Két olyan párharc jutott mára, amit sokan lefutottnak tekintenek, pedig hát szó sincs ilyesmiről. A Barcelona az európai topfutball egyetlen olyan csapatához látogat, amely anélkül szállhat szembe vele némi eséllyel, hogy spártai falanxot vonna a kapujától 35 méterre, az Inter pedig végképp nem teheti meg, hogy lekezelje a CSZKA-t ilyen közel a célhoz. Az esélyesek megnevezése nem bonyolult feladat, de ebben a BL-sorozatban egymást érik a vaskos meglepetések. Az például megvan, hogy az eddigi 18 meccsen csak három döntetlen született? És a brutális gólátlag? Remek BL-szezon ez, nem vitás, hasonlókat kívánunk a negyeddöntők második játéknapjához is.

Hajrá, Arsenal!
Négy évvel ezelőtt az ostoba kraut miatt a fényesre nyálazott Barcelona megúszta, amit most nem fog. Aki emlékszik, Henry milyen bűn rosszul játszott a 2006-os döntőben, annak biztosan eszébe jut az is, hogy a meccset egy olyan játékos döntötte el – a 10 emberrel is veszélyesebb Arsenal ellen –, akinél ügyetlenebb soha nem szerzett még gólt BL-döntőben. Voltak évek, amikor esélyesebbnek tartottak minket a végső győzelemre minden sorozatban, de ez nem azt jelenti, hogy nem pont idén húzzuk be mindkettőt. Lehet, hogy csatárposzton nem mi vagyunk a jobbak (elnézve Ibrahimovicot újabban, erre sem esküdnénk), de a középpályás sornak egyetlen tagja sincs, akitől meglepetés lenne a gól, ráadásul a meccs előtti legnagyobb félelmünk is elmúlt. Nem a Barcelonáról van szó, attól tartottunk, hogy Cesc nem játszhat. Nem most kell dönteni, Barcelonában készülünk bevinni a döntő csapást, mert addigra kisárgítunk mindenkit a Vasas védelméből, aki potenciális fenyegetést jelent. Visszatérnek a sérültek, köztük Gallas, akinek a bal golyójáról meredező egyetlen szőrszálban több tesztoszteron van, mint a komplett katalán keretben. Nem veszthetünk.

Hajrá, Barcelona!
Komolyan vehető ellenféllel találja magát szemben ma a Barca. Legalábbis, az előzmények és az angol bajnokságban elért helyezés erre enged következtetni, a londoni csapattal kapcsolatban, kiknek élén réges-rég Arsene áll.
Tüzetesebben megvizsgálva azonban egy BL-elődöntőért vívott csatánál figyelembe veendő fontos tényezőket, már egyértelműnek tűnik a párharc kimenetele. Posztonkénti összehasonlítást érdemes végezni, mert nagyjából hasonló a két gárda játékrendje. Ebben arra jutunk, hogy Arshavin az egyetlen, akit kezdőként szívesebben látnánk a Barcában, mint az ágyúsoknál, de ez is csak a Henry és Pedro közötti átmeneti időszakra vonatkozik. Fabregas sokat dobna a kereten, de jelenleg még Xavit és Iniestát kéne kiszorítania a keretből.Az angoloknak Bergkamp és Henry kiválása óta nincs olyan embere, aki döntő hatással lehetne egy ilyen szintű párharcra. (A Barcelonának van több is.) Az összeszokottság és a rutin kérdésében is inkább a katalánok felé billen a mérleg, akik egy-két változást leszámítva ugyanazzal a kerettel tolják végig immáron a második szezont.Az edző ráhatása? Na ez jó kérdés. Akár elképzelhetőnek tartjuk, hogy Wenger rendelkezik akkora tudással, hogy a felsorolt hátrányokat ellensúlyozni tudja, de nemzetközi szinten ezt még soha nem bizonyította, nem az az egy meccsen nagyot húzó ember, inkább a lassan várat építő fajta, ez pedig most még nem lesz elég a Barcelona ellen. A leggyengébb láncszem pedig, türelmének egyik túlérett gyümölcse Sol Campbell, aki a védelem közepén negatív Hófehérkeként fogja végigrettegni a törpék, számára nem éppen meseszerű rohamait.

Hajrá, CSZKA!
Moszkva anyácskát megpróbálták már néhányan bevenni, de ha jól emlékszem dél-amerikaiak most próbálkoznak vele először. Valamiért a csapból is az folyik, hogy mennyivel esélyesebbek, mint mi, pedig nincs három hete, hogy tiszteletre neveltük a mediterrán népséget. Mark Gonzalez gólját hesszelte mindenki, egyébként? És Hondáét Sevillában? Nem szeretnénk szerénytelennek tűnni, de az volt 2010-ben az első meccsünk, tehát még nem voltunk formában sem. Nekünk van a legjobb kapusunk, a legfiatalabb csehünk, és a legrondább szerbünk (utóbbi kettő összesen hatszor kormolta ki az ellenfeleket), de azt sem sok mindenki mondhatja el magáról, hogy ha nagyon akar, négy kontinensről is bevethet sztárjátékosokat. Azon kívül ott van az az apróság is, hogy az Inter idén percekre volt a klinikai haláltól Oroszországban, most végleg kiegyenesedik az EKG. Mellesleg zuhog a hó nálunk, meg olyan rohadt meleg sincs. Sapka, sál, tovarisi!

Hajrá, Inter!
Jose Mourinho három országban volt már bajnok, de egyelőre hiába calciózta a padlóba Ancelottit, még mindig vérben forgó szemmel üldözi az egyetlen komoly trófeát, ami valahogy mindig kicsúszott a keze közül, a portói meg már olyan régen volt, hogy alig emlékszünk rá. A portugál zseni pedig nem szereti az ilyet, ha kellene, valóban feláldozna mindent a BL-győzelemért, de szerencsére még erre sincs szükség: ebben az Interben minden megvan, amire Mourinhónak szüksége van, és valószínűleg nincs senki, aki komolyan gondolja, hogy egy CSZKA Moszkva útját állhatja. A védelem gyakorlatilag hibátlan, talán nem is lenne baj, ha gyorsan összeszednénk néhány sárgát, a visszavágón úgyis pihenhet majd néhány kulcsjátékos. Eto’o visszatért, és elszántabb, mint valaha, és ha még Dulifulit is játékra tudjuk bírni, csúnya náspáng néz ki szegény szegény muszkáknak. Nem is erre a körre kell felkészülni igazán, hanem majd a következőre, valószínűleg az öltözőben annyi lesz az összes taktikai utasítás, hogy „Gyerekek, a műfű lehúzza a blazúrt a seggetekről, próbáljatok állva szerelni”. Ennyi pont elég is lesz.