Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Visszavág Higuain ostora

2010.03.11. 12:55 _benito

Egy, csak egy legény nem keresgéli az állát a Real Madrid kiesése után. A csilliárd dollárból felpimpelt luxusverdát pirostól pirosig alázta a sufnituningolt francia roadster, ami lehet, hogy nem is csak annak volt köszönhető, hogy az előbbit vezető Gonzalo Higuain elváltotta magát a start után nem sokkal. Eközben az északi végeken az olaszosan játszó angolok nagyon simán gyalulták le az angolosan játszó olaszokat, akiknek így csak annyi vigaszuk maradt, hogy talán a világ jelenlegi legjobb fomájában futballozó csatára aprította miszlikbe őket. Két csatár lesz hajtás után a sarokpont, egyikük tragikus hőssé válása mitikus magasságokba emelt egy mezei bloggert, másikuk meg egyszerűen csak rohadt jó. Érdekel bővebben? 

Érdekes fordulatot vett a pancho_sanza vs. Kommentelők deathmatch. Nézzen mindenki jó erősen magába (néhányan különösen mélyen), és mondják meg őszintén: akadt itt valaki Panin (© AHB) kívül, aki számított rá, hogy a Real Madrid kiesik hazai pályán a Lyonnal szemben? Na, ugye.

Pedig pont így történt, és ha maga a tény nem látná el megfelelő mennyiségű lőszerrel az NST inaktivitásba menekült szerzőjét az elkövetkező szócsatákra, Pancho mellett azonnal ott terem egy ládányi hevederrel Higuain, és csak eteti, eteti, míg vér nem áztatja a Bernabeau gyepszőnyegének minden egyes négyzetcentiméterét. A Lyon nem állt rosszul mákkal sem, maga Puel is bevallotta, hogy az elején felkoncolhatták volna az övéit, de Higuain ziccere olyan volt a franciáknak, mintha az argentin zsakettben, aranytálcán egy-egy levél andaxint szolgált volna fel nekik. Megnyugodtak, lelazultak, és cirka a 35. perctől kezdve lassan kitörölték a nevük elől a szerencsés szót, és átírták taktikusra.

Hátráltak, amíg lehetett, de amint érezték, hogy a Realból kifogyott a szufla, azonnal átmentek kezdeményezőbe, és pontosan azt csinálták, amit kellett. Puel nem volt türelmetlen, hiszen a második félidő alapján napnál világosabb volt, hogy a hosszabbítás is az övéinek kedvez, de azért annyival feljebb tolta a Lyon védőfalát, hogy a madridiak ne kerülhessenek csak úgy ukk-mukk-fukk lövőhelyzetbe, és elkezdte egy másnapos Csank János kegyetlenségével futtatni a kilógó belű Real-játékosokat. A madridi középpálya megbomlott, a passzok lassultak (aztán el is tűntek végleg), és pancho jóslata valóra vált: a Lyon beárazta a Real Madrid spanyol bajnoki első helyét. A hatvan százalékos leárazásból csak azért nem lett rögtön bolttüzet követő Clearance Sale, mert a franciák két ordító ziccerüket is kihagyták a végén.

Pellegrini legnagyobb hibája Kaka cseréje volt. Mármint az, hogy nem fél órával korábban húzta meg, mert a brazil, akinek a mozdulataitól anno táncra perdült a San Siro népe, gyakorlatilag kerékkötője a Real Madridnak. Jó megmozdulása alig van, valószínűleg egyetlen játékos sincs a Realban, aki ne lenne hasznosabb a pályán, mint Kaka. A negyedmilliárd eurós befektetés hiányosságait maga Guti foglalta össze, amikor kijelentette, a csapatban megint nem volt meg a gyilkos ösztön. Pontosan nem tudjuk, mennyi pénzből állt össze a jelenlegi Olympique Lyon, de abban a tizenéves bosnyák gyerekben még túl is tobzódott, aki úgy bevágta a franciák egyenlítését, hogy felborult a kapu.

Azt a roppant érdekes megfigyelést tettem, hogy a Manchester United igazából egy felturbózott olasz futballcsapat benyomását kelti. Mert hát mit tud ez a United? Rohadtul precízen rombol, úgy védi a területét, mint Zsukov marsall kaukázusi juhásza a dácsa felhajtóját, és persze van egy klasszis csatára, aki minden helyzetét belövi. Hát mi ez, ha nem a catenaccio reneszánsza dongalábú britekre hangolva?

Még élesebb volt a kontraszt úgy, hogy akin bemutatták, az történetesen egy olyan olasz csapat volt, amely kiváló védekezésével, és klasszis csatáraival néhány éve még uralta Európát. Tény, a Milan ebből tegnap nem sokat villantott fel. Bár a mezőnyben nem voltak igazán komoly gondjaik, az egyébként is tartalékos védelemtől nagy biztonsággal lehetett számítani néhány hibára, amiket aztán Rooney ahogy kell, ki is használt.

Elég komoly különbség van a két csapat között, gyakorlatilag minden csapatrészben. A Milan ellen például bőven elég volt azt az egy taktikai húzást megismételni, hogy Park a zuhanyzóba is követte Pirlót, ezzel gyakorlatilag el is dőlt minden, ami egyébként további éles kritika, hiszen a bolondos frizurájú olasz nagyjából három éve képtelen jól futballozni. Már 24 évesen úgy nézett ki, mint aki 30, most meg, hogy tényleg 30, egy trottyos vénemberre emlékeztet, egyszerűen semmi értelme a pályán tartani csak azért, mert 20 percenként ad egy jó labdát. Arra lenne jó, amire Scholes a másik oldalon, de hát Pumukli már messze nem meghatározó, csak beugróként riogatja becsúszásaival az ellenfeleket, miközben a Milan még mindig Pirlóval kel, s fekszik.

