Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Angola, Afrika, Dél-Afrika - No, we can't!

2010.01.31. 20:53 heinrich

A futball a 19. század közepén, gyakorlatilag a gyarmatosítás melléktermékeként került Afrikába; francia, portugál, brit papok, katonák, tengerészek és misszionáriusok honosították meg a korábban sosem látott játékot. Az iparosodással egy időben nemcsak gazdag kikötővárosok, aranybányák és az elmaradhatatlan kalyibák nőttek ki a földből, hanem megszületett az afrikai labdarúgás is. Ahogy az már lenni szokott, a politika is azonnal lecsapott a sportban megbúvó lehetőségekre, Kwame Nkrumah, Ghána első vezetője például a futballt elsődleges fontosságúnak tekintette a pán-afrikai öntudat megteremtéséhez. Az afrikai foci fejlődésének útját – mely során a világfutballban elfoglalt helyét kereste – korrupció, politikai csatározások és a sportra is kiterjedő globalizáció szegélyezte. 

Az ANK szerény kezdetek után (1957-ben mindössze három csapat, Egyiptom, Etiópia és Szudán vetélkedett), mára a világ harmadik legnézettebb nemzetközi labdarúgó tornája a vb és az Eb mögött.

A körülmények és a színvonal együttesen, egymást erősítve fejlődött. A CAF (Confederation of African Football, vagyis az Afrikai Labdarúgó-szövetség) nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy újabb és újabb országokat győzzön meg, érdemes rendezőként bekapcsolódni a küzdelmekbe. A sportág fejlődésének szempontjából döntő jelentősége volt az egyre szaporodó – igaz spártai – sportpályáknak, stadionoknak, melyek az ANK nélkül sosem épültek volna meg Burkina Fasóban, Ghánában vagy éppen Maliban.

Angola is masszív erőfeszítéseket tett, hogy a kontinens egyik vezető gazdasági hatalmaként definiálja újra önmagát. A kőolajra épülő ország egymilliárd dollárt fordított az infrastruktúra fejlesztésére, és az esemény megrendezésére: négy új stadiont húztak fel, szállodák, autóutak épültek. Igaz, a munkálatok csúsztak, csak rohamtempóban, az ANK kezdete előtt egy héttel adták át a létesítményeket.

Az igazi tragédia január 8-án, két nappal a nyitómeccs előtt történt, mikor a togói csapat buszát fegyveresek támadták meg; a rajtaütésnek több halálos áldozata, és jó néhány sebesültje volt, nem számítva a csapatot ért sokkot. A válogatott – a játékosok határozott kérése ellenére – végül távol maradt a tornáról, az ország vezetése döntött így.

Azt, hogy az afrikai kontinens nem igazán érett még csúcskategóriás sportrendezvények lebonyolítására, nem csak az mutatja meg, hogy néhány AK-47-essel felfegyverzett bozótharcos terrorhadjáratot folytathat az ellenállás, rendőri/katonai biztosítás legcsekélyebb jele nélkül, hanem az a példátlanul ostoba döntés is, melyet a CAF hozott.

Togo – mivel állami beavatkozás történt egy szuverén sportági szakszövetség belügyeibe – eltiltásra került a következő két ANK küzdelmeiről, és emellett még egy 50.000 dolláros büntetést is be kell fizetnie a szövetség kasszájába.    

A közállapotokról az is sok mindent elmond, hogy a CAF elnöke az az Issa Hayatou, aki Jean-Marie Weberrel együtt nyakig belekeveredett abba a megvesztegetési ügybe, mely során nagyjából százmillió dollárnyi kenőpénz cserélt gazdát bizonyos befektetői csoportok és a FIFA vezető tisztségviselői (a 2008-ban zajló svájci tárgyaláson Blatter és Havelange név szerint is említésre került), valamint NOB tisztviselők között.

A FIFA nem kívánta kommentálni a CAF döntését.

(A hasonló kizárás egyébként nem példátlan az ANK történetében, 1996-ban Nigériát ebrudalták ki, épp a dél-afrikai torna előtt, hogy aztán paradox módon, mint rendező ország térjen vissza 2000-ben).

2010 – Afrikai Nemzetek Kupája
Egyiptom győzelme két szempontból sem minősül meglepetésnek. Egyrészt immár zsinórban harmadszor diadalmaskodnak, másrészt őket nem kötötte a közelgő vb-terhe, egyedül az ANK-ra kellett koncentrálniuk.

Ahogy arra már korábban is utaltunk, összességében kiábrándító tornán vagyunk túl – már ha európai szemmel nézzük a küzdelmeket - sorra is vesszük hát az afrikai futball alapvető hiányosságait.

1) Kapusposzton szinte nem akadt elfogadható teljesítmény.
2) A játékosok egyénieskedése már a védősorban megmutatkozik, a taktikai fegyelem fogalma ismeretlen, gyakoriak a saját védőharmadban történő labdavesztések.
3) A középpályások mindössze annyiban különböznek a védőktől, hogy egy sorral feljebb játszanak. Rengeteg felesleges csel, sallang, képtelenek megbecsülni a labdát, védekezésben nem zárnak vissza, ad-hoc alapon lődöznek kapura.
4) A szabályos labdaszerzés mintha tiltva lenne, az ANK tapasztalatai szerint nincs határvonal kemény belépő és agyatlan durvaság között, egy-két kiállítás bármikor bennük van.

Egy valamiben azonban a komplett világot sikerült volna lekörözni, ez pedig a legócskább bazári majmokat is megszégyenítő színészkedés, fetrengés, szimulálás, reklamálás, ami különösen azért csalódás, mert az ANK éppen gyermeki őszintesége miatt volt szerethető.

Ez a torna a legkevésbé sem volt az. Nem tudom, a mostani rendezés mennyire számít majd kivételnek, de engem sokkal inkább emlékeztetett egy a játékosügynökök számára rendezett búcsúra, mint bármi másra. (Csak egy adat: az 1992-es szenegáli tornán mindössze egy játékos volt, aki Angliában futballozott. Idén huszonöt, miközben hatvanheten érkeztek mondjuk a francia bajnokságból; Mali, Elefántcsontpart, Ghána, Nigéria vagy Togo keretében csak elvétve találunk hazai bajnokságban szereplő futballistát)  

Az előzetes terv gondolom az volt, hogy az U-világesemények rendezése után (U20-Egyiptom, U17-Nigéria) főpróbát tartson a kontinens, és eloszlassa a kételkedés bárányfelhőit, Afrika megalapozza nemzetközi hitelét, hitelességét, elfogadtassa magát a világgal. A folyamat, az afrikai futball labda mesterséges felpumpálásának csúcsa természetesen a dél-afrikai vb lesz

Előjelek

Indítsuk egyszerű megközelítéssel, lesz ottan 32 csapat, több száz újságíró, több százezer szurkoló. Nekik valahogy el kell jutni Dél-Afrikába. Az első probléma azzal lesz majd, hogy a durbani reptér naponta hatezer ember tud fogadni, a vb ideje alatt viszont tizenhatezer látogató prognosztizálható, egyelőre nincs komoly ötlet az ellentét feloldását illetően. 

Azt is tudjuk, látjuk, hogy a hazai fizetőképes kereslet finoman fogalmazva is mérsékelt, erről az ANK bántóan kongó stadionjai is tanúskodtak. Különösen a togói válogatott megtámadásának fényében érdekes kérdés, hogy vajon tudják-e hitelt érdemlően garantálni a főszervezők a válogatottak és főként a szurkolók biztonságát, vagy majd mindenki szépen otthon marad a seggén, ahelyett, hogy Johannesburg vagy Fokváros sikátoraiban vérezzen el.

Ezt a teóriát erősíti az is, hogy a vendéglátósok már az ANK alatt is gátlástalan rablógazdálkodást folytattak, a csórónak éppen nem mondható Guardian szerkesztősége például a hotelszobák nyugati mércével is elképesztő árai miatt maradt távol a tornától.

Az sem túl csábító tény, hogy a kilenc rendező város közül hat ezer méter felett fekszik, az esti mérkőzéseken várhatóan fagypont körül lesz majd a hőmérséklet.

A vuvuzela-gaten már túl vagyunk, elfogadtuk, nincs mit tenni, bár számomra továbbra is rejtélyes, hogy európai csapatok meccsén miért lesz engedélyezett a több játékos és szakember által is erősen bírált monotonon süvítő tülök.

Eddigi utolsó aggályom a Mexikóval, Uruguay-jal és Franciaországgal egy csoportban szereplő hazaiak korai kiesése. Mert szinte garantálható, hogy mindenki marha dilettáns  kedves és segítőkész lesz a nagy nemzetközösségi, világokon átívelő zászló szélét gyűrögetve mindaddig, amíg Dél-Afrika válogatottja ki nem penderül a további küzdelmekből, ami nagyjából a vb első hetének végére datálható. Hogy utána mennyire érzi majd sajátjának az ország, a kontinens a vb-t, az kérdéses.

Egy dologban azonban szinte biztosan Blatternek lesz igaza.

Mindig azt mondom, hogy amikor Dél-Afrika mellett döntöttünk, azért tettük, hogy Afrikában érezzük magunkat, ne Nyugat-Európában.

264 komment

Címkék: vébé történelem válogatott történetek fwc tort

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr761717987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpádka 2010.01.31. 20:57:22

Ritka gyenge volt az idei kiirás egy meccset se tudtam végig nézni gyenge iram gyenge technikai szinvonal.
Nálam egyes. :(

Árpádka 2010.01.31. 21:02:39

Az meg hogy Afrika hogyan rendez Vbt a jövő zenéje bevalom nem ismerem a Dél Afrikai körülményeket de nem sok jóra számitok.
Vuvuzela meg akkor lesz betiltva mikor a német-angol meccs után ezzel esnek egymásnak a részeg szurkolók ,már ha lesz valaki aki kim egy

badblood 2010.01.31. 21:11:54

Ha tehetném sem mennék Dél-Afrikába, de még a földrész egyéb szegleteiben sem tennék látogatást, semmilyen okból. (pl. fejlődő országban ne igyál vizet, fejlett országban ne vegyél levegőt)
Megkockáztatom, hogy biztos lesz néhány(?) ezer szurkoló, akik pl. inkább a saját településeiken kihelyezett kivetítőkőn fogják követni az eseméyneket, mint a helyszínről. Holott megtehetnék, hogy elutazzanak Dél-Afrikába. Viszont egyet tudok érteni velük. Sőt...

gibson 2010.01.31. 21:29:23

@badblood: pedig Dél-Afrika elképesztően szép és érdekes ország. Jó, a közbiztonság valóban nem a legjobb, de ahogy Rio De Janeiro-ban járva sem megy az egyszeri - óvatos - turista egyedül sétálni a favellákba, itt sem kell besétálni éjszaka kíséret nélkül a gettóba. Én is jártam már ott, meg sok ismerősom is, és mindenki élve, egészségesen jött haza.
Az viszont igaz, hogy a VB-re én sem mennék ki, maximum, ha kijutott volna a magyar válogatott is. De hát ez esetben nyilván ti is másképp állnátok a dolgokhoz... :)

Asidotus 2010.01.31. 22:05:39

A két évvel ezelőtti, ghánai ANK sokkal jobb volt. Gólgazdag meccsek voltak, látványos, lendületes játékkal.
Ez most ilyen volt, ne vonjunk le messzemenő következtetéseket. Ha megnézzük például a 2000-es EB-t, ami minden idők egyik legjobb tornája volt, utána meg mi következett? Egyedül a 2008-as spanyol csapat, ami említésre méltó. Majd két év múlva jobb lesz.

Radio Free Aberrania · http://radiofa.blog.hu/ 2010.01.31. 22:20:53

látom, nem elefántcsontpart nyerte a kupát :)

én örülök az egyiptomiak sikerének, és azért ennél a fanyalgásnál kicsit komolyabb teljesítmény volt ez. meg koman góljánál is, ha már itt tartunk.

afrika helyzetét illetően szerintem egészen rendben van, hogy nem lett sehol háború, két halálos áldozattal megúsztuk a dolgot.

azt meg nem is értem, hogy miért baj, hogy mindenki európában játszik? hányan néznek innen nigériai, togói, vagy akármilyen bajnokságot??? miért kéne drogbának otthon vegetálnia, kockáztatva, hogy a derék diktátor egy rossz meccs után agyonlöveti?

dél afrika VB-je kétségkívül barom ötlet, a század közepe előtt nem lesz alkalmas a kontinens egy ilyen buli rendezésére.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.01.31. 22:45:29

@Radio Free Aberrania: a 'basszuk agyon az egyik mondatunkkal a másikat' díj mai nyertesét hallottuk. :)

vadkutya 2010.01.31. 22:53:11

Remek poszt, Heinrich, grat hozzá. Mindezek ellenére, ha fizetnének sem mennék Dél-Afrikába, tán még nyaralni sem...

sporttárs 2010.02.01. 06:59:56

@Nűnű: A 2008-as EB-vel szerintem semmi baj nem volt, nemcsak a győztes miatt.

A vb színhelye kétségtelenül magában rejti a Heinrich által vázolt veszélyeket, és ez még egy objektív összegzés volt. :) Bízni legfeljebb abban lehet, hogy hasonló kétségek öveztek egy szöuli olimpiát is, persze főleg politikai okokból, aztán mégis Atlanta volt igazán borzalmas rendezésileg.

Egyébként pedig nyilván Európában sokkal fejlettebb minden, de itt is sikerül néha - alighanem hasonló "motivációval" - botrányos helyszíneket kijelölni, érdekes lesz az ukrán-lengyel EB.

pattopo · http://100ev.uw.hu 2010.02.01. 08:12:29

18. század közepén Angliában sem létezett futball,
nemhogy Afrikában...
elszámoltad vagy 150 évvel

Walmer 2010.02.01. 09:16:13

"durbani reptér naponta hatezer ember tud fogadni"

De ott van Johannesburg, Fokváros, Pretoria.
A turista meg ne menjen Fokváros, meg johannesburg nyomornegyedeibe. Brazília is pont olyan szarfészek, mint Dél-Afrika, azzal mégsincs semmi baj. Angola meg azért qrvára más sportág ám. Ott 3 napja még dúlt a polgárháború az UNITÁ meg a kormány között.
Ha méregdrága hotelekről van szó, akkor van egy csomó város amelyik egyáltalán nem panaszkodhat. Nézzél körül Frankfurtban az autószalon idején, vagy mondjuk Mumbaiban bármikor.

zsakfos 2010.02.01. 10:07:59

Kicsit unalmas már ez a Dél-Afrika nem biztonságos hely történet.
Terorrtámadásokat a legfejlettebb, biztonságosnak mondott országokban is el lehet követni ( lsd. müncheni olimpia, atlantai olimpia).
Minden városban vannak olyan részek ami nagyon veszélyes, nem kell oda menni... ( A Los Angelesi olimpia idején sem hozták fel, hogy jaj nem biztonságos mert bandaháborúk vannak és a 94-es vb-n is voltak ott meccsek, de igaz ez Párizsra vagy Budapestre is.)
Ha külföldre mégy, tájékozódni kell, hogy mire kell figyelned ( az oltásokon, víziváson stb. át igaz ez a biztonságra is ). A hadsereg és a rendőrség 80%-a a csapatokra, a szurkolókra fog figyelni, a bűnözők se hülyék,hogy a könnyebb lebukást kockáztassák. A rendfenntartói koncentráció miatt egyéb dolgokra kevesebb figyelem fog jutni. Bár nyilván hülye hasonlat de könnyebb lesz egy bankot kirabolni, mint az olasz válogatottat a szállodában.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.02.01. 10:10:18

@pattopo: ha annyival nem is, de valóban, 19. századot akartam írni 18. helyett, javítottam. (forrás a History of African football egyébként, de itt is utána tudsz olvasni a kezdeteknek, ha érdekel: www.fifa.com/worldcup/destination/footballsouthafrica/history.html )

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.02.01. 10:40:24

@nowave: gimiben megyei harmadik voltam vmi föciversenyen, ez mán csak ér valamit, nem?

Nyilván nem azt írtam, hogy most akkor Dél-Afrikában is richtig buszokat fognak megtámadni.

Shikaka 2010.02.01. 11:23:47

Egyetértek hogy az alacsony színvonalú meccsek - rossz kapusok - dúrva belépők - és felesleges színészkedések elrontották ezt a tornát.

Egyiptomnak ezzel együtt gratula, a leginkább csapatként játszó gárda nyert, szerintem elég egyértelműen.

Ha fel akarnak nőni hozzájuk a nyugat-afrikaiak akkor el kell felejteni azt a hozzáállást amit Mali, Elefántcsontpart és Nigéria meccsein láttunk.
Meg el kell kezdeni kapusokat és kreatív középpályásokat nevelni.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.02.01. 11:30:54

@nowave: rendben, általánosítás, elfogadom.

De sztem egy átlag amerikai, ausztrál, holland stb. nem fog leckéket venni Afrika történelméről, meg az aktuálpolitikai dolgok állásáról, elintézi annyival, hogy hú, bazdmeg, itt lőnek, meg vezetik a gyilkossági rátát, meg itt ilyesmivel ( nst.blog.hu/2010/01/15/egy_zsenialis_del_afrikai_szuvenir ) kell készülni, bizalomvesztés, tömeghisztéria stb, tököm menjen oda.

balu11 2010.02.01. 11:39:12

sztem jogosak a félelmek, illetve felvetések az afrikai rendezéssel kapcsolatban

Angola és Dél-A "összemosása" annyiban indokolt, hogy a szervezők célja az U-s tornákkal (és nyilván ebbe az előkészítő vonulatba az ANK is illeszkedik), hogy a nyilvánvalóan meglévő előzetes aggodalmat elsimítsák Az_Afriaki_VB előtt - nos, ez nem sikerült, azt gondolom (sőt...)

viszont arra kiváncsi vagyok, hogy Gedo meddig fog az Ittihad Alex.-ban focizgatni... (volt már vmi Fulham-érdeklődés, ha minden igaz)

r_magpie 2010.02.01. 11:40:10

volt már 0 fok körüli/alatti, vb-meccs valaha? ugye a hótól nem kell tartani? én a vébétlen hangulattól is félek.

A kupáról tényleg nem sok jót lehet elmondani, pedig mindig kedveltem ezt a tornát. A Fifa nagy afrika-hypejának kicsit betettek a csapatok ezzel a lélektelen fossal.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.01. 11:57:41

Életem első olyan futballtornája volt ez, amelyikből még negyedórát sem bírtam megnézni.

