Hiába a meccsrutin, minket is meglepett a világbajnokság első csoportkörének visszafogottsága. A tizenhat meccs többségére telepedő önveszélyesen és egybe idegesítően óvatos(kodó) futball nem váltott ki belőlünk lelkesedést, ováció-gyanús - ún. megsüvegelendő - egyéni teljesítményekből még kevesebb akadt, volt meccs, ahol még a közepes is csodaszámba ment. Néhány produkció azonban fúrótoronyként emelkedett ki az átlag színvonalából, őket rendeztük el kvázi álomcsapat-szerűen. Kilenc csapatból válogattunk.

Kapusposzton túl sok vitánk nem lehet. Bravúrokig többen is eljutottak, a nigériai kapus Enyeama viszont közülük is kiemelkedett, azt is bizonygatva, hogy a közhiedelemmel ellentétben létezik igazán jó afrikai portás. Nem lehetett határozatlansággal vádolni, elszántan ugrált az argentin lövések útjába - persze úgy is fogalmazhatunk, hogy egy pontatlan Messi tette naggyá.

Ilyen sorvasztó gólátlag mellett különösen felértékelődik, ha van egy-két gólképes védő a csapatban, mint például Heinze vagy a nyekergő brazil játékot a győzelem felé indító Maicon. Utóbbi számára már akkor lefogtunk egy értékes helyet a tizenegyben, amikor a selecao elindult a szállodából, a bizalmat pedig a vébéről eddig hiányzó szélsőmunkával, valamint egy zseniális felismeréssel viszonozta. Onyewu kezdeti bizonytalankodásait imponáló lendülettel korrigálta, összeszedetten irányította a védekezést, amivel sikerült féken tartani a kapusmalőrtől megbolyduló angolokat. A svájci Grichtingre is nagy teher hárult, előbb Senderos kiesése, majd a komikus vezető gól után. Látszott, hogy klubjában, az Auxerre-ben sikeresen fejlesztette tovább az eredményes védekezéssel kapcsolatos ismereteit  - nemhogy nem vallott szégyent, az erősödő nyomással dacolva is precízen vezényelte a vébé legkomolyabb meglepetését hozó Natit.

A középpályán Korea mindkét fele képviselteti magát. A hírek szerint - ötszörösére nőtt az eladott gumióvszerek száma a görögverés után - Pak Dzsi Szung érett játéka a továbbjutási esélyek mellett a koreai népesedéspolitikára is kifejezetten jó hatással volt. Észak-Koreáról is csak végtelen tisztelettel tudunk beszélni: bár megrendítően könnyező csatáruk nem tudta tartani ígéretét, így is összejött a történelmi jelentőségű gól. A hős Dzsi Jun Nam beválogatásán keresztül fejezi ki az NST stábja nagyrabecsülését az északiak teljesítménye előtt. A házigazda legjobbját, Tshabalalát pedig tetemes futómennyiség és egy piszok nagy gól delegálta a csapatba. Mindig hálával gondolunk azokra a spílerekre, akik többhetes szórakozásunkat bombagóllal alapozzák meg.

A közvetlen támadószekcióban az improvizatív stílus elegyedik a rendszerszemlélettel. Chile szűnni nem akaró veszélyhelyzetnek tette ki a hondurasi srácokat, az összevissza tekergő Alexis Sánchez számolatlanul vette hülyére a közép-amerikaiak balszárnyát, páran még ma reggel is szédülésre panaszkodtak. Gólt érdemelt volna a produkciója. Robinho ezúttal Kakáéhoz hasonló szerepkörben is mutogatta magát: állandóan mozgásban volt, két príma gólpasszt is kiosztott, de L-Fab-bel szemben Elano nem pipogyáskodta el a magáét.

Először a vébén a németek akartak futballozni, négy dugó jelzi, hogy a támadófoci nem marad puszta délibáb ezen a tornán - ennek szellemében a fennmaradó két hely Müllert és Özilt illeti meg. Müller különösen üdítő jelenség a német támadók tengerében, utóbbit pedig  többen is a vébé leendő nagy figurái közé várják, abban igazuk is van, hogy ilyen fejjel - a szeme se áll jól - csak boszorkányos focit lehet nyomatni, ugyanakkor fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, Özil nem akkora focista még, hogy csakúgy lelazázza a gólhelyzeteket. A ziccerekre ugyanaz igaz, mint a lomposra - meg kell tanulni beverni.

Tehát: Enyeama - Maicon, Onyewu, Grichting - Pak, Özil, Dzsi, Tshabalala - Sánchez, Müller, Robinho.