Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

A tökéletesen kiherélt válogatott

2010.06.01. 17:10 OJ

Nyilván nem követte mindannyiótok a franciáktól megszokott selejtezőbéli csetlés-botlást, lesznek/vannak, akik sikerként értékelik, hogy az alpesi alaptáborból érkezve két felkészülési meccsen nem szenvedtek vereséget, holott erős ellenfelekkel (lásd még: Costa Rica, Tunézia) csaptak össze. A szurkolói blogon a kapitány személyét húzta partvisnyélre a kolléga, itt most inkább a csapatával, a tökéletesen kiherélt válogatott kilátásaival foglalkozom, elsősorban azért, mert pont az itteni francia szakos nem szólalt még meg válogatott-ügyben, másrészt pedig azért, mert konkrét elképzelésem van arról, hogyan is ég majd le utoljára Domenech. Fapados taktikai látlelet következik.

2004 augusztusa óta, csakhamar hat éve húzódik a kálvária, amelynek volt egy szürreális csúcspontja - a legutóbbi vébédöntő -, közben a garnitúra szinte teljesen kicserélődött, az elégedetlenséget generáló játékkal viszont semmi se történt, a kilátástalanság most épp mások válogatottbeli karrierjét nyomorítja. Mondjuk, az is érdekes, hogy a kálvária szót kell használni egy olyan kapitánnyal kapcsolatban, akinek hetvenöt meccsén csak tizenegyszer kellett vereséget elkönyvelnie - ebből hat barátságos, öt tétmeccs. Becsületes mérlege ellenére sem lehet véletlen, ha a kapitány meccsei többsége - gyakran győzelmei - után ugyanazt a jótanácsot kapja, csak épp változó, egyre harsányabb szövegkörnyezetben. Makacsság, szűk látókör, kinek mi - Domenech az a karakter, akit sosem a számok alapján fognak megítélni.

Túllépve a selejtezőkön, a végigvekengett-fütyült meccseken, Henry kezén, ne firtassuk, mennyire volt nevetséges vagy érdemtelen a franciák kijutása, innentől már csak gusztus dolga megfejelni a sorozatot egy hízelgő tippel. A baj az, hogy a pesszimista prognózis is minimum négy meccsig enged majd betekintést abba a szánalomba, ami már hosszú ideje kiált reformokért, új kapitányért, bármiért. Costa Ricával szemben egy öngól segített be, bár ott a performansz is jobb volt, az észak-afrikaiak ellen viszont csak egy Gallas-fejessel sikerült elkerülni a vereséget - ez volt a Domenech-éra huszonkilencedik (!) olyan meccse, ahol egy gól után megállt a számláló -, a nyilatkozatokból mégis az elégedettség szűrődik ki. Csalóka ez is, mint az eddigiek, önbecsapásra alkalmas, pedig öltözőtől távol is érezni azt, amikor egyszerűen nem illeszkednek a darabok, amikor nem jó az adott csapatban játszani. A kapitány elképzeléseiben sem nehéz beazonosítani a fals részeket.

Érdemes egy kicsit szerkezeti metszetben megnézni ezt a válogatottat. Kapusposzton csak annyira állnak gyengén, hogy egy klasszis kapust egyszerűen ki kellett ejteni a keretből: az egymást váltogató Lloris-Mandanda párosból az egyiket jövőre már pötéék fogják agyondicsérni a PL-posztokban, erre fogadást se érdemes kötni, annyira biztos. Lloris határozottan vandersari erényeket mutat, Mandandában pedig ott bujkál a huncutság - és ezzel a hiba lehetősége -, emiatt szorul a lyoni mögé a háziversenyben. Na ők hátulról látják azt, amit mi oldalról se értünk - egy féloldalas, kiherélt, ötlettelen csapatot. A Tunézia-meccs kiváló alkalom volt arra, hogy belelessünk, miért is így van összerakva a válogatott, illetve, milyen is az élet a két Diarra és akalmasint Henry nélkül.*

*Alou Diarra hazautazott, Lass gyomorbaját kúrálja és nem lehet ott a vb-n, Henryról később.

Mit is akar Domenech? 4-3-3-at, legalábbis a noteszében valószínűleg ez szerepel. Kiindulva a látottakból, ez inkább egy 4-5-1 / 4-1-4-1, amelyen sebként tátong a tervezettség, az elképzelés hiánya. De legalább a védelem fix. Nehezen hiszem, hogy egy francia drukker ne keresné a mindenkori védősorban a '98-ast, de valljuk be, Thuramtól Desaillyig egyenként több kvalitás volt abban a négyesben, mint most Sagnától Evráig az egészben - Gallast leszámítva. Belső védőkből még így is akkora a merítés, hogy kölcsön is adhatna kettőt-kettőt a csoportellenfeleknek, ellenben a szélek közti különbséget képtelen egyensúlyozni: az Abidal-Clichy-Évra tömbnek kiosztható szerepkörre a túloldalon Sagna van kijelölve és Réveillére - csak itt, kettejük között komoly szintbeli különbség van előbbi javára, pedig megmondom őszintén, a színeshajú tagot se tartom kiemelkedő képességű játékosnak. (A korrektség kedvéért el kell mondani: a franciák abszolút hiányposztja a jobbhátvéd, a bajnokságban vannak jelöltek, Rod Fanni ugyan a keretbe való, viszont se Bonnart, se Chalmé, se Clerc nem válogatott szintű spílerek.) Nehezen érthető az is, hogy az utóbbi évek legjobb, odahaza játszó középső védőjét, Planust miért épp a vébé küszöbén kell debütáltatni a válogatottban - nyilván azért, hogy nem a vébé alatt esett át a kötelezőkön, az minden részvevőtől ciki lenne.

