Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Dail(y) Africa - 2. Játéknap

2010.06.12. 11:00 heinrich

Már a második napon két komoly meccsnek örvendhetünk, kiderül, hogy Maradona zsenije egyszerű jobbágyok számára nem értelmezhető, vagy tényleg megsütötte a kubai nap. A sléger persze az esti Anglia-USA, mégis könnyen előfordulhat, hogy a reggeli kávéjukat is nitroglicerinnel fogyasztó dél-koreaiak hozzák majd a legjobb meccset. Nyolc év gyalázkodás után megérdemlik, hogy továbblépjünk 2002 rémén, és nyomon kövessük pattogós gumifocijukat. 

Görögország 2001 óta ugyanazt a portékát árulja: egyszerű, igénytelen, de minden körülmények között működő védekező futballt, mintha nem is Rehhaggel, hanem egy orosz mérnök állna a háttérben. A védekezésre huszonöt formációjuk is van,  sőt Rehakles, a testet öltött őskonzervatizmus, a 3-4-3-as klasszikus követő emberfogástól sem riad vissza.  Annyi hasznot húzhatunk az egészből, hogy a görögök meccsein érdemes alacsony gólátlagra, vagy különböző rögzített játékhelyzetek után eső gólra fogadni. 

Érdekes elegy, hogy mindkét csapat gyengéje pontosan az ellenfél erényével találkozik; a görögök pontrúgások után erősek és marha stabilan védekeznek, a koreaiak pedig még véletlenül sem képesek eltalálni, hogyan kell felállni egy pontrúgáshoz és ezekből menetrendszerű gólokat kapnak, viszont mindenük megvan (gyorsaság, dinamika, lapos összjáték), hogy megverjenek egy felállt védelmet is.

Dél-Korea a hagyományos távol-keleti erényekkel demózik, összpontosítás, fegyelem, alázat, csapatmunka, miegymás. A görögök ellen azonban mindegyiknél fontosabb lesz a dinamika. Céltalannak tűnik kézilabdás módon körbeadogatni a görög falat, érdemes a megszerzett labdákkal azonnal a kapu felé fordulni, lehetőség szerint minél több lövőhelyzetet kialakítani. Főleg a meccs elején kellene áldozatokat hozni, és olyan labdákat is kapura lőni, melyek esetében talán lenne jobb megoldás. A cél: rávenni a görögök középső védőit, hogy rendszeresen kilépjenek a labdás játékosra, a legjobb, ha be is csúsznak. Így csak egy labdányi rés kell a falon, ráadásul feltárja egy-egy gyors kényszerítő vagy váratlan lövőcsel esélyét.

Ennél a tervnél elsősorban Li Csong Jongra számítok, aki minden bizalmunkat élvezi. Okos, technikás, gyors, pofátlan – erős alap egy szélsőnek, a Liverpoolnak már a vb előtt le kellett volna csapnia rá. Kimondottan csípem Parkot is, akiről elsőre azt gondoltam, hogy a MU csak a távol-keleti piacok komolyabb kiaknázása miatt vette, de ha így is volt, az áru kifogástalan.

Amellett, hogy mindig ekézzük a görögöket, egy ilyen Eb-t csak tökös gyerekek tudnak megcsinálni, akikben van egy adag a pireuszi kikötők kártyabarlangjaiból, így most sem fogunk nagyon meglepődni a 0-1-en, de azért a 2-1-re és Dél-Koreára teszünk.

Az argentinokkal kapcsolatban semmiféle objektivitásra nem tudom rávenni magam, egy szem Diego Milito áll szemben a két évtizedes gyakorlattal: vesszenek az Argentinok. Ennek ráadásul Maradona az oka, gyerekként feldolgozhatatlan traumát jelentette a kezesgólja, és a focijukról sem tudom eldönteni, hogy akkor ők most brazilok vagy olaszok szeretnének lenni.

Furcsa mód, ez a mostani válogatotton is tökéletesen tükröződik, durván leegyszerűsítve 5+5-öt játszanak. A két bekk állóbekk, jellemzően nem fognak átmenni az ellenfél térfelére, mint ahogy Mascerano sem. Az ő feladatuk kimerül abban, hogy felaprítsanak minden mozgásban lévő testet, a megszerzett labdát pedig eljuttassák az egy passznyi távolságban ácsingózó Veronhoz. Di Maria, Higany és Messi áll rendelkezésére, és ha hozzátesszük, hogy eközben Tevez és Milito a padon ül (ez utóbbi szarvashiba), akkor bátran mondhatjuk, szerénytelen a kínálat.

A jobb oldalukról szinte semmit sem tudok, nincs ötletem, hogy a Championshipből érkező J. Gutierrez mit tud igazából, de Maradona vakon hisz benne. Feladatát tekintve védekező vonalszélső, ami elég paradox.

Újabban egyébként amiatt kezdtem aggódni, hogy Maradona nem tesz mást, mint a Mourinho-showt másolja. Abból a szempontból feltétlenül sikeres, hogy a játékosokról a világon senki nem beszél, el nem hangzott velük kapcsolatban, hogy vb-esélyesek. Maradona mutogat, káromkodik, ostobán válogat, bajszot növeszt, kapura rugdos, ezek mennek. Tulajdonképpen a kitalált rendszer is működőképesnek tűnik, Messi ráadásul híresen nagy patrióta, és annyit csesztették már, hogy a válogatottban gyenge, hogy szét fogja szakítani magát. Ha ez a csapat – akár csak véletlenül is – kifog egy jó napot, úgy megvernek bárkit gólokkal, hogy csak kondul.

Nigéria világbajnok alulteljesítésben, a csoda-generációjukból sem tudták kihozni a maximumot, ennek ellenére és tetejébe, a mai keretet még – az általunk tökéletesen ismert – Aranycsapat-szindróma sújtja. A hazai sajtó rendszeresen irreális elvárásokat fogalmaz meg, pedig a Szupersasok már egy jó ideje csak Grillcsirkék – ezt persze nem azért mondom, mert a Szaud-Arábia elleni töketlenkedésükkel elvitték a szelvényemet.

Amíg védekezni kell, addig nincs gond, Lagerback az afrikai felfogás írmagját is kiirtotta, négy kőkemény védő előtt a még kőkeményebb Etuhu, Ayila, Obi Mikel pajzsot játszatja, meccsenként kéttucat 30m+ átlövéssel, de ezeket irgalmatlanul el kell találni, hogy egy európai kapus bezabálja – mázli, hogy az ellenfeleknek klasszikus értelemben véve nincs ilyenjük.

