Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Dail(y) Africa, 1. nap

2010.06.11. 12:02 _benito

Tizenkilencedszer szólal meg a világ legnagyobb sporteseményét elindító sípszó ma délután négykor. Az eddigi 18-ról már bőven kibeszéltük magunkat, elemeztük a csoportokat, összeállítottunk néhány válogatást az eddigi világbajnokság legnagyobbjairól, mindezt egy okból: hogy az előttünk álló egy hónapot úgy élvezhessük végig, hogy számunkra ne legyen tét nélküli meccs. Ne foglalkozzunk a dél-afrikai tornát övező baljós előjelekkel, lesz ott egy a világ minden táján közel ugyanakkora zöld téglalap, amin Rafael Marquez kiállításáig 22 játékos szaladgál majd 16 órától, és nekünk egyelőre csak annyi dolgunk van, hogy kiválasszuk a megfelelő társaságot, és megnézzük őket. Kapitány a hajónaplónak, első bejegyzés hajtás után.

A következő hetekben választ kapunk azokra a kérdésekre, amik most szétfeszítenek mindenkit. Meg lehet verni ezt a spanyol válogatottat, vagy túlságosan sokat kivesz belőlük, hogy át kell venniük a brazilok entertainer-szerepét is? Nem túl éles váltás-e Brazíliának, hogy a csel tiltott dolog lett, így akiktől a labdafényezést várnád, azok célfocival fognak büntetni? Egy szem Capello elég-e a roskatag védelem, és az üres kapu befoltozásához, avagy büntetőt rúgni is megtanította-e az övéit az olasz fenomén? Argentína meg tudja-e ugyanazt tenni, mint amire Franciaország készül, és edzője ellenére odaér, ahova kerete ereje alapján tartozik. Képes lesz-e Hollandia több gólt lőni, mint amennyit kap? Képes lesz-e Németország kevesebb gólt kapni, mint amennyit lő? Van-e egyáltalán miben bíznia a címvédő Olaszországnak, vagy ez a pite már szénné égve került a sütőbe?

Minden előzetes vita eldől. Kiből vett ki a legtöbbet a szezon, és vajon jó volt-e a spanyoloknak és az angoloknak, hogy az európai kupaszezon hajrájában nem voltak érdekeltek? Kinek fognak a legjobban hiányozni a kiesők, avagy kinek a válogatási szisztémájáról dől el, hogy kontármunka? 

Megjósoltunk mindent (valakinek csak igaza lesz), és meglepően sokat foglalkoztunk az első csoporttal, pedig első pillanatra nem tűnik igazán jelentősnek. Itt is megoszlottak a vélemények, hiszen a franciákat legtöbben a Nagybőgő-kategóriában jelölték, pedig hát láttunk már jó csapatokat rossz edzővel nyerni. Mexikótól (talán az angolok elleni edzőmeccsük miatt) viszont mindenki sokat vár, szemben a hazaiakkal, akiket viszont nem nagyon látunk játszani, mert a legjobb játékosuk is csak egy középcsapatig vitte Angliában. A házigazda egyébként az eddig összes világbajnokságon továbbjutott a csoportjából, és még soha nem veszítette el a nyitómeccset, úgyhogy Mexikónak igencsak fel kell kötnie a gatyáját, merthogy a hazaiak mögött ott áll még Sepp Blatter is, akinek a priusza már így is hosszabb, mint Piszkos Fredé.



Uruguay a Serie A-ban edződő csapattal, plusz a világ legalulértékeltebb klassziscsatárával, Diego Forlánnal és a zseniális Oscar Tabarezzel készül a továbbjutás kiharcolására, amihez legalább egy pontot kellene szereznie a világ legnagyobb hülyéje által irányított franciáktól. Domenech valószínűleg fogva tartja a szövetség elnökének valamelyik rokonát, vagy kompromittáló képei vannak magas beosztású káderekről, más magyarázat nincs arra, hogy ott tartották egy gyalázatos Eb, és egy gyötrelmes selejtezősorozat után. A franciák kerete viszont nagyon erős, és ha a játékosok megdumálják maguk között, mit kell csinálniuk, tényleg elmehetnek messzire. Eddig nem úgy tűnik, hogy tudnák kompenzálni, de ez egy világbajnokság, egészen más elmeállapot.

Egy figyelmeztetés a végére: nincs olyan egy világbajnokságon, hogy előre lefutott, szar meccs. Mindegyiket nézni kell, mert ott tűnik majd fel az a játékos, akit a csapatod a nyár végén leigazol, ha pedig mégsem, akkor nagy hibát követ el vele. Mindenki itt akar nagyot domborítani, csak a te kedvedért, és ha nem is mindenkinek fog sikerülni, az igyekezetet is értékelnünk kell. Persze, most is lesznek csapatok, akiket utálni fogunk, vagy már utálunk is, de nyissuk ki a csakráinkat, mert a következő egy hónapban szükség lesz rá!

Jó mulatást mindenkinek!

875 komment

Címkék: vb 2010

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr682073918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.06.11. 22:32:14

@rizla: Aztat pont nem láttam. A Konföderációs Kupán is idegelt, de most tökre kikészített

Everred 2010.06.11. 22:33:03

@CaBeL: egyrészt mert kapja be, másrészt meg mert a vétlen kezezés iskolapéldája volt. Hova tette volna a karját az a szerencsétlen, vágja le?