Az a furcsa gondolat ütött szöget a fejünkbe, hogy végigéve az állva maradt csapatokat, igazából egyet látunk csak, amelyik tud eredményesen játszani az ellen, amit a Manchester United csinál. De Mourinhóékra még vár egy csörte, hogy egyáltalán esélyük legyen ezt bebizonyítani.

210 komment

Címkék: összefoglaló milan bl real madrid manchester united lyon

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr631831141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.11. 18:18:51

@Ferguson: És a Real nem ment a szemétbe, hanem kiesett. De mindegy.

rizla 2010.03.11. 18:22:05

@Eastbay1: benzema abból a szempontból overrated, hogy 35 millióért ő volt a madrid nagy csatárigazolása erre a szezonra, és ennyi. ez kevés, mert benzema a jövő embere, viszont így, hogy szinte kaká-val és CR-rel hozták egy szintre a hype-ját (már önmagában azzal, hogy csak őt igazolták, mint csatárt), kapásból olyan elvárásokat támasztottak vele szemben, aminek várható volt, hogy nem fog tudni megfelelni.
de ha el is tekintünk ezektől, akkor is tény, hogy nemzetközi szinten elit kategóriába tartozó csatára nincs a madridnak.

gotanfun 2010.03.11. 18:23:21

@Ferguson: suszter maradj a kaptafánál!

Ferguson 2010.03.11. 18:25:02

@csizsikpizsik: akkor vedd úgy, h ezt tegnap írtam :) Még mindig aktuálisabb, mint tavaly május... Nem a szemétbe ment akkor, hanem a levesbe :D üdv!

Ferguson 2010.03.11. 18:25:59

@gotanfun: köszönjük szépen ezt a fantasztikus klisét... :)

gotanfun 2010.03.11. 18:27:42

@csizsikpizsik: a spanyol válogatott sem mellékes szempont, de erről nyílván hallgat.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.11. 18:29:00

@Ferguson: A lőtéri kutya nem emlegetné a múlt májust ha nem önkielégítenél folyton-folyvást a spanyol liga kárára.
(és nem akarlak feldícsérni, de te kb. annyit teszel magyar nyelvterületen a MU ellen mint Hegyi úr a Real ellen:)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.11. 18:30:48

@gotanfun: Jó, de pl. a béna szar spanyolok csak azért nyertek két éve mert Rooney strandolni akart EB helyett :)))

Ferguson 2010.03.11. 18:32:43

@gotanfun: ki beszélt itt a spanyol válogatottról? Én a PL-ről és PD-ről beszélek. De ha már szóba kerültek, a korábban rendre sztárolt, de csúnyán leszereplő spanyol válogatott végre valahára nyert egy tornát, ahol az összes nagycsapat az utóbbi évek leggyengébb formáját mutatta v ott sem volt...

Ferguson 2010.03.11. 18:34:55

@csizsikpizsik: sorry, nem ez a célom, de nem fogom vissza magam csak emiatt :) Amúgy én nem teszek sem az MU mellett, sem ellen, az MU tesz magáért... ;-)

gotanfun 2010.03.11. 18:37:13

@Ferguson: hány milliós adossággal is a háta mögött?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.11. 18:40:08

@Ferguson: Jajaja, de te egymagad eléred hogy minden nemangolligahívő a sarokba dobja a rókát a MU említésekor. Ez azért teljesítmény, simán jobb vagy mint Csöncsön aki személyes missziónak tekinti, hogy Messiből bohócot csináljon (Hegyi még ilyen a habfehér balett/galaktikus madrid/hófehér álom ámokfutásával)

Ferguson 2010.03.11. 18:40:41

@gotanfun: újabb klisé :) Ebben nagy mester vagy úgy látom. Most hallottad? :D

gotanfun 2010.03.11. 18:40:48

@Ferguson: igazad van, maradjun a PL-nél és Rafa Benítez rátok agatott idei árcímkéjénél. Tudom. nemsokára visszavágó. Alig várom!

apok 2010.03.11. 18:42:19

@gotanfun: és azt a csapat termelte? Azért kezeljük már a helyén a dolgokat. Amúgy Glázerék dollár milliárdosok, szeretik a sportot és üzletemberek. Mi a legjövedelmezőbb sport? A foci, melyik a 3 klub ami a legtöbb profitot termeli: MU RM BRC. Az 1iket megvették hitelből, ha így folytatja az MU 7-8 éven belül visszahozza a saját árát és na bumm szereztek 1 gigavállalkozást ingyen. Amúgy remélem van eszük és tudják, hogy valami jövedelmezze arra költeni is kell, szal lesz itt zsozsesz nyáron igazolni.

