Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Jornada 35 - a spanyol bajnokság beharangozója

2010.05.01. 15:38 Garcia bőrmester

A múlt hétvégi fordulóban volt rá esély, hogy újra változzon a pontkülönbség az éllovasok között. Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy a Real nehezebb dolgát jövendöljük. Egyik sztárgárda sem kápráztatta el szurkolóit, de most már nem is erről szól a dolog. A Villarreal felkúszott a nemzetközi helyek egyikére, míg a Getafe és a Sevilla pazar meccsen gondoskodott a hétvége gólcsúcsáról. Ezen a hétvégén a katalánoknak lesz klasszisokkal nehezebb dolga, mert saját maguk helyrerántására nem az El Madrigal a legmegfelelőbb helyszín és előbb is játszanak, mint a Real. A Tenerife és a Valladolid még mindig nem adta fel, érdekes lehet még a vége az alsó fertályon is, tekintettel arra, hogy az utolsó nyolc csapatból hat egymás ellen játszik ebben a körben.

A Barcelona számszerűleg magabiztos, játékban és lelkesedésben viszont gyötrelmes meccset hagyott maga mögött, valószínűleg végleg megpecsételve az utolsó helyezett sorsát. A Xerez herezacskóként lóg le a tabella aljáról és a szezon végén le is fogják metszeni onnan, mert az teljességgel valószínűtlen, hogy 7 pont hátrányt behozzanak a hátralévő 4 fordulóban. Guardiola érthető módon tartalékos kezdőt küldött pályára, ami a szokatlan délutáni napsütésben, azért így is eldönteni látszott a meccset. Volt azonban egy periódusa a meccsnek, amikor a kiscsapat feltámadt és szemre is tetszetősebben játszott, mint a katalánok, talán még egyenlíthetett is volna. Azóta tudjuk, hogy nem sikerült az Inter elleni fordítás és a szurkolók egy álommal szegényebbek maradtak. Azt azonban nehéz lenne megemészteni, hogy ha az egész szezonon át tartó sorozatok közül egyikben sem diadalmaskodnának Messiék. Nehéz csörte vár rájuk este 10-től, ugyanis a Villarreal hazai pályán kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújt tavasszal és egyszer már januárban is pontot raboltak a listavezetőtől. Kíváncsian figyeljük majd, hogy egy leeresztett, kedve szegett Barcelonát látunk vagy egy olyat, ami fel tudja szívni magát erre a meccsre, ami akár a bajnokság szempontjából döntőnek is bizonyulhat. A Villarreal természetesen fogadkozik, mert nekik kellenének a pontok a nemzetközi szerepléshez és mert magukat a Barcelona méltó ellenfelének tartják. Villarreal-Barcelona 1-1

A Real szurkolók akár örülhetnének is, hiszen két régen látott név szerepelt a gólszerzők között a Zaragoza ellen, és aki C.Ronaldo több gólpasszát hiányolta, az is csettinthetett, hiszen a zselézseni két nehezen elhibázható kiszolgálással lepte meg Raúlt illetve Kakát a múlt hétvégi fordulóban. Szintén nem bánkódnak a madridisták, amiért a Barca nem jutott el a Bernabeuba, a BL-döntőbe. A múlt héten a hátrányba kerülő Zaragoza még egyenlített, de aztán a brazil aranylabdás döntött. Visszatértével talán nem akkora érvágás, hogy van der Vaart és Raúl is befejezte a szezont, sérülés miatt. Hátralévő meccseik közül a Mallorca idegenben húzósnak tűnik, az Osasuna, Bilbao (otthon), Málaga hármast viszont illene gond nélkül legyőzni. Holnap már a Barcelona eredményének ismeretében léphetnek pályára, és a katalánok botlása esetén, akár előzhetnek is. A Realnak nem fog gondot okozni Vadóczék legyőzése hazai pályán. Az Osasuna képes masszív védekezésre és veszélyes ellentámadásokra, de itt megint van annyi tudásbeli különbség, amit csak ideig-óráig lehet ellensúlyozni. Real Madrid-Osasuna 2-0

A bronzvárományos Valencia Villa góljával verte a Deport egy gyenge meccsen, amelyen csak az eredménynek örülhettek, a mutatott játéknak nem. Az Espanyol vendégének mostanság nem jó lenni. Pochettino csapata zsinórban 7 hazai meccset játszott le kapott gól nélkül, köztük néhány igen nehezet is, mint a Barcelona elleni gólnélküli derbi. Legutóbb pedig idegenben is szereztek egy győzelmet. A kisebbik barcelonai csapat így önbizalommal telve várhatja a Valenciát és véleményünk szerint oda is vernek, ha nem is durván, de azért egyértelműen. Espanyol-Valencia 2-1

A Mallorca játékosait annyira megviselte, hogy első olyan hazai meccsüket nem nyerték meg a Malaga ellen, amit papíron is meg kellett volna, hogy Aduriz és Keita majdnem ölre mentek egy ártatlannak tűnő szituációban, és bár meg sem közelítették Luis Fabiano és Diogo híressé vált cséphadarását, azért megért egy utólagos elnézést az eset. A Bilbao otthonában állíthatnák helyre lelkivilágukat, de a San Mames pont nem az a helyszín, ahol erre esélyük mutatkozik. A Bilbao 3 forduló óta gólképtelen, de nagyon meglepődnénk, ha ezt vasárnap este négyre egészítenék ki a baszkok. Bilbao-Mallorca 2-0

A kupadöntő előtt a bajnokságban is összecsap a két csapat, amelyek közül az egyiknek még lehet egy parádés szezonja is annak ellenére, hogy ezeken az oldalakon őket szapultuk a legtöbbet idén. Az Atlético, ki tudja hogyan, de eljutott az EL döntőjéig és ott vannak a spanyol kupa fináléjában is. Két megnyert trófeával egy hihetetlen furcsa szezont zárhatnának, amelyet sikerülne úgy lehozniuk, hogy összesen nem játszottak ötnél több értékelhető meccset. A Sevillának meg nem elég, hogy gyenge tavasza van, de a múlt héten még a klasszikusból is előrántottak egy kicsit a szurkolók bánatára, amikor egy nyerhető meccset buktak el a végén a Getafe ellen, egy utolsó percben kapott, megismételt tizenegyesből esett góllal. Bárki mástól kikaphatnának most, de tudjuk, hogy az Atlético teljesen nulla lesz, így tőlük nem. Sevilla-Atlético Madrid 3-1

A Getafe még megcsípheti a nemzetközi helyezést érő pozíciót, ha jól hajrázik és nagyon jól jött nekik a Sevilla elleni 3 pont. A Valladolid otthonában azonban nem lesz könnyű dolguk. Javier Clemente hivatott megmenteni a lila-fehéreket a kieséstől, akinek tapasztalatában joggal bízhatnak, de öt fontos hiányzót nehéz lesz pótolni, míg a másik oldalon egy pár hetes mély alvás után újra visszatért a tetszetős játék és a sok gólra képes forma. Clemente gratulálhat a végén Michelnek, de nem fog, mert utálja egy öt évvel ezelőtti beszólás és az azóta elmaradt bocsánatkérés miatt. Michel sem a kézfogásért, hanem a 3 pontért utazik, úgyhogy parázs meccset várunk, amin a jobbik csapat fog nyerni Valladolid-Getafe 1-2

A Depor-Zaragoza csak a vendégeknek fontos igazán, nekik viszont nagyon. Tekintve, hogy a kiesési küzdelemben érintett csapatok egymással játszanak vagy vehető akadályokkal állnak szemben a hétvégén, Suazóéknak maguk kell cselekedni annak érdekében, hogy ne kerüljenek még kellemetlenebb helyzetbe. A Depor a tavaszi szezon eddigi legrosszabb csapata, 10 ponttal és 10 rúgott góllal és azzal a lelki nyomással, hogy a szurkolóik is kezdenek egyre inkább elfordulni tőlük. A Zaragoza kihasználhatja ezt. Deportivo-Zaragoza 0-1

A Tenerife-Racing (32 és 36 pont) és a Malaga-Sporting (34 és 37 pont) meccsekben az a közös, hogy amennyiben a vendégek pontot vagy pontokat szereznek, akkor már csoda kell a kiesésükhöz, ha viszont hazai győzelmek születnek, akkor hajszálnyira csökkennek a különbségek az eddigi kiesőjelöltek és a veszélybe kerülők között. Tenerife-Racing 1-1, Malaga-Sporting 1-0 Bízva a többiek botlásában és a csodában, a Xerez fogadja még az Almeriát. Csak a győzelem elfogadható a számukra, az Almeriának viszont egy pont sem jönne rosszul, ebből lesz a fejetlenség és a vendégsiker Xerez-Almeria 0-2
 

657 komment

Címkék: barcelona madrid foci spanyol la real liga

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr711966632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérgező Hulladék 2010.05.09. 16:37:28

www.rfef.es/FCKeditor/UserFiles/File/cursos_fundacion_16_07_07/N.R.Libro1%2008-09.pdf

Le tudná fordítani valaki, mi dönt több csapatos pontegyenlőség esetén? Ha jól látom, 5-6. oldal, hármas-négyes pont.

nasteey 2010.05.09. 17:39:08

@rizla: Így persze, hogy nincs. Azért írtam amit, mert a két csapat hasonló helyzetben volt (elég pofás otthoni mérleg mellett játszanak hazai közönség előtt, van motiváció, mert a BL-helyért küzdeni kell), de egyszerűen semmi nem jön a "nagyok" ellen. ÉS ha már a Real elleni meccsen ezt szóvá tettem, megtettem a Barca ellen is. Az is tökéletesen igaz, hogy a Sevilla jobban megérdemli. Írtam is, hogy inkább ők, mert rutinosabbak nemzetközi szinten. (Plusz a Mallorca ilyen kerettel két fronton hamar elvérezne).

