Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

A korrektség jegyében - BL, negyeddöntők, 2. láb II.

2010.04.07. 16:16 nou san trafford

A tegnapi slágermeccsből nyíltszíni koncolás lett, a mai rangadón ez aligha lesz így. A Manchester United biztosan, a Bayern valószínűleg legjobbja nélkül kezd, de míg Robben egy félidőt az eredménytől függően biztosan vállal, Wazza nem segíthet a nélküle meglehetősen töketlennek tűnő Uniteden, így minden várható, csak könnyed labdázgatás nem. Az előjelek sem az angoloknak kedveznek, mindkét csapat bajnoki csúcsrangadóból érkezik, de míg a MU-t hazai pályán szkanderezte le a Chelsea, addig a Bayern idegenben verte a Schalkét. A francia negyeddöntőben szerepet cseréltek: most a Lyon lyukasabb, mint egy jó büdös francia sajt, de vajon kap-e kamutizenegyest a Bordeaux is? Este megtudjuk, jó szórakozást mindenkinek!

Hajrá, Manchester United!
Nagy teszt ez, nem vitás, hiszen – nem lebecsülve az ügyefogyott, béna franciákat – nagyjából elmondható, hogy a döntőbe jutás a tét a krautok elleni visszavágón. A félelem oka természetesen nem Robben, és nem is Ribéry, még kevésbé a többi szerencsétlen, hanem Wazza, illetve az ő hiánya. A Chelsea ellen pontosan látszott, mennyire hiányzott, és nem is csak a kapu elől, hanem az egész csapatból: elszállt vele a határozottság, a könyörtelenség, az a bizonyos „előbb-utóbb úgyis elkaplak, kiskancsó”-attitűd, amivel egy legyintésre sem kellene méltatnunk ezt a jó ég tudja mire nagyképű német hordát. Így viszont nagyon is komolyan kell venni őket, most nem fér bele a langyos labdázgatás, amit Münchenben bemutattunk a vezetés után. Giggset és Neville-t semmiképpen nem játszatnám, mert félő, hogy ha eszükbe jut az utolsó mérkőzés, amikor a két csapat találkozott, a röhögéstől nem tudnak megfelelően koncentrálni. Az emléket azért nem szabad elfelejteni, hiszen mivel is bizonyíthatná jobban egy csapat, hogy a világ legjobbja, mint azzal, hogy egy német csapatot az utolsó percekben zúz le. Egyébként megvan Sir Alex első találkozása a Bayern Münchennel még aberdeeniként? Most nem fogunk addig várni, a szünetben kettő, a végén négy góllal leszünk jobbak. Guten nacht.

Hajrá, Bayern München!
Mielőtt még szétárazná a Bundesliga a PL-t, Lajos bá’ vélhetően csendben a padra ülteti Robbenjét – továbbmegyek, a korrektség jegyében nem kizárt, hogy a félidőig Altintop professzorral pótolja a félkopasz futógépet. Előre kuncogunk viszont azon, amint Rooney hiányában társai kigúvadt szemekkel, lemerevedve néznek ki mesterükre, hogy Lovagom, akkor most tényleg Berba-tól várjuk ugyanazt? Az irtózatos csapásszámmal rágózó Sir Alexnek fogalma sincs, hogyan jusson túl azon a középpályán, amelyik Pranjiccsal soraiban is oly’ simán állította meg övéit, ráadásul most a német Xavi által vezetve várja az elképzelést garantáltan nélkülöző manchesteri rohamokat. A skót mester nem tudja még, de Berbatovig földön labda nem fog eljutni, legfeljebb ívelve, de a gomezi transzferdíjat – nem csupán abszolúte, hanem arányaiban is – überelő bolgárt van Buyten csukott szemmel és összekötözött lábakkal is lefejeli. Van Gaal a jelek szerint bizalmat szavaz az odavágón és a Schalke ellen is bizonyító Müller-Olic kettősnek, tehát akár meg is smsezhetné Fergusonnak, hogy a fejesekre legfeljebb pontrúgások esetén kell figyelni. Ebben egyébként van logika, mert mind Ferdinandot, mind Vidicet nehéz lenne levegőben megverni. Laposan azonban aligha jelentenek akadályt, ha Schweinsteiger forintos labdáival Robbéry és Müller elkezdenek háromszögelni.
Okosabb a holland annál, minthogy 0-0-ra játsszon, végignéz védelmén, megakad a szeme Demichelis-en, sóhajt és nyugtázza: egy gólt biztosan kapunk. Mikor elkezdi sorolni az ellenfél kezdőjét, már a második névnél elmosolyodik. Hátradől és beteszi a Lyon-Bordeaux dvd-jét, hogy valami hasznossal töltse az időt.

Hajrá, Bordeaux!
Egyesek temetnek minket, mert nagyon nem megy, ilyenkor pedig méretes butaság, konkrétan amatőrség nem adni a bravúrra. Tény, a Blanc-éra csúcspontjára épp a Blanc-éra legmélyebb gödréből kell felkapaszkodnunk, miközben két kulcsemberünk sérült, a padunk pedig karcsú. Planus továbbra sem igazán csataképes, ami komolyan hátráltatja a válságkezelést, Fernando is már csak zorrósat játszhat az idén - az pedig rég nem elég, ha hátul minden stimmel, középen se maradhatunk foghíjasak. Nem várhatunk mindig arra, hogy a Professzor vagy Gourcuff kifundáljon valami okosságot, nem lehet lelkizni a statisztikákkal - papíron csodacsapat volnánk, bevehetetlen erőddel -, át kell  passzírozunk a lyoniakat a hálón, onnantól meg dolgozzon a természet is egy kicsit a képükön. Ha összejönne a továbbjutás, szinte biztos, hogy a bajnokságban is sikerülne meggereblyézni az arroganciájukat, tömött zsebbel sunnyogni meg mifelénk se divatos. Minél előbb csalogatjuk ki a gólt Chamakh vágyódó kis fejéből, annál hamarabb vehetjük föl a görögöknél letett fonalat, utána meg felkerekedünk, hogy keressünk egy jóféle kispadot a mesternek.

Hajrá, Lyon!
Élénken emlékszem, milyen nehezen sikerült megbarátkozni az állandó variálással kombinált alibizéssel az ősszel, nem elég, hogy a betonketrecből csak úgy süvített ki a füttyszó, még a takonypók ultrácskáink nagyszülei is Puel-t vuduzták. Erre most, hogy itt toporgunk a küszöbön, meg a bajnokságban is az élre kerültünk, kinyílt a csipa - meg az elnök úr bukszája -  és az enyhüléssel lassacskán visszaszivárog a első-számú-francia-klub-vagyunk életérzés. Sokkal közelebb van az elődöntő, mint korábban jópárszor, pedig akkor tételesen jobb csapatokkal próbálkoztunk, igaz, most Lichára és Govoura sem számíthatunk, Whoopinak elég lenne eljátszania, hogy megtépték a bozontját, egy hangyahájnyi tizi is tökéletes lenne. Tényleg csak mi barmolhatjuk el... Amúgy a bordeaux-i zselékommandóról állítom, még őssejtkezelés után se rúgnak nekünk hármat, de azért jó lesz vigyázni az elején. Ha nincs okod arra, hogy miért kéne szorítani a Lyonért, jusson eszedbe emberbaráti jótéteményünk: egy kontinensnyi szurkolót mentettünk meg a higanyszennyezéstől, ezért pedig, valljuk meg, te sem lehetsz eléggé hálás.

833 komment

Címkék: bl beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr861901963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.07. 17:07:55

a hajrá bayern is az angolokkal foglalkozik:)

avenger13 2010.04.07. 17:11:34

nekem egyetlen elvárásom van, ha kiesünk is, akkor ne ordas különbséggel. a manu még mindig az esélyesebb, de legalább kicsit köpjünk bele a levesükbe.

biztos nem lesz 1-0.

avenger13 2010.04.07. 17:14:10

a korrektség jegyében a két csapat 2001ben találkozott utoljára, és akkor kettős győzelemmel jutott tovább a bayern.

Ronal-d'oh! 2010.04.07. 17:34:40

nyelvészetileg meg németül az nem nem gute nacht?

Mr.AT 2010.04.07. 17:38:02

@nekedX: De.
Die Nacht, tárgyesetben is marad die, úgyhogy "gute", nem "guten". A nap az der Tag, ezért "Guten Tag", szerintem onnan a félreértés.

ycool 2010.04.07. 17:51:51

@avenger13: a korrektseg jegyeben a ket csapat utoljara iden marcius 30-an Münchenben talalkozott, es 2-1-re nyert a Bayern. :))
Ma pedig 3-2-re fog nyerni a MU.

Slice 2010.04.07. 17:55:25

@ycool: A korrektség jegyében 10 perce találkozott az MU a Münchennel nálam a FIFA-ban és nyertek az angolok 2-1-re.:)

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 17:58:05

@Slice: a korrektség jegyében megjegyezném, hogy még sohasem halottam olyat, hogy egy Arsenal szurker az MU-val tolja a FIFA-t :)

Slice 2010.04.07. 17:59:55

@értelmetlen_nevű: Akkor most lebuktam?:D
Mentségemre szóljon, hogy unatkoztam és randomba ez jött ki, tudom szar kifogás.:D

Titi120 2010.04.07. 18:02:38

Az alapkérdés az, hogy tud -e az MU olyan tempót diktálni (főleg a meccs elején) az Old Traffordon, amilyenhez a Bayern nincs hozzászokva.

Ha tud, akkor baj van, ha nem, akkor már csak Demichellisre és a pontrúgásokra kell odafigyelni.

Igazi BL - klasszikus lesz ez, aszondom.

20LEGEND 2010.04.07. 18:05:03

Valamiért nem várom annyira a meccset. Remélem az öregek közül a lehető legkevesebb játszik, mert baj lesz. Scholestól lassan a sírás kerülget.

ycool 2010.04.07. 18:05:16

Az meg remek lenne, ha 2-1-re nyerne az MU, es a hosszabitasban a Bayern, vagy pedig 11-esekkel.. Na, az lenne igazi BL-klasszikus!

vadkutya 2010.04.07. 18:07:33

Az viszont rendkívül nagy kritikája lesz az idei PL-nek, ha nem lesz egy angol csapat sem a legjobb 4 között...

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.07. 18:07:54

@Slice:
Aki szereti a focit, az hogy tud a FIFA-val játszani?
Este meg hajrá MU.

horas 2010.04.07. 18:09:55

A poszt címének találóbb lett volna:
"Hová tünt az a fene nagy angol dominancia?" vagy
"Eddig tartott az angol uralkodás?"
Mert gyakorlatilag igen...

Árpádka 2010.04.07. 18:10:00

@peter135: NU tolom Menedzser módban:D
remélem kurva jó meccs lesz.

Mr.AT 2010.04.07. 18:12:31

@vadkutya: Pont ezért drukkolok ma kivételesen a MU-nak.

Akkor mind a négy releváns nagy bajnokságnak lenne képviselője a legjobb négy közt: egy spanyol, egy olasz, egy francia, egy angol. :-) Helyreállna a világ rendje. :-)

Slice 2010.04.07. 18:14:30

@peter135: Nem hinném, hogy sok köze van a 2 dolognak egymáshoz amit írsz. Oké, hogy szar az a játék, de nincs jobb:D

vadkutya 2010.04.07. 18:14:57

@Mr.AT: Fejedre is húzzák ezért most a bőrgatyát. :)

dzolutan 2010.04.07. 18:16:46

Egy jó 2-2-t tippelnék, Scholes pirossal, Robben-Ribéry összeborulással.

bakító 2010.04.07. 18:21:20

@ycool: Egy tizipárbajt én is tudnék kultiválni. Akkor egy dögfáradt MU érkezne a hétvégére. Ne feledjük ott is hibázniuk kell.

(Amúgy az önérdektől eltekintve hajrá MU. Milyen BL döntő az amiben nincs angol?)

Althedokan 2010.04.07. 18:30:32

@Mr.AT: kedves bátyámtól, avenger13tól számíthatsz pár keresetlen szóra...:D Azért nekem tetszett, bár lehet hogy csak azért mert már előre sajnálom, hogy a német bajnokság jobb lesz mint az olasz... ez nem csak fáj, de a szégyen miatt mégjobban fáj és a jelenlegi 3. helyünk miatt mégjobban... selejtező? ugyan már... ne tessék hagyni!

horas 2010.04.07. 18:39:41

Ez így sok,lehet,visszaüthet az elarcozott odavágó,ott ellehetett volna dönteni a párharcot,ez így lehet,hog sok lesz az MU-nak,hogy eredmény kényszer minusz Rooney,plus Robben,meglátjuk.Igazából sajnálatos lesz,ha kiesik az MU mert egyértelműen jobb csapat mint a Bayern,de ha mégis megtörténik,akkor úgy kell nekik.

(Valami mégis azt súgja,hogy az angoloknak meglesz így is.)

Althedokan 2010.04.07. 18:48:28

@horas: viszont mindezekkel együtt szívesen megtekintenék egy újabb Bordeaux-Bayern összecsapást... A múltkor a Bayern vasfoga elég rendesen korrodálódott a Bordeaux-n:)

horas 2010.04.07. 18:50:43

@Althedokan: Megmondom öszintén...mivel én Interista vagyok,kicsit elvagyok szörnyülködve az eshetőségeken a másik ág elődöntőjével kapcsolatban....

Titi120 2010.04.07. 18:51:36

@Mr.AT:
Melyik csapat az olasz ?

Althedokan 2010.04.07. 18:57:00

@Titi120: mármint az alapján, hogy melyik bajnokságban van?

telitalálat egyébként:D

mickeyknox 2010.04.07. 18:59:02

2-2 lesz ez, szerintem.

kíváncsi vagyok, hányan nézik vajon a bordeaux-lyont oj-n kívül? :)

Althedokan 2010.04.07. 19:00:39

@horas: mármint az Inter-Barca meccsen? hát azon lehetsz is. A Barca nagyon jó csapat, ha valakinek hát nekik sikerülhet a BL duplázás, de viszont ha valaki szét tudja őket törni, vágni, rúgni, harapni, fejelni, akármi, az az az Inter, akit Mourinho vezet... (hu de szép ez a 3 az egymás mellett, de értelmes...:D)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 19:01:30

@mickeyknox:
Én arra leszek kíváncsi, hányan tagadják majd le utána, hogy inkább azt nézték a másik helyett. :)

Althedokan 2010.04.07. 19:01:40

@mickeyknox: ő is csak azért, hogy el tudja mondani utána hogy mi volt...:D

de az is lehet hogy én is átkapcsolok, ha nagyon unalmas lesz a másik meccs, :D

court 2010.04.07. 19:01:49

Párharcok, melyek eldönthetik a Man Utd- Bayern meccset:
www.fourfourtwo.hu/liga-hirek/5226

Althedokan 2010.04.07. 19:02:37

@OJ: lesz pár... MU fanok főképp...:D

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 19:02:43

@Althedokan: "ő is csak azért, hogy el tudja mondani utána hogy mi volt...:D"
Biztos vagy te ebben?

Tika_ 2010.04.07. 19:02:53

egy nem szarkavaró kérdés, csak tényleg n kíváncsi vagyok: ha történetesen az MU ma este kiesik (ne legyen így, én legalábbis nekik szurkolok), akkor az angol csapatok drukkerei kinek szurkolnának a másik elődöntőben?

donnelly · http://nst.blog.hu 2010.04.07. 19:03:39

@nekedX: @Mr.AT: Leginkább Gute Nacht - mindjárt előkeresem a felelőst...

rizla 2010.04.07. 19:05:51

ahogy a poszt is rámutat, az a baj az MU-val, hogy rooney nem csak játékban nélkülözhetetlen, de jelenleg az egyetlen igazán szalonképes vezéregyéniség a csapatban. ki léphet a helyére? giggs játszani fog?

Árpádka 2010.04.07. 19:07:43

@Tika_: Személy szerint Bayern, a többség meg Blanc miatt Bordó persze az tovább megy.
Senki se lehet annyira elvetemült hogy egy ( nevében ) olasz csapatnak szurkoljon :D meg ugye Murinho.
A barcát meg az angol szurkeszek többsége utálja kivéve az ágyusokat.

Althedokan 2010.04.07. 19:07:58

@OJ: najó nem, csak elkapott a mindenre válaszolnom kell láz, ami néha így van velem...:D bocsesz... de amúgy a francia focit nézni mennyire kielégítő? Úgy értem, mennyire van ennek értelme? Bár a jelenlegi Serie A-nál biztos izgalmasabb...

horas 2010.04.07. 19:08:31

@Althedokan: Inkább arra gondolok,hogy a másik ágon négyből háromnak(most bocsásson meg mindenki ezért) igazából nem sok keresni valója van európa legjobb négy csapata között ezt lássuk be...

(De hát ez van...nem baj abból a szempontból jobb,hogy nem egy újabb Pool-Chelsea,és a Lyon-nak valahol kijárt,mert mindig jó csapatuk volt,de mindig kikaptak egy címvédőt vagy elöző szezonban döntőzőt,viszont most a Real kiejtésével van igazi skalpjuk,úgyhogy ők annyira nem csípik a szemem)

rowi 2010.04.07. 19:10:49

@Tika_:

hát a MUnak akkor se ha továbbjut. de én az előző körtől a Fulhamnek...ha azok is elcseszik a farkasok ellen, akkor már csak arra vagyok kíváncsi idén, hogy Mourinho mit talál ki a Barca ellen

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 19:11:25

@Althedokan:
Nézd, én mindig szerettem nézni, amikor először szóbahoztam, néztek a kollégák, hogy józan vagyok-e. A Serie A nem köt le, a franciáknál pedig nem is alakulhatna izgalmasabban a bajnokság - tehát a legjobbkor ugrottunk rá nst-ileg a témára. :)

A bukott Madonna a nagy didikkel Van Klomptól 2010.04.07. 19:12:49

@spigo: Ne aggódj, Van Bommel az első percekben lerendezi azt a bokát.

horas 2010.04.07. 19:13:19

@Tika_: Jó kérdés,erre kiváncsi lennénk én is,na jó annyira nem de...

Titi120 kérdezte,hogy milyen olasz csapat a négy között?
Hát kb így viszonyúlnak itáliában is az Inter-hez...:)

bakító 2010.04.07. 19:13:21

@spigo: Úgy látszik az öreg tintásnak fontosabb a BL mint a PL.

mickeyknox 2010.04.07. 19:17:10

@OJ: az csak az eredménytől és szurkolói beállítottságtól függ :)

nem kedvelem különösebben egyik csapatot sem, úgyhogy kvázi újszülöttként fogom nézni a mu-bayernt: abszolúte preferencia nélkül, egy fasza, gólgazdag meccs reményében.

Althedokan 2010.04.07. 19:17:11

@horas: kit nevezünk másik ágnak??? várj még egyszer elolvasom... JA szóval a négyből (MU, FCB, OL, GB) az egyik az ami oda való, és ez nem más mint a Lyon? Vagy most akkor nem értem... Vagy az MU való oda, de a Lyon nem böki annyira a szemedet? Szerintem egyébként igazad lehet, egész eddig nem éreztem a Bayernben a tüzet...a két francia csapatot én sem értem hogy sikerült így besorsolni a 8ba... A reált még a Milan is ütötte, akik az Olempic Marseille-t sem tudták lenyomni, és az nem a legjobb francia csapat... Szóval a Lyon sem az a nagyon odavaló csapat, az MU meg Rooney nélkül semmit nem ér, majd ma meglátja a világ... szóval egyik sem való oda...

De akkor nézzük a másik ágat... CSZKA???? Arsenal???? INTER????:P Najó ezek mellett szólnak érvek, de nem biztos hogy beválogatnám őket Európa legjobb 4 csapata közé...

Szerinted kik Európa 4 legjobbja?

bakító 2010.04.07. 19:18:28

@Tika_: Rossz kérdés. Bayernek, Murinnyó bármilyen csapatának alapból nem. A Barcának talán, de egyre nehezebb elvonatkoztatni a sütyi szurkolóitól (tisztelet a kivételnek), és már most is akkora a hype körülöttük, hogy lehet hogy jó lenne őket visszahozni a földre.
A két franciával semmi bajom, de nem is nagyon izgatnak.

Kényelmes helyzet. Üssék csak egymást.

horas 2010.04.07. 19:23:58

@Althedokan: Alapvetően az MU,de mivel a Lyon a Real testén keresztül jutott és mindig is nehéz sorsolása volt,most valamilyen szinten megérdemli,hogy itt legyenek,vagy legalább is engem zavar.

Az Inter azért kiejtette a Chelsea-t és mviel a Barca-t kapta a csoportba,szerintem részben kijárt a moszkvai csapat a 8 között...

4 legjobb?
Akik biztos:Barca,Inter,Chelsea
MU,Real közül pedig valamelyik...ez sosem egyszerű...

horas 2010.04.07. 19:26:27

A Barcelona-nak semlegesként azért nehéz szurkolni mert egyértelműen jobbak mindenkinél,ezt már megbeszéltük a kocsmában is,miért nehéz most semlegesként követni a BL-t...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 19:26:57

No, hát akkor sok sikert ma a bajoroknak, nagyon remélem hogy sikerül kivívniuk a továbbjutást. Nem lenne rossz egy Inter-Bayern döntő! :)
Bayern kezdő hogy néz ki? RoRi kezdők?

Althedokan 2010.04.07. 19:30:44

@Althedokan: szerintem személyes szimpátia és egyéb hasonló befolyásoló tényezőkkel együtt...

Barcelona (a csapat a szurkolók arroganciájával és nagyarcúságával együtt is nagyon jó)

MU (bár Rooney nagyon nagyon hiányozhat, attól még elég jó csapat)

Chelsea (akár kikaptak az Intertől, akár nem, amit Mourinho csinál az nem a legjobb csapat, hanem a legjobban alkalmazkodó csapat, amit a különböző ellenfelekre különböző módon uszulás mutat... mármint különböző mértékű arroganciával...ja és a szurkolók kedvessége az Internél sem számottevő és szimpatikus...)

és ki a negyedik? fene sem tudja... A Juventus? nem nagyon... Az Inter? l. fent... A Milan? nem hinném...nem tudom, lehet hogy ide egy franciát vagy egy spanyolt kellene beírni, de valahogy nem érzem egyikben sem hogy méltó lenne ide, mint ahogy az Arsenalt sem... 20 évesekkel az U20ban tessék indulni... Talán a Roma, ha egy kicsit megerősítik a nyáron akár be is férhet ide. A jelenlegi teljesítményük elég jó, csak a keretük nem elég erős. Viszont amit ezzel elérnek az nem rossz. Október óta nem kaptak ki.

horas 2010.04.07. 19:30:54

Mennyit fordult a világ,a müncheni meccs elött mészárlást várt mindenki,most meg örülnek az angolok,ha továbbjutnak...

Titi120 2010.04.07. 19:31:00

@Tika_:
Ezt nem tudom, de a barcásoktól ma elvárom, hogy a Bayernért szurkoljanak, elvégre annak idején Van Gaal vitte fel az első csapatba Xavit, Puyolt és Iniestát is. Ezek után ez a minimum. :)

Althedokan 2010.04.07. 19:33:34

@horas: persze kérdés hogy mit nevezünk jó csapatnak... de kíváncsian várom a Barca-Inter találkozót...

bag 2010.04.07. 19:35:05

"de vajon kap-e kamutizenegyest" a MU ?

Althedokan 2010.04.07. 19:35:16

tegye fel a kezét az aki értelmet lát abban, hogy a Milan elcserélje Patot Benzemára a Reallal... :D

nordsee 2010.04.07. 19:36:30

@horas: És igaz! Valóba' érdemes
Nem csak a központozás fejlődik, de a memória sem rosz... :))

nordsee 2010.04.07. 19:37:04

@nordsee: mármint érdemes visszaolvasni.

mickeyknox 2010.04.07. 19:38:02

@Titi120: vehehe... ez jó vót :)

van gaalt jellemzően szeretet vette körül barcelonában... a két bajnoki cím ellenére... mert ő olyan szeretetreméltó ember :)

Althedokan 2010.04.07. 19:39:47

@horas: egyébként ez érdekes valóban. A Bayern nekem még most sem tűnik igazán veszélyesnek... Az igazi Bayern ennél fényévekkel erősebb volt. Nem látom az erőt ebben a csapatban. Inkább egy olyan félerős totyogós csapatnak látszik... még mindig... tudom hogy most még csapatépítés van, meg minden, de talán pont ezért egyáltalán nem tűnik olyan jónak ez a csapat mint a hajdani volt... Mint ahogyan már a bajnokságot sem nyerik olyan simán, mint eddig...De a Bayern legalább nem egy játékosra épül, hanem kettőre...

szeme közé, laposan! 2010.04.07. 19:40:28

Életemben először ma a Bayernnek fogok szurkolni - remélem a meccs végéig kibírom hányás nélkül.:)

horas 2010.04.07. 19:40:55

@Althedokan:
A Real mindenképp jobb csapat perpillanat mint a Roma,hiába a BL-fiaskó tudjunk,hogy ott mentális problémák vannak,voltak mintsem képességbeli.Az Inter,Chelsea kiejtése szerintem kellő erődemonstráció a legjobb négy csapattal kapcsolatos találgatásokhoz.A Roma sorozata tényleg elég komoly,de a ha Real-nál kizáró tényező egy Lyon elleni kiesés,akkor mit mondunk egy kettős vereséghez a Panathinaikos ellenében az EL 16 között?

A Barca egyértelmű,a további három helyre meg az Chlesea,MU,Inter,Real négyesből nem tudok választani...

avenger13 2010.04.07. 19:42:42

@horas: a real jelenleg messze nincs európa 4 legjobb csapat között. a barca, mu, chelsea, és a negyediket én sem tudom igazán megmondani. majd eldől.

matvely 2010.04.07. 19:45:46

európa 4 legjobb csapata: barca mu chelsea és montpellier

Althedokan 2010.04.07. 19:49:03

@szeme közé, laposan!: :D:D:D:D:D:D:D

@horas: Mondjuk amit mondasz az valóban igaz... De még mindig azt mondom, hogy az Inter nem tartozik a 4 legjobb közé. Talán az 5. lehet, majd visszatérek rá... Lehet hogy ezek csak személyes és saját vélemények, gondolatok, nem kell egyetértened (nem is fogsz...:D) Az Inter nem a focitudásban jeleskedik, hanem az ellenfélre való rácuppanásban és annak játékának tönkretételében, majd mindezek után egy, max. két gól begyötrésében. Ezek nálam nem tartoznak egy szimpatikus és jó csapat erényei közé. Ennyi. De mivel a fent említett tulajdonságokat Mourinhoval az élükön (aki a főarrogáns tapló, mocskos jó szakember, hogy pusztulna el...) tökélyre fejlesztették, ezért az 5. helyet megkaphatják...

mellesleg, az Inter szerintem az egyetlen csapat, ahol nem kellene szabályozni hogy hány külföldi légiós szerepelhet, hiszen ők felvállalják, internazionale, csak annyi, hogy nekik meg kellene szabni, hogy minden nemzetből csak egy emberük lehet...:D

Althedokan 2010.04.07. 19:52:22

@avenger13: ez a majd eldől a Bayern jelenti nem?:D:D:D Szerintem ők még nem tartanak ott... de van egy másik tippem.... Bár nem Európai...

