Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Anelka egy ország véleményét tolmácsolta

2010.06.20. 12:00 _benito

Egy vb-naplóba sok minden belefér, ez most itt például egy olyan csapongó poszt, amiben néhány olyan apróságot szeretnék megosztani, amik magukban nem tennének ki egy posztot. Ezek jobbára a vb kezdete óta gyűlnek, úgyhogy lesz köztük néhány múlt héthez kapcsolódó is. Kicsit megekézzük az angolokat, kicsit jobban Podolskit, de megveregetjük a kontrajéták esszenciáját tökéletesn átérző Bendtner, és a nemzeti mezben óriásit harcoló Eto'o vállát. És szót ejtünk Anelkáról is, aki szerintünk pont oda küldte Domenech-t, ahol a helye van. A labda szar, hideg van, és a kürtök sem kussolnak, de lassan bebizonyosodik, hogy mindez sokkal kevésbé zavaró, ha közben futballoznak a pályán. Hajtás után néhány apróság gyöngybetűkkel.

A világ egyik legveszélyesebb állata a Szent Tehén. Nem harap, ép ellenkezőleg, inkább bárgyú pofával legel a pálya közepén. Nem féli a böllérkést, hiszen tudja, a pályán marad, mert érinthetetlen. Az angol válogatott egyik visszatérő gondja volt, hogy Gerrard és Lampard nem tud egymás mellett játszani. Capello, egy darabig úgy tűnt, megoldott a kérdést, de a vébén megint rohadtul nem akar menni a dolog. Lecserélni viszont egyiket sem lehet, még akkor sem, ha a játékukat mázsás teherként cipelik a többiek. A húzóembernek szánt játékosok kerékkötők, mégis érinthetetlenek, pedig Algéria ellen már a szünetben le kellett volna cserélni az egyiket, de talán mindkettőt még inkább. Anglia eddig borzalmas, és ami a legsötétebb fellegeket hozza: a Rooneyra épülő támadójáték a legfőbb érintett gyatra formája miatt sehova nem viszi a csapatot.

Nicolas Anelka pontosan oda küldte Domenech-t, ahova való. Ezt nyilván olyan szavakkal tette meg, amik nem valók újságok címlapjára, viszont tökéletesen illenek egy félidei öltöző vitához, amikor éppen az lenne a tét, hogy a csapatunk akkorát bukik-e, mint Robespierre. Ne feledjük, egy futballistáról van szó, nyilván Villon más szavakat használt volna (mielőtt markolatig meríti a dikicsét a kapitány homloklebenyébe), az adott helyzetben mi a részünkről mégis inkább Anelka szavait érezzük helyénvalónak. Posztoltunk már Domenech ámokfutásáról, ami joggal idegesítheti halálra az ereje alapján akár a négy közé jutásra is esélyes keret tagjait. Mázlija van, hogy nem Diarrának szólt be, a srác ránézésre nem a szavak embere. 



Kamerun személyében megvan az első olyan kiesőnk, akitől továbbjutást vártunk. Furcsán kétértelmű lesz az állítás, miszerint töketlen csatárjátékuknak köszönhetően estek ki, pedig Samuel Eto’o megmutatta, hogyan kell egy világsztárnak válogatott mezében futballoznia. A Japán elleni meccset Le Guen cseszte el (nem mindegy, ki mögött játszol szélsőt, ugyebár…), Dánia ellen pedig végig ment, mint a bolond, és a megoldásai neki sem mindig jöttek be, a kis embert szétfeszítette a győzni akarás. Kamerunnak szerencséje sem volt, 6-7 ziccerükből csak egy jutott Eto’óra, aki a helyére is küldte a vezetőgólt, a többit a társai elszerencsétlenkedték, pedig amit mezőnyben csináltak, az annyira nem volt afrikai, hogy Made in Holland címke is lehetett volna rajta.

Nicklas Bendtner 10 meccséből 5-ször játszik elfogadhatóan, 3-szor jól, ebből egyszer úgy, ahogy Kamerun ellen. Ránézésre – és a pedigréjét ismerve – egyáltalán nem az a fajta, aki egy kontrajátékot erőltető csapat hasznára tud lenni, Kamerun ellen mégis úgy élt, mint hal a vízben. Jól tartotta meg a rálőtt labdákat, folyamatosan lekötött két embert, rengeteget mozgott, elsősorban a pályán keresztbe. Meg lőtt egy gólt, és kiosztott egy egészen zseniális gólpasszt.



Lukas Poldi miatt állandó vitában állok mocsinggal, aki egy nagyképű, elkényeztetett kis takonygombócnak tartja, miközben én – aki jobbára csak világversenyeken látom játszani a retinámba épített Bayern-rezisztens pálcácskák miatt – kiváló bal lábát, és sebességét dicsértem. Szóval csak azt szeretném mondani, hogy ez egy nagyképű, elkényeztetett kis takonygombóc. Mennyire lenne vicces, ha azért nem lenne angol-német a nyolcaddöntőben, mert mindkettő második lesz a csoportjában?