Az elöl játszók közül csak a hoffenheimes Obasit ismerem, elég technikás, jól indul be az üres területekre, erőszakos, de valahogy következetesen passzol, ha lőni kéne és persze fordítva. Ha mégsem, akkor elcselezi, a lényeg, hogy pocsék a helyzetkihasználása, amúgy egyáltalán nem rossz játékos.

Rugdosódós, kínlódós meccsre lehet számítani, mondjuk egy jobb fajta kiállítással, meg két szép argentin sakk-mattal. Argentína – Nigéria 2-0

Elég sok variálás után úgy tűnik, alaptaktikaként egy aszimmetrikus 4-4-1-1 mellett döntött Capello.

Aszimmetrikus, mert a két szélső középpályás feladata teljesen más; bal oldalon Gerrard a labdakihozatalokat segíti, védekezik, és befelé mozog Rooney és Lampard irányába. Ez 1) biztosítja az összjáték lehetőségét, 2) folyosót nyit Cole számára a felfutásokhoz. A rendszer harmadik előnye az, hogy az ellenfélnek muszáj áttolódni az angolok bal oldalára, így az ellentétes oldalon játszó klasszikus szélsőknek (Lennon/Shaun Wright-Phillips), sokkal nagyobb területe marad.

Rooney jobbára kötetlenül mozog, ami szerintem a legjobb, amit Capello tehet, hiszen ki az, aki a világ egyik legintelligensebb ösztönös csatárzsenijének el akarja magyarázni, hogy hogyan kell futballozni.

A mellette játszó toronynak (Crouch, Heskey) elsősorban két feladata van: megjátszani Rooneyt, és befejezni Lennon és Cole beadásait. 

Az amerikaiak is az alap 4-4-2 megkavart változatát játsszák, sokkal inkább 4-2-2-2-ez. A védelem stabil, senki nem megy sehova (viszont Spector annyira gyenge volt a felkészülési meccseken, hogy valószínűleg Cherundolo kezd a helyén - a szerk.), a két védekező középpályás szintén nem arról híres, hogy második hullámban kísérné a támadásokat.

Donovant szerintem érdemesebb a bal oldalon játszatni, mert védekezésben versenyt tud futni az angol szélsőkkel, viszont elég szabadon játszhat, mert ott a kutya nem fogja fogni, az angoloknak kisebb kockázatot jelent, ha Lennon mögé már nem tesznek még egy felfutó embert (Johnson), hanem a nagyobb biztonságot jelentő állóbekkre, azaz Carragherre tesznek.

Dempseyt csatárként is érdemes lenne játszatni, de most talán nagyobb szükség van rá a középpályán, ahol Gerrarddal fel tudja venni a versenyt fizikailag, és azon sem fog problémázni, hogy leütközze-e a felfutó Cole-t. Ha ezzel végzett, nem maradt más dolga, minthogy a két csatár felé lövöldözze a labdákat.

Az amerikaik problémája az, hogy Altidore mellett nincs igazi csatárjuk, most talán Buddle játszik majd mellette, aki a felkészülési meccseken jól mozgott. A két támadó jellemzően közel játszik egymáshoz. Ennek az az oka, hogy így a pálya közepére sűrítik a két belső védőt, akik így nem tudnak besegíteni a szélsőhátvédeknek, ez különösen Donovan oldalán fontos, mert ő maximum egy embert tud megverni egyedül.

Az elképzelés másik előnye inkább teoretikus, mert egyik csatár sem a gyors összjátékáról híres, viszont fejjel, lábbal képesek egyből szöktetni a másikat, ezért is fontos, hogy a középpályáról gyors labdákat kapjanak, mert a lassú labdával egy dolgot lehet kezdeni: háttal a kapunak megtartani. Tehát tőlük arra lehet számítani, hogy vagy egymást próbálják direkt gólhelyzetbe hozni, vagy egy igazítás után ellövik 25-ről, olykor esetleg megpróbálnak egy cselt King ellen – nem mintha Terrynek akkora szezonja lett volna.

A meccs összképét nehéz megmondani, mert az amerikaiak alapvető taktikája az, hogy szándékosan szabadon hagyják a széleket, és szükség esetén kegyetlenül kizárnak a labda irányába, ~ taccsra dózerolják az ellenfelet. Márpedig ez most nem biztos, hogy nyerő ötlet, mert a hagyományoktól eltérően az angolok szélsőjátéka semmiképp sem gyenge.
Rooneyra egyetlen megoldást tudok, a két szűrő (Bradley/ és talán Clark) egymásnak adogatja az őrizetét, az egyik húsz centiről követi, a másik három méterről. Azt kell megakadályozni, hogy Wazza minél kevesebbszer kapja meg a labdát úgy, hogy szemben áll a kapuval.

Kicsit sajnálom, hogy már rögtön az első meccsen találkoznak, mert így szerintem Capello sem fog minden követ megmozgatni a győzelemért, jó az az egy pont, az amcsiknak meg más sem jár a fejében, mint az az egy pont. Mindez persze csak elmélet, de a felkészülés fényében valószínűleg közel áll majd a valósághoz. Anglia – USA 1-1
 

Mély fájdalommal a szívemmel veszem tudomásul, hogy Beckham - a vébé egyik legnagyobb hiányzója - ma este nem játszik.

1325 komment

Címkék: vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr832073164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iustizmord 2010.06.12. 23:30:12

@drosiii: green is

ő nem lesz greene king, bár az egy szar sör

MrHeroicBloodshed 2010.06.12. 23:31:56

Anglia - USA: eddig ez volt a VB legjobb meccse.

A németekben nagyon bízok, hogy eredményes és szemet is gyönyörködtető játékkal rukkolnak ki holnap. Legalábbis jó lenne látni egy focizó csapatot a Szerbia - Ghána szeletelés után.

Domingo 2010.06.12. 23:32:18

@Árpádka: Pedig már az is fosnak számított.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.06.12. 23:34:26

@fcb23: Nem (ahogy én tudom). A bajoroknál az abszolút hülye az osztrák. A németeknél a svájci. A holland meg szerintük tipikus példája annak hogy miért kellett betiltani az egyenesági rokonok házasodását.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.06.12. 23:39:56

Nem kell félni gyerekek, majd kedd este megszórják az elvtársak a brazilokat.