Itt jönne a Vieira-Makelele poszt - egy furcsa vízióval. Ha csak a két friss meccs nyersanyagát nézzük, akkor a kulcsember ebben a szisztémában - és itt kicsit kifehéredik a poszt - Jeremy Toulalan lesz, akit klubja igényei ugyan belső védővé formáltak, egy sorral följebb viszont két ember mocskát is el tudja takarítani. (Most nem volt mellette egyik Diarra se, annyira ellenben nem új a dolog, hogy kísérletezésnek minősíthessük, azért mégiscsak egy vébéről van itt szó, tisztességes csapatok nem most totózzák, mi hogy legyen.) Diarrával máshogy néz majd ki a középpálya, Toulu játékából pedig nem azt szűrtük le, hogy az extra feladatot zokon venné, de ha végignézünk a kereten, nem látunk benne tehermentesítő megoldást. Mivel Toulalan mélységben csak nagyon ritkán vállalkozik - ellenpélda az egyenlítő gól Costa Rica ellen -, az előtte játszóknak kell visszajönni labdákért akár a védők vonaláig, ez egyrészt pazarlás, másrészt széthúzza a társaságot, egy átlagosnál agresszívabb kiállású rivális (például az uruk) számára tökéletes terepet teremtve a letámadások gyakorlására - a tunéziaiak néhány lendületes támadásából ziccereket illett volna összehozni. A középen feszülő buborékot pedig a frontra lőtt labdákkal, esetleg a szélsőhátvédek szöktetésével lehetne be- és átjátszani - ebből a fogalmatlanságból következik, hogy a franciák játékában újabban több angolos jegyre lehet felfigyelni, mint az angolokéban bármikor az elmúlt egy-két évben, annyi különbséggel, hogy futni és ütközni nem igazán szeretnek hozzá, inkább potyáznak, beleolvadva az este melegébe. Kénytelenek leszünk ehhez a gyerekzáras focihoz hozzászokni, mert a taktikai repertoár sajnos nem ad teret többre.

Pedig ezzel az állománnyal igenis lehetne látványos, fineszes játékot nyomni - és még komoly kockázatot se kéne vállalni érte. Hiába az egyéniségek - sokkal több, mint a védősorban -, a jelenlegi, átgondolatlan, felnőttek-vagytok-csináljatok-valamit setup senkinek sem fekszik. Meg egyébként is, melyik csapatnak fekszik, ha kiváló csatárai ellenére a támadójátékát egy az egyben kiherélik? Nem vagyok egy nagy taktikamágus, de számomra feltűnő, hogy mennyire nokedli ez a produkció, holott a fenti, rugalmas szerkezetben lenne pályára küldhető a legtöbb támadáshoz értő játékos - a biztonság megbomlása nélkül. Öt támadásra termett spíler még nem feltételezi az attraktív támadófocit, legalábbis Domenechnél biztos nem, így fordulhat elő az, hogy Anelka és a mögötte zsibbadó Govou-Gourcuff-Malouda-Ribéry kvartett jelenleg csak a homályban focizgat.

Ha csak az utóbbi két meccs példáját nézzük, a négyes tagjai között előnytelenül oszlanak meg a feladatok. A közelmúlt válogatottjának egyik legüdébb jelensége, Gourcuff irányítana, de nem tud. Malouda beljebb kényszerül és megy a forgácsba, csakúgy, mint Ribéry - csak más miatt, őt lefaragják. És itt aztán végképp tökmindegy, van-e Nasri vagy Ben Arfa, nem tőlük állna össze a kép. Costa Ricát Valbuena keserítette, Tunézia ellen meg Gourcuff és Malouda jutottak lövésig, de távolról sem ők voltak a legtámadóbb felfogású emberek a csapatban. Hanem? A propellerfejű jobbhátvéd Sagna. Becsülettel kerülgette a kupacokat, amit az erőlködő Govou pakolt az útjába.

Lendületet csak a szélről felzárkózó védőtársak adhatnak, esetleg a visszalépő csatár - ezt a melót is csak Gignac, esetleg Henry fogja rendesen elvégezni - játékával lehet emberfölényt kialakítani, netán ziccert. Na és akkor ki rúgja be? Henry? Két éve Domeneché lehetett volna az ország legszőrösebb töke, ha kihagyja, most már ettől se mennénk a falnak. Titi dombitibis magasságokba érve már csak kényelmes első cserének jó, esetleg az egyéni villanás reménye tarthatja a kezdőben, de ott is elég idegenül mozog már. Nem véletlen, hogy az utóbbi egy évben egyre több meccset kezd a kispadon és ha a szisztéma közben nem változik kétékesre, a vébén is ez vár rá. Anelka? Időmilliomos, bőven kibeszélhetné a szurkolókkal az aktuális frizuradivatot. Cissé? Mint Mr. T. a Szupercsapatból, letépi az arcodat, még csereként is, ha olyanja van. Benzema? Ja, ő itt sincs.

Domenechtől talán senki sem várja, hogy vállalható módon szerepeljen Dél-Afrikában. Egy középszernél jóval többet ígérő keretet kényszerít arra, hogy valahogy megtalálja a helyét egy rossz sablonban, nincsenek előremutató elképzelései és nincsenek potenciális királycsinálói sem, mint Zidane. Akadnak viszont megfelelő eszköztárral bíró riválisai: Uruguayban érzem a meglepetést, Mexikóban nem annyira, de ami bennük mocorog, az is elég lehet, hogy elhitessék a kapitányt mentegetőkkel: ez a válogatott, így, ebben a formában, nem sok jóra számíthat.  Végső esetben pedig bohócparti a tizenhat közt Maradonával - az igazi mélypont.

81 komment

Címkék: francia taktika válogatott francia válogatott

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr472048122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horas 2010.06.01. 17:35:46

Nyílván nem személyi problémákra vezethető vissza a csapat totális müködés képtelensége,de nálam alapban már Gourcuff szerepeltetése felesleges ő a Ligue 1 kiskirálya semmi több,illetve Abidal középhátvédként a másik látványos rigolyája Domenech-nek,de nyílván nem ez a főoka,hogy egyszerűen nem létezik a válogatot mint csapat.