Volt itt szó arról, hogy sokan nem ismerik a lesszabályt. Na, hát ennél is idegtépőbb, hogy sokaknak a kezezéssel kapcsolatos szabályról nincs fogalmuk: az, hogy a labda érinti egy játékos kezét, önmagában nem szabálytalan. Az a szabálytalanság, ha a játékos "DELIBERATELY HANDLES THE BALL", szó szerint idézve. Azaz szándékosan ér kézzel a labdába. Nyilván azt a bírónak kell megítélni, hogy mikor szándékos, mikor nevezhető szabálytalannak, de KURVA IDEGESÍTő, hogy az összes kommentátor meg drukker hörög, akkor is, ha valakinek 15 centiről rálövik a törzsébe belegyalult karjára a labdát.

Na, csak ennyit akartam. Faszomat már, hogy Egri Viktor még mindig közvetíthet, ez majdnem olyan szörnyűséges, mint a vuvuzela.

szangye puncog 2010.06.11. 22:34:32

Nem tudja valaki mikor kezdődik VB? :-))

CaBeL 2010.06.11. 22:34:37

@Everred: ja értem, 3cm/sec sebességgel megy feléd a labda, még egy cigit is el tudott volna szívni az uru védő, mielőtt elrakja a kezét onnan. legnagyobb jóindulattal se nevezném lövésnek amit Henry eltolt.

England win The Ashes! 2010.06.11. 22:35:15

@rizla: "A VILÁG LEGJOBB SPORTJÁT teljesen szükségtelen más sportágakhoz hasonlítani. "

Igaz, hiszen nincs más sportág, ahol sítalpon futnak puskával a hátukon.

;-)

gorszky tivadar 2010.06.11. 22:35:47

@CaBeL: mert az irek ellen kellett volna ilyen vadul csapkodnia alkarjat a biro fele rohanva. nos, ha igy tett volna, akkor most jogosan reklamalhatna, viszont akkor nem o, hanem keane hallgathatna eloben a gyepen setalva az idegesito tulkoket :)

Strigo 2010.06.11. 22:35:58

Diaby szépen lehozta sárga nélkül, pedig ötször-hatszor biztosan szabálytalanul állította meg az uruk támadásait.

England win The Ashes! 2010.06.11. 22:36:08

@szangye puncog: Holnap este, közép-európai idő szerint 20:30-kor.

rizla 2010.06.11. 22:36:22

@CaBeL: ez azért kurva nagy hülyeség, mert a labda PONTOSAN UGYANÚGY MOZGOTT VOLNA, ha nincs ott a védő keze. akkor a mellére pattan. gyakorlatilag mindegy. nem használta a kezét, nem számított a keze, oda volt szorítva. ezért tényleg gusztustalan lett volna tizit ítélni.

Everred 2010.06.11. 22:37:29

@rizla: tudom, és épp ezért volt borzalmas csapás, amikor bejelentkezett a szállodai szobából. Eddig ugyanis bele sem gondoltam, hogy hát bizonyára ő is ott van és rontja majd az étert.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.06.11. 22:37:54

ez az henry napról-napra szerethetőbb játékos, kár, hogy nincs már sok hátra a pályafutásából

dzzzzz 2010.06.11. 22:38:04

@desenvolupador: ez az afrikai kultúra része, hogy mondhatsz ilyet, hogy kiszűrni? Az iskolákban heti egy órában ezt a csodát kéne hallgatni kötelezően a diákoknak!
A FIFA-nak esze ágában nincs kiszűrni, a TV társaságok meg nem tudják.

CaBeL 2010.06.11. 22:38:10

Szóval a ti logikátok szerint akkor kb. senki nem reklamálhatna becsúszás, sárga lap... stb miatt, mert biztos ő is késett már el belépővel vagy kapott éppen sárgát / pirosat. TE Henry helyében leraktad volna a labdát a földre, aztán visszafutottál volna védekezni. Hihető.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.11. 22:39:13

@rizla: a rajzok meg vannak még a kezezésről?:)

BruceWayne 2010.06.11. 22:39:15

az a francia szurkoló mit kaphatott a társaitól meccs után aki úgy fújta azt a nemíromlemit mintha kötelező lenne? legalább nekik lenne eszük

England win The Ashes! 2010.06.11. 22:39:51

@CaBeL: Én Henry helyében és a pótselejtező tükrében nem reklamáltam volna, hanem csendben elsunnyogok.

rizla 2010.06.11. 22:40:07

@CaBeL: nem ez a lényeg jelen esetben, hanem az, hogy a labda röppályáját nem befolyásolta a kéz. nem hogy szándékos nem volt, de teljesen vétlen, semmiféle előnyhöz nem jutott a kezezéssel az uruguayi csapat, tehát hülyeség büntetni.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.06.11. 22:40:35

@Nerazzurri:
Akkor ez nem csak nekem szúrt szemet. Örömteli.

Deeo 2010.06.11. 22:40:38

Ki gondolta volna hogy a nyitó meccs jobb lesz mint az esti??? És itt nem a 0:0 a lényeg...

rizla 2010.06.11. 22:40:50

@imici77: kezezésről sosem csináltam rajzokat...

