Nou San Trafford

Az Index blogja a világ legjobb futballjáról.

A szerkesztőségből...

Utolsó kommentek

jujjdeizgi

Friss topikok

Pótselejtezés 2010 - Visszavágók

2009.11.18. 17:00 nou san trafford

Elérkezett a playoff visszavágó fordulója, ami a nemzetek közti futballversengésben talán a legizgalmasabb fázis a VB-k és EB-k egyenes kieséses szakaszai után. Eléggé ánlájkli, hogy további vébéújoncok jussanak ki a tornára, de mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, minden varázskört felrajzoltunk, minden főzetet elkészítettünk, és minden litániát elénekeltünk azért, hogy balkáni barátaink megakadályozzák Parafaországot a harminckettők elérésében. Tovább után néhány gondolat a mai mérkőzések elé.

Franciaország-Írország /donnelly/

A franciák Hiberniában az egyetlen lehetséges forgatókönyvvel (egy mákos góllal - most nem soroljuk a statisztikákat) érték el maximális céljukat. A konyha hátuljában kavargató Amálka vezette fekete kelta csapatnál volt a labda, míg az írek nem mutattak semmit- Ennek ellenére nem zárjuk ki a 92. percben elvégzett nevetséges Gourcuff-beadást követő kontra végén McGeady által a rövid felsőbe bombázott ír győztes gólt, mely idegenben lőtt gólokkal a fehér kelták továbbjutását eredményezi. Nem hogy nem zárjuk ki, egyenesen ezt szeretnénk.

Három (meg még egy) dolog a három másikról: /OJ/

1. Pecnik nevét aranyozott betűkkel vésik bele minden szlovén talponálló pultjába, ha sikerülne megint megtrükközni a szbornaját ruszkikat. Az értékes idegenbeli gól ellenére természetesen a vendégsansz a masszívabb, Hiddink óvatoskodását csak diplomácia szintjén értjük meg. A kijutás apropóján holnap az összes, telefonon elérhető orosz suliban tanár-diák focimeccsekkel ünnepelnek majd, valamint előterjesztik, hogy Akinfejevről nevezzenek el egy hidat, de minimum egy víztározót.

2. Zenicában kicsit konstruktívabb az alumínium, így aztán ne csodálkozzunk, ha a megbomlott portugálokon keresztülkígyózó Dzeko enyhén vánszorgó lövését is beljebb segíti a kapufa töve. Előtte azért rúgnak két rendeset is, nehogy a Nemzetközi Kapufa- és Keresztléc Szövetség panasszal éljen a kapukeretek részrehajló tevékenysége miatt.

3. Ahogy már a múltkor megbeszéltük Seva kapcsán, ami jár, az jár. Kimeneteltől függően Radiohead Rebrov reaktiválása is a leendő csapatépítési opciók közé emelkedhet, ebbe az irányba dolgoznak majd az események, mivel a mérkőzés szünetében előbb balhé, majd az öltöző ablaka tör ki a görögöknél, lévén Gekasz és Szamarasz összeugranak egy fésűn.

4. Szudánból pedig az utazhat a vébére, aki túlélte.

682 komment

Címkék: görögország beharangozó portugália írország francia válogatott

A bejegyzés trackback címe:

https://nst.blog.hu/api/trackback/id/tr581533238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rexfelugyelo · http://rexfelugyelo.blog.hu 2009.11.18. 18:57:46

0. sajnos az írek ehhez kevesek, de sebaj, örömmel nézhetjük majd, ahogy az Új-Zéland, Észak-Korea, Chile hármassal szemben rúgott gól nélkül, egy szerzett ponttal mehetnek haza a franciák
1. így tél előtt nem kéne a gázszállítóval szórakozni...
2. C.Ronaldóval is kieshetnének a portugálok, a csoportmeccseken ott volt, és finoman szólva is gyengén játszott
3. tizeneggyesek az athéni éjszakában, Seva fogja kihagyni, szomorú, de hát a sors már csak ilyen
4. épp nézem a meccset, ha a túlélő jut tovább, lehet, hogy csak 31 csapatos lesz a vébé...

Beyonder 2009.11.18. 19:31:04

A sportcsatornákon mi a faszért nem közvetítik a meccseket?

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 19:38:49

Ha jól látom vezetnek a görögök.

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 19:45:45

www.ustream.tv/channel/weekab8

itt egy másik. fogalmam sincs melyik melyik, de majd kiderül

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 19:48:19

Arab betűk, arab közvetítés. Még szerencse, hogy a számok arabok.:)

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.11.18. 19:50:43

Pokolian félnék abban a stadionban Szudánban:D Nekem hiányozna Egyiptom, az edzőjük egy állat! Az megvan nektek amikor Midoval üvölt hazai pályán Afrika Kupán, aztán kihagyja a döntőből?

Este pedig hajrá Bosznia, ott se lesz egyszerű hangulat...

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 19:55:46

@_Maverick: Lehet, annyira nem értek arabul. Az is lehet, hogy nem is azt a meccset nézem. A franc se tudja.

Hartog 2009.11.18. 20:11:47

algéria-egyiptomot eurosport is adja. és az megvan, hogy bosznia u21 lenyomta otthon wales u21-et?

Azazello007 2009.11.18. 20:29:12

Kőkemény meccs volt, Algéria vb-résztvevő, egy gyönyörű góllal.

Woland 2009.11.18. 20:29:14

van Basten kilotte Algeriat a vebere!

zsakfos 2009.11.18. 20:30:13

0-1 az ukrán-görög a 69. perben
Nem tudja itt is számít az idegenben lőtt gólt ( ami a labdarúgás szabályai közöl a legnagyobb baromságok egyike sztem)? ss. most kettőt kell lőni az ukránoknak?

Woland 2009.11.18. 20:33:33

50.000-en voltak egy 42.000-es stadionban ahol a befogadokepesseget erosen le kellett csokkenteni hogy helyet talaljanak a fel szudani hadseregnek : )

nagyon feszult meccs volt, de a jatek maga nem volt nagy cucc, a goltol eltekintve. a stadionon belul nincs balhe sehol (eddig legalabbis) - piros pont a szudaniaknak.

nadivereb 2009.11.18. 20:36:04

@zsakfos : elvileg igen, számít. Szóval jelen állás szerint jövőre rémrossz ukrán meccsek helyett még rémrosszabb görög meccseket kell végigszenvedni.

nadivereb 2009.11.18. 20:38:11

@Woland: Azért én félek tőle, hogy nem lesz balhémentes a dolog. Ha nem Szudánban, majd máshol. Mindenesetre én örülök, hogy Algéria jutott ki, az egyiptomi történések után igazságosabbnak érzem.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 20:38:23

Ez egyre inkább a görögöknek áll és 180 perc masszív védekezés és egy gól, ismerős?

zsakfos 2009.11.18. 20:41:56

Ez a Gekasz gyerek nem rokona a mi Sanyinknak? ezt elpöcsölni:)

Rexfelugyelo · http://rexfelugyelo.blog.hu 2009.11.18. 20:44:12

Tudom, nem pótselejtező, sőt, az egyik résztvevő még csak kint sem lesz a vébén, de a Rai1 kivételesen kódolatlanul adja az olasz-svéd meccset.

Malcolm 2009.11.18. 20:44:21

A Bosznia - Portugália meccsre angol stream:

www.ustream.tv/channel-popup/BOSNIAvPORTUGAL

szerintem ez lesz a legjobb meccs, stream lehet lesz jobb is:)

zsakfos 2009.11.18. 20:47:10

@Rexfelugyelo:
Hát csak nagyon elkötelezett olasz drukkereknek:) az olasz-holland is kurva szar volt.
Egyébként bár bocsánat de, hogy a pék faszába előzték meg ezek az impotens ukránok a horvátokat?

Beyonder 2009.11.18. 20:48:44

bet365.com -- egy regisztráció után ingyen és legálisan nézhető a meccs angol kommentárral

Woland 2009.11.18. 20:49:52

@zsakfos :

"Egyébként bár bocsánat de, hogy a pék faszába előzték meg ezek az impotens ukránok a horvátokat?"

a fair-play bajnok angolok leadtak az utolso kijevi meccset, biztosan fuggetlenul attol hogy legutobb a valoban a fair-play szellemeben jatszo horvatok megvertek oket a Wembley-ben amikor ok mar igyis-ugyis csoportelsok voltak.

BruceWayne 2009.11.18. 20:51:15

@zsakfos : úgy hogy ők később fogadták Angliát

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 20:53:02

Rászerkezstettem a két meccset egy képernyőre. Orosz továbbjutásért szorítok a bosnyák-portugálon meg egy izgi meccsen. Én egykét tapló miatt nem fogom gyűlölni a porikat, mikor egész ifjúságom alatt csipáztam őket.

Irapuatótól Szuezig 2009.11.18. 20:54:01

@popp: jaj! a görögök lesznek a világbajnokok dél-afrikában 4 rúgott és 1 kapott góllal. a döntőt egy 0:0 után nyerik 11-esekkel.

Ronal-d'oh! 2009.11.18. 20:59:14

Ha Görögország megismételi 2004-et... Nem, az nem lehet. Szerintem a kupát már az Apokalipszis négy lovasa adná át.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 20:59:48

@Irapuatótól Szuezig: Olyan egyszer volt, nulla rúgottal és nulla kapottal kizúgnak a csoportból.

@heinrich: há-négy, break köszonéssel!
Mindenkitől elnézést kérek, de nekem még mindig Futre, Rui Costa, Figo, Nuno Gomes és Ricardo Carvalho országa Luzitánia és nem Cé névbitorlóé, főleg nem Pepéé, aki ugye Felipe Meloval tartozik egy kasztba.

Irapuatótól Szuezig 2009.11.18. 21:01:32

@popp: áááááá, új-zélandnak fejelnek egyet és 5 ponttal továbbmennek.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 21:02:26

Most pedig bontok egy jó sört!

Woland 2009.11.18. 21:03:15

@popp:

csak egyszer voltak VB-n a gorogok, 94-ben es akkor nulla rugott mellett azert kaptak tiz golt.

Romanes eunt domus 2009.11.18. 21:04:48

Tényleg nem szép, amit a görögök játszanak/játszottak, de ha mi nyertünk volna így EB-t (megjegyzem, minden meccsükön gólt rúgtak akkor), három hónapig mindenki ivott volna még egyet :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 21:07:59

Mondjuk három kuvva jó csapat ellen. Argentína, Nigéria és Bulgária: Maradona, Sztojcskov és Okocha - hogy csak a legnagyobbjaikat említsem.

Bumpi 2009.11.18. 21:17:34

geci portugal kontra

poolfanati 2009.11.18. 21:17:52

hmmm... nagyon érdekes az eurosport team line up-ja a szlovén csapatról.
uk.eurosport.yahoo.com/football/world-cup/2010/slovenia-russia-343093.html

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 21:32:04

Vezetnek a szlovének, most nekik áll a zászló. Gyerünk ruszkik!

Romanes eunt domus 2009.11.18. 21:36:05

Franciaország - Írország 0-1 o_O
Az egykori liverpooli gólvágó jegyzi a találatot

nadivereb 2009.11.18. 21:36:34

Hoppárüszü, keane!

Woland 2009.11.18. 21:37:15

Robbie Keane is number one! Number two is Robbie Keane! Robbie Keane is number three!.....

luvly!

_KingJack_ 2009.11.18. 21:37:37

sőt Robbie Keane!!!!!!!!!!!!

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 21:37:50

Ó, de Robbie Keane góljával az írek is vezetnek Saint Denisben. lehet, hogy pöte által másfél éve jósolt Keane duplával fognak kizúgni a franszoák.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.11.18. 21:40:23

A bosnyák meccs aszthiszem a bosnyák stream-el az igazi:) Dzeko nevét tényleg Dzsekóként kell helyesen ejteni...:) Portugálok annyira nem őrizni jöttek az eredményt hogy hajlandóak voltak egy - zseniális - támadást vezetni, amúgy meg rúgják amerre sikerül...

Huuu most nézem az eredményeket, minden meccset nézni kéne. Az oroszok ki ne essenek, de a franciákért nem sírnék. Hol van pote egy jó Robby Keane dupla esélyénél???:D

_KingJack_ 2009.11.18. 21:40:23

valaki tudna streamet a francia meccshez?

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 21:40:59

Na mindenesetre a nap meglepetése lenne az ír továbbjutás.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 21:41:51

Egyelőre csak ott nincs meglepi, ahol a legjobban orrontottuk.

_KingJack_ 2009.11.18. 21:41:59

Azt hiszem, hogy Szlovénia VB-részvételével az utóbbi 20-30 év leggyengébb európai csapata lenne ott jövőre Dél-Afrikában. Mármint azok közül akik ki is vívták a részvételt, persze.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 21:42:17

most hogy megláttam a fhanszia - ír eredményét, muszáj néznem, robi kín ma fog világklasszissá válni

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 21:44:02

Francia fan cimborám nem veszi föl!

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 21:44:34

@_KingJack_: Nyilván nem bennünket is beleértve. Egyébként igen. Ha a ruszkik megint felpörögnének a vb-re, az ismét óriási élmény lenne valszínű. (mármint ahogy az EB-n is azok voltak.)

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 21:46:04

@popp: épp ez a meglepő. mindenki bosnyák győzelmet vár, ezért jutnak ki a portugálok :(

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 21:46:42

most azért nehéz lenne választani a jótündérnél, h francia, vagy portugál ki nem jutást szeretnék-e jobban. kit kérsz, jessica albát, vagy halle berry-t?

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 21:47:24

@értelmetlen_nevű: Sztem nem jutnak ki ennek ellenére sem:))

crazy_horse · http://mancityfc.blog.hu/ 2009.11.18. 21:48:03

sportingbeten, igaz kis ablakban csak, de remek minőségben jön a szlovén és a a bosnyák meccs is, akinek van regje persze...

sztem a szlovének megcsinálják, az írek és a bosnyákok pedig nem

vagy pont fordítva

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 21:49:57

@értelmetlen_nevű: Sokan szimpatizálnak bosnyákokkal, de azért a portugálok az esélyesebbek. Egy félidő azért még van.

@mocsing: Ahogy Ivan Csonkin mondta: "Gyertek ide mind, nem érdemes egyenkint!"

szferi 2009.11.18. 21:50:39

egyedüli érv, amiért a portugálokat látnám szívesebben a vb-n az, hogy ők még felszívhatják magukat nyárig, a bosnyákoknak azonban innen már csak lefelé vezet az út.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 21:52:51

@anonim222 [semleges néző]: abban bízom, hogy lehet, de sztem mindkettő ki fog jutni

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 21:54:58

@popp: úgy értem itt az nst-n mindenki számított a meglepetésre, elsősorban érzelmi okok miatt. ezért az lesz a fájó meglepetés, hogy a vb-n mégis Nanit és Simaot kell tolerálnunk.

szferi 2009.11.18. 21:55:19

az írekért kár lenne, sajnálom nagyon hoyg pont a franciákat kapták, a franciák és oroszok mögött sztem egyértelműen ők a harmadik legerősebb csapat a 8ból.

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 21:57:35

@crazy_horse: szerintem meg épp fordítva, a bosnyákoknak összejön és talán az íreknek is, a szlovákoknak meg nem. Vagy fordítva ez is, nem vagyok én Teireszarosz.

szferi 2009.11.18. 21:58:56

@Kisvárosi Fojtogató: szlovákoknak összejöt :), de értjük mire gondolsz :)

_KingJack_ 2009.11.18. 21:59:05

@Kisvárosi Fojtogató: A szlovákoknak már összejött:)

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 21:59:07

sztem az oroszok, írek, bosnyákok. És a görögök.

seamus gonzalez 2009.11.18. 22:00:26

C'mon Robbie, csináld meg azt a duplát!!!

nadivereb 2009.11.18. 22:00:41

@szferi: Mivel pont hogy nem akarom, hogy a portugáloknak legyen esélyük felszívni magukat, a bosnyákoknak szurkolok. Az egyébként tökéletesen hidegen hagy, hogy végül továbbjutnak-e, de legalább nem portugálok.

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 22:01:02

@popp: ellenszenves. nyilván a szeretem/nemszeretem téma erősen szubjektív, nálam nem szükséges, hogy meg tudjam magyarázni magamnak egy csapattal szemben érzett unszimpátiám okát.

a portugál válogatottról mindig az jut eszembe, hogy VIII. kerületi biciklitolvajokból verbuválták őket.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:01:04

meghallgatnám, mit mond most domenech... :kunckunc:

szferi 2009.11.18. 22:02:30

@mocsing: a franciáknak amúgy az lenne most a legjobb, ha kiesnének és domenechet elküldenék a picsába.

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:03:43

@szferi: És Benitezt vinnék a helyére

d3vnull 2009.11.18. 22:04:22

Azért a bosnyákok támadójátéka főleg az első félidőben a legrosszabb cseh-válogatott-10-embere-keresi-Koller-fejét időket idézi.

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 22:04:29

@mocsing: szerintem nincs ideje beszélni, el van foglalva az online kártyajósok körbetelefonálásával.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 22:04:42

Güizáék közben agyonverik a sógorokat. Jesús Navas igen szép gólpasszt adott Pablonak.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:05:47

@szferi: ebben valszeg domenechen kívül mindneki egyetért, bár ha kijutnak, akkor is elküldik, csak egy égés után

OFF
az elefántcsontparti gólt majd mindenki nézze meg videón, az utóbbi idők egyik legviccesebbike
ON

szferi 2009.11.18. 22:05:53

@Kisvárosi Fojtogató: hiszed vagy nem, én nem akarom elküldeni benitezt. abból a játékosállományból ami a keze alatt van, senki nem hozna ki többet, sőt. más kérdés, hogy szarul igazol. de ha nem lesz pénz komoly játékosokra jövő nyáron, akkor inkább maradjon benítez.

szferi 2009.11.18. 22:06:30

@d3vnull: olyan nem volt soha, már bocs.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 22:07:16

@popp: @értelmetlen_nevű:

Simao szerintem is a szimpatikusabb portugálok egyike. Vele nincs is különösebb bajom. Vannak abban a csapatban mások, akikkel inkább...

Bumpi 2009.11.18. 22:07:29

bosnyakoknak szevasztavasz

bjoe0502 2009.11.18. 22:07:50

remélem a francik kiszívnak, robi kín dupla az alap erre jön még dff a végén hogy bebiztosítsa, análka gólja csak szépítésre lesz jó :D ruszkik meg jussanak ki

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:07:54

Hát nem biztos, hogy bejön a bosnyák tippem.

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:08:48

@szferi: majd megbeszéljük a beharangozóban:)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 22:09:24

@szferi:

Egyetértek. Edzőként a világ egyik legjobbja. Menedzserként... hát...

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:09:58

Na, bammeg, bosnyákok lefőni látszanak, bár még bízom a bundás-szekcióban, hátha ragadt rájuk egy 95. perces fordítás :)

Robbie Kín, hmm, sok mindent jóvá lehetne tenni :)

d3vnull 2009.11.18. 22:12:23

@szferi: hja, úgy látszik már a 2008-as EB-re sem emlékszel ezek szerint...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 22:14:33

Pedig az oroszok kellenének a vébére...

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:15:35

A másik, orosz tippem is szállni látszik, kiállítottak egy oroszt. Akkor, ezek szerint, az írek is kiesnek...

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:18:47

Legalább Arshavinka most megmutathatja, mekkora penge, és nem csak a pisszegéshez ért.

Nem mintha örülnék a szlovén vezetésnek :S

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 22:21:22

@Kisvárosi Fojtogató: az írekre annyian tippelnek, hogy annak meg kell történnie, anélkül holnap nem kel fel a nap

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:22:29

Hát nem egy gólgazdag meccsek

IronRock 2009.11.18. 22:23:40

Ha a franciák kiesnek, az sok mindenért fog kárpótolni. :-) Leginkább abban reménykedem hogy az idióta balfasz Domenech-t végre elküldik a jó francba. Persze hiányozni fog a VB-ről Henry, Ribéry, Benzema, Nasri, stb... De ugyanúgy hiányozni fog Ibrahimovics is, szóval mindig van akinek le kell maradni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 22:23:55

@Kisvárosi Fojtogató:

Nézd az osztrák-spanyolt! :-)

A spanyolok szeretik Bécset. Mondjuk megértem őket, szerintem is szép város.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.11.18. 22:26:05

Domenech, utolsó félórád jön, te bohóc.

nadivereb 2009.11.18. 22:27:00

Egy jövőbeni jó francia válogatott érdekében most ki kell esniük.

nadivereb 2009.11.18. 22:27:36

@OJ: Plusz még fél, ha így marad, ugyebár:D

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:30:02

Egyre durvább helyzetben az oroszok. Biztos szívrohamot kapnék, ha orosz lennék.

IronRock 2009.11.18. 22:33:58

Domenech bukni fog, remélem. Most nincs Zidane a pályán, hogy megmentse a seggét. Az írek meg nekem olyanok, mint a skótok: nem pengés játékosok alkotják a csapatot, nincsenek közöttük klasszisok, de ahogy kimennek a pályára és ahogy hajtanak az utolsó percig, azért egész egyszerűen nem tudom őket nem szeretni! :-)

BruceWayne 2009.11.18. 22:36:35

@Csöncsön: most őszintén szerinted ki a faszt érdekel ma a spanyolok meccse?

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.11.18. 22:38:25

Nem lesznek oroszok??? Nem lesz Hiddink?? Nem lesz Arshavin??? ááááááá:(((

Romanes eunt domus 2009.11.18. 22:38:25

most jön mindjárt az orosz gól, és az lesz a ruszki labdarúgás "kaiserslauternje" (a barcások szerintem vágják, miről beszélek :D)

nadivereb 2009.11.18. 22:39:05

Na, oroszoknak kampó.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.18. 22:40:44

legalább Arsha koncentrálhat ránk és lemennek az orosz labdarúgók árai...

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 22:41:02

sajnálom az oroszokat, az eb-n mutatottak alapján szerintem ott lett volna a helyük a vb-n

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 22:42:05

Sajnálom az oroszokat, de Hiddinket egyáltalán nem. Szlovénia újra a vébén maxi respect és gratula nékik!

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:42:15

3 tippemből 2 már nem jött be, a héten sem veszek lottót

giacinto 2009.11.18. 22:43:57

a jelenkori futball szégyene hogy egy szlovénia kijuthat VB-re egy oroszország ellenében.... Ilyen nincs.

akkormár essen ki domenek is.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 22:44:07

@Nerazzurri:

Aki jó focit akart látni. :-)

Komolyra fordítva: miért, nekünk, magyaroknak, alapjában nem tök mindegy, hogy Portugália vagy Bosznia-Hercegovina?

Igazából egyedül az oroszokat sajnálom a kiesettek közül. Egy tavalyi EB-n látott orosz válogatottat, mely elvileg még erősebb lett azóta, megnéztem volna a VB-n is. Igazi színfolt lettek volna.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:44:31

salihovic hogyan kapott egy perc alatt két sárgát?

nadivereb 2009.11.18. 22:46:04

@Csöncsön: Nekem olyan szempontból nem mindegy, hogy a portugálokat én spec nem szeretem. a bosnyákok hidegen hagynak (bár a játékuk szimpatikus volt az alapján a másfél meccs alapján, amit láttam belőlük).

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.11.18. 22:48:19

akkor már csak két kérdőjel van, az ír-francia és az uruguay-costa rica, éjféltől

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:48:51

Tényleg, ezt már kérdezte valaki. Az ír meccs, ha marad, akkor hosszabbítás, vagy egyből 11-es?

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:49:03

Görög, szlovén, portugál - eddig a lehető legszarabban alakul minden.

Romanes eunt domus 2009.11.18. 22:49:24

@giacinto: Ez inkább Oroszország szégyene, szerintem. A szlovének többek között Csehországon keresztül verekedték el magukat idáig.

Ezt nem rád értem, de úgy imádom az ilyen hozzászólásokat, hogy kinek "van ott a helye" a VB-n, főleg most az oroszok miatt megy a sopánkodás. Ha annyira ott a helyük a VB-n, verték volna meg a szlovéneket, vagy korábban a németeket. Nem tették meg egyiket se.

giacinto 2009.11.18. 22:49:36

hát ez az. Egy jó és szép támadó focit játszó csapat helyett egy szürke noname-egerekből álló csapat jut ki. Kb mint az algéria meccsen. Vicc.

drdugo 2009.11.18. 22:49:59

giacinto: szerintem az a szégyen hogy szlovénia ki tudott jutni, mi magyarok meg nem, pedig játékosanyagot tekintve a szlovének is ugyanaz a szint, mint mi. sot, talán még nálunk is gyengébbek. és mégis itt az élő példa, hogy meg lehet csinálni a tutit, csak akarni kell.
egyébként én is valahol sajnálom a ruszkikat, a futballjuk egész szerethető.
a portugál továbbjutás inákbb a világ szégyene. végigsemmizték az egész selejtezosorozatot, minket megvertek kétszer, és ennyi és kintvan ez a szemét c... (na ezt inkabb nem irom le nehogy raszistázás legyen : D), szoval kintvan ez a semmirekello operett és szinészválogatott olyan tahokkal mint pepe, liedson, nani, simao. kozottuk cr lassan már kulturált embernek számit.
hajrá Írek. az azért szép lenne ha kijutnanak és domenechet is elhelyeznék végre a mélto helyére. : )

giacinto 2009.11.18. 22:50:48

@balinhosa: a szlovének kit vertek meg?

drdugo 2009.11.18. 22:50:53

sorry, elso mondatot elirtam. szoval nem az a szegyen h szlovénia ki tudott jutni, hanem az hogy mi nem.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 22:50:56

nem szívesen gondolok bele milyen lenne egy szlovén - görög meccs, főleg léderer kommentárjával :)

nadivereb 2009.11.18. 22:51:39

@giacinto: én nem ismerem az algériaiakat, ezért az ő esetükben nem mondanám ezt így ki. Másrészt ott én továbbra is ezt az eredményt tartom igazságosnak.

giacinto 2009.11.18. 22:51:48

lesz hosszabbítás francián?

giacinto 2009.11.18. 22:52:36

@Artsuhtaraz: ja, lesz egy délafrika-görög-szlovén-újzéland csoport azon befosok.

nadivereb 2009.11.18. 22:52:51

@giacinto: Csehország, Lengyelország, Észak-Írország, és most Oroszország. Szerintem ez azért nem kispályás produkció.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 22:52:51

Szerintem itt egy szégyen van, az, hogy ez a francia válogatott, amely játékosállományát tekintve a világon kb. a harmadik-negyedik legerősebb, egyszerűen nem tud mit kezdeni egy - valljuk be - favágócsapattal, amely előtt persze maximálisan le a kalappal.

Döbbenetes Domenech.

drdugo 2009.11.18. 22:53:12

en egy olasz - gorogot is megneznek, ugy hogy az lenne az olaszoknak az elso csoportmeccsuk : D

BruceWayne 2009.11.18. 22:53:46

na ruszkik is mentek a levesbe, legalább az ő hypolásuktól meg vagyunk mentve idén nyárra.

portugálok no comment, így legalább a dél-afrikában lesznek lealázva.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 22:54:43

@drdugo:

Én meg úgy, hogy az utolsó lenne, és győzelmi kényszerben volnának. :-)

Egyébként Simaoval mi bajod? Talán az egyetlen portugál a jelenlegi csapatukból, aki még szimpatikusnak is nevezhető.