Iustizmord 2010.06.12. 23:45:22

gyerekek miafasz van horassal csak nem beteg???

de ugyanez calcio_di_rigore, MrAT, giacinto, the great corholio, ADP, esküdt ellenségek merre kommenteltek? :o)))

Iustizmord 2010.06.13. 00:11:45

némleg off de biztos mindenkinek megvan Haruna, a nigériai kpjás aki letarolta vmelyik argie faszit. ment mint a csatahajó. nomen est omen, Haruna néven a japán haditengerészetnek volt egy csatahajója. a Kirishima testvérhajója.

szal aki látja Kirishimát kifutni (a poályára) annak menekülés.

rizla 2010.06.13. 00:14:12

@luis garcia: én nem vagyok biztos ebben. ugyanazok kommentelték össze ezt az 1200at, akik eddig a kevesebbet. csak most egy topic van 3 meccsre, amiket sokunk néz. az nst-t a vb kezdete óta maximum elvétve láttam címlapon, az m1en nem mondják be annak a rejtélyes fórumnak a címét, amit heinrich olvas, stb.

Iustizmord 2010.06.13. 00:37:15

@rizla: s nagy a lelkesedés ezt ne feledd :o)

rizla 2010.06.13. 00:40:56

@Iustizmord: még pár meccs és leül az : DDD

rizla 2010.06.13. 00:42:04

mármint még pár ilyen. bár ok, ez az esti jó volt, de már megint nem stimmel valami a vb-vel. Eb>vb

vadkutya 2010.06.13. 00:46:57

@rizla: Szenvedős minden meccs. Mondjuk, nem is lépett eddig pályára olyan válogatott, amelyiktől esetlegesen szórakoztató focit lehetne várni, max a Messiék, de azt meg láttuk. Remélhetőleg azért a spanyol-holland duó majd emeli vmelyest a vb színvonalát, holnap meg is látjuk.

Everred 2010.06.13. 00:54:08

Na, hát kifejezetten kellemes meglepetés volt az angolok játéka. Oké, a helyzetkihasználásuk botrány, kapusuk nincs, Carragherre egy közepes sebességű csatár két méteren három métert ver, de a második félidőben így is sokkal jobbak voltak, mint az amik, és simán nyerniük kellett volna. Ennél sokkal, sokkal, sokkal rosszabbra számítottam. Ha Gerrardot - egyébként egyáltalán nem volt most rossz, sőt - eltakarítja középről Capello, még valami foci is lehet ebből.

Vagy épüljön fel Barry, vagy meg kell kockáztatni Carricket. De kezdésnek biztató, négy éve Paraguay ellen sokkal rosszabb volt.

vadkutya 2010.06.13. 01:18:38

@Everred: Hát, pedig picit olyan, mintha Capello semmit sem tett volna hozzá az angol válogatotthoz a saját tudásából...

Iustizmord 2010.06.13. 01:30:45

"ha már nem egy ember imádkozik han kettő az már IMACSOPORTNAK számít és akkor Jézus ott van"

de mi van ha Jesus Navas is imádkozik, az már egy egyelemű imacsoport???

vadkutya 2010.06.13. 01:41:20

@Iustizmord: Nem hiszem,h a fegyelem Capello érkezéséig kardinális kérdés volt az angol válogatottnál...

Iustizmord 2010.06.13. 01:48:12

@vadkutya: pedig mclarent szvsz hülyére vették, meg a svédet is. lelkük mélyén.

hidd el, olvastam angol lapokat amikor kinevezték DON FABIO-t (sic) és oda voltak meg vissza hogy most majd fegyelem lesz a sok footbal ceebrity között. trust me.

vadkutya 2010.06.13. 01:55:03

@Iustizmord: Jó, persze, ezt alá is írom, Capello-nak már a nézése is megköveteli a fegyelmet, ahhoz túl nagy tekintélye van a szakmában,h csak úgy waccap Fábiózzák a játékosai.

Nyico 2010.06.13. 01:56:37

Nem lesznek rosszak az angolok, csak vissza kell térni ahhoz a rendszerhez, amit a selejtezőkön játszottak.

Green
Johnson - Terry - Dawson(ha King sérült, Carra meg már lassabb, mint a görög GDP növekedés) - A. Cole
J.Cole/Lennon - Lampard - Barry -Gerrard
Rooney -Heskey

Vagy akár egy 4-2-3-1-t is lehetne
Carrick- Barry
J.Cole- Lampard - Gerrard
Rooney

daneeka 2010.06.13. 05:44:59

@Strigo a divatdrukker: Erről nem kalap úr tehet. Tőle már az is bravúr, hogy kivitte ezt a harmatgyenge csapatot a vb-re. sajnálom

gezabá (törölt) 2010.06.13. 07:08:13

@vadkutya: az meg mi volt, amit az első félidőben csináltak? találtak egy gólt ok. de az amcsik leszedték őket a pályáról. a másodikban, amikor runi felment ékbe, egyből jobbak lettek, akkor a középpálya is másképp nézett ki... valami el volt ott kefélve, Don Fabio.

chrisred 2010.06.13. 07:39:02

@Iustizmord: Az meg se fordult a fejükben, mi lenne, ha a válogatottat nem celebekből állítaná össze. Láthatóan Capellonak se, úgy látszik, a megrendelő kívánságai szerint dolgozik. Teljesen használhatatlan válogatottat állított össze, akiket pedig kulcsfigurának használ, gyakorlatilag pályán sincsenek. Lampard új értelmet ad az alibifutball kifejezésnek (illésbélai rekordokat döntögetve), Rooney számára meg láthatóan leküzdhetetlen gátlásokat okoz, ha a bíró és a játékszabályok elvárásainak megfelelően kell viselkednie.

Valahogy olyan az egész, hogy nincs védelem, nincs középpálya, nincs támadósor (kapusról most ne is essék szó), pusztán ide-oda kószáló játékosok, akik a klubcsapatuk szezonjából megmaradt emlékfoszlányokból időnként összehoznak egy akciótöredéket, ami futballra emlékeztet.

Everred 2010.06.13. 08:40:35

@vadkutya: a selejtezőket centikkel a léc fölött vitte át az angol válogatott, lőtt egy raklap gólt, Rooney a kvalifikáció gólkirálya lett.

Na most ezek után egy olyan meccs miatt, amelyen Capello nem számíthatott a 1) csapatkapitányára, 2) egyik legfontosabb, abszolút alapembernek számító belső középpályására és a csapat így is hozott egy tűrhető teljesítményt, kijelenteni, hogy Capello nem tett hozzá semmit ehhez a válogatotthoz... hát nem tudom.