Már csak egy dolog érdekelne nagyon...

Rijkaard erősebb Guardiolánál, vagy a plexik lettek ellenállóbbak? :D

adriacompany.uw.hu/Frank.gif
vs
i42.tinypic.com/1zybzsw.gif

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.09. 17:39:35

@Mérgező Hulladék:

Nekem ebbe kezd belefájdulni a fejem, de ha jól értem, a minitabellán a gólkülönbség dönt, és ha az azonos, akkor az egész tabellán a gólkülönbség. Vagyis egy Tenerife, Valladolid, Málaga hármas holtverseny esetén a Málaga lenne a bentmaradó.

"Por la mayor diferencia de goles a favor y en contra, considerando únicamente,
los partidos jugados entre sí por los clubes o selecciones empatados."

( = "Az adott és kapott gólok különbsége csak az egymással holtversenyben végzett klubok vagy csapatok közti mérkőzéseket figyelembe véve")

-- > ha ez azonos, akkor az összes csapat elleni mérkőzéseken elért gólkülönbség

nasteey 2010.05.09. 19:59:02

Nem elég, hogy nem érdemeljük meg a bajnokságot, de konkrétan a bíróknak köszönhetjük.

Madridban is megtanulhatnák veszíteni...

Lehet, hogy pont itt olvastam, de kva jó:
Real Madrid - GAME OVER; Florentino - INSERT COIN

Henke 2010.05.09. 20:37:53

@chevyfan: nem látta a meccsüket, értelemszerűen... mert Real drukker!!! :D ez benne a vicces :) Ma reggel a pozitív szemüvegem vettem fel, ennyi... :) Kiragadva azt a mondatot, főleg az előző kommentem után elég vicces :D (az "elemzés" a Sevilla - Barcáról :P )

chevyfan 2010.05.09. 22:58:51

@Henke: ok, bocsi, én voltam a hunyó...;-)

chevyfan 2010.05.09. 23:00:21

@nasteey: ezt csak én nem értem? Vagy ez is irónia, és ma tényleg szar napom van:-)

krysal 2010.05.10. 00:14:45

@Henke: neha megnezem a Barca meccseit is, de ezuttal tenyleg @chevyfan: allitasa az igaz.

@Endoscope: megbeszeljuk a kov alkalmat, nagzon jo kis hostelt kaptunk ki, a meccs is pazar volt, a varos gyonyoru, szoval tenzleg nagyon megerte. (Csak azt nem tudom megszokni, hogy ilyen ulye a spanyol billentyuzet:D)

A beszamolot meggondolom, a videok talan erdemesek lesznek. A jatekosok buszanak erkezese szinten nagyon ott volt, az Ultras Sur isssszonyat hangulatot teremtett. Csak meg nem volt idom visszanezni a videokat. Majd otthon...

Keelhaul 2010.05.10. 07:23:43

Higuain: "Boldog vagyok, hogy viselhettem a Madrid mezét".

Perez mindig ott kezdi a takarítást, ahol a legnagyobb szükség vanrá. :))))))

nasteey 2010.05.10. 10:38:03

@chevyfan: Csak nézd meg miket ír a madridi sajtó. Először Pelle mondja azt, hogy igazságtalanul nem nyertek BCN-ban, és ezen elmegy az arany, a Marca meg a vasárnapi címlapján hozta, hogy nem kapott meg a Sevilla egy 11-est a végén, így bíró segítség kell a bajnoki aranyhoz.

BillyMack 2010.05.10. 10:53:40

@nasteey: ez a vicc kategória, de hát ilyen a madridi sajtó...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.10. 12:29:22

@Keelhaul:

Hmmm, Ancelotti és Ferguson ezek szerint többet lát benne, mint Pancho.

gotanfun 2010.05.10. 15:37:27

@nasteey: azt még én is viccesnek találtam, hiszen Adriano lerántása inkább volt 11-es. Örültem, hogy nem ilyenek döntöttek. Egyértelműen jobb volt a Barca és simán hozhatta volna a meccset több rúgott góllal is. A végén picit kiengedtek, mi meg a Depor vezetése hallatán berámoltunk két szerencsés gólt, ami a mi szemszögünkből nézve több mint szépségtapasz volt. Ennyi történt, semmi több. Na meg egy tucat sárga kiosztása, de ha megnézitek a Villarreal vs. Valencia összefoglalóját, igazán egy rossz szavunk sem lehet. Ott tényleg nem kicsit ment a full kontakt. :-)

rizla 2010.05.11. 10:01:54

na, mourinho elkezdte florentino idomítását.

A Don Balon szerint Mourinho feltételei: 1) kizárólagos döntési jogkör az átigazolásoknál; 2) Maicon és Tevez leigazolása; 3) Közvetlen kapcsolat az elnökkel (Valdano és Pardeza kizárása); 4) Minden egyes trófea után milliós prémium (ezért cserébe elfogad egy 4 milliós fizetéscsökkentést).

ha ez igaz, nem meglepő, és a madridnak pontosan erre lenne szüksége. ha perez ebbe belemenne, azzal gyakorlatilag megmentené a klubot és saját magát az újabb galaktikus katasztrófától. kíváncsi vagyok, hogy fel tudja-e adni a faszságait.

gibson 2010.05.11. 10:51:24

@rizla: mondjuk én a helyében még belevennék egy olyan klauzulát, hogy nem rúghatják ki a látványos futball hiányára hivatkozva.
Imádom Mourinhot, de az eddigi csapatai sem a joga bonitóról voltak híresek, nem lesz ez másképpen a Madridnál sem szerintem.

Endoscope 2010.05.11. 11:52:01

@gibson: Most Joga Bonito van? Szívesen látnék 3 db példát a "felépített támadás" címszó alá az idei góljaink közül. (Mondjuk egy olyat, mint van Nisterooy gólja a Valenciának a Bernabeuban.)

Endoscope 2010.05.11. 11:54:37

@rizla: Ezekre a hírekre ne vegyél nagyon mérget még akkor se, ha a madridistán olvasod.

A 2. pont eleve hatalmas baromság. Tipikus spanyol sajtó: dobálják értelmetlenül a neveket halomba. A másik 3 pontot pedig Mourinhót ismerve, bárki le tudná írni. Ha jól tudom az Internél ez most sincs másként.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.11. 11:59:10

@Endoscope:

101 rúgott gól az 101 rúgott gól. Ha jönnek majd Mourinhoval az 1-0-k és 2-1-ek (mindez persze csak feltételezés), el tudom képzelni Perez arcán a türelmetlenség redőit. Capelloval is valami olyasmi baj volt, nem, hogy nem elég látványos a Madrid játéka, pedig akkor még csak nem is Perez volt az elnök?

gibson 2010.05.11. 12:05:53

@Endoscope: nem, de gondolj bele, ha az idei szezon után is azért sírsz, mert nem volt elég szép a foci, mi lesz jövőre, ha egy gól után még Cé is visszaáll a tizenhatos elé védekezni....
Nekem egyébként a kétezres évekből a Capello-féle szezon az egyértelmű kedvencem, a spanyol válogatott mellet pedig az olasznak szorítok, úgyhogy a véleményem szép foci kérdésben nem feltétlenül mérvadó ... :D

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.11. 13:05:42

@Csöncsön: Szerintem a támadások sebességén és az előrejáték tudatosabbá tételén lehet dolgozni. Sikert elérni az idei szezonhoz képest nagyon könnyű ezeken a területeken. A 101 lőtt gól ellenére, pont a támadásokban érzem a fő problémát.

@rizla: Mourinho feltétleleiről sokat hallani és talán hihetőbbnek tűnik az Evra/Ashley Cole igénylés, mert ez egyértelmű, hogy oda kell valaki.

@gibson: Emlékszel arra, amikor Ferguson kiakadt, hogy még Ronaldonak is védekeznie kell? Simán belefér, sőt rcionális szempontból Ronaldonak annál jobb, minél hosszabb versenyt sprintelhet a védőkkel. Akár labdával is.

rizla 2010.05.11. 13:13:38

@Endoscope: ez a hír teljesen reális. pont ezért kell mourinho a madridba, mert ő a képébe bassza ezeket pereznek, feltételeket szab, stb. ő az egyetlen, aki ezt megteheti, mert jelenleg még pereznél is nagyobb sztár a klubfutballban, és ezt tudja az öreg is. képzeljük már el, hogy pellegrini előáll ilyen követelésekkel.. komolytalan. márpedig ilyen követelésekre szükség van, különben megint nyakig fog érni a galaktikus lószar.

Endoscope 2010.05.11. 13:32:43

@Csöncsön: Értem én, de tudod mind a 101 gól, mind a 31(32) győzelem pontosan olyan, mint az egyszeri cigányprímás mondata: "Szép, szép, de asztalnál meghalna." Ahogy mi meg is haltunk idén minden esetben. De mondom még egyszer: szívesen várok bárkitől 3 db példát a "korszerűen felépített támadás góllal történő befejezése" témakörben.