Ez egy másik sportág volt, nem labdarúgás.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2010.02.01. 12:39:23

@Csöncsön:
Valld be, hogy annyira nem is erőltetted. :)
@r_magpie:
Jelen állapotában egyetlen afrikai válogatott tudna az elvárthoz közel alkotni a vébén, de az nem jutott ki.

Walmer 2010.02.01. 12:46:28

@Csöncsön: Soha egyetlen meccset sem láttam egyetlen Afrika-kupából sem. Ázsia-bajnokságot sem nézek. Copa Americához, meg annyi közöm volt, hogy egyszer belenéztem egy USA-Uruguayba, mert a másik csatornán éppen Mészöllyel aláztuk magunkat Izland ellen.
A focit Európában játszák. Aki nem hiszi nézzen egy meccset a Sportklubon éjszaka az argentin bajmokságból, vagy egy fasza paulista bajnokit.

Ronal-d'oh! 2010.02.01. 13:04:27

Én csak azt nem értem, hogy egy olyan csapat, amiben mondjuk Keita-Sissokho-Diarra tengely van a középpályán, hogy tud ilyen bénán védekezni? De igazából áll ez bármelyik csapatra, pl. Drogbáék is néha bántóan balfasz támadásokat vezettek, pedig egy Kalou-Gervinho támogatta a Chelsea csatárát...

r_magpie 2010.02.01. 13:14:54

@OJ: ja, Egyiptom egy elég korrekt csapat. Az elefántok, meg a ghánák júniusig még javulhatnak/összerázódhatnak valamennyire, pláné, ha felébred a húzóemberek becsvágya, de Algéria éa Nigéria mostani játékát elnézve nem biztos, hogy Új-Zéland lesz a vébé mélypontja. És basszus, ők játszották a bronzmeccset.

Utánanéztem, a hótól talán nem kell tartani, de egy-két meccsen biztosan láthatjuk majd a gőzölgő leheleteket...
www.southafrica.info/travel/advice/climate.htm

Fekete Pákó 2010.02.01. 13:17:01

Remek poszt, mint mindig. Egy kiegészítést tennék csak az árakhoz, azt is csak érdekességképpen. Bármilyen hihetetlen, Luanda évek óta "nyeri" a világ legdrágább városa felmérést, iszonyatos ára van mindennek, a legalapabb hotelszobák is 500 dollár/éjszakánál kezdődnek, de minden elképesztő drága. Luanda Wikipedia oldalán vannak linkek, csak még két adat ízelítőnek:

"Movie ticket (in US$): 16.85
Quick lunch (in US$): 57.92".

Elképzelésem sincs, hogy alakulhatott ez ki, amikor a lakosság jó része napi 5 dollárnál kevesebből él.

Szóval ez a része a történetnek talán elfogadhatóbb lesz Dél-Afrikában, a többi probléma viszont mind helytálló szerintem.

Shikaka 2010.02.01. 14:31:25

@OJ: Szerintem Egyiptom nem nagyon tudna nagyot alkotni.

A játékrendszerük (3-4-1-2) afrikában nem gáz, mert nem nagyon vannak szélsőkkel játszó csapatok, meg klasszis szélső pozícióban játszó szélsők egyáltalán.

Ezért a VB-n meg lennének csinálva rendesen :)

montipájton 2010.02.01. 14:58:31

@zsakfos : Jó, de azért ugye Európában viszonylag ritkán fordul elő, hogy a hivatalosan akkreditált újságíróknak a szervezők hivatalos buletint küldenek, amelyben hivatalosan javasolják, hogy "csak a legszükségesebb esetekben" hagyják el a szállodát az esemény alatt? Mert Dél-Afrikában ez a helyzet, ismert rádiós elmondása szerint. A világ egyik legnagyobb turisztikai eseményén...

Vajon a meccs az a legszükségesebb esetek közé tartozik?

A FIFA funkcikról meg most tart ott a véleményem, ahol egy komcsi pártvezetésről, 30 évvel ezelőtt,kábé. Használják a sportágat, ahogyan azok használták az országaikat.

Walmer 2010.02.01. 15:08:37

@montipájton: Én azért ezekkel az "ismert rádiós mondta" dolgokkal óvatosabb lennék.
A mancity meccsein az Etihad orrba -szájba reklámozza a Mumbai, Sydney, Johannesburg jegyeket. Fokvárosba is sokan menek üzleti célból az angolszász országokból. Azért ez nem kabul, vagy Mogadisu.

Csörszike 2010.02.01. 15:24:08

söncsönnel teljesen egyetértek! egyszerűen nézhetetlen...az már rasszizmus, ha olyan megállapításokat teszünk, mint heinrich -az egyébként kiváló - posztban? nyilván nem. ezek a fekete srácok a labdarúgásnak csak bizonos elemeit tanulták meg, a többire úgy túnik, alkalmatlanok. nyilván nem tűnik föl xavi és iniesta mellett, hogy yaya toure nem tud passzolni...futni, ütközni, durvulni meg cselezni kiválóan szeretnek és tudnak is olykor, de a mentális és taktikai képzettségü mint egy cserebogáré. mondjuk mikelnek nincs is rá szüksége, mert lampard meg ballack tudja hozni helyette is ezeket. csak a nigériai válogatottban nincsenek mellette, hanem másik 3 buta hentessel kéne összejáccani...az kicsit más kávéház! elég, ha megnézzük, h apl nevezett jó obimikel hány pirosat kapott eddig a chelsea játékosaként...
a dél-amerikai foci szerintem egyel már nézhetőbb. főleg az argentin, mert az az európaibb, a brazil mégkevésbbé.
a rendezésről: a fifa rá fog baszni erre a nagyfene pozitív diszkrimációs szarságra. már délkore-japán is hihetetlen gáz volt a helyiek érdektelensége miatt. emlékeztek, h a paraguay-németo. nyolcaddöntőn félház volt? egy VB NYOLCADDÖNTŐN!!!! a csalások is nyilván ebből fakadtak, a fifa továbbnyomatta koreát, h legalább azokon a mecseken meglegyen a teltház.
dél-afrikával szerintem sajnos ugyanez lesz, azal a különbséggel, h ez a mai d-afrika sokkal gyengébb annál a koreánál...
és akkor még csak a futballszakmai bajokról beszéltünk, az alapvető biztonsági kérdésekről, a vuvuzeláról, a nézőtéri hangulattalanságról (ami mind a mostani ank-n, mind a konf-kupán tapasztalható volt) még nem is...
ceterum censeo minden vb-t Németország rendezze, néha anglia, spanyolo, Olaszo., Fr.o és az USA helyettesíthet.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.02.01. 16:07:48

@Csörszike:
"nézőtéri hangulattalanságról (ami mind a mostani ank-n, mind a konf-kupán tapasztalható volt)"

Te milyen csatornát néztél? Eurosporton ment az ANK.
A nézők akkor is táncolnak, örülnek és mulatnak ha iszonyat szar a meccs és akkor is ha 8 gólos a találkozó.

Mac_KAPUFA 2010.02.01. 16:20:25

Ha igaz a fáma, egy valamiről tuti, hogy nem felejtjük el ezt a vb-t...3D-s meccsek :)

www.hwsw.hu/hirek/43865/3d-teve-televizio-bskyb-muholdas-futball-sport-musor.html

r_magpie 2010.02.01. 16:23:50

@Artsuhtaraz: jaja, de ezt az európai fülnek meg kell szoknia. Európában többnyire a meccs, a játékhelyzetek alakulásával párhuzamosan hullámzik a nézőtéri hangulat és hangerő. Afrikában pedig ugyanazt a zenebonát, zsongást hallod az első perctől az utolsóig, ugyanazzal a hangerővel, góloktól, helyzetektől függetlenül.

Mondjuk a vébé legtöbb meccsén kisebbségben lesznek az afrikai nézők.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2010.02.01. 17:04:09

@r_magpie:
A ruszkik és az ukránok is hasonló intenzitással szurkolnak. Csak ők üvöltenek, fütyülnek és dudálnak 90 percig.
Ebbe a stílusba/mentalitásba még senkit soha nem hallottam belekötni :)

(azért nyílván Afrikában és orosz földön is ha gól van a hangrobbanás elkerülhetetlen és tetőfokára hág a tombolás)

popp · http://koncertblog.com/ 2010.02.01. 17:44:20

@heinrich: Na azért egy holland viszonylag sokat tudhat Dél-Afrika történetéről, volt némi közük hozzá (ugye a búrok ;-).

Amúgy egy szintén nagy volumenű világversenyt, egy rugby vébét már sikeresen letudtak, igaz az már húsz éve volt.

Csörszike 2010.02.01. 18:10:34

@popp: ja, viszont nem lehet nem észrevenni az alapvető (politikai)rendszerbeli különbséget. 1993-ig gyakorlatilag diktatúra volt-apartheid. ma meg káosz van...egy diktatúra mindig kiváló sporteseményt rendez, a berlini olimpiával sem voltak szervezési gondok:)

Shikaka 2010.02.01. 18:29:42

@Csörszike: "csak a nigériai válogatottban nincsenek mellette, hanem másik 3 buta hentessel kéne összejáccani...az kicsit más kávéház!"

Jelenleg valóban, de Jay-Jay Okocha, Ahmed Hassan (játszott az ANK-n), Kanu, Weah, vagy Aboutrika azért mutatja, hogy vannak ott is kreativ játékosok, de valóban nem az a képzésük leggyakoribb eredménye.

hajas baba 2010.02.01. 19:04:44

@Mac_KAPUFA:
Az Arsenal-MU meccs sem lehetett egy felejtős élmény 3D-ben :-)

zsakfos 2010.02.01. 19:44:40

@popp:
Amilyen visszhangokat olvasok, a holland szurkolók nem nagyon foglalkoznak a körülményekkel, mennek, mert nagyon fontos nekik az Oranje, ha nem is 200 ezren mint az EB-re Svájcba. Pénzük van rá. Bár olyat is olvastam, hogy "megyek,de viszem magammal Remy Bonjaskyt és Semmy Schiltet testőrnek:)"

rexter 2010.02.01. 20:15:00

nagyon finomkodo a cikk. nekem az a véleményem h egy ilyen buta, barbár kontinensre, ahol szitava lonek egy csapatszallito buszt felhaboprito a vilag legcsodalatosabb sportaganak legnagyobb eseményét vinni.

Eastbay1 2010.02.01. 20:34:04

Nem tudom mennyi külföldi szurker lesz kint a vb-n, de az angol utazási irodáknál egy ötnapos utazás egy angol csoportmeccsel 2000 fonttól indít. Mind a három meccs (két hét) meg 4000 felett van. Ezek 3csillagos szállodát jelentenek, reggelivel. Egyébként 4000 fontért 30 napig krúzolhatsz a Csendes-óceánon, 5csillagos erkélyes szobával, full kajával.

nflblog · http://tojaslabda.blog.hu/ 2010.02.01. 20:37:28

egyiptom megérdemelte, nem véletlenül nyer valaki háromszor egymás után, kár hogy nem lesznek a VB-n

mestska · http://cities.blog.hu 2010.02.01. 20:43:39

hamár Dél-Afrika, busz, és lövöldözés? az ugye megvan, hogy a vb kapcsán kiépített hiper-szuper buszokra már az első napokban rálőttek a konkurenciától félő taxisok? Hogy a buszokat katonai járműveknek kellett felvigyázni?
itt olvasható:

cities.blog.hu/2009/09/06/rea_vaya

szóval a biztonsági aggályokat én nagyon jogosnak tartom, a fenti lövöldözés se a gettóban történt éjszaka, ahogy valaki fentebb fogalmazott.

daneeka 2010.02.01. 21:20:23

Meggyőződésem, hogy Dél-Afrika válogatottja (hatalmas bírói műhibák mellett) elődöntőt fog játszani.

dean23 2010.02.01. 22:23:06

Legfeljebb az elkövetkező 20-30 évben nem kerül Afrikába a vb. rendezés! A Togot ért büntetés legalább olyan felháborító, mint amit elkövettek ellenük! A CAF egy bolondok háza!

jegesmedve 2010.02.01. 22:28:44

Nagyon nem ertek egyet ezzel a hozzaallassal es Afrika, valamint csapatainak fikazasaval. Arra emlekeztek, hogy 86-ban Mexikoban volt a vb? Es arra hogy 2 ev mulva Ukrajnaban lesz az EB? Utana meg Braziliaban a vb? Ezek annyira biztonsagos es fejlett orszagok? Miert kell minden vilagversenyt a szoba joheto 10 csucsfejlett orszagban rendezni?

Ami a taktikat illeti; ha valakinek hianyzik a tokelyre fejlesztett vonalvedekezes, az nezze az olasz bajnoksagot; aki fel-ala rohangaszo robotokat akar, az az angolt vagy a skotot. Aki meg vegre valami masra vagyik, mint ami 24 oraban omlik a tevebol, az nezze az Afrika Kupat!
Ha meg nem tetszik neki, ne nezze!

Shikaka 2010.02.01. 22:31:16

@EMU: "ezt a csürhe szemetet" "Lusta, buta népség"."világsztárnak mondott seftes fekákkal"

Nem szoktam politikailag korrekt vezéralak lenni, pláne nem túl finomkodjó afro-afrikaizó, de azért figyeljünk már oda egy kicsit...

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.02.01. 22:46:36

"Egy valamiben azonban a komplett világot sikerült volna lekörözni, ez pedig a legócskább bazári majmokat is megszégyenítő színészkedés, fetrengés, szimulálás, reklamálás"

Pont emiatt nem szeretem már annyira az ANK-t, pedig a '90-es évek közepe óta nézem, viszont kb. 2004 óta ez a helyzet, amire heinrich rávilágított.

Jó 10-14 éve volt igazán szórakoztató a torna.

rizla 2010.02.01. 22:51:25

jó, a moderátor szedje már ki EMU faszságát is, legyen pártatlan a bíráskodás.

jootsjool 2010.02.01. 22:51:42

Ez egyre keményebb.
1. Akkor jól értem, hogy csak "fejlett" szupergazdaságú országok rendezhetnek ilyen eseményeket, mert ők pontjól fogyasztható szolgáltatást nyújtanak...
2. Nem lehet, hogy az mégiscsak jó, hogy vannak olyan helyek, ahol dolgokat _máshogy_ csinálnak, mint mi (vuvuzela, táncolás-dobolás)? Nem lehet, hogy unalmas lenne a világ, ha mindenhol ugyanazt kapnánk?
3. Ha már szeretnénk, hogy _mégis_ jobban hasonlítson Afrika Európára, akkor pont ilyen dolgokat kéne rájuk bíznunk, hogy aztán majd megtanulják hogy kellene jól.
4. A cikk írója tényleg ne magyarázza a nyugati turisták tájékozatlanságával azt, hogy ő összemossa Angolát Dél-Afrikával.
5. Az, hogy a politika és a biztonság problémás, az vitathatatlan. Dehát ezt is Európából importálták a focival együtt... Majd belejönnek egyszer!

krysal 2010.02.01. 23:06:57

Ezt mondjuk én is kivetetném... Le lehet írni a szélsőséges véleményt is, de nem mindegy, hogyan. A stílus, meg az ember...?

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.02.01. 23:10:48

@rizla: a hülyeség - még ha tőrőlmetszett is - nem alapja a moderálásnak, bár EMU hozzászólása eléggé a határon mozog. Mivel index címlapról esett be, így elsőre otthagytam, gondoltam amúgy is első és utolsó eset.

@jootsjool:

1) Nem
2) De
3) Jó, csak ne ilyen áron
4) Hidd el, nem az én 'tájékozatlanságom' miatt félő, hogy így lesz
5) Tényleg?

Dindane 2010.02.01. 23:13:09

Nos, akkor nézzük sorjában:

1. biztonság:

A cikkírónak, meg egyes hozzászólóknak sem lényeges, hogy Afrika nem egy országból áll. Talán titeket is zavarna, ha Európát az albán, koszovói, boszniai, ukrajnai, moldovai, stb., stb., stb. gazdasági és biztonsági helyzettel jellemeznék. Egyiptomban volt az u20-as VB (ki is nyerte???), gyakran jelentős nézőszámmal (annyira jelentőssel, hogy rekordokat döntögetett), Nigériában meg az u17-es vb volt. Egyik helyszínen sem volt semmi balhé, de még az árnyéka sem, holott Nigériában pl. a házigazda veszített többtízezer nézője előtt a döntőben... Angolában volt az Afrikai Nemzetek kupája, és a TORNA ELŐTT történt egy kifejezetten szerencsétlen incidens. Megjegyzem, kifejezetten megvetem az olyan embereket, akik egy ilyen tragédia kapcsán nem az áldozatokat sajnáják, hanem Afrikától vennék el a futball-vb-t... Amúgy meg miért is???? NEM AFRIKA rendezi a foci vb-t, hanem a Dél-Afrikai Köztársaság. Ugyanis a legutóbbi vb-t sem Európa, hanem Németország rendezte... Mit tehet Dél-Afrika pár ütődött, szemétláda szeparatistáról, akik rálőttek a togóiak buszára? (amúgy az angolai torna jól meg volt szervezve, a hangulat minden meccsen békés volt, bár ez sajnos nem feledtetheti a terrorizmust)

2. Színvonaltalanság.

Aki ezt emlegeti, kíváncsi lennék rá, hogy 1. hány meccset látott (végig), 2. sportolt-e már valaha is 10 percnél többet 30-35 fokos hőségben. 15-17 fokban ugyanis (relatíve) könnyű ám futkározni, de 30 fölött (nemcsak korban) az ember kiköpi bizony a pici kis tüdejét. Aki nem hiszi, az szembesüljön a fehér ember felsőbbrendőségével: a 2006-os vb-n bizonyos David Beckham a németországi (!!!) hőséget (sic) sem bírta... Színvonal? Mint minden más tornán: voltak jó és gyenge meccsek. Én mindet láttam, az elsőtől az utolsó percig. Egyetértek azzal, hogy a két évvel korábbi jobb volt összességében. Hogy a legutóbbi eb jó focit hozott??? Nem teljesen értek egyet. Sőt, ha a törököket levesszük, igazán szép meccsek nem maradnak. És nem látok különséget a német-spanyol valamint egyiptomi-ghánai döntő között.

Devin242 2010.02.01. 23:19:37

csak annyit, hogy dél-afrikában nem a foci a sportNr1, hanem a rugby
átlag délafrikai polgár lesz@rja a focit magasról

Dindane 2010.02.01. 23:34:30

3. a "vegyük el a rendezést Afrikától!"-típusú megjegyzések.

