mr.AT: Cardozo lesen volt. Ez tény, az is hogy köze volt a játékhoz.

Henry The Navigator 2010.07.03. 21:38:13

Paraguayban játszik a VB legjobb Veronja.

2010.07.03. 21:38:21

@Blaugrana: ..amikor vannak nála jóval gyengébb teljesítményt nyújtó játékosok is a csapatban*

ez lemaradt

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 21:38:27

@Mr.AT:

Cardozo lesen állt, és ezzel előnyt szerzett. Ez nem tétlen les volt.

dzzzzz 2010.07.03. 21:39:05

ettől a formán kívüliségtől nagyon elkurvult Torres :(
ő nem szokott ilyen lenni

IronRock 2010.07.03. 21:39:16

Kéne lőni Paraguay-nak egy gólt, akkor talán felpörögnének a spanyolok. Ez így nagyon lapos.

vadkutya 2010.07.03. 21:39:37

Egy rendesen összerakott védelem ellen totálisan impotens és esélytelen ez a spanyol játék.

Mrs Columbo 2010.07.03. 21:39:41

na, ebből elég, hozza le Torrest

Gazpacho 2010.07.03. 21:40:03

...és Llorente még csak nem is melegít.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:40:50

@lószerafin: "köze volt a játékhoz"

hát ja nekem is közöm volt, én is néztem csak más szögből...

úgy értelmezem ezt a szabályt ahogy akarom... és a bírók is...

England win The Ashes! 2010.07.03. 21:40:59

@tuono: valami ilyesmire gondoltam én is. Ezért volt a végén az "ajjaj". ;-)

Endoscope 2010.07.03. 21:41:24

Ez a Torres nevű homokszem kezd egyre nagyobb gondot okozni a spanyol gépezetben...

Atomot Nekik! 2010.07.03. 21:41:45

Borzalmas a seleccion!!!!!
Pontatlan, slendrián passzolás, lustaság, a nem pontos passzokra két lépést sem tennének, hogy beérjék, a paraguayi védők hamarabb rámozdulnak és odaérnek.
Capdevila a világ lustája.

A gólnál les volt. Kezezést csak a Egri "Mafla" Viktor látott, akit oda kell vetni Pamplonában a bikák elé, hogy azok jól bxxxák meg.

Itt még örülhetünk, ha nem fogunk kikapni a rendes játékidőben.

Árpádka 2010.07.03. 21:42:05

Torres mióta ilyen szar?

rajaram 2010.07.03. 21:42:13

Ez az egyik legrosszabb meccs a VB-n.

fraulein praxa 2010.07.03. 21:42:40

fabregas megborotválkozott... wtf?

Iustizmord 2010.07.03. 21:42:41

parisali elékszült de ahogy nézem a húsokat is lazán bepácolhatom mert gecire nem maradok le semmiről, és ugye a húsoknak kell 1 éjszaja a hűtőben hogy a páclé átitssa...

van valakinek amúgy jó receptje garnélára ? (pucolt, fagyizott)

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.03. 21:42:50

@sporttárs: az egyvonalnal van ilyen tendencia, a "kis" lest ugy ertelmezd...

horee6 2010.07.03. 21:42:58

Dombi Tibi jobban ad be, mint Sergio Ramos :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:43:03

@Árpádka: arra még jó hogy az alakításai miatt valakit majd kiállítsanak, mint Chile ellen...

Mrs Columbo 2010.07.03. 21:43:06

off szegény Rafa fogja a fejét Wimbyben, pedig holnap döntőzik... kéne a spanyol feltámadás...

Malachi 2010.07.03. 21:43:22

Torresnek nem köszönték meg. Spanyolország egy vicc.

ddrum77 2010.07.03. 21:44:17

kellett már vmi hacacáré

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 21:44:29

csatár helyett középpályás? hihetetlenül gyáva ez az edző.

IronRock 2010.07.03. 21:44:33

Na ez mi a fasz volt????

vizsla_ 2010.07.03. 21:44:35

hülye barom Pique yessss

ezt be kell vágni

bammeg hogy húzta vissza...

ez az

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 21:44:37

Na, ha ez nem ébreszti föl a selecciónt a kábulatból, akkor semmi.

fraulein praxa 2010.07.03. 21:44:37

NA tizi, végre valami történik...

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 21:44:38

es teljesen jogos!!!!!!!!!!!!!!!!!

horee6 2010.07.03. 21:44:40

tizi!

fraulein praxa: mégsem értél volna vissza

Endoscope 2010.07.03. 21:44:55

San Iker megfogja. :)

lószerafin 2010.07.03. 21:44:58

Két kézzel rángatta. :D:D

Árpádka 2010.07.03. 21:45:03

Basszus KÉT kézzel húzta vissza :D

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:45:32

@lószerafin: majd itt mindjárt megmondják hogy ott sem volt....

Atomot Nekik! 2010.07.03. 21:45:33

És még egyszer:
DON'T FEED THE TROLLS!!!!!!

Gazpacho 2010.07.03. 21:45:33

Ikeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeer!

IronRock 2010.07.03. 21:45:36

Hülye kretén állat!!! Hogy lehet így rúgni???

Malachi 2010.07.03. 21:45:37

ez éppen illik is a meccs képébe. gyász.

Árpádka 2010.07.03. 21:45:39

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Mrs Columbo 2010.07.03. 21:45:49

tudtam, hogy megfogja Iker

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 21:45:53

@Csöncsön:

És ezt még Casillas védése előtt írtam. :-)

rajaram 2010.07.03. 21:45:55

Ez egy hülye. Látszott a szemén, hogy nem rúgja be.

vadkutya 2010.07.03. 21:46:16

Ha ez is kimarad........................

caralho voador 2010.07.03. 21:46:22

Ez visszajátszás nélkül megmondom, h kamu

Atomot Nekik! 2010.07.03. 21:46:22

Ilyen nincs! De mégis van!!!!

Mrs Columbo 2010.07.03. 21:46:28

BERÚGNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ddrum77 2010.07.03. 21:46:35

a bíró sem akar hosszabbítást, "döntsétek már el, srácok"

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 21:46:39

pápá Paraguay, ezt elbasztátok. spanyolok undorító mákos bagázs.

GGG77 2010.07.03. 21:46:40

Casillas!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

fraulein praxa 2010.07.03. 21:46:46

anyám..:-DDD tiziparádéééééééééé

IronRock 2010.07.03. 21:46:49

Hát ez miden volt csak 11-es nem!! Kretén ez a bíró is...

Árpádka 2010.07.03. 21:46:53

KAAAAAAAAMMMMMMMUUUUUUUUUUUU

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:47:09

@horee6: Villa meg jobban esik mint Dombitibi...

tuono 2010.07.03. 21:47:10

ezmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii? megunta baszki a bíró is!!! Különdíjat a bírónek, mert ez már tényleg nézhetetlen volt. Végre történik valami....

Mrs Columbo 2010.07.03. 21:47:24

illetve ha kamu, akkor villa szégyellje magát...én szégyellem

fraulein praxa 2010.07.03. 21:47:32

azért ezt pl. egy angol bíró nem fújta volna be.

Orvenyhivo 2010.07.03. 21:47:34

Hát, Villa nagyon esni próbált...

Gazpacho 2010.07.03. 21:47:47

Gólllllllllllllllll!
még nem.....

lószerafin 2010.07.03. 21:47:48

Casillasnak kéne rúgni

Atomot Nekik! 2010.07.03. 21:47:50

Ez eyg hülye mecss!!!!

vadkutya 2010.07.03. 21:48:02

Najó, ez a meccs nekem zéró tolerancia. Mindenki fasz.

ddrum77 2010.07.03. 21:48:03

Hörömpő Cirkusz Világszám!!! ez egy viccesen szar meccs, még így is

caralho voador 2010.07.03. 21:48:22

Na, ez a bíró is szerepelni akar. Kassai kéne fújja az összes többi meccset. :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 21:48:38

Hát erre nehéz szavakat találni.

Malachi 2010.07.03. 21:48:47

hányok ettől az egésztől, műesés, szar spanyolok. persze, hogy bevágta. VISSZA!

NINCS BENT!!!!

szar spanyolok, szar bíró. kabaré.

dzzzzz 2010.07.03. 21:48:50

miért nem az lövi a 11-est aki képes a szélre lőni?

horee6 2010.07.03. 21:48:53

Ilyen nincs, és mégis van!
- Vitray

Atomot Nekik! 2010.07.03. 21:48:56

Na, most tévedésileg megy egybekben egál.

fraulein praxa 2010.07.03. 21:49:07

úristen ez beszarás komolyan..:-DDDD hát de jó hogy maradtam! muhaha..:-)))

lószerafin 2010.07.03. 21:49:08

Szegény Alonso bassza meg. Csapattársak jó elkurták neki.

Árpádka 2010.07.03. 21:49:12

Fabregásnal tizi voltXD. Mekkora meccs

bög 2010.07.03. 21:49:20

ilyet én még a büdös életbe nem láttam

Orvenyhivo 2010.07.03. 21:49:26

A bíró remekül szórakozik, felteszem. :)

r_magpie 2010.07.03. 21:49:31

Szeretem a focit!!!!!!

Iustizmord 2010.07.03. 21:49:51

asszem a húsok megrohadnak, gecinagy lett a meccs...

Gazpacho 2010.07.03. 21:49:52

ha tizenegyes, és utolsó emberként elkövetett szabálytalanság, akkor nem piros az a sárga?

Füles 60 2010.07.03. 21:49:55

Ettől végre jó lesz a meccs?

vizsla_ 2010.07.03. 21:50:01

amúgy a spanyolok 11-ese max. kurva nagy jóindulattal és rásegítéssel volt jogos, Villa a semmitől is bedől, rohadtul tudja magát földhöz vágni a 16-oson belül, pl. Svájc ellen is undorító volt, 5 11-est akart a semmikre kapni...

gyerünk Paraguay, ti érdemlitek meg az elődöntőt...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 21:50:44

A második 11-es utáni az tizi volt.

Henry The Navigator 2010.07.03. 21:50:45

Puyol ügyesen beszaladt, nehogy gól legyen.:)

IronRock 2010.07.03. 21:50:46

Na, mindjárt jobb lett a meccs...

vadkutya 2010.07.03. 21:50:51

A spanyolok sztem kiestek. Ez most végképp betett nekik...

ddrum77 2010.07.03. 21:50:55

szánalmasan próbálnak szórakoztatni a fiúk, de én ezt az erőlködést nem veszem be...

lószerafin 2010.07.03. 21:51:13

A 3. tizit nem merte befújni. :))

nordsee 2010.07.03. 21:51:21

vs. Komolytalan csapat: így utólag más fényben látszik a cím.

Árpádka 2010.07.03. 21:51:24

Hosszabítást minnél jobban fáradjanak

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 21:51:42

spanyoloknál kinek van már sárgája?

montipájton 2010.07.03. 21:52:15

Lesgól Portugália ellen, meg nem adott szabályos gól Paraguaynak, kamu tizi Villának - a minimum, hogy másodszorra kihagyta Alonso, mindent azért már ne lehessen a spanyoloknak, bár Rizla szerint őket még nem támogatták ezen a vb-n.

Amúgy a bíró főszerepnél nem adja alább itt sem, a 11-es visszarendelése is vicc volt, legyünk tárgyilagosak. És azt is tartom, 0-0-akkal ne akarjon Paraguay még tovább jutni.

nordsee 2010.07.03. 21:52:22

@vadkutya: Meg is érdemelnék, még a Komolytalan csapat is megakad a torkukon. + Bosquét hibáztatom.

rajaram 2010.07.03. 21:52:23

@vadkutya: egyet fognak rúgni, mégiscsak egy nagyon híres csapatról van szó

IronRock 2010.07.03. 21:52:54

Bazmeg, akkor Cardozo 11-esét is újra kellett volna rúgatni...bíró spori megkavarta az állóvizet rendesen.

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 21:52:55

HÁHÁÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Lassítást láttátok???? Fetrengek baszki :DDD

ddrum77 2010.07.03. 21:52:59

@Henry The Navigator: jól kib*szott a köcsög madridistával =)

Mazsa- 2010.07.03. 21:53:12

Ennyi bazdmeg. Csalnak Paraguay javára, a büdös hétszentségit, hátilyet!

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 21:53:12

@Csöncsön: az tényleg az lett volna, de Villa viszont sárgát érdemelt volna a műesésért.

Mr.AT 2010.07.03. 21:53:15

Na, a paraguayi tizinél meg a fél spanyol kispad is bent volt már az ötösön, azt is újra kellett volna rúgatni.

Nemhiába vették meg a bírót, jól van. :-)

tuono 2010.07.03. 21:53:20

Ez a meccs ennek tükrében a tizikkel sem fog eldőlni. Menjen haza mindkettő.

dzzzzz 2010.07.03. 21:54:55

én még mindig nem értem, miért nincs a csapatoknak EGY játékosa aki ilyen teher alatt is képes a szélre lőni a 11-est, hogy védhetetlen legyen

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 21:55:31

Amugy 3-ik tizi kellett volna legyen, de Puyol mér nem tudta bevágni a 99%-os ziccert?

Endoscope 2010.07.03. 21:55:32

És az őrült 5 perc után visszazökkenhetünk a dögunalomba...

Még szerencse, hogy San Iker (és stábja) láthatóan felkészült a 11esekre. :)

Malachi 2010.07.03. 21:55:37

azért ha belegondolok, hogy ezek itt szórakoznak, Ghána meg a Brazilok, sőt akár az USA meg már a levesben...érdekes egy sport ez na. :)

ddrum77 2010.07.03. 21:55:50

Xavi: "akkor mindenki lehiggadt, nyomjuk tovább az 1.0 barcafocit, keresztbe 752 passz egymás után, közben megfordulok majd a tengelyem körül párszor, nehogy elaludjak"

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 21:56:13

@lószerafin: paraguayi 11-esnél befutottak kb. az 5-ösig

horee6 2010.07.03. 21:56:13

ez a Carlos Batres lassan pályázhat egy Moreno-díjra!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 21:56:20

Az senkinek sem tűnt föl, hogy Paraguaynak minden meccse ilyen eseménytelen volt?

Ellenük nem lehet jó meccset játszani.

fraulein praxa 2010.07.03. 21:56:49

@Malachi:

ó én már ezen a dilemmán túl vagyok...

ddrum77 2010.07.03. 21:57:08

Del Bosuqet szorítja a műanyag szék - ez se kocog együtt a srácokkal

Árpádka 2010.07.03. 21:57:16

Észrevettétek, hogy csak akkor mennek a spanyol támadások amikor Xavi csak hátra passzol?

Füles 60 2010.07.03. 21:57:40

Fabregas Barcás helyét keresik ha már a középpályára nem rakják be

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 21:57:45

@Csöncsön: spanyoloknak volt jó meccse? melyik?

dzzzzz 2010.07.03. 21:57:49

@Csöncsön: az nem tűnt fel, hogy a spanyolok minden meccse ilyen eseménytelen volt? Ellenük nem lehet jó meccset játszani :D

Mr.AT 2010.07.03. 21:57:52

Bármi is lesz ennek a meccsnek a vége, egy újabb bálvány már ledőlt.

A csillivilli hiperszuper übersztárolt selyemfiúklub a 23. meccsén se csinál semmi elfogadhatót. Ha történetesen kék mez és olasz címer lenne rajtuk, már az egész ország huhogna.

vadkutya 2010.07.03. 21:57:57

@rajaram: @nordsee: Én annyira kilátástalannak látom ezt a spanyol játékot,h hajj...

Endoscope 2010.07.03. 21:58:16

Egri Viktor gépe mikor indul már haza Dél-Afrikából?

fraulein praxa 2010.07.03. 21:58:23

"Az lesz az igazán vicces, ha ez a meccs eljut a büntetőkig, és ez a guatemalai tréfamester mindent háromszor megismételtet." :-DDD

montipájton 2010.07.03. 21:58:35

Most azért elkezdtek focizni a spanyolok, nem tudom Parauay hogyan képzeli el így kihúzni a meccset, nulla támadójáték. Túl erős ehhez az ellenfél.

rajaram 2010.07.03. 21:58:59

@Csöncsön: Spanyolország az Európa Bajnok, nem tudja agyonverni ezt a gyenge Paraguayt, akik Új Zélandot se tudták megverni? A legjobb 8 között ennél gyengébb ellenfelet nem lehet kívánni.

Endoscope 2010.07.03. 21:59:12

@Mr.AT: erősen izzadtságszagúak a kommentjeid. Azé' nyomjad. :)

ddrum77 2010.07.03. 21:59:19

Santa Cruzt hasonlóan terhelik, mint a Cityben

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 21:59:30

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: @originalBalintos: @Mr.AT:

A spanyolok a csoportmeccseik mindegyikén kidolgoztak néhány tucat helyzetet.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 22:00:03

@montipájton: te melyik meccset nézed? eddig csak P-nak volt helyzete...

IronRock 2010.07.03. 22:00:11

@fraulein praxa: az valószínűtlen, ott nem lesz aki berohanjon, a 16-osra, pláne nem a kezdőkörből. :-DD

Füles 60 2010.07.03. 22:00:16

@Csöncsön: Én se tudtam gyengék ellen játszani, bár nem is voltam Eb győztes

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:00:24

@rajaram:

Amióta látom a vébéket, Paraguayt még soha nem láttam agyonverve.

Árpádka 2010.07.03. 22:00:45

@Csöncsön: nálad mennyi a tucat meg a több?

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 22:00:48

@Csöncsön: ezen a meccsen paraguaynak több helyzete volt.

Mr.AT 2010.07.03. 22:01:06

@Csöncsön: Kár, hogy ezt a statisztikák nem támasztják alá. Vagy az is helyzet, hogy Xavi a kezdőkörből hátrapasszol Casillasnak? :-)

vadkutya 2010.07.03. 22:01:40

@montipájton: A "nulla támadójáték" kicsit erős sztem...

dzzzzz 2010.07.03. 22:02:04

Paraguay előbb lesz Vb győztes mint a spanyolok :(

ddrum77 2010.07.03. 22:02:08

na bejött a Gyalogkakukk

fraulein praxa 2010.07.03. 22:02:17

@IronRock:

indexes csávó kommentelte. azért jól hangzott, még ha reális esély nincs is rá..:-DD

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:02:21

Na, ha Pedro se, akkor senki, tartok tőle...

Henry The Navigator 2010.07.03. 22:02:38

@Csöncsön: 86-ban az angolok azért elverték őket rendesen a nyolcaddöntőben.

Mr.AT 2010.07.03. 22:03:11

Pedro a spanyol csapat Higuain-ja. :)

ddrum77 2010.07.03. 22:03:20

@Csöncsön: egy jó Raul, ha itt lenne =)))) meg a Guti

montipájton 2010.07.03. 22:03:33

Cardozo elé odapattan a labda a 16-oson belül, szemben a kapuval, mire azonnal elhagyja.
Na, ezért ne jusson tovább Paraguay. Csatárok nélküli csapat inkább ne legyen négyben a vb-n. Ezzel nem a spanyolokat mentem fel az eddig látottak alól.

Árpádka 2010.07.03. 22:03:40

Miért nem Sergio jött le? Na mind1

tuono 2010.07.03. 22:03:43

na a ritmust Pedro is megtalálta azonnal :)

vizsla_ 2010.07.03. 22:04:21

hajrá Paraguay, árazzátok be a spanyolokat

IronRock 2010.07.03. 22:05:02

Hát ha tovább is jutnak ma a spanyolok, van egy olyan érzésem hogy a németek ezt a spanyol csapatot úgy széjjel fogják fingatni, hogy öröm lesz nézni.

Mr.AT 2010.07.03. 22:05:03

@montipájton: Pedig Santa Cruz ugye jól ismeri a németeket, neki lenne legalább esélye. :)

lószerafin 2010.07.03. 22:05:08

@Árpádka: Szerintem azért mert nem ő hagyta ki a tizit.

ddrum77 2010.07.03. 22:05:38

gyerünk már, Casillasnak bárhonnan lehet gólt lőni, csak láttak spanyol bajnokikat idén =)

Iustizmord 2010.07.03. 22:06:17

annyira meggyőzőek a spanyolok mint schmitt plai közt.elnökként... szép csak impotens

lószerafin 2010.07.03. 22:06:33

Mindegy csak ne legyen hosszabbítás.

Mr.AT 2010.07.03. 22:06:42

David Villa nem mert belefejelni a labdába, nehogy szétmenjen a szépen belőtt frufruja. :)

rajaram 2010.07.03. 22:07:00

Mind a kettőt ki kellene rúgni a picsába és adni egy esélyt Brazíliának és Argentínának. Holnap küzdjenek meg és a győztes bejut a 4 közé.

ddrum77 2010.07.03. 22:07:34

aszondja "legendás 5 perc"... bazz
én legendás MECCSEKET akarok, példákat ugye mindenki vágja

IronRock 2010.07.03. 22:07:51

Parák már csak védekeznek, letámadni se támadnak, felállt fal ellen meg a spanyolok tudnak játszani. Nem lesz ez így meg...

dzzzzz 2010.07.03. 22:08:28

Santa Cruz gyors mint a nagyanyám

Iustizmord 2010.07.03. 22:09:05

@Mr.AT: Bármi is lesz ennek a meccsnek a vége, egy újabb bálvány már ledőlt.

A csillivilli hiperszuper übersztárolt selyemfiúklub a 23. meccsén se csinál semmi elfogadhatót. Ha történetesen kék mez és olasz címer lenne rajtuk, már az egész ország huhogna.

+1

első a történelemben...

Gazpacho 2010.07.03. 22:09:28

Yesssssssssssssssssssss!

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 22:09:32

háá, ha ez is kifele jött volna :DDD

Mr.AT 2010.07.03. 22:09:34

Na, bazmeg, legalja.

dzzzzz 2010.07.03. 22:09:36

mennyi kapufa xD mekkorát kapnak a németektől XD

Henry The Navigator 2010.07.03. 22:09:44

Na az evőeszköz betalált, ő lesz a gólkirály...

Árpádka 2010.07.03. 22:09:45

@Müller? Az meg ki?: Holland-Magyar esetleg Magyar-Német. A Máltai_magyart azt csak erős idegzetű olvasoknak ajánlom. Közben Villa

vizsla_ 2010.07.03. 22:09:52

büdös picsába:(((((

mekkora arcra élvezések lesznek ma este a spanyol táborban....

horee6 2010.07.03. 22:09:53

ezt a buzi gólt!!!

fraulein praxa 2010.07.03. 22:09:54

mi ez a gól te jóóóóisten..:-DD

lószerafin 2010.07.03. 22:10:00

Kapufázunk kapufázunk?

Mrs Columbo 2010.07.03. 22:10:08

@Mr.AT:
na villát pont nem kéne basztatni ilyennel

IronRock 2010.07.03. 22:10:18

Rohadjanak meg....szemétládák!! Nem szurkoltam úgy még csapatnak mint a németeknek fogok, hogy tömjék ki őket is az argentinok után!!!

ddrum77 2010.07.03. 22:10:34

nadeakkor ez most benn volt??? =))))

ddrum77 2010.07.03. 22:11:04

@rajaram: argentinokat biztos nem

Füles 60 2010.07.03. 22:11:14

Mázli és én másodszor fogok a németeknek szurkolni

Árpádka 2010.07.03. 22:11:36

Hát ez a spanyol produkció így is szar

Iustizmord 2010.07.03. 22:11:37

bazze, ezt a gólt...

és jön marchena és a bírót is lenyeli miközben ofántalőalja.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:11:47

Az első akciógól ezen a vébén, amit Paraguay kapott.

montipájton 2010.07.03. 22:12:10

Megjósolom Csöncsön elemző kommentjét:
A vak is láthatta, hogy Spanyolország megérdemelten nyert, legalább 5-6 tiszta ziccere volt és kifejezetten szórakoztatóan támadott a meccs egy részében.

)))

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.03. 22:12:22

@horee6: metroszexualis selyemfiukhoz szerinted milyen gol illik? :)

fraulein praxa 2010.07.03. 22:12:25

na ezt már ki fogják húzni sajnos.