@gibson: Bocs, úgy látszik én nem voltam egyértelmű. Nem sírok a Joga Bonito után, hiszen idén se az nem volt, se eredmény. A kettő amúgyis nagyon ritkán jár együtt; ha mégis igen, akkor szoktak "korszakosozni". Én pontosan azt várnám, hogy irányt vesz a klub/csapat. Döntsék el végre, hogy a show, a cirkusz kell (Joga Bonito, sztárok, sales stb., várhatóan nagyobb eredmények nélkül) vagy végre felveszik a kesztyűt és az összes marketing és PR bullshitet visszaszorítva, tudatos szakmai munkával rámennek az eredményekre. Én igenis azt várom, hogy CR is visszaálljon védekezni a 16-osra, ne pedig unatkozó sztárként sétálgasson a 90 percből 78-at Ez alatt nem azt kell érteni, hogy bármi problémám lenne a sráccal, sőt! Csak éppen ha ezt fogom látni, akkor érezni/tudni fogom, hogy elindult valami Madridban. - A véleményed lehet, hogy nem mérvadó, de engem érdekel... még akkor is, ha amúgy olasz focinak (főképp az olasz válogatottnak) heteró férfi nem szurkol. :)

@rizla: Olyan értelemben reális persze, hogy lassan minden, a törzs- és egyedfejlődésben az amőbánál magasabb szintre jutott élőlény tudja ezen a bolygón, hogy másként nem is működhet. Egyszerűen csak a spanyol sajtónak az elmúlt 15 évben tapasztalt munkáját ismerve, azt hiszem el, ami már konkrét tény. :)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.11. 13:33:36

@rizla: Perez látszólag nem szereti Higauínt és Gutit (el akarja adni őket) és beleszól az edző munkájába. Az edző meg Higauínt és Gutit játszatja. Ráadásul Perez mindezt tetézi is azzal, hogy José 'one-person show' Mourinhot szeretné igazolni, miközben van egy (101 gólos) edzője még egy évig, akit dróton rángathat.

Valami nem kerek.

Ez az ember (Perez) nem normális. Simán beleszól Pellegrini munkájába, az meg szarik rá, erre az Perez válasza, hogy hoz egy másikat, aki majd a "képébe bassza ezeket".

Nem tudom.

rizla 2010.05.11. 13:41:56

@pancho_sanza: szerintem teljesen világos a helyzet. attól, hogy pellegrini szarik rá, még akadályozza a munkáját perez. mourinho viszont úgy szarhatna rá, hogy ebben támogatnák a munkakörülményei, mert nem lennének valdanok, és személyesen küldhetné el perezt a francba, mert hivatalos formában is az ő kezében lenne a csapatépítés.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.11. 13:54:32

@rizla: Akkor most azt mondod, hogy Pellegrini azt csinálhatott a csapattal a pályán, amit akart? Mármint nem hallgatott ("szart rá") Perezre?

Az nem furcsa számodra, hogy Mourinho nem követel olyanokat, hogy adják el Ronaldot, Kakát, Xabi Alonsot, Albiolt vagy Arbeloát? Elmondásod szerint ezek egyedül Perez igazolásai (agyrémei) és Pellegrininek semmi köze hozzájuk.

rizla 2010.05.11. 13:55:30

@Endoscope: mourinho nem fogja korlátozni CR-t, ha a madridhoz kerül, inkább megvalósítja pancho álmát, és fergusont fogja nyúlni. arra kíváncsi lennék majd, hogy mit kezd kakával, benzemával meg higuainnal, valamelyik "starlet" eléggé meg fogja szívni szerintem.

rizla 2010.05.11. 14:01:09

@pancho_sanza: "Akkor most azt mondod, hogy Pellegrini azt csinálhatott a csapattal a pályán, amit akart? Mármint nem hallgatott ("szart rá") Perezre?"

részben biztos szart rá, részben meg bólogatott. két szék között a pad alá. de honnan tudjam? mindenesetre rengeteget számít, hogy mi van a szerződésben, és hogy az edző nem csak formálisan kap nagy hatalmat, hanem gyakorlatban is. jóval kevesebb konfliktus forrása, és ennyi. ne értetlenkedj már ezen.

"Az nem furcsa számodra, hogy Mourinho nem követel olyanokat, hogy adják el Ronaldot, Kakát, Xabi Alonsot, Albiolt vagy Arbeloát?"

honnan tudjam, hogy mit követel egyáltalán? ezek egyelőre pletykák, a nevek másodlagosak, azokat tényleg az ujjukból szopják ki az újságírók, a lényeg az a rész, hogy mourinho az atyaúristen akar lenni, csak úgy igazolna oda. ezt egyébként a hír előtt is így gondoltam, ez csak megerősített, hogy tényleg így lesz.

"Elmondásod szerint ezek egyedül Perez igazolásai (agyrémei) és Pellegrininek semmi köze hozzájuk. "

sosem mondtam, hogy agyrémek. egyszerűen csak igazolni egy rakás jó játékost, majd UTÁNA hozzájuk igazolni egy edzőt, akit több irányból lehet baszogatni azzal, hogy gyúrjál ebből csapatot, vagy repülsz, az még nem csapatépítés. a csapatépítés az az, hogy ha az edző szabad kezet kap, és a koncepciója szerint igazolhat. hogy mourinho mit csinálna kakával, nem tudom, ahogy fentebb is írtam, tuti, hogy valaki megszívná, vagy valakik megszívnák.

Endoscope 2010.05.11. 14:26:39

@rizla: Igen, elképzelhető variáció ez is. Bár amennyire tudom José a 4-3-3-as formációt (és annak változatait) szereti alkalmazni. Abban pedig szerintem van helye mind a 4 említett játékosnak.

Ha viszont valakinek meg "kell" szívnia, az sanszos, hogy Higuain lesz. Bármennyire is szimpatikus és szívünk/szívem csücske, a másik 3 sokkal-sokkal jobb játékos. Különösen Benzemától várok nagy dolgokat egy jó edző keze alatt.

Mourinho érkezése egyébként már önmagában nagy hatással lehet a csapatra és egyes játékosokra. Gondolok itt pl. Raúlra. Bár nyilván messze nem a régi a Kapitány, de ha arra gondolok, hogy Zanetti 37 évesen milyen szezont volt képes felmutatni, akkor nem látom be Raúl 33 évesen miért ne tudna fontos és hasznos tagja lenni a csapatnak.

Keelhaul 2010.05.11. 14:28:18

@pancho_sanza: Perez nem akarja eladni Gutit, Guti akar elmenni. Ugye pénzt sem kapnak majd érte, jövőre jár le a szerződése.

II.) Az izgalmas kérdés, hogy ha esetleg jön Mourinho, akkor mi a f. lesz, ha pl előtte már eladják Higanyt.

Ha eladják Higanyt, nem fogok egy darabig drukkolni a Madridnak.

b) Ha marad higany, de jön a Lampard/gerrard/ballack trió valamelyike, falnak megyek.

Keelhaul 2010.05.11. 14:29:22

@Endoscope: Benzema miért jobb játékos, áruld már el nekem?

Semmit sem mutatott Madridban.

Valetudox 2010.05.11. 14:34:27

Gerrard/Ballack nehogy jojjon. Elsirnam magam :(

lamparddal meg kibekulnek vhogy.

rizla 2010.05.11. 14:59:19

@Endoscope: "Abban pedig szerintem van helye mind a 4 említett játékosnak."

mármint hogy kaká játssza azt, amit sneijder? szerintem az pont nem neki való. azért lehetnek iszonyú kemény szituációk is, perez sztárocskái behisztiznek, hogy ők nem akarnak a szélen védekezni, gólt akarnak lőni. lássuk be, túl romlott klub lehet a real madrid mourinhonak: DDDD

rizla 2010.05.11. 15:01:21

@Endoscope: "ha arra gondolok, hogy Zanetti 37 évesen milyen szezont volt képes felmutatni, akkor nem látom be Raúl 33 évesen miért ne tudna fontos és hasznos tagja lenni a csapatnak. "

mondjuk kicsit más egy 37 éves védő, és egy 33 éves támadó esete. de gutit elég jól tudná használni mourinho szerintem

rizla 2010.05.11. 15:06:34

@Keelhaul: Gonzalo Higuaín: "Sosem beszéltem múltidőben a Real Madridról. Annyit mondtam, hogy szeretnék a klubért játszani, és félreértettek. Szeretném itt folytatni. Folynak a tárgyalások. Habár még nincs megállapodás, sok mindent át kell beszélni, és remélem, hogy minden jól alakul."

Keelhaul 2010.05.11. 15:33:09

@rizla: Azért nem meglepő, hogy jött a Red Alert a legtöbb, jó gyomrú szurkoló esetében.

Neil Blender 2010.05.11. 16:29:06

Ha eladjak Higuaint, akkor MINDEN jo erzesu Real szurkolo dobna egy hanyast azert szerintem.

Jelenleg nincs olyan jatekos a vilagon aki miatt eladnam. Priorizalni lehet, de az argentin megmutatta hogy tud harcolni a helyeert, lsd ennek az idenynek az elejet.

Egyebkent ha Raul megy levezetni akkor CR mellett 2 csatarunk van ami egy 3 frontos evre edeskeves. Egy de inkabb 2 csatar erkezeset szeretnem.

Mourinhoval meg varjunk, akkor hiszem el ha mar Madridban pozol...