LA Galaxy:D Sok jó játékosuk van, mint pl David Beckham, vagy most veszik meg pl. Raul Gonzalest is...vagy épp Juninho, Donovan, vagy épp Mike Maggie...:D

Ferguson 2010.04.07. 19:54:15

Wayne rooney a kezdőben :O Na ez a nem mindegy... :D

avenger13 2010.04.07. 19:54:20

@Althedokan: nem a bayernt jelenti. majd csak 2 év múlva. :)

de az első 3 után annyira momentumok dönthetnek egy-egy csapat javára, hogy ezt nehéz megmondani. a roma jelenleg tuti nem. csak azért mert valaki veri a milant, attól még nem lesz európa legjobbja. lsd. real madrid.

horas 2010.04.07. 19:55:10

@Althedokan:,Megértem az ellenszenvet az Inter iránt,eddig nagyon anitfocit játszottak,most miután Mou saját arcára formálta a csapatot,nagyban hasonlít a Mou féle a Chelsea-hez,azt a csapatot nem lehteett nem utálni ezt elismerem én is.

És én látok némi hasonlóságot a Benítez-éra csúcsán lévő Liverpool-al is,ők is bedaráltak mindenkit az ő játékuk láttán sem csettingetett az ember.Nem is bírtak egymással...

avenger13 2010.04.07. 19:55:58

@Ferguson: azért ez nem teljesen korrekt, de mindegy. remélem nem ezen fog múlni.

Árpádka 2010.04.07. 19:56:22

@Ferguson: Kurvára nem éri meg a ha leserül........... annyi a VB-nek

Althedokan 2010.04.07. 19:56:26

@avenger13: csakhogy a Milan lelépte a Realt... Na mindegy, de amúgy 2 év múlva, ha az okos bácsik nem sajnálják a bizalmat Leonardotol, akkor a Milan is beleszól majd ebbe az egészbe...:D:D:D

Szamárka 2010.04.07. 19:56:50

VDS - Rafael, Ferdinand, Vidic, Evra - Carrick, Fletcher, Gibson - Valencia, Nani, ROONEY
cs: Kuszczak, O'Shea, Scholes, Giggs, Evans, Berbatov, Macheda,

Butt - Lahm, Van Buyten, Demichelis, Badstuber - Robben, Van Bommel, Schweinsteiger, Ribéry - Olic, Müller
cs: Rensing, Klose, Hamit Altintop, Pranjic, Contento, Gomez, Tymoschuk

Titi120 2010.04.07. 19:56:54

Manchester United (4-5-1): Van der Sar; Rafael, Ferdinand, Vidic, Evra; Valencia, Fletcher, Carrick, Gibson, Nani; Rooney.

Bayern Munich (4-3-3): Butt; Lahm, Van Buyten, Demichelis, Badstuber; Muller, Schweinsteiger, Van Bommel; Ribery, Olic, Robben.

Titi120 2010.04.07. 19:57:48

@Szamárka:
Jobbak vagyunk, mint a livescore.

Árpádka 2010.04.07. 19:58:13

@Szamárka: Elvileg a legerősebb csapatok akik jelenleg kiálhatnak lássuk a macit.:)

horas 2010.04.07. 19:58:26

@Althedokan: Amúgy a legjobb négy csapat meghatározását,nem szimpátia és látványos játék szemszőgéből mérem,hanem játékerőben.MErt ez alapján a Chelsea-nek sincs keresni valója a négy között,de ez az arctalan sablonos Rooney orientált MU-nak sem.

avenger13 2010.04.07. 19:59:29

@Althedokan: valahogy a real mégis előbb végzett a csoportban. :D

Titi120 2010.04.07. 19:59:55

Se Giggs, se Scholes, se Neuville.

rokamoka33 2010.04.07. 19:59:59

na ez a vicc, Berbatov még a kezdőben sincs, Ferguson rohadtul nem bízik benne, mondjuk én sem tenném, csak nem is adtam volna ki rá ekkora pénzt, pláne nem Tevez "helyett"

egy nagy formában lévő Tevez-zel (hát még CR-rel) a MU menne tovább sztem, most valahogy a Bayern-t érzem továbbjutónak

ez a sérült/nem sérült Rooney, lehet hogy kap egyet majd és 4 hónapra out...

Mala Suerte 2010.04.07. 20:00:14

Ja, kicsit lemaradtam a kommenttel.

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 20:00:25

Tulajdonképpen örülök, hogy nem volt Rooney sérülése komoly, de azért így tényleg undorító az a siránkozás, ami angol részről ment az utóbbi időben. Nagyobb összegben mertem volna fogadni, hogy összevarrják annyira, hogy pályára lépjen legalább a végén, de ez azért tényleg túlzás. Mindenesetre, ha most rásérül (nem kívánom neki), akkor kurvára megérdemelte Ferguson.

Althedokan 2010.04.07. 20:01:31

@Árpádka: egyet értek,

@Ferguson: ezt az őrültséget... Egyébként várható volt miután Sir Alex azt nyilatkozta, hogy arra még lehet engedi rábeszélni magát, hogy betegye a kispadra, de játékba nem fog lépni... na persze, akkor meg minek ül a kispadon és veszi el mások esélyét a játéktól.. Egyébként ha most egy nagyobbat kap a lábára és búcsút inthet a karrierjének akkor aztán nagyon megéri... pláne ha még így is a Bayern nyer...

@avenger13: mármint mi nem korrekt? Hogy azt mondták nem fog játszani és mégis? Szerintem nem kell nagyon félni, 10 perc után le lesz cserélve, nálatok játszik Robben, teljesen egészségesen, nem tudom elképzelni hogy egy szalagsérülés ilyen gyorsan rendbe jöjjön rendesen... gipszben nyomja majd?:D Egyébként lehet arra bazíroznak hogy fejjel erős, és ezt használja majd, de nem fog futni... akkor viszont Van Buyten, meg Demichelis simán lefejelgeti majd hátul...

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 20:01:40

@Titi120: Neuville? leigazoltuk, vagy mi? :)

Titi120 2010.04.07. 20:02:02

@avenger13:
A poszt címe pedig most nagyon találóvá vált ... Van Bommel szerintem már élezi a böllérkést. :)

Szamárka 2010.04.07. 20:03:05

Ne gondolja senki, hogy Ferguson kockáztatná Rooneyt, ha nem lenne százszázalékos. Altatás volt, Fergusonnak pedig fontosabb, hogy hosszútávon jó legyen Wazza, mint ezen a meccsen. Azért kezdő, mert meggyógyult, és egy hete rágta Fergie fülét, hogy hadd kezdjen már.

Van Gaal mit akar gyakorlatilag a 4 védőn (+ van Bommel) kívül csak támadó játékosokkal az Old Traffordon? Valszleg a post értelmében küldi a pályára a csapatát: "egyet úgyis kapunk..."

Titi120 2010.04.07. 20:03:25

@értelmetlen_nevű:
:D Hiába, német szakos vagyok. :)

Slice 2010.04.07. 20:03:33

Ha esetleg egy Rooney gól döntene mekkora sírás-rívás lesz, bele sem merek gondolni.

Viszlat 2010.04.07. 20:03:43

Rooney kapcsán: mindenki abból indul ki, hogy mit olvastunk az újságban a sérülésről, márpedig értelmes ember azt mindig erős kétkedéssel fogadja. Ferguson alapvetően nem hülye, nem gondolom, hogy kockáztatna, ha tényleg akkora lenne a baj.

Go United!

rizla 2010.04.07. 20:03:57

mivan? rooney kezd? azért ez kissé sportszerűtlen

Viszlat 2010.04.07. 20:05:54

@Szamárka: lemaradtam 38 másodperccel. :) Jól szóltál!

Althedokan 2010.04.07. 20:06:02

@értelmetlen_nevű: különösen azért, mert Rooney játéka arra a cselre épül, hogy gyors irányváltással becsapja a védőket akik vagy elcsúsznak vagy így lemaradnak róla. Már ha nem elég jók éppen meg nem számítanak rá... de így ügyesen kijátsza a rá ezerrel nyomuló védőket. Viszont ehhez a típusú irányváltogatós játékhoz kell a lába bakkerom... Szerintem nagy felelőtlenség betenni kedves ravasz vén róka Sir Alex Ferguson... Hacsak nem annyira agyafúrt, hogy direkt csináltak úgy, mintha lesérült volna és ezt ültették el a világ fülében agyában, hogy most mint derült égből villámcsapás jöhessen a mindent elsöprő Rooney pánik...

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.07. 20:06:45

@Viszlat: De hétvégén még padozni se tudott, most meg kezdő. Azért ez elég ellentmondásos.
Én azt gondolom, hogy itt erős kockáztatás megy... Aminek az angol válogatott ihatja meg a levét.

matvely 2010.04.07. 20:07:44

Le onze de départ de Bordeaux contre Lyon
Carrasso Sané, Ciani, Planus, Trémoulinas - A. Diarra (cap.) - Plasil Gourcuff, Wendel - Chamakh.

Le onze de départ de Lyon à Bordeaux
Lloris - Réveillère, Cris (cap.), Boumsong, Cissokho - Gonalons, Toulalan, Källström - Bastos, Gomis, Delgado.

pjanic hol van? szeretem én a gonalons-t, főleg a liverpooli gólja után, de komolyan ő kezd a 20 éves zseni helyett? gomis helyett meg inkább próbára tenném tafer képességeit, csak többet ér nála
mindenesetre hajrá OL! 100%lyonnais

rizla 2010.04.07. 20:09:05

@Zsoca87: hát az ellenféllel szemben. kitalálni, hogy 3-4 hétre kidőlt, telenyomni ezzel a médiát, stb. nem szép módszer. olyan nincs, hogy 1 hét után pályára is lépjen valaki, ha 3-4 hétre kidőlt. szóval nyilvánvalóan kamuztak.

Viszlat 2010.04.07. 20:09:21

@Zsoca87: feltéve, hogy tényleg annyira komoly sérülés volt, mint ahogy mi kívülállók gondoljuk. De egyébként számomra teljesen logikus a hétvégi pihentetés, ha egy kisebb sérülés volt, hiszen akkor hétvégén semmi értelme nem lett volna játszatni, hogy még jobban rásérüljön. No meg mindig emlékeztetem magam, hogy őt nem a magyar eü kezeli.

rizla 2010.04.07. 20:10:05

@Althedokan: nyilvánvalóan volt sérülése, hiszen a chelsea ellen nem játszott. az is valószínű, hogy most sem 100%-os. de ettől még kamu volt a hírverés körülötte, ha tényleg kezdő.

rokamoka33 2010.04.07. 20:11:42

"If Berbatov has any emotions, he's probably pretty furious tonight."
:D

de olyan hír is volt, hogy Rooney nem is edzett, most ezt is lehazudta Fergie vagy csak a meccsre pihentette Rooney-t edzés helyett?:D

Slice 2010.04.07. 20:11:49

@Viszlat: Ha jól tudom Ferguson is olyasmit nyilatkozott hogy hetek(talán 2-3 hét) lesz amíg felépül Rooney. Nem fair dolog ez így, viszont könnyen visszaüthet. Ha esetleg Rooney döntene az MU javára akkor csúnya dolgok lesznek itt a meccs után ezzel kapcsolatban.

Asidotus 2010.04.07. 20:13:30

Szerintem a 4 legjobb csapat idén:
- Barca
-Chelsea, MU, Inter.
-Bordeaux, Lyon, a Real, a Roma, Milan és a Bayern.
Ha bajnokság lenne, nem kupa, akkor kb így végeznének. Az egy sorban lévők közt én nem tudnék most különbséget mondani.

Althedokan 2010.04.07. 20:13:32

@Viszlat: ettől függetlenül egy komoly sérülést akármelyik eü sem tud összerakni úgy hogy egy hét alatt játszhasson is...

egyébként hozzátenném, hogy nem a magyar rátermettséggel és a szakmai képzéssel, tudással van a probléma, hiszen ezekben a világban is elég jól állunk... Az hogy a tudósaink, orvosaink, kutatóink kimennek külföldre, ahol támogatást is kapnak mindennemű ezirányú tevékenységre az csak egy dolog... Megjegyzem David Beckhamet is egy magyar találmánnyal kezelik, amitől állítólag negyedére is csökkenhet a rehabilitációja és még akár a vbn is feltűnhet... persze én ebben nem annyira hiszek, de ha így lesz megemelem a kalapom a tudós előtt aki ezt feltalálta...

mickeyknox 2010.04.07. 20:14:04

érdekes... remélem nem sérül le

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.07. 20:14:06

+1 amellett, hogy ez igy eleg sportszerutlen

remelem rooney holnap mar vigan fog kocogni, de ma kerjen cseret a 6-ik percben, a sir meg nyelje le a ragojat...

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 20:14:46

@Slice: nem érezném jogtalannak az MU győzelmét, ha Rooney lőné a továbbjutást jelentő gólt/gólokat. Csak kurvára béna az ilyen szintű hazudozás. Mondjuk Fergusonból pont kinézi az ember az ilyen "trükköket".

rizla 2010.04.07. 20:14:52

@Slice: részemről már így is csúnya dolog. ez egyszerűen unfair. nyilván szabályba nem lehet foglalni, hogy ne legyen ilyen, ez egyszerűen csak erkölcsi kérdés. viszont így már esélyesebb az MU, ha rooney tényleg tud játszani, de ha kezdő, miért ne tudna..

Slice 2010.04.07. 20:15:00

@Nűnű: Szerinted az Arsenal nem férne be legalább Roma stb. felsorolásba ezekszerint?:D

Althedokan 2010.04.07. 20:15:29

@Nűnű: jó lenne ha a Milan egy lapon említhető lenne ezekkel... Bár amit ebből a keretből kihoznak az még mindig nem olyan rossz, és remélem ez már csak jobb lesz...

rizla 2010.04.07. 20:15:52

@Althedokan: "Megjegyzem David Beckhamet is egy magyar találmánnyal kezelik, amitől állítólag negyedére is csökkenhet a rehabilitációja és még akár a vbn is feltűnhet... "

ez kész tény, hogy azzal kezelik? tudtommal csak ajánlgatták neki.

Slice 2010.04.07. 20:16:53

@értelmetlen_nevű: Jogtalannak nem jogtalan, de azért mégsem így kéne meccset nyerni szerintem. Van olyan jó az MU, hogy nélküle is megcsinálják, legalábbis így gondolom, ez teljesen felesleges.

@rizla: Én is így gondolom, már most is sokan sérelmezik ezt(jogosan), de a média is igencsak ráfog cuppanni a dologra, elég szar húzás volt ez Fergietől.

Szamárka 2010.04.07. 20:17:08

Jujj, csúnya gonosz Manchester United bekamuzta, hogy Rooney sérülése súlyos, aztán most mégis kezdő. Micsoda - a foci történetében példátlan - hatalmas gaztett...

Althedokan 2010.04.07. 20:17:42

@Slice: szerintem az Arsenal nem fér be oda... Még nőniük kell ehhez... Most minden viccet félretéve, az Arsenallal az a baj, hogy nem hagyja felnőni a csapatát, hanem játékosgyárat csinál magából. Így nem jó csapat, hanem jó játékosgyár lesz belőle, ami eddig is volt, de ebben elég jók...

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 20:18:04

@Althedokan: házipálesz, túrórudi, szalonna? rubik kocka???

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.07. 20:19:24

ehhez a négyes kérdéshez, ma este 11-re kiderül, pláne, ha nem lesz hosszabítás.

Althedokan 2010.04.07. 20:20:18

@Slice: szerintem az Arsenal nem fér be oda... Még nőniük kell ehhez... Most minden viccet félretéve, az Arsenallal az a baj, hogy nem hagyja felnőni a csapatát, hanem játékosgyárat csinál magából. Így nem jó csapat, hanem jó játékosgyár lesz belőle, ami eddig is volt, de ebben elég jók...

@rizla: hát én úgy tudom, hogy elküldött belőle egyet a finn világhíres orvosdoktornak:D aki pozitív visszajelzést küldött, így ezután küldött egyet Beckhamnek is... Amúgy ez eléggé laza, nem? hoyg csak úgy küldök valamit amit én találtam fel David Beckhamnek...:D Minden tudósnak és kutatónak sok sikert!!! Egyébként a cucc 5000 Euró és a rehabilitációban segít, ha jól tudom

bakító 2010.04.07. 20:20:36

@rizla: Ugyanúgy megszívhatják a sunnyogást, mint mi Gallassal. Aztán lehet majd hallgatni Capello és az angol sajtó cirádáit.

Althedokan 2010.04.07. 20:21:32

@értelmetlen_nevű: pálinka belsőleg:D nem semmi találmány, megjegyzem...:D

Slice 2010.04.07. 20:21:59

@Althedokan: Részben igaz amit mondasz és nem is azért sérelmezem a dolgot, mert olyan überek vagyunk, de ott szerepel a Roma, Milan, Bayern, Bordeaux neve is, semmivel sem jobbak sőt..

Althedokan 2010.04.07. 20:22:11

@bakító: és mennyire igazuk lesz...!

bakító 2010.04.07. 20:22:25

@Nűnű: Te aztán nagy szakértő lehetsz. Ezeknél még a Liverpool is jobb, nemhogy az Arsenal.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 20:23:57

@matvely:
Szerintem ez egy jó elképzelés, Pjanic kellhet a második félidőre.

Althedokan 2010.04.07. 20:25:06

@Slice: hát nem tudom, az a baj, hogy így hogy nem igazán játszottak egymással nehéz ezt megállapítani. Azzal sajnos egyet kell értenem, hogy a Milan jelenleg nem jobb... De a Bayern szerintem jobb, ahogy a Roma is. Szerintem ők még ígéretesek lesznek...A Bordeauxról eddig nem is hallottam, szerintem ez náluk csak egy gyors fellángolás aztán el is tűnnek vissza a süllyesztőbe, ahonnan jöttek. Idén elég erősek.

mickeyknox 2010.04.07. 20:25:33

@Althedokan: azért ez valószínűleg nem így történt/történik, gondolom ezt te is érzed :)

rokamoka33 2010.04.07. 20:25:41

"a korrektség jegyében":DDDDDDD

Slice 2010.04.07. 20:26:39

@Althedokan: Bayern és a Roma szerinted mi alapján jobb? Erre kíváncsi lennék, ha kifejtenéd.

Althedokan 2010.04.07. 20:26:40

@bakító: LIVERPOOL??? Ugyan már, kikérem magamnak, azért ne hasonlítgassuk a kedvenc csapatomat egy 3mad rangú csapathoz...:D:D:D Ennyi erővel a Juventus is jobb...

Althedokan 2010.04.07. 20:31:03

@mickeyknox: jólvanna, leegyszerűsítve...:D

@Slice: A Romáról már szóltam nagyokat...:D Nagyon kiegyensúlyozott csapat, jó csapatjátékkal, szerintem a Serie A-t simán nyerni fogják... Már ha a az Inter el veszt annyi pontot (2-t) amennyi ehhez kell, márpedig a mostanság jellemző formájuk alapján ez egyáltalán nem egy meglepő elképzelés...

Az Arsenalról már kifejtettem mit gondolok, és amit ott írtam gondolom most is, hogy nem elég felnőttek még, így a Bayern, ahol azért sok rutinos játékos van, tapasztaltabb, jobb csapat szerintem...

Egyébként az a Walcott gyerek meglepően jó... Illetve nem is a meglepően a jó szó itt, hiszen ez akkor lenne értelmes, ha számítottam volna tőle valamire...:D De mivel nem, ezért nem meglepően hanem nagyon jó:D

matvely 2010.04.07. 20:32:33

@OJ: tény hogy puel taktikája mindig is az volt hogy nagyon megnézi az első félidőt és a másodikban válaszol, ez általában bejött neki, kivéve tavaly barcelonaban, de ott is szépen játszttak, de pjancnak akkor is a pályán a helye, lloris mellett ő a lon legjobbja, meglátjuk mi lesz, de szerintem megint ezerszer jobb mecset produkálnak, mint a bayern-mu, a múltheti mérkőzés konkrétan parádés volt, kb 5-10 perc szünettel, dem ég az is ütötte am ásik mecs színvonalát

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.04.07. 20:32:49

@Althedokan:
A Roma és a Bayern jobb mint az Arsenal, Walcott meg jó. Még ilyet még még még!!

halihalo 2010.04.07. 20:33:28

@Althedokan: A de viszont ellenben nem értelmes... :) vagy egyik vagy másik :) (bocs, de erre allergiás vagyok!)

Slice 2010.04.07. 20:33:31

@Althedokan: Ezt a kiegyensúlyozott Romát a Pana konkrétan megalázta az EL-ben, és számomra az érdekes kicsit, hogy a szerinted is jóval gyengébb Milan csak 2 pontra van tőlük a bajnokságban.
A Bayernt meg egyszerűen idén nem tudom komolyan venni, már az is vicc kategóriába tartozik nálam ahogy a Fio-n átjutottak.

halihalo 2010.04.07. 20:35:45

@Tika_: Hát, ez a melyik ujjamat harapjam le. A Bayern eleve nem kellene, hogy itt legyen, őket is csak Övrebő tolta tovább. A franciákat meg már elvből sem...

Viszlat 2010.04.07. 20:37:34

@Slice: nyilatkozott ilyet is igen, de a vasárnapi hírlevélben már megemlítették, hogy elképzelhető a játéka. Azóta több újságban is felröppent a hír, PL topikban idézték is páran.

Nem neked szól, hanem úgy általában, hogy valami hihetetlen szánalmas most már tényleg ami itt megy. Tényleg, a MU az első csapat amelyik megvezeti az ellenfelet a lehetséges összeállítással, sosem történt még ilyen. Röhej.

matvely 2010.04.07. 20:37:42

@matvely: najó tolulalant elfelejtettem megemlíteni, szerintem ő a legjobb a posztján- persze ezt lon drukkerként mondom, de akkor is isten a srác, védelem bármely pontján zseniális, középpályán dettó

avenger13 2010.04.07. 20:38:54

@Slice: @halihalo: a fio meccset kár emlegetni. gondolom nem néztétek, de a visszavágón a fio is kapott lesgólt ajándékba... a bayern jutott tovább, és nem övrebö miatt. ha kivesszük a lesgólokat, akkor 1-1 2-2 ugyanazzal a továbbjutóval. aztán meg megvertük a manut. szóval ezzel le lehetne állni végre. ahogy a 99-ezéssel is.

Slice 2010.04.07. 20:40:01

@Viszlat: Értem, erről a hétvégiről nem tudtam.
Ehhez még annyit, hogy ez a "sosem történt még ilyen" dolog oké, hogy volt már ilyen nem is egyszer, de attól még, hogy mások is csináltak ilyet nem lesz szimpatikusabb a dolog senkinek a szemében.
Különösebben engem nem is érdekel a dolog, de az ellendrukkereket majd fogja.

avenger13 2010.04.07. 20:40:15

@Viszlat: de akkor is szánalmas ezen a szinten ezt így és a csapat egyértelműen legjobb játékosával csinálni. azért ez nem mindennapi eset.

Althedokan 2010.04.07. 20:40:51

@halihalo: nem Övrebő tolta tovább, igaz hogy Klose gólja les volt (nem tudom van-e olyan aki ezt vitatni merné:D) de a Fio egyik gólja is les volt, így ugyanott tartunk...

deviszont, deviszont, devisz, devisz, deviszont... bocs, általában én is szoktam erre figyelni... nem is találtam hova írtam ilyet...

@peter135: mi ez az élcelődés? Walcottól még Pep is félt, nem csak én mondom hogy jó...

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 20:42:09

Ez azért már tényleg gusztustalan, amit szegény Rooneyval művelnek. Milyen mennyiségű szer lehet már benne?

Szamárka 2010.04.07. 20:42:40

Miért kell ezt a Bánki Józsefet mikrofon mögé ültetni? :(

Slice 2010.04.07. 20:43:28

@avenger13: Nem feltétlenül Övrebö ténykedése miatt mondtam azt, hogy nem kéne itt lenniük. Ez mellé társul az is amit a pályára kitesznek játék képében. De ezen nem fogunk összeveszni, egyszerűen arról van szó, hogy az idei Münchent nem tartom egy lapon említhető csapatként az Ágyúsokkal.

Viszlat 2010.04.07. 20:44:01

@Slice: én sem állítom, hogy oké, de álljon már meg a nászmenet.

Idéznék:

Champions League - Paper Round: Rooney back on Wednesday?

Eurosport - Sun, 04 Apr 11:01:00 2010

Rooney was at Old Trafford for United's 2-1 defeat to Chelsea wearing a protective boot on his damaged right foot but Sir Alex Ferguson has revealed that his 34-goal striker has already been doing some carefully monitored cardiovascular work

Mi a francról beszélünk kéremszépen?

horas 2010.04.07. 20:44:49

Amúgy én azt is eltudom képzelni,hogy Rooney csak valami atom intenzív pihentető terápiával tud pályára lépni ezen a meccsen,és így Ferguson bevállalta a dolgot,szerintm emgse probáljuk ekézni Ferguson mert csak alapból több agya és szakrételme van focihoz mint itt mindannyiunknak együtt véve,a hihetetlen tapasztalatról meg nem beszélve.A Médianak emg kell a hype,ebből élnek...
Ebben semmi sportzerűtelen nincs,lehet,hogy az utolsó utáni pillanatokban még úgy álltak a dolgok...
ÉS ha Ferguson csak az a ifiket akarta volna nevezni mrt ez lett volna a médiaset akkor sincsen semmi...azért ne legyünk már ennyire álszentek...

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.07. 20:47:54

jé, tényleg ott van. vagy a hasonmása.

horas 2010.04.07. 20:48:27

Na olyan streamet találtam ahol nincs hang csak,kattogás a chat ablakból a hozzászolásoknál...
kcsit szar hang nélkül..nem kicsit...

bakító 2010.04.07. 20:49:21

Ejnye de rút kapushiba.

Mr.AT 2010.04.07. 20:49:37

Tapsoljuk meg Hans-Jörg remek kapusteljesítményét. :-)

Titi120 2010.04.07. 20:49:44

Na, jobban kezdtünk mint múlt héten, most csak a harmadik percben kaptunk gólt. Jó lesz ez.

Lacóka 2010.04.07. 20:49:50

nyííííííííháááááááááááááá

horas 2010.04.07. 20:49:55

Na ott is van.Ez gyors volt.Ennek a Gibson gyereknek jó a célzókája...

BruceWayne 2010.04.07. 20:50:23

a kapott gól gyorsan letudva.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.07. 20:51:36

@sedre: oldalról kotorászott valaki, arra gondoltam.

mickeyknox 2010.04.07. 20:52:18

milyen feje volt már buttnak.

"nem tudom megfogniiiiiiii!!!" :)))

bög 2010.04.07. 20:53:13

láttam vmár ilyen gólt, de ekkorát még nem

BruceWayne 2010.04.07. 20:53:20

amúgy brutál jók mostanában ezek a Valencia beadások

sedre 2010.04.07. 20:53:27

csütörtökön lőtt egy hasonlót Agger a Benfica ellen...

mickeyknox 2010.04.07. 20:53:34

hoppá...

még lehet 2-2 :D

Ferguson 2010.04.07. 20:53:45

Gyerekek! Azt hiszem ezt hívják úgy, h manchester united magic!!!! :D

Slice 2010.04.07. 20:54:07

Hát elmaradni látszik a "papírforma".

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.07. 20:55:01

amúgy Rooney-nak látványosan nem passzolnak, és igen ovatosan mozog :)

Mr.AT 2010.04.07. 20:55:11

Eddig hibátlan a meccs, így tovább. Meglesz a 7:1. :-)

bakító 2010.04.07. 20:55:33

Jaj ha Messi lőtte volna ezt a Nani gólt mi lenne itt?
Egyébként gyönyörű mozdulat volt.

Lacóka 2010.04.07. 20:55:43

örömmel látom, h nani hasznát veszi a joe cole oktató dvd-nek

nem akarom jártatni a pofám, de mennyi volt ekkor a roma ellen? :D

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.07. 20:55:51

Joe Cole húzott egy ilyet VDS-nek a hétvégén :)

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 20:56:18

én ezt nem nézem, bassza meg. Teljesen, mint a Barcelona ellen. Újabb 1 év eltelt, semmi pozitív fejlemény. Remélem bukjuk a Bundesligát is. Nevetséges.

@Ferguson: nem. Ezt úgy hívják, hogy elbaszott rossz csapat.

bög 2010.04.07. 20:57:57

skacok nem olyan ritka az ilyen gól (cole-ét láttam, kutyafüle volt ehhez képest) de ez vmi elképesztően akrobatikus volt, nagyon mögé ment

Slice 2010.04.07. 20:58:36

Ez a Butt ma félelmetesen szar.

horas 2010.04.07. 21:00:14

@Ferguson: Igen,azt kell,hogy mondjam nagyon odabasz most ez az MU.Hihetetlen erőteljes futball ez eddig.A BAyern angyon zavarodottnak tűnik,szerintem az is...

BruceWayne 2010.04.07. 21:00:31

@Ferguson: vagy inkább bayern münchen fail :)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.07. 21:00:59

tyú, ez runi mégse beteg. vagy csak beindult, mint a vak ló...

Viszlat 2010.04.07. 21:01:34

Rooney óvatosan mozog??? Te úristen hogy ment oda be két ember közé... és még a német reklamált. :D

rokamoka33 2010.04.07. 21:01:39

van egy olyan érzésem, hogy ha a MU benyomja a harmadikat is, a Bayern elszáll fejben és le fognak aprítani 1-2 MU játékost

amúgy ismét meglepett a Mu, pedig kicsit sem kedvelem őket, de hogy a Bayern mitől ekkora fos...

horas 2010.04.07. 21:02:19

Ríbery-nek,hogy tele lehet a töke,nincs csapat ahova nem férne be,is itt szopja a brét...

IronRock 2010.04.07. 21:03:49

Szeretném jelezni, hogy nagyon-nagyon, mocskosul és mindenre kiterjedő Qrva anyját a Digisport-nak!!!
Server full load, hát rohadjatok meg, ha nem bírjátok szuflával, inkább ki se tegyétek a meccset stream-re, ti rohadékok!!! Vagy béreljetek 10Gbps-t, f@szkivan veletek!

Mr.AT 2010.04.07. 21:04:21

@Slice: Indokolatlannak érzem a "ma" szó használatát a mondatban. :-)

BruceWayne 2010.04.07. 21:04:39

@horas: hát én egyik kedvenc csapatomban se látnám szívesen a kezdőben :)

Titi120 2010.04.07. 21:06:46

Rooney húzza a lábát.

Slice 2010.04.07. 21:06:47

@Mr.AT: :D Hát nagyon nem követem nyomon Butt-ot, de amit ma látok belőle olyan Lehmann-os amikor rosszabb napjai voltak az öregnek.

BruceWayne 2010.04.07. 21:09:16

hát ha rooney lemegy 2-0nál a félidőig akkor még lehet érdekes a 2. fi.

Titi120 2010.04.07. 21:09:32

Időt kéne kérni.

mickeyknox 2010.04.07. 21:09:33

lehet hogy csak tetteti

Tika_ 2010.04.07. 21:10:26

@hererál: digisport.hu/live/play/2969
@horas: :)

A Rooney-mizéria annak a kollégának igen jól jött, aki 3-szoros téttel tette meg az MU továbbjutást... Nyilván, ha tudta volna a fogadóiroda, akkor más odds-szal adják. De ez nem Olaszo., úh nem kell rosszra gondolni :)

Slice 2010.04.07. 21:13:15

Elég érdekes kínai kommentárral nézni ezt a meccset. Nem is tudtam, hogy a Bayernben pl. Ogli G is a pályán van.

klubhűség · http://www.youtube.com/watch?v=ayF8sBXDQsA 2010.04.07. 21:13:52

Annyival komótosabbak, szélesen veszik át, elbambulnak vagy lassan reagálnak.
Estleg a fritz-faktor okozhat meglepetést

gorszky tivadar 2010.04.07. 21:14:20

azért minimum sántikáljon már runi, ha annyira serült...vajh kell-e neki a végén pisilni hivatalos emberek elött? :)

rokamoka33 2010.04.07. 21:14:21

bíró rendesen megfújja a hazai pályát, de a Bayern meg nagyon fogalmatlan

még adok neki 10%-esélyt hogy felállnak, elvégre otthon is 0-1-ről álltak fel nem is akárhogy...

rizla 2010.04.07. 21:14:34

nani gólja óriási volt, de rooneynak már a meglepetésszerű fellépése megzavarhatta a bayernt, tartom, hogy undorító húzás volt ez. ha meg kikönyörögte sérülten a játékot, akkor SAFot fel fogják koncolni az angolok.. de ennyire nem lehet hülye az öreg.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.07. 21:17:35

ugyanugy megrándult a lába, volt egy visszajátszás. + 2 hét. elődöntőben jáccik-é?

bakító 2010.04.07. 21:18:42

Fletcher eddig nagyot játszik.

rizla 2010.04.07. 21:18:48

@bakító: azért ilyen gólt láttunk már (pl babel szintén a BL-ben, vagy arshavin az ideiben), de egyetértek baggal, ez talán az eddigi legszebb kivitelezés.
amúgy igazad van, amikor CR lőtt egy hasonló gólt, hozzáteszem, lassabb labdából, kevésbé gumilábú mozdulattal (viszont tény, hogy távolabbról, és lábak között belőve), akkor az nst-t is elkapta a sztármánia, és kitalálták, hogy ez is csak ronaldonak jöhet be.

rizla 2010.04.07. 21:20:15

de elkúrta ezt rafael, elég későn kezdett el behúzni befele

"jól döntött, jól döntött, mert van buytenék a centerezésre számítottak!!!"

anyám..

BruceWayne 2010.04.07. 21:20:18

a kis ráfáel, há szígyent hozol a brázilokra!

BruceWayne 2010.04.07. 21:21:25

amúyg Mancini is sarkalt már nagyobbat is ennél, meg tán Morientes nagyon régen

Lacóka 2010.04.07. 21:22:06

ejjj, fab... rafael eldönthette volna végleg

@rizla: érdekes húzás, maradjunk annyiban. a taktikát ne mondjuk meg előre? :D

IronRock 2010.04.07. 21:22:51

@rizla: undorító húzás? Melyik klasszis játékos ne akart volna játszani egy BL-negyeddöntő sorsdöntő visszavágóján? Ha Rooney szereplése akár csak 10%-ig kockázatos lett volna, Sir Alex nem rakja be. Valószínűleg a szünetben lehozza, miután megtette a magáét, a többit intézzék el a társak. Sir Alex nem az az edző, akinek könyörögni lehetne a játékért még egy mégoly fontos láncszem Rooney-nak se. Más kérdés, hogy mennyire jó az a MU-nak, ha ennyire függ egy játékostól....lásd korábban Beckam, Ronaldo példáját...

horas 2010.04.07. 21:23:31

@casaubon: Kösz fater már találtam.
@Nerazzurri: Hát én meg nagyon is.
@Tika_:Igen ebben lehet valami.Sir MEg Wayne összedumáltak aztán feltettek egy pár milla fontot a meccsre,természtesen valami francia muskátli árús öreghölygy intézte a dolgot... :)

Fletcher adta azt a már már Gutit-s passzt Valencia-nak?Ő meg mire várt?Akár mi lesz a végeredmény és akárki jut tovább a két csapat nincs egy súlycsoportban ez egyértelmű.

Az MU valami eszméletlen tempót diktál,már már jégkorong szintű gyorsasága van a játéknak ha náluk a labda.
Awesome! :)

mickeyknox 2010.04.07. 21:23:39

b+, ráállítottak egy kamerát rooney jobb bokájára :))))))

Lacóka 2010.04.07. 21:24:22

@Lacóka: még vmi. ahogy van buyten faragja rooney vmennyire sérült jobbosát, az nekem undorítóbb. ilyet bokszban szoktak, tudom, h fáj, ezért oda ütök.

rizla 2010.04.07. 21:24:33

@IronRock: ezt már kifejtettem. az az undorító, hogy saf 3-4 hetet mondott, és azt mondta, hogy wayne ma is max csere lesz, ha nagyon sír, de inkább az sem. ezek után berakja a kezdőbe. nyilvánvalóan hazudtak a sérülésének a mértékéről, és ennyi, ez az undorító. de ok, túlzás, hogy undorító, de nagyon nem szép ennyire nyilvánvalóan telehazudni a sajtót.

BruceWayne 2010.04.07. 21:25:07

Olic baszod!

azért ez nagy támadás volt

rizla 2010.04.07. 21:25:41

minek van két kommentátor? vak vezet világtalant?

lük 2010.04.07. 21:26:45

Valencia mintha egész jó lenne.

rizla 2010.04.07. 21:26:46

nani bazmeg. amennyire fogalmatlan tud lenni ez a gyerek, annyira megvan benne az ufo-gén.
bayernt jól megverik. megint.

Eastbay1 2010.04.07. 21:27:02

@rizla: Nem olyan nagy probléma ez a Rooney téma. Kismillióan megcsinálták már, és még meg is fogják.
Két éve a Boston Celtics meccs közben játszotta el, hogy Pierce húdenagyon megsérült, aztán visszatért a harmadik negyedre és meg is verték a Lakerst. Akkor ez nekik hatalmas lélektani előnyt adott.

2010.04.07. 21:27:12

wow, a 2 riporter mesterien elsiklott a kezezés felett
na közben vége is
grat a mu-nak

avenger13 2010.04.07. 21:27:37

@Lacóka: csak annyira faragja mint a manu játékosok robbent meg riberyt. semmivel sem undorítóbb. olic meg kihagyta, pedig szép volt.

Ferguson 2010.04.07. 21:27:49

Srácok, ennyi meg egy bambi :P

Mr.AT 2010.04.07. 21:28:31

Nani második gólja, bár ez is inkább Valenciáé. Roy Keane emlékére és a MU-mez tiszteletére küldeném a Bayernnek az esti kívánságműsorban Pataki Attilától a "Te nem érzed ezt a Keane-t".

rizla 2010.04.07. 21:28:50

na, na. alap meccs lesz ez

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 21:29:10

Nem lehet nem szeretni a német focimentalitást, nincs elveszett meccs, hajrá bajorok!!!

Eastbay1 2010.04.07. 21:29:25

@Lacóka: Bokszban sem szabálytalan meg nem is sportszerűtlen.

horas 2010.04.07. 21:29:33

Na gyerekek ez igen.Ez meccs wazzeg,ez Bajnokok Ligája,odabasz! :)

BruceWayne 2010.04.07. 21:29:35

olyan ez a meccs mint a 4-2es Chelsea-Barca

Lacóka 2010.04.07. 21:29:39

jajajaj, de jó meccs ez

Titi120 2010.04.07. 21:29:45

Óriási hiba volt 4 támadójátékossal kiállni. Nincs nálunk a labda, hatalmas erőfölényben vannak a középpályán. A többi csak adalék.

Ez az Olic - gól szerintem semmit nem változtat.

mickeyknox 2010.04.07. 21:29:59

ez az olics kicsit olyan mint kuyt

rizla 2010.04.07. 21:30:11

@Eastbay1: ilyen szinten kivitelezve azért még nem láttam. valencia meccsek előtt van mindig az, hogy "david villa LEHET, hogy nem játszik", meg hasonló variánsok. "XY sérülése TALÁN nem gyógyul meg". de ennyire nyilvánvaló hazudozást még nem tapasztaltam.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.07. 21:30:19

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: az egyetlen német dolog, amit szeretek, claudia schiffer.

IronRock 2010.04.07. 21:30:34

@rizla: szinte mindenki telehazudja a sajtót. Sir Alex ma beállt a sorba és kész. Mellesleg ezzel is kurva nagyot kockáztatott, mert ha valamelyik begőzölt Bayern védő teljes lendülettel rácsúszik Rooney sérült bokájára akár még egy piros lapért is minden mindegy alapon (vannak ott ilyenek), rámehet Rooney VB-szereplése is, márpedig nélküle nincs angol támadórész. Nyilván nem húzták volna ezt meg, ha nem lett volna feltétlenül szükséges és fontos Rooney szereplése az BL-elődöntő miatt. Meglepetésszerű támadás, a Bayern meg - eddig - beszopta.

avenger13 2010.04.07. 21:31:13

@Titi120: nem az a baj, hanem, hogy robben esik kel, nem tudom miért, és hogy mvbt meg ki fogják állítani.

horas 2010.04.07. 21:31:21

Három kettővel a sörösök mennek tovább ugye?
Az a baj akkora különbség,hogy már ez jelenti a veszélyt az MU-ra....

vadkutya 2010.04.07. 21:31:36

@_benito: :D Schiffer-t adom.

Amúgy meg: Nani. Kész. :)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 21:31:37

Közben a másik meccsen hullámzik a foci, a Lyon nagyon-nagyon jól tartja magát, a Bordeaux-nak egy betörést és egy 35m-es Diarra-kapufát leszámítva semmije nincs, erre a szünet előtt nem jön: CHAMAKH :)

horas 2010.04.07. 21:32:20

Mu már az öltözőben...

Eastbay1 2010.04.07. 21:32:25

@rizla: Úgy vagyok vele, hogy ez sem rosszabb (meg jobb sem) mint egy nyújtott lábas bokára vagy egy műesés.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 21:33:30

@_benito: Soha nem tetszett a hölgy, de maximálisan értem a választásod. :)
Komolyan, a német csapatok valami olyan mentalitásbeli különbséget tudnak mutatni BÁRKI ellen, akivel játszanak, zseniális! Gyerünk!

Titi120 2010.04.07. 21:34:32

Hogy tolódik ez a Bayern védelem, te jó isten !
Minden Valencia elfutás után két ember dekkol szabadon a hosszún.

bakító 2010.04.07. 21:34:48

Hát gyerekek, ez idáig egy igen faszipántos meccs.
És ahogy illik Ribery és Rooney igen csendes.

IronRock 2010.04.07. 21:36:42

@_benito: Én meg Steffi Graf-ot. Jóval több dolgot tett le az asztalra mint Claudia, és úgy tudott évekig világelső lenni, hogy közben együtt voltak olyan sérülései, amelyek akár egyikénél egy mai teniszező lemondana fél évet....Mondjuk a germán vér mindkettejük arcán látszik. :-)

Ferguson 2010.04.07. 21:37:26

Ez a bayern gól nagyon nem kellett. Eleve mi a faszt keresett ott carrick, hol volt vidics és rio? V d sar is védhetett volna olyan szögből. Xar ez a védelem sajna, össze-vissza szaladgálnak néha, ez a bayern esélye még azért... :S Rafael meg elmegy a faszomba, ennyire nem lehet éretlen, h egy olyan ziccert így oldjon meg... :@

Lacóka 2010.04.07. 21:37:34

@Eastbay1: khm, fociban a rugdosódás sehogy sem szabályos :)

de ha rooneynak nem lesz baja, és továbbmegyünk, akkor üsse kő. ha egyik se, akkor szoptunk.

Szamárka 2010.04.07. 21:37:49

Rooney takarodjon le a picsába, ha már Ferguson rábízza ezt a döntést és annyira szereti a klubot. Többet árt mint használ, mióta megint aláfordult egy kicsit a bokája. Én még mindig félek egy kicsit, kár ezért a hülye gólért.

Szamárka 2010.04.07. 21:39:05

@Ferguson: Rafaelt nagy baromság most szidni. Valencia mellett messze a legjobb. Védekezésben tökéletes, kihagyott egy ziccert jobbhátvéd létére, bumm.

Bögreblogger 2010.04.07. 21:39:08

Közvetíti valamelyik (akár külföldi) adó?Vagy megint a digi tévén nézi 30 ember?

avenger13 2010.04.07. 21:39:14

@Titi120: a védelmünk katasztrófa, butt meg ma kegyetlen gyökér, ezért nem lehet hosszútávon megoldás. olic nagyon nagyot küzd, és müller is jól játszik. lehet ebből még bármi, pláne ha rooney lejön, akkor azért a támadásból jobban visszavesz majd a manu. persze gondolom én. még 1x lehet ebből bármi.

amit saf csinált meg akkor is taplóság, ha más is csinálta. ha azt mondja, hogy kérdéses a szereplése ok. de azt mondani, hogy tuti nem játszik, aztán véletlen a kezdőben találja magát, aljas húzás, murinnyo szokott ilyeneket nyomni.

rizla 2010.04.07. 21:39:47

@Eastbay1: hát azért ez más. ez előre megfontolt, a pályán meg akárki agya elborulhat. ráadásul a focistáktól azért kevesebbet várok intellektuálisan, mint egy tudvalevően bölcs és tapasztalt edzőtől. ferguson ravasz mint a róka. csak az a baj, hogy ez nagyon szar trendet teremthet.

Eastbay1 2010.04.07. 21:39:48

@IronRock: Hát Steffi Graf arcán inkább valami lengyel-ruszki beütés látszik.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.07. 21:40:50

ott baszta el amúgy van Gaal, h nem volt mersze betenni Contento-t Badstuber helyett. előbbinek legalább lett volna esélye sebességben felvenni a versenyt Valenciával. Badstuber meg középső védő.

szépen kell meghalni, ennyi, én az első meccs után is megmondtam, h a tisztességes kiesés már teljesen elfogadható. jobb csapat a MU, akkor is, ha Robben ragaszt kettőt a pipába a második félidőben.

meg kell lépni a gomez-müller, de még inkább a contento-badstuber cserét, h legyen esély a csodára.

4-2 lesz a vége.

20LEGEND 2010.04.07. 21:40:56

@Ferguson: Neville tudod hogy oldotta volna meg? Mikor kényszerítőből visszakapja belerúgott volna egy kibaszott nagyot. :D

dzolutan 2010.04.07. 21:41:54

eddig:
kurvajó a mu
demichelisnek köze van az összes kapott gólhoz
második félidőre mindig(!)fel tudunk javulni
nekünk fújnak
kurvajó meccs

Eastbay1 2010.04.07. 21:42:19

@Lacóka: Jó, nem szabályos, de ha okosan csinálják akkor csak az adódó lehetőségek kihasználása.

rizla 2010.04.07. 21:42:30

@Ferguson: van der sar hiába a legjobb, az a lövés nagyon nagyon jó volt. azért néha éles szögből is be lehet rúgni, kurva nehéz leérni egy ilyenre.

avenger13 2010.04.07. 21:42:37

lehet contento megoldás lenne, nem tudom. én is a szép kiesés mellett vagyok. a 7-1 nagyon nem az, a 4-2-vel tudok élni. :D

horas 2010.04.07. 21:42:46

@bakító: Igen Rooney labda érintés nélkül 3 MU gól,
és még nem esett ki a Bayern semmit mutató Ribéry és Robben mellett sem...
Viszot Nani és Valencia klasszis szinten játszanak.
ÉS Olic az igazi kuszómászó lesipuskás mintapéldája,szerintem ő jó játékos ellentétben a Gomez művésznéven közismert humoristával...

BruceWayne 2010.04.07. 21:42:59

A manchesteri öltözőbe küldeném a szünetre a postban található első videót:

subba.blog.hu/2008/11/19/a_het_szuperpumaja_alexander_marcus

:)

halihalo 2010.04.07. 21:43:36

@Titi120: Ha Rafael tudna akkorát rúgni, hogy átmenjen a labda a baloldalra, akkor a MU rúghatott volna már vagy még 2 gólt. Ott álldogálnak sokszor tényleg 10-15 méteres körzetben üresen.

halihalo 2010.04.07. 21:44:10

@horas: De mekkorát pattant le VdS-ról... :)

Harald hardrode 2010.04.07. 21:44:15

Reális jelenleg az 5-2, én azért bízom a 3-2. Rafael eddig jó, de látszik, hogy fiatal, ahogy MVB-nek odakaszált, meg ha már valaki sír, hogy Rooneyt faragja Buyten, akkor megkérdezném, hogy Evra bemutatkozó csomagja Robbenen mi volt?

Titi120 2010.04.07. 21:44:50

@avenger13:
Demichellisék össze - vissza rohangálnak, nézni is rossz. Ehhez hozzájön, hogy Badstubert rendszerint megveri Valencia, de mindennek az alapja akkor is az, hogy a középpályán létszámfölényben van az MU ezért folyamatosan nyomás alatt birnak minket tartani.

Félidőben szerintem muszáj volna lehozni Müllert - pedig ma ő tényleg nem is rossz - és behozni Pranjicot, hogy besegíthessen Badstubernek.

Lacóka 2010.04.07. 21:45:00

@Eastbay1: finoman, "véletlenül" odarugdosni nem szabálytalan, csak megkérdőjelezhető. mint rooney letagadása. vagy bridge-t a barátnőjével húzni.

horas 2010.04.07. 21:45:01

Rooney igazából szellemi hadviselés eszköze,ő most perpillanat csak a jelenlétével le köt és megbont két embert...látványosan semmit nem csinál és télleg nem is keresik labdával...

Slice 2010.04.07. 21:45:03

@horas: Az 1. gólnál nem Rooney adta a gp-t?

Mala Suerte 2010.04.07. 21:45:28

Én nem értem egyébként, a Bayern miért csatárt akar igazolni Klose, Gomez és Olic (plusz Müller) mellé, a 2 belső védőjük annyira katasztofálisan fogalmatlan, hogy az valami elképesztő. Egyszerűen nem erre a szintre valók.

Mellesleg tudom, hogy a játékvezetőkön hatalmas a nyomás (főleg mostanában), nem lehet tökéletesen levezetni egy meccset, nem láthatnak mindent stb., de azért azt, hogy Nani fejmagasságban beletenyerel a lasztiba a 16-oson belül, talán észre lehetett volna venni...

SAF és Rooney esetére pedig tényleg az "aljas húzás" a legmegfelelőbb kifejezés.

avenger13 2010.04.07. 21:45:33

@dzolutan: nekünk ugyan nem fújnak. sztem a bíró nem nagyon, épp csak egy kicsit fogalmatlan. talán többet téved a manu javára, de kár bírózni. nagyon nem nyúlt bele eddig a meccsbe. néha többet enged, néha kevesebbet. pl. mvb sárgáját túlzásnak éreztem. végeredményben kicsit azt rónám fel neki, hogy nem következetes, mármint valami egyszer szabálytalan egyszer nem, oldaltól függetlenül. de fiatalnak tűnt, talán belőle lesz valaki, mert tényleg egész korrekt eddig.

20LEGEND 2010.04.07. 21:45:35

@Harald hardrode: Én meg azt kérdezném meg, hogy Rafael sárgája előtt mikor felrúgták a kissrácot, az mi volt? Hogy nem lehet lefújni az ilyet?

horas 2010.04.07. 21:47:11

@Slice: Legyen,de nem volt gól helyzet,talán még helyzet se...

SamS 2010.04.07. 21:47:21

@matthe07: Mi az aljas abban, hogy 20%osan kiküldenek egy csatárt játszani (aki vállalta a játékot)? Ezen maximum Capello háboroghat, a Bayern védői ha komolyabb szintet képviselnének, akkor örülnének ennek.

bakító 2010.04.07. 21:47:26

A bíroval a világon semmi gond nincs eddig.

vadkutya 2010.04.07. 21:47:49

2 dolog derült ki az első félidőben:

1. Eddig nem tudtam, de kurva sok tehenész lakik a mi utcánkban. Ami egyébként egy csendes övezet, de ma vmiért nem, ergo jobb szomszédaim is lehetnének... :)

2. Nani-t nem értem.

Harald hardrode 2010.04.07. 21:48:30

@20LEGEND: Azt is le kellett volna, ezt egy szóval nem mondtam, hogy semmi, de nem veszitheti el a fejét, mert ha kapott volna egy pirosat, nagyot szop az Mu.

avenger13 2010.04.07. 21:48:37

@Titi120: sajnos változtatni kell, mert valami nem jó. az alapvető probléma az, hogy szarul tolódik a védelem, másrészt schweini nem ér le mindig badstuber mellé segíteni, ahogy a schalke ellen. erre kell valami megoldás.

@mocsing: erről persze lemaradtam.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.07. 21:49:11

@bakító: ne tedd ki az írásjelet idő előtt, fejezd be nyugodtan a mondatot, hogy "egy kézilabda nevű sportágban"

avenger13 2010.04.07. 21:49:27

@matthe07: azért mert klose és gomez is fogalmatlan. sajnos.

bakító 2010.04.07. 21:50:26

A szakértő úr egyetért Van Gaalal:)
Hát ez beszarás....

Slice 2010.04.07. 21:50:31

@horas: Persze nem rajta múlik eddig ez a meccs, csak finoman próbáltam jelezni, hogy a nem ért labdába kijelentés nem teljesen állja meg a helyét. Amúgy meg szerintem elég lélektani fölény az, hogy Rooney a pályán lehet attól függetlenül, hogy ma mit alkot.

Eastbay1 2010.04.07. 21:50:35

@Lacóka: Én egyikben sem látok olyan hatalmas erkölcstelenséget. Mondom, ami lehetőség adódik, azt ki kell használni.

horas 2010.04.07. 21:51:53

@Slice: Jó legyen,az túlzás volt igaz.Rooney mint lélektani tényező adom én is,nem véletelenül írtam...mert látszik is...

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 21:53:25

de bassza meg. Előnyről indultunk, elvileg nekünk kellene diktálni az iramot. Erre 2-0 a hetedik percben, egy másodosztályú csapat tovább húzná. És most a sérülésekre sem panaszkodhatunk, elvileg ez a "legerősebb" csapatunk. A legdrágábban igazolt játékos pedig nem fér be a kezdő 11-be.

Titi120 2010.04.07. 21:53:43

Hophophop, teljesen jogos.

bakító 2010.04.07. 21:53:59

Na ennyit a bíróról. Ez mi volt?

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.07. 21:54:05

ribery úgy játszik, mint aki nyáron az MU-ba akar igazolni... hopp egy piros közbe.

Harald hardrode 2010.04.07. 21:54:06

Én mondtam, hogy Rafael amatóőr

horas 2010.04.07. 21:54:27

Alakúl!Vazzeg mi lesz itt...

rizla 2010.04.07. 21:54:38

@SamS: 20%-os, hogyne. te ezt bekajálod?

Tika_ 2010.04.07. 21:54:43

miért is kapta az elsőt?

mickeyknox 2010.04.07. 21:54:50

na, megkapták a bőrgatyások az esélyt

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.07. 21:54:52

Nahát rafaelt kiállították??????
Tegnap pont ilyen visszahúzás után eboué kapott sárgát, nem a Barcas aki visszahúzott.

Matteo_B 2010.04.07. 21:55:02

így már más a leányzó fekvése!

Mourinho már nem a király 2010.04.07. 21:55:06

most Riberynek is járt volna a sárga.

Mr.AT 2010.04.07. 21:55:25

Gratulálunk Rafaelnek, tényleg.

lószerafin 2010.04.07. 21:55:39

Azért Ribery reklamálása nélkül nem adja meg a sárgát szerintem.

horas 2010.04.07. 21:55:43

Ha a kzöhelyek léteznek akkor most az MU lő még egyet...

Eastbay1 2010.04.07. 21:55:57

Kis brazil g@có mehet a hátsó salakosra gyakorolni a labdavezetést.

Lacóka 2010.04.07. 21:55:59

óhogy bazmeg

@Eastbay1: csak h nekem legyen igazam :D : kettő lélektani hadviselés, egy meg kvázi szándékos sérülésokozás

de inkább oda figyelek, mert kezd izzani a pálya

Stiel 2010.04.07. 21:56:00

Azért Ribery sem az az ártatlan szűzlány...

gorszky tivadar 2010.04.07. 21:56:11

nem cserél saf? haha, amit kap az öreg skót capello-tól...

avenger13 2010.04.07. 21:56:17

@Tika_: mert a földön fekve utána rúgott mvbnek. mind2 jogos.

Eastbay1 2010.04.07. 21:58:06

@Tika_: Már az elsőért is kaphatott volna. Úgy rúgta fel asszem van Bommelt, hogy a labda kb 5 méterre volt és tök egyértelműen emberre ment.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.07. 21:58:07

és runi gyakorlatilag nem tud lépni a labdáért már. védő már nem is áll mellé középen.

drosiii 2010.04.07. 21:58:19

@avenger13: A másodikon mi volt jogos?

avenger13 2010.04.07. 21:58:28

badstuber is hülye gyerek még

Titi120 2010.04.07. 21:58:32

SAF azért fél Capello haragjától.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.07. 21:59:12

@drosiii: Visszarántás, jobb helyeken sárga (kivétel Barcelona)

avenger13 2010.04.07. 21:59:19

@drosiii: a visszahúzás/lerántás akkro is sárga, ha ribery nem hempergett 5 métert.

Lacóka 2010.04.07. 22:00:03

4-5-0???

egy ember plusz, egy gól mínusz a bayernnek. 50-50, ajajaj.

rizla 2010.04.07. 22:00:07

rooney kijött a második félidőre? sajnos összevissza szakad a netem

Eastbay1 2010.04.07. 22:00:21

Valencia aranyos volt: fetrengés közben azért oda-oda figyelgetett a válla fölött, hogy lesz-e lap:D
Ettől függetlenül járt a sárga.

England win The Ashes! 2010.04.07. 22:00:25

@OJ:

Ugyan óriási OFF, de örülök, hogy مروان الشماخ gólt szerzett, mert az enesó kommentjeinél borítékolható az esti kabaré annak témájában, hogy mi a neve írásának a megfelelő módja. Már csak egy 박지성-találat kéne...

(Nem mellesleg azért is örülök, mert a Bordeaux továbbjutását remélem.)

horas 2010.04.07. 22:00:43

Miért látom lelki szemeimmel,hogy a 90ik percben 3-2nél Macheda lövi vagy fejeli tovább az MU-t...?
:)

BruceWayne 2010.04.07. 22:00:45

most ezzel a cseerével a mu 5-5-0 felállást nyom?

Titi120 2010.04.07. 22:01:22

@rizla:
Ja, de már le is ment.

horas 2010.04.07. 22:01:41

@rizla: KI de már lecsérlte SAF Oshea re

lószerafin 2010.04.07. 22:01:43

@Dr Jozef Vengloš: A kinai kommentáro SamaHÜÜ-nek elytette.

avenger13 2010.04.07. 22:02:24

@Lacóka: gomez is a pályán van, így nincs emberelőny. sajnos.

gabenito 2010.04.07. 22:03:28

a bayernnek idén szezonja van a bírókkal. amikor nyilvánvalóan nem nekik fújnak akkor csak a kétes helyzetekben

SamS 2010.04.07. 22:03:45

@rizla: Szerinted fitt volt? Miért cserélték le vajon pont őt?

Lacóka 2010.04.07. 22:03:48

szeretném jegyzőkönyvbe vetetni, h vander saar az isten

vadkutya 2010.04.07. 22:04:10

@Dr Jozef Vengloš: Fél szemmel én azért rajta vagyok مروان الشماخ-n. :) De a pont ott, Doki. ;)

h492019 2010.04.07. 22:04:15

@értelmetlen_nevű: berba a legdrágábban igazolt?

horas 2010.04.07. 22:05:00

Könnyelmű az MU,ez a Bayern nekik újgyakorlat kéne,hogy legyen...

lószerafin 2010.04.07. 22:05:23

Életemben most szurkolok elöször a Bayern Münchennek. Nem gondoltam hogy erre sor kerül.
Biztos Robben nosztalgia.

Eastbay1 2010.04.07. 22:06:21

@Lacóka: Azért elég gáz vallás lehet a fanderszariánus.

Titi120 2010.04.07. 22:07:50

Anyám, ilyet is csak egy portugál bír szimulálni !

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.04.07. 22:08:10

Szomszéd házát is fel lehet tolni a menetrendszerű Robben gólra vajon?:D

Cadaver!! 2010.04.07. 22:08:33

Nani ellépésekor a partjelző volt hozzá a legközelebb. ^^

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 22:09:09

Nani mekkora színész, lol.

horas 2010.04.07. 22:09:22

Istenem még így is az MU-nak vannak helyzetei...

Lacóka 2010.04.07. 22:09:39

@Eastbay1: rohadt nehéz tulipánszagú füstölőt szerezni, de egyébként elviselhető

horas 2010.04.07. 22:09:57

OJ miújság a frencseknél?

h492019 2010.04.07. 22:10:45

@h492019: télleg. szünetben csereként. nem tűnt fel. btw hogy van kínaiul, hogy csere?

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.04.07. 22:11:58

@horas: Livescore szerint 1-0 a Bordóóóónak.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 22:12:03

@Eastbay1: tőled eddig még nem olvastam jó kommentet, de ez zseniális :)

avenger13 2010.04.07. 22:12:07

sajnos ez a bayern találni fog max. gólt, vagy kapunk kontrából. nem igazán érzem az átütő erőt. és van der sar a legfőbb különbség a két csapat között.

horas 2010.04.07. 22:12:20

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: MErt a Bayern mindig akkor jön vissza a meccsbe mikor az MU-sok már arra kiváncsiak mennyi az állás a másik meccsen szerintem egyértelmű,hogy nincs egy súlycsoportban a két caspat,az MU egyszerűen leül mindig annyira egyoldalú a meccs...

horas 2010.04.07. 22:13:15

@hererál: tom csak valami kis összjátékképet...

England win The Ashes! 2010.04.07. 22:13:58

Szigorúan csak magánvélemény, de szerintem a francia meccs jobb.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 22:14:05

@horas:
1-0 még mindig, a Bordeaux görcsös, nem tudnak mit kezdeni a Lyonnal, pedig rájuk nőttek rendesen, szabihoz, szöglethez is alig jutnak, szélsőjáték nincs, Gourcuff forgolódik. Nincs benne a második gól valahogy...

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 22:16:08

@Dr Jozef Vengloš:
Samakként olyan béna, most nem? :) Amúgy most billentette ki Cris, volt már, aki ezért befújta a tizit.

avenger13 2010.04.07. 22:16:40

kicsit visszaköszönt a schalke-bayern, csak most mi vagyunk a szívó oldalon.

horas 2010.04.07. 22:17:08

@OJ: Kösz...Én inkább Lyon-t szeretnék,bár megnézném a Bordo-t is nagy csapat ellen,hogy mégis mennyi van bennük,már amennyibe továbbmegy az MU...

England win The Ashes! 2010.04.07. 22:17:22

Most meg egy erősen tizigyanús esetet engedett tovább a bíró elvtárs a Lyon nagy örömére.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.07. 22:17:29

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL

Mr.AT 2010.04.07. 22:17:45

Na bassza meg... :-)

horas 2010.04.07. 22:18:01

Robben ma gyenge...

Titi120 2010.04.07. 22:18:07

Én mondtam, hogy ez egy BL - klasszikus lesz.
De nem ez lesz a vége, úgy érzem.

mickeyknox 2010.04.07. 22:18:28

mekkora gólt lőtt robben!!!!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.07. 22:18:42

@Ferguson: 2010.04.07. 20:53:45
Gyerekek! Azt hiszem ezt hívják úgy, h manchester united magic!!!! :D

Az hát. :DD

lószerafin 2010.04.07. 22:18:47

Robben. óóóóóóóóóóóóóóóóóó

Lacóka 2010.04.07. 22:18:53

h én ezt az embert mennyire gyűlölöm

horas 2010.04.07. 22:18:55

Ez nagyonjól jött ki ahogy leírtam ragaszt egy geci nagy gólt :)

Eastbay1 2010.04.07. 22:19:39

B@sszátok meg, ne spoilerezzetek már, nálam még csak most volt gól, így elveszik az élmény:)

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.04.07. 22:20:07

Na, tényleg fogadni kellett volna. Minden alkalommal dühöngök, hogy eladtuk:(((

Viszlat 2010.04.07. 22:20:15

Meg is érdemeljük, így ráülni az eredményre...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 22:20:27

Nem tudom elégszer elmondani, hát hihetetlenek a németek!

BruceWayne 2010.04.07. 22:20:27

bazeg Robben! mindig is zseniális volt ez a pali remélem a VB_m is ezt hozza majd.

de mi a faszér cseréli le?

Titi120 2010.04.07. 22:20:27

Vajon Fergie megpróbálja visszacserélni Rooneyt ?

Ferguson 2010.04.07. 22:20:41

Ez a fasz rafael kicsit megfordította a meccs menetét. K anyját! Ezt sosem bocsátom meg neki. Mindig is egy eszetlen hülyének tartottam, hiába tehetséges...

horas 2010.04.07. 22:20:55

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Hát nem is az MU kibabarált magával mind két meccsen...

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.04.07. 22:21:01

Ha ez így marad, itt a Barca címvédése.

rokamoka33 2010.04.07. 22:21:13

lol

ez az a bizonyos comeback...

3-0-ról 3-2

lószerafin 2010.04.07. 22:21:28

@_Maverick: Én most örülök hogy eladtuk a realnak. Angliában mindig sérült volt.

Mr.AT 2010.04.07. 22:21:38

@Nerazzurri: Ezt nem csak te nem érted. Most minden náluk van, nyomnak, erre behozza Altintopot. Mit röhögnék, ha találna egyet az MU a végén...

mickeyknox 2010.04.07. 22:21:40

egyébként ez a gomez tényleg -1 ember

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 22:21:40

Altintop? Most Robben nem bírja tovább, vagy humorizál LvG? Lell esetleg nem utazott el?

BruceWayne 2010.04.07. 22:21:48

külön öröm hogy manchesterbe végre szurkolást is látnak a helyiek (tüzezés, félcsupaszon tombolás, így kell ezt)

Lacóka 2010.04.07. 22:22:11

kurvára leültünk. mire vár ferguson???

Mourinho már nem a király 2010.04.07. 22:22:16

de ezek meg akarják nyerni a BL-t vagy miacsöcs?

avenger13 2010.04.07. 22:22:25

rá fogunk szívni erre tili-tolira

Phuturo 2010.04.07. 22:22:38

@heinrich: vagy egy inter - bayern döntő :D

England win The Ashes! 2010.04.07. 22:23:13

@OJ:

Nézd, én úgy vagyok vele, hogy ahogy a magyar helyesírás meghatározza, úgy alkalmazom. Ezért írok pl. Dosztojevszkijt Dostoyevsky helyett. Szigorúan csak a korrektség jegyében. De nem offolnék tovább...

A csávó szegény ma annyira egyedül őrlődik a védők között, biztosan már készül az ágyús szerepére...

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 22:23:24

Vidicben azért maradt némi balkáni mentalitás.

horas 2010.04.07. 22:23:31

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: De meg is érdemlik ha kiesne ,azt egy szóval sem mondtam,hogy nem...
Vérzik a szívem,ha az elődöntő másik ágára nézek...
Lyon-Bayern vs Barca-Inter

gorszky tivadar 2010.04.07. 22:23:32

lehet, hogy saf nem csak arcot veszít sompolygásával? digi persze 503-t vissza.

Pety91 2010.04.07. 22:23:38

Hát ha van igazi bosszú a Bayern részéről, akkor ez az...
2x is megaláztatják magukat az első félidő alatt, aztán meg továbbjutnak! :)
Az MU-nál meg ez az abszolút pofára esés, kellett nekik ráülni az eredményre!
Ejj de még nincs is vége.

BruceWayne 2010.04.07. 22:23:41

aszittem hogy park jön :)

Titi120 2010.04.07. 22:24:00

@avenger13:
Ja, ilyen védelemmel a tili - toli kész öngyilkosság.

sAp 2010.04.07. 22:24:08

jön berbatov,vége.

Lacóka 2010.04.07. 22:24:29

berbatov mot melegít..... megint rálültünk a vezetésre, és vártuk, h vége legyen, fél óráva a vége előtt...

Mr.AT 2010.04.07. 22:24:35

Giggs a 94. percben lőni fog egyet, és továbbmegy az MU.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.04.07. 22:24:44

Azért érzek némi ironiát abban, hogy Robben kegyvesztettként egy nem oly erős gárdát szinte egymaga lő tovább már két körön, amjg habfehér srácaink már csak a TV-t nézik...

Szívből gyűlöltem a Kahn-Effe-Jancker fémjelezte Bayernt könyökként, de ez egy szerethető csapat, és le a kalappal mind a két meccs miatt!!!

gorszky tivadar 2010.04.07. 22:24:54

@Titi120: :) nem teheti, tudjuk jól: sérült.. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.07. 22:25:13

@Ferguson: rafael még nem férfi, hanem kisfiú.... majd berba...

Titi120 2010.04.07. 22:25:14

Ferdinandnak mindent szabad ?!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 22:25:27

@horas: Ez mondjuk igaz, könnyen döntős lehet a Bayern ezzel a mentalitással.

Lacóka 2010.04.07. 22:25:34

@sAp: utolsó esélye nálam. ha nem izzad vért, húzzon a picsába (de ideges vagyok, így elkúrni)

andris` 2010.04.07. 22:26:07

csak azt mondja meg valaki, hogy miért Berba, és miért nem Macheda?

Mourinho már nem a király 2010.04.07. 22:26:27

@_Maverick: @czudarpesta: nálunk nem a kerettel van gond, hanem a csapattal.
Ha Gibsonokkal meg ilyenekkel a MU tud BL-t, meg bajnokságot nyerni akkor mi nincs mit szóljunk.

sAp 2010.04.07. 22:26:49

gomez utánrúgása vajh miért nem sárga, ha már rafaelnél az volt,ázze...

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 22:26:53

Hihetetlen retrófílingem támadt a CCTV-s stream bekapcsolása után.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.04.07. 22:27:26

Az is kemény, hogy Robben mennyivel jobb mint Ribery... vagyis hasznosabb, fontosabb. Ha még agya is lenne... mindig ámultam a képességein.

Titi120 2010.04.07. 22:27:59

Nagyon durva, minden egyes Demichellis labdaérintésnél fél kiló vízet izzadok ki. Ha ez így megy tovább 8 perc múlva elfogyok.

giacinto 2010.04.07. 22:28:14

Sneijder, Robben, Real Madrid

sAp 2010.04.07. 22:28:58

evra meg szimpatikus...kicsit kezdenek eldurranni a manchesteri agyak.

rokamoka33 2010.04.07. 22:29:40

@andris`: biztos SAf úgy gondolja, hogy a kettejük közötti kb. 35 millió euró jelent valamit:D

Titi120 2010.04.07. 22:30:00

Hát, ez így gyilkos, ahogy visszaadtuk az irányítást.

Mourinho már nem a király 2010.04.07. 22:30:09

@giacinto: nembaj, nyáron visszavesszük őket 2 csilliárd dollárért :DDD

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 22:30:33

Lloris óriásit mentett egy fejes után, lehet nem lesz több ilyen.

horas 2010.04.07. 22:30:38

Kiváncsi vagyok Solskjaer-t megtalálják-e a lelátón? :)

montipájton 2010.04.07. 22:31:19

@heinrich: Ma nagyon egy hullámhosszon vagyunk, nekem is pont ez jutott eszembe. Nem véletlenül verte az asztalt Rizla, hogy micsoda mocsokság Rooney visszatérése.)))) Most megnyugodhat.

gabenito 2010.04.07. 22:31:21

Egy rövid komment (persze még nincs vége a meccsnek)
a bayern az 5 párosításából (eddig) csak a juvét és a m. haifát tudta megverni gólokkal (akiket ki nem?). kétszer x-elt (fio mu) egyszer kikapott (bordó) . Az a baj, hogy így el lehet idáig jutni

Cadaver!! 2010.04.07. 22:31:49

Mi ez a sok zöld-sárga csíkos sál mu szurkolókon?

Mourinho már nem a király 2010.04.07. 22:31:54

@Anthony (kick-ass): tényleg jut eszembe, állítólag Robben árát még nem fizette ki teljesen a Bayern.
Szóval nyáron visszahozzuk :D

mickeyknox 2010.04.07. 22:32:30

nem látszik az emberelőny

Lacóka 2010.04.07. 22:33:41

@Cadaver!!: régi klubszínek, tiltakozás glazerék ellen

micz 2010.04.07. 22:34:03

nemtom berba hányszor érinti a labdát?

Eastbay1 2010.04.07. 22:34:15

@Cadaver!!: Na, van akinek nálam is később tűnt fel:D

horas 2010.04.07. 22:34:19

És most jön az,hogy ebből az MU-ból hiányzik Rooney-n kívül egy igazi karizma,Tevez-el vagy C-vel nem lennének ilyen kilátástalanok...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.07. 22:34:26

@vadkutya: ez bevételkiesés a teheneseknek (ha így marad), ez még jó jöhet nekünk.

Henke 2010.04.07. 22:34:30

...ennek a bayernnek a barca 5 dugót oszt a döntőben :)

czudarpesta 2010.04.07. 22:34:31

@Cadaver!!: Tiltakoznak a mostani vezetés ellen. Ez volt a régi szerelésük.

micz 2010.04.07. 22:35:39

Most akkor aki ért hozzá... Ez beárazás vagy nem beárazás?

Cadaver!! 2010.04.07. 22:35:54

@Lacóka: Kösz.
@Eastbay1: 1. félidőt nem láttam, ezt is félig csak hallgatom. :)

horas 2010.04.07. 22:36:16

@gabenito: Igen ezt porázom,hogy míg az Inter-nek csoda kellene döntőhoz Lyon vagy a Byern ott lesz.bár mindkettőejüknek lesz skalpjuk Real MU szal nem mondhatja az ember,hogy nem találkoztak nagy csapattal.Az MU szépen megcsinálta magának két megnyert mecccs volt...

England win The Ashes! 2010.04.07. 22:36:37

Na, a Lyon a négyben. Jogosan és megérdemelten (bár nem a mai meccs miatt).

lószerafin 2010.04.07. 22:37:15

Ki kell hogy monjdam: Szeretném hogy a Bayern München nyerje a BL-t.

Ferguson 2010.04.07. 22:37:18

Rafael, rafael... :S Sírni tudnék most!

Titi120 2010.04.07. 22:37:40

Asszem megyek és visszaolvasom a 3-0 utáni kommenteket. :DDD

madbalee 2010.04.07. 22:37:47

Ha a Bayern továbbmegy akkor lőttek az olasz 4. BL helynek? (Akár az Inter BL-t nyer)?

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.07. 22:38:07

Azonnal szükség lesz újabb 1 milliárd Euróra hogy bejusson a világ legerősebb bajnokságnak csapata a legjobb 4 közé. :DD

Cadaver!! 2010.04.07. 22:38:19

Ez a kiesés egy az egyben SAF-é, mindkétszer kiengedték a meccset a kezükből.

England win The Ashes! 2010.04.07. 22:38:24

Az ITV kommentátora meg tömören megfogalmazta a lényeget:

"Manchester United out, England out..." "...Drama and trauma."

sporttárs 2010.04.07. 22:38:34

@heinrich: Jaj, jaj. És jön a korszakozás. Komoly ellenfél nélkül.

Viszlat 2010.04.07. 22:38:38

Jó estét csináltunk a kárörvendőknek. Ejj.

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 22:38:44

@micz: ez nem az. sima továbbjutás, gyenge játékkal.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.04.07. 22:39:01

hát, nagyon nem érdemeltük meg az első félidő miatt, de a továbbjutást nem kell magyarázni.
két félidő tiszta előnyt adtunk a manunak, ha ez nem elég nekik, akkor legyenek dobogósak otthon :)

vadkutya 2010.04.07. 22:39:07

@imici77: Wenger azt igéri, most költeni fog. :)

Eastbay1 2010.04.07. 22:39:10

@Cadaver!!: Nekem kb egy hónapja tűnt fel a sárga-zöld sál, de állítólag hónapok óta hordják.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 22:39:16

@gabenito: Mi ezzel a baj könyörgöm? Hogy jobb volt ma is a Bayern? Szar érzés lehetett ÚGY kikapni Münchenben, de lépj túl rajta.

BruceWayne 2010.04.07. 22:39:20

na fasza! mindig is szívből rühelltem a bayernt de ez most egy korrekt csapat, már a juve ellen is az volt (bár Robben és Olic nélkül a fasorban sincsenek).

MU-HA-HA!!!

bakító 2010.04.07. 22:39:33

Gratulálok a Bayernek, de nem a jobb csapat nyert.
A Barca útjában már csak az Inter áll, mert ez az ág karcsú velük szemben.

Amúgy jó meccs volt a kiállításig, aztán sajnos irreálissá vált. Kár érte.

Jo_Jo 2010.04.07. 22:39:54

Minden tiszteletem a Bayerné, de ma a Manchester volt a jobb csapat, egyéni hiba döntött sztem (rafael te eszetlen)

mickeyknox 2010.04.07. 22:40:01

bazzeg zéró angol a 4-ben!!!! ki hitte volna ezt az ősszel???

szeme közé, laposan! 2010.04.07. 22:40:06

Basszameg, bejött a Bayernnek szurkolás... nem hánytam, de többet nem teszem.:)

England win The Ashes! 2010.04.07. 22:40:06

@madbalee:

Valszeg, mert két német még áll az EL-ben is.

vadkutya 2010.04.07. 22:40:12

@Viszlat: Én kíméllek is titeket. ;)

rokamoka33 2010.04.07. 22:40:16

óriási grat a Bayern-nek

úgy ültem le a meccs elé, hogy remélem kiesik a MU
thx, bár 3-0-nál erre esély kb. nem is volt

Ferguson most a hajára kenheti a hazudozásait:D

Szamárka 2010.04.07. 22:40:17

@Ferguson: Neked is csak gratulálni tudok.

giacinto 2010.04.07. 22:40:17

@Great Cornholio: :))

@madbalee: 6 ponttal kell többet szerezni most a 3 németnek mint az Internek.

@Henke: akarod mondani az Inter 3-at :)

Eastbay1 2010.04.07. 22:40:49

@Great Cornholio: Egész pontosan:
Az utóbbi két évben a bírók beárazták a PL-t. (Tavaly Cselszki, idén Arsenal, ManU:D)

giacinto 2010.04.07. 22:40:54

ez a pofánverés már nagyon kellett az angol focinak.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:41:00

persze gratulálok a bayernnek, hiszen továbbjutottak, de halkan megjegyzem, ideje lenne már eltörölni az idegenben lőtt gól-szabályt. Mondjuk remélem a Bayern így jut tovább a Lyon ellen is, és 11-esekkel megnyeri a döntőt :)

Henke 2010.04.07. 22:41:02

@sporttárs: a BL-ben marad legjobb 4 még nem találkozott idén komoly ellenféllel... :)

Ferguson 2010.04.07. 22:41:32

@Szamárka: mihez? Ahhoz, h rafael egy eszetlen hülye? Az. Nem ez volt az első ilyen esete. Nem is baszná a csőröm annyira ez a nevetséges piros, ha előtte beverte volna mondjuk a ziccerét. Tehetséges srác, de eszetlenül játszik, a foci pedig észjáték. Remélem SAF kezelésbe veszi...

Lacóka 2010.04.07. 22:42:04

@Titi120: kezd a sajátjaiddal

Egyébként gratula a bayernnek. Megérdemelték, amit a két meccsen csináltak, dicséretes. ÉS mi is megérdemeltük, amit csináltunk.. ehh. Mindkét meccsen vezetünk, mindkét meccsen ráülünk a vége előtt fél órával, és mindkét meccset elbassza a jobbhátvédünk.

Everred 2010.04.07. 22:42:04

Gratulálok, a játékvezetőknek sikerült az elődöntőig tolni a Bayern Münchent. Azt hittem, csak a Fiorentinával merik ezt megcsinálni, de nem.

Jobb híján óriási Barca-drukker leszek, remélem, ezt az aljas, ocsmány csapatot agyonbasszák Madridban.

sporttárs 2010.04.07. 22:42:10

Úgy esett ki a Manchester, ahogy '99-ben az elődöntőben ellene a Juventus.

Én megjósoltam ma más helyen, hogy idén lesz francia csapat a döntőben.
A Barcelona pedig gyengébb jtáékkal is simán védi meg a címét, sok érdekes nincs az idei kiírásban.

Hacsak Mourinho nem rondít bele az aranyos gyerekek babazsúrjába. :)))

2010.04.07. 22:42:15

hatalmas grat a bm-nek!
annyira nekik szorítottam most, hogy még egy kabala hszt is elpazaroltam rájuk egy el clásico előtt :D

Henke 2010.04.07. 22:42:17

@giacinto: hát, remélem jól írtam :D jó kis meccs lesz, az egyszer biztos!

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.07. 22:42:26

@Nerazzurri: Most pedig írjunk nekik hasonló kommenteket, mint amit kaptunk a liverpool és a MU ellen. :D

Cadaver!! 2010.04.07. 22:42:34

@divi: Lehetne helyette mondjuk otthon kapott kevesebb gól. ^^ :D

gabenito 2010.04.07. 22:42:48

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: majd a lazio - piacenzán megnyugszok! addig te is lazíts

montipájton 2010.04.07. 22:42:56

@gabenito: Hát igen, ez a kupalebonyolítások szépsége. De végül is továbbmentek, ha mázlival is. A MU mindkét meccsen páholyban volt már...

Az angolfóbiások meg rezgő fejjel csapnak a levegőbe, vagy 4 éve vártak erre a pillanatra, amíg az olasz, spanyol (mínusz Barca) meg többi klubok a kanyarban sem voltak, hogy végre ordíthassák, be van árazva az angol bajnokság.)))

Jaj, de várom Csöncsön finom kis levezetéseit, miért is a világ legjobbja ma estétől a Primera División.

(Annál jobban már csak Pancho véleményére vagyok kíváncsi a közudottan fogalmatlan Robben-Sneijder tandemről, na mára befejeztem.)) )

horas 2010.04.07. 22:42:57

Hát az MU megérdemli...elnagyképűzték,egyértelműen ők a jobb csapat,de megérdemlik.
Grat Bayern-nek most nem szerencsés hanem szép gólokat lőttek.
Na Lyon sok hányatattás után révbe ért.

(Istenem miért nem ezen az ágon vagyunk mi...)

JokerZ 2010.04.07. 22:42:59

barca - inter döntő a bl-ért. ilyen baszott ágakat sikerült sorsolni, ez van, Ferguson meg nagyot hibázott, hogy egy sárgalapos rutintalan védőt fent hagyott Riberyn.

Ferguson 2010.04.07. 22:43:00

@giacinto: a tegnapi pofánverés volt, a mai nem. Elvégre győztünk! :)

gibson 2010.04.07. 22:43:17

Jól láttam, hogy egy "MADRID IS CALLING" feliratú transzparenst feszítettek ki a Bayern drukkerek a végén? :DDD

vadkutya 2010.04.07. 22:43:18

@imici77: De idén más lesz, láttad januárban is. :)

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.04.07. 22:43:42

A világon alig van pár játékos, aki képes egyedül megnyerni egy meccset kvázi. Robben mindenképp élen jár köztük. Nem lát a pályán, buta, önző, de egyszerűen félelmetes, amit tud még így is:D Egy nagy rejtély a fickó számomra.

Ferguson 2010.04.07. 22:43:47

@horas: mit nagyképűztek el? Mintaszerűen játszottak és valszű továbbmentek volna ma, ha nincs rafael...

Viszlat 2010.04.07. 22:43:52

@vadkutya: szükségtelen, igazából jó nagy adag kritika illeti a csapatot, de hát itt nem azok fognak elhangzani. Ahogy azt már most is láthatod. :)

2010.04.07. 22:44:00

de szép lenne egy fcb-fcb döntő :)

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:44:32

@imici77: ja, ez a mai este egyetlen hozadéka - bár ez az elmúlt 3 meccs szerintem annyira demoralizáló, hogy a MU méteres lélektani (és 2 pontbeli) hátrányból indul...

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 22:44:32

@divi: miért is lenne ideje? Senkit sem zavar tudomásom szerint.

Amúgy mi az a beárazás, valaki világosítson fel. Ja, és az angolok pedig befejezhetnék a drámai hangvételt és a jajongást. Nincs angol a négy között, de ez nem a világ vége.

Eastbay1 2010.04.07. 22:44:50

@Everred: A Barcát is pofátlanul tolják a bírók már két éve, nem vetted észre?:D

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.07. 22:44:52

Azt hiszem, most látszik csak igazán, micsoda brutális csoportba került a Debrecen. A Fiorentina csak egy Övrebövel esett ki a MU-verő Bayern ellen; a Lyon pedig egy Real-Bordeaux ágról elődöntős. A harmadik csapat meg a Liverpool volt a csoportban...

Ronal-d'oh! 2010.04.07. 22:45:06

Carrick irtó gyenge volt. Első gól az övé, meg szerintem a másodiknál is neki kellett volna Robbent fogni.

Henke 2010.04.07. 22:45:09

@Everred: remélem jól mondtad, jobb híján.. :P

avenger13 2010.04.07. 22:45:10

@Everred: mert? a kiállítás jogos volt teljesen. evra is kaphatott volna van buyten gyomorba rúgásáért. szóval bírózni igazán kár.

rizla 2010.04.07. 22:45:40

@montipájton: te is erősen szociofób bírsz lenni, akárcsak sporttárs. nem hiszem, hogy bárki azt fogja írni, hogy ettől most be lettek árazva az angolok. idén egyszerűen csak minden PL-csapat gyengült, nem jött ki a lépés. szerintem a többség örül a változatosságnak.

20LEGEND 2010.04.07. 22:45:46

Na innen hajrá Barca. Eddig semleges volt nekem a Bayern, de most mocskosul megutáltam őket.4 góljukból 3 ordas mázli, Robbené szép volt, de ennyi erővel mehetett volna az utcára is.

Sath 2010.04.07. 22:45:46

@horas: úgy tűnik SAF először életében elrontott egy transfert, ronaldo-t még nem tudják pótolni, vagy nem tudom mi hiányzik, de 2szer megnyert meccset nem lehet véletlenül elbukni.

Bayern küzdött, véleményem szerint megérdemelte, még akkor is ha a fiorentina ellen a bírók vitték tovább...

mondjuk arra is volt már példa korábban is a történelemben....:)

sh4d0w 2010.04.07. 22:45:50

@Viszlat: részvétem, Barátom.

Remélem, a következő körben vmelyik francése elkeni a németek száját.

Lojzi_ 2010.04.07. 22:45:55

Gyerekek. Még mindig remeg a gyomrom.
Gyönyörű este volt ez.

Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy ismét megmutatták - egy kétségkívül sokkal jobb ellenfél ellen -, hogy aki lenézi, lebecsüli őket az rá fog baszni.

Szerintem ennyi a történet nem több. A MU nem volt hajlandó csúszni-mászni, izzadni és megküzdeni azért a továbbjutásért.
Így még az olyannyira lenézett Bayern ellen sem megy.

Ja, még egy dolog: full respect a Rooney gyereknek. Ő volt az egyetlen Manchester játékos, akit sajnálok, mert ő mindent megtett a csapatáért és a győzelemért.
A többiek szégyellhetik magukat.

gabenito 2010.04.07. 22:46:00

mielőtt minden francia olasz német elkezdi a nyálát verni, hogy véget ért az angol dominancia, gondoljuk meg, hogy hány év kellett ahhoz, hogy ki legyen mondva hogy ez egyáltalán létezik. Egy év alapján nem reménykednék. Továbbra is 4 komolyanvehető csapatot csak az angolok tudnak kiállítani, de sanszosan jövőre már ötöt

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:46:29

@dickinson: hát, akkor jelentkezem, hogy engem (ez előtt a meccs előtt is) zavar(t), szóval már van 1. Szerintem egy elég nagy butaság.

vadkutya 2010.04.07. 22:46:41

@Viszlat: A PL viszont baromi jó lesz!!!! ENGLAND!!! :)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.04.07. 22:47:21

A Lyon meg tudja csinálni a németekkel is azt, amit a Bordeaux-val, legalábbis remélem.

Szamárka 2010.04.07. 22:47:51

@Ferguson: Az első sárgalapja nem lett volna sárgalap, ha nem vak a bíró és a partjelző. A második pedig olyan taktikai szabálytalanság volt, amit 8 éves gyerekeknek tanítanak, hogy el kell követni. Nem rajta ment el a továbbjutás. Egyfelől a jóképességű bírók tolták be a Bayern-t, másfelől Ferguson nem készíti fel elég jól a csapatot az ilyen szitukra, ahogy az a párharc mindkét meccsén jól látszott. A cserejátékosok alibije meg nevetséges, hogy egy Manchester Unitednél ilyet meglehet csinálni. Nyertünk egy ligakupát, jól jönne egy nyári nagytakarítás.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:48:01

@Csöncsön: és tényleg, csak ezt akkor is tudtuk. Pont az a csoport volt, amiben esélytelen volt a pontszerzés, de mégsem voltak a legtúlhypeoltabb csapatok (kiv a Pool, de ők meg idén, ugye... :) )

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.07. 22:48:03

pedig a korrektség jegyében bejött altintop is.

jobb csapat a mu, ez azért kurvára kijött. örömjáték jön, bár nagyon szar lesz az esélyesség terhe a lyon ellen.

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 22:48:12

1.) Én <333333 Florentino Pérez
2.) A hetedik percben megfogadtam, hogy soha többé nem nézek focimeccset. A második félidőt persze már végigizgultam.
3.) Borzasztó rosszak voltunk. Az hogy, 1:2-ről simán 4:2-re fordított a MU, minősíti a csapatot. Szerencsénk volt, hogy kiállíttatta magát Rafael, és Robben is ritkán találja így el a labdát.
4.) VdS igazi badass, 39 évesen vazzeg
5.) A gyengébb csapat nyert, szerintem megérdemelten. Sajnos nagyon úgy érzem, hogy a MU balfaszkodta el a párharcot, ritkán csinálnak ilyet. Ettől függetlenül örülök a továbbjutásnak.
6.) Most viszont már a döntő is elérhető közelségbe került, a Lyon ellen több sanszunk van. A döntőbejutás a maximum, ami ebben a csapatban van, szerintem év elején mindenki látatlanban aláírta volna. Ha ott tisztesen helytállunk, (3:1 pl.) akkor boldog ember vagyok.

Rooney-nak jobbulást.

Viszlat 2010.04.07. 22:48:15

@sh4d0w: köszi. :)

Nekem innentől mindegy mi történik, totál semlegesek a résztvevők. Hihetetlen sorozat van mögöttünk már így is, szégyenkezni tulajdonképpen nincs okunk. Ősszel meg neki lehet futni újra, ez a foci szépsége. :))

Eastbay1 2010.04.07. 22:49:24

@gabenito: Oszt melyik az a négy/öt?

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.07. 22:49:25

Ezt a Bayernt megint lehet nagyon utálni. Tipikus Bayernes menetelés, már Fio ellen is ki kellett volna esniük. Remélem pofára esnek valamelyik francia ellen. A küzdőszellemüket meg dicsérje más, de ebben a párharcban is több volt a szerencséjük. Azért Robben gólja mellett én sem mehetek el szó nélkül, óriási volt!

Az viszont örömteli, hogy elfogytak az angol csapatok. Mondtam én, hogy nincs akkora fórjuk, mint azt az előző három év alapján hinni lehetett. A kontinens idén nagyon visszavágott a szigetországnak. A Liverpoolt egy francia meg egy olasz csapat verte ki, a Chelseat egy olasz, a MU-t egy német, az Arsenalt egy spanyol. Vége az angol korszaknak?

vadkutya 2010.04.07. 22:49:25

@Viszlat: "Ősszel meg neki lehet futni újra, ez a foci szépsége."

Ebből él Wenger is.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.07. 22:49:25

ki tett 50rugót a mu továbbjutására itt?

lastech 2010.04.07. 22:49:32

szerintem érik a lyon-barcelona döntő.
(vagy a lyon-inter? )

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:49:56

@Szamárka: szerintem a nagytakarítás azért durva. Kell egy jobbhátvéd, egy csatár Roo mellé (Berbatovtól érzékeny búcsút venni), és rendet kell tenni a középpályán. Meg a legfontosabb: Akinfejev.

clfo 2010.04.07. 22:50:30

@Lojzi_: "A MU nem volt hajlandó csúszni-mászni, izzadni és megküzdeni azért a továbbjutásért.?"

Te mi a szarról beszélsz? Nálad mi számít csúszás-mászásnak, izzadásnak? Le kellett volna még extrába pár sallert osztani a Riberynek vagy hogy érted?

lestrade 2010.04.07. 22:50:50

mu-ha-ha. ribéry ahogy kireklamálta azt a sárgát, nagyjából a semmiért, az nem semmi volt. jó ez így, unalmas volt már a sok angol csapat a 4 között. totál érdektelen mikor bl-elődöntőben olyan érzése van az embernek, mintha bajnokit nézne

2010.04.07. 22:51:02

@rizla: szerintem meg az lett a vesztük a pl csapatonak, hogy a 4 nagy mellé még pár csapat felnőtt, és sokkal többet kivett belőlük a bajnokság

Mr.AT 2010.04.07. 22:51:03

Igazából egyetlen nyitott kérdés maradt idén a BL-ben: hogy a Cris-Boumsong páros meddig tudja tartani a döntőben az Eto'o-Milito duót. :-)

Sath 2010.04.07. 22:51:04

amúgy a Bayern szerintem elég erősen meg fog izzadni a lyon ellen, sőt sztem a lyon jelentősen esélyesebb a bayern ellen, mint pl a barca az inter ellen.

Mourinho sajnos k urva kemény faktor nálam...
Szívesebben nézném inkább a döntőt ellenük...

mind1, izgi kis BL ez és még van belőle :)

Persze sajnálom a man u szurkolókat, de őszintén szólva a müncheni meccs miatt érdemelték meg igazán.

Talált gól, majd bunker foci, semmiféle elképzelés nélkül vágták előre a labdákat a a tök egyedül lévő Rooney-nak. Örülök neki a Bayern megbüntette őket, hogy így nem lehet és szabad hozzáállni.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:51:38

@popp: valahol vicces, hogy egy egész földrész arra hajt, hogy egy országot "megállítson", nem? :)

sh4d0w 2010.04.07. 22:51:43

@vadkutya: Wenger ebből nem él, csak vegetál, tekintve, hogy az Arsenal idétlen idők óta nem nyert semmit, de nem is fog, amíg ez marad a játékopolitika.

England win The Ashes! 2010.04.07. 22:51:43

@Ferguson:

A szőr homlokegyenest mást mondott. Bár a végét nem igazán értettem a pici skót akcentus és a teli pofával való rágózás miatt, de valamit arról vakerált, hogy nem Rafael hibája, fiatal, lobbanékony a srác, hanem a bíró b.szta el a meccset, aki továbbnyomta a Munichet. Meg hogy tipikus németek és hasonlók...

Henke 2010.04.07. 22:51:55

@imici77: rooneynak ezzel kb lehet elment az aranylabda. Innentől az a kérdés, hogy Rooney rugdossa e tovább az angolokat, vagy Maradona húzza lejjebb az argentinokat a VB-n

Viszlat 2010.04.07. 22:52:01

@vadkutya: :D Na igen, de Wenger nem tudhat maga mögött olyan három évet, mint Ferguson. Így azért egész másképp hangzik ez a közhely, nem? :)

Eastbay1 2010.04.07. 22:52:09

@divi: És ki fogja ezt fizetni?

Henke 2010.04.07. 22:52:30

@divi: ...katalóniát? :P

mann 2010.04.07. 22:52:37

Megérdemelten ment tovább a Bayern, gratulálok nekik.
Nem ők a jobb csapat ezt vallom, de az az uccsó 10 mp Münchenben nagyot segített nekik.
Rafael valszeg turbojet hajszárítóval megy haza, ekkora baromságot nem szabadott volna csinálnia.
Carrick sem élete meccsét játszotta ma.
Akárhogy is, kár érte.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 22:52:45

@vadkutya: Ha ez az ára annak, hogy ne legyünk inter, akkor éljen ebből, azt mondom.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.07. 22:52:54

@vadkutya: wenger megmondja majd, hogy kisebb költségvetésből ugyanazt a szintet hozza, mint a többiek... :) figyeld csak meg:) ráhúz egy sallert a sérülésekre és kiderül, hogy nem rossz ez a szezon sem. :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.07. 22:53:01

@popp: szerintem vedd elő a byronmorenos sablonodat is a fio-meccs kapcsán, jöhet a csalózás, meg minden

Szamárka 2010.04.07. 22:53:12

@divi: Jobbhátvéd nem kell, középpályáról ki kell vágni az öregeket (Nevillel kézenfogva) és Berbatovot elküldeni a picsába. Egy normális cserecsatár/támadó kell (aki amúgy Macheda). Én egy irányítót (meg esetleg kapust) vennék, és elküldeném a 3 nagy öreget meg Berbatovot.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:53:13

@imici77: csak egy sérülés meg egy Messi választja el tőle. Az ezüstlabda nem kérdéses :)

gabenito 2010.04.07. 22:53:35

a 4 csapatból 3at utálok.furcsa és nehéz kimondani, de hajrá inter! hajrá josé!

vadkutya 2010.04.07. 22:53:39

@sh4d0w: Jó,h szólsz... ;)

@Viszlat: Késsel nem ér! :)

England win The Ashes! 2010.04.07. 22:53:43

@Ferguson:

A szőr homlokegyenest mást mondott. Bár a végét nem igazán értettem a pici skót akcentus és a teli pofával való rágózás miatt, de valamit arról vakerált, hogy nem Rafael hibája, fiatal, lobbanékony a srác, hanem a bíró b.szta el a meccset, aki továbbnyomta a Munichet. Meg hogy tipikus németek és hasonlók...

clfo 2010.04.07. 22:54:00

@imici77: azt VB évében nem klubfociért szokták odaadni... nemhogy rooney, de messi tegnapi v akármelyik 4 golja se fog sokat szamitani a döntésnél..

szangye puncog 2010.04.07. 22:54:17

Azt gondolom itt az ideje elzavarni néhány játékost mencseszterből. berbatov , nani, scholes, neville sőt tovább megyek giggs ilyen-olyan oknál fogva nem kellene, hogy a csapat közelében legyen, legalábbis játékosként. a helyükre pedig jöhetnének ilyen úgynevezett sztárok, akik el tudnak dönteni meccseket. Az egyetlen csapat ezen a szinten akinek összvissz egy jó korban lévő világklasszis játékosa van.
A bayern pedig nagyon nagyon megérdemelte a továbbjutást.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 22:54:22

@gabenito: mindenki nyerhet felőlem, csak ne a célfoci undorító istenségének csapata

Eastbay1 2010.04.07. 22:54:29

@divi: Nem megállítani kellett az angolokat, hanem tudatni velük, hogy a PL-en és a Football League-en kívül is létezik foci a világon

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 22:54:36

@mann: ez elég korrekt hozzáállás.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:54:48

@Eastbay1: Akinfejevre kell hogy legyen pénz, a többi meg nekem is kérdés.... Bár ha Berbatovot megvenné Benitez jó pénzért :D:D:D

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.07. 22:54:58

mondjuk ki: BL-t könnyebb nyerni, mint PL-t :)

sh4d0w 2010.04.07. 22:55:17

@vadkutya: Wenger-témakörben számíthatsz rám, nagy szakértője vagyok a vénasszonynak :DDD

lestrade 2010.04.07. 22:56:04

@divi: hát, azért ez a bayern enm volt verhetetlen. inkább a man u ejtette ki magát - persze könnyebb másra fogni. ezek a rafael-félék azért még nem bl szint...

Eastbay1 2010.04.07. 22:56:06

@divi: Ennyire azért talán Rafa sem hülye, pláne, hogy neki még annyi pénze sincs mint SAF-nak.

vadkutya 2010.04.07. 22:56:13

@imici77: bazmeg, szó szerint ezt akartam, muhaha

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:56:55

@Szamárka: most lehet én nem vagyok tisztában a keretünkkel, de ki a jobbhátvéd Wesen kívül? Rafael, mint látható, nem ér :)

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:58:21

@lestrade: ezzel egyet is értek, nem tudom mivel mondtam neki ellent?

vadkutya 2010.04.07. 22:58:53

@sh4d0w: Ezt is mondták már, többen is... :D

mann 2010.04.07. 22:58:56

@divi: Gary. Eckersley-t már korábban elengedtük.

@értelmetlen_nevű: úgy döntöttem ma immunis leszek az antiMU nagykoalícióra ;)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.07. 22:59:15

@popp: "Ezt a Bayernt megint lehet nagyon utálni."

Helyreállt a világ rendje. Én örülök. :-)

"A Liverpoolt egy francia meg egy olasz csapat verte ki, a Chelseat egy olasz, a MU-t egy német, az Arsenalt egy spanyol. Vége az angol korszaknak?"

Épp ideje volt.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 22:59:20

@Eastbay1: ha nem haragszol erre nem reagálnék...

Sath 2010.04.07. 22:59:40

@imici77: természetesen, mert most már akármelyik csapat is nyer, sajnos nem találkozott komoly ellenféllel, nem? :D

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:00:02

@Eastbay1: R.Keane után én Rafától ezt szinte "elvárom" :D:D:D

Henke 2010.04.07. 23:00:33

Azért nehogy a nagy adósság és a kiöregedő játékosok a középszintig húzzák le ez után a manchestert... lehet ez a vereség még nagyon is fájó a MU-nak!

Szamárka 2010.04.07. 23:00:49

@divi: Fabio és Rafael - ha nem 2 havonta kapnak egy meccset, ami pont egy BL negyeddöntő visszavágó - a következő évekre bőven megoldhatja a jobbhátvéd-kérdést. Egyébként Valencia ma játszotta az egyik legjobb meccsét a Unitedben. Vajon mitől? Mert ismét Rafa játszott mögötte nem az igazi szélsőbunkó O'Shea meg Neville. Rafael - ha kapna lehetőséget rá, hogy tapasztalatot szerezzen - simán klasszis jobbek lehetne rövid időn belül. Csak Ferguson nem ad majd rá lehetőséget, ahogy újabban egy fiatalnak sem..

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:01:07

@mann: ja bocs, ő sem megoldás, nyugdíjas. Tisztelem meg minden, de az idő már eljárt felette... kb tavaly.

Eastbay1 2010.04.07. 23:01:19

@divi: Mondjuk még egy Gerrard-Berbatov csere szóba jöhet...

lestrade 2010.04.07. 23:01:21

@divi: szerintem nem hajt egy egész földrész arra, hogy angliát megállítsa, csak ennyi

vadkutya 2010.04.07. 23:01:41

@Sath: Ezt én is így gondolom, nem voltak komolyan vehető meccsek... :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.07. 23:02:07

@popp: @Csöncsön:

Átgondolva ezt a felsorolást: mindegyik angol topcsapatot a saját fegyverével verték meg: a Chelsea-t túlvédekezték, a MU-t túlmákolták/túlküzdötték, az Arsenalt túlfocizták, a Liverpoolt meg túlszívóskodták...

Mala Suerte 2010.04.07. 23:02:56

Vicces visszaolvasni utólag a kommenteket. Egyet ragadnék csak ki (3-0-nál):

"Nem lehet nem szeretni a német focimentalitást, nincs elveszett meccs, hajrá bajorok!!!"

És tényleg, ami az első részt illeti. Ami pedig a másodikat, az mostantól főleg érvényes, nálam mindenképp.

BruceWayne 2010.04.07. 23:03:07

innentől viszont hajrá lyon a döntőig

bakító 2010.04.07. 23:03:15

Szerintem az öreg boroshordó sem a régi már. Így elbaltázni a szezon végét, ez nem rá vall.
Ha Rooney rásérült a korábbira, akkor 0,5 % esélyük maradt a bajnoki címre.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:03:24

@Szamárka: lehet, hogy így van. Ferguson szerintem nem teheti meg mostanság, hogy fiatalokat játszat, mert hát ezek tétmeccsek. Rafaellel pont ez a baj, hogy amíg ilyen... khm, hullámzó a teljesítménye, addig én sem játszatnám, csak tényleg akkor hogyan szerez tapasztalatot...

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.07. 23:04:20

nem érdemes bírózni, tök sima volt. a mu rooney nélkül pont olyan csapat, mint amit a chelsea ellen mutatott, SAF nagy szakértelmével meg kinyalhatja a seggemből a nyalókát (ha már szóba került a héten).

koromfekete bl-szezon ez. bayern, inter, szinte sajnálom, hogy a liverpool és a steaua bukarest nincs ott...

egyébként nem tudom, miért veszi biztosra mindenki, hogy a barca kiveri az intert. szerintem AZ a meccs lesz az idei bl-döntő.

20LEGEND 2010.04.07. 23:04:49

@divi: Miért, Neville jól teljesít? Az agyatlansága Münchenben egy kapott gólt ért.

rizla 2010.04.07. 23:04:50

második félidőből nem sokat láttam, folyton megszakadt a net. csak a gólt éppen.
megérdemli az MU, viszont a bayern amellett, hogy küzdött, mint az állat, nagyon szerencsés volt eddig a BL-ben. a döntőre ez el fog fogyni, akár inter, akár barca. a lyonra azért kíváncsi leszek..

rizla 2010.04.07. 23:05:35

@_benito: "egyébként nem tudom, miért veszi biztosra mindenki, hogy a barca kiveri az intert. szerintem AZ a meccs lesz az idei bl-döntő. "

ez így van.

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 23:05:49

@dickinson:
Joó Gabi bá' írásain mindig jókat lehet mosolyogni.

aszongya':
"A saját nevelései közül csak Cesc Fabregasból lett világklasszis - még ha nem is az ő felfedezettje, hanem a Barcelonáé -, igazolásai közül az utóbbi öt évben Arsavin és Vermaelen méltó a szinthez, a többiek nem."

szeme közé, laposan! 2010.04.07. 23:06:00

@Csöncsön: akkor várjuk azt a csapatot, amelyik a Barcát meg túljátssza?

Szamárka 2010.04.07. 23:06:25

@divi: Most pont megtehetné. Se PL, se BL, mégis tétmeccsek. Nem nyerünk már idén semmit. Ferguson pedig már nem a régi. Ha nagyon őszinte akarok lenni el kell mondanom, hogy bármikor aláírnám Mourinho érkezését. És ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelem Fergusont, egyszerűen már nem kamatozik az ő gondolkodásmódja úgy, mint régen. De persze az előbbi összes gondolat SZVSZ.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 23:06:50

@értelmetlen_nevű: nekem azért mégiscsak ez a kedvencem:

"a saját nevelés Gael Clichy egyszerűen nem elég jó"

Ferguson 2010.04.07. 23:08:10

@imici77: mi van? Ez most h jön ide?

Sath 2010.04.07. 23:08:23

@dickinson: elképesztően idegesítőek ezek a cikkek.

Emiatt is utálják szerintem a Barcát mostanában sokan, itt is mindig megy a HYPE.

LEGJOBB CSATÁRJA NÉLKÜL: IBRA
LEGJOBB KÖZÉPPÁLYÁSA NÉLKÜL: INIESTA

Szeret nagyot írni az ember...Én leszek a legutolsó ember aki rosszat mond Iniestáról, de a legjobb a Barcában Xavi, ezt aligha kell ép elmélyú embernek magyarázni.

Titi120 2010.04.07. 23:08:28

A mencseszterieknek azt tudom mondani, hogy ne a Rafael gyereket köpködjék, hanem Sir Hubba Bubbát, akinek nem kellett Tevez. Lehet, hogy most jól jött volna ...

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:08:44

@Eastbay1: aha nem :) akkor inkább maradjon Berba.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:09:18

@lestrade: ezt nem is neked szántam, hanem azoknak, akik arról beszélnek, hogy a kontinens hogy helyretette az angol futballt...

Árpádka 2010.04.07. 23:09:54

édes Istenem 3-0 ról 3-0 ról bazzd meg :SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS

vadkutya 2010.04.07. 23:10:06

@dickinson: @értelmetlen_nevű: @Sath: Nem értem, mit akart ezzel a cikkel...

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:10:16

@20LEGEND: nem, szerintem ő már nem megoldás, ezért kell venni egy jobbhátvédet, ahogy fentebb írtam

Ferguson 2010.04.07. 23:10:32

@nekedX: hetek óta ilyen, az egy dolog, h hátul mit művel, mert elvileg nem védő, de elöl hetek óta kaput nem talál. Ma is volt egy viszonylag tiszta lövése a lelátóra...

_benito · www.nst.blog.hu 2010.04.07. 23:10:52

@Titi120: a sir hubba bubba jogdíjas, csak szólok.

lestrade 2010.04.07. 23:10:57

@divi: a kontinensnek inkább példát kéne venni az angol futballról, (pl az olaszoknak), attól hogy most nincs angol a 4 közt nem változik semmi, csak változatosabb a BL, ennyi

mann 2010.04.07. 23:11:04

@divi: ikonokat nem bántunk, tiszteljük őket, szeretjük őket :)
Gary valóban véleményes már, de azt gondolom, hogy a Wes, Gary, Rafael hármasnak Sheasyvel kiegészülve elégnek kell lennie, még akkor is, ha ma barom volt a brazil. Peches sérüléssorozat jött idén össze, de 3-4 embernél több egy posztra nem fér el, bármennyire is bő a keret.

@Eastbay1: komoly érdekszövetségek vannak ezen a fronton :)

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 23:11:15

@_benito: Tavaly pedig a Barcelona-Chelsea volt. Mondjuk szerintem nem az a döntő, ahol a két legerősebb csapat játszik, hanem amikor érmet osztanak a meccs végén. Persze nagy meglepetés lenne, ha nem az Inter-Barca győztese lenne a bajnok.

Én egyébként nem érzem az Interben, hogy meg tudná fogni a Barcelonát, persze a sérülések és a szerencse közbeszólhat. Talán egy ki-ki meccsen több esélyük lenne, de ahhoz nagyon nagy Mourinho magic kellene, hogy két meccsen is megfogják a spanyolokat.

rizla 2010.04.07. 23:11:18

@dickinson: "A saját nevelései közül csak Cesc Fabregasból lett világklasszis "

hehe..haha.. HAHAHAHA

de persze nem ez a legnagyobb baromság, ez elnézhető. de vieirával példálózni, hogy már gólokat is rúg a mancityben!!! na az a nem semmi.
és ilyenekért fizet az index.

Sath 2010.04.07. 23:11:26

Távol álljon tőlem hogy itt is a reálosokat szedjem elő, de persze azt teszem :))

Csak nekem jut eszembe, hogy ,aki ezt a Robbent elzavarta a Reálból az igazi Stadler Józsi szerű éleslátással ért a focihoz?

vadkutya 2010.04.07. 23:11:34

@imici77: Legbelül ezt én is így gondolom. :)

Ferguson 2010.04.07. 23:11:39

@imici77: rooney és az aranylabda? Ezt h értetted? Neh azt mond, h rosszul játszott ma. A jelenléte csak úgy megzavarta a bayern-t, h 10 perc alatt kaptak kettőt. Utána odaléptek neki gondolom és vége volt a mesének... :S

calciomax 2010.04.07. 23:12:04

@sporttárs: ki a komoly ellenfel?

A Manchester-nel szurkebb evek jonnek. az amcsik nem szorjak a lovet Gibson, Fletcher, Carrick, OShea ilyenekkel meg nem lehet vigeckedni...

Henke 2010.04.07. 23:12:10

Szerintem meg ez egy rohadt jó kis BL év.

Ferguson 2010.04.07. 23:12:38

@Titi120: h jött volna jól? A labda nem volt nálunk emberhátrányban, berbatov a beállása után labdába sem ért. Ma pont nem jött volna jól. Ma az jött volna jól, ha sikerül 10 emberrel befejezni a meccset...

elektronik (törölt) 2010.04.07. 23:12:57

@Titi120: szerintem 40 milla euróért senki másnak nem kellett volna, csak a citynek

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.07. 23:12:57

@_benito: "egyébként nem tudom, miért veszi biztosra mindenki, hogy a barca kiveri az intert. szerintem AZ a meccs lesz az idei bl-döntő."

+1

@szeme közé, laposan!:

Azt a csapatot én is megnézném, de nem az Inter lesz az. Az Inter kb. olyan játékkal verheti ki a Barcát, amilyet tavaly a Chelsea vezetett elő.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:13:14

@Szamárka: igen, most MÁR megteheti a hátralévő 5 meccsen (de szerintem még bízik a Chelsea liverpooli pontvesztésében). Ferguson tavaly még nagyon is a régi volt, szerintem idén sem ő szúrta el, hacsak azzal nem, hogy nem igazolt olyan jól mint szokott. (ok, voltak rossz döntései most a hajrában, de amúgy nem rúghatja be ő Nani helyett...) Mourinho sztem a Realé lesz (és ide ne is jöjjön), Blanc akkor már...

Sath 2010.04.07. 23:13:44

@Henke: szerintem is, bár barca szurkolóként a véleményem nyilván nem teljesen objektív :)

Titi120 2010.04.07. 23:13:58

@_benito:
Igen, tudom, hogy itt olvastam, de ez olyan, mint a Wengerjugend, nem kell kitennem, hogy "copyright NST".

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.07. 23:14:00

@Ferguson: hogy soha nem kapja meg, úgy értem.
:) 3-0... baszki, ezért mit fogsz Te a jorkyn kapni :)

20LEGEND 2010.04.07. 23:14:55

@divi: Abból a szempontból nem bánom a kiesést, hogy Fergie hátha észhez kap. Mert tegnap már kezdte a szokásos dumát, hogy nyáron ne számítsunk nagy mozgolódásra.

Titi120 2010.04.07. 23:15:23

@Ferguson:
Ezt még csak - csak védheted, de a Chelsea elleni hétvégi bajnoki szerintem konkrétan ezen múlt.

rizla 2010.04.07. 23:16:13

@Szamárka: ez hülyeség szerintem. én az MU-tól ennyit sem vártam idén, hogy az utolsó pillanatokban maradnak le hajszálnyival a trófeákról (és a bajnokságot még lazán behúzhatják). gyengült a keret, ez egyértelmű, giggséknek már utód kéne, stb. hányszor mondták már, hogy nem a régi ferguson... ne vicceljünk már.

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 23:16:33

@Sath: szerintem ráadásul Ibra talán negyedik vagy ötödik legjobb csatár csak a Barcában. Mind Pedrót, mind Bojant többre tartom. Egy jó Henry (most ugyan formán kívüli van) meg fényévekkel körözi le.

Titi120 2010.04.07. 23:16:45

@elektronik:
Akkor meg vennie kellett volna valakit helyette. Mondjuk nem Owent ...

rizla 2010.04.07. 23:17:32

@divi: mourinho hülye lenne a madridhoz menni az MU helyett.. képtelenség, hogy megkapja tőlük, amire vágyik.

England win The Ashes! 2010.04.07. 23:17:35

@dickinson:

Az sem ül, hogy Bergkamp Wenger igazolása volt.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:17:40

@imici77: többet fog kapni ezért, mint az 1-4-ért te? :)

England win The Ashes! 2010.04.07. 23:18:10

@dickinson:

Az sem ül, hogy Bergkamp Wenger igazolása volt.

rizla 2010.04.07. 23:18:26

@dickinson: "szerintem ráadásul Ibra talán negyedik vagy ötödik legjobb csatár csak a Barcában. Mind Pedrót, mind Bojant többre tartom. "

hát ez azért legalább akkora baromság, mint a joó cikke, sőt, még kétszer akkora.

"Egy jó Henry (most ugyan formán kívüli van) meg fényévekkel körözi le. "

nem formán kívüli, hanem kiégett. könyörgöm, 32 vagy 33 éves. összehasonlíthatatlan ibrahimovic-csal.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.07. 23:18:35

@divi: Mindenki arra hajt mindig, hogy az előtte álló ellenfelet kiverje.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:18:43

@rizla: ha választhatna, talán nem a Realt választaná. De kétlem, hogy nyáron mindkét csapat kopogtat nála, és ő majd eldönti... (bár te itt már annyi mindent eltaláltál, lehet igazad lesz :) )

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 23:18:47

@Dr Jozef Vengloš: szerintem egyszerűbb lenne a helyes mondatokat kikeresni, mint egyesével a hülyeségeket :)

England win The Ashes! 2010.04.07. 23:18:52

Bocs a dupláért, kb. 2 hete rendszeresen szívat a gépem...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.07. 23:18:59

@divi: szted? azért a bayern nem barcselóna... :) egy német csapat, érted??? :)

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:19:24

@20LEGEND: meg azt is mondta, hogy Rooney nem játszik ma.

rizla 2010.04.07. 23:19:28

@Sath: robben eladása nagy faszság volt, pancho-n kívül mindenki így gondolta már a nyáron.

bakító 2010.04.07. 23:20:00

Emberek hagyjuk már ezt a Joó cikket, a dilettantizmus netovábbja. Kár rá szót csépelni.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:20:17

@popp: most tényleg úgy teszel mintha nem értenéd, mire írtam?

rizla 2010.04.07. 23:20:38

@divi: hogyne választhatna? maradhat az interben is, nem kötelező lelépnie. olyan presztizse van, és annyira tudatosan vigyáz is rá, hogy csak akkor lesz hajlandó aláírni a madridhoz, ha perez kinyalja a seggét. na, ez az, ami lehetetlen.

Titi120 2010.04.07. 23:21:15

@rizla:
Hát igen, a Bayern BL - elődöntőjének főszponzora Florentino Perez, ez nem vitás. Ezúttal is köszönjük neki.

rizla 2010.04.07. 23:21:34

@Titi120: owen ingyen volt. úgy azért megérte..

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:21:58

@imici77: de nem is kaptunk tőlük hatot két meccsen :) na mindegy, előre a PL-trófeáért ;)

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 23:22:00

@rizla: jó, Henry-ba nem kötök bele, elvégre te látsz több meccset. Viszont amit Ibrából újabban láttam, az kiábrándító (lőtt ellenünk két gólt, de előtte olyanokat hagyott ki, hogy az bődületes). Ráadásul köcsög.

Ferguson 2010.04.07. 23:22:26

@imici77: lényegtelen a 3-0. Rafael kiállítása elvitte a meccset. Tökéletesen uraltuk még 3-1-nél is, benne volt bőven a negyedik is. Amúgy meg nem veszítettünk 3-0-ról, még csak döntetlen se lett, szal nem tudom miért próbálsz ezzel "operálni"... :)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.04.07. 23:22:42

@divi: Dehogynem. Csak két különböző malomban őrlünk.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.07. 23:22:58

@divi: a bayerntől 4et... :) nah, jó8, vége a BL-nek :)

Henke 2010.04.07. 23:22:59

barca interhez.: Ha a chesea majdnem beszívatta a chelsea játékával a barcát, és az inter a chelsea játékával beszívatta a chelseat, akkor ki jut tovább: az inter, vagy a barca ... ? :)

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2010.04.07. 23:23:23

@rizla: igaz, maradhat. Megzavart, hogy azt nyilatkozta a minap, hogy elege van az olasz fociból. Persze ha a csapatával BL-t nyerne, nyilván még elviselné egy darabig :D

Sath 2010.04.07. 23:23:43

@dickinson: ezzel vitatkoznék. bár Pedro tud komoly meccset eldönteni, megmutatta nem is egyszer, de ha az Ibra visszatalál az év eleji formájához (elég jó utón jár)
akkor ő azzal több, mint a többi kis apró hobbitmágus, hogy eleve 2 védőt végig lefoglal, teret csinál a Messinek, van fejjáték stb.

Továbbra is tartom, hogy nagyon okos igazolás volt. Komplexebb játékos mint Eto'o.

Persze nem akkor, ha 3 'zicit' hagy ki egy meccsen :D, hanem pl mikor első labdaérintésből beb@sz egy 25 méteres alves beadást, illetve a londoni formája alapján.

Ami érdekesebb kérdés, hogy az Alves mit szív az utobbi néhány hétben, olyan homály beadásai vannak hogy sírni lenne kedvem, csak az a kemény, hogy ez sem számít semmit az utobbi időben :)

Henry-ról meg annyit, hogy tavaly még voltak szép pillanatai, de a 'jó formában lévő Henry' szerintem már csak emlék.

Titi120 2010.04.07. 23:23:56

@rizla:
Ja, úgy akkor igen. :)

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 23:25:17

@Sath: Nagyon statikus, ez a fő bajom vele, amellett, hogy erőszakos. Eto'o-nál komplexebb lenne? Én nem így látom.

bakító 2010.04.07. 23:25:31

@Sath: Henry megy USA-ba pénzt keresni. Már ő is tudja hogy oda való.

Henke 2010.04.07. 23:26:56

@Sath: Pedro idén szerintem csereként még hasznosabb mint kezdőként. És a bal szélen sokkal jobb, mint jobb oldalon. Utolsó 3-4 meccs: Pedro kezd jobb szélen... -.-

Sath 2010.04.07. 23:27:13

@dickinson: Ibra köcsög, azt abszolut aláírom, de kell olyan a csapatba a sok jófej mellé, tudod hogy van ez :DD

Pl mi van ha kocsmai verekedésbe kerülnek? Iniesta, Bojan, Messi? Ki védené meg őket? :D

Woland 2010.04.07. 23:28:18

@Szamárka:

"Az első sárgalapja nem lett volna sárgalap, ha nem vak a bíró és a partjelző. A második pedig olyan taktikai szabálytalanság volt, amit 8 éves gyerekeknek tanítanak, hogy el kell követni."

I beg to differ. Az elso sarga utanrugas miatt volt. Sarga mindenhol, akarkinek is ad szabadot a biro. A masodik meg visszahuzas - szerintem senki sem tanitotta neki hogy visszahuzza az emberet amikor a vedok hatul tobben vannak mint a tamadok. hulyeseget csinalt. Fergie sem vitatta. mondjuk az oreg skottol jott egy kis keseru szalon-krautozas:

"They all rushed towards the referee. Typical Germans. You can't dispute that."

es mindez a ManU edzojetol, ahol a biro lerohanasa szent tradicio! : )

jobb csapat a ManU szerintem is, es szerencse is kellett jo sok a Bayern tovabbjutasahoz, de nem lehet azt mondani hogy nem erdemeltek meg. szerintem.

remelem Rooney-nak nincs baja, az oreg hiaba hazudozott ossze-vissza az allapotarol, nem volt o kesz a meccsre. ("There's no risk as it was a soft tissue injury, not ligament damage. He can play without worry of a recurrence.")

Sok szerencset a PL-ben! : )

dickinson · http://jomagyar.blog.hu 2010.04.07. 23:28:35

@Sath: arra már inkább egy nagy néger kell, pl Vieira :)

Titi120 2010.04.07. 23:31:10

@Woland:
"They all rushed towards the referee. Typical Germans. You can't dispute that."

Ezt mondta ?
Micsoda egy fasz !
Lilu fejét de megnézném most ! :)

danesdzsu2 2010.04.07. 23:32:05

@értelmetlen_nevű: Psszt! Ez titok, de igazából mindegyik a Tottenham-el tolja a Football Manager.t is... ;)

Sath 2010.04.07. 23:33:44

@Henke: sokkal jobb, igen, pl a valencia ellen kint voltam (életem élménye, tudom, dögöljek meg :) ) és ott is jobb oldalon kezdette, messi középen, bojan balon. de aztán ez az egész felborul meccs közben.

De néha úgy érzem tökmindegy mit csinál, Pep, bejön.

Kivéve persze a londoni 0-2 elszórakozását... Ott lazázott ő is, már gála szinten behozta henrty, stb....

Viszont pl a stuttgart ellen...
Fent volt a Bojan, Pedro, Ibra, Messi, Henry, a második félidőben, 3-0 nál :))))

Az mi?

Aztán a busquets lesérült, akkor meg behozta a militot középsővédőnek és feltölta a Pique-t védekező középpályásnak...

aztán most az atletic bilbao ellen is valami egészen elképesztő felállásban játszott...

halareaal 2010.04.07. 23:34:49

Robben nem semmi, már a Fio ellen is ő lőtte tovább a bajorokat, ott sem akármilyen góllal. lassan ott tartunk, hogy ha nem akasztják meg a sérülések, jobb mint Ribéry.
jó volt a Bayern összességében, szinte csoda h abból a helyzetből, amiben a torinói meccs előtt voltak, eddig eljutottak (ráadásul Demichelisekkel, Gomezekkel súlyosbítva). azért remélem a Lyon mostmár kiveri őket, jóból is megárt a sok:)

Sath 2010.04.07. 23:38:56

@halareaal: ugyanez, sztem is a lyon tálalja bajoroknak a feketelevest a nagy örömködés után.

bár egy másik dolog is kiderült legalábbis számomra van gaal azért még mindig elég jól osztja...

1 hónapja egy fillért sem tettem volna a bayernre semmilyen fronton, nagyot fordult a világ azóta..

meghallgattam volna mit mondott Münchenben a 0-1 félidő után az öltözőben, akkor jöttek ki úgy a 'bajorok' hogy felszántották a pályát....

dzolutan 2010.04.07. 23:39:10

bemásolva, kiegészítve:
Bár az Oscar egyértelműen Naninak jár, ma inkább voltunk fc hollywood, nem érdemeltünk továbbjutást, de megvan és kurvára boldog vagyok. Nem hiszem, hogy a lyon ellen fogunk kiesni, de hogy a döntőben történelmi vereség lesz a barcától, abban szinte biztos vagyok. A védelem majdnem szarabb, mint a tavalyi. Badstubert emelném ki: lehet, hogy Valencia szétszopatta, de 20 évesen az első szezonjában nagyjából minden meccset végigjátszik, mind a 3 sorozatban a győzelemre törünk, kurvára leszarom, hogy egy ilyen meccsen egy mu ellen nem megy neki.
Ami pozitív: a visszavágón játszthat ő és MvB is. :D

ycool 2010.04.07. 23:40:49

Most értem haza, és bocs, de nem olvastam el az előző 700 kommentet, szóval sorry, ha olyat kérdezek, ami már elhangzott..

Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a Manchester United csapatának a 3-2-es győzelméhez! LOL

Ha jól emlékszem, akkor én is 3-2-re tippeltem, szóval mákom volt :)

Most akkor ki áraz be kit? És mi számít BL - klasszikusnak?

És végül: Begyakorolt szögletkombináció volt-e Robben gólja? Mert szerintem ilyet csak edzés végén mókából szoktat Riberyvel gyakorolni :)

Nani pedig hanyatfekve, hányás közben énekelje Raffaelnek a cigány himnuszt!

SHA-LA-LAA-LA-LAAA

Henke 2010.04.07. 23:43:11

@Sath: Pique már játszott korábban is vkp-t valahogy úgy hallottam. ugye marquez is, de most nem ez a lényeg. amugy Pep előszeretettel használ játékosokat számukra "idegen" poszton. Szerintem ezt azért teheti meg, mert már mindenkinek a szájába van rágva az alap taktika. lásd: Maxwell mit tolt Keita helyén! :O viszont nagyon tetszenek az új taktikai újításai (tudom, relatív, 70ben már kitalálták :D ) pl ez a középen Messi hátravonva, legelől a két szélső! Angolszászok hívják ezt false 9 taktikának asszem.

Busquetset nem szeretem... :/ :D ezt valahogy mindig belefűzöm :D

nem, ne dögölj meg, majd egyszer kijutok én is

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.04.07. 23:43:17

Barca - Inter
Lyon - Bayern

döntő és bronzmeccs?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.07. 23:43:47

@Sath: "Ami érdekesebb kérdés, hogy az Alves mit szív az utobbi néhány hétben, olyan homály beadásai vannak hogy sírni lenne kedvem, csak az a kemény, hogy ez sem számít semmit az utobbi időben :)"

Már éppen szólni akartam az ügyben Tika_-nak, hogy szóljon már rá. Múltkor, miután rászólt, a következő meccsen adott két olyan gólpasszt beívelés után, hogy csak bámultunk. Most épp ideje lenne, szombaton Clásico...

Eastbay1 2010.04.07. 23:44:14

@halihalo: A Football League az angol profi foci resztlije. 72 csapat három ligában: Championship, FL One, FL Two.

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 23:44:22

@Sath: ki kell, hogy ábrándítsalak, de én nem látom van Gaal jótékony hatását a játékra. Tavaly is voltak jó meccseink, idén talán is kicsit (inkább nagyon) több szerencsénk van. Plusz érkezett a szupermotivált Robben, nélküle sehol sem lennénk. Egyébként hihetetlen, hogy mennyire dolgozik a bizonyítási vágy a Realtól kikúrt játékosokban. Benzema vagy Higuaín nagyon jó vétel lehet nyáron.

Domingo 2010.04.07. 23:45:21

@Sath: Most meg lehet majd hallgatni a Bayernesek arcoskodását, hogy bekurvajó a München, meg újra van német klubfoci. Ha a Bundesliga nem csak bicebóca csapatok paralimpiája lenne, akkor a bőrgatyásoknak már télen bevégeztetett volna, Európában meg továbbtaszították őket a Fion, a MU meg három-három jó menet után leengedett kezekkel bokszolt. Ezt egy olyan Bayern ellen, ahol két világklasszis szántja a széleket, nem igen lehet megjátszani. A küzdeni akarásuk és a kiváló csapategységük ellenére viszont susu bolondság, meg szégyen-gyalázat, hogy a krautok elődöntőznek.

Henke 2010.04.07. 23:45:34

JA! Kérdés Bayern meccset nálam gyakrabban személépk felé: Ribéry tényleg ezt szokta hozni, mert akkor a Barca sürgősen tegyen le róla.

.@halareaal: nekem is ez az érzésem volt! Robben Ribéry összehasonlításban

Ferguson 2010.04.07. 23:48:33

@Titi120: nem fasz, hanem legenda... ;-)

értelmetlen_nevű 2010.04.07. 23:49:18

@Henke: egyértelműen gyengébb idén, én azért nem írnám le. Valószínűleg jót tesz majd neki a környezetváltozás.

rizla 2010.04.07. 23:50:37

@dickinson: ha ibra kiábrándító, akkor henry az ezévi összesen 3 góljával micsoda? ibrahimovic nem fut egy kiemelkedő szezont, de azért simán ő a legjobb középcsatár a keretben így is. persze ez el is várható tőle. bojan súlytalan egyelőre, de már alakul. pedro szélső.

rizla 2010.04.07. 23:52:34

@dickinson: abszolút komplexebb eto'o-nál. más kérdés, hogy eto'o egyszerű játéka egyelőre sokkal jobban passzol a barcelona játékához, mint ibrahimovic bonyolítása. de majd meglátjuk jövőre, bemutatkozó szezonnak megteszi ez zlatantól. nem arat osztatlan sikert, de nem is bukik meg.

Woland 2010.04.07. 23:57:02

@Titi120: Ja, szo szerint ezt mondta. en is nehezen akartam hinni a fulemnek : ) Foot in mouth disease, ahogy arrafele ismerik a szindromat

Domingo 2010.04.07. 23:58:04

@rizla: Szerintem is kár Ibrahimovicra ugatni. Még úgy is kiváló a gólaránya, hogy az idény második felében nem termel annyira. Nyáron az egész felkészülési időszakot a csapattal töltheti, jobban összehangolódik a társakkal, teljesen beleivódik a játékba és megint beast lesz. Olyat mondani, hogy Zlatan a keret ötödik legjobb támadója, pedig egyenesen butaság.

rizla 2010.04.07. 23:58:29

@értelmetlen_nevű: szerintem marad a bayernben, legalábbis most van egy ilyen sugallatom. ha madridba megy, megbukik, meg egy ilyen is, de ez inkább csak bizakodás.

Domingo 2010.04.07. 23:59:29

@Henke: Játszott már csórikám egyáltalán?

rizla 2010.04.07. 23:59:31

@Henke: ehhh. hát szerintem pep amilyen remek edző, olyan rutintalan menedzser egyelőre. hihetetlenül béna igazolásaink voltak az utóbbi két évben.

rizla 2010.04.08. 00:00:35

@Rico1: most a fiorentinában van kölcsönben, gólt is lőtt már, egyről legalábbis tudok. hogy azóta csinált-e valamit, arról a lila szurkolókat kellene megkérdezni. a benficában mindenesetre egy gólja volt egy fél szezon alatt, és az is valami gálameccsen, tétmeccsen nulla.

Iustizmord 2010.04.08. 00:04:20

barca-bayern lesz adöntő, barca nyer.

asszem.

Henke 2010.04.08. 00:05:15

@Rico1: portugálban csak jelentéktelenkedett, de nem is volt szerencséje, mert az ottani ékpár pont akkorra állt össze. most olaszban tologatja, ott már nem követtem, ezért is volt kérdés a részemről. ami videokat láttam róla, hogy mondjam: felkeltette az érdeklődést bennem! Tipikus megkapom, rárúgom! :)

@rizla: kell a rutin ezen a területen is. melleseleg txiki is jótékonyan dolgozik a keze alá... (szerintem egy jobbhátvéd cover kell, egy vkp, vagy legalábbis védekező szellemű középpályás, esetleg egy támadó)

értelmetlen_nevű 2010.04.08. 00:05:58

@rizla: most tényleg van rá reális esély, csak az a baj, hogy ez félig meddig a gyenge formájának köszönhető. Most már jobban örülnék, ha elvinné valaki 50 m-ért, ez a szeret-nem szeret viszony kezd elég idegesítő lenni.

Domingo 2010.04.08. 00:07:02

@rizla: Azért fogott ő nagyokat is szerintem, bár pár vételt máig nem értek.

vadkutya 2010.04.08. 00:12:01

„A Bayern történetének egyik legszebb vereségét szenvedtük el. A Man. United tulajdonképpen minden téren fölénk nőtt. Sorsdöntő volt Olic gólja és a kiállítás. Utána jött Robben álomgólja. Ennél jobban nem lehet ezt rúgni” – mondta Franz Beckenbauer.

Ez mekkora. :)

Henke 2010.04.08. 00:14:10

Ez rendben van. Bár Beckenbauer számomra az egyik legantipatikusabb megmondóember...

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.04.08. 00:17:47

@madbalee:

"Ha a Bayern továbbmegy akkor lőttek az olasz 4. BL helynek?"

igen, már nagyon érik a váltás
erről egy übebrutál részletes, számolgatós cikket írt egyikünk - ha érdekel:
www.borgatya.hu/index.php/tartalom/cikkek/1548-nemzetkoezi-vizeken-elznek-a-nemet-hajok.html

danesdzsu2 2010.04.08. 00:21:21

Nekem a legmókásabb az egészben, hogy Robben és Sneijder után nyáron kapkodni fognak a Real kirúgott középpályásaiért::D

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.08. 00:23:57

@rizla: ez tenyleg vicces, mert vieira az egyik legtamadobb szellemisegu vkp volt... (meg az egyik legjobb es legtirpakabb valaha, teszem hozza)

ezt az ibra ekezest tenyleg nem ertem, ennyire nem erti az atlagos barca szurkolo, hogy a sok (hasonlo stilust kepviselo) hobbit koze igen jol jon egy teljesen mast tudo jatekos? raadasul abbol megvettetek a legjobbat...

a barca-arsenal masodik felidejeben az volt a teljesen idegesito, hogy a ket csapatban osszesen nulla rendes kozepcsatar volt a palyan illetve ezzel megegyezo szamu hosszu inditast lathattunk. ha messi nem reved fel almabol, es a jv nem fujja le a meccset, akkor meg mindig azt latnank a kepernyon, hogy xavi eppen megdonti az egy meccsen kiosztott (es egybol visszakapott) 5m-en beluli passz rekordjat, ami allati ugyes dolog (mert tenyleg jo benne), csak marhara nem latvanyos.

ha egy csapatnak sikerul levedekeznie a katalanok rovidpasszos jatekat (es most tokmindegy, hogy az ellenfel allati jol vedekezik, vagy a barcanak van szar napja), akkor majd allati jol johet a nem urfocista sved... es epp van egy erre hajto csapat, valami milanoi...

mas. en nem tudom, miert irja le mindenki a bayernt, nekem se a szivem csucske az a csapat, de azert nem olyan fogalmatlanok. persze egy bayern-inter donto valoszinuleg palyazhatna a minden idok legszarabb bl dontoje cimre, ha nem lennek interista, max real szurkolokent neznem, korbaccsal verve magam, sirva, hogy robbent es sneijdert eladtuk, es megvettuk helyettuk kakat... a dontoben meg megis ez a ket motivalt es jo jatekos jutott...

TickTickTickBoom 2010.04.08. 00:27:03

Hát engem meglepett, hogy a Bayern ment tovább, de ez jó, még ha vereséggel is, hisz ha a Barca legyalulná az Inter, akkor oda az olaszok 4. BL helye, ehhez azért nem ártana az EL-ben a Wolfsburg-Hamburg elődöntő. Sőt ez feltétele mindennek.