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 22:12:26

És milyen durva, az egyik védő aki kilépett Iniestára megcsúszott, és 1 mp-el ért oda később, és ennyin múlik...

drosiii 2010.07.03. 22:12:48

csak bemákolják ezt a meccset is. attól félek a németek ellen is mákolni fognak majd :(

montipájton 2010.07.03. 22:13:07

Amúgy Villa milyen szar volt egész meccsen, erre tessék, megint ő a zseni. )))

tuono 2010.07.03. 22:13:23

Bazdmeg ezek azt hiszik edzésen vannak. Aki a kapufát eltalálja mehet zuhanyozni? Egyébként ennek a spanyol csapatnak zero önbizalma van... Az David Villa 10 méterre a kaputól 2 másodpercig tud totyorogni és célozni a gólért.... ezek után kapufa. Vicc!

danesdzsu2 2010.07.03. 22:14:08

Ezt csak akkor tudom megbocsátani, ha pont egy ilyen góllal küldik haza a németeket...

vadkutya 2010.07.03. 22:14:10

Ez csalás. Nem volt bent... :((

ddrum77 2010.07.03. 22:14:17

@drosiii: de a klasszik meccseket akkor is a németek játszották eddig

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:14:22

Amelyik csapat elbírja, hogy összes kulcsjátékosa kb. 30%-át teljesíti a tudásának, az megérdemli, hogy nyerjen.

tuono 2010.07.03. 22:14:34

@IronRock: Ezt a mai előadást elnézve, ennek nem kis esélye van... (sajnos)

ddrum77 2010.07.03. 22:15:07

buszkveccnek megint FÁJ AZ ARCA!!! nem épült még fel teljesen az inter meccs óta

Iustizmord 2010.07.03. 22:15:23

na mostantól tényleg hajrá dájcsok (ill dájcs-rest of the world metszet)

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 22:15:45

@Csöncsön: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mr.AT 2010.07.03. 22:15:46

Baaaaaazmeeeeeeg....!!!

montipájton 2010.07.03. 22:15:46

A családi góltotóban még egy spanyol dugó kell a telimhez, most már úgyis eldőlt, akkor hát hajrá.

Paraguay meg marad a közepesen szimpatikus vesztes szintjén, mit tegyünk, gól nélkül nehéz ennél tovább menni.

A 2002-es német óta nem volt válogatott, amelyik úgy jut a négybe, hogy egyszer se játszik jól. A spanyolok megcsinálják. ))

Árpádka 2010.07.03. 22:15:51

@Csöncsön: Miért nem írod le azt, hogy fogalmuk se volt róla, hogy mit csináljanak?

vadkutya 2010.07.03. 22:15:54

Bazdmeg az anyád te agyatlan fasz!!!!!!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:15:58

@Csöncsön:

Azt akartam írni, hogy Casillas kivétel. De már ő sem az.

krysal 2010.07.03. 22:16:08

Jól jön a klasszis kapus, ha baj van. :P

Mourinho már nem a király 2010.07.03. 22:16:12

@Csöncsön: akkor Portugália kéne legyen a világbajnok.

touristique 2010.07.03. 22:16:52

Na, kialakul a spanyol-német elődöntő! Ami azt jelenti, hogy mindegy, ki esik ki, én örülök neki. :) A továbbjutó pedig remélem ezüstéremnek örülhet 11-én.

dzzzzz 2010.07.03. 22:17:10

Santa Cruz mondjon le

montipájton 2010.07.03. 22:17:32

@Csöncsön: Paraguay tehát megérdemelné. De a spanyolok...?

Mazsa- 2010.07.03. 22:17:34

Pedro-t a kezdőbe, szeplős gyerek leülhet

lószerafin 2010.07.03. 22:18:19

Casillas szerintem unta, aztán gondolta megmutatja hogy ő is tud védeni.

danesdzsu2 2010.07.03. 22:18:30

miért ne hajoljunk le fejelés közben.

Mr.AT 2010.07.03. 22:18:53

@Csöncsön: Amelyik csapat pénztárcája elbírja, hogy a játékosai éves fizetésének 30%át bírókra költse, az megérdemli, hogy itt legyen. :)

dzzzzz 2010.07.03. 22:18:56

Ez a szemét Segio Ramos még vérzést szimulálni is képes, hogy húzza az időt...

Árpádka 2010.07.03. 22:18:59

Ki az a Fernando Torres?

montipájton 2010.07.03. 22:20:00

Ez "a spanyolok akartak focizni" szöveg, amit majd sokan fognak mondani, mennyire gyenge magyarázat erre a szenvedéses, ötlettelen focira.

De a szükséges egy villanás megvolt, végül is.

fraulein praxa 2010.07.03. 22:20:05

@originalBalintos:

gyorsan kikaparta a pattanást a szemöldöke felett a rohadék..:-DDD

sporttárs 2010.07.03. 22:20:16

Nem tudok újat mondani a spanyol válogatottról, valszeg a vébét is megyerhetik ezzel a minimalista futballal. Tragikus, ha azt nézzük, amúgy mit tudnának. De bizonyosan lesz, aki ismét előrelépést lát ebbe a mai szarba.
Asszem,a görögök nyertek minden meccset 1-0-ra a kieséses szakaszban 2004-ben? :)

Na nem mintha Paraguay többet érdemelt volna. Érik a holland-spanyol álomfinálé, két százszázalékos selejtező után, nagyszerű átmasírozás a mezőnyön. :))

Mrs Columbo 2010.07.03. 22:20:17

@originalBalintos:
ja, a rohadt selyemfiúknál van egy ilyen vérkapszula, amit sutyiban kipukkaszt....

horee6 2010.07.03. 22:20:19

@Csöncsön: az a csapat, ahol a kulcsjátékosok 30%-ot nyújtanak, az menjen haza. más kérdés, hogy most nem ez történt.

montipájton 2010.07.03. 22:20:50

@Árpádka: Akinek a góljával majd nyerik a döntőt 1-0-ra. ))

vadkutya 2010.07.03. 22:20:53

@Árpádka: Vmi angol, Liver-fucking-fool... :))

drosiii 2010.07.03. 22:20:59

@Csöncsön: Akkor Anglia már rég többszörös világbajnok lenne.

danesdzsu2 2010.07.03. 22:20:59

Iniestának egy lap járna ezért a műesésért...

Mr.AT 2010.07.03. 22:21:00

@montipájton: Torghelle Sanyi is AKART focizni, de hát ő is így járt. :)

vizsla_ 2010.07.03. 22:21:25

remélem torrest nem hagyja ki del boszke a németek ellen, és akkor nem lesz gond, döntőben lesz az orrtúrófikaevő csapata

tuono 2010.07.03. 22:21:33

Azért azt megjegyezném, hogy ritka alattomos egy csapat ez a paraguay...

ddrum77 2010.07.03. 22:21:39

lesz mit értékelni a spanyoloknál, hogy ezután a meccs után megint ugyanaz a 11 fusson ki a következő meccsre

dzzzzz 2010.07.03. 22:21:55

francba, ennyit a paraguay-i csajról :(

Mrs Columbo 2010.07.03. 22:22:18

spanyol drukker vagyok, de nem tudok örülni, egy nagy ürességet érzek. mi történik ezzel a csapattal?

Árpádka 2010.07.03. 22:23:07

Probálok azon gondolkodni hogy milyen pozitvum jut eszembe a meccsről. Hát eddig semmi........

montipájton 2010.07.03. 22:23:08

Hát, ez szánalmasan gyenge produkció volt (ne keressünk méár mentségeket ennek a spanyol csapatnak), de ugyanannyit ért, mint a német parádé vagy az uruguayi csupaszív hajtás.

Izgalmas elődöntő következik szerdán, az biztos. Egyszer csak elkezdenek már focizni!

rajaram 2010.07.03. 22:23:33

A németeknek reális esélyük van. Két éve egy sokkal jobb spanyol csapat egy sokkal rosszabb német csapatot csak 1-0ra vert.És a németeknek most elég komoly egójuk lehet.

sporttárs 2010.07.03. 22:23:41

@montipájton: Ezt Bede kopirájtolta az ominózus Chelsea-Barca visszavágó után, magyarázva a magyarázhatatlant.

Kérdésem, ha egy klassziscsapat "akar" focizni, akkor miért nem teszi? És most hagyjuk az ellen szervezett védekezését, nézzük meg a passzokat, a kulcsjátékosokat.

Ellenben hatékonyak a spanyolok, ez vitathatatlan, és ez számít.
(A 82-es olasz válogatott jut eszembe, volt egy Rossijuk a legfontosabb meccseken, Villa klasszisa bőven elég egyelőre.)

Gazpacho 2010.07.03. 22:23:53

@horee6: az ő 30%-uk több mint a para 80%

duran6 2010.07.03. 22:23:56

lehet örülni. addig amíg a germánok miszlikbe szedik ezt a színész bandát...

Orvenyhivo 2010.07.03. 22:24:20

Hát, ez a spanyol csapat... nem meggyőző, na.

Hispan07 2010.07.03. 22:24:36

Ezt a Spanyolországot a mai Németország simán megcsinálta volna. Remélem meg is fogja. Kár a parákért, de hülyék voltak

ddrum77 2010.07.03. 22:24:41

@Árpádka: akkor folytasd a gondolkodást =) segítek: MÁR VÉGE VAN

montipájton 2010.07.03. 22:24:56

A végén mondta ki Viktor a tökéletes rezümét: Villa nélkül nem tudom, mi lenne a spanyolokkal.

És vajon Müller nélkül mi lesz a németekkel...?

Titi120 2010.07.03. 22:25:01

Paraguay ezt a mai kiesést még a Japán elleni meccsen bemutatott antifocija miatt kapta. :)

Viszont nem látom, hogy a németeknek nagyon félniük kéne Villaéktól ...

Mrs Columbo 2010.07.03. 22:25:07

@tuono:
nem szabdna Torrót kezdeni hagyni!!!!!!!!!! és kellene még Villának a támogatás elöl!!!
Ha nem történik vmi (csoda???), nagyon nagyon szégyenteljes lesz a németek elleni eredmény....

Cadaver!! 2010.07.03. 22:25:17

Aki szerint Paraguaynak kellett volna továbbjutnia, az a fodball ellensége. ^^
2002-ben Németország szar játékkal lett ezüstérmes, lehet-e aranyat nyerni szar játékkal?

Strigo 2010.07.03. 22:25:18

Ha van igazság, nem spanyol-holland döntő lesz.

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 22:25:20

Eddig a spanyolok szimpatikus lúzerek voltak számomra. A VB előtt azt hittem, hogy annyira jók, hogy látványos játékkal simán behúzzák az egészet (a brazilok zavarhattak volna még be).

Na ezt a válogatottat teljes szívemből rühellem. Amit mutatnak, az még a hollandokénál is sokkal gyengébb produkció, a világ igazságtalansága, hogy egy ilyen csapat a legjobb négy közé (és valószínűleg a döntőbe) juthat. Persze a foci igazságtalan.

lószerafin 2010.07.03. 22:25:24

Azért kemény lesz a Messi-Villa páros jövőre a Barcában.

Árpádka 2010.07.03. 22:25:35

Hát ha az a csávó aki szinte olyan Dresszbe játszik mint Cééééééééé. Hát kurva nagy lófalloszt kapna a spanyol válogatott nem érmet.

Mr.AT 2010.07.03. 22:25:50

Szerdán ritka perverzió következik: tiszta szívből drukkolok majd a Nationalelfnek, de annyira, hogy addig alighanem veszek egy Schweinsteiger mezt is. Cicafiúkák meg pusztuljanak! :)

Iustizmord 2010.07.03. 22:25:54

@Csöncsön: látom t a félig teli pohár táborban vagy... :o)

SZAR VOLT MA A FURIA ROJAS VAGY MIFENE.

sajna, mertélveztem volna egy szép meccset.

vadkutya 2010.07.03. 22:26:02

Nem volt ez olyan rossz meccs sztem. Ott volt pl az a... Meg az a...

England win The Ashes! 2010.07.03. 22:26:34

Az a lemez már volt, hogy a spanyolok eddig még nem találkoztak komoly csapattal? (Viszont egy német edző már megcumiztatta őket.) ;-)

danesdzsu2 2010.07.03. 22:26:38

Nincs mese, Forlán világbajnok lesz. Nincs más elfogadható lehetőség.

Gazpacho 2010.07.03. 22:26:51

@Mrs Columbo: rajtuk is van akkora nyomás, mint pl. az angolokon volt, mégis szenvedve és küzdve, de eljutottak idáig. Spanyolok még nem voltak a 4 között vb-n. Eddig.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:27:01

Húúúú... de nehéz volt.

Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen rossz formában vannak azok, akik megkönnyíthették volna: Xavi, Torres, Xabi Alonso, még Iniesta is (bár nélküle nem lett volna gól a gól).

Ha a németek úgy fognak hozzáállni az elődöntőhöz, mint egynémely itteni spanyol-ellendrukker, akkor viszont nem aggódom...

Cadaver!! 2010.07.03. 22:27:04

Remélem a kibaszott szenttehenet kihagyja VdB, és jön Llorente a kezdőbe.

halihalo 2010.07.03. 22:27:05

Egrinek van rokona Paraguayban? Miért nem leeht normálisan közvetíteni egy meccset??
@Mr.AT: Azért volt les, mert a labdáért menő játékos egy méterrel a védők mögött volt az elrúgás pillanatában...

sporttárs 2010.07.03. 22:27:05

Elég tragikus, hogy a hollandok és a spanyolok eddigi teljesítménye is elődöntőt ért. Persze legalább annyira az ellenfelekre, mint a vb általános színvonalára nézve. Dél-Amerika nagy fölénye pedig pont ennyit ért... Kár, hogy az európai "eredmények" mögött is ilyen teljesítmény áll.
A parádés keretű Európa-bajnok válogatott nem játszott még jó meccset a tornán.

Respekt a németeknek, ők legalább gólokat rúgnak, jól fociznak. És (mondjuk a spanyolokhoz képest) összehasonlíthatatlan ágon.

fraulein praxa 2010.07.03. 22:27:08

gyuri azt mondta, hogy a spanyolok kezdeményeztek?...

lószerafin 2010.07.03. 22:27:14

@montipájton: Na mi volt az első mondat a stúdióban? :D Sírok.

fraulein praxa 2010.07.03. 22:27:40

@vadkutya:

az a faja két kihagyott (ja nem, három) tizenegyes...

Árpádka 2010.07.03. 22:27:55

@Árpádka: Na ez értelmezhetetlen kéretik nem fugyelmbe venni( irul pirul)

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.07.03. 22:29:01

@Mr.AT: látod, ez ékes bizonyítéka annak, hogy bárki változhat pozitív irányba (csak akarni kell)

:))

sporttárs 2010.07.03. 22:29:35

@értelmetlen_nevű: Nem egy, kettő. Gyönyörű vébé.
(A spanyolokra ráadásul, mármint erre a csapatra korábban nem volt jellemző a színészkedős latin hisztiiskola. Bejött a játékukba, külön gratula.)

De tényleg szögezzük le, Paraguay továbbjutása is nagy gáz lett volna.
Japánoknak itt lett volna a helyük!!! :))

Árpádka 2010.07.03. 22:30:02

@Csöncsön: A németek nem fognak úgy neki állni:)

tuono 2010.07.03. 22:30:04

@Mrs Columbo: Szerintem teljesen más meccs lesz. (vagy csak remélem) Több terület, több foci. De egy szűrő bőven elég középre + Fabregas. Elöl meg Llorente is több Torresnél...

vadkutya 2010.07.03. 22:30:44

@fraulein praxa: Tényleg, az az üdítő 5 perc bohózat.

sporttárs 2010.07.03. 22:30:59

@Csöncsön: Ebben ne reménykedj, tudod, az ellendrukkerség az már ilyen csúnya dolog, de hát neked se kell ezt magyarázni. :)

Cadaver!! 2010.07.03. 22:31:37

Mennyi alkohol fogyhatott el, amíg felvették ezt a "foci egy bátor, légy te is mámor" klippet. Gyuri tuti végig itta a gyümölcsöskertet (szilva, körte, barack). :D

danesdzsu2 2010.07.03. 22:31:58

@Mr.AT: ne tegyél semmi olyat, amit később megbánhatsz. Gondolj inkább arra, hogy milyen szép lesz, amikor Forlán és Suarez 5üöt vég nekik a döntőben:)

sporttárs 2010.07.03. 22:32:18

@Gazpacho: Ja, igen, a nyomás. A focizni akarás mellett ez a másik, na akkor már tényleg jók a spanyolok.

Mrs Columbo 2010.07.03. 22:32:22

@Gazpacho:
tudom, és azt is tudom, hogy nincs értelme egy 2 évvel ezelőtti csapatot várni, ugyanazt, ami 2 éve volt, de mi mást lehetne mondani?
Nyomás ide vagy oda, azért mélyen a tudásuk alatt teljesítenek....

fraulein praxa 2010.07.03. 22:32:52

@vadkutya:

összefoglalóban jól fog kinézni. más nem is nagyon lesz majd benne.:-DD

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.03. 22:32:56

Egy habitang-féle nst-alapvetést idéznék, szar játékkal nyerni is skill, hozzáteszem a nagycsapatok sajátja. Paraguay meg hagyományosan nem adja könnyen magát a nagycsapatok elleni egyenes kieséseken. 1998-ban a franciák verték őket vért izzadva aranygóllal, 2002-ben meg a németek aranygóloztak. Mind a kettő döntőbe jutott...

Megkockáztatom, hogy parák ellen a németek sem parádéztak volna roppant szervezett csapat, öt meccs alatt mindössze két gólt szedtek.

Messi88 2010.07.03. 22:33:25

eddig mindig Fabregas beállítása a kulcs...amikor bejön Torres helyett, azonnal helyreáll a világ rendje. A németek ellen már kezdenie kell!

apok 2010.07.03. 22:34:16

Undorító volt ez a Paragváj.. megint tizikre játszottak.. hányinger.

vadkutya 2010.07.03. 22:34:30

@Messi88: +1 Arsenal-osként ezt nem akartam megkockáztatni, de kurvára ÍGY VAN!

krysal 2010.07.03. 22:34:33

Imádni való a következetlenségetek.

A hollandokat leszúrjátok, mert nézhetetlen a focijuk, de Paraguaynak teljes vállszélességgel szorítotok, mondván, ez igen. Ráadásnak (teljesen jogosan) tizit is kaptak, bőszen ki lehetett volna védekezni 1-0-nál, csak nem sikerült berúgni. A spanyolok is kihagyták, még egy lélektani plusz. A spanyolok nem játszottak jól, de minden csapat annyira játszik jól, amennyire hagyják. És mégis nyertek. Akkor meg miről beszélünk?

Ez nem szurkolás, könyörgöm, ez véresszájú hörgés bele a világba...

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.03. 22:35:04

@sporttárs: Jók bizony, EB-győzelem után vébé négy. Amúgy második félidejük nem volt olyan tragikus.

fraulein praxa 2010.07.03. 22:35:07

ezek hárman mindjárt megszakértik, hogy tulajdonképp mekkora f@sza is volt a soanyol válogatott mai mutatványa..:-DD elképesztő...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.07.03. 22:36:02

@popp: ugyanmár, ezeknek még az olaszok is rúgtak egyet...

Mrs Columbo 2010.07.03. 22:36:17

@tuono:
más lesz, de ha a spanyolok nem tudnak váltani, rohadt nagy szívás lesz....
Torresnek azt kéne mondani most már: Nando, vazz, kapsz 20 percet, ha nincs 2 gól ezalatt, jön Cesc, ok?

Gazpacho 2010.07.03. 22:36:41

@sporttárs: hol olvastad, hogy jók? Az eredményük egyébként eddig az.

Mr.AT 2010.07.03. 22:36:59

@Cadaver!!: Bognár Gyuri a klipben konkrétan ODABASZ. Figyeljétek, miközben a többiek többnyire tényleg vidáman és önfeledten énekelgetnek, Gyuri a kis csíkos pólójában milyen zavartan, fogalmatlanul pislog, mint egy napra kitett varangy, és szemmel láthatóan NEM TUDJA A SZÖVEGET, és oldalra nézeget, leplezve mindezt, pedig hát nem egy bonyolult alkotás a dal. :) :)

Pont ugyanaz az értelmetlen, szerencsétlen, löttyedt béna f@sz szegényem, mint a stúdióban szokott lenni. :)

dzzzzz 2010.07.03. 22:37:38

Torres miért nem csere? a 70. percben beállva szerintem többe tudna tenni és az elvárások is kisebbek lennének. Bár már késő, nincs ideje elkapni a fonalat.

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 22:39:50

@krysal:

Senki sem a dél-afrikai kiscsapattól várta a ma este a focit. Paraguay hősiesen, és majdnem tökéletesen védekezett, az előre játékuk valóban gyenge volt, ennek ellenére hősiesen végigküzdötték a meccset.

A problémák a másik csapattal voltak, akiktől meggyőző labdarúgásra számítottam, ehelyett egy reménytelenül gyenge, fantáziátlan szenvedést kaptam.

Az utolsó bekezdésed pedig végképp jópofa.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:40:21

@popp: "parák ellen a németek sem parádéztak volna roppant szervezett csapat, öt meccs alatt mindössze két gólt szedtek."

Ebből egyet akcióból. A mait.

Egyetértek. A végén, amikor már kinyíltak, látszott, hogy szellős védekezéssel szemben a spanyolok is tudnak örömfocizni.

Bármi lehet az elődöntőn.

montipájton 2010.07.03. 22:40:21

Persze nem fogom sajnálni a spanylokól a trófeát, ha az elődöntőben és/vagy a döntőben tényleg remek játékkal (vagy legalább ennél a permanens, nézhetetlenközeli tökölődésnél némileg ötletesebb valamivel) állnak elő, ahogy 4 éve az olaszok se az ausztrálok elleni botrányos mákjuk, hanem pl. a németek elleni elődöntő miatt érdemelték meg a sikert. (Egyébként is az az olasz jobb csapat volt ennél a spanyolnál, most ne a vb előtti dolgokkal jöjjön elő senki.)
Ahogy egy dramaturg ismerősöm mondta régen: bármelyik színészről elhiszi, hogy jó, ha legalább egy előadásban már látta jónak - ezt a csapatot a vb-n nem lehet jónak látni, eddig. De ha változik a játékuk, megérdemelhetik a végső sikert, a vb-győzelmeket nem a csoportkörbeli villogásra adják.

Az ég szerelmére, csináljanak már valamit, hogy ne kelljen ennyire boszankodni a továbbjutásuk miatt. )))

spain33 2010.07.03. 22:40:33

Barcs sürgősen vegye meg Cescet, a Yayaért kapott pénzt is bele lehet forgatni, ez a Buskecc gyerek kevés, Xavi is ki tudja milyen formában lesz jövőre, mindig ő sem lehet jó, el fog férni Cesc

Arsenalban úgyis csak elkoptatja a tehetségét, semmit sem nyer, térjen csak haza

németek ellen kezdjen ő, esetleg David Silva-David Villa páros , Torres meg üljön a padon

1116001 2010.07.03. 22:41:04

Hány olyan játékos van aki megcsinálta a grand slamet? (EB, VB, BL, bajnoki cím)
Gondolom vannak páran a 74es NSZK csapatból, 98as francia csapatból is páran. És most a Barcelona, akarom mondani a spanyol válogatott tagjai léphetnek be ebbe a klubba.

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 22:42:36

@Csöncsön:
milyen örömfoci ember? Tényleg néha úgy érzem, hogy direkt csinálod.

krysal 2010.07.03. 22:42:45

@értelmetlen_nevű: adott egy csapat, aki a VB-n eddig (az elvártakhoz, és a képességeikhez képest) maga alatt teljesít. Másik oldalon egy csapat, aki bivaly védekezéssel oldotta meg eddig a házi feladatot, gyakorlatilag alig valami felmutatott támadással.

Ha ezt összeadod, nehezen jön össze egy attraktív, támadó meccs, nekem legalábbis az volt a reményem, hogy valahogy meglesz, de gecimód nehéz lesz. Meglett, épphogy.

A mai játék a németek ellen kevés lesz, de az már egy másik meccs.

Claudio Marchisio 2010.07.03. 22:43:19

azért egy mendieta hiányzik ebből a spanyol csapatból:)
mi lesz velük ha büntetőkkel kell nyerni? (vagy ha csak szimplán be kéne már végre lőni egyet...ezt még megúszták)

Mr.AT 2010.07.03. 22:43:49

@Csöncsön: "A végén, amikor már kinyíltak, látszott, hogy szellős védekezéssel szemben a spanyolok is tudnak örömfocizni."

Örömfoci?!!! Milyen örömfoci? Úgy érted az, hogy hátul passzolgattak, hogy legyen már vége? Ez az örömfoci...jesus, te nagyon komoly vagy, ember.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:44:31

@montipájton:

Azt kell nézni, hogy kik ellen játszottak. Védelem nélküli csapatok ellen könnyű négyeket rúgni. Honduras ellen is meglett volna egy picit több figyelemmel.

2010.07.03. 22:45:29

Torrest, Alonsot és Puyolt ki kell hagyni a kezdőből és akkor végre játszhatja azt a spanyol csapat amit tud. Az pedig bőven elég lehet a németek ellen.