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:54:45

@giacinto: Igen, de VB-n az ilyen csapatokat lehet imádni, ha felszívják magukat és rogyásig játszanak, mert életük első és utolsó lehetősége. Persze van olyan valóban, hogy szörnyűek, ez kétségtelen.

drdugo 2009.11.18. 22:55:12

csöncsön: hol a harmadik-negyedik legerosebb? szerintem már régesrég messze vannak attol. az elso tizben nincsenek már ott. ujak kozul egyedul gourcuff er vmit, a régi nagyok meg mar kikopofelben vannak.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:56:11

@Csöncsön: azért ez nem kizárólag Domi hibája, bár én is egy ostoba kontárnak tartom. Ahogy már korábban is írtam, Zizou nélkül nincs és soha nem is volt stílusa (én életemben) a fhranciáknak, szögletesek, darabosak, kiszámíthatóak. Masszívak, mint a dög, de ennyi.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 22:56:11

@heinrich: Argentína és Olaszország kint van, úgyhogy olyan nagy baj nincs. Bírtam az oroszokat az Eb-n, de Hiddink nagypofájára ráfért egy jó nagy bukta.

rexford 2009.11.18. 22:57:23

@giacinto: "a jelenkori futball szégyene hogy egy szlovénia kijuthat VB-re egy oroszország ellenében"

Orbitális!

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 22:57:35

@giacinto: van rá esély, dél-afrika kiemelt lesz, mert rendező :)

@Csöncsön: szerintem nem "domenek" döbbenetes, hanem a francia labdarúgó szövetség vezetése, ahol olyanok ülnek, akik addig nem hajlandók beismerni demenek kinevezésének hibásságát, amíg nem ég akkorát a francia válogatott, hogy nem jutnak ki a vb-re

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:57:43

@popp: na, a digókkal még csak-csak elvagyok a Juvés arcok miatt, de az argentinokkal fordulj csöncsönhöz, én rühellem a mocskos pofájukat - mint az közismert :D

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:58:03

@drdugo: Ribéry azért csak ér vmit :) feltéve, h nem régi nagy, aki kikopófélben van :)

top3-ban biztosan nincs ez a keret, de a tízbe azért beférnek

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 22:58:06

@drdugo: A mi csoportunkból a szlovéneknek sem lett volna esélyük, az övékből meg talán nekünk is.

d3vnull 2009.11.18. 22:58:16

Hadd válaszoljak a már vagy négyszer feltett kérdésre : igen, extra-time lesz a FRA-IRL meccsen, utána büntetők.

IronRock 2009.11.18. 22:58:23

Úgy látszik, az új Görög Isten, vagy másnéven Lángosképű Állat, ismét összerakott egy tökéletes antifutballt játszó, csak utálni való görög válogatottat... remélem úgy mennek haza a 2010-es VB-ről is, mint az 1994-esről: 0 pont, 0-10-es gólkülönbség. Az oroszokat sajnálom, de valahogy nekem nem kerek, hogy egy Hiddink, aki tavaly az EB-elődöntőig vezette az orosz válogatottat, leverve a végső győzelemre is esélyesnek tartott hollandokat, hogy nem tudott egy nyamvadt pótselejtezőt hozni egy gyengébb és szerényebb képességű válogatott ellen...

Kisvárosi Fojtogató 2009.11.18. 22:58:39

@popp: Kicsit jöhetett volna hamarabb ez a bukta, és akkor a Pool a bajnok, az oroszok meg kint vannak. Na mindegy, így alakult. Mi majd jövőre, a ruszkik meg majd 2013-ban. Muhaha.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 22:59:00

Full-time-ot mond az ír meccsre, ezek szerint tizik?

Látja vki egyáltalán?

d3vnull 2009.11.18. 23:00:16

Én nézem. extra-time, mondom.

d3vnull 2009.11.18. 23:00:58

sop://broker.sopcast.com:3912/30931
A FRA-IRL

ha valaki nézné.

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:01:10

@drdugo: Frey, Lloris, Sagna, Evra, Lass, Ribery, Gourcuff, Anelka, Benzema...

A top3 lehet hogy túlzás, de azért ebből nagyon erős csapatot lehetne csinálni.

Vaader 2009.11.18. 23:01:25

@heinrich: én nézem, hosszabbítás van.

drdugo 2009.11.18. 23:02:35

Ribéry osszel nem játszott meccset a valogatottban. jelenleg vehetjuk ugy mintha nem is letezne. egy szo mnt szaz en nem siratnam ezt a francia valogatottat. semmivel nem lesz szegényebb a vb, ha nem jutnak ki.

rexford 2009.11.18. 23:02:48

www.atdhe.net
A második link jó, Setanta ráadásul.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:03:06

@értelmetlen_nevű: és mondjuk kimaradt alou diarra, a francia bajnok Bordeaux csékája (ugye, OJ?)

hakapesz imi 2009.11.18. 23:03:20

@Csöncsön: nem értem, miért kell fanyalogni az íreken. Given, O'Shea, Duff, Keana, Finnan: nem annyira favágók. A franciák meg tényleg húzzanak a rákba, ha tényleg nem jönne össze nekik a dél-afrikai utazás (ámen!). Amit legutóbb levágtak az EB-n, nem is kár értük...

BruceWayne 2009.11.18. 23:04:19

Zidanenal is csak szerencséjük volt ezeknek a szerencsétleneknek. remélem ma a helyükre kerülnek (mondjuk van köztük pár kivétel akit bírok)

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.11.18. 23:04:24

Ha nem tudnám, hogy most épp Malouda játszik irányítófélét, azt hinném, visszahívták Dhorasoo-t. :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 23:04:34

@nadivereb: Hagyjad már az észak-íreket, azt a fogalmatlan sarabolást, amit ellenünk rendeztek tavalyi belfasti barátságoson, még rugbyben sem engednék el. Persze az az a fajta a barátságos volt, ami nem számít, mert ott mi nyertünk.

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:04:34

@drdugo: hát ezt elmondhatjuk az olaszokról is. mondjuk Balotteli lehet hogy visz valami színt :) a válogatottba.

drdugo 2009.11.18. 23:05:04

Benzema? én is sokaig nagynak tartottam a korulotte levo hype miatt, de szerintem nagyon erosen overrated a srac. Azt pedig egy kezen meg lehet szamolni h Anelka palyafutasa soran hanyszor rugott golt vagy jatszott jol igazan komoly merkozesen.
Ez a mostani az utobbi 30 év leggyengebb francia valogatottja szerintem.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:07:10

anelka megkapta a sárgáját?

BruceWayne 2009.11.18. 23:07:49

basszameg aszittem befújta.... mekkora kamu volt

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.18. 23:09:42

lehet valahol már most fogadni Keane tizijére a végén?

rexford 2009.11.18. 23:10:47

Szlovén keret, érdemes összehasonlítani a magyarral:

1 GK Samir Handanovič 14 July 1984 (1984-07-
14) (age 25) 35 0 Udinese
22 GK Jasmin Handanovič 28 January 1978 (1978-01-28) (age 31) 3 0 Mantova
12 GK Aleksander Šeliga 1 February 1980 (1980-02-01) (age 29) 0 0 Sparta Rotterdam

2 DF Mišo Brečko 1 May 1984 (1984-05-01) (age 25) 27 0 Köln
13 DF Bojan Jokić 17 May 1986 (1986-05-17) (age 23) 30 0 Sochaux
4 DF Marko Šuler 9 March 1983 (1983-03-09) (age 26) 13 2 Gent
5 DF Boštjan Cesar 9 July 1982 (1982-07-09) (age 27) 38 2 Grenoble
6 DF Matej Mavrič 29 January 1979 (1979-01-29) (age 30) 32 1 TuS Koblenz
20 DF Branko Ilič 6 February 1983 (1983-02-06) (age 26) 35 0 FC Moscow

8 MF Robert Koren 20 September 1980 (1980-09-20) (age 29) 42 4 West Bromwich Albion
18 MF Aleksander Radosavljevič 25 April 1979 (1979-04-25) (age 30) 11 1 Tom Tomsk
17 MF Andraž Kirm 6 September 1984 (1984-09-06) (age 25) 22 1 Wisła Kraków
7 MF Nejc Pečnik January 3, 1986 (1986-01-03) (age 23) 5 1 Nacional
3 MF Andrej Komac 4 December 1979 (1979-12-04) (age 29) 40 0 Maccabi Tel Aviv
15 MF Dalibor Stevanovič September 27, 1984 (1984-09-27) (age 25) 12 1 Vitesse
16 MF Anton Žlogar 24 November 1977 (1977-11-24) (age 31) 37 1 Omonia
19 MF Rene Krhin 21 May 1990 (1990-05-21) (age 19) 2 0 Internazionale

11 FW Milivoje Novakovič 18 May 1979 (1979-05-18) (age 30) 34 13 Köln
10 FW Valter Birsa 7 August 1986 (1986-08-07) (age 23) 30 2 Auxerre
9 FW Zlatan Ljubijankič 15 December 1983 (1983-12-15) (age 25) 14 4 Gent
14 FW Zlatko Dedič 10 May 1984 (1984-05-10) (age 25) 19 2 Bochum

micz 2009.11.18. 23:11:28

Ezt egy valamire való csatár (pl Németh K.) simán megoldja, nem kamuzik tiziért

Woland 2009.11.18. 23:12:20

kocsog, csalo Henry!!!

micz 2009.11.18. 23:12:25

Na vazze mire leírtam :-(

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:12:56

bazmeg, henry kézzel üti be a kapu elé. baaaaaaaazmeg

hakapesz imi 2009.11.18. 23:12:58

isten keze???! kurta mindenit, henry...

micz 2009.11.18. 23:13:05

aaztakuurva ráadásul!!

Viszlat 2009.11.18. 23:13:07

Les is volt, kéz is volt, igazi Henry-s gól... :)

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.11.18. 23:13:13

egy lesgól, amit nem adtak meg. az öreg Govou, meg egy gól, amít megadtak. tán ütötték? :) nem, Henry kézzel vette le.

d3vnull 2009.11.18. 23:13:21

A k... anyjukat. Lesgól, kezezve és megadják. rohadt franciák.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 23:13:26

Isten keze vol 2. Ez sárgalap lett volna és kifelé, vazeg.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.11.18. 23:13:35

videóbírót. holnaptól. vagy újrajátszást, szudában.

Vaader 2009.11.18. 23:13:44

ez miez!!!??? Isten keze megint...???!!!

Woland 2009.11.18. 23:13:47

eddig is utaltam ezt a mocskot... les is volt a szabadrugasnal, utanna ez a kocsog csalo meg egyenesen megfogta a labdat mielott beadta annak a masik seggfejnek...

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 23:14:02

nem kell ide videóbíró, dehogy, mert így emberségesebb a játék kedves platini hogyha érvénytelen gólt szereznek a fhansziák

r_magpie 2009.11.18. 23:14:03

rohatt sporik. most már tényleg Kosztadinovért kiált a meccs.

montipájton 2009.11.18. 23:14:15

Mit vártatok Henrytól?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.18. 23:14:21

:DDDDDDDDDDD

Henry jött és eldöntötte :)

Gallasból meg klasszist faragtunk....

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 23:14:49

@heinrich: @Artsuhtaraz: @hakapesz imi: @drdugo:

Soha nem szurkoltam világversenyen a franciáknak, ellenük annál inkább, de egyéni képességeket tekintve nem összehasonlítható a két csapat játékereje, meg úgy egyáltalán, a franciáké kevés válogatottéhoz hasonlítható. A világranglistán kilencedikek, a Transfermarktnál, ha jól emlékszem ötödikek.

Közben, ahogy ezt írtam, ki is egyenlítettek egy - ahogy látom - duplán szabálytalan góllal. Nincs igazság.

BruceWayne 2009.11.18. 23:15:15

+ les is volt.

az a fasz bíró meg mutatta is hogy nem kéz, hogy baszná meg

Glory 2009.11.18. 23:15:21

same old arsenal always cheating (vagy vhogy igy :))

giacinto 2009.11.18. 23:16:15

simán újrajátszást rendelnék el a FIFA helyében, hiszen egy nyilvánvalóan szabélytalan gól fog dönteni.

hakapesz imi 2009.11.18. 23:16:24

Meg lehet óvni valahogyan ezt a szarságot?! Nincs igazság.

kambuc 2009.11.18. 23:16:26

Az lenne az igazságos, ha a 121. percben szereznék meg a győztes gólt az írek...

zsakfos 2009.11.18. 23:16:49

Eddig se szerettem a franciákat,de ezután az Henry kezezés után utálni is fogom.
Drukkoltam ma Egyiptomnak, az ukránoknak, az oroszoknak, a bosnyákoknak, meg az íreknek.
Jól állok...Bár ha így is kiesnek a franciák minden oké lesz:)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:16:49

@montipájton: na, a múltkor hiányoltad, hát Henry is egy kisstílű csaló, szánalmas. Eddig csak az alattomosságra hajlott olykor, meg flegmázott, most még ez is.

Les+kéz, hello

Remélem Kín üt egyet, nyüszítve fogok bocsánatot kérni mindenért :)

cooper (törölt) 2009.11.18. 23:16:50

fúúúúú, ekkora bírói hibát, egy ilyen meccsen, hát ez gáz :(

divatdrukker 2009.11.18. 23:17:18

azért Henry megérdemelne ezért a csalásért egy olyan eltiltást, hogy biztosan lemaradjon a vb-ről...

Woland 2009.11.18. 23:17:20

Henry is a cheating cunt, always was, always will be.

Ettol fuggetlenul van meg esely boven, gyerunk kelta vitezek!

montipájton 2009.11.18. 23:17:21

@popp: Mikor volt Hiddinknek nagyobb pofája, mint mondjuk Lippinek vagy Capellónak?

Én nagyon szomorú vagyok, hogy egy remek orosz csapat nem lesz ott a vb-n, de a szlovének maximális elismerést érdemelnek. Ja és a Koemant fikázók is csendesebbek lehetnek, lám, egy igazi toptréner is képes elbukni, a magyarnál pöttyet erősebb válogatottal.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:17:30

@giacinto: újrajátszás műhiba miatt lehet. ez nem műhiba, csak hiba.

meg egy köcsög fasz :)

Magnetico 2009.11.18. 23:17:57

Allez France !

bár a gól tényleg ronda szabálytalanság volt, nem tudom ezt később hogy fogják megmagyarázni, mondjuk az íreknek...

de még nincs vége

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 23:18:00

Na Robbie, kell a dupla. Eddig semleges voltam, most drukkolok az íreknek.

d3vnull 2009.11.18. 23:18:17

Nah, csak kifújják a niggereket dél-afrikába... tököm már, hogy minden hétre jut valami ilyen felháborító dolog.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 23:18:29

@Csöncsön: én se vitatom hogy erős csapat, de attól én még az íreknek szurkolok

ez a bíró se fog soha dublin egyik pubjában sem barnasört vedelni

r_magpie 2009.11.18. 23:18:33

amatőr, romantikus idióta vagyok, de hogyan tudott Henry a gól után eksztázisban ünnepelni?

montipájton 2009.11.18. 23:20:00

@heinrich: Mit hiányoltam én? ))
Henry számomra mindig is egy visszatetszően nagyarcú, ellenszenves pöch volt, a tudásával együtt. Nem öregkorára fog megváltozni. Gondolom, majd le is nyilatkozza, hogy így igazságos, blabla.

Hát, majd a svájciak elkenik a szájukat a vb-n, ha van igazság.))

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.18. 23:20:30

most lehet a franciákat szidni, amikor én digózom az baj? :)

Rangers10 2009.11.18. 23:20:55

Majd McGeadyinho eldönti :)

(amúgy inkább hajrá írek...)

Woland 2009.11.18. 23:21:57

@r_magpie:

erre egyertelmu a valasz : / de mar eleget karomkodtam...

poolfanati 2009.11.18. 23:21:58

" Half time in extra time and France are back in the driving set, but it was a shocker. The word cheat is tough, but that was cheating."

by eurosport

_benito · www.nst.blog.hu 2009.11.18. 23:22:18

@heinrich: aztat még megvárjuk azé :)

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 23:22:41

@imici77: nekem nem baj, de a franciákat mindenki utálja :)

MAti 2009.11.18. 23:23:08

Nagyon nem szeretem a srácot, de azt meg kell állapítsam, hogy Anelka ebből a csapatból magasan kiemelkedik a mai játékával.

Az a kezezés, az meg igen szar egy dolog volt, igazán észrevehette volna a bíró vagy partjelző.
Henry meg bekaphatja, de a pályán lévő 22 játékosból 22 ugyanígy továbbment-paszolt volna...

d3vnull 2009.11.18. 23:23:12

Miután ugyebár több ponton nyílvánvalóvá vált, hogy csalni minden következmény nélkül lehet uefa,fifa részről (lásd : Chelsea-barca pl.) így már csak abban bízom, hogy kárpótlásként Trapattoni mester odateszi egy sajtótájékoztatón magát még egyszer.

Aki nem tudná miről beszélek, pl : www.youtube.com/watch?v=Bqp64q7kHmw

Rangers10 2009.11.18. 23:23:26

amúgy félelmetes, hogy mennyire igazságtalan játék a foci

sporttárs 2009.11.18. 23:23:34

@heinrich: Az én voltam, nem Monti. :)
De komolyan, kinek volt illúziója Henryvel? Ja,a Barca-szurkolóknak, egy év óta, tényleg. :)

Apropó, emlékszem, Hegyi Iván írta a tavaszi Chelsea-Barca visszavágó után, hogy ha ebből így tovább jutott a Barca, akkor már meg is nyeri a BL-t. Nos, akkor én most felteszek egy nagyobb öszeget a franciák világbajnoki címére. :))

(Gáz ez, nagyon. Persze Csöncsön jobban örülne a franciáknak, mert olyan remek labdarúgók. Hja, látszik.)

BruceWayne 2009.11.18. 23:23:51

@imici77: bár nem vagyok oda az olasz válogatottért, de a válasz: igen. :-)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 23:23:52

Henryt én nem hibáztatom egy csatárnak az a dolga, hogy valahogy bejutassa a labdát a kapuba,. Akit hibáztatok aza rosszul helyezkedő spori és a vaskalapos FIFA, amelyik nem képes bevezetni a videóbírót, pedig vagy tíz éve meglennének a feltételek hozzá.

drdugo 2009.11.18. 23:24:32

hihetetlen hogy ilyen szinten is mennyi nyilvanvalo es pofátlan bunda van. nem veletlen az, hogy sem a fifa, sem az uefa nem akarja a videobirot...

d3vnull 2009.11.18. 23:24:52

@Woland: Bocs, igazad van, csak ideges voltam. Szóval a lényeg, hogy megtudtuk hogy hogy nyomják végül ki a franciákat a vb-re. Nem lett volna őszintébb, ha pihennek a fiúk, ne kelljen már csoportköröket játszani aztán a végén adnak nekik pont annyi pontot amivel kijutnak? Kapják be mind.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.11.18. 23:25:57

@popp: én meg hibáztatom, ez gáz. maradona is gáz volt, és messi is, amikor ugyanazt csinálta pár éve.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 23:26:09

@Rangers10: ja, mert nagyon sok meccse az egyik gonosz csapat nem hagyja nyerni a másikat, borzasztó igazságtalanság :)

Viszlat 2009.11.18. 23:26:26

@popp: ebben van igazad, de az már csak a játékoson múlik, hogy van-e akkora gerinctelen féreg, hogy aztán ilyen gólörömöt levágjon...

giacinto 2009.11.18. 23:26:33

pedig igazán stílszerű lenne ha megint egy olasz szopatná szét domenek bandáját.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.11.18. 23:26:49

amúgy, ismerve a franciákat most már meg is nyerik ezt a meccset :S

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 23:27:05

@sporttárs: "Persze Csöncsön jobban örülne a franciáknak, mert olyan remek labdarúgók."

???

Mi van?!

Hol írtam én ilyet? :-) Természetesen hajrá, írek!

BruceWayne 2009.11.18. 23:27:09

köcsög mákos csapat volt ez mindig is, vébéstül meg ebéstül....

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:27:35

Remélem Trapp ámokfutást rendez a végén. Vagy az egyenlítés, vagy a csalás miatt :)

Mi a tököm kell még a videóbíróhoz?

@_benito: előbb lássuk azt a gólt :)

Woland 2009.11.18. 23:30:05

@Képfényező: ezt azert kikerem a masik 21 jatekos neveben : )

legalabb meghuzhatna magat az a mocskos csalo de meg most is legyintget minden jogos les utan... de bantja a szemem.

az irek nem tudnak helyzetbe kerulni a gol ota.

Woland 2009.11.18. 23:31:46

McGeady bazmeg... igy elcseszni egy utolsoperces szabadrugast.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 23:34:19

nem szoktam káromkodni, de ez egy büdöspicsábabazdmeg-kategóriába sorolható meccsélmény volt

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:34:25

'Irealand have been cheated out of the world cup' - köszi, Sky

drdugo 2009.11.18. 23:35:10

ezek utan uljon le az ember ugy barmilyen meccs ele abban a hitben hogy ebben a sportban csucsszinten nincs csalas.
bar a 2002es vilagbajnoksagon azt hiszem egy eletre elkergettek mar ezt az illuziot.
mocskos aljas korrupt az egesz fifa is.

r_magpie 2009.11.18. 23:35:27

de kár ezért. ez nagyon csúnya volt. és most ott játssza a sportszerűt Dunne mellé leülve. nem hiszem el.

Woland 2009.11.18. 23:36:02

@imici77: kedvesem, ne tettesd mar a gyengeelmejut : ) megertem hogy te Henry-hoz imadkozol lefekves elott (azazhogy nem ertem) de azert valahol meg kellene huzni a hatart lojalitas szempontjabol.

ez csalas volt egy csalotol. nem minden francia csalo. de ez az egy, ez a TH14, ez egy mocskos cinikus csalo.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 23:36:15

A franciák, amióta látom őket, világéletemben, MINDIG ILYENEK VOLTAK. Ezért rühellem őket. Nulla játék, nulla látvány, de valahogy a végén mindig továbbvergődnek, vébét nyernek, döntőbe jutnak, a végén meg azt halljuk, hogy micsoda fantasztikus latinos támadójáték, na ja.

Egyáltalán nem lep meg, ami történt, mint ahogy az sem fog meglepni, ha jövőre dettó ilyen játékkal döntőbe jutnak a vébén...

cooper (törölt) 2009.11.18. 23:36:17

Hát, ennyi. Ilyenkor néha belegondolok, ha ellenünk, magyarok ellen tévednének ilyen szituba ekkorát, hogy viselném...szegény írek, így kikapni :(

MAti 2009.11.18. 23:36:38

@Woland: Ugyan már...
Sorold már nekem lécci azokat a játékosokat, akik egy kezükre pattanó labda után megálltak (gólhelyzetben) - hogy bocs bazki, a kezem volt. Ti jöttök.

Nálunk a Margit-szigeten így megy, de nem a TV-ben...

d3vnull 2009.11.18. 23:36:46

ja, én is ezen idegesedtem föl most nagyon, hogy ül oda basszus játszani a megértő fairplay díjast.

Sírhatnékom van szegény írekre gondolva. És nem fog történni semmi, övrebo-val sem történt,.

Glory 2009.11.18. 23:37:27

most oszinten, ha ti vagytok given, vagy akarki az irektol raugrotok ugy hanry-ra hogy neki azert a vb kimaradjon??? mert en tuti. lexarom mit gondoltok de ha ez velem tortenik a palyan en ott helyben kinyirom. tuti. igy elvennem egy ember almat. o meg elvette kb 20-et

r_magpie 2009.11.18. 23:37:29

a 2002-es korea-spanyol után egy évig nem néztem focit (persze a vébét még végignéztem). most nem tudom elhessegetni a rossz előérzetem.

pietro10 2009.11.18. 23:37:31

Emberek én rühellem a franciákat meg a csalást de a videóbíró egy hatalmas baromság!!!! Amerikai focit akartok és hogy murinnyó dobálja be a piros zászlót minden percben ???????

rexford 2009.11.18. 23:37:33

Kizárt, hogy szándékos, előre eltervezett csalás lett volna. A bírók takarásban voltak, nem látták, videobíró nincs, Henry meg szar arc, de azt csinálta, amit kurva sokból kurva sokan megcsinálnak.

Viszlat 2009.11.18. 23:37:44

@Képfényező: még ha a kezére pattant volna... de kézzel tartotta bent.

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:38:39

Egyik kedvenc focistám volt Henry régebben, de már tavaly is nehezen tolráltam a patkányságait. Ez tényleg felháborító volt. Ettől függetlenül ez a gól elsősorban nem az ő hibája, Platini leszophat, videóbírót most!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 23:38:48

@Woland:

Ugyan már. Ha a magyar vébékijutás múlik rajta, akkor én ugyanúgy örülök, ha Sanyi két kezével bedobja a labdát a kapuba, és azzal jutunk tovább, ha a bíró nem veszi észre. Henry csak tette, amit kell. Aki itt hunyó, az a játékvezető. Meg a végzet.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:39:02

@Képfényező: kezére pattant???? nézd meg újra, orbitális csalás ez, szándékosan vette le, gyakorlatilag megfogta a labdát egy pillanatra és maga elé dobta.

kambuc 2009.11.18. 23:39:16

Amíg az Arsenalban volt szerettem Henry játékát nézni, a Barcában is láttam elég sok meccsét, de mostantól biztos hogy nem fogom nézni. Ez gusztustalan, undorító, embertelen féreg viselkedés volt, főleg a meccs után.

Az íreket miért nem mutatták? Remélem meglincselték a játékvezetőt, de főleg a partjelzőt!

Beyonder 2009.11.18. 23:39:20

Basszátok meg lányok! Az ide írogatók közül soha senki nem focizott nagypályán?

Nagybetűvel írom, hogy megértsétek: AKI EGY ILYEN SZITUÁCIÓBAN NEM AZT CSINÁLJA ÖSZTÖNÖSEN, AMIT HENRY, AZ NEM IGAZI CSATÁR

A bírónak kellett volna észrevennie. Vagy a 3. bírónak a monitor előtt, és bemondani a spori fülesére. De ugye nincs videóbíró.

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:40:13

@drdugo: szerintem ezekkel az elméletekkel a konteo.blog.hu kellene próbálkoznod.

Rangers10 2009.11.18. 23:40:42

@Artsuhtaraz:
a második félidőtől néztem, és egészen a francia gólig abszolút az írek voltak jobbak (a kommentátor szerint az első félidőben is végig), erre egy ilyen góllal esnek ki..

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 23:40:44

@divi: @Viszlat: Ezek a srácok nem a lordok házából jöttek. A foci, a győzelem a mindenük, és a küzdelem hevében nem gondolkoznak, főleg ilyen tétnél, bármilyen eszközt bevetnek Baromi könnyű egy fotelből pálcát törni felettük, de élek a gyanúperrel, hogy az ő helyükben a legtöbben hasonlóan cselekednének. Szerintem egy szándékos sérülést okozó szabálytalanság az undorító. Mennyire tudnék örülni neki, ha a magyar válogatott egy ilyen góllal jutna a vébére.