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.11. 22:40:54

Az uruknak kicsit meg kell nyílni a másik két meccsen, elég rossz néven venném ugyanis, ha a Suárez üstökössé válását bojkottálnák. Gourcuff-nek meg biztos akadna meló egy mekiben.

CaBeL 2010.06.11. 22:41:33

@Dr Jozef Vengloš: Én meg nem. És most lehet, hogy ezért vannak kinn a vb-n. És? A franciákat nem hiszem, hogy szívenüti. Torghelle Sanyi így lőne ki minket az eb-re/vb-re, Isten keze lenne.

gorszky tivadar 2010.06.11. 22:41:40

@originalBalintos: gondolom kulon hangsavon jonnek a hangok a palya mellol, megtehetnek, akkor viszont a kommentator marhasagai mellett talan meg lihegeset is hallhatnank a nagy csendben... nem egyertelmu, melyik a zavarobb. :)

dzzzzz 2010.06.11. 22:42:03

@Everred: azok után, hogy sokszor földön fekvő, vagy éppen becsúszó védő karját találja el a lövés és a bírók 11-est adnak, azok után nem csoda, hogy minden esetben amikor kézzel érnek labdába azonnal szabálytalanságot reklamál az ellenfél (szurkolója).

rizla 2010.06.11. 22:43:58

@imici77: de igen. csak az nem kezezés volt.

Mala Suerte 2010.06.11. 22:44:56

Most akartam írni, hogy "Henry kezezést reklamált", de látom, megelőztek "páran". :D

@OJ: Most mi a gáz Gourcuffel? Akart, nem jött össze neki szinte semmi, de ha valaki akad, akiben bízhatnak a franciák, az ő...

Hamarabb zavartam volna le a triplanulla Govout, helyére Ribéry, baloldalra meg Malouda, ahogyan valaki írta is már.

zalamatyi 2010.06.11. 22:45:29

Most őszintén? Domenek? Fafejű csigazabáló idióta!
Remélem felpörögnek az események, mert ez első napnak is csak azért volt jó, mert ez EGY ELSŐ NAP VOLT! Holnap gólokat akarok látni! SOK GÓLOKAT!!! :-))

BruceWayne 2010.06.11. 22:46:15

@peter135: a másik. 98-ba még talán nem volt annyira szemet szúró, de 2010-ben hogyan engednek bevinni élő állatot a lelátóra? vagy ezt csak a franciáknak szokása és nekik lehet? (benfica bajnokikon látni még sast)

fcb23 2010.06.11. 22:47:13

A meccs legérdekesebb momentuma az volt mikor Lorris kipukasztotta a lufikat :)

Hispan07 2010.06.11. 22:47:24

hát a mai napnál csak jobb jöhet

Hispan07 2010.06.11. 22:48:20

ja és Gourcuff: Ancelotti mégiscsak tudta, miért nem

vadkutya 2010.06.11. 22:48:26

Az idei vb-n eddig Shakira waka-wakája a legizgalmasabb...

rizla 2010.06.11. 22:49:59

@vadkutya: túl sok volt rajta a ruha

Deeo 2010.06.11. 22:50:09

@matthe07: Ott a pont. Nem Gourcuff-et kell itt bántani. Govou a pályán nem volt, amikor megkapta a kihagyhatatlant, akkor gyönyörűen lőtt mellé.

Nagy lehetőség lehetett volna a nyitómeccset követő döntetlen után, ha itt nyer valamelyik, hatalmas előnyre tett volna szert.

madbalee 2010.06.11. 22:50:27

@Nerazzurri: Kérdezd meg Figot, hogy került levágott disznófej a nou campba!

vadkutya 2010.06.11. 22:52:52

@rizla: Attól még patkolnám, ahogy vénül, úgy lesz egyre jobb milf.

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2010.06.11. 22:53:47

azért ne felejtsük el, hogy a franciák 06-ban francia-svájc 0-0-lal kezdték a Vb-t, majd folytatták egy francia -D. korea 1-1-gyel, és befejezték egy Togo veréssel

ez az Uruguay meg nem olyan gyenge, sztem ők meg a franciák fognak továbbmenni

bár az is igaz, hogy ez a francia csapat, ami ma mutatott , az alapján két kalap szar, pedig minden egyes játékos a kezdőből kb. meghatározó játékos saját klubjában(mind európai nagy klub, akár sztárcsapatok MU, Arsenal, Barca, Bayern, Lyon, Bordeaux stb.)

mindenesetre sztem tovább fogják harcolni magukat, mert ilyen egységes védekezést, fociölést nem tudok kinézni a másik 2 csapatból, aztán majd rám cáfolnak:D

England win The Ashes! 2010.06.11. 22:54:46

@vadkutya: Még csak 33 éves, épp a legjobb korban van. Vuvuzelázhatna rajtam kicsit.

Iustizmord 2010.06.11. 22:58:03

bazze úgy szeretném a franszia játékosokat de nem tudom...

BruceWayne 2010.06.11. 22:58:47

engem az bosszantott fel hogy háromszor is elmondta a kommentár hogy riberynek milyen jó szezonja volt LOL

nikodémus 2010.06.11. 23:01:27

Tyű, hát ez az esti nem volt túl jó. (A nyitómeccset nem láttam, az jobb volt?). Az uruk hajtottak becsülettel, kicsit talán túlságosan defenzívek voltak (a szöv.kap. biztos megijedt a francia támadósortól. de mire fel?), a franciák meg... ez nem egy rossza csapat, ez NEM csapat. Sztárok 90 perces szinkron-kóválygása.