Aragones > Del Bosque

sporttárs 2010.07.03. 22:46:15

@popp: Hát igen, roppant nehéz ellenfelei voltak eddig Spanyolországnak, ezért nem sziporkázik. A németeknek könnyű, ők Szerbiával, Ghánával, Angliával, Argentinával találkoztak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 22:46:41

ritka fos meccs volt 5 perc kabaréval

montipájton 2010.07.03. 22:46:42

@Csöncsön: Imádom az önszuggesztió ezen fokát: meccsek óta tartó látványos szenvedés és tanácstalan tökölés közepette is képes vagy "örömfocit" felfedezni, amikor a hátrányban kinyíló ellenfél kapujára vezetnek két támadást.)))

Még párszor megnézed videón és bizisten minden idők legjobb spanyol csapatát fogod látni bennük.

Cadaver!! 2010.07.03. 22:47:08

@originalBalintos: Valaki nem vette fel a meccset? Idézett Egri valamit az edzőbától a meccs elején, csak még nem voltam ott fejben 100%-ra, de ahogy fél füllel kivettem Del Bosque definiálta a szenttehén fogalmát: ugyan nincs jó formában, de már annyi jót tett, hogy megérdemli, hogy a csapatban legyen. Valami ilyesmit mondott. Jó lenne pontosan idézni. (tévedés jogát fenntartom). Hát beszarás. Minden meccsen azt nézem, hogy mikor cserélik már le, mert utána kezdenek helyzeteket kialakítani a spanyolok.
4 amerikai csapatból 3 kiesett, az az 1 is iszonyatos mákkal jutott tovább.
Amúgy a spanyol válogatott játéka tök ugyanolyan, mint a Mesitlenített Barcáé. Tanácstalanul passzolgatnak, alig születik jó megoldás.

Mr.AT 2010.07.03. 22:47:26

@Csöncsön: Védelem nélküli csapatok, mint pl. Anglia, akik híresek a gyenge védelmeikről. LOL. Feküdj le pihenni, szemmel láthatóan az agyadra ment Messi kiesése.

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 22:47:27

@Csöncsön: konkrétan egy komolynak nevezhető csapat ellen játszottak eddig (bár szerintem Portugália borzasztóan túl volt hypolva). Persze gondolom Brazília, Anglia vagy Argentína ellen parádéztak volna. Most nehogy már az legyen a kifogás, hogy nem San Marino volt az ellenfél.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.03. 22:47:33

Ha azt mondtuk csoportkör és a nyolcaddöntők nyertese Dél-Ameriká volt, akkor most megállapítható: Európa a negyeddöntőkben alaposan visszavágott. Az Argentínokért vérzik is a szívem.

Nem a szíven csücskei a németek, de meg kell előttük emelni a kalapot, ők az egyetlen csapat, amelyik az utolsó három vébén is odaért a négy közé. Azért abban bízom, hogy ezúttal sem érnek föl a csúcsra, még ha most lényegesen meggíőzőbben menetelnek is, mint az utolsó kéz alaklommal.

sporttárs 2010.07.03. 22:48:08

@Csöncsön: Örömfocizni... Ember, tudjuk, hogy elfogultságodban nagy marhaságokat tudsz írni, de azért néha visszafoghatnál.
Örömfoci, ja. Neked öröm, az biztos.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:48:48

@értelmetlen_nevű: @Mr.AT:

Néhány húzásból ott voltak az ellenfél kapujánál, és rögtön lehetőségeik voltak az utolsó pár percben. Látszott, hogy kinyíló ellenféllel szemben sokkal könnyebben kerülnek kapu elé.

Szóval relatív az a parádézás. Minden meccs másmilyen. Ez szenvedős volt. Mint ahogy az egész vb szenvedős spanyol szemszögből.

Titi120 2010.07.03. 22:49:18

Én egyébként úgy látom, hogy akár kifejezetten feküdhet majd a németeknek a spanyolok játéka.

Villa feltehetőleg Lahmmal fog majd találkozni a legtöbbször, Xavit meg a Schweinsteiger - Khedira páros könnyen megfoghatja, ahogy azt ma Messivel is tették.

Másik oldalról viszont ott van, hogy egyszerűen még mindig nem akarom elhinni, hogy a Podolski - Klose páros sorozatban bírja majd azt hozni, amit ma és az angolok ellen, márpedig muszáj lesznek, mivel Müller nem lesz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 22:50:40

tényleg, most így utólag minden összejött: egy szar meccs egy szar bíróval és egy kis kabaréval.

örömjáték volt, ja, nem is kicsit.

Mr.AT 2010.07.03. 22:51:50

@Titi120: +1

Ettől én is tartok amúgy. Müller kicsit olyan, mint egy kabalaállat, nem tudod megmondani, hogy miért kell a csapatba a góljain kívül, de egyszerűen kell oda, hogy működjenek a dolgok.

És qrvára tartok attól, hogy az elődöntőben nem lesz, a németek elkezdenek akadozni, neadjisten kikapni, s akkor aztán életünk végéig hallgatjuk Csöncsön hörgését, hogy teatyaúristenmekkorajátékosokmármindezekaspanyolok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 22:51:57

@Titi120:

állítólag valami schweinsteiger is ott lesz

Lojzi_ 2010.07.03. 22:52:37

@popp: Pedig az egyetlen csapat, amelyik a játékával is rászolgált a köcsögre.
Meg telán az uruk hai-ok. A hollandoktól és a spanyoloktól eddig csak brusztolás és szenvedés ment.

Az az izzadtságszagú menetelés minden látványosság nélkül, amiért elmonásod szerint megutáltad a németeket. Emlékszel?

montipájton 2010.07.03. 22:52:57

@popp: Ezekért az argentinokért...? Akkor Paraguayért ugyan miért nem? Ezerszer többet tettek ma a továbbjutásért, mint Maradna bandája.

Amúgy tény, Európa jobban kijött a negyeddöntőkből. Ehhez tkp. egy helyen kellett borulni a papírformának.

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 22:53:01

@Titi120: kíváncsi leszek ki játszik Müller helyett. Trochowski nincs túl nagy formában, Marin elég lutri, Kroos-hoz pedig fel kellene forgatni a hadrendet.

Mr.AT 2010.07.03. 22:54:29

@montipájton: Igen, az eddig látottak alapján senki nem várta Xaviékat az elődöntőbe. :)

Titi120 2010.07.03. 22:54:29

@Mr.AT:
Teljesen mindegy mi lesz a meccs vége, Csöncsöntől úgyis ezt fogjuk majd hallgatni. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.07.03. 22:54:47

@Mr.AT:

ja, én is attól félek, hogy spanyolok ellen lesz egy második szerb meccs, csöncsön meg a végén jön, hogy úristen mekkora örömfoci

Lojzi_ 2010.07.03. 22:55:10

@értelmetlen_nevű: Podolskit klónozza, így mindkét oldalon ő lesz...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 22:55:11

@Mr.AT:

Én itt inkább az ellendrukkerek hörgését hallom.

Kétségkívül nehéz lehet elviselni, hogy nem csak az olasz válogatott tud pocsék játékkal nyeregetni, dehát a foci már csak ilyen kiszámíthatatlan. :-)

2010.07.03. 22:55:42

@Titi120: persze, mert a spanyolok csak Xaviból és Villából állnak, bezzeg a németeknek ott van Lahm-Schweini-Podolski-Klose.. aha

sporttárs 2010.07.03. 22:56:51

@popp: Tehát te is ellenszurkoló vagy mindenek előtt, nagyon helyes.

Titi120 2010.07.03. 22:57:15

@értelmetlen_nevű:
Ahogy Löwöt ismerhetjük, úgy valószínűleg ő ragaszkodik a saját fejében összeálló "hierarchiához", amely szerint Trochowski az első számú cseréje előrefelé.
Pedig Capdevillát Marin nagyon zavarba tudná hozni a gyorsaságával.

halareaal 2010.07.03. 22:57:15

érthetetlen h ebben a csapatban hogy nem játszik se Navas, se Silva, se Fabregas. bár sztem Del Bosquénak továbbra is az a legrosszabb húzása, h Busquets stabil kezdő, ez akkora faszság h nem is hiszem el.

Titi120 2010.07.03. 22:58:17

@Blaugrana:
Nem igazán ezt mondtam, de azt tartom, hogy Villa és Xavi semlegesítése elsőszámú kulcskérdés lesz.

sporttárs 2010.07.03. 22:59:12

@Csöncsön: Mármint a spanyol-ellenes drukkerekét, mert a németek ellen szurkolók miatt nincs kifogásod.
Miért nem vagy képes elfogadni, hogy más más irányba elfogult, mint te?

De ha úgy gondolod, a spanyol csapat méltatlan az ellenszurkolásra, mert ragyogó focit játszva emeli a vébé színvonalát, az a te bajod.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:00:16

@sporttárs:

Mutass nekem itt német-ellendrukkereket!

Még a jó öreg popp is teljesen visszafogott (sajnos érthető módon).

GGG77 2010.07.03. 23:00:59

összességében megérdemelték a spanyolok a továbbjutást, de meglepne, ha le tudnák győzni a németeket.
érik a német-holland döntő :)

sporttárs 2010.07.03. 23:01:27

@Lojzi_: Szerinted meggyőzöd Poppot olyan apróságokkal, hogy nézze meg a vébé meccseit? :))

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 23:02:07

@Titi120: mondjuk az eredmények Löw mellett szólnak eddig. Én már jó párszor elküldtem volna a picsába, de nagyon úgy tűnik, tudja mit csinál.

Én azt el tudnám képzelni, hogy Kroos átveszi Özil helyét, és ő meg kimegy a jobb szélre. Bár egyelőre Kroos is elég nagy talány, meg lassú is egy kicsit.

Gazpacho 2010.07.03. 23:02:51

@halareaal: VDB is (akárcsak Pep) imádja Busquetset, nem fogja kihagyni, Navast és Silvát már játszatta, nem voltak túl meggyőzőek, Fabregasnak és Llorentének kezdenie kéne, Iniesta és Torres le

2010.07.03. 23:03:47

@Blaugrana: Xabi ki is pontozódott, ha jól látom

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:03:50

Amúgy tényleg vicces, hogy most idejönnek hörögni azoknak a csapatoknak a drukkerei, amelyek hagyományosan kínkeservesen gyötrelmes játékkal szoktak bejutni a négybe, számonkérni, hogy most a spanyolok ugyanezt csinálták.

Kettős mérce rulez? :-)

rajaram 2010.07.03. 23:05:04

Az argentinok nagyobb arzenált vonultattak fel: Tevez, Messi, Higuain.Voltak is meleg helyzetekm de a védelem nagyon stabilnak tűnik. A spanyoloknak a gólt megelőző támadásukat kivéve nem volt helyzetük.

2010.07.03. 23:05:06

@Gazpacho: Iniesta lett a meccs embere, de valóban, akár kezdhet helyette más is

Titi120 2010.07.03. 23:06:10

@értelmetlen_nevű:
Na ja, lassan odajutok, hogy Löwöt már mindenben meg kell majd követnem, illetve be kell szereznem majd egy Podolski mezt is. :D

Persze, ha a vébé - győzelem meglesz, akkor ez a minimum. :)

GGG77 2010.07.03. 23:06:30

Már-már akkora divat lett fröcsögni a spanyolokra, mint az olaszokra? Nocsak...
Ja, és VDB egy spanyol bajnok, BL győztes edző, kéretik abbahagyni a cikizését.

sporttárs 2010.07.03. 23:07:25

@Csöncsön: Akkor olvass tőle.

Persze gondolom, fel se merül benned, hogy a németek ellen esetleg azért szurkolnak kevesebben, mert meggyőző, szép a focijuk. Illetve erre jössz azzal a roppant meggyőző érvvel, hogy az ellenfeleik...
Maradjunk annyiban, különb semmivel nem vagy az ellendrukkereknél.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:08:10

@rajaram:

Az biztos, hogy ez a játék kevés lesz a németek ellen. Abban lehet bízni, hogy a tét, a kupa közelsége, illetve a négybe jutás utáni megkönnyebbülés végre kihozza a spanyolokból a jó formát.

sporttárs 2010.07.03. 23:08:21

@Csöncsön: Kettős mérce, és ezt te mondod. Rulez tényleg.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:09:01

@GGG77:

A győzteseket mindenki utálja. :-)

Ez is jelzi, hogy ez már egy másik spanyol csapat.

Blaugrana (törölt) 2010.07.03. 23:09:45

@rajaram: nem, mert rengeteg támadás Xabin kersesztül futott és neki ma nagyon nem ment
igaz persze, hogy Xavi is messze a csúcs formájától

az biztos, hogy már a felállás is messze volt az ideálistól, és erre még rájött pár játékos gyengébb formája is
viszont könnyen megordulhat, ahogy történt az a cserék után is

dzzzzz 2010.07.03. 23:10:49

@Csöncsön: zseniálisan győzöd meg magad :D

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.03. 23:10:52

@sporttárs: Szenvednek-szenvednek, de azt csak provokatíve lehet mondani, hogy szar csapat volnának, a világ legjobb csapatai közé tartoznak, ott a helyük alegjobb négy között. Tudom, hogy szeretsz kajánkodni, meg provokálni, de az ostobaságig azért nem kéne elmenni ;-).
Az különbözteti meg mostani spanyol csapatot (de a hollandot is) korábbiaktól, hogy valahogy nyernek.

Emlékezz '98-ra, amikor jól játszva kapus bakik miatt kikaptak Nigériától, egy hasonlóan szervezett Paraguayt nem tudtak meg verni, aztán rúgtak egy hatost Szojcskovéknak. szerintem Spanyolországban nagyon nem hiányolják az efféle csapatot.

2002-t most hagyjuk, de Németországban parádéztak csoportban aztán kikaptak Franciaországtól..Szerintem boldogan cserélik be a 4-0-ás ottani rajtot, a mostani Svájc elleni zakóval, annak tudatában, hogy ott vannak a négyben.

Aztán röhögcsélsz a focizni akarás meg a nyomás dumákon, pedig hát azért elismerve a németek nagyszerű teljesítményét, lekileg könnyebb ám, úgy föl menni, hogy nem téged tartanak esélyesnek. Ordas foci frázis, de némi igazság, hogy a kötelezőket a legnehezebb behúzni.

Ugye a spanyolok ellen a portugálok is jól megszervezett védekezést a ellen erényeinek kioltását helyezték elsősorba és csak aztán a góllövést. Míg a parádézó németek ellen Argentina és Anglia is támadni gólt lőni akart elsősorban, főleg miután hamar gólt kaptak. A spanyoloknak is nagyon oda kell figyelni majd az egyensúlyra ellenük.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:10:55

@sporttárs:

Tényleg nem érzed a helyzet pikantériáját? Olasz és német drukkerek jönnek ide cikizni a spanyol válogatottat, hogy miylen felháborító módon, 1-0-kkal, izzadságos meccsekkel menetelnek.

Ezért is imádjuk a focit. Hogy ez lehetséges. :-D

rajaram 2010.07.03. 23:11:37

@sporttárs: Én azért szurkolok a németeknek, mert 20 évig ott éltem és magyarok meg nincsenek a VB-n. 1990 óta nem volt ilyen jó a válogatott és ezek jobbak, mint az akkoriak. Abból a csapatból csak Bréhmét és Matheust tenném be ebbe a csapatba, Boateng és Khedira helyére.

Blaugrana (törölt) 2010.07.03. 23:11:46

@GGG77: Benitez is, de attól még van náluk jobb

sporttárs 2010.07.03. 23:13:27

@Mr.AT: Én nem hiszem, hogy ehhez győztes elődöntő kell Csöncsönnek. :)))

Titi120 2010.07.03. 23:15:37

Érdekessségképpen a legjobb 4 csapat rúgott góljainak száma a vébén:

Németország: 13
Hollandia: 9
Uruguay: 8
Spanyolország: 6 (Villa 5)

Blaugrana (törölt) 2010.07.03. 23:15:43

hát majd szerdán(?) kiderül melyik csapat mit tud a másik ellen, és végül ki lesz Forlanék ellenfele

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:17:19

"Ugye a spanyolok ellen a portugálok is jól megszervezett védekezést a ellen erényeinek kioltását helyezték elsősorba és csak aztán a góllövést. Míg a parádézó németek ellen Argentina és Anglia is támadni gólt lőni akart elsősorban, főleg miután hamar gólt kaptak."

Ez a kulcsgondolat.

@rajaram:

Az rendben. Amúgy én is kedvelem a németeket. De honnan származik az eszeveszett spanyolgyűlöleted? Rendre leírod, hogy még soha nem voltak vb-n négy között, hogy kétcsapatos a bajnokságuk stb. stb. Tényleg nem értem. Megrontott egy spanyol kispap gyerekkorodban? Vagy mi történt?

rajaram 2010.07.03. 23:17:37

@Blaugrana: Forlanék ellenfele Spanyolország lesz, a 3-4 helyért.

England win The Ashes! 2010.07.03. 23:19:36

@Csöncsön: Ugyan már, ez a meccs egyáltalán nem a spanyolokról szólt, sokkal inkább Paraguayról, csak a vak nem vette észre, hogy néhány játékosuk nem a természetes posztján játszott.

rizla 2010.07.03. 23:20:33

fisifosi játék volt. a németek egyértelműen hatalmas favoritok, ha csak ezt nézzük, de azért láttunk már olyat, hogy addig szarul játszó csapatok a legfontosabb pillanatokban megtáltosodtak.

olaszország - ausztrália megvan még? (igen, tudom, hogy az olaszok emberhátrányban játszottak)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:21:29

@Dr Jozef Vengloš:

Egyetértek. Paraguay nagyon jól fölkészített csapat. Emlékeztetnék mindenkit, hogy Argentínát és Brazíliát is megverték a selejtezőkön. Veszett nehéz ellenük játszani.

rajaram 2010.07.03. 23:22:39

@Csöncsön: Dehogy gyűlölöm a spanyolokat. Egyik kedvenc csapatom az Atletico Bilbao. Amiket leírtam, azok tények: kétcsapatos a bajnokságuk,stb.Az iszonyatos hypolást utálom és azt, hogy a 2 elmebeteg csapatuk mindenkit megvesz, aki hármat tud dekázni.

jawbone 2010.07.03. 23:25:42

@rajaram:
ennyi erovel a PL is 2csapatos, 7 evet kell visszamenni hogy ne ManU/Chelsea bajnokot lassunk
mellesleg ebbol a "2csapatos" bajnoksagbol azert vhogy a Sevilla meg az Atletico is nyert europai kupat a kozelmultban
amugy: riszpekt Paraguay

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:25:45

@rajaram:

Ahhoz képest, hogy a kedvenc csapatod, nem tudod leírni a nevét...

A spanyol bajnokság (és futball) erejét nem a két nagy adja, hanem az utánuk jövők. Igazi hype csak a két nagy körül van.

Akit viszont a Real és Barca körüli hype eltántorít egy Sevilla-Valencia meccs megnézésétől, az meg is érdemli.

halareaal 2010.07.03. 23:25:59

azért azt szögezzük le, h bármennyire szenved is a spanyol csapat, minden meccsen jobb volt az ellenfelénél (még a svájci vereség esetében is), de legrosszabb esetben is ugyanolyan jó.
a hollandok kb fele ennyit sem kaptak, pedig ők úgy jutottak tovább, hogy gyengébben játszotak a
braziloknál.
a német csapat minden dícséretet megérdemel, de azért nagyon összejöttek nekik a dolgok, nehogy a végén kiderüljön h túl hamar ellőtték a puskaport.
Casillas lesz a vb legjobb kapusa egyébként.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:28:36

@jawbone:

Sőt az utóbbi tíz évben messze a spanyol középcsapatok nyerték a legtöbb nemzetközi kupát. Ez jelzi igazán egy bajnokság erejét.

És hogy ez mit ér? Azt, hogy egy Torres-Llorrente csere 180 fokban meg tud fordítani egy vb-nyolcaddöntőt...

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 23:32:02

@halareaal:
a németeknek ugye nem volt más választásuk, mint "ellőni a puskaport", ugyanis zsinórban két meccset játszottak az előzetesen a VB esélyeseinek tartott csapatokkal. Nem tudom, hogy maradt-e még nekik, de az biztos, hogy ilyen alibifocival a legjobb 8 közé sem jutottak volna, de már a csoportból sem biztos, hogy továbbjutnak. A spanyoloknak azért van disznó szerencséjük, mert a gyakorlatilag sima utuk vezetett a negyeddöntőbe.

@Csöncsön: gyengébb vagy ma, mint a spanyol válogatott. Egy gépelési hibába belekötni tényleg a legalja.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.03. 23:32:44

@Lojzi_: Rigolyás vénember vagyok, a gyerekkori beidegződéseken már nem változtatok. Megvan a preferencia sorrendem. Azt meg csak a nagyon rosszindulatú nem látja, hogy az eddig mutatottnál azért jóval több ez a spanyol válogatott. Az argentínok, majd az olaszok a kedvenceim, de a spanyolok is szimpatikusak, a németek ellen meg minidig is szurkoltam és ez már így is marad. Aztán ha egyszer lesz egy jó magyar csapat, majd szarok a többire.

@montipájton: Tudod az embernek vannak kedvenc csapata(i), az(ok)ért szurkol, az(ok)ért vérzik a szíve, csak utána röhögcsél mások kárán ;-).

rajaram 2010.07.03. 23:34:23

@Csöncsön: OK, egy o-val többet írtam. Nem a kedvencem, csak tisztelem a következetességüket. Ez az én személyes rögeszmém - és ezen kár is vitatkozni - hogy a foci több egy üzleti vállalkozásnál, az én szememben a csapathűség, az egyszerű emberekkel való azonulás a legfontosabb.
A szurkolók tudat alatt, de ezt várják el csapatuktól. (OFF: Szoktam olvasgatni a fradi fórumokat és elképedve látom, hogy több ezer ember még mindíg dédelgeti azt az álmot, hogy van egy fradi, egy "szentély", holott ők is tudják, hogy ez már rég nem igaz. De valahol mindenki egy Minarik Ede)

jawbone 2010.07.03. 23:34:54

@értelmetlen_nevű:
attol fuggetlenul hogy azert ez az angol/argentin csapat nem az volt mint aminek hittek oket, igazad van

spanyoloknak nagyon fel kell kotni a gatyat ezek ellen

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:36:14

@értelmetlen_nevű:

Hát nagyon nem gépelési hiba, hogy Atlético vagy Athletic. Mondd egy baszknak, hogy gépelési hiba.

@rajaram:

Én pont az általad leírtak miatt (is) szeretem a spanyol bajnokságot.

rizla 2010.07.03. 23:37:44

@halareaal: a németek vannak talán a legnehezebb ágon, és az ő elődöntőbe jutásuk a legkevésbé megkérdőjelezhető. bár ott volt lampard gólja persze, de tettek róla, hogy ma már senki se emlékezzen erre.

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 23:41:33

@jawbone:
Persze hogy nem volt az, de a fogadóirodáknál az angolok is esélyesebbek voltak a meccs előtt valamennyivel, az argentinok pedig sokkal esélyesebbnek számítottak (ilyen 3.1 - 2.3 odds-okra emlékszem, javítson ki valaki, ha tévedek).

Én a vb elejétől fogva túlértékeltnek tartom az argentin csapatot, de nagyon sokan (úgynevezett szakértők is) már a Dél-Korea elleni meccs után kikiáltották őket esélyesnek.

Nem állítom, hogy a német válogatott a legjobb a világon, de ezek után nagyon igazságtalannak érezném, ha egy ilyen semmit sem mutató spanyol csapat ellen esnének ki.

rajaram 2010.07.03. 23:42:41

@Csöncsön: Sok baszk nem olvassa ezt a fórumot. Spanyol bajnoksággal semmi baj, csak a 2 naggyal, akiket a bajnokság egyáltalán nem érdekel, mert akkor nem sorvasztanák el. Addig volt érdekes a bajnokság, amíg volt egy Deportívo egy Valencia, egy Sevilla. De ezek most már 50 ponttal vannak lemaradva.
De ne menjünk bele ezekbe a vitákba, mert semmi értelme.

rizla 2010.07.03. 23:43:38

@rajaram: "csak a 2 naggyal, akiket a bajnokság egyáltalán nem érdekel, mert akkor nem sorvasztanák el."

nem értem az összefüggést. nem lett volna szabad megvenni villát, mert érdekli őket a bajnokság?

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 23:44:05

@Csöncsön: Keresni fogok egy baszkot, és megmondom neki!