Aztán meg, ha lenne videóbíró meg sem próbálnának ilyesmit.

Paul Newman Jr. 2009.11.18. 23:41:07

@Beyonder: ne nevettesd már ki magad, koma.

Vannak csalók, meg vannak nem csalók. Ez az _igazi csatár_ duma csak zagyvalék.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.11.18. 23:41:09

@rexford: ha valamit sokan csinálnak, akkor az már rendben van?

divatdrukker 2009.11.18. 23:41:21

@Beyonder: igen, és ettől egyből erkölcsös is lett. Henry egy féreg. pont.

drdugo 2009.11.18. 23:41:30

siman meg lehetne csinalni a videobirot. minden csapatnak lehetne 2 challenge-je mint az nfl-ben és máris meg lenne oldva a probléma. semennyivel sem állna tobbet a játék mint amennyit igy all, mivel igy is egy csomot áll a sok reklamálás, idohuzás, stb miatt.
1 perccel nem roviditene le a játékidot a videobiro mivel igy a reklamalasok miatt elpocsékolt idoket egyszeruen kiváltana az az ido amig fel perc alatt megnézik kint a videot es bemondjak a bironak hogy mi volt.
persze hogy nem akarjak bevezetni mert ig yminimálisra csokkenne a meccsek elcsalhatosaga.

Woland 2009.11.18. 23:42:00

azt egyebkent nem gondolom hogy a birok direkte nem fujtak le a csalast, sok ember volt az utjukban. en csak Henry-t hibaztatom, a svedeket nem.

na meg megnyerhette volna az ireknek Duff, Keane meg O'Shea is a masodik felidoben, golokkal kellett volna verni ezt a nevetseges francia valogatottat.

ha a csillagjos Domenech marad az edzo akkor mondjuk a kekek sem orulhetnek felhotlenul.

drdugo 2009.11.18. 23:42:28

egyebkent Henryt en sem hibaztatom, neki ezt kellett tennie. mas kerdes h mindig is egy pokhendi alak volt.

pietro10 2009.11.18. 23:42:31

Annyira videóbíroztok jóemberek.
Belegondolt már egyikőtök is hogy az mennyira széttördelné a játékot??

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:42:42

@Csöncsön: haha, meglepett volna ha nem. azért ha valamelyik Realos úriember csinálta volna ezt a spanyolok kárára, még két év múlva itt siránkoznál.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 23:43:06

@popp: "Mennyire tudnék örülni neki, ha a magyar válogatott egy ilyen góllal jutna a vébére."

Így van, én is. :-)

Döbbenetes egyébként, hogy hirtelen mennyi erkölcscsősz támadt itt.

r_magpie 2009.11.18. 23:43:17

azért is nagy kár, mert az írek lettek volna a csapatom a vébén, most nem tudom, kinek szurkoljak, hogy izgalmasabb legyen. van fél évem eldönteni:)

Beyonder 2009.11.18. 23:43:22

Egyébként szeretem (imádom) a brit focit, de inkább nézem a vébén Ribery, Benzema vagy Evra játékát, mint Robbie Keane-ét vagy O'Shea-ét.

Paul Newman Jr. 2009.11.18. 23:43:36

@pietro10: Az, hogy a kétes szituációkat, amiből gól születik, visszanézzék? Te sem gondolhatod komolyan, egy perc az egész, és minden huszadik meccsen kell használni.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 23:43:48

@Rangers10: ironizáltam, de értem mire célzol/céloztál, ez van, szerintem kellene videobíró, mert nevetséges hogy az egész világ azonnal tudta hogy szabálytalan a gól (még akkor is hogyha nem szándékosan ért hozzá a kezével) kivéve az az ember nem tudta, akinek ez a munkája
örülnék ha ez az ügy nem maradna ennyiben

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 23:44:08

@értelmetlen_nevű:

Te hülye vagy. Az íreknek szurkoltam most is, természetesen. Ennek semmi köze ahhoz, hogy Henry hol játszik. Épp elég okom volna utálni őt az arse-os évei miatt.

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:44:54

@pietro10: meg lehetne oldani, hogy egyáltalán ne tördelje szét. Ne úgy képzeld el, hogy kérdésées szituációban a bírok felmennének egy külön tv-szobába betennék az esetet tartalmazó vhs-t a régi lejátszóba és oda vissza tekergetnék a kazettát.

drdugo 2009.11.18. 23:44:58

pietro10: mi tordelne szet? nyilvan nem lehetne minden vitas esetnel visszanezetni. 2 lehetoseg lenne es kesz, de az pont eleg lenne h ne legyenek meccseket eldonto, tobbeves munkakat tonkretevo tevedesek.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:45:12

@drdugo: ez pl tuti a második után lett volna és uitt lennénk

Viszlat 2009.11.18. 23:45:19

@popp: magam is hajlok arra, hogy itt már régóta túl nagy a tét ahhoz, hogy megengedjék maguknak a sportszerűség luxusát a csapatok/játékosok. Kemény pénzek, karrierek, sorsok múlnak egy-egy ilyen helyzeten.

De. Így éjfél felé közeledve nem jut eszembe frappánsabb példa, csak Berbatov gólja a Tottenham ellen, amikor is egy sokkal kevésbé ciki szituban képes volt megtenni, hogy az excsapat ellen szerzett gól után nem tart szaltós, táncolós, örjöngős gólörömöt. Lehajtott fejjel, leintve a társait is visszaballagott a helyére. Remélem érte mire akarok kilyukadni.

pietro10 2009.11.18. 23:45:20

@Paul Newman Jr.: Nem minden 20. mecscsen használnák hanem mindegyiken minden szarra.Mert az nem megoldás mint ami az nfl-ben van 2 challenged van és csoki.

giacinto 2009.11.18. 23:45:44

HA AZ URUK IS KIESNEK, MEGBOLONDULOK!

freiwald 2009.11.18. 23:45:44

Bakker, akkora volt a bunda, hogy a partjelző és a spori sem látta tőle a kézilabdát!!! Szegény írek, szegény jó öreg Trap! Pedig eztán utált volna csak igazán francia-olaszt :)))

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:46:02

@Csöncsön: wow, tetszik a hangnem, sokkal szimpatikusabb mint a rád jellemző ál-objektív demagógia. respekt.

OJ · http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2009.11.18. 23:46:11

Szerintem ennek a meccsnek a lefújással még nem lett vége. A francia vb-égés garantált, ennek a bandának még a legovisabb csoport is kihívás lesz.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.11.18. 23:46:15

@Beyonder: @Csöncsön: Igen, ösztönösen megpróbálod. Sőt, floorballban - hokis szabályok - lőttem nem is egyszer olyan gólt, amit nem adtam volna meg.

DE amíg ez ösztönös csatárteljesítmény, addig nemzeti hősként 50 métert nyargalva ünnepeltetni magadat egy ilyan után simán patkányság...

pietro10 2009.11.18. 23:46:34

@értelmetlen_nevű: vicces vagy...
hanem úgy működne hogy mindig vissza kéne rendelni a labdát vagy szimplán csak állna a játék.
Aki látott már nfl-t tudja mennyi idő egy challenge.

Paul Newman Jr. 2009.11.18. 23:46:36

@Csöncsön: ba**meg, majd még a csalózóknak kell magyarázkodni, nem? Kapjál már néha a fejedhez.

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:46:49

@pietro10: senki sem akar nfl-t baszki. nem igaz, hogy nem érted.

Woland 2009.11.18. 23:47:10

@Csöncsön: nem vitatom hogy te ugyanugy orulnel. de en hadd tartsam fenn a jogot hogy ne ugyanugy erezzek mint te. ; )

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.11.18. 23:47:18

@Csöncsön: tőled, aki a chelsea-barca után is elégedetten dőltél hátra, nem is vártam mást. :) Inkább legyek erkölcscsősz, mint legitimáljak egy csalást...

Beyonder 2009.11.18. 23:47:32

@pietro10: Semmenyire nem tördelné szét, ha úgy használnák, mint anno a vébé döntőn, Zidane fejesénél. Tagadják, de ott nagy valószínűséggel a tévéfelvételen vette észre a 3. játékvezető a fejest, és szólt a bírónak. Most mennyi ideig tartott volna, hogy a 3. bíró rászóljon a bíró fülesére, hogy baszott nagy kéz volt, nem érvényes a gól?

giacinto 2009.11.18. 23:47:35

@pietro10: minden csapat kapna meccsenként kb 2-3 replay lehetőséget. ennyi. a sok fetrengés miatt sokkal többet áll a játék.

rexford 2009.11.18. 23:48:01

@divi: Rossz kérdés.
Te hányszor láttál bármilyen sporteseményen olyat, h a játékos megállt egy szabálytalanság után, pedig a bíró nem fújt semmit?

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.18. 23:49:07

@pietro10: szerintem te túl sok amerikai focit nézel, úgy kell alkalmazni mint jégkorongban, amikor kétes szituáció van, addig áll a játék amíg meg nem nézik lassítva 28 kamera állásból hogy mi történt

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:49:25

@pietro10:
figyelj:

pl: egy ötödik játékvezető nézné a meccset egy hi-tech szobában. real-time látná a szabálytalanságot, legrosszabb esetben 3 másodpercig tartana visszajátszani az egészet. most meg 3-5 perc megy el azzal hogy (esetünkben jogosan) reklamál a sértett fél. Ez tördeli szét a játékot, nem a videóbíró.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:49:29

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: jah, ki is röhögtem.

Amúgy mit mondott volna, holló a hollónak, megy a PC szarakodás. Elő a Drogba videókkal, it's a fokin disgrace.

pietro10 2009.11.18. 23:49:31

@Beyonder: a döntőn a partjelző mondta meg a frankót

@giacinto: kevés a 2-3 lehetőség és mint említettem 3-5 percet állna vele a játék és nyilván mindet kihasználnák.

d3vnull 2009.11.18. 23:49:47

hogy nekem henry egy patkány ez nem most alakult ki. a fő hibás a játékvezetés hogy ezt megadta, ez egyértelmű. henry csak hozta ami jellemzi a franciákat.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 23:50:41

@_Maverick:

A JÁTÉK HEVÉBEN vagy, érted? Ilyenkor megszűnik az erkölcs, ilyenkor egy dolog számít: bejuttatni a labdát valahogy az ellenfél kapujába, győzni, továbbjutni.

@értelmetlen_nevű:

A Korea-spanyol meccs bírói csalása miatt se szidta soha egyetlen szóval sem a koreaiakat; nem ők, nem a játékosok tehettek róla, hogy a játékvezető félrevezette a mérkőzést, duván befolyásolva a végeredményt.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.18. 23:50:44

@drdugo: És a gólok automatikus visszanézés.

értelmetlen_nevű 2009.11.18. 23:50:58

Egyébként kíváncsi vagyok, hogy kibasszák-e végre Domenechet. Világ szégyene ez az ember.

Vaader 2009.11.18. 23:51:30

@Beyonder: Mintha a Konföderéciós Kupán is lett volna ilyesmi, talán az Egyiptom-Brazília meccsen a brazil 11es előtt. A 3. bíró állítólag videón látta,hogy kezezett az egyiptomi.

Woland 2009.11.18. 23:51:56

@Képfényező:

eloszor pattant a kezere masodszorra meg lekezelte vele.

esetleg eszebe juthatott volna labbal hozzaerni, vetodni, ollozni mielott egybol a csalast valasztja. elvegre a vilag egyik legjobb csatara.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.11.18. 23:53:02

@Csöncsön: Mondom, bajnoki mérkőzésen volt szerencsém ilyesmihez, és a játék hevében főleg befejezőcsatárként önkéntelenül rámozdulsz, ezzel a részével egyet értek. Viszont a viselkedéssel nem.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 23:53:24

@divi:

Miből gondolod, hogy elégedett vagyok, vagy hogy Övrebövel elégedett voltam, aki ugye a semmire kiállította Abidalt, jelentős hátrányba hozva kedvenc csapatomat?

Nem, nem vagyok elégedett.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:53:31

@Csöncsön: A JÁTÉK HEVÉBEN vagy, érted? Ilyenkor megszűnik az erkölcs, ilyenkor egy dolog számít: az, hogy argentin vagy :)

AMúgy meg vannak alapösztönök. Nem jut eszedbe szándékosan kézzel érni a labdához, nem, nem, soha, mert 5 éves korod óta tudod, belédnevelték ezerszeresen, h így van. Csak a vérgeciknek nem használ a nevelés.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.18. 23:54:05

@Woland: megoldotta a helyzetet, (mert) a világ egyik legjobb csatára...

Beyonder 2009.11.18. 23:54:07

Abból a szempontból kár, hogy nem a franciák kaptak ki egy ugyanilyen góllal, hogy akkor Platini mostanra már el is készítette volna a szabálymódosítást a videóbíró bevezetéséről... :)

pietro10 2009.11.18. 23:54:30

a videóbíróról még annyit, hogy ezt a játékot idestova 150 éve játszák szinte totál ugyanolyan szabályokkal. csalások voltak vannak lesznek, ezt a videóbíró sem oldaná meg.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:55:16

remélem, lesz visszavonultatós, elbúcsúztatós nst-posztja majd Henrynak a vb után, amikor befejezi.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.18. 23:56:27

@heinrich: azt tudom, hogy mondjuk Mészöly Kálmán mit mondott volna, ha velünk történik ez, de úgy látszik az íreknek kevésbé fejlett az igazságérzetük, mint nekünk.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.18. 23:56:41

@mocsing: nem értelek, a csalókat szoktuk fényezni, or what?

pietro10 2009.11.18. 23:56:57

@heinrich: abszolút adom amit mondasz annak kell a vérében lennie hogy a kapuba kéz NÉLKÜL jutassa labdát. Mert anno gondolom a kis tierit és meglögdösték a haverjai a grundon ha így szerzett gólt és utána még örült is mint majom a farkának.

Beyonder 2009.11.18. 23:57:09

@heinrich: Itt azért nem a levegőből húzta le kézzel a labdát, de még csak maradónás se volt a mozdulat, a labda pont kézmagasságban volt, adta magát a szituáció. Gondolkozni sem volt ideje, ösztönösen csinálta.

Azért a nyilatkozatára kíváncsi leszek.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.18. 23:57:10

@heinrich:

... vagy a zseniknek. :-)

Tréfát félretéve: tényleg nem tudhatjuk, hogy mi van egy olyan világklasszis fejében, mint Henry vagy Maradona, hogy mitől tudott pályafutása során annyi gólt lőni. Lehet, hogy mert rajtuk tényleg nem fog az "erkölcsi nevelés". Az ő vérükben erősebben lüktet a győzelem iránti vágy, nem tudhatjuk. (Tudtommal itt egyikünk sem világklasszis labdarúgó.)

d3vnull 2009.11.18. 23:58:35

pietro10 most egy picit maradj csöndben légyszíves,a videóbírós kérdésről olvass vissza, mindenkinek meg fogod találni a véleményét. itt meg hadd eressze ki a gőzt most mindenki.

d3vnull 2009.11.18. 23:59:17

kieg : természetesen csak a videóbírós kérdésre vonatkozik a dolog, félre ne érts :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 00:00:38

@Viszlat: Ilyen kiélezett szituban ez kirobbanó öröm is ösztönös, szerintem te sem tudnád kezelni a kirobbanó adrenalint.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 00:01:19

@heinrich: nemnem, csak belegondoltam, hogy hányan gondolhatják itt úgy, h megérdemelné és hányan kapnának bant azokért, amiket beírnának kommentbe oda. nem tudok még egy ilyen játékost, akit többen istenítenek és most még többen egy utolsó rongynak tartanak. vicces.

nem nektek szóltam be, bocs, ha félreérthető volt.

Goyo 2009.11.19. 00:02:13

@Csöncsön: Ne fessük már az ördögöt a falra! Gólt nem fog rúgni ez az elbaszott francia válogatott a vébén. Döntőbe jutás? Ne már, hogyan? Az összes többi válogatottat ledönti a H1N1?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 00:02:15

@Viszlat:

Berbatov soha nem volt, és soha nem is lesz világklasszis. (Talán pont ezért? Ki tudja?)

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 00:02:33

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: nyilván, hiperintelligens, visszafogott válasz volt, tudta, súlya van a szavainak. ez eddig oké, bár sztem csuda képmutató ilyen esetben _sportszerűen_ gratulálni az ellenfélnek.

A tag nem akart tömeghisztériát kelteni, sztem sokkal inkább ez van a háttérben, mint az alulfejlett ír igazságérzet, ami elég axióma-gyanús.

d3vnull 2009.11.19. 00:03:21

Hátő, én én bevallom nem igen ismerek futballhoz értő embert (életben persze) aki thierry henry-re azt mondaná, hogy igen, ő egy korrekt, jó játékos. Robbie Keane-re meg pl. ennek ennek ellentétét nem hallottam soha, liverpool ide v. oda :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 00:03:53

@Goyo:

Pont úgy, ahogy 2006-ban. Ugye emlékszünk az első három és fél meccsükre... azok se voltak szemernyivel se jobbak, mint a mostani produkciójuk. Aztán jött Zidane. Most meg majd jön Ribery. Ki tudja?

(Neked legyen igazad!)

cooper (törölt) 2009.11.19. 00:06:07

Henry majd kap az arcára ezért jó sokáig. Amúgy az íreknek az első meccsen ment el a szekér, kicsit lehiggadva sajna ezt látni kell, és ott is egy hülye malac gól.
A szlovének viszont nagyon vagányok, görögöknek újra Ottogasmus, tuti szobrot emelnek neki, a portugálok meg fúúúúj.

Viszlat 2009.11.19. 00:07:45

@popp: na ez azért így már kezd tényleg igen vicces lenni. Szegény Henry, a kezezésről az ösztönök, a gólörömről az adrenalinlöket tehet... mindez természetesen azért mert világklasszis. Aha.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 00:08:41

@pietro10: Egy magyar fejlesztésű szoftverről konkrétan lehet tudni amely egy mezekbe beépített chip segítségével a partjelző zászlajába épített bigyónak jelezné a lesállást.

@heinrich: Ez nem PC szarakodás egy győzelem orientált focista így gondolkozik, egy olyan sazéplelkű íróember mint te, meg másképp ;-).

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.19. 00:09:47

@heinrich: szerintem meg csak totálisan őszinte volt. ugye amikor utána megkérdezte a riporter, hogy "na de hogy fogja magát érezni Henry ma lefekvéskor", akkor a másik vendégggel együtt felröhögött, hogy ne vicceljen, "csodásan" fogja magát érezni. és nem arra gondolt, hogy azért, mert egy gennyláda volna, hanem azért, mert profi focista.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 00:10:00

@Beyonder: @Csöncsön: ösztönös reakciókról hatalmas csöcsök esetén beszélhetünk :)

Woland 2009.11.19. 00:10:18

@imici77:

most "no comment"-ezzek en is?

szerintem extra gaz a vilag egyik legjobbjatol ilyet latni, szerinted meg dicserendo, sot ettol klasszis a srac. ha Robbie Keane csinalta volna egy ugyanigy kopkodnem verbalisan.

csalni mindig sok focista fog, de lagalabb hadd nevezzuk csalonak oket. Henry csalt ezt nem is tudom hogy a francba nem lehet megerteni.

az is bantja a szemem ha valaki serulest szinlel, az is ha tizit akar kamuzni, az is ha kezzel dont el egy vebereszvetelt. sosem jo szart latni a szep zold gyepen, barki is szarik ra.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 00:10:53

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: mellékállásban ettél még lehet szar alak, mint ahogy az is.

értelmetlen_nevű 2009.11.19. 00:11:41

@popp: hát ez nem igazán szoftverkérdés szerintem. mindenestre technikailag simán megoldható lenne egy gördülékeny videóbíró rendszer kiépítése. Még úgy is lenne értelme, ha a teniszhez hasonlóan korlátoznák az elbírálható vitás esetek számát.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 00:13:08

@heinrich: Most te vagy naív, mert a győzni akarást nevelik a kölyökbe meg azt hogy a kapuba kell jutatni a zsugát, akárhogy. A legtöbb volt focista tuti, hogy nem hibáztatja Henryt.

Alapvonalszippantó Hapci Benő · http://nst.blog.hu/ 2009.11.19. 00:13:24

@heinrich: mivel zsigerileg képtelen vagyok haragudni rá (már Arsenalos korában sem sikerült), ezt a véleményt természetesen nem oszthatom.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 00:15:40

@popp: más hibáztatni vkit és más elmondani róla, h igen, bármit megtesz a győzelemért, akár csal is, tehát az én világnézetemben egy görény.

nem hibáztatod, ha elfogadod, h belenevelték, de ettől még a másik dolog úgy van.

Majom Miklós Fan Club 2009.11.19. 00:16:39

nem kezezett, csak használta az összes lábát.

Woland 2009.11.19. 00:16:50

@Csöncsön:

"Berbatov soha nem volt, és soha nem is lesz világklasszis."

Horukk Raro! : ) Koszonom hogy megnevettettel egy ilyen idegesito delutan vegere!

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 00:19:33

@popp: nem akarok a sztáredző szerepében tetszelegni, mert 3 hónapja foglalkozom kisgyerekekkel. Hidd el, hogy ez az egyik legelső dolog, amit meg kell tanítani nekik.

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: benőkém, elsősorban te is ember vagy, nem szurkoló, és legbelül te is szégyelled magad helyette, azért is fürdeted ennyire. Legalábbis remélem :)

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 00:22:52

@Viszlat: Én azért kipróbálnám milyen egy vébéjutást érő gólnál a pályán lenni, hát még ha én rúgnám. Szerintem nincs az a drog, amely ütné azt az extázist.

divi · http://weareunited.freeblog.hu/ 2009.11.19. 00:27:28

Csöncsönnek ajánlom szeretettel ezt a videót Henryról, a "vérbeli csatárról": www.youtube.com/watch?v=rTGfyV_mgUk :D

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 00:33:41

@heinrich: Én tisztelem a véleményedet, meg azt hogy így állsz hozzá, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a profijátékosokat nevelő akadémiák legtöbbjében nem ezt mondják.

El lehet ítélni Henry cselekedetét persze, én nem tenném, de egy ilyen mozdulatból megítélni egy embert, meg hasonló súllyal a mérleg serpenyőjébe rakni mint egy csodálatos gólokkal, cselekkel megoldásokkal teletüzdelt pályafutást számomra necces.

Ugyanez volt a bajom azzal, hogy Maradona legjobb vébéjével kapcsolatban nem álltad meg, hogy ne vedd lajstromba az emberi gyengeségeit és hogy ne törjél pálcát fölötte.

értelmetlen_nevű 2009.11.19. 00:42:00

@popp: Egyébként Henrynak nem ez az első gerinctelen megmozdulása mostanában. Azt azonban én is elismerem, hogy ilyen szituációban nagy a kísértés, valószínűleg sokan hasonlóan cselekedtek volna.

Számomra a meccs negatív hőse az impotens Fifa, és Domenech. Szégyen, hogy egy papíron ennyire erős válogatott ekkora csalásra, és bírói tévedésre szorul. Hozzáteszem, hogy én a franciáknak szurkoltam eredetileg, szimpatizálok(-tam) ezzel a fiatal francia generációval.

heinrich · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 00:45:03

@popp: az akadémiai képzés 15 éves kortól indul, a gyerek meg 5 évesen kezd focizni. Ekkor kell vele egy életre megértetni, hogy kézzel nem érünk a labdához, mert annak a talpad alatt van a helye. Mindig.

Henrynak amúgy nem ez az első esete, elég sok van a rovásán, az egyik kedvencem pl a BL-döntő, ahol méterekről csúszott VdS felé, de 'majd baszott' visszahúzni a nyújtott lábát.

Nem álltam meg? Hát igen, nem. A sportban nem ismerek tréfát, nekem ez a legszentebb dolog, és a csalók számára nincs benne hely.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 00:45:19

@mocsing: Továbbra is azt mondom, más a fotelból egy pofa sörrel a kézben stabil világnézettel ítélkezni és megint más egy hasonló szituban a magasztos elveid szerint cselekedni.

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2009.11.19. 00:46:11

Amúgy tényleg a játékvezetés az igazi probléma, nem Henry, vagy bárki más... Tényleg lehetne okosan változtatni a dolgon.

Tényleg kár érte, egyet értek @popp eszmefuttatásával, hogy erre fogunk emlékezni a zseniális momentumokban gazdag pályafutás helyett esetleg. Vagy hogy Maradonáról sem csodás gólok sora jut eszembe, hanem a drog és a kezezés. De ahogy édesanyám szokta mondani: a becsületet csak egyszer lehet eljátszani...

Woland 2009.11.19. 00:50:11

@popp:

senki sem fekete-feher, sajnalom hogy ezt tolem kell megtudnod, amico. Maradona isteni focista volt ES irtozatos taho. Henry nagyon jo focista ES nagyon konnyen megy neki a csalas vagy szineszkedes ha alkalma van ra (ez NEM default focista tulajdonsag! ha ezt allitod akkor barmennyire is nem elegans de le kell csapnom a magas labdat az olasz-szimpatizans kileted ugyen : ), mellesleg flegmasagban/arcoskodasban is vilagbajnok. szerintem az lenne furcsa ha csak a szepet emlitenenk meg.

sajna resze a focinak amit csinalt, de konyorgom ha valaki csal akkor lehessen mar neven nevezni!

a sajto persze alszent, de azert most tetszik hogy megy a "Hand of Henry" mindenfele. remelem hogy amikor vegre nyilatkozik az ugyrol nem fogja szepiteni a dolgot mint itt csinaljak annyian. nem teszi sportszerubbe a csalast az hogy sikerre vitte vele a csapatat.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 00:55:37

@popp: szerintem semmi szükség ez esetben a gúnyra, de te tudod. nem mondtam, h nem más a két szitu, de ettől még én csak a fotelből mondhatok véleményt róla.

különösen annak fényében fura most védeni henryt, hogy azért van bőven ellenpélda az ellenkező hozzáállásra is - hasonló és hasonlóan kiélezett helyzetben.

persze tudom, azok tündérmesék, meg minden szitu más. csak ne mondjuk azt, h csodával lett volna egyenlő a) nem beleütni kézzel b) utána nem megállni.

értelmetlen_nevű 2009.11.19. 00:56:05

@Woland: hát ezt szépen megfogalmaztad. +1

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 00:58:29

@heinrich: Hiába tanítod meg neki (nagyon helyesen), ha tizenöt éves kora után kenyéradó klubjának edzője ugyanazért lebassza, vagy azt mondja neki, hogy ha másképp nem megy üsd be kézzel.

"Henrynak amúgy nem ez az első esete, elég sok van a rovásán, az egyik kedvencem pl a BL-döntő, ahol méterekről csúszott VdS felé, de 'majd baszott' visszahúzni a nyújtott lábát." - na az szerintem is ronda dolog volt és kuffára nem ugyanaz a műfaj, mint ez a mai. Ha valaki sérülésveszélyesen száll egy kenyeres pajtása felé az nem ugyanaz, mintha mást nem veszélyeztetve gólra tör, akár szabálytalanul. Szándékosan szabálytalankodott, de ez alapján általában azt mondani rá, hogy csaló, erős túlzás.

