Na, kellett nekem Sanogo sérülésére hivatkozni, nélküle is lejátszották a pályáról a lazább üzemmódra váltó Bordeaux-t, megállítva 22-nél veretlenül megvívott meccseik számát. Kellett nekem komolytalanul a Lyon ellen tippelni, hiszen északon is beütött a pesti módi és későn érkezők Govounak köszönhetően lemaradtak a hét góljáról. Kellett nekem leírni Pedrettiéket, most ott sikerült nyerniük, ahol csak nagyon kevesen fognak az év során. Valószínűleg az időjárás bolondította meg az antennákat - és a tippeket -, mert elég hülye egy forduló volt, de megint összejött közel harminc gól, több ötgólos meccs, fordulatokkal a gyepen és a tabellán egyaránt.
Kezdjük rögtön azzal a három bajnokival, ahol egyenként ötször szédültek ki a sarokból a kaszáspókok. A heti fordítóbajnok egyértelműen a szidott-szapult Nizza, ahol egy óra után már úgy imbolygott a kispad, ahogy a gyengébbek gyomra szokott egy földrengés-szimulátorban, mivel két góllal ment a vendég Valenciennes. Ekkor - egész konkrétan a 63. percben - Didier Ollé-Nicollé végrehajtott egy minden mindegy hangulatú, nyilvánvalóan állásmentő célzatú hármas cserét, beküldte többek közt Ben Saadát - és az anno Zidane-utódnak kikáltott, ma már tunéziai válogatott negyedóra alatt megfordította a meccset! Ben Saada előbb ragyogóan befejezett egy támadást, majd Cohade ostoba kiállítása után két szabadrúgással gyorsan ki is használta a fórt, Samassáék pedig szomorúan nézték, ahogy egy kupacban szárnyal a szellem az eddig gyatrán szereplő, első hazai sikerüket köszöntő vendéglátóknál... [Nice-Valenciennes 3-2]
Hömpölyöghettek volna örömben és eksztázisban a grenoble-i lelátók is, csakhogy rögtön tudatosult a népben: alakul minden idők legtragikusabb évkezdete. Dzodics ismét elemében volt, a szünet utáni gyors Ljuboja-gólra azonnal válaszolt, nehogy véletlenül megkíséreljen felzárkózni a tökutolsó. A szezonból nem kevesebb, mint 722 percnek kellett elcsordogálnia ahhoz, hogy a zebrahajú szerben kívül más is betaláljon tőlük - az eddig alig látott Macui labdájából Dieuze-nek sikerült ez a bravúr. Gyakorlatilag a bajnoki nyitány első percében bekapott Niang-gól óta áll, azóta meg csak igazolódik, hogy a számtalan gyermeteg hibával magának teszi kritikussá az első félórát a Grenoble, de azért mégse járja, hogy Bazdarevic a játékosaira hárítja a felelősséget, mintha neki köze se lenne az egészhez. Pedig, ha tetszik, főnök, ha nem, bordáig a szarba együtt merültök... [Grenoble-Montpellier 2-3]
Hiába produkált frenetikus perceket a kupában, mégse vártunk sokat a Lille-től és ez szünetben még igazolódni látszott is, mivel Dembele és Blayac góljaival 2-1-re vezetett az újonc. Aztán, ahogy az öltöző melegében csücsültek, Fraunál bekattant, hogy négy napja valami hasonlón estek át, ekkor Gervinho is a térdére csapott - és mire a többieknél is felvillant a lámpa, már megfordították a menetszelet. Tegyük hozzá, szó sincs kijátszott támadásokról: a Lille nevetséges gólokat szerzett, kis túlzással addig-addig gurult meg pattogott a labda, amíg a sokadik hullámban érkező Frau elé nem került. Ahogy azt megjövendöltük, az egytől egyig impotensnek bizonyuló kollégáival szemben Fraunak tényleg a kezdőben a helye, tudniillik remek a mérlege: 4 meccs, 4 gól, 55 percenként. A Boulogne pedig hősiesen küzd a végzete ellen, jelen állás szerint sikerrel. Bár ezt a Wiltord-dolgot azért jól megrágnám a helyükben. [Boulogne-Lille 2-3]