Srácok, nem baszk véletlenül itt valaki? Valamit szeretnék elmondani.

halareaal 2010.07.03. 23:46:42

@értelmetlen_nevű: éppen ezaz, hogy a spanyoloknak pedig nem kellett ellőni mindent, mert nem találkoztak annyira erős ellenféllel.

egyébként pedig ez a paraguayi válogatott és a portugál válogatott a vb mezőnyéhez mérten nem annyira gyenge, csak a spanyolok vélt játékerejéhez viszonyítva sima ez az út.
akkormár inkább Uruguaynak van disznó mázlija.

Tika_ 2010.07.03. 23:47:25

hogy Verebes stílusában nyomjam; pont, amit vártam, bekkelős, szenvedős 1:0
Számomra a kiscsávó a meccs hőse!
(még arra is figyelt, hogy Villa gólkirályságát segítse, nem akarta önző módon maga továbblőni a válogatottat :))))
mintha a változtatott szerkezet jobban működött volna! - de ezt majd rizla megmondod a seleccionon :)

rajaram 2010.07.03. 23:47:57

@értelmetlen_nevű: De ha kiesnek se fog semmi történni. A németek már nyertek 3 VB-t, mindenki meg van elégedve a csapattal, százezrek vannak az utcán és boldogan ünnepelnek. Nincs rajtuk nyomás. A stadionok tele vannak, minden 1-2 osztályú csapat nyereséges. 2006-ban 3.-ok voltak és ugyanúgy ünnepelték őket, mintha megnyerték volna.

Keelhaul 2010.07.03. 23:48:16

Pedro FTW!

Minden idők legjobb legnyobb 8 köre volt ez, ebben biztos vagyok.

rajaram 2010.07.03. 23:49:55

@halareaal: Ennek nem örülök. Az előbb kinéztem az ablakon és pár svájcisapkás alakot láttam itt őgyelegni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:50:01

@Tika_:

Végre említi valaki! Éreztem, hogy Pedro kell ide!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:52:40

@rajaram:

És már lassan egy évtizede egyetlen nyavalyás kupát nem tudott megnyerni német klubcsapat. :-)

Mondjuk a válogatottjuk utolsó 14 éve sem éppen a trófeákról szólt. :-)

halareaal 2010.07.03. 23:52:47

@rizla: tudom, én a spanyolokról beszéltem.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.03. 23:53:15

@rajaram: Értem a hozzáállásodat meg szimpatikus is, de az van, hogy a Valenciának muszáj volt eladnia VIllát. Két lehetőség volt vagy a két nagy, vagy Anglia, ha meg így nézzük, akkor még mindig előbbi a jobb a bajnokság szempontjából.

rajaram 2010.07.03. 23:53:30

@rizla: De. Meg lehet venni. Meg a fél Sevillát is, meg Özilt is, meg Schweinsteigert,meg Fabregast. Miért ne. De nekem ez unszimpatikus, ezen kár is vitatkozni, mert az ellenkezője igaz. Felesleges meggyőznünk egymást, mert nincs értelme. Te így gondolod, én úgy.

halareaal 2010.07.03. 23:53:45

@rajaram: jó azért a németek sem veretlenek már...

értelmetlen_nevű 2010.07.03. 23:55:09

@rajaram: A VB előtt én is ezt gondoltam, hogy egy négy közé jutással elégedett lennék, most úgy néz ki, hogy a bronz már szinte megvan. Viszont így, hogy a brazilok kiestek, a spanyolok meg gyengék, élni kellene az eséllyel.

Amúgy nem a spanyolokkal van bajom (nem kedvelem őket túlságosan, de inkább a semleges kategória), hanem a mutatott játékukkal. Az EB döntőben egyértelműen sokkal jobbak voltak, egy percig sem haragudtam rájuk.

Viszont ha innen nyerni tudna a német válogatott, akkor az az utóbbi idők egyik leg-kiérdemeltebb győzelme lenne. Szerbia, Ghána, Anglia, Argentína, Spanyolország, Hollandia(?), elég kemény felsorolás.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:56:44

@rajaram:

Az összes európai nagycsapat közül messze a Barcelonában játszik a legtöbb saját nevelés. Szóval kicsit rossz helyre szúrsz.

rajaram 2010.07.03. 23:57:51

@Csöncsön: És? Tele vannak a stadionok. Az emberek szeretik a csapatukat. Normális futballélet van.A csapatok nincsenek eladósodva, nincsenek arabok, oroszok. Nem nyernek kupát. És akkor mi van? Nyertek már eleget és még fognak is. Zsír új stadionok vannak.

rizla 2010.07.03. 23:58:08

@halareaal: "a német csapat minden dícséretet megérdemel, de azért nagyon összejöttek nekik a dolgok, nehogy a végén kiderüljön h túl hamar ellőtték a puskaport."

erre értettem. egyszerűen ilyen ágon nem lehet arról beszélni, hogy minden összejött nekik. ez olyan, mint a barcakomolycsapatozás, de tényleg. egyszerűen kurva jók. de értem mit mondasz

@rajaram: csak szimplán hülyeség volt, amit írtál. hogy neked nem tetszik, hogy mindenkit megvehetnek az ok, ez igazából nekem sem, és baromira sajnálom a valenciát meg a többieket, tényleg. de ez nem azt jelenti, hogy a két nagyot nem érdekli a bajnokság, ez nem szeretetszolgálat alapon kéne működjön, úgyhogy tökéletesen érthető, hogy igyekeznek minél jobb csapatot kiállítani a másik ellen. a spanyol bajnokság globális problémája, hogy ide jutott a helyzet. hogy ez a probléma milyen dolgokból áll össze, azt nálam sokkal tájékozottabb emberek sokkal jobban el tudják mondani, én a nagy vonalakkal sem vagyok tisztában.

halareaal 2010.07.04. 00:00:04

@értelmetlen_nevű: ez ok, de sokan mondják itt, h micsoda igazságtalanság lenne ha a spanyolok döntőznének. holott sztem ha jobbak lesznek a németeknél és úgy verik meg őket, senki sem szólhat egy szót sem.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 00:00:07

@rajaram:

Pont attól sport ez, és nem üzlet, hogy a trófeákról szól. Számomra ellenszenves egy olyan "futballélet", amely ezt figyelmen kívül hagyja.

Az előbb azt írtad, hogy számodra is.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.04. 00:01:48

@rajaram: Azért ott is van egy "egyenlőbb" csapat, de ebbe tényleg nem akarok belemenni.

értelmetlen_nevű 2010.07.04. 00:06:18

@halareaal:

Ez teljesen igaz, de én éppen attól tartok, hogy a spanyolok megint egy véleményes egy-nullal jutnak tovább.

Valahogy nem látom, hogy ez a csapat lefocizza a németeket (mint 2008-ban), azt viszont nagyon is látom, hogy egy mákos szögletgóllal és Casillas bravúrokkal továbbjusson. Persze ez csak spekuláció, elég lesz majd utána anyázni :)

rajaram 2010.07.04. 00:07:20

@Csöncsön: Nem szúrok én sehová, csak más dimenzióból nézem ezeket a dolgokat. Szurkolni én egy csapatnak szurkoltam: a Dózsának 79-ig (akkor leléptem). A Bayern 40 éve az a csapat, amelyik közel áll hozzám (de soha nem mondanám, hogy: nyertünk, megvettük,stb). Ezen kívül vannak még csapatok, amik szimpatikusak nekem: Milan, Juve, Chelsea. Voltak időszakok, amikor imádtam a Barcát, Cruyffal,Stoicskovval, Romarioval, Ronaldoval,Schusterral,Laudruppal,Rivaldoval,Ronaldinhoval.
Nekem ezek a maiak nem szimpatikusak. Nem tudom miért, de irritálnak. Kár is ezen vitatkozni, mert ez csak egy személyes benyomás, megmagyarázni se tudom.

England win The Ashes! 2010.07.04. 00:10:54

@értelmetlen_nevű: Mondd csak, bár most éppen nem baszk, de nemsokára igen, ha az asszony is úgy gondolja ;-)

Szaffi B. 2010.07.04. 00:11:55

OFF

@originalBalintos: I hate THE Fifa tök szabálytalan angolul
ON

értelmetlen_nevű 2010.07.04. 00:13:26

@Dr Jozef Vengloš:

Gépelési hiba!

köszönöm a lehetőséget :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 00:14:33

@rajaram:

Igen, azt látom, hogy utálod őket. Ezért kérdeztem rá az okokra. De elfogadom, hogy zsiger.

Keelhaul 2010.07.04. 00:19:21

Nem rokonszenvesek már a spanyolok. Hol van az az idő, amikor zokogva rúgtak 4 gólt Bulgáriának?

Viszont a lelkem mélyén tudom, hogy van karma, és ez jó. Még akkor is, ha én csak a veszteseket szeretem.

rajaram 2010.07.04. 00:24:21

@Csöncsön: Biztos lesz még olyan Barca, amit szeretni fogok. Sajnos én már olyan öreg vagyok, hogy rengeteg meccset, játékost láttam és mivel imádom a focit, összeállt a fejemben egy kép. Ezért vitatkoztam veled Messiről, mert éreztem, hogy -bár kevés ilyen technikájú játékost láttam- nem egy nyerő típus. Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de Robbent és Sneidert többre tartom. Ők meg fognak dögleni a pályán, hogy Hollandia megnyerje a VB-t. Robben legyőzte a rákot, ez azért sokat elmond a jelleméről.
A németeknél is látok hasonló jellemeket: Schweinsteigert és Lahmot. Forlánt nem kell bemutatni. A spanyoloknál nem látok ilyen embert.

exeaxe 2010.07.04. 00:31:18

"A player in an offside position is only penalised if, at the moment the ball is touched or played by one of his team, he is, in the opinion of the referee, involved in active play by:

o interfering with play, or
o interfering with an opponent, or
o gaining an advantage by being in that position."

The definitions of elements of involvement in active play are as follows:

* Interfering with play means playing or touching the ball passed or touched by a team-mate.
* Interfering with an opponent means preventing an opponent from playing or being able to play the ball by clearly obstructing the opponent’s line of vision or movements or making a gesture or movement which, in the opinion of the referee, deceives or distracts an opponent.
* Gaining an advantage by being in that position means playing a ball that rebounds to him off a post or the crossbar having been in an offside position or playing a ball that rebounds to him off an opponent having been in an offside position.

horas 2010.07.04. 00:33:46

Nálam eddig tartott a szimpátia a spanyolokkal.
Szabályos gól Paraguay-nak....
Illetve ez a császármetszéses szúlésre emlékeztető győzelmeikkel is tele van a tudatom.
Szarok,csalodást keltőek,fárasztóak.
Németeket leszámítva ninc cspat aki jól játszik.De a németekkkel emg az a gondom,hogy szerintem ők nem a plfaon perpillanat a válogatottak között.
Nem jó ez a VB.
Számomra valami nagyon hiányzik belőle...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 00:34:52

@rajaram:

Mind klub- mind válogatott szinten a spanyolok győzelmeiről szólt ez a fociévtized. Szóval nem értem, hogy ez "nyerő típusú" emberek nélkül hogyan lett volna lehetséges.

Vagy szerinted annyira kiemelkednek most játékban, hogy nincs is szükségük a győztes mentalitásra?...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 00:39:44

@horas:

Milyen szabályos gólról beszélsz? Egyértelmű les volt Valdez találata.

Paraguay ellen nagyon nehéz játszani. Egyedül a spanyolok lőttek nekik ezen a vébén akciógólt, pont úgy, ahogy Portugáliának is egyedül ők.

Szerintem is rosszul játszik a spanyol válogatott, de ma például mindent vártam, csak brillírozást nem.

Az elődöntőben nyilván sokkal, de sokkal több kell.

rizla 2010.07.04. 00:42:36

@horas: akkor most itt is a szátokba rágom. cardozo a labda irányába mozdult, felugrott fejelni, ez NEM PASSZÍV LES. nem számít, hogy labdába ért-e vagy sem. a játékvezető megítélésén múlik, hogy ezt játékba avatkozásnak tekinti-e, érzésem szerint itt igaza volt, bár vitatkozni lehet rajta, de azt nem tudom elképzelni, hogy valaki ezt számításba se vegye.

jawbone 2010.07.04. 00:42:51

@rajaram:
"@rizla: De. Meg lehet venni. Meg a fél Sevillát is, meg Özilt is, meg Schweinsteigert,meg Fabregast. Miért ne. De nekem ez unszimpatikus, ezen kár is vitatkozni, mert az ellenkezője igaz. Felesleges meggyőznünk egymást, mert nincs értelme. Te így gondolod, én úgy. "

kovetkezo hsz-ben meg benyogod hogy amugy a Chelsea-t azt birod

lol@u

rizla 2010.07.04. 00:43:52

@rajaram: "nem egy nyerő típus. Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de Robbent és Sneidert többre tartom"

LOL!!!!!! végülis csak MINDENT megnyert 23 éves kora előtt, amit klubfutballban lehetséges, van, amit többször is. ez a vb-je nem sikerült, hát istenem, nem a mentalitásán múlott, légy erős.

horas 2010.07.04. 00:50:58

@Csöncsön: @rizla:
Az egy szabályos gól volt,Cardozo nem avatkozott, játékba adtak már meg ilyen gólt ezen a VB-n.
Nem kéne ennyire tiltakozni mert zsínorban a második segítójobb volt a spanyoloknak,hátrébb az agarakkal urak,inkább csendben köszönetet kellene mondani érte,nem megmagyarázni.

rajaram 2010.07.04. 00:52:33

@Csöncsön: Nincs kedvem a googlet használni, így az emlékezetemre hagyatkozom. Ez az évtized inkább az olaszokról (VB, Milan) és az angolokról szólt. A németek mindössze egy VB 2. - 3. - EB 2. helyet szereztek. Túl fogják élni.
A spanyolok nyertek egy EB-t és pár kupát. Ekkora befektetéssel ez várható is volt. A németek nem vesznek részt ebben az agyament angol-spanyol küzdelemben. Senki nem fog 160 millió eurót adni egy Kaka/Cé párosért, mikor jobb játékosok találhatók az Oberallgau háromban.

horas 2010.07.04. 00:52:54

@horas:
Modnjuk annyit ajívotk,hogy játékba akart avatkozni,az igaz,de ez egy adható gól volt és símán fair lett volna a portugálok elleni gól után,szal uganott vagyunk ahol a part szakad.
NEm kell megmagyarázni.

rizla 2010.07.04. 00:53:05

@horas: já-ték-ba a-vat-ko-zott. fogd fel. de ha megcáfolod nekem, hogy miért nem, elfogadom a véleményed, és nyilvánosan megköszönöm, hogy a szar spanyolok emiatt mentek tovább (végülis csak 60 perc volt még hátra kb, meg egy paraguayi tizenegyes...).

értelmetlen_nevű 2010.07.04. 00:55:31

@rizla: azért szerencséjük volt a spanyoloknak, nagyon sok partjelző ezt elengedte volna. Ezzel együtt tényleg befújható les volt, az volt a spanyolok szerencséje, hogy a partjelző már szinte az elrúgás pillanatában beintette a lest, amikor még nem volt egyértelmű, hogy Valdesnek lesz jó.

Piqué szabálytalansága viszont wtf kategória, ha azon megy el a meccs, akkor nem tudom mit kapott volna.

rizla 2010.07.04. 00:55:34

www.youtube.com/watch?v=hUvDXp9GP6g

egyértelműen befolyásolja a védők mozgását. passzív les: egy helyben ácsorgás, vagy a labda iránt semmiféle érdeklődést nem mutató közönyös sétálgatás.
nem láttál még ilyet?

rajaram 2010.07.04. 00:55:39

@jawbone: A Chelsea Mourinho miatt volt nekem szimpatikus, aki nem világsztárokat vásárolt, de azokat csinált belőle. Sorry, de én kedvelem a Chelseat, szívesen nézem őket.

rajaram 2010.07.04. 00:57:09

@rizla: Ettől én még tarthatom többre Sneidert és Robbent. Legalább ennyi jogom hagy legyen!

rizla 2010.07.04. 00:57:18

@értelmetlen_nevű: szerencséjük volt, hogy szabályszerű eljárás történt. hát igen, ez mondjuk sokat elárul az állapotokról: DDDDD

természetesen sok szerencséje volt a spanyoloknak ismét. elsősorban azzal, hogy paraguay kihagyta a tizit. de NEKEM nincs miért magyarázkodnom.

piqué meg hihetetlenül ostoba volt, én sem értem.

rizla 2010.07.04. 00:58:15

@rajaram: tartsd nyugodtan. de hogy miért ne lenne akárki szerint győztes típus messi, azt nem tudom.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 00:58:31

@rizla:

És ne feledjük, hogy ifiszinten a válogatottal is. Valamint olimpiai bajnok is.

rizla 2010.07.04. 01:00:07

@horas: "Modnjuk annyit ajívotk,hogy játékba akart avatkozni,az igaz,de ez egy adható gól volt"

?????

"símán fair lett volna a portugálok elleni gól után"

értem. torresnek meg nem fújtak be egy egyértelmű tizit a portugálok ellen. meg egyébként is, ha kiszámítjuk, hogy melyik csapat hány kedvezőtlen ítéletben részesült már, akkor minimum járna mindenkinek egy ajándék BÓN, amit egy extra tizenegyesre lehet beváltani tetszőleges időpontban!

de ne aggódjatok, ilyen játékkal a spanyolok sansztalanok a németek ellen.

rango 2010.07.04. 01:00:47

azért a Bayern sem panaszkodhat, már mióta tudatosan gyengíti a riválisait a buliban, Klose, van Buyten, Gomez, Podolski, Ballack Zé Roberto(azt a Leverkusent hogy szétkapta a tőkeerős Bayern, mi..), Ismael, Lucio, Frings

szépen felvásárolgatott a Bayern is, 1-2 riválisának legjobbjait, tehát semmivel sem másabb a Bayern sem mint a szidott csapatok...

na meg az ingyen megszerzett játékosok, akiket rábeszéltek, hogy nehogy hosszabbítsanak klubjuknál, mert a Bayern majd jól megfizeti őket...

kik a köv. célpontok? Neuer, Marin, Özil?

vagy amikor Robben a Chelseabe igazol az összevásárlás, mikor a Bayernbe az meg nem?:D

Gomez 30 millióért, hogy elvegye a helyet Müller elöl kb., de legalább a Stuttgart szívjon kicsit...

pffff

rizla 2010.07.04. 01:02:09

@rango: teljesen alap, hogy a nagyhalak megeszik a kicsiket, ez a természet törvénye. ha felborul az egyensúly, az nem a ragadozók hibája.

értelmetlen_nevű 2010.07.04. 01:02:31

@rizla:
Hát a szó szerinti szabályértelmezés szerint viszonylag egyértelmű a szituáció, de én úgy látom, hogy mostanában tényleg nagyon ritkán fújnak be olyan lest, ahol a játékos nem ér bele a labdába.

De nem akarok ezen lovagolni, be kellett volna verni a tizenegyest, vagy Santa Cruznak a Casillasról nagyon csúnyán kipattanó labdát.

rizla 2010.07.04. 01:05:15

@értelmetlen_nevű: én viszont gyakran látok ilyet, legalábbis nem véletlen, hogy a rutinos játékosok nagyon okosan, ha észreveszik, hogy lesen vannak, akkor zsebredugott kézzel ácsorognak, hogy semmi félreérthető ne történjen.

"be kellett volna verni a tizenegyest, vagy Santa Cruznak a Casillasról nagyon csúnyán kipattanó labdát. "

pontosan. egyébként paraguaynak is volt szerencséje (xabi is kihagyta ugye, aztán fabregas elgázolásáért nem járt újabb tizi, pedig..), összességében egálban voltak a dolgok. csak hát eleve ez gáz a jóval erősebb spanyolokra nézve.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 01:07:17

@rizla:

Összességében szerencsére nem voltak egálban a dolgok, ugye.

jawbone 2010.07.04. 01:10:26

nem ez a baj h birod a cselszkit, hanem az h oszevissza beszelsz, attol fuggoen mit akarsz eppen
ha a spanyol kluboknak van penzuk az szurja a szemedet, de cselszkinel nem baj ?

mellesleg konkretan a ruszki tulajokat is leszoltad egy masik hsz-edben papa

"Ez az évtized inkább az olaszokról (VB, Milan) és az angolokról szólt." ez meg csak siman muhaha kategoria, 2000 ota csak BL-ben 4 spanyol, 3 angol, 3 olasz 1 nemet 1 portugal, ha az UEFA/EL-t is ideveszem akkor meginkabb a spanyoloke az elso hely

inkabb megis guglizzal mert az emlekezeted nem epp az igazi

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 01:10:35

@rajaram:

Konkrétan kimagaslóan a legtöbb kupát spanyol klubcsapat nyerte ebben az évtizedben. (Szerintem ez már önmagában elgondolkodtató adat, tekintve, hogy a PL és a BuLi sokkal gazdagabbak.)

Válogatott szinten pedig kinevelődött végre egy olyan generáció a spanyoloknál, amelyik nemcsak szépen focizni, de győzni is megtanult. (Nemcsak az Eb-re, de az U-tornákra is gondolok.)

rajaram 2010.07.04. 01:11:16

@rizla: Pontosan tudod mire gondolok, amikor győztes típusról beszélek. Messi elvégzi a feladatát, kicselezi még az atyaúristent is, 4 gólt vág az Arsenalnak. Ha fut a szekér, minden OK. A győztes típus az, aki, ha gáz van, összeszedi a csapatot, elküld mindenkit a kurva anyjába, és vezérletével fordítanak.
Késő van, de kapásból felsorolok néhány győztes típust: Nedved, Gattuso, Effenberg, Paolo Rossi, Maldini, Zidane, Cantona ........

rizla 2010.07.04. 01:12:53

@rajaram: "A győztes típus az, aki, ha gáz van, összeszedi a csapatot, elküld mindenkit a kurva anyjába, és vezérletével fordítanak."

messi annyiszor húzta már ki a szarból a barcát a jó játékával, hogy elmondani nem tudom neked. szimplán nem vagy elég ismeret birtokában ahhoz, hogy reális véleményed lehessen.

értelmetlen_nevű 2010.07.04. 01:13:52

@rango: a Stuttgart finoman szólva nem szívott a Gomezért kapott 35 millióval :)
Nem akarok az ördög ügyvédje lenni, anno a Leverkusent tényleg csúnyán szétvásárolták, de mostanában nem igazoltak riválistól meghatározó játékost, Gomezt kivéve.

És ehhez vedd még hozzá, hogy Trochowski, Misimovic vagy éppen Hummels Bayern nevelés, tehát adnak a közösbe ők is. Amikor kiderült, hogy Baumjohann-ra nem igazán számít van Gaal, akkor jelképes 1m euróért engedték el a Schalkéba, ami ugye a fő rivális volt idén.

Plusz Németországban van valami "50% hazai játékos" szabály is, tehát ezért sem tudnak kizárólag külföldről vásárolni.

De abban persze igazad van, hogy Hoeness soha nem jött zavarba, ha az ellenféltől kellett igazolni, sok szempontból előnyös helyzetben van a Bayern Németországban.

Özil és Marin nem nagyon lesz Bayern játékos, Neuert nagyon el tudnám képzelni, de ő sem valószínű. Inkább Hummelst kellene visszahozni.

rajaram 2010.07.04. 01:14:55

@jawbone: Most akkor mi ez? Autókvartett? Egy olasz VB cím becserélhető 2 UEFA kupa és 1 CL győzelemre?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 01:20:21

@rizla: "szimplán nem vagy elég ismeret birtokában ahhoz, hogy reális véleményed lehessen."

Igen, azt hiszem, ez a kulcs rajaram hozzászólásaihoz. Most megértettem. Köszi.

rajaram 2010.07.04. 01:21:29

@rizla: Pontosan ugyanannyi ismeret birtokában vagyok, mint te, hiszen ugyanazokat a meccseket nézzük. Tök feleslegesen vitatkozunk, mert vélemény ütközik véleménnyel. Én így látom, te úgy. Én a kívülálló szemével nézem a dolgokat. Örülök a jó meccseknek, de magyar létemre nem tudom elképzelni, hogy valamelyik klubnak fanatikus szurkolója legyek. A Bayernhez és a német focihoz egy kicsit több közöm van, de nem követtem el seppukut, amikor az Inter győzött a CL-ben.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 01:23:44

@rango: jaja, óriásit szívott a vfb :))

podolski melyik riválistól jött, professzorom?

rajaram 2010.07.04. 01:24:59

@Csöncsön: Meglepődnél, hányszor voltam a Nou Campban. Sok barátom él Barcelonában.

rizla 2010.07.04. 01:27:52

@rajaram: "Pontosan ugyanannyi ismeret birtokában vagyok, mint te, hiszen ugyanazokat a meccseket nézzük."

akkor gondolom messi összes meccsét láttad az elmúlt 4 évben. így pláne nem értem a véleményed.