Bocsika, de egyszer már elvették, ugye. Mikor is? Amikor Németország csalással, korrupcióval, vesztegetéssel jutott hozzá 2006-ban. Már akkor Dél-Afrika lehetett volna a befutó. De igazából most is "elvehetjük", legyen megint Németországban, sőőőt: legyen MINDIG Európában. És csak európai (max. dél-amerikai) csapatok indulhassanak, mint a régi szép időkben, igaz? Európai gondolatok, európai megoldás. Én már ennek a gondolatától is hányok, de van, aki erre még büszke is lenne... aztán lehetnek még olyan fasza kis nyolcaddöntők,mint az ukrán-svájci volt 2006-ban, amin - bocs - elaludtam.

4. Ami igazán felháborító:

Az, hogy az európai, nyugati jólétből (ja, tudom, itt Magyarországon mindenki éhen akar halni, de az már egy másik történet...) osztják az észt egyesek, hogy hogy kéne, mit kéne tenni Afrikában. Hogy miként képzelik ezek a majmok, hogy télvíz idején van pofájuk megrendezni a 27. Afrika-Kupát, amikor nagyban zajlik az angol meg az olasz meg a francia bajnokság.... Az, hogy évtizedek óta ez számít, nem baj. Hogy talán a nemzeti csapat fontosabb, mint a klubok, ez úgy látszik, csak az európai országokra igaz. Az a kutyában fel nem merül, hogy mi a ló...nak kell játszani december-januárban bajnokságokat az európai országokban???? (aztán persze ezek egy része elmarad, lásd az olasz fordulót)

Konklúzió:

Európának erkölcsi fölénye semmiben NINCS (Afrikát a gyarmatosítás tette tönkre, jelenleg gazdasági kizsákmányolás folyik), ezenfelül rengeteg igazságtalan, felháborító előnyt élvez a futballban az afrikaiak kárára, amelyen 1%-nyit sem enyhít, hogy végre egyszer egy afrikai ország rendezhet focitornát. (amely még el sem kezdődött, de máris ennyi támadás érte...)
Ja, és a vuvuzela...:))) Közröhej. Ha valaki volt már legalább életében 1x kézilabdameccsen, ahol a norvégok, dánok, svédek dobolnak és "fújókáznak", az meg sem hall holmi vuvuzelát. Amúgy én inkább hallgatom ezt a méhzümmögét, mint az "intelligens" magyar és európai szurkolást, amik nagy részét, most inkább nem idézném...

Apropó: a Konföderációs Kupa már megvolt. Gyönyörű stadionokkal, élvezetes, többnyire jó meccsekkel, meglepetésekkel. A szervezés rendben volt, botrány, biztonsági baki sehol.
Ennek ellenére pl. az indexen nem erről olvastam. Hanem arról, hogy hideg van (beszarás!::)) ), hangos a vuvuzela, sok meccsen nem volt teltház. (mint ahogy az európai KK-n sem, de tudjuk, az nem számít)

ezernyi jóindulat és kedvesség: európai jellemvonás?????

rkb9y5 2010.02.01. 23:48:14

alig 3-4 honapja, hogy a magyar valogatottat egy VB elodontoben legyozte egy ilyen lesajnalt afrikai csapat, akkor mindenki marha buszke volt a fiainkra. akkor senki nem mondta, hogy lehet kikapni ezektol a "majmoktol". nem lattatok meg fos EB-t? akkor vagy 6 evesek vagytok, vagy nem oszintek.
egyik masik afrikai csapat meg megszivat nehany europai tarsasagot a VB-n is. a kulonbseg csak annyi, hogy azok az europai csapatok nem olyan xenofob nemzetbol erkeznek, mint a mienk, felemelt fejjel tudnak vesziteni a feketek ellen is. mi meg ugatunk itt a karpat-medence kozepen fikazva mindent es mindenkit, aztan csodalkozunk hogy utal minket minden szomszed.
a buszkeseggel meg a nemzeti tudattal nincs bajom, de hogy ez miert parosul minden mas nep es faj lenezesevel, hat ezt sosem fogom megerteni. persze mit var az ember egy olyan neptol, ami a sajat fajtajanal semmit nem utal jobban. talan meg a feketeket sem.

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2010.02.02. 00:20:25

Bár Dél-Afrikában talán inkább a rögbi az első számú sport (azt mondják, hogy inkább a fehér népesség körében veri meg a futballt), azért még a foci-vb-re is sokan lesznek kíváncsiak - és lebonyolítottak a srácok 1995-ben egy rögbi vb-t, most ott volt a másik vb-kaliberű, szintén 4 évenként rendezett esemény keretében a British Lions-túra, mint ahogy 1997-ben is,

simán fog ez a dolog menni, azt gondolom. A rögbi-vb nagy sportesemény, a 4. legnagyobb helyszíni nézőszámmal rendelkezik, aszondták valami statisztikusok ezelőtt. Szóval tapasztalat van. Persze a bazinagy tömeg még betehet a szervezésnek, de akkor meg ne aggódjatok a nézőkért :))
Már Németországban is csúcsra volt járatva az előző vb...

Közöd?? (törölt) 2010.02.02. 00:21:38

@Dindane: "Európának erkölcsi fölénye semmiben NINCS (Afrikát a gyarmatosítás tette tönkre, jelenleg gazdasági kizsákmányolás folyik)"

regélhetnél arról mégis miféle nagyformátumú kultúra létezett azon a földrészen amit tönkretett az európai gyarmatosítás? le kellett mászni a négereknek a fáról és dolgozni kellett (kellene) menni, jó tudom ezt sosem fogják a fehéreknek megbocsájtani.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.02.02. 00:27:10

@Csörszike: Na ebben van valami.

Ami az afrikai csapatokat illeti, én jelenleg nem látok köztük, olyat mint a '90-es kameruni vagy a '94-es nigériai. Az is igaz, hogy azt sem gondolta volna az eb sem, hogy Szenegál 8-ba jut 2002-ben, legyőzve a címvédő franciákat vagy a stabil svédeket, akik Argentina előtt jutottak a tizenhat közé. Az is elképzelhető, hogy egy európai csapat ellen nagyobb motivációval többre mehet például Elefántcsonpart, mint az ANK-n.

Az, hogy manapság a fizkumokról híresek a legjobb fekete afrikai játékosok szintén az európaiak "érdeme". Egyrészt legtöbb tehetségüket tinédzserként elviszik már Wenger és a francia akadémiák és az európai fiúknál jobb fizikai adottságaik miatt erő játékosokat képeznek belőlük. Másrészt legügyesebbjeiket már fiatalon odaédesgetik a francia, de egyre inkább más európai országok válogatottjaihoz.

Nem mindig volt ez így, a kilencvenes évek elején például az olyan technikás játékosok miatt csodáltuk a fekete afrikaiakat, mint René Makanaki, Abedi Pelé, Basil Boli, Anthony Yeboah, Jay-Jay Okocha, Finidi, Yekini, Kanu vagy később Song és szegény Foé

Mára kétségtelenül az Essien, Touré, Keita, Sissoko, Muntari-féle a fővonal, de azért a ghánai U20-ban volt egy-két éles penge, hogy csak Ayewet és Adiyahot említsem és olyan világ legjobbjai közé sorolt csatáraik, mint Drogba vagy Eto.

rizla 2010.02.02. 00:44:58

@Közöd??: hú de kurva rendes a fehér ember. sőt, nem a fehér ember, hanem MI, fehérek. különösen te. az afrikaiak kezet csókolhatnak a TE kultúrádnak, amiért megmenti őket, ezeket a szerencsétlen banánzabáló, tehetetlen majmokat. egy hős vagy.

GeoThrasher 2010.02.02. 00:55:15

@Közöd??:
ez jogos.:)
még, ha nyilván erős a fogalmazás egyeseknek...

rizla 2010.02.02. 00:58:52

@GeoThrasher: nem a megfogalmazás az erős, hanem az az arrogáns sötét ostobaság, amit képviseltek.

Közöd?? (törölt) 2010.02.02. 01:08:52

@rizla: továbbra is szeretettel várom annak a nagyformátumú kultúrának a leírását amelyben a négerek afrikában kurvajól életek majd megjelent a nagy és gonosz fehérember és lerombolta és a négerek elszegényedtek.

Közöd?? (törölt) 2010.02.02. 01:12:16

@rizla: éppen szép példa dél-afrika. a fehér "rémuralom" alatt jól prosperáló ország, most néger vezetéssel erőszakba és semmibe hullik.

rizla 2010.02.02. 01:28:21

@Csörszike: "dél-afrikával szerintem sajnos ugyanez lesz, azal a különbséggel, h ez a mai d-afrika sokkal gyengébb annál a koreánál..."

szerintem ettől félni túlzás, és hülyeség gyártani az összeesküvés elméleteket korea csalásáról, hogy biztos a fifa.. dél-afrika kapásból pokoli nehéz csoportba került, úgyhogy tényleg iszonyatosan tolni kell majd őket ahhoz, hogy egyáltalán továbbmenjenek.

ktn 2010.02.02. 01:28:43

Dindane: kábé az elsőtől az utolsó sorig egyetértek az általad leírtakkal. gratula & kösz!

rizla 2010.02.02. 01:31:23

@Közöd??: írd le a saját kultúrád. azt, amelyiknek lételeme volt, hogy a világ minden zeg-zugát leigázza, és kirabolja, hogy aztán te most abból nézhesd a meccseket a tv-den, kényelmesen a fotelből, és fikázhass fennhangon olyan kultúrákat, amikről igazából fingod sincs, de mivel nálad csóróbbak, és folyton balhé van, nyilvánvalóan alsóbbrendűek. természetesen erről csak az tehet, hogy buta niggerek.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 01:31:41

@Közöd??:
Esetleg megvan annak a két több mint 4000 éves obeliszknek az esete, amelyek jelenleg Párizs és London tereit díszítik ahelyett, hogy a luxori templom bejáratánál csodálnánk őket, ahova emelték eredetileg őket (Napóleon az egyik helyett egy órát adott az egyiptomiaknak !!!). Vagy Nefertiti mellszobra a Berlini múzeumban? Esetleg régebben az elefántcsont meg manapság a dél-afrikai gyémántok is nyilván az afrikaiakat gazdagítják, ugye?

Tényleg azt gondolod, hogy mi európaiak nem szipolyozzuk ki az egész kontinenst jó néhány száz éve?

De nyilván, hiába is mondom, mert ezekhez neked nemigen van közöd...

értelmetlen_nevű 2010.02.02. 01:34:29

@Közöd??: senki sem beszélt rombadöntött nagyformátumú kultúráról.

értelmetlen_nevű 2010.02.02. 01:36:25

@TFL: mondjuk az éhező etiópok pont leszarják a 4000 éves obeliszkeket. Nem hinném, hogy erre kell kihegyezni az afrikaiak problémáját.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 01:54:31

@értelmetlen_nevű: nem is ez a problémájuk, csak "közöd??" uraság kért példát az ezeréves afrikai kultúra európaiak által történt rombolására.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 01:55:30

meghát ez azért arra is példa, ahogy ő (és sajna a posztoló is) szemléli ezt a kontinenst...

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 02:04:02

Amúgy tényleg, normális helyen ritkán olvasni ennyire xenofób írást. Nem az a baj, hogy leírja, hogy képetelenek európai módon megrendezni egy labdarúgótornát, ami nyilván igaz, hanem az, hogy e miatt esélyt sem adna nekik, hogy megrendezzék. Csak azért, mert ők másképp élnek vagy másképp szurkolnak, mint mi. És persze az abszolút természetes, hogy elvárjuk tőlük, hogy európai mércével rendezzék meg.

Miért is?

értelmetlen_nevű 2010.02.02. 02:35:16

@TFL: szerintem a poszt teljesen rendben van. Nem az a baj, hogy másképp élnek, vagy szurkolnak, szerintem ez egyértelműen kiderül, ha figyelmesen végigolvasod.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 03:42:52

@értelmetlen_nevű: Nem, a poszt nincs rendben.

Ha a szerző valaha is járt volna Afrikában, megértené, hogy nem lehet egyetlen Afrikai országtól sem elvárni azt, hogy "európai" VB-t rendezzen. Nem is olyat fognak rendezni, és ez így van rendben.

És nem lehet európai felsőbbrendűséggel kritizálni valamit, aminek köze sincs Európához.

És főleg, azért, mert más VB-t rendeznek, nem lehet megkérdőjelezni a jogukat a megrendezésre.

értelmetlen_nevű 2010.02.02. 04:49:31

@TFL: nem az az elvárás, hogy európai vb-t rendezzenek. Togo incidens megvan? Szerintem az elfogadható közbiztonság pl. jogos követelmény egy vb-vel kapcsolatban. Ez teljesen hiányzik Dél-Afrikában (és Brazíliában is). Valószínűleg nem lesz még egy ilyen mészárlás, csak vicces, hogy Olaszországban pár késelés miatt nem rendeznek EB/VB-t mostanában, Afrikában pedig kis híján halomra lőnek egy válogatottat (tudom, az nem Dél-Afrikában volt).

Szerintem fuss neki még egyszer, olyat látsz bele, ami nincs benne. Szó sincs felsőbbrendű kritizálásról, kíváncsi lennék, hogy pontosan mire gondolsz. Egyszerűen megvannak egy ideális VB helyszín kritériumai. Egyenlőre Afrika nem ideális helyszín egy ilyen sportesemény lebonyolításához, ugyanúgy ahogy a síugró vb-hez sem. Az előbbi megváltozhat, az utóbbi nem nagyon fog, ez van, bele kell törődni. Európában meg Dakar rallyt nem lehet csinálni.

Woland 2010.02.02. 05:36:48

@értelmetlen_nevű:

Togo akkora hulyeseget csinalt, mint egy haz. Keves helyen emlitik, hogy az angolaiak kulon felhivtak minden valogatott figyelmet, hogy repulovel erkezzenek es ne busszal, es semmikeppen ne akarjanak a pimped-up milliomos buszaikkal az egyetlen, meg gerillakat rejtegeto oserdo-szelvenyen atautokazni.

Angola nagy es szegeny orszag - termeszetes hogy nem tudjak az oserdo minden zugat biztositani. amugy egyetlen, par negyzetkilometeres resze van ami valoban eletveszelyes, a togoiak meg pont oda mentek, minden figyelmeztetes ellenere. azt a tamadast nem az angolai szervezok szamlajara irom hanem a togoi utazast szervezokere.

ha teszem azt a francia VB-n az amerikai valogatott Parizs egyik lepusztultabb bevandorlo keruleteben paradezott volna akkor lehet hogy oket is megkinaljak a helyiek.

vagy eppen a tavalyi West Ham-Millwall meccsen sem volt semmi garancia arra hogy nem keselnek meg egy-ket jatekost (meccs kozben!).

gondolkozzunk mar mirol beszelunk: a kongoi-cabindai hatarvideknek az a resze amin a togoiak atbuszoztak gerillafeszek. tudvalevoleg az. figyelmezetettek a csapatokat, hogy az, hogy ne menjenek oda. odamentek megis es baj lett. ha a togoiak utazasat bonyolitok betartjak a biztonsagi eloirasokat (es a jozan esz szabalyait) akkor az egvilagon semmi baj nem lett volna.

értelmetlen_nevű 2010.02.02. 06:06:04

@Woland: én természetesen nem vagyok ennyire képben az afrikai viszonyokkal, elhiszem amit írsz. Azért Dél-Afrika nem a közbiztonságáról híres, de tényleg elhiszem, hogy a togóiak is hibáztak.

Azért nem tudok olyan párizsi gettót elképzelni, ahol kalasnyikovval megsoroznak egy buszt, különösebb indíték nélkül. Persze lehet, hogy én vagyok tájékozatlan.

sandlover 2010.02.02. 07:09:04

Meg mielott teljesen leirnank afrikat en elmondanam onnan, hogy csap vizet iszom, nem raboltak meg ki az utcan, fizetokepes kereslet pedig igenis letezik afrikaban.
Termeszetesen azert esznel kell lenni.
Ketsegtelenul veszelyesebb mint europa barmely zuga, de abszolut elheto hely.

Az egyik legnagyobb problema a tomegkozlekedes lesz a vb idejen, ami kvazi korabban nem letezett az orszagban. Akinek nincs autoja taxival kozlekedik (a fekete munkasok is azzal jarnak tobbnyire dolgozni termeszetesen nem az otthoni tarifat kell elkepzelni).
Szoval a taxi halozat itt egy nagy maffia es annyira nem orultek, amikor a kormany buszokat kezdett el forgalomba allitani, hogy tobbszor szet is lottek oket...szoval ez a dolgo egyenlore nem egeszen megoldott...

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.02.02. 07:19:57

Szerintem az esti meccseken simán lehet havazás is. Júniusban Dél-Afrikában tél lesz, és több meccs 1000-1500 méter magas fennsíkokon lesz.