Reméljük a legjobbakat holnapra, ja, és NSTs arcokat akarok látni-hallani! :-)

madbalee 2010.06.11. 23:01:29

@Iustizmord: szerintem ezzel nem vagy egyedül. Bár Henry amíg az Arsenalban nyomta nekem szimpatikus volt.

Iustizmord 2010.06.11. 23:02:05

@Dr Jozef Vengloš: jah, shakira? hát ahhoz képest h 2002 körül nettó d-amerikai sorozathősnek hittem, geci jó művész lett ÉS még meg is fektetném, alicia keys és anastacia mellett max rulez :o)

Deeo 2010.06.11. 23:02:08

@Nerazzurri: Nem kevés hülyeséget mondott ma kedves Ákosunk :)

nikodémus 2010.06.11. 23:02:18

Tyű, hát ez az esti nem volt túl jó. (A nyitómeccset nem láttam, az jobb volt?). Az uruk hajtottak becsülettel, kicsit talán túlságosan defenzívek voltak (a szöv.kap. biztos megijedt a francia támadósortól. de mire fel?), a franciák meg... ez nem egy rossza csapat, ez NEM csapat. Sztárok 90 perces szinkron-kóválygása.

Reméljük a legjobbakat holnapra, ja, és NSTs arcokat akarok látni-hallani! :-)

Iustizmord 2010.06.11. 23:03:12

evra azért jól nyomta. gourcouff eg totálszar MÁR értem miért küldte el ancelotti bá...

nikodémus 2010.06.11. 23:03:13

@Deeo: Naja. Miért nem lehet pl. HajdúBét ilyenkor leigazolni?... (költői kérdés volt)

nikodémus 2010.06.11. 23:03:52

@Deeo: Naja. miért nem lehet pl. HajdúBét leigazolni erre a hónapra?... (költői kérdés volt)

Deeo 2010.06.11. 23:06:14

@nikodémus: Ez is érdekes kérdés. Egyértelműen Hajdu B. ma a legjobb és leghozzáértőbb kommentátor, dehát Magyarországon vagyunk gyerekek, itt nem az van ami jó, megszokhattuk :)

Iustizmord 2010.06.11. 23:07:26

@nikodémus: mert a Bajnai elbaszta.

bocs az offért :o)

Everred 2010.06.11. 23:15:03

“We couldn’t hear the vuvuzelas,” said Khune. “We expected to hear them and to be lifted by the people and the noise and the atmosphere.

“It was a letdown.”

Menjél már a picsába, ember, még biztatod a sok idiótát, hogy legyenek hangosabbak?

Woland 2010.06.11. 23:17:12

szeretnem kiemelni, hogy az uzbeg es a japan jatekvezetorol ill. asszisztenseikrol peldat vehetnenek az europai es del-amerikai birok.

a japan a masodik felido egy kis reszeben talan tul gyakran allitotta meg a jatekot, de amig ez a legnagyobb kritika egy birora nezve addig boldogsag van. az uzbeg koma meg kb. hibatlan volt.

meglepett, hogy a franciak mennyire gyengek, helyzetig sem nagyon jutottak. sajna a ket, Uruguay-nal kevesbbe defenziv (vagy gyengebb vedelemmel rendelkezo, ahogy tetszik) csapat ellen tutira odaernek majd ok is a kapu ele. Del-Afrika es Mexiko remelem tovabbjut. De ha az uruk mennek egy kort attol sem sirnam el magam. A gallok sikere viszont mar keseru konnyeket csalna a szemembe. (Kulonosen, hogy a jobb szememre valami kurva gyulladas jott ma reggel...)

Koszonet Csabalalanak amiert megmentette a mai napot! :)

Woland 2010.06.11. 23:21:25

Ja, es csak mellekesen: engem a vuvuzelak egyaltalan semennyire nem zavarnak. Meg vagyok lepve, hogy az emberek 95%-a picsog miattuk.

Ha ott lennek fujnam ezerrel : ) mondjuk az is igaz, hogy en zenesz vagyok. Nekem tetszik a mehecskes alafestes.

rizla 2010.06.11. 23:26:35

@Iustizmord: "geci jó művész lett"

khhmmm

értelmetlen_nevű 2010.06.11. 23:29:03

@Woland:
Akkor jó hogy nem vagy ott :)

Engem a konföderációs kupán sokkal jobban zavart, szerintem most már direkt lejjebb keverték a hangot a kommentátor hangjához képest. Azért elég idegesítő így is. Arra leszek kíváncsi, hogy a nagyobb helyi szurkolótáborral rendelkező európai csapatok meccsein lehet-e majd hallani "normális" szurkolást is.

Csak nekem tűnt úgy, hogy nem volt telt ház az esti meccsen?

rizla 2010.06.11. 23:37:00

@Woland: milyen zenész vagy? noise, merzbow vonal? (hát egy dobost tudsz-e?)

egyébként nem zavarná annyira az embereket, ha nem hívnák fel egymás figyelmét rá, tömegpszichózis

Deeo 2010.06.11. 23:37:30

Teljesen telt ház nem volt mert volt pár üres szék az első sorokban, de azokat leszámítva mondhatjuk telt háznak.
Annyira tényleg nem idegesítőek ezek a vuvuzelák, de nagy marha volt mindenesetre amelyik kitalálta, én a helyszínen hülyét kapnék ha ott körülöttem fújkodná a sok jónigger :)

Everred 2010.06.11. 23:38:49

@értelmetlen_nevű: a délutáni meccsen sem volt teltház, "csak" 84 ezer néző.