Nincs most itt az ideje a fikázásnak, de a vuvuzelákról egy mondatot még muszáj. Hozzá lehet szokni, igazából már csak pár másodpercig fáj, amikor egy időre valamiért elhallgat, és hirtelen újra beindul. De az angolok meccsén egy-egy hangfoszlánynak köszönhetően feltűnt, ami eddig még nem bántott igazán: nem halljuk a szurkolást. Hiányzik, sokkal jobban, mint amennyire a vuvu fáj. Egyébként meg tök jók a városokról szóló spotok, csak furcsa nézni a szörfölő, jó seggű bulákra fókuszáló etüd után a lelátón jégeralsóban és usankában vicsorgó szurkolókat, akik leugrottak Afrikába napozni egyet.

Ez a labda tényleg szar.

Nem azért sok a 32 csapat a világbajnokságon, mert Algéria rosszabb csapat, mint mondjuk Törökország, hanem azért, mert ezeknek a csapatoknak a jelenléte lenullázza az első fordulót. Alig van köztük, aki a nagyok ellen ne betonvédekezéssel kezdene, ami az érhetően tompább klassziscsapatoknak is gondot okoz az első körben. Ennek köszönheted, hogy az első héten szenvedsz, vergődsz, és nem tudsz másra figyelni, mint arra a kurva zümmögésre.

105 komment

Címkék: vegyes izé vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr432095098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.20. 12:11:16

Peet kolléga ma pezsgőt bont e poszt után. :)

én meg csak azt kívánom Benitonak, hogy a Juvéban kergesse a lasztit a dán kontracsatár... :)

és jót röhögnék egy francia továbbjutáson, persze nem jön össze.

Song meg hazajöhet :)

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.06.20. 12:12:47

piros betűs nap ez az NST történelmében. Egy postban meg lett dicsérve Bendtner!

respect Benito! :)

horas 2010.06.20. 12:21:38

Egyszer belekeveredtem egy Gomez vs Bendtner vitába itt,azt mondtam,hogy Bendtner technikaliag sokkal jobb,ügyesebb mint Gomez,tehetséges a srác,más kérdés,hogy egy barom.Ennek örülök,hogy ez így most egy kicsit határozottabban kirajzolódott.
Kiváncsi vagyok Gomez fog-e a labdához érni egy egyértelműen jobb német válogatottban mint a dán egy Kamerun-nal kb hasonló erőt képviselő Ghána ellen.

Szerintem Bendtner produkcióját megközelítő teljesítményt nem csak én nem tudom vele kapcsolatban elképzelni.Nemhogy parádét nem lehet tőle várni,de még egy olyan gólt sem ami nagyrészben az ő érdeme lenne. Vagy egyáltalán egy jó megoldást,vagy akár egy rosszat,mert egyszerűen a pályán sincs.

Mindenesetre a lehetőség adott,meglátjuk.

gezabá (törölt) 2010.06.20. 12:21:58

1. Bendtner jó, csak nem befejező ember, hanem támadó középpályás. az arsenalban ott játszik (éket), mert ő a legmagasabb, bár fejelni nem tud nagyon. Wenger meg olyan, amilyen. Bendtner bárhol tudna focizni, kivéve az arsenalban. vagy wengert kéne lecserélni. (ütempassz Romedahlnak, az mi volt?)
köszönöm, leültem.
2. mi a f@szért nem rúgnak kapura ezzel a labdával??? ott van, azt meg kell rúgni. ez olyan eccerű, nem?
3. mi az a vuvuzela?

Fejlődő Szervezet 2010.06.20. 12:27:03

Rúgnak ők kapura, nem keveset, csak annyira hitványak azok a rúgások, hogy ihaj. Feltűnő, milyen kevés a pontos távoli lövés.

Árpádka 2010.06.20. 12:27:23

Az tenne be a németeknek ha Klose helyén Gomez kezdene. Teljesen szét eset fejben az idény végére.

slowmotion 2010.06.20. 12:46:53

@dino vercotti: valoban, mert a franciaknak csak az egyszeru fele mondana ki ezt igy, a masik kicsit arnyaltabban fogalmazna.

a vereseg masnapjan kerdeztem egy franciat, hogy mi a velemenye, ezt mondta, hogy nem volt igazabol meglepodve, mert a valogatottjuk harom eve kesz tragedia.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.20. 12:51:52

"Mennyire lenne vicces, ha azért nem lenne angol-német a nyolcaddöntőben, mert mindkettő második lesz a csoportjában?"

Mennyire lenne vicces, ha azért nem lenne spanyol-brazil a nyolcaddöntőben, mert mindkettő második lesz a csoportjában?

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.06.20. 12:52:12

@dino vercotti:
valóban, az "ANÁLKA egy ország véleményét tolmácsolta" hangzatosabb lenne
;)

Asidotus 2010.06.20. 12:54:44

Szerintem meg Sallóinak van igaza, egyáltalán nem jó a ftancia válogatott, legalábbis a kulcsjátékosok nem játszottak jól tavasszal a klubjaikban.
Anelka a csatár?
Riberynek meg a kiskorú kurván jár az esze
a többit meg hagyjuk.
Egyáltalán nem olyan jó a keret.

