Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Hétvégi jóslatok - Serie A, 28. giornata

2010.03.12. 19:22 _benito

Makacsul nem akar összébb rázódni a tabella eleje, bár ne elégedetlenkedjünk, hiszen már az is nagy dolog, hogy az Inter nem lépett meg annyi ponttal, amennyivel már a világ bármely egyetemére be lehet kerülni. Bár nem győznek a Kiemelten Ellenséges Területnek számító Massiminóban sem, mégsem lépdel hozzájuk senki közelebb, mert sem a Milan, sem a Roma nem szerez három pontot. Sőt, az első hét csapatból egyedül a Juventus nyer, mert Nápolyban is hiába szólítanak nagy rohamra a fanfárok, a Fiorentina nem kap ki – és talán elindul felfelé. A hátsó fertály nyugton marad, egyedül a Siena helyzete válik még kilátástalanabbá, Koman pedig talán újra lehetőséget kap az Olympicóban, ahol a Laziótól illene nem kikapnia a Barinak, mert hipp-hopp ott találhatja magát a lógó orrúak között. Nem sok papírformát hajtogatunk tovább után.

Napoli-Fiorentina 2-2
Ha 65 percig tartana a meccs, még azt is megkockáztatnánk, hogy a Fiorentina tele zsákkal távozik a Sao Paolóból (ami egyébként nem szokás). A Napoli lesz még idén jó, de majd csak akkor, ha a hőmérő higanyszála tartósan 20 fok fölött lesz, addigra meg már késő lesz a BL-helyekről álmodozni.

Milan-Chievo 0-0

Amit Manchesterben mutatott a Milan, ott csak a méretes sajtos-tejfölös lángosra volt elegendő, hazai pályán egy olasz középcsapat ellen viszont bőven elég lenne. De nem a Csacsik ellen, akik az eddigi 27 fordulóban pont ennyi gólt kaptak. Ennél csak a Milan és az Inter tud jobban felmutatni.

Juventus-Siena 2-0

Némi meglepetésre, de egy teljesen vállalható meccset, és egy kifejezetten jó félidőt villantott a Juve az Európa Ligában, ami azt mutatja, hogy kezdik kapizsgálni a játékosok, mit akar tőlük Zaccheroni. Ettől még persze nem lesz jobb az ötlet, de a tökutolsó Siena ellen a Fulham elleni performansz fele is elég lehet.

Catania-Inter 1-1
Nem most kell villognia az Internek, Cataniában pedig egyébként sem könnyű az élet, így érzésünk szerint az Elefántok egy pontra feltétlenül jók lesznek. Mourinho még mindig nem ülhet a padon (semmi jelentősége nincs), így a lelátóról szórja majd a villámokat a szemével a bíróra, aki megint csalni fog ellenük.

Livorno-Roma 1-1
Cosmi már egyszer odacsapott idén imádott Romájának, de azóta nagyon sok mindent történt. A Roma például kiesett az EL-ből, ha pedig ezt azért tette, hogy koncentrálhasson a bajnokságra, akkor óriási blama pontot hagyni Sztálingrádban.

Lazio-Bari 2-1

Bár a Barinál megbütykölték a beragadt fékszárnyakat, és megállt a szabadesés, a Laziónak az ilyen meccseket egyszerűen muszáj lenne hoznia, hogy ne kelljen végigizgulnia a szezon hátralevő részét. Most valószínűleg nem utazik el Rómába 14 ezer Bari-szurkesz, mint a Roma ellen, így nem láthatják, amint Koman újra megvillan.

Udinese-Palermo 2-1
Ennél nagyobb távolságra egyik csapat sem utazik Olaszországban, de nem a jetlag miatt bukja el 4. helyét a Palermo, hanem azért, mert az Udinese már régen produkált valami bolondságot. Majd most.

Bologna-Sampdoria 1-0
Az Emiliani csodaszépen nekigyürkőzött a tavasznak, és már nagyon messze van a kiesőzóna. Meg minden más is, úgyhogy innentől örömjátékkal telik a szezon, abba pedig tökéletesen illik a genovaiak megborítása. Cassano állítólag beszáll majd néhány percre a végén.