értelmetlen_nevű 2010.06.11. 23:43:41

@rizla: csekkold a youtube oldalt a neve mellett. Nekem nem az a merzbow vonalnak tűnik.

Felvesztek dobosnak?
Egy kis referencia: www.youtube.com/user/GhostipwN#p/a/u/0/k4v87aiMM4A

:DDD

Everred 2010.06.11. 23:44:18

@rizla: nem tömegpszichózis meg külön odafigyelés kérdése ez.

A legnagyobb baj ezzel a gusztustalan szarral az, hogy teljesen megsemmisíti a meccshangulatot. Nem csak önmagában létezik, nem pusztán a zajártalom forrásaként kell elpusztítandó borzalomként tekintenünk rá, hanem azért is, mert a valódi szurkolást elnyomja és ellehetetleníti.

Nem csak arról van szó, hogy önmagában, abszolútértékben is rettenetes és idegesítő, hanem arról, hogy ezen felül még domináns is, és nem teszi lehetővé, hogy az ember átérezze, futballmeccsről van szó. Nincs lelkes, megerősödő éneklés, ha jó a meccs, nincs felhördülés helyzeteknél és vitatott ítéleteknél, nincs füttyszó, ha szar a meccs - mindig, minden körülmények között ez a szar van, függetlenül attól, mi történik.

A futball egyik leglényegesebb és leginkább sokszínű, izgalmas, élvezetes elemétől fosztottak meg minket azzal, hogy nem tiltották be ezeket a műanyag geciket, és ez önmagában Sepp Blatter távozását kellene, hogy maga után vonja.

Woland 2010.06.11. 23:47:40

@rizla: foleg balkant jatszok, de a magyartol az afgan zeneig sok minden belefer a repertoarba. : )

igaz lehet amit mondasz a tomegpszichozisrol. kozossegteremto ereje van a zummoges miatti egyuttpanaszkodasnak. szerintem rengeteg beautiful friendship beginningjet jelzik a kurtok.

@értelmetlen_nevű: szerintem van hangulat most is - a stadionokban tuti fasza lehet. persze az igaz, hogy a teven keresztul ez nem annyira magaval ragado mint egyenesben hallani a "You can stick Sol Campbell up you arse"-t.

Iustizmord 2010.06.11. 23:49:59

@rizla: nekem teccuk amit s ahogy nekel s kurvajó hangja van. jobb mimt ruzsa magdinak

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.06.11. 23:50:22

@rizla: @Woland: Engem az első KK-meccs első percei óta idegesít ez a zümmögés, igaz, én az ANK-s rezesbandáktól is hülyét kapok :)

rizla 2010.06.11. 23:51:37

igazából nem is mennék annyira mélyre a vuvuzela kapcsán mint utóbb woland, csak annyi, hogy ha valaki folyton felhívja rá a figyelmedet, hogy milyen kurva zavaró valami, akkor nehéz elfelejteni. de persze a közös picsogás a VUVURÓL is stimmelhet.

@értelmetlen_nevű: zenész kérdésekben engem ne szopass, szemét dolog, komolyan. már felcsillan a szemem, aztán poénkodsz.

@Everred: teljesen igazad van, de a legjobb lenne nem figyelni erre. erre az m1 még külön riportban tolja az arcunkba. fókuszáljunk másra, pl a ma esti meccsre.. ööö.. ok, maradjunk a vuvuzelánál.

Everred 2010.06.11. 23:52:50

@Woland: "szerintem rengeteg beautiful friendship beginningjet jelzik a kurtok. "

Szerintem meg egy rakás idiótát jeleznek, akik leszarják, hogy mi történik a meccsen, csak örülnek, hogy fújhatnak valamit, amihez minimális zenei tudás sem kell, és mások ritmusához, valamint neadjisten valamiféle dallamhoz sem kell igazodni.

Iustizmord 2010.06.11. 23:56:11

@Woland: a vuvuzela olyan mint a vélemény és a seggfing: mindenkinek van sajátja, mindenki eg is szólaltatja de a kutyát nem érdelki a másé

Woland 2010.06.12. 00:07:14

@Everred:

persze, van vele gond, csak nem akkora tragedia szerintem mint allitod. : ) szerintem altalaban csend lenne egy olyan, tobbtizezres stadionban ahol az erdekelt csapatok szurkoloi a jelenlevok massziv kisebbseget jelentik - foleg egy olyan szar meccsen mint az uru-franc. ehelyett itt hangzavar volt vegig - szerintem sokkal jobb igy jatszani mint csendben. kulonosen ha elhitetik magukkal a csapatok, hogy ertuk szolnak a kurtok.

lehet utalni, csak szerintem nem erdemes : )

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.12. 00:16:15

ribéry egy kurva jó játékos, de neki is vannak ilyen napjai (mostanában egyre több). de akkor miért nem lehet lecserélni. mondjuk maloudára, aki kurva jó szezont zárt.

aki meg kérdezte anno, hogy miért nem kellett gourcuff a milannak, az ma láthatta. ott is ezt csinálta, csak még hisztizett is mellé. nagyon rossz volt ma is szegény.

sajnos ez a francia válogatott nagyon töketlen, ami abból is látszott, hogy análka legemlékezetesebb megmozdulása az volt, hogy lesen levette a labdát a kilépő govou elől.

emese.

montipájton 2010.06.12. 00:16:16

És amikor a Veszprém kézimeccsén 5000 magyar tolja a gázdudát, az mennyivel jobb?
Szerintem már nyugodtan le lehetne szállni a vuvuról, egyszerűen megszokja az ember. Aztán majd elfelejti.