Javaslom mindenkinek az Anglia-Paraguay, Anglia-Trinidad, Anglia-Ecuador mérkőzések megtekintését négy évvel ezelőttről, összehasonlítási alapként. Pedig Erikssonnak volt egy nagy formában lévő Joe Cole-ja és egy Hargreavese is.

Everred 2010.06.13. 08:45:00

@Nyico: 4-2-3-1 lesz az, csak így:

Lampard, Barry (Carrick) - Lennon, Rooney, Gerrard - Heskey.

Ez működött a selejtezőkön, nincs ok rá, hogy változtasson rajta Capello, csak Barryt rakják össze. Heskey tegnap is jó volt, megtartotta a labdákat, megnyertea fejpárbajokat, adott egy kiváló gólpasszt, kár a zicceréért.

@chrisred: kíváncsian várom, te kiket vittél volna ki... nekem nagyjából és egészében az egészséges angol futballisták közül egyedül Adam Johnson hiányzik, SWP helyett jó lett volna. Ezt leszámítva Capello kerete a legjobb, amit össze lehetett rakni a jelenlegi választékból. Esetleg Defoe helyett Bent, de ez már majdnem részletkérdés.

chrisred 2010.06.13. 08:48:16

@Everred: Egy észak-európai válogatottól szerintem minimum elvárás, hogy jobb teljesítményt nyújtson 15 fokban, mint 35-ben. Ennél ideálisabbak soha nem lesznek számukra a körülmények egy nyári világbajnokságon, pont azt játszhatnák, amiben jók.

Everred 2010.06.13. 08:52:41

@chrisred: és eldöntött kérdés, hogy most már nem is fognak jól játszani? :-)

Az angolok letudták a csoport legnehezebb meccsét - hahó, csak az USA tudta legyőzni a spanyolokat az elmúlt két évben vagy hogy, nem kutyaütők ezek - egy teljesen vállalható döntetlennel, úgy, hogy csak a helyzetkihasználás és egy rémületes potya miatt nem nyertek.

Nem az elején kell a legjobb formát hozni. Én nem tudom, van-e ennél több az angol válogatottban, de ha Gerrard-Lampard belső kettőssel tudták ezt hozni, akkor Barry visszatértével még fejlődhetnek is.

sh4d0w 2010.06.13. 08:54:00

@Iustizmord: a Haruna - a Kirishimával együtt - csatacirkáló volt ;)

Hispan07 2010.06.13. 08:57:38

@Iustizmord: Az Inter szakasz most épp kivár, hogy mennek-e a másodosztályba A Juvésok eközben azt latolgatják, hogy Pepe 10/10-es vagy 11/10-es játékos. :)

sh4d0w 2010.06.13. 08:58:42

@sh4d0w: mea culpa, a '37/38-as átépítés során átminősítették csatahajóvá.

rexford 2010.06.13. 09:16:06

@Everred: Ashley Younggal mi lett? Volt egy időszak, amikor tutinak tűnt a helye a keretben.

United82 2010.06.13. 09:38:20

Szerintem Capello nagyin csúnyán elcseszte a tegnapi meccset (nameg Green)
3év alatt egyszer sem játszatta együtt középen GErrardot és Lampardot...Ok Barry megsérült, de nehogy már akkor rögtön boruljon ez a koncenpciója...ok OWen H sérült..Carrick nincs valami jó formában, de pont az hiányzott hogy gerrard abalról betörve nyissa a területet Colnak, illetve Rooneyval lendületből megoldják a dolgokat szépen összejátszva, akár egy szar Carrick is jobb lett volna középen, minthogy Gerrard és Lampard együtt ott.
Milner meg kirakva balra,mikor tudott volt hogy nem 100%os, és akkor a helyére meg SWP?...
A legnehezebb ellenfélen túl vannak, de ha nem változtat Capello akkor a nyolcaddöntő végállomás lesz.
Rooney pedig így szarul játszva is a legkreatívabb és legokosabb emberke az angoloknál...mi lenne ha jól játszana???
A kapuskérdés?..Hagyjuk...nevetséges...

United82 2010.06.13. 09:41:15

Az argentínok meg...
Maradona 3 helyen cseszte el..
Jonas- Zanetti
Veron- Cambiasso
Higany- Milito...
Ebből csak 1-et tud javítani...
Az első komolyabb ellenfél ellen Veron és Jonas olyan mértékű hátrány lesz amit Messi se tud majd kompenzálni, tegnap sajnáltam kicsit, 3 olyan gólpasszt adott Higanynak...de hát mindegyiket elbénázta..

Nem tudom ki hogy van vele, de annyira lassú a játék és kicsi az iram, hogy az már bántó...pedig nincs nagy meleg...
vagy a PL-hez szokott szememnek lassú az iram az összes meccsen? (kivéve a dél-afrika-mexikót..az volt egyedül eddig a "vállalható" meccs...)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.06.13. 09:44:07

@rexford: egy kicsit sok optikai tuning van a srácon, és én még mindig nem tudnám megmondani, mi a posztja egyáltalán.

bonaventura 2010.06.13. 09:57:57

@heinrich: jonas még mindig a newcastleben játszik?

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.06.13. 10:01:25

@bonaventura: igen, valamilyen furcsa okból még nem csapott le rá a Barca :)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.13. 10:04:53

@heinrich:
A játéka egy dolog - mert azt nem értem -, de hogy miért lehet Jonas, ha Tevez nem lehetett Carlitos... Úgy látszik, a fazon minden értelmezhető tartományon kívül esik. :)

_X_ 2010.06.13. 10:06:40

@Rooney82: szerintem azért az is közrejátszik, hogy ezek még csak a csoportok első meccsei... óvatosan áll hozzá az összes csapat, erőfelmérés stb...

bonaventura 2010.06.13. 10:09:52

@heinrich: haha fm2010ben azért császár az újkastélyban, de a barca még nem jelentkezett be érte

chrisred 2010.06.13. 10:10:58

@Everred: Ha valamikor majd jól játszanak, akkor kénytelen leszek módosítani az álláspontomon. :)

nasteey 2010.06.13. 10:18:49

@heinrich: Viszont arra talán jó lett volna, hogy Gerrard-hoz hasonlóan szélről befelé cselezzen, mögötte meg jöhet menetrend szerint Cole.