Nyílvána különböző támadási variácók hiánya okozza ezt a látványo játékbeli űrt,de Henry-nek még a mai formájában is a legjobb befejező emberek között kellene lenniük.Ribéry és Malouda nagyon jók az egy az egyekben elöbbinek szervezőkészsége agya is van a foci.Ribéry kicsit beljebb hátrébról indúlva tudna bajokat okozni önmagában és remek passzokra is lehetne eséyle területe.A középpályánról hiányzik Cheyrou vagy egy hozzá hasonló melós aki egy-egy remek labdával tudna bontani,Toulalan-pedig tehermentesíthetné Lass hiányában A.Diarra mert Toulalan is képes egy-egy jobb passzra,persze mindehhez kellene egy pár támadási mozgás elképzelés ahol ezek ülnek.De az sincs.

_KingJack_ 2010.06.01. 17:37:42

Ezt most jól értem, hogy francia gödör? Hozzáteszem még nem olvastam el a posztot, de a cím alapján ez olyan magas labda volt, hogy nem tudtam kihagyni...:)
Szval idén Franciaország lesz a világbajnok... a'la katalán gödör:)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.01. 17:38:58

@_KingJack_:
Nem, de ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor legyen inkább gall gödör, jobban hangzik. :)

koszredamusz 2010.06.01. 17:43:51

Én viszont érzem Mexikóban a meglepetést, szerintem a franciák ki fognak esni. Nem csak azért, mert ez egyfajta elb@szott igazságtétel lenne, hanem mert tényleg rosszabbak lesznek a másik két csapatnál.

_KingJack_ 2010.06.01. 17:47:52

@OJ: ha jól csal az emlékezetem alliterál:)
Egyébként közben elolvastam és természetesen nem gall gödör:)
Sok meglátásoddal egyetértek, én is szívből remélem, hogy leégnek, no nem azért mert annyira utálnám őket, hanem egyrészt tőlük nem várhatunk jó, élvezetes meccset, másrészt pedig akkor végre megszabadulnának ettől a fogalmatlan Domenechtől és talán végre újra kiteljesedhetne a Les Bleus:)

Leon Osman 2010.06.01. 17:50:36

Jó kis poszt, az angolok mellett a csigásoknak fogok drukkolni, s legalább a négy közé várom őket :D remélem a brazilokat kiejtik valami úton-módon. Más vágyam nincs.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.06.01. 17:59:14

Én pár éve még nagyon szurkoltam a franciáknak, de ez a csapat egyszerűen unalmas. Ahogy a cikkben is le van írva, nincsen játékuk. Volt egy interjú (talán Henryval), hogy a játékosoknak sincs fogalmuk arról, hogy mit is akar velük játszatni Domenech. A keret nagy része adott lenne, de egy ilyen "edzővel" semmit nem lehet elérni. A 2006-os VB-n még a Vieira-Makalele-Zidane-Ribery középpálya kihúzta a szarból a varázslót, de innen már csak Ribery maradt.
Azért én kicsit szurkolni fogok nekik. Már csak Henry miatt is.

smartdrive 2010.06.01. 18:05:43

a franciák szopásain csodálkozni ugyanolyan, mint amikor Kína felemelkedésén csodálkoznak: a történelmi ismeretek teljes hiányára utal

smartdrive 2010.06.01. 18:10:58

az utolsó mondat nagyon üt :D

mizrolist 2010.06.01. 18:20:28

@_KingJack_: Domenech biztosan megy a vb után és jön helyette Laurent Blanc.

granate 2010.06.01. 18:27:45

mégis mi kell a francia szövetségnek még, hogy új edzőt hozzanak? ez a csapat sokkal nagyobb dolgokra lehetne képes. persze aztán meg ne lepődjünk majd pár hét múlva :))

Árpádka 2010.06.01. 18:45:04

Azért Domenech vezetésével mégis csak Vb döntőt játszottak.:)
Tisztára azt a focit játszatja, hogy rúgjunk egy gólt aztán húzzuk ki valahogy, sajna ezen a Vb ez nem fog menni.

Hispan07 2010.06.01. 18:58:17

nekem Gúrküffről az jut eszembe, hogy a Bordóban biztos jól elfocizgat, de se a BL-ben, se a Milanban nem nagyon villantott, amikor láttam... nem egy Zidán, na

Mourinho már nem a király 2010.06.01. 20:20:35

@Leon Osman: hmm, én pont az angolok és a csigások ellen :) Rajtuk és az olaszokon kívül bárki nyeri a vb-t nem leszek szomorú.

A cikkhez visszatérve szerintem a franciák védelme nem mondható rossznak. Evra, Sagna, Clichy, Abidal, Gallas, nincs itt gond, a szélek is rendben vannak. Azt nem szeretem én sem a franciákban, hogy randa játékkal valahogy mindég továbbcsusszannak, + még ugye a kézilabdás továbbjutás,

Tika_ 2010.06.01. 21:05:01

Igényes, jó poszt, köszönet érte.
Nem követem a francia bajnokságot, és nem szeretem a válogatottjukat, de ezt jó volt olvasni. Még sok ilyet!
A "gyerekzáras foci" nagggyon nagy :) (H)

Szergő 2010.06.01. 21:16:26

"De valljuk be, Thuramtól Desaillyig egyenként több kvalitás volt abban a négyesben, mint most Sagnától Evráig az egészben - Gallast leszámítva."