"Én a kívülálló szemével nézem a dolgokat."

hát erről van szó, kérlek. akkor hogy lennél ugyanannyi ismeret birtokában?

halareaal 2010.07.04. 01:28:01

@rizla: persze h kurvajók, de azt se felejtsd h 2 meccsről beszélünk. úgyhogy azért mégsem teljesen olyan.

rajaram 2010.07.04. 01:30:19

@rizla: a kívülálló néha többet lát, mint az elvakult szurkoló (ez most spontánul jött,de büszke vagyok erre a mondatra)

rizla 2010.07.04. 01:30:40

@halareaal: meglátjuk. abban gondolom nincs vita, hogy a német eddig a legjobb csapat a vb-n. már csak az a kérdés, hogy kit milyen irányba terel az eddigi menetelés. ha a spanyolokat a szenvedés valami felszabadult irányba, a németeket a dicsőséges pusztítás pedig kissé kényelmesebbe, akkor lehet meglepi. de az a helyzet, hogy a németek játékstílusa eleve a spanyolok ellen van kitalálva. fél óráig hagyták labdázgatni az argentinokat, aztán csak megtalálták a rést. nem is tudom mikor láttam utoljára ennyire tökéletes kontracsapatot. hmm, májusban?

rizla 2010.07.04. 01:32:37

@rajaram: nem vagyok elvakult. továbbra is arról van szó, hogy én ismerem messi dolgait, te meg feleannyira sem. hogy mennyire győztes típus egy 22 éves játékos, azt pont nem 5 vb-meccs alapján fogod tudni eldönteni (amiken még csak nem is a posztján játszott).

nem csapatot összetartó VEZÉR típus, ez igaz. de az egész más lapra tartozik.

rajaram 2010.07.04. 01:34:53

@rizla: Sokáig éltem Németországban, ezért ismerem őket. A spanyolokat nyomasztja az elvárás, nekik nyerni kell, mert Spanyolország még soha a közelébe se jutott egy VB címnek. A németekre semmilyen nyomás nem nehezedik. Nyertek már hármat, nem létkérdés, 3-4-5, teljesen mindegy. Ezért tudnak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani minden VB-n.

rajaram 2010.07.04. 01:37:12

@rizla: OK. Zárjuk le ezt a Messi dolgot. 4 év múlva újra bizonyíthat, bár Rióban elég nehéz lesz.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 01:39:09

@rajaram:

Belegondolva, elég sajnálatra méltó helyzet...

Nem örülni (igazán) egy vébécímnek. Nem irigylem őket, bármily paradox is ez.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.04. 01:43:07

@horas: Én is sajnálom, hogy az Inter nem indulhatott a vébén ;-).

Szerintem egyébként meg jó a vébé. Többek között azért, mert pofánfossa a sztereosztípiákat. Csoportmeccseken kizúgó előző döntősök, peches olaszok, közönségkedvenc németek, "minimál" focival továbbjutó hollandok és spanyolok, farmotoros brazilok, simán és nem tizenegyesekkel kieső angolok és argentinok, lebőgő hú de nagy sztárok, Uruguay, mint legeredményesebb dél-amerikai.

rizla 2010.07.04. 01:44:39

@popp: most már tényleg kurva jó a vb. az egyenes kieséses szakaszban eddig egy érdektelen meccs volt, japán-paraguay. és ami durva, hogy még ezt a nézhetetlen szarnak induló 0-0-t is feldobta valami őrültség, mint a mai.

rajaram 2010.07.04. 01:46:44

@Csöncsön: Ne forgasd ki, pontosan tudod mire gondolok, hiszen ismered Németországot. Németek, törökök, olaszok, afrikaiak százezrei árasztják el a városok főutcáit és nézik a meccseket. Büszkék a csapatukra, mert megtett mindent a győzelemért. Kell ennél több, hogy összekovácsoljon egy multikultúrális társadalmat? Na bumm, megint csak harmadikak lesznek? És akkor mi van? Ezek a gyerekek azonban megnyerik. Legfeljebb kikapnak a multikulti hollandoktól. OK. Egyet ők is megérdemelnek, régóta vágynak rá.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 01:47:03

@popp:

Ja, ja. Most már egy sztereotípia-pofánfosásnak tudnék örülni hej de nagyon: szép focit játszó, de szépségbe belehaló lúzer németek a mákos, győztes spanyolok ellen. :-DDDDD

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 01:49:58

@rajaram:

Igen, de a spanyoloknál, argentinoknál sokkal jobban üt egy siker. Baszkok "Viva Espana"-t énekelnek, ennél több nincs, amit foci adni tud...

rizla 2010.07.04. 01:51:36

egyébként kivel is vitatkoztam a hollandokról? everred? attól tartok neki is jövök egy sörrel:(

rango 2010.07.04. 01:53:45

@mocsing: még 2-3 hete kb. sírva fakadtál, hogy Löw képes újra az agyonszidott Podolski-Klose duót favorizálni, hát közbe meg nélkülük ki tudja hol hullott volna el a vegyesválogatott
professzor úr...

persze a Bayernben nem voltak elég jók, 30 milleres Gomez miatt:D

nincs gond a bajor klubbal, csak nehogy ők különbözzenek a sokat költő/felvásárló nagy kluboktól...

rajaram 2010.07.04. 01:53:52

@Csöncsön: OK. Csöncsön. Nyerjétek meg azt a kurva VB-t. Van még egy pár nap, edzetek rendesen, gyakoroljátok a követhetetlen egyérintős játékot, örjítsétek meg a németeket 922 passzal, majd David Villa rúgja be a győztes gólt. Van elég baja Spanyolországnak, legalább legyen egy kis fiesta.

England win The Ashes! 2010.07.04. 01:55:13

@Csöncsön: Sőt, egyszer a térdén kettétörte a mezét, és a felét odaadta egy éhező koldusnak. Máskor meg megtanított írni-olvasni egy egész falut Csádban. :)))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 01:55:32

@rajaram:

Hát mi már nem nyerjük meg. Az a hülye Zlatan, a 92. percben, hát nem bepattant a tökéről?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 01:56:27

@Dr Jozef Vengloš:

Azt ígérted az előbb, hogy baszkni fogsz.

rajaram 2010.07.04. 01:58:15

@Csöncsön: hogy jön ide Zlatan? Akit persze meg kellett venni. Miért? Csak. Nehogy már Zlatan ne legyen Barca játékos!

England win The Ashes! 2010.07.04. 02:02:19

@Csöncsön: Asszem az NSZK-ban elég nagyot ütött a "Das Wunder von Bern". A mai Németországban pedig, köszönhetően annak, hogy most már a nemzeti csapatuk eléggé tükrözi az állam nemzetiségi összetételét, hosszú idő után most először az egész ország egységes, és egységesen magáénak érzi a sikert, legyen bármilyen színű is az az érem a végén (a 4. helyet egyszerűen nem tudom elképzelni, pedig nem vagyok német-fan).

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:02:49

@rajaram:

Ez a baj a németekkel. Mindent csak egy mérnöki terv részeként képesek értelmezni. Képtelenek fölfogni az életet. Nietzsche nem véletlenül átkozta el őket mint a világ legéletellenesebb népét. Hát ja, végülis, nyertünk már vb-t, az is jó. Ha nem nyerünk, az is jó. Az a lényeg, hogy tele a stadionok, fogy a sör... Holott a focinak abszolút nem ez a lényege...

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 02:03:31

@rango: nem tudtuk meg, hogy poldi melyik riválistól jött. emiatt picit szomorú vagyok.

gomez alig játszott a szezonban, helyet senki elől nem vett el. nembaj.

lassan be kéne mondanod, hogy lahmot is összevásárolta a bayern, azokat mindig értékelni szoktuk :)) elég ütős sablon, mindig bejön.

egyszer se fakadtam sírva futballista (beválogatása) miatt, de továbbra is tartom, hogy egyiküket se játszatnám.

és nem nagyon látom, ki mondta, hogy bayern több bármivel is bármelyik klubnál és hogy ez miként jön ahhoz, h a stuttgart szívott-e gomez eladásával, ami mondjuk az évezred üzlete volt a szempontjukból.

nah, meguntalak.

England win The Ashes! 2010.07.04. 02:04:05

@Csöncsön: Az már vagy két órája volt, azóta abszolváltam a feladatot. ;-)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.04. 02:04:36

@rizla: Szerintem a második csoportkör óta rendben van a cucc.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:05:01

@Dr Jozef Vengloš:

Így van. '54 ütött. És '90 is legalább akkorát ütött.

Egy vb-cím mindig túlmutat önmagán.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 02:05:33

@Csöncsön: az a mérnöki terv, amivel schweinsteiger bohócot csinált három argentinből, szerintem már évek óta egy fiókban lapult, méghozzá minden apró részletre kidolgozva. ezek csak gépek, én most jöttem rá!!

lószerafin 2010.07.04. 02:05:43

@Csöncsön: Ja, végülis utálnám ha Magyarországon is így mennének a dolgok. :S Valamire építeni kell a győztes csapatot nem?

rizla 2010.07.04. 02:08:00

@popp: ez igaz, de a knockout óta szimplán kurva jó. minden meccset láttam szinte, és mindet élveztem nézni valamiért, vagy pofázni róla, egy kivételével ugye. hát rajtoljon mindig ilyen szarul, mint most, ha utána mindig ennyire fasza lesz. összehasonlíthatatlan a 2006-ossal.

(és egy halk megjegyzés: eddig volt bármi botrány abból, hogy dél-afrikában van? meghalt valaki? persze nem akarom elkiabálni)

rajaram 2010.07.04. 02:08:23

@Dr Jozef Vengloš: Ez a VB is mutatja, mennyire manipulálhat egy ember. Cé 100 millió, Kaka 70millió, Messi 111111111 millió, akkor biztos ezek a jó játékosok. Nem. A jó játékosok: Schweinsteiger, Lahm, Müller, Forlan, Sneider, Robben, Klose, Friedrich, Suarez, Kuyt - akik az életüket adják azért, hogy hazájuk megnyerje a trófeát.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:08:44

@lószerafin:

Persze, azt én is. :-)

@mocsing:

Meg tudnád mondani, ki volt az argentinok jobbhátvédje, ott, akkor?

rizla 2010.07.04. 02:11:36

@mocsing: én müller mérnöki terveitől konkrétan beszarok behugyozok eddig amúgy. birodalmi szintű játék (remélem ezt nem moderálja heinrich), és ő még ecthe német is.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 02:11:48

@Csöncsön: mit számít, ki védekezett éppen otamendi helyett abból a szempontból, hogy a németek mindent egy mérnöki tervként értelmeznek-e

erről volt szó?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:13:35

@rajaram:

Ne légy már ennyire mélysötét demagóg szólam hangoztatója. Könyörgök. Ennél valószínűleg sokkal értelmesebb ember vagy. Minek provokálni az embert? Pláne egy ilyen fájó sebre szórni az olajat?

rajaram 2010.07.04. 02:13:47

@Csöncsön: A németeknek van egy kurva jó tulajdonsága. Tanulnak a történelemből. Nem véletlen, hogy az európai felmérések alapján ők a legszimpatikusabb nép.A sztereotípiák itt csődöt mondanak.

rizla 2010.07.04. 02:14:09

de mi a baj a mérnöki tervekkel egyáltalán? csöncsön te remélem nem gondolod azt, hogy a barca játéka nincs kidolgozva meglepően apró részletekig, és csak improvizálnak a zsenik, élvezve az életet..

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:15:04

@mocsing:

Igen. Ki volt figyelve (mérnöki terv), hogy Argentínának nincs jobbhátvédje, sem jobboldali védekezése. Ez a foci. De szerencsére nem csak ez.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:16:37

@rizla:

Természetesen pontosan tudom, hogy ha van mérnöki módon megtervezett csapat a világon, az a Barcelonáé. De szerintem semmit sem nyernének, ha nem állna mögöttük Katalónia meg a Camp Nou.

rajaram 2010.07.04. 02:17:37

@Csöncsön: Abszolút nem volt demagóg részemről. nem vagyok az. A VB egy vásár és ha tudsz mondani Schweinsteigernél jelen pillanatban értékesebb játékost, közöld velem.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:19:19

@rajaram:

Miért mondanának csődöt? Szerintem pontosan ez a legfőbb sztereotípia róluk. Egyébként ez szerintem is egy nagyon szeretetreméltó, rokonszenves tulajdonság. (Ugyanakkor arra is gondolok, hogy pl. Nietzschét még a legokosabb német sem volna képes megérteni, de egy közepesen okos francia vagy olasz pl. azonnal.)

England win The Ashes! 2010.07.04. 02:20:04

@Csöncsön: Szóval arra akartam célozni, hogy nem értek egyet rajarammal (inkább neki kellett volna címeznem, elismerem), mert igenis a németeknek fontos a vébécím, annyi lehet a különbség, hogy ha nem jön össze, nem követnek el kollektív öngyilkosságot a Zugspitze tetején a legközelebbi teliholdkor (mint az Dél-Amerika egyes államaiban szokás az arra alkalmas szakrális helyeiken). Azt viszont kétlem, hogy a meccsek előtt nincsenek a maximumra spanolva. Klose azt nyilatkozta, hogy innen nekik a két meccs már csak ajándék. Kurvára nem hiszem el! Ez csak púder. Egy ekkora focimúlttal rendelkező válogatott soha nem gondolhatja ezt komolyan. Az itv riportere egy érdekességet említett: ez a németek 15. vébéje a II. vh. óta (1950-ben nem vehettek részt). Ezalatt 11-szer (!!!) jutottak elődöntőbe. Egyszerűen nem tehetik meg, hogy elbagatellizálják.

Gorbok 2010.07.04. 02:22:13

@rajaram: Klose melyik hazájáért küzd most?:DD

smartdrive 2010.07.04. 02:22:35

@Dr Jozef Vengloš: hatalmas önellentmondásba kerültél ezzel

England win The Ashes! 2010.07.04. 02:24:20

@smartdrive: Álmos vagyok, de talán ki lehet bogozni, hogy mit akartam mondani vele.

rajaram 2010.07.04. 02:25:13

@Csöncsön: A németek már rég nem azok a németek. Az olaszok tényleg jobban megértik Nietzshét, legutóbb egy piacenzai pizzasütővel beszélgettem a morál genealogiájáról, de nem volt meggyőző az érvelése.

smartdrive 2010.07.04. 02:26:59

@rizla: Paraguaynak szerencséje? az ő tizijüket kellett volna újrarúgatni, mert több spanyol is beszaladt

rajaram 2010.07.04. 02:27:42

@Dr Jozef Vengloš: Tisztázzuk. Én nem a hivatalos német álláspontot, hanem a saját benyomásaimat írtam itt le. Nem vagyok tévedhetetlen, csak így gondolom.

smartdrive 2010.07.04. 02:29:13

@Dr Jozef Vengloš: 15-ször jutottak elődöntőbe, ami most is megvan. miért nem szarhatnak bele akkor innentől?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:29:44

@Dr Jozef Vengloš:

Iszonyúan fontos a németeknek a vébécím. Ezt persze nagyon titkolják, mint valami szégyent.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 02:29:59

@Csöncsön: di maria, pastore és higuaín volt a három ember, akit kicselezett, ha jól emlékszem, de az biztos, hogy otamendi nem volt ott, mivel már le is cserélték. meg ez egy kisszöglet-szerű bedobás utáni szitu volt, mindenki ott tömörült, nem az történt, hogy arra az oldalra játszották ki. csak hát senkinek nem nagyon volt fogalma arról, hogy mit kéne csinálnia, hogy egy egyébként nem világraszóló cselbűvész schweinsteigert hárman levédekezzenek.

nem olyan nehéz pedig, több ízben is tapasztaltam már, hogy megoldható feladat.

rizla 2010.07.04. 02:31:26

@smartdrive: a spanyoloknak meg befújni fabregas buktatását. na? persze erre azt fogod mondani, hogy ha újrarúgatják azt a tizit, akkor a fabregas esés sem történik meg, de ez az egész nevetséges. a rúgó játékost szerinted mennyire zavarta, hogy 1 másodperccel előbb indultak el a háta mögött a spanyolok? és ha belövi, akkor nem kellett volna újrarúgatni? és ha akkor újrarúgja, és kihagyja, és utána történik meg ugyanaz? igazából te soha nem kommentelsz normálisan, csak legyeskedsz. volt már valaha 2 sornál hosszabb mondanivalód?

England win The Ashes! 2010.07.04. 02:34:14

@smartdrive: Mert nem jellemző rájuk, bár most az ellenkezőjéről akarják meggyőzni a világot. Nem utolsó sorban ők voltak az elsők, akik ezt a trófeát felemelhették, ők lehetnek az utolsók is.

@Csöncsön: Pontosan. Arra akartam kilyukadni az előbb is, hogy ha nem nyernek, UTÓLAG sikerként könyvelik el (fiatal csapat, övék a jövő stb.), és igazuk is van. DE nem hiszem, hogy ahogy @rajaram: írja: nem fogják fel létkérdésként az újabb aranyat az utolsó két meccs ELŐTT. Van rajtuk teher, csak nem mondják ki, ha nem jön össze a győzelem, akkor meg bemesélik, hogy nem is létezett az a teher.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:36:26

@mocsing:

Hát ez az. Maradona kiment úgy egy vébére, hogy nem vitt ki magával jobbhátvédet, pedig kivihette volna a világ egyik legjobbját is!

Mondod-e még, hogy a meccs nem az argentinok hülyeségéről szólt?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:37:21

@Dr Jozef Vengloš:

Igen, a morális hazugságokban verhetetlenek. :-)

smartdrive 2010.07.04. 02:39:11

@rizla: nyilván az egész újrarúgatós szabály egy marhaság (bár Crespo 2002-ben így érte el a kipattanót), de AKKOR MÁR alkalmazzuk következetesen, és ne csak a spanyolokat sajnáljuk

nekem elég ennyi is hozzá. hatékony vagyok

rajaram 2010.07.04. 02:40:52

@Dr Jozef Vengloš: Következtetéseket csak megtörtént eseményekből lehet levonni. 2006-ban Németországban olyan szintű népünnepély volt, ami példátlan az ország történelmében. A 3. helyezett csapatot olyan szinten ünnepelték és értékelték, mintha megnyerték volna a VB-t. És ez őszintének tünt, ezt érzem most is.

smartdrive 2010.07.04. 02:41:14

@Dr Jozef Vengloš: de ennek mi köze az eddigi 15 elődöntőjükhöz? pld. Spanyolország ugyanúgy nem bagatellizálhatja el, csak más okból

úgy tudom, ezt már nem lehet hazavinni harmadikra

rizla 2010.07.04. 02:41:42

@smartdrive: "de AKKOR MÁR alkalmazzuk következetesen, és ne csak a spanyolokat sajnáljuk"

én nem sajnáltam a spanyolokat, nem volt gondom az újrarúgatással. viszont a következetesség éppen az lett volna, ha azt sem rúgatják újra (mivel az volt később). tehát paraguay sem volt peches, maradjunk ennyiben.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 02:43:40

@Csöncsön: én csak azt tudom, hogy ha ez a meccs a másik irányba lett volna 4-0, akkor mindenki odáig, meg vissza lenne az argentin támadógépezettől, annak nyilvánvaló zsenialitásától, de senki nem azzal foglalkozna, hogy a németek hülyesége volt, hogy boateng életében kb először balhátvédet játszik, hogy höwedes otthon maradt, hogy fiedrich a tökutolsó hertha védelméből jött, hogy klose kezdő, stb.

biztos akkor is a németek hülyeségéről szólt volna a meccs, ugye? valahol érthetetlen, valahol meg nagyon is érthető dolgok ezek. pláne tőled, mármint tőled mint az argentinok irányába _erősen elfogult szurkertől_, csak azt nem értem, ki, kinek és mit szeretne bizonyítani azzal, ha egyetlen dologgal magyarázza ezt az alázást: zanetti kellett volna...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:43:52

@rajaram:

Ez azért volt, mert ők rendezték, és görcsösen igazolni akarták (amit egyébként fölösleges görcsösen igazolni, mert tény), hogy Németország egy jó hely, jó ország. Még EZT IS morális alapon közelítették meg, jó kisfiúknak akartak látszani, és örültek, hogy sikerült.

smartdrive 2010.07.04. 02:45:41

@rizla: azt írtad, szerencséje volt, pedig csak nullszaldósok

smartdrive 2010.07.04. 02:48:09

@Csöncsön: én egy csomó német között néztem, 3:0 után azon gondolkodtam, hogyan kéne elrontani az örömüket azzal, hogy előhozom a bűntudatukat

(Heinze dédapja pld. tuti valami náci volt)

rajaram 2010.07.04. 02:50:17

@Csöncsön: Tévedsz. Bár már nem élek ott, de gyakran járok arra. Németország egy jó ország. Jó csajok vannak, jó kaják, jó partyk, laza emberek. Nem görcsösek, lazán megoldják a problémákat. A titok nyitja: leszámoltak a múltjukkal, egyszerűen nem foglalkoznak vele.

rajaram 2010.07.04. 02:51:22

@smartdrive: Heinze apja német, van német útlevele is. Nem hiszem, hogy náci lenne.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:52:06

@mocsing:

Maradona eddig három csapatnál volt edző, mindháromnál súlyosan megbukott. Már a vébé előtt voltak súlyosan érthetetlen és megmagyarázatlanul maradt döntései. Ezekre hegyezte ki magát mindenki (miért játszat balszélsőt (!) jobbhátvédben? miért hagyta otthon Cambiassot és Zanettit?).

Löw egy sikeres edző volt, felkészült szakember. Apró dolgokba belekötöttek (miért Podolski? stb.), de alapvető hozzáértését senki sem vonhatta kétségbe.

Azok után, hogy éppen a jobbhátvéd posztjáról kapta Argentína az összes (!) gólját, szerintem viszonylag logikus dolog az első bekezdésben írottakban látni az eredmény kulcsát.

smartdrive 2010.07.04. 02:56:15

@rajaram: hát akkor a dédapja nyugodtan lehetett :D

rajaram 2010.07.04. 02:57:34

@Csöncsön: Maradona egy igazi proli. Az IQ-ja nem lehet nagyon magas. Beckenbauer egy müncheni munkásnegyedben született, anyja egyedül nevelte, nem hiszem, hogy edzótanfolyamot végzett volna. 1990-ben VB címet nyert Németországgal, mint edző.
WTF?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 02:58:38

@rajaram:

Találkoztam már elég sok némettel. Tudom, miről beszélek. De ezt nem itt és most fogjuk kitárgyalni, azt hiszem. :-)

rajaram 2010.07.04. 02:59:04

@smartdrive: Dédapja nem lehetett náci, mert akkor még ez a fogalom nem létezett

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 03:03:43

@Csöncsön: mondjuk ki, szerinted a németekkel pariban lévő, esetleg őket el is páholó argentin válogatott és a németek által nagyon durván megalázott között annyi a különbség, hogy a 37 éves zanetti áll-e jobb bunkóban, vagy otamendi. nyilván otamendi miatt nem volt egyetlen normális akciója sem ennek a félelmetes támadósornak.

egyébként nem reagáltál, mivel nyilvánvaló, hogy ha argentína nyer, akkor nem mondjuk boateng a gyenge láncszem, mert az ő oldaláról rúgta messi a győztes gólt, hanem leo zseniális.

így meg zanetti kellet volna, basszus, és minden fasza. mindegy, nem ugyanarról beszélünk, de ez lampard góljának még viccesebb esete, egyáltalán nem ezen múlt a dolog. csak ott legalább az alapját látom a nyavalygásnak, itt meg sztem elképesztő vicces egy 37 éves játékos hiányára fogni egy EKKORA pofont. (egy ekkora országnak és futballnagyhatalomnak, khm)

smartdrive 2010.07.04. 03:04:10

@rajaram: hát nem csecsemőkorától, hanem felnőttként

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 03:06:00

@rajaram:

Maradona egy ösztönember. Az edzősködés viszont nagyon sok racionalitást is igényel. Például lehet, hogy három hátvéddel és öt csatárral is lehet vébét nyerni, csak ez ugye racionálisan nézve nem valószínű.