Kirajzolódni látszik egy igen masszív középmezőny, ahol találni lecsúszókat, fáziskésésben szenvedőket és lépésben haladókat egyaránt. A Sochaux-nak rettentően kellettek a pontok ahhoz, hogy megragadjkon ebben a bolyban - csak a két háromgólos győzelemből érkező Le Mans-t kellett hozzá legyűrni. A jónevű Marvin Martin újabb távoli lövése mellett nem törpülhet el a felismerés, hogy a jenki-cseh támadósor másfél hónapja adós a gólokkal (Sverkos még a fejet kézzel összetévesztő spori ajándéktizijét se tudta be váltani), így pedig a fenti tervek csak ideig-óráig élhetnek, mondjuk amíg meg nem pillantják a seggükben toporgó Grenoble-t. Érdekes: idegenbeli teljesítmény tekintetében a Le Mans még a Grenoble-nél is hervasztóbb... [Sochaux-Le Mans 1-0] Korai kiállítás hozta a Rennes vesztét: Bocanegra ökörségére (lerántotta a kenyai Oliech-et) Pedretti rögvest egy pazar szabadrúgással válaszolt, majd kishíján ismételt, de Douchez ekkor - és később végig - résen volt. Korrigálni kellett volna, de veszélyesebb mozzanatokat alig, kapura tartó labdát meg tán csak egyet láthattunk a hazaiaktól. Megértjük, hogy sérülések és eltiltások egyvelege okán szinte sose játszhatott kétszer ugyanabban a felállásban a középpálya - igaz, így legalább lehetőség nyílik arra, hogy demonstrálják ennek a csapatrésznek a sokszínűségét, már amikor ugye -, de Antonetti simán felelőssé tehető, hogy miért épp az egyik legmozgékonyabb és amúgy jó formát futó spílerét (Marveaux) kell beáldoznia ilyen helyzetben egy támadó levétele helyett. Ehhez nem kell kölni diploma, csak egészséges ítélőképesség. A vendégekről annyit, hogy négy meccsen tíz pontot gyűjtöttek, így a kiesőzónából a felsőházba lépdeltek. [Rennes-Auxerre 0-1] A Rennes-nel ellentétben a Toulouse legalább igyekezett, hogy elkerülje az utolsó percek átkát - mindhiába. Casanova együttesét pedig megint kikezdi a kupafront, a teljes kiszámíthatatlanság jegyében már a második, könnyebbnek ítélt hazai meccsüket bukják el a hajrában. A felelősök: a dél-bretagne-iak repkedő kapusa, Audard és a bíró, aki láthatóan régen járt a szemészeten. Eredmény: méltatlan tisztelgés a hazai oldalon. [Toulouse-Lorient 0-1] Párizsban legalább ottmaradt egy pont, de egy magát éllovasnak váró csapattól ez kevés, főleg, hogy 22 próbálkozásból csak illett volna megverni a Nancy-t. Az utolsó tíz percben mindketten eldönthették volna a meccset, de céltalanul lövöldöztek inkább. Szurkolóik viszont példamutatóan emlékeztek toulouse-i társukra. [PSG-Nancy 1-1]
Úgy tűnik, Perrin csapata is magára talált, így talán a lehető legjobb szakaszban futottak össze a BL-ben megfáradó Bordeaux-val. Blanc gyakorlatilag a fél kezdőjét a padra ültette - a zseni meg el se utazott az ünnepre készülődő St-Étienne-be -, így a Wendel-Gourcuff-Cavenaghi-Chamakh négyes helyett a Sertic-Jussié-Traoré-Bellion sor kezébe került a marsallbot, nem beszélve a szélsőhátvédeket érintő csereberéről. A várakozásoknak megfelelően nyomta meg az elejét a St-Étienne: az Augusto Fernández és Ilan góljaival kellően felhevülő zöldekkel szemben csak a félidő végére kezdett éledezni a bajnok, aztán Jussié tizije még közelebb hozta őket a ponthoz, de Payet egészen parádés emelése átadta a múltnak a Girondins évezredes - 22 meccses - veretlenségét... [St-Étienne-Bordeaux 3-1]
