Egy vb-naplóba sok minden belefér, ez most itt például egy olyan csapongó poszt, amiben néhány olyan apróságot szeretnék megosztani, amik magukban nem tennének ki egy posztot. Ezek jobbára a vb kezdete óta gyűlnek, úgyhogy lesz köztük néhány múlt héthez kapcsolódó is. Kicsit megekézzük az angolokat, kicsit jobban Podolskit, de megveregetjük a kontrajéták esszenciáját tökéletesn átérző Bendtner, és a nemzeti mezben óriásit harcoló Eto'o vállát. És szót ejtünk Anelkáról is, aki szerintünk pont oda küldte Domenech-t, ahol a helye van. A labda szar, hideg van, és a kürtök sem kussolnak, de lassan bebizonyosodik, hogy mindez sokkal kevésbé zavaró, ha közben futballoznak a pályán. Hajtás után néhány apróság gyöngybetűkkel.
A világ egyik legveszélyesebb állata a Szent Tehén. Nem harap, ép ellenkezőleg, inkább bárgyú pofával legel a pálya közepén. Nem féli a böllérkést, hiszen tudja, a pályán marad, mert érinthetetlen. Az angol válogatott egyik visszatérő gondja volt, hogy Gerrard és Lampard nem tud egymás mellett játszani. Capello, egy darabig úgy tűnt, megoldott a kérdést, de a vébén megint rohadtul nem akar menni a dolog. Lecserélni viszont egyiket sem lehet, még akkor sem, ha a játékukat mázsás teherként cipelik a többiek. A húzóembernek szánt játékosok kerékkötők, mégis érinthetetlenek, pedig Algéria ellen már a szünetben le kellett volna cserélni az egyiket, de talán mindkettőt még inkább. Anglia eddig borzalmas, és ami a legsötétebb fellegeket hozza: a Rooneyra épülő támadójáték a legfőbb érintett gyatra formája miatt sehova nem viszi a csapatot.
Nicolas Anelka pontosan oda küldte Domenech-t, ahova való. Ezt nyilván olyan szavakkal tette meg, amik nem valók újságok címlapjára, viszont tökéletesen illenek egy félidei öltöző vitához, amikor éppen az lenne a tét, hogy a csapatunk akkorát bukik-e, mint Robespierre. Ne feledjük, egy futballistáról van szó, nyilván Villon más szavakat használt volna (mielőtt markolatig meríti a dikicsét a kapitány homloklebenyébe), az adott helyzetben mi a részünkről mégis inkább Anelka szavait érezzük helyénvalónak. Posztoltunk már Domenech ámokfutásáról, ami joggal idegesítheti halálra az ereje alapján akár a négy közé jutásra is esélyes keret tagjait. Mázlija van, hogy nem Diarrának szólt be, a srác ránézésre nem a szavak embere.
Kamerun személyében megvan az első olyan kiesőnk, akitől továbbjutást vártunk. Furcsán kétértelmű lesz az állítás, miszerint töketlen csatárjátékuknak köszönhetően estek ki, pedig Samuel Eto’o megmutatta, hogyan kell egy világsztárnak válogatott mezében futballoznia. A Japán elleni meccset Le Guen cseszte el (nem mindegy, ki mögött játszol szélsőt, ugyebár…), Dánia ellen pedig végig ment, mint a bolond, és a megoldásai neki sem mindig jöttek be, a kis embert szétfeszítette a győzni akarás. Kamerunnak szerencséje sem volt, 6-7 ziccerükből csak egy jutott Eto’óra, aki a helyére is küldte a vezetőgólt, a többit a társai elszerencsétlenkedték, pedig amit mezőnyben csináltak, az annyira nem volt afrikai, hogy Made in Holland címke is lehetett volna rajta.
Nicklas Bendtner 10 meccséből 5-ször játszik elfogadhatóan, 3-szor jól, ebből egyszer úgy, ahogy Kamerun ellen. Ránézésre – és a pedigréjét ismerve – egyáltalán nem az a fajta, aki egy kontrajátékot erőltető csapat hasznára tud lenni, Kamerun ellen mégis úgy élt, mint hal a vízben. Jól tartotta meg a rálőtt labdákat, folyamatosan lekötött két embert, rengeteget mozgott, elsősorban a pályán keresztbe. Meg lőtt egy gólt, és kiosztott egy egészen zseniális gólpasszt.
Lukas Poldi miatt állandó vitában állok mocsinggal, aki egy nagyképű, elkényeztetett kis takonygombócnak tartja, miközben én – aki jobbára csak világversenyeken látom játszani a retinámba épített Bayern-rezisztens pálcácskák miatt – kiváló bal lábát, és sebességét dicsértem. Szóval csak azt szeretném mondani, hogy ez egy nagyképű, elkényeztetett kis takonygombóc. Mennyire lenne vicces, ha azért nem lenne angol-német a nyolcaddöntőben, mert mindkettő második lesz a csoportjában?
Nincs most itt az ideje a fikázásnak, de a vuvuzelákról egy mondatot még muszáj. Hozzá lehet szokni, igazából már csak pár másodpercig fáj, amikor egy időre valamiért elhallgat, és hirtelen újra beindul. De az angolok meccsén egy-egy hangfoszlánynak köszönhetően feltűnt, ami eddig még nem bántott igazán: nem halljuk a szurkolást. Hiányzik, sokkal jobban, mint amennyire a vuvu fáj. Egyébként meg tök jók a városokról szóló spotok, csak furcsa nézni a szörfölő, jó seggű bulákra fókuszáló etüd után a lelátón jégeralsóban és usankában vicsorgó szurkolókat, akik leugrottak Afrikába napozni egyet.
Ez a labda tényleg szar.
Nem azért sok a 32 csapat a világbajnokságon, mert Algéria rosszabb csapat, mint mondjuk Törökország, hanem azért, mert ezeknek a csapatoknak a jelenléte lenullázza az első fordulót. Alig van köztük, aki a nagyok ellen ne betonvédekezéssel kezdene, ami az érhetően tompább klassziscsapatoknak is gondot okoz az első körben. Ennek köszönheted, hogy az első héten szenvedsz, vergődsz, és nem tudsz másra figyelni, mint arra a kurva zümmögésre.
Az utolsó 100 komment: