Szemfényveszt-e a Milan, avagy? Kilenc fordulóval a vége előtt egy pontra jöttek fel az Interre, de meg vagyunk győződve róla, hogy ennek a végeredményt illetően kevés jelentősége lesz (tavaly, igaz, másfél hónappal korábban, a Juventus is befogta az Inter egy teljes forduló erejéig). A Fiorentina nápolyi győzelméről is van mondanivalónk, ahogy a Juventus újabb anti-juventusos mutatványa is megér néhány szót, és hajtás után kiörömködjük magunkat azon is, hogy az üveggömb – na, azért nem az eredményeket tekintve – kifejezetten jól üzemelt a hétvégén. És persze: lehet, hogy a jövő hetet úgy kezdjük meg, hogy a Serie A egyik középcsapat lesz az egyetlen olasz csapat az európai kupákban?
A Juventusnál odáig már eljutottak, hogy a játékosok is tudják: az első félidőben kell megváltani a világot, mert cirka egy óra futballnál többre egyelőre nem képes a csapat. És ez nem csak a futóbolond angolok ellen látványos, hanem a Serie A tökutolsója ellen is, amelynek ráadásul – szemben a Fulhammel – volt egy Maccaronéja, aki pontosan tudta, hova döfje a tőrt. Az első félidő fölötti örömködösét is kicsit lehűti, hogy Big Macnek volt egy ziccere az első gólja előtt, és akadt még helyzetük ezen kívül is, miközben a Juve góljai nem kimondottan kidolgozott helyzetekből születettek.
Torinóban jelenleg nagyon kevés kiemelkedő képességű játékos teljesít szolgálatot, de még az ő számuk is meghaladja azokét, akik képesek végigfutni egy meccset. Ez pedig olyan baj, amit idén már nem lehet helyrebillenteni. Del Piero óriási, amit művel a kapu előtt az elmúlt egy hónapban, a Kapitány átérezte a helyzet komolyságát, és pályafutása során sokadszor is a hátára vette a méltatlanul szar Juventust, de a 35 tavasz, az 35 tavasz. Mindenképpen emlékezzünk meg a Sienáról, amely csak 10 percig tűnt kiesőjelöltnek Torinóban, a maradék nyolcvanban minden dicséretet megérdemel. Grygera miatt a blog történetében először szerepelhet egy posztban, hogy OMG és ROTFL. (Juventus-Siena 3-3)
Az öntömjén kesernyés füstje borítja be a poszt hátralevő részét, gázmaszk viselése javasolt, de nem kötelező.
Soha nem tulajdonítottam jelentőséget annak, hogy eltalálom-e egy meccs eredményét, ez ugyanis semmi más, csak mázli. Azt nem tudhatod előre, hogy egy lövés kapufa lesz, vagy négy centivel észak-északkelet irányban meglöki egy fuvallat, és a filóba megy. Viszont mindig nagyon örülök, ha sikerül eltalálnom, mi fog történni a pályán, és ebből a szempontból a 28. forduló remekül sikerült.
Először is ott van az Inter, amely valóban nem nyert. Hanem kikapott. Ehhez ugyan kellett a fent említett szerencse is, de a beharangozóban említett döntetlen nagyon simán benne volt a meccsben, csak jött Muntari, és lerendezte az Inter idei harmadik vereségét. A cataniai gyufa (3-1) három 0-0-t követett, ilyen pedig három éve nem fordult elő Milánó boldogabbik felében, ráadásul közben a Milan egy pontra jött fel, mégsem hisszük, hogy ez bármit is jelentene a bajnokság végkimenetele szempontjából.
Újra felcsap a tömjénfüst: a Milan vegytiszta döntetlen játszott a Chievóval, a 0-0-t végül Seedorf apó csodálatos, hosszú felső sarokba zúdított lövése akadályozta meg. Ronaldinho megint jó volt, és a győztes gól (1-0) is csodaszép volt, de közben a Chievo szerzett egy szabályos, de meg nem adott gólt (nem szeretnénk bírózni, ezt nagyon simán el lehetett nézni, mert centikkel volt onside a Serie A furkósbotja, Yepes). De ha végignézzük az egy pontra felkapaszkodó Milan pontjainak azon részét, amit nem érdemelt meg, és összevetjük az Inter hasonló pontjainak számával, megmutatja magát az a különbség, ami miatt nem hisszük, hogy a Milan bajnok lehet. És akkor Beckham, akinek a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nemcsak a szezonja, de a pályafutása is nagyon komoly veszélyben van, az achilles ugyanis a legrohadtabb dolog, ami elromolhat az emberen. Nagyon sajnáljuk, szívből és őszintén, ugyanakkor Becksinek egyébként sem lett volna helye a vb-címre törő angol válogatottban. Viszont meg fogjuk könnyezni, ha megcsinálják - Beckham nélkül.
A Roma sem, de nem a livornói 3-3 miatt, hanem azért, mert egyszerűen nem elég jók hozzá. A Farkasokat lehet nagyon szeretni, és amit idén csinálnak, az megsüvegelendő, de ahogy szépnek nem voltak elég szépek a bajnoki címhez, úgy hatékonynak sem elég hatékonyak. Mellesleg itt még az eredményt is sikerült eltrafálni, bár itt meg a pályán nem az történt, amire számítottunk: Luca már rómainak érzi magát, Lucarelli pedig maga a Livorno.
A legbüszkébb a Fiorentinára vagyok. Egyrészt, mert hazajött a várt feltámadás, ráadásul ott, ahol kevesek támadnak fel, másrészt azért, mert a Violát igaztalan támadások egész sora érte a blogon. A Fiorentina sokkal jobb csapat, mint azt sokan gondolják, egyszerűen csak iszonyatos pechjük van egész évben. Ez most megfordult, mert az első félidőben semmit nem érdemeltek Nápolyban, csak Frei és a nápolyi támadók miatt nem lett vége a meccsnek, de azt a reflexből fikázók figyelmébe ajánlanám, hogy a Napoli elleni győzelem messze nem volt érdemtelen. Lavezzi gólja után Prandelli egy meglehetősen bátor 3-3-2-2-re rendezte át a Fiorentinát, és az egyre jobb Jovetics óriási játékával fordítottak. Nagyon bízunk benne, hogy a feltámadás folytatódik, sokkal többet érdemel ez a csapat annál, ahol tart. (Napoli-Fiorentina 1-3)
A negyedik hely miatt érdekes Udinese-Palermo (3-2) végkimenetelénél is jól orrantottuk meg a meglepetést, a tökéletesen érdektelen Parma-Atalantát (1-0) pedig konkrétan telibesomtuk. A Genoa-Cagliari (5-3) meglehetősen bátor tippje végül nem is volt olyan messze, de csak a gólok számát sikerült eltalálnunk, a Bologna-Sampdoria viszont eléggé mellément, a hazai győzelem helyett a hajrában egyenlítettek a hazaiak (1-1). Egy másik jó nagy mellé a Lazio hazai blamája volt, ami azért fáj különösen, mert a Rómában nyerő Bariban (0-2) egyetlen percnyi lehetőséget sem kapott Koman. Alvareznél viszont lehet, hogy nincs gyorsabb játékos a Serie A-ban, de ez most nem fontos.
Utolsó kommentek