"igen, valamilyen furcsa okból még nem csapott le rá a Barca :) "

Pedig szóba került év közben, sőt meg is kérdezte valamelyik katalán lap, hogy feküdne-e neki a jobb hátvéd poszt, természetesen igennel felelt. Szerencsére a komolyabb érdeklődés elmaradt, katasztrófa amit védőként művel (btw Maradona ezt Peptől leshette, ő nyomta az egyik kupameccsen Jeffrent jobbhátvédbe, majd csere után felkerült baltámadóba... :D).

ddrum77 2010.06.13. 10:21:15

@bonaventura: Coloccini is... Aki vhogy ugyanonnan nem fért be a keretbe.

ddrum77 2010.06.13. 10:22:20

@OJ: Lehet a Carlitosnak van vmi szleng jelentése D-Afrikában, és ezért nem engedték =)

tsd 2010.06.13. 10:24:13

Érdekes, hogy több helyen olvastam, hogy az argentinok teljesítménye meggyőzőbb volt, mint az angoloké. Namost szerintem ez pont fordítva igaz.

rokamoka33 2010.06.13. 10:24:43

csak kiderítettem:

Heskey nagyjából 16-szor volt kezdő a PL-ben idén, meg több 10-szer volt becserélve a Villa-nál
lőtt összesen 2 gólt, és adott 3 gólpasszt ez idő alatt

bonaventura 2010.06.13. 10:31:03

@ddrum77: talán, mert jonas brothernek sem kellett volna
amúgy biztos nem rossz gyerekek, csak hát

bonaventura 2010.06.13. 10:37:38

@rokamoka33: nee tegnap este a meccs alatt haveromnak 3 gólt mondtam
de legalább adott egy gólpaszt

micz 2010.06.13. 10:37:52

Most akkor mivan? Már bukni látszik a napi két poszt elmélete (nem baszogatás!) de a terv szerint a tegnapi elemzést, és a mai beharangot már olvasnunk kéne. Nem? Még mindig a tegnapi beharangba kommentelünk... Még egyszer szorri, nem számonkérés, csak értetlenség!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 10:40:11

Hát az angolok Capelloval sem lettek fantáziadúsabb csapat. A Heskey kontra Higany/Messi helyzet szimbolikus volt: az egyik tökéletes megoldást választott, de kifogott egy egészen hihetetlen formában levő feka kapust, a másik meg agy nélkül belebikázta az amerikai kapus kezébe.

Angol foci mondjon le!

[Eddig nagyon elégedett vagyok az m1 közvetítéseivel, Somosék sajátos humorát is kezdem megszeretni, de könyörgök, ha négy ember ülhet egy stúdióban, akkor a négyből legalább egy ne legyen teljesen elfogult az egyik csapat irányába, ha kérhetem. Ez az eddigi egyetlen kritikám a közvetítésekhez.]

Everred 2010.06.13. 10:44:44

@tsd: hát mondjuk úgy, hogy az argentinok jóval gyengébb ellenfél ellen produkáltak egy elég széteső játékot (Bognár Gyuri mennyi szánalmas hülyeséget összehordott a stúdióban, atyaég) és már most jól látszott, hogy Verón plusz négy támadó kurva nagy luxus.

Heinrichnek biztos igaza van, hogy ők tízessel szeretnek játszani, de ha az a tízes Verón, akkor nagy bajban lehetnek egy erős középpálya ellen. Most is az egyébként agyilag teljesen zokni nigériaiak ellen Verón elszórt egy rakás labdát, nyomás alatt könnyen zavarba jött, statikus volt, vagy védekezni nem ért vissza, vagy a támadásokhoz nem ért fel... Mascherano meg semmiféle középpályát nem tud keresztülpasszolni, mellé kell egy ember, aki passzol, de Verón erre szerintem kevés lesz jó szűrőkkel és labdabiztos középpályásokkal bíró csapatok ellen.

Nem csoda, hogy Messi állandóan távol volt a kaputól: ez a Rooney-betegség, vissza kell jönnie kilométereket, ha labdához akar érni, és ő sem az a típus, aki képes rá, hogy elöl várjon tétlenül, amíg arra megy a labda.

United82 2010.06.13. 10:46:40

@Csöncsön:
Tehát ha egy angol lövi bele a kapusba egy az egybe az azt jelenti hogy a csatár rosszul lőtte, ha egy nem angol csatár szúrja el, akkor ő tökéletesen lőtt, de az ellenfél kapusa bravúrt mutatott be. HAHA:)
Mondjuk mit csodálkozom:)
Tegnap az argentínok egy fikarcnyival nem voltak jobbak mint az angolok, pl az argentínok egy ultrafos csapat ellen mutatták be a semmit, míg az angolok mondjuk az ellen az amerikaiak ellen játszottak, akik az egyedüliek akik legyőzték mostanában a verhetetlen spanyol armadát...

szóval inkább az argentín foci mondjon le, mert bemutatták a semmit egy utlrafos csapat ellen.
(abból a csoportból Dél Korea első helyen fog továbbmenni, mert ezt az argentín csapatot szét fogják futni....)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.06.13. 10:51:58

@micz: van egy kis félreértés. Ami biztos, az a napi egy poszt, ami egyszerre összefoglaló és beharang. Aztán ha mellette még lesz kapacitásunk, akkor persze kitolunk ezt-azt, de rendszertelenül.

vadkutya 2010.06.13. 10:55:11

@Rooney82: Egyetértek. Ha van vmi Istenszerű az égben, akkor az argentinok hamar kiesnek...

micz 2010.06.13. 10:55:39

@heinrich: oké mindegy is hova kommentelünk, csak pl tegnap külön volt az elemzés és a beharangozó, lehet ezért értettem félre. Persze mindennek örülök, hajrá NST!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 10:56:49

@Everred:

Bognár Gyurival jórészt tökre egyetértettem. Egyébként is a színvonalasabb arcok közé tartozik az átlag szakkommentátorok között.

Verónt láttam a Barcelona ellen 120 percig a hátán vinni egy argentin keretnél százszor gyengébb Estudiantest, a belét kihajtotta, és ő tartotta az utolsó pillanatig meccsben a csapatát.

Lehet, hogy baj lesz abból, hogy Messi messze van a kaputól, de ez pont tegnap egyáltalán nem jött ki, mert vagy öt-hat helyzete így is volt, melyekből egy Green-szintű kapusnak hét gólt lőtt volna.