Evra kábé a világ legjobb baloldali védője-vele mi bajod?Gallas betonkemény,de ha annyi jó belső védő van akkor miért Abidalt tetted be mellé?

krai 2010.06.01. 21:36:26

nekem nincs bajom a franciákkal, igaz sosem szerettem őket, főleg zizout nem :D
cisséből simán trezegól kaliberű játékos lehetett volna ha nem töri el mindkét lábát, csoda hogy egyáltalán még tud focizni, henryt a kezezése óta nem szeressem,
domenechet pedig pont az EB-n való lebőgés után kellett volna vasvillával elkergetni, (csakúgy mint a magyarokkal vbselejtező 4. helyig jutó nagy kúman mestert de ez más lapra tartozik)
mandandát sosem értettem mit keres a válogatottban,
az pedig egyenesen szégyen hogy anelka befér a keretbe

SamS 2010.06.01. 21:43:54

Evra kritikáját én sem értem, jelen pillanatban szerintem messze ő a világ legjobb balhátvédje. Gallas meg nemtudom mióta képvisel igazi minőséget, nálam soha nem volt az a kategória - tucatnyi jobb játékost tudnék mondani nála a posztján.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.01. 21:44:10

@Szergő:
Nem én tettem be mellé, hanem Domenech, ez a kezdő. :)

probinho10 2010.06.01. 22:03:31

annyit megjegyeznék, hogy lass nem gyomorbajos, annál nagyobb a probléma, lehet, hogy vissza is kell vonulnia, bár még minden kérdéses.

bővebben: www.madridista.hu/web/index.php?site=hirolvaso&id=8776

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.01. 22:09:47

@probinho10:
Még a gyomorbántalmaknál ragadtam, ez a fejlemény kimaradt, valóban súlyos, arra lennék kíváncsi, hogy nem derült ez ki eddig?

psychocska 2010.06.01. 22:28:36

wtf? Evra világklasszis...

Mourinho már nem a király 2010.06.01. 22:48:59

@OJ: azért nem derült ki mert késleltetett szindrómás volt, és csak akkor jön elő ha extrém körülmyények közé kerül, na ilyen volt a gleccseren rohangászás (kicsit oxigénhiányos terep ugyebár a magasság miatt).

Még folynak a vizsgálatok, lehet hogy nem kell befejeznie a pályafutását, nem tudni pontosan.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.06.01. 22:54:35

Remélem kiszopnak hamar. A Platini féle gárdát még szerettem, de 1998 óta rühellem őket. Vagy inkáb 1994, emlékszem, mekkorár élveztem, amikor a bolgárok kinyomták őket a selejtezőben.

Hispan07 2010.06.01. 22:57:52

Közben Lippi komolyan gondolja, h versenyezni akar Domenechel: a fiatalabbakat kirakta, de persze a Iaquinta, Camoranesi és Gattuso féléket viszi. A hülye fasz.

krysal 2010.06.01. 23:08:25

98'-ban nagyon megszerettem azt a globális felmelegedés sújtotta gall csapatot, de az már messze van. Érthetetlen a szövetség ragaszkodása, de egy Blanc vagy Deschaps kihúzná őket a gödörből.

Iustizmord 2010.06.01. 23:09:46

@OJ: bazze OJ írtál egy posztot ahol 10+ kommentelő van, arany. :o)

bárha nem a posztk slendriánsága eredményezi a kis érdeklődést mskor, hanem a fr bajnokság. pedig jó...

Vitéz Kőbányai Világos 2010.06.01. 23:10:39

Igazából életemben soha nem drukkoltam a franciáknak (Platiniék táján születtem, arra nem emlékszem), de e poszt utolsó mondata miatt szurkolni fogok, hogy tovább menjenek a csoportból. Valami perverz örömmel tölt el, amikor azt nézhetem, hogy magukat sokra tartó edzők tökönszúrják magukat :)

Iustizmord 2010.06.01. 23:11:47

@Hispan07: ésw ambrot sem viszi, halál reá.

mizrolist 2010.06.01. 23:46:46

@Vitéz Kőbányai Világos: a 2008-as Eb-n ez már megtörtént :)

_norbee (törölt) · http://www.liverpoolfc.tv/ 2010.06.02. 00:53:07

Szívesen láttam volna a vb-n Méxest, Nasrit meg Govou helyén a nizzai Rémyt. Ejj, ejj, Domenech! :))
Viszont annak örülök, h Cissé újra kerettag, szerintem ő lehet a gyógyír a válogatott támadójátékára.
Lloris - Sagna, Gallas, Méxes, Evra - Ribéry, Toulalan, Nasri, Malouda - Cissé, Henry
Ez lenne ám az ütős csapat. :D

Domingo 2010.06.02. 01:31:23

@DimitarSuperstar: Gallas mióta képvisel minőséget? Azért ne is haragudj, de egy-két periódusát (néhol gyengébb balhátvédes szer
eplések, kapitányság-fiaskó, utóbbi idők sérülései) leszámítva Gallas a Premier League utóbbi 10 évének legjobb védői közé tartozik. Amit igazán a szemére lehet vetni, hogy egyik állomáshelyén sem volt éppen az osztály legnépszerűbb tanulója, sőt valamikor már kifejezetten destruktív faktor volt a gárdában (lásd Touré-balhé, Nasri-nyilatkozat). Piszkosul jó bekk és én rettentően sajnálom, hogy távozik az Ágyúsoktól, mivel azon kevés játékosok egyike ott, akik igazi harcosok.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.02. 07:25:12

@Iustizmord:
Írtam már pár ilyet. Az meg, hogy nem követitek, az igénytelenség témakörébe való. :)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.02. 07:28:20

@Rico1: Gallast, mint embert, nem minősítem, mint védőt, klasszisnak tartom. A korábbiakhoz: Évrát nemkülönben, de sikerült megint beleolvasni valamit a posztba, ami nem volt benne.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.06.02. 08:07:58

@OJ: iustizmord egy kicsit genyó volt :)... és nincs is igaza! nem a komment számít, hanem az olvasás! ha nem értünk hozzá, nem komm... de a cikkek jók.

a válogatott meg, ha akar, belecsap a lecsóba. ha akarnak. voltak már világversenyeik, amit kellemetlen nyűgként kezeltek. ha ez nem ilyen lesz, nagy izgi lehet a buki-irodákban. ez azonban a csoportkör végére derül ki. addig csak találgatunk. (érdemes most belefeccolni egy kis pénzt, amíg jól fizet :)) az írás egyetlen hibája, hogy felemásra sikeredett: a végére már szinte dicséri őket :) nem elég mély az a gödör. nekem pl a 4-1-4-1 tetszik taktikailag. a felvezetőmeccsekből pedig senki ne hozzon ki semmi okosat... azok olyanok.