pote · http://nst.blog.hu/ 2010.06.20. 12:59:48

@Nűnű:
én maloudát nagyon nem bírom, túlértékeltnek gondoltam,
de az idei szezonja kurtajó volt a chelsea-ben...
diaby is fejlődött (az első meccsen jól is nyomta)

anelka akkor lenne jó, ha lenne még egy gólvágójuk. egyedül ő keves, de megtartani a labdát, helyzetbe hozni másokat tökéletes (neki sem volt rossz szezonja, bár a tavasza tényleg lapos volt)

sztem a gondok a hazai sztárokkal vannak

horas 2010.06.20. 13:03:33

@Nűnű:
Nem igaz.
Ez egy minőségi keret.Minőségi játékosokkal.
Anelka még szar formában is jobb játékos mint Franco vagy Bendtner.Malouda egy supergroup Chelsea egyik legjobbja,Ribéry szar formában is jobb mint Giovani,Diaby az egyik legsokoldalúbb középső középpályás.Toulalan szinte bárhol megállná a helyét vkp-ként.Egyzerűen szar volt az egész edzői stáb,világtalanol gyülekezete.
A francia válogatott zöme a világlegjobb csapatainak alapemberei.Szerintem nagyon mély és minőségi keretettel jöttek,nem a játékoskkal van a baj és arra sem lehet fogni,hogy nem akartak,más különben nem lennének ezek a balhék sem utólag.

ddrum77 2010.06.20. 13:07:03

@horas: hiába jobb GDS-nál elméletben, a gyakorlat nem ezt mutatta

horas 2010.06.20. 13:08:19

@Csöncsön: a brazilok nem lesznek.

horas 2010.06.20. 13:11:24

@ddrum77: A francia válogatott azért rossz,mert nem jó a játékosállományuk.

Ugye milyen hülyeség...

horas 2010.06.20. 13:15:08

Ezt Heinrich elrontotta Ghána megnyerte az első meccsét.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.06.20. 13:24:13

@gezabá:
Bendtnerrel egyenlőre az a baj, hogy nem tud kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtani. Így is megrúgja 22 évesen az évi 15 gólját és mellé kioszt 6-7 gólpasszt is.

A középcsatár posztján érzi a legjobban magát, ezt ő maga is lenyilatkozta. Korosztályos szinten évi 30 gólokat rúgott. A szezon első felében játszott visszavontabban, és bár nem volt annyira rossz de miután felépült és rendszeresen középcsatárt játszott szinte minden meccsen fontos gólokat szerzett. Tavasszal elképzelhetetlen volt egy Arsenal gól Bendtner nélkül.

RolloJuve 2010.06.20. 13:24:43

Jól értettem, Sándor-szög? LOL

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.20. 13:25:34

@Csöncsön: Mennyire lenne vicces, ha Németország és Anglia is kiesne? - baleset a 66-os úton.

mizrolist 2010.06.20. 13:36:48

@Fejlődő Szervezet: én nem hiszem, hogy mindenki elfelejtett volna pontosan lőni távolról; és életemben nem láttam ennyi lövést 3-5 méterrel a kapu fölé szállni... inkább hajlok arra, hogy a labda fos és lehetetlen íveken mozog.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.20. 13:53:42

@dino vercotti: jönnek a milliók, csak ne bánts!

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.06.20. 13:57:01

Nekem is a szurkolás hiányzik a legjobban. Na majd két év múlva az EB-on kárpótolnak minket a lelátói élet szerelmeseit.
Egy kivétel azért akadt a mehíkóiak igen jó hangulatot teremtettek a csigások elleni meccsen.

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.06.20. 14:06:33

Nagyon szerethető focit játszanak a Dél-amerikaiak.
már vérzik a szívem hogy a Mexikó Uruguay, Argentína hármasból egy biztosan nem éli meg a negyeddöntőt. A Mexikó-Argentína jobb meccset hozna vajon mintha Forlanékkal találkoznának Maradonaék?

CaBeL 2010.06.20. 14:07:17

csak nem lehet olyan kurva nehéz összerakni egy labdát. végülis több évtizede ezt csinálják bazzeg. mindig annak szar a labda aki szopik vele, ez már csak így lesz.

slowmotion 2010.06.20. 14:12:04

@mizrolist: ezek a labdak egyre inkabb nem labdak. kivancsi vagyok, a mai spilerek mekkorakat rugnanak azokkal a labdakkal, amikkel a 70-es evekben nyomtak a vb-t...

slowmotion 2010.06.20. 14:15:00

@CaBeL: ez mar nem labda, ez mar mernoki valami. nyolc reszbol osszeallitva, meg mehsejtszerkezet, meg kompozit, meg mi a tokom.
a regi lasztik, amik meg a gumitomlobol meg a kore varrt borbol alltak, azok meg labdak voltak.

Mourinho már nem a király 2010.06.20. 14:33:29

"baszd meg, te mocskos rohadék" - azt hittem valami rosszabbat mondott :)

Lehet, hogy a labda szar, de azért nem kéne kirúgni a stadionból 10-ből 9 alkalommal

nagylebowski (törölt) 2010.06.20. 14:36:17

Van egy eredeti fifa replikám a labdából, és egy álom kezelni, lőni vele. Azt ne magyarázza meg senki, hogy szitál a labda, amikor ugyanaz a szabvány súly, tökéletesen szimmetrikus és középen van a tömegközéppontja is. Ja és a szuperközeli lassításokon látjuk, amint az oxigénmolekulák elsüvítenek a játékos füle mellett ahogy fut, de a labda szitálását meg nem...
A kapusok mindig elsütik, hogy az adott torna labdája a támadóknak kedvez, gondolom etttől nyugodtabban alszanak.

kékazég 2010.06.20. 14:37:51

Anelkáról nekem Csurka Pista jut eszembe. Jókat mond, nála az igazság, de az ő szájából falsul hangzik :) Mert Anelka szarabbul focizik, mint ahogy Domenech dirigál. Úgy bizony...

pistola 2010.06.20. 14:39:47

nekem kifejezetten bejön a vuvzela. én hangosnak szeretek egy vb-t. doboljanak, üvöltsenek stb.

dr. orter 2010.06.20. 14:42:03

Mexikó még csak nem is Dél-Amerika :)

Amúgy engem nem zavar a vuvuzela, kb a második meccsre meg lehet szokni, hogy itt ez van, aztán meg Afrikában van a vébé, hát ettől lett többek között afrikai hangulata, majd ha Brazíliában lesz, akkor meg olyan hangulata lesz, mintha Brazíliában lenne a vébé. Ilyen egyszerű ez.