@Rooney82:

Nézd meg pontosabban, hogy milyen megoldást választottak gólhelyzetben az argentin támadók! És milyet Heskey...

Hogy milyen csapat a nigériai (és az amerikai), azt pillanatnyilag nem tudjuk pontosan megítélni. Majd a következő meccseken kiderül.

vadkutya 2010.06.13. 11:01:00

@Csöncsön: Alig vagy elfogult Csöncsön, alig. Azt pedig hiba volt leírni,h tegnap nagyrészt Bognár Gyurival egyetértettél. Akkora faszságokat mondott az ürge,h netovább...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 11:02:17

@vadkutya:

Mi volt faszság? Az, hogy az argentinok lefutballozták Nigériát? Az, hogy egy erősebb csapat ellen még bőven van bennük tartalék? Az, hogy tegnap nem volt baj abból, hogy Messi messze játszik a kaputól?

Melyik a három közül?

Ganz 2010.06.13. 11:02:18

Na, pont mikor megláttam Psycho-t a padon sportszárban, beöltözve, és akartam mondani, hogy ha kellően felhúzza magát, be is fog állni, elment a netem borér.

Érdekes mérkőzés volt, ezek az angolok még meg is nyerhetik.

United82 2010.06.13. 11:02:30

@Csöncsön:
nem tudod nekem megmagyarázni, hogy az a nigériai kapus jobb mint Howard, egyikből sem lett gól, ez a lényeg.
A nigériai csapat pedig nem jó. Lagerback egy védekező , svéd típusú csapatot csinál belőlük, egyáltalán nem való ahhoz a csapathoz, ráadásul nincsen egy kiemelkedő játékosuk sem, egy ulradefenzív 451et tolnak minden elképzelés nélkül.

Beyonder 2010.06.13. 11:03:27

@micz: így megy ez, médiacelebek lettek, és most már büdös nekik a munka :))

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.06.13. 11:03:53

@Csöncsön: azért az elég pontosan játszott, hogy Nigéria nem lesz tényező ezen a vb-n. 65%-kal passzolni a megyei I-ben szoktak, az első félidőben meg nem volt szabálytalanságuk, csak messziről csodálták Argentínát.

drosiii 2010.06.13. 11:04:00

@Csöncsön: Na ezek tényleg baromságok. Nigériát és USA-t ne ítéljük meg, de az argentinok milyen jók voltak.

Anglia ellen nem lenne annyi helyzete Messinek. De még az USA ellen sem.

vadkutya 2010.06.13. 11:08:10

@Csöncsön: Pl a második, de a többire ->@Rooney82:

Én nem megyek bele ebbe a vitába, tudom,h nem lehet meggyőzni (Te sem tudsz engem), de ez az argentin válogatott egy szar, ami nem csoda, egy olyan emberrel az élén, aki. Tréfás eleve, szóval ha neadjisten ők nyernék meg a vb-t (nagyon pici az esély erre, remélem vhogy majd pont a brazilok ellen esnek ki), akkor az szörnyű igazságtalanság lenne a világ futballját - s nem csak Messiét, mellesleg neki sem ártana már egy pofára esés, legalább csönd lenne körülütte - szerető emberek szemében...

horas 2010.06.13. 11:10:47

Az argentínok is jobbak mint amire számítottam,nigéria viszont bántóan gyenge csapat volt,szal igazán kértékadónak nem nevezném ezt a győzelmet.Higuain-t szidtam mint a bokrot főleg,úgy,hogy milito ül a paon helyette.
A Higuain-osoknak egy újabb nehéz indok a tegnapi meccs a sráccal kapcsoltaban amivel vitatkozni tudnának,egyértelműen az egyik leggyengébb produkciót nyújtotta.

A reális végeredmény 6-2 let volna kb.Igen nekem is az az érzésem,hogy az argentínok bajban lesznek egy szervezett csapt ellen.Az argentíok nem védejkeznek rosszul,nemmondom,hogy tanári,de ennél rossazbra számítottam.Itt a csoportban olyan szintű ellenfelek vannak,hogy Messi kisfincáloklásai elegek lesznek,egy komoly csapat símán felfogja venni,mert más semlegesítendő dolog nagyon nincs ebben az argentín csapatban.

Durva volt strandon néztem a meccset,hang nélkül sajna a hangzavarban semmit sem lehetett hallanu,a szőke srác volt Heinrich?
De amit mondani akarok,mikor Milito beállt és volt egy szitu mikor majdnem úgy vihette a labdát mint Van Buyten-re a BL-döntőben,szinte megfagyott a levegő és mindhonnan jöttek a"most szopó lesz" és hasonló beszólások,Milito pedig megbotlott a labdában.:)

Az Inter Motta-Milito ügyben,túl sok az érdekelt,és a hibáztatható fél,túl rég volt,a részletek elfognak mászni,és nem hiszem,hogy nem történt még ehhez hasonló átigazolás,magyarán,nem hiszem el,hogy nem igazoltak már le mások is ugyanolyan "gondokkal" (mert szertintem semmit gond nincs csak kavarás.)játékosokat mégsem emlékszem,hogy mindent elvettek volna egy csapattól..Ha ilyen komoly következményei lehetnek ennek,akkor nagyon komoly tárgyalások lesznek a végtelenségig elhúzodva.

Ha meg elveszik,akkor is meglett ütve mindenki,ugyhogy engem ez nem érdekel.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 11:10:55

@Rooney82:

Nézd, Messi a lövéseinél _tökéletes_ megoldást választott. Egyszerűen nem lehet jobban meglőni a labdát: sarokra, élesen, tekerve. Higany is a kapus lába mellé lőtte a két helyzetét egy lövőcsel után. Normális körülmények között, normális kapusnál ez mind gól. Heskey belebikázta a kapusba, Howard elugrani sem tudott volna a lövés elől. Ne mondd, hogy nincs különbség a kétféle megoldás között, és mindkét kapuson egyformán múlt az eredmény.

Nigériát szerintem egyszerűen nem tudjuk megítélni egy sokkal erősebb csapat ellen lejátszott meccs alapján. Lehet, hogy tényleg fogalmatlanok, aztán lehet, hogy egyszerűen csak megfogta őket az ellenfél technikai fölénye. Szerintem is a Dél-Korea-Nigéria meccs lesz nagyon érdekes. Ugyanez @heinrich: -nak is.

@drosiii:

Hát annyi biztosan nem, mert nyolc helyzet egy meccsen szerintem is nagyon ritka. Elég ha kettő lesz, Green és a nigériai kapus nem azonos kategória a tegnapi nap alapján...