Ferguson 2010.03.11. 18:44:41

@csizsikpizsik: "Jajaja, de te egymagad eléred hogy minden nemangolligahívő a sarokba dobja a rókát a MU említésekor." - azért ne értékelj ennyire túl, nem vagyok én ilyen "jó" :) "Ez azért teljesítmény, simán jobb vagy mint Csöncsön..." - ezt azért megköszönöm :D Az a nagy helyzet, h te (ti) nem miattam utálod (utáljátok) a MU-t, nem firkálok én ugyanis olyan régóta az nst-re és nem csak a zrika teszi ki a mondandóm. Ti már sokkal régebb óta utáljátok a MU-t, amikor meg hozzám címzel egy hsz-t, nem engem utálsz, hanem nem tetszik az avataromon lévő személy és vele azonosítasz... :D

Ferguson 2010.03.11. 18:48:16

@gotanfun: "igazad van, maradjun a PL-nél és Rafa Benítez rátok agatott idei (???) árcímkéjénél." - ezt nem vágom, magyarázd meg légyszi és készséggel válaszolok. Amúgy a dagi spanyol pincér nevének említése a MU kapcsán ab ovo vicces (FACT!!!), szal kíváncsi vagyok mire gondoltál...

horas 2010.03.11. 18:49:53

@Keelhaul:
C.Ronaldo köténye mákos...
Higuain rontott zicerre szép...
ÉS én vagyok hülye?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.11. 18:51:12

@Ferguson: Hát ez melléfogás. Ha életedben végignéztél egy meccset/ha egyszer labdába rúgtál kissrácként a vén alkeszt csak csodálni tudod hogy mi mindent el tud érni a csapataival.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.11. 18:53:22

@Ferguson: És ne szerénykedj, tényleg jó vagy, kérdezd a többi spanyol-hívő kommentelőt (bár most nagyon teper imici, elirigyelte a babérjaidat:)

nasteey 2010.03.11. 18:55:32

@Eric07: Én tegnap csak a padokat néztem meg, ott valami egészen elképesztő volt a különbség. A Milannal talán 35 körül volt az átlagéletkor.

gotanfun 2010.03.11. 18:57:10

@Ferguson: ne haragudj de en az ilyen emberektől mint te hányok és semmi kedvem velük vitatkozni. (Az "idei" természetesen elírás és a 2009/10-es szezont értem alatta, de mellékesen megjegyzem, az Mu vs. Pool 1:4 számomra az egyik legkedvesebb PL meccs.)

horas 2010.03.11. 18:58:43

Higuain-t lehet ragozni évekig,azok a játékosok akik naggyá lettek az ilyen szituációk miatt lettek,azok mert nem volt szar napja,nem volt magyarázat,nem volt apelláta,nem volt mellébeszélés szarrágás,amikor a csapatnak szüksége volt rá megrázta magát,eldöntötte a meccset amikor kellett hozta magát ettől klasszis,ettől több mint 10-ből 9 futballista.Ronaldo ilyen.
Higuain még egyelőre a 9.ek közé tartozik és egy jó kis csatár a primera divison-ban semmi több.
Van Nistelrooy kellett volna tegnap?
Ja,aha a Zaragoza ellen meg a Malaga ellen nem kell mert arra ott van "..." hoppá,ugye...

Ferguson 2010.03.11. 18:58:44

@csizsikpizsik: nem arról van szó, h én nem csodálom (már h ne csodálnám...), hanem arról, h mások utálják a MU-t és/v. SAF-ot és ha meglátnak engem az avatarommal, akkor azonnal "nekem esnek" :) Summa summarum, nem hiszem, h bárkit is megsértettem személyében (nem szokásom...), futballidentitásában lehet, de ezért mindig elnézést kérek utólag, most is megteszem! Amúgy a spanyol ligával és focival nincs különösebb bajom, a barca-t kifejezetten tisztelem, bár nem kedvelem, a real-t néha szimpatikus, néha nem (most éppen utóbbi...). Amit utálok, de nagyon, az az olasz bohócliga és reprezentásai... :D

Ferguson 2010.03.11. 19:01:34

@gotanfun: nem tehetek róla, h elírsz dolgokat, figyelj jobban oda :) Idén nem történt még semmi a pool és a mu között... "ne haragudj de en az ilyen emberektől mint te hányok és semmi kedvem velük vitatkozni." - na látod, ezt mondtam az előző hsz-emben @csizsikpizsik -nek, h személyében senkit sem sértegetnék. Én sose mondanék senkire ilyet, akárh érzek, egyszerűen azért, mert tisztelem a fórumozótársaim. Úgy látom te erre nem vagy képes, sajnálom :S Üdv és jó hányást!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.11. 19:04:04

@Ferguson: Figyi, játszuk azt hogy 1 hétig/hónapig nem rúgsz íveset a spanyol ligába és képviselőibe és számold meg közben hány spanyol-fan esik neki eközben a MU-nak/Fergusonnak.
Ha egy sem lapozzunk :)

Ferguson 2010.03.11. 19:10:33

@csizsikpizsik: hahahha :D ez jó, erre kíváncsi lennék. Amúgy meglepődsz, de kibírnám, csak nem akarom :) Azt azért remélem megfigyelted, h nem az a fő profilom, h osszam a spanyol ligát/futballt. BL párharcok után néha elragadtatom magam :S

@gotanfun: respect! Az 1-4-re pedig ennyi a válaszom, ha már az az egyik kedvenc PL meccsed: www.whoateallthepies.tv/spot-the-difference-tshirt_design.jpg :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.03.11. 19:13:36

@Ferguson: Vágom, persze. Én is kibírnám a következő 68 évet szex nélkül. Csak nem akarom :DDDDD

Keelhaul 2010.03.11. 19:34:02

@_Maverick: Risztekp. Legalább 10-nél tartasz.

rizla 2010.03.11. 19:35:57

@Keelhaul: meddig kell eljutni nálad a riszpekt pontok gyűjtögetésében, hogy nyerjen valamit az ember?

Keelhaul 2010.03.11. 19:45:44

@horas: Igen, tudniillik úgy fest, hogy olvasni nem tudsz. :)

Keelhaul 2010.03.11. 19:47:03

@rizla: Tetszőleges mennyiségű riszpekt pont beváltható egy mystery boxra.