Iustizmord 2010.06.02. 08:12:03

@anonim222 [semleges néző]: félreértés, nem OJ-t minősítettem hanem azon élcelődtem, hogy tök jó francia posztokat ír de kevés kommentelőt vonz a fr bajnokság. nem vnom kétségbe h mindenki olvassa és mannaként fogyasztja OJ posztjait. :o) ha félreérthető voltam akkor sorry.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.02. 08:29:54

@anonim222 [semleges néző]:
Megmutathatnád a dicsérő szakaszt, mert nem lelem. :) Azt próbáltam kiemelni (többek között), hogy a felkészülésre - finomhangolásra - szánt időszakban is alul lehet múlni azt, amit korábban is gyengének, rossznak ítéltetett.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.06.02. 08:52:38

@OJ: hm, azok a szerkezeti elemzéses ábrák eléggé sokkolóak. képzeld el, ha komolyan veszi az a négyes a támadófocit... a csatár csak alibinek van elől, hogy előrébb legyen a lesvonal. vagy hogy kiugorjon... :) lehet, hogy Domenechnek nem, de maguknak focizhatnak (nem tudom, van-e most náluk olyan arc, aki felspilázza őket csapatilag). ha nincs, boritékolható az alibifoci. (erőnlétileg, játékosállományt tekintve nagyon elől vannak: de ezen a szinten az akarat, meg az edző is számít. csak szvsz ez a banda akár Domenech ellenében is képesek lenne VB-t nyerni. uff.).
@Iustizmord: én is keménykedtem. :)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.02. 09:17:03

@anonim222 [semleges néző]: "ez a banda akár Domenech ellenében is képes lenne VB-t nyerni"

Egyértelmű, de nem fog. Két bracketet csináltam eddig, egy reálisat és egy meredeket, spanyol és holland siker jött ki, franciáknak kettőből egy továbbjutás a 16 közé és slussz. :)

páduaiszentantal84 2010.06.02. 09:50:03

cissé mit alkotott idén a panában, hogy válogatottba került? bármennyire szar éve volt, szerintem benzema még mindig jobb megoldás lett volna..

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.02. 09:58:50

@páduaiszentantal84: Ha nem lenne üvegcsontú, Cissé az igazi nagyok között lehetne, egészséges teljesen más kategória mint Benzema, pozitív irányban. A lába miatt tart "csak" a Panában.

páduaiszentantal84 2010.06.02. 10:34:25

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: előbbi kommenttel nem Sziszi kvalitásait kérdőjeleztem meg, csak kiváncsi voltam, hogyan fedezte fel újra ez a fosfelleg Domenech. Az, hogy üvegcsontú tény, innentől sajnos "ha" kategória..Benzemának tényleg jó ratyi éve volt, de benne ugyanúgy megvan a lehetőség, hogy legalább akkora csatárrá váljon, mint Trez/Titi, csak elég lütyő/fiatal a lelkem, meg nem tud beilleszkedni. (pl. bulik, két autóbaleset csak múlt évben)
off: Kolarov a Madridban, akkor Esti?:)

marvin__42 2010.06.02. 10:49:20

"bohócparti a tizenhat közt Maradonával - az igazi mélypont" :-)))

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.02. 10:50:56

@páduaiszentantal84: 100%. Mourinho itáliai listáján a legbiztosabban megszerezhető játékos és amúgy is az elsők között van azon a képzeletbeli papíron. A Lazio egyik legjobbja megy el, de egyúttal csodás üzleti siker, hiszen majdnem hússzoros pénzért megy, mint amennyiért jött.

Endoscope 2010.06.02. 11:21:31

@OJ: Ugyan nem nekem szólt, de kikérem magamnak. :) Mivel te vagy az egyik kedvenc "szerzőm", pont hogy az írásaid miatt követem minimális szinten nyomon a francia bajnokságot.

A lelkiismereteddel viszont neked kell elszámolni, amiért bármiféle szimpátiát is érzel a gall (foci)kultúrával. :) Elvégre már az egyszeri székely ember is megmondta, hogy 1) a nő nem ember 2) a víz nem ital 3) a francia focit az igaz ember megveti. :)

FaberK_ 2010.06.02. 11:36:57

Csatlakozz a francia csapathoz az index fórum Foci VB 2010 Góltotó topikjában (forum.index.hu/Article/showArticle?t=9110465&la=100810181)
Az alap tippjáték mellett a kialakult csapatokkal lejátszuk a magunk foci VB-jét. Részletek a topikban!

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.02. 12:19:20

Ez egy egész pofás elemzés lett, amit talán hiányolok, hogy mekkora szakadékot képvisel az a 4 támadó csávó, akit egyszerűen nem tud összerakni elöl - (ez persze egyenesen korrelál a mögötte lévő emberkék játékával).

Cissé-t szerintem borzasztóan túlértékelik. Hiányposzt most a masszív, gyors csatár. Gignac egy rögbijátékos, elvétette a sportágat, Henry bűnrossz volt tunézia ellen, nézzétek meg mennyit fog sikeresen provokálni a későbbiekben. Marad Anelka, a 9,5-es, aki nem tud egy ékként megmaradni, marad Cissé, aki ha nem úgy pörög a labda, le sem veszi. True story.