Genoa-Cagliari 4-4

Nem csináltunk titkot belőle, hogy kedveljük az olasz mezőnyből leginkább kilógó két csapatot azért, mert mindketten valami olyannal próbálkoznak, amivel a ligában kevesen. Nem is veretjük meg egyiket sem, inkább bemondjuk a sokgólos lehetetlenséget.

Parma-Atalanta 1-0

Két vérszegény társaság közül a kevésbé vérszegény lecsapolja a vérszegényebb maradék kevés vérét is, amely így kivérzik. Vagy valami ilyesmi.

368 komment

Címkék: olasz serie a beharang

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr271835065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horas 2010.03.14. 22:58:47

@Iustizmord: Egy az okés,de hát akkor is kinek kellett volna adni...?
De azért az eddigi bajnoki címek elég egyértelműek voltak és nem azon a pár valóban véleményes meccsen múlott.

Iustizmord 2010.03.14. 23:01:48

@giacinto: 1. mikor a uvétól elvették
2 amikor juve b-be, milan -8-ról.

de tudom, nektek csak bilincs és kutyakörbács a lá figc :o))))))))))))))))))))))))))))))))))

horas 2010.03.14. 23:02:05

@sh4d0w: Ronaldinho?Mert ő még így is sokkal jobb mint bárki más a saját posztján a Milan-ban.

Thiago Silva,Ambrosini,Ronaldinho,Pato ez a 4 ember aki egy jelenlegi BL-esélyes Milan-ba beférne...

sh4d0w 2010.03.14. 23:02:28

@horas: senkinek. Az Inter is benne volt annyira, mint a Milan, csak a FIGC-ben lévő cimborák elrendezték a többit, utána meg tippmixelve sikerült a köv. címet hozni, amiért szintén nem kaptak büntit - hozzáteszem egy kiherélt bajnokságban, mert az összes riválist elmeszelték.

Iustizmord 2010.03.14. 23:04:02

@horas: mikor a juvétól elvették nem kellett vón kiosztani (internek elfogadni), a 2. évben nem kell rá büszkének lenni, a maradék meg igenis dicső dolog, bárki büszke lehet rá. én aztán el nem vitatom h sokkal jobb volt a zinter mint a maradék... bírók nélkül is, ez nem téma.

horas 2010.03.14. 23:04:08

@Iustizmord: Amikor minus 8 pontról indúlt a Milan akkor volt az Inter-nek a zsinorban megnyert 17 meccs,szerintem a pontlevonás csak egy kellemetlen tyúkszem volt semmi több

Iustizmord 2010.03.14. 23:07:11

@horas: Thiago Silva,Ambrosini,Ronaldinho,Pato jó felsorolás. ide illene még nesta, ha nem lenne mindég sérült, és bezony seedorf meg pippo as fellángolásoknak általa.

Piiii 2010.03.14. 23:07:49

@horas: jah.az is ami az utolsó fordulóban dölt el már lassan 3 éve amikor a Roma a félidőben bajnoknak mondhatta magát. tényleg sima volt

Iustizmord 2010.03.14. 23:08:10

@horas: igaz, de a tudat. jobb volt az inter,de a tudat :o)))

jobb volt az inter. nem is 8 ponntal, többel. pont.

Iustizmord 2010.03.14. 23:09:28

@Piiii: a roma iatt kár. bár ezt egy jobbikos le nem írná, akkr inkább lazio, vö di canio :o)))))))))))))

Hispan07 2010.03.14. 23:10:13

3pont - semmi más nem számít a mencseszteri gyalázat utána. Mindenesetre köszönjük az Internek, ez a pontkülönbség nem jöhetett volna össze nélkülük (az megvan, hogy a Milan a "mezőny" ellen már 5 ponttal többet szerzett, mint az Inter? na ez a durva, nem Seedorf apó tarkóredői)

horas 2010.03.14. 23:10:29

@Piiii: Akkor már vagy 5 forduló óta ment a bajnokavatás halasztás,azért szerintem senki nem gondolhatta komolyan,hogy azt nem nyeri meg az Inter,pontosítva az bajnokságot csak az Inter veszíthett volna el,de hát ez nyílván nem így néz ki máshonnan.

horas 2010.03.14. 23:13:12

@Hispan07: Hát szerintem ha csak a két derby lesz majd a végén a két csapat között,az is elég nagy távolság...

gasbert 2010.03.14. 23:15:46

Most tényleg újra az a téma h az Inter melyik bajnoki cime valódi és melyik nem ? Uramisten...

Grazie Seedorf , megmentette a tilitoli banda seggét , ejj ha az a Ronaldinho kapufa beakad , nyugis vége lett volna a meccsnek , de igy útólag ez faszább volt :D
goal.com szerint az idén Beckset többet nem látjuk . :|:)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.03.14. 23:19:44

@gasbert: ,,ha az a Ronaldinho kapufa beakad , nyugis vége lett volna a meccsnek , de igy útólag ez faszább volt :D
"
És mi lett volna, ha egy másik kapufa megy be, és ha a másik oldalon a partijelző nem emel? :)

horas 2010.03.14. 23:20:48

Télleg Mancini-vel mi van?Ez gyorsan ment,hogyha messze került a kezdőtől és nem sérült vagy egyéb dolog miatt hiányzik...az mekkora egy ecet egy ember...

gasbert 2010.03.14. 23:25:16

@mbemba: Akkor a Milan nem nyer , de Mi örülünk h nem igy történt , ellentétben veled , de nem haragszok mivel csak az irigység szólt belőled :P
@horas: Sérült volt , aztán a Roma elleni meccsre már azt mondták egézséges , de mégse játszott , állitólag jövő héten a Napoli ellen már lesz , Patoval egyetemben .
@Iustizmord: No one .

Piiii 2010.03.14. 23:29:06

@horas: hát abból a számomra nem igazán elhanyagolható szemszögből valóban máshogy néz ki, h egy 2. félidőben beállt zlatan jóvoltából fordítottátok meg a meccset és lettetek bajnokok. azért 45 perccel a bajnokság vége előtt nem vezettétek a tabellát, erre elég erős a jelző h ezt csak az inter veszíthette el. és itt csak az utolsó fordulóról beszélek. nem arról h februárban még vezettetek 10 ponttal a mezőny előtt, kit érdekel. 1 hónapja még a milan előtt is 9 ponttal vezettetek, amiból mára egy maradt.

horas 2010.03.14. 23:29:47

@gasbert: Mondjuk BEckham-nél csak nagyobb zavart okoz majd a szélen,viszont nem fog annyit melózni és szeret eltűnni meccsekre...

Hispan07 2010.03.14. 23:30:21

@horas: az igazán nagy távolság az lesz, ha a hátralévő meccseken az inter 2 ponttal kevesebbet szerez.

@gasbert: igazából hiába kedvelem Beckhamet, jobb is ha nem kolbászol a pályán többet

Hispan07 2010.03.14. 23:32:31

közben Nesta szezonjának hivatalosan is vége :/ lassan elő lehetne szedni Albertazzit pl

calcio_di_rigore 2010.03.14. 23:33:04

@giacinto: A bíró szerint meg létező eset volt, hogy néhányan nem tudtak viselkedni az öltözőfolyosón, aztán pofozkodni akartak. Nyilván ezt jelentette, ahogy kell.
Namost a bíró meg közötted az a különbség, hogy előbbi ott volt a helyszínen testközelben, te meg megnézted a közvetítést a Sport1-en, ahol éppen reklám ment, mikor az ominózus dolgok történtek.

Legalább annyira biztos létezett az eset, mint ahogy Moggi bezárta Paparestát az öltözőbe.

gasbert 2010.03.14. 23:34:05

@horas: @Hispan07: Sajnos vagy nem sajnos mostmár hivatalos hogy az inglishmennek bokaszalag-szakadása van , igy több mint valószinű hogy nem utazik afrikába . Én sajnálom , bár idén nem nagyon vált be de számomra mindig is egy szimpatikus sportember marad .