Fantasztikusan motiválta ezt a csapatot, az első négy meccs nagyrészt az ő sikere is. De az első nagyon céltudatos és kemény ellenfél könyörtelenül kihasználta a féloldalasságot.

rajaram 2010.07.04. 03:06:36

@mocsing: egy nyögvenyelős német győzelmet még lehetne magyarázni. bírói tévedések, stb. de ez vazz egy 4-0 as zakó volt. ezt szíjjártó péter nem magyarázza ki.

rajaram 2010.07.04. 03:08:18

@Csöncsön: ezt te se gondolod komolyan? menjünk aludni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 03:14:22

@mocsing:

Nem. Nem volt jobbhátvéd, az egy dolog. De a középpálya is foghíjas volt. Egyetlen védekező szűrő volt hivatott megállítani a német kontrákat. Messi 50 méterre a kaputól játszott, így a legkegyetlenebb fegyver volt legtávolabb a kaputól. Stb.

Összetett szerkezeti problémák voltak. A németek meg jól álltak a lábukon (mert persze ez az argentin csapat még így is nagyon erős volt, és benne volt a veszély).

Aprónak látszó hibák bőven kulminálódhatnak végül nagy különbségbe. Nyilván túlzó az eredmény. Télen 1-0-ra az argentinok nyertek Münchenben.

Én az edzők közti különbségnek tulajdonítom az eredményt egyértelműen.

rizla 2010.07.04. 03:17:27

@Csöncsön: te most evidenciákon lovagolsz. egy vb-negyeddöntőben senkit sem tömnek ki 4-0-ra, aki nem követ el szarvashibákat.

rajaram 2010.07.04. 03:18:50

@Csöncsön: Argentína nem kaphat egy ekkora zakót. Ha mégis, akkor ne fogja a szertárosra, vagy a vuvuzelára. Ez van. Készüljenek a 2018-as VB-re, mert Rióban nem is érdemes indulni.

rizla 2010.07.04. 03:19:32

@mocsing: "itt meg sztem elképesztő vicces egy 37 éves játékos hiányára fogni egy EKKORA pofont."

így van, ennél sokkal több dologra KELL fogni. de mint mondtam, ilyen pofon nincs ostoba hibák gyülekezete nélkül. legalábbis egy vb-negyeddöntőben nem valószínű.
ettől még svejnstejger zseniális játékát elvitatni, vagy nem értékelni, az súlyos hiba. és nem csak a szólójáról beszélek.

Everred 2010.07.04. 08:20:04

@rizla: pontosan így van, és ezzel együtt épp a négygólos különbség, a döntő fölény bizonyítja számomra azt is, hogy egy jól összerakott, rendes taktikával és kezdőcsapattal pályára küldött argentin válogatottnak is egyenrangú ellenfele tudott volna lenni a német. Ezt meg legyalázta, ahogy kell.

Ja, nem velem vitatkoztál a hollandokról, max. annyit mondtam, hogy ők is esélyesebbek az angoloknál. Az angol szereplés miatt jössz nekem egy sörrel :-)

bsteve 2010.07.04. 08:44:42

Spanyolokat most nem, de tehenek, gorillát és öltönyös focistát találtam nektek:

www.youtube.com/watch?v=O--NB3MtCr8

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 08:49:04

@rizla:

Senki sem (legalábbis én biztosan nem) vitatta el Schweinsteiger zseniális játékát. De lehet valaki bármilyen nagyszerű játékos, ha nem a megfelelő szerkezetben játszik, megbénul. Szerinted mihez kezdene Casillas középcsatárként?

Nem a zseniális egyéni képességek, hanem a két szakvezetés közti különbség döntött a németek javára, továbbra is tartom.

United82 2010.07.04. 09:05:04

@Csöncsön:
no akkor Cé és Roo után Messiről is bebizonyosodott hogy ember, mert a nem megfelelő szerkezetben nem tudta azt nyújtani amit tud.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 09:08:34

@Rooney82:

Mondtam én, hogy Isten? :-)

Pelé is meghalt volna balbekként, Zidane kapusként.

United82 2010.07.04. 09:14:08

@Csöncsön:
Igazából ezt Neeskensnek címeztem volna, aki ugye az angolok meg a portugálok kiesése után mondta h Cé és Roo túlsztárolt médiaemberek hiszen nem képesek a csapatukat a vb címre vezetni....hiába mondta neki bárki hogy nem a megfelelő szerkezetben, nem a saját posztjukon játszottak...süket fülekre talált..
nos akkor így Messi is egy túlsztárolt médiaember ezek szerint, hiszen szart se csinált a vb-n, mert nem a megfelelő szerkezetben játszott...
ugyanakkor Neeskens filozófiáját követve Klose lassan a legnagyobb lesz , hiszen a VB-ken 1 gólra van Ronaldotol és a hátralévő 2 meccsen biztos vagyok benne hogy 1 gólt rúgni fog..pedig mindenki tudja hogy Klose nem Cé,Rooney vagy Messi....

Keelhaul 2010.07.04. 09:19:00

@mocsing: Azért azt tudod melyik három, turinos argentín védőből csinált bohócot Schweini?

Everred 2010.07.04. 09:22:31

@Csöncsön: épp ezért a világ valaha volt legnagyobb futballistája John O'Shea. Ez most minden kétséget kizáróan bebizonyosodott.

Keelhaul 2010.07.04. 09:25:07

@Keelhaul: A turin az majdnem ugyanaz, mint a rutin.

@mocsing: Kérdés, hogy HA (és innentől ennek semmi értelme) Zanetti védekezik Mülleren, és előtte Zanettiről nem fújják be a 3. percben a faultot, valamint Zanetti nem baszik visszamenni védekezni a 2. gól előtt, akkor vajon Németország hogy bírta volna a rá nehezedő nyomást a második félidő elején? Szerintem sehogy, és ezzel a vita nyitott.

A németeknek pont jól jött a 3. percbe született gól, és nem csak azért mert 1 gól előny volt, hanem mert utána azt csinálhatták, amihez értenek. Az argentínok fordított esetben ugyanígy találnak egy gólt: valszeg ugyanez az eredmény csak fordítva.

Megjegyzem: az argentín támadósor összes tagjának terület kellene, Higuaín nagyon szeret futni, jó is benne. Militonak a BL-döntőn mindkét góljánál 40 méter területe volt. Messinek szerintem ki kellett volna kerülnie a szélre, hogy Mertesackerre vihesse rá a labdát. Ezek a taktikai hibák, a bekapott első gól és a rengeteg lassú visszafutás eredményezte ezen a meccsen az argentínok meccsét. Amit adottnak tekintettem, az az, hogy a németek kurvajók. 2-0 után viszont hülye, aki azt gondolja, hogy a meccs reális volt 2 védővel és 5 csatárral. Valszeg inkább levenni kellett volna csatárt és középpályást behozni, de ezért biztos "cobarde" minősítést kapott volna Maradona.

Keelhaul 2010.07.04. 09:26:34

@Keelhaul: Természetesen megint belehibázta, az argentínoknak nem meccse volt, hanem veszte. :)

Hispan07 2010.07.04. 09:35:03

elolvasom Csöcsön szövegét, jól felhúz, már épp reagálni akarok, de akkor megnézem a képét fészbúkon, és angyali békesség száll meg. javaslom ugyanezt mindenkinek :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 09:35:41

@Keelhaul:

Kicsit henyén írtam, hogy az összes (!!) gólt a jobbhátvéd posztról kapta Argentína, de tök igaz, amit írsz, hogy már az elsőt is!

Ez egészen hihetetlen.

Ha kint van Zanetti, most elég nagy a valószínűsége, hogy egy szerdai argentin-spanyolt várnék...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 09:37:54

@Hispan07:

Honnan tudod, hogy ki vagyok fészbúkon? :-)

(Én pl. nem tudom, hogy te ki vagy.)

Lojzi_ 2010.07.04. 10:36:20

@Csöncsön:
Nyilván elkerülte a figyelmedet, hogy Klose forintos labdát kapott jobbról is Müllertől, csak nem lőtte be a ziccert (Ronaldo legnagyobb örömére btw)

Szerintem azért onnan jöttek a német akciók, mert onnan volt a legkönnyebb.
Ellentétben Maradonával Löw nyilván nem hülye. (Kétségtelen makacsságai ellenére sem.)

De ez a védelem jobbról és középről is törhető volt (lett volna).
És akkor még ott a feszítő kérdés, hogy ki és mikor szerzett volna gólt az Argentínoktól. Azt remélem nem vitatod, hogy a győzelemhez a gól sem árt. Mert 11-esekkel jó eséllyel nem Argentína győz. Abban a műfajban a németek a racionális gondolkodás, hideg fej kombó miatt majdnemhogy verhetetlenek.

Ja és szerintem a Nationalelfnek vannak még tartalékai. Az angolok és az argentínok ellen is azt éreztem, hogy hosszú 10 percekig csak félgőzzel, negyedgőzzel játszottak.

Azt meg már régóta meg akartam kérdezni, hogy komolyan tartod-e, hogy az Argentínok egyénileg jobbak, mint a németek? Az odáig rendben, hogy a két csapatból Messi a király, a grundon őt választanám először. Node utána jó darabig csak német játékost választanék: Lahm, Schweini, Müller, Özil, Neuer, Mertesacher, Friedrich. Legalábbis a kezdőkből biztosan.
Podolskit és Klosét is előbb választanám, mint Higuaint például.
Az nyilván más kérdés, hogy az otthon hagyott argentínok és a nem játszatott emberek (pl. Agüero) jobbak voltak, mint a pályán lévő 11, de ha a 22 kezdőjátékos közül kellene 11-et kiválasztani szerintem neked is legalább 5-6 német lenne a csapatodban.

Ha nem nagy kérés, akkor a 22 kezdőjátékosból állíts ide egy csapatot gyorsan!

Az enyém:
Neuer
Lahm, Mertesacher, Friedrich, Boateng
Schweini, Mascherano*
Müller, Messi, Özil
Tévez*

*Itt azért elgondolkodtam sokáig Khedira és Klose szerepeltetésén, de végülis nem a tegnapi meccs alapján ítéltem, hanem az alapján, hogy ki lenne a jobb normális edzővel és taktikával.

Szóval nálam 3 argentín került bele, de kettő nem a tegnap mutatott teljesítmény miatt, hanem az alapján, amire képes.

A padról választhattam volna még Militot, vagy Agüerot, de ők mindketten Tévezt szoríthatnák ki, így velük nem lenne több az argentín. Samuel lenne még jó arra, hogy valamelyik német középhátvéd helyett beálljon.

dzzzzz 2010.07.04. 10:37:12

Ebbe az argentin keretbe, mint utólag kiderült még Emiliano Insúa is befért volna szélsőhátvédnek xD

Keelhaul 2010.07.04. 10:48:29

@Lojzi_: Szerintem rosszul látod az egész meccset, de mindegy, már leírtam. A második félidő elejéhez a németeknek köze nem volt, nagyon érett a gól az argentínoknak, de azt is lehetett érezni, hogy bármikor visszakínálhatják őket.

Azért volt olyan könnyű megjátszani a széleket, mert Heinze és Otamendi 30-35 méterről kísérte a német támadásokat. Ez egyértelműen Maradona hibája, mint ahogy az is, hogy Higuaínt megkötötte középen, holott szélen jó, Messit szintén bevonta középre, és így valóban kellett a két felfutó védő, ami megjegyzem ebbe az argentín bandába full felesleges. Ahelyett, hogy széthúzták volna a német védelmet, benyomták őket középre. Kb 4 veszélyes támadása volt az Arg. csapatnak, mind abból született, hogy megkerülték a német védelmet a szélről. Ezt kellett volna játszani.

neeskens 2010.07.04. 10:59:51

@Rooney82: Ha már így megtaláltál, úgy hogy hozzá sem szóltam.

Lehet nem volt világos, mit akartam mondani.Én nem írtam, hogy Rooney, Ronaldo vagy Messi attól gyengébb játékos, mint Podolski, vagy Klose, hogy nem sikerült jól a vb-jük.

Én azt írtam,hogy hajlamosak velük kapcsolatban, olyan jelzőket használni, annyira sztárolni, mintha minden idők legjobbjai között lennének.

Én meg azt mondom, hogy akkor lehet őket (Rooney, Messi, Ronaldo pont jó példák) tényleg a legnagyobbak között emlegetni, ha egy nagy tornán is bizonyítják ezt. Pl: Podolski ugyanakkor egy kibaszott jó tornajátékos, de ő meg a hosszú sorozatokban nem tudja ezt bizonyítani, ezért vele kapcsolatban nem is szoktak azért fantörpikus jelzőket emlegetni.

sporttárs 2010.07.04. 11:06:33

@Csöncsön: Hanem mi a lényege? Rágörcsölni ezerrel a sikerre, ha meg nem jön, elmagyarázni, hogy de akkor is mi vagyunk a világ legjobb csapata?

Neked.

sporttárs 2010.07.04. 11:09:57

@mocsing: Ennél tökéletesebben még kevesen torpedózták meg Csöncsön burtális, de szerényen objektívnak álcázott elfogultságát. :)
Nevetséges, amit művel, pláne, amikor másoknál emlegeti a kettős mércét.

sporttárs 2010.07.04. 11:16:34

Szerintem amúgy nem lett jobb a vébé a kieséses szakaszban, csupán izgalmasabb, de hát ez a műfaj sajátja. Egy olyan 1-0 után, amiből itt többet is láttunk, a csopotmeccseken még mindenki hörgött, most meg kurvajó.
A négy elődöntősből kettő százszázalékos volt a selejtezőben, joggal várt tőlük szerintem bárki ha nem is sziporkázó, de magabiztos, érett focit és győzelmeket, ehhez képst a mázlinak és egy-egy játékos (Schneider, Villa) klasszisának többet köszönhetnek, mint a csapatuknak úgy általában. Játékban emlékezeteset a németek hoztak.

Mivel már kezdetben is védtem a vébét, én nem panaszkodom. :)

(Zárójelbe: ha a spanyolok kiestek volna mondjuk ugyanezzel a játékkal bármelyik meccsükön, minimum a fele a most ájuldozóknak minden idők legszarabb vébéjét fröcsögné. A svájci zakó után citromízú volt minden nekik, a bunkó védekező ellenfél antifocija miatt, most meg de remek volt a tegnapi fos. Ami normális, ilyenek a szurkolók. Hollandokról nem is beszélek, hozzájuk képest a telegatyás armada még oktatott eddig.)

Titi120 2010.07.04. 11:17:08

Azt hittem ezen berottyantok a gatyómba:
Real Madrid: a hírek szerint Raúl mindenben megegyezett a Schalkéval

www.nemzetisport.hu/nso_hirek/real-madrid-a-hirek-szerint-raul-mindenben-megegyezett-a-schalkeval-2035623

sporttárs 2010.07.04. 11:21:00

@rizla: Igazad van, nem volt passzív les. Mondjuk kb. annyival volt lesen, mint Villa a portugálok ellen, ez kimarad az érvelésedből, én megértem. (És valóban, nem is ide tartozik.)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.04. 11:21:09

@mocsing: ."egyébként nem reagáltál, mivel nyilvánvaló, hogy ha Argentína nyer, akkor nem mondjuk boateng a gyenge láncszem, mert az ő oldaláról rúgta messi a győztes gólt, hanem leo zseniális." - ez persze nézőpont kérdése az argentin szurkolók Messi zsenialitását emelnék ki, a németesek meg - legalábbis te biztosan - Boatenget szapulnád. Ahogy tegnapi meccsen Otamendi is szar volt, meg Scheinsteiger is jó.

Lampard gólján meg nagyon sok múlt ha tetszik ez neked, ha nem. Azért egy öt perc alatti egyenlítés után egész más meccs kezdődött volna. A németek második félidei parádéit épp az tehette lehetővé, hogy előnyben voltak és az egyenlítés után szaladó ellenfél nagyon kinyílt.

Azért azt te sem gondolhatod komolyan, hogy a tegnap látott négyes a reális különbség a két csapat között. Még a tegnapi meccsben is simán benne volt az argentin egyenlítés, úgy a huszadiktól a hatvanadik percig, tehát több, mint a meccs harmadában. A második gólnál dőlt el, onnantól kedvükre alázhattak a németek.

Azért 4-0 és 4-0 között is van különbség. Van mikor egy sokkal erősebb csapat folyamatosan nyomás alatt tartva ellenfelét rúg egy négyest, oszt kienged. Meg van úgy is, mint tegnap, hogy az elején szerez egy gólt, majd az egyenlítésért rohanó ellent mattolja megint hosszú idő után, hogy aztán tort üljön az ezután széteső csapat fölött.

Everred 2010.07.04. 11:24:08

Amit én nem értek az argentinoknál a sokat emlegetett dolgokat leszámítva: miért az a kérdés, hogy Milito vagy Higuaín? Tévez miért érinthetetlen szent tehén? 56 válogatott meccsen van 11 gólja - gyaníthatóan nem emiatt ő a középcsatár. Fejetlen csirkeként rohangál a pályán - ezt a szurkolók szeretik, de sokat nem ér. Lassú, különösen labdával. Nem magas és erős, hogy legalább lekösse a védőket és lefejelgessen felívelt labdákat. Nem kreatív.

Azért tartják, tényleg, mert jól lő távolról és tud a semmiből bekotorni egy gólt? Luxusnak tűnik nekem, pláne, hogy így nem ő dolgozik Messiéknek, hanem Messi próbálja őt helyzetbe hozni.

sporttárs 2010.07.04. 11:28:02

Az elődöntők kapcsán csak azt érzem biztosnak, hogy a hollandok túljutnak a megtizedelt urukon, szívből remélem, ezt végre meggyőző, és nem csupán stabil játékkal érik el. (És sajnálom, hogy Van Bommelt minden bizonnyal láthatjuk vb-döntőben.)

A másik meccs megjósolhatatlan, a rutin és győzni tudás (hát ezen a vébén aztán főleg ez) a spanyolok mellett szól, továbbá van egy Villájuk, aki lassan elővezeti a 86-os Maradona-modellt és egyedül nyer vébét a csapatának. :)) A németek mellett az eddig látottak, és még inkább az szól, hogy ők hagyományosan nem szarnak be sose, míg a spanyolok az egész vébén a zabszem-effektus miatt sem képesek kiteríteni a lapjaikat.

De azért a nevek és a tornatapasztalat miatt inkább a hispánokra szavazok. Jó meccs legyen, ez a lényeg.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 11:28:21

@Keelhaul: később írtam, hogy kikből csinált bohócot és egy szóval sem írtam a hivatkozott hsz-ben, hogy védők voltak.

a többire majd otthon, de most ajándékot kell vennem

Keelhaul 2010.07.04. 11:32:57

@Everred: Spot on, nekem is ez a véleményem. Ugyanakkor (és ez Argentína tragédiája) nagyon mélyről jön, otthon közösségkedvenc, és nem lehet kihagyni emiatt, legalábbis az argentín szakvezetés szerint. Én tegnap a meccs alatt is leköveteltem a pályáról.

Keelhaul 2010.07.04. 11:34:03

@popp: Ez is jó, tömörüljünk egységfrontba!

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.04. 11:35:02

@sporttárs: Annyi meccset láttál már, nem értem miért nézed ennyire álnaivitással a focit. Tudod, hogy ketten járják a táncot, és legalább annyira függ attól is a bugi, hogy az ellenfél, hogy ropja.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 11:36:50

@Lojzi_:

Valóban, volt egy (egyre emlékszem) nagy hiba a baloldalon is, amiből Klose helyzete lett. Egyébként csak a jobbhátvéd posztjánál tudták átjátszani a németek az argentin védelmet, igaz, ott rendszeresen.

A keret erejével most nyilván nehéz érvelni, hiszen minden a pályán dől el. Maradjunk annyiban, hogy a transfermarkt.de portál szerint, amely nyilván nem vádolható németellenes elfogultsággal hat (!) argentin kerettagot is értékesebbnek jelöl, mint a legértékesebb német játékos Lahmot (szerintem teljesen reálisan):

Mascherano, Higuaín, Messi, Tevez, Agüero, Milito.

Némi túlzással az argentin keretbe csak Lahm és Schweini fért volna be a németektől.

Szaffi B. 2010.07.04. 11:38:06

@Titi120: Ez de gagyi, menne inkább nyugdíjba...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 11:38:58

@sporttárs:

Aki itt brutálisan elfogult ÉS szerényen objektívnak álcázza magát, az egyedül te vagy.

Én (veled ellentétben) sosem tagadtam, hogy, igen, elfogult vagyok.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.04. 11:42:35

@Keelhaul: Később olvastam véleményedet és teljesen egyetértek veled.

@sporttárs: "Az elődöntők kapcsán csak azt érzem biztosnak, hogy a hollandok túljutnak a megtizedelt urukon, szívből remélem, ezt végre meggyőző, és nem csupán stabil játékkal érik el." - astabilitásuk azért meggyőző nem?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 11:44:34

@Everred:

Igen, nekem is mindig föltűnik, hogy milyen lassú labdával. Hihetetlenül körülményes megoldásai vannak. DE: rengeteget dolgozik, mozog, segít a társaknak, egy jó szerkezetben szerintem simán meg lehetne találni a helyét. A Cityben, úgy tűnt, sikerült: szenzációs szezonja volt.

Everred 2010.07.04. 11:47:36

@popp: igen, de egy holland válogatottól nem azt várná az ember, hogy a De Jong-Van Bommel-Mathijsen-Heitinga tengelyre, és talált gólokra építve jusson négy közé. Valamiféle tudatosságot és csapatjátékot várnék attól a jóféle front fourtól, ami nekik van, de eddig csak Sneijder hozza magát (jó, Robben hiánya mentő körülmény, és hiába tért vissza, a brazilok ellen látszott, hogy korántsem olyan éles, mint a tavasszal volt).

Everred 2010.07.04. 11:50:27

@Csöncsön: biztos meg lehetne találni a helyét, csak egy olyan válogatottban, ahol ennyi kiváló támadó van, mint az argentinoknál, biztos, hogy szükség van rá, hogy Tévez helyét keresgéljék?

SAF-nak is csak egy szezon erejéig volt jó arra, hogy csinálja a piszkos munkát Ronaldo kedvéért, de ő is úgy érezte, hogy ez így kevés. A Citynél ő volt a number one sztár, ami tetszett neki, de ha belőlük is igazi nagycsapat lesz, amelyik ellen az ellenfelek 80 százaléka bekkel, akkor ott is rá fognak jönni, hogy Tévez arra nagyon kevés, hogy ő első számú csatár legyen ezen a szinten.

Szaffi B. 2010.07.04. 11:51:20

www.fn.hu/foci_vb_2010/20100704/brazil_lapok_argentin_kesesrol/

Na, ennyit a nagy dél-amerikai összefogásról, egymásnak szurkolásról. Dögöljön a szomszéd tehene is...

Keelhaul 2010.07.04. 11:56:21

@birsalmamag: Eltelt 10-12 év ami alatt megnéztem úgy 800 meccset, és azt tudom mondani, a sportújságírók nagy részének fingja nincs semmiről.

rajaram 2010.07.04. 11:57:50

@Csöncsön: Némi túlzással az argentin keretbe csak Lahm és Schweini fért volna be a németektől.

Ha megfordítjuk ezt a fikciót, szerintem meg az argentín csapatból senki nem fért volna be a német válogatottba.
Hiszen a meccset 4-0 ra nyerték, ami azt jelenti, hogy a németek lőttek NÉGY gólt, ami kiváló támadószekciójukat dícséri és NEM KAPTAK egyet sem, tehát fantasztikus védelemmel és kapussal rendelkeznek.
Ha betettek volna valakit egy 4-0 ra kikapott csapatból, akkor megbomlik a csapategység és nem lett volna ez az eredmény. A foci csapatjáték.
Nem kell mindent Maradona számlájára írni, 1990 óta nem jutottak be még a legjobb négybe se.

Árpádka 2010.07.04. 11:58:17

@birsalmamag: Mi ebben a meglepő.Pont ez volt 2006-ban is csak akkor az argentinok írhaták ugyanezt.

Mr.AT 2010.07.04. 12:00:47

@Csöncsön: "Ez a baj a németekkel. Mindent csak egy mérnöki terv részeként képesek értelmezni. Képtelenek fölfogni az életet. Nietzsche nem véletlenül átkozta el őket mint a világ legéletellenesebb népét. Hát ja, végülis, nyertünk már vb-t, az is jó. Ha nem nyerünk, az is jó. Az a lényeg, hogy tele a stadionok, fogy a sör... Holott a focinak abszolút nem ez a lényege..."

Ember, valami olyan szinten szánalmas az itt előadott vernyákoló vergődésed, amivel Messikéd kiesését, és Xavikád nézhetetlen szenvedését próbálod magyarázni, hogy nehéz eldöntenem, szórakoztat, vagy csak szimplán idegesít.