A poszttal egyetértek, elég vicces volt az ANK, hihetetlen, hogy kis túlzással bárki az NB2-ből a rendezvény kapussztárja lehetett volna.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.02.02. 07:33:01

többször elhangzik, hogy Dél-afrika, nem Angola, ami teljesen jogos is, bár azért Angola mindig részét képezte Dél-afrikai Köztársaság határháborúinak. Még akkor is, ha ez sokkal inkább a kommunista idea visszafojtását célozta.
Társadalmilag mások a problémák a két államban.
Angolában az ország legazdagabb részének függetlenségéért harcoló helyi gerillák támadtak Togóra. Szerintem majdnem számításból, mert ennek köszönhetően egy pár ember utánanézett, hogy az a terület nem is határos Angolával és az anyaországtól független államként ismerték el már évtizedekkel ezelőtt is. Na meg azért ez nyersanyagban gazdag terület.
Dél-afrika problémái mások. Az Apartheid rendszer megszűnésével a fekete lakosságnak sokkal jobb lett (főleg állami alkalmazottak, katonák, rendőrök), de pl. a gyémántbányában ugyanúgy minimálbérért dolgoznak és továbbra is belenéznek a hátsó felükbe. A szegénység, a betegségek (AIDS) és a fehérek iránti gyűlöletet (na jó ellenszenv) kombinációja veszélyessé tesz egy viszonylag széles réteget.

szferi 2010.02.02. 07:58:15

@TFL: valami elkerülte a figyelmedet. nem európai vb-t kell rendezni. hanem VILÁGszínvonalú sporteseményt, ez ugyanis VILÁGbajnokság lesz, nem afrika kupa. szerintem mind a csapatok, mind az odautazók, de még mi a fotelból is elvárhatjuk, hogy a lehető legmagasabb színvonalon rendezzék meg. ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne más mint az eddigiek. Szerintem is hiba volt dél-afrikának adni a vb-t, és hiba volt brazíliának adni a következőt.
Az is téveszme, hogy az afrikai foci felzárkózna az európaihoz. négyévente továbbküzdi magát egy csapat a csoportjából (többi nulla), hogy aztán simán kifaszoljon az első szembejövőtől (nigéria, ghána), vagy nyom nélkül eltűnjön a süllyesztőben (szenegál). nem látom az előrelépést.

csupáncsak (törölt) 2010.02.02. 08:28:02

A legfrissebbek:

- zajlik a vita a helyi szervező bizottság és az EBU között, hogy legyenek-e shuttle buszok az újságíróknak a vb-n? A szervezők nem vállalnak felelősséget a 20.30-kor kezdődő meccsek utáni buszok biztonságos visszajöveteléért, még a Pretoria-Johannesburg (cca 100km) úton sem, az EBU mindenkinek azt tanácsolja, hogy a 20.30-as kezdésű meccsek után sehova se menjen, aludjon a meccs városában, az a biztonságos. Ez persze azt feltételezi (nálam), hogy az alapszállás ketyeg Johannesburgban, egy másik meg máshol, ha az ember 20.30-as meccsre akar menni.

- NINCS MAGYARORSZÁGON olyan BIZTOSÍTÓ, amely kiemelt biztosítást kötne ránk erre az időre Dél-Afrikába. Csupán az ilyenkor semmit sem érő BBP (baleset, betegség, poggyász) biztosítást akarják ránk tukmálni, ami itt semmit sem ér.

- az időjárásról annyit, hogy az 1700 m magasan fekvő Johannesburgban (itt lesz a legtöbb meccs, 2 stadion is van), a 20.30-as meccskezdéskor plusz 2- mínusz 5 fok lehet a hőmérséklet, havazás nem kizárt. A déli félteke júniusa és júliusa az északi decemberének és januárjának felel meg. Durbanban és Fokvárosban ennél sokkal jobb a klíma, kár, hogy ott sokkal kevesebb meccs lesz.

- továbbra sem megoldott a polokwane-i reptér problémája, ennek a kisvárosnak annyira kicsi a reptere, hogy annak igazgatója már arra az esetre is összeomlást jövendölt, ha 6000 néző egyszerre érkezik oda repülőgépekkel. Ebben a városban lesz - többek között - Franciaország-Mexikó, Görögország-Argentína, Algéria-Szlovénia, és Paraguay-Új-Zéland meccsek, az első kettő ebből igencsak rázósnak tűnik, persze kérdés, mennyi néző jön mondjuk Argentínából? Tán az sem véletlen, hogy ez a városka mindössze ezt a 4 meccset rendezi, majd a csoportmeccsek után ez a helyszín "bezár".

- nagy nehezen sikerült elérni, hogy a sajtó akkreditáció egyben vízumként is szolgál, de jellemző a helyzetre, hogy ez a viszonylag egyszerűnek ható kérdés eldöntése is egy esztendőbe telt a hatóságoknak.

- egyelőre semmi hír arról, hogy pl. a Dél Afrikai légitársaság hogyan készül az eseményre. A két elődöntő közül a július 6-i Fokvárosban, a másnapi pedig Durbanben lesz. Néhány ezer ember szeretne majd ezekre eljutni, de a Johannesburg-Cape Town repjegy már most 120.000 forint/fő és semmi jele annak, hogy a menetrendben szereplő gépek mellett lenne extra járat is - legalábbis erről semmiféle értesítés eddig nem érkezett. Marad a vonat (onnan dobák le anno Ghandit, mert az 1. osztályon ült), meg a kocsi, de a Johannesburg-Fokváros út 1700 km...

Mindezek után érdeklődéssel várom a vb-t...

Woland 2010.02.02. 08:33:19

@pancho_sanza:

"...az a terület nem is határos Angolával és az anyaországtól független államként ismerték el már évtizedekkel ezelőtt is."

megis kik ismertek el?

az ANK-n semmi baj nem lett volna ha a togoiak hasznaljak a jozan eszuket. meggyozodesem hogy a 2010-es vebet le lehet hozni nagyobb gondok nelkul. jo sok katona kell es kesz. a nagy szamok torvenye alapjan sok kulfoldit ki fognak majd rabolni az tuti, de hat az megtortenne barhol. engem is kiraboltak negy hete.

azt sem tudom hogy mennyire szeles az a reteg aki ugy cakkompakk gyuloli a fehereket - ugye nem a helyi, korabbi elnyomo sapadtarcuak biztonsagaert aggodunk eppen, hanem a szurkolokeert. a szegenyseg es az AIDS viszont tenyleg rengeteg embert, csaladot erint. dehat ez meg nem teszi oket veszelyes emberekke.

mellesleg havonta atlagban 210.000 afrikan kivuli turista erkezik a Del-Afrikai Koztarsasagba. (a kontinensrol erkezoket is ideszamitva 800.000 feletti a szam.)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.02. 09:06:31

Örülök, hogy eltaláltam Egyiptom címvédését. :)

Hideg lesz? Lehet. De itt Európában is mennek folyamatosan a bajnokságok, és az esti meccseken ott sincs 4-5 foknál több november-decemberben, vagy január-februárban.

Sátán meg a Jocó 2010.02.02. 09:12:59

Én sok emberrel vagyok kontaktusban Dél-Afrikában. Most nem állok meg sztorizgatni, mert úgyis megkapom, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. Guglizzatok. (Natallnews, altermedia, stb.)

Szerintem csinálják csak meg a VB-t, ha már ennyire buzog bennük az a fene nagy egalitarianizmus.

Előre borítékolom, hogy nem a foci lesz a lapok címoldalán.

Füredi 2.0 (törölt) 2010.02.02. 09:15:08

A cikk "pontatlanságait" már boncolgatták előttem - nekem a legjobban a "durbani reptér" tetszett, Dél-Afrikában 143 repülőtér van, a johannesburginak éves 20milliós utasszáma van, Durbanban meg épül éppen a MÁSODIK repülőtér - így csak néhányat:

1.) Biztonság: Dél-Afrika rendben lerendezte a Konföderációs Kupát. A rendben azt jelenti egy ilyen eseményen, hogy nincs annál nagyobb balhé, mint amennyit ennyi ember odatódulása automatikusan okoz. Európában is voltak halottak sportrendezvényeken - késelés 90-ben, megnyomorodott rendőr 98-ban. Dél-Afrika rendezett már rögbi vb-t is, már a Mandela korszakban, komoly hazai érdeklődés előtt, semmi gond nem volt. Erő kérdése az egész, ahogy Rióban sem lesz baj 2016-ban, úgy itt sem. Annyi kell még csak, hogy ne legyenek olyan hülyék - elnézést az áldozatoktól, nem ők a hibásak - akik 2010-ben busszal mennek keresztül egy szakadár területen, meg mondjuk jónak tartsák a meccs után a "menjünk olyan helyre ahol a helyiek isznak" címszavú ötletet Fokvárosban.

2.) Színvonal. Én azt hiszem, hogy nagyon kevesen nézzük valamilyen szakmai szemmel a meccseket, mindig próbálunk azonosulni, meg szurkolni. Ha nem megy, akkor hajlamosak vagyunk szarnak mondani a jobb meccset is, mert úgymond uncsi. Így aztán egy Benin-Mozambikra pofákat vágunk, míg a 2008-as bűnrossz Olasz-Franciára csettintgetünk.

BTA 2010.02.02. 09:20:47

Csak mellékszál, de azért megjegyezném: Afrika elsősorban azért tart ott biztonság-gazdaság-stb. terén ahol, mert a "civilizált, kultúrált, fejlett, stb." európai országok szarrá gyarmatosították, majd otthagyták őket. Szóval nem nagyon kéne itt sírni (bár nyilván Magyarország ebből kimaradt - igaz, nem önszántából...), hogy milyen putri hely Afrika...

És erről a szintről nem lehet egy perc alatt oda eljutni, hogy olyan színvonalú vb-t rendezzenek, mint pl. a német volt (itt most nem a foci színvonalára, hanem az egyebekre - infrastruktúra, biztonság,... - gondolok).

Publius Decius Mus 2010.02.02. 09:23:19

Fekete Afrikával kapcsolatba sokakat megtéveszt, hogy országoknak látszó, névvel rendelkező alakzatokat lát a térképen, feltételezzük, hogy amit kormánynak hívnak az valami olyan mint errefelé. Illetve olyan európai fogalmakban gondolkozunk, mint háború, meg béke.

A fejlődés léteik ugyan, de leginkább a hihetetlen demográfiai robbanás az ami vezeti az esményeket. A "Véres Gyémánt" alapmű, meg kell nézni.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.02.02. 09:27:29

@BTA: Azért ez így elég erős csúsztatás, nehogy már a fehér ember legyen a hibás mindenért, ami Afrikában történik/történt...

De ez elég messzire menő, parttalan vita lenne, szóval inkább hagyjuk, csak úgy megjegyeztem...;)

Közöd?? (törölt) 2010.02.02. 09:28:59

@rizla: mit írjak le rajta? közismertek az eredményei és az egész világ kínától az arabokig ezt a kultúrát utánozza és így ér el sikereket. Te azt állítottad ez a kultúra rombolta le az afrikai-t és szipolyozta annyira ki, hogy a mai állapotban vannak. Ezért lennék kíváncsi arra a tökig lerombolt afrikai kultúrára, de mivel úgysem fogsz válaszolni megválaszolhatom magam is. Nincs ilyen afrikai kultúra, a jószerivel kőkorszakban vagy még annál is visszamaradottabb feketéket annak idején meghódították a fehérek és sikersztori is lehetett volna ha a feketék nem olyanok amilyenek, tudniillik láthatóan ragaszkodnak a kőkorszakhoz, kivéve ha úgyérzik mégis kellene egykis pénz, mert akkor jön a duma, hogy őket kiszipolyozta a fehér ember és ezért most adjon pénzt! Holott semmit, de ténylegesen semmit nem adott afrika az európai kultúrához hozzá, ugyanakkor afrika televan az európai kultúra termékeivel, elég önzetlen ez a fehér ember, a disznók elé vetette a gyöngyöt, megérdemelne egy nagy nagy köszönetet.

Walmer 2010.02.02. 09:33:15

@ellgéé: bazmeg akár mínusz 2 fok is lehet? Angliában ellenben banánérlelő melegben játszák át a telet, de most Németországban is eszméletlen meleg van.
Franciaország - mexikó, Görög-argentin neked húzós??? Ezeknél a baktalórántháza-kecskemét is nagyobb biztonsági kockázatot rejt. Szerinted mennyien jönnek mexikóból, vagy Argentínából? A sokezres görög szurkolóhadról meg ne is beszéljünk.

A BBP biztosítás miért is nem ér semmit? Mire akarsz biztosítást kötni? Emberrablásra?
Egy legmagasabb BBP biztosítás félmillió euróig állja a kórházi költségeket, korlátlan a hazaszállítás, 350,000 huf körül állja a poggyászkárodat. Mit akarsz még? ha meghalsz is kap a család 6 milliót, ha megbénulsz, 10-et. Tudom én, persze több kellene, de SEHOVA nem kapsz ennél többet. Ha Pakisztánba mész turistáskodni, vagy Brazíliába, vagy indiába, akkor is ezt kapod.

és komolyan? 120,000 huf a Jo'burg-capetown jegy? Akkor vegyél gyorsan mert ennél csak drágább lesz. vagy arra számítottál, hogy a buta feketék majd jól leviszik az árakat, hogy a nagy fehér szahibok olcsón utazzanak? különgép kellene? beszélj egy utazási irodával, hogy indítsanak chartert, mert lennétek több ezren.
Vonattal amúgy mi a bajod?
Amúgy készülj fel. Ukrajnában sem lesznek majd különgépek és ott sem kapsz kiemelt biztosítást, mint ahopgy brazíliába sem.

Szerintem maradj itthon a seggeden.

Közöd?? (törölt) 2010.02.02. 09:33:40

@TFL: Azt gondolom, hogy kevesen kapnak akkora lehetőséget mint afrika kapott, átvehették a fehér ember hatalmas tudását és szervező képességeit, tanítatva voltak stb.stb. mi ezért az a pár marok szaros kis gyémánt? Semmi, mégsem éltek vele, ugyhogy be lehet fejezni a sírást.

Egyiptomot pont nem kéne belekeverni, már a fehér ember ideje előtt nagyformátumú kultúra müködött ott.
Igazán nem tehetnek róla, hogy földrajzilag Afrika, kultúrálisan inkább a Közel-Kelethez tartozik.

tb 2010.02.02. 09:33:48

@r_magpie:
"volt már 0 fok körüli/alatti, vb-meccs valaha? ugye a hótól nem kell tartani?"

azért az argentin VB-n sem lehetett az a gatyarohasztó hideg, vagy Uruguayban

Füredi 2.0 (törölt) 2010.02.02. 09:34:33

@Közöd??: A világ azért utánoz minket, mert a XIX. századra lenyomtuk őket, és pofánvágtuk, aki máshogy gondolta a dolgot. Nem azért domináns az európai kultúra, mert annyira fasza, hanem mert volt lőfegyverünk, és azt használtuk is.

Közöd?? (törölt) 2010.02.02. 09:41:40

@Füredi 2.0: Vitatkoznék, mára a világ megszabadult az európai fegyverek fölényétől, mégis igyekszik nyugati módon megszervezni magát, nyilván sokan belátták, hogy ez a legjobb!

Brukk 2010.02.02. 09:48:25

Szerintem meg a 2002-es koreai VB-nél nincs lejjebb.
Úgyhogy én optimista vagyok.

spangol 2010.02.02. 10:02:56

@Füredi 2.0: Mi is rendeztünk már kajak-kenu eb-t, aztán mégsem hiszem, hogy a egy foci vb is menne. De tényleg tök jó, hogy a konföderációs kupa sikeres volt... Össze sem lehet hasonlítani a kettőt.

@Walmer: kit érdekel, hogy az angolok (mellesleg egyedüliként) végigtolják az egész évet? Egy vb meccs kimenetele ne a kurva fagytól, na adj isten hótól függjön már.

Amit meg a biztonsági kockázatokról írsz, az megmosolyogtató.

Remélem majd a kiesés után megbőszül angolocskáid szurkolóinak is tartasz vmi etikett órát, hogy hova menjenek meccs után tajtrészegen és hova ne, mit csináljanak és mit ne. Aztán majd nézel csodálkozva, hogy milyen egy Galata-Leeds nagyban.

A rugby VB-t is felejtsük már el, dél-afrikának fogalma sincs, hogy mire vállalkozott, hogy milyen feladatoknak kellene megfelelnie, én csak annak drukkolok, hogy legalább a komolyabb katasztrófákat elkerüljük.

Walmer 2010.02.02. 10:14:01

@spangol: olyan szinten vagy egy korlátolt rasszista buta ember, hogy nem is válaszolok a kommentedre, ami annyi ostobaságot tartalmaz, hogy ennyit egy hozzászólásban én még nem láttam, pedig elég sok kommentet olvastam már földi pályafutásom alatt.
Béke veled.

spangol 2010.02.02. 10:17:39

@Walmer: muhahaha, ez nagyon vicces volt. Főleg a rasszista rész. Jól van, akkor ne válaszolj a csúnya fiúnak. főleg, ha nem tudsz.

warrenbarton 2010.02.02. 10:35:28

Egyet nem értek csak. Biztos hogy lesznek balhék, kirabolt szurkolók, kicsit talán több, mint a vébéken megszoktuk. De mégis miben hat majd ez arra, hogy jó focit látunk-e? Onnantól, hogy elkezdődik a stadionban valami, a kint folyó dolgok mellékesek, erről szól a sport.

Kölyökként játszottunk máig emlékezetes meccseket a helyi kisebbség ellen a fapados grundon, és a bajnokesélyes serdülő csapatban voltak bűnrossz találkozóink a Honvéd ellen. Én biztos vagyok benne, hogy jó lesz a vébé, és külön örülök pl. Algéria vagy Új-Zéland jelenlétének.

Aki pedig a helyszínen akar szurkolni, az vállalja a kockázatot, ettől izgalmas az egész...

csupáncsak (törölt) 2010.02.02. 10:38:30

@Walmer: Kedves barátom, a stílus maga az ember.
Akkor még annyit: jósorsom eddig 3 foci vb-vel ajándékozott meg. Dolgozni megyek oda, nem nyaralni. De olyan még soha nem volt, hogy egy vb előtt biztonsági figyelmeztetést kapjak, hogy (idézem): nem ajánljuk, hogy az újságírók, hivatalosan akkreditált személyek elhagyják a hivatalos (azaz őrzött) szállodát.
Olyan sem volt még, hogy egy 20.30-as meccs után nem ajánlották volna a visszatérést a bázisra.
Ellenben:
1994, USA: a belföldi repülők a vb alatt az akkrditált személyeknek egységesen 50 USD/út voltak.
2006, Németország: a vb akkreditált személyei INGYEN vehették igénybe a Deutsche Bahn 1. osztályú (!) szuperkényelmes vonatait.
Ezt vesd össze a 120.000 forintos Johannesburg-Cape Town repjeggyel.

Közöd?? (törölt) 2010.02.02. 10:47:24

@warrenbarton: látszik fingod sincsen az ottani állapotokról, ott a négerek akit kirabolnak azt mindig meg is ölik, és ha fehér akkor csak mégnagyobb az öröm....

GeoThrasher 2010.02.02. 10:53:54

na azért van ám pozitívum is, mert asszem nem nagyon lesz időeltolódás...

Walmer 2010.02.02. 10:55:02

@ellgéé: ha újságíró vagy, akkor már értem miért tart ott a magyar sportújságírás ahol.
Szóval te, mint tudósító, elvárod hogy csak azért mert tudósítasz egy eseményről, fényesre nyalják a seggedet. Az, hogy az USA-ban, meg az, hogy Németországban mi van, egy dolog. Ez a két ország a világ első és 4-5. gazdasága.
Szerinted 1986-ban mexikóban mi volt? vagy 1990-ben Olaszországban? Ingyenjegy minden firkásznak? És szerinted ukrajnában mi lesz? vagy Brazíliában. Tudod mit? Rendezzenek MINDEN SPORTESEMÉNYT Az USA-ban, vagy Németo-ban. Esetleg a kajmán szigeteken, vagy tahitin, hogy még egy jót nyaralhass is.