Gerrard, Lampard,Ballack meg kell a szarnak.

danesdzsu2 2010.05.11. 17:13:50

@Neil Blender: így van. Akárcsak Sneijder, vagy Robben....

dzolutan 2010.05.11. 17:29:34

@Endoscope: "Különösen Benzemától várok nagy dolgokat egy jó edző keze alatt."
Én is, és nem bánnám, ha van Gaal lenne az. Szerintem egész jók lennének például Ribéryvel. :D

gibson 2010.05.11. 18:09:04

@pancho_sanza:

"Perez látszólag nem szereti Higauínt és Gutit (el akarja adni őket) és beleszól az edző munkájába. Az edző meg Higauínt és Gutit játszatja. Ráadásul Perez mindezt tetézi is azzal, hogy José 'one-person show' Mourinhot szeretné igazolni, miközben van egy (101 gólos) edzője még egy évig, akit dróton rángathat.

Valami nem kerek."

Szerintem az van, hogy Perez továbbra is beleszól Pellegrini munkájába, de mivel a hatalomra kerülése előtt úton-útfélen fogadkozott, hogy mostantól a háttérben marad, nem fog a csapat mindennapi ügyeibe beleszólni, ezt csak a színfalak mögött teheti, ráadásul olyan egyértelmű szankciókat sem alkalmazhat, mint azelőtt, tehát nem baszhatja ki Pellegrinit a picsába év vége előtt /mellesleg akkor Mourinho sem biztos, hogy jönne jövőre, ha látná, hogy ugyanaz a bohóckodás megy, mint az előző "galaktikus" érában/.
Szóval szerintem Pellegrini tudja, hogy akármit csinál, ezt az évet már végigviszi /év végén viszont repül ígyis-úgyis/, ezért megteheti, hogy azt játszat, akit akar.

Amúgy nekem már az is furcsa volt, még a szezon elején, hogy Raúlt simán kihagyta a keretből, erre sem volt nagyon példa az elmúlt 10 évben, tehát valószínűnek tartom, hogy van valahol a szerződésében egy olyan pont, ami viszonylagos szabadságot adott neki a keret összeállításánál már a kezdetektől fogva - legalábbis nagyobb szabadságot, mint a korábbi edzőknek az előző Perez időszakban.

Keelhaul 2010.05.11. 18:30:28

@gibson: Raúl nem Perez lieblingje, Calderón idejében volt érinthetetlen.

gibson 2010.05.11. 18:41:09

@Keelhaul: nehéz megmondani, ki Perez lieblingje és ki nem, mindenesetre az elmúlt tíz évben senki nem merte a csávót a padra ültetni, még Ronaldo mellett is stabil kezdő volt, annak ellenére, hogy ült a padon egy "galaktikus" Owen is...
De a mondanivalóm lényege végül is az volt, hogy Perez mintha pozitív irányba fejlődne az elmúlt évekhez képest, ha nem Raúl esete, hát akkor az általa igazolt Benzema padoztatása, és a Calderón által igazolt Higauin stabil kezdőjátékosként való alkalmazása is erre utal.

montipájton 2010.05.11. 19:11:28

Van értelme egyáltalán bármit kijelentő módban írni Mourinhóról a Reallal kapcsolatban? Szerintem nincs.
Ettől függetlenül nagyon érdekes az itt folyó vita, olvasom ezerrel.))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.11. 19:28:27

@montipájton:

Ha Pelle távozik (99%), akkor ki mehet a Realhoz? Reálisan? Mancini? Aragones? Guardiola?...

Pellegrini öröksége egyébként nem lesz egyszerű. Lehet, hogy februárig minden meccsét megnyeri Mourinho, és még akkor sem mondhatja majd el, hogy eredmények tekintetében bármiféle előrelépést produkált volna...

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.05.11. 19:32:42

Szerintem a 4 játékos pont megfelel a Mourinho féle rendszernek. Kaka Sneijder helyén - nem látom be miért ne lehetne - Benzema a középső, Cé a bal szélső támadó, Higany a jobb. Kaka mögött Xabi és Lass, mögöttük meg a védelem. Guti pedig pont jó variálási lehetőség és csere ember.

Nem a kerettel van a baj továbbra sem, Mou ezzel a kerettel csodákra lehet képes, remélem igazak a pletykák.

horas 2010.05.11. 19:39:18

Mourinho necces így is úgy is,ha megnyeri a BL-t marad a világkupa és az Európai szuperkupa miatt,hanem szinte bárkit megfognak tudni neki szerezni szerintem.

korxi 2010.05.12. 22:25:19

Nem látom túl sok esélyét annak hogy ez menni fog, legalábbis hosszabb távon.
Perez sosem fog megváltozni, akkor sem ha másodjára is csődnek bizonyul a klubelnöki világnézete.
Tuti hogy Mourinhoban sem a jó/szakmai szempontból realmadridnak való edzőt látja, hanem azt hogy végre edzői poszton is egy igazi médiasztárt igazoltunk.
Ha bele is megy murinnyó feltételeibe, két hétnél tovább nem fogja tudni ahhoz tartani magát.

Endoscope 2010.05.13. 10:05:36

@Keelhaul: Karim fizikálisan erősebb és a végjátékokban sokkal pontosabb. Bármennyire is szimpatikus és szeretnivaló, Higuainban én nem érzem azt, amit bármelyik ellenfél vagy védelem félhet. Tény, hogy mióta megérkezett a Realhoz folyamatosan és rengeteget fejlődött és hozzá képest Benzema szinte még semmit nem mutatott, de akkor is az az érzésem van belül, hogy míg Higuain leginkább Morientes 2010-es reinkarnációja (leszámítva a fejjátékot), addig Karim igazi világklasszis, meccseket eldöntő csatár. Nem tudom támadhatatlan szakmai érvekkel alátámasztani a véleményem, egyszerűen csak egy megérzés. Főleg azok után, hogy láttam élőben is. A mozgása (labdával és labda nélkül illetve a kapu környékén), a robbanékonysága, a testfelépítése, az ahogyan érzi a kaput, a "kétlábassága". Kövezzetek meg, de leginkább Ronaldóra emlékeztet (természetesen a nyomába nem léphet). De hangsúlyozom, mindezen képességeit csak és kizárólag egy megfelelő edző irányítása alatt fogja tudni kihozni magából.

@rizla: Tedd a szívedre a kezed és valld be, nem lenne őszinte a mosolyod egy El Clasico előtt, ha José ülne a Real padján. :)

@dzolutan: Ribery pont az a játékos, akit semmi szín alatt nem szeretnék Real mezben látni. Nem követem napi szinten nyomon a munkásságát, így még az is lehet, hogy tényleg akkora király, mint amilyennek mondják sokan, de amikor végre a spanyol válogatott uralja(?) a világot és jobbnál jobb spanyol játékosok közül lehet válogatni, akkor ne egy hisztis, csigazabáló primadonna legyen a preferencia. :)

@_Maverick: Gondolom az nem jelent semmit, hogy idén ebben a felállásban és ezekkel a játékosokkal állítottam fel a Realt minden egyes meccsen... az aktuális focis játékban. :))

@korxi: Ezt a kérdést nem kimondottan hozzád intézem, hanem inkább általánosságban kérdem: mitől biztos MINDENKI annyira abban, hogy Perez MINDENBE MINDIG beleszól és képtelen hallgatni az ész érvekre? (Azonkívül, hogy egyes meccsek után lenéz az öltözőbe).

Keelhaul 2010.05.13. 12:48:17

@Endoscope: Ez a kétlábasság pl azért nagy telitalálat, mert Higany az, aki tökéletesen kétlábas. No mindegy. Benzema nem mutatott semmit, nincs miről beszélni.

Amíg nem tesz le valamit az asztalra, addig nálam a Denílson szinten van.

rizla 2010.05.13. 13:02:30

@Endoscope: "Nem tudom támadhatatlan szakmai érvekkel alátámasztani a véleményem, egyszerűen csak egy megérzés. "

azért bejátszik a hype is, lássuk be. higuain szinte tökéletesen noname-ként került a madridhoz. ha előtte éveket eltölt egy lyonban, vagy hasonló helyen, ahol lövöldözi gólokat, és ugyanazt a médiafigyelmet kapja, mint benzema, akkor sokan kevésbé lennének szkeptikusak. nem állítom, hogy ez minden, de szerintem bejátszik.

Endoscope 2010.05.13. 13:36:38

@rizla: Megmondom őszintén én vajmi keveset tudtam Benzemáról, míg le nem igazolta a Real Max. annyit, hogy van egy fél Európa által körüludvarolt fiatal tehetség a Lyonban; de ha annyi millióm lenne, ahányszor elhangzott/leírták egy tehetség kapcsán, hogy ő az új Zidane, az új Pelé vagy az új Maradona, most együtt ülne a nagy NST család a BL döntőn az én pénzemen. Engem személy szerint nem nagyon érint(ett) a körülötte tapasztalható felhajtás. Egyszerűen csak a játékát látva van egy ilyen érzésem. Ennyi.

Higuain pedig pont azáltal (is) lett szerethetőbb és nagyobb kedvenc, hogy felhajtás és előzmények nélkül, a téli átigazolási időszakban, szinte a hátsó ajtón érkezett. Ugyanakkor ha azt veszem figyelembe, hogy mennyit fejlődött 3 év alatt, akkor benne is bőven van potenciál.

Neil Blender 2010.05.13. 14:31:40

@Endoscope: Megerzese barkinek lehet, majd az ido eldonti hogy bejott e vagy sem, de jelenleg Benzema nem hogy Ronaldot nem idezi, de meg egy fenykoraban golokat lodozi Tokolit se. Fejlodhet, erosodhet jatekban es fejben is, de a jelen sztarja Higu aki konkretan kiszoritotta elobb Rault, majd iden Benzemat.