Iustizmord 2010.06.13. 11:11:15

@chrisred: de steward downingot otthonhagyta és ez már vmi...

Everred 2010.06.13. 11:11:42

@Csöncsön: "mi volt faszság? Az, hogy az argentinok lefutballozták Nigériát?"

Hát az például rögtön óriási baromság volt. Az argentinok egy harmatgyenge ellenfélnek engedtek annyi helyzetet, ami a meccs megnyeréséhez is elég lett volna, a játékuk széteső és arctalan volt, egyedül Messi villanásainak köszönhetik a helyzeteket.

"Az, hogy egy erősebb csapat ellen még bőven van bennük tartalék?"

Lehet, hogy van, de ahhoz változtatni kell, nem elég az, hogy "ott majd többet kiadnak magukból".

"Az, hogy tegnap nem volt baj abból, hogy Messi messze játszik a kaputól? "

Ez is faszság volt, igazából: csak azért nem lett belőle baj, mert Nigéria elszerencsétlenkedte a lehetőségeit.

dzzzzz 2010.06.13. 11:15:35

@Csöncsön: Heskey fő feladata, hogy erős legyen. Ne vele hasonlíts össze játékosokat.

Everred 2010.06.13. 11:15:40

@Csöncsön: most itt miről is szól a vita? Hogy Heskey vagy Messi a jobb futballista? Érdekes kérdés, majd elgondolkodom rajta, ha lesz egy kis időm, ilyen horderejű és komplexitású probléma átgondolását nem lehet elkapkodni.

(ettől még Messi is elbaszta a helyzeteit, meg Híguain is :-))

horas 2010.06.13. 11:17:15

Ja Heskey-n máris nyertem,két sört:
Haverok megvoltak esküdve,hogy 40 fele jár a csávó mondtam,hogy 32-33 lehet,végül mutert kellett felhívnnom,hogy nézze meg a neten.Nem volt egyszerű sztem modanom sem kell.
:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 11:19:00

@Everred:

Nigériának volt egy helyzete, Argentínának hat. De ha Nigériánál kettőt számolunk, akkor az Argentinoknál nyolcat.

Változtatni kell, igen, és ezt szerinted az argentinoknál dolgozók nem látják?

@originalBalintos:

Oké, de Higanyt is hajlamosak egyetlen megmozdulás alapján megítélni. Nem mondom, hogy Heskey hülye a focihoz, de hogy nem egy pengés játékos, aki miatt megéri megnézni egy-egy meccset, az biztos.

drosiii 2010.06.13. 11:19:19

@Csöncsön: Ha te mondod.

De Green kapott egy potyát.. utána pedig nem gyengén védett.. ha észbe kap és nem veszi lazán a 'könnyű' labdákat sem, akkor nem hiszem hogy annyira könnyű lesz az angoloknak gólt lőni. Altidore lövése rémlik? Az nem kis bravúr volt.

Everred 2010.06.13. 11:23:26

@Csöncsön: azokról a dolgozókról van szó, akik otthon hagyták Zanettit, Cambiassót, akik alapemberként számolnak Verónnal és Gutierrezzel? Hát, nem tudom :-)

De én elfogadom, ha nektek a Bognár Gyurival ez tetszett, akkor hajrá, én is azt mondom, sose játsszanak ennél jobban az argentinok, legyen végig pont ennyi elképzelés és összeszedettség a focijukban, akkor nem kell tartanom tőle, hogy világbajnokok lesznek :-)

Everred 2010.06.13. 11:24:24

@drosiii: hmmm, nézd vissza azt a lövést. Nagyon éles szögből lőtte el már Altidore és így is majdnem bement, mert Green kurva szarul zárta a szöget, óriási hely volt mellette.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 11:24:30

@drosiii:

Hát ha olyan ihletett napot fog ki _akármelyik_ kapus, mint tegnap a nigériai, akkor nyilván, akkor az argentinok nem sok gólt lőnek ezen a vébén. Green egyszer szépen védett, egyszer meg kapott egy irgalmatlan potyát. A nigériai kapus minden védhetőt kifogott (meg néhány védhetetlent is).

vadkutya 2010.06.13. 11:24:48

@Csöncsön: Ez most egy picit olyan Wenger-fanatista hozzászólás volt, értem ezalatt a rengeteg helyzetünk volt, változtatni kell dolgot.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 11:26:21

@Everred:

Miért ne tetszett volna? Futball volt, gyönyörű akciók, cselek, helyzetek, szólók, minden, ami miatt a focit szeressük.

vadkutya 2010.06.13. 11:27:36

@Csöncsön: Ez meg méginkább, de nem marlak tovább. :DD

Iustizmord 2010.06.13. 11:28:26

@sh4d0w: a haruna-kirishima-kongo-hiei hajók kb 36.000 -37.000 BRT-sek voltak, ami kb másélszerese az igazi csatacirkálók kb 18-25.000.- BRT-jánek , vö queen elizabeth class: kb 33000 BRT, de tényleg nem érete el a páncélvédettsége az "igazi" csatahajókét; én még a "fast battleship" nevet hallottam felőlük.

aztat szeretem ebben a blogban hogy hozzá nem értők a részletekbe beledumálnak. és kihozzák h capelo szar, az argiek meg jól nyomták.

:o))))) x 100000

Iustizmord 2010.06.13. 11:30:26

@sh4d0w: na ugye :o) , megbocsátok

Everred 2010.06.13. 11:32:33

@Csöncsön: ja hogy te nagyon alacsonyra állítottad a mércét, értem.

Mondjuk elnézve az eddigi meccseket, jogos is. Reménykedem az Algéria-Szlovénia meccsben, hátha kihoznak egy 4-4-et :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 11:34:00

@vadkutya:

Igazából pont nem Wenger-futball volt, mondhatni annak ellentéte. Az iszonyatosan szervezett, precíziós, mindenki a helyén; de megvannak a korlátai. Ez kaotikus, improvizatív, de mindenkire veszélyes lehet.

Mindegy, meglátjuk.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 11:37:14

@Everred:

Angol és francia típusú csapatok teszik alacsonyra. :-)

vadkutya 2010.06.13. 11:40:05

@Csöncsön: Nem azt írtam,h Wenger-futball volt. A "kaotikus" foci pedig általában önmagára veszélyes, ha találkozik egy olyannal, amelyik esetlegesen szervezett és több potenciállal bír, mint a nigériaiak játéka.

