2010-et írunk. A múlt század utolsó negyedében irodalmi művek és filmek, ezt az évszámot már a távoli jövőben képzelték el, hát most megérkeztünk, de mielőtt súlyosabb dolgokba gondolnánk bele, nézzük, mit hozott a La Liga első idei fordulója. Aki gondolja, képzelje azt, hogy az Afrikai Nemzetek Kupája miatti hiányzások majd felborítják a rendet, aki meg úgy gondolja, hogy legalább onnan is látunk majd pár jó meccset, az örüljön ennek. A spanyol bajnokságból egyébként csak 11 játékos lép(ett) le Angolába, csak a Barcelona és a Sevilla veszít két-két játékost, és talán a Sevilla elnöke az egyetlen, aki pótolhatatlan embereit nézi majd TV-n keresztül. Szurkolóként bírni fogjuk a kettős terhelést, sőt hogy januárban több és komolyabb kupameccset is láthatunk, az sem baj végül is. A két éllovas döntetlennel és visszafogott teljesítménnyel kezdte az évet, a többi eredmény pedig igazolta a papírformát valamint több helyen azt a tételt, hogy minden játékperc ugyanolyan perc, még az utolsó is.
A mindent vivő Barcelona esetében nagy örömmel boncolgathatják mindenféle orgánumok, hogy meglesz-e a kellő motiváció ahhoz, hogy ebben az évben is hasonló teljesítményt nyújtsanak, mint tavaly. Ebbe a marhaságba mi most nem mennénk bele, mert az bizonyos, hogy amint esetleg kiesnek a BL-ből vagy a Real előz a bajnokságban a sajtó ki fogja kezdeni Guardiolát, jóllakott sztárokról fognak cikkezni és véget ért egy korszak jellegű siránkozásokat fogunk hallgatni. Az idei első bukkanót a bajnokságban szépen emelkedő Villarreal jelentette a számukra. A sárgák az egyetlen csapat a ligában, aki immáron három egymást követő szezonban nem kapott ki a Nou Campban, ami figyelembe véve a Barcelona hazai teljesítményét, nem rossz statisztika. Messi, Iniesta és az afrikaiak távollétében az összeérett Villarreal teljesen egyenrangúnak bizonyult és megérdemelten hozta el ismét az egyik pontot. Az, hogy Henry volt a legígéretesebb támadásban lehet jó is meg rossz is, de azért másra számítunk a továbbiakban. Sűrű lesz a Barca hónapja és éppen ezért felmerült, hogy igazolnak a középpályára, Afellay és Miguel Veloso neve került elő, de szerintünk ennek semmi értelme, mert egyrészt a szezon elején is lehetett tudni, hogy Keita és Touré afrikaiak, másrészt meg nincs akkora gáz, ha Iniesta tud újra játszani és Busquets vagy Márquez összeszedi magát egy hónapra. (Barcelona-Villarreal 1-1, Pedro illetve Fuster (azért azt a labdát nagyon nehéz így eltalálni))
A Real Madrid háza táján a szokásos méhkas ismét felbolydult, remek menedzserjáték-érzést kölcsönözve egész Európának. Mindenki nyilatkozik a jövőről, az évtizedről, az évszázadról, mindenki, aki legalább egy éve itt van az eladó, mindenkinek a neve felmerül, mint potenciális vétel. Pellegrinit nem irigyeljük, de úgy tűnik nem is kell annyira félteni. A hollandok ismét távozni akarnak és a kétségbeesetten kapálózó Liverpool lehet, el is viszi van Nistelrooyt és van der Vaartot, ebben az esetben fognak igazolni egy csatárt vagy ismét Faubert érkezik, aki több poszton is bevethető. Gutiról egy korábbi írásban már volt szó, azóta újabb pletyka, hogy a Juventusban is szorítanának neki helyet, ha nagyon muszáj. Igazság szerint Gutit semmilyen másik csapatban nem tudnánk elképzelni, mert semmilyen más csapatba nem kell egy ilyen játékos, mint újonnan érkező, aki majd hamar beilleszkedik, felpörgeti a csapatot és hasonlók. Jobb lesz neki, ha marad a Real kispadján, neki ez az Ördög-szigete. Idei első meccsükön ezek ellenére is esélyesként léptek pályára a Reyno de Navarrában, amit egyáltalán nem igazoltak. A Barca pontvesztéséhez hasonlóan ez sem hatalmas égés, mert az Osasuna össze tudja szedni magát hazai pályán. Az már inkább elgondolkodtató, hogy akkor most az a jó, ha van Kaká és Guti vagy az, ha nincsenek. Játék megint nem volt és megint az a furcsa érzése támadt az embernek, hogy az Osasuna bármelyik játékosa cserélhetne mezt a madridiak azonos poszton játszó emberével, egyáltalán nem lógna ki. Higuaín ismét dönthetett volna, de a hazai kapus hatalmas bravúrral hárított a helyzeténél. (Osasuna-Real Madrid 0-0)
A Valencia megszerezte a kötelezőnek vélt három pontot az ellen az Espanyol ellen, akik összesen kevesebb gólt rúgtak, mint David Villa egymaga, akinek szerepét a Schalke kiszemeltje Zigic vette most át a góllövés tekintetében. A gólörömnél viszont feltűnő volt Villa őszinte öröme. Természetes persze, hogy egy utolsó percben szerzett győztes gólnál örülnek a csapattársak, de azért ezt nem mindig tapasztaljuk. A Valencia, főleg hazai mérlegének köszönhetően most már tisztes távolból figyeli a bajnoki aranyért folyó harcot, de azért még nem adták fel és egy-egy ilyen győzelem plusz motivációt jelenthet. Az átigazolási hírekről szóló rovatokban ismét a donor szerepét húzza rájuk a sajtó, Villa, Silva, Mata és szinte az összes értékelhető játékos neve fel-felbukkan a napi hírek között, mi azonban bízunk benne, hogy az elnök előhúz egy-két aranyrudat a párnája alól vagy köt néhány gyanús kölcsönügyletet, és marad az erős Valencia. A vereséget követően lehet, hogy Pochettino sem ússza majd meg a száműzetést, bár ilyen kerettel edző legyen a talpán, aki többre viszi. Ebben segítségére lehet az is, hogy Kameni távozik az öreg kontinensről egy időre. (Valencia-Espanyol 1-0, Zigic)