Holnap azért kíváncsi leszek, az angolok meccsén az éneklés el tudja-e nyomni.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.12. 00:17:49

@montipájton: az SOKKAL JOBB!! :)

sztem is kicsit túl van lihegve. sokkal fájóbb volt, hogy a csapatok nem tudták elterelni róla a figyelmet. én már nem is akarok vele foglalkozni, de van egy cimborám, aki biztosan szívesen szétverné blatter fejét egy vuvuzelával. pedig nem is agresszív srác.

Woland 2010.06.12. 00:24:15

@_benito: Blatter fejet en is szivesen szetvernem akar vuvuzelaval akar bikacsokkel : )

rizla 2010.06.12. 00:24:53

@montipájton: mondjuk a veszprémes példa nem túl jó, mert ott a veszprém drukkerei nyugodtan mondhatják, hogy szarunk mindenkire, az a lényeg, hogy nekünk és a csapatnak mi a jó. viszont a dél-afrikaiak azokon a meccseken is nyomják a tülköt, ahol nem is játszanak. az már egy kicsit barátságtalan.
egyébként egyetértek, mindenkinek az lenne az érdeke, hogy befejeződjön az erről való zsörtölődés.

azért kíváncsi leszek a bajnoki szezon elejére, sokan meg fogunk lepődni a stadionok zajain

calcio_di_rigore 2010.06.12. 00:26:50

@Deeo: Hajdu B már csak önmaga paródiája.
Persze Somoséknak is szólhatnak, h nem muszáj vébét közvetíteni, ha nincs hozzá kedvük.

danesdzsu2 2010.06.12. 00:27:50

@rizla: Ha Veszprémben kézilabda EB-t rendeznek, ott is lesz gázduda, fény és szél.

rizla 2010.06.12. 00:29:38

@danesdzsu2: a veszprém meccsein kívül is? amúgy igen, az is kurva idegesítő biztos, dehát az csak kézilabda, ki nem szarja le?; DDDD

_benito · www.nst.blog.hu 2010.06.12. 00:31:12

@rizla: a héccencségedet, gyermekem, vigyázzál a szádra eggyel jobban

danesdzsu2 2010.06.12. 00:34:03

@rizla: ezt egy olyan embernek írtad, aki a csapat legelső meccsén is ott volt. A kivégzés módjáról később hozok döntést.

:)

GolyósPuli 2010.06.12. 00:35:05

ma nem kellett volna elolvasnom a kommenteket...

vuvuzelás panaszkodás rosszabb már, mint maga a vuvuzela
nyilván nem kötelező nézni/hallgatni, el lehet kapcsolni könnyedén

ez az ítélkezés 1 meccsek alapján az igazi vicc, hogy ma szar volt xy, ezért már tudjuk is hogy ez mennyire rossz játékos
pl. Gourcuff,tény ma szar volt-, ahogy szar volt a tavalyi angol gólkirály is, ahogy szar volt ma Ribéry is de nagyon, Sagna meg Govou is
ezek tények
de ettől, ők senkik, vagy nem is érnek annyit?
lol
végül is Ribéry a mai játékával a Fradiban jól megedződhetne ugyebár

a 3. kínos dolog ez a szakkommentátoros szapulás, bármit mondanak szinte, mindig jön vki és megmondja, hogy miért óriási hozzáNEMértésről tanúskodik a mondat
és közben már remegve várjátok, hogy a két nst-s arc menjen be, mert ők majd világszínvonalra emelik a meccs előtti meg utáni meg közötti 5 percet, abban a 2.5-3 mondatban, amit az idő enged nekik majd
ne így legyen, de mivel részletes dolgokba nincs idő belemenni, valszeg 1.5 ismert közhelyre lesz idő, meg esetleg 1-1 jó meglátásra, de az volt ma is, többször is
másrészt nem futball-zsenik nézik csak a műsort, hanem ilyenkor pláne mki, akiknek fogalmuk sincs sem szakmai, sem taktikai dolgokról, azoknak bizony 1-1 jól elejtett közhely is hasznos infó lehet 1-1 csapatról
(igen, pl. a Gerrard-Lamps "ellentét" is)

most nem kárörvendően mondom, mert tényleg respect, hogy be tudtok menni ketten, de kurvára várom, hogy mi a fenétől lesztek majd jobbak azoknál, akik most vannak van rendszeresen, milyen szakmai elemzések lesznek, két reklám közötti fél percben
na meg ha még innen is beolvastok kommenteket, akkor pláne lófasz idő nem lesz, hacsak holnap nem 10-20-30 perces elemzős blokkok lesznek, bár ma is 10 perccel a meccs után már másik műsor kezdődött