A stílusról meg... A stílusomat mindig ahhoz a kommenthez igazítom, amelyikre reagálok. A tiéd olyan nagyképű, olyan pikírt volt, hogy leesett az állam. valami megmagyarázhatatlan felsőbbrendűség és sértettség árad minden egyes mondatodból, mert a FIFA direkt kibaszott veled, a nagy ellgével és nem átallotta Dél-Afrikába vinni a vébét, ahol még egy jót bulizni sem lehet, mert ugye bandákban járnak a fekák, ráadásuk a piára, meg a zöldre gondolatban elköltött napidíjat
felzabálja a 120.000 huf-os repjegy. És utazhatsz a plebsel ráadásul, nem úgy, mint deutsche bahnon.
barátom, egyet tanácsolok. ne menj. majd megy helyetted más. te meg adig vegyél ki szabadságot és nézd tévén a meccseket. Közben meg jót röhöghetsz azokon a kollégáidon, akik éppen ebben a háborús övezetben szopnak.

GeoThrasher 2010.02.02. 10:56:21

ja 1-2 óra, függően, h hol lesz a meccs

szferi 2010.02.02. 10:59:14

@GeoThrasher: egyáltalán nem lesz.

ezt a faszt (@Közöd??) nem kéne bannolni?

balu_a_medve 2010.02.02. 11:01:34

@Dindane:

Nálad a pont, pajtás! Jól összefoglaltad, amit én is érzek. Néztem pár meccset én is, is sajnos folyton az volt az érzésem, hogy akármelyik szereplő szarrá verné a magyar válogatottat. Még akkor is, ha nem játszottak jól, ha éppen vesztettek stb.

GeoThrasher 2010.02.02. 11:05:55

@szferi:
szólásszabadság, uram, szólásszabadság...

casaubon 2010.02.02. 11:06:40

@Dindane: nagyszerű komment, grat. annyit fűznék hozzá, hogy, aki nem ismeri, nézzen utána a posztkolonializmus kifejezésnek.

@Közöd??: Kongó Királyság, Szongháj Birodalom... vagy pl. a 9. századi Ghána, ami mondjuk sokkal fejlettebb volt az akkori Európánál, de beszélhetünk a 2-300 évvel későbbi Mali Birodalomról. vagy Benin, amelyen a portugálok rendesen elcsodálkoztak, amikor (kereskedelmi) kapcsolatba kerültek. Esetleg a Monomotapa Királyság. Vagy pl. a 19. században a Zulu Királyság.

attól, hogy nem tanítják ezeket, igenis léteztek. és a maguk korában sokuk felvette a versenyt a legtöbb európai állammal.

Paul Newman Jr. 2010.02.02. 11:10:04

@Walmer: valami megmagyarázhatatlan felsőbbrendűség és sértettség árad minden egyes mondatodból.

szálka, gerenda, ismerős?

szferi 2010.02.02. 11:12:50

@Dindane: "ezenfelül rengeteg igazságtalan, felháborító előnyt élvez a futballban az afrikaiak kárára" - ez butaság, de minimum féligazság. afrika a 32 csapatos vébékre mindig 5 csapatot küldött, sohasem jutott egynél több tovább a csoportból. európai csapatoknál ez az arány 70-80% körül van. tekinthetem ezt az afrikaiakkal való felháborító, igazságtalan kivételezésnek?

Walmer 2010.02.02. 11:14:23

@Paul Newman Jr.: Fogalmam sincs miről beszélsz.
Asse tudom ki vagy.

GeoThrasher 2010.02.02. 11:16:10

@casaubon:
Na végre valami építő jellegű hozzászólás. Utána is nézek ezeknek, mert eddig csak a zulukról olvastam...

csupáncsak (törölt) 2010.02.02. 11:21:36

@Walmer: asszem pajtás, te beteg vagy.
Jobbulást kívánok mihamarabb. Nehéz lehet neked, szívemből sajnállak, de ha megadod a címed, ígérem, kapsz tőlem egy szép képeslapot júniusban.
Pá.

Alex3000 2010.02.02. 11:29:54

HÁNYINGER AZ EGÉSZ FIFA, KORRUPT ÉS ERKÖLCSTELEN VÉN F*SZOK ÜLNEK OTT!

sivatagi n. 2010.02.02. 11:36:47

Politikailag korrekten sikerült kihagyni a cikkből egy másik problémát, méghozzá a gyűlölködő négerek fehérellenes rasszizmusát. A dél-afrikai válogatott egyetlen fehér játékosát az Afrika Kupán folyamatosan kifütyülték, a FIFA és a liberális fajvédők álszent majmai mégsem szóltak egy szót sem, nem voltak rasszizmus elleni megmozdulások, transzparensek, és szónoklatok.

Alex3000 2010.02.02. 11:39:39

@sivatagi n.: már régen a fehér ember a kisebbség ezen a világon, csak idő kérdése, hogy kipusztuljunk (a saját hülye szolidaritási gondolkodásunk miatt).

kiscsillag001 2010.02.02. 11:45:38

Hehe, ellgéé nem Lantos Gábor? Amúgy Walmer-nél a pont..

Amanitin3 2010.02.02. 11:51:08

@casaubon:
"és a maguk korában sokuk felvette a versenyt a legtöbb európai állammal. "

felvették a versenyt, persze. Olyan szinten felvették, hogy az egész kóceráj kétszáz évig európai országok gyarmata volt.

Walmer 2010.02.02. 11:51:44

@sivatagi n.: nem fügyülték ki, te nagyeszű. A KK posztok kapcsán több kommentelő is írta, hogy a srácot a szurkerek valami speciális módon (nem emlékszem már rá pontosan, visszakeresni meg nincs időm) biztatják és ez félreérthető olyannak, aki ezt nem ismeri. Dél-Afrikában mindenki ismeri, ott nem is értette félre senki, beleértve a fehér srácot is, aki nyilván nem nagyon játszott volna ha a saját közönsége fütyüli.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.02.02. 11:56:14

Én igenis élveztem a kupát, igenis élveztem azt, hogy az afrikai csapatoknál, még a védők is nekiállnak cselezni. A kritikák nagy részét én egyfajta buta rasszizmusnak gondolok..egy olyan tipikus angolos rasszizmus, tehát butaságból, csuklóból nézik le a számukra tök idegen népeket. És akkor jönnek az ilyenek, hogy negyedórát bírt a kupából... Aki csak 15 percet néz, arra hadd mondjam azt, hogy ELVBŐL már jó előre eldöntve kirtikusan és gyűlölködve fogott hozzá.

Az afrikai fociban benne van mindig, hogy nem a legjobb csapat nyer(és ezáltal mindig esélytelen a csapatom..). Nem úgy, mint az EB-n, vagy lásd a 2006os VB (ahol két jóformában levő, aranyat is megérdemlő csapat volt csak, argentina és elefántcsontpart - mondani sem kell, hogy jellemzően két peches csapat).
Az afrikaiaknál még sokkal inkább így van. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy sajnos az elefántoknál, már nincs meg az előző aranygeneráció és már játékban sem annyira jók. Szenegál, Kamerun detto.

A VB-ről meg kár okoskodni előre. Ez is egy divatos, buta dolog. Én leginkább azt mondom, hogy nincs kellő ismeretanyagom ahhoz, hogy válaszolni tudjak arra a kérdésre, hogy mennyire lesznek biztonságban a túristák.

Annyit tudok mondani azért, hogy Dél-Afrikában NAGYON jelentős a turizmus, nem egy-két ember megy oda minden évben, hanem rengeteg. Volt már Mexikóban is VB, és akkor ott sem volt jobb a helyzet közbiztonságilag. Mégsem voltak durva incidensek.
Abba kéne hagyni ezt a nyugati(északi) lenézést és reálisan hozzáállni a dolgokhoz. Mondom, én nem fogadkozok, hogy nem lesz balhé, vagy hogy lesz, mert nincs megfelelő tapasztalatom és anyagom hozzá. Pedig tízszer több, mint itt egyeseknek.

Ha úgy lenne érdemes nagy rendezvényt szervezni, amilyen kritikákat egyesek megejtenek, akkor kiesne usa, talán kína is, de úgy nagyjából norvégia, meg svájc maradna egyedül, akik szerintetek alkalmasak lennének. De ez egy dekadens, beszűkült, nagyon sajnálatos világkép. Az Avatar alatt sírvafakadtok, közben a híradóban meg éljeneztek, mikor kiírt valamelyik szuperhatalom valami természeti népet. Akár a kultúráját öli meg(nyelvét erőszakolja rá), akár az embereket szó szerint.

csupáncsak (törölt) 2010.02.02. 11:56:26

@Walmer: Kedves Walmer!
Azért a nagy felháborodásodban néhány tényre is reflektálhattál volna.
1. Mit szólsz ahhoz, hogy a 20.30-as meccsek után nem ajánlatos az útra kelés?
2. Mit szólsz ahhoz, hogy a szervezők óva intik a városi sétáktól az oda utazókat?
Véleményedre várva üdvözöl: Cscs

Walmer 2010.02.02. 11:59:08

@Amanitin3: Kultúra szempontjából semmit nem jelent.
A germán törzsek legyakták a római birodalmat, a gótok és a vandálok kifosztották Rómát. A vallásifanatikus, félanalfabéta spanyolok meghódítottak olyan birodalmakat, ahol a matematikai, csillagászati tudás fényévekkel haladta meg az akkori Európáét.

Annak, hogy miért alakult úgy, hogy Európa volt a világhatalom egy pár száz évig és miért egy kalapszarnyi kis ország uralta a Föld szárazulatainak negyedét és tengereinek 90%-át, rengeteg oka van és baromi messzire is vezet.

moonclown 2010.02.02. 12:02:31

@Dindane: kérsze nlger csókot?:)

Ilyen szinten ne védd már őket bazz.

A tornából láttam kb 3X25 percet.Elég is volt.gyilkolás durvulás, köze nem volt a foci szépségéhez, amit ők is tudtak 10-12 éve.

Miért kéne decmeberben és januárban pihenni Európában, ott ahol 20 évente egyszer esik hó és fűtöttek a pályák, fedett a lelátók egy része...

35 fokban nem élmény focizni, de ők ott nőttek fel, 20 fokban fáznak.

Lehet vb Afrikában de az ideinek semmilyen éppkézláb jó előjele nincs.
Affelől ninc skétségem hogy Brazília fergetes vb-t és olimpiát fog rendezni.

Michael Collins 2010.02.02. 12:06:25

@popp: Bocs, de a rögbisek és a rögbi szurkolók kultúrnépség a focistákhoz és a foci szurkolókhoz képest!

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2010.02.02. 12:08:14

@Walmer: Amire te gondolsz, az a hosszú, mély hangon előadott Booooooth, amit az avatatlan néző az amerikában non plus ultra sértésnek számító bú-zásnak gondol. Szegény srác nem tehet róla, hogy ez a neve :)

kelta 2010.02.02. 12:13:21

Tök jó a poszt, kár hogy szinte csak 2-féle szélsőséges vélemény van:

1. Buta négerek, most jöttek le a fáról.

2. Nincs semmi baj, csak a fehérek fene nagy felsöbbrendűségtudata és rasszizmussa.

kelta 2010.02.02. 12:14:31

Azt meg valaki magyarázza már el hogy miért rasszista a poszt?

szferi 2010.02.02. 12:18:39

@kelta: egyesek szerint mindenki rasszista, aki csak szóba hozza afrikát vagy a négereket. azért ez vicces.

Walmer 2010.02.02. 12:20:28

@csupáncsak: kedves cscs

Ez tipikusan egy probléma démonizálása.
vagy mit gondolsz, Dél Afrikában 20:30 után kihalnak a városok? Mint bejrútban a polgárháború idején? Szerinted Los Angeles, vagy Detroit, vagy Washington biztonságos 20:30 után? Kb. anyira, mint Fokváros.
Szerinted a Dél Afrikába érkező turisták egy hétig ki sem mozdulnak a szállodai szobából?

Tudod mi ez a kommüniké? Túlbiztosítás. Hogy ha gond van, mondhassák: Mi szóltunk előre.
Ahol dolgozom, elég sokat utazunk. Még India is veszélyesebb országnak van besorolva, mint Dél-Afrika.
Sajnos rengeteg előítéletes, tudatlan buta ember van, akik, ha meghallják azt a szót, hogy Afrika, akkor felrémlik előttük a kép, ahogy machetés fekete bandák üvöltve rohannak csinos szőke svéd turistlányok után vuvuzelát fújva. De nem ez Afrika.
Mondom ezt úgy, hogy még én sem jártam ott, de beszéltem olyanokkal akik igen. Vannak kőszar helyek, de olyanok mindenhol a világon
Amit te gondolsz ellgé barátoddal egyetemben a kontinensről, az paralell azzal, amit a nyugatiak gondoltak rólunk ezelőtt 30 évvel, hogy Magyarországon nincs elektromos áram és még mindig tehénszarral kenjük fel a szoba padlóját.

Walmer 2010.02.02. 12:22:55

@JClayton: igen, kösz.
Ere gondoltam:-)

Walmer 2010.02.02. 12:25:31

@Walmer:
"Amit te gondolsz ellgé barátoddal egyetemben a kontinensről,..."

kontinensről helyett, Dél-Afrikáról

balu_a_medve 2010.02.02. 12:38:35

@Walmer:

"Amit te gondolsz ellgé barátoddal egyetemben a kontinensről, az paralell azzal, amit a nyugatiak gondoltak rólunk ezelőtt 30 évvel, hogy Magyarországon nincs elektromos áram és még mindig tehénszarral kenjük fel a szoba padlóját."

Ott a pont :) (Bár nem mindig helyeslem a stílusod)

Éltem hosszabb ideig Ausztráliában (93-94), és az ottani burkolt rasszizmus (nem felém, hanem a különféle színesbőrüek felé) nekem nagyon feltűnő volt. Ők nyilván észre sem vették, vagy legalább a többségnek normális volt ez. Nekem a haza cigányokkal szembeni akkori attitűdök jutottak eszembe. Ez még a nagy vihart kiváltotott ügyek előtt volt bőven, akkor még csak szimplán szarba se néztük őket.

Na, ez a mostani poszt éppen olyan, mint az ausztrálok rasszizmusa, deja vu érzésem van.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.02.02. 12:40:47

@Közöd??:
Mali, Ghána, Songhai, Dahomey, Ashanti, Monomopata.
De említhető még Zanzibár, Etiópia, Marokkó/Mauretania(számtalan néven), vagy egy bizonyos Egyiptom.

Az hogy te ezekről nem akarsz tudni szíved joga.

Annyiban igazad van hogy az európai kultúra (mi a búbánat lehet vajon az?), nem tehető felelőssé a fenti kultúrák hanyatlásáért, és romlásáért.

Ha mégis akarsz tudni a fenti magaskultúrákról ajánlom figyelmedbe Armesto professzor magyarul is megjelent háromkötetes "Alternatív világtörénelem" c munkáját.

Harald hardrode 2010.02.02. 12:42:38

hagyjuk már a demagóg dumát, hogy csak Europa meg Németország tud rendes VB-t rendezni. Amerikában is kurva jó VB volt. Dél-Amerika meg lehet, hogy ugyanolyan veszélyes mind Dél-Afrika (azért a sokat emlegetett Rio nem ugyanabba a kategóriába esik biztonsági szempontból mint Fokváros vagy Johannesburg), de kicsit mélyebb gyökerei vannak a futball nevezetű sportágnak. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy Brazília 5x nyert VB-t, ha jól tudom Dél-Afrika még egyszer nem élte túl a csoportot (asszem 2x jártak kint összesen). Konkluzió: nem értek egyet Brazíliával, rendezni meg csak USA, fritzek, bobbyk, csigaevők, matadorok és a vikingek közösen. Ezekben az országokban ugyanis a futball szeretete, színvonala és a gazdasági háttér mindenhol más-más arányban, de kiadja a 100%-t a rendezéshez. Kirekesztő vagyok? lehet, de Jó VB-t akarok és ez nem lesz az.

Amanitin3 2010.02.02. 12:42:45

@Walmer:
"Kultúra szempontjából semmit nem jelent"

A fenét nem jelent.
De amúgy igazad van, nem az számít, hogy katonailag ki kit nyom le, hanem hogy ki kihez hasonul a nap végén. A vandálok szétcsapták ugyan a légiókat, de a középkori európai kultúra attól még a római birodalomból nőtt ki, nem belőlük, vagy a vizigótokból. Vagy a magyarokból.
Ugyanez elvileg megtörténhetett volna Afrikában is. De nem történt. Mégpedig azért nem, mert amit az európaiak ott találtak, abban csak ezek az emberek láttak fantáziát: gyémánt és rabszolga kereskedők, természetbúvárok, kalandorok, és őőő más nem.

Harald hardrode 2010.02.02. 12:59:39

@Amanitin3:
aha persze Rómából, hogyne. Kicsit leegyszerűsíted a kérdést. Iszlám hatás? Late antiquity? Az nem zavar, hogy Rómát az utolsó kétszáz évben barbárok irányították? Meg aztán a Karoling reneszánsz sem éppen róma hamvain nőtt fel, de ez igaz a 7 szász királyságra Angliában. Ha már nagyot kell mondani, akkor kerszténység, amit tényleg Róma közvetített. Amúgy meg Róma kulturális központja a a 300-as évektől Afrika volt, csak jöttek a vandálok, aztán Bizánc visszafoglalta, aztán meg jött az iszlá. Ilyen jövés menésben nehéz volt bárminek is huzamosabban kialakulnia. Én mondjuk a Late Antiquty folyóiratot tudom ajánlani.

szferi 2010.02.02. 13:10:47

@Amanitin3: "A vandálok szétcsapták ugyan a légiókat, de a középkori európai kultúra attól még a római birodalomból nőtt ki, nem belőlük, vagy a vizigótokból" - ezt kár volt leírni.

@Baltasar del Mundo: szerintem is jó könyv, de azért nem minden a környezeti determinizmus, nem kell elvetni a hagyományos történelemszemléletet sem. a konkrét helyzetet tekintve meg diamond nem magyaráz meg semmit.