Evrát én sem értem. Konkrétan A CSÉKÁról beszélünk.

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.02. 12:31:19

Ha már elkezdtem szemezgetni, akkor még kiemelnék pár embert, aki nagyon kilóg a sorból.

Abidal. Máig nem vágják, hogy a srác balhátvéd a Barcában, így bent játszatva Gallas mellett elvéti a "Kilépjek-ne lépjek ki?" dilemmát, amiből már két gól is született két meccs alatt. A baj csak az, hogy Evra van ottan, ni.

Malouda. Az a srác robog, de sosem lendül, érkezik, de nem fut be. Most hátrébb és beljebb lett hozva, elvileg neki kellene Toulu és Gourcuff mellett sertepertélnie, meglátnia, indítania. Ehhez képest cipel, cipel és cipel. Figyeljétek meg hány másodpercig van nála a labda.

Gourcuff. Sokan mondják, hogy "formahanyatlott" és teljesen igazuk van. Nem egy támadó, inkább passzoló, talán Gutihoz tudnám hasonlítani, amit csinál. 10-esnek kevés, széleken veszély, hogy kevésbé érvényesül. Most ott a jobb fedezet-szélső-irányító kombóban próbál érvényesülni, szemmel láthatóan fogcsikorgatva, de sokszor rosszul döntve. Nem lepődnék meg, ha Diaby kiszorítaná, de ez a mondat önmagában is vicces. :)

Taktikailag ez tényleg sovány, de ami még hiányzik az egyértelműen a tapasztalt ugató, kick-ass ember. Desch, Blanc, Vieira, Maké, Zizou a maga nemében azok voltak. Egy borzasztó képi zavarral élve, vannak legények a gáton, de nincs dudás a csárdában.

Costa Rica ellen nagyon lufi volt a sokmozgás, Kína ellen szerintem ugyanez lesz és dagadó mellel mennek neki a 4-3-3-mukkal uruknak. Várhatóan ki is fognak pukkadni.

Quentin Montargis-ból 2010.06.02. 12:53:44

@horas: Abidal gyárilag középhátvéd, azt játszott a Monacoban és a Lille-ben. Érthetően Evra az első számú választása Domenechnek balbunkóban.

mickeyknox 2010.06.02. 13:12:33

a hondurasi keretben van egy játékos, akinek a neve georgie welcome :)

oldelvis 2010.06.02. 13:26:13

azert az evra,abidal,gallas 3as a vedelemben szerintem meguti a klasszis szintet, legalabbis egyeni szinten

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.02. 13:39:16

@oldelvis: @Integető hajbókoló lufiember:
A védelemről: a fenti négyesből legtöbbre Gallast és Evrát tartom, nem is a képességeiket kérdőjeleztem meg, az összehasonlításban a 98-as védőnégyes szerepelt és mögöttük tényleg elbújhatnak, szerintem egyik poszton sem közelítik meg az akkoriakat. Abidal egy jó - de nem klasszis - védő, rettenetes mennyiségű totojázással. Sagnát tartom a leggyengébb embernek, egyszerűen nincs ott olyan, aki kiszoríthatná.

Malouda iszonyatos pazarlás a fentebb taglalt szisztémában, Gourcuff cseréje pedig tényleg Diaby lesz a végén, na hogy ő mit keres itt...le se merem írni. :)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.02. 13:45:08

@páduaiszentantal84:
Mindent összevetve majd' harminc gólt nyomott a Panában.

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.02. 13:53:45

@OJ:

Hozzáteszem Diaby-ban van valami, csak még olyan zabolázatlan gyereknek tűnik képességeit illetően: sokszor túl hosszan megtolt labda, rossz ütemérzék, nem túl erős játékolvasás. Viszont gyorsabb és támadóbb, mint alterego-ja Vieira, csereként eddig jó joker-nek bizonyult. (Érezzük azért, hogy "csereként"). :)

Cissé meg ja, 28 gól a Pana-nál, a Sunderland-nél meg 10. A válogatottban meg 9 gól, 38 meccs alatt. Ha reálisak akarunk lenni, egy görög bajnokságban érvényesülni könnyebb egy ilyen troll gyereknek, akinek a képességeit azért ismerjük. Kétcsatáros rendszerben van benne remény, így viszont borzastóan kevés.

horas 2010.06.02. 14:03:14

@Quentin Montargis-ból:
Az lehet,de nekem most csak olyan ugrik be amikor középhátvéd volt és kiállítják.
Ó a balszélen kicsit kivonva a játékból jobb meg azért a felfutásai néha hordoznak veszélyt,de egyértelmű,hogy Evra-val szemben esélye sincs,amúgy én sem értem mi a baj a védelemmel szerintem teljesen korrekt védelem Evra nálam is a posztján belül top.Visszatérve Abidal-nál Squilacci-tól kezdve Planus-on keresztül Mexes mindenki jobb választás lenne lözépen szerintem.

szemeteske 2010.06.02. 14:34:17

Minden tornán van egy meglepetéscsapat. A franciákat mindenki annyira leszólja, hogy szinte biztosan Ők lesznek azok akik várakozás felett teljesítenek.

horas 2010.06.02. 14:44:38

Eredetileg a franciáknak akartam szurkolni mert nagyon bejön a játékos állomány a csapt 80%-kát csípem,de ahogy kijutottak azóta valahogy nincs pofám és gusztusom...

horas 2010.06.02. 14:58:57

@Integető hajbókoló lufiember:
Malouda az az ember aki lehet sokat cipeli a labdát,de el is szokott vele jutni valahova.
Gourcuff nálam egy lufi ahogy a Bordeaux is az volt ebben az idényben.Egy összeomlófélben lévő Juve-t és a talpraállással probálkozó Bayern vertek le a csoportban,ezzel csoport elsők jön egy bűngyenge Olimpiakos majd utána nem kevésbé fos Lyon ellen zúgtak ki,mindezt Gourcuff egy épkézláb megmozdulás nélkül asszisztálta végig,tőle várják,hogy majd ezt az amúgy valószínüleg külső tényezők áldozatáúl teljesen okafogyottá fogalmatalanná társaságot majd felrázza vagy írányítja...Számomra bántóan túlértékelt az arc.