egyéb "sztár"vendégek szintén a laikusok miatt vannak ott, hogy jéé ott egy ugyanolyan okostóni, mint én, aki alig konyít valamit, olyan mint én, és jéé ő is megszólal, úgy ahogy én tenném hasonló szituba
meg talán jobban ismert ma egy Kálloy, mint egy Bánfi, így ha kapcsolgatod a Tv-t, hamarabb megakadsz rajta, mint a Sallóin mondjuk (átlagnézőkről beszélek, a többségről)
tetszik, nem tetszik, így van
bár tök mind1 ki ül ott általában, mert mi le van itt oltva, lehet az válogatott labdarúgó, volt válogatott, edző, stb.
mondom én is várom a holnapi napot, hogy mi mást, mi újat hallhatunk majd, ami végre szakértés lesz a mostanihoz képest
(vagy majd az nst-sek szájából értelmesebben fog hangozni, hogy Cambiasso, Zanetti hiánya bűn, míg egy Majka szájából égés?mert kicsit ilyesmit érzek ezen a hőbölgésen)

na ennyi
jó éjt:D

drosiii 2010.06.12. 00:43:43

1. Sok sikert a srácoknak holnap a stúdióban. Ne Andi melleit nézzétek amikor szünetben titeket mutatnak majd.. Minden mást tolhattok. Remélem a nyilvánosság előtt is elnézést kértek majd, hogy nem kapott külön díjat az, aki először talált be nektek a II. NST kupán. =)

Viccet félretéve:

2. Eddig egész jó a VB. Nyitómeccset élveztem, franszia-urutól pedig pont ezt vártam. Eddig két telitalálat.
Kíváncsi vagyok bejönnek-e a holnapi tippjeim, ha igen élre állhatnék végre az iwiw játékon :P Két éve várok erre... De most se fog összejönni =(

Kettészakad a pálya középen jön fel a víz 2010.06.12. 00:53:05

Lesznek még sokkal jobb meccsek a ma estinél. Nagyon az elején vagyunk és egyébként is az első körökben gyakori a remi, hisz senki sem akar vereséggel nyitni. Én speciel mindkét X-et fogtam, még kéne kettő a nagy gubához! Babonából nem írom le melyek azok.

A vuvugenyóról meg majd döntenek ha összejön egy angol-német és azzal ütik egymást a stadionban.

Kommentátorok:
Somost szegényt meg észre sem veszem annyira egysíkú. Egrit "humoráért" a mentőbe is ütném. Gundel takarodjon vissza bőröndöket nyitogatni!
Ricsi lelkes minden válogatott meccset neki adnék és ebből a brigádból is messze őt hallgatnám leginkább.
Hajdúbé gyengébb mint pár éve, talán kevésbé lelkes, de egy VB-n odatenné magát. Fülöp Lászlót és Méhes "Hal" Gábort bírnám még.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.06.12. 01:17:03

veszprémbe mentünk, kupát is nyertünk...

rizla 2010.06.12. 01:19:00

@GolyósPuli: "a 3. kínos dolog ez a szakkommentátoros szapulás, bármit mondanak szinte, mindig jön vki és megmondja, hogy miért óriási hozzáNEMértésről tanúskodik a mondat
és közben már remegve várjátok, hogy a két nst-s arc menjen be"

szevasz egri!! : DDDD

"másrészt nem futball-zsenik nézik csak a műsort, hanem ilyenkor pláne mki, akiknek fogalmuk sincs sem szakmai, sem taktikai dolgokról, azoknak bizony 1-1 jól elejtett közhely is hasznos infó lehet 1-1 csapatról
(igen, pl. a Gerrard-Lamps "ellentét" is)"

ettől még senki sem lesz futball-zseni, egyébként nem kell lenézned a saját nézőidet ennyire.
: DDDDD

egyébként az a probléma, hogy a közhelyek sincsenek jól elmagyarázva. csak simán közhelyek. lehet úgyis beszélni a laikusokhoz, hogy izgalmasan olyasmiről, ami nekik új. amúgy a bajom ezzel a közhelyezéssel annyi, hogy úgy látom, tele van megélhetési szürkeegerekkel a média, akik 10-20 éve ugyanazokat a mondatokat darálják. és ezért pénzt kapnak. de megnyugtatlak, sokkal jobb a műsorotok, mint 4 éve az rtl klubbé.

"bár tök mind1 ki ül ott általában, mert mi le van itt oltva, lehet az válogatott labdarúgó, volt válogatott, edző, stb."

én ma hajnal tomit csak dicsértem, de mástól sem olvastam, hogy bántaná. a többieket fikáztam, ez igaz. egy kállay amúgy belefér, de ha már ott ül 4 ember, akkor be lehetne rakni valakit, CSAK EGY VALAKIT, aki tényleg izgalmas dolgokat tud mondani, és ért hozzá mélyebben. persze ilyen ember nincs sok az országban. a két műsorvezetőt is feleslegesnek érzem, ott ül a csaj meg a gundel, de minek? nem tesznek hozzá semmit külön-külön, és ha valakiből ki is jön valami érdekes mondanivaló, nincs rá ideje, mert 4 ember egymás elől szívja el a levegőt.

"vagy majd az nst-sek szájából értelmesebben fog hangozni, hogy Cambiasso, Zanetti hiánya bűn, míg egy Majka szájából égés?"