@rizla: a hype resszel tokeletesen egyetertek ez Higany nagy baja, ezert nincs meg szerzodese Perez papatol.

De most oszinten, Villa valszeg Barca, Rooney eselytelen, Forlan matracos es idos(ebb), Eto'o tudjuk, Milito eselytelen, Pato fekete lo... kit hoznatok Higuain helyere??

rizla 2010.05.13. 14:56:15

@Endoscope: "Max. annyit, hogy van egy fél Európa által körüludvarolt fiatal tehetség a Lyonban"

ennél több nem is kell. higuaint pl nem udvarolta körbe fél európa, de legalábbis nem voltak tele ezzel a lapok folyton. igaz, ő nem is lőtt gólokat a BL-ben, dehát esélye nem is volt rá. ettől még lehet benzemában nagyobb potenciál, de a megítélése szerintem egyszerűen azért jobb, mint európai. egyébként meg többet érhet egy olyan játékos, akitől nem várnak annyit, de maximálisan rácáfol a teljesítményével, tehát folyamatosan felfele halad, mint valaki, akitől a tehetsége alapján még sokkal többet várnak, de stagnál, vagy csúszik le. majd a jövő eldönti, egyelőre benzema szarabb, és passz. és ha valaki csak a madridi idényét nézi, akkor nem hiszem el, hogy jobbnak láthatja, mint az argentint.

@Neil Blender: "kit hoznatok Higuain helyere??" torres a világ legjobb csatára szerintem. de nem nézem ki belőle, hogy képes a madridba igazolni.

rizla 2010.05.13. 14:56:48

@rizla: "a megítélése szerintem egyszerűen azért jobb, mint európai."

*azért jobb, MERT európai

Neil Blender 2010.05.13. 15:17:00

@rizla: OK, Torrest nem irtam bele a "listamba", o is az eselytelen kategoria.

A kerdes tovabbra is all. A realis, megszerezheto csatarok kozul ki az aki potolhatja Higuaint, aki a BLbol tovabb lone a rajta kivul baromi penge madridot.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.13. 16:04:55

@rizla:Nem szóltak az újságíróknak, hogy Zarate meg Agüero nem európaiak?

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.13. 16:09:05

@Keelhaul: Mit vársz el Higauíntól a következő szezonra, hogy elmondhasd elégedett vagy? Komolyan érdekel, hiszen kétlábas, remekül cselez és lő. gyors, mint Ronaldo. MI a minimum, amit ha nem ér el, azt mondod szart sem ér? Mármint így BL szinten vagyok rá kíváncsi.

rizla 2010.05.13. 16:13:09

@pancho_sanza: zarate meg agüero jobb mint higuain? biztos?

rizla 2010.05.13. 16:14:48

@pancho_sanza: pl bajnokságban 26 meccs / 8 gól, BL-ben 5 meccs / 1 gól mutatónál szerintem már keelhaul sem marasztalná.

Neil Blender 2010.05.13. 16:27:37

@rizla: marasztalas es elismerese hogy szar idenye volt mas teszta

Ibranak volt egy fos idenye, manapsag mar a csapatba se fer be eles meccsen. Elkuldened?

@pancho_sanza: Te mint nagy tudos kit hoznal Higany helyere? Aki mar bizonyitott, be fog jonni az igazolasa valszeg stb. Tenyleg erdekel.

CaBeL 2010.05.13. 17:20:38

Én elküldeném Ibrát. Szerettem a játékát az Interben, jó játékos is,de nekünk inkább egy gyors csatár kell, mint egy center.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2010.05.13. 17:34:45

regen jartam erre,de latom,Pancho Sanza baratunk meg mindig ugyanabban a rogeszmeben szenved :D te,Pancho,azt meg mivel magyarazod,h az isteni benzema otthon,teven fogja nezni a tehetsegtelen,nem realmadrid-szint higanyt a del-afrikai vb-n? pedig a franciaknak nincs akkora valasztekuk csatarokbol,mint argentinanak...

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2010.05.13. 17:37:18

egyebkent szamomra Pancho Sanza hozzaallasa is tokeletesen peldazza a perezi megalomaniat,es azt,h miert tart ott a madrid,ahol tart: az edzonek meg veletlenul se adjunk bizalmat,ha lehet 1 ev utan rugjuk ki (fel ev meg jobb) stb.

rizla 2010.05.13. 17:39:10

@ferenck: hát domenech véleménye aztán kurva sokat jelent..

Endoscope 2010.05.13. 17:48:04

@ferenck: Bár a kérdés nem nekem szól, de egyértemű, hogy Benzema távolléte a VB-ről Domenech faszságát mutatja. Szerény véleményem szerint Karim idén (a halvány formája ellenére) még a még halványabb Henrynál is jobb választás lenne/lehetne, úgyhogy ez most spec. egy elég gyenge érv. Ennyi erővel Cambiasso se ér semmit.

@Neil Blender: Költői kérdés: miért kellene bárkit is idehozni? Szerintem egy játékos formája elsősorban a csapattól és a közegtől függ és csak másodsorban önmagától vagy a képességeitől (CR persze kivétel a hatalmas ego focijával). Szted Messi vagy Rooney ugyanarra lenne képes a Realban, mint a saját csapataikban? De vehetjük pl. Sneijder esetét is, aki tökéletes példája az "egy játékos képességeinek maximális kihasználása" témakörnek. Éppen ezért nem feltétlen a világ legjobbjait kell a csapatba igazolni, hanem inkább olyan klasszisokat, akik az adott rendszerbe tökéletesen beleillenek. Lásd Ibrát, aki hiába tud 10x többet annál, mint amit idén mutat, sajnos úgy tűnik mégsem igazán illik a Barca csapatjátékába. (Ugyanakkor én Torresnek örülnék a leginkább.)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.13. 20:34:11

@rizla: Szerintem, ha odaadod 10 különböző szituációban a labdát Agüeronak vagy Higauínnak, nem kérdés, hogy ki fogja többször, teljesen egyedül megoldani. Nekem Higauínnal nem az a bajom, hogy nem lő gólt a nagy meccseken, hanem az, hogy labdához sem ér. Még az embert sem viszi el Ronaldo elől, mint ahogyan Caludio Lopez kettesével vitte ki a szögletzászlóhoz az emberet. Agüero vagy Zarate esetén például ezt elképzelni sem tudom. Agüero szerintem nem játszana le két bajnokit a Barcelona ellen, hogy félidőnként kétszer ér labdába (és a Real Madrid szerencséjére, hogy nem is szokott).
Agüeronak például nincs senkije és semmije, van ő meg Forlán aztán ha akarnak valamit, akkor ketten vagy megoldják vagy nem, aztán mégis nyomott egy duplát a Chelseanek, meg a braziloknak. Ezzel szemben Higauínnak csak vannak a góljai, meg olyan, mint Superman: cselez, meg kétlábas, meg gyors, aztán 20 meccs alatt a Real Madridban nem volt képes csak két gól elérni és ami a legszomorúbb, hogy ezidő alatt volt már olyan kudarc, ami egyértelműen a nyakába varható, de a mérleg másik oldalára még nem tett semmit. S itt tényleg nem a gólokról van szó, hanem arról, hogy szinte megjátszhatatlan egy Real Madridban. Én tudom, hogy nagyon nehéz elfogadni, hogy lófasz köze nincs egymáshoz a bajnokiknak, meg a 8-10 komolyabb mérkőzésnek és még azt is elfogadom, hogy kényszer van úgy csinálni, mintha itten SuperDepor rohangálna meg a Valencia nem csak nevében lenne Valencia, de tényleg az van, hogy engem konkrétan nem érdekel mit csinálnak a bajnokságban, mert pont ugyanazt próbálják, amit a Lyon meg a Milan ellen, csak ez kamatozik a bajnokságban máshol meg csúnyán nem. Azt azért sokan elfelejtik, hogy az idei Real Madrid egy szar csapat és nem csak magához képest, hanem az európai élmezőnyhöz képest is. Ez mindössze hiúsági kérdés és amíg az Inter képes volt belátni, hogy lófaszra nem megy azzal, ami sikerre viszi Olaszországban, a Real Madridnál senki nem volt képes ezt kimondani az elmúlt pár évben. (Ezért is gondolom, hogy majdnem mindegy ki jön, ha külföldről teszi azt, mert jó nagyokat fog röhögni a dolgon, amit La Ligának hívnak).

Egyébként a vita abban áll, hogy szerintem lőhet akárhány gólt akkor is szar, miközben ezzel szmeben meg az áll, hogy lehet akármilyen jó, akkor sem lő gólt, ego szar.