Nincs angol a 4 között, ez is meglepett, de egye fene, nem bánom. :D
Tényleg unalmas volt már, most végre helyre lettek téve kicsit, nem ők a világ teteje.
Chelsea kerete elég idős, ha Abra nem pumpál beléjük pénzt már, akkor nem nagyon fognak erősödni.
Arsenal bele esik a szokásos hibába, nem költenek pénzt, 1-2 sztár távozik, mire beérnek a többiek, de ez őket aligha zavarja, mert akkor váltanának, szóval a BL-ben nem nagyon számolok velük.
MU egyértelműen gyengébb lett, sztem se bajnokok nem lesznek, meg a BL elődöntő/döntő időszaknak is vége, főleg CR hiánya és Tevez eladása nem kellett volna, na meg a sok sérült és pár nem megfelelő játékos.
De pénzt kéne költeni itt is, és ha az amcsik nem adnak, akkor nem lesznek BL-döntők újra.

Szóval összességében sztem vége az angol uralomnak, de csak 1-2-3 évre, nem látom mitől lennének hirtelen ezek ismét nagyon erősek, hacsak a fentiekben nem változtatnak.
Ja a Liverpool detto sehol sem lesz, max. ha költenek egy valag pénzt, amihez Rafa nem is ért annyira, de pénz sincs hozzá.
Na még a Man City-ben van kakaó, ha betörnének a BL-be, és ésszel építkeznének (ésszel, nem össze-vissza, kiegyensúlyozott keret alkotva, nem kirugdosva az edzőket), akkor ott még lehet valami, de ez is elég messze van még, max. olyan 2 év múlva lehetnek tényezők a BL-ben, alsó hangon.

De azért a többiek sem örülhetnek, mert az olaszoktól max. az Inter ér valamit a BL-ben, spanyoloknál meg a Barca.
Viszont több ilyen európai 2. vonalas csapatot várok a tűz közelébe, pont mint a Bordeux és Lyon most, Bayern stb.
Roma talán, ha tudnak erősíteni nyáron, Milan azért nem mert a keretük egy vicc a BL-hez mérve.
Meg bőven elég az olaszoknak 3 BL hely, hisz a Bayern jól példázta azt, hogy kiverték azt a MU-t, aki kiverte de nagyon a Milan-t. :D

A beárazások eheti egyenlege:

Az angol focinak 2-3 évre annyi.
A Barca megállná a helyét a PL-ben, sőt mennyivel előrébb lennének, mint mondjuk az Arsenal.
Mourinho beárazta az Inter-t.:DD
A Bayern beárazta 99'-et. :D
A Lyon pedig beárazta a Bordeux-t Blanc-ostul.
Pedig Blanc mekkora lett volna, ha esetleg döntőig viszi a Bordeux-t.

Henke 2010.04.08. 00:28:49

"ha nem lennek interista, max real szurkolokent neznem, korbaccsal verve magam, sirva, hogy robbent es sneijdert eladtuk, es megvettuk helyettuk kakat... "

:D:D:D vizuális alkatok előnyben :D

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.04.08. 00:31:29

@Pályaelhagyó autóversenyző:

Na, az tényleg érdekes lesz, hogy Ibra (akit egyébként én is jó igazolásnak tartottam) mennyire érvényesül majd egy esetleges Inter-bunkerben.

Itt jön viszont egy másik (némileg aggasztóbb) gondolat: Eto'o és Milito pontosan azt tudják, ami az utóbbi időben a Barca-védelem sebezhető pontjának tűnt. Beindulni a résekbe a szinte félpályáig föltolt Barca-védelemben.

Nagyon-nagyon-nagyon nehéz lesz az Inter ellen, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy Mourinho már egy éve erre a meccsre készül...

Ferguson 2010.04.08. 00:39:55

@TickTickTickBoom: mi az, h "helyre lettek téve"? Annyira "szeretem" az ilyen megfogalmazásokat. Szerintem te sem gondolod komolyan, h EU 4 legjobb csapata között nincs angol általánosságban...

rizla 2010.04.08. 00:41:12

@Pályaelhagyó autóversenyző: "ez tenyleg vicces, mert vieira az egyik legtamadobb szellemisegu vkp volt... "

de nem ez a lényeg. lő egy gólt, és joó már úgy hivatkozik rá, hogy "gólokat lő", és ezért volt hülyeség eladni.

"ennyire nem erti az atlagos barca szurkolo, hogy a sok (hasonlo stilust kepviselo) hobbit koze igen jol jon egy teljesen mast tudo jatekos?"

teljesen mást tudó?? pont, hogy ugyanabban jó, mint a hobbitok, az összjátékokat tekintve. remek passzok, lát a pályán, szupertechnikás, imád szervezni. de a barcelona játékát épp ezért néha már túlbonyolítja, míg eto'o ellenpontozta a brutális egyszerűségével.

"allati ugyes dolog (mert tenyleg jo benne), csak marhara nem latvanyos."

mondjuk ezt pont leszarjuk.

"ha egy csapatnak sikerul levedekeznie a katalanok rovidpasszos jatekat (es most tokmindegy, hogy az ellenfel allati jol vedekezik, vagy a barcanak van szar napja), akkor majd allati jol johet a nem urfocista sved... "

ez viszont igaz. mert egy nagydarab pali, el lehet találni a labdával, és mert a semmiből tud gólt rúgni. de összességében eto'o jobban illett a zseniális középpályához.

rizla 2010.04.08. 00:50:21

@TickTickTickBoom: "Az angol focinak 2-3 évre annyi. "

hülyeség. továbbra is a PL a legerősebb bajnokság, most nem jött ki a lépés, ennyi. jövőre újra lehet 2-3 angol a 4-ben, sőt, fogadni mernék rá, hogy így lesz.

vadkutya 2010.04.08. 00:50:37

Ha Mourinho idén megnyeri a BL-t az Inter-rel, s zsebben ezzel szerződik a Real-hoz, akkor lesz itt ne mulass. Ennek mondjuk nem kéne megtörténnie. :)

vadkutya 2010.04.08. 00:52:00

@rizla: Én sem értem,h miért temetik az angol focit, hülyeség. Nem történt semmi.

Domingo 2010.04.08. 00:52:12

Pár hülye menedzseri döntés és félresikerült meccs után 3 évre leírni az angol csapatokat? Hmm.

apok 2010.04.08. 00:53:04

Az MU a kiállítás pillanatáig oktatott, onnantól sajna esélye nem volt. Amúgy valahol jó ez h. végre nem csak az angolok vannak ott meg a Milan/Barca duo. 5-6 év után megint keveredett a mezőny kicsit. Szegény Rafael egyébként jól játszott, csak hát az a ziccer meg a tök felesleges 2 sárga lap ugye. Remélem a United valahogy behúzza a bajnokságot, mert az volt a prioritás. A BL meg sima címvédés lesz, a Bernabeuban, hehe majd lehet sírni. GO MU.

TickTickTickBoom 2010.04.08. 00:56:46

@rizla: "Szóval összességében sztem vége az angol uralomnak, de csak 1-2-3 évre, nem látom mitől lennének hirtelen ezek ismét nagyon erősek, hacsak a fentiekben nem változtatnak. "

Majd meglátjuk...
Az 1 év már stimmel is.:)

vadkutya 2010.04.08. 01:33:43

@Dr Jozef Vengloš: Ha ez a bordói "csodagyerek", مروان الشماخ tud annyit, mint ma Nani, akkor azt mondom: jöjjön. Kinézetre stimmelnek, talán a mozgásuk is. Abban viszont mindenképpen reménykedem,h ugyan nem olyan magas, mint a jó Nicklas, de lényegesen jobban emelkedik, s remekül fejel.

OJ azt írta,h ha kiszolgálják, akkor egészen jó. Ezzel remélhetőleg nem lesz baj.

vadkutya 2010.04.08. 01:36:35

@vadkutya: ...mármint abban reménykedem,h ezzel kiszorítja Bendtner-t a csapatból.

Ferguson 2010.04.08. 01:40:02

@vadkutya: ugye nem gondolod azt, h egy szál samakh miatt fogtok mondjuk bajnokságot nyerni? Az arsenal-nál sokkal elemibb változ(tat)ások kellenek...

_X_ 2010.04.08. 01:42:40

@apok: ha MU tovább ment volna, akkor is sima címvédés lett volna...

vadkutya 2010.04.08. 01:46:06

@Ferguson: Ezzel még azért várjuk ki a szezon végét. Részben egyetértek, de ha csak azt veszem alapul,h hónapok óta meghatározó játékosok nélkül játszunk, akkor azért már nem olyan drámai a képlet. Nyilván kellenek igazolások pl a védelembe is, de ezekről Wenger dönt, őt meg ismerjük e téren...

Az orvosi stábot viszont ki kell baszni, berendezéssel együtt.

Ferguson 2010.04.08. 01:46:48

@vadkutya: "Az orvosi stábot viszont ki kell baszni, berendezéssel együtt." - na jah, ezt én sem fogalmazhattam volna meg szebben... ;-)

vadkutya 2010.04.08. 01:50:12

@Ferguson: مروان الشماخ pedig részben talán megoldás lehet, Wenger talán ki tud belőle hozni vmit. Ha őszintén nézzük, vhol nektek is az egy szem Roo-ra kell támaszkodjatok idén.

rizla 2010.04.08. 02:03:32

@vadkutya: van persie-vel egyenrangú csatár kell az arsenalba, egyrészt, hogy legyen társa elől, másrészt, hogy pótolni is tudja, amikor menetrendszerűen lesérül. chamakh már 26, kb olyan vétel lenne, mint eduardo volt, nem hinném, hogy nagy előrelépés. de mintha wenger nem is akarna előrelépni. de miért? kevesebb benne az ambíció, mint az elképzelés.

vadkutya 2010.04.08. 02:08:39

@rizla: Eduardo nem volt egy rossz vétel, ezt azért ne felejtsük el. Nem úgy, mint ő a futballt, s ezzel nem tudok mit kezdeni.

A suhancokból személy szerint nekem már elég. Azt érzem Wenger-en,h vhol már csakis az átigazolási politikájának átszervezésén keresztül lehet képes megújulni, egyéb utat jelenleg nem látok nála.

مروان الشماخ pedig Bendtner-nél sztem mindenképp jobb lesz. Ez jutott...

England win The Ashes! 2010.04.08. 05:43:46

@vadkutya: @Ferguson:

Ez az, amit frankón nem értek: a csapatorvos egy bizonyos Gary O'Driscoll (igen, annak a bizonyos O'Driscollnak az unokatesója), aki korábban a Lionsnál és az ír rögbiválogatottnál dolgozott. Hogy a fenébe nem képes a teamje ésszerű korlátok közt tartani a sérüléseket? A rögbi ezerszer keményebb sport, köszönhetően a "full contact"-nak. Ott mégis jó munkát tudott végezni. Most vagy elfelejtette a szakmáját, vagy szar a mostani emberanyag. Ha az utóbbi, akkor az nagy gáz...

rizla 2010.04.08. 05:52:03

@Dr Jozef Vengloš: vicces, hogy értetlenkedsz, hogy ha valaki tök jó rögbiorvos, akkor hogy lehet a fociban szarabb. pont azért lehet alkalmatlan a fickó, mert más sportághoz szokott. bár ez csak feltételezés, hogy alkalmatlan, ki tudja, lehet, hogy tényleg ennyire szerencsétlen lúzer az arsenal, hogy mindig lesérül a fél csapat. amúgy is, ha folyon megsérül valaki, azért nem feltétlenül az orvosi stábot kell elővenni (max. a rásérüléseknél), inkább a fizikai felkészítésben kellene keresni a hibát.. hogy ez mennyiben az orvosi stáb reszortja, nem tudom.

" A rögbi ezerszer keményebb sport, köszönhetően a "full contact"-nak. Ott mégis jó munkát tudott végezni."

egész másféle fizikai felkészültséget igényel a foci. hogy a rögbi "keményebb" az lényegtelen, eleve a sérülések is másfajták. a te logikád mentén ennyi erővel box-edzőket, meg orvosokat kéne alkalmazni, mert az aztán végképp kemény sport.

England win The Ashes! 2010.04.08. 06:29:30

@rizla:

Úgy első blikkre azért a foci és a rögbi közelebbi rokonságot mutat egymással, mint a boksszal, nem?

Én azon gondolat útján indultam el, hogy nyilván lehet némi hasonlóság a sérüléstípusok között, ha a csapat "leigazolta" az orvost. Oké, nyilván nincsenek bokára irányuló becsúszások a rögbiben, de kifordult bokák, elszakadt térdszalagok, lábtörések ott is akadnak. Egy sportdoki meg elsősorban ortopéd orvos (gondolom én), ha én állítanék oda elé, hogy kifordult a térdem, mert tökrészegen rosszul léptem ki a kocsmaajtón, bizonyára ugyanolyan pontossággal állítja fel a helyes diagnózist, mint a sportsérülések esetében.

England win The Ashes! 2010.04.08. 06:39:45

@rizla:

Bocs, kifelejtettem a legfontosabbat:

"ha folyon megsérül valaki, azért nem feltétlenül az orvosi stábot kell elővenni (max. a rásérüléseknél), inkább a fizikai felkészítésben kellene keresni a hibát."

Szerintem is ez lehet a kulcs, az orvos (megint csak az én maszek véleményem szerint) leginkább a gyógyulás időtartamára lehet hatással, vagy arra, hogy mikor engedi edzésbe állni a lábadozó focistát, és nem utolsó sorban arra, hogy időben észrevegye a kisebb sérüléseket, és lebeszélje azt a marhát, hogy félrokkantan a csapatba állítsa a játékost.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2010.04.08. 07:47:47

no, valamiket így reggel:
1. Runi sérülten játszott. nem futott, nem indult hirtelen, csak passzolt, az is csak jobbal, hogy ne kelljen támaszkodnia rá (az a sérült).
2. a két szélső nagyot nyomott a MU-ban, mivel Runi hiánya miatt végig kellett futni a pályát. egyből kiderült, hogy milyen jó mindkettő (nani, valencia).
3. a Runi varázs kb 10-15 percig tartott, utána már nem is fogták, Parkra lehetett volna cserélni, akkor nem is sérült volna rá.
4. Ribery sehol se volt (emlékeim szerint).
5. Olicról csak annyit, hogy lenyomta Carrickot, és elfűzte VDS mellett a góljánál. hiába, csak szívből tud játszani. a ziccer nem megy :)
6. Robben. b+ :)
7. nem fog a Bayern két félidőt hajtani egy jobb kondiciójú ellenféllel szemben. van Louis-nak esze.
8. kicsit off: ezzel a runi sérüléssel a bajnokságot is kefélheti a MU valószinűleg. 1 hét alatt a mennyből a pokolba lehet kerülni... még jó, hogy a koefficiens-harcban egy meccset azért hoztak a Bayernen :) (ez itt egy rossz vicc). :)

matvely 2010.04.08. 08:07:45

@OJ:
elnézést kell kérjek a pueltől, gonalons rendkívül hasznosan és jól játszott, toulalannal megették a bordeaux támadásai nagyrészét
viszont megint le kell boruljak lloris előtt, csak el ne adjuk!!
közben meg az om átvette a vezetést egy sima 3 nullával, bordeaux 100% ban a bajnokságra nyomul mostmár, lyon jó formában, a padja meg elég nagy ahhoz h vigyék a bl-t meg a bajnokságot egyszerre, csodás végjáték vár ránk, de egy montpellier-auxerre sikernek nem nagyon örülnék, remélem kifújnak
allez les lyonnais!

TBG 2010.04.08. 08:21:19

Csak megjegyzés. A Guten nacht valójában gute Nacht.

avenger13 2010.04.08. 08:36:51

@rizla: @Dr Jozef Vengloš: szerintem az orvosi stáb ott hibázott, hogy nem mondta meg wengernek, hogy te marha darabokban a lába fabregasnak, esetleg nem kéne játszania. lábtörésig játszatni egy játékost szerintem kínzás. akkor is, ha cesc nagyon játszani akart. ha wenger erre úgy figyel oda mint klinsmann, akkor nem lehet az orvosi stáb nyakába varrni a dolgokat, ha persze az orvos mondja, hogy mehet nyugodtan játszani, akkor el kell küldeni a vérbe.

az erőnlét fejlesztése meg nem az orvos dolga, erre általában van külön edző.

United82 2010.04.08. 08:37:36

én csak annyit írok. Platininek sikerült. Gratulálok neki. Nincs angol a 4között. Jól összehozta. A bayern ki volt végezve, erre olasz barátunk a fentről jövő ukáznak engedelmeskedve bevitte a bayenrt az elődöntőbe. Undorító mocskos Uefa. réstemről ennyi volt a BL. Még1 , kedves bayern szurkolók ne izguljatok, esélyetek nem lesz a lyon ellen, most 2x is titeket nyomott a bíró, de a lyon francia csapat.
Tegnap mindenki láthatta hogy melyik a jobb csapat, ha nincs ez a fasz bíró 7-1 a vége.
Újra csak azt mondom , Platini megcsináltad, menj a rohadt qva anyádba.
Innentől a BL le van szarva, de kb örökre. Miért nem mondják meg év elején hogy figyelem angol csapatokat nem akarok látni a 4között, így készüljetek.
Ami pedug bíráskodás címen ment a legutóbbi 2 hazai meccsen, azok után pedig Fergie beláthatja hogy év elején kiadták mindenhol az ukázt, idén a United nem nyerhet semmit. A bírók pedig végrehajtják.
Undorító...

mickeyknox 2010.04.08. 08:44:13

@Rooney82: ennyire azért ne vedd a szívedre.

avenger13 2010.04.08. 08:46:07

robben és ribery mindketten nagyon jó játékosok, és összességében ribery szerintem jobb.
tegnap egyik sem volt jobb a másiknál. ugyanazt nyomták, kevés sikerrel, ribery kapás lövését tudta védeni vds, robbenét meg nem. riberyn viszont egy év után láttam végre azt, hogy játszani küzdeni akar. biztos nagyon betett neki a sérülés ami az eb óta húzódik, viszont a két manu elleni meccsen oda tette magát. nem villogott, lőtt egy gólt, és hajtott. nekem ez pozitívum (lehet ő is úgy van vele mint Terrence: "Ha kicsi a tét a kedvem setét!"). ha megtalálja a régi formáját, a barca vagy a real is sokat nyerhet vele. robbennek az az óriási szerencséje, hogy lahm van mögötte, és nem egy középső védő.

Egyébként jól látszott tegnap, hogy miért kéne a bayernnek igazából a komolyabb ellenfelek ellen 4-3-3-at játszani. nagyon hiányzott, hogy se robben, se ribery nem nagyon tud labdát szerezni.

gomez teljesen felesleges csere volt, maradhatott volna inkább müller, aki kezd újra formába lendülni, az olicnak adott passza nagyon nagy volt. müller sokkal jobb összjátékban meg sok mindenben mint gomez. olic meg végre hozza amit a hamburgban is, és ezért szeretik.

mickeyknox 2010.04.08. 08:50:11

@avenger13: tegnap is írtam, gomez -1 ember. ha labdát kapott, nem tudta lekezelni, vagy kurva sokáig tartott míg befordult vele, lassú is szegény... van gaalnak miért kellett, azt nem tudom.

szferi 2010.04.08. 08:51:10

@Rooney82: hát, van benne valami, múlt héten a benficának kiállítás, megnemadott gól, két tizenegyes kombinációval sikerült kiszenvednie a győzelmet ellenünk, kíváncsi vagyok, ma mi lesz. egyébként szerencséje sem volt idén az angoloknak a bl-ben, de mi jövőre tarolunk! ha máshol nem, az uefa kupában! :)

Amúgy a bajnokságban kegyetlenül nyomnak titeket, úgyhogy befoghatod a szád.

r_magpie 2010.04.08. 08:51:49

valamelyik vörös leírná nekem kerek mondatokban, a mocskosbíró, -platini és -bájern szavak mellőzésével, hogy tulajdonképpen tegnap hol láttak csalást?

könnyebb úgy elviselni a kudarcot, ha csalózunk meg az ellenfelet fikázzuk, csak sokkal inkább személyiségromboló, mint elfogadni, hogy ezt most a csapat kúrta el a Sir vezetésével

montipájton 2010.04.08. 08:54:03

@popp: Ugye érzed, hogy vicces, amit írsz: "az előző három év" szerinted most annulálva lett egyetlen meccs miatt. )) Istenem, ez a szurkolói elvakultság: 3 szezonon át alig engedtek be mást a négy közé, most összejött egy rosszabb év és mindjárt "naugyemegmondtam". Ha kifejtenéd részletesebben, még figyelnék is rá.))

Az angolok továbbra is magasan a legjobb meuzőnyt tudhatják Európában, ezt csak elismerni nem akarod, de te is tudod. JA, az Inter olaszságáról meg szerintem te is mást írtál még nemrég, úgyhogy azt ne vegyüök azért érvnek az olasz foci felfutása mellett.))

Amiben egyetértünk: utálatraméltó mákal jutott tovább a Bayern. Semmi köze a dolgonak a "szokásos bajor küzdőszellem" sztereotípiához (ami kb. olyan, mint a magyarokról a gulyást meg a pusztát felhozni, túlhaladott sablon), ez nem egy Effenberg-Mattheus féle gatyarohadásig kaparó csapat, hanem egy VAn Gall által összerakott nemzetközi brigád. Kurva nagy mákjkuk van, ahogy már másoknak is volt.

A MU meg csak magát okolhatja, az első meccsen a 92.percben ajándékoznak gólt, a visszavágón 3-0 után cseszik el, nem tudták elégszer megnyerni a párharcot ahhoz, hogy ne veszítsék mégis el.))

szferi 2010.04.08. 08:54:31

@Rooney82: félreértés ne essék, tegnap nagyon szurkoltam a mu-nak, de remélem a bajnokságot a chelsea nyeri :)

danesdzsu2 2010.04.08. 08:55:34

@r_magpie: Hogyhogy hol? Hát nem ők jutottak tovább...

United82 2010.04.08. 09:10:42

Csak annyit kérdeznék
Ha Rafaelt kiállította a bíró, akkor VAn Bommel és Badstuber hogyan játszhatta végig a meccset?
VB a sárgája után két nagyobb szabálytalanságot követett el mint amire Rafael sárgát kapott másodikra. VB? Semmit.
Badstuber? Úgy rúgott oda VAlenciának, hogy ha ez egy PL meccs lett volna, akkor jön a sok véresszájú angolellenes, hogy ilyen hentesek hogy lehetnek futballpályán és hogy ezért van a sok lábtörés az angol ligákban. Az a szabálytalanság egyértelmű piros volt, Vale örülhet h nem tört el a lába. Arról nem ebszélve h Rafael első sárgája előtt úgy rúgták ki a lábát hogy ide hallottam a bokasuhintást (nemcsak messi esetében lehet hallani) erre a bíró, semmi..(persze ott is VB volt az elkövető)
Szóval ennyi.
Az persze egy másik dolog h az első meccsen csesztük el, mert ha ott is ilyen attitűddel játszunk akkor ott is nyerünk simán. De ez a visszavágón látszott, ha nincs ez a bíró 6-1 a vége és ennyi. Most örülhet Platini, megcsinálta.

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2010.04.08. 09:12:29

@Rooney82: Azért még mindig nem egy Övrebö szintű összeesküvés részesei letettek. :D

szangye puncog 2010.04.08. 09:13:09

@Rooney82: azért még nézzél a bl-t jövőre is, mert akár nyerhetünk is. Összességében nagyon is megérdemelten jutott tovább a bayern. nem platinin múlott, hanem moncsicsi1 ostobaságán, valamint azon, hogy nincs rooneyn kívül meccseket eldönteni képes játékos a keretben, ami azért baj ezen a szinten.

bakító 2010.04.08. 09:20:43

@Dr Jozef Vengloš: Egyébként nagyobb sérüléseknél a tényleges gyógyító munkát nem is az adott klub szerződött szakemberi végzik, hanem menő nemzetközi specialisták.
Nem is úgy hívják a klubnál az illetékest hogy doctor, hanem physio. Pont itt a lényeg, a komolyabb izomsérülést meg kell tudni előzni, és ebben tényleg alulteljesít az Arsenal stábja.
Egy lábtöréssel értelemszerűen nincs mit kezdeni.

fransancisco 2010.04.08. 09:37:15

@Rooney82:
nono kicsi gyerek, dühösek vagyunk, ha nem mi jutunk tovább??? mi az hogy platini megcsinálta??? boroshordó edzötök kicsit elszarta a taktikázást, nemde? bayern a kiállítás után nagyon ott volt a szeren, (és igeinis a német mentalitás).
hetedik percben 2-0, és innen nem juttok tovább? ez a tipikus angol töketlenkedés
a kiállításról és annak elmaradásáról: ilyesmik azért már volt pár meccsen, és az igazán tökös csapatok túlélték ezt is, a "mu" zidén nem az a kategória
ugyhogy több objektivitást

nordsee 2010.04.08. 09:40:03

@Rooney82: Hozzászoktál a jóhoz, nagyon! A PL-ben elég egy kétgólos vezetés az Unitednek, úgy ülhetnek rá a játékra, hogy egyik aktuális ellenfél sem hiszi el igazán, hogy van még keresnivalója, így nem is forszírozzák. A Bayernnek nem volt ilyen beidegződése.

Ha idén elúszik a bajnokságotok is, akkor könnyen úgy járhattok mint a kis Poolocska (ha nem is akkora mértékban). Ha csak nem lesz egy kiadósabb vérfrissítés, könnyen fásultságba fordulhat a kudarcsorozat.

pattopo · http://100ev.uw.hu 2010.04.08. 09:41:34

ha ha szabbályokat követi a bíró, ki kellett volna még állítani
Vidicet, alattomos, szándékos tökönrúgásért (még Olic lecserélésekor is odament bocsánatot kérni)
Evrát földön fekvő játékosba taposásért.

Sőtt, a brazil első sárgájáért (szándékos utánrúgás) is láttunk már egyből pirosat, nem egyszer...

de mindezek mellett örülök, hogy a bíró nem lépte meg ezeket, mert így volt kézben a meccs

duran6 2010.04.08. 09:56:09

@Rooney82: valahol megértem a mondanivalódat, én is rohadt dühös (és dühösen én is ezeket írtam volna) vagyok mert láthatóan 1 minőségi szinttel lentebb lévő bőrgatyás alibibrigád jutott túl rajtunk. Én viszont azt is hozzátenném, hogy egy ManUnited, hazai pályán (ahol mindenkit ütnünk kéne mint a botot), 3-0-áról, hogy a rákba tudja elcseszni a továbbjutást... Ráadásul úgy, hogy szinte ordított a képernyőről hogy ez a bayern egy gyönge fostalicska szintjét sem éri el, annyira közük nem volt a meccshez! Ezért dühítő, hogy naggyá tettük őket, a United a saját farkába harapott. Nálam ez a szezon legnagyobb égése ez, már ami a klubcsapatok idei ténykedését illeti.
Fergienek meg el kell gondolkoznia azon, hogy néhány szégyenfolttól meg kéne szabadulnia: berba pl, de nálam Carrick esetlen alibifocija is kiveri a biztosítékot (ebben a szezonban volt neki pontos passza egyáltalán?). A bayern fanok meg megnyugodhatnak, a franciák úgy kiverik őket mint a huzat!

Shikaka 2010.04.08. 10:01:00

@Rooney82:
A manchester magának köszönheti az egészet, az idegenbeli meccs második félidejét egyértelműen ignorálta a csapat.

A Platini vezette angolellenes összeesküvést meg hagyjuk már.
A Pool egy jobb Fiorentina és Lyon mögött lett harmadik, az Inter jobb volt, mint a Chelsea, a Barca jobb volt, mint az Arsenal de simán.

És bár a MU jobb erőkből álló csapat, de úgy, hogy félidőket nem akar focizni, nem jutott tovább a Bayern ellen.