Don't panic 2010.06.20. 14:42:21

Mexikó meccsen hallani lehett a szurkolást, egy felüdülés volt :)

micz 2010.06.20. 14:45:17

Egy bekezdés erejéig szó lehetett volna a lefordított VB-himnuszról. Nekem nem hogy nem jön be, hanem tök gáz! Ettől még lehet jópofa valakinek, na de így ötvenedszer már legszívesebben tökönszúrnám magam miatta. Ha mondjuk kutya lennék, kimerítené az állatkínzás fogalmát... Ha véletlen kérdeznék a stúdióban tőletek, hogy "Na, neked ez Bence hogy tetszik?" , hát ne fogd vissza magad!

ican 2010.06.20. 14:51:03

Még,hogy nem lehet rúgni a Jabulanival?
Akkor ezt nézzétek meg:
videa.hu/flvplayer.swf?v=qHNdl6ha2efYj2Fy
Bizony, a jobb felső "pipába" Maradona rugdossa a Jabulanikat...
Most akkor mi a szar? A labda, vagy a ... ?

mitya05 2010.06.20. 14:53:35

"Ez a labda tényleg szar."

Bár életemben nem fociztam, - inkább csak próbálkoztam a sportággal :) -, szembetűnő, hogy bár a labda "szitál" és tök jó, hogy szerencsétlen kapust jól összezavarja (vagy legalábbis megtéveszt(het)i...), de azért az kissé fura számomra, hogy az átlagnál több olyan 20-30 m-es lövés van, ami nagyjából 10-15 m-rel megy el a kapu mellett/fölött...

Lehet érdemes lenne pontos labdával játszani!?

mitya05 2010.06.20. 14:54:15

pontos labda = pöttyös labda :)

52 · http://52nap.blog.hu 2010.06.20. 15:03:58

Azlrt, ha az angol-nlmet meccs a két csapat kiesése miatt maradna el, az viccesebb...

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.06.20. 15:07:45

@_benito: Az előbb beszéltük pötével, hogy Villon pontosan ezeket a szavakat használta volna ;)

Iustizmord 2010.06.20. 15:07:47

@slowmotion: és régen a fű is zöldebb meg természetesebb volt, meg ugye kapuFA volt aluminium cső helyett, továbbá rendes pamutból voltak a mezek, a bíró feketében volt, a szögletzászló rúdjával tisztességesen lehetett verekedni, a szotyit jól megpörkölték, nem kellett ülni, ilyesmi.

hiába, arany idők voltak...

tcrassus 2010.06.20. 15:08:50

Istenem, de amatorok vagytok, Podolski mar evek ota a Kolnben jatszik. Bayern rezisztens palcikak, persze...

Kopi3.14 2010.06.20. 15:12:58

@micz: A poén, hogy ez nem hivatalos vb dal. Azt Shakira adja elő, valami helyi erőel karöltve, a szám címe pedig waka waka (This time for Africa)
www.youtube.com/watch?v=pRpeEdMmmQ0

Szurkolás: tegnapi meccsen mindenkinek egyértelművé kellett váljon a vuvzelával lehet ritmust, ütemet fújni, csak akarni kell. Amiért szerintem leginkább nem komálják a dolgot, s nem hallunk mást az a nem teli lelátókból adódik. Borzasztó foghíjas minden meccsen a lelátó. Plusz a "nyugati" szurkerek is fújják ahogy a torkukon kifér.

Franciák: nullák, ez nem csapat, ez nem játék.
Angolok: szólni kéne a csapatnak, ha támadnak akkor minimum illene kicsit szaporázni a lépteiket, urambocsá futni is, mert amit műveltek, az a magyarok dinamikus játékát is übereli.

Betonbunker foci a kicsiktől. Ehhez a nagyoknak már ezer éve hozzá kellett volna szoknia, mindegy, hogy milyen súlyú meccsről van szó. S nem a nevüktől nagyok, hanem attól, hogy képesek többféle stílusban játszani, ha az egyik nem megy, a másik működik elven. Egy játékos is akkor nagy, ha magától képes stílust váltani.
Illetve ha a csapatok úgy futnak ki a pályára, hogy ne kapjunk ki, abból nem lesz jó meccs. De etől függetlenül értékelhető volt és élvezetes a KNDK játéka a brazilok ellen, a tegnapi kameruni meccs a két csapat együttes munkájának köszönhetően, az USA játéka is kellemes meglepetést okozott eddig, vagyis annyira nem siralmas a helyzet, mint eddig sokan mondják. A nagyoknál a csapatjátékot, a fizikai állapotot tartom kifogásolhatónak.

Woland 2010.06.20. 15:15:22

"Ez a labda tényleg szar."