Még egyszer elmondom, Higauínt azért nem tartom semmennyire, mert a nagy meccseken nem képes labdához sem nagyon érni. Megjátszhatatlan. Nem egy Milito az Inter-Barcán, hanem a srác, aki kétszer labdába ér, aztán lecserélik. Azt elfogadnám, ha valaki azt mondaná, hogy Higauínról nem lehet tudni, hogy milyen játékos, mert szinte alig ér labdába komolyabb mérkőzéseken. Ez lehet az ő hibája vagy a csapaté is, de kurva kevés amit akkor mutat az biztos.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.13. 20:35:55

@Neil Blender: Én igazából nem igazolnék senkit.Van emebrünk, aki hat meccsen hét gólt lőtt, kéne mögé tenni valamit, hogy ne egyedül kelljen neki megoldania.

gibson 2010.05.13. 20:51:04

Korábban kérdezte valaki, hogy miért kell nekünk száz százalékra vennünk Mourinho érkezését. Hát ezért:

soccernet.espn.go.com/news/story?id=786050&sec=europe&cc=5739

Szvsz. ha megnyeri a BL-t, tuti, hogy jön még idén, ha nem, legkésőbb jövőre.

horas 2010.05.13. 21:35:51

De miért látom lelki szememmiel,hogy jövőre a Benítez-féle Inter kiejti a 16 között a Mourinho-féle Real-t???.....

rizla 2010.05.13. 21:41:40

@pancho_sanza: ezzel a véleményeddel amúgy nincs bajom, de azért ragozzuk megint a higanykérdést: a csatároknak elég szar dolguk szokott lenni, ha a csapat nem működik mögöttük, vagy nem nekik való a rendszer, és/vagy belefutnak egy kurva kemény ellenfélbe. általában labdába sem érnek. higuain a barca elleni meccseken egyébként labdába ért, voltak pl lelátóra meg mellé lőtt labdái, vagy a camp nouban blokkolt lövése. kb ibrahimovic is ugyanezt tudja felmutatni jelenlegi állapotában a jelenlegi barcelonában nagyon sok meccsen, és nem csak a fajsúlyos ellenfelek ellen (bár az arsenalnak lőtt egy duplát, de erre panchoi logika szerint mondhatom, hogy véletlen, vagy kicsúszott). akkor most ő is higuain szintjén van, ami egyenlő a nullával? te magad írod, hogy a real madrid szerinted szar csapat. egy szarul (vagy az elvárásokhoz képest nem megfelelő szinten) működő csapatban a csatár szív először. pl azt írod, hogy agüero általában labdába szokott érni a barcelona elleni meccseken. hát nem tudom, 2008 a camp nouban 6-1, konkrétan labdaérintése nem volt szerintem, 2009 5-2 camp nou, csak azért tudott lőni egy gólt, mert a szerencsétlen busquets odapasszolta neki (higuainnál mennyit példálóznál egy ilyen góllal, te jó ég), 2007 3-0 camp nou szintén gyakorlatilag nulla labdaérintés. igen, két hazai meccsen gólokat lőtt a barcának, de akkor az atletico csapatszinten egyszerűen jó volt, vagy legalábbis felnőtt a barcához mezőnyben (és higuain is lőtt már gólt a bernabeuban a barcának, jut eszembe). szóval csak arra akarok kilyukadni, hogy ha a csatár nem ér labdába nagy meccsen, akkor az gyakorlatilag törvényszerű, ha a csapat gyenge, összeszedetlen az ellenfélhez képest. amúgy higany jó volt a lyon ellen, sajnos mellélőtte a 101%-os ziccert, de akkor most döntsd el, hogy számít-e a gól, vagy nem számít. mármint hogy a jó játék számít, és a gól csak egy bónusz kvázi, mert benzema kapcsán ezzel jössz, akkor viszont higuain produkcióját a lyon ellen a BL-negyeddöntőben felejtsük el szépen, mint tankönyvi példát.

"Azt elfogadnám, ha valaki azt mondaná, hogy Higauínról nem lehet tudni, hogy milyen játékos, mert szinte alig ér labdába komolyabb mérkőzéseken."

ok, mondjuk ezt, mivel ez tényleg lehet a csapat hibája. mindenesetre nem értem miért ne vehetnénk számításba a bajnokikat a clasicokon kívül. oké, hogy nem képviselnek BL-színvonalat, de azért nullának se tartsuk. akkor benzema miért csak egy xereznek tud gólt lőni? mások még ennyit sem tudnak ebben a fos ligában, mint higuain, de felejtsük el, mert ez nem értékmérő?

horas 2010.05.13. 22:27:21

@Valetudox: Benítez-t még nem győzte le Mourinho...
És azért is írtam mert annyira tipikus lenne Real szemszögből...és olyan nagyon messze nincs elrugaszkodva sem a valóságtól...

Neil Blender 2010.05.13. 23:01:09

@Endoscope: Nem csak megint ki lett talalva hogy szar Higany (as usual) uhogy megkerdeztem a tobbseget hogy ki lenne az elfogadhato potlasa ennek a botlabunak...

@pancho_sanza: blablabla... szokasos megaloman picsogasod a szar Madridrol, szar bajnoksagrol, szar Higuainrol. Komolyan neked fizetnek azert hogy Real meccset nezzel? vagy hogy szurkolj nekik. Mert akkor alairom, muszaj. De ha vmi nem tetszik, szar akkor miert foglalkozol vele?

Aguero meg egy tulsztarolt Maradona rokon, egyelore Forlan oda vissza veri mindenben evek ota. Tehetseges srac, sokat fejlodhet de nem tett le semmi olyat az asztalra amitol a faszom kene fogjam keszenletben ha megkapja a labdat. Ja es a legutobbi fontos meccseken o is kurvara betalalt...

ahh nem is idegesitem magam, Tika styleban megoldom

Neil Blender 2010.05.13. 23:02:20

@rizla: hagyd nem erdemes, tenyleg

Sajtreszelovel rejszolni...

horas 2010.05.13. 23:18:55

Higuain és Forlán/Agüero között a lényeges különbség és ez most eljesen független az anti- Higuain mozgalomtól,hogy az elöbbi kettő lényében benne a veszély,bármikor képesek valami váratlanra...
Higuain-ról ezt nehezen mondhatjuk el...
Van egy jó helyzet kihasználó képessége a La Liga-n belül...

Neil Blender 2010.05.14. 09:15:11

@horas: az a baj hogy Higuainnal kapcsolatban mar edesmindegy.

Ha jovore minden csoportkori ellenfelnek ver 2-t, akkor az lesz hogy ja csoportkorben konnyu. Meg hat nezd mar meg milyen ellenfeleknek lotte blablabla.

Aguero pedig meccsekre el tud tunni, mindenfele veszely nelkul.

Es meg egy kerdes egy csatarnal az egyik legfontosabb kerdes a helyzetkihasznalo kepesseg. Mert tok jo ha vki veszelyesen jatszik csak epp nem lovi be a helyzeteit. Akkor mint csatar szamara az egy szar meccs, hiaba jatszott veszelyesen (lsd Higu vs Lyon).

Mind1, majd meglatjuk.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.14. 11:03:45

@rizla: Én elmondtam, hogy válasszuk ketté a csapatokat. vannak olyanok, akik belekerülnek a BL legjobb 16 csapata közé és vannak olyanok akik nem. Nem én találom, ki hogy melyek a jó csapatok és melyek nem.
Emlékszem tavaly a Juventus elleni szopásra, ahol Higuaín szélső volt és ott sem ért labdába, Pedig akkor ő volt a "csapat". Ráadásul az sem tiszta nekem, hogy akkor a csapat miért nem szar mögötte a bajnokikon? Ha meg neki mindegy, hiszen ő ilyen "egyedül megoldom" csávó, akkor miért számít, hogy mi az ellenfél. Ráadásul, ha a nagy rajnogói kommenteket visszakeresed az elmúlt évekből, akkor olyan gyöngyszemeket találhatsz, hogy az igazi posztja szélső vagy csak Raúl miatt kell neki elől játszani, mert az igazi posztja a visszavont ék.

@Neil Blender: Én mondom, hogy van ez a kényszer, hogy úgy kell csinálni, mintha itten még SuperDepor meg Superbajnokság lenne és nem is kívánok ezen vitatkozni, de azért megkérdezném, hogy Neked mi a véleményed arról, hogy 10 éve két csapat játszotta a Bl düntőt, amelyek a bajnokságban 58 és 59 lőtt gólt szereztek és a kettőjük összesített gólkülönbsége +30 volt (+10,+20). Elfogadom, hogy nincs visszaesés, de akkor el kell magyaráznod, hogy mi okozza a nagy számtani eltérést. Elfogadhatjuk, hogy van "egy kis visszaesés", de akkor meg csak annyit kell ideírnod, hogy a nagy visszeaesés mit jelentene? Amikor a Real Madrid150 gól körül rúg egy szezonban?
Egyébként nyugalom, jövőre megláthatod, hogy mi ai igazi nagy visszaesés, amikor a Real vagy a Barca 10-et ver egy-egy meccsen.

Azt megkérdezném, még Tőled (Neil Blender), hogy Milito mennyire nyomta veszélyesen az Inter-Barcán? Az az igazság, hogy nem a helyzetekről van szó, hanem arról, ahogyan hajtott, kűzdött és nem magának, hanem a csapatnak. Én ezt várnám el Higauíntól minimálisan, mert pusztán góllövőket már nem nevezhetünk klasszisnak.

Mindenesetre az idő eldönti Higuaín klasszisát és a bajnokság színvonalának milyenségét is,mindegy mit mondunk.

Neil Blender 2010.05.14. 12:23:04

@pancho_sanza: az utolso bekezdeseddel maradektalanul egyetertek.

Hol irtam hogy nem rosszabb a bajnoksag mint 10 eve? Igen 10 eve egy Depor, egy Valencia barmikor verfurdot rendezhetett az otthonaban a Barca es a Real ellen is. Ez teny. A 2 nagy uralja a bajnoksagot mind penzugyileg, mind jatekosallmonyailag is. Ez is teny. Nekem csak azzal van tele a tokom, hogy folyamatosan azt szajkozod hogy bezzeg regen... Az mar elmult. Kesz. Kb nem is fog visszajonni egy darabig, ha nem valtozik meg a rendszer. En is azt szeretnem hogy a meltan hires spanyol liga legyen a legerosebb, es a csapatom ott legyen bajnok, de en tudok (tudnek) orulni a jelen sikereinek is. Ez a nagy kulonbseg. Ha a Real bajnok lenne, te egy percig nem ereznel boldogsagot, valszeg irnal egy fasza posztot hogy egy milyen verszar Madrid nyerte meg a verszar bajnoksagot es ennyi. Ezert mondtam, ha zavar, nem tetszik, szar akkor minek nezed, foglalkozol vele? Waste of time...