úristen, majka is ott lesz? remélem szopatsz csak.

bakító 2010.06.12. 06:09:22

@rizla: He-he, én is egyből Egrire gondoltam...
Egyébként vendéglátóhelyen nem olyan zavaró a vuvuzela, ott amúgy is magas az alapzaj, a kommentálásból pedig szintén keveset hallani. Akit zavarnak ezek a meccshez tartozó járulékos körülmények, annak javaslom a sörözőben való meccsnézést.
Amúgy amennyit le tudtam venni a közvetítésből, az M1 magasan üti a retekklubbot, ide értve az egész VB felvezetését.

A meccsekről annyit, hogy nem ért csalódás, talán csak Mexikó múlta alul, amúgy sem magas várakozásaimat. A nyitó meccs két csapata szánalmasan fos, és most már úgy látom, hogy francia-uru továbbjutás lesz a csoportból (előzetesen francia mexikói továbbjutást tippeltem). A második meccs egy klasszikus 0-0 lett, amit előzetesen telibe találtam. Annyi meglepetés ért csak, hogy az uruk csak a meccs vége felé kapcsoltak szecskázó üzemmódba, meg is lett a méltó jutalmuk.

Tegnap négy Arsenal játékos is bemutatkozott, és hát elég vegyes a kép. Gallas sajnos továbbra is klasszis, kár hogy a szeptembert már jó eséllyel nem velünk kezdi. Sagna és Diaby egy közepes produkcióval rukkolt elő, amivel nem lógtak ki a csapatból (nem értem hogy nem fért be ebbe a keretbe Nasri, aki tegnap kifejezetten hasznos csere lett volna). Vela pedig olyan szánalmas volt, mint nálunk egész szezonban. Jó eséllyel nem fog elfáradni ezen a VB-n.

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2010.06.12. 07:36:27

szavazógéphez... a brazil DD-k most spanyol DD-k lettek
mi lesz ha esetleg brazilok verik a spanyolokat?

nikodémus 2010.06.12. 07:59:14

@Iustizmord: Jaja. :-D

@Deeo: Nem mondom, hogy HajdúBé feltétlenül zseniális, de ő egy végigbulizott éjszaka után bekómálva is messze veri a mezőnyt. NST-s srácok, itt a kihívás! :-)

Kaputykin · http://kittenberger.blog.hu 2010.06.12. 08:01:06

az esti meccsről pár szó, miután magamhoz tértem: én nem ekézném a franciákat, pont azt hozták, amit vártam tőlük, szerencsére, így a meccsre tett X és 0-0ás fogadásom simán meglett. :) a piros lap után volt csak kicsit necces, de ez meg egy uruguay-nál bármikor benne van a pakliban, valószínűleg ők kapták a vébéken a legtöbb pirosat.

sh4d0w 2010.06.12. 08:02:53

Van azért valami nagyfokú pofátlanság abban, hogy anri (igen, kisbetűvel) egy testhez szorított karra pattanó labdánál 11-est reklamál...

nikodémus 2010.06.12. 08:03:40

A nap...

...nagy gól + hülyenév kombósa: Csabalalalalalalalalala...

...triviája: a francia válogatott szenvedése.

...baromsága: "Ribéry zseniális szezont futott." (kopirájt báj Somos valamelyik, 3x/félidő).

...büntetése: G. de Santos frizkója. (Na jó, Sagna se semmi, de őrá fel vagyunk készülve, míg Santos képes volt frissen sokkolni.)

Malachi 2010.06.12. 08:08:18

@desenvolupador: én így sem hallok semmit, csak a kurva zümmögést. nem tudom elmondani, mennyire zavaró. agyba mászik, az ember idegeire megy, az hagyján, hogy a közönséget nem hallani, de még a meccset se, hogy pusztulna el a paraszt, aki kitalálta.

váév építők (törölt) 2010.06.12. 08:17:39

@montipájton: csatlakozom: a vuvuzela elviselhetőbb, mint a gázduda.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.06.12. 08:38:49

@váév építők:
A vuvuzela annál is elviselhetőbb, amilyen rinyálást levágnak itt egyesek, miszerint zavarja őket.
Ha valami nem tetszik, akkor nem kell hallgatni; szoktam én cannibal corpsot hallgatni? Nem, mert nem tetszik.

madbalee 2010.06.12. 09:20:01

@Artsuhtaraz: Igen, de ha kénytelen vagy valamit hallgatni/nézni azért mert valami másra vagy kíváncsi akkor már nem ilyen tiszta a kép, hogy nem kedvelem, nem nézem/hallgatom..

Malachi 2010.06.12. 09:43:28

@Artsuhtaraz: elég hülye az érvelésed, remélem ezt tudod. mindegy, tényleg ne menjünk bele, de a mérkőzések ATMOSZFÉRÁJÁT nyírja ki a zümi. szót se többet róla, úgyis nézni fogom a meccseket.

váév építők (törölt) 2010.06.12. 09:53:21

@Artsuhtaraz: igaz. én inkább a kommentátorok miatt halkítom le a tv-t...
@Malachi: ennek vb-nek ez az atmoszféréja(énje), most ne sírjunk amiatt, hogy 70 ezer angol végigénekel egy meccset.
afrika csak önmagát adja,nem majmol senkit, ezért ne szidjuk őket
süti beállítások módosítása