A kérdést meg úgy illene feltenni, hogy minek kell előre láthatóan problémás helyen vb-t rendezni, nem kell feltétlen afrikára kihegyezni a vitát.

szferi 2010.02.02. 13:16:04

@Harald hardrode: odabasz a kommented
"hagyjuk már a demagóg dumát, hogy csak Europa meg Németország tud rendes VB-t rendezni"
- majd két mondattal arrébb levágtad 2/3 európát,hozzácsaptad az usa-t, és lezártad a lehetséges jelöltek listáját. LOL.

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.02.02. 13:19:50

Időeltolódás tényleg nem lesz jelentős. Brazília ebből a szempontból sokkal rosszabb lesz, éjszaka lejátszott meccsekkel, amiken helyi idő szerint nappal van. Viszont legalább nem lesz ott se túl meleg.

szferi 2010.02.02. 13:22:14

@Szigi.: NEM LESZ IDŐELTOLÓDÁS. semmilyen. a dél-afrikai idő megegyezik a közép európai nyári idővel.

Walmer 2010.02.02. 13:22:47

@Szigi.: tedd még hozzá, hogy a közbiztonság kitűnő lesz, olcsó szállodák, monokinis széplányok és bagóért árult repjegyek jellemzik majd azt a tornát:-)

r_magpie 2010.02.02. 13:31:14

@Dindane: @sanche: most komolyan tetszett ez a torna? Gondolom ezt csak a politikai überkorrektség mondatja veletek. A cikk jónéhány állításával lehet vitatkozni, de aki szerint ez jó színvonalú kupa volt, az álmodjon éjszakánként az Angola-Algéria csoportmeccsel.

Az utóbbi 4 afrika-kupát végig követtem, és ebből se csak 2x negyedórát láttam, végigszenvedtem jópár meccset, de messze ez volt a legszínvonaltalanabb mind közül. A futball-infrastruktúra biztosan sokat fejlődik, de a lassan évtizedek óta várt nagy szakmai előrelépés még mindig várat magára.

Az a gáz, hogy főleg a vébécsapatok szerepeltek le piszkosul. Remélem júniusig összeszedik magukat.

Az meg egyáltalán nem baj, hogy MÁS vébé lesz, mint a többi. Csak káosz ne legyen. (Meg hó:)) Nagyon okosat fogok írni, de ezekre a közbiztonsággal- és infrakstrukturális problémákkal kapcsolatos aggályokra csak júniusban kapunk választ. Addig lehet vitatkozni. Most, pláne Magyaroszágról mindenki azt mond, amit akar.

Mr.AT 2010.02.02. 13:36:34

Nagyon kellett már ez a cikk, minden részével teljesen egyetértek. Lefordítani szóról szóra angolra, világban szétküldeni, aláírást gyűjteni, stb. Nem vicc, tényleg.

Harald hardrode 2010.02.02. 13:37:12

@szferi: azért írtam, mert az USA-t nem említik, illetve Európában sem mindenki alkalmas, de ahogy egy-két afrikabarát fröcsögött, hogy jó, akkor csak a friztek rendezzenek, az egy kicsit kiverte a biztosítékot. Ha már Dél-Afrika, akkor az ausszik is nyugodtan nem? Merhát még ők sem rendeztek, meg van pénz, meg más. Kb ilyen érvek mennek Dél-Afrika mellett is (nem szó szerint értendő, főleg nem a pénz rész). Fogjuk már fel, hogy vannak dolgok, amire csak bizonyos országok alkalmasak. Szép lenne Kamerunban egy téli olimpia, csak éppen kivitelezhetetlen, de hát Blatter szavaival élve: még soha nem volt Afrikában téli Olimpia és ez valami nagyon más lesz...az biztos is.

Walmer 2010.02.02. 13:44:45

@Harald hardrode: Ausztráliában miért ne lehetne?
Téli olimpiát ne keverd ide, az nettó hülyeség.

És Ausztrália manapság sokkal kevésbé vad ötlet, mint 1930-ban Uruguay, vagy 1962-ben Chile.

balu11 2010.02.02. 13:45:04

az, hogy átmentük töriórába, tetszik, bár azért alapvetően ez egy fociblog

akik szerint a cikk valamennyire is rasszista, xenofób, kirekesztő hangvételű vagy indíttatású, azok nem értik rendesen, esetleg szándékosan félreértelmezik, vagy felhúzták magukat a több esetben valóban a rasszizmus határát súroló (hogy kintről, vagy bentről, azt mindenki döntse el maga) kommentektől (esetleg avataroktól... khhhm...)

a cikk lényege sztem kettős:
egyrészt - ugyebár az ANK valamennyire az afrikai foci "névjegye". Végignéztem többet már a műfajból, és ez a mostani valóban szar volt. Igen, láttam meccseket (hatot, szám szerint, ha valakit érdekel), igen végig. Azon kívül, hogy taktikailag fegyelmezetlenek, összjátékban elképzeléstelenek (kis túlzással), és nincsenek kapusok, a legnagyobb baj, hogy elveszett az a hamisíthatatlan stílus, ami miatt még itthonról is abszolút szerethető volt az ANK, az afrikai foci. A legtöbb csapat megpróbálta "európaizálni" (védekezés, taktika, ...) a játékát, ami 1-nem sikerült, 2-elveszett a laza, ötletes különlegessége. Két szék közü a pad alá. Sztem szemernyi esélye sincs egyik alakulatnak sem 4be jutnia a VB-n (ahogy ezt sok helyen jövendölik), de még a 8 is csak határtalan szerencsével lehet meg. A reális az egy szem továbbjutó a csoportkörből. Ennyivel vannak lemaradva, főleg, hogy nem találják a helyes utat.

másrészt - az aggodalom a VB normális, futballra koncentráló rendezése miatt. Nem európai VB-t akarok (aki igen, az egy másik vita). Dél-Afrika nyerte a rendezést, rendezzék hát ők. Legyen különleges (nekünk), afrikai, sőt dél-afrikai, tegyék színessé, vagy amilyenné akarják. A legfontosabb, hogy megoldják, hogy a VB a futballról szóljon. Ez most patetikusan hangzik, pedig tényleg ez a lényeg. A VB-hírekben ne katonákat, páncélozott autókat, sebesülteket, kézikamerás összecsapásokat, megkéselt, kirabolt áldozatok hozzátartozóinak nyilatkozatát lássuk, hanem teli nézőteret, gólokat, szöv.kapok értékeléseit. Tudom, ebben a médiának is van beleszólása. Akkor is azt mondom, oldják meg! És a félelem ami az átlagemberben, illetve átlagszurkeszban van, az meglévő dolog, nem lehet elmenni mellette, mert az emberek 99%-a nincs annyira képben és barátságban Afrikával, mint itt többen. Nem számít (most), hogy mennyire sztereotípiák táplálják ezt a félelmet, hanem csak az, hogy megoldják a biztonságot, nyugalmat. Sztem.

(nem szoktam ilyen hosszan pofázni, bocs)

sundin 2010.02.02. 13:47:49

Kár ezért a posztért, főleg az 'Előjelek' részéért. Az index címlap után szabadon "Ülj le, Heincrich, egyes!"

Hiányolod pl. a hazai (dél-afrikai) fizetőképes nézőket. Szerintem a 02'-es beöltöztetett koreai/japán szurkolóknál nincs lejjebb, úgyhogy ezért kár aggódni. Az időjárásra hivatkozni is több, mint mókás, főleg fél évvel előtte... a KK-n sem voltak mínuszok, arról nem is beszélve, hogy pl. a német VB-n a spanyol-ukránon 36 fokban játszottak, néhány játékos vizes zsebkendővel a markában és így is sokakat az ájulás kerülgetett.
A VB után le lehet majd róluk húzni a vizes lepedőt, ha megadják rá az okot, de így előre, látatlanba nagy hiba.

Mr.AT 2010.02.02. 13:51:32

Az Afrikát a szokásos liberális bullshittel és kivont karddal védelmező kommentelőknek meg csak annyit: a foci elsősorban szórakozás.

Abban semmi szórakozás nincs, hogy azon aggódj vmi koszos putriban (amúgy ötvenszeres költségért) megszállva, hogy átvágják-e a párod torkát éjszaka, vagy sem, hogy lelőnek-e holnap az utcán a nálad lévő párszáz euróért vagy sem, vagy hogy elrabolnak-e téged, vagy valakidet váltságdíjért, vagy sem.

Lehet értelmesen vitatkozni arról, hogy mit és hogyan kellene tennie Afrika elmaradott részeinek (>=95%) és a lakosainak azért, hogy ne így legyen, de jelenleg az a helyzet, hogy az átlag afrikai
a.) vagy otthon mereszti a seggét, épp készül sokadmagával éhen halni, vagy kecskét terelget, és szebb jövőről álmodik, csak épp elképzelése sincs, hogy jusson oda (=50%)
b.) vagy ezen előbbieket fosztogatja, terrorizálja és élősködik rajtuk megélhetésszerűen (=39%)
c.) vagy ezen előző kettőt, és minden arra járó fehért fosztogatja, terrorizálja és öldösi, szervezett, milicista keretek között (=10%)
d.) vagy próbál kitörni mindebből, többnyire sikertelenül, sport vagy tanulás útján (=1%).

Ezen lehet moralizálni, lehet nyavalyogni miatta, meg lehet sajnálkozni, hogy jajj, jujj, mennyire gáz már, de AMIT NEM LEHET, az az, hogy a világ egyik legelitebb eseményét, ami világszerte a társadalom tehetősebb tagjainak százezreit indítja útnak, belehelyezzük ennek a félnomád, vándorcigányszerű, agresszív, rendszabályozhatatlan, hordaszerű csőcselék putrijának a közepébe.

És hiába okoskodik itt a pár kis félművelt álentellektüel, hogy ő mit látott az anyjáékkal, mikor Kairóban meg Cape Townban volt, kéretik felfogni, hogy a körülbelül 1 Mrd afrikai közül jó esetben 15-20 Mio él olyan körülmények közt, mint amivel ő a first class turista részleg kiszolgálása mentén egyáltalán érintkezhetett, a többiek olyan szinten vannak elmaradva ettől, amiről a legtöbb európai embernek fogalma sincs.

szferi 2010.02.02. 13:55:01

@Harald hardrode: az auszik mindenképp rendezzenek, én nagyon szurkolok, hogy megkapják 2018at vagy 2022-t. az a torna etalon lenne, ahogy sydney-i olimpia is az.

Harald hardrode 2010.02.02. 13:58:21

@szferi: ebben nem vagyok biztos, kicsit népszerűbb arra fel az ausztrál foci meg a rugby, de inkább nekik adtam volna esélyt mint Afrikának, mert a gazdaságuk rendben van és a válogatottjuk sem annyira rossz. Mindenesetre megkövetem magam, Ausztrália igen is lehet jó megoldás. Dél-Afrika azonban egy vicc.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.02.02. 14:00:10

@sundin: nem gond, simán elfogadom a karót, ha arról van szó, de:

Hiányolod pl. a hazai (dél-afrikai) fizetőképes nézőket. Szerintem a 02'-es beöltöztetett koreai/japán szurkolóknál nincs lejjebb, úgyhogy ezért kár aggódni.

Ha valami szar, azt miért menti fel egy másik szar létezése? Ökör példa, de gondolom a II. világháborún már kár volt aggódni, hiszen ott volt az első, a legalja, nem?

"Az időjárásra hivatkozni is több, mint mókás, főleg fél évvel előtte..."

Ha egy évszázaddal korábban hivatkozom rá, akkor is kurva hideg lesz. Hadd ne soroljam fel, ennek milyen hátrányai vannak.

'A VB után le lehet majd róluk húzni a vizes lepedőt, ha megadják rá az okot, de így előre, látatlanba nagy hiba. '

Én ugyan nem tudok repülőt vezetni, de majd csak akkor panaszkodj, ha már lezuhantunk.

Amúgy neked (is) ajánlom figyelmedbe @balu11:
kommentjét.

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.02.02. 14:03:20

@sundin: ja, még annyi, hogy nem biztos, hogy balul sül el a dolog, de amit a FIFA vállalt, az nem kiszámított kockázat, hanem hazárdjáték.

Árpádka 2010.02.02. 14:04:10

Remélem 2018 ban Anglia rendez 2022 ben meg vagy az auszik vagy az USA
A vitát meg nem kellet volna elvinni politikai irányba kár a kommentekért a tárhely.

Walmer 2010.02.02. 14:04:44

@Mr.AT:
"Abban semmi szórakozás nincs, hogy azon aggódj vmi koszos putriban (amúgy ötvenszeres költségért) megszállva, hogy átvágják-e a párod torkát éjszaka, vagy sem, hogy lelőnek-e holnap az utcán a nálad lévő párszáz euróért vagy sem, vagy hogy elrabolnak-e téged, vagy valakidet váltságdíjért, vagy sem"

A tipikus mélysötét kelet-európai kispolgár
archetípusa.

csak neked: A vb-t nem Burkina fasoban, vagy Szomáliában, de még csak nem is gabonban vagy Nigerben, hanem Dél-Afrikában rendezik. Itt nincs polgárháború, nincsenek szakadár gerillák, nincsenek törzsi villongások. Semmivel sem jelent nagyobb biztosnsági kockázatot, mint brazília, ahol focivébé, meg olimpia is lesz.
nem utolsósorban Atlantában, ami az USA egy nagyvárosa, a Coca-Cola székhelye, Delta hub, meg még apjafasza, 1996-ban éppen az olimpián robbantottak egy bazi nagy bombát.

rizla 2010.02.02. 14:04:44

@kelta: szerintem meg az a rasszizmus, ha valaki elkezd arról papolni, hogy a "néger" kultúra alsóbbrendű a fehérnél, ezért a fehérnek joga volt belekontárkodni. "közöd?" szerintem még azt is elhiszi, hogy amerika tényleg csak segíteni akar szegény arabokon.. hogy mit lehet lenyúlni, meg elfoglalni, az nem számít, dehogy, csak az, hogy mi, az úgynevezett nyugati kultúra olyan kurva rendesek vagyunk, hogy elvisszük a sokkal jobban működő rendszerünket más kultúrákba, és megértetjük az ostoba barmokkal, hogy márpedig ez az igazi. aztán csodálkozunk, ha ránklőnek..

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.02.02. 14:06:55

Az a fontos, hogy a válogatottunk, ne egyen tésztát, mert az bele fog fagyni...

Ja! Hogy ki se jutottunk? De kár...

_benito · www.nst.blog.hu 2010.02.02. 14:11:33

@heinrich: még hozzátehetted volna, hogy de bizony ám hogy mínuszok voltak a KK-n, méghozzá mindjárt az elődöntőkön.

Walmer 2010.02.02. 14:12:26

@heinrich:
Milyen hátrányai vannak a "kurva hidegnek"?
Mit nevezel egyébként "kurva hidegnek"?
az 5 fok az qrva hideg? Most, az angol/német/holland bajnokságban milyen időben játszanak? Ennek milyen hátrányai vannak?
Dél-Afrikában lesz a vébé nem verhojanszkban.
szerintem egy páran tudnának mesélni milyen hátrányai vannak 2000 méteren 30 fokban játszani. mégis volt vébé mexikóban kettő is.

ha nem tudsz repülőt vezetni, tuti lezuhanunk.
De amiket írtál, az csupa-csupa spekuláció.

szferi 2010.02.02. 14:14:16

@Harald hardrode: én nem aggódnék a nézők miatt (ausztráliában). éppen elég népszerű ott a foci is. a vb náluk valószínűleg igazi társadalmi esemény lenne, és pénzük is van a belépőkre. európából is szívesebben mennének ausztráliába, mint koreába vagy dél-afrikába (szerintem). a válogatottjuk meg van olyan jó, mint az olasz ;-)

@Walmer: ne keverjük össze a terrorizmust az utcai bűnözéssel. nem ugyanaz.

szferi 2010.02.02. 14:15:14

@_benito: remélem nem fázott meg senki.

Walmer 2010.02.02. 14:16:59

@szferi:
"ne keverjük össze a terrorizmust az utcai bűnözéssel. nem ugyanaz."
valóban, ugyanis a terrorizmus sokkal rosszabb.
Én inkább élek együtt az utcai bűnözés veszélyeivel, mint a terrorizmuséval.
Vö. hol éreznéd magad nagyobb biztonságban?
Hebronban, vagy Comptonban?

kelta 2010.02.02. 14:18:21

@rizla: nem rád gondoltam, és abban amit írtál nagyjából igazad van.

sundin 2010.02.02. 14:18:27

@heinrich:
Elolvastam a 2. részét (mivel az ANK-val én nem foglalkozom, nem alkotok véleményt, csak perceket láttam belőle) és tök jól megfogalmazta a lényeget. Lehet, hogy te is ezt akartad, de nekem nagyon nem ez jött át.
A 2 általam kiemelt dolog miatt: Angola nem Dél-Afrika és fordítva, 4x annyian vannak, és ez mégiscsak egy vb lesz, nem ank. Hibának tartom az angolai kongó stadionokról üres dél-afrikai stadionokat vizionálni.
Az időjárásba meg tényleg ne nagyon menjünk bele... azt abszolút a KK-n is csomót keres esetének tartom. A téli átlaghőmérséklet arrafelé 10 fok, tehát csak irreális körülmények között megy 0 fok alá a hőmérséklet (az 1000 méter meg maga a hatásvadászat, gondolom egy felvilágosult angol oldalról vetted át. kár, hogy az az 1000 méter nem egyenlő pl. az Alpokban mért 1000 méterrel, már ha érted mire gondolok).

szferi 2010.02.02. 14:21:52

@Walmer: nem azért hogy kötözködjek, de hebronban. de sydney, ottawa vagy stockholm mindkettőnél sokkal-sokkal jobb hely! :)

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2010.02.02. 14:31:05

@Woland: Valamilyen afrikai szervezet Cabindát külön államként ismerte el (azt hiszem az Afrikai Unió) Angolával soha nem alkottak közös országot és Cabinda rendelkezett saját zsászlóval, címerrel, himnusszal a portugál kivonulás után. Angola GDP-jének nagyon nagy része Cabindából származik.

Ezeket csak a azért tudom, mert amikor rálőttek a togoiakra, érdekelt, hogy kik ezek és miért harcolnak. A lelövés tényét leszámítva úgy érzem, hogy Angola köcsögebb ország, mint gondoltam.
Pedig a képen látható szurkoló kellően megalapozta az országimázsukat. (mindig őt mutogatták az előző ANK-n nst.blog.hu/2008/02/01/afrika_kupa_amikor_az_antilop_zabal )

_benito · www.nst.blog.hu 2010.02.02. 14:32:12

@Walmer: de ember, nem arról van szó, hogy hol élnél szívesebben, hanem a világ legnagyobb sporteseményéről, és a helyszínválasztásról.