Milito jelenleg jobb, univerzalisabb csatar mint Higuain, ha erre megy ki a jatek de van 6 ev elonye. Az nem keves rutin. Inkabb azt ecseteld Kun mitol jobb mint Higuain. Oket ossze lehet hasonlitani. Kb egy korosztaly, egy bajnoksag, hasonlo palyafutas. Mivel te nagy statisztikus vagy nem lenne nehez bebizonyitani sem ugye?

De sokadszorra mondom, reszemrol a tema befejezve, allohaboru.

Endoscope 2010.05.14. 12:49:23

Én úgy látom, hogy az a fura helyzet állt elő, hogy mindenkinek van egy kis igaza.

Nem feltétlen szeretnék pancho védőügyvédje lenni, mert írt már jó pár olyan erősen szubjektív sort, ami adott esetben még a józan eszét is megkérdőjelezhetné, azonban amiről most beszél, abban szerintem abszolút igaza van. (Az persze más kérdés, hogy mára már ott tartunk, hogy ha pancho kommentjeiben feltűnik a Higuain név, akkor az NST spanyol kommunája pavlovi reflexből élesíti a kaszákat. Ennek is nyilván van oka.)

Persze, hogy Higuain remek játékos és megvannak a kellő adottságai (gyorsaság, technikai képzettség), emellett egy alázatos, szorgalmas, csendes csapatember, aki folyamatosan tanul, fejlődik. Azonban JELEN PILLANATBAN MÉG vannak olyan hiányosságai, amik miatt nem képes azzá válni, akit szinte minden Real szurkoló szeretne látni, mikor Gonzalo kifut a pályára és aki egy konstans életveszélyt jelentene minden ellenfélre.

Amikor Benzemáról és Higuainról írtam, akkor pontosan arra gondoltam, amiről most pancho beszél. Lehet, hogy Karim idén alig mutatott valamit és alig lőtt gólt, de (számomra) az egyik legfeltűnőbb tulajdonsága (amit írtam is), az a mozgása. Amikor ő pályán van a mozgásával rengeteget segít a többieknek. Hol a balszélen tűnik fel, hol a jobbszélen, hol keresztbe fut, hol visszazár, de minden esetben leköt 1 vagy 2 védőt és/vagy helyet csinál (akár CR-nek is). Ezeket a dolgokat nagyon sokan nem figyelik vagy nem tulajdonítanak neki jelentőséget, pedig irgalmatlan fontossággal bírnak. Továbbá fizikálisan jóval erősebb, robosztusabb és ez bizony európai meccseken igenis nagy előny (szerintem, ha José érkezik Benzema, mint center lesz a Real Drogbája/Militója/Rooneyja). Mindemellett még rendkívüli módon érzi a kaput (lsd. legutolsó gólja) és cselezni is jól tud. Jópár olyan gólját láttam már - még ha egy youtube videó nem is releváns -, amikor egy-két bicikli- vagy testcsel után izomból lövi fel a rövid felsőbe vagy húzza maga elé a labdát és lövi kapura. Higuaintól a pályán töltött idő arányában sokkal kevesebb ilyet láttam (nyilván nem is ez az ő fő erőssége). Nyilván az én véleményem is szubjektív és egy élőben látott meccs sem mond sokat, de a Valencia elleni meccsen is azt éreztem a lelátón, hogy Higuainban egyszerűen nincs meg az a fajta átütő erő (ha úgy tetszik a gyilkos ösztön), ami a legjobb csatárokat jellemzi (Villa, Torres, Rooney, Drogba, Milito stb.). És sok mindent lehet tanulni, fejleszteni, de szerintem erre születni kell és ez neki nincs meg, míg Benzema esetében azt érzem, hogy a srác egy élesítésre váró pokolgép. Ettől még persze Higuain hatalmas kedvenc és klasszis játékos, de más szerepkörben, mint amiben sokan látni szeretnék. Tényleg igazi Raúl utód, aki sokkal inkább fejben és játékintelligenciában volt erős, semmint technikai képzettségben.

És rizlának is igaza van, hogy egy csatár teljesítményét nagyban meghatározza a körülötte/mögötte dolgozó csapat teljesítménye. Ha szarabb a csapat, a csatár az első, akin meglátszik (nincs gól) és rajta verik el elsőnek a port (lsd. Higuain kapufa a Lyon ellen vagy akár az említett Ibra a Barcában).

A fő különbség ott van köztünk, hogy míg pancho sziklaszilárdan és megingatatlanul semmire sem tartja Higuaint, addig mi látjuk és érezzük (már csak az eddig tapasztalt fejlődése miatt is), hogy habár még vannak gyenge pontjai, azért ő igenis klasszis játékos.

@horas: Sírva röhögtem ezen a megjegyzéseden. :) És pont azért, mert abszolút nem elképzelhetetlen. De ha így lesz, akkor jövök neked 1 sörrel miközben a Real lehúzza a rolót. Mert ha José nem tud rendet rakni, akkor senki. :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.14. 12:56:23

@pancho_sanza: "Elfogadhatjuk, hogy van "egy kis visszaesés", de akkor meg csak annyit kell ideírnod, hogy a nagy visszeaesés mit jelentene?"

A nagy visszaesés (számomra) azt jelentené, hogy nemzetközileg a két nagyon kívül nem lennének versenyképesek a spanyol csapatok. Szerencsére erről egyelőre nincsen szó. Akár öt, akár tíz éves távlatot veszünk, spanyol klubok nyerték a legtöbb nemzetközi kupát.

Tíz éves távlatban:

Spanyolország: 7 kupagyőzelem (5 különböző klubbal)
Anglia: 3 kupagyőzelem (2 különböző klubbal)
Olaszország: eddig 2 kupagyőzelem (csak a Milan nyert, most az Inter ezen változtathat, hozzáteszem, összesen két olasszal a fedélzetén)
Németország: a Bayern 2001-es győzelme óta semmi

De ha ötéves távlatot veszünk, akkor is:

Spanyolo.: 5 kupagyőzelem (3 klub)
Anglia: 2 kupagyőzelem (2 klub)
Olaszo.: 1 kupagyőzelem (+1 lehet még)
Németo.: 0 kupagyőzelem (1 lehet még)

Nem csak egyetlen jó csapat egyetlen kicsúszott eredményéről van szó, ebből ez derül ki.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.14. 13:05:19

@horas:

:-DDD

Ez tényleg jó. És alakul is. Ha Mourinho elmegy, Rafa meg nem megy a Juvéhoz, akkor lehet, hogy az Inter lesz a kikötőhelye...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.14. 14:12:51

@Endoscope: Ez a vita nem újkeletű,nagyjából évek óta tart, gondolj bele, ha Higauín egy csomót fejlődött, de még most sem igazi, akkor milyen volt évekkel ezelőtt? Egy jó játékos fejlődik évekig, aztán még most is fejlődnie kell.

@Neil Blender: Nyugi jövőre már az következik, hogy a spanyol bajnokság szar, de nem önmagához képest, hanem a Bundesligához és a franciákhoz viszonyítva.Az az igazság, hogy amikor a szakmai innováció totális hiányát, a csapatok bugyutára egyszerűsített taktikai repertoárját, az uniformizált felállásokat, a minimálisat nem megütő, általános edzői színvonalat és az iramot fikáztam, akkor arra már évek óta az a válasz jött, hogy de ez még mindig a második legjobb bajnokság. Attól még, hogy régen jók voltak a spanyol csapatok, még nem azt kell hiányolni. Viszonyítani a régiekhez lehet és nem általánosan kell viszonyítani, hsizen soha nem azt akarom, hogy egy az egyben az jöjjön vissza, de azok a dolgok, amik akkor voltak, hanem minden szempontból tudok valamit mondani hiányzik. Nekem az hiányzik, hogy a Mallorca- Real Madrid meccsen körülbelül a harmadik percben fel kellett volna rúgni Ronaldot labdával vagy anélkül a lelátóra, aztán a Mallorca pontszerzési esélyei nagyjából megötszöröződnek. Ezen fel lehet háborodni, de ezennagyjából Bl szereplés múlik , meg 10-20 millió Euro, tehát elfogadható kockázat. Hogy szemléltessem mondhatnám, hogy ilyeneket Stoke szokott csinálni, de ebben nem vagyok biztos, meg mindent megelőzendő stílusosabb azt mondani, hogy a Mallorcának az ilyen nem volt büdös, amikor Ivan Campo csinálta ezeket és hát a derékmagasságban rugkapálással egy KEK döntő is bejött nekik. Itt ha jól figyelsz nem arról van szó, hogy azért kell Ronaldot sírósra rugdosni, mert 12 éve ezt csinálták volna, hanem hogy minimális esélyt adjanak maguknak egy BL szereplésre, meg 20 millió Eurora. Ez nem fair play meg szépségverseny, hanem kőkemény biznisz és versenysport.
A pénzzel takarózni meg teljesen felesleges, mert azt az Alavés, a Teneriffe, a Vallecano, a Mallorca úgy dugja vissza a hivatkozó seggébe, ahogyan Gerard, Angulo, meg Farinos nyomta fel Nedved, Veron, Sztankovics meg Simeone seggén. Nyílván lehetne ecsetelni, hogy miként lehet még elérni a sikert különböző taktikai megoldásokkal, csapatépítéssel, de erre 18 csapatnak sincs igénye,kettőnek meg szüksége. A szurkolóiknak meg még ennyire sem. Beszélhetünk 4-2-3-1-ről, aminek kialakulása még a szerzők között sem evidens, vagy a 3-3-3-1-es Alavés titka, vagy ahogyan a Sevilla nyomta az utolsó értelmes 4-4-2-t.