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.03.14. 23:34:41

@gasbert: Az első vesszőig egyetértünk!:))

horas 2010.03.14. 23:34:48

@Hispan07: Érted te,hogy hogy írtam,de hagyjuk ezt az gyülöködést nekem ez nem profilom.Megérdemelte a Milan ezt a győzelmet,és ha z Inter tovább töketlenkedik megfogja érdemelni a bajnoki címet is hiába az riási gyakorlati különbség a két csapat között.

horas 2010.03.14. 23:39:27

@Piiii: Hát az az Inter egy Ibrahimovic-al jobb volt abban az évben.És úgy is lehet írni,amit te írtál,hogy a bajnokság vége elött nem az Inter vezette a tabellát,meg úgy is lehet írni,hogy a Roma kb 20 percig vezette...
Szerintem teljesen egyértelmű volt az a bajnoki cím is,hiába lett szoros a végére.

horas 2010.03.14. 23:41:54

@gasbert: Szegény hülye,maradt volna alibizni USA-ban vagy ment volna edzeni az Arsenal-hoz...
NEm mintha számottevő lett volna a vb-n,mondjuk marketing ügyileg nagy dolog lett volna.Hát Beckham-et valószínüleg többet nem is látjuk az angol válogatottban sem.

gasbert 2010.03.14. 23:44:47

@horas: Igy van . Ezzel érzésem szerinte a karrierje véget ért . Nem lesz Vb , nem lesz Milan , marad a Galaxys vasárnapi foci és eltűnik a világ focijából egy újabb egyéniség .

A Milanlab is alkot , kicsit több mint egy hét alatt megsérült Pato , Antonini , Mancini , Nesta , Abate , Becks . Gyönyörü

Hispan07 2010.03.14. 23:46:19

@horas: Részemről a világon semmi féle gyűlölködés nincs se feléd, se más irányában - uh kérlek ezt se vedd annak, de ki kell javítsalak: óriási különbség maximum elméletben lehet a két csapat között - a gyakorlati különbség a tabellán látható. Jelenleg egy pont.

horas 2010.03.14. 23:48:59

@gasbert: Mondjuk hülyeséget mondtam,mert h nem jön a Milanba valszeg nincs Vb se...

horas 2010.03.14. 23:49:52

@Hispan07: Legyen így...de szerintem inkább gyakorlati...:)

Hispan07 2010.03.14. 23:50:26

@gasbert: az üzletet félretéve, Beckham hülye volt mint sportoló, mert túl hamar "vonult vissza". Tavaly relatíve pihenten még vissza tudott térni és lendített a csapaton, idén már egyértelmű volt, hogy az európai top foci sok neki. Sajnálom, mert szimpatikus játékos, megérdemelt volna egy afrikai hattyúdalt. De mint Milan drukker, azt kell mondjam - így legalább nem kell majd játszatni, és ez jó hír.

Amúgy ez a hét tényleg elég fekete keretes lett sérülések terén.

giacinto 2010.03.14. 23:52:04

@calcio_di_rigore: ha a bíró látta az "esetet", miért nem állította ki ott azonnal Cambiassot????

ja és a Samp játékos miért vallotta be köv. héten hogy nem történt semmi tettlegesség? ezt magyarázd meg Moggi.

horas 2010.03.14. 23:53:35

Hát biztos volt egy kis pityergés az orvosi szobán,szegény ez egy iylen nap volt arcon is rugták vérzett is..ő megtett mindent,de úgy látszik a sors nem akart még egy VB-t Beckham-el.

gasbert 2010.03.14. 23:53:39

@Hispan07: Anno emlékszem mikor elment a Galaxyhez , már majdnem aláirt hozzánk csak Tom Cruise kérésére Los Angelesbe igazolt , szerintem akkor hozta a rossz döntést szakmai tekintetben .

Én csak azt sajnálom h egy játékossal kevesebb , éleződik a buli , szükség van mindenkire . Remélem a kacsa visszatér a Napoli ellen és akkor nagy baj nem lehet , már nagyon hiányzik.