Miért kell neked MINDENT megmagyaráznod? A holdállástól Maradona arcszőrzetéig olcsó, filléres kifogások tömkelegét sorolnod, hogy aztán elégedetten hátradőlj, mint a viccbeli felfuvalkodott kismalac, hogy most aztán de jól megmondtad. Nem mondtad meg jól.
Ez egyes, Pistike. Nem épphogy nem négyes, meg nem Pistike AMÚGY az osztály legjobbja, hanem EGYES, csak így szimplán. Leül, legközelebb jobban készül.

Két napja azt vagyunk kénytelenek olvasni tőled, hogy ez is hülye, az is hülye, ez hiányzott, az hiányzott, itt viszket, ott viszket, de persze Messitől el a kezekkel, merthát továbbra is ő a megfellebezhetetlen non plus ultrája a labdarúgásnak.
Lionel Messinek négy meccse, azaz bő 360 perce volt a pályán, és egy árva, siralmas gólt sem sikerült begyötörnie, amiből pedig a labdazsonglőrnek nem nevezhető szlovák Vitteknek is négyet sikerült. Pont. Qrva szar VB-je volt, nemhogy a legjobb nem volt, de még a saját csapatában sem sikerült meghatározó szerepet játszania.

Tudod ki a non plus ultra? Mondjuk pont az általad gyalázott néhai Maradona, aki leszarta, hogy hol játszatják, meg hol nem, hanem fogta a labdát félpályán innen, és egy laza 60 méteres szóló keretében a fél angol csapatot egyedül kicselezve rúgott gólt. EZ a worldwide nr.1. teljesítmény.

És lehet, hogy egyszer majd Messitől is látunk majd ilyet, sőt nagyon könnyen el is képzelhető ez, de most SZAR volt, SEMMIT nem mutatott, és az ő csapnivaló játéka is hozzájárult ahhoz, hogy mehetnek haza. Fogadd el, tanulj meg vele együttélni.

Csak az ehhez hasonló ólajtónyi bullshitekkel állj már le pls, hogy mi és hogyan baj a németekkel, akik se élni, se levegőt venni, se tüsszenteni nem tudnak (szerinted) normálisan, ezért alanyi jogon nem is érdemlik meg, hogy itt legyenek, vagy egyáltalán éljenek. Pls. Mindannyiunk érdekében - s a magad érdekében, mert az amúgyis a béka segge alatt lévő megítélésed devalválod még tovább mindezzel.

Arsenal07 2010.07.04. 12:05:50

@Everred: ez kamu...

10-szer nagyobb gondjai voltak az argentin csapatnak a védelemben és a középpályán, mint az, hogy most Tevez kezd-e vagy nem

másrészt Tevez elég mobilis, Milito meg Higany nem az sztem, ők nem járnak vissza középpályára szerelni, amikor kell (meg Messi sem nyilván)

úgyhogy a Milito-Higany-Messi sor is öngyilkosság lett volna, hiszen onnan senki mezőnymunkát nem végzett volna, és még Agüero-ra is igaz ez. kb

de egy szervezett középpályával na meg egy nem lyukas védelemmel lett volna keresnivalója az argentinoknak
amíg erre nem volt szükség, addig Tevez meg Higany meg Messi hozták a meccseket...
németek ellen pedig kilyukadt a lufi

Everred 2010.07.04. 12:06:49

@Mr.AT: ez már nagyon kikívánkozott, ugye? :-)

Szaffi B. 2010.07.04. 12:08:45

@Keelhaul: @Árpádka: Itt kommentelte valaki hogy európai európainak, dél-amcsi dél amcsinak szurkol, én meg mondtam, hogy de nem is. Ezért vágtam ide a nagyon elegáns HAHAHAHAHA brazil véleményt. (Ami szánalmas)

Mr.AT 2010.07.04. 12:09:18

@Everred: Qrvára. Komolyan mondom, ez a szerencsétlen utáltatja meg velem a Barcelona és Messi után most a spanyolokat is, akiknek az EBn még tiszta szívből drukkoltam, de amit ez a csóka itt elővezet, az nettó hányinger, a vak és fellengzős demagógia legalja.

Szaffi B. 2010.07.04. 12:10:28

Rájöttem mi van Messivel és Torressel. Beszippantotta őket a Pro Evolution :DDDD
Aki eladja a lelkét a gépeknek... :DDD

bakító 2010.07.04. 12:10:42

@Mr.AT: Hát nálad nagyon betelt a pohár:)
Kétségtelenül megérdemelte.

Everred 2010.07.04. 12:11:36

@Arsenal07: na de ezért mondom, hogy az ezerszer kitárgyalt dolgokon (nulla középpálya, vicces védelem) túl, úgy általánosságban az is érdekelne, hogy Tévez miért szent tehén.

Meg hát nem egy csatártól kell várni, hogy megoldja a középpálya feladatait. Maxi Rodrigueznek mi volt a feladata? Ott volt mindig velük, oké, de úgy ezen túl...

Ez meg, hogy Milito, meg Higany nem végez mezőnymunkát... kéhem, rá kell őket szoktatni, és akkor fognak. Samuel Eto'o sem bizonyult megváltoztathatatlannak. Ja, hogy ahhoz edző is kéne? Hát, igen.

Szaffi B. 2010.07.04. 12:13:00

@Mr.AT: Azért én kiváncsi leszek, ha ne adj'Isten kikapnak a németek, magadra is vonatkoztatod-e a leírtakat.

CSöncsön is idegesítő kicsit, de az a kárörvendés ami itt megy a németfanoktól az is elég gusztustalan azért.

Mr.AT 2010.07.04. 12:13:44

@birsalmamag: Sok rosszat lehet rám mondani, de hogy "németfan", azt nehezen. Kérdezd csak meg mocsing kollégát. :)

Keelhaul 2010.07.04. 12:17:12

@Everred: A vicc az, hogy szerintem a klubjában mindkettő végez. Ezt írtam valahol tegnap is: szerintem ki volt adva az ukász, hogy Higany nem mehet vissza védekezni. Nagyon szeret ugyanis labdát lopni, minden (tehát a legutóbbi 2) szezonban volt olyan gólja, hogy egyenesen a védőtől tulajdonította el a labdát. Sőt, itt a vébén is. Minthogy az is szokása egyébként, hogy ha nincs középen terület, akkor kikavarjon a szélre. 4 meccs alatt 3 ilyet láttam tőle, de mind a háromszor nagyjából jól is oldotta meg a dolgot, középen meg örlődött.

Militonak úgy 8-10 meccsét láttam csak idén, de ő is dolgozott bőségesen, mint ahogy a teljes Inter.

Szaffi B. 2010.07.04. 12:17:58

@Mr.AT: ok, őszintén bevallom, nem végeztem kutatómunkát minden egyes kommentelő előéletéről, bocs ha nem vagy németfan (és ha ez bántó) de a lényeg azért ez: mindenki szarja-fossa utólag az argentinokat, de előtte (olvass vissza) mégsem volt azért ez ilyen egyértelmű.
Azt meg egyenesen nem értem hogy MEssiből hogy lett szar JÁTÉKOS (most direkt kihangsúlyozom, hogy lehet hogy nem pont te írtad)? Nem volt szar a játéka, nem rúgott gólt, még oké azt is aláírom hogy nem volt a csúcson a vb-n, akirmi legyen az oka, de hogy szar játékos, meg sztár?
Soha nem sztárkodott, nincs gyémántfülbevalója, nem arcoskodik, nem ugat a bírónak, nem dobálja magát, miért a nagy utálat? Mert argentin? ??

Árpádka 2010.07.04. 12:18:40

@birsalmamag: Szerinted mi lenne ha Argentína tovább megy? Olvastad a tegnapi spanyol teljesítménnyel kapcsolatos kommentjeit? Mind1 néha elrugaszkodik a valóságtól, személy szerint ezen kivűl nincs bajom vele.:)

Keelhaul 2010.07.04. 12:19:28

@birsalmamag: Az a gusztustalan, hogy a játékosállományt ekézik, meg röhögnek szerencsétlen Messin meg Higanyon, holott velük nincs és nem is volt semmi baj. Mondom ezt úgy, hogy néha engem is idegesít Csöncsön Messi-szeretete, és egyébként én nem igazán kedvelem Messi játékát.

DE: tényleg fura dolgok történtek. Ugyanakkor Messiéknek még van 10-12 éve, hogy bizonyítsanak.

rajaram 2010.07.04. 12:20:38

Az argentín válogatott 1990 óta gyakorlatilag semmit nem ért el, bárki volt az edző, bárki játszott. Aki látta a 90 es VB-t az tudja, hogy már az is nagyon gyenge csapat volt és óriási mákkal jutottak a döntőbe. Azóta soha nem jutottak a négybe.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 12:21:32

@Mr.AT:

Te egy beteg ember vagy, ha ennyire kiakaszt téged egy fórumvita.

Mr.AT 2010.07.04. 12:23:26

Tegnap amúgy a FIFA technikai bizottsága Sneijdernek ítélte a brazilok elleni első gólt is, ami ugye Felipe Melo fején csúszott meg, így Sneijder is négy gólos.

Everred 2010.07.04. 12:25:29

@birsalmamag: jó, azt azért tudni kell, hogy nincs az nst-n olyan téma, amiről Csöncsönnek ne Messi jutna az eszébe. Ami egy idő után elég irritáló tud lenni, még ha nem is szegény Messi tehet róla, aki valóban korunk szimpatikusabb játékosai közé tartozik :-) Szóval a káröröm - ami csúnya dolog - megértéséhez ismerni kell egy kis bloghistóriát...

Az argentinok ronda pofáraesése nekem személy szerint azért örömteli, mert 1) Maradona egy arrogáns fasz, akit néhány, nem túl meggyőző győzelem után máris kezdtek edzőfejedelemnek kikiáltani, 2) Magyarországon a latin futball rajongóinak egy nagy hányada valami kibírhatatlanul nagyképű, és hallgatni a beszólásokat, hogy "na, az az igazi foci, amit az argentinok játszanak", az sajnos felnyomja a vérnyomásomat egészségtelen mértékig. Még jó, hogy a sors megkímélt Ganxsta Zolee-tól, aki képes lenne River-mezben, Boca-sállal kimenni Buenos Airesbe.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 12:25:55

@rajaram:

Igen, a sors iróniája, hogy pont az a '90-es csapatuk jutott döntőbe, amelyiknél azóta mindegyik csapatuk sokkal élvezetesebb focit játszott. Előbb-utóbb meg kell törnie az átoknak. Jövőre Copa América Argentínában! Ott is lesz törlesztenivalójuk.

Keelhaul 2010.07.04. 12:26:00

@Mr.AT: Sneijder aranylabdás lesz, bárki meglássa.

horas 2010.07.04. 12:26:55

Én folyamatosan szídtam az argentínokat és kirtottam az elméletem mellett,hogy ez az argentín csapat belfog futni egy komolyabb pofonba mert Masche egyedül kurva kevés lesz a középpályán.
Én 5-0 tippeltem egyből a csoportkör után,mert arra számítottam,hogy nemtudják megnyerni a csoportot és egyből komoly csapattal találkoznak.Ahogy az argentínok jobbak voltak,mint amire számítottam természtesen mérsékldött a szkepticizmusom is,de vártam,hogy mikor igazolódik az be ami számomra a napnál is világosabb volt én már Mexikó ellen is számítottam a betlire csak az a meccs máshogy alakúlt,de ott sem mutattak semmit.

Mr.AT 2010.07.04. 12:27:03

@birsalmamag: Soha nem utáltam Messit, tagadhatatlanul qrva yo kis játékos, akit amúgy öröm nézni. Neki is vannak formaingadozásai, mint mindenkinek, történetesen ez most a VBre esett, és kiestek, ennyi. Ettől nem lesz se több, se kevesebb.

Nálam az csapta ki a biztosítékot, amit ez a szerencsétlen vezet itt elő évek óta. Minden esetben meg kell magyaráznia, hogy a fű kék, az ég meg zöld, s ha hárommilliárd ember látott egy gyenge teljesítményt, akkor neki kell állnia meggyőznie hangosbemondón őket, hogy nem az történt, amit láttak, sőt, ez valójában maga volt a csoda. Ez a "de anyuuuu, anyuuuu, KELL a csokiiiii!!!" kommunikáció, amivel hülyének néz mkit.

Mr.AT 2010.07.04. 12:28:53

@Csöncsön: A betegségről jobb lenne, ha nem te kezdenél el beszélni, ember.

horas 2010.07.04. 12:29:28

@Keelhaul:
Ebben meg az a necces,hogy Sneijder is kifejezzetten gyenge eddig a VB-n.
Aki eddig aranylabdás szinten játszik a VB-n az csak is egyedül Villa.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 12:29:49

@Everred:

A 2) pontod ugyanúgy érvényes az északi (brit, német) futball rajongóira is. Meg úgy általában mindenkire. :-)

Alapjában értem én a kárörömöt. Az a lényeg, hogy helyén tudjuk kezelni. (Azaz pl. én is utálom Cét, de elismerem, hogy a világ egyik legjobb játékosa.)

Keelhaul 2010.07.04. 12:29:57

@Mr.AT: Ha megnézed, gyakorlatilag Villán kívül az összes világsztár játékos formahanyatláson ment keresztül, ami nem is meglepő, tekintve hogy ezek úgy vannak beállítva, hogy április-májusban legyenek a csúcson.

Szaffi B. 2010.07.04. 12:30:27

@Árpádka: tehát ha ő így akkor ti is így (megint nem személyeskedn akarok a "ti" vel ha te nem, akkor ne vedd magadra légyszi')
Személky szerint (no offense) leszarom ki mit mond azért nem kezdem el fikázni a csapatot. Én Argentínának szurkoltam, mégis gratuláltam a németeknek, nem kezdetem el köpködni meg semmi.
Talán ha a magyarok ellen játszana valaki akkor..talán anyáznék egy sort, de szerintem inkább magamban dühöngenék. Én a spanyolknak szurkolok, meg pár másik csapatnak is aki szépen játszik (pl uruknak, Ghánát is szimpatikusnak tartottam, stb), meg a szép focinak, de igazából a magyaroknak szeretnék. :)))))

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 12:30:39

@horas: annyiban vitatkoznék, hogy egy relatív gyengébb játékkal is eldöntött Sneijder minimum két meccset, japán+brazil.

pytho 2010.07.04. 12:31:23

@Mr.AT: Azért a "Messi SZAR és SEMMIt se mutatott" így nem igaz, tessék megnézni ki vezeti a vb gólpasszlistáját. :)

Szaffi B. 2010.07.04. 12:31:26

hú, bocs, mennyi elütés...

horas 2010.07.04. 12:32:14

@heinrich:
Itt nem arról van,szó,hogy nem játszik-e eredményesen.
De azok a gólok is igen macskafüle kategóriák.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 12:32:15

@Mr.AT:

Istenem, de buta ember vagy te. Messi kétségkívül rossz formában volt, de a teljesítményét legfőképp az vetette vissza, hogy NEM A POSZTJÁN JÁTSZOTT. Ezt te tényleg képtelen vagy fölfogni? Szerinted mit kezdett volna Alessandro Del Piero a 2006-os vébén balhátvédként?

rajaram 2010.07.04. 12:32:38

@Csöncsön: Az átok szót használtad! Most, hogy mondod, lehet benne valami, bár én nem hiszek az ilyesmiben. A legjobb argentín csapat a 78-as volt. Fantasztikusan játszottak, de a VB-t csak bírói segítséggel és a peruiak megvásárlásával nyerték meg.86-ban nem volt jó a csapat, de volt egy játékosuk, aki egyedül megnyerte a VB-t. Persze volt egy kis szépséghibája a dolognak. És most lép a képbe az átok, ami kb. így hangozhat: Elég volt argentínok, ti már többet nem nyertek semmit

Keelhaul 2010.07.04. 12:33:00

@birsalmamag: Ha a magyarokat picsázzák el, a következő játékosokat illik szidni:

Ibrahimovic
Mijatovic
az isteni Savo Milosevics
Mihajlovics

Mi a közös a fenti névsorban? :) (Azon kívül hogy az isteni Savo-n kívül mind beférne bármelyik köcsögválogatottba)

Keelhaul 2010.07.04. 12:34:11

@rajaram: Szomorú ez az egész mert pl Batigol és Redondo már önmagában vébé címet érdemel és punktum.

Szaffi B. 2010.07.04. 12:34:50

@Keelhaul: Remélem kapnak egy jó edzőt. Maradona nem tudom mit gondolt...
Én emlékszem rá gyerekként néztük játékosként, és mindenki Maradona akart lenni a fiúk közül. :) Focizni meg edzeni nem ugyanaz lásd: Dunga.
Ezért nem az argentin csapat a felelős. Szvsz.

Mr.AT 2010.07.04. 12:34:52

@pytho: Megnéztem. Július 4én a VB gólpasszlistája a következő:

1. Kaká 3
Schweinsteiger 3
Özil 3
Müller 3

2. Kuyt 2
Podolski 2
Boka 2
Ki Sung-Yueng 2

Ez az első 8 játékos, a többiek egy assziszttal állnak. És ebből mi derül ki?

Szaffi B. 2010.07.04. 12:35:37

@Keelhaul: Ibrahimoviccsot gyűlölni fogom amíg élek :DDDDDDDDDDDD

Keelhaul 2010.07.04. 12:35:59

@birsalmamag: Dunga bármit csinál, rohadtul fog irritálni a pofája.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 12:36:12

@birsalmamag:

Lehet, hogy néha túlzásba viszem a Messi-imádatot, és olykor valóban hajlamos vagyok provokálni is a tisztelt kommentelőket. De aki velem normális, azzal én is az vagyok.

Mr.AT 2010.07.04. 12:36:49

@Csöncsön: Az, barátom, hogy TE bárkire is "buta" jelzőt akassz, a torz paródiája még az iróniának is. A primitív egysíkú érvelési szintedre jól jellemző, hogy máris személyeskedni kezdesz, amint valaki tükröt mutat. Szót sem érdemelsz a továbbiakban.

horas 2010.07.04. 12:36:53

Messi-t hiba lenne bántani szerintem.
Túl messze volt a kaputól,mire a kapuhoz ért,már rajta volt egy egész csapatnyi ember.
Viszont ha közelebb játszott volna a kapuhoz akkor meg valószinüleg nem tudták volna eljutattni hozzá a labdát,mert most öszintén ki lett volna az?
A németek ahogy kell már felvették a középpályán Svájnit nem egyszer Motta üzemmódban láttam kullancsoskodni körülötte.

rajaram 2010.07.04. 12:37:21

@Keelhaul: ....Ha megnézed, gyakorlatilag Villán kívül az összes világsztár játékos formahanyatláson ment keresztül, ami nem is meglepő, tekintve hogy ezek úgy vannak beállítva, hogy április-májusban legyenek a csúcson.

Az is lehet, hogy nem ők a világsztárok, csak sokba kerültek és sokat írnak róluk a lapok

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 12:38:42

@rajaram:

Ugyan már, még nagyon sok mindent fognak ők nyerni. Egyébként Copa Américát is többet nyertek azóta. De azt hiszem, le kell számolniuk a Maradona-mítosszal. Lehet, hogy hozzá kötődik az "átok". :-)

pytho 2010.07.04. 12:38:43

Engem átvert a forrásom....
www.cbc.ca/sports/soccer/fifaworldcup/scores/assists.html
Bocs, ezt benéztem nem is kicsit.

Keelhaul 2010.07.04. 12:40:17

@rajaram: Itt konkrétan az előző három aranylabdásra, az európai aranycipősre, az angol gólkirályra stb. gondolok. Egész biztosan nem a vébé fogja ezeket a játékosokat beárazni, márcsak azért is, mert egy tetszőleges klubcsapat szarrá fossá alázná bármelyik válogatottat.

rajaram 2010.07.04. 12:40:53

@Keelhaul: Lett volna lehetőségük. Fantasztikus játékosai voltak Argentínának, jobbak mint a maiak. Redondo - mekkora játékos volt, vagy Crespo, akit nagyon szeretek, Saviola, Riquelme ...........

Szaffi B. 2010.07.04. 12:41:21

@Keelhaul: Nem játékosnak tetszett anno :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 12:43:00

@rajaram:

Szerintem még soha nem volt ilyen erős generációja az argentin focinak, mint ez a mostani.

Nem véletlen, hogy a korosztályos tornákon szétalázták az egész világot.

Keelhaul 2010.07.04. 12:43:14

@rajaram: 98ban Redondo ugyebár nem fért be, 2002-re pedig már vége volt.

Saviola nevét egy kommentben leírni Crespoéval, Batistutaéval vagy akár Riquelmével is kegyeletsértés.

FTR: Saviola és Villa gyakorlatilag egyidősek.

horas 2010.07.04. 12:43:24

Amúgy előzetesen a szövetségi kapitányokon található támadó felületek,többnyire bejöttek kivéve eddig Löw-öt.
Domenech alapban halálra volt itálve,őt talán hagyjuk is.Lippi és Dunga viszont a saját csapdájába lépett,ami visszaüthetett volna Löw-nek is,de eddig ezügyben szerintem szerencséje volt.
Capello-n felül emelkedtek az angol skrupulusok.
Maarwicjk-ről pedig kiderült,hogy egy közepes edző.
Del Bosque csapata,de inkább húzóemberei pedig rossz formában vannak és egyelőre nehéz konkrétizálni mit,de valamit rosszul csinál.

Szaffi B. 2010.07.04. 12:45:06

@horas: Del Bosque: pl. nem hisz a szemének :D

Mr.AT 2010.07.04. 12:45:49

@Keelhaul: "Sneijder aranylabdás lesz, bárki meglássa."

Hát, ha a hollandok megnyerik a VB-t (amire azért most már van esélyük), akkor könnyen elképzelhető. VB, BL, Serie A és Coppa Italia egy évben, az azért elég meggyőző teljesítmény. Arról nem beszélve, hogy ha a hátralévő 2 meccsen betalál, még akár gólkirály is lehet, hisz most már ő is 4 gólos.

horas 2010.07.04. 12:46:02

Argentínának szereznie kellene egy igazi angy ágyú KÜLFÖLDI edzőt,mert az argentín edzők hozzák magukkal a lúzer attitűdöt.
Hiddink,Rehhagel,valami hozzájuk hasonló vadállat kellene nekik.Aragones?

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.04. 12:46:24

fojtogat a rohogogorcs...

...samuel talan jo lesz vmely nemet kh cserejenek...
...milito nem jar hatra a kozeppalyara SZERELNI...
...messinek az a baja, h nem a posztjan jatszattak...

csak igy vazlatosan. samuelrol lehet erdeklodni romaban es milanoban, esetleg ajanlhatok egy idei bl osszefoglalot...

militonak van vedekezo feladata az interben is, bar keves. akinek vedekezo kozepcsatar kell az eto'o-t figyelje vagy juhaszrolit.

messit hagyjuk...

egy valamirevalo edzonek feltunt volna, hogy iden ki es hogyan lett bl gyoztes, es ebbol kovetkezteteseket vont volna le a keretre es a taktikara vonatkozoan. (es meg akkor is ott van az argentin luzer-faktor)

Árpádka 2010.07.04. 12:48:19

@birsalmamag: Csak az a gond hogy van 1 meccs azt 20 ember 20 féleképpen látja. A meccs után elvitatkozunk és a 20 embernek lesz kb 3 féle állás pontja amit nagyjából lehet összehasonlítani.Na már most akkor jön valaki ( most speciel Csöncsön de van amikor más) aki köti az ebet a karóhoz és ha ez mondjuk hetekig folyamatossan megy akkor van akinél elszakad a cérna. Most speciel MR.At.
100 emberből meg 90 fikáz( hogy mit az más kérdés) és hogy most argentinokat lehet e fikázni az szerintem nézőpont kérdése.
Egy sikertelen meccs után mindig a legnagyobb sztárt veszik elő most Messit, de fikázták itt Cr, Torrest is egy-egy sikertelen meccs után:)

Keelhaul 2010.07.04. 12:49:43

@horas: Del Bosque nem igazán jó edző. Ő nagyon ért ahhoz, hogy a forrófejű játékosokat kicsit lehűtse, sokat ki tud hozni a fiatalokból, ennek tudom be, hogy Ramos ellentétben az elmúlt 2 évben mutatottal most nem egy idegbeteg, hanem egy rohadt jó jobbhátvéd (ilyet nem nagyon láttunk tőle mostanság). Azonban amikor Bosque a csúcson volt a Madriddal, akkor azt hiszem pontosan a nyugodt nagypapa stíl kellett a csapatnak, különösebb taktikai arzenált a Madrid nem vetett be, egyszerűen lefociztak mindenkit a pályáról. A keret tömve volt kurva jó focistákkal, gyakorlatilag a cserepad simán befért volna egy az egyben a Valencia kezdőjébe, pedig az akkori Valencia igen-igen jó volt.