Nem tudjuk eldönteni, hogy melyik fontosabb hír az Atletico Madrid háza táján, az, hogy végre egyszer legalább a szerencse melléjük állt, vagy az, hogy kölcsönvették Molinarót a Juvétól, Antonio Lopez és Pernía posztjára. Ehhez innen is gratulálunk, és ha valóban megszerzik Tiagót és Rod Fannit a Rennes csapatától, akkor aztán igazán el fognak indulni felfelé a dombon. A nyakánál elmetszett és hasba szúrt Sevilla még így sem volt esélytelen a Vicente Calderonban. Kanouté, Luis Fabiano és Zokora sem lesz még egy ideig, úgyhogy ez az a csapat, aki a legnagyobbat szívhatja januárban, ha nem vigyáznak magukra. Akár szólhatna ez a bekezdés a Forlán és Negredo szolgáltatta gólpárbajról is, de hát nem így lett, aki látta a meccset, az leginkább a kihagyott helyzeteikre emlékezhet. Dragutinovic klasszikus öngólt szerzett és itt is egy „buzzbeater” döntött. Várjuk Molinaro bemutatkozását (jó, hogy nem Szamosi b…meg), amit kedd-szerda magasságára ígérnek. A békesség kedvéért a nézők előtti dekázást mellőznénk a vezetőség helyében. (Atlético Madrid-Sevilla 2-1, Dragutinovics öngól, Antonio Lopez illetve Renato)
A Mallorca-Bilbao összecsapásra azért volt érdemes odafigyelni vasárnap, mert elvileg ezek a csapatok képezik azt a rétegét a spanyol első osztálynak, amely értékmérő lehet mindenféle európai összehasonlításoknál. A kis értékű igazolásokkal és hazai játékosokkal operáló csapatok felsőházi szereplése újra és újra értelmet ad az edzők szerepét vagy éppen a csapategységet előtérbe helyező elméleteknek. Gregorio Manzano tényleg kiokoskodhatott valamit, mert frenetikus nézőtéri bíztatásról nem tudunk beszámolni és a nyári kiárusítás ellenére mégis szárnyal a csapat hazai pályán. Hasonló, azonnali visszatámadással próbálkoznak Adurizék, mint a Barca és megvan az az előnyük, ami most talán veszni látszik, hogy a vendégeik bátrabbak ellenük, mint a katalánok otthonában. Ezt az agresszivitást a második félidő első felében láthattuk, utána kontrázgattak a hazaiak. A másik amit kitaláltak és be is jön, az a védőn megpattanó lövés, ami egy időben Deco védjegye volt. Zsinórban nyolc hazai győzelmüktől függetlenül, nem lesz egész évben kolbászból a kerítés a Mallorca számára és lassan elkezdenek majd süllyedni. (Mallorca-Bilbao 2-0, Julio Alvarez, Aduriz)
A Bilbao meg kénytelen lesz visszatérni azon régi jó szokásához, hogy hazai pályán csúnyán elbánik az arra tévedőkkel.
A Zaragoza nyilván többre hivatott gárdája, kezdi átvenni a csörgősipkás bohóc szerepét az Atleticótól. Hol kiesnek úgy, hogy van egy tucatnyi gyengébb csapat, hol edzőt rúgnak ki, hol a vezetőség távolítja el magát, hol pedig kapnak egy hatost szerencsével. Az egyetlen pozitívum, hogy ismét Victor Munoz lesz az edző, aki 2004 és 2006 között már viszonylag sikeresen irányította a csapatot. A futballpályán kívüli teljesítmény alapján eleve döntetlenszagú volt párharc, mert a Depornál meg nem fizették ki a játékosok fizetését, hátha kicsit visszább vesznek a hatodik helyig vezető lendületből. Aztán az történt, hogy a Zaragoza megúszta kapott gól nélkül, mert a Depor nem lőtt kapura és ennyi. (Zaragoza-Depor 0-0)
Vasárnap rendezték az alsó,- és középosztály mérkőzéseit, melyeken várható volt a Racing Santander hazai győzelme az idegenben nulla Tenerife ellen, (Racing-Tenerife 2-0, Colsa, Xisco) és a Getafe is illő módon odavert a Diego Costa és Manucho nélkül félkarú törpe Valladolidnak (Getafe-Valladolid 1-0, Casquero). Szintén alap volt, hogy a Sporting Gijón sikere elmarad a Malaga ellen, annak ellenére, hogy a szezon első negyedében még nem így lett volna. A Malaga ugyan kieső helyen áll, de nehezen lehet átgázolni rajta, míg a hazaiak három vereség után csak egy pontért tudtak javítani (Sporting Gijón-Málaga 2-2, Gregory, Canella illetve Duda, Weligton). Az Almeria-Xerez meccset már most kiesési rangadóként kezelték sokan, ami abból a szempontból érthető is, hogy három pont, az mindkét csapatnak jelentős szelet lett volna az egész évi tortából, a Xereznek nem adatott meg sem a góllövés, sem a pontszerzés öröme, mert itt is betalált a hazai alakulat az utolsó percek egyikében. (Almería-Xerez 1-0, Ortiz Bernal).
Utolsó kommentek