Számomra egyébként a foci művészet is, így az olyan zseniknek, mint Maradona (vagy Henry) mindig lesz benne hely.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 01:11:19

@mocsing: Ó nem akartam én gúnyolódni, tényleg nem. Csak azt írtam le, hogy én miért nem ítélkezem Henry felett.

Azért ilyen szituban nem hiszem, hogy akárki is leállna míg nem hallja a sípot. Emberünk utolsó vébéért ment a hirig.

Woland 2009.11.19. 01:14:43

@popp:

"Szándékosan szabálytalankodott, de ez alapján általában azt mondani rá, hogy csaló, erős túlzás."

Pedig altalaban ilyenkor szokas mondani valakire hogy csalo.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 01:23:25

Ilyenerővel az összes focista csaló, hiszen majd mindegyik követett el már szándékosan taktikai faultot. Ha tetszik neked, ha nem már a focinak is éppúgy része a fault, mint a kézinek, kosárnak vagy vizilabdának. Persze a szabálytalanságnak megvannak a következményei, azért van a pályán a bíró és azért kéne videóbíró, hogy a szabálytalanságokat észrevegyék és a szabályok szerint szankcionálják.

Woland 2009.11.19. 01:27:04

"Kevin Kilbane said he spoke to Henry after the game.

"He said the ball had just hit him but when I saw it on TV it did not look like that. It seemed he dragged the ball back."

no, verbalisan is megy ez Thierry-nek. ezek szerint Henry hivatalos velemenye az lesz, hogy o nem szabalytalankodott csak a kezere pattant a laszti. hacsak a teve-felvetel megtekintese utan nem valtoztat a verziojan.

no, ideje inkabb azon agyalnom, hogy mi legyen vacsorara, ilyen hulyesegekkel mint egy kezezes nem lehet jollakni : )

newsimg.bbc.co.uk/media/images/46754000/jpg/_46754164_keane_andrews_466.jpg

Woland 2009.11.19. 01:46:55

@popp:

persze, taktikai faultok vannak, az se tetszik, de nekem valahogy nem ugyanaz a kategoria mint ez volt. hivhatod erkolcsi relativizmusnak, de nekem egy felpalyan elkovetett lerantas amit nem lehet nem eszrevenni es buntetni, nem egyeztetheto meg azzal amit Henry csinalt. sunnyogas vs nem sunnyogas.

nem vagyok ir szurkolo, sem pedig anti-frank - szerintem csak siman gorenyseg tortent. es ezt szeretem neven nevezni, nem pedig ajnarozni a gorenyt aki emlitett gorenyseget meggorenykedte. Henry-nek pedig volt mar egy par ilyen esete, szoval nem csak arra szolgal ra hogy a futballtudasat dicserjuk. amibol mellesleg a mai meccsen kabe nullat mutatott.

a videobiroban nagyon egyetertunk. nem is kell az edzoknek lapot osztani. a biro kerdezze meg azt a masik ket-harom faszit akik nezik a visszajatszasokat hogy megis mi volt. ha nem egyertelmu akkor helybenhagyhato az itelet, ha viszont ennyire egyertelmu hogy meg kell valtoztatni az iteletet akkor vissza minden. vagy az a ket-harom faszi is raszolhat a biro fulere, ugyanannyi ideig tartana. es nyilvan csak a legfontosabb helyzetekben hasznalnak - golok, tizik, pirosak.

tenyleg kurva keves idot venne igenybe. es megegyszer mondom az edzoket nem kell egyaltalan belevinni ebbe.

MAti 2009.11.19. 01:55:20

Én valamit nem értek, srácok.
Kétféleképp lehet közelíteni a focihoz:
1. Sportszerűség mindenekelőtt. Így játszunk a Margit-szigeten kedd esténként.
2. Csak a győzelem számít, és amit a bíró nem fúj (amiért nincs piroslap, stb) az mehet. Ezt látjuk a TV-ben.

Most kiakadunk egy kezezésen, részint talán joggal.
De akkor mi a faszér' nem jut eszébe senkinek, hogy mondjuk az a cserzett bőrű kékmezes fickó 120 perc alatt legalább 10-szer rúgott utána a középpályán olyan játékosnak, aki elvitte már rég a labdát mellette - csak hogy megállítsa, bármi áron.
Az szerintem _pont ugyanennyire_ gusztustalan, féreg és sportszerűtlen dolog.
Az ilyenért a Margit-szigeten az öltözőbe zavarnék bárkit.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 02:03:50

Harminckettediként Uruguay! - így az összes világbajnok ott lesz Dél-Afrikában!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2009.11.19. 02:13:50

Nem nagyon szoktam káromkodni, de a jó krva anyját Henrynek, Domenechnek, plusz a bírónak. Ja, és Platininek is, az ígéretei remek megtartásáért.

Hogy ki mit/kit nézne a világbajnokságon, az egyéni megítélés kérdése. Attól, hogy pl. imádja valaki a Timbuktui válogatottat, nem kötelező eljuttattni őket a VB-re. Így akkor sem, ha három Ribery, plusz másfél Henry játszik ott, mellékelve egy C. Ronaldot.

Rápattan a labda a kézre - OK. De maga elé tessékelni nem szokás. A szabályok nem engedik - és magasról leszarom, hogy "minden igazzy csatár így tenne hasonló esetben". Ne tegyen így, mert ez - piszokság, és igenis csalás. Ha vétlen kezezés lenne, akkor büdös szót sem szólnék. Ez nem vétlen volt - a második mozdulat tudatos volt, egyértelműen megakadályozta, hogy a labda elhagyja a játékteret. Hogy a 3 (4) játékvezetőből egy sem látta? (vagy nem akarta - de ez innen konteo lenne) Akkor szar a rendszer, és új kell. Videobíró - de ezt nem nekem kell eldönteni.

A franciák megnyerték a meccset. Hogy megérdemelték-e? Szerintem nem, nagyon nem.
Említettem - ne azért jusson már ki egy csapat, mert sztárok vannak benne. Mert ha ezen múlik, akkor ez miért világbajnokság? Nyugodtan lehetne így ott 10-20 fix nagycsapat, a fennmaradó kb féltucat helyre meg sorsolással meghívhatnának kisebb országokat. Ja, szép lenne:(

Ha lenne vér a pucájukban, a nyilatkozatokban legalább elismernék, hogy ez egyedül nem ment.

Az EB-ről kimaradtak az angolok. Angol drukker vagyok, dühített piszkosul. Mégis volt EB egy meghatározó nagycsapat nélkül. És nem volt rossz EB.

Emlékszem a 2002-es Ír-Spanyolra, nagyon is jól. Jó kis meccs volt. Ehelyett most mennek ezek a franciák a VB-re ...Így.

Ireland, max respect, és főhajtás nektek!

MAti 2009.11.19. 02:20:15

@Vészmadár: "Ne tegyen így, mert ez - piszokság, és igenis csalás."

Minden meccsen van 4-5 olyan szándékos, labdától teljesen független "taktikai" utánrúgás, ami: piszokság, csalás, előre megfontolt szándékkal történő szabálytalanság, sportszerűtlenség, ráadásul időnként komoly gólhelyzetet vesz el az ellenféltől.

Amiatt miért nincsenek sosem hisztérikus beírások?

Szvsz. amíg a taktikai fault nem érhet a pálya bármely pontján azonnal piroslapot, addig nincs miért sportszerűségről beszélgetni...

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 02:21:12

@Woland: Persze van mikor már nincs más választása a védekezőnek, hogy szabálytalankodjon. Nekem viszont sokkal jobban szúrja szememet, mikor egy csapat, például legutóbb a Roma ellen az Inter, arra rendezkedik be, hogy faultokkal akasztja meg az ellen kontráit, sokszor nagyon is durvákkal. Az még jobban idegesít, hogy tehették, mert spori nem osztotta ki az elején a megfelelő lapokat. A legnagyobb taplóság szerintem a szándékos durva szabálytalanság vagy az olyasféle közveszélyes ámokfutás, melyet Tailor mutatott be Eduardoval szemben. Az ha valaki gólra törve, kezezik vagy tizenegyest és szabadot várva színészkedik (ráadásul ebben az is benne van, hogy legtöbb spori nem fújja be a faultot, ha nem esik látványosan a csatár) annyira nem zavar. Ha ezt a játékvezetés, mondjuk a FIFA vaskalapos hozzállása miatt nem szúrja ki, az már annál inkább. És eljutottunk a közös pontig, videóbírót holnaptól!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2009.11.19. 02:29:11

Képfényező: én most erről a konkrét esetről írtam le a véleményem, közepesen higgadtan. Az nem magyarázza meg, hogy" dehát minden meccsen van legalább 4-5 taktikai szabálytalanság". Van, igen. Mellesleg a taktikai szabálytalanságokat le szokták fújni. Megáll a játék, szabadrúgás, lap, blabla. Itt semmi nem volt. Csak gólöröm, amit én itt pl. érthetőnek, de ocsmány egy dolognak tartok.

Ettől persze még a taktikai szabálytalanság is szemétség. Az előbb írtam, hogy ha ezt lehet, akkor szar a rendszer, és új kellene.

Nem tudom, mi - fix időtartamú (5-7 perc, mittomén) kiállítás, videobíró - de valami kell, mert ez így nagyon nem jó.
Nem én fogom ezzel kapcsolatban feltalálni a tutit, és főleg nem a jelenlegi hangulatomban.

MAti 2009.11.19. 02:53:13

@Vészmadár: Persze, ezt értem én. És az íreket rettentően sajnálom, velük sokszorosan kib.tt az élet, már itt fociban is. Kezdve a 92. percben benyalt góllal (de ez még saját hiba), folytatva a kiemeléses sorsolás görénységével, az első meccs szar góljával, és megkoronázva ezzel.
Nagyon szar lehet írnek lenni, mert még nekem is rosszul esett a meccs után a vacsora, pedig én csak egy magyar tévénéző voltam.

Ezzel együtt, kezeljük a történteket a helyén, Henry-t illetően (nem mintha ő valami kedvencem lenne). Pont ugyanazt tette, mint 100 focistából 9x tenne ilyenkor, és teszi is.
Például az a napbarnította srác az utánrúgásokkal a középpályán, amikor _esélye sem_ volt a labdához érni, de "meg kellett akadályozni"...

Woland 2009.11.19. 02:59:25

@Képfényező:

taktikai szabalytalansag: egyertelmu lerantas, ahol a jatekos vallalja a kovetkezmenyeket, vagyis NEM PROBALJA MEG ATBASZNI A BIROT. (csak ki akartam emelni, nem ingerultseget jeleznek a nagybetuk : )

ha normalis a biro akkor ilyenbol maximum kettot lehet csinalni abban az esetben ha golratoro/megindulo/kontrazo jatekost rant le az ember.

a taktikai faultok nem arra iranyulnak hogy atverjek a birot - szabalytalansag buntetes fejeben. a szineszkedes illetve a kezezes a'la Henry/Maradona/Messi viszont egyertelmuen mas teszta - szabalytalansag jutalom fejeben.

ez az en ertelmezesem taktikai fault es egyebek teren.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 03:07:04

@Woland: Azért ismerjük a "spori engedi a kemény játékot" toposzt. Vannak bírók, akik "pártolják a folyamatos játékot" és egyértelmű faultokat nem fújnak le. Taktikai faultot is lehet sunnyogva elkövetni. A durvaságot meg nem menti, hogy "felvállalta" a játékos. Ez meg az én véleményem.

MAti 2009.11.19. 03:10:01

@Woland: Kétféleképp lehet focizni:
1. Tudom, mit szabad (magamtól, belülről) - és csak azt teszem.
2. Kikapcsolom a lelkiismeretet, a szabályok (és a bíró) egy nehezítő tényező - de ha elég ügyes vagyok, vagy jól mérlegelem a következményeket, akkor jól jöhetek ki belőle. Felrúghatom, visszahúzhatom, sunyizhatok egy bedobást (pedig rólam ment ki), átvehetem kézzel, feldobhatom magam, miegymás.

Én az elsőt szeretem, a TV-ben a másodikat látom.

pink75 2009.11.19. 03:11:17

fejlődéstörténet

isten keze 1.
isten keze 2.
isten keze 3.
.
.
.
.
.
kézilabda

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2009.11.19. 03:11:25

Képfényező: Ok, ezt teszi, és? Attól, hogy lehet adót csalni, az még nem törvényes, ugye?
Kézzel levenni a labdát szabályellenes.
Mégegyszer: Magasról teszek arra, hogy 100-ból 9x ezt tenné.
Ez ugyanúgy szabálytalan, mint a nyújtott lábbal becsúszás, vagy a lerántás. És nem érdekel, hogy Henry követi el, vagy Ronaldo, vagy Messi, vagy Odzsihamics, vagy Bukulele - nem lehet kivétel senki. Sem csapat, sem játékos. Senki nem dönthetne el büntetlenül meccset csalással.

A taktikai szabálytalanságokról meg már mondtam, mit gondolok.

Majd megnézem a holnapi(mai) nyilatkozatokat. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Csak lesz valakiben annyi kurázsi, hogy Domenech, Henry, a bíró, meg Platini arcába kérdez.
(Persze előre leírható az is, hogy "véletlen rápattant", meg "nem láttam jól" típusú válaszok lesznek)

Őszintén: Eddig sem rajongtam a francia fociért. Valahogy sosem érdekelt igazán. A történtekhez való hozzáállás dönti el, hogy maradok-e ezen a ponton, vagy zsigerbeli gyűlöletté változik.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2009.11.19. 03:18:31

btw: mind a fifa, mind az uefa honlapján még meg sem említik az esetet. khm. elmentem hányni:(

pink75 2009.11.19. 03:21:59

@Vészmadár: de fél perccel az első cikk után a kommentelési lehetőséget is eltávolították
mikor még megvolt, annyit nem engedtek át a cenzúrán, hogy "fair play"
pedig aztán...

szbszig 2009.11.19. 03:31:02

@Vészmadár: Az ilyen eseteket SOHA nem említik ott meg, még ha a visszajátszások alapján teljesen egyértelműen megállapítható lesről, kezezésről stb. van is szó, ami nem a bíró szubjektív elbírálásán múlik. Volt, amikor még idegesített, de mostanra megszoktam...

@pink75: Hajjaj, ez meg a másik. Emiatt a kommentelésről is nagyon rég leszoktam ott...

pink75 2009.11.19. 03:39:03

@szbszig: egy mail azért elment, legyen valakinek egy rossz napja ott is

Woland 2009.11.19. 06:35:37

@popp:

a taktikai szabalytalansag ritkan durva. a 'cinikus' az eposzi jelzo ami ezeket a szabalytalansagokat illeti. lerantasokrol, akasztasokrol beszelek, amik teljesen egyertelmuek es magukkal vonjak a sargat/pirosat.

egy kontranal torteno lerantast nem engedhet el a spori, barmennyire is toleralja a kemeny jatekot.

olyat meg en meg nem lattam hogy _egyertelmu_ faultokat egy biro _konzekvensen_ ne fujjon be egy meccsen mert hogy o a folyamatos jatekot propagalja.

a durvasag emlitesevel pedig olyat akarsz a szamba adni amit soha nem mondtam. vagy legalabbis azt a latszatot kelti a kommented mintha en a durvasagot mentegettem volna, amit engedelmeddel kikerek magamnak. : )

Woland 2009.11.19. 06:41:57

@Képfényező:

bocs, de szerintem nem csak az a ket lehetoseg van hogy:
a. soha nem szabalytalankodok
b. minden adando alkalommal szabalytalankodok.

a szabalytalansag es a szabadrugas reszei a jateknak - a kezdetektol igy volt - az hogy atverem a birot es csalok nem szabadna hogy az legyen, szerintem.

Mourinho már nem a király 2009.11.19. 07:58:35

- Bocs de szerintem ne tereljük el a témát a taktikai szabálytalanságok felé, mert semmi köze a szándékos kezezéshez.
- Nehogy már Henry ártatlan lenne merthogy ez egy vérbeli csatár dolga, a csaló az CSALÓ az élet minden terén, és minden sportban.
- Szerintem az sem érv, hogy ez ilyen amióta a foci az foci, mert nyilván 1920-ban nem volt meg a tehnikai feltétele egy videóbíró bevezetésének.
- A másik dolog amit igazán behozhatnának az utólagos szigorú eltiltás + büntetés. Nyilván a tegnapi esetben ez így kevés, egy 3 meccses eltiltás megér egy vb részvételt. Viszont a mindenféle színészkedéseket például szépen vissza lehetne szorítani ezzel.

Mourinho már nem a király 2009.11.19. 08:03:47

Ugy általában a büntetésekről jutott eszembe, mennyire nevetségesek a FIFA büntetések. Diego "leszophattok" Maradona 2 havi eltiltást és 16.500 (!! ) euro büntit kapott a trágárkodásaira.
Hasonló ügy az NFL-ben:
www.nemzetisport.hu/nso_hirek/nfl-negyedmillio-dollarra-buntettek-az-ujjat-mutogato-csapattulajdonost-2007071
Néhány fuckyou mutogatás 250.000 dollárt ért, ennek már lehet valamennyi elrettentő ereje nem?

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.11.19. 08:11:33

ez így eléggé állóháborús csevegés volt, a nézetek kissé bemerevedtek. azóta Titi állítólag elismerte, hogy kéz volt (írja a zindex). (nyilván biztos benne, hogy nem lesz újrajátszás, no, meg a PR-ügynöke is ezt javasolta...)
kicsit átvitt értelemben: a tv-nek köszönhetően túl közel vagyunk a héroszainkhoz. ebből a távolságból ők is emberek (néha, sőt, igazából elég gyakran, hiába akarjuk őket félistennek látni, legalább). régen könnyebb volt. mire a szomszéd faluba ért a hőstett híre, lehet, már rég halott volt, akit dícsőítettek érte... és mindenki azt hitte, amit akart (PR már akkor is, persze).

szferi 2009.11.19. 08:23:46

@d3vnull: akkor elárulom neked, hogy 2008ban kollert első meccsen lecserélték, portugálok ellen nem játszott, harmadik meccsen játszott végig, sajnos. első félidőben be is jött ez a taktika, másodikban viszont le kellett volna hozni és beállítani egy gyors, mozgékony csatárt, aki segített volna sionkonak és plasilnak, akik kurvajól, kreatívan játszottak, és nem csak koller fejét keresték.

kroos 2009.11.19. 08:43:43

Nos, szerintem az érem másik oldaláról is meg kellene vizsgálni az esetet. A csapatod kijuthat a Vb-re akkor te a hosszabitásban nem próbálod meg ugyanezt? Ugy hogy elvárja töled az edzöd is hogy mindent megtegyél a csapat érdekében? Én ha egy ilyen kezezésen mulna Magyarország Vb részvétele, akkor biztosan megcsinálnám.
Henry egy kis allatomos ge*i. Ezt akinek van szeme eddig is tudta. Elképesztö volt amikár tavaly rácsuszott But-ra, még lapot sem kapott, a kapusnak össze kellet varni az arcát ő meg ahelyett hogy elnézést kért volna, sérülést szimulál.A Gazza-k, Keanek, Monterok sokkal egyeneseb jellemek, velük tisztában van mindenki, vállalják magukat, nem ugy mint Henry, aki egy köcsög.De ez az eset másról szól. Én nem rá haragszom hanem a bíróra.Meg erre a helyzetre.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 08:48:01

A bosnyákokat és az íreket sajnálom, a szlovének sikere után meg ne mondja senki, hogy a magyar válogatottól az is siker, ha oda-vissza legyőzzük Máltát és Albániát, hol jobb a szlovén válogatott? Ennek ellenére a jó orosz válogatottat is leküzdve ott vannak a VB-n. Szóval, kicsit másként értékeljük ezeket a 6 pontokat, ne vicceljünk már.
Ami meg szintén jó, Muslera Uruguay színeiben, Meghni meg Algériával ott van a VB-n, remek!

szferi 2009.11.19. 09:00:37

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: én csak az íreket, bosnyákok kicsit az egyszem zahovicra építő szlovénekre emlékeztetnek, olyan semmilyen csapat. a mostani szlovén válogatott? jójátékra nem számítok tőlük, de kb. másfélszer annyit futnak meccsenként mint a mieink. ott jobbak, hogy tele vannak közepes játékosokkal, semmi extra, de legalább egy szinten van a kezdő tizenegy. azonban ezzel a garnitúrával a mostani sikert nem fogják megismételni.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.19. 09:14:54

nemtom ki melyik közvetítést nézte, de én nem ezt:
www.youtube.com/watch?v=7qZJrOcgkYM
és itt megmutatják, hogy a partjelzőnek látnia kellett volna, mert közte és ánrí között nem állt senki

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 09:16:15

@szferi: Szerintem ezt a szlovén válogatottat 10-ből 6-szor biztos hogy megverné a magyar válogatott, normális felállásban, a közepesnél jobb játékkal. Ezért nevetséges sikernek felfogni Málta és Albánia ellen a a 6 pontokat. Bosnyákok azért hiányozni fognak a VB-ről nekem, a portugálok maradhattak volna otthon. Íreknek pedig maximális tisztelet, ők a morális győztesek, ha lehet ilyet mondani.

nadivereb 2009.11.19. 09:31:28

Csalás volt, az nem kérdéses. Ugyanakkor egyszerűen nem tudom érte elítélni Henryt. Megpróbálta. A helyében én is megpróbáltam volna. Hogy a bíró hülye és beszopta, az a bíró sara.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 09:38:00

@Woland: ugye az a gól, amikor 2 játékosunk feküdt a gyepen... jah, nem láttátok, ühüm... ugyan, Woland, nem istenítettem e szitu után, de, hogy most kategóriasan mocskoljátok Henryt, miközben Zizu sem egy pirosat kapott, Bergkamp is taposott, Etoo is kezelt gólt, Messiről nem is beszélve... megpróbálta. bejött. nem ettől világklasszis, és ezt Te is tudod.

Üdv, ymy - lineker fan mindenki

Mourinho már nem a király 2009.11.19. 09:40:46

""I'm in the box, there are two defenders in front of me. The ball bounced off my hand, the referee did not see it and I played on."
-ezzel elismerte hogy a labda hozzáért a kezéhez (amugy tökmindegy mit ismer el mert a tv-ben kiválóan látszik), de még itt is hazudik, mert ugy adja elő mintha véletlen lett volna, pedig nyilvánvalóan szándékos kezezés volt.

És mit mond a lepra edző:
"I did not see a hand. It's you people who are speaking about this," he said.
-persze, abban a pillanatban lehet nem látta, viszont nyugodtan visszanézheti a felvételeket.

r_magpie 2009.11.19. 09:47:44

haragudni, csalózni, köcsögözni már egy ideje nem nagyon tudok, csak nagyon sajnálom az íreket. és tökszar olvasni, hogy többen elfogultságból védik a védhetetlent.

szferi 2009.11.19. 09:47:57

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: hát, itt a baj. azért nem tudod értékelni koemant, mert magasan túlértékeled a játékosainkat. nincs igazad. az orosz válogatottat kettőből hányszor vernénk meg, és a szlovákot, csehet, lengyelt?

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.11.19. 09:50:01

sok már fórumot is olvasva úgy tűnik,
mintha az emberek elfelejtenék, hogy ha nem adják meg a kezezéses gólt, akkor az írek kijutottak volna.
holott nem.

pattopo · http://100ev.uw.hu 2009.11.19. 09:50:40

namármitis akartam ezzelmondani...

Walmer 2009.11.19. 09:51:36

Remélem most már érti pár ügyeletes megmondó faszagyerek, hogy miért van 10 éve folyamatos hányingerem, ha ezt a sunyi, patkány alakot látom a képernyőn.

szferi 2009.11.19. 09:54:25

@popp: tőled teljesen érthető, hogy véded az ilyen szarházi megnyilvánulásokat. minden nagy eredményt ilyen és hasonló görénységeknek köszönhet a kedvenc válogatottad.

:)

szferi 2009.11.19. 09:57:19

@Walmer: ugye milyen jól érzi magát az ügyeletes megmondó faszagyerek?

gezabá (törölt) 2009.11.19. 10:17:48

@Artsuhtaraz: ja, csak vagy 30 méterre volt, henry keze meg mozgott vagy 10 centit a labdával, hogy jó legyen neki... amit pont a labda takart. a partjelző aztán nem sokat ért az adott szituban, szerintem.

gezabá (törölt) 2009.11.19. 10:18:39

@pattopo: háhogy jöttek volna a tizik.

sporttárs 2009.11.19. 10:22:11

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Aha, akkor tehát az oroszokat meg akinfejevstül, arsavinostul már egy meccs latt elintéztük volna, a visszavágót le se kellett voln játszani. Csak hát sajna a mi kapitányunk olyan balfasz, hogy egy ilyen brutál jó csapattal sem tudja megelőzni a svédeket meg a protugálokat.
Világos beszéd, majd az Aranylabda-szavazáson Gerára, Husztira és Dzsudzsákra adott voksok száma alá is fogja támasztani.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 10:28:18

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Hagyjuk már magyar-szlovén oösszehasonlítást. A mi csoportunkból ennek a szlovén válogatottnak sem lett volna esélye továbbjutni. Most egy ordas közhely következik: egy oda-vissza meccsen bármi megtörténhet. Ráadásul a szlovénok azzal a taktikával harcolták ki vébé részvételt, ami Koemannak nem jött be és amiért te pocskondiázod a hollandot.

Halga csak, mit mondott Giovanni Trapattoni: „Elszomorító, hogy így estünk ki. Úgy érzem, a svéd játékvezetőnek meg kellett volna kérdeznie az asszisztensét. Nem akarom azt mondani, hogy Henryt is okolom, ha a bíró megkérdezi, biztosan elismerte volna, hogy kéz volt" . Mielőtt szferi bőszen elkezd olaszozni az ír Ronnie Whelan is ugyanezt mondta.

Robbie Keane viszont érthetően kiborult: „Undorító volt, ami történt, teljesen egyértelmű kezezést nézett el a bíró. Úgy érzem, a FIFA nem feltétlenül akarta az ír válogatottat a világbajnokságon látni. Ez már a kiemeléssel is kiderült, remélem, Platini és Blatter boldogan SMS-ezik egymásnak, és közösen örülnek a francia továbbjutásnak." - ami tényleg undorító lenne, ha ezért kukoricára térdepeltetné a FIFA.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 10:31:43

@popp: rem, keane-t eltiltják ezért a nyilatkozatáért...

neeskens 2009.11.19. 10:38:27

Én is sajnálom az íreket, de szerintem ezért patkányozni Henryt nem jogos. Vagy,ha igen, akkor a profi focisták 99%-a erkölcsi nulla. Egy ilyen helyzetben Ronaldótól Torghelléig mindegyik csatár ezt tette volna. Persze akadnak kivételek, csak én még nem láttam, apám szerint Eusébió ilyen volt.