Hispan07 2010.03.14. 23:54:09

@horas: :) 'elméleti' - a "papíron", számítások vagy várakozások alapján becsült érték; 'gyakorlati' - a tényleges megvalósulás

és ez sajnos nyelvtan, nem vélemény kérdése ;)

horas 2010.03.14. 23:56:10

@gasbert: Igen,akkor nyertek bajnoki címet a Real-al nagy mákkal,és még marasztalták volna,de korábbi önmagához képest már akkor is csak a kiflikből élt,ami a Capello féle statikus csapatban ült...

Klárensz 2010.03.14. 23:56:24

jííííííhaaaaaaa

Klárensz 2010.03.14. 23:58:39

Beckhamet viszont sajnálom, szimpatikus fiatalember volt.

horas 2010.03.14. 23:59:50

@Hispan07: a 0-6 meg meg eléggé gyakorlatban történt...;)

horas 2010.03.15. 00:01:38

@Hispan07: Jóvan hagyjuk,most lehetne a dolgokat cincálni érted,hogy mondom és azt is tudod,hogy csökönyös vagyok ebben a témában,ugyhogy ezt ne erőltessük mert sok értelme nincs.

horas 2010.03.15. 00:07:40

Na Lucho Gonzalez ő kellett volna Melo helyett a Juve-nak szerintem.

vargamma 2010.03.15. 00:14:45

valahogy kiszenvedtük ezt a győzelmet, ez oké. ráadásul lélektanilag jót tehet h bebizonyosodott, nem lefutott még a bajnokság, stb.

ezzel együtt, nem látom a kellő erőt a Milan keretében. Nestát egyszerűen nem tudjuk pótolni, szélsőhátvédeink mind gyengék/képzetlenek/lassúak (Abate, Zambro, Janku, Oddo, Bonera, Favalli), középpályán Pirlo, Gattuso abszolút nincs csúcson.

többiekkel nagyobb gond nincs, viszont a sérülések nagyon könnyen meglátszanak a csapaton: ha nincs Pato, Nesta, See, az azonnal kiütközik.

ezek miatt meg lennék lepve, ha végül a Milan nyerné az idei bajnokságot. legalábbis nem ez a realitás, ha a kereteket és az edzőket nézzük (0-6).

vargamma 2010.03.15. 00:16:29

@horas: télleg vicces lenne, ha egy olyan csapat lenne bajnok, amelyik mindkét derbit bukta az inter ellen, nem is akármekkora különbséggel (játékban & eredményben)

calcio_di_rigore 2010.03.15. 00:17:06

@giacinto: gondolom akkor már be volt szarva, ahogy ez látszott akkor a 2. félidőben is, amikor egy sima Inter-pirosnál nézett félre, és inkább kiszórta Pazzinit.

Konkrétan mit vallott be? Hogy nem vágták pofán vagy h nem is akarták?

Ferguson 2010.03.15. 00:33:58

Beckham, neeeeeee!!! :`(

daneeka 2010.03.15. 00:46:46

Beckham elvileg a 2002-es vb-n sem volt ott sérülés miatt (Aldo Duscher). Elvileg...

Ferguson 2010.03.15. 00:58:26

@daneeka: azért ez annál jóval durvább sérülés. Vége, hidd el nekem. Holnap már repül finno.-ba, ugyanis ott műtik...

Iustizmord 2010.03.15. 05:00:53

@vargamma: szép volna hallgatni giacinto vérkomoy intelmeit (intermeit???) 1 évig hogy nemis a milan nyerte hanem a zinter veszítette el :o))))) calcio_di_rigore meg kontrázna h egyébként is a juvét illette volna, a keret ereje alapján . MrAT meg megírná hogy ez amolyan juve-hűbér. bírnám :o))))

szóval, forza milan ! :o)))))

Iustizmord 2010.03.15. 05:02:52

@vargamma: amúgy igaz, a szélsőhátvédek nem klasszisok (mondjuk bate és antonini nem szar, de messze vannak a klasszistól), albertazzi még gyerek, tán ne ő legyen a védelem oszlopa (legyen, de most még korai), és kreatív játékos nem sok van. a többség böcsöletes iparos, nem prímhegedűs.