Kaotikus, improvizatív játékkal egyébként sztem még senki nem nyert semmit.

tsd 2010.06.13. 11:40:39

Vajon lehetséges-e, hogy a két mészáros csapat (szerb-ghána) lehozza az egymás elleni meccsét kiállítás nélkül?

Everred 2010.06.13. 11:41:07

@Csöncsön: "Az iszonyatosan szervezett, precíziós, mindenki a helyén;"

Uramisten, ez az évezred egyik legnagyobb kommentje. Az iszonyatosan SZERVEZETT Arsenal....

Következő számunkban a latinos könnyedséggel, improvizatívan futballozó Liverpoolról olvashatnak, továbbá megtudhatják, hogyan akadályozta meg az átlagosnál gyengébb testfelépítése Emile Heskey-t abban, hogy világklasszis legyen.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.06.13. 11:41:17

@Csöncsön:
Téged egyébként roppant szórakoztató olvasni. Remélem, hogy még nagyon sokáig fogsz itt kommentelni. :)
És ez nem irónia.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 11:45:20

@Everred:

Pedig az Arsenalt pont ez sodorja évről évre PL-négybe. Vagy szerinted szervezettség = bunkerfutball?

@vadkutya:

Én se mondom, hogy megnyerik a vébét (sajnos erre az undormány angoloknak több esélyük van), de hogy élvezetes lesz mindegyik meccsük, az már most szinte biztos.

horas 2010.06.13. 11:53:10

Az Angolok védelmében annyi szóljon,hogy ők egy normális gólt löttek,míg egy kalkulálhatatlant kaptak.
Szakmailag ez egy sima angol győzelem volt,Capello-t nem érheti szó.
Mondjuk Hart a fiatlasága ellenére,sokkal megbízhatóbbnak tűnik,lehet bekellett volna vállani őt.

Viszont a kapusok körüli az egyik légkör legdegradálóbb és nyomasztóbb elem lehet az Angol kapusok körül,nagy erszében ez miatt történnek ezek a már-már emberetelen bakik,tény,hogy mindegyik kapusuk hajlamos a hibákra,de ekkora potyákra még a saját csapatukban sem "képesek",ugyhogy én a légkörre voksolok ami a kapusok teljesítményét ennyire instabillá teszi.

Everred 2010.06.13. 11:57:39

@Csöncsön: nem, a szervezettség nem bunkerfutball.

De az Arsenal pont nem precíziós és szervezett, pont, hogy az egyik legnagyobb gyengéjük, hogy gyakran a játékosok mintha nem tudnák, mi a feladatuk a pályán, máskor meg, ha elkapják a fonalat, akkor szétalázzák az ellenfelet.

A legjobb wengeri Arsenal abban az értelemben volt szervezett, ahogy a Barcelona is: egy rengeteg mozgásra és pontos passzokra épített alapjátékhoz volt a pályán 11 ember, akik egy ilyen rendszerbe tökéletesen beleillettek, mert remekül passzoltak, kiválóan érezték a labda nélküli mozgást is. Ennek a laza rendszernek a keretein belül viszonylag nagy kreatív szabadságot kaptak Wengertől, főleg az olyanok, mint Pires, Henry és Bergkamp. Összeszokott csapat volt, így aztán időnként valóban hihetetlen precizitással gyilkolták le az ellenfeleket - ahogy a Barcelona is szokta, meg egyáltalán, ahogy a legjobb csapatok szokták.

A mostani Arsenalban nincs meg ez az összeszokottság, nem ilyen kiegyensúlyozott a keret, így aztán főképp a játékosok egyéni képességei, elsősorban a technikai képzettségük miatt vannak ott az élbolyban. Helyenként egy kis szervezettség nagyon jót tenne nekik, de az nincs meg bennük.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.13. 12:01:54

@Everred:

Jó, de a lényeget szerintem lehet érteni abban, amit írtam. Ne légy már Bognár Gyuri, hogy mindenbe belekötsz. Az Arsenal egy alapjátékra épít, az argentinok meg abban bíznak, hogy az az öt zseni elöl valahogy csak megoldja.

Everred 2010.06.13. 12:09:35

@Csöncsön: de ez már egészen más ám, mint amit elsőre mondtál :-)

Amúgy szerintem ez nem improvizatív futball, ez "majd lesz valami"-futball, ami nem teljesen ugyanaz.

horas 2010.06.13. 12:42:10

Annyit a Milito-Motta ügyhöz,hogy ez miért majdnem egy év múlva esik le,tűnik föl,miért egy év múlva kerül terítékre,amikor leigazolták akkor nem volt egyértelmű vagy két hónap múlva,meg várták míg megnyer mindent az Inter Motta-val és Milito-val,majd eszükbe jutott,"hogy basszus,ezek az emberek szabályalanúl lettek leigazolva!"

Ahogy Ribéry is kivásárolta magát most nyáron 5 millió Euro-ért...ugye...

Iustizmord 2010.06.13. 13:23:03

@Csöncsön: cimbi te tényleg vmi más világversenyt nézel. h green védése szép volt? örült h nem bepattant róla. h argentína nagyot játszott? hát a blasz ii-es kiesési rangadóhoz képest biztos, de ha össz ennyit tudnak akkor 16-ban csákány.

Iustizmord 2010.06.13. 13:25:54

@vuvukutya: kaotikus =/= improvizatív, és az argiek kaotikusan nyomták.

@Csöncsön: hát az öt zseni túlzás, higany és tevez szorgalmas mesterek mint rooney, di maria... mamma mia, verón inkább a seniorok közé való, marad messi. mondjuk agüerora kíváncsi vgyok, arra meg fogadok hogy ha lesz tiznazt NEM palermo rúgja.

SamS 2010.06.13. 14:03:19

Tegnap elnézve az angolokat, Scholes magasan kiemelkedne játékintelligencia és technikai tudás, passzolás terén. Kár, hogy lemondta a válogatottságot - klasszisokkal magasabb szintre tudná emelni az angolok csapkodó játékát.

ddrum77 2010.06.13. 19:37:32

"Heinze: 7.5 Ennél szebb fejesgólt még nem láttam, felejthetetlen . Ezen kívűl hozta a szokásos alázatos játékát, nekem nem kell nála jobb balhátvéd . "

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2010.06.15. 10:02:42

A németek tulajdonképpen nem is németek.
Vuvezelát a poppschijukba.
süti beállítások módosítása