Valamikor tavasszal fordult elő tán utoljára, hogy nem Blanc-ék vezetik a bajnokságot, most viszont a Lyon hetei következnek. Ugyanis nem történt meg az, ami az üveggömbben felcsillant (kukába vele): relatíve kiegyenlített, a kevés helyzet ellenére bombagólokat hozó, remek hangulatú meccsel ugrott a tabella élére a Lyon. Mikor máskor - riválisai kézenfogva bukták a fordulót... [Lens-Lyon 0-2]
Különösen ciki, hogy a Marseille is otthon égett. Deschamps merészségét dicsérnénk most a saját magát utolérni képtelen Ben Arfa kezdőbe nevezéséért, de nagyon máshogy alakultak a dolgok és nemhogy nem irányított a Marseille, lényegében úgy játszották át kábé 4 másodperc alatt a csilivili hazai középpályát a monacói legények (Alonso, Coutadeur, Nené és Park), ahogy a ligában csak kevesen szokták vagy merik - lásd a második gólt, pár pillanat és pikk-pakk Park pracliján pattogott a pettyes. A vendégek közel helyezkedtek egymáshoz és a marseillei védelemhez is, így labdaszerzésnél úgy robbantak rá a hazai bekkekre, hogy Heinze és Diawara a lelkével fizetett minden sprintért... Nehéz lenne tagadni, Nené megpattanó szabadrúgása és Park lerohanása tökéletesen megalapozta a vendégek kényelmét, hogy aztán halálos iramról betonfallal való fociról szóljon a meccs második fele. És igen, Deschamps hitét dicsérnénk újfent a Heinze-Valbuena csere miatt, de az se jött be: Ruffier bravúrokkal, a védők türelemmel igyekeztek tartani az előnyt, amiből aztán egy gól maradt a végére. A hullámlovas Lacombe-csapat, megelőzve a legutóbbi öt fellépéséből négyet (!) bukó OM-et, a negyedik helyen töltheti a kéthetes válogatott szünetet. [OM-Monaco 1-2]
***
Az ég tudja, hányadik messiása a francia foci posztzizou érájának az a fiatalember, akiről heti portrénk szól. A 25 éves, korzikai születésű Chaouki Ben Saada-t ragyogó bal lábán kívül kombinációs képessége és sebessége emeli az átlagos képességű ligajátékosok fölé, ehhez képest meglehetősen furcsa, hogy még egyszer sem sikerült igazán nagyot alkotnia 2001 óta futó, több mint 200 bajnokit számláló profikarrierje során. Sőt, kifejezetten rossul alakuló pályaképet látunk, hiszen a francia válogatottal 2001-ben U17-es VB-címet szerző Ben Saada még manapság is gyakran csak csereként kap szerepet. Eddigi klubjait - Bastia és Nizza, ide a szintén korzikai Antonetti hívta - látva azt is gondolhatnánk, hogy a szűkebb pátria rabja, közben arról van szó, hogy az eggyel fiatalabb korosztály képviselői sokkal gyorsabban fejlődtek, míg ő a kiscsapatok mezét rágta és szinte fel se merül, hogy nagyobb kihívásokat ajánló klubba mehessen. Négy éve a tunéziai válogatott tagja, oda újabban már be-befér...
***
A bajnokság első szakaszának válogatottja két szaklap (L'Équipe és France Football) osztályzatai, valamit szerzői benyomások alapján:
Lloris (OL) - Koscielny (Lorient), Spahic (Montpellier), Ciani (Bordeaux) - Costa (Montpellier), Pjanic (OL), Gourcuff (Bordeaux), Nené (Monaco) - Park (Monaco), Gomis (OL), Niang (OM).
Utolsó kommentek