Iustizmord 2010.03.15. 05:04:52

@giacinto: ez biztos vmi összeesküvés lesz már én is látom. halottam p hogy bró a meccs után kapott egy lsszebrát, és egyébként us mindent fekete vagy fehérnek gondol. nyilván amióta a feleségét megmarta egy kélgyó :o)))

Iustizmord 2010.03.15. 05:17:21

@Iustizmord: plüsszebrát (sok pínzel kitömve)

váév építők (törölt) 2010.03.15. 07:15:55

sérülést soha nem kívánnék senkinek, de azért őszintén megmondom: nem szerettem volna ha a vb-n minden meccs alatt a szpíkerek bekemről beszéltek volna. szerintem már az is a football paródiája, ha egészsgesen bekerül a válogatottba.
most nem játszik majd a fél szezonban, ha ezek után mégis benn lesz a keretbe, az már a bulvármédia hatása lenne. de capello csak van annyira komoly ember, hogy nem enged a csürhének.

sh4d0w 2010.03.15. 07:33:06

@Iustizmord: sajnos abate nem való a Milanba. Az elmúlt mérkőzéseken nyújtott teljesítményét tekintve ő jó lenne egy középcsapatba, de feljebb nem. Antoninivel csak az az egyetlen baj, hogy későn engedték pályára a felnőttek között.

A problémát én inkább ott látom, hogy most világszerte mintha hiány lenne a jó védőkből... (Nem, Muntari nem az :D)

Iustizmord 2010.03.15. 09:32:31

@sh4d0w: én mindig is maldini reaktiválását szorgalmazom. :o)

mondjuk a 94-es védősor csak a mesében létezik. már.

sh4d0w 2010.03.15. 09:54:23

@Iustizmord: lenne egy kis eszünk, megszereznénk Santont, úgysem felhőtlen a kapcsolata speciálvannal. Fiatal, de már most látszik rajta, hogy világklasszis lehet.

G_P_T 2010.03.15. 10:20:30

@sh4d0w: Egy hete nyilatkozta, hogy soha nem játszana a Milanban. :)

Klárensz 2010.03.15. 10:26:31

@G_P_T: Nyilván szeretnék felverni az árát. :)

Hispan07 2010.03.15. 10:26:58

@G_P_T: és hányan nyilatkoztak már hasonlót a történelem során? ;)

G_P_T 2010.03.15. 10:41:48

@Hispan07: Nem mindenkiből lesz Vieri, vagy Ronaldo, hogy az anyját is eladja jó pénzért (utóbbinál néhány Big Mac is megteszi).

raoul_duke 2010.03.15. 11:16:51

@G_P_T: olyan játékos nincs! ;)

vargamma 2010.03.15. 11:43:13

@Iustizmord: még pár év és jön majd: Maldini 3.0 :-D
az U-nemtomhányban nyomja jelenleg a 3. generáció!

horas 2010.03.15. 11:50:20

@sh4d0w: Amúgy aki engem nagyon emlékeztet Santon-ra mind érettségben mind játék stílusban az Gareth Bale.

Természetesen az Inter-re nézve is vérciki lenne ha a Milan nyerné a bajnokságot,csak mert még ez nem hangzott el...

Mr.AT 2010.03.15. 13:37:26

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "No problem, tegnap jól berúgtam bánatűzőként is."

Március 15ről jutott eszembe, hogy mikor Bánk tüntet ki egy kitüntetéssel az állami ünnepen, akkor a bán a tűző.