A BBC vagy ITV - mar nem tudom melyik - csinalt egy "teszt-riportot" Clarence Seedorf-fal.

Lovoldozott parat a faszi - megallapitotta, hogy egy picit konnyebb mint a legtobb focilabda es hogy tokeletesre kell porciozni a loves erejet es azt hogy mennyire emeled meg. (Oriasi kulonbseg a tobbi lasztihoz kepest...)

Kovetkezokepp kiprobalt egy par 40-50 meteres inditast egy csavo fele - kabe mindegyik pontos volt, de legalabbis hasznalhato.

Ezek utan lott harom szabadot vagy 25-rol:
- az elso par centivel ment a jobb felso melle.
- a masodik vagy masfel-ket meterre ment a kapufan belulre, siman fogta a kapus.
- a harmadik akkora baszott nagy gol lett, hogy.csak lestem. egy hajszal alig fert volna el a bal felsoben.

Vagy Seedorf a vilag legjobb szabadrugaslovoje, vagy tobbet gyakorolt ezzel a "szar" labdaval tavolmaradokent mint az osszes VB-resztvevo.

mizrolist 2010.06.20. 15:20:15

@Woland: vagy laborkörülmények között játszhatott a lövés erejével, amit meccsen kicsit nehéz lenne megcsinálni.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.06.20. 15:29:18

örülök, hogy ilyen csinos konszenzusra jutottunk a hercegnő kapcsán :)

papercut 2010.06.20. 15:31:11

@Nűnű: A kerete a franciáknak sokkal kiegynesúlyozottabb, mint a spanyolokén kívül bármelyik esélyesnek kikiáltott válogatotté, és ez még akkor is igaz, ha a kezdő felének nem volt igazán jó tavasza. Nincs hiányposzt, vagy kényszermegoldás, minden csapatrészre jut 1-2 klasszis. Az hogy ennyire sem motíválni, sem taktikailag összehozni őket nem sikerült 2-3 év alatt(mert ugye a nyilatkozatok szerint a 2008-as Eb csak felkészülés a Vb-re..LOL) az egyes-egyedül az edző felelőssége. Nyilván vannak egók ebben a csapatban is (Anelka, Gallas) de melyikben nincsenek? Egy tiszetességes szöv kap. egyk legfontosabb feladata ezeket kezelni, vagy ha nem megy az összeférhetetlent kivágni, hogy ne sérüljön a csapategység. Ebből a franciáknál semmi sem látszik. A gond ott van, hogy 2 év múlva megint kiöregszik egy fél generáció(Gallas, Abidal, Anelka, Henry, Malouda) és nehéz építkezés lesz.. de ennél csak jobb lehet, én nagyon bízom Blanc-ban, hátha vissza tud csempészni némi finesszt a játékba mondjuk Nasrival Benzamával, a kis-és nagy Diarrával, stb. Meglássuk.

papercut 2010.06.20. 15:32:56

@tcrassus: 1 éve konkrétan, de ne oltogass, bitte.

DanZi 2010.06.20. 15:50:29

A labda az télleg szar. MINDEN lövés fölémegy... mintha nem is mehetne máshova, minden pattanás után FELGYORSUL és már a pattanás se kicsit. Mint egy rossz gumilabda. C Ronaldo is fölérúgta a szabadot. Erős lövést eddig Forlántól láthattunk, de az övé is megpattant. Tschabalala meg - ugyan szépen kilőtte a hosszú felsőt - lássuk be, nem épp a trendet hivatott erősíteni. :(

CaBeL 2010.06.20. 15:58:31

@slowmotion: érdekes, maradona be tudta baszni a pipába amikor odállt edzésen. ez a labda ezzel kell jól lőni. gondolom nem most tudták meg, amikor odaálltak, hogy ez az új labda lesz.

tölgyes 2010.06.20. 16:02:45

Én csak azt vitatom, hogy Villon más szavakat használt volna"Lotyó, kurafi passzolunk nagyon/ E bordélyban hol szállásunk vagyon.."- talán valahogy így mondta..

Woland 2010.06.20. 16:21:54

@mizrolist:

szabadrugashoz meccs kozben is annyit keszulodnek mint Seedorf tette a riportban. amugy pontosan edzesen, azaz laborkorulmenyek kozott kellene hozzaszokni a labdahoz nem a meccsen bikazgatni eszetlenul.

@smartdrive:

a szabadoknal tenyleg nem volt sorfal - ott a pont. viszont az inditasoknal, beadasoknal, szogleteknel a palyan sem lenne.

kvivor 2010.06.20. 16:26:11

igy pontosabb: "basszanak seggbe, a jó kurva anyádat", és kb. ilyen durva

smartdrive 2010.06.20. 16:27:37

Domenechnek meg üzenem, hogy soha nem várunk bocsánatkérést semmiért, mert azzal azt a látszatot erősítjük, hogy nem vagyunk biztosak a döntésünkben. így az ilyen elvárás máris nem a másikról szól, hanem rólunk

aranyköpés 2010.06.20. 16:59:29

Hitetlen, lelketlen francia es Angol valogatott! Platini azzal kezdte, hogy a VB potselejtezon kiemelte a franciakat, erre meg soha nem volt pelda, majd kijutottak Henry kezes goljaval, nincs itt a helyuk, takarodjanak haza!!! Platini meg az anyjaba Azzal a fasznyak Blaterrel egyutt! Franciak 2 meccsen 0 gol, 1 pont, takarodo!!! Megertem Anelkat, ki nyomja meg ezt az idiota Domeneqet?! Hajra Argentina, viva soccer!!!