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.02. 15:08:09

@horas:
Gourcuff manapság pont, hogy nem túlértékelt, mert egyre inkább látják, hogy nem megy neki. Kevesebb reményt fűznek hozzá, mint tavaly, amikor robogott a szekér és voltak villanásai (lásd Románia elleni gólját). Valószínűleg pont ezért nem 10-est játszik, hanem lejjebb hozták, hogy kisebb súlypontot jelentsen. Kompromisszumos egy megoldás, azt meg kell vallani.

mickeyknox 2010.06.02. 15:13:25

@horas: és akkor most mi lesz? :)

mickeyknox 2010.06.02. 15:17:06

@horas: kinek fogsz helyettük szurkolni mosmár?

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.06.02. 15:18:44

@Integető hajbókoló lufiember:
Gourcuff helyzete elég furcsa:
a. Ha irányítóban gondolkodunk, ő áll a legközelebb ehhez.
b. Ha Zidane-utódban gondolkodunk, irtó messze van tőle.
c. Ha hátrébb vonják, talán még hasznosabb is lehet - eddig ebbe bele se gondoltam, riasztó, egy tökösebb kapitánynál benne is lehetne a pakliban ez a húzás.
d. Blanc lesz a góré, tőle nem várok szemléletbéli borulást, úgyhogy: a.

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.02. 15:34:30

@OJ:
Ha már Guti játékával vontam párhuzamot, Gourcuff abban azért különbözik, hogy olyan lojalitást mutat, mint az asztalnál ülő kisgyerek, aki ha látja, hogy az apukája abbahagyta az evést, abban a pillanatban sromfol az ölébe. Blanc-nal úgy tűnik második apjára talált...

Utóbbi is érdekes figura, mert a tavaszi zuhanórepülés onnantól vált azzá, hogy belebegtették a nevét Ray utódjaként és mintha a (ön)bizalom akkor elillant volna. (Mindezt pedig Lolo kb. egy deáki passzív ellenállással kezelte, elzárkózva minden ilyen kérdéstől). Ez Yo játékán nagyon látszik, kérdés vissza tud-e jönni a tavalyi önmagához. Eddig úgy néz ki csak fluxus kondenzátorral menne. :)

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.02. 15:36:43

Hé, elment a kommentem, kérem vissza szépen!

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.02. 15:40:52

Na csak be kellett tolnom. :)

Visszatérve, Blanc-nal én sem várok szemléletbeli változást, de egy ilyen edzővel meglenne egy olyan kötelékbeli plusz, ami nettó javítana a teljesítményén, bármely poszton is legyen.

oldelvis 2010.06.03. 11:09:18

@OJ: az Abidal fele totojazas amit irsz, leginkabb a valogatottban jon elo, ami szerintem a szisztemanak koszonheto, valamint a posztjanak.
barcelonaban azthiszem mindenki elegedett vele(koztuk en is) es senki nem akarja lecserelni.
szoval a posztjan igenis klasszis szvsz.
Sagna viszont tenyleg kevesnek tunik, bar sokszor nem lattam jatszani.

ih bín ájn bájener 2010.06.03. 13:53:49

Arra szerintem senki nem tud magyaráatot adni, hogy a pancser domenech mi a szart keres még a francia válogatott kispadján a totális katasztrófával végződő EB után?

Integető hajbókoló lufiember 2010.06.03. 15:50:45

@ih bín ájn bájener:
Megmondom neked: 2 éve VB döntőt játszott. Presztízs ide vagy oda, ez valami. És a döntést egy bődületesen inkompetens FFF (ottani MLSZ) hozta meg.

horas 2010.06.04. 11:23:55

@mickeyknox: Hát nem tudom.A Spanyolok így,hogy már ilyen jók már nem tétel számomra.Brazilok túl populárisak számomra népszerűséget tekintve,az Argentínokat csípázom alapvetően de Maradona-nak és a csapatnyi másodosztályú futballistájának nem tudok szurkolni...Olaszok nagyon kilátástalannak tűnnek és már maga a gondolat is lefáraszt,ha Pirlo tetvészkedése eszembe jut.Az Angolok továbbra is fogalmatlanok és döcögősek,a hollandok erősnek hatnak,de valahogy nincsenek olyan karizmák mint Seedorf,Davids,De Boer-ok,a Portugálokat is csípem alapvetően de ez a válogatottjuk most a fosnál is hígabb,a németek alapban kizárva.
Az Afrikai csapatokat meg semmilyen szinten nem lehet se komolyan venni sem kiszámítani.
A Szerbek szimpik és velük valami minimális kötödése is van az embernek és jónak is tünnek.Ők lesznek azok.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.04. 11:37:36

@horas: Te így váltogatod? Én kábé '86-ban kiválasztottam kettőt, elsődleges preferencia Argentína, a másodlagos Olaszország. Akiket semmiképp nem szeretek messze látni az Németország és Anglia, na meg újabban Franciaország. A spanyolok és a portugálok jó szereplését is bírni szoktam. Na meg az olyan szomszédsági brigádokért, mint a '98-as horvát, meg monjuk a 2004-es cseh is tudok lelkesedni. És persze bírtam a '94-es bolgárokat is - annyi rosszarcú egy Rejtő regényben sem jön össze.