Szóval, akik patkányozzák Henryt, azoktól várom a hosszú listát, hogy hasonló helyzetben ki döntött a fair play szellemében az elmúlt 10 évben. Esetleg poszt is lehet belőle.

r_magpie 2009.11.19. 10:39:39

@imici77: őt is értsd meg, ne csak Henryt

szferi 2009.11.19. 10:41:24

@popp: Robbienak igaza van, sikerült benyomni a franciákat, bár szerintem akkor sem kaptak volna nehezebb ellenfelet a gallok, ha nincs a kiemelés.

a szlovénokról még annyit, hogy a mi csoportunkban is harcban lettek volna a második helyért, nyilván nem akkora eséllyel, mint a totálisan szétesett lengyelek és az évtizedes mélyponton lévő csehek ellen. egyébként nem jó csapat, de most jól voltak összerakva - mert véletlenül volt miből. ugyanez érvényes a szlovákokra is, igaz, ők azért egy fokkal stabilabbnak tűnnek, bár a szlovénektól odavissza kikaptak. nekünk nincsenek játékosaink, még az ilyen görögös taktikához se.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2009.11.19. 10:42:46

imici77: Miért is? mert hangot adott annak, amit érzett?

neeskens: Vissza kéne olvasni a kommenteket.
Attól még, hogy a csatárok így tennének, attól még - igenis - szemét dolog.
És az ne legyen már mentség, hogy "de hát mindenki így tenne", mert ezen az alapon elindulva a pl. a lopás is megmagyarázható. Khm.

gezabá (törölt) 2009.11.19. 10:50:18

csak ilyen "értelmetlen" viták tudnak nagyobb kommentszámot generálni, ami jó a hangulatnak, de rossz a munkanapnak. :) kár, amúgy. de ilyenek vagyunk.

neeskens 2009.11.19. 10:50:20

@Vészmadár: Azért kézzel beleérni a labdába , vagy meglopni valakit az nálam nem ugyanaz az erkölcsi kategória. Úgyhogy a hasonlat sántít.

Én sem mondtam, hogy Henry az erkölcs bajnoka, de ha ezt a Sanyi csinálja és kijutunk vele a vb-re,akkor könnyebben megbocsátanál.

Itt arról van szó, hogy akinek eddig ellenszenves volt Henry, az most igazolva látja magát.

Irapuatótól Szuezig 2009.11.19. 10:51:49

szerintem is érvénytelen volt a francia gól, mert gallas nem kézzel tette a kapuba a labdát, holott lett volna rá lehetősége.

vicces volt, ahogy felemelte a kezét biztosításnak, ha esetleg fejjel nem érné el.

ebből is látszik, hogy a franciák jobban akarták a továbbjutást és többet is tettek érte.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.19. 10:52:33

szerintem ez nem Henry hibája, hanem azé hogy nincs videóbíró, akkor már rég arról beszélnénk hogy mit történt a 11es párbajon

harveypekar 2009.11.19. 10:54:23

Henry kezezése szerintem nagyon hasonlít Zidane öklelésére, mindkét eset olyan szégyenfoltot jelent a pályafutásukon, amit soha nem lehet letörölni. Szurkolói elfogultságtól függően nyilván sokan hajlamosak lesznek szemet hunyni, és csak arra emlékezni, hogy mekkora játékosok/voltak, de a semlegesek aligha fogják elfelejteni, és mindig lesz egy "de", amikor róluk beszélnek.

szferi 2009.11.19. 10:56:51

@harveypekar: zidane fejelése egy őszinte gesztus volt, és még csak kárt sem okozott vele az ellenfélnek, még annak a takony materazzinak sem. :)

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2009.11.19. 10:57:17

neeskens - nem is azt mondtam. :)
És igenis, ha Sanya, a mi Sanyánk csinálja, akkor is szemétség - senkit nem menthetne fel a nemzetisége.
ÉS mélyen kussban lennék, hagy dühöngjék ki magukat az ellendrukkerek - de semmiképpen sem próbálnám megmagyarázni azzal, hogy "de hát 100 ból 9x ezt tette volna".

neeskens 2009.11.19. 10:59:40

@Vészmadár: Most te akkor azért haragszol Henryre mert kezezett, vagy mert beismerte?

r_magpie 2009.11.19. 11:04:01

tényleg, mindenki helyettesítsen be Henry helyére egy általa kifejezetten ellenszenvesnek tartott játékost, és úgy gondolja újra a szitut. ha mondjuk Adebayor csinálja, imici lehet, hogy nem kajánkodna annyira:)

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2009.11.19. 11:07:57

neeskens - hiába próbálsz kötözködni:)
Azért haragszom amit tett. A beismerés (milyen beismerés már ez: "It was a handball, but i'm not the referee" ?) nem menti fel.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 11:18:19

@Vészmadár: saf-ot is eltiltották, mert hangot adott a véleményének...

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 11:19:25

@Vészmadár: ha beismeri az a baj, ha nem, akkor meg az :)

neeskens 2009.11.19. 11:22:35

@Vészmadár: oké, szemétség, nem menti fel semmi.

Már csak egy kérdésem van, miért nézel olyan sportot, ahol 99%-ban ilyen szerinted szemét emberek játszanak. Csalnak, kezeznek, eljátszák a tizenegyest, húzzák az időt, provokálják az ellenfelet, szimulálnak, köpködnek néha még verekednek is.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 11:26:25

beismeri? :DDD

hát látta bazzeg mindenki, kit érdekel, h beismeri-e, vagy sem? :) nevezzünk már el róla utcát, mert beismerte, ami egyértelmű és nyilvánvaló, beszarok.

milyen lett volna, ha letagadja?

maradjunk annyiban, h megpróbálta a legkevesebb további haragot kiváltó nyilatkozatot elmondani.

szempontpuska 2009.11.19. 11:27:17

Végtelenül el vagyok keseredve a görögök bejutása miatt. remélem a Rehagel-féle antifutball írtózatos pofont kap majd Dél-Afrikában

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2009.11.19. 11:27:49

neeskens - ezen már én is gondolkodtam, de ez az én döntésem. Egyre kevesebbet nézem. Persze ehhez rajtam kívül senkinek nincs köze, ugye?:)
ez nem rólam szól.

Mellesleg azt egy szóval sem mondtam, hogy a focisták 99%-a szemét ember, ugye?
Hanem azt, hogy az nem jelenthet felmentést a tett alól, hogy "dehát mások is ezt tennék". Khm, khm.:)

hakapesz imi 2009.11.19. 11:30:49

1. Ne csaljon!
2. Ha már csalt, mert genny/gerinctelen/profi/az adrenalin már az orrán folyik ki/stb., tök mindegy, mit mond, elég hiteltelen egy csaló szájából.

Egyébként meg nincs mentség arra, amit Titi csinált... A Tour de France-on sem indulok egy 250 ccm-es KTM-mel, talán nem veszik észre. Baromság! Ez egyszerűen nem fordulhat elő. Ez egy másik sport.

neeskens 2009.11.19. 11:32:39

@hakapesz imi: Mégegyszer várom a listát az elmúlt 10-20 évből, azoknak a nevével, akik egy ilyen helyzetben a fair play szellemében jártak el.

pink75 2009.11.19. 11:38:16

@neeskens: én meg a listát az ilyen helyzetekről

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.11.19. 11:39:09

@neeskens: Petit kirúgta a pályáról a labdát. Fowler kikérte magának a büntetőt. di Canio nem rúgta be.
Videók érdekelnének az első kettőről.

kroos 2009.11.19. 11:41:40

kiváncsi vagyok hamajd egyszer egy Németh müesésért kapunk 11-est lesz e csaló gecizés......

pink75 2009.11.19. 11:41:47

@pancho_sanza:
off
dehát di canio egy fasiszta rasszista, nem európai, mit is várhat az ilyenektől az ember
on

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 11:42:11

nekem rögtön az a sztori jut eszembe, amit hrutka előszeretettel mesélt (bár tv-ben is lehetett látni) a régi kaiserslauternes időkből, amikor BL-negyed-, vagy elődöntőt játszottak a Bayernnel és rudi fogta janckert. a lényeg, hogy asszem kiesésre állt a Bayern, rudinak volt egy sárgája, jancker meg necces szituban elesett mellette a tizenhatoson belül, rohant a spori, h befújja és nyúlt a zsebéhez, de jancker már úgy állt fel, h integetett, semmi nem volt. tizi és kiállítás lett volna. jancker elmondta egy mondatban, ment tovább a játék, amúgy meg továbbjutott a Bayern is, de ez mellékes. hát, ritkán, de van ilyen is, lehet így is.

pink75 2009.11.19. 11:42:43

@kroos: nekem a dzsudzsák-féle tizenegyesnél is égett a pofám

sporttárs 2009.11.19. 11:45:16

@Csöncsön: Ja, azon a meccsen tényleg az volt a leglényegesebb tévedése. Milyen jóindulatú vagyok: "tévedés".

neeskens 2009.11.19. 11:48:27

Di Canio oké, emlékszem.

Egyébként értem én, hogy ne jöjjünk a szlovénekkel, így meg úgy. De akkor is, a miheztartás végett a tegnapi kezdőjük:
Handanovic (Udinese) – Brecko (1. FC Köln), Suler (Gent), Cesar (Grenoble), Jokic (Sochaux) – Birsa (Auxerre), Koren (West Bromwich Albion), Kirm (Wisla Kraków), Radosavljevic (Tom Tomszk) – Novakovic (1. FC Köln), Dedic (Bochum).

Azért ez elgondolkodtató...

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.11.19. 11:49:19

@pink75: attól még az elmúlt 10 év legsportszerűbb megmozdulása az övé és bármilyen hihetetlen, de 30 év múlva erről fogunk rá emlékezni, mert fasiszta disznóból sok van (és lesz is) ám a világon, de kurva kevés profi focista, aki nem rúgná be azt a labdát.

pink75 2009.11.19. 11:50:47

@pancho_sanza: ugye, hogy a tettek számítanak végül

hakapesz imi 2009.11.19. 11:51:05

@neeskens: lehet, hogy di Canio egy fasiszta disznó, de legalább sportember. Sajna nem tudom linkelni a videót, de biztos ismered. Ha nem, keress rá a gugliban: di canio fair play, stb.
Ilyenkor bukik elő a játékosok igazi személyisége. Di Canióban fel sem merült, hogy folytassa a fenti esetben. Sőt, bár azt gyömöszölték a kis fasiszta Paolo agyacskájába már 5 évesen is, hogy kézzel nem szabad, csak integetni!, mégis a gerinc felülírta a leckét. Szóval, akad ilyen focista is, na.

r_magpie 2009.11.19. 11:51:23

Hogy másról is essen szó, csalódtam az Algéria-Egyiptom mecssben, pontosabban Egyiptomban. A kapott gól után két helyzetet tudtak felmutatni, ezen kívül leginkább riadt tekintettel passzolgatták körbe az ellent, az utolsó tíz percben meg mintha már ők sem hitték volna el, hogy találhatnak egy gólt. Pedig az utóbbi két Afrika-kupán látott Egyiptomra kíváncsi lettem volna egy komolyabb európai/dél-amerikai csapat ellen.

A pálya talaja amúgy milyen volt már, egy lapos passz kb négyszer pattant fel, mire odaért a címzetthez.

(és csak nekem tűnt fel, hogy az elején eurosportos kommentátor random Abutrikázott mindenkit a fáraóknál?)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 11:52:26

@mocsing: mit kellett volna csinálnia? mit nyilatkozott volna?

hakapesz imi 2009.11.19. 11:53:08

pfú, de lassan gépelek: elmondatott minden, mire befejeztem...

sporttárs 2009.11.19. 11:55:10

@popp: Nem ugyanaz a kategória, de a jellemről árulkodik. Még ennél is gyomorforgatóbb, ha valaki a pályán ilyen, azon kívül meg próbál szerény úriember imidzset mutatni. Henry pszichológiai eset, régi meggyőződésem.
(Lineker egy lúzer volt, de ha egyáltalán van a futballban erkölcs, hát ő a mérce. Az ilyen henryk bekaphatják.)

Ugyanakkor a tegnapi eset kapcsán sokkal inkább és tomboló haraggal a bírót kellene ekézni, meg az egész elavult, szar, tradicionálisnak csúfolt, közben pedig röhejes vaskalapos rendszert, ami manapság is engedi, hogy eféle nevetséges tévedések döntsenek el meccseket. A legnagyobb baj, hogy ezek a bírók semmiféle retorzióban nem részesülnek, a Chelseat kiejtő Övrebö is már vagy négy nemzetközi meccset vezetett azóta, minden eltiltás nélkül, pedig egy világ előtt futott ámokot.

Aztán persze a játékos ne köpjön, ne legyintsen, ne szóljon be és ne hisztizzen, mer jól eltilcsák. Na ez az, ami undorító, nem egy kezezés önmagában.

neeskens 2009.11.19. 11:55:15

Talán el hagynunk kéne a holland, meg a német vonalat, inkább azt kéne megnézni, mit tudnak a délszlávok pl.

Az exjugók közül Szerbia csoportgyőztes lett, Horvátország most nem jutott ki, de 2 éve negyeddöntőzött az EB-n.

Bosznia épphogy kiesett a pótselejtezőn, Szolvénia ott a vb-n, még a pici Montenegrónak is olyan sztárjai vannak, mint Jovetic, vagy Vucsinics.

Ott sincs sok pénz, ott is gazdasági bajok korrupció van, mégis miért ilyen erős a focijuk?

gezabá (törölt) 2009.11.19. 11:55:37

a legirrítálóbb számomra, amikor az összes védő emeli a kezét, a szitutól függetlenül, hogy les... kiugratásnál. még ha 5 méterrel hátrébbról indul a csatár, akkor is. nap-nap után látni mindenhol. az alacsonyabb osztályú meccseken gyakorlatilag partjelzőként működnek a hátvédsorok (ott néha csak egy bíró vezet). engem pl ez nagyon idegesített :)) idegesít. az is csalás. a magyar megye kettőtől a topligák rangadóiig ez megy.

montipájton 2009.11.19. 11:56:26

Valahogy az az érzésem, hamarosan születik egy Bede-írás arról, hiogy milyen nevetséges, ha valaki kiakad egy ilyen csibészségen, mint Henry kezezése.)))

Amúgy persze, hogy szidja mindenki, aki amúgy sem szerette - csak hát ugyanúgy védi mindenki, aki meg ARsenal vagy Barca-fan. Nehogy már ők vessék a kiakadók szemére az elfogultságot.

Nekem tiszta a lelkiismeretem, mert eddig is egy ellenszenves, unfair kö**gnek tartottam, a klasszisát persze nem vitatva.)))

De nem ő itt az igazán paréj, hanem Domenech. Henrynak van mentsége, hogy elismerte a tettét, meg hogy ő legalább ért ahhoz, amit csinál. De ez a szemüveges szatír... Gyomorforgató, hogy mindenből így ki tud jönni, amit elkúr.

Hát mit gondoljunk egy népről, amelyik ilyen vezetőket képtelen megbuktatni? )))

neeskens 2009.11.19. 11:57:32

@neeskens: jó Szlovénia rendben van, mármint politikailag, gazdaságilag.

szferi 2009.11.19. 11:57:54

@r_magpie: nagyszar volt mind a két csapat.

@szempontpuska: kitől kapjon nagy pofont az antifutball, uruguaytól, paraguaytól, dél koreától, hondurastól, új zélandtól, algériától? és még a négy-öt hasonszőrű európai válogatott is ott lesz, ez a mezőny egyharmada kb.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 11:58:01

@imici77: ezt most komolyan kérdezted? a nyilatkozatát nem bíráltam egy mp-ig sem, sőt. pusztán megjegyeztem, h a "beismerte, de jófej"-hozzáállás vicces. valaki el tud képzelni olyat, h nem ismeri be? hogyan történt volna? henry: a combommal értem el a labdát, a kezem a gerincemen volt.

a legnyilvánvalóbb tényeket, amit lát mindenki, nem beismerni szokás. beismerni olyat lehet, amit te tudsz, de a többiek többsége nem, viszont vállalod, még ha károd is lehet belőle. ez nem beismerés volt, hanem elmondta, h az ég kék. nem tudott mást csinálni, csak le írja még egyszer vki, h "de legalább beismerte".

ez olyan, mintha Beckham az égbe lőtt büntetője után a sajttájon azt nyilatkozta volna: elismerem, fölé lőttem kicsit.

Azazello007 2009.11.19. 11:58:13

Ki szurkol a franciákon kívül a franciáknak?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 12:06:27

@szferi: Nem értékelem túl a játékosaink. Azt hiszem, a szlovénekkel való összehasonlításból ez ki is derül.

@sporttárs: Nem értetted mit írtam, értelmezhetetlen a válaszod. Annyit mondtam, ha ez a szlovén válogatott meg tudja előzni a lengyeleket, cseheket, és továbbjut az oroszok ellenében, akkor nevetséges nekünk sikernek felfogni a Málta és Albánia elleni sikert. Bár ezt mindig is mondtam.

@popp: Kérlek csak idézd egyetlenegy szavamat, mondatomat, amivel pocskondiáztam Koemant. Mivel ilyet nem találsz, ezért nem értem miért kell ilyet írnod. Kritizáltam, az én szemszögemből jogosan. Éppen Koeman baja is az, hogy minden kritikát pocskondiázásnak vesz. Másfelől lényegtelen, hogy továbbment-e volna a mi csoportunkból Szlovénia vagy nem, arra vonatkozott a véleményem, hogy egy hasonló kaliberű válogatott kiket előzött meg, és győzött le, addig pedig mi csillogó szemekkel bizonygatjuk, hogy fegyvertény Málta és Albánia legyőzése. Ennyit mondtam, nem többet.

Henry esete tényleg elítélendő, többször is néztem a videót, védhetetlen, jó hogy meg sem kísérelte ezt. Nagyon sajnálom az íreket. Annak ellenére viszont, hogy nagyon undorító Henry tette, be kell látnunk, hogy abban a helyzetben sok kedvencünk ugyanazt tette volna. A futball moráljának szerencséje, hogy ilyen esetekben azért voltak olyanok, mint pl. Di Canio.
Még annyit, hogy Di Canio ugyan fasiszta szimpatizáns, de nem rasszista.

Strigo 2009.11.19. 12:07:32

A koreai csalásnál is Trap volt a szenvedő fél edzője, ha jól emlékszem. Sokat kapott szegény, pedig már régen sem volt normális :)

jasztreb 2009.11.19. 12:10:22

tényleg furcsa ez a sok felhorkanás. nem volt olyan nagyon régen tímár botrányos labda alá szaladásaa svéd meccsen. a stadionban mindenki egyetértett abban, hogy ott egyszerűen el kellett volna kézzel ütnie a labdát, és akkor egy kiállítás árán legalább az 1 pont megvan. ez pedig sokkal kiélezetebb helyzet volt.

szferi 2009.11.19. 12:11:13

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: szlovénia 4-6 éve volthasonló kaliberű válogatott, ebben a selejtezősorozatban nem az.

szferi 2009.11.19. 12:12:05

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem mintha olyan sokra értékelném szlovéniát.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 12:12:16

@neeskens: Megint egy véleményen vagyunk, ilyen válogatottal ott vannak a VB-n. Már hogy ne lehetne velük érvelni, hogy tessék, nekik is sikerült. Könyörgöm, ne jöjjön megint azzal senki, hogy de a mi csoportunkból bezzeg nem mentek volna tovább. Jó pár alkalommal kerültünk már mi is hasonló csoportba, mint most a szlovének. Nagy sikerrel, igaz?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 12:13:28

@szferi: Nézd meg fentebb a szlovének kezdőjét. Bár igazad van, valóban nem egy kaliber, ezek alapján gyengébbek, mint mit.

hakapesz imi 2009.11.19. 12:15:13

@neeskens: egy horvát-horvát barátom szerint a balkánon élőknek (ő csak barmoknak nevezte őket), közülük is a dalmátoknak különleges gömbérzékük van. Foci, póló, tenisz, stb. Másra viszont nem használhatók... Esetleg háborúzni.

szferi 2009.11.19. 12:17:45

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: muhaha. ez a véleményed nyilván azon alapul, hogy nekünk milyen jó kis technikás játékosaink padozgatnak külföldön. igen ám, csak azt elfelejtjük, hogy európában van 20 technikásabb csapat mint a miénk, és még másik tíz, amelyik erőből simán megver minket. ez utóbbi kategóriába tartoznak a jelenlegi szlovénok.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 12:21:44

@szferi: Ha szerinted ez a szlovén válogatott jobb mint a magyar, és ezért nem illeti kritika a mi játékosaink és kapitányunk, hogy ezek mellett csak ennyit tud elérni, akkor lelked rajta.

freiwald 2009.11.19. 12:23:05

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: A fasizmus ideologiájával való azonosulás, mindenképpen elítélendő. Persze meg lehet próbálkozni pár "Heil-heil! Trust me i'm not a rassist" felkiáltással, de gyanítom nem lesz nagy sikere. Nálam például nem arat, csak iszonyú ellenszenvet vált ki, de én már csak ilyen vagyok. Az más kérdés, hogy Di Canio mit tett volna ilyen helyzetben. Henry cselekedete aljas szemét húzás. Ez nem élet halál kérdése, ez sport, és a sport ott kezdődik, hogy az ember képes veszíteni, s nyerni csak tiszta eszközökkel hajlandó. Ma mindenki tudja, hogy a franciák csaltak, és ma sokan legyintenek a dolog felett, mert a tét hevében minden legitim, ám ugyanezen tét forgott akkor is kockán amikor az írek kiszaladtak a gyepre. Magyarán a csalásra gyógyír a kijutás tétje, de amint arról lenne szó, hogy igazságot szolgáltasson a FIFA a tét eltörpül az érdekek mellett?Az lenne a minimum, hogy egy ilyen után újrajátszák x. perctől a meccset és Henryt a partjelzővel együtt elmeszeljék. VIDEÓBÍRÓT!!!

szferi 2009.11.19. 12:23:14

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

"Ha szerinted ez a szlovén válogatott jobb mint a magyar" - ezt így gondolom

"és ezért nem illeti kritika a mi játékosaink és kapitányunk2 - ezt nem így gondolom, nem tudom honnan veszed.

rexford 2009.11.19. 12:25:40

@neeskens: "Ott sincs sok pénz, ott is gazdasági bajok korrupció van, mégis miért ilyen erős a focijuk?"

Többek között azért, mert rengeteg gyerek focizik a lakótelepeken, tengerparton, stb. De nyilván vannak mentális és fizikai okai is.

England win The Ashes! 2009.11.19. 12:29:24

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Szerintem egy válogatott erejét nem az mutatja, hogy a keret tagjai milyen csapatokban fociznak. Ajánlom példának az alábbi linket:

en.wikipedia.org/wiki/UEFA_Euro_1976_squads

spigo 2009.11.19. 12:34:19

sosem gondoltam volna, hogy egy olasszal fogok peldalozni, de:

www.youtube.com/watch?v=LhpW_VxJBp0

itt De Rossi szolt a bironak, hogy ne adja meg a golt, mert kezezett...

casaubon 2009.11.19. 12:35:22

@jasztreb: egyetértek.

írták már többen is, de szerintem se külnbözik semmiben az eset azoktól, amikor pl. valaki feldobja magát, hogy tizenegyest kapjon vagy szándékosan szabálytalankodik. ez történt most is, ez megvan minden meccsen, mindegyik után le lehetne szemétcsalózni az elkövetőt. de ilyenekre nem nagyon emlékszem, az elmúlt 20 évben viszont talán, ha kétszer volt olyan, hogy valaki szólt a bírónak, hogy "bocs, elestem, de nem volt tizenegyes". a fociban ez benne van.

itt is a bíró volt a balf..., hogy nem fújta le. ennyi. na, őt tényleg lehet szidni. Domenech nyilatkozata meg illett saját magához, ismét bizonyította, hogy egy pöcs. akkor már inkább ne mondott volna erre semmit.

neeskens 2009.11.19. 12:40:55

@Dr Jozef Vengloš: ez mit bizonyít? 33 évvvel ezelőtt meglehetősen más volt az európai foci. Hogy mást ne mondjak a legtöbb kelet-eurpainak nem engedték, hogy nyugatra igazoljon.
Nem volt EU és szabad munkavállalás, nem volt Bosman szabály.

@rexford: rengeteg gyerek focizik a lakótelepeken. Szerinted tényleg ennek köszönhetők a délszlávok sikerei? Meg a dalmátok különös gömbérzékének? Szerbiában, Szlovéniában viszonyleg kevés a dalmát...

Szerintem a mentális felkészítés környékén lehetne keresgélni, de igazából nem tudom.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 12:42:34

@freiwald: Azért álljunk már meg egy szóra. Ne essünk már át a ló túloldalára, csak azért mert az ma olyan divatos. Állítottam én hogy nem elítélendő ha valaki fasiszta szimpatizáns? De, nagyon is az. Mindezek mellett a fasizmusnak semmi köze a rasszizmushoz, ne keverjük a szezont a fazonnal. Ez nem az a fórum, de a fasizmus egy állam felépítési elv, melynek deklaráltan legfontosabb eleme az etatizmus és a korporációs felépítés. Meghaladott és rossz totalitarizmus, de köszönő viszonyban sincs a rasszizmussal, antiszemitizmussal. Nem Di Canio védelmében mondtam, de ne állítsunk olyat, ami nem igaz.

@Dr Jozef Vengloš: Nem csak az mutatja, az igaz, de senki sem gondolhatja azt, hogy a szlovének a magyarok fölé emelkednének. Még ha remekül összerakott csapat is.

spigo 2009.11.19. 12:44:36

@pink75: foleg a masodik! kurvajo stilusa vana sracnak :D

szferi 2009.11.19. 12:48:58

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "senki sem gondolhatja azt, hogy a szlovének a magyarok fölé emelkednének" - ez olyan szép gondolat, hogy akár egy di canio is mondhatta volna

England win The Ashes! 2009.11.19. 12:51:15

@neeskens: Nem bizonyít, de nem is cáfol. A mai fociban nagy szerepe van a reklámnak meg a menedzsereknek. Ha nincs jó menedzsered, marha nehéz klasszis csapathoz szerződni, hozzáteszem: sajnos! (Hogy konkrétan a Madridot ne is említsük: ők akkor látnak valakiben fantáziát (piacot), ha már nyert egy Aranylabdát.) persze nem akarom azt sugallni, hogy ezeknek a derék szlovéneknek a Barca-, Ajax-, MU- stb. szintű csapatokban kellene szerepelniük, de abban biztosak lehetünk, hogy attól jobbak, mint amit a klubjaik nevei sugallnak. Gondolom a vb után kicsit változik is majd a helyzet. Pl. többen Udinese-szintű csapatokban kapnak majd munkát.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 12:51:36

@szferi: Nagy boldogságomra lenne, ha Di Canio a magyar futballt olyan behatóan ismerné és figyelné, hogy ilyen megállapításokat tudjon tenni. Eltér a véleményünk, ennyi történt.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 12:54:45

@mocsing: Akkor kiállították Hruztkát és a Bayern állt továbbjutásra.

freiwald 2009.11.19. 12:57:59

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Én a mondandómmal arra kívántam utalni, hogy ha náci karlendítéssel szoktad üdvözölni embertársaidat, nem biztos, hogy az üdvözítő. Remélem érthető a mondandóm...Ergo nem a fasizmus alaptéziseiről kívánok veled vitatkozni, csupán megjegyeztem, hogy egy ilyen figura felőlem annyira hangoztathatja magáról, hogy nem rasszista, amennyire csak akarja, attól még egy olyan rendszert, ideológiát támogat, amilyenről magad is beszéltél és hiába is szeretnénk titkolni, de a fasiszta blokkok berkein belül divatos letagadni a náci korszak népírtó hadjáratait. Ugyan olyan diktatórikus balfaszság mint a "jól bevált" kommunizmus, ami nálunk csak szocializmusként valósult meg, lévén az alaptézis egy utópiát kerget.