Rahsid 2010.06.20. 17:34:14

Nagy zsivány ez az Anelka, csípem a boxos búráját.

Memento21 2010.06.20. 17:34:27

Nem kedvelem Anelkát, de jól jött ki, hogy kimondta. Mióta Domenech az edző meg lehet nézni, hogy hol áll a csapat. Nemcsak erről a vbről beszélek. Pedig a játékosok jók egyénileg, mégis, 0 góllal áll a csapat a vbn. Persze a játékosok a rosszak, lehet mondani, de hány összetételt próbált ki Domenech? Nem lehet mondani, hogy nem válogathat. Remélem nem rúgnak gólt a franciák és leváltják a francba amint hazarepülnek...

aranyköpés 2010.06.20. 17:48:09

Es hol van peldaul Benzema??? A franciak a vilag legjobb klubjainak legmeghatarozobb emberei, csapatuk megis egy szar!!! Ilyen jatekosallomannyal rugott gol nelkul,
megalazo!!! Nem kell arra fogni, hogy a kis csapatok betonbunkert jatszanak, egy Nagy csapat attol Nagy, hogy
kepes stilust valtani, megujulni! Remelem a nyilt, tamado szellemu foci elobb-utobb ervenyre jut, a bekkelo focit jatszo csapatok meg mennek a levesbe! Gyerekek; mikor egy olasz valogatott VB-t nyer??? Nezitek a meccset??? Egnek Uj Zeland ellen, lehet itt erre meg arra fogni, 3-4 golt illene rugni, ha a 2 csapat kepessegeit nezzuk...

Domingo 2010.06.20. 17:57:38

@aranyköpés: Mi a francnak vitték volna ki Benzemát, mikor nem játszott a klubjábn?

Domingo 2010.06.20. 18:04:46

A csapat nem ment edzésre, Evra nekimegy az erőnléti edzőnek, hazautaznak a vezetőségi tagok... Hogy lehet ez a lejtő ennél is meredekebb?

Petta 2010.06.20. 18:04:59

Most mutattak egy közleményt Domenech-től: a játékosok nem osztják a kizárásról szóló döntést, ezért tiltakozásul egyikük sem vesz részt a mai edzésen...

Petta 2010.06.20. 18:06:26

Ráadásul a közlemény azt is felrója a döntéshozóknak, hogy kizárólag a sajtóban megjelent információkat vették figyelembe.

sTormy 2010.06.20. 18:06:56

Én sem értek egyet a címmel. A menj a kurva anyádba, az nem vélemény. Jó lenne, ha elmennél a kurva anyádba, az a vélemény.

sporttárs 2010.06.20. 18:10:13

Hát igen, Benito, ezt a töltelékcsapatos elméletedet a tévében is kifejthetnéd, külön aláhúzva, hogy a tradicionálisan nagyszerű olasz, angol, francia válogatottaknak ellenben bérelt hely járna egy 16 csapatos tornán és ott ilyen senki algériai meg új-zélandi játékgyilkolók nem ronthatnák el a csodálatos csapatok által nyújtott felkent szórakozást. :))))) (Ez azért elég gáz éppen ma, nem?)

Melchi Zadok 2010.06.20. 18:24:33

@orter: azárt nem zavar a vuvuzela mert az mtv hangmérnökei értik a szakmájukat. jó pár napja már, hogy "lekeverték" már amennyire ez lehetséges.

gezabá (törölt) 2010.06.20. 18:27:24

@Rico1: az erőnléti edző veszett össze Domenech-el, a földhöz vágta az akkreditációs cuccát, és elment. pár perc múlva a játékosok is levonultak...
www.goal.com/en-gb/news/2890/world-cup-2010/2010/06/20/1986190/world-cup-2010-france-in-crisis-as-team-refuse-to-train

nem, ennél már nem nagyon lehet lejjebb. kiállni azért még kiállnak, remélem.

bglrk 2010.06.20. 19:01:59

liberté, égalité, eliminité

ddrum77 2010.06.20. 19:07:55

@bglrk: LOL =))))))))
Azért az mekkora h Domenech olvasta fel a csapat közleményét h kiállnak Anelka mellett??? Nagyon szappanopera

mbm 2010.06.20. 19:07:56

@gezabá: Ha nem állnának ki dél-afrika ellen... a futballtörténelem legnagyobb szégyene lenne. De ezek után már csak ez hiányzik.

Blaugrana (törölt) 2010.06.20. 19:20:46

@mbm: tényleg, ha a franciák nem állnak ki akkor dél-afrikáé a meccs 3:0-al? akkor 4 pontjuk lesz ugye és ha mexikó kikap 2 v 3:0-ra, akkor a házigazda továbbmegy?

ddrum77 2010.06.20. 19:21:47

@Blaugrana: mehikó menjen csak tovább kéz a kézben Forlanékkal

Árpádka 2010.06.20. 19:26:35

Kezdem megérteni Le Pen-t :(
Azért szomorú hogy a szövetségben is mennyire inkompetens emberek ülnek. Domenech-t az Eb után vagy a VB-selejtezők alatt ki kellet volna rúgni.

papercut 2010.06.20. 19:28:24

@Memento21: Már megvan az utódja, Blanc veszi át a válogatottat a VB után ezt lehet tudni egy ideje.