horas 2010.06.04. 12:02:18

@popp: Ja.
A franciák ahogy kijutottak botrány,Maradona és a csürhéja taszít.Favoritoknak meg sosem tudok szurkolok,ugyhogy spanyolok kilőve.
Nálam sokat nyom a latba az adott válogtott garnitúrája.
94'es Német csapat nekem halálosan szimpi volt.Ahogy a 96'os Gascoigne-féle Angolokat is imádtam,ahogy a Figo-féle 2000-es portugál válogatott is abszolút favorit volt.Nálam nincsenek ilyen lefektetett dolgok,ahol több a szimpi játékos.a 98-as francia válogatottat utáltam Zidane,Barthez,Blanc a fővezéregyéniségek voltak a leginkább antipatikusak.A mai francia keret arcra nagyon szimpi,de ezek után nincs pofám nekik szurkolni.
Maradnak a Szerbek(legalább a legjobb 16 ig tovább úgy sem mennek) ők most szimpik is meg jók is.

A Portugálok meg egyenes szánalmasak,ahol bántóan nem tudok azonosúlni valamivel,azoknak nem tudok szurkolni ilyen idén nyáron Maradona és Querioz.Utóbbival mint emberrel nincsen bajom,de annyira alkalmatlan erre a posztra mint Te egy Inter év összefoglaló poszt megírásásra. :)
Maradona emberileg,szakmailag,erkölcsileg,intellektuálisan alkalmatalan és ehhez jön egy jó adag teljesen felesleges indítatású és célű arrogáns hozzállás és ez az egész totális koncepciótlan öntömjénezéses eröltetett önigazolásos erőfitogtatásban torkollik,összpontosúl.Nagyon kiváncsi vagyok mi sül ki ebből.És ami e legzavaróbb számora,hogy Maradona az utóbbi időben szeret a mártír pózban tetszelegni mint akit midnenki állandóan értelmetlenül és feleslegesen támad,innen jön ez a teljesen értelmetlen viselkedés a válogtoatt élén,nekem nagyon az jön,hogy Maradona-nak egy újabb önigazolási harc a világgal ez a válogatott,hogy már direktben nem is azon van,hogy racionális érvekre jűzza fel a munkáját,hanem újra a saját dolgait vigye végig léggé látványosan szembe menni mindenkivel az egész válogatott egy eszköz neki a világgal folytatott kisded unalmas felesleges primitív és visszataszító harcához.

horas 2010.06.04. 12:05:25

@horas: Más magyarázatot nem találok arra,hogy Zanetti Cambiasso itthon marad,és hogy Milito sokadszámú csatár Higuain és Palermo mögött.Ezek után nemhogy szurkolni nemtudok az argentíoknak,hanem egynes kerülni fogom a meccseiket.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.04. 12:34:43

@horas: Én Diego Aramndo Maradona miatt kezdtem az argentinoknak szurkolni 1986-ban. A szememben ő a világ valaha volt legnagyobb focistája és ezt nem felejtem el neki, csinálhatott azóta bármit. Furcsa lenne ha éppen miatta pártolnék el tőlük.

Ráadásul szerintem igen szórakoztató jelenség, csak lesd meg milyen show-műsort fog produkálni a vébén. Nélküle biztos unalmasabb lenne a torna.

Én is tisztában vagyok azzal, hogy nem egy nagy edző, de ez az argentin támadó potenciál talán még a szakmai hiányosságait is ellensúlyozza. Azt ugyan én sem értem miért mellőzi Cambiassot és Zanettit, de kapitányi döntések nem változtatnak a húszonnégy éve rögződött preferencián.

A braziloknak egyébként pont azért nem drukkolok, mert legtöbbször ők az agyon hájpolt kedvencek, pedig szeretem a focijukat.

Amúgy az Inter év összefoglalójának megírására nincs is alkalmasabb nálam ;-).

horas 2010.06.04. 14:22:06

@popp: Nemtudom.
Maradona szenzációs futballista volt ez tény.
Edzőnek menedzsernek szövetségi kapitánynak diplomatának utolsó utáni.
Mourinho hiába a világ egyik legjobb edzője attól még futballistának csapni való volt,és az edző karrieirje nem fogja más megvilágításába helyezi a labdarúgó karrierjét.

Maradona egy kivételes futballsita,de embernek egy primitív argentín paraszt.A VB-re éppenhogy ki csetlett-botlott már az vicc volt amit akkor csinált.
A VB-re pedig úgy melegített,hogy haverokból szimpatizánsokból és saját kis hatalmi harcai megvivásához eszközként használt játékosokból összeokádott egy az eredeti lehetőségekhez képest védhetelten keretet.

Maradona az én szememben egy buta arrogáns gusztustalan féreg,bármilyen játékos is volt ő egyszer hajdanán.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.06.04. 14:39:44

@horas: Viszont remek showelem, ezt te sem vitathatod. Egyébként nem értem ezt a gyűlöletet, inkább azt kéne szidnod, aki kinevezte. Amúgy szerintem minden gyarlósága ellenére egy szerethető csupaszív figura.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.06.04. 19:43:11

lol
francia-kínai 0:1 a 80. percbe' :DDD
eszméletlen töketlenség a francia oldalon

1. bunda-meccs
vagy
2. zseniális raymond-technika az vb-ellenfelek elaltatására :))

papercut 2010.06.04. 19:44:02

Szokás szerint égünk..Kína ellen, ez gyalázat. D Alig várom a Vb végét, hogy újra normális focit játsszon a válogatott (Domenech takarodj!)

papercut 2010.06.04. 19:47:25

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget: Dehogy bunda, ilyen egy csapat, amit évek óta szisztematikusan herélnek ki.

lószerafin 2010.06.04. 19:48:28

Elég egyértelmű beárazás a VB elött. Innen csak feljebb van.
süti beállítások módosítása