(én comptonban sima lennék, fújok egy komplett nwa albumot kívülről)

Shikaka 2010.02.02. 14:35:36

@_benito:
"én comptonban sima lennék, fújok egy komplett nwa albumot kívülről"

Akkor ezt nézd meg. Az egyike a valaha volt legfurább ötleteknek. (NWA feldolgozás)
www.youtube.com/watch?v=NG2EGOB9-lc

Walmer 2010.02.02. 14:36:58

@Shikaka: ha én nem is fújom, de a straight outta comptont szarrá hallgattam anno:-)

heinrich · http://nst.blog.hu 2010.02.02. 14:38:49

@Walmer: ezek szerint te kimondottan pártolod és jó ötletnek tartod, hogy a vb-t egy olyan országban rendezik, amely az erőszakos cselekmények listáján (gyilkosság, erőszaktevés, rablótámadás, betörés, car hijacking) világviszonylatban is Top5-ös, megspékelve azzal, hogy két rendező város meg egyenként is top10-es (Johannesburg, Fokváros) + ilyen méretű/tömegbiztosítást igénylő eseménynek még az életben nem adtak otthont, a fegyveres erők nem erre lettek kiképezve, nincs tapasztalatuk, és komoly infrastruktúrális problémákkal is küzdenek?

Ezek szerint Bogota vagy Caracas is ideális helyszín lett volna a te logikádat követve.

Közöd?? (törölt) 2010.02.02. 14:38:58

Utánnaolvastam az általatok említett afrikai birodalmaknak. Sajna félelmeim beigazolódtak, ugyan mint birodalmak léteztek ezek, de egyrészük az akkoriban még europainál is fejlettebb arab/iszlám kultúrát másolta, másrészük meg nevetségesen primitív volt, a "birodalom" egyetlen kőépülete egy keresztény templom volt, amit portugál mesteremberek húztak fel. Szóval maradnék annál a tézisnél miszerint a barbár és primitív afrikát felemelték a fehérek, persze ennek ára is volt amit a négerek nem akartak megfizetni, ezért most hogy levették róluk a kezüket a fehérek, visszasűlyedtek oda ahonnan érkeztek.

amúgy életveszélyes hely dél-afrika semmi pénzért nem mennék oda, fényes nappal megerőszakolnak nőket, gyereklányokat a gyerekek megerőszakolásának nagy hagyománya van.

Walmer 2010.02.02. 14:43:14

@_benito: olvasd vissza a kommentemet, szferiét, majd ismét az enyémet. világos lesz, hidd el.

Atlantában bombát robbantottak. Szerintem ne rendezzünk sporteseményt ott, ahol ilyen előfordulhat. Mondanám, ha olyan demagóg lennék, mint itt egyesek.
Ehhez képest Dél-Afrikában egyelőre az égvilágon semmi nem történt, mégis mantrázzátok, hogy milyen veszélyes. Brazília nem az? mexikó olyan nyugis hely volt?
És történt valami szörnyűség? ja, ugye volt egy fasza kis földrengés is a vébé előtt. ja, mexikóban akkora volt a "fieztőképes keteslet 1986-ban egy fél várost rombadöntő földrengés után?

Ne haragudj, de egyszerűen védhetetlennek érzem az álláspontotokat.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.02.02. 14:49:38

@Walmer: te se haragudj, de én meg úgy érzem, a vita kedvéért vitázol, mikor számodra is világos, hogy hibás döntés volt dél-afrikába (és még nagyobb brazíliába) vinni a világbajnokságot.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 14:52:22

@balu11:

Kár, hogy nem szoktál hosszabban pofázni és kár, hogy nem előbb szóltál.

Mert amit te leírsz, az abszolút rendben van. A mundér becsületének a védelme viszont fölösleges, mert a cikk nem arról szól, amit írtál.

Azt sem vélem benne felfedezni a posztban igazából, hogy azért volt rossz az ANK mert európaizálni próbálnák a futballjukat (ami elgondolkoztató felvetés), még azt sem, hogy ezek az afrikai szeleburdi gyerekek sose fognak megtanulni fegyelmezetten játszani (szintén igaz, tényleg "gyerekek" a szó jó értelmében, más a vérük, sok idő kell még ahhoz, hogy megértsék amit a brazilok 2004-ben megértettek - ha jártál Afrikában tudod miért), hanem inkább úgy érzem, hogy mély lenézés van a szerzőben, és sértődöttség, hogy ezek a francos afrikaiak most miért nem szórakoztattak bennünket úgy, ahogy szeretnénk.

Az aggodalmat pedig a dél-afrikai VB megrendezése iránt meg végképp nem érzem. A szerző nem aggodalmát fejezi ki, hanem ex katedra, kerek perec ítéletet mond: Angola nem volt képes, Dél Afrika nem lesz képes! Már magában a címben is. Ha aggodalmát fejezte volna ki, nem erről a vitáról szólnának a kommentek, mert arról tényleg lehet beszélni, én is aggódom.

Heinrich-nek meg én is ajánlom figyelmébe Balu kommentjét, ha már ő ajánlgatja. Ha tényleg elolvassa és megpróbálja megérteni is, talán rájön, hogy miért minősítik annyian rasszistának a posztot és miért erről folyik a vita. Nem pedig a VB-ről vagy a fociról.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 14:57:48

@heinrich: Ajánlom figyelmedbe azt a fejlődést, amelyen Barcelona átment a 92 olimpia okán. 90-ben még Európa egyik leginkább bűnözéstől "fertőzött" városa volt, olyan negyeddel, amibe kés nélkül nemigen volt érdemes bemenni. Annak a helyére épült az olimpiai falu, és lett Barcelona nemcsak történemlmi ereklyéi miatt vonzó, ma Európa talán legélhetőbb városa.

Ezért kell Dél Afrikába VB! Meg Caracasba is.

Walmer 2010.02.02. 14:58:28

@heinrich: legalább annyira ideális Dél-Afrika, mint brazília , vagy mint mexikó volt 1986-ban.

nem adtak otthont nagy méretű sporteseménynek?
1995. rugby world cup.
május25-június24
1,100,000 ember a stadionokban, 32 meccs, 9 stadion, 16 ország.

Ez azért elég nagy. A focivébénél nagyobb csak az olimpia és elég sok olyan ország van, akkor, ami ilyen alapon már soha nem rendezhetne focivébét, vagy olimpiát.
És visszajutottunk oda, hogy rendezze mindig az USA vagy valamelyik nagy európai ország.

had kérdezzem meg: 1978-ig Argentína milyen qrva nagy sporteseménynek volt a helyszíne?

Bűnözés létezik. Igen. Ennek elenére havonta 100,000-es nagyságrendben érkeznek turisták ide. csak Londonból napi 4 járat megy Fokvárosba.

A bűnözés nem úgy van, hogy kilépsz a szállodából és pofáncsap a bűnözés. De ezt a témát már korábban többen is leírtuk, nem vesézem tovább.
Infrastruktúra, fegyveres erők kiképzése.
Ezt szerintem ne heinrich, mert a saját renomédat rombolod.
majd kiképezik őket, utakat építenek, építettek, vannak stadionok, repterek felújítása, új terminálok, stb.
Athénnek milyen infrastruktúrája volt az olimpia előtt? és barcelonának?
Ukrajnának milyen van most?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.02.02. 14:58:31

@TFL: oké, idézet az általad ajánlott posztból:

"akik szerint a cikk valamennyire is rasszista, xenofób, kirekesztő hangvételű vagy indíttatású, azok nem értik rendesen, esetleg szándékosan félreértelmezik"

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 14:59:27

@Közöd??: Te tényleg ne menj Afrikába vazze. Sőt ne is olvass róla. Még megfertőződsz a neten keresztül, bár sötétebb akkor se leszel...

szferi 2010.02.02. 14:59:27

@TFL: meg olaszliszkába is!

Walmer 2010.02.02. 14:59:57

@_benito: Örülök, hogy ennyire belém látsz.
távgyógyítással is foglalkozol?

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 15:01:37

@_benito: erre utaltam a mundér fölösleges védelmével...

Walmer 2010.02.02. 15:04:07

@Közöd??:
"amúgy életveszélyes hely dél-afrika semmi pénzért nem mennék oda, fényes nappal megerőszakolnak nőket, gyereklányokat a gyerekek megerőszakolásának nagy hagyománya van. "

Egy újabb gyöngyszem.

szferi 2010.02.02. 15:07:58

@Walmer: ukrajnával - ha megépülnek a stadionok - semmi baj nem lesz. tény és való, gazdaságilag fejletlenebb ország mint mi, de nem kell annyira lenézni őket. eredetileg krakkóba akartunk kiutazni az eb-re, de sajnos nem lesznek ott meccsek, ugyhogy valószínű lembergbe megyünk. szép hely.

Közöd?? (törölt) 2010.02.02. 15:09:23

@Walmer: most olvasom világelső a gyilkosságokban, naponta 50 ember ölnek meg abban az országban aminek népessége kb 25 millió ember. Magyarországon évente történik 2-300. Térjünk már magunkoz egy percre pls.!

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 15:10:46

@szferi: Lemberg télleg szép. És Fokváros is, tanusíthatom.

És Fokvárosban se lesz baj, lefogadom.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.02.02. 15:10:47

@Walmer: hajolj közelebb a monitorhoz, betömöm az összes lyukas fogadat a szeretet erejével.

szferi 2010.02.02. 15:12:08

@szferi: a lényeg lemaradt: szerintem aki oda kilátogat, nem fog elégedetlenül hazajönni. és főleg haza fog jönni, még akkor is, ha kimegy csak úgy kószálni a városba.

vadkutya 2010.02.02. 15:22:09

A nemi erőszak is a törődés egy formája. Ez egyfajta bók, amit a hülye fehérek közül eddig csak kevesen értettek meg. Javaslom,h minden reptéren osztogassanak Geronazzo Máriás álarcot, így talán elkerülhető lesz a ying-yang gruppen.

Walmer 2010.02.02. 15:23:05

@szferi: Ugye ezt te sem gondolod komolyan?
Ukrajna, ahol még a kamionosok is be vannak szarva, ha oda mennek, ahol nincsenek utak, ahol a Boriszpolon kívül nincs egy normális reptér (már ha normális reptérnek lehet hívni a Kijevit), ahol a vasúti közlekedés egy kalandtúra, ahol egy qrva szót nem beszélnek emberi nyelven, ahol minden stadion egy romhalmaz. Ahol nincsenek szállodák.

mert egy nyugatinak ez van meg ukrajnáról. és nem is nagyon téved.
Ja, és Ukrajna az államcsőd szélén egyensúlyoz momentán.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 15:25:30

@vadkutya: a nap legjobb kommentje ! ):):

balu11 2010.02.02. 15:25:31

@TFL: kösz

Nem tisztem, és önszorgalomból sem szándékozom védeni az NST-s mundért. Visszaolvasva még egyszer a posztot azt gondolom, hogy heinrich és az én véleményem között valóban van árnyalatnyi eltérés, az övé valamivel keményebb. Azonban tartom, hogy nagyjából (és lényegében) egyetértek a cikkel - ha az én véleményem mondjuk 3as, akkor a cikk 4es, a rasszizmus (még bújtatott formában is) pedig kb. 50-nél keresendő (illetve egyes fenti kommentekben esetleg...).

Persze mind másképpen értelmezzük a szavakat, mondatokat, de az én értelmezésemben a cikkből nem süt a lenézés, még kevésbé a kirekesztés. Igenis szurkolói aggodalmat érzek belőle, hogy nem lesz olyan a VB, amilyennek egy VB-nek lennie kell (ez nem egyenlő azzal, hogy "európai").

Szóval tartom a fent leírtakat a "mundér-védelmezős" résszel együtt :)

(Természetesen az afrikai foci europaizálása nem szerepel a cikkben, az csak egy teória a részemről, ami magyarázhatja a posztban megfogalmazott ANK színvonalesést.)

Walmer 2010.02.02. 15:32:59

@_benito: nem is rossz. Úgyis kiesett egy tömésem:-)

Mr.AT 2010.02.02. 15:34:44

@balu11: Qrvára korrekt vélemény.

Aki meg a cikket rasszistázza, az valami menthetetlenül durva szinten van rajt egy igen kemény anyagon, pedig ha piacra dobná, jól kereshetne vele.

szferi 2010.02.02. 15:37:12

@Walmer: ez hülyeség. ukrajna sok tekintetben szar hely, de közel sem annyira, mint azt te képzeled. sok tekintetben meg egyáltalán nem rossz hely. a "minden stadion egy romhalmaz" megállapítás non plus ultra...

nils_h 2010.02.02. 15:37:43

@szferi: mivel érdemes odamenni? úgy látom közvetlen repülőjárat nincs BP-ről. Autóval 1200 km oda-vissza, van némi tapasztalatom az ukrán utakkal kapcsolatban és az nem pozitív (ha autóval kéne mennem, kis túlzással vennék előtte egy zsigát csak erre az útra :). Vonat?

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 15:38:25

@balu11: én is kösz!

Abban biztosan igazad van, hogy némely kommentelő álláspontja veri ki elsősorban a biztosítékot, és nem a cikk maga, sőt, azt is elismerem, hogy magában olvasva a cikk nem éri el azt a mértéket, amikor xenofóbnak nevezhető, mea culpa és megkövetem heinrich-et a részemről eleresztett túlzásért.

Azt viszont továbbra is állítom, hogy:
- amikor egy poszt ilyen xenofób kommenteket és kommentelőket gerjeszt, akkor nem csak a kommentelőkben van a hiba, a szerzőnek is el kell gondolkodnia, hogy nem üzent-e olyat, amivel "lovatadalájuk"
- az afrikai futball és szervezőképesség, egyáltalán Afrika súlyos lenézését én továbbra is érzem, kövezzenek meg érte
- a cikk ítéletet mond, nem aggodalmat, azt, hogy Afrika nem képes, és előre feltételezi, hogy Dél Afrika se lesz képes. Mindezt a média ezerszer felnagyolt, olvasóhajhász hisztériájának az emlegetése okán, és nem a tények ismeretében. Merthogy Dél Afrika közel sem az a hely, aminek itt leíródott, és mindenek ellenére bizony meg tudnak szervezni dolgokat, ha nem is pont úgy, ahogy mi szeretnénk. Ez pedig baj, mármint az előre kimondott ítélet.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 15:42:02

@balu11: Az afrikai foci európaizálását meg érdemes lenne kielemezni. Szerintem pont ezért lett gyengébb ez az ANK, mert elkezdték erősen (brazil mintára), de még csak addig jutottak el, hogy az időhúzás olasz módra megy nekik, a taktikai fegyelem kevésbé. Kivéve az Egyiptomiakat, akik a legeurópaibb focit játsszák, ezért is egyeduralkodók hat éve.

De, sajnos, a többiek is meg fogják tanulni...

Mr.AT 2010.02.02. 15:42:13

@Walmer: "A tipikus mélysötét kelet-európai kispolgár archetípusa."

Muhaha, kisbarátom, majd szórok egy kis aprót a fogtömésedre, hogy szépülj, ha már nem épülsz.

Csak FYKI, mert szemmel láthatóan szükséges a szájbarágás: igen, Caracasban meg Hebronban is rossz helyen lenne a VB.
Mégpedig azért lenne qrva rossz helyen, mert ahol a társadalom 3/4e társadalmi devianciákból él, vagy tolvaj, vagy prosti, vagy simán útonálló, nem lehet vinni egy olyan rendezvényt, ami több millió pénzes turistát vonz, aki kellemesen leittasodva, felszabadultan akarja végigfényképezni magát és a társaságát a helyszíneken és környékükön.

Ez nem rasszizmus, hanem elővigyázatosság, atomfizikus.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.02.02. 15:46:10

@balu11:

Hm. Osztán milyennek kell lennie egy VB-nek?
(Bevallom nekem eddig a (Dél)Korea-Japán kettős előadása tetszett a legjobban.)
Első emlékeim pedig a 78-as Argentinról vannak.
Azóta volt bűnrossz világverseny Európában nem is egy. Olyan, ahol a dögunalom terjengett elég vastagon. Ja. Lehet, hogy olcsó volt a sör, meg a szobafoglalás, bár kétlem.

Ez az mostani afrikai buli egy percig nem tudott lekötni, de ez nem jelenti azt, hogy a jövendő VB is tuti szar lesz.

Azon meg minek rinyálni innen, hogy ott hogy oldják meg a dolgokat? Az legyen az ő bajuk.
Mi bezzeg Olimpiát meg VB-t álmodunk Magyarországra. Dél-Afrikán meg nyavajgunk.
Savanya a szőlő, mi?

Az afrikai focit megintcsak kár fikázni.
Meg sötét agyú játékosokat emlegetni.
Aki ilyesmire vágyik az tekintsen meg egy deli magyar focistát nyilatkozat közben.
(Javaslom Dzsudzsákot, vagy Gerát kezdésnek.)

Felesleges a nyáltépés, népek!

rizla 2010.02.02. 15:46:54

@TFL: azért nehogymár heinrich hibája legyen, hogy felbukkannak idióták, felbukkannak azok mindenhol, és mindenhogy. mellesleg a ténylegesen rasszista sztereotípiákat nem árt elválasztani attól a kérdéstől, hogy akkor alkalmas-e dél-afrika a rendezésre, vagy sem, és hogy maga az ország mennyit nyer ezzel (mert azért elég nagy felelősség, energia, pénz egy VB megszervezése). erről szeretnék valami politikailag megfelelően korrekt, elfogulatlan, független álláspontból olvasni.

kelta 2010.02.02. 15:47:38

2
Azt viszont továbbra is állítom, hogy:
- amikor egy poszt ilyen xenofób kommenteket és kommentelőket gerjeszt, akkor nem csak a kommentelőkben van a hiba, a szerzőnek is el kell gondolkodnia, hogy nem üzent-e olyat, amivel "lovatadalájuk""

Mi van? Az miért heinrich hibája, ha egy poszt után páran hülye kommenteket írnak? Ha valaki hülyeségeket olvas ki a posztból, vagy rasszista dolgokat ír azzal valami baj van, nem a poszt "lovatadalájuk". Nehogy már a posztoló hibája legyenek a kommentek.
Vagy szerinted egy rasszista nem képes egy afrikáról szoló posztba simán beírni hogy minden néger buta?