Beyonder 2010.04.08. 10:11:43

Vicces, hogy a NÉP szerint pont akkor ér véget az angol dominancia, amikor egy angol középcsapat (Fulham) épp a német bajnokot cumiztatja, miután a Juventus-t is kiverte. :) Szólni kéne Geráéknak is, hogy nekik most nem illik továbbjutniuk.

Titi120 2010.04.08. 10:12:01

Húha, elég savanyú a szőlő egyeseknek ... :)

fraulein praxa 2010.04.08. 10:26:40

@Tika_:
Barcelona.
1. nincs az az isten, hogy olasz csapatnak szurkoljak
2. franciák? höhö... hát nekik sem, mert esélytelen
3. majd pont a Bayernnek, ezek után?!...

Röviden ennyi.:-))

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2010.04.08. 10:47:19

@Rooney82: Ja meg Nani páros lábbal ugrott a szerelő védő mellére, még csak ejnye-bejnye se volt.

Vul-Kahn 2010.04.08. 10:53:16

Úristen, mit csináltuuuuuuunk!!!!!!!! :D:D:D

Fantasztikus amit véghezvittünk, igazi Spirito Bayern, vagy mi... Az öröm amit érzek, leírhatatlan!

Az meg külön megkoronázta a tegnapi estét, hogy még a fogadásom is bejött. Nem találtam a bet365-ön azt a fogadási lehetőséget, h "Manchester továbbjut", úgyhogy megraktam azt, hogy megnyerik a meccset, mondván ha már kiesünk, legalább lesz pénzem leinni magam...
Én hüüüüüüülye, végig se gondoltam, hogy a végén akár mind2 szemem nevethet, csak a Robben gólját követő másfél perces üvöltésem után esett le, hogy hoppáré van... :D

Olvasgatva amúgy itt a kommenteket, hát elég sok a schlechte Verlierer, de hát basszus, erre vártunk már évek óta, hogy jöjjön a sok epéből kommentelő Bayernhasser, nem igaz? :)

9év után jutottunk el újra a legjobb 4 közé, ez egészen döbbenetes. Kicsit visszaidézi az ember gyerekkorát, amikor még igazán jó csapat voltunk. Mert valljuk be, ez a mostani nem az, nagyon nagy szerencsénk van ebben a sorozatban, hogy idáig eljutottunk. De hogy ezt nem érdemelnénk meg, az egyszerűen hülyeség, 9 év böjt után ennyi nekünk is kijár. Állandóan a legerősebb csapatokat kaptuk a 8, de nem egyszer már a 16 között is (ez utóbbi alól is csak az idei meg a tavalyi év a kivétel), és ezeken a meccseken is rendre szopatott minket Fortuna, például mikor a Milan ellen az idegenbeli 2-2 után a hazai meccsre lesérült kb az egész csapat, és Lell játszott baloldali támadó középpályást (ismétlem, Lell, baloldali támadó középpályást).
Szóval lehet itt sokmindent állítani, de hogy ne érdemelnénk meg, azt nem.

Előre tekintve pedig, a Lyonnak egyáltalán nem örülök, névre nagyobbak vagyunk, így valamilyen szintű esélyesség fogja majd nyomni a csapat vállát, ami egészen biztosan rosszat fog tenni. Pedig nem vagyunk jobb csapat, és ez nem csak udvariaskodás, ezt teljesen komolyan gondolom.
Mondjuk abban biztos vagyok, hogy nem fogjuk őket lebecsülni (a Bayern jelenlegi helyzetében a Freiburgot sem lehet), de jó lenne, ha a csapat is úgy látná, ahogy én, azazhogy a Lyon az esélyesebb (százalékosan nálam 48-52, nemide).

De a Lyon elleni meccsel ráér még később foglalkozni, most menjen az örömködés, megérdemeljük!

fransancisco 2010.04.08. 10:55:09

@fransancisco:
"nem adhatok mást, csak mi lényegem" - idézgetik a börgatyások Madáchot,
a tegnapi "mu" ellen ez elég is volt,
minden tiszteletet megérdemelnek

vadkutya 2010.04.08. 10:58:20

@rizla: @Dr Jozef Vengloš: Noh, akkor korrigálok, mert elszabadult...
Orvosi stáb alatt én a konkrét edzői kart búcsúztatnám, akik ezzel foglalkoznak.

Ugyanis van nekünk egy pár "korosabb" focistánk is Gallas, RVP, Nasri, Rosicky, Arshavin. Sehol a világon ennyi 25-35 év közötti, érett játékos nem sérül meg, mint az Arsenal keretében. Kérdezem én: mi ez a rengeteg izomhúzódás, vádlisérülés, ágyékhúzódás, derékhúzódás...?

Felülvizsgálnám, sürgősen,h:

Milyen szakmai munka folyik az edzéseken?
Milyen a bemelegítő edzésterv?
Milyen az izomlazító masszázs és súlyfürdő használat?
Milyen a test-test elleni edzésterv?
Mennyi az edzéseken a labda nélküli fizikális felkészítési idő?
stb

3 év alatt 2 nyílt törés, pedig másoknak is odalépnek, keményen (nyilván, ezek között vol olyan is, ami elkerülhetetlen). Walcott-nak majd egy év kellett,h rendbehozzák a vállát, pedig nem azon szalad...

Szar van a levesben, ha tetszik, ha nem.

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.08. 11:03:33

@Vul-Kahn: Lell-re én is emlékszem a középpályán, Karimi meg közben a padon ült. ott jöhetett rá az iráni csoda, hogy annyira nagyon nem az ő terepe ez :)

a lyont azért esélyesebbnek nem nevezném, de nagy előny lesz számukra, hogy münchenben kezdenek

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.08. 11:05:57

@vadkutya: sztem ez kb olyan, mintha azt írtad volna, hogy vegyünk játékosokat és akkor PL-t nyerünk. nézz utána az orvosi stábnak, és csodát látsz.

avenger13 2010.04.08. 11:10:11

@mocsing: a lyon csapatként jobb, ez biztos, viszont nálunk vannak olyan játékosok többen, akik el tudnak dönteni egy meccset. tényleg nagy előny, hogy nálunk játszunk először.

egyébként azt még megjegyezném, hogy robben góljánál ribery tökéletesen rakta oda a labdát. magasból lehulló labdát meg robben okosan lőtte meg, nem erőből ki a stadionból. szép volt.

vadkutya 2010.04.08. 11:10:42

@imici77: Most nem értelek, Imi. :S

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.08. 11:19:27

@vadkutya: az orvosi stáb vezetője itt van 12-13 éve. az utóbbi években volt olyan, h az angol válogatott elvitt az orvosi karból talán 2 orvosunkat is oda, mert jól végzik a dolgukat.

értem én, h mit akarsz mondani, h lehetetlen, h ennyi sérültünk legyen, de az nem olyan egyszerű.

Januárban Wenger mondta, h kivizsgálják, mert Nekik is feltűnt már. Meg már mintha egy rögbis edzőnk is lenne. Nem hiszem, h a csapatnál minden profi, csak az orvosok nem.

Vul-Kahn 2010.04.08. 11:19:28

@mocsing: hohóóó, a jó Ali :DDDD
Pedig emléxem mennyire örültem a leigazolásának, gondoltam ázsiai Év Játékosa, meg kibaszott sokszoros válogatottként kibaszott sok gólt szerző irányító, és csak 27 éves, a cserepadról előhúzva csodafegyver lehet a nagyok ellen is, aztán hogyne...:)

Az amúgy nem zavar, hogy nálunk lesz az első meccs, már megszoktuk, talán pont az lenne a kizökkentő, ha váltani kéne.
De most már jó lenne kapott gól nélkül megúszni a hazait, és esetleg a 7. perc előtt elkezdeni a meccset...

Stiel 2010.04.08. 11:20:44

Mókás statisztika jön:

Xavi 219-szer passzolt a két negyeddöntő alatt összesen, míg a Lyon csapatára ugyanez a szám összesen 297. Nem rossz. :) (A teljes Barcelona meg 1172-t.)

avenger13 2010.04.08. 11:23:15

@imici77: @vadkutya: nem nézek sok arsenal meccset, de én a barca ellen például azt láttam alapvető problémának, hogy magas volt a tét, és nagyon sokat játszott ezért fabregas, jött gallas is, holott alig edzett előtte. ezt nem szabadna. egy játékos egészsége fontosabb, mint egy bármilyen téttel bíró meccs. az orvosi stábnak és elsősorban wengernek ezt figyelembe kéne vennie. Klisnamnn alatt ribery minden 3. héten játszott kb. mert nem hagyott neki elég időt felépülni. van gaal ezt jobban csinálta. a manu meg schalke elleni első meccsen robben sem játszott, pedig nem volt nagy sérülése, és azonnal jött le, amint továbbjutásra állt a bayern.

real mesterm 2010.04.08. 11:26:19

Régóta olvasom az nst-t, és mostanában a kommenteket is végigolvasom, most is, mind a ~800-at. Nem szoktam sok forumra hozzászólni, de most muszáj. Hihetetlen, hogy vannak MU szurkolók, akik, a látottak után Platini-összeesküvést meg hasonló dolgokat vizionálnak. Nem egyszerűbb beismerni, hogy az a csapat, aki otthon, 3-0ás állás után képes ilyen játékkal és mentalitással előállni, az nem érdemel továbbjutást? Sztem nem az az igazi szurkoló, aki minden vereséget megmagyaráz, hanem aki néha elismeri, hogy ez bizony nem a mi meccsünk volt...
Lehet, az beszél belőlem mert nekem is a Bayern a No. 1 , a No2. és a No3. is. De pl. tisztában vagyok vele, hogy kellett egy-két szerencsés momentum is, hogy itt legyünk, és az, hogy itt vagyunk, nem azt jelenti, hogy a Európa legjobb 4-5. csapata vagyunk. Sokszor temették már a Bayernt idén, kezdődött a Torino kiruccanás előttivel. Tegyék csak most is a Lyon ellen:)

Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien 2010.04.08. 11:29:02

A korrektség jegyében:
MU-FCB
Tegnap tényleg a gyengébbik csapat jutott tovább, de nem csalással, inkább szerencsével.
Szerencse?
A Bayern a hétvégén 2perc alatt lőtt két gólt a Schalke-nak idegenben, majd erre lőtt a Schalke 1 gólt és egy Bayern játékos ki lett állítva, de a Schalke nem tudott egy épkézláb helyzetet se kialakítani a 10 bajor ellen egy komplett félidőn át.
Csak leírtam, hogy MU-nak se kellett volna leállni.
A Robben féle "mák gól", pedig érdekes, főleg, hogy lőtt ő az utóbbi hetekben pár ugynevezett mák gólt pl: Fio ellen, Schlake ellen a kupában.
Na, csak azt akartam kihozni, hogy nem csak bírón, ment el az MU-nak a továbbjutás, hanem főleg saját magának és a bajoroknak "köszönheti".

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.08. 11:30:22

@avenger13: ha kiesik a bayern, akkor meg az edző fejét veszik, h miért cserélte le robbent... rúni, xavi, iniesta, mit tom én kicsoda mindig játszik, ha egészséges. mi a ligakupát és a fa kupát is beáldoztuk a fiatalok miatt... cesc nem játszik többet a kelleténél.

vadkutya 2010.04.08. 11:31:30

@imici77: Így már értem. Nem azt akartam ezzel sugallni,h "a csapatnál minden profi, csak az orvosok nem". Csupán annyit,h ez kardinális probléma, amit ki kell vizsgálni, nagyon komolyan, mert - többek közt - itt megy el minden szezon. 5 meccs után már nem tudunk egy egészséges, ütőképes kezdőt pályára küldeni, s ez baj...

real mesterm 2010.04.08. 11:32:01

@Mailand oder Madrid - Hauptsache Italien:
"A Bayern a hétvégén 2perc alatt lőtt két gólt a Schalke-nak idegenben, majd erre lőtt a Schalke 1 gólt és egy Bayern játékos ki lett állítva, de a Schalke nem tudott egy épkézláb helyzetet se kialakítani a 10 bajor ellen egy komplett félidőn át."

Uezt akartam felhozni példának:D Csak közbe elfelejtettem. Pedig a MU nem egy Schalke...
A Bayern védelem meg nem egy betonfal...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.08. 11:33:55

@vadkutya: igaz, de sztem a szűk keret az oka a sok sérülésnek például.

Vul-Kahn 2010.04.08. 11:34:56

@mocsing: ja, amúgy annyival még tartozom, hogy meg kell kövesselek ()meg brodit is) Badstubert illetően. Tényleg középső védőben kell majd számatani rá a jövőben, a széléhez nem elég gyors, támadásban nem elég lendületes, meg egyáltalán, teljesen középhátvéd-alkat.
És nagyon jól írtad fentebb, ahogy látom még bőven a meccs közben, hogy Contentoval kellett volna kezdeni, mert ő legalább sebességben ott van a szeren. Csak ezt LvG nem merte meglépni.

Egyébként is tetszik nekem ez a Contento gyerek, kár hogy az egyik (vagy AZ?) első meccsén, a Firenze elleni hazain pont róla kaptuk a gólt egy szöglet után, mert amúgy ügyes gyerek. Csupa olyan dologban szorul fejlődésre, amin simán lehet még javítani, az alkata és az alapképességei viszont kiválóak.

vadkutya 2010.04.08. 11:36:25

@imici77: Természetesen, ahhoz meg igazolni kell, de ennek latolgatásába érett Arsenal szurker már nem megy bele, Te is tudod... :)

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.04.08. 11:39:21

@Vul-Kahn: pont ezzel akartam kezdeni a holnapi bundás poszt kommentjeit, h vajon tartod-e még a korábbiakat a témában :) respekt, h magadtól megelőztél :)

avenger13 2010.04.08. 11:42:45

@imici77: ellentmondásos vagy néha. nekem azt írod, hogy fabregas nem játszik sokat, utána meg azt, hogy szűk a keret, ezért sok a sérült, azaz túl sokat játszanak egyesek. tényleg nem kötekedni akarok, csak nekem fura.

lehet lvg fejét veszik, de szerintem nem. teljesen logikus volt a csere altintopra, aki inkább védekezni tud. látta lvg is, hogy marha veszélyesek a kontrák azokat kell megfogni inkább. aztán lehiggadt a bayern, és tartotta a labdát a végén pláne pranjic behozatala után.

chrisred 2010.04.08. 11:49:00

@vadkutya: az elsődleges oka, hogy a szurkolónak a saját csapatánál történt sérülések sokkal jobban fájnak, mint más csapatoké. A physioroom.com-on volt összesített kimutatás a PL csapatokról 2004-07 között, a sérült játékosok számát, valamint a sérülések miatt kiesett napok számát tekintve, és az Arsenal nagyjából a középmezőnyhöz tartozott.

Vul-Kahn 2010.04.08. 11:50:25

@mocsing: a korrektség jegyében tettem :)

shinigami 2010.04.08. 11:51:24

@vadkutya:
hat a seholt azert ne irjuk mar le
lasd spurs ahol kb egy komplett kezdot lehetne kirakni serultekbol...

federicapellegrini 2010.04.08. 12:00:26

@real mesterm: igen, de ha csalásra is lehet fogni a kudarcot (bár jelen helyzetben szerintem aligha), akkor mit számít ki mit érdemel?! 10-0-ás előnyt is leadhat valaki, ha 10-9-nél egy ordas nagy csalás miatt lesz 10-10, akkor bizony az ordas nagy csalás.

vadkutya 2010.04.08. 12:01:35

@chrisred: Az igazsághoz ez is hozzátartozik, ez így van. A pad is rövid, minőségi játékosokból. Ez is igaz. Fentebb írtam,h én úgy látom Wenger itt tud újítani (ezáltal előrelépni), át kell szerveznie az igazolásait. Vermaelen, Arshavin erre remek példa, de még Eduardo-t is ide venném, a sérülése előttit. Érzi ezt vhol ő is, csak makacs, ő Wenger. Költenie kell, talán már lehet is, franc se tudja.

A sérülések viszont akkor is túl gyakoriak az elmúlt években. Sőt, igazából a felépülési idővel van a baj, azzal,h ha RVP lő egy gólt a MU-nak (aztán Henry fejel még 1-et a hosszabbításban:D), másnap bejelentik,h eltört vmelyik lábujja, s fél évig nem látjuk.

real mesterm 2010.04.08. 12:07:25

@federicapellegrini:

Igen, de ahogy te is mondtad, szerintem semmilyen csalásról nem beszélhetünk a MU ellen:) Főleg hogy a vörösök elég alattomosan játszottak a végén. És mielőtt jönne a Fio elleni lesgól, azt visszakapták otthon. Lehet h nem 3m-es lesgól volt, de les volt.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.08. 12:12:27

@avenger13: cesc ha nem sérült, játszon. máshol is játszanak. kevesebb a rotálási lehetőségeink, de lásd ligakupa... ezért mondtam h bonyolult, ne az orvosi stábra húzzuk rá.

neeskens 2010.04.08. 12:13:32

Nekem is meredek a sok MU szurkoló vagdalkozása.

Csalóbíró, csalóplatini, piszokmázli stb. Én nem szeretem a Bayernt, de összességében többet tettek a továbbjutásért, mint az angolok.

Igazából 3-0 után leengedett a MU, a Bayern lőtt egy szerencsés gólt és vérszemet kapott. Ennyi. Ja és Van Gaal óriási.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.04.08. 12:13:35

amúgy meg van 18 középpályásunk és 2 védőnk. ez a baj :)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.04.08. 12:18:16

@imici77: @vadkutya: Hihetetlen, hogy minden thread velünk van tele, de ebbe bele kell szólnom: a BBC csapatfelsorolása tanusága szerint az első 4ből nekünk a legbővebb a keretünk - konkrétan több, mint 40 embert nevezett Wenger az első csapatba, ez a szám a dinamó és a manure esetén is a 30hoz van közelebb. Na erre varjatok gombot.

vadkutya 2010.04.08. 12:31:49

@morphine: Tehát: sok a sérült. :)

fraulein praxa 2010.04.08. 12:50:35

"Giggset és Neville-t semmiképpen nem játszatnám, mert félő, hogy ha eszükbe jut az utolsó mérkőzés, amikor a két csapat találkozott, a röhögéstől nem tudnak megfelelően koncentrálni."

ez a mondat azért akkor is priceless..:-)))
hál' istennek neville-t tényleg nem hozta be, jó hogy nem kotorta elő még valahonnan scholest is vazz...

az a baj, h még mindig kicsit 98-99'-ben élünk, pedig nem kellene már... fasza év volt, meg kell hagyni, de hol vannak már azok az emberek? Én még sírtam azon a bl-döntőn, emlékszem, az utolsó percekig hehe, nade nem lehet arra hazardírozni, hogy majdcsak lesz megint akkora mákunk, és a bayern végig telibeszart nadrággal fog szaladgálni...
fergusonban egy dolgot soha nem bírtam: valahogy a cserékkel mindig elkésett. csak úgy pont 15-20-30-40 perccel később hozta le a már nyílvánvalóan rosszul teljesítő embereket. ezen folyton őrjöngtem.:-DD (vagy le sem hozta..:-DDD )
imádom az mu-t, de tegnap dühös voltam, 3-0-ról hogy a p*csába lehet ezt így?!...
hihetetlen...

Mr.AT 2010.04.08. 13:20:03

@vadkutya: "Sehol a világon ennyi 25-35 év közötti, érett játékos nem sérül meg, mint az Arsenal keretében."

A Juve jelenleg pont 64 sérülésnél tart a szezonban, ez azt hiszem nem csak idény-, és Európa-, hanem egyenesen világrekord.

Nálunk nem csak a középkorosztály (Diego, Melo, Sissoko, Chiellini meg a többiek) sérülgetnek rendszeresen, hanem MINDENKI. Egyetlen felnőtt játékosunk sincs, aki sérülés miatt az idény során ne hiányzott volna már.

márvesztes 2010.04.08. 13:27:00

@real mesterm:
"Nem egyszerűbb beismerni, hogy az a csapat, aki otthon, 3-0ás állás után képes ilyen játékkal és mentalitással előállni, az nem érdemel továbbjutást"

Milyen mentalitásról beszélsz? Arról a tarthatatlanról, hogy megy az ember, oszt focizik és vág egy félidő alatt simán vágtak hármat? Vagy arról a tarthatatlanról, hogy 10 emberrel küzd, de kétszer is komoly helyzetbe kerül?
És milyen játékról beszélsz? Arról a szarról, ami az első félidőben elég volt a Bayaern lemosásához, vagy a másikról, ami majdnam elég volt egy 4. gólra?

Az nem összeesküvés, hogy a Bayern egy kurvanagy lesgóllal jutott el egyáltalán idáig, és egy lagalábbis véleményes kiállítással nyert tegnap. Az összeesküvés az, amikor ezeket a tényeket összekapcsolják a karvalytőkével, a német mentalitással, vagy az orosz hegemonista törekvésekkel.

lük 2010.04.08. 13:42:42

@Mr.AT: www.physioroom.com/news/english_premier_league/clubs/1/arsenal_injuries.html
Itt most számoltam meg juli 20tól kezdve, ami számíthat új idény kezdetének, 79 sérülés volt. Kicsit ugyan sokallom, de azért kb. egy szinten van a két csapat.

BASTi · http://www.borgatya.hu/ 2010.04.08. 13:47:32

hú de szégyenteljes bukás ez a MU-tól: játékostól, edzőtől és szurkolótól egyaránt.
nagyon gáz ez a rinya...

real mesterm 2010.04.08. 13:48:30

@márvesztes:

Lehet, hogy vágtak 3-at, de kaptak 2-t mellé. És olyan mentalitásról, amit az MU mutatott. Mikor nekik kellet VOLNA támadni, a Bayernél volt a labda. Nézd meg mennyi lett a labdabirtoklás a végén...10 emberrel küzdöttek? Ha a Bayern így küzdött volna Münchenben, vagy tegnap, nem továbbjutásról hanem Bayern zakókról lehetne beszélni. Lehet, hogy az első félidőben lemosták a Bayernt, de akkor szólhattak volna nekik, hogy lesz még egy 2. félidő is;)
Fio lesgólhoz meg annyit, ők is rúgtak egyet otthon. Erről hajlamosak megfeledkezni az emberek. Jah h nem akkora les volt? Kit érdekel? Les-les.

vadkutya 2010.04.08. 14:00:46

@lük: 79? Az durva! Nekem nem volt energiám megszámolni, de én is innen néztem.

márvesztes 2010.04.08. 14:02:29

@real mesterm:
1. Mondom "és EGY FÉLIDŐ ALATT simán vágtak hármat? Ez alatt nem kaptak két gólt.
2. Szerintem tisztában voltak tán vele, hogy lesz még egy félidő, azt nem tudták, hogy az 10 emberrel kell végigcsinálni. Tán hallottál már róla, hogy úgy egy kicsit nehezebb.
3. Fio lesgólt megnézem, mert nem láttam.

márvesztes 2010.04.08. 14:08:00

@BASTi:
Hát nem vagyunk boldogok, az tuti. Én pl azért nem, mert volt egy jó meccs, amit tényleg kinyitottak a bajorok az első félidő végén, lehetett volna egy überfasza második félidő is, de nem lett.

A szégyenletestől meg azért messze van, ha egy csapat 43 percen keresztül 10 emberrel játszva csak egy góllal veri a Bayernt.

Jobban belegondolva, ha ez a szégyen, akkor azzal azt állítod, hogy a Bayern olyan szar, hogy így is kellett volna neki rúgni még egy másik hármaost.

real mesterm 2010.04.08. 14:15:24

@márvesztes:
Az első félidő végén kaptak egy gólt, innentől fogva tisztában voltak vele, hogy nem tudnak ráülni az eredményre, mert a Bayern nyomni fog. 10 emberrel nehéz, de közel sem lehetetlen. Főleg otthon, mikor a közönség is velük van. Vért kéne izzadniuk akár az eredmény megtartásáért, akár hogy 4-2 legyen. De sztem az vitathatatlan, hogy többen sem 100%-ot nyújtottak. Sőt...

rizla 2010.04.08. 14:19:44

@Rooney82: "Az persze egy másik dolog h az első meccsen csesztük el, mert ha ott is ilyen attitűddel játszunk akkor ott is nyerünk simán. De ez a visszavágón látszott, ha nincs ez a bíró 6-1 a vége és ennyi. "

tehát nem a bírón múlt...? érdekes. akkor nem lehet, hogy csak egy meccsen volt részrehajló a bíró, úgy amúgy tök véletlenül, hogy általában lenni szokott?

rizla 2010.04.08. 14:26:56

@duran6: berbatov nem alibifocizik, szerintem csak nem MU-szint, legalábbis ha rooney-t, CR-t, giggs-et vesszük annak.

márvesztes 2010.04.08. 14:31:03

Értem, akkor az a vád, hogy nem hajtottak eléggé a második félidőben. Vagyishogy többen (szégyenletes mentalitással) lelazsázták a második félidőt.
Hát ez szerintem nettó hülyeség.

márvesztes 2010.04.08. 14:34:43

@rizla: Igaz. Viszont az jutott eszembe, hogy mennyire örültem giggsy becserélésének, de nem tett csodát. Attól tartok, sokat már nem is fog.

real mesterm 2010.04.08. 14:38:04

@márvesztes:

Az a vád, hogy ennél többet tudott volna teljesíteni a Manchester, ha akar. És nem egyénileg buktak, hanem csapatként.És sztem ebben SAF-nak is jelentős része van,mert az lett volna a dolga a szünetben, hogy olyan akarattal menjenek ki, hogy ezt itt most meg kell nyerni, tovább kell jutni. De valami nem sikerült, amit én nem bánok:D

UI.:Amiket meg nyilatkozik a Sir, az szánalmas...

_X_ 2010.04.08. 17:30:19

@márvesztes: vicces olvasni a kommenteidet.

a kiállítás neked már "véleményes", gondolom holnapra "kamu" lesz.

Rafaelnek át kellett volna gondolnia, h 1 sárgával tovább kellene-e még faultolnia vagy nem. Erről nem a Bayern tehet... Vagy szerinted Bayern a hibás, h Rafael nem tud szabályosan játszani és ezt olyan látványosan csinálja, h a biró is látja?

és a sok "volna" is röhejes... mert a volna = nem történt meg.

MU nem rugott több gólt, erről is a Bayern tehet? Hagyniuk kellett volna, h tessék MU rugjatok még párat és közben megsimizik a MUsok buksiát?

elmyd 2010.04.08. 17:31:37

real mesterm

Nem igazán értem mit akarsz ezzel a morális "nem hajtottak eléggé, nem pörögtek 100%-on" kioktatással.

A bayern csak aszisztált a mérkőzéshez az első félidő végéig, amikor is találtak egy gólt. Itt megváltozott a mérkőzés képe, elkezdett focizni a bayern is. A manchester a második félidőben ugyan ott folytatta ahol abbahagyta, csak hip-hop emberhátrányba kerültek. Véleményem szerint ezután is tette a dolgát a csapat,(mentek előre, meg voltk a a helyzeteik (bőven benne volt a negyedik gól a játékukban) most így sült el a dolog, nem tragédia, ez van. Dehogy megbuktak volna mint csapat?! :)

Ha azt hiányolod, hogy miért nem tudták 10 emberrel is vérben forgó szemmel, jó harci gépezet módjára lemészárolni ezt a harmatos bayernt, pedig volt már ilyenre példa a történelemben akkor szivesen elmagyarázom neked.
süti beállítások módosítása