Egyébként meg visszaszívom, hogy ne politizáljunk. Inkább beszéljünk Henryról, mert - bár ez csak egy gúnyvicc - nagyon népszerű lett. :)))

kepfeltoltes.hu/091119/cheating_cunt_www.kepfeltoltes.hu_.png

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 13:05:17

@freiwald: Másról beszélünk. Kevered a fasizmust a nácizmussal. A fasizmus az, amiről fentebb írtam, a nácizmus pedig egy teljesen más ideológia, mely államalkotási alaptézisei közül sokat átvett a fasizmusból, de hozzácsapott még egy csomó dolgot, például az antiszemitizmust. Egy fasiszta nem antiszemita, egy nemzetiszocialista az. Di Canio az előbbi maximum, ami szintén elítélendő, de korántsem ugyanaz, mint ahogy a kommunizmus és a szociáldemokrácia sem ugyanaz, bár mindkettő baloldali eszme. Nem hinném, hogy egy fasiszta tagadja a náci korszak rémtetteit, ahogy egy szociáldemokrata sem tagadja Sztálin viselt dolgait. Summa summarum, Di Canionak ehhez semmi köze. A karlendítés pedig római köszöntés, amit a fasiszták és a nácik is átvettek, nyilván Di Canio sem véletlenül alkalmazta, de ezt se felejtsük el.

rexford 2009.11.19. 13:25:36

@neeskens: Többek között, mint írtam.
Nemcsak a dalmátoknak van különleges gömbérzéke, az összes délszláv nemzet jó majdnem mindegyik labdajátékban.
Az alapok - fizikum, gömbérzék, motiváltság, összetartás, vagányság stb. - megvannak, ehhez jönnek még a hagyományok, a jó felkészítés, és meg is vagyunk.

freiwald 2009.11.19. 13:25:51

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Nem keverem a fasizmust a nácizmussal. Tisztában vagyok a kettő közti külömbségekkel. Eleget olvastam róla több kútfőből is. Úgy vélem nem olvastál a sorok között. A lényegi tényező, az, hogy a társadalom a kettőt alapjában véve összemossa, amint arra te is utaltál. Di Canio sem véletlenül köszöngetett úgy ahogy, és a Lazio B közepében is akadt a múltban elég utalás a náci szellemiséggel átitatott fasiszta ideológiára. Lásd az S.S. Lazio feliratban való stilizált a Schutzstaffehlre hajazó betűk használata a kanyar egy-egy transzparensén. Ugye érted mire célzok. Én a reális életben jóformán csak olyan fasisztákkal találkoztam, akik tagadták a holokastot és a náci népírtást vagy esetleg hencegtek vele. Az már más kérdés, hogy ők nincsenek tisztában a fogalmakkal, az alapelvekkel, meg az ideológiával meg önmagukkal. Ami pedig a Magyarhonban honos divatra való utalásodat illetti, én nem szoktam valakit csak úgy lefasisztázni, vagy lenácizni és a szemét komcsi kifehjezéseket is kerülöm, ha baloldali érzelmű emberrel találkozom. Én alapjában véve humanista vagyok és, ha nem felel meg valami az értékrendemnek, neveltetésemnek, annak szoktam hangot adni ergo nem bélyegzek meg valakit divatból. Az viszont nagyon nem hat meg, ha valaki magát nem véli rasszistának, meg nácinak, de egy a náci berkekben is elterjedt köszönési formát érez magáénak. Egészségére.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 13:30:26

@spigo: Azért Henrytől nem várhatjuk el, hogy olyan legyen, mint De Rossi.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 13:34:22

@freiwald: Akkor elnézést kérek, tényleg te, a kevesek közé tartózva, tudod a különbséget. Igen, sajnos sok Lazio szurkolónak vannak nem fasiszta, hanem antiszemita és náci megnyilvánulásai, ez egyébként az amúgy inkább balos hagyományú klubokra is jellemző, pl. a Roma, ahol szintén megjelentek az ilyen csoportok, de ezer másik klubot lehetne mondani. "Divat" bizonyos szurkolók körében az egész világon ez az eszmekör, ezért jelent meg mindenhol a futballpályákon. Az, hogy sokan nevezik maguk fasisztának, és terjesztenek náci ideológiát, csak a saját butaságuk teszik nyilvánvalóvá.
Azt azonban tartom, hogy Di Canionak ha volt is fasiszta látszatú megnyilvánulása, azt csak azért tette, mert fasiszta szimpatizáns, és nem mert rasszista. Persze a gondolataiba nem látok bele, de többször is nyilatkozta hogy nem az, elég karakán fickó, miután nyíltan vállalja hogy fasiszta szimpatizáns, ezt is felvállalná, ha valóban az lenne. Köztünk szólva, a futballpályán kívüli tettei nagyrészt nekem sem tetszenek, ezeknek is nagy szerepük volt abban, hogy nem futotta be azt a karriert, amit befuthatott volna, és hogy nem lett válogatott soha, mikor bőven rászolgált volna.

ASRM 2009.11.19. 13:35:27

@neeskens: Abszolút egyetértek a szlovéneket illetően. Észre kéne már venni, hogy az ilyen világversenyek döntőibe nem az "érdemek" szerint osztják a kijutást (ha meg igen [franciák], akkor azzal van bajunk, joggal), hanem el is lehet azt érni, akár nekünk is, bármennyire is furcsán hangzik ez. Ha mondjuk a Fehérvár egy szezonban az NHL-ben játszhatna, na az nem lenne még csak hasonló szint se, egy meccset se nyernének a 80valamennyi meccsből, valószínűleg. De látva a jővő évi foci VB mezőnyét, ez alapján azt mondani, hogy a magyar válogatott ettől fényévekre van, nekem nem hihető.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 13:40:31

@ASRM: Igen, ezért sem értem miért kezelik itt sokan a szlovén válogatottat úgy, mintha nem egy kategória lenne alapvetően a magyarral.

freiwald 2009.11.19. 13:46:47

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:Semmi gond. ez csupán egy véleménycsere volt. Abbiati is szimpatizál a fasiszta ideológiával. Mint mondta nem mindennel, de bizonyos részeivel egyetért. Ez sem túl szerencsés eset és nekem nem szimpatikus, habár mint kapust kedvelem. Egyébiránt a Milan déli kanyarjában tömörülő BRN bár nem politizál - vagy legalábbis ezt hirdeti közleményeiben - azért a Totenkopfra hajazó halálfej a címerében, ad némi okot a szélsőjobb gyökerekre. Pedig a Milan szurkolói bázisa állítólag zömében a munkásosztályra épült. Igaz ma már az ultrák nem feltétlenül beskatulyázható társadalmi körbül kerülnek ki és ugye mindig akadnak kivételek. Csupán érdekes, hogy ez a szimbólum fennmaradt. Siratom is az FDL-t.

szferi 2009.11.19. 13:49:17

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: akkor most kurva egyszerűen megmagyarázom:

szlovénia: nem egy világverő csapat, de 10 év alatt 3 világverseny, mindhárom győztes pótselejtező után, ahol náluk erősebb ellenfelet búcsúztattak.

magyarország - nem egy világverő csapat, 10 év alatt nem is ért el semmit.

dióhéjban ennyi a különbség.

England win The Ashes! 2009.11.19. 13:51:59

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Ugyan nem vagyok a szlovén nép fogadatlan prókátora, de azért azt el kell mondanom, valamit tudnak.

Konkrétan:
Foci: nem kell ecsetelni, tudjuk
Hoki: www.nhl.com/ice/playerstats.htm
Kézilabda: 2004 EB-2. (férfi)
Kosárlabda: 2009 EB-4. (F)

Plusz sízés: Majdic, Maze.

Mindezt kb. 2 millió lakossal. Valamit tudnak.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 13:52:26

Egy utolsó megjegyzésem volna: ha a Henryt most olyan hevesen kritizálók magukkal szemben is ilyen szigorúak az élet minden területén, tehát nem mentek át még piroson, nem hazudtaK még kegyesen és nem keresgéltek kis kapukat itt-ott-amott, úgy minden alapjuk megvan a hörgéshez. Én mindenkitől elnézést kérve megengedőbb vagyok magammal szemben is.

Amúgy felemelő, hogy ezen a blogon mennyi széplelkű ember tűnik föl, sajnos a pesti utcákat járva már mást tapasztalok.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 13:53:22

@freiwald: Igen, mikor barátságos meccset játszott a Milan a Svájcban, akkor tüntettek is Abbiati ellen, nem? Én is kedvelem mint kapust, kár hogy sokáig volt parkolópályán.
Igen, erről beszéltem, azok a hagyományos szurkoló bázisok, amik évtizedeken keresztül meghatározták egy-egy csapat identitását, mostanra elég pregnánsan szétbomlottak. Erre utaltam, hogy az inkább baloldali támogatottságú csapatok között is megjelentek más szurkolói rétegek, illetve a szociális háttere is megváltozott a szimpatizánsoknak. Összességében most már nem nagyon lehet egzakt határvonalakat meghúzni, mint akár csak 20-30 éve.

freiwald 2009.11.19. 13:58:02

A Szlovénia körül kialakult vitához: Ha egy gárdára azt a jelzőt használjuk "jó csapat", azt értelemszerűen nem az alapján tesszük, hogy hány kimaradt ziccerük volt egy meccs során, hanem hogy abból a párból, ami adódottt hányat értékesítettek. Jó csapatnak lenni annyit jelent: érvényre vinni az akaratodat, a játékodat és tudni nincs legypzhetetlen ellenfél, csak lankadt csapatszellem.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 14:01:41

@szferi: Én is megmagyarázom neked, remélem megérted: más a véleményünk. Ez mind azt bizonyítja, hogy mennyire rossz itthon a helyzet, hogy jobb játékosokkal voltunk képtelenek kijutni, mert valahogy a válogatottban mindig rossz a forma, és a szakmai munka sem nagyszerű. Persze mondhatod hogy jobb a szlovén válogatott, eredmények alapján mindenképpen, de játékosokat nézve nem. Neked meg lehet más álláspontod, én így látom. Remélem ez elég egyszerű volt számodra.

@Dr Jozef Vengloš: Irigylem is a szlovénokat, remek kis ország, szerencséjük van mindenben.

Mr.AT 2009.11.19. 14:13:06

Sajnálatos módon az elhavazó mennyiségű meló miatt kimaradtam a tegnapi szép kerekre hízott mennyiségű kölcsönös anyázásból az Henry-eset kapcsán, de utólag röviden összefoglalnám a véleményemet:

1. Nem kedvelem úgy en bloc a franciákat. Nem tudom pontosan, miért, bár ha vizualizáljuk mondjuk a Zebina-Vieira-Makelele hentes-hármas arckifejezését, vagy a legképszerűbben a Christophe Dugarry-val leírható "szerencsétlen béna f*sz" attitűdöt, akkor közelebb kerülünk a megoldáshoz.

2. Tegnap bírói hiba történt. A csalás részemről erős kifejezés kissé, nem kell minden mögött összeesküvést keresni, ha bárkik (élen Platinivel) a pálya mellett akarták volna befolyásolni az eredményt, azt nyilván nem ilyen égbekiáltóan feltűnő és primitív módon tették volna.
Nyilván jól jönni jól jött nekik, de azért azt ne feltételezzük, hogy megrendelésre jön egy ilyen ordenáré dolog a bíró részéről. Elb*szta, nem kérdés, felelősségre kell vonni, nem kérdés - és igen, jól kib*szott az írekkel is, akik nem szolgáltak rá erre, ez sem kérdés.
De ettől ez még nem csalás, szvsz.

3. Henry-t elítélni szerintem felesleges. Nem feltétlenül rossz, vagy jogalap nélküli dolog ítélkezni felette, csak szerintem felesleges - mégpedig azért, mert egy (vagy a sokszor citált VdS-ütközéssel együtt kettő) eset kapcsán akarunk megítélni egy 30 éves embert, s az ő személyiségét.
(Mki csendben nézzen magába, s gondolja végig: az ő saját életének eddigi szakaszából nem lehetne kiemelni 2x5 másodpercet, amit levideózva és bemutatva az egész emberiség egyhangúan jelentené ki, hogy "apám, ezt az undorító köcsög g*cit!"?)
Minden éremnek két oldala van, jelen esetben is: hozzám közel áll az a magyarázat is, hogy a foci sport, a sportnak pedig a tisztaság, az egyenesség és a tisztelet az alapja, így elvárható lett volna egy sportembertől, pláne ezen a szinten, ennyire reflektorfényben, hogy korrektül járjon el (megáll, ladba letesz, ellenfél szabival jön).
S közel áll az a skála túlvégén lévő magyarázat is, hogy mikor az ember a hazája mezében küzd, az utolsó utáni pillanatban, s tudja, hogy egész országának 2 éves munkája múlik ezen az utolsó pár percen, akkor mindent megpróbál azért, hogy ezzel eredményt érjen el, bármi áron.
Hogy személy szerint a két szimpatikus megoldás közül melyiket választottam volna tegnap este, ha én vagyok az ír 16os előtt, az csak és kizárólag abban a pillanatban bennem lévő érzések, indulatok és adrenalin (alkohol?) döntötte volna el. De sz*r embernek egyik esetben sem érezném emiatt magam.

freiwald 2009.11.19. 14:15:41

@popp: Érthető a szkepticizmusod. Én a magam módján szintén kritizáltam Henryt, ezért is válaszolok itt neked. Én azt megértem, hogy a labda pattan, sőt azt is, hogy a zsigeri sikerre törés elborítja Terézanyu lekét, de azt nem, hogy sportember lévén ez a delírium fél percnél tovább kitart, és az ego annyira megfeledkezik magáról, hogy népünnepély okán Lajosmizséig rohan, mintha csak az ír nép felé áradt összes sérelmét kívánta volna dalba foglalni. Lehet Henry nem is "francia", hanem angélus?:))) Hogy a Franceba! Szerintem a labda a hibás: megkérte Henry kezét, ő meg nem tudott nemet mondani.

spigo 2009.11.19. 14:16:08

@popp: mentem at piroson, hazudtam kegyesen, talaltam kiskaput itt es amit, DE nem tettem tonkre ket ev munkajat es nem vettem el senki elete almat csalassal

Mr.AT 2009.11.19. 14:17:04

@Alapvonalszippantó Hapci Benő: Mészöly Kálmán azt mondta volna: "Kedves Kollégák, sajnos nagy balszerencsénk volt, de sebaj, majd legközelebb megpróbáljuk. Fel a fejjel!" :-)

szferi 2009.11.19. 14:19:53

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: mondj EGY DARAB RELEVÁNS ÉRVET arra, hogy miért, miben jobbak a mi játékosaink, mint a szlovének. láttad egy meccsüket is, legalább összefoglalót? persze, gondolom nem túl bonyolult a névsor fölött görnyedezve elmélkedni azon, hogy ha egyszer huszti a zenitben, gera meg a fulhamben padozik, akkor mér nem verjük velük végig a világot?!

Nekem lehet más álláspontom, de egyébként "senki sem gondolhatja azt, hogy a szlovének a magyarok fölé emelkednének". kicsit visszásak a kinyilatkoztatásaid.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 14:19:54

@spigo:Persze más emberek két éves álmát meg megvalósította Henry. A piroson átcsúszással okozhattál volna balesetet, ahogy megfelelő bíráskodás esetén Henry kezezéséből sem lett volna baleset.

Mr.AT 2009.11.19. 14:21:49

@Majom Miklós Fan Club: Ez meg nálam amúgy a topic kommentje, LOL. :-)

freiwald 2009.11.19. 14:24:32

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Hát már, ha csak abba belegondolunk, hogy az ultrareneszánsz fellegváraként ismert FDL 68-as születésű, eléggé gyorsan végbement a társadalmi struktúraváltás a kanyarokon belül. Könnyen lemálottak a korábbi eszmék, de egyfajata huliganizmus útján sok helyütt megmaradt a szélsőjobb szerepe. Szóval szerintem nagyban igaz, amit itt az utolsó hozzám intézett hsz-ben felvázoltál. Ma már nem léteznek határok. Ez különösen igaz a Milan szektorára, mely szerintem mióta megszüntek az oroszlánok sokat veszített szervezettségén (a koreok sem a régiek, a hangorkán is csitulni látszik). Egyébként igen tüntettek Abbiati kijelentése miatt, de erről magam is csak kósza hírekből tudok.

ASRM 2009.11.19. 14:29:23

szferi:"@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: akkor most kurva egyszerűen megmagyarázom:

szlovénia: nem egy világverő csapat, de 10 év alatt 3 világverseny, mindhárom győztes pótselejtező után, ahol náluk erősebb ellenfelet búcsúztattak.

magyarország - nem egy világverő csapat, 10 év alatt nem is ért el semmit."

Akkor hát mégis csak eddigi érdemek alapján lehet kijutni világversenyre. Mondjuk meg ezt a válogatottunknak is, ilyen alapon tényleg nem érdemes erőlködni a jövőben.

szferi 2009.11.19. 14:31:06

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: ezzel a hozzászólással befejezem a témát, de ha nekik háromszor összejött, mi meg ezalatt a közelébe se jártunk világversenynek, az nem feltétlenül azért van, mert mi vagyunk a jobbak, a meg nem értett zsenik, ők meg a szerencsés senkik. persze sújt a sors, tudom.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 14:32:53

@szferi: Az a gond, hogy olyanokat állítasz, amit én soha nem mondtam. Ilyet miért adsz a számba, hogy végigverni a világot, meg hasonló hülyeségek? Ez miért kell? Pusztán arra vonatkoztak a kijelentéseim, hogy szerintem kvalitásaiban ugyanolyan mind a két csapat, és a szlovének példája mutatja, hogy jól szervezett játékkal, jó formával mit lehet elérni. Ezért nem tartom előrelépésnek a válogatottunk utóbbi 2 évét. Ebben mi az ami nem érthető?

@freiwald: Igen, főleg a huliganizmus révén sok régebben nem jelen levő balhés csoport csatlakozott a klubokhoz. Nincsenek határok, kevésé igazak már a csapatokra hagyományosan mondott szurkolói hátterek. Egyébként nagy kár ezért.

szferi 2009.11.19. 14:34:05

@ASRM: kicsit félreértetted, de igen, akár még érdemek alapján is ki lehet jutni. csak ezt valamivel meg is kéne alapozni, már a légvárakon és a saját nagyszerűségünkről szőtt eszmefuttatásokon kívül.

TaDaM87 2009.11.19. 14:34:24

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "Irigylem is a szlovénokat, remek kis ország, szerencséjük van mindenben. "

az ilyen 'szerencséjük van mindenben' mondatoktól sírni tudnék.

ugye nekünk nem volt szerencsénk, azért tartunk itt mindenben? (foci, gazdaság, politika, társadalom stb)

szferi 2009.11.19. 14:34:52

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: a kiemelt rész ismétcsak elkerülte a figyelmedet, üdv.

neeskens 2009.11.19. 14:36:05

@Dr Jozef Vengloš: Tényleg kiválóak a szlovénok szinte mindenféle labdajátékban, akárcsak a többi délszláv nemzet. Csak Szlovénia még emellé a legsikeresebb kelet-európai ország is. Hogy utóbbi miért van az itt nagyon off lenne.

Viszont előbbi esetében szerintem két dolog van.
1.Eredményes élsport csak széles alapokon lehet. Jó ez az akadémiai rendszer, de szerintem amíg nem lesz mögötte normális tömegbázis, kár eredményt várni. Tessék megreformálni az iskolai testnevelést, mert, ami most van csak megutáltatja a sportot a gyerekkel. Utána meg építeni kosár-, foci-, kézi pályákat, uszodákat ezeret. Rövid időn belül megspórolnánk az egészségügyön a befektetést.

2. El kell lesni tőlük,vagy a polósoktól, hogy nevelik beléjük a győztes mentalitást.

szferi 2009.11.19. 14:37:13

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "jól szervezett játékkal, jó formával mit lehet elérni" - ezzel maximálisan egyetértek, de kéne egy jó alap is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 14:40:58

@TaDaM87: Mielőtt leírsz valamit, miért nem gondolkodsz vagy kérdezed meg, hogy értettem? Van tengerpartjuk, hegyeik, szép városaik, speciel ez járt a fejemben, mikor az idézett mondatomat leírtam. Ez a szlovén embereken múlt igaz? Persze sírhatsz, csak nem látom sok értelmét. Mondom, máskor kérdezz rá. Nem történt semmi.

szempontpuska 2009.11.19. 14:41:17

A francia ISTEN KEZÉről lesz poszt heinrich ? :-D

England win The Ashes! 2009.11.19. 14:41:25

@neeskens: Pontosan, betűről betűre egyetértek.
Ha csak fele akkora sikereket érne el Magyarország, mint Szlovénia a tömegbázis kialakítása terén, máris 2,5-szer nagyobb lenne a merítési lehetőség (lévén az országnak 5x annyi a lakosa, mint Szlovéniának. Viszont társadalmi (nem feltétlenül politikait értek alatta) háttér nélkül nem megy.

szferi 2009.11.19. 14:43:54

@szempontpuska: nem tudom, de legyen igazad!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 14:44:47

@szferi: Releváns érvem valóban nincs, csak annyi, hogy amit tudok az említett játékosokról, az hasonló kvalitásokat sejtett, mint ami a magyar válogatott játékosainak is van. Ezért írtam a jól szervezett, jó játékot, ami amikor megvolt a magyar válogatottnál, majdnem sikeres is volt, de nagyobbrészt nem volt meg.

freiwald 2009.11.19. 14:44:48

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Mondjuk ezért az éppen regnáló karhatalom is sokat tesz. Igyekeznek szétverni a szurkolói klubbokat és ilyenkor pont a hoolok érzik fontosnak, hogy bafaszkodjanak. Valóban kár érte.

szferi 2009.11.19. 14:45:07

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "szép városaik" - ezért konkrétan lehet tenni.

szferi 2009.11.19. 14:47:07

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: tény, hogy többet is ki lehetne hozni a magyar játékosokból, de szerintem az a több is kevés lenne. de most már tényleg legyen elég ennyi.

ASRM 2009.11.19. 14:47:53

@szferi: félreértettem, na persze, mindig ezek a csúnya narratívák, haha
Nem, nem hiszem, hogy félreértettem volna, és azt sem gondolom, hogy a magyarok exra szerencsétlenek és kizárólag ennek köszönhető, hogy nem jutottunk el sehová az elmúlt 20 évben futballban. De azt sem gondolom, ezek szerint veled ellentétben, hogy emiatt ennek a belátható jövőben is így kellene lennie. 20 év alatt elég sok ország megfordult csak Európából valamelyik világversenyen, én egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy ez velünk is megtörténik.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 14:49:23

@popp: kiállították, de nem ezért. ez így történt, ahogy leírtam. bár abban, hogy ki állt továbbjutásra, már nem vagyok biztos.

szferi 2009.11.19. 14:49:54

@ASRM: én se tartom kizártnak, hogy 20 év múlva más lesz a helyzet. csak az a gond, hogy a mostani magyar és szlovén válogatottról volt szó.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 14:55:02

@szferi: Könyörgöm, ne köss már bele mindenbe! :) A szép városok alatt a történelmit értem, így megfelel? :)

Walmer 2009.11.19. 14:55:46

@popp: képzeld popp, nem szoktam átmenni a piroson, még gyalog sem. nem keresem a kiskapukat sem. lehet ezért sem vagyok sikeres.
A pesti utcákat járva pedig azért nem tapasztalod azt, amit esetleg tapasztalni szeretnél, mert sokan gondolkodnak úgy mint te, meg Henry.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 14:57:02

@freiwald: Kíváncsi leszek arra, hogy a szurkolói kártyát milyen áron tudják elfogadtatni, nagyon nagy az ellenkezés.

Azazello007 2009.11.19. 14:57:50

"The goal may not be valid but we'll take it." - Squillaci legalább nem kertelt.

ASRM 2009.11.19. 14:59:54

@szferi: igen és azok között szerinted annyi a különbség, hogy ők már jutottak ki korábban is világversenyre, mi meg nem. Tehát?

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 15:07:58

@popp: ez mekkora baromság volt már?! kit érdekel, h átmentem-e már piroson? hogy lehet ezt összehasonlítani azzal, amit henry csinált? néha teljesen elvesztesz minden fogódzót, h mik között van értelme párhuzamot vonni.

eleve kiafaszt érdekel, h mit csinálok szabadidőmben? mennyi köze lehet ennek ahhoz, h negatív véleményem van henry tettéről?

szferi 2009.11.19. 15:08:30

@ASRM: nem ez a különbség, de többek között ezen lehet lemérni a különbséget két ország futballja között. ha csak egyszer sikerült volna kijutniuk, az lehetne véletlen. háromszor nem az. ettől még tény, hogy a szlovén válogatott az európai futball legnagyobb anomáliája. egyébként használod a tizedesvesszőt, ha leírod az IQ-dat?

spigo 2009.11.19. 15:08:35

@popp: viszont sajat almomat nem valositom meg mas ember ket eves munkaja tonkretetele mellett (kiveve persze ha korrekten jarok el).
igen, okozhattam volna balesetet, de nem. Es ha nem lett volna gol a tegnapibol most nem lenne vita :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 15:16:03

@spigo: ha nem gól, akkor az írek továbbjutnak?

nem 2 éves munkája, hanem egy egész nemzet ezer éves történetét tette tönkre:))))

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 15:17:32

@heinrich:

Vannak játékosok, akik számára a JÁTÉK és benne a GYŐZELEM éppen akkora libidótárgy tud lenni.

@Woland:

Szívesen, máskor is. ;-)

zsakfos 2009.11.19. 15:19:02

@hakapesz imi:
Nem tudom van e még ország a világon, amely ennyire jó az 5 nagy ( foci, kézi, kosár, röpi, vízi) labdajátékban, mint a régi Jugoszlávia volt( de igaz ez a 2 nagy utódállamra Szerbiára és Horváto.ra is). Kikváncsi lennék, a gömbérzéken kívül mi ennek az oka.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 15:19:17

@imici77: Te tényleg azért vagy ennyire elfogult Henry tettével szemben, mert játszott az Arsenalban? Mert ezt a szurkolói attitűdöt soha nem fogom megérteni, azért mert a kedvenc csapatomba játszik, nem lehet hibás? Éppen hogy nála veszem észre először a hibát.