Blaugrana (törölt) 2010.06.20. 19:28:49

@ddrum77: persze, menjenek tovább
én is azt szeretném, mert a kevés csapat közül az egyik amelyiknek szorítok

csak kíváncsi vagyok el lehet e intézni még, hogy a házigazdág ne essenek ki

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.06.20. 19:29:11

@horas: igen,nagy baki volt. Azt akartam eredetileg kihozni, hogy nagy kár, hogy a másodikkal nem tudtak élni, vagy esetleg azt, hogy furcsa, hogy egyébként veszélyesen játszanak, mégis csak 11-esekből rúgnak gólt, aztán ez lett belőle.

montipájton 2010.06.20. 19:52:47

@heinrich: Élőben simán előfordul nem is ritkán. Nálad elmegy, ha a riporter csinálja, egy adófizetőpénzpusztító tehetségtelen fasz. Így megy ez.)))

ddrum77 2010.06.20. 20:07:13

@Blaugrana: erre azt kell mondjam, hogy ők se olyan b*szottul reménytelenek, hogy az utolsó fordulóban ne legyen csoda - akik eddig a helyükre kerültek, azok a franciák meg az olaszok =)

gorszky tivadar 2010.06.20. 20:09:20

azért vicces, hogy a fifa máris felhívta a csapatok figyelmét a fair play fontosságára, különös tekintettel a mex-uru végeredményére...ha mégis döntetlen lesz, kizárhatnák mindkét csapatot és akkor a házigazda és a franciák mehetnek tovább mindenki legnagyobb örömére..<g>

jet set 2010.06.20. 20:29:52

Nem sok a 32 csapat. Az első körben majd kihull a selejtje. Például a franciák.

ddrum77 2010.06.20. 20:46:04

fogadjunk hogy az írek rúgtak volna már gólt =))))

A szerelő 2010.06.20. 20:56:38

az igazán vicces az lett volna, ha az egész csapat fogja a cókmókját és megy el Anelkával együtt :) na, akkor ki anyázott volna?

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.06.20. 21:34:07

@gezabá: Piszok módon tud fejelni, csak ritkán kell rá sort kerítenie.

SamS 2010.06.20. 21:41:47

Szánalmas az egész francia csapat, sportemberhez nem méltóan viselkedik a játékosok és stáb nagy része.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.06.20. 22:21:12

"Ez a labda tényleg szar. "

Ez egy szánalmas baromság! Ez a labda fasza!
Lehet csavarni rendesen!

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.06.20. 22:23:27

@Woland: a labda tényleg jó, akinek van lehetősége próbálja ki! :)

2010.06.20. 22:47:07

Szánalmas az egész szomáliai banda. Mit szólhat egy igazi francia, mikor látja, hogy a hazáját francia mezbe öltözött csimpánzok járatják le.

garizim 2010.06.20. 23:37:16

Nem azért. de Podolski nem a Bayernben játszik..

pucros 2010.06.21. 00:14:57

Anettka őszödi beszéde.

essien 2010.06.21. 01:18:05

ebből a nagy balhéból még vmi jót is kihozhatnának a franciák.
1.nem edzenek EGYÜTT, közleményt írnak EGYÜTT, kiállnak anelka mellett EGYÜTT. ez akár jó hatással is lehetne a csapatszellemre..mondjuk játszanak anelkáért kedden:),/milyen bizarr,anelkáért játszani:)))/.
2.most jöhetne a "csak azért is megmutatjuk" c. dolog..
3.tűzszünetet kötnek domenechkel, mivel úgyis elhúz a vb után, addig elfogadják edzőjüknek.
4.mindenki flashsel , jöhet a francia buszkeség,mutassuk meg a világnak, felfújják az arcukat , domenech megvilágosodik --->szétverik délafrikát ,és menetelnek mondjuk az elődöntőig...
5. persze nem így lesz, de megmutathatnák,hogy nem egy balfhasz népség ők azért

Iustizmord 2010.06.21. 12:06:42

2 dolog:

1. egy franszoá zsúrnalista szerint a franciák most nem edzenek, viszont eddig nem is játszottak. 5 csillagos beszólás

2. evra szerint (is) az a baj hogy kiszivárgott a beszólás az öltözőből. tehát nem az a gond ha egy kis takony sztárocska elküldi az anyjába az edzőt (aki apja lehetne) hanem hogy ezt mások is megtudják.

ehhez képest a mi parlamentáris értékválságunk los fasos

Iustizmord 2010.06.21. 12:07:21

@gorszky tivadar: ha játszanak egy 2-2-t akkor mi lesz?

fran7 2010.06.21. 12:24:13

Én azt nem értem, hogy a beszóló Anelka mellett kiállnak, aki ideges mert nem kap egyetlen használható labdát, amit talán meg is lehetne érteni. De az miért nem zavarja az embereket, szurkolókat, hogy néhány játékos ugratja és terorrizálja Gourcouffot, akinek irányítania kellene a csapatot, uruk ellen egy lehelettel jobbak is voltak vele, bár az is nagyon kevés volt. Evra a nagy csk menjen oda és üsse le Ribéryt, mert ez már a csapat kárára megy. De nem lehet, mert hogy néz ki, hogy kiáll egy fehér játékosért.