Piiii 2010.03.11. 20:05:16

@Ferguson: pont személyében sértetted meg az összes olaszdrukkert, mert lebohócoztad őket (minket), de tényleg SOHA SENKIT NEM BÁNTANÁL MEG SZEMÉLYÉBEN...

korxi 2010.03.11. 20:07:19

Nem láttam a meccset mert beidegesedtem a szopatós streamektől.
Valaki aggyon má egy linket a Higuain kapufáról.

tevez 2010.03.11. 20:13:18

Már bocsánat, de itt mennyi hülye van.

Ferguson 2010.03.11. 20:14:22

@Piiii: a bajnokságot bohócoztam le, nem a drukkereket. Reprezentások alatt a csapatokat értettem. A drukkerek nem érdekelnek és tényleg nem sértek meg senkit személyében. Üdv!

Ferguson 2010.03.11. 20:15:46

@tevez: ??? Ez kb. olyan színvonalú beszólás volt, mint ah tevez beszél angolul... :D

tevez 2010.03.11. 20:18:21

Nem szabad, sem a két premierligás csapat továbbjutását, túlértékelni, de a Real leértékelését is túlzónak látom.
Egyszer azt mondta Sir Alex, hogy ahhoz, hogy nyerjél valamit,tavasszal kell jól játszani.
Hát egy-két csapat most azt teszi.

tevez 2010.03.11. 20:21:17

@Ferguson: Igazad van, nem volt túl építő jellegü, a beszólásom. De némely hozzászólás szinvonala, olyan mint a tegnapi Milan.

Ferguson 2010.03.11. 20:22:43

@tevez: korrekt, de erre nem tudok mit mondani, ezzel együtt kell élni... :)

tevez 2010.03.11. 20:26:45

@Ferguson: Ritkán vállalom a hozzászólást. Inkább csak olvasó vagyok.
Nekem hétről-hétre személyes élményeim vannak a premierligáról, itt meg túlsúlyban vannak a Hispánok, én meg utálok vitatkozni.

Ferguson 2010.03.11. 20:29:22

@tevez: gyere, bármikor szívesen látunk, ha szabad így fogalmazni... :) Üdv!

tevez 2010.03.11. 20:32:46

@Ferguson: Köszönöm az invitálást, ha van mit mondanom, akkor nem fogom vissza magam.

Everred 2010.03.11. 20:46:42

A Barcelona, Chelsea, Inter trió simán kiejtheti a Unitedet, a Bayern is fifty-fiftyvel indulna, az Arsenalnak is kijöhetne éppen a lépés hatmeccsnyi tömény szopás után, sőt, a Sevilla, a Bordeaux és a Lyon sem lenne esélytelen.

Szóval tényleg túlzás a United-hype, kicsit olyan, mint mikor minden idők legjobb csapatává lett kikiáltva itt a Barca a Dinamo Kijev elleni hazai 2-0 után...

Azt meg nem is értem, hogy miért az Internek lenne a legjobb esélye ellenünk. Amúgy tényleg jó volt a csapat, és Park már sokadszorra játszik jól. Mármint hogy jól, tehát nem csak sokat fut meg sokat dolgozik meg idegesítő kullancs, hanem konkrétan FUTBALLOZIK és JÓL.

Ferguson 2010.03.11. 20:56:30

@Everred: "Szóval tényleg túlzás a United-hype..." - neee mááár, eddig meg az volt a bajunk, h nem nyalják eléggé az NST-n a united fenekét... :)

horas 2010.03.11. 20:56:34

@Keelhaul: Akkor most mit is akartál kihozni ebből az egészből?mert ne harizz de nem sikerült sok mindent...de nem is baj és hagyjuk is mert leszarom Higuain-t...

jawbone 2010.03.11. 21:04:44

@Ferguson:

legalabb magadnak ne hazudj bzm

Sir Alexet mindenki szereti, az is aki amugy ruhelli a klubot

TEGED utalunk, nem az avatarodat - Te vagy idegesito kis mitugrasz idiota kommentekkel

Everred 2010.03.11. 21:04:49

@Ferguson: na de pont erről van szó. Manapság mindig ez van, és az NST is sáros ez ügyben, hogy egy csapat vagy hulladék, vagy a világ legjobbja.

Persze, engem is irritál, amikor az Arsenal megveri a Boltont 2-0-ra és hirtelen ki van találva, hogy minden poszton erősebb az elmúlt három év bajnokcsapatánál (olvastam ilyen véleményt azután az alapvetően kiegyenlített meccs után, igaz, nem itt), de az sem tetszik, hogy tönkreverünk egy hitehagyott, amúgy sem világverő Milant és hirtelen mi vagyunk a BL legnagyobb esélyesei.

Jó formában vagyunk, jó játékosaink vannak, de van ennek a keretnek hiányossága bőven, nincs nagyobb esélye, mint másik 3-4 csapatnak. Ennyi. Továbbra is jobbak vagyunk, mint az Arsenal vagy a Milan, továbbra sem vagyunk jobbak, mint a Barcelona.

Mrs Wallace 2010.03.11. 21:05:04

@rizla: @avenger13: Szerintem a kérdés elég erősen túl van reagálva (mint úgy általában a Real körül minden). Nem hiszem, hogy itt ekkora drámáról lenne szó, mint ahogy itt nagyon sokan mondják. Mmint itt a játékról és a csapatról beszélek, mert a kiesés nagyon fájó és idegesítő (mint ahogy az lesz az Internél/Chelseanél és az a Milannál is, hogy a nagy csapatokat említsem), mert nagy csapat és a meccs meggyőződésem, hogy Higuain kapufáján ment el. De szerintem az elmúlt 10 év legszebb Real-fociját ez a csapat játsza. Szerintem nem kell leírni most őket, mert ha esetleg jövőre behúznak 2-3 trófeát, mert miért ne tennék, senki nem fog erre már emlékezni.

Ratttatattta 2010.03.11. 21:06:35

@Everred: amúgy nem Te jósoltál 80-20 vagy hasonló %-os esélyt a Milan továbbjutásásra még az odavágó előtt?

fő a bizalom:)))

Everred 2010.03.11. 21:07:30

@jawbone: mindenki elismeri, az biztos, de hogy szeretné is? Minimum vitatható.

Everred 2010.03.11. 21:08:27

@Ratttatattta: de, pontosan annyit. Bejött a 20 százalék :D

Egyébként én többet vártam a Milantól, kevesebbet a Unitedtől. A két meccs bebizonyította nekem, hogy a saját csapatomat alábecsültem (nem ritkaság), az ellenfelet meg túlbecsültem (az se).

Keelhaul 2010.03.11. 21:16:24

@Mrs Wallace: Naja. Ez madridi specialitás: egy csapat egy évig létezik :)

Mrs Wallace 2010.03.11. 21:22:13

@Keelhaul: Ha figyelmesen olvasol, akkor arra próbáltam rávilágítani, hogy nem így kéne.

Ferguson 2010.03.11. 21:23:11

@jawbone: utálsz? LoooL :D Foglamad sincs arról milyen érzés az utálat v ha tényleg képes vagy utálni egy ismeretlen fórumtársad, akkor komoly gondok vannak belül. Magad tedd rendbe először, aztán szólogassál be másnak :) Üdv!

Keelhaul 2010.03.11. 21:47:58

@Mrs Wallace: Mondtam az ellenkezőjét? :) Az a fura, hogy mindenki EZT a csapatot temeti. Röviden: egyetértek (erre utalt a naja).

Keelhaul 2010.03.11. 21:49:30

@Ferguson: Isten ments hogy beleüssem az orrom a dolgotokba, de szerintem mindenki azt utál akit akar, ettől pedig még nem beteg.

Ferguson 2010.03.11. 21:53:08

@imici77: miért utálnék sörözni? A jorky-ról ne beszéljünk, mert rosszul jönnél ki belőle... :)

Ferguson 2010.03.11. 21:54:46

@Keelhaul: igaz, de lehet, h beteg... :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2010.03.11. 22:00:44

@peter135: jobban gyűlölöd Denilsont, mint én Bendtnert :)

@Ferguson: utálod a sört, hisz nem vagytok barátságban :)

pavel88 2010.03.11. 22:53:12

Mi ez itt? Valami utáló verseny? :D Szinte másról sem szól a vita, csak hogy ki kit utál jobban! Tiszta dedó! Ha érdekel valakit én a ..... meg a ..... és a ...... csapatot utálom! Ja igen még a .... se szeretem! Ki a f@s(z)t érdekel, hogy kit utáltok?

Keelhaul 2010.03.11. 23:18:24

@pavel88: A negatív érzelem is érzelem, nem tudom miért zavar. Ha jól értem te pl. megveted és lenézed azokat, akik utálkoznak. :)

@Mrs Wallace: Nem prob.

avenger13 2010.03.11. 23:35:25

@Eastbay1: nem bukott meg mindenki. capello speciel nem bukott meg szerintem, annak ellenére, hogy elküldték. ugyanakkor a játékoskeret nem egészen ugyanez volt. így erről kár vitát folytatni. a marcát nem hibáztatom, azért a realon kicsit nagyobb a súly, de vele együtt kell tudni élni. az elnökök hibáztak. de én a mostani csapatról beszélek. pellegrini nem tud mit kezdeni velük egy ilyen éles helyzetben. szar cserék... ehhez mi köze van pereznek? ő szólt le, hogy kit kell becserélni? az egész csapatra jellemző, hogy görcsösen, darabosan, néha álmosan játszik. ez is valszeg perez hibája. a játékrendszer nem illik, a pályára küldött játékosokhoz. tudom perez mondja meg, hogy kaka meg cé játszik. de az egész hihetetlen, hogy több mint fél év nem volt elég pellegrininek arra, hogy ha már nekik játszani kell, akkor kitalálja, hogy hogyan.

@Mrs Wallace: én egyáltalán nem temetem ezt a csapatot. most, hogy a sorozat terhelés is megszűnt, lehet a bajnokságot is behúzzák. szerintem egy sokkal jobb edző kell a padra, és máris jönni fognak az eredmények. olyan edzőre lenne szükség, akinek van tekintélye a játékosok előtt, és perezzel is szót tud érteni. (nem lehetetlen)

pavel88 2010.03.11. 23:47:13

Keelhaul! Tévedsz! Én azokat vetem meg, akik képesek valakit utálni csak azért mert neki a Bea tetszik és nem az Ági! :D
Azért arra kíváncsi lennék, Pellegrininek kit kellett volna becserélnie vdV-n kívül? Meg kit hozni le? Mert a szünetben gyakorlatilag 4 lett volna az indokolt! :S

rizla 2010.03.12. 03:41:13

@avenger13: "capello speciel nem bukott meg szerintem, annak ellenére, hogy elküldték. "

nyert egy bajnokságot, de hogyan? egy önmagát szánalmasan alulmúló barcelona ellen, nagy szerencsével. a nyolcaddöntőben kiesett ő is.
ezt még pellegrini is hozhatja azzal a kivétellel, hogy a legfőbb rivális jórészt nem teljesít maga alatt.
persze capello egy ínséges időszak után tudott felmutatni valamit, ami sokat számít, de minimálisan kevesebb szerencsével őt is simán bukott madrid-edzőnek értékelné mindenki.

"a játékrendszer nem illik, a pályára küldött játékosokhoz."

vagy a játékosok nem illenek a játékrendszerhez. tudom, tudom, akkor alakítson ki más játékrendszert. hát lehet, hogy akkor rossz hírekkel kénytelen szolgálni pereznek, pl azzal, hogy kaká akkor nem fér be. de olyan nincs, hogy a 65 milliós sztárigazolás ne játsszon, úgyhogy ez is halott ügy. kapisgálod már?

"tudom perez mondja meg, hogy kaka meg cé játszik. "

kapisgálod. hát akkor meg?

danesdzsu2 2010.03.12. 07:28:16

@imici77: Nem érzem úgy, hogy a Cimos Koper az Építők riválisa lenne....:)

United82 2010.03.12. 08:26:10

no végre itten:
ami a meccset illeti, nagyon hamar eldőlt és kamatostul visszavágtunk a 2007es 0-3ért. Nem akarok senkit se kiemelni, mert mindenki jó volt de egy embert mégis muszáj.
Ő pedig a kapitányunk Gary Neville. Aki éveket visszafiatalodva egy olyan teljesítményt rakott le az asztalra ami alapján sokan már küldenék Dél Afrikába hogy legyen jobbhátvéd a vb-n(nyílván ez túlzás:)). De ahogy levette a pályáról Dinhot az valami szenzációs volt és hát Dinhonak el is ment a kedve az egésztől már a meccs első harmadában. Ráadásként mivel Dinho nem ment visszavele védekezni adott egy gólpasszt és ballal majdnem lőtt egy óriási bombagólt.
Ami a két meccs legnagyobb tanulsága:
Ha egy meccsen Paul Scholes gyorsnak tűnik 35évesen, akkor ott valami nincs rendben:)
Ezzel csak azt akarom mondani hogy a Milan elképesztően lassú csapat benyomását keltette és az olasz ligában valami nagyon nincs rendben.

United82 2010.03.12. 08:34:33

ami a további esélyeket illeti.
Arsenal,Lyon,Bayern,Barca,Bordeaux,Sevilla,Chelsea v Inter (remélem Chelsea és nem azért mert hogy angolok , hanem mert ha nem jutnak tovább akkor minden energiájukkal a PL-re koncentrálnak, márpedig akkor azt meg is nyerik, szóval hajrá Chelsea:))

Nagyon erős és kiegyenlített mezőny, főleg a jelenlegi formákat tekintve, nincsen olyan mint tavaly hogy van egy Barca és semmi más, mindegyik csapat kellően erős ahhoz hogy a végéig is eljusson. Persze azért azon én is meglepődnék ha a Sevilla vagy a Bayern döntőt játszana:)
a sorsoláson majd mindenesetre a Sevillát, esetleg a Bayernt akarnám ellenfélnek, de akkor se sírnék ha a 2 francia jönne. Ezzel nem becsülöm le egyik csapatot se de jobban örülnék mint egy Arse/Barca/Chelsea(Inter) triónak (főleg hogy a 2 negyeddöntő között lesz a United-Chelsea meccs..bár mondjuk az se mindegy hogy a 2 negyeddöntő után van közvetlen a Real-Barca...a Barca se biztos hogy a BL-re koncentrálna ezerrel a számukra év meccse előtt...)
Egy szónak is 100 a vége akárki is lesz az ellenfél az nagyon keményen meg fog izzadni a United ellen és a Unitednek idén is minden esélye megvan arra h eljusson a legvégéig és egyáltalán nem lett rosszabb a csapat mint tavaly CR7-el, Sőt..CSAPATKÉNT erősebbek is vagyunk.

avenger13 2010.03.12. 09:08:41

@Keelhaul: nem, nem az. esetleg érveket?

@rizla: nyert egy bajnokságot, ínségesebb idők után, egy ennél sokkal gyérebb kerettel. ez nem bukás. elküldték mert ott nem volt elég, hát hülye a vezetőség. a barcáról itt szó sem volt. akkor ha bajnokságot nyersz lehet mindig arra fogni, hogy a másik csapat szarabb volt. mert pont ez a lényeg. szó sincs mázliról. akkor a barca tavalyi bajnoki címe is mázli meg az összes többi. inkább nézzük úgy, hogy tavaly sokkal jobb volt a barca, akkor meg jobb volt a madrid. a blben meg a bayerntől kapott ki, ami azért a szememben egyértelműen kisebb szégyen.

eddig is értettem, hogy nem lehet se kakát se cét leszedni. de csak ez a két biztos pont van. és szerintem nem létezik az, hogy kakanak, aki egy hihetetlenül profi és alázatos játékos, nem lehet helyet találni cé mellett.túlságosan leegyszerűsíted a kérdést. mivel pellegrini az adott kerethez szerződött szó sincs arról, hogy azt játszathat velük, amit akar. a kerethez kell igazítania a játékrendszert. ez az ami nem sikerült neki. mivel perez vett neki védőket is, így a védelmet fel lehetne építeni, ez többnyire sikerül is, a középpályán meg a csatársorban vannak problémák. emellett meg az ő feladata levenni egy kicsit a terhet a játékosokról. ez sem megy neki.

Mrs Wallace 2010.03.12. 09:37:42

@Keelhaul: a válasz Vicente del Bosque. Ő most is épp ezt csinálja. Sok köcsög sztárból a világ legjobb csapatát :)

Mrs Wallace 2010.03.12. 09:49:12

@avenger13: a jó edző szerintem nem csak egy féle játékstílust tud. Vannak kivételek, amikor egy-egy idény erejéig bejön, mint Guardiola, de szerintem ő is megfeneklik szép lassan. Újat kell mutatni, és ezt csak nagyon kevesen tudják...

bidzsibj 2010.03.12. 09:53:09

Sziasztok!
Glory Glory MANUTD! Oriasit jatszott a MU amivel visszavagott a Milannak.
Az eselyeket illetoen a kovetkezo a velemenyem: Meg tudjuk nyerni a BL-t csak ne seruljenek meg a kozeppalyarol, es a vedelem egeszseges legyen. Rooney fantasztikus es el tud donteni minden meccset a javunkra. Eselyesek vagyunk a vegso gyozelemre talan egy kicsit jobban mint most masok de szerintem a Barca jateka nem fekszik nekunk. Ha megint nekikmegyunk nyilt jatekkal akkor a tovabbjutas keteselyes.
Most jon ami lehet nem fog tetszeni: engemet a bajnoksag erdekel. A bajnoksagot huzzuk be es elozzuk meg a Poolt!
Hajra MU!
Sziasztok!

United82 2010.03.12. 09:58:24

@bidzsibj:
Ha választani kell, nekem is a bajnokság kell.
Zsinórban a 4ik lenne, ami angliában még senkinek nem jött össze.
(persze a zsinórban harmadik bl döntő se lenne kutya, de a PL jobban kell:))

Keelhaul 2010.03.12. 10:31:23

@avenger13: Nem volt még edző, akinek sikerült. A minta majdnem 10 elemű. Ellenpéldát, vagy csitt. (Az nem példa, hogy Mourinho biztos tudna, mert vagy igen, vagy nem.)

Deeo 2010.03.12. 10:31:28

Milan szurkolóként a legfájóbb hogy évek óta látjuk hogy ez a csapat nem jó (finoman fogalmazva). Nincsenek eredmények! Nehogy már egy Milan szintű klubnak az legyen a célkitűzés hogy olasz első 4 hely. Hát én nem ezért kezdtem el anno a Milannak drukkolni! Nagyon jól látja mindenki hogy ilyen játékoskerettel semmit nem érünk! (illetve jók vagyunk ilyen Siena, Bari, Genoa sorolhatnám ellen) DE pl. Inter elleni idei mérleg 6-0 oda összesítve. Na? Ez nem mond már vmit? Nem 100 éves "bajnokokkal" kéne még itt szerencsétlenkedni, meg öregfiú nyugdíjasklubbal sétálgatni. Kaptunk megint egy jókora pofont! ÉGÉS Változik vmi???? Akkor változott vmi amikor még a BL hely se volt meg? Komoly vérfrissítés kéne évek óta. Kéne.

avenger13 2010.03.12. 11:28:37

@Keelhaul: del bosque nem elég jó? 4 évig vezette a reált. és neki azért sikerült. sokáig tudtak jól együttműködni, eredményesen. a spanyol liga egyik legsikeresebb pár évét együtt csinálták végig.

@Mrs Wallace: pont ez lenne a lényeg. pellegrini úgy tűnik nem tud. szerintem nem a keret rossz, hanem az edző. bosquenak még a figo, zidane, beckham középpályát is sikerült értelmes játékra bírnia. ellentétben pellegrinivel, aki cét és kakat nem tudja összhangra bírni.

vargamma 2010.03.12. 13:07:39

ma is ezt mondom:

ez a 7-2, ez akkora égés, h sztem végérvényesen be kellene látni, h Loenardo gyenge, vagy inkább súlytalan edző, nem mérhető sem Murinnyóhoz, sem fergiehez, sem ancelottihoz.
a szezon fontos meccsein, rendre belehajoltunk nagy pofonokba (kivétel talán a Real elleni meccsek) ld. Inter-Milan: 6-0, MU-Milan: 7-2.

hiába szerethető az idei Milan játéka sokszor, egy ilyen nagy csapatnál ilyen eredményekkel ez égés, qrva nagy égés.

valaki nem értekezne a Milan 2. félidős eszement-öngyilkos felállásáról? (ami egyetlen perc alatt csődöt mondott, akkora baromság volt...)

Deeo 2010.03.12. 13:12:55

@vargamma: Jankulovsky kezdetése eleve öngyilkosság, Flamini is nagy nulla akárhonnan nézzük! És sorolhatnánk még Pirlot, Boriellot és a többi. De itt nincs jobb! Szarból ne akarjunk várat építeni!

sporttárs 2010.03.12. 13:30:50

Azért érdekes, hogy egyesek szerint a Lyon régóta összeérett csapat, a Real meg nem és ez jelentős különbség - nos, személyi állományában azért az OL is változott az utóbbi időben, nem éppen lényegtelen játékosok távoztak, mint Juninho és Benzema, és hol volt még tavaly Pjanics?

Nem húznám erre a két csapat közti különbséget, főleg, hogy a Lyon sem verhetetlen alakulat azért, bár két meccsen összességében úgy focizta le a Realt, hogy muszáj azt gondolni, a Primera Devisionban sima élcsapat lenne.

avenger13 2010.03.12. 13:37:52

@sporttárs: az ilyen megállapítások nem jók semmire. a saját jóval gyengébb bajnokságát nem tudja simán megnyerni. az egyenes kiesés játék teljesen más. ott két meccsen kell csúcsformát nyújtani max., míg egy bajnokságban egy éven keresztül folyamatosan. nem ugyanaz. vagy a bordeaux, montpellier, auxerre marseille és a lille is élcsapatok lennének a spanyol ligában? ezek mind 2 ponton belül vannak a lyonhoz képest a bajnokságban.

Keelhaul 2010.03.12. 13:37:56

@avenger13: Nem, úgy repült, hogy a lába nem érte a földet. Azzal dolgozott, amit kapott, és nem azzal, amit kért. Majd amikor elege lett, ki is rúgták. Indok: nem nyert BL-t, csak elődöntőig jutott, ahol egy kihagyott tizenegyes döntött. Az volt életem legrosszabb napja.

avenger13 2010.03.12. 13:42:09

@Keelhaul: igen az utolsó évében ez volt. akkor összerúgták a port. de addig soha nem ágált 3 éven keresztül az ellen, hogy kiket kap. mert megfelelt neki, és jól fel tudta használni az újonnan érkezett játékosokat. utána teljesen no name edzők sorakoztak perez alatt, akik mind nem váltak be értelemszerűen, és végül perez mondott le. a madridnál soha nem lesz olyan edző akárki az elnök, aki ott öregedhet meg. a spanyol csapatokra ez nem igazán jellemző. a 4 év ott már elég jónak számít.

Keelhaul 2010.03.12. 13:42:19

@avenger13: @sporttárs: A madrid támadószekció/kp-ját a következő játékosok alkotják:

Higuaín (Madrid)
Kaká (Milan)
Cé (MU)
X. Alonso (liverpool)
(Lass (Madrid, anglia))
Granero ( Getafe, Madrid)
Vaart (Ajax, HSV, Madrid)
Guti (Madrid)
Raúl (Madrid)
Benzema (Lyon)
Namost a pályán lévő 3 támadóból egy kontrajátékos olaszból, egy egy vonalszélsőből lett univerzális támadó angliából, egy gyakorlatilag 3 éve spanyol fociban edződő argentín. Nem tudom érzed-e mennyire diverzifikált a focikultúra. SEMMI KÖZÖS NINCS BENNE. Ráadásul az előző évben mindhárom még meghatározó ember volt a saját csapatában. Erre mondják, hogy kicsit nyers még a banda.
Hogy tisztán láss, a védelemben Arbeloa új, Albiol új, Garay új volt, és csak Ramos volt helyi gyerek. Összvissz Arbeloa és Alonso játszott együtt, illetve a védelem egyes tagjai a válogatottban.

Keelhaul 2010.03.12. 13:43:31

@avenger13: Ronaldo kapcsán már komoly gondok voltak. Konkrétan nem tudta VdB megoldani, hogy Moro, Raúl, Ronaldo, Guti és Portillo is kaphasson elegendő lehetőséget.

Jo_Jo 2010.03.12. 14:00:44

Fergie friss nyilatkozata a Milan elleni meccsről:

“But it’s important that we calm ourselves down a bit especially when you look at their team. They lost Nesta on the morning of the game and then lost Bonera at half-time and had to play Ambrosini at centre-back which was difficult for them. It was like when we played Fulham at the end of last year with no centre-backs. It's not easy.

“Our performance level was good. The minute we scored the second goal it became better and in fairness I think that goal knocked the stuffing out of them and there wasn’t really a way back after that.

“So, of course, it was a fantastic result for us, but as I said we need to calm ourselves down a little bit.

"I’m glad we’re through to the next stages," added the boss. "And it doesn’t matter who you get now though because every game is difficult."

Ezért is nagy edző az öreg, nem hagyja hogy túlságosan beképzeltek legyenek a játékosok, és kerüli azt a hype-t ami még az NST-t is elérte. A Realnal is biztos rendet tenne :D

Pig_Bodine 2010.03.12. 14:36:41

@Jo_Jo:
Igen, de "annak a bandának [mob]" még egy "vírust sem adna el", nemhogy saját magát.

Viszlat 2010.03.12. 18:57:50

Végigolvastam kétnapnyi hsz-t és csak annyit mondanék 59 órányi ébrenlét után, hogy ha Rooney eligazol a Madridba, akkor én soha többet nem nézek futballt.

váév építők (törölt) 2010.03.13. 07:29:35

@Ferguson: " Amit utálok, de nagyon, az az olasz bohócliga és reprezentásai... :D .."ne haragudj, hogy ebbe belekötök, de ha jól emléxem nemrég még te mondta, hogy korábban milan-drukker voltál...na most ezek után nem értem miért vesznek komolyan?
...ezt ne felejtsd el: egy komoly férfi cserélhet pártot, nőt, de csapatot soha!

danesdzsu2 2010.03.13. 09:14:29

@váév építők: ez csak valami tévedés lehet. Már az, hogy úgy tűnt neked, hogy bárki is komolyan veszi :)

danesdzsu2 2010.03.13. 09:16:59

@Viszlat: azt hogy bírtad, amikor Rooney eligazolt az Evertonból?

Viszlat 2010.03.13. 13:00:38

@danesdzsu2: lehet, hogy szerinted ugyanaz 16 évesen az álomklubodhoz eligazolni mint 24-25 évesen meghozni egy ilyen döntést, amikor 8-9 év van mögötted az adott csapatnál és tulajdonképpen ott neveltek a belőled (a tehetségből) klasszist. Szerintem nem. :)

@Juan de Keserű, a keselyű: így alakult, de legalább itthon töltöm a hétvégét. :)
süti beállítások módosítása