ASRM 2009.11.19. 15:22:40

@szferi: te meg szép vagy, mondhatnám, ha személyesen is ismernélek, de szerencsére erről nincs szó; csak abból tudok ám kiindulni a véleményedet illetően, amit leírsz, nagy varázsló és további lényeges érvet most sem ismertettél a vitatott pontban. az szferi-összest valóban nem ismerem, ne haragudj e hiányosságért

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 15:22:42

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: mondtam h nem hibás? várj csak, idézek, ha nem is szó szerint: "NEM TÖRTÉNT SEMMI", hisz a bíró nem vette észre, tehát "NEM VOLT SZABÁLYTALANSÁG"... van még kérdés?

amikor az a bizonyos fagyi...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 15:25:16

@imici77: Ha te komolyan azt hiszed, hogy az általad idézett eset, és ez ugyanaz, akkor nincs mit mondanom.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 15:27:36

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nem hiszem, az egyik barátságos meccs volt, a másik meg szándékos kezezés...

szferi 2009.11.19. 15:28:14

@ASRM: mért, szerinted mi igazolja, a mi válogatottunk jobb, vagy legalább olyan jó, mint az övék? gyerünk, ne kímélj.

szferi 2009.11.19. 15:31:29

@ASRM: lényeges érvként az eredményeikat sorakoztattam fel, talán elsiklottál fölötte.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 15:32:32

@imici77: Tényleg sok közös van egy szabályos szerelés, és egy direkt elkövetett, a labdarúgás alapvető morálját megcsúfoló tett között.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 15:33:26

@szferi:

Ezen fölösleges ennyit vitatkozni. Mindkét válogatott európai szinten legfeljebb középszerűnek mondható játékosokból áll. Az egyiknek szerencséje volt (már a sorsolásnál, aztán később is, hogy nem kaptak egy négyest Moszkvában), a másiknak meg nem volt szerencséje (se a sorsolásnál, se Tímár alászaladásával a 93. percben). Ennyi a különbség.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 15:35:32

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: sok közös dolog van egy 6 hetes kihagyás és egy bírói hiba között...

spigo 2009.11.19. 15:35:59

@imici77: persze hogy nem biztos hogy tovabbjutnak, de most nem is errol van szo szerintem.
szarabb jatekos lett Henry? nem
szarabb ember lett Henry? igen
kell videobiro? igen

egyebkent meg az Irek 90 perc alatt eldonthettek volna tovabbjutast

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 15:38:59

@imici77: Képtelen vagy ugye megérteni, hogy egy szabályos szerelésnél ha megsérül a leszerelt, akkor az nem a játékvezető és nem a szerelő hibája? A tegnapi meg elsősorban Henry hibája volt, nem a játékvezetőé.

parent 2009.11.19. 15:41:56

@imici77: es ha Berbatovrol lenne szo vagy Rooneyrol? ;)

szferi 2009.11.19. 15:42:13

@Csöncsön: igen, mindíg csak az a kurva szerencse. ne légy már nevetséges. szerencséjük volt hogy kétszer megverték a tótokat, egyszer a lengyeleket, az észak-íreket, szerencséjük volt hogy szereztek pontot a csehek ellen is, szerencséjük volt hogy nem kaptak egy négyest moszkvában, csak szerencse, hogy győztek otthon, és annyira szerencsések, hogy mindez háromszor is összejött nekik rövidke önálló történelmük során. szerencsén kívül minden másban jobbak vagyunk, feladom, igazad van :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 15:44:04

@parent: Tényleg, én is ugyanezt kérdezném, mi lenne ha mondjuk egyikük lett volna RvP helyében? Akkor ugyanezt mondanád?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 15:45:23

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: "A tegnapi meg elsősorban Henry hibája volt, nem a játékvezetőé."

Ez az, amivel abszolút nem értek egyet.

Mi történt? Henry elkövetett egy szabálytalanságot, melyet a játékvezető nem fújt le.

(Fölösleges ebbe morált keverni. Jellemző módon a játékosok nem is teszik. Az írek se.)

cooper (törölt) 2009.11.19. 15:46:13

A tegnapi Fra-Ír meccs tényleg nagy vihart kavart. Én a video bíró ellen vagyok, de más szankciók lehetnének, hogy ne forduljon ilyen elő:
-pl Henryt 30 válogatott mérkőzéstől utólag eltitani(kirívó sportszerütlenség miatt), vagyis nem játszhat a vb-n(sztem neki is jó, mert utazni fognak rá) ;), a vb után pedig enyhíteni a büntetést, tudom, hogy túl keménynek tűnik, dehát szó nélkül ezt mégse lehetne hagyni
sokan írják a franciákról, hogy mázlista bagázs, de azért valljuk meg, 1998-ig lúzerek voltak inkább(1984 kivéve), úgyhogy ezek a dolgok meg kiegyenlítődnek sztem

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 15:47:24

@szferi:

Hogy mennyire azonos szintű a két csapat, azt például világranglista helyük is mutatja:

49. Szlovénia
50. Magyarország

Ők sokkal gyengébb csoportba kerültek. Onnan talán mi is továbbjutottunk volna. A mi csoportunkból ők pedig biztosan nem.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 15:47:26

@parent: egy taktikai szabálytalansággal (szándékos szabálytalanság ugye) megakadályozott gól és e között mi a különbség?

rúni kellene nekem a tehenesektől...

spigo 2009.11.19. 15:49:22

@imici77: ezt mar feljebb kifejtettek.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 15:49:34

@Csöncsön: A meccsből csak Henry szabálytalanságát láttam, így nem tudom láthatta-e a játékvezető. Ha igen, akkor nyilván hibázott, de a felelősség Henryt terheli elsősorban, mert ő követte el, még ha le is írtam már fentebb, hogy sokunk kedvencei ugyanezt tették volna, nem lehet mindenki a pályán pl. Di Canio. :)

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 15:52:32

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: tegnap elsősorban bírói hiba történt, ez a válaszom, vagy van másik kérdés? csupa fül vagyok...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 15:56:23

@imici77: parent: es ha Berbatovrol lenne szo vagy Rooneyrol? annál a bizonyos esetnél

szferi 2009.11.19. 15:59:56

@Csöncsön: a dánok se egy világverő csapat, mégi simán továbbmentek. a mi csoprtellenfeleink is ritka szar formát mutattak, a dánok ezt ki is használták. persze a szlovéneknek nem sikerült volna. és egyébként képesnek érzed a válogatottunkat arra, hogy két meccsen felülmúlja oroszországot?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 16:00:06

@Esti Kornél, a Denevér a szememben nem lenne szarabb ember...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 16:01:44

@imici77: Arra gondolok, ha úgy szerelik egyiküket, ami történt RvP esetében, akkor ugyanilyen vehemensen mocskos digóztál volna?

ASRM 2009.11.19. 16:01:50

@szferi: 2002-ben kijutottak a vb-re - azóta se vb se eb-, a 2002-es csapatból szerinted mennyien játszanak a mostaniban? Mi köze a mostani sikerüknek ahhoz, hogy egy teljesen más összetételű csapattal 2002-ben kijutottak a vb-re? A 2002-es, teljesen más csapattal elért sikerük mutatja, hogy jobb a mostani csapatuk, mint a mi mostani csapatunk? ez meredek

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 16:06:25

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: ahogy írtam, az elvvel van/volt bajom akkor ott. ahogy látod, ha berba vagy rúni kezelt volna, nem lenne szarabb ember a szemeben... tehát, ha őket érte volna egy ilyen sérülés, és tudok róla, akkor ugyanúgy mocskos digózom. a hevessége attól függ, hogy mennyire a kedvenc csapatom. de az elv ugyanaz.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.19. 16:15:27

@imici77: Oké, változatlanul nem értek veled egyet, de konzekvens vagy, ez korrekt.

szferi 2009.11.19. 16:17:34

@ASRM: annyi, hogy náluk időszakonként jönnek sikerek, nem csak egyszeri eset a mostani. annak ellenére, hogy nem egy nagy ország, nyilván valamit jól csinálnak, ha időről időre felbukkan annyi erős közepes játékos, akikből össze lehet rakni egy meglepetésekre is képes válogatottat. nálunk ennek jele sincs már évek óta, még egy pótselejtező is elérhetetlen álom. de persze még így is jobbak vagyunk a szlovéneknél, sokkal sokkal jobbak. mindig is jobbak voltunk. ne fáraszd tovább az agyad.

ASRM 2009.11.19. 16:33:44

@szferi: már bocs, de én egy szóval se mondtam, hogy jobbak vagyunk a szlovéneknél, azt gondolom hogy rosszabbak se; te viszont egyértelműen jobbaknak tartod őket, csak hogy a kiinduló helyzetet tisztázzuk; az ilyen, kis csúsztatásokkal teli érveléseid miatt most már tényleg "nem fárasztom tovább az agyam" ebben a témában, te is kíméld a tiédet

zsakfos 2009.11.19. 16:34:02

Ha valóban úgy van,ahogy a Marca írta a múlt héten akkor a kalapok:
1. kalap:
RSA, BRA, ESP, ITA, GER, ARG, ENG, FRA
2. kalap:
HOL, POR, GRE, DEN, SLK, SLV, SUI, SRB
3. kalap:
URU, PRG, CHI, CMR, ELF, NGR, ALG, GHA
4. kalap
USA, MEX, HON, AUS, NZL, KOR, KNDK, JPN

Hogy a hollandok miért kerültek a 2. kalapba FIfa ranglista 3.ként...
Egy Dél-Afrika, Görögország, Algéria, Új-Zéland csoport nézhetőnek tűnik:)
Na meg egy spanyol, holland, elefántcsontparti, mexikó is.

szferi 2009.11.19. 16:40:01

@ASRM: milyen csúsztatás? az hogy 96 óta, mióta indul a selejtezősorozatokon, 8 alkalomból négyszer végeztek pótselejtezős helyen, és ebből háromszor be is jutottak? mi mit mutattunk fel ez alatt az idő alatt? milyen válogatottakat vertünk meg mi? mire alapozod, hogy nem vagyunk rosszabbak, ezt írd le, ne beszélj mellé.

szferi 2009.11.19. 16:44:38

@zsakfos : minnél többet nézem, annál jobban tetszik :)

az első kalap nyilván nagyon erős, de a második és a harmadik nagyon homogén, külön-külön és együtt is. persze hollandia nagyon kilóg felfelé, algéria meg picit lefelé. negyedik kalapból, ausztrália, japán, mexikó, talán usa sem gyenge ellenfél, izgalmas lesz ez, csak a mutatott játék színvonalától tartok kissé.

Ronal-d'oh! 2009.11.19. 16:50:16

Igazából nem Henryt kéne elítélni, hanem a rendszert, ami még mindig nem alkalmazza a videóbíráskodást. Ekkora sportban, ahol ennyi pénz, és főleg ennyi ÉLET, SORS forog kockán, ott igazán lehetne visszajátszást alkalmazni. Amúgy se nyertek volna az írek, csak lett volna szétlövés.

SamS 2009.11.19. 17:03:11

Imi, véded a védhetetlent.

Henry már nem először viselkedett csaló takony módon, és nem érdekel, hogy a csatárösztön vagy a győzni akarás diktálja ezt belé. Az viszot már a nevetséges kategória, hogy nem ismeri el a SZÁNDÉKOS kezezést.

Örömteli viszont, hogy te ebben látod a klasszisát.

Goyo 2009.11.19. 17:03:13

@zsakfos : Mellé meg egy BRA, POR, GHA, USA?

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 17:09:53

@SamS: most nem leszek gép előtt, de írj néhány olyan játékost, aki szerinted szent és védhetetlen, találunk rajta fogást... azt elismerem, h volt már csúnya szabálytalansága, de hogy ilyen takony módon kezeld, azt visszautasítom, mert alapjáraton normális játékos.

Azazello007 2009.11.19. 17:12:01

@zsakfos : az angolok miért kerülnének az első kalapba? Vagy ezt névre osztják...?

szferi 2009.11.19. 17:12:24

Afrika-kupáról lesz valami írás?
holnap sorsolás!

zsakfos 2009.11.19. 17:14:38

@szferi:
Az 1.kalapból mindenki Dél-Afrikát akarja majd kapni, mert bár házigazdák és ki tudja mennyire segítik majd őket, de nagyon gyengék most. ( Pedig a 90es évek 2. felében nem volt rossz csapatuk,nyertek asszem 96ban Afrika kupát. Arendse, Fish, Radebe, Tinkler, Buckley, Bartlett, McCarthy. Pech, hogy most a rendezők:)
Én azért csak odasorsolnám a hollandokat melléjük, hamár kibasztak velük, meg a történelmi okok miatt is:)
A spanyolok és a brazilok a topfavioritok, őket senki sem akarja majd, a többi nagycsapat meg hát franc se tudja milyenek lesznek.
A 2. kalapból a holland, portugál, szerb, dán 4est ilyen sorrendben mindenki elkerülné, a többiek azért gyengébbek. A 3. kalap tényleg nagyon homogén, mondjuk én a dél-amerikai csapatokat nem nagyon láttam játszani mostanában, de a fekete-afrikaiak nagyon erősek. Az elefántok és Kamerun nálam simán esélyesek a 8ba is. A 4. kalapból a mexikói, amerikai, ausztál, japán, dél-koerai csapat jó, az új-zélandi a házigazdákkal együtt a vb leggyengébb csapata. Észak-Koera és Honduras nálam sötét ló, főleg a KNDK: nem véletlenül jutottak ki ( nincs Kína, Szaud-Arábia, Irán ...), a világ legelzártabb országa, meg fene tudja mit hoznak ki belőlük, a vlehet megnyerik a vb-t:)

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.19. 17:21:19

@nekedX: 11esek lettek volna

de minden másban igazad van
én is ezt írtam 300 kommenttel ezelőtt :)

England win The Ashes! 2009.11.19. 17:21:42

Ami az én csőrömet piszkálja, az a FIFA/UEFA kiemelési szisztémája. Előre jelzem, nem a franciák ellen pofázok, mert amőgy csípem őket (bár tegnap éppenséggel az íreknek szurkoltam, mélyen sajnálom is szegényeket, 1996 óta minimum negyedszer buknak a pótselejtezőn). Ráadásul mindez igaz a portugálokra is, vagy pár éve a spanyolok is hasonló utat jártak be.

Mi a fene az, hogy milliószor kiemelik ugyanazt a csapatot?

1. A selejtezőcsoportok kialakításánál. Nem éltek vele, nem jutottak ki csont nélkül.
2. A pótselejtezők során. Neccesen, de bejött nekik.
3. A vb-csoportok sorsolásánál megint kiemeltek.

Röhej az egész! Javaslom a FIFÁ-nak, hogy törölje el azt, hogy az egyenes kieséses rendszer egy meghatározott ágrajz szerint folyjon. A 16 továbbjutót kiemelés szerint sorsolja össze, majd ugyanígy a 8, illetve 4 csapatot a negyed- és az elődöntőben. Csak hogy véletlenül se legyen esély olyanra, hogy a 8 közé pl. Ausztrália vagy az USA kerüljön, hogy a többiekről már ne is essék szó! Mocskok!

ASRM 2009.11.19. 17:27:57

@szferi: utoljára: nem a 8-10 évvel ezelőtti szlovén sikerekról volt szó, hanem a mostani válogatottjukról és a mi mostani válogatottunkról; a 8-10 évvel ezelőtti válogatottjuk sikere semmit nem mond arról, hogy a mostani válogatottjuk jobb-e vagy sem, mint a miénk most, játékosállományban nincs kontinuitás; volt egy sorsolásuk, könnyebb, mint a miénk, ez alapján nem gondolom, hogy jobbak; világranglistás hely alapján ott vagyunk, ahol ők; játékosállományt felfedezve sem vélek felfedezni nagy különbséget;
pont a szlovének oroszok elleni sikerük mutatja, hogy adott pillanatban szart se ér a közelmúltbeli teljesítmény, abból nem lehet megmondani, hogy melyik csapat a jobb a jelen helyzetben.
Na én mára tényleg befejeztem.

zsakfos 2009.11.19. 17:35:49

@Azazello007:
Valószínűleg a az elmúlt 2 vb eredményeit nézték az első kalapba kerülésnél, az angolok mind2x negyeddöntőztek. Mondjuk szerintem faszság 8évvel ezelőtti eredményeket figyelembe venni...
A hollandok 2002-ben nem jutottak ki, Néméto.ban a 16 között estek ki, valszeg ezért lehetnek 2. kalaposok más ötletem nem nagyon van.
A többinél meg a kontinentális szisztémát követték( ezt sem értem miért) talán vegyítve a FIfa ranglistával is.
Egyébként ha már kitaláltak alkalmazhatnák, lehet hogy akár jobban is tükrözné az erőviszonyokat.
A fifa ranglista alapján így néznének ki a kalapok:
(okt. 16.-i lista alapján, bár holnap lesz frissítés)
1. kalap:
RSA ( a rendezőt ugye kötelező) ESP, BRA, HOL, ITA, GER, ARG, ENG
2. kalap
FRA, POR, USA, SUI, CMR, GRE, CHI, MEX
3. kalap
ELF, SRB, PRG, AUS, URG, DEN, ALG, NGR
4. kalap
SLK, HON, GHA, JPN, SLO,KOR, KNDK, NZL

Azért az nem gyenge, hogy Új-Zéland 83., Dél-Afrika 85., Észak-Korea 91. és kint vannak a vb-n:)))

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 17:44:38

@Walmer: Minden tiszteletem a tiéd. Velem előfordult piros más is. A minősítésedet viszont visszautasítom. Szerintem jobban járunk, ha nem ítélünk meg valakit egy mozdulat vagy egy gondolat után.

@mocsing: Direkt sarkítottam, ami tőled sem áll távol. Te fölötted és senki fölött sem akartam ítélkezni, csak arra akartam kilyukadni, hogy az ember esendő. Azt viszont nem értem milyen szabadidőről beszélsz.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 17:50:14

@popp: hát, rendszerint a szabadidőmben megyek át piroson, ha egyáltalán átmegyek. felteszem, ezt kevesen űzik hivatásszerűen.

az ember egyébként esendő, ami nem egyenlő azzal, h esendőségének puszta ténye indokolja annak bagatellizálását, avagy bármilyen morális alapon történő megmagyarázását. sőt.

zsakfos 2009.11.19. 18:00:37

@Dr Jozef Vengloš:
Tényleg elképesztő pofátlanság, ahogy védik a nagyokat, de hát ez már nem sport, hanem üzlet.
A nagyokra, a sztárokra kiváncsi mindenki.
Egyébként meg ott ülsz Mezey Gyurkával az UEFában nem? igazán szólhattál volna korábban is:))))

Tika_ 2009.11.19. 18:04:37

@imici77: azért próbáljuk meg érezni a két helyzet közti különbséget…

Henry meg majd 1 év múlva elmondja, hogy a kislánya felhívta, hogy ez nem volt szép, ad némi pénzt egy kórháznak Afrikában, és az angol posztban elcsöpögnek, hogy milyen jó fiú :))))

Vicces, hogy a videóbírót többen úgy képzelik el, hogy az edzőnek van lehetősége kérni az alkalmazását. Értelmezésemben arra volna jó, hogy javítsa a bíró hibáit. Nem x-szer, hanem mindig, amikor tudja.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.11.19. 18:42:14

@imici77: @popp:
A kezezés még rendben is volna, hiszen mondhatjuk, hogy csatár erény, meg piros lámpa és különben is a bíró dolga lefújni az ilyet, na de az érdekes, hogy milyen gyorsan túltette magát az eseten és itt a kurva nagy különbség például Petit elindult ösztönből, aztán amint észbe kapott kirúgta a labdát, Di Canio is biztos bevágta volna kapásból, de "akkor" volt pár másodperce felfogni mi is történik éppen. Fowlert is a sípszó józanította ki
Henrynek most nem volt sok ideje, megcsinálta megették, aztán meg fülig érő mosollyal, széttárt kézzel rohant ünnepelni. Maradona kezezésével sem a megtörténte a baj, hanem hogy a Isten keze meg ilyen faszságokat mondott indoklásként. Legalább szégyellte volna el magát egy kicsit.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 18:44:30

@pancho_sanza:

Ez francia tulajdonság lehet. Zidane még hetekkel később is büszke volt arra, hogy lefejelte Materazzit.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.11.19. 18:48:14

@Csöncsön: Azért Petit esete annyira szűkíti a kört, hogy a francia kisebbségi etnikumokra jellemző ez a dolog.

rizla 2009.11.19. 18:49:21

túl van spirázva az henry-s dolog. amíg nem láttam, csak hallottam róla, azt hittem, hogy valami égbekiáltó, mocskos dolgot művelt, pl kézzel ütött gólt, vagy kézzel adott gólpasszt.
ehhez képest én egy reflexmozdulatot látok, ami szabálytalan bár, de ilyenkor nincs játékos, aki megáll, ha tényleg nyerni akar. a bíró nem fújt, ez mák, játszott tovább.
ha valaki csalt, az a bíró, és a partjelző (les is volt ugye), nem henry. ő nem volt sportszerű, de ennyi.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 18:49:30

@pancho_sanza:

De, gondolom, ő is fölvállalta utána azt a döntését.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.11.19. 18:55:38

@Csöncsön: azért az egy mozdulatért megkapta a fair play díjat, Ráadásul kieséses meccsen, hajrában és talán döntetlennél csinálta: Meglepő volt.

rizla 2009.11.19. 18:56:23

az meg kurva ciki, hogy az oroszok nem jutottak ki. pedig úgy nézett ki, hogy most tényleg a legjobb csapatok lesznek ott, kivétel nélkül. erre pont hiddink sül fel..

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 19:00:23

@pancho_sanza: Oké, Henry gólöröme nem volt szép. Azt viszont én nem várnám, hogy ilyen szituban jelezze, hogy bocs spori vissza az egész. Di Canio, De Rossi és Petit egészen más tétnél jelzett a bírónak.

@mocsing: oké, te moralizálsz az eset fölött én nem.

Woland 2009.11.19. 19:01:05

@imici77:

mivel ez az egyetlen gol a vesszoparipad amikor sportszerutlensegrol beszelunk es a Tottenham-et akarod besarozni, tessek itt van amit gondolok rola. a meccsen golt szerzo bizonyos Thierry Henry-val egyetemben en is hiszek Carrick-nek es Davids-nak:

Carrick: "To be honest I thought he just fell over. It's happened now and we can't change it. We're not cheats, that's for sure. If I'd known he was injured I would have put it out."

de tovabbmegyek:
hogy kerult Eboue a foldre? osszeszaladtak Gilbertoval, mi a francert nezett volna Carrick hatra mikozben tamadast epit, hogy ez a ket idiota mit csinal eppen egymassal? ja, es megserult Eboue? nem, dehogy! lattunk mar olyat hogy Eboue szinlel? szinte minden meccsen! bevett szokas azt a kijefezetten sportszerutlen 'taktikat' hasznalni, hogy serulest szinlelek es igy probalom megakadalyozni az ellenfel tamadasat? sajnos igen.

egyebirant Lineker sem szeplotelen. en peldaul meg mindig haragszom ra az Anglia-Kamerun negyeddonto miatt, mert szerintem a masodik tizi kamu volt. nalam az is csalas kategoria, kepzeld el. (bar Gary bacsit nem lehet 100%-ig elmeszelni mivel nincs szuperkozeli lassitas illetve tul sok kameraallas sem. na meg vele kapcsolatban csak ezt tudom felhozni, bar nem lattam olyan nagyon sokszor jatszani.)

azon teljesen meg vagyok botrankozva hogy Chiellini szabalyos szerelese es Henry kezezese koze kepes vagy egyenlosegjelet tenni. (ezt tetted, ha magad sem hiszed keress ra.) Diaby-t megis hany honapra tiltatnad el mert edzesen racsuszott Rosicky-re? nevetseges. ez a teljesen oszinte velemenyem.
azt is te irtad hogy Henry azert kezezett mert vilagklasszis. csak te a "kezzel visszakanalazta" helyett azt irtad hogy "megoldotta."

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.11.19. 19:04:45

@popp: Petit hasonló helyzetben cselekedte: világesemény, (azt hiszem) egyenes kieséses szakasz, döntetlen állás, hajrá.
Fowler egy Arsenal Liverpoolon csinálta.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 19:06:09

@pancho_sanza:

Ez elgondolkodtató. Ha gólt lőnek abból a támadásból, akkor kampány indul ellenük, hogy lehetnek ekkora csalók. Ha kigurítja a labdát támadás közben, övé a Fair-Play díj. Pedig egyetlen mozdulat az egész, a másodperc tizedrésze alatt dől el, és egy egész pályafutást ennek alapján ítél meg a közönség. Ki tudja, kirúgta volna-e Petit a labdát, ha csatár lett volna? Ki tudja, mit csinál Henry a kezezése után, ha előzőleg nem támadja a francia válogatottat úton-útfélen a sajtó, és nem érez plusz haragot, amiért nekik is igazolnia kell, hogy tudnak gólt lőni? Ki tudja, mit dönt Petit, ha Domenech a kapitánya?

Szerintem a világ továbbra sem fekete-fehér.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 19:07:45

@popp: tévedés, én pont, h nem moralizálok, hanem arról, ami szar dolog, azt mondom, h szar. te viszont véded mindenféle kitekert magyarázatokkal (pl, h _esendő_ mindenki).

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.19. 19:08:56

@pancho_sanza: Tiszteletem nekik, de lássuk be ők a kivételek.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.11.19. 19:12:57

@Csöncsön: Éppen ezért mondom, hogy Petit először elindult, aztán leesett neki a szituáció és döntött. Henrynak nem nagyon volt ideje, megcsinálta, a bíró megette. ilyen a foci. Na de amikor Gallas belőtte, akkor sok mindent csinálhatott volna. Az egyik végletben szólhatott volna a bírónak és akkor a világ életében ő lenne a legnagyobb király. A másik végletben széttárt karral, mosolyogva rohanhat gólt ünnepelni...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.11.19. 19:17:30

@pancho_sanza:

Ezzel egyetértek. Ünnepelhetett volna visszafogottabban is. (Hozzáteszem: csak fél szemmel láttam a bejövő képet, így hiszek azoknak, akik azt mondják, széttárt karral, önmagából kikelve ünnepelt.)

A mai nyilatkozata mindazonáltal szerintem korrekt volt. (Fölösleges lett volna azzal hergelnie akár a franciákat, akár az íreket, akár a FIFÁ-t, hogy azt mondja: "igen, szándékosan, teljesen tudatosan kezeztem, és azt szeretném, hogy visszavonják a gólt." Ez egyébként álszentség is lett volna.)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.19. 19:21:23

@Csöncsön: annyit azért hozzátehetett volna, h bocsánatot kér a tettéért, tudja, h nem volt szép, de ott nem gondolkozott és a játék hevében megtette. ha az ír szurkolókat le is szarja, legalább az ellenfél és a saját ünneplése miatt kinyöghette volna ezt. persze csak ha fent maradna az aranygyűrű ezek után is.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2009.11.19. 19:22:31

Nem szeretném végigolvasni a kommenteket, bocs!

Mekkora gesztus lenne, ha holnap - vagy még ma - bejeletené a francia szövetség, hogy döntöttek:

Újrajátszák a meccset!!

Ismét elsők lennének a világon valamiben!