Iustizmord 2010.03.15. 13:38:43

@vargamma: 11-12 körül lehet, 1x láttam amint becsúszik seedorfnak, mintaszerű volt :o)

Iustizmord 2010.03.15. 13:52:07

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: az jó program, csak az a baj hogy mindég jön a józanosás utána.

horas 2010.03.15. 14:06:19

@Iustizmord: Kerüld a másnaposságot!Maradj részeg!

vargamma 2010.03.15. 17:15:14

azér az vicces volt a NSO-n h írtak egy összeállítást Beckham sérüléséről, megszólal benne edző, klubvezető, szöv.kap, és játékostárs. ez utóbbi az érdekes, mert Abate nyilatkozik arról h milyen rossz volt Beckham-et nézni az öltözőben ahogy szenved. kár h ugyanezen a meccsen Abate is lesérült és le kellett cserélni...

horas 2010.03.15. 18:34:06

Holnap Turnbull véd a Chelsea-ben Sneijder,Stankovic és mindenki!Lőni,midnenhonnan!

horas 2010.03.15. 18:45:31

"Nem biztos, hogy a korai gól a legfontosabb. Jól kell kezdenünk, és kiegyensúlyozottan játszani végig. Magas szintű futballra lesz szükségünk, méghozzá 90 percen át. Így nem muszáj az elején eldönteni, hanem ráérünk a második félidőben is betalálni."
Carlo Ancelotti

Hát,nagyon nem tudom mi lesz,mindkét csapat nagy bajba kerülhet egy-egy bekapott góllal.

Piiii 2010.03.15. 19:01:32

www.nemzetisport.hu/nso_hirek/manchester-city-32-millio-fontert-szerzodtetnek-buffont-lapertesules-2021227

80 milla? az igen. bár ha megint elfecsérelnek 50 millát 2 játékosra mint idén, akkor sokra nem mennek vele. van itt pénz dögivel. azért az durva lenne ha eladnák Buffont. már nem csak a fiatal tehetségeket nyúlják le a rohadt angol klubbok, hanem az idősebb klasszisokat is...

GGG77 2010.03.15. 19:02:21

Már csak 1 pont a hátrányunk!
Holnap a Chelseanek fogok szurkolni, de lehet, hogy jobban járnánk ha Murinhoék mennének tovább, akkor megoszlana az Inter figyelme...

FORZA MILAN!

GGG77 2010.03.15. 19:05:18

@váév építők:
Én sajnálom Beckhamet, szerintem simán befért volna. Abszolút ki tudta venni a részét a Milanban a kulimunkából is a középpályán, ami ennyi idősen azért nem semmi.
Nem mondom, én se vagyok oda a celeb-életmódjáért, de azt el kell ismerni, hogy a valaha élt egyik legjobb játékos.

WallyB 2010.03.15. 19:07:31

Remélem az Inter megmenti a BL-ben az olasz klubok becsületét holnap, bár nagyon nehéz lesz kiharcolni a továbbjutást (persze tudom, a Fio emelt fővel eshetett ki, de ez nem vigasztal senkit). Mindenesetre biztató, hogy a goal.com 1-1-et tippel. Az elég is lenne.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.03.15. 19:26:29

moggi is back :)

"Grygera's performance exceeded expectations. But perhaps the team was tired after the challenge with Fulham, but let's say yes or no that they are a midtable side in Italy…"

bobix 2010.03.15. 19:26:49

@WallyB: Juvésként én is szorítok az Inter sikeréért, már csak az olasz becsület megmentése miatt is. És nem ezért mondom, hogy továbbmegy az Inter, hanem mert elég biztos vagyok abban, hogy a holnapi meccs döntetlen eredménnyel fog zárulni.

A bajnokságban meg elég félő, hogy a Milan nem fogja végig bírni, és a városi riválisuk csak behúzza a Scudetto-t. Beckham nem oszt, nem szoroz, ám Nesta sérülése nagy érvágás nekik. A "Kacsa" is mihamarabb fel kéne épüljön, mert nélküle tuti nem lesz bajnoki cím...

horas 2010.03.15. 19:27:03

Szerintem az komoly előny,hogyegy ifi kapus áll majd a Chelsea-.nél kapuban.Mintha az Inter-ben Orlandoni vagy Belec védene.

bobix 2010.03.15. 19:27:58

@_benito: Ezen én is akkorát röhögtem ma! Ám akárhogy is, megint igaza van az öregnek...

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.03.15. 19:28:27

@horas:
Miért? Turnbull is megsérült vagy mivan?