Bosque össze tud fogni egy társaságot, elég megnyugtató jelenség, de a többi klubnál elért sikerei alapján ki lehet jelenteni: nem valami jó edző. Őt arra a csapatra teremtették, abba a korba. Most kicsit lerontotta a Barcelona rendszerét, erőltetné, amit anno csinált, de ezek a játékosok nem azok a játékosok. Xaviék egy adott rendszerben iszonyú jól fociznak, de itt most nincsen Messi, és tömött a spanyol középpálya. Alonso és Xavi és Iniesta és Busquets együtt sok.

horas 2010.07.04. 12:50:17

@Pályaelhagyó autóversenyző:
Van olyan ember akinek ha van köze az argentín válogatotthoz,nem röhögött volna fel hangosan ördögien az idei Inter szezon láttán.
Aranytálcán volt nyújtva Maradona-nak egy brutális csapat gerinc.
Nem kellett,nesze neki,lehet sírni az öltőzőben.

rajaram 2010.07.04. 12:50:54

@Keelhaul: Saviola nevét egy kommentben leírni Crespoéval, Batistutaéval vagy akár Riquelmével is kegyeletsértés.

Lehet, hogy az, de én igazán jól játszó argentín válogatottat utoljára pár éve láttam. Már nem emlékszem pontosan, de Riquelme/Crespo/Saviola egy VB selejtező meccsen csodálatos játékkal hármat rúgott Brazíliának. Olyan jól azóta sem láttam játszani őket.

Keelhaul 2010.07.04. 12:51:16

@horas: Valamiféle össznépi félreértés alakult ki, amely szerint Aragones nagy koponya. Tisztázzuk: kurvára nem az.

Árpádka 2010.07.04. 12:52:10

@Csöncsön: lehet, de amióta Sorin visszavonult egy tiszteséges védelmet nem tudtak összehozni:)
Ha van Gaalnak lett volna egy balbekje akkor Badstuber simán kiszorítja Demichelist.

zsakfos 2010.07.04. 12:52:23

@Mr.AT:
Ha megnyerik a hollandok a vb-t nem tudom elképzelni, hogy ne Sneijder kapja. Meg is érdemelné.
Az mondjuk azért kicsit vicces lenne,ha ő lenne a gólkirály, tekintve, hogy milyen gólokat rúgott:) bár lehet történelmet írna, nem emlékszem volt e már valaki középpályásként gólkirály.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 12:52:32

@horas:

Az az érdekes, hogy Chile és Paraguay is argentin kapitánnyal indultak, és mindkettő túlteljesítette az elvárásokat. Szóval Argentína tele van jó edzőkkel.

Kíváncsi vagyok én is, ki mellett döntenek majd.

Szaffi B. 2010.07.04. 12:52:34

@Árpádka: Egy sikertelen meccs után mindig a legnagyobb sztárt veszik elő most Messit, de fikázták itt Cr, Torrest is egy-egy sikertelen meccs után:)

A legnagyobb sztárt, vagy az edzőt, vagy a bírót :DD Ezzel nincs baj, ha jogos. Ha köcsög a bíró akkor nem a sztárjátékossal van a baj, ha valaki balfaszkodik a pályán, akkor az nem feltétlen az edző hibája. Stb. Néhányan kicsit eltévedtek a szidásban, és nem azt fossák akit kéne...

horas 2010.07.04. 12:53:16

@Keelhaul: Én nem tudom,de az EB-győztes spanyol válogatott igen meggyöző volt,szerintem konkrétan jobb mint ez a mostani.

Keelhaul 2010.07.04. 12:53:46

@Csöncsön: Bielsa nem-e bukott-e meg Argentínában? Dede, megbukott, egy kilőve.

Lojzi_ 2010.07.04. 12:55:26

@Csöncsön: Hehe.
Azt vágod, hogy a hat játékos, akiket írtál azokat mind szerepeltettem a 11-emben?
Csak ezek 6-an 3 posztot fednek le.

Azt meg nem gondolnám, hogy Demichelist és Burdissot favorizálnád Merte és Friedrich helyén, ha ott álsz a grundon és válogatni kell.
Heinze, vagy Boateng? (mindazonáltal, hogy Heinze nyilván drágább a transfermarkt.de alapján)

Kiket tennél a 22 játékosból Müller és Özil helyére Messi mellé?

Az meg felettébb furcsa lenne, ha ezután a szezon és VB után Messin kívül bárki is többet érne, mint pl. Özil, vagy Schweini...

Árpádka 2010.07.04. 12:55:31

@Keelhaul: Hát egy halálcsoportból eset ki, vagy kiejtették a svédek és az angolok:)

Szaffi B. 2010.07.04. 12:56:49

@horas: Ez így van, jobbak voltak. Szerencsére amilyen a foci, bármi lehet még :))))

Keelhaul 2010.07.04. 12:57:07

@horas: Maradjunk annyiban, hogy Aragones ráérzett arra, hogy nem a liga akkori legjobb középpályását kell játszatni, sőt kivinni az EB-re, hanem a szezonban sokat sérült, erős középszart nyújtó Xavit, aki mivel jól rápihent, kegyetlen formában volt az EB-n. A Villa-Torres páros egésze volt jó formában, és a spanyol keret egyébként meg marhajó. De Aragones nem talált fel semmit, kijött a lépés, minden a helyére került, rajta kívül alló okok miatt. VdB-vel is szinte megállíthatatlan ugyanez a csapat úgy, hogy Torres, Fabregas félig sérült, Xavi formán kívül játszik, Senna gyakorlatilag megszűnt, pedig 2008ban nálam MVP volt, Puyol lassult, Ramos is szarabb lett. Bekerült a csapatba egy igen jó Piqué, de ez a keret huszadannyira nincs formában, mint amaz volt.

rajaram 2010.07.04. 12:58:06

@Árpádka: .... Ha van Gaalnak lett volna egy balbekje akkor Badstuber simán kiszorítja Demichelist.

Jó, hogy szóba hoztad van Gaalt, mert meggyőződésem, hogy a német válogatott szárnyalásában neki óriási szerepe van. Müller evidens - hisz ő találta, ő tette jobboldalra Lahmot és Schweinsteigerből egy év alatt világklasszist csinált.

Shikaka 2010.07.04. 12:59:31

Messi:

Lehet, hogy rosszul látom, de szerintem Messi nem jó játékában van azért szerepe az argentín keretnek, és Verón-nak.

A VB előtt egy angol nyelvű oldalon volt egy vita, hogy az európaiak mennyire lenézik a dél-amerikai bajnokságokat, és hogy ez most meg fog változni. Mert Verón még mindig akkora király, hogy tátott szájjal fogjuk bámulni, amint lealázza a soros ellenfelet a passzaival, és bebizonyítja, hogy aki dél-amerikában király, az mindenhol az.
Ez egy kábé általános vélemény volt a brazil, argentín fórumozók körében.

Maradona betette a csapatba, rábízta a karmesteri pálcát. A fickót jó volt látni, voltak nagyon laza megmozdulásai (csoportmeccsek alatt sarkazós passz, meg ilyenek), de összességében egy egykori klasszis, aki már nem képes világszínvonalon irányítani.
Mivel más irányító nem volt a keretben (Aimar? Banega? velük mi van?), így Messinek kellett szervezni a játékot.
Ami kétszeresen rossz, mert
- Messi nem nagyon csinált még ilyet
- így az össztermésből jó néhány gól hiányzott.

A másik meglepő húzás (Palermo) szerintem nem gáz. Egy olyan csatár, aki azért tud segíteni, de alázatosan ül a padon, és tűzbe menne a kapitányért, mert elhozta a vb-re, szerintem jó választás.

Szaffi B. 2010.07.04. 12:59:40

Na, lehet fikázni: sportgeza.hu/futball/2010/vb/cikkek/maradona_nekiment_a_nemeteknek/

Ez hüje :)
Mindent elront maga körül, már az Isten keze címet is elvették tőle :DDDDDDDDDDDDDDDD

horas 2010.07.04. 13:00:27

@rajaram: Amúgy meggyöződésem,hogy Saviola-t elkotyavegyélték.
Saviola a testalaktából adódóan,csak akkor hasznos ha jó formában van,mert a szlalomokon kívül sokmindenre nem képes.
Nekem úgy rémlik,igazából egyik napról a másikra különösebb érvek nélkül lett hanyagolva és egy idő után már meccshiánnyal küzdött és semmi lehetőséget nem kapott,ő szerintem a Rijkaard-éra összeomlásának egyik látványos áldozata lett.Már a Real-ba egy megéptázott Saviola került akiben igazából nem is hittek.A portugál bajnokságnál szerintem mindenképp jobb játékos.

Szaffi B. 2010.07.04. 13:01:09

@Shikaka: Messi nem való irányítónak, ezt én is vallom

Everred 2010.07.04. 13:02:38

@Árpádka: bizony, kikaptak egy félelmetes angol csapattól, amelyben olyan világklasszisok futballoztak azon a mérkőzésen, mint Danny Mills, Nicky Butt, Emile Heskey és Trevor Sinclair, a csereként beállt, tíz percet játszó Wayne Bridge-ről nem is beszélve!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 13:03:13

@Lojzi_:

Az biztos, hogy mindenképpen "orrnehéz" az argentin keret, de összességében is kiváló játékosokból áll. A CSAPAT nem működött jól. Egy jól működő csapat ki tudja egyensúlyozni a gyengébb pontokat is. Nehezen fogsz meggyőzni arról, hogy a tegnapi meccset nem a szakmai felkészítés közötti különbség döntötte el...

@Keelhaul:

Te kit javasolnál argentin kapitánynak?

horas 2010.07.04. 13:04:04

@Keelhaul:
Ez mondjuk nekem kicsit erős,hogy Aragones arról nem tehetett amiért (és rajta kívül álló okok miatt) jó volt az a csapat,VDB meg arról nem tehet ami miatt ez a spanyol csapat meg nem jó.
Ez így elég fals.

rajaram 2010.07.04. 13:04:57

@horas: Ugyanezt érzem Crespónál is. Egyszerűen zseniális és sehol nem értékelik. Amikor a Milanban lőtt két gólt a Liverpool ellen és lecserélték, azt hittem főbe lövöm magam. A végeredményt tudjuk.

rajaram 2010.07.04. 13:06:39

@Csöncsön: A meccset az döntötte el, hogy az egyik csapat négyet, a másik egyet sem rúgott.

horas 2010.07.04. 13:07:59

@Lojzi_: Amúgy szerintem tévedés azt hinni,hogy ezeket a német játékosok klasszisok,egyszerűen csapatként überfaszák.
Nekem Scweini kezd potnciális világklasszisnak tűnni ebből a csapatból.Özil-el várjunk még kreatív poszton a legnehezebb hosszú távon fenn maradni.

Árpádka 2010.07.04. 13:08:25

@Everred: Attól függetlenül ritka szar meccs volt. De a Angol-Svéd békés1-1-ről mi a véleményed?;)
No offence de Nicky Butt Bl,PL-győztes és a Newcastle-el van egy Bl elődöntője.:)
Owen és Becks meg élete formájában volt akkor.

fraulein praxa 2010.07.04. 13:10:51

@horas:

az nem lehet, hogy csupán annyi a probléma, hogy az eb-n nem futottak bele dél-amerikai csapatokba?... tehát ki sem derülhetett, valójában mi is a gyengéjük. ne értsd félre, láttam az eb-t is, valóban jók voltak és megérdemelték, de nem emlékszem arra, hogy lett volna olyan kellemetlen ellenfelük, mint pl. paraguay (aki ellen képtelenség gólzáporos meccset vívni), sőt, bő egy évvel ezelőtt az usa meg is verte őket, 2-0-ára. európán belül a spanyolok nagyon jók (voltak?...), de világviszonylatban ezek szerint annyira már nem.
lehet hülyeség, de nekem ez tűnik kézenfekvő magyarázatnak (egyrészről)...

horas 2010.07.04. 13:13:32

@rajaram:
Igen Crespot én megmondom neked mikor baszták el.2007/2008-es szezonban az Inter-nél sérülésből jött vissza év elején,de Cruz jó formában volt és nem kapott több lehetőséget mire pályára került már rég játszott és azért kezdett korosodni is ez akettő felerősített egymást,zuhanás szerű volt a teljesítménye,pedig folyamatos játék lehetőséggel még egy két jó éve lehetett volna,ott is hibázott,hogy nem jött el az Inter-ből akkoriban inkább végig padozta azt az utolsó két szezont.HA kkor lelép még símén lehetett volna két jószezonja és talán jobban sikerült volna kiscsapatos levezetős része is a karrierjének,mert az is elég hányatoatt lett,egyszerűen nem tudott már formába lendűlni többet.

Keelhaul 2010.07.04. 13:14:38

@horas: Az EB-n egyetlen csapat bekkelt ellenük, ott tizikre került a sor. A VB-n minden csapat kivétel nélkül bekkel ellenük. Add össze.

horas 2010.07.04. 13:15:06

@fraulein praxa:
Igen ez elég nyomos érvnek tűnik,de mindenesetre a Eb-s sima meccsek azok itt döcögősek.Honduras-Portugál.

horas 2010.07.04. 13:17:42

@Keelhaul: Igen ez úgy néz ki számottevő,de érzésem szerinte nem itt van a kutya elásva,mert az egész csapatjátéka akadozik és darabos,a ugyanazokban a szituációkban is amikor az Eb-n aláztak.

Everred 2010.07.04. 13:18:01

@Árpádka: a Newcastle soha nem jutott még BL-elődöntőbe, és mikor Butt odakerült, már bőven középcsapat voltak. Jó gyerek a Nicky, saját nevelés, szerettük, használható is volt, de hogy Simeone, Verón, Kily González, Ortega számára egyenrangú ellenfél legyen Sinclair meg Butt, az nagyon vicces volt már akkor is :-)

fraulein praxa 2010.07.04. 13:18:34

@fraulein praxa:

most meg még svájc is, ehh... nem tudom igazából, csak szeretném valahol, hogy valami ilyesmi legyen a magyarázat. régen sajnáltam őket a vb-n, mindig olyan szerencsétlenül estek ki.:-(

Árpádka 2010.07.04. 13:21:42

@Everred: Tényleg az elődöntőt benéztem=))

Lojzi_ 2010.07.04. 13:22:47

@horas: Tőled is megkérdezem, amire Csöncsön sem válaszolt.
Kint vagy a grundon. 22 játékos áll ott, a tegnapi kezdő 22. Jó fej vagyok és azt mondom, hogy választhatsz Te 11-et először, én meg jövök a maradékkal.
Kik lennének a csapatodban?

Csak a neveket vázold fel gyorsan posztonként.

horas 2010.07.04. 13:27:36

@Lojzi_: Melyik csapatokból a tegnapi német argetnín meccsből?

Lojzi_ 2010.07.04. 13:28:20

@horas: Igen.
A 22 kezdőből légy szíves.

Everred 2010.07.04. 13:29:25

@Lojzi_: hadd kössek bele: hülye kérdés, mert grundon grundfocistákat választok, abból az argentinoknak van több. Nagypályán, 11 a 11 ellen Mertesackert választom, grundon inkább Demichelist. Grundon vagy kispályán Schweinsteiger helyett is inkább Verónt választanám, nagypályán nem kérdés, hogy a disznófejűt.

horas 2010.07.04. 13:31:14

@Lojzi_:
Na.
...................Neuer
Lahm Mertesacker Friedrich Boateng
.....Schweintstaiger Mascherano
..................Őzil
........Messi Milito Agüero

horas 2010.07.04. 13:32:55

Ja a kezdőből!!!
Akkor Milito helyett Klose,Agüero helyett Tevez.

fraulein praxa 2010.07.04. 13:32:59

@horas:
svájc-spanyol le(hete)tt volna sima eb-meccs szint, de mégsem. svájc beárazta volna spanyolországot, és végképp kiderült: nekik max egy honduras vagy egy chile fekszik? két gólnál többet nem is lőttek még egyetlen ellenfélnek sem, ami persze 1. nem jelent semmit önmagában, hiszen portugália hiába rúgott 7-et koreának, mégis szenvedtek rendesen a többi mérkőzésen, vagy 2. németország most zsinórban kétszer rúgott 4-et tökmindegykiazellenfél-nek... plusz ausztrália, és igenis számít a sokgólos győzelem (szerbia 1-0-át szándékosan nem veszem ide, az egy vicc volt...és nem a szerbekre gondolok) ? olaszok is elvergődtek a döntőig 2006-ban, nem túl szép játékkal. lehet, a spanyol válogatott lesz a következő olasz válogatott..:-D

egyetlen igazság létezik: ha uruguay nyeri a vb-t, pont..:-DDD

horas 2010.07.04. 13:36:04

@horas: Ebben az a cink ám,hogyha Maradona nem megmutatni akarja,hogy milyen fazsa csávó,hanem egy jó csapatot akar akkor minden poszton erősebb lett volna az argentín csapat,így jóhogy a németeket választom mert Maradona kiment védelem és középpálya nélkül erre a VB-re.
Előbbre tartota,hpgy Palermo üljön a padon mint mondjuk Lucho vagy Zanetti.
Majom.

horas 2010.07.04. 13:37:28

@fraulein praxa:
A különbség az,hogy spanyolk játéka nyögvenyelós,ugyanaz mint az b-n,dominálnak főlényebn vannak,de nem tudnak helyzetbe kerűlni és sok helyzetet rontanak.Az egész cspat szürke és dekoncentrált.Villa villogásai viszi őket előrefele.

fraulein praxa 2010.07.04. 13:41:16

@birsalmamag:

b+..:-DDDD hát köszi...:-D

onyewu teste, hoppácska:

rodonline.typepad.com/.a/6a00d8341c6d4753ef0120a6391cc5970c-400wi

azért ez odab... na szóval az..:-D és nem fair a legrondábbak közé beválogatni, hüpp-hüpp..:-/ :-D

Szaffi B. 2010.07.04. 13:48:26

@fraulein praxa: Nekem nem bejövős a fekete ember, bár kétségkívül esztétikusan fest, csak nem mint ffi, hanem mondjuk mint szobor ;)
Ellenben páran kimaradtak a legrondábbak közül (Drogba viszont nem rondaaaaa)

CSak neked, csak itt, szétoffolva a fikázósdit: i34.tinypic.com/15dkdf.jpg

horas 2010.07.04. 13:48:31

@birsalmamag: Engem Higuain buta arcánál jobban nem írritál Ribéry Frankeinstein feje sem.

Szaffi B. 2010.07.04. 13:57:40

@horas: Engem Heinze irritál hasonlóképp ;)

fraulein praxa 2010.07.04. 14:14:24

@birsalmamag:

ahhh... kicsi forlán... mmm...;-) :-D
na akkor én is mutatok neked valakit, hehe:

habs.theoffside.com/files/2009/04/carlos-bocanegra.jpg

img.photobucket.com/albums/v27/noora/0f597720.jpg

talán nem olyan kigyúrt, de nem hajítanám ki, ha bekopogtatna..;-)

Lojzi_ 2010.07.04. 14:23:07

@horas: Csak azért kérdeztem, mert Csöncsön szerint az alibiceleste tagjai egyénileg annyival, de annyival jobbak, mint a németek.

Nos a Te válogatottadban is a németek vannak töbségben, ha a keretből, ha a kezdőből válogatsz, még úgy is, hogy olyan szerkezetet választottál velem szemben, ahol eggyel több argentín csatárt lehet elsütni.
Tetted ezt Müller kárára, aki bármelyik argentín csatárnál nagyobb formában van és Messihez hasonlóan szintén nem a valódi posztján játszik.

Kloséval ugyanez a helyzet. Gyakorlatilag nem hiszem el, hogy ő a legjobb választás, ezért tettem én is egy argentín centert, de inkább a név és a piaci érték alapján, mert Klose jelenlegi formájára és az elvégzett munkájára sok panasz nem lehet.

És a Mascherano-Khedira választásban is vastagon benne van az eddigi karrier.

És ezért lennék kiváncsi Csöncsön 11-ére is. Vajon van-e akkora arc, hogy betegye Schweini helyére Rodriguezt, vagy ki tudja-e hagyni Özilt, netán Demichelist, vagy Burdissot jobbnak látja-e valamelyik germán bekknél.
Hogy a Lahm-Otamendi, Boateng-Heinze vonalról ne is beszéljünk.

fraulein praxa 2010.07.04. 14:28:33

@horas:

:-DDD

di maria sem semmi arcberendezés ügyileg...

fraulein praxa 2010.07.04. 14:30:44

@horas:

jól elpasszolgatnak, és ennyi, labdát tartani nagyon tudnak. ha villa nem lenne, nem tudom, meddig húzták volna, mert rajta kívül olyan hatalmas, kiemelkedő teljesítményeket nem-nagyon tudnék felsorolni... piqué talán, nagyon jó védő, bár tegnap hülyeséget csinált.

Szaffi B. 2010.07.04. 14:33:58

@fraulein praxa: Azért én még nem temetném őket ;)

Szaffi B. 2010.07.04. 14:34:48

@fraulein praxa: Bocanegra: Nem kell mindenkinek izomkolosszusnak lennie. Na jó abbahagyom az offolást :D

fraulein praxa 2010.07.04. 14:40:21

@birsalmamag:

meggyőződésem, hogy a legjobb pasi az egész vb-n. :-) forlán persze szorosan a nyomában van..:-DD ;-)

fraulein praxa 2010.07.04. 14:41:06

@birsalmamag:

nem temetem, de nem tenném fel rájuk a házat..:-DD németekre már jobban.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.07.04. 15:09:15

@popp: jó kérdés, hogy mi a reális különbség, én annyit láttam, hogy az egyik röhögve rúgott négyet, a másik meg helyzetbe sem került. ja, de egyszer, lesen.

vagy ezzel most magadat vigasztalod, hogy ez nem reális különbség? mert azt a világért sem rontanám el.

a meccsen teljesen reális volt a különbség, itt és most meg ez számít, nem az, hogy messi hányezerszeresét éri friedrichnek.

egyenlítésért rohanó ellen? én úgy láttam, rohanni sem tudtak, de biztos felületesen néztem. amúgy meg elég durván hangzik, ja, hogy a hatvanadik percig bennük volt az egyenlítés, csak mondd már el, hogy miként láttad az egyenlítés lehetőségét kibontakozni, mert én egyetlen lesgólt láttam az első félidőben, azon kívül SEMMIT

@rizla: én tudom, hogy sok minden van még a háttérben, csak kicsit bökte a csőrömet, hogy egy ilyen meccs után annyi a konzekvencia, hogy ezt maardona csinálta meg, és kb az a lényeg, hogy otamendi helyett nem lehetett ott a 37 éves zanetti. ha a zanettis dolgot egy "egyébként" után olvasom, amolyan kiegészítésképpen, az más lett volna, de itt ez került középpontba, mintha ez lenne a lényeg. a barca-bayern 4-0 után, ami hat is lehetett volna, se kezdte el mindenki, hogy annyi múlt, hogy lell volt a balhátvéd, lúció meg lesérült. legfeljebb zárójelben tettük hozzá.

England win The Ashes! 2010.07.04. 15:38:29

@mocsing: lófaszt volt reális a különbség! Ha a fritzek jobban koncentrálnak, a 6 közte is meglett volna. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.04. 16:56:50

@mocsing: Argentina nyomott sokszor centikem múlott a gólhelyzet, az első félidő végén meg a második elején a németek percekig nem találták a zsugát. Az eredmény után szaladást meg úgy értettem, hogy kinyíltak marhára.

Persze megérdemlik a németek a gratulációt, meg az is igaz, hogy mindig az adott meccs számít.

Szaffi B. 2010.07.04. 19:54:14

@fraulein praxa: Azért a házadat a németekre se tedd fel, ki tudja (ordas közhely: a labda gömbölyű) :D

sporttárs 2010.07.05. 13:53:24

@mocsing: Hát ebben piszkosul igazad van. Nyilván hiba volt Cambiassót kihagyni, meg Zanettit is, de mindent egész egyszerűen marhaságf erre fogni, pláne úgy, hogy közben a legjobb esteben közepes Messivel kapcsolatban meg annyi az ordítanivaló, hogy dehát hol játszott bazmeg.

Messi senkinek a védelmére nem szorul rá, mindenki tudja, milyen focista, volt egy középszar vébéje, ennyi, ő legalább itt volt, nem sértődött meg, nem veszekedett senkivel, úgy mint mondjuk Cruyff 78-ban, pedig azon tán a világbajnoki cím múlt akkor. Ezért is szimpatikus, de védeni teljesen felesleges, mert nem ment neki.
süti beállítások módosítása