Itt van aktuálisan a csatárjáték. Most ugye beszélhetünk a korok letűntségéről, mert nekem az hiányzik, hogy nincs egy olyan csatárpár, amelynek akármelyik tagja gondolkodás és szívfájdalom nélkül kicsipkézi a hálót harminc méteren belülről.
Hol vannak a hatalmas csatárok árnyékában betörő technikás emberek.Hol vannak az okos csatárok, akik párosával viszik ki a védőket a szögletzászlóhoz.Nekem nem a pénz a bajom, sőt még a játékosok minőségével sincs problémám, hiszen nem gondolom, hogy általánosan rosszabb lenne, mint 10 évvel ezelőtt volt. Sőt ha ragaszkodsz hozzá, akkor azt is mondhatjuk, hogy nem rosszabb a játékosok minősége, mint jelenleg a németeknél, olaszoknál, franciáknál és azt se nagyon érzem, hogy az angolok olyan sokkal jobban állnának. Viszont a bajnokság színvonala már az angol, a német és a francia alatt van. De ha nem is alatta, de nagyon a környékén.

Neil Blender 2010.05.14. 14:14:22

@Endoscope: Azzal szerintem mindenki tisztaban van hogy Benzema remek jatekos. Be fog o erni, tragedia nincs, fiatal, nehezen illeszkedik be lehet hogy jovore o szoritja ki Higut. Nem szent tehen az argentin, nincs azzal semmi gond ha harcolnak a helyert. Egyelore az argentin azonban klasszissal jobb mint Karim akinek a kimozgasai kapcsan azert azt kellene tudni hogy mennyire volt kifejezetten Pellegrini kerese hogy nyisson utat CR elott.

horas 2010.05.14. 14:23:35

@Neil Blender: Igaz.
De hozzá tettem,hogy a La Liga-ban.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.14. 14:27:28

@Csöncsön: Akkor meséld el nekem, hogy mitől van az, hogy 10 éve 58+59 gólt lőtt a két Bl döntős, idén meg a tizenhat között kipottyant Real Madrid 100+-t.
Tényleg érdekel, hogy miként látod a visszaesést.Van egyáltalán visszaesés? Mit vársz jövőre? Kitehetnéd a koefficienst is, Az miként alakul?
Emnlékszem, tavaly még a koefficinest mutogattad, de idén ezt most hanyagolod. Valami gáz van az idei eredményekkel?

horas 2010.05.14. 14:27:41

@Csöncsön: Mourinho nagy valószinüleg megy.A Juve-nál letettek Benítez-ről.
Az Inter pedig hivatalosn közleményben tagadta,hogy Benítez jön Mourinho helyére,tehát ő jön. :)
Mourinho ha rendet is rak,nem biztos,hogy megy egyből lásd az Inter-nél is befürdött első évben.Benítez pedig ha jön egy kész csapathoz űl le,már csak ebből is eltudom képezelni a szitut és abszolút csontnélkül passzolna a Real profiljába ez a eset.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.14. 14:31:16

@Csöncsön: Te Csönsön ez itt csak kilenc (8+két fél) kupagyőzelem. Hol van az az egy?

Neil Blender 2010.05.14. 14:49:13

@horas: most erre mit mondjak? Kivancsi lettem volna arra ha Benzema jatszhat a Lyon ellen mit hozott volna ossze...

ebben az evben Higuain MINDENben verte Benzemat. Felreertes ne essek Higuain nem szent tehen szamomra, jatszon a jobb, nekem csak a szisztematikus fikazasbol van elegem ami eri hetrol hetre. Ne felejtsuk el hogy egyelore az elmult 2 ev Real Madrid fele hazi golkiralyarol beszelunk. Persze azt mindenki szubjektiven eldontheti hogy ez mit jelent de ez teny.

horas 2010.05.14. 15:04:00

@Neil Blender:
ja Igen túlzás ami vele megy,de nagy részben ő a letéteményese is állandó aktuális gólkirályként a nemzetközi sikertelenslégeknek,ebből ez jön kapásból a logika szerint.

Neil Blender 2010.05.14. 15:06:12

@pancho_sanza: Azt adom hogy spanyolorszagban sajnos evek ota az elso 2 hely az ki van berelve es elore fele 2 kerdes van: ki lesz a bajnok a Barca vagy a Real es kik lesznek a BL indulok. Nekem is hianyoznak azok a bajnokik amiket meg a csajom is vegig izgult pedig alapvetoen nem erdekli a foci. De kerdes az hogy ez mennyire egyedi jelenlseg... A Chelsea 2szer rugott iden 7 golt, egyszer 8at es ott is evek ota ugyanez a helyzet: Vagy MU vagy Chelsea, a BL helyekert meg akkor verseny sincs mint a La Ligaban, iden lesz hosszu evek ota eloszor hogy nem a Big 4 van az elso 4 helyen. Olaszorszagban detto ugyanez a helyzet. Azzal a kulondseggel hogy ott a bajnok kerdese sem igazabol kerdes. Nemetorszagban a Bayern balfaszagan mulik a dolog, mert a keret kb 2szer olyan eros mint mas Bundesliga csapate.

Szoval lehet sirni, olyan dolgok irant amik reg voltak, de azert ez a tendencia megfigyelheto mindenhol Europaban es nem csak Spanyolorszagban. Az meg hogy a Mallorca mi a szarert nem rugta fel Ronaldot azt ne tolem kerdezd, de azert azt nem szeretnem ha az lenne a tendencia a kicsiknel, hogy elso felidoben labat torunk a masodikban megprobalunk nyerni.

Neil Blender 2010.05.14. 15:09:04

@horas: Csak azt felejti el mindenki hogy 11 ember jatszik nemzetkozileg sikertelenul es nem 1. De mondom, ha jovore a cspat tullep vegre a legjobb 16on es ehhez az kell hogy Benzema verjen 2-t es Higu ne, akkor amen.

horas 2010.05.14. 15:47:31

@Neil Blender:
Ahhoz,az kell,hogy állandóság lenne a csapatnál.
Lehet,hogy idén megbukott,de lehet,hogy Mourinho-nál is nagyobbat lépnének előre,ha leülnének aztán meghallgatnák esetleg Pellegrini-t.

Neil Blender 2010.05.14. 15:54:03

@horas: Ha nem jon Moruinho maradjon Pellegrini. Ezzel en igy vagyok. Meglatjuk.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.05.14. 17:18:17

@Neil Blender: Pedig még egy SzuperDepor is tartott embereket lábtörési céllal. de biztos vanank ilyenek Európában MOST is, csak ezeket nem ismerem annyira.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.14. 17:46:04

@pancho_sanza: "Van egyáltalán visszaesés? Mit vársz jövőre? Kitehetnéd a koefficienst is, Az miként alakul?"

Egyértelműen van visszaesés, de nem olyan tragikus mértékű, amilyennek beállítod. A bajnokság tizedikje végül csak legyőzött két PL-csapatot, illetve túljutott a Galatasarayon és a Sportingon is. A gond az, hogy a kiscsapatok egyszerűen kishitűek lettek a két naggyal szemben; sokkal több pontot szerezhettek volna ellenük, ha elhiszik, hogy van keresnivalójuk. Számomra az Almería a pozitív példa (Barcával iksz, Madrid ellen a játék képe alapján nyerhettek volna, pedig igazából rémgyenge a keretük). Ha jövőre több olyan csapat lesz a kicsik között, amilyen az Almería volt tavasszal, akkor előrelépést várok. A koefficiensekkel egyébként semmi baj nincs; a Liga holtversenyben végzett a PL-lel, csak a kiugró évet produkáló németek előzték, az olaszokra (franciákra stb.) viszont nagyon csúnyán sok pontot rávertek.

"ez itt csak kilenc (8+két fél) kupagyőzelem. Hol van az az egy?"

Jogos. A 2005-ös évet is beleszámoltam. A helyes sorrend tehát:

Spanyolo.: 5 kupagyőzelem (3 klub)
Anglia: 1 kupagyőzelem (1 klub)
Olaszo.: 1 kupagyőzelem (1 klub) +1 lehet még
Németo.: 0 kupagyőzelem, 1 lehet még

@horas:

Bizony, az Interrel sem az első évben csinálta a csodát Mourinho. Márpedig a Real Madrid nem az a hely, ahol a türelem egy évnél tovább kitartana...

Keelhaul 2010.05.14. 18:05:33

@pancho_sanza: Nem olyan gyors mint Ronaldo, viszont jobban ad be.

Jövőre 2 lehetőséget látok.

1.) Tovább fejlődik és 30-35 gólt lő, de mellé nem "csak" 8 gólpasszt oszt ki, azaz számok tekintetében felül fogja múlni Buzianót

2.) Visszaesik és egy közepes 15-18 gólos szezont hoz, ami után 10 millió euróért eladja a Madrid.

Keelhaul 2010.05.14. 18:08:21

@Keelhaul: A BL-ben szerintem 4-5 gólt fog lőni, ha lehetőséget kap.
süti beállítások módosítása