Azazello007 2010.06.21. 12:44:26

@fran7: "mert hogy néz ki, hogy kiáll egy fehér játékosért." - ez azért egy kicsit paranoid, nem?

fran7 2010.06.21. 13:05:15

@Azazello007: Az, de mondasz más értelmes és valószínű választ, amit elhihetsz. Mert az normális, amit emlegetnek, hogy Gurcouff túl rendes, csendes gyerek? Ez még a gimben talán szúrhatja az ilyen emberek szemét, de utána már illik felnőni, legalább a csk-nak, ha Ribérynek és Anelkának nincs annyi esze, hogy egy vb-n ne ezzel foglalkozzon.

Azazello007 2010.06.21. 13:13:48

@fran7: nem hiszem, hogy rasszok mentén szakadt volna ketté ez a francia válogatott; ilyen tankönyvbe illő, epikus szétesés mögött ennél sokkal összetettebb problémák húzódnak meg - azt pedig egyáltalán nem hiszem, hogy a játékosok egységes óvodás-szellemisége majd csapattá kovácsolja őket. Blanc nagy feladat előtt áll.

neeskens 2010.06.21. 13:29:20

Anglia nekem kicsit olyan, mint a magyar válogatott. Igaz más léptékben. Mindig megy a nagy fogadkozás meg ígérgetés, hogy majd most...aztán '66 óta semmi.

Lehet kicsit át kéne gondolni az önképüket, ne minden tornára úgy érkezzenek, mint esélyes. Most persze balszerencséjük is, hiszen sok a sérült. Beckham rutinja, Rio Ferdinand magabiztossága is segített volna a csapaton. De: az tévedés, hogy emiatt ilyen gyengék. A középpályán Lampard és Gerrard nem tud együtt játszani (a tejesítménye alapján Lampardnak kéne leülnie szerintem), illetve a támadójáték kizáróólag Rooney-ra épül, Heskey, Crouch és a többiek elvileg csak azért lennének, hogy aládolgozzanak neki. Csakhogy Rooney rossz formában van, éppen ezért az egész koncepciót felül kéne vizsgálni.

A másik: szembetűnő az afrikai csapatok gyenge szereplése is. Bebizonyosodni látszik, ami az Afrika Kupa kapcsán feltűnő volt: hiába vannak nagyszerű képességű bivalyerős futballistái, sztárjai az afrikai csapatoknak. Európa és Dél-Amerika bőven előttük jár még mindig, taktikai fegyelemben, szervezettségben.

fran7 2010.06.21. 13:32:57

@Azazello007: Igazad van, én se úgy gondolom, a bevándorlás sokkal bonyolultabb kérdéseket vet fel Franciaországban és mindenhol, mint asszimiláció vagy nem. Ezt még a legprofibb szociológusok se értik teljesen, sőt teljesen új fejlemények vannak ilyen téren. A külvárosban fekete fiatalok szüleik kocsiját gyújtották fel a nagy zavargásokban. (leegyszerűsítve) De ezek a focisták nem ilyen bonyolult gondolatok mentén hozzák meg döntéseiket. Ugyanis, aki azt az egyszerű dolgot képtelen betartani, hogy az edzőnek a szünetben nem szólunk be, mert abból baj lesz. S a bajnak az árulást gondolják, amikor játékukkal és mentalitásukkal ők sokkal inkább árulók, mint a szivárogtató. Az nem tud olyan túl bonyolult kérdésben sem helyesen, egzaltáltan dönteni, hogy nem engedem bántani a gyengébb visszahúzódóbb csapattársam, mert ez a kötelességem. S ezek a focisták nem a Sorbonne-ra járnak szabadidejükben, hogy diplomát szerezzenek.

balu11 2010.06.21. 19:07:48

élő domenech interjú a jurósporton!

állítólag nincs semmi gond a csapaton belül, mindenki csak a meccsel foglalkozik, és nem azzal, hogy ki a felelős, vagy kinek kell elnézést kérnie

én hiszek neki...

fran7 2010.06.21. 19:31:08

Most hallgatom az mr1-et, ahol a francia belviszályról beszélnek. Három klikk van a főnökök: Evra, Abidal, Ribéry, Henry, Anelka, Gallas, akik kitúrták Nasrit, Benzemát, mert tiszteletlennek. S kikezdték Gurcouffot, mert nem külföldön játszik. Másik klikk az entellektüelek: Lloris, Govou, Toulalan, Gurcouff. A harmadik a fiatal csikók: Diaby, Sagna, Clichy, Mandanda.

gezabá (törölt) 2010.06.21. 20:45:24

@neeskens: klub vs válogatott? 3 napja kérdeztem, ki nyert vb-t... 5-6 ország asszem. a többiek ilyenkor buliznak, szerződéseket intéznek, szivességekkel foglalkoznak.

Zete · http://sikeresmagyarok.blog.hu 2010.06.22. 09:08:45

A franciákkal a nevek alapján csak a spanyolok és az argentinok vannak egy súlycsoportban (még a brazilok, angolok vagy olaszok sem), de akik egy ilyen edzővel akarják csapattá kovácsolni őket...
Az angoloknál viszont Capellóban továbbra is lehet bízni, itt a fő gondot abban látom, hogy a játékosok pontatlanok. Ha az utolsó csoportmeccsen kijön nekik a lépés, akkor ettől lendületet véve a kieséses szakaszban már ismét nagyon jók lehetnek.
süti beállítások módosítása