Woland 2009.11.19. 19:25:56

Henry:

"The ball hit my hand, I will be honest. It was a handball, you can clearly see it. (Sebastien) Squillaci went to jump with two Irish players, I was behind him and the next thing I know the ball hit my hand. It was a handball, but I'm not the ref. I told (the referee) but he said to me the same: 'You are not the ref.'"

az elso mondatbol megtudsz mindent. vetlen kezezesnek allitja be 'oszinten' - szoval szegyenerzet megis van benne, de inkabb letagadja az igazat mintsem bevallja mi tortent.

azt sem emliti hogy mikor mondta a refnek hogy kezezett, ami elegge fontos info lenne.

mindegy, megtortent megtortent.
sokunk szerint gorenyseg volt, sokatok szerint klasszikus csatarereny.

videobirot leeeeeeeccci!!!!

rizla 2009.11.19. 19:36:41

@Woland: "azt sem emliti hogy mikor mondta a refnek hogy kezezett, ami elegge fontos info lenne."

csak nem hazudik ekkorát. ha mondta neki, és a bíró elküldte, mit kellett volna tennie? reklamálnia, hogy de igenis érvénytelen a kijutást érő gólunk? sokmillió ember álma, hogy egy fentebbi nézőpontot idézzek..

Titi120 2009.11.19. 19:44:08

Nem tudom volt -e már róla szó (túl sok ennyi kommentet átolvasni), de Henry kezezését szerintem le kellett volna fújnia a bírónak. Szerintem.

;)

Woland 2009.11.19. 19:55:14

@rizla:

nem mondom egy szoval sem hogy nem mondta a bironak! csak nem mindegy hogy egybol az incidensnel szol oda, esetleg a kovetkezo szogletnel vagy a meccs utan.

na meg ha azt mondja a sporinak hogy csak rapattant a kezere (amit nekunk is mond) akkor:
a. ugyanugy hazudik mintha azt mondta volna hogy nem ert hozza
b. ha csak rapattant akkor o vetlen, az nem szabalytalan es a biro persze hogy nem ervenyteleniti.

nalam a legfontosabb resze a nyilatkozatnak az, hogy nem vallalja fel amit tett. ezentul felelosseget harit es onmagat fenyezi hogy pedig o meg a sporinak is szolt.

arra kivancsi lennek mit mondott Dunne-nak amikor odament vigasztalni : )

basszus remalmaimban sem gondoltam volna hogy valaha ennyit beszelek Henry-rol. ugyhogy lehuzom a rolot, ujat ugysem tudok mondani.

jo estet es videobirot mindenkinek!

rizla 2009.11.19. 20:13:27

www.nemzetisport.hu/labdarugo_vb_2010/vb-2010-az-irek-panaszt-nyujtottak-be-a-fifa-hoz-2007349/

"Danny Jordaan, a 2010-es labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának dél-afrikai tagja szerint a videovisszajátszásokkal sem tudnák elejét venni a játékvezetői hibáknak, ettől függetlenül együttérzéséről biztosította az íreket."

nem is elejét kell venni, hanem jó döntést hozni kétséges szituációban. nem igaz, hogy tovább tartana 30 másodpercnél..

"Jordaan szerint a játékvezetők segítségére azért nem ajánlatos videovisszajátszásokat igénybe venni, mert azok véleményezése ugyanúgy emberi döntést igényel, mint a mérkőzéseken az adott helyzetek mérlegelése."

ez mekkora handabanda azért. hogy olyan tized akkora hibaszázalék lenne, mint a videobíró nélkül, azt persze kifelejti.

zsakfos 2009.11.19. 20:57:17

Ami lenyűgöző ebben az egészben a rekciók és a következmények.
Az hogy maga elé tette a labdát bennevan. De utána 2 választása volt Henrynak:
1. amit csinált: most ő a csaló, a patkány emberek milliói számára. És 20 év múlva azt fogják mondani mekkora focista volt ( és igazuk van) de hozzáteszik majd, hogy ja meg csaló. Zidane-nak se felejtik el soha a Materazzis esetét, Maradona isteni kezéről nem is beszélve.
Fújjolni fogják egy jó ideig az biztos.
A riporterek azt fogják mondani, hogy Henry belehandült a játékba ( bocs...)
Az oly önérzetes franciáknak emberek sokasága fogja a pofjájába vágni, hogy mit kerestek a vb-n csalók?
És elképesztően rossz üzenet a világnak: csak a győzelem, csak az eredmény számít..
2. amit csinálhatott volna: szól a játékvezetőnek és beismeri. Utána még lőhettek volna gólt meg nyerhettek volna tizikkel is, ha meg nem eléri hogy végre kirúgják Domenech-t :)
Ma ő lenne fair play bajnoka, mindenki csodálná emberi nagyságát, kapná a kitüntetéseket, emberek millióinak szeretetét. Gyerekek számára igazi példakép lehetne ebben a mai vad világban, hogy így is lehet, sőt így kell.
A kérdés megérte?

És ez az egész nem csak rá hat majd ki, hanem az egész francia válogatottra, sőt megkockáztatom a francia nemzetre is.
Figyelemre méltó a francia tornatanárok elítélő nyilatkozata.
Eléggé utópisztikus,de a francia szövetség ha igazán tökös lenne, akkor újrajátszást kérne.
Még 100év múlva is ódákat zengenének a franciák becsületéről, nagylelkűségéről.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 21:09:30

@Woland: tényleg nem túlspilázva a dolgokat. egyetlenegyszer sem mondtam h szabálytalan volt RvP elleni szerelés. Azt mondom, h szabályosan is lehet sérülést okozni, ezt aki focizott, tudja, bmilyen szinten is játszott... Nekem nagyon nem tetszett az a szabályos becsúszás, ami sztem szerencsén múlott, hogy szabályossá vált, ha nem az, akkor is ez a sérülés. És ez a fontos nekem. a becsúszásnak mindenképp sérülés lett a vége.

Igen azt szoktam emlegetni Neked, mert nem nézek általában sp?rs meccseket. de nekem nehogy kitaláld, h nálatok nincs műesés, nincs kamu tizi, kamu kiállítás, sok perc hosszabbítás, kiállítást érő becsúszások (ebből most a 3-0-nál is akadt), taktikai faultok, stb... AZ én véleményem, ha már a SPORTSZERŰSÉGRŐL beszéltek, hogy ebben a kategóriában ÁLTALÁBAN mekkora gyökér henry, akkor az a gólotok is ide sorolható, mert ha Eboué megsérült volna (a gól pillanatában nem lehetett tudni), akkor könyörögtök, h ne legyen gól? Én azért védem most henryt, mert sztem amiket írtok, h összességében egy paraszt, nem igaz. hangsúlyozom, szerintem. ezért próbálom védeni.

Amúgy mocsokoztam is diabyt, főleg úgy, h előtte a madridistát tette tacsra pár hónappal azelőtt, ha jól sejtem a dolgokat. elítélem, nem kicsit.

csomó szabálytalan gól esik, most ez azért fontos, mert nagy volt a tét. De az írek nem jutottak volna tovább 100%osan, jöhettek volna a büntetők, ezt ne feledjék el. Állítólag megbeszélték, h mi a különbség egy taktikai faultnak, ami megakadályoz egy gólt és e között, nekem egyenlőnek tűnik, mert a végeredménye ugyanaz, a csaló csapat továbbjut. Ez a végeredmény.

Sztem óriási bírói hiba történt. Henry csalt. nem kicsit. Sportszerűtlen volt. Ettől a szememben nem lett szarabb alak, ahogy Neked sem, hogy az árulótok a mostani csékátok - egy példa... megtette, a bíró benyalta... Előtte Anelka műesését nem ette meg... hány és hány ilyen van fontos meccseken...

Üdv, ymy - többet nem fogok ebben a témában írni, a véleményem leírtam.

peter135 · http://www.youtube.com/Goonerpeter14 2009.11.19. 21:20:08

@imici77: Olyan fölösleges fárasztottad magad egy olyan vitában, ahol egységes döntésre sosem fognak jutni az emberek. Szinte mindenkinek a mondanivalójában van igazság.

Én nem igazán akarok belefolyni, de ezzel együtt számomra akkor is Henry a legnagyobb isten.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 21:23:28

@peter135: befejezettnek tekintem, s gondoltam kiállok Henry mellett, mert a vádak, h általában sportszerűtlen, az nem igaz.

England win The Ashes! 2009.11.19. 21:37:19

@zsakfos : "Egyébként meg ott ülsz Mezey Gyurkával az UEFában nem? igazán szólhattál volna korábban is:))))"

Korábban nem állt érdekemben, csak mióta a szlovákok is hasonló szituban (mármint kiemelt vs. kiemeletlen) megkapták a spanyolokat. ;-)

SamS 2009.11.19. 21:41:59

@Csöncsön: Abban nem is volt semmi szégyellnivaló. Nem volt sunyi, nem volt alattomos, szemtől szemben volt azzal a senkivel. Az eset miatt leginkább materazzinak kellene szégyenkeznie, Zidane maximum sajnálkozhat azon, hogy milyen butaságot csinált.

Egyébként büszke nem volt rá. Annyit mondott, hogy ő elsősorban férfi, és legközelebb is megfejelné hasonló esetben.

Woland 2009.11.19. 22:20:51

@imici77:

szoval szerinted meg kell tiltani a becsuszast baratsagos meccseken? vagy mit akarsz ezzel? nem allitottam hogy azt mondtad hogy szabalytalan volt Chiellini hanem hogy parhuzamot vontal a ket eset kozott. amit meg mindig nem ertek hogy hoztal ossze.

annal a bizonyos Arse-Tott golnal pedig Carrick nem latta hogy a ket gunar egymasnak szaladt mogotte. es en vagyok olyan cinikus hogy a nem eppen patyolatlelku Eboue-rol feltetelezem csak azert fetrengett mert mar nem erhette utol a tamadast.

nem latom a relevanciat abban sem hogy megemlited hogy a Tottenhamben is vannak csalok/szineszek. tudom hogy vannak, es ha ilyet csinalnak akkor meg is mondom. Bale nalunk jelenleg az elsoszamu primadonna (bar iden meg nem lattam hogy dobalta volna magat, nem is sokszor jatszott, na meg o 20 eves, nem 32). tavaly Bent is probalta dobni magat parszor tiziert (a Sunderlandben sem szegyelli megtenni ugyanezt). BAE is sokszor megcsinalja a vedokre olyan jellemzo borulast amikor fedezne a labdat.

Bentley-t is emlited a legutobbi derbirol, keress ra, en magam mondtam hogy az elso tiz percben teljesen jogosan ki lehetett volna allitani. nem latom hogy mit akarsz mondani ezzel.

ja, es az en szememben igenis szarabb alak lett Keane azzal hogy elment a Pool-ba, es nagyon is zavar hogy most o a csk. nem ismerek egyetlen Spurs-szurkolot sem egyebkent aki nem ugyanezt mondana.

Henry-t a focitudasaert tisztelem, de itt vege. most mar te is leirod hogy csalt eddig meg ertetlenkedtel hogy kit csalozok es miert. lattam Henry-t elegszer csalni, a szememben sosem volt oszinte jatekos. hagy legyen meg ez a velemenyem, az alapjan irom amit lattam tole.

www.youtube.com/watch?v=LJbEIQDF0kM
www.youtube.com/watch?v=yrBL_zAqlbo
www.youtube.com/watch?v=BhMZivitYHQ
www.youtube.com/watch?v=rArpZ-wvtTU

petyace 2009.11.19. 22:43:34

lenne egy,szerintem, érdekes észrevételem a tegnapi henrys esettel kapcsolatban!mi lenne akkor, ha megadnák a bíróknak a jogot(természetesen a megfelelő következményekkel), h ilyen és ehhez hasonló esetekben megkérdezzék a vétkest arról, h elkövette-e a dolgot, vagy sem? ha elismeri, akkor szabadrúgás kifelé, ha nem akkor a meccs után teljes joggal elmeszélhetnék pl. 10 meccsre. ebben az esetben teljes joggal ki lehetne jelenteni, h egy csaló, senkiházi. még a fifa sem nagyon tudna belekötni, hiszen ez nem videóbíró és a fair play-t erősíti. mellesleg én nem okolom henryt, megpróbálta, bejött neki, sokkal inkább a játékvezető/asszisztens sara az egész. a fifás konteoról azt gondolom, h baromság, hiszen anelka műesésénél gond és botrány nélkül befújhatta volna a bíró a tizit, ha ez a fifa kívánsága.

Woland 2009.11.19. 23:05:49

@imici77: no shit! : )))

remelem a videokat azert legalabb megnezted ha mar kikerestem oket.

imici77 · http://www.megujulasfc.blogspot.com 2009.11.19. 23:11:21

@Woland: az utolsó gusztustalan. ezt arsenal fórumra is írtam már. ahogy azt is, h bergkamp is taposott, zidane is.

az archoz kapást, elesést még én is megcsinálom, nem csak az nst elleni meccsen :)

de most komolyan, kiről nem találnál 1-3 videót?

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.11.20. 07:34:34

@petyace: végre egy értelmes gondolat. legjobb tudomásom szerint ilyen nincs hivatalosan... ki ért hozzá? mármint mennyiben képezi ez a bírói gyakorlat részét nem hivatalosan... mert ilyesmiről már olvastam, hallottam konkrét meccs kapcsán. (ehhez ugye technika sem kell).

szferi 2009.11.20. 07:58:09

@zsakfos : amerikaiak megítélésével kicsit bajban vagyok, a konföderációs kupán jól nyomták, viszont most szlovákiában is kikaptak egy tizenegyessel (igaz ők voltak a jobb csapat), a dánok meg nagyon simán elverték őket. Viszont ugyanez a két csapat semmit sem tudott kezdeni chilével, ugyhogy szerintem a dél-amerikaiak sem lesznek gyengék. bár ezek csak barátságos meccsek.

szferi 2009.11.20. 08:56:49

@zsakfos : több helyen is azt találtam, hogy a kiemelés a viágranglista alapján történik majd, ugyhogy a hollandok kerülnek az első kalapba a franciák helyett. többi kalapba régiók alapján kerülnek a csapatok úgy, ahogy írtad.

Tika_ 2009.11.20. 10:18:38

@zsakfos : szerintetek a Konföderáció Kupa győztes yenkik mit keresnek a 4. kalapban?? Szvsz tiszta hülyeség. Bár ennél sokkal nagyobb baromság, hogy a rendező ország az 1. kalapba kerül :grr:

@mbemba: (Y)

@petyace: ez is kiváló ötlet. Az mondjuk baj vele, hogy néha tényleg tévedhet a játékos, vagyis jóhiszeműen állít valamit, aztán videóról kiderül, hogy nincs igaza.

szferi 2009.11.20. 10:23:02

@Tika_:

1. Usa elvesztette azt a döntőt

2. csak az első kalap kiemeléses, a többi regionális alapon van beosztva, egyikbe európa, másikba afrika és dél-amerika, harmadikba ázsia és észak/közép - amerika került, a kalapok számozása tetszés szerint felcserélhető.

szferi 2009.11.20. 10:24:19

@Tika_: ja, és ez még nem hivatalos.

Tika_ 2009.11.20. 10:27:23

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: @szferi: bocsánt, "győztes" helyett "döntős", sorry :)
(számomra a spanyolok kiesésével vége lett ;))
Értem. Szerintem szívatás..

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.20. 10:35:55

@Tika_: Én bocs, nem akartam hogy úgy tűnjön, oktatni akarok, csak első gondolatom volt hogy leírom. Mellesleg az a spanyol bronzmeccs mekkora volt már...
Amúgy ha ez lesz a hivatalos, elég fura kalapok lesznek.

BruceWayne 2009.11.20. 17:18:33

közben minket meg a 4. kalapba raktak:
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/a-negyedik-kalapba-kerul-a-koeman-csapat-2007356/

azért egy ilyen csoport tűrhető lenne:

Oroszo.(v. Horváto.)
szlovákia(v. Cseho, románia)
izrael(v. Ausztri)
Magyarország
Liechtenstein
Luxemburg

danesdzsu2 2009.11.21. 21:49:51

@imici77: Az a baj ezzel a kezezéssel, hogy teljesen a játékon kivüli dolog volt, mint ahogy Maradona kézzel ütött gúlja is. Mint amikor a labdaszedő gyerek berohant a pályára bekotorni a labdát.

A taktikai fault a játék része. Hogy ez helyes, vagy helytelen, azt lehet vitatni, így alakult. Ha nem akarjuk, hogy úgy alakuljon, hogy a csatárok kézzel történő labdalevétele a játék része legyen, akkor most kéne lépni.

Egyébként meg fura, hogy azt mondod, hogy a taktikai fault meg ez a gól ugyanolyan, mert a végeredménye ugyanaz. A lesre is igaz ez?

balu11 2009.11.24. 09:49:11

más

eljátszottam a gondolattal, hogy hogyan nézhetne ki a VB-ről lemaradottak válogatottja (európai)...

ez jött ki hirtelen:

Akinfejev - Altintop, Vermaalen, Mellberg, Zsirkov - Timoscsuk, Misimovic, Duff - Dzeko, Ibra, Arsavin (cs.: Given, Modric, Giggs, Biljaletgyinov, Seva)

Vul-Kahn 2009.11.24. 10:12:26

@balu11: Nem rossz, nem rossz, és nem tudom, hogy csak a selejtezőkön mutatott teljesítményt vetted-e figyelembe, vagy a klubbélit is, de Bayernesként mondom, hogy Hamitnak és Tyimonak sztem semmi keresnivalója ebben a csapatban. Nálam előbbi helyett Srna, utóbbi helyett Fletcher. Giggs simán jobb, mint Duff, Sevánál meg meg se tudom számolni, hány jobb csatár jöhet itt szóba (Mutu, Ibisevic, Vucinic, Pandev, Berbatov, etc etc).
Középső védelemben is Mellberg helyett talán inkább Chivu, Hyypia vagy van Buyten.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.24. 10:20:34

@Vul-Kahn: Fogadd személyes jó kívánságaim Pandev megemlítése miatt, ebben az illusztris felsorolásban, elképesztő, hogy sokan mennyire alábecsülik a macedónt.

balu11 2009.11.24. 10:28:41

@Vul-Kahn: Seva inkább egyfajta életműdíjasként szerepel nálam :)

Srna abszolút jogos, nem is értem, hogyan hagyhattam ki, és Fletcher is valóban jobbnak tűnik

van Buytenre gondoltam, Chivu határeset, nálam inkább Mellberg (főként mert ő "klasszikusabb" középhátvéd, a román meg amolyan defenzív jolly joker)

(egyébként vitaindítónak gondoltam, játék gyanánt, szóval nem gondolkodtam "szabályokon", de alapvetően a válogatott produkció számított)

Vul-Kahn 2009.11.24. 10:29:28

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Én viszont nagyra tartom. Volt néhány éve egy angol-macedón eb v vb-selejtező (0-0 lett), ott tűnt fel nekem, hogy mennyire jó játékos. Ő volt maga a csapat egyszemélyben, nem túlzok. Lazioban is látom néha, ott is meggyőző. Felmerült vagy 2 éve, hogy Münchenbe költözik, nem bántam volna.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.30. 15:53:23

Az írek hartmincharmadikként résztvennének a vébén, legalábbis ilyen értelmű kéréssel fordultak Blatterhez. sportgeza.hu/futball/hirek/2009/11/30/az_irek_33._csapatkent_indulnanak_a_futball-vb-n/

Szerintem ez így baromság, harminckét csapatos a vébé. Nagyon rossz precedens lenne. Aztán majd a tizenhat között rossz ítélettel kieső csapat majd kilencedikként játszani akar a nyolc között. Az újrajátszás volna igazságos. Ha elfogadják az íreket harminharmadik részvevőnek kell egy öt tagú csoport, ezzel hátrányos helyzetbe hoznak további öt csapatot.

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.30. 16:17:55

@popp: Ennek csak úgy van értelme, ha a vb nyitómeccse egy ír-francia meccs és a vesztes hazamehet :)
Amúgy érdekes kérés, ha ebbe beleegyezik a Fifa úgy, hogy az újrajátszást elutasították, totál hülyék.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.30. 16:19:05

@Vul-Kahn: Nagyon sajnálatos, hogy se te, se én nem fogjuk többet látni a Lazio színeiben pályára lépni. A Münchennek éppen egy ilyen fajta támadóra lenne szüksége szerintem, de 90% hogy az Interben fog kikötni.

shinigami 2009.11.30. 16:21:37

@Artsuhtaraz:
sztem majd ha kirohogtek magukat a keresen elkuldik oket a busba
a csoport tobbi tagjaval szemben igyis kicseszes lenne amit te irsz hiszen 1 csapattal tobbol kene keszulni

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.30. 16:57:08

@shinigami: Egyetértek abban, hogy életképtelen ötlet, bár én szimplán azért, mert aki nem jutott ki a vb-re, az ne játszon vb-n.

shinigami 2009.11.30. 17:00:01

@Artsuhtaraz:
jo ez annyira alap h meg sem erdemes emliteni
bar valoban szar lehet igy kiesni...

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.11.30. 17:05:28

@shinigami: Nem kiestek, hanem nem jutottak ki :) de ez lehet csak szőrszálhasogatás.
A megoldás az újrajátszás, úgy csak önmagukkal vagy a franciákkal tudnának kiszúrni, így meg másik 32 csapattal és a szervezőkkel is kitolnának.

shinigami 2009.11.30. 17:10:11

@Artsuhtaraz:
az ujrajatszas sem az, hiszen akkor ennyi erovel (nagy tulzassal) minden 3-4. meccset ujra kene jatszani mind a bajnoksagokban mind a bl-ben es a selejtezokon is..nem beszelve mondjuk az eb-vb parosrol..

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.30. 17:37:05

@shinigami: Na de, ha csak két opciónk volna az újrajátszás vagy 33. csapat, akkor az újrajátszás jobb megoldás. Persze sem újrajátszás sem 33. csapat nem lesz.

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.30. 18:22:46

ez a 33. csapatos dolog talán a legnagyobb baromság a futball világában az óta, h hevesi tamás lett az elsőosztályú reac vezetőedzője

zsakfos 2009.11.30. 18:25:39

@mocsing:
Szegény Blatter nem tudom mit ivott, lehidatltam ettől a hírtől. Reklamálhatnánk mi is ,hogy 56.ként legyünk ott mert nálunk élnek a legszebb csajok, meg vízilabdában mi vagyunk a császárok...

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.30. 18:40:18

@mocsing: Most miért, vele aztán nem futottak rosszabbat a rákospalotaiak, mint annak előtte, és szimpatikus ember, sok éves edzői tapasztalattal, még ha az női foci is. Szegény Tamást ne vegyük egy kalap alá ezzel a hírrel.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.30. 18:41:08

@mocsing: jogos. Nem is értem az íreket, hogy gondolták ezt. Az újrajátszás gondolata élvezné is a közvélemény támogatását, de ez az ötlet tuti, hogy nem. Ráadásul az újrajátszás érintene egy darab helyszínt meg egy darab időpontot. Míg a másik esetben amelett, hogy négy ártatlan csapat szívna, az egész vébé menetrendjét át kéne szervezni. Gondolom, ha a csoportok résztvevői nincsenek is meg, de a menetrend (időpontok, helyszínek) már igen. (Tényleg, mikor lesz a sorsolás?)

Mondjuk szerintem az ír szövetségnek (IFA, hehe) újabb kézmosó akciója ez. Legalább elmondhatják a játékosoknak meg a közvéleménynek, hogy mindent megtettünk.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.30. 18:44:55

@popp: Összeszedett, összetett mondatokban képes beszélni, nincsenek antipatikus megnyilvánulásai, és a magyar, teljesen belterjes, egymásnak kilincset adó edzői karban egyszerűen jó volt látni egy ilyen új, a fentiek miatt szimpatikus arcot. Ráléptek a lábadra egy koncertjén, vagy mi az oka hogy nem tartod annak? :)

zsakfos 2009.11.30. 18:47:53

@popp:
Dec. 4.-én azaz most pénteken lesz sorsolás.
Nagyon kiváncsi vagyok már.
Viszont lehet, hogy én vagyok a hülye,de hivatalosan még kalapokat se láttam még.
Tud valaki valamit?

zsakfos 2009.11.30. 18:48:45

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
Szerintem csak a a pöttyös napernyőt szereti nem a csíkosat:)

mocsing · http://nst.blog.hu 2009.11.30. 18:49:22

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: nincs nekem bajom hevesivel, de a mikulást se szeretném mnb-elnöknek, még akkor se, ha az alelnökök tanácsaival korrekt fiskális politikát képviselne és nem menne csődbe az ország.

@popp: szerintem az újrajátszás is komolytalan és én nem is támogatnám. a hiba hibával történő - látszólagos megoldása, valójában - fokozása lenne.

az ír szövetség meg bohócot csinál magából. nem várja tőlük senki, h forradalmat csináljanak. ez van, ezt a békát le kell nyelni - ha ez úgyis egyértelmű mindenkinek, nem tudom, mi értelme fesztiválozni ilyen baromságokkal. esetleg egy külön csoportjuk lenne 33. csapatként?

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.30. 18:55:25

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: A zenéjét sem szeretem, de attól függetlenül antipatikus. Régen ő volt a válogatott meccseken az mc. Meccs előtt és a szünetben tüzelte a közönséget. Például amikor a román-szlovén pótselejtező idején az Újpest pályán játszottunk barátságost, kéjes örömmel jelentette be, hogy nem jutottak ki a románok. Baromira nem értettem, hogy az amúgy is "ki nem ugrál büdös románozó" hülye gyerekeket miért kell uszítani ilyesmikkel.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.30. 18:55:31

@zsakfos : :)))

@mocsing: Én értem, hogy neked ezzel mi ezzel a gondod, de szerintem ha valaki a szórakoztatóiparból jött, attól még lehet az új, jóval felelősségteljesebb pozíciójában is rátermett. Nem a legjobb példa, nagyon nem, de most csak Reagan jut eszembe.

zsakfos 2009.11.30. 18:57:53

@mocsing:
Állítólag ők csak kihívnák a győztest a végén, és ha nyernek ők lennének a világbajnokok:)
Egyébként nem feltétlenül az íreket hibáztatom, ők a hazai közvélemény felé politizálnak, hogy ők mindent megtettek...Blatter az idióta ( mondjuk ez nem lep meg..), hogy csuklóból nem utasítja el.

popp · http://koncertblog.com/ 2009.11.30. 18:58:40

@mocsing: Nyilván irreális az újrajátszás is, de sokkal reálisabb, mint a legújabb javaslat.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.11.30. 19:00:50

@popp: Hát, én ismerem e tevékenységét is, és ettől nem válik feltétlenül antipatikussá, nekem sem okozna álmatlan éjszakát, ha ezt kéjesen kéne bejelentenem. Persze azt értem, hogy neked ebben mi nem tetszik, meg amúgy az okodat is.

zsakfos 2009.11.30. 20:05:42

Az amúgy megvan, hogy írországban átnevezik a Henry márkajelzésű porszívókat. Nem gyenge:)

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.12.02. 17:28:17

aki még nem látta volna, kalapok

Első kalap: Dél-afrikai Köztársaság (rendező), Argentína, Brazília, Anglia, Németország, Olaszország (címvédő), Hollandia, Spanyolország

Második kalap: Ausztrália, Japán, Koreai NDK, Koreai Köztársaság, Honduras, Mexikó, Egyesült Államok, Új-Zéland

Harmadik kalap: Algéria, Kamerun, Ghána, Elefántcsontpart, Nigéria, Chile, Paraguay, Uruguay

Negyedik kalap: Dánia, Franciaország, Görögország, Portugália, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svájc
süti beállítások módosítása