Fél kezem már a szaloncukrostálban, így lassabb, karácsonyi ütemben kerül sor az év utolsó francia beharangjára. Csemegeposztok is szerepelnek a téli szünetre készített ütemtervben, de azért ráncos edzőrókák taktikai érzékét irigyelve várjuk, hátha maradt tartalékban valami nagy durranás a tizenkilencedik fordulóra is. Toulouse-i vendégségben fejezi be álomszerű évét a Bordeaux, míg az újoncok legjobbika Lyonban, az Auxerre a Vélodrome-ban zár. Mindezek előtt megnézzük, mi újság a másodosztályban, mivel január közepéig ott is letették a munkát.
A nyár óta listavezető Caen koncepciózusan gyúr a visszakerülésre: miután az első tucat bajnokin veretlen maradt, jókora előnyre tett szert a téli szünetre, elsősorban a Nivet-Langil páros jóvoltából. Mögöttük a Brest és a tehetséggondozásból élő Le Havre áll jelenleg feljutásra jogosító helyen - utóbbiak keretében találjuk a jó kötésű kapust, Johnny Placide-ot, a francia-kameruni Jean-Armel Kana-Biyiket, a mali csatár Mamadou Diallót és az egyetlen válogatottsággal rendelkező Gillet-t.
Dobogóra ácsingózik az egyik újonc is: első évét húzza ebben az osztályban a botrány közepette induló Arles-Avignon (Arles adta a csapatot, Avignon a pályát), helyezése ennek megfelelően meglepő, mégha olyan értékei is vannak, mint a ghánai U20-asok kapitánya, Ayew, az algériai válogatott Cherrad vagy az anno arsenalos Kaba Diawara. Huszti Szabi egykori, Nuno Frechaut jelenlegi klubja is közel férkőzött a tűzhöz: ötödik a Metz, de nem valami meggyőző. Lentről indított, majd két hónapig a Caen mögött sorolt, aztán télre elfogyott a Nantes: a középmezőny éléről várják a tavaszt a Klasnic után a köpcös Darcheville-lel romboló kanárik.
Kínos csönd lengi körül az amúgy hangos korzikai derbit, mivel mostanság csak a L2 alsóházában kerülhet sor a szokásos emberkedésre: a Bastia (Pierre-Yves Andréval és az angolok által csábítgatott Sony Mustivarral) konkrétan tökutolsó, az Ajaccio alsóközép részen toporog. Strasbourgból jókor dobbantott Szélesi, amíg ő a BL-ben alkotott, korábbi klubja csak a megmentőre várt: a december JPP visszatérésétől volt hangos.
A nemzetközi vonalon is próbálkozó Guingamp bőven állhatna jobban, akárcsak a Tours és az Angers, a két legjobb góllövő csapata: előbbiből Giraud, utóbbiból a fiatal Modeste lőtt 13-at csak a félszezonban - tekintve, hogy általában 16-20 gól elég a királysághoz, ez korrekt mennyiség. Az ősz legemlékezetesebb bajnokiját röviden be is mutatjuk: félidőben egy-, húsz perccel a vége előtt kétgólos előnyt dédelgettek a vendégek, de az óriásit hajrázó mustárosok az uruguayi - korábbi Inter-ifi - Ribas révén agyérgörcsre kárhoztatták a Kokó nevét harsogó nyugdíjasokat. [Dijon-Chateauroux 5-4]
***
Tippek
Szerettem volna egy ünnepi hangulatú leszámolást rendezni a tippjáték nyertesei között, de egyiküket elvitte az évvégi hajtás, így most se gyarapodik a vérbank. Szerzői elképzelések pirossal, az áldozásra kiszemelt szeme közé, laposan! cimbora késsel-baltával faragott tippsora kékkel. Kicsit mintha véres lenne a hó, vigyázz.
Lens-St-Étienne
2-2 Kizárt dolog, hogy más eredmény legyen.
A Lens az elmúlt két hónapban csak kétszer kapott ki, a St-Étienne ugyanennyi idő alatt két gólt szerzett, ebből egy masszívan hazafelé billenő meccset vártunk. Na olyan is lett, különösebb izgalmakat csak a hajrában megítélt tizi hozott, amit Eduardo alázó módon váltott gólra. A zöldek elkönyvelhetik a már-már alpesi magasságokba mélységekbe mutató tényt, miszerint december folyamán (öt bajnoki) egy árva gólt se izzadtak ki magukból, a világ szégyene, hogy még náluk is voltak szarabbak, ergo ha mondjuk jégkorszak miatt hibernálnák a bajnokságot, bennmaradó helyen várnák a olvadást... Viszont így a 16 és fél éves lens-i Aurier is elmondhatná magáról, hogy ő még a jég előtt debütált. [Lens-St-Étienne 1-0]
Le Mans-Monaco
0-3 Könnyed meccs karácsony előttre.
2-1 Elég durva, történelmi rendet bontó tipp egy olyan párosításra, ahol öt meccsen csak öt gól született.
Lorient-Valenciennes
3-0 A hazaiak győzelmükkel helycserés támadást hajthatnak végre – nem fogják elszúrni.
2-2 Nincs jó passzban az Audel-banda, de a Bordeaux-ban látott kabarégólok miatt lehet esélye az ikszre.
Lyon-Montpellier
4-1 Mondhatnánk, hogy a Lyonnak minden ellenfél kemény, de mivel nem mondjuk, ezért egyértelmű a tipp.
1-1 Kézfogás a csúszda alján.
OM-Auxerre
1-0 Kell minden pont, különben a Lyon beéri őket.
3-0 Rossz az időzítés a vendégek szemponjából: megkapják kábé a St-Étienne-nek szánt adag harmadát.
Nancy-Lille
2-2 Soha nem hallottam erről a két csapatról…
1-4 [kommentár nélkül]
Nice-Boulogne
3-0 Újoncoknak mindig szopás az első év.
1-1 Hát ez olyan lesz, mintha a Honvéd játszana a... Honvéd B-vel. Nem kizárt, hogy Rémy utolsó meccse ez nizzai szerelésben (Angliát rebesgetik), ennek örömére hallgassunk meg egy limericket:
Au revoir, Riviéra!
Véget ér a Rémy-éra:
Pálmát az ökre
Cseréli ködre,
Akárcsak anno Vieira.
PSG-Grenoble
3-0 Nincs mese, Párizsban karácsonykor is melózni kell.
1-0 Megfoghatatlan és felejtős, akár az egész év.
Sochaux-Rennes
2-1 Vér, verejték, meg egy meglepi.
0-3 A fogadóbizottság már azt is elfelejtette, mikor járt utoljára meccsen.
Toulouse-Bordeaux
0-2 Mi más…
1-1 Márciusban itt kapta az utolsó leckét a Bordeaux (3-0), utána meg se állt az aranyig. Köszönetnyilvánításként odacsapnak egy pontot a bonbonok mellé, aztán irány a család...
Utolsó kommentek