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2010.03.15. 19:29:40

@peter135:

Már csak azért, mert őt nemigen nevezném ifikapusnak. Tavaly a Boroban elég jól védett emlékeim szerint. Nem is értem, hogyan előzi meg a sorban Hilario.

horas 2010.03.15. 19:33:27

@peter135: JA igen ez jogos,azt hittem ő ifif kapus...
Boro-ban védett tavaly ,de általában másodosztályú csapatokban védett.Mindegy végülis így is klasszis különbség lesz a két kapus között.

Iustizmord 2010.03.15. 19:34:22

@horas: aztán majd csillag születik :o)))

képzeld elha lehúzza a rolót FORDULÓ BIKA (a fordoló legjobbika, haha), mit kap murinyó :o)))

horas 2010.03.15. 19:36:31

@Iustizmord: Lehetséges,de papíron ez mindenképp előny...
Már nem csak a képességbeli különbségek,de biztos vagyok benne,hogy sokkal nagyobb nyomás lesz a csávón és idegesebb leszmint bárki a pályán.azért kell majd mindenhonnan megkinálni,hátha hibázik és mégjobban elmegy az önbizalma...

horas 2010.03.15. 19:39:25

@Iustizmord: Arról nem bszélve,hogy erre a meccsre hatványozottan érvényes a "nűanszok fognak dönteni" kifejezés

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.15. 19:40:02

@horas: Ja, aztán pillogtok ha úgy jártok mint a Valencia a BL-döntőben ahol a macskabajszos tinicsákó villantott egy szupersztárt...

horas 2010.03.15. 19:46:09

@csizsikpizsik: Persze,hogy pislogunk majd,de a Chelsea is pislog majd,ha az Inter vezet az első féldiőben 2 góllal...
most erre mit lehet írni?

Iustizmord 2010.03.15. 19:49:25

@horas: próbálja meg samule hátulról, letűrtgatyával, oszt két lehetőség van:

- vagy elveszi a figyelmét
- vagy elveszti a farkát.

próba cseresznye.

horas 2010.03.15. 19:49:48

Semmi elbizakodottság nincs bennem,nem is írtam,olyankat,egyszerűen írtam,hogy ez elméletileg hibaforrás,támadófelület a Chelsea-nél..ennyi...

Iustizmord 2010.03.15. 19:50:18

@horas: most erre mit lehet írni?

fora milan, pl . :o)))

horas 2010.03.15. 19:52:51

@Iustizmord: bocs,ha most nem tudok érdemben reagálni,azért én úgy érzem van sansz a továbbjutásra és az fordulópont lehet az Inter-nél,akármilyen ciki is.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.15. 19:54:47

@horas: Tőlem aztán a Chelsea annyit kaphat amennyit az eredményjelző elbír kisülés nélkül. Csak ne örülj előre és reméld, Dzsozé rendet vágott az öltözőben, hogy semmi nincs lefutva, sőt...

horas 2010.03.15. 19:56:58

@Iustizmord: Eredtileg,azt akartam írni,hogy bocs ha nem bagatelizálom le az Inter-nek van esélye tobábbjutni...csak mivel eddig elvoltunk nem akartam arrogálni...

Samule meg azért komoly csapatokat szopatott már le és ejtett ki többek között a Chelsea-t is...

horas 2010.03.15. 19:59:04

@csizsikpizsik: Nem örültem előre,csak írtam,hogy ez egy sansz lehet az Inter elött,hogy a harmadik számú kapus véd...
olvass vissza...

Mivan emberek furcsa volt,hogy ma nem volt dolgotok vagy mivan...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.15. 20:01:50

@horas: Jól van na:)
Ja, meglehet hogy a 3 napos ivó+meccstúra kombóból hazaesve agyhalott vagyok és húzzak inkább aludni mint itt okoskodni...

horas 2010.03.15. 20:04:09

@csizsikpizsik: nem ezt mondtam..de megértem a helyzetet sokkal én sem szoktam intellektuelebb lenni a hét végéhez érve...
:)
süti beállítások módosítása