Mr.AT 2010.02.02. 15:49:13

@Walmer: "A bűnözés nem úgy van, hogy kilépsz a szállodából és pofáncsap a bűnözés."

Mondjuk ha Baktalórántházánál messzebb is eljutottál volna már életedben, kicsit hitelesebb és értelmesebb is lehetne a véleményed. Rio de Janeiro-ban konkrétan közölték velünk, hogy karnevál ide vagy oda, az óra meg a pénztárca jobb, ha otthon marad, mely utcákba szabad és melyekbe nem bemenni, stb., s nem azért, mert nem vagyok elég nagydarab, hanem azért, mert mhol van kés, és csak a városban napi 100 felett van az utcai gyilkosságok száma. De nyilván te született Vasco da Gamaként ezt is jobban tudod.

szferi 2010.02.02. 15:50:23

@nils_h: ez még csak a lehetőség szintjén vetődött fel, de kassáról van vonat nappal egy átszálással, éjszaka átszállás nélkül.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 15:51:20

@Mr.AT: amit te leírsz, az nem elővigyázatosság, hanem struccpolitika és xenofóbia.

És ha azt írod egy országról, hogy a társadalom 3/4-e devianciákból él, akkor legalább gondold végig először, hogy mit írsz, esetleg menj el oda és nézd meg. Azért Dél Afrikában nem 20 millióan "élnek devianciából", de még 2 millióan se...

És amúgy, mint fentebb elhangzott, évi sok millió turista fordul meg ott (a hazai többszöröse), annélkül, hogy kirabolnák...

Mr.AT 2010.02.02. 15:52:57

@TFL: Igazán remek hír, hogy van aki visszajött élve. Ha te nem ebbe a klubba tartozol, gondolom nem vigasztalna a dolog.
Nem az az egymillió érdekel, akit nem öltek meg ott, hanem az a napi 50, akit igen, meg a másik 50.000, akit meg kifosztottak. Nekem kicsit erős szám mindkettő, de te biztos kemény vagy.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.02.02. 15:53:06

OFF

@heinrich:

Csak annyit, így közbekotyogandó, hogy Bogota ma már a világ egyik legbiztonságosabb fővárosa.

(Egyszer belebújtam a Wikibe, és ott olvastam, hogy milyen sokat tett az ottani városvezetés a közbiztonság javításáért, és hatalmas sikereket is értek el.)

Na, tudom, ez off volt.

ON

Walmer 2010.02.02. 15:58:03

@Mr.AT:
"Mégpedig azért lenne qrva rossz helyen, mert ahol a társadalom 3/4e társadalmi devianciákból él, vagy tolvaj, vagy prosti, vagy simán útonálló, nem lehet vinni egy ..."

A tipikus mélysötét kelet-európai kispolgár archetípusa II.

Walmer 2010.02.02. 16:00:04

@szferi: egy botswanai, vagy namíbiai ugyanezt mondja Dél-Afrikáról.
Egy angolnak/franciának Ukrajna sokkal inkább az ismeretlen vadkelet.

Walmer 2010.02.02. 16:01:05

@nils_h: már hogyne lenne közvetlen gép Kijevbe.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:01:59

@rizla:
Az én véleményem feljebb elhangzott, hiszem, hogy politikailag független, korrekt és elfogulatlan.

Azért kell Dél Afrikába VB, mert fejlesztéseket generál, mert megtanítja őket szervezni, és sok minden másra, mert ugyanolyan színes foltja lesz a labdarúgás történetének, mint bármilyen más VB. Mert Dél Afrika is a földön van. És ha az olimpiák kapcsán ez járt Barcelonának, járt Athénnek, és a foci kapcsán jár Ukrajnának, akkor nekik is jár.

Mert korántsem olyan sötét hely, aminek fentebb leírják, meg még annyira sem sötét, amennyire azt a nemzetközi média ma szajkózza.

Egy hely, a maga súlyos problémáival, de nem a világ vége.

A "lovatad" dologról meg továbbra is ugyanaz a véleményem.

szferi 2010.02.02. 16:05:26

@Walmer: lvovról volt szó, de te csak beszélj mellé nyugodtan.

Walmer 2010.02.02. 16:06:55

@szferi: bocs, azt hittem Kijev.
csak segíteni akartam...

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:07:14

@kelta: szeretném figyelmedbe ajánlani Mr. AT kommentjét, aki konkrétan heinrich Caracasra vonatkozó felvetése kapcsán (komment) hozta meg sommás ítéletét az ilyen helyekre vonatkozóan, ahol a lakosság háromnegyede "devianciából él"...

Mr.AT 2010.02.02. 16:08:04

@TFL: "Azért kell Dél Afrikába VB, mert fejlesztéseket generál, mert megtanítja őket szervezni, és sok minden másra,"

A lényeg: elég nagy ár ez ezért, s nem biztos, hogy ennek oltárán egy ilyen eseményt kellett volna feláldozni.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:08:06

mármint Mr. AT szerint..

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:09:11

@TFL: Ki áldozott fel és mit? Lement már ez a VB?

Mr.AT 2010.02.02. 16:10:26

@TFL: Egy apró, ártatlan kérdésem lenne, mielőtt tovább haladnánk: hány alkalommal jártál életed során Afrikában és/vagy Dél-Amerikában?

Lehetőleg őszinte választ várnék, és a "de láttam tv-ben már tv-sorozatot, amit ott forgattak" az nem ér, jelen esetben.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:11:45

@Mr.AT: Kétszer, mindkét helyen, ha érdekel.

Mr.AT 2010.02.02. 16:12:38

@TFL: Igen, érdekel, azért kérdezem. Mely országok (neadjisten mely városok) voltak az érintettek, ha kérdezhetem?

Walmer 2010.02.02. 16:14:10

@TFL: ok, következő kérdés.
Támadott-e meg néger Fokvárosban és ha igen előtte hány fehér nőt erőszakolt már meg. Ha az első kérdésre nem a válasz, tuti hogy nem voltál még Dél-Afrikában;-)

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:16:05

@Mr.AT: Buenos Aires, Cartagena, Rio de Janeiro, Sao Paolo, Brasilia, Mexico City, Guadalajara, Pretoria, Johannesburg, Fokváros, és nagyon sok vidéki város Dél-Afrikában. Mielőtt megkérdeznéd, a munkám miatt töltöttem kint többször több hetet, a VB-hez nem hasonlítható, de fontos események szervezése kapcsán. És még Afrika sok más országában is.

Mr.AT 2010.02.02. 16:17:52

@Walmer: Alapesetben azt mondanám, amit ilyenkor szoktam a hozzád hasonlóknak: szívből kívánom, hogy egyszer találkozz egy ilyen élethelyzettel, amiről most nagy tudálékosan véleményt formálsz.
Csak mivel szegényes életedet alighanem már örökre a talicskagyár-McDonald's-munkásszálló háromszögben tengedet majd, erre sajnos esély sincs, hacsak meg nem szán egy jószívű bevándorló. :-)

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:18:30

Nem támadott meg se néger, se arab, se inka harcos, se brazil szegénygyerek, se irokéz indián, viszont sok taxist ismerek minden helyen, meg sok rendes embert.

Ami nem azt jelenti, hogy ne támadhatott volna meg. És képzeld, Dél Afrikában elsősorban FEKETE nőket erőszakolnak meg, nem fehéreket.

De itt most hagyjuk abba.

Mr.AT 2010.02.02. 16:21:08

@TFL: Ez 10 konkrét, vmi további "nagyon sok" város, ami ugyan kicsit több, mint az előzőekben említett "kétszer, mindkét helyen" (=2x2=4) helyszín, s hát nehéz eldönteni, hogy csak a googlemaps kinyitása tartott eddig, vagy ideszámoltál mindent, ami felett elhaladt a repgép, de hagyjuk is ezt.

Brazíliában soha, semmilyen konfliktus nem ért téged, vagy a veled lévőket ottani tartózkodásod alatt? (Persze ha steward vagy, és el sem hagytad a repteret, az nem ér.)

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:22:41

@Mr.AT: rossz blogra tévedtél, ez a fociról szólna, próbálkozz máshol.

Mr.AT 2010.02.02. 16:25:30

@TFL: Kettőnk közül nem én vagyok itt az új hús, fiú. :-)

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:27:11

@Mr.AT: És mit szólsz a Balotellihez?

_benito · www.nst.blog.hu 2010.02.02. 16:28:05

@TFL: bár az elmúlt 200 komment nem ezt mutatja.

szóval szerintem is hagyjuk abba, és beszélgessünk arról, hogy mit lehet tenni a vuvuzelák ellen. merthogy a tv előtt nem fenyeget a veszélye, hogy megtámad és megerőszakol egy bantu harcos, és a zsebmetszők is ritkák a nappaliban, viszont valamit kezdeni kell ezzel a kbszt tülköléssel.

vadkutya 2010.02.02. 16:28:57

@TFL: Ó, megtisztelő az elismerés, bár bevallom, nem volt nehéz. A kommentek alapján elképzeltem, ahogy álló faszú bennszülöttek, vuvuzelával felszerelkezve kergetik C Ronaldo-t vmelyik stadion körül, Daddy's Home feliratú pólóban. Megsajnáltam. :)

vadkutya 2010.02.02. 16:29:56

@vadkutya: Mindezt ilyen "velociraptor módban". Ez lemaradt.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:31:22

@_benito: európai fülnek tényleg zavaró, bár a helyszínen megvan a varázsa. Azt lehet ellene tenni, hogy minél több európai, amerikai, japán meg újzélandi drukker megy ki szurkolni, akkor kevesebb kürtös lesz. A magyarokról nem is beszélve. Én megyek, segítek járatot keresni, ha kell. Párizsból mennek olcsóbb gépek is...

Egyébként tényleg ez lesz a megoldás.

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:33:29

@vadkutya: na ne már, a CRonaldó az félig néger meg amúgy is utálatos! Nem lehetne inkább valami rendes fajtiszta fehér...

balu11 2010.02.02. 16:36:11

@TFL: ebben nagyjából egyetértek, azon kívül, hogy nem biztos, hogy "sajnos", ha megtanulnak kicsit fegyelmezettebben játszani. Onnan lehet majd fejlődni, biztosabb alapról, újra elővéve a bennük rejlő őserőt, és hasonló sajátosságokat.

@Nathan D'Xantine: nemtom pontosan, hogy a válasz mely része szólt nekem. Mindenesetre én nem agyatlanoztam le az afrikai focistákat, úgyhogy max. addig tarthatott. Hogy milyen VB-t szeretnék? Nagyjából elmondtam az alapelvárást: nem akarom, hogy a VB-hírek hadtestekről, sorozatos bűncselekményekről, ne adj Isten szurkolói halálesetekről szóljanak. Ha ezt nem teljesíti Dél-Afrika, akkor nem nagyon érdekel, hogy mennyire lesz izgalmas, látványos, ... a játék, vagy mennyibe kerül egy korsó sör.

@Mr.AT: kösz, de óvatosan a bűncselekményre felbújtással! :)

(Kicsit kezd eldurvulni a kommunikáció itten. Persze szólásszabadság, meg minden, csak lassan kanyarodjunk vissza kicsit a focihoz is, ha lehet. Persze csak egy ötlet volt...)

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:39:30

@balu11: A "kicsit fegyelmezettebben" nem baj, a nagyon fegyelmezetten lenne baj. Meg az, ha Ghána mondjuk a 2004-es brazil világbajnok csapatra hasonlítana. Az nekem nagyon nem tetszett. Nekem a brazilok azok, akiket Rossi 82-ben megvert, na azok teccettek nagyon...

balu11 2010.02.02. 16:41:59

@_benito: meg kell várni míg az első (khhmmm...) határozottabb szurkolótáborral rendelkező (pl. angol) csapat elszenvedje első vereségét, amely után a szurkolók egymást/másik tábort/rendőröket elkezdik verni az első kezükbe eső kemény tárggyal, ami pedig nem lesz más, mint mindnyájunk kedven fúvós hangszere. Másnap a FIFA betiltja a stadionokon belül ezeket.

(nem saját ötlet, de már nemtom kitől hallottam)

(remélem az angol nemzet szurkolóinak külön kiemelés melletti negataív megemlítése miatt nem leszek xenofóbnak bélyegezve)

TFL · http://civilzone.eu 2010.02.02. 16:46:00

@balu11: Az angoloknál az első győzelem is elég lesz azért erre...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.02.02. 16:48:36

@balu11: Jaja!
Bocs, hogy nem vált el.

Dehát gondold már végig!
Milyen volt pl Argentína '78-ban?
Vagy pl mi volt az általános kép az angol szurkolókról pár évtizede?

Amúgy meg nem tudom miért gondolod előre, hogy erről fog szólni?

Egy USA rendezvény szinte kötelező jelleggel szól terroristaveszélyről, Nemzeti Gárdáról, stb.
Az USA bűnözési statisztikáival se lehet azonnal a mennybe jutni.

Egyébként meg mondok én neked valamit!
A nézőket (főleg a fotelban fetrengőket) pontosan az érdekli mennyire lesz izgalmas a meccs. Látványos lesz-e a játék?
És pontosan leszarják, közben hány turistát rabolnak ki, késelnek meg. Sőt! A bulvárnyamikat ezek a mellékes dolgok csak még jobban beindítják... Kivételt képeznek persze az áldozatok és rokonaik...
A sör ára fontosabb lesz, mint hogy kiraboltak-e valakit.

Kenyér is cirkusz.
Ha vér is folyik, még jobb a népnek.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.02.02. 17:00:26

@Nathan D'Xantine: Folyt.
A koreai-japán rendezés technikailag olyat hozott amit se előtte, se utána nem sikerült.
A játék élt. Olyan kameraállásokat, visszajátszásokat hoztak, amit pl Portugáliában keresve sem leltél.
És csaltak talán. Miért Argentína maga volt a fair play?
Vagy legutóbb Henry?

rizla 2010.02.02. 17:27:46

@_benito: most lehet, hogy én faszfej vagyok, de engem annyira nem zavar a zümmögés. persze mókásnak találtam, meg elsőre zavarónak, de aztán már nem is volt rossz. és a VB tele lesz külföldi szurkolókkal, akik nem fognak zümmögni.

rizla 2010.02.02. 17:35:09

@Nathan D'Xantine: ja, még jól is járunk, ha leszúrnak pár embert.
: DDDDDDDDDDD

_benito · www.nst.blog.hu 2010.02.02. 18:33:34

@rizla: ennek csak az lehetett az oka, hogy deák horváth péter lezsibbasztotta a homloklebenyedet vegetatív szintre.

Woland 2010.02.02. 20:35:45

@pancho_sanza:

neked gondolom nem teljesen abszurd mar a feltetelezes is hogy barmely afrikai allam [plane nemzetkozi szovetseg!!] (tetszolegesen kabe mindenkinek van/volt belso szeparatista mozgalma) helyeselne hogy megvaltoztassak a hatarokat es felszabdaljanak orszagokat. tuti hogy semmifele szamukra fenyegeto precedenst nem teremtene.

(Afrikai Unio amugy 2002 ota letezik.)

Cabinda sosem letezett onallo allamkent, amikor a portugalok gyarmatai sorra fuggetlenek lettek, akkor volt egy rovid atmeneti idoszak amikor senki sem tudta hogy most eppen mi van es ok ki is kialtottak a fuggetlenseguket, dehat ez lepkefingot ert. meg sehol sem talalkoztam azzal hogy barki is elismerte volna oket fuggetlen allamkent. honnan veszed ezt? ha tudsz valamit ami bizonyitja hogy elismertek - akarcsak wikipedia szintjen - akkor legyszi linkeld mar be.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.02.02. 20:37:05

@_benito: Biztos én néztem rossz tévén(hagyományos), de nekem semmivel se tűnt különbnek, vagy másabbnak, mint amit egy hagyományos Afrika Kupa meccsen hallani. Vagy olyan meccsen, ahol a szurkolók végigzenélik-trombitálják a meccset. Riportertől függetlenül.
Három Dél-Afrika meccset meg kibírsz, aztán mennek a levesbe, az európai, ázsiai, dél-amerikai szurkolók meg úgysem tömegesen vuvuzeláznak majd. Bár az emberi hülyeség végtelen és biztos lesznek, akik jó poénnak tartják majd, de ez kisebbség lesz bizonyára.

Asidotus 2010.02.02. 21:46:00

Az én véleményem:
egy focivébét elsősorban azért rendezik meg az adott országban, hogy elsősorban az adott ország lakosai láthassák élőben a meccseket. Jönnek itt sokan azzal, hogy az európai szurkolóknak milyen veszélyes a dél-afrikai utazás, de vajon egy afrikai szurkolónak milyen lehetősége van egy európai vébé meccset élőben megtekinteni? Ők is emberek, ugyanolyan jogokkal, mint az európaiak, ők is hadd lássanak élőben vébé-meccset.
Az meg, hogy jók lesznek-e a meccsek, az meg nem attól függ, hogy a helyszínről tudósító újságírók kimehetnek-e este a helyi kocsmába inni.

Shikaka 2010.02.03. 09:03:30

Vuvuzela téren valszeg tényleg az lesz, hogy valakit fejbecsűnek vele, és ezért betiltják.

Egyébként utánaérdeklődtem (a Benelux államokat a cégnél egy dél-afrikai srác kezeli), és az az igazság, hogy a vuvuzela semmiképpen sem tradicionális, ez a fröccsöntött műanyag sz.r nincs 10 éve a lelátókon.
Ráadásul sok Dél-Afrikai IS útálja.
Hogy az ő szavaival éljek: 'I'd like to stick it up their arse'

(az nem derült ki, hogy az eredeti, gondlom csont vagy fa hangszer az tradicionális vagy sem, de EZ nem az)

Sátán meg a Jocó 2010.02.05. 09:41:12

@Füredi 2.0:
"Dél-Afrika rendezett már rögbi vb-t is, már a Mandela korszakban, komoly hazai érdeklődés előtt, semmi gond nem volt. Erő kérdése az egész"

Aha. Apartheidnek hívták, és azt mondták rá, hogy micsoda csúnya dolog is az.

No, most akkor elő kellene kapni pár bűnözési (és gazdasági) statisztikát abból a korszakból és egy frisset.

Mondjuk, kezdésnek ez laza, 12éves cikk: www.cnn.com/WORLD/africa/9812/11/flame.thrower.car/

Lehet deriválni, mi lehet ott